Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Háromszék
4433 tétel
2000. március 15.
Négy színházi előadás, egy táncszínházi produkció, régizene, dzsessz, kórusmuzsika, könyv-, baba- és plakátkiállítás - ez címszavakban a tartalma annak az ötnapos budapesti rendezvénysorozatnak, amelynek keretében a háromszéki kultúra "bemutatkozott" a magyar fővárosban. A rendezvény több helyszínén a közönség és a szakma érdeklődése sem maradt el. A Vendégségben Budapesten, Határon Túli Magyar Színházi Estek rendezvény keretében minden hónapban egy határon túli színház kap lehetőséget a budapesti bemutatkozásra. Évadonként nagyobb lélegzetű rendezvényre is sor kerül. Tavaly a Kárpátaljai Napok középpontjában a beregszászi színház állt, ősszel a Vajdasági Napokon mindhárom vajdasági magyar színház itt volt, most pedig Háromszék kulturális életéből adtak ízelítőt. - Minden színházi est telt házzal ment, pótszékekre volt szükség. Tizenkét rendezvény volt tehát telt házzal, egyetlen kevésbé sikeres produkció volt, a dzsesszegyüttes, a Kanoi Trio fellépése. A Vox Humana mindkét fellépése igazi siker volt. A Codex régizene-együttes az Almássy téren aratott sikert. /Háromszéki napok Budapesten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./
2000. március 16.
A szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezések:- Csíkszeredában márc. 14-én tartották Petőfi Sándor mellszobrának avatóünnepségét a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt. Kiss Ernő, az iskola igazgatója beszédében elmondta: tíz évvel azután, hogy az iskola felvette a költő nevét, a városvezetés és a támogatók segítségével sikerült szobrot állítani Petőfinek. Jelen voltak a magyarországi testvériskolák küldöttségei, valamint a támogató intézmények képviselői. Az ünnepségen köszöntötték a mellszobor alkotóit: Ercsei Ferenc és Nagy Ödön csíkszeredai képzőművészeket. Dr. Csedő Csaba István polgármester ünnepi beszédét követően leleplezték a mellszobrot, majd Koncsag László római katolikus plébános, Hegyi István református és Simén Domokos unitárius lelkészek áldották meg a költő szobrát. /Orbán Ferenc: Szoboravató Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./ Csíkszeredában márc. 15-én az ünneplők Gál Sándor szobra előtt gyülekeztek, többen székely ruhában érkeztek. Dr. Csedő Csaba polgármester köszöntötte a csíkszeredaiakat, majd az ünneplők Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu szobraihoz vonultak, ahol Mugur Isarescu kormányfőnek március 15-e alkalmából a magyarsághoz intézett üzenetét olvasta fel Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét ismertette Dézsi Zoltán prefektus. A határoktól szétszaggatott 15 millió magyar szíve együtt dobban ezen a napon - mondta a polgármester. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. /Kovács Attila: Helytállásra buzdítottak az ünnepen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- A helyi szokásokhoz híven lovas huszárok és a környező falvak népviseletbe öltözött lakosainak felvonulásával kezdődött Kézdivásárhelyen a negyvennyolcas szabadságharcra emlékező, mintegy tízezres tömeget vonzó ünnepség. Ünnepi beszédében Markó Béla szövetségi elnök az itthonmaradás szükségességét hangsúlyozta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 16. -1681. sz./ Kézdivásárhelyen külön színfoltot jelentett a felvidéki hét huszár felvonulása. A 15. székely határőr gyalogezred gelencei hagyományőrző csoportjának meghívására érkeztek a céhes városba. A gelenceiek kapcsolata a felvidéki hagyományőrzőkkel immár két éve tart, 1998-ban és 1999-ben a felvidéki tavaszi hadjárat-emléktúra alkalmával a gelenceiek jártak Felvidéken. Kurucz Lajos, az 1. felvidéki huszárbandérium huszárkapitánya elmondta: a nagy távolság miatt Kézdivásárhelyre a lovakat nem tudták elhozni. A huszárok 15-én délután Gelencén is felvonultak. /(Iochom): Felvidéki huszárok Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./- Gyergyószárhegyen a fúvószenekar már 14-én 48-as indulókkal hirdette az ünnepet. A cserkészek és az RMDSZ 14-e délutánján megkoszorúzták Both Ferenc és Gurzó Lajos 48-as honvédtisztek sírjait a helyi temetőben. 15-én délelőtt 10-től ünnepi szentmisét tartottak, majd ünnepi megemlékezést a hősök emlékoszlopánál, amely során a helyi RMDSZ a magyarság ezeréves múltjának felvállalása jelképeként emléktáblát avatott fel az emlékoszlop keleti oldalán a következő felirattal: MAGYAR MILLENNIUM "Jézus áldd meg Erdély földjét." Az Úr 2000. évében a szárhegyi RMDSZ. /Millenniumi emléktábla Gyergyószárhegyen = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Kolozsváron a Szent Mihály-templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a március 15-i ünnepi megemlékezés. A magyar történelmi egyházak vezetői /Dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, Csiha Kálmán református püspök, dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Mózes Árpád evangélikus püspök, Mikes Sámuel baptista főlelkész mondtak beszédet, továbbá Tőkés László püspök figyelmeztetett: az elmúlt évszázadban Pozsony és Kolozsvár a magyar élet szélére sodródott. "Kelj fel, és világosodjál, Kolozsvár! Ne lankadjatok, ne csüggedjetek, keljetek fel és járjatok. Ezen az úton legyen egy igen fontos állomás: az Úr születésének 2000. esztendejében megünnepelt március 15." Ezután Kónya-Hamar Sándor képviselő mondott ünnepi beszédet. "Erdély múltja jelenti az ország jövőjét, ezért az egykori és még létező Erdély-modellt történelmileg, társadalmilag, de politikailag is restaurálni kellene. Szerkezeti, vallási, kulturális, intézményi és civil síkon egyaránt." Az ünneplő gyülekezet a Biasini szálló elé vonult, ahol további beszédekre és koszorúzásra került sor. /Papp Annamária: Emlékezés március 15-re. Ne engedjük szabadságunkat korlátozni. Több ezren ünnepeltek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Gheorghe Funar polgármester szokásához híven márc. 15-én különböző rendezvényeket szervezett "magyarok által 1848-ban meggyilkolt románok" tiszteletére. - Gheorghe Funar felszólította az RMDSZ képviselőit, mutassák fel a városházától kapott engedélyt. A rendezvény szervezői azzal érveltek, hogy nem volt szükség engedélyre, hiszen megemlékező összejövetelről és nem utcai tüntetésről van szó. Miután a polgármester kérésére a rendőrök nem voltak hajlandók eloszlatni a tömeget, Gheorghe Funar távozott a helyszínről. /A polgármester igyekezett megzavarni a meghitt ünnepélyt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./- Nagyváradon a Rulikowski temető névadó hősének sírja előtt kezdődött az emlékezés. A Szent László téren a borsi csoport bemutatja tánctudását. A tömeg megérkezett Szacsvay Imre szobrához. A mártír jegyző szobra előtt cserkészek álltak vigyázzban. A koszorúzás után a több száz fős tömeg a Petőfi-szoborhoz vonult, majd a székesegyházba. Zsúfolásig megtelt a bazilika. Tempfli József megyés püspök köszöntötte az egybegyűlteket, beszéde után Csűry István református generális direktor, majd dr. Csapó I. József szólt az egybegyűltekhez. /Hol március emléke él, Petőfi visszatér. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 16./- Székelyudvarhelyen márc. 15-én lovasok vonultak fel a város utcáin, majd a Himnusz éneklésével kezdődött az ünnepség. Nemzeti imánkat énekelte a több, mint tízezres tömeg. A megemlékezés fénypontja a Vasszékely szobrának, Szabó János szobrászművész alkotásának felavatása volt. A Vasszékely újra otthonra lel a székely anyavárosban - hangsúlyozta Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. Dr. Deutsch Tamás, a magyar kormány ifjúsági és sportminisztere Orbán Viktor magyar kormányfő jókívánságait tolmácsolta az ünneplőknek. "A nemzetpolitikai célkitűzéseink legnagyobbika újra az unió. Igen, az Európai Unió. És az autonómia. A határon túl élő magyar testvéreink autonómiája" - mondta. Ezután Eckstein-Kovács Péter miniszter szólt az egybegyűltekhez. /Sarány István: Újból helyére került a Vasszékely. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- Márc. 14-én kezdődtek Aradon, az aradi vértanúk és a félig kiszabadult Szabadság-szobor városának nemzeti ünnepi rendezvényei. Tokay György RMDSZ-képviselő a még rácsok mögött lévő, de félig már kiszabadított Vértanú-szoborcsoport monumentális alakjai között elhelyezett emelvényen mondta el beszédét. Vajon kitől őrizték ezeket a szobrokat és azt a gondolatot, amit ez a szobor kifejez, tette fel a kérdést. /Tegnap a templomudvarban, ma délután a Vesztőhelyen. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 15./- Az RMDSZ Brassó megyei szervezete a magyar szabadságharc emlékére ünnepi előadást rendezett. Felléptek helyi (Brassói Magyar Dalárda, Búzavirág, Márk Attila daltulajdonos) és környékbeli műkedvelő együttesek, előadók (a szecselevárosi Kéknefelejcs, a pürkereci gyerek-boricások, a Keresztvári Kórus, tatrangi műkedvelők). A négyfalusi RMDSZ márc. 12-én megkoszorúzta a tömösi emlékművet, , melyet tavaly ismeretlenek festékkel bemázoltak. /(Tóásó Áron Zoltán): Március Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Sarmaságon, a nagy bányászközségben márc. 12-én, vasárnap a református templomban az ökumenikus istentiszteletet követően az alkalomhoz illő műsort tartott a helybeli ifjúság, majd az 1848-as emlékművet koszorúzták meg /Sarmasági megemlékezés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Temesváron márc. 12-én a Milleniumi templomban ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg a szabadságharc évfordulójáról. A szentmise végén Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke mondott rövid emlékbeszédet. /A magyar lélek feltámadásának ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./ Márc. 15-én Temesvár megfogyatkozott magyarsága a szabadfalui Petőfi-emlékműhöz zarándokolt, ahol Somogyi Attila egyetemista méltatta a másfélszáz év előtti eseményt. Szabó Dezsővel valljuk, hogy magyarként, fiatalként felelősek vagyunk minden magyar lélekért, hangzott el beszédében. Szővérdfi Szép Zoltán, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke feltette a kérdést: Teszünk-e valamit azért, hogy gyermekeink, unokáink magyar iskolába, magyar színházba, magyar templomba járjanak? Mert igenis kell nekünk magyar egyetem, Magyar Ház, ragaszkodunk ahhoz, hogy egyéni és közösségi jogainkat tiszteletben tartsák /Sipos János: Felelősséggel tartozunk a '48-as hősök emlékének. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 16./
2000. március 17.
Márc. 15-én a Duna Televízió közvetítette versmondó vetélkedőt, résztvevői a Kárpát-medence magyar iskoláinak legjobb diákjaiból kerülnek ki. Ez része volt része a Haza a magasban elnevezésű versenysorozatnak. Sepsiszentgyörgy Mikes Kelemen Líceumának diákjai lettek az elsők. Rajtuk kívül a vetélkedőn Somorja, Szentes, Zenta és Budapest. /(fekete): Diáksiker. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 17./
2000. március 20.
Sepsiszentgyörgyön ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki szervezete. Az eseményre a háromszékiek mellett Hargita, Maros és Brassó megyei sorstársak is eljöttek. Megállapíthatták, hogy az 1989 decembere utáni kormányok szemmel láthatóan mellőzik őket. A megjelentek szorgalmazták: össze kell gyűjteni minden emléket, minden visszaemlékezést, hogy az utókor megismerhesse az ő kálváriájukat. A háromszéki VPFSZ 1990. március 11-én alakult meg a sepsiszentgyörgyi Dózsa Klubban. Az eltelt évtizedről Török József elnök kifejtette: Elvárásaink nem teljesültek, egykori hóhéraink közöttünk járnak, köszönik, jól vannak, s félő, hogy az 1989 utáni posztkommunista Romániában a nehezen alakuló demokrácia megtörik. - Az eltelt tíz év alatt a megye több helységében állítottak emléket a kommunista diktatúra alatt meghurcolt és kivégzett sorstársaknak. Kapcsolatot tartanak a romániai központi és fiókszervezetekkel, valamint a magyarországi bajtársak szövetségeivel. Török József amiatt méltatlankodott, hogy éppen az új hatalom faragot le azokból a jogokból, amelyeket az Iliescu-időszakban kaptak. - A VPFSZ megyei, illetve helyi szinten jelölteket indít a helyhatósági, illetve az előválasztásokon. Török Józsefet a megyei, Váncsa Árpádot és Puskás Attilát a sepsiszentgyörgyi tanácsba szeretné bejuttatni a szövetség. A hozzászólók között volt "a földbirtokos osztály utolsó mohikánja", a tizenöt évi dobruzsai száműzetést megélt, 92 esztendős Beczássy István, aki szerint az RMDSZ-vezetés "cserbenhagyta a falut", hogy Dálnokon nyolc éve sem szenátor, sem parlamenti képviselő nem járt, emiatt az érdekképviselet népszerűségvesztése érthető. A csíkkozmási Máthé Antal, a Pusztai-csoport egyik tagja sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az előző választásokon Hargita és Kovászna megye 90 százaléka a Romániai Demokratikus Konvenció mellé állt, amely azonban hátat fordított támogatóinak, s hogy az emberek nem ismerik az ő hajdani csoportjának valódi történetét. A Vargyason élő Lőrincz Károly a Szoboszlay-perben kivégzett tíz társára emlékezett, Zsók László pedig reményét fejezte ki, hogy a tízéves évforduló után lesz 20. és 30. születésnap is, s hogy a valós történeteket még nem nagyon ismerő ifjúság soraiban lesz majd, aki ápolja a hagyományt. /(benkő): Tízéves a VPFSZ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./
2000. március 21.
Márc. 18-án tartotta Zágonban, a Mikes Kelemen Művelődési Központban tartotta tisztújító és beszámoló közgyűlését a helyi RMDSZ. Márk Sándor református lelkipásztor, a szervezet elnöke ismertette a választmány tevékenységét. Elmondta: 1996-ban azért vállalta el a tisztséget, mert Zágonban senki nem akarta vállalni az RMDSZ irányítását. A legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy a helyi szervezetnek 1996-ban sikerült polgármestert és kilenc magyar tanácstagot állítania a község élére. A soron következő helyhatósági választások előtt ismét nagy feladatok előtt állnak. Az utóbbi két hónap alatt a régi, több mint 400 tag mellé újabb 140 személynek állítottak ki RMDSZ-tagsági könyvet. A tisztújítás nem hozott változást, Márk Sándor maradt az elnök. /(martonosi): Csendesen, ahogy Zágon vize folydogál. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./
2000. március 21.
A Bolyai Társaság /BT/ azt próbálja újragondolni, hogy a felsőoktatás mostani helyzetében hogyan lehet továbblépni a meglévő tanügyi törvény alapján, tájékoztatott Wanek Ferenc geológus kutató, a kolozsvári Bolyai Társaság elnöke, a Babes-Bolyai Tudományegyetem előadója. Úgy néz ki, hogy a választásokat követő időszakban nem lehet számítani önálló magyar egyetemre, ezért szükséges a magánegyetem. Az erdélyi magyar értelmiség-utánpótlás óriási területe fedezetlen, fontos szakokat kell magánegyetemi rendszerre bízni, és ezt alaposan meg kell fontolni. - A Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében működő felsőoktatási keret szépen kiépült az utóbbi időben. Nagy gond viszont, hogy a magyar résznek önálló döntési joga, kari szinten mindenütt alárendelt, önálló költségvetése sincs, és így nem tud igazából sem az oktatás irányításában, sem az oktatás minőségi színvonalának belső ellenőrzésében lépni. Azonban a keret megvan. mihelyt a törvény lehetővé teszi, önálló, belső fakultási rendszerben is megszülethet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen belüli magyar oktatás. A marosvásárhelyi orvosi egyetemen viszont gondok vannak, utánpótlás híján ott még magyar vonalról sem lehet beszélni, mivel nem vesznek fel magyar anyanyelvű tanárokat. További nagy probléma, hogy nem sikerült elindítani a magyar nyelvű felsőfokú művészképzést, dacára annak, hogy minisztériumi rendelet is született a témakörben. A kolozsvári Dima Zenekonzervatórium vezetősége elzárkózott attól, hogy szükség van anyanyelvű képzésre. - Az utóbbi években emelkedett a BBT-n a magyar tanárok száma, és a diákok száma is megnőtt, de ez még távolról sem fedezi az erdélyi magyar értelmiség utánpótlását. Majdnem kétmilliós magyarságról van szó. A romániai 19 millió románnak 51 államilag támogatott egyetem áll rendelkezésére, miközben a magyarság a maga majdnem kétmilliójával még egyet sem kapott. - Nagyon rossz a helyzet a magyar oktatók, a jogászképzés terén. - Nyilvánvaló, hogy felsőoktatásra a Székelyföldnek szüksége van. Azonban kutatóintézményi háttér és megfelelő könyvtári állomány nélkül egyetemről nem lehet beszélni. Egy védőernyő alatt irányított főiskolai hálózattal kellene kezdeni az építkezést, mégpedig úgy, hogy az a védőernyő ideális esetben az önálló és független Bolyai Egyetem lenne. Wanek szerint az önálló magyar egyetem belátható időn belül megvalósul. /Mózes László: Gyorsfotó a magyar felsőoktatás helyzetéről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./
2000. március 22.
Székelyföldi körútja alkalmával márc. 22-én Sepsiszentgyörgyre érkezik a magyarországi Apáczai Közalapítvány vezetőségének három képviselője. A Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány képviselői - Berényi Dénes kuratóriumi elnök, Csete Örs igazgató és Specker Erzsébet erdélyi régiófelelős - arra kíváncsiak, miként használják támogatásukat a helybéli civil szervezetek. Az Apáczai Közalapítvány a Berde Áron Tudományos Társaságot (BÁTT) számítógépes laboratórium és szakkönyvtár létrehozásában, a Mercurius Gazdaságfejlesztő Szervezetet pedig a Karrierbörze, 2000 program megszervezésében segítette. A BÁTT összesen 2 259 000 forint értékű támogatást kapott, az összeg tekintélyes részét számítógépek, illetve kiadványok beszerzésére fordítják. Idén 750 millió forint értékben hirdet pályázatot a közalapítvány határon túli magyar oktatási programok támogatására. - Márc. 21-én a háromszéki középiskolai igazgatók számára tartott ismertetőn Keresztély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője tájékoztatta a jelenlévőket az április 14-ig benyújtható pályázati programokról, és közölte, hogy a Magyar Szakképzési Intézet és annak közhasznú civil partnere, a Magyar Szakképzési Társaság a jövőben közvetítői szerepet vállal az anyaországi és határon túli magyar iskolák között. Erre azért van szükség, mert az Apáczai Közalapítvány nem támogat határon túli állami intézményeket, és ha egy iskola otthon nem talál civil szervezetet, melynek nevében pályázhat, egy anyaországi testvériskola révén ezt megteheti. Az első szakaszban a magyar nyelvű szakképzés intézményi és képzési szerkezetét megrajzoló kutatásra, szórványközösségek anyanyelvi megmaradásának elősegítésére, pedagógus-továbbképzésre, Magyarországon tanuló határon túli magyar fiatalok ösztöndíjának kiegészítésére, diákcentrumok szolgáltatásainak fejlesztésére és bővítésére, diplomahonosításra és képzési központok működési költségeinek kiegészítésére lehet pályázni. - A tavalyi 500 millió forintnyi határon túli támogatás közel hatvan százalékát romániai magyar civil szervezetek nyerték el, és az alapítvány idén szintén igen nagy erdélyi érdeklődésre számít. /(Mózes-Fekete): Apáczai Közalapítvány. Sepsiszentgyörgyre érkeznek a vezetők. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./
2000. március 22.
Új magyar kiadvány látott napvilágot, megjelent a Táltos, a nagyajtai Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet lapja. Az első /márciusi/ számban Marosi Imre a faluról és legnagyobb nemzeti ünnepünkről, Fekete Judit tanárnő pedig az unitárius nőegyletről írt. /Benkő Levente: Mit lát a TÁLTOS? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./
2000. március 23.
A leépítéssel egybekötött tanügyi átszervezés során április 1-jétől ötven háromszéki szakképzetlen helyettesítő válik munkanélkülivé, és közel húsz szakképzett pedagógust tanév közben áthelyeznek. Az elbocsátottak érdekében majdminden óvoda és iskola vezetősége, valamint szülői közössége fellebbezett a megyei tanfelügyelőségen, közülük néhány esetben megoldás született, másokat elutasítottak. Az árapataki, előpataki, márkosfalvi, baróti és száldobosi fellebbezésre a tanfelügyelőség nemmel válaszolt, tizenkét esetben elfogadta a közösségek érveit. Eresztevényben például az I-IV. osztályban tanuló tizenhét gyermeket április 1-jétől egyetlen tanító fogja oktatni összevont csoportban. Óvodai csoportok is maradnak óvónő nélkül, a legtöbb helyen megszűnt az egyetlen csoport. /(fekete): Ötven helyettesítő pedagógus vált munkanélkülivé. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./ Napokig várta, írta Máriás József, hogy a televízióban megjelennek a tanügyi sztrájk idején oly bősz tanügyi szakszervezeti vezetők és elmondják: a felszámolt falusi óvodák a minisztériumi intézkedések áldozatai lettek. Hiába várt erre. Itt is, ott is bezárták a szakképzetlen óvónőkkel működő óvodákat. Krasznamihályfalván, Kökényesden, Bábonyban és még vagy nyolcvan-száz helyen Szatmár megyében. Ezt megtakarításnak állították be, ez majd segíti a tanügy helyzetét. Ismét a legelesettebbeken ütöttek. - Elszomorító, hogy az RMDSZ sem hallatja hangját, nem cselekszik. /Máriás József: Vissza a középkorba! = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 23./
2000. március 23.
Megjelent a Moldvai Magyarság idei 2. száma. Duma-István András autodidakta költő és a moldvai magyarság egyik leghatározottabb, naponként megalázott szószólója ebben a számban közölt versében olvasható: "Én országom Moldova / Ott nem tudok szólni (...) Szájam bé van dugva / Szemem el burkolva". A dioszéni (Gioseni) Füstös Gabriella életpályáját vázolta föl: a családban magyarul beszéltek, két testvérével együtt Erdélybe került, Csíkszeredába, majd a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőbe. Ezután sikeresen felvételizett, bejutott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem gyógypedagógia szakára. 2000-ben összesen 103 csángó gyermek tanult Erdélyben anyanyelvén. A legtöbb gyermek (44) a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium tanulója, öt fiatal a bukaresti Ady Endre Líceum diákja, többen Gyulafehérváron tanulnak. Sylvester Lajos megjegyezte, hogy egyetlen háromszéki iskolában sem tanulnak csángók. Fekete Réka Moldvában tiltás, Erdélyben elfogadás címen beszámolt arról, hogy Sepsiszentgyörgyön Hajdu János plébános román nyelvű misét tart. Erdélyben más településeken is tartanak román nyelven misét a moldvai katolikusok számára. Moldvában viszont a csángók hiába kérik a magyar nyelvű misét. /Sylvester Lajos: Én országom Moldova. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 23./
2000. március 23.
Márc. 21-én Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a Pusztuló épített örökség Erdélyben című kiállítás. A tárlat része a tusnádi műemlékvédelmi konferenciának. A felvételeket Maksay Ádám készítette, a képek alatt három nyelven olvasható tájékoztató szöveg. Cserey Zoltán múzeumigazgató hangsúlyozva, hogy az utolsó órában a restaurálás nem tűr halasztást. Szabó Bálint kolozsvári egyetemi tanár, a konferencia szervezőbizottságának elnöke kiemelte, hogy a megrázó képek kultúravesztésről szólnak. /(m. l.): A pusztulás képei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 23./
2000. március 24.
Beke Sándor a semmiből teremtette meg Székelyudvarhelyen az Erdélyi Gondolat Könyvkiadót, 1991-ben Az indulás évétől, 1991-től 1999 végéig 59 könyvet jelentetett meg, ebből 37-et már saját nyomdában nyomtak. A néprajzi munkák dominálnak, de jelentek meg memoár-kötetek, esszék, nyelvművelő írások, gyermekirodalmi és szépirodalmi munkák, monográfiák, tanulmányok is. A kiadónál rendszeresen közlő szerzők között van Nagy Olga (öt kötettel), Cseke Péter, Kozma Dezső, Lászlóffy Csaba, Murádin László kolozsváriak, de vannak jeles székelyföldi szerzőik is, mint Ráduly János. A jelenlegi helyzetben nem kifizetődő vállalkozás a könyvkiadás. A papír- és nyomdaköltségek olyan magasak, hogy támogatás nélkül eladhatatlanok lennének a könyvek. Az Erdélyi Gondolat 1997 óta saját korszerű nyomdával és a nyomdai előkészítéshez szükséges felszereléssel rendelkezik. A nagyobb könyvforgalmazó cégek révén kiadványaik valamennyi erdélyi nagyvárosban megvásárolhatók a könyvesboltokban. Ezenkívül postán is lehet vásárolni. A postán rendelt könyvekből kirajzolódott olvasótáboruk megyénkénti megoszlása. Százalékokban kifejezve Háromszék - 31,5, Maros - 22,36, Bihar - 9,61, Hargita - 7,81, Szatmár - 6,8, Brassó - 5,4, Kolozs - 4,24, Beszterce-Naszód - 3,99, Szilágy - 3,45, Szeben - 2,82, Hunyad - 1,58, Arad - 0,14, Temes - 0,12. Erdélyi Gondolatnál a néprajzi munkák mellett más értékes kiadványok is megjelentek, mint M. Hubbes Éva Székelyudvarhely egykori nyomdái és kiadványaik, vagy Ferenczi István Besenyő szállások a Nagy-Szamos - Sajó mentén című tanulmánykötete. - A kiadó a Székely Útkereső kulturális lapból nőtte ki magát. Most már az irodalmi és művelődési folyóirat, illetve a folyóirat vonzáskörébe tartozó kiadványok is az Erdélyi Gondolat gondozásában jelennek meg. /Sarány István: Erdélyi gondolat. Könyvműhely Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 24./
2000. március 27.
Márc. 25-én mutatják be Sepsiszentgyörgyön a Székely nemesi családok első kötetét, a Pálmay József által szerkesztett Háromszék Vármegye Nemes Családjai első részét a Charta Kiadó /Sepsiszentgyörgy/ és a Székely Nemzeti Múzeum közös kiadásában. A többi kötet előkészületben van: II. kötet, Háromszék vármegye nemes családjai második része, III. kötet Pálmay József: Udvarhely vármegye nemes családjai, IV. kötet Pálmay József: Marostorda vármegye nemes családjai, V. kötet - Kiegészítő kötet levéltári anyagok felhasználásával, VI. kötet - Címeres levelek tára. /Székely nemesi családok. = Brassói Lapok (Brassó), márc. 24./ Pálmay Józsefnek a századelőn kiadott Háromszék Vármegye Nemes Családjai című köteteiből mára nagyon kevés példány maradt meg. Kisgyörgy Tamás, a Charta Kiadó igazgatója elmondta, hasonmás kiadásban szeretnék megjelentetni Pálmay összes "címeres könyvét", s hogy nem a század eleji megjelenés sorrendjében adják ki a köteteket, az annak köszönhető, hogy semmilyen támogatást nem kaptak. /Váry O. Péter: Megkísértett múlt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./
2000. március 27.
Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kétnapos látogatást tett Hargita megyében. Márc. 24-én Kovásznán a lakossági fórumon kifejtette, hogy az RMDSZ eltért eredeti célkitűzéseitől. Nem szabad az RMDSZ-t magára hagyni. Össztársadalmi összefogás szükséges. Leszögezte: "Székelyföld a romániai magyar politizálás háttérországa, legkomolyabb tartalékaink itt találhatók. De a Székelyföld nem tölt be a súlyának, erejének, hagyományainak megfelelően fontos szerepet a romániai összmagyarság életében, pedig ez elvárható volna, s erre minden adottsága megvan. Amint az köztudott: Trianon után két tömbmagyar terület volt, az egyik a partiumi, a Királyhágó-melléki rész, a másik a székelység. A köztünk feszülő hidat, sajnos, nyolcvan év alatt szinte teljesen lebontották, elszigetelődött egymástól ez a két tömb, meggyengült a köztes magyar területek magyarsága, megcsappant, elszórványosodott, elcsángósodott. Szükség van tehát a híd két tartópillérének megerősítésére." Tőkés László úgy értékelte, hogy az RMDSZ monolitikus párttá vált. Szükséges lenne, hogy az RMDSZ-ben legyenek alternatívák. "Ezért örvendek például a Reform Tömörülés székelyföldi felfutásának vagy általában a kibontakozásának." A kormányban való részvételről elmondta: "Nemhogy az ország helyzetén nem tudott javítani, hanem még saját sorsunkon sem tudtunk úgy fordítani, ahogy megéri egy kormányzatban részt vevő politikai erőnek. Tehát még a saját elnyomásunkon is asszisztáltunk." A helyhatósági választásokon "össze kellene szednünk az erőnket", hangsúlyozta. /Össze kellene szednünk az erőnket. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./ Márc. 25-én Tőkés László püspök Kézdivásárhelyen, a református templomban "Kelj fel és járj" szavakkal kezdte igehirdetését. Ezután lakossági fórumon vett részt, melyen polgármestereken, alpolgármestereken kívül megjelent Orbán Árpád, a megyei tanács elnöke is. Tőkés László az RMDSZ-szel kapcsolatosan elmondta: ő nem a szövetség ellen, hanem érte haragszik, és soha nem lesz hűtlenné iránta. "Nem az az egységbontó, aki kimondja a bajt, hanem az, aki előidézi azt, aki előidézi az egység megbontását" - vélekedett a püspök, beszédében az RMDSZ megújulását sürgette. A fórumon annyira elszabadultak az indulatok, hogy a püspök keserű szájízzel bejelentette: "Itt rám már nincs is szükség, a felmerült problémákra válaszoljanak az illetékesek". Tamás Sándor képviselő, Németh Csaba szenátor és Szigethy István polgármester egymás után kértek szót, és megpróbálták megcáfolni az őket, illetve az RMDSZ területi vagy városi szervezetét ért megalapozott vagy alaptalan vádakat. /Iochom István: Tőkés László Kézdivásárhelyen és Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./
2000. március 29.
Dr. Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke beszámolt a társaság kiadványairól. Évkönyvükből már hét szám jelent meg, a nyolcadik kötet hamarosan elhagyja a nyomdát. A Kriza-Könyvtár sorozatban három kötet jelent meg. Az első /Változó társadalom/ fiatal néprajzkutatók tanulmányait tartalmazta, a második egy háromszéki falu, Zabola interetnikus együttélési modelljét mutatta be, ez román nyelvű kiadványuk, a harmadik pedig a Torockón megrendezett népzenei ülésszak válogatott anyaga. Kiadásra vár egy erdélyi hiedelmekkel foglalkozó tanulmánykötet, amely Keszeg Vilmos irányításával készült. Kiadványaik egy része más kiadóknál jelenik meg. A marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadónál ősszel jelent meg Keszeg Vilmos doktori disszertációja a mezőségi hiedelmekről. Nemsokára napvilágot lát dr. Kós Károlynak eddig kéziratban levő, kétezer oldalas munkája, a Mezőség néprajza. A csíkszeredai Cominter Könyvkiadóval két kötetet szeretnének kiadni. /Szőcsné Gazda Enikő: Erkölcs és közösség és Gazdáné Olosz Ella kéziratban maradt hímzésekkel foglalkozó munkája/ A csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadóval együtt jelentették meg Vámszer Géza munkáját Csík vármegye településtörténetéről. /Néprajzi szakkiadványok, nem csak szakembereknek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./
2000. március 30.
Csíkszeredán, a Márton Áron Főgimnázium dísztermében márc. 28-án bemutatták Sylvester Lajos Az őrnagy hazatér című regényét. A bemutatón elhangzott, hogy a szerző közbenjárására nagyon sok szobrot és emlékművet állítottak az utóbbi tíz évben. Sylvester Lajos regénye a múlt században játszódik. /A Háromszékre hazatért őrnagy Csíkszeredába látogatott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2000. április 11.
A Rompres közlése szerint ápr. 10-ig az áradások hét halálos áldozatot követeltek, mintegy 309 települést, 8231 gazdaságot borítva el vízzel. 59 272 hektár termőföld került víz alá, az ár 365 hidat, 86 gazdasági egységet, 158 km közutat, telefon- és vízellátó hálózatot, valamint vasutat rongált meg. /Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 11./ A kármérleg adatai: kilenc halott, 309 árvíz sújtotta település, csaknem 60 ezer hektárnyi elöntött mezőgazdasági terület. Az anyagi kárt több mint 1500 milliárd lejre becsülik. Az áradás a legnagyobb pusztítást Arad, Hunyad, Bihar, Krassó-Szörény és Temes megyében végezte. Az árvízvédelemre mozgósított katonai alakulatok eddig mintegy hatszáz embert mentettek ki. Sorin Frunzaverde védelmi miniszter, aki a kormány megbízásából az országos katasztrófa-elhárítási bizottság munkáját irányítja, Hunyad megyében úgy nyilatkozott, hogy a kormány a költségvetési tartalékokból segítséget nyújt az elemi csapás által érintett lakosoknak. Azonban az idei költségvetés nagyon szűkös, külföldi pénzforrások után kell nézni. Frunzaverde elmondta, hogy ilyen értelmű kérést küldött a brüsszeli NATO-parancsnoksághoz. /Áradnak a vizek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./ A Hargita Népe hét, a Háromszék kilenc halottról tud, rendkívül súlyos a helyzet.
2000. április 12.
"A magyar nyelv hete idei rendezvénysorozatát Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg ápr. 11-én a debreceni egyetem Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző főiskolai karán. A kormányfő hangsúlyozta: nincs siker és nincs gazdasági felemelkedés a nemzeti nyelv és a nemzeti kultúra megtartó ereje nélkül. Kijelentette: nem fordulhat elő, hogy leromlik a nyelv, elsivárosodik a kultúra, de közben virágzik a gazdaság, és felemelkedik egy nemzet. Sok a teendő a magyar nyelv megőrzése, megújítása terén is, de a legtöbb a tanítókon, a tanárokon múlik, akik a gyerekeket a szép magyar szóra okítják. Orbán Viktor a magyar kormány nevében kérte a jelenlevőket, hogy "szerettessék meg a fiatalokkal a magyar nyelven való gondolkodásnak azt a sajátos ízét, amit csak mi ismerünk". /Április 11-én indult a magyar nyelv hete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./"
2000. április 14.
Ápr. 13-án Tusnádfürdőn, a Tulipán vendéglőben megkezdte meg munkálatait a Székelyföld 2000 Konferencia. Kolumbán Gábor, a rendezvényt szervező Hargita Megyei Tanács elnöke megnyitóbeszédében a konferencia céljaként a Székelyföld mint régió, valamint a fejlődés megfogalmazását jelölte meg, hangsúlyozva, hogy a fejlesztési stratégia kidolgozása után következik a tényleges munka. Orbán Árpád, a Kovászna Megyei Tanács elnöke üdvözlőbeszédében Háromszéket ismertette, Tóth Miklós, a vendéglátó Tusnádfürdő város polgármestere pedig a század elején szintén e városban tartott Székely Kongresszusról emlékezett meg. A konferencia munkálatai plenáris üléssel kezdődtek. Dr. Tóth József, a Pécsi Tudományegyetem rektora kifejtette, hogy az egyesülő Európa az államok Európája helyett egyre inkább a régiók Európája lesz. Dr. Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Regionális Kutatások Központja főigazgatója előadásában kifejtette, hogy az Európai Unió regionális politikája nem a brüsszeli bürokráciának köszönhető, hanem a gazdasági fejlődésnek. Mint mondotta, jelentős átalakulások mentek végbe az európai gazdasági tér fejlődésében, új fejlett régiók jelentek meg. Dr. Egyed Ákos, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora a székely társadalom tagolódásának főbb irányzatait vette számba. Kolumbán Gábor az értékelvű társadalomépítés regionalizációs hatásairól szólt előadásában, hangsúlyozta, hogy a fejlesztés nem cél, hanem eszköz. A Székelyföld legnagyobb gondját az előadó abban látta, hogy a régió intézményi és személyi kapacitása nagyon alacsony, emiatt nem tudják a meglévő erőforrásokat hasznosítani. Kolumbán Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy jól körülhatárolt kulturális térségek vannak az országban. /Sarány István: Székelyföld 2000 konferencia Tusnádfürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 14./
2000. április 15.
Orbán Viktor miniszterelnök bukaresti látogatásának előestéjén, ápr. 13-án román pártok és kulturális szervezetek tüntetést szerveztek Sepsiszentgyörgyön a város magyar nemzetiségű vezetői ellen. Ezzel egy időben a legnagyobb ellenzéki párt azt követelte, hogy a román nemzetbiztonságért felelős szervek azonnal vizsgálják ki Hargita és Kovászna megyében a helyi közigazgatásban dolgozó magyar nemzetiségűek tevékenységét. Sepsiszentgyörgyön mintegy félezer román tüntetett a város magyar nemzetiségű polgármestere, Albert Álmos ellen. A megye minden részéről Sepsiszentgyörgyre szállított tömeg ortodox egyházi zászlók és román nemzeti lobogók alatt román nacionalista jelszavakat skandálva vonult a városi tanács épülete elé. /Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 15./ Sepsiszentgyörgy főterén, románok kulturális-felekezeti egyesületeik, ligáik felhívására tüntettek a helyi román etnikumot ért állítólagos "sérelmeiknek" ellen. Tizenöt pontba foglalt, memorandumnak titulált követelés-listájukat át is adták Albert Álmos polgármesternek. Lehetetlen volt nem észlelni a tüntetés célzatosságát, politikai töltetét. A két etnikum együttélésének megbontásában érdekelt erők léptek színre. Az itt élők többsége által használt nyelv, a magyar nyelv közigazgatásból való mellőzéséért és a magyar egyetem létesítése ellen tiltakoztak. /(Flóra Gábor): Ki emel falat Háromszéken? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 15./
2000. április 17.
Ápr. 15-én Biharkeresztesen találkozott Torgyán József magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Ioan Avram Mureaan román mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A magyar és a román mezőgazdaság együttműködésének lehetőségeiről, az európai uniós csatlakozás során eddig szerzett magyar tapasztalatokról, valamint egy árvízmegelőző program közös kidolgozásáról volt szó. A miniszterek tárgyaltak a két ország közötti szarvasmarha-tenyésztési, biotermelési és biotermék-értékesítési, valamint gyógynövény-értékesítési programról is. Torgyán József eredményként értékelte, hogy a román partner - ígérete szerint - nem hosszabbítja meg júniusban a magyarországi húsimport-korlátozó intézkedését. /Torgyán Muresannal találkozott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./
2000. április 17.
A Tusnádfürdőn tartott Székelyföld Konferencia végén Kolumbán Gábor, Hargita megye tanácsának elnöke záróbeszédében összegezte a tanácskozás üzenetét. Precedensteremtő az, hogy Székelyföld fejlesztésének kérdéseiben messzemenő szakmai hozzáértéssel, a napi politika hatásának kizárásával tudtunk gondolatokat cserélni, először történt meg, hogy kulturális térségekről tanácskozást szerveztek Romániában, mondta. A három szekcióban folytatott eszmecsere során több ajánlást is megfogalmaztak: az értékek alapos föltárási munkájára támaszkodva fejlesztési stratégiát kell kidolgozni, majd mindezt egy megfelelő marketingstratégiával el kell eladni. Kiemelték a székelyföldi egyetemi hálózat megteremtésének szükségességét. A jövőben az évenként sorra kerülő tusnádfürdői találkozókon túl a konferenciát folyamattá kell alakítani, amely mindenekelőtt kutatási, intézményfejlesztési programokban valósulhat meg. A konferencia egy Székelyföld-műhellyé alakul át, aminek egyik legfontosabb eszköze egy internetes honlap, majd később egy Székelyföldi Virtuális Akadémiának elkeresztelt, nyitott internetfelület. /Ferencz Csaba : Székelyföld Konferencia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./
2000. április 17.
A bukaresti Legfelsőbb Bíróság végre napirendre tűzte a védőügyvédek által az Agache-kirakatperben kért tárgyalást, miután Frunda György ügyvéd-szenátor és Farkas Ferenc sepsiszentgyörgyi ügyvéd múlt év november 24-én, illetve 25-én benyújtotta a fellebbezést. A három itthon tartózkodó vádlott - Paizs Ottó, Héjja Dezső és Reiner Anton - ápr. 15-én kapta meg a május 30-ára szóló idézést. Az öt vádlott közül kettő - Filip Orbán Daniella Kamilla és ifj. Konrád János - külföldön él, magyar állampolgár. Mint ismeretes, a bukaresti táblabíróságon 1999. november 18-án másodfokon hirdettek ítéletet a vádlottak és az ügyészség által benyújtott kettős fellebbezésben. A fellebbviteli bíróság Filip Orbán Daniