Megjelent Péterfy László Kibéd és egyháza /Infopress, Székelyudvarhely/ című nagymonográfiája. A Nagykenden élő szerzőhöz benézett Bálint Mózes, amikor éppen hazaérkezett a moldvai Klézséről vagy Szabófalváról, Pusztináról, ahol akkoriban talán tízezredszer járt. Péterfy László a nyolcvankilencedik esztendejét tapossa, és negyven éven át református lelkészként szolgált. Péterfy László már több település monográfiáját elkészítette. így Siklód (1957), Balavásár, Gyulakuta (1960), Héderfája (1975), Bonyha (1976), Nagy- és Kiskend (1978), végül pedig szülőfaluja, Nyárádselye monográfiáját. /Oláh István: Kibédi krónika. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

A magyar társulat, a Dicsőszentmártoni Népszínház 2000-ben lesz harmincéves. - 1970. április 13-án mutatták be első darabjukat, emlékezett Vitális Ferenc EMKE-díjas rendező. Azóta ötszázötven körül jár előadásaik száma. Főleg 1990 óta dolgozhatnak szabadon, kis társulatuk több tagja részesült különböző díjakban. Mára a dicsői Népszínház hivatalosan bejegyzett intézményként működik, és mindössze 18 személy alkotja a társulatot. Támogatást kaptak az anyaországtól. A történelmi egyházak rendelkezésükre bocsátották a főtéri ökumenikus épület /Magyar Ház/ földszinti részét. Rendszeresen tájolnak, legközelebb Szászcsáváson és Héderfáján lépnek fel. Szept. 24-én kezdődik a műkedvelő színjátszók háromnapos gyergyószentmiklósi találkozója, a MÜSZIT, oda is elmennek. Októberben Hármasfaluba, Magyarózdra, Marosugrára készülnek, azután Kalotaszentkirályra és Zsobokra, Marosvásárhelyre és Székelyudvarhelyre. Október 25-29. között ismét megtartják a Concordia Napokat Sepsiszentgyörgyön, onnan sem maradnak el. /Bölöni Domokos: Harminc éve szolgálják Tháliát. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

"A magyar államiság ezeréves fennállását köszöntő-ünneplő rendezvényeket az aug. 15-i esztergomi ünnepség zárja. A magyarság, Magyarország mellett, a környező államokhoz tartozva, nemzetrészként élte meg az eseménysorozatot. E nemzetrésznek további életképessége függ attól is, hogy képesek vagyunk-e e helyzetnek megfelelő nemzettudatot kialakítani. A rendezvények végén Dr. Szabó Miklós kitért a falutörténet-írás időszerű kérdéseire. 1992-ben Pál-Antal Sándor kiadta Backamadaras 600 éve c. kötetet, illetve Nagy Géza, akkori sáromberki lelkipásztor, Berekméri D. István, Tonk Sándor és dr. Szabó Miklós megírták a Sáromberke 1319-1994 c. kötetet, más helységekben is elindult az érdeklődés az erdélyi falu, a szülőfalu történeti múltja iránt. Kiemelkedő szellemi alkotóműhely Péterfy László lelkipásztoré, aki egyház- és falutörténet sajátos ötvözetében mutatta be sikeresen, vagy fogja bemutatni Balavásár, Bonyha, Gyulakuta, Héderfája, Kend, Kibéd és Siklód történeti múltját. - A néhány oldalas kiadványoktól kezdve a több száz oldalasig, az alábbi falvakról jelentek meg "falumonográfiák" vagy valami egyebek: Abosfalva, Ákosfalva, Bólya, Csittszentiván, Disznajó, Kibéd (nem a Péterfy László írása), Mezőkölpény, Mezőpanit, Mezősámsond, Nagyernye, Nyárádszereda, Póka, Rava, Szederjes, Székelycsóka, Tancs. A nem szakember, vagyis műkedvelő falutörténet-kutatói gárda ma már igen nagyszámú mind Maros megyében, mind más vidékeken. A műkedvelő történészek nem rendelkeznek kellő tudományos felkészültséggel, gyakorlattal, tapasztalattal, akik gyakran azt sem tudják, mi a falumonográfia és mi a falutörténet. Szabó Miklós azt tanácsolta, hogy kutassák a szülőfalu történeti múltját, de nagyobb gonddal, alapossággal. /Dr. Szabó Miklós: A falutörténetről a millenniumi év végén. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 14./"

Megjelent Mátyus András székelyudvarhelyi orvos Hittel, tollal, szívvel című könyve, a Kis-Küküllő völgye sorozat újabb kötete. A könyv a 92 éves pap-tanár, monográfus Péterfy Lászlóról szól, akiről Egyed Ákos azt írta, hogy "egyház-, falutörténet sajátos ötvözetében mutatja be sikeresen Balavásár, Bonyha, Héderfája, Gyulakuta, Kend, Kibéd, Nyárádselye, Siklód történeti múltját." Péterfy László élete tartalmas és gazdag, életútja a nyárádselyei parókiától Nagyenyed, Marosvásárhely kollégiumai és a kolozsvári református teológia, az egyetem bölcsészkara után falvak és gyülekezetek során át vezet a mai kiskendi házig, íróasztaláig, amely mellett 1974-es nyugdíjaztatásától is még oly sok munkás órát töltött - munkáinak megjelenése, kiadása legcsekélyebb reménye nélkül. Ugyanis csak 1989 után nyílt lehetőség monográfiáinak kinyomtatására. Péterfy László egyik fia, László jó nevű szobrász Budapesten. A szobrász Péterfy László Jékely-lányt vett feleségül. Jékely Zoltán Áprily Lajos fia volt. Az ő felesége (özvegye) nem más, mint Jancsó Adrienne szavalóművész. /B.D. [Bölöni Domokos]: Jékely Zoltán apatársa. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./

Péterfy László /sz. Nyárádselye, 1910/ református lelkész történelem?földrajz szakos tanári képesítést szerzett. 1942-től nyugdíjba vonulásáig, 1974-ig Nagykenden szolgált. A második világháború alatt és után pedagógusi feladatokat is vállalt. Egyház- és falutörténeti kutatásait már a harmincas években elkezdte, de a ?89-es politikai változások előtt nem jelenhettek meg munkái. 2000-ben és 2001-ben a millennium tiszteletére sorozatban láttak napvilágot falumonográfiái, szám szerint nyolc. Péterfy László, most is dolgozik, Makfalva monográfiáját állítja össze. Negyvenöt esztendeje Siklóddal kezdte a falumonográfia írását, majd párhuzamosan gyűjtötte az anyagot a Balavásárról és Gyulakutáról és Kibédről. Megírta szülőfaluja Nyárádselye monográfiáját, aztán jött a Kend(ek)-ről szóló kötet. Végül szintén párhuzamosan végzett gyűjtő- és kutatómunka eredményeként megszületett Bonyha és Héderfája monográfiája is. 1994-ben Mátyus András, Mátyus Mihály és Bálint Mózes felkérésére nekilátott az anyagok aktualizálásához. A kötetek kiadása az ő közreműködésük és támogatásuk nélkül nem történhetett volna meg. /Szentgyörgyi László: Nem csak hittel, tollal is. Beszélgetés Péterfy László nyugalmazott lelkésszel, falumonográfia-íróval. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 9./

"Örvendetesen szaporodnak Erdélyben a falu-, egyház-, iskolamonográfiák. Talán kissé megkésve, de nem végleg lekésve ölelik magukhoz az erdélyi magyar falut és mentik az utánuk jövőknek annak történetét az összefoglaló könyveiket szerzőik. Nagyszerű a monográfiát írók hangyaszorgalma, sziszifuszi munkája. Anyagi gond a könyv előállítása, kiadó keresése, pénzügyi támogatók felkutatása. Mindezekért tiszteleg a cikkíró a máréfalvi Kovács Piroska, a barátosi Kelemen József, az árapataki Lőrincz Etelka, a szentkatolnai Bakk Pál, a nyárádgálfalvi Sebe Ákos, a nyárádselyei, 92 esztendős Péter László református tiszteletes, aki nyolc falu - Kibéd, Héderfája, Bonyha, Kend(ek), Nyárádselye, Gyulakuta, Balavásár és Siklód - egyház- és falutörténeteit írta meg, továbbá a máramarosszigeti Mazalik Alfréd, a szinérváraljai orvos-publicista-riporter Ábrám Zoltán, Oroszhegy élő lelkiismerete, Mihály Tibor előtt. /Ferenczy L. Tibor: Monográfiák és íróik. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 20./"

"A 2300 lelket számláló Küküllőszéplak községet öt falu alkotja: Vajdakuta, Héderfája, Nagylászló, Kislászló és a községközpont. A község lakóinak 40 százaléka magyarnak, ugyanannyian románnak, míg 20 százaléka romának vallotta magát. A lakosság több mint fele mezőgazdasággal foglalkozik. A múlt évben tíz házasságkötést jegyeztek, 15 gyerek született, 47-en hunytak el. Vajdakuta falu ma mindössze 15 lelket számlál, a lakosok városra, nagyrészt Brassóba költöztek. Héderfája művelődési otthonának beszakadt a fedele, ezért volt szükség a javításra. Községszinten 90 százalékban osztották ki a birtokleveleket. A gondot az okozta, hogy az 1991. évi 18-as törvény megjelenésekor a gazdák nem kérték vissza a teljes földterületüket, hogy minél kevesebb adót fizessenek. Viszont földjeiket a mai napig megművelik. A törvény értelmében azonban ezekre a területekre nem állítható ki birtoklevél. Héderfáján a tanulólétszám gyarapodása tette szükségessé az iskola bővítését. Az I-VIII. osztályban magyar anyanyelvű oktatás folyik, s a falubeliek mellett tanulnak itt mikefalvi, abosfalvi, felsőkápolnai, vámosudvarhelyi és kóródszentmártoni gyermekek is. Bordi Zsuzsanna igazgató beszámolt arról, hogy az elemi osztályokba 36-an, V-VIII.-ba 30-an járnak, az óvodások száma 32. Széplakon 95 gyermek jár az I-VIII. osztályba, tájékoztatott Bartha István igazgató. A tavaly végzett nyolcadikosok közül senki nem iratkozott középiskolába, inkább szakiskolában és szaklíceumban tanulnak tovább. Csepán Levente református lelkész Széplakra való áthelyezése után első teendői közé tartozott a templom tatarozása. A gyülekezet lélekszáma 435, kiöregedő, kihaló gyülekezetről van szó. A lelkész tervezi az ifjúsági csoport újraélesztését. Két éve nincs helyi orvosa a községnek. /Gondokkal teli mandátum. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 4./ "

"Szórványtábort rendezett Ádámoson az ALKISZ (Alsó-Kis-Küküllő Menti Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége), melyen 2001-ben 40, tavaly 50, míg idén 152 gyerek és fiatal vett részt. Az ádámosi, vámosgálfalvi, désfalvi, szászcsávási, sárosi, héderfájai, küküllő-széplaki gyerekekhez dicsőszentmártoni, marosvásárhelyi és Németországba kitelepedett, többnyire IV-VIII. osztályos gyerekek is társultak, számolt be Gagyi Zoltán szervező. /Simon Virág: Szórványtábor Ádámoson. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./"

Több száz hektárnyi termőföldet öntött el a Maros ápr. 11-én, Maroscsapó és Radnót közelében. A Kis-Küküllő áradása miatt leomlott a Bonyha és Héderfája közötti híd egyik hídfője. Több hektár legelő került víz alá a hétfőre virradó éjszakán Hargita megyében is, ahol kiöntött a Maros. /Kiléptek medrükből az erdélyi folyók. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./

Az Alsó Kis-Küküllő menti Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (ALKISZ) idén negyedik alkalommal szervezett Ádámoson szórványtábort. Míg első évben csupán 40 helyi gyereknek biztosítottak vakációt, idén már 180 IV-VIII. osztályost fogadtak. Az egyetemistákból, fiatal tanárokból álló ALKISZ elődleges célja: a többnyire szórványban élő magyar diákok közötti kapcsolatok kialakítása. Július végétől a vámosgálfalviak, désfalviak, szászcsávásiak, magyarsárosiak, héderfájiak, küküllőszéplakiak, bonyhaiak és bethlenszentmiklósiak táboroznak. A gyerekek a népművészetről, a hagyományokról és a magyar helyesírásról hallgathatnak előadásokat. /(simon): Folyamatosan bővül az ádámosi szórványtábor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 23./

Júl. 26-tól a vámosgálfalvi, désfalvi, szászcsávási, magyarsárosi, héderfáji, küküllőszéplaki, bonyhai és bethlenszentmiklósi IV-VIII. osztályos gyerekeket fogadja Ádámoson a szórványtábor, melyre az Alsó Kis-Küküllő menti Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (ALKISZ) szervezésében idén negyedik alkalommal kerül sor. A gyerekek a népművészetről, hagyományainkról, az egészséges táplálkozásról, a magyar helyesírásról hallgathatnak előadásokat, majd kézműves-tevékenységek, helyesírási vetélkedők során életbe is ültethetik a tanultakat. /Szórványtábor Ádámoson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./

Jelenleg Sándor Mihály Küküllőszéplak község polgármestere, azelőtt alpolgármester volt. Az idei tanév kezdete előtt javították meg a héderfáji iskola tetőzetét, tavaly ősszel kezdődtek el Héderfája művelődési otthonának bővítési munkálatai. A legrosszabb állapotban a kislászlói kultúrház van, nyáron kisebb felújítást fognak végezni. Küküllőszéplakon 804-en élnek, 52 százalékuk magyar. Ennek ellenére 1990-ig az általános iskolában csak román nyelven folyt oktatás, s 1919-től 1999-ig román igazgatók vezették a tanintézetet. Bartha István az első magyar igazgató. /Nagy Annamária: Küküllőszéplak. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./

Száz éve született Bordi András festőművész, aki érdemes lenne Marosvásárhely post mortem díszpolgári címére. A Kultúrpalota gondnoka és a nagybecsű műgyűjtemény, a képtár őre, igazgatója volt, aki a legnehezebb időkben műkincsek sokaságát mentette meg a háborús pusztulástól. Az általa újjáélesztett és közel egy évtizedig működtetett városi festőiskolában ifjú tehetségek százait nevelte. Meghatározó szerepe volt a marosvásárhelyi képzőművészeti mozgalom országos jelentőségűvé növelésében. A szülőfalu, Héderfája nem feledkezett róla. A nevét viselő iskolában rendezett kiállításon méltatták művészetét. Bordi András Budapestről, Párizsból is hazajött, jelentős állásajánlatok dacára előbb faluját, majd Marosvásárhelyt választotta élete, festészete helyszínéül. /N. M. K.: Száz éve született Bordi András (Héderfája, 1905. jún. 2. – Marosvásárhely, 1989. aug. 11.). = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./

Napvilágot látott Gálfalvi Artúr Béla munkája: Makfalva. Rendhagyó monográfia /Kiadja a makfalvi református egyházközség, 2005./ A szerző Erdély felvázolt történetébe építette be Makfalva történetét, mindazt, amit egy évtizedes kutatómunka alatt sikerült megtalálnia. A könyv szerzője a 498 éves Makfalvának 17 évig volt lakosa, de a falu életét azóta is figyelemmel kísérte. Gálfalvi Artúr Béla Marosvásárhely ismert személyisége, köztiszteletben álló tanárember, a vártemplomi gyülekezet presbitere és jegyzője, december 19-én tölti a nyolcvanat. Lemondott az orvosi pályáról és a versenysportról, inkább a tanítást, az oktatást választotta, testnevelő tanári oklevelet szerzett. Tanított, kántorizált és iskolát épített Héderfáján, szervezte a sportéletet. Munkája egy székely falu olvasókönyve, benne a régmúlt történetének szemelvényei, a magyar királyok, az erdélyi fejedelmek, Erdély gubernátorainak, guberniumi elnökeinek és polgári kormányzóinak névtára, jellemzése. Székely önkormányzat, törvénykezés, faluigazgatás. Ez a munka „egyben magyarságunk, erdélyiségünk történelemkönyve”, olvasható a recenzióban. /B. D. [Bölöni Domokos]: Új könyv. Makfalva. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./ A település történetén kívül a monográfia ismerteti a makfalvi dűlők neveit, egyéb földrajzi megnevezéseit és a Makfalváról elszármazottak életét is. /Máthé Éva: Megjelent Makfalva monográfiája.= Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./

Héderfáján a helyi RMDSZ és a Gazdakör közös szervezésében Bordi András festőművész születésének századik évfordulójára emlékeztek. A művész életművéből 45 munkát állítottak ki. Nagy Miklós Kund, a Népújság újságírója méltatta a művész munkásságát. /Bordi András évforduló.= Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./

A kilencvenedik évén túl levő Péterffy László nyugdíjas református lelkész Kend elismert személyisége, kilenc monográfia szerzője. A teológiával párhuzamosan történelem-földrajz szakot is végzett az egyetemen. Kutatásainak forrása az egyházi iratok voltak, minden egyházközség megőrzi régi iratait, sokszor évszázadokra visszamenőleg, így „csak” föl kell azokat kutatni. Kutatómunkát végzett a levéltárakban. Megírta Nyárádselye történetét. 1942-ben hívták Nagykendre, ahol folytatta a kutatómunkát. A monográfiaírást nyugdíjazása után kezdte teljes el lendülettel. Nyolc-tíz év munkájával készült el Kend, Bonyha, Nyárádselye, Siklód, Makfalva, Gyulakuta, Héderfája, Kibéd és Balavásár monográfiája, Mátyus András pedig könyvet írt róla Hittel, tollal, szívvel – Péterffy László életútja címmel. /Nagy Botond: Kilenc monográfia a nyugdíjas évek alatt (!). = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./

Elhunyt Péterfy László /Nyárádselye, 1910. febr. 2. – Kiskend, 2005. okt. 26./ lelkész, helytörténész. A református teológiát és az egyetem történelem- földrajz szakát párhuzamosan látogatva igen jó eredménnyel, ösztöndíjjal diplomázott Kolozsváron. 1942–1974 között Nagykend lelkipásztora, közben ’44-ig tanár Makfalván. Nyugdíjba vonulásakor költözött a közeli Kiskendre, öregkori munkássága színhelyére. Szolgálta gyülekezetét, gyűjtötte szorgalmasan népe szellemi termésének gyümölcseit,. Elsősorban azoknak a településeknek és egyházaiknak a történetét jelentette meg, amelyekkel hosszú és termékeny munkás élete folyamán kapcsolatba került. Így látott napvilágot Kibédről, az ősföldről, Nyárádselyéről, a szülőfaluról, aztán Kendről, majd Bonyháról, Héderfájáról, Siklódról szóló könyveinek sorozata. Kendi Kalendáriumot is írt, szerkesztett. Könyvei nélkül nem lehet megírni a jelzett települések teljes monográfiáit. Pennás pap volt, kitűnő érzékkel ismerte és istápolta a tehetségeket, tisztelte kor- és eszmetársait. Halálával Erdély 1940 utáni magyar művelődés- és egyháztörténetének emblematikus személyisége távozott körünkből. /Bölöni Domokos: Elment a pennás lelkész. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 29./

Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában megnyílt a 16 évvel ezelőtt elhuny Bordi András festőművész (Héderfája, 1905. jún. 2. – Marosvásárhely, 1989. aug. 11.) tárlata. A művész születésének centenáriumról még a nyáron emlékeztek szülőfalujában, Héderfáján. A Bordi-életműről színes katalógust is megjelentettek. Markó Enikő megyei kultúrtanácsos, a rendezvény fő szervezője kérésére sorra szólaltak meg az emlékezők. Banner Zoltán művészettörténész és műkritikus, aki közel három évtizede kismonográfiát írt Bordi Andrásról, a jelenlevők elé idézte az alkotó egyéniségét. A szülőföldjéhez, népéhez példásan ragaszkodó festő egy igen fontos művészettörténeti csoport, a székely festőiskola egyik kiváló képviselője. Ioan Virág György korábbi megyei tanácselnök kiemelte, hogy Bordi a szó szoros értelmében gondnoka volt a Bernády létrehozta Kultúrpalotának. /N.M.K.: Centenáriumi Bordi-kiállítás a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./

Bordi András festőművész /Héderfája, 1905. – Marosvásárhely, 1989/ a kórházi betegágyán fekve, halála (1989. aug. 11.) előtt terveiről beszélt, a következő év tavaszára képzelte a 85. életévéhez kötődő egyéni kiállítását. Erre a kiállításra már nem kerülhetett sor. Azonban most, 16 év elteltével valósulhatott meg a festő álma, ismét Bordi-festményeket láthat egybegyűjtve Marosvásárhely művészetkedvelő közönsége. A megnyitón Banner Zoltán méltatta a művész munkásságát. Bordi András életművének pontos számbavétele még várat magára. A majdan megszülető munkához értékes alapként szolgálhatnak Banner Zoltán, M. Kiss Pál, Murádin Jenő, Nagy Miklós Kund és mások könyvei, tanulmányai. Bordi András köztisztviselőként, képtárigazgatóként is elsősorban „művészember” volt és maradt. A most kiállított 140 festmény az életmű töredéke lehet. Marosvásárhelyen még legalább ennyi festmény található magángyűjteményekben és Szovátától Szatmárnémetiig sok városban őriznek még Bordi-képeket. Ezeknél is többet vittek magukkal az Erdélyből más országokba áttelepülők. /Bordi Géza: Bordi András centenáriumi kiállítása. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 7./

Nemrég tért vissza külföldi, illetve megyejáró körútjáról a Dicsőszentmártoni Népszínház. Az Egy bolond százat csinál című előadásnak végig nagy sikere volt, mesélte Moldován Ilona, a színház vezetője. Tavaly májusban mutatták be az Egy bolond százat csinál című produkciójukat, azóta szüntelenül játszaniuk kell. Tavaly ősszel Magyarországon vendégszerepeltek vele. Idén januárban Medgyesen, két hete Héderfáján, március elején Nyárádszeredában láthatta a közönség, majd– közkívánatra – itthon is meg kellett ismételniük. A színház elődje az 1970-ben létrejött színjátszókör, amely végig megszakítás nélkül működött, a Ceausescu-rezsim alatt is. Ez a kör nőtte ki magát népszínházzá, amely 1994-ben jogi személlyé lett. Pályázati úton szereznek pénzt a bemutatókhoz és a körutakhoz. Igyekeznek visszacsalogatni a fiatalságot a színházba. /Nagy Botond: (Nép)színház az egész világ. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./

Az álláslehetőségek hiánya jelenti a legnagyobb problémát Küküllőszéplak községben – mondta el Sándor Mihály polgármester. Komolyabb vállalkozókat nem sikerült megtelepíteni az ötfalvas községben. A községháza költségvetése szegényes, a községközpontbeli új kultúrház építése, illetve az Oláhszentlászlóra és Kisszentlászlóra vezető községi út leaszfaltozását foglalták bele. Ezt az utat meg kell emelni, mert ha a Küküllő kiönt, a két falut elzárja a külvilágtól. A küküllőmenti borok legjobbjai közé tartoznak a héderfájiak, erősített meg Simon Kálmán héderfáji borosgazda. Egykor tiszta szász falu volt Kisszentlászló, mára csak négyen-öten maradtak, a falut leginkább romák lakják. Sokszor feltörik a templomot – mondja a gondnok, mindent elvisznek. A múltkor szétrúgták a háromszáz éves orgona sípjait. Az oltárról a feszületet egy hírhedt, alvilági gyűjtő lopatta el, az angyalokkal együtt. A templom az 1770-es években épült és a rendszerváltásig használatban volt. Azóta romlik az állaga, a gondnok vigyáz rá, ahogy lehet. Havonta-kéthavonta jár ide lelkész istentiszteletet tartani. Szükség lenne Küküllőszéplakon, a községközpontban kultúrotthonra. Sándor Mihály polgármester segítséget kért a minisztériumtól, de nem érkezett válasz. A lakók megöregedtek, nincs kulturális élet. /Nagy Botond: Küküllőszéplaki vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

25 oktatási intézmény szűnik meg a megyében
A prefektúra kollégiuma tegnapi soros ülésének napirendjén egyebek mellett a 2010/2011-es tanév előkészületeiről szóló jelentést mutatta be Matei Dumitru főtanfelügyelő.
Kijelentette: a megye összes iskolájában megfelelő számú tanügyi káderrel kezdik a tanévet: összesen 9201 poszt van, ebből 6970 tanügyi káder, 587 kisegítő személyzet, 1644-en a nem pedagógus személyzethez tartoznak. A végleges kinevezésekért a versenyvizsga öt központban zajlott, 2005 pedagógus vett részt és 156-ot véglegesítettek. Augusztus 6-án tartották a versenyvizsgát a helyettes állásokra. Ezen a vizsgán 535 jelentkező indult, 5-ös osztályzatot 384-en értek el. A fennmaradt 770 állást augusztus 23. és 30. között töltik be.
A főtanfelügyelő ugyanitt ismertette a most kezdődő tanévtől összevonásra kerülő iskolák és óvodák helyzetét, valamint az oktatási intézmények állapotáról olvasott fel kimutatást.
A 2010/2011-es tanévben 892 oktatási egységben folyik a tanítás (875 közintézmény, 17 magán oktatási intézmény). Elemi iskolákban összesen 1426 osztály indul 24.827 tanulóval, ebből 450 összevont (simultan) osztály (6303 tanuló). Gimnáziumi oktatás: 1152 osztály, 24.027 tanuló, 114 összevont osztály (2075 tanuló), illetve 173 oktatási intézményben indul IX. osztály, 5190 tanulóval.
Szeptember 1-jétől összevont iskolák: Bözöd (magyar oktatás) – Erdőszentgyörggyel, a bözödi iskolában összevont I-IV. osztály marad. A csekelakai (román) tagozatot a cintosival vonják össze, a gerendkeresztúri iskolát a maroskeceivel, a felsőoroszit a köhérivel, az iszticsóit a libánfalvival, a kerelői iskolát a szentpálival, a küküllőszéplakit (r/m) héder-fájaival, a marosligetit a felsőrépaival.
A megyében 2010. szeptember elsejétől 25 oktatási intézményt szüntetnek meg gyermekhiány miatt: a batizházi óvodát , a batizházi I-IV. osztályt, mindkét intézményt Cintosra helyezték. A feketelaki (m) I-IV. osztályosok ezentúl Bándon tanulnak, megszűnik a kiskóródi I-IV. oszt. – Kóródszentmártonra járnak majd a gyermekek. Megszűnik a kisteremi elemi – Nyárádkarácsonra, a csöbi (m) (I-IV.) Gyulakutára, kisillyei (m) – Gernyeszegre, pálpataki (óvoda és elemi iskola) – Görgényszentimrére, az oroszidecsi iskola Idecsre, abosfalvi (m) óvoda Mikefalvára, az andrássytelepi elemi iskola – Marosludasra, a felsőszakadáti ált. isk – Szovátára, borzatanyai elemi – Ratosnyára, a maroslaki , a sebesi , valamint a monosfalui óvodások és elemisták ezentúl Marosoroszira járnak, a várhegyi (r/) elemi iskola – Marosszentannára, a Valea Padurii-beli és Valea Surii-beli I-IV. osztályok Mezőcekedre, a toldalagi – Vajdaszentiványra. Megszűnik a marosvásárhelyi 21. sz. óvoda (r/m), amely egy tömbházlakásban működött, illetve a dicsőszentmártoni 7-es óvoda .
Megyeszinten 783 oktatási egység 90,42%-a megkapta a működési engedélyt, 3,5%-uk nem, 6,00%-nál az engedélyeztetés folyamatban van.
Matei Dumitru kijelentette, utólagos adatokat, valamint a menedzsmenttervet a 2009/2010-es tanév kiértékelése során ismertet.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Cigánygyerekek ferences rendi árvaházban
Pál atya a gondviselésben bízik
Marosvásárhelytől 15 kilométerre, Marossárpatakon működik a Szent Erzsébet Társulás otthona árván maradt gyerekek számára. A környék egyetlen magyar római katolikus árvaháza a szűkös állami támogatás és a munkájukat nehezítő gyerekjogvédelmi törvény ellenére stabil intézménnyé nőtte ki magát.
Takaros falusi porta képét mutatja a marossárpataki gyerekotthon. Az egymás mellett sorakozó épületek rendre készültek el, annak függvényében, hogy mikor mennyi pénzből gazdálkodhatott az árvaházat fenntartó alapítvány. A régi udvarházak stílusának megfelelően az épületegyüttes jókora udvart fog körül, ami a délután folyamán és hétvégeken gyerekzsivajtól hangos. Több mint harminc, zömmel cigány származású gyerek állandó otthona a marossárpataki épületegyüttes, ahol a legfiatalabb négy éves, a legidősebb pedig huszonegy.
Mire Pál atyával megérkezünk, a helyi iskolából kezdenek hazaszállingózni a gyerekek. Kisebb elemista csoport – az oktató irányításával – az udvar mélyén felállított ponyva hűvösében készíti házi feladatát. A frissen érkezők ebédelni mennek, aztán a házirend szerint rájuk is sor kerül. Amint Pál atyát meglátják, körbefogják a gyerekek, mindenik a maga mondandójával. Van, aki a jó jegyet adja tudtára, egy kislány viszont arról panaszkodik, hogy a vallástanárként dolgozó ortodox lelkész hármast adott. Pál atya már szokva van a gyereksereggel, hol örül, hol aggodalmaskodik, vagy éppen az oktatót utasítja, hogy holnap menjen be az iskolába, és ismét szóljon, hogy hiába román nevű Alexandra, ő nem ortodox, hanem római katolikus, így a lelkésznek nincs joga őt osztályozni. Felém fordulva mondja, hogy a néhány román nevű, ám magyarul beszélő gyerekkel folyton baja van a vallásoktatónak: képtelen elfogadni, hogy nem minden román nevű gyerek ortodox…
Ketten egy szobában
Amíg Pál atya magára ölti a ferences rendi szerzetesek ruháját, a kis kápolnában nézelődöm: itt tart heti rendszerességgel misét gyerekeknek és felnőtteknek, és itt kerül sor a gyerekekkel folytatott lelki beszélgetésekre is. Körbejárjuk az épületszárnyak hálószobáit. A kétágyas szobákba olyan gyerekek kerülnek, akik kedvelik egymást. Az egyik ágy mellett lábprotézisszerű járóalkalmatosságot látok. Megtudom, súlyos testi és lelki fogyatékkal élőket nem tudnak fogadni, van azonban néhány kevésbé súlyos eset, aki már jól beilleszkedett a közösségbe. Minden szoba tiszta és rendezett, ám az egyik különösen az. Mint kiderül, a 18 éves Kinga lakik itt, akire nem csak ő, hanem az alkalmazottak is büszkék. Ha a kislány beleegyezik, a lelkész szerint ő lesz az első, akit alkalmazni fognak fizetéssel az árvaházban, hiszen mindent szívesen vállal. Kinga története éppolyan szomorú és fájdalmas, mint az idekerülő legtöbb gyereké. Héderfáján született és nőtt fel három testvérével, mígnem egyik napról a másikra szétesett a család. Gyerekszerető és -nevelő szülő számára talán fel sem fogható a kislány története: szülei otthagyták őket, megszöktek otthonról. A tizenéves kislány hamar megérezte a helyzet súlyosságát, így maga próbált kisebb testvéreiről gondoskodni. Erdei gyümölcsöket szedett, kéregetett, mígnem egy hideg téli estén az arra járó polgármesternek feltűnt, hogy a házban mozgás van, de az ablakok be vannak fagyva. Riadóztatta a marosvásárhelyi gyerekvédelmi igazgatóságot, akik új otthont kerestek a magukra maradt gyerekeknek.
Román nevű gyerek románul beszéljen!
Pál atya nem szívesen beszél a gyerekjogvédelmi központtal történő együttműködésről. A törvény értelmében kötelező kapcsolatban állnak egymással. Ennek lényege, hogy az állam minden gyerek után napi 8 lej 30 bani kosztpénzt fizet, illetve havi 97 lej „gyerek-kihelyezési juttatást”. Ám csak abban az esetben, ha a gyereklétszám belefér a megyei intézmény büdzséjébe. Pál atya negyven gyerekéből csak 33-nak jut támogatás, mert ennyire van pénz. Az állami segély a teljes költségeknek mindössze egyharmadát fedezi, a többit adományokból kell előteremteni. A lelkész szerint a gyerekjogvédelmi törvény a legsötétebb kommunista bürokráciát idézi. Egyik cikkelye kimondja, hogy román nevű gyerek csak román iskolába járhat, más nemzetiségű gyerekekről viszont nem rendelkezik. A Szent Erzsébet Társuláshoz kerülő gyerekek az otthonban magyarul beszélnek, de az alapítvány tiszteletben tartja vallásukat és származásukat. A román nevük miatt kötelezően román osztályba íratott gyerekek – gyengébb nyelvtudásuk miatt – könnyen a pedagógusok célpontjaivá válnak. Az otthonban, családias légkörben nevelkedő cigánygyerekeknek számos hátránnyal kell megküzdeniük. Ők a „megjegyzett” gyerekek, az árvaháziak. Ezt csak „súlyosbítja” cigány származásuk. Ha csintalanok, a tanár a fejükhöz vágja, hogy titeket mire tanít a pap? Az otthon néhány lakója halmozottan hátrányos helyzetbe szorul, amiért román nevű cigánygyerekként magyarul beszél… A gyerekvédelmi igazgatóságnak azonban nagy szüksége van az otthonokat működtető alapítványokra. Amikor bejelentés nyomán egy kiskorú hozzájuk kerül, előbb körbetelefonálják a gyerekotthonokat működtető magánalapítványokat, hogy nem vállalja-e valaki. Csak végső esetben marad állami gondozásban a gyerek. Becslések szerint az alapítványi kihelyezés költségeihez képest az állami gondozás ötször többe kerül.
Cégadományok: Az 1998-ban létrehozott, marosvásárhelyi székhelyű Szent Erzsébet Társulást az erdélyi ferences rend vezetőinek jóváhagyásával alapította Pál atya. A gyerekek fogadására Marosvásárhelyen három családi típusú ház jött létre, Marossárpatakon pedig elkészült az alapítvány épületegyüttese. Összesen 40 gyerek számára vannak kialakítva az otthonok. A 16 alkalmazott bére, illetve a fenntartási költségek nem kis fejfájást okoznak az alapítvány vezetőjének, Bakó Bélának, Ferenc-rendi nevén Pál atyának. Úgy fogalmaz: ezt a gondviselésbe vetett hit nélkül nem lehet vállalni. Gyerekei soha nem éheztek, mindig volt rajtuk rendes ruha, az épületekben van meleg víz, télen pedig fűtés. Intézményüket egy angliai és egy magyarországi alapítvány támogatja, de több vállalkozó is segít. Marosvásárhelyi éttermek a nagyobb rendezvényekről megmaradó ételt ingyenesen áthozzák, cégek gyűjtenek alkalmazottaiktól pénzt, mások ruhát, kenyeret, élelmiszereket adományoznak. Szűkösen, de minden hónapban kijön a számítás, az alkalmazottak bére két hétnél többet soha nem késik. Van olyan kolozsvári cég, melynek alkalmazottjai felváltva utaznak hétvégenként Marossárpatakra, hogy az otthonban, illetve az otthon melletti kis farmon segédkezzenek.
Szent Ferenc nyomdokain
Erdélyben két árvaházi intézmény működik a római katolikus egyház keretében: Déván a Böjte Csaba által alapított Szent Ferenc Alapítvány, Marosvásárhelyen pedig Bakó Béla Szent Erzsébet Társulása. Mindkettőt ferences rendi szerzetesek alapították. Nem véletlen, hogy Böjte Csaba csíkszeredai káplánja Pál atya volt, ő készítette fel a teológiára. Hogy jobban megértsem e „vállalkozás” lelki mozgatórugóit, a marosvásárhelyi alapítvány Ady utcai székhelyén vendéglátóm, Bakó Béla a kezdetekről mesél. Gyerekkorában, a tehetős marossárpataki gazdaportán ismerte meg az adakozás lelkületét. A faluban gazdag családnak számítottak, szüleinek sok földje volt, sok napszámos forgolódott a portán. Szüleitől látta, hogy aki rászorult, annak segítettek. Gyerekként ismerte meg a cigány–magyar együttélés hétköznapjait, hozzájuk is több cigánycsalád bedolgozott. Olyanok is dolgoztak a portán, akiknek a dédapja is a Bakó család munkása volt. „Ha anyámhoz eljött a cigányasszony, mert nem volt mit főznie a gyermekeinek, kihozott a kamrából egy csontot, és kettévágta. Azt mondta: felét főzze meg, a másik felét megfőzzük mi!” Az otthon kapott útravaló végigkísérte a teológián, ahol eldöntötte, amint lehetősége nyílik, beáll a ferences szerzetesek közé. Erre a rendszerváltás után kerülhetett sor. Az egyszerűség, szegénység, tisztaság és engedelmesség jegyeit hirdető egyházi rendben találta meg az elhivatásának leginkább megfelelő életpályát. Marosvásárhelyi lelkészként 1994-ben előbb szegénykonyhát indított, majd 1998-ban árvaházat alapított. Pál atya tisztában van azzal, hogy cigánygyerekekkel nehezebb foglalkozni, de meggyőződése, hogy amit munkatársaival nyújtani tud, az előbb-utóbb hatással lesz az otthon lakóinak mindennapjaira. A gyerekek szakmát tanulnak, az idén pedig már két egyetemista is kikerült a gyerekotthonból. Az intézetben való tartózkodásnak nincs felső korhatára, a fiatalokat azonban előbb-utóbb sikerül útra bocsátani. Munkahelyeket keres számukra, mindenkinek esélyt ad a boldoguláshoz. Az otthonba jórészt Maros megyei településekről kerülnek a „szociálisan árva” gyerekek, akiknek az esetek többségében ugyan élnek a szülei, ám gyerekeiket nem keresik. Igazi apjuk így Pál atya lett, őrá hallgatnak, és őrá néznek fel.
Pál atya
Bakó Béla 1954. július 23-án született Marossárpatakon. Szászrégenben érettségizett, 1975 és 1981 között pedig a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológia Karon tanult. 1981 és ’84 között csíkszeredai káplán, két évig brádi plébános, 1986-1990 között anyai nagyszüleinek falujában, Orotván plébános. 1990-ben kéri felvételét a ferences rendbe, 1991-ben tesz fogadalmat Csíksomlyón. Marosvásárhelyre helyezik az Ady utcai Szent Imre plébániára. Több évig helyi börtönlelkészként is dolgozik. 1994-ben elindítja Marosvásárhely első szegénykonyháját, 1998-tól az általa alapított Szent Erzsébet Társulás elnöke. Tizennégy évet szolgált Marosvásárhelyen. 2005-ben Csíksomlyóra, majd két év múlva Dévára helyezik. Idéntől a kolozsvári Ferenc-rendi templom munkatársa. Kolozsvár, Marosvásárhely és Marossárpatak között ingázik folyamatosan.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egy erdélyi reneszánsz mecénásról...
...aki először említi Dózsa Györgyöt
Egy reneszánsz mecénás főúr a 15–16. századi Erdélyben – ez a címe annak a könyvnek, amelynek szerzője példaértékű családtörténeti munkát végzett, e kutatás eredménye pedig nem csak a szóban forgó kötet. Barabássy Sándor a könyv hősének – Barlabássy Lénárdnak – késői leszármazottjaként több évtizedes kutatás során szerzett ismereteit foglalta össze a vaskos és igen szép kiadvány lapjain, visszaperelte a család héderfáji kastélyát, felújítja azt, mellé szőlészetet telepített. Példája mutatja: az erdélyi magyar történelmi családok lassan magukra találnak, visszatérnek a gyakran önként vállalt száműzetésből. A kötetet kedd délután mutatták be a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében, a teljes telt házas közönséget Nagy László főjegyző üdvözölte. Mint mondta, a szerző – a magyarországi unitárius egyház világi elöljárója – az egzakt tudományok felől érkezett, vegyész ember, egyetemi tanár, aki már igen rég történelmi- és családfakutatásra adta a fejét.
Fehér Árpád tizenkettedik osztályos művészetis diák hegedűjátéka után pedig Haller Bélának, a Castellum Alapítvány elnökének méltatóbeszédével kezdetét vette a könyvbemutató. – Jó előjel volt a hegedűjáték, az elkövetkezőkben is hasonló, megszülető harmóniákról lesz szó. A Castellum Alapítvány az utóbbi 10-12 évben kollektív történelmet ért meg, a restitúciót az örökölt kötelességtudat mellett a bürokratikus akadályok sora és a nehéz anyagi helyzet kíséri. Barabássy Sándor esetében minden együtt van: 700 éves család, visszaszerzett örökség és felelősségtudat. 20-30 éven át tartó anyaggyűjtés után írta meg kötetét, mellette visszaszerezte a család egyik ősi birtokát. A '89-es rendszerváltás után lehetségessé vált a jóvátétel. Jogász édesapja és nagyapja a régi magyar közigazgatás elitjéhez tartozott, így sikerült épületeket, erdőket, földeket visszakapniuk. 2008-ban, építése után pontosan 500 évvel fogott neki héderfáji kastélyuk felújításához, visszakapott erdeit áldozta fel erre a célra. Az udvarház igen kevés világi reneszánsz épületeink egyike, Barabássy Sándor könyvében pedig ugyanezt a reneszánsz fuvallatot érezzük. A kötetbeli események az 1452-ben született Barlabássy Lénárd köré szerveződnek. A szöveg több szálon fut, de ezen szálak egyike sem marad elvarratlan, jót tesz a munkának, ha valaki az egzakt tudományok felől érkezik és megfelelő módszert alkalmaz. A szép és kiegyensúlyozott szövegből kirajzolódik nem csak az ős, hanem az építő leszármazott alakja is, aki felújítja visszaszerzett kastélyát. "Irigységgel" és nagy elismeréssel olvastam ezt a kötetet – mondta Haller Béla, majd a szerző szólt a kötetről és főszereplőjéről.
– A reneszánsz a magyar történelem egyik legszebb korszaka volt. Párját ritkította Európában az a toszkánai életérzés, ami Magyarországon Mátyás király udvarán keresztül terjedt el. Barlabássy Lénárd, későbbi erdélyi alvajda, székely alispán Mátyás király udvarában volt apród, ott ismerkedett meg ezzel a világnézettel. A magyar történelem során a leghosszabb ideig, 25 évig tölti be az alvajdai méltóságot, négy király – Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos és Szapolyai János (igaz, legutóbbi királlyá koronázását már nem érte meg) – jobbkezeként. Barlabássy Dózsa György első bemutatója a magyar történelemben, a székely lófőt említő levele 1507-ből származik. Ez egy ítélkezéssel összefüggő levél, amelyben ismerteti a szászokkal, hogy egy gyilkossággal kapcsolatos panaszuk miatt a székely igazságszolgáltatásnak adja át Dózsa Györgyöt. Nem tudjuk, mi volt az ítélet, de hét év múlva már a nándorfehérvári vár kapitányaként látjuk viszont Dózsát – valószínűleg büntetésből. Dózsa és Barlabássy pályája a továbbiakban is egymással párhuzamosan fut, utóbbi az egyik, Dózsa elleni csatát vezeti, de nem vesz részt annak kegyetlen, temesvári kivégzésében. Ez feltűnő, mert a főuraknak kötelező módon ott kellett lenniük. Valószínűleg reneszánsz ihletésű, humanista neveltetése akadályozta meg ebben. 1515 januárjában írja, hogy a Dózsa-féle keresztes hadjáratban részt vevő parasztokat ne bolygassák, de mindegyik térjen haza a maga urához, mert Erdélyben szükség van a munkás kézre. 364 (!) eredeti oklevél maradt meg Barlabássyról, illetve Barlabássytól, ezekből 261 darabot a budapesti levéltár őriz. További érdekesség, hogy a 25 év alatt mindössze kétszer élt pallosjogával, mindkétszer nemesember ellen. Közülük az egyik Wass Balázs volt, Wass Albert őse, akit végül nem végeztek ki, sőt Barlabássy megbékült vele. A másik egy Székely Mihály nevű vajda-szentiványi nemesember, aki hatalmaskodott. Őt egy jobbágy agyoncsapásáért ítélte fő- és vagyonvesztésre.
Verbőczy jó barátja, reneszánsz főúrként nagy affinitást mutat a művészetek iránt, nevéhez kapcsolható a gyulafehérvári Lazio-kápolna (magyar kultúrterületen az esztergomin kívül az egyetlen reneszánsz kápolna, ami megmaradt), illetve a székelydályai reneszánsz templom, amelynek festészete Európában párját ritkítja. Lánya emlékére vállalta el e templom patrónusságát és teljes kifestetését – világszerte ritkaság, hogy egyetlen szakrális kép sincsen benne, olyan, mintha egy világi főúr lovagtermében járnánk –, a II. Ulászló alatti Magyarország, a szászok, a székelyek, Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár és az Árpád-ház címere mellett Barlabássy bölényfejes címerét is megtaláljuk a falakon. A legutóbbi címert ábrázoló tárgyi emlékek, kályhacsempék is fennmaradtak, egyikük a marosvásárhelyi várban végzett ásatások során került elő. A vár és a ferences kolostor egyik patrónusa volt, fő műve a héderfáji udvarház, magyar kultúrterületen az első datált, reneszánsz laikus épület – hallottuk Barabássy Sándortól, aki a könyvbemutató végén őse végrendeletéből idézett. Belőle közvetlen módon is megismerhettük a száraz történelmi dokumentumok mögül felsejlő reneszánsz embert, aki 39 személyt nevez meg, közöttük katonáit, íródeákjait és számtalan egyházi adományt is hátrahagy. Kisebbik fiát kétszer is inti: maradjon a tanulmányai helyén. Ez egy igen szép gondolat egy ötszáz évvel ezelőtt élt humanista mecénástól, mecénásról.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

A humanista alispán
Könyvbemutató és reneszánsz hangulat volt szombat este a sepsiszentgyörgyi unitárius templom tanácstermében. Barabássy Sándor professzor Egy reneszánsz mecénás főúr a 15–16. századi Erdélyben című művét mutatta be.
Az est házigazdája, Kovács István lelkész kiemelte, Barabássy Sándort – bár húsz nemzedéknyi távolságra van a könyvében szereplő Barlabássy Lénárd rokonától – nemcsak családjának története izgatta, hanem egy küldetés: helyreállítani a múlt örökségét, amely előremutat, és erőt adhat a jövő nemzedékeinek. Héderfájai Barlabássy Lénárd (1462–1525), Erdély alvajdája és a székelyek alispánja tulajdonképpen a harmadik közjogi méltóság Erdélyben a király és Szapolyai János vajda után, hatáskörébe tartozott a közigazgatás, a katonai vezetés, valamint a bíráskodás. Barlabássy, aki 1508-ban kúriát épített Héderfáján, és oda tette a székhelyét, igazi reneszánsz humanista volt, adományokkal segítette a különféle erdélyi szerzetesrendeket. A szombati előadás hangulatát fokozta Plugor Sándor Művészeti Líceum Gyűszűvirág zenekarának reneszánsz muzsikája. A résztvevők megkóstolhatták a héderfájai Küküllő menti bort is.
Matekovics János Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanulmányúton a küküllőmenti szórványvidéken
A Kántor-Tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárt helyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, táborokat szervezünk. Az idén a húsvét előtti tanulmányúton a székelyföldi tömbmagyar vidékekkel, nyelvjárással, népművészettel, történelemmel ismerkedtek diákjaink. Az elmúlt napokban újabb, adventi népismereti és egyházszolgálati tanulmányútra került sor. A mostani tanulmányút célja a dél-erdélyi – Dicsőszentmárton, Medgyes és Balázsfalva környéki – szórványmagyarság megismerése-megismertetése és a szolgáló életre való felkészítés-felkészülés volt.
A háromnapos tanulmányút során felkerestük a balázstelki, alsókarácsonfalvi és búzásbocsárdi református, a szőkefalvi és türi római katolikus gyülekezeteket. A református templomokban igét hirdetett Gál József tagozatvezető lelkész és Berekméri Csilla lelkész tanárnő, a türi római katolikus templomban kántori szolgálatot végeztek római katolikus diákjaink. Ezenkívül felkerestük az Árpád-kori dicsőszentmártoni unitárius templomot, a küküllővári és bonyhai református templomot, a medgyesi evangélikus (szász) templomot, az erzsébetvárosi örmény katolikus templomot és az egykori dicsőszentmártoni zsinagógát, amelyet most magyar kulturális központként használnak.
Projektvezetőként rövid előadásokban ismertettem a felkeresett vidékek (Kis-Küküllő mente, Szászföld, Balázsfalva környéke) helytörténetét, néprajzi sajátosságait, épített örökségét, a "kas- télyok földjét" (a bonyhai és bethlenszentmiklósi Bethlen-kastély, a héderfájai, felújítás alatt álló Barlabássy-kastély). A helyi felkért lelkipásztorok és más értelmiségiek bevonásával, konkrét adatok segítségével érzékletes kép bontakozott ki e vidékek fogyó magyarságáról, etnikai visszaszorulásunkról, az anyanyelv helyzetéről, a felekezeti viszonyokról és végső soron a magyar megmaradás esélyeiről. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Küküllők alsó folyása mentén megállíthatatlan a magyar lelkek fogyása; egyrészt a születések aránya miatt (pl. Bonyhán, a községközpontban 2011-ben egyetlen magyar gyermek sem született, három román és negyven roma újszülöttel gyarapodott a település), másrészt az önkéntes nyelvi és felekezeti identitásváltás miatt.
Épített örökségünk, az egykori kastélyok állapota vegyes érzésekkel töltött el. Héderfáján Barlabássy Lénárd egykori erdélyi alvajda kastélyát nemrégen visszaváltotta az egyik leszármazott, és elkezdte korhű felújítását, amelynek eredményei máris látszanak; a szomszédos bonyhai Bethlen-kastélyt az örökösök az erdélyi református egyházkerületnek adományozták, de nagyobb összefogásra, európai segítségre lenne szükség, hogy elnyerje méltó rendeltetését; a küküllővári Haller-kastély jó állapotban van ugyan (magánkézben), csak éppen nem látogatható; legszomorúbb a Bethlen Miklós erdélyi kancellár építette európai rangú reneszánsz kastély sorsa, amely, ha továbbra sem törődünk vele, hamarosan összeomlik.
A részt vevő főiskolai hallgatók érdeklődéssel és nagy beleéléssel vettek részt a nem mindennapi testi-lelki erőpróbát jelentő tanulmányúton. Szemmel láthatóan megérintette őket a látott-hallott valóság. Egyházi énekekből és versekből álló adventi műsort mutattunk be a felkeresett települések gyülekezeti alkalmain, amelyben az adventi várakozás motívumát harmonikusan egészítette ki a "templom és iskola", az anyanyelven megvallható hit és a magyar kultúra megőrzésének gondolata.
A templom és iskola közül Balázstelkén, Türben, Küküllőváron és lassan másutt is már csak az előbbi a magyar nyelv hajléka. Magyar óvoda és iskola hiányában a lelkészekre és papnékra hárul az anyanyelvi műveltség átadásának gondja is. Iskolát és ifjúsági termet építenek a templom mellé Búzásbocsárdon Boros László tiszteletes úrék, Türben Kémenes Lóránt római katolikus lelkész megálmodta és megvalósította a templom melletti "magyar házat". Jól tudják, ahol nincs magyar iskola, ott elsorvad az anyanyelv, és az identitásváltás hamarosan bekövetkezik.
Az anyanyelvi oktatás magas színvonalú művelésének élményében volt részünk Dicsőszentmártonban a Traian Általános Iskola előkészítő és első osztályában, és diákjaink megismerkedhettek a magyar tagozat tanítónőivel: Pál Irénnel és Molnár Margittal, valamint Fodor Sándor József aligazgatóval, aki Molnár Margittal együtt főiskolánk egykori végzettje. Jó volt tapasztalni, hogy a magyar pedagógusok kiváló szakmai munkája nagy megbecsülésnek örvend az egész városban.
De nemcsak Dicsőszentmártonban találkoztunk főiskolánk egykori végzettjeivel. A tanulmányút egyik bevallott célja éppen az volt, hogy egykori végzettjeinket saját munkakörükben, szolgálatuk közben keressük fel. Balázstelkén Kiss Erika tiszteletes asszony játszott az orgonán, aki Károli-okleveles református kántor, Medgyesen is főiskolánk végzettje, Vinczi Eszter a református gyülekezet kántora, Vámosgálfalván Szabó Gyula a gyülekezeti kántorság mellett két kórusnak is karnagya, a Türben szolgáló Kémenes Lóránt lelkész káplánkorában főiskolánk tanára volt, Búzásbocsárdon az Aranypáva díjas népdalénekes, Boros Erzsébet tiszteletes asszony a falu magyar óvónőjeként is végzi szolgálatát, Bethlenszentmiklóson Csiszér Noémi óvónő a falu történeti- néprajzi értékeiről és iskolai felhasználásukról írt szakdolgozatot, Küküllőváron pedig Barabási Anna tiszteletes asszony jelenleg levelezős kántor szakos diákunk. Jóleső érzéssel vehettük számba, hogy e dél-erdélyi végvárakban "példamutató vitézek" szolgálnak. Ezzel még nem soroltuk fel azokat, akik jelenleg tagozatunk diákjai erről a vidékről, ők is vannak vagy hatan.
Végül, a tanulmányúttal az is volt a célunk, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, minél többen ismerjék meg főiskolánk, egyetemünk képzési kínálatát: Dicsőszentmártonban népes középiskolás diáktábornak ajánlottuk egyetemünk szakjait.
A tanulmányút azzal zárul, hogy az előző évekhez hasonlóan úti beszámoló elkészítésére kértük a részt vevő diákokat, a legjobbakat díjazzuk, és a főiskola honlapján megjelentetjük.
Dr. Barabás László programvezető
Népújság (Marosvásárhely)

Bordi András-emléktárlat Marosvásárhelyen
Mint arról korábban hírt adtunk, Bordi András festőművész alkotásaiból nyílt tárlat a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezte emlékkiállítás megnyitójára április 9-én került sor, a közeli és távoli vidékeken egyaránt nagy hírnévnek örvendő néhai festőművész alkotásait e hónap végéig, április 29-ig tekintheti meg a közönség.
Mint azt a kiállításra hívó leporellón olvashatjuk, Bordi András 1905-ben született Héderfáján. 1917-ig szülőfaluja iskolájában tanult, majd azon év őszén szülei – Ozsvát Anna és id. Bordi András – a marosvásárhelyi Református Kollégium első gimnáziumi osztályába íratták. Itt figyelt fel rá Gulyás Károly, a kollégium kitűnő rajztanára, és ezt követően második apjaként gondoskodott képzéséről. 1925-ben, a nyolc gimnáziumi osztály végzésekor került sor első egyéni kiállítására a kollégium egy külön termében. A kiállított 60 rajz, akvarell- és olajfestmény legtöbbjét a látogatók megvásárolták. E látogatók között volt dr. Bernády György polgármester is, akinek támogatását az ifjú művész a továbbiakban is élvezhette. Ugyanezen esztendő őszén kezdi meg festészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Réti István osztályában. 1927-ben Marosvásárhely város ösztöndíjával egyéves párizsi tanulmányútra indul, 1928-ban kiállítják önarcképét a Société des Artistes Francais Grand Palais-beli tárlatán. 1931-ben befejezi egyetemi tanulmányait, és több dicsérő oklevél, illetve díj birtokosaként hazatér a szülői házba, ahol műtermet épít magának. 1935 nyarán egybekel Bíró Ilonával, a következő esztendők során három gyermekük született. 1939-ben költözött Marosvásárhelyre, ahol 1940-ben nevezték ki a Kultúrpalota gondnokává és a Városi Képtár őrévé, majd igazgatójává. Vezetése alatt a képtár állománya 135 műtárgyról 1100-ra gyarapodott. 1944-ben a képeket és szobrokat, valamint a Tükörterem üvegablakait a palota pincéiben elfalaztatta, és a visszavonuló hadsereg kiürítési parancsát kijátszva megmentette azokat a biztos pusztulástól. 1949-ig a Kultúrpalotában működő Városi Festőiskola vezetője, tanára és adminisztrátora. 1941-ben választották a Barabás Miklós Céh alelnökévé, e pillanattól kezdve ő szervezte a céh erdélyi kiállításainak nagy részét, köztük a két kiváló marosvásárhelyi festőművész, a fiatalon elhunyt Dósa Géza és Vida Árpád emlékkiállítását. 1945 és 1971 között Marosvásárhely művészeti életének egyik vezetője volt. A Művészeti Múzeum igazgatójaként 1971-ben bekövetkező nyugdíjba vonulásáig közel 150 kiállítást szervezett, ugyanakkor alapító tagja a Képzőművészek Szövetsége marosvásárhelyi fiókjának és tanít a vásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Középiskolában.
Ami életművét illeti, 1951-ben a sepsiszentgyörgyi színház emeleti előcsarnokába, 1961-ben a marosvásárhelyi Transilvania Szálló ebédlőtermébe festett nagyméretű seccót (utóbbi a szálloda átalakításával megsemmisült). 1944-ig művészi érdeklődésének homlokterében az emberi arc és alak állt. Portréfestészetének legszebb darabjai családi vonatkozásúak. A hatvanas évek közepétől alakította ki jellegzetes akvarellstílusát, amelyet a formai leegyszerűsítés és a felfokozott színek harmóniája jellemez. E periódus többsége tájkép és portré. Nyugdíjba vonulását követően kizárólag festészettel foglalkozott. 1989. augusztus 11-én hunyt el Marosvásárhelyen. Szülőfaluja, Héderfája általános iskolája 2002-ben a művész iránti tisztelet jeléül felvette a Bordi András nevet.
Számos egyéni és csoportos bel- és külföldi kiállításon (köztük a budapesti Magyar Nemzeti Galériában 1981-ben berendezett egyéni tárlaton) vitte műveit közönség elé, amely mindmáig tisztelettel és kegyelettel emlékszik rá. Ennek jele a legutóbbi, Bernády Ház-beli emlékkiállítás is. Alkotásait tizenkét ország – Anglia, Ausztria, Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Izrael, Horvátország, Kanada, Magyarország, Németország, Olaszország, Svájc és Románia – magángyűjteményeiben, múzeumaiban őrzik
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Ének csendül Szászcsáváson
"Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd igazán: örvendjen az egész világ!" – Kodály Zoltán ezen szavai fogadtak bennünket a szászcsávási Belle József Általános Iskola tantermében. Immár 9. alkalommal szervezték meg a Dézsi Ferenc (1950–2002) karnagy emlékének szentelt népdalversenyt. A család, a szervezők meghívására idén is igennel válaszoltak a környékbeli pedagógusok, és legjobb tudásuk szerint készítették fel diákjaikat a versenyre. Dicsőszentmárton, Héderfája, Désfalva, Harangláb, Vámosgálfalva és természetesen Szászcsávás iskoláiból összesen huszonhét tanuló vett részt a versenyen. A gyermekek négy kategóriában versenyeztek: előkészítő, első, másodikos, harmadikos és negyedikes, ötödikes és hatodikos, valamint hetedikes és nyolcadikosok. Példaértékű a közösség összefogása – helyi cégek, az egyház, a Mikefalvi Polgármesteri Hivatal, a helyi nőszövetség, a helybéli pedagógusok segítsége – és a család tisztelete Dézsi Ferenc karnagy emléke iránt. Dézsi Ferencre én is nagy szeretettel emlékezem, hiszen a gimnáziumban zenetanárom volt, a népzene és népi hagyományok nagy tisztelője és továbbadója, aki szeretettel tanított és táplálta bennünk, diákokban a népzene iránti szeretetet. A versenyen részt vevő diákokat, pedagógusokat és a közönséget Gólya Melánia, Dézsi Ferenc lánya köszöntötte. Csengő gyermekhang töltötte be a szászcsávási református templomot. A háromtagú zsűrinek: Szabó Gyula karvezetőnek, Molnár Miklós zenetanárnak és Vass Sándornak – aki a híres szászcsávási dalárda oszlopos tagja – igencsak nehéz dolga volt, hiszen a gyermekek minden csoportban jól teljesítettek, a kis tehetségek közül jó néhányan hangilag és a megválasztott népdalok szempontjából is kiemelkedően szerepeltek, azok pedig, akik kissé elbátortalanodtak, a kedves biztatásra újból próbálkoztak, és sikeresen előadták a versenyre megtanult népdalt. Szép küküllőmenti népdalokkal örvendeztették meg a közönséget a gyermekek. Jó volt Szászcsáváson lenni, olyan közösségben, ahol a hagyományokat, a népzenét a mai napig ápolják és az ifjabb nemzedéknek továbbadják, ahol tisztelik a nagy elődöket, a falu szülötteit, ahol őrzik, büszkén vállalják és megbecsülik magyarságukat. Kívánom, hogy a népdalverseny hagyománya is élő maradjon, sőt évről évre több környékbeli iskola vegyen részt ezen a megmérettetésen, hiszen közösségápoló, az együvé tartozást erősítő, megtartó ereje van gyermekeink és a magunk számára is. A verseny közben Mezei Bálint tizenkét éves szászcsávási iskolás, helybéli zenészcsalád sarja nagyszerű hegedűjátékát hallgathattuk a szászcsávási cigányzenekar repertóriumából.
Végezetül álljon az alábbiakban a négy kategória első három helyezettjeinek neve. Előkészítő és első, második osztály, I. díj: Doszlop Tamás, II. díj: Dézsi Dóra, III. díj: Hadnagy Jakab. Harmadik–negyedik osztály: I. díj: Florea Antónia, II. díj: Vinca Denisa, III. díj: Hidi Krisztina. Ötödik–hatodik osztály, I. díj: Gólya Kriszta, II. díj: Keszeg József, III. díj: Csizmadia Murvai Tünde. Hetedik–nyolcadik osztály: I. díj: Szántó Szabolcs, II. díj: Vass Imre Csaba, III. díj: Tóth Tímea.
Doszlop I. Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar népdaléneklés szak a Népművészeti Iskolában
Közeli és távoli helységekből is járnak
A komoly munka mellett a vidámság, a nevetés is hozzátartozik az órához, ahogy Matei Mária-Erzsébet tanárnő egyéniségében is jól megfér egymás mellett az igényesség és a jókedv, a türelem és a lendület, amivel tanítványait irányítja. A főtéri Apolló- épületben működő Népművészeti Iskola magyar népdal szakán, amely 2015 őszén indult, 11-en tanulják csoportosan vagy egyéni óra keretében a népdaléneklés sajátos előadásmódját. Tehetséges gyermekek és felnőttek, akiknek a többsége vidékről, akár a megye távoli településéről jár az iskolába, ahol az éneklés mellett zeneelméletet, zenetörténelmet is tanulnak.
Az új szak jó híréről, első sikeres vizsgaműsoráról értesülve Iulian Praja színművészt, a Népművészeti Iskola igazgatóját kerestem fel, aki röviden az iskola jelenéről és múltjáról is beszámolt. Elismeréssel szólt Metz Albertről, a 20. század kezdetén a városi tanács és a dr. Bernády György polgármester által alapított városi Zeneiskola első igazgatójáról, aki közel két évtizeden át irányította az intézményt, megalapozva a város zenei életét. A Kultúrpalota felavatását követően az iskola az új helyszínre költözött, és sok később ismertté vált művész számára teremtette meg az indulás és a kibontakozás lehetőségét a két világháború közötti időszakban a zene mellett a képzőművészet, majd a színművészet terén is. Sokan az ott tanult szakon folytatták egyetemi tanulmányaikat, vagy egyszerűen csak képességeiket, adottságaikat fejlesztették magas szintre – mondta az igazgató, akivel magyar nyelven beszélgettünk. A Művészeti Líceum mellett a hajdani Zeneiskola utódjának tekinti magát a Népművészeti Iskola is, amelynek 34 szakára 408 gyermek és felnőtt jár ebben a tanévben. Az intézmény története során többször változtatták meg az elnevezését, ma Népművészeti Iskolaként ismerjük, s az intézmény a megyei tanács alárendeltségébe tartozik.
Az iskolában zeneszakon (orgona, zongora, hegedű, szaxofon, gitár, canto – klasszikus zene, könnyűzene, román és magyar népdaléneklés), vizuális művészetek (festészet, ikonkészítés, ruhatervezés, fotó), koreográfia (román néptánc, balett) és román nyelvű színművészet szakon folyik képzés.
A magyar népdaléneklés szak beindítását azért tartotta fontosnak az igazgató, mert úgy gondolja, hogy a vegyes lakosságú Marosvásárhely és a megye magyar lakói is meg kell őrizzék az önazonosságukat, kell tudniuk, hogy honnan jöttek és merre tartanak. A zeneelmélet és zenetörténelem magyar nyelven történő oktatása, ahova a hangszeren játszani tanulók is járnak, 2014-ben kezdődött Kiss Annamária tanárnő vezetésével. Matei Mária-Erzsébet, a Népművészeti Iskola volt canto szakos növendéke (Papp Mária tanárnő tanítványa), aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zenepedagógia szakán végzett, az elmúlt év őszén ajánlotta fel az igazgatónak, hogy szeretné a szakját tanítani. Iulian Praja arra kérte, hogy vállalja el a magyar népdaléneklés oktatását. Matei Mária-Erzsébet igent mondott, bár beszélgetésünk során bevallotta, hogy sokat kellett készülnie, és folyamatosan tanul a szakemberektől ma is. Közben nagyon megszerette a népdaloktatást, s olyan kedvvel végzi, ami átragad tanítványaira is.
A kiscsoportos lányok már büszke, szép tartással énekelnek. A negyedik osztályos Kovács Bea Kunigunda Maros-szentkirályról jár, Zólyomi Adrien Krisztina Galambodról. A szép hangú, előkészítő osztályos kislány tehetségét énekesnői pályára vágyó édesanyjától s jó énekesként számon tartott édesapjától, valamint a nagyapától örökölte. Elmondja, hogy apukáját is szeretnék beíratni a következő évtől. A harmadikos marosvásárhelyi Szabó Eszter a mesemondásban jeleskedve eljutott az országos döntőig. A népdaléneklés mellett lépésről lépésre furulyázni tanul. A lányok lelkesek, a dalok szövegét is kifogástalanul megtanulják egyik hétről a másikra. Apostol Krisztina Nanette, a Műveszeti Líceum zongora szakos tanulója is boldogan dalol. Körtvélyfájáról kíséri az édesanyja Szász Boglárkát, aki a kis- és a nagycsoport tevékenységében is részt vesz. Óvodáskora óta énekel, tagja a körtvélyfáji tánccsoportnak, édesanyja, Szász Erzsébet pedig a népi ruhák készítésében jeleskedik.
A nagycsoportba a vásárhelyi Szabó Alexa Tünde, a Művészeti Líceumban hegedű szakos Szabó Vivienn és a már említett Szász Boglárka mellett László Barbara Héderfájáról jár az órákra, ahol látványosan haladnak a népdaléneklésben. Az egyéni foglalkozáson Falka Emőke, a nyárádszeredai líceum magyar szakos tanárnője mellett két férfi tanítványa is van Matei Mária tanárnőnek. Mindketten, a marosvásárhelyi Bíró Levente és a Csíkfalváról járó Marton Szilárd napi foglalkozásuk mellett zenekarban játszanak, ezért tartják fontosnak, hogy képezzék a hangjukat.
Az iskolában, amelynek elvégzését követően előadói oklevelet kapnak, nemcsak az énekléssel, a különböző tájegységekkel, a táncrendek jellegzetességeivel, a hagyományos viselettel is megismerkednek.
A tanév alatt szerzett ismereteket az áprilisi vizsgaelőadáson mutatják be, ahol az énekesek mellett a tánc szakra járó fiatalok mezőségi táncot adnak elő.
Kérdésekre Iulian Praja igazgató elmondta, hogy magyar népi tánc és színművészet csoportot is indítottak volna, ha lett volna érdeklődés. Ugyanakkor remélik, hogy a magyar népdaléneklés szakra járó fiatalok elviszik a jó hírét az iskolának, s jövő évre többen fognak erre a szakra is jelentkezni.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Él az anyanyelv szeretete a szórványban
Dicsőszentmártonban idén XXVI. alkalommal tartottuk meg a Küküllők menti tanulók népdaléneklő és szavalóversenyét a Kis-Küküllő Alapítvány és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének helyi szervezete égisze alatt. Egykor, 1991-ben dr. Kakassy Sándor RMDSZ-elnök javaslatára indítottuk el a szavalóversenyt, melyet utóbb népdaléneklő részleggel bővítettünk. Bebizonyosodott, hogy szükséges, jó és hasznos egy ilyen népes találkozó a szórványban, hiszen "a természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen édes anyanyelvet" (Kosztolányi Dezső).
Idén két nap tartottuk a versenyt: május 21-én az általános iskolások és május 28-án a líceumi tanulók szerepeltek. A szavalók két szabadon választott verssel jelentkeztek, az éneklők két szabadon választott népdallal nevezhettek be.
Hetven általános iskolás szerepelt, 50-en szavaltak és 20-an énekeltek. A középiskolás tanulók közül 25-en jelentkeztek, ebből 21-en szavaltak és négyen énekeltek. Összesen 95 résztvevője volt a versenynek Bonyháról, Désfalváról, Dicsőszentmártonból, Haranglábról, Héderfájáról, Jobbágytelkéről, Küküllődombóról, Medgyesről, Segesvárról, Szászcsávásról és Vámosgálfalváról.
A díjazott tanulók könyvjutalmat vehettek át, ezeket Pataki László vámosgálfalvi iskolaigazgatónak és Fodor Józsefnek, a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatójának köszönhetjük. Köszönet Csiki Erzsébet-Gyöngyi körfelelősnek, Szilágyi Anna-Rózsika, Márkos Zita tanárnőknek, valamint Kakassy Irénnek és Balázs Évának, a Kis- Küküllő Alapítvány kurátorainak, akik segítséget nyújtottak a verseny megszervezésében.
A gyermekszemek ragyogása, a népviseletbe öltözött gyermekek látványa még sokáig él bennünk.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)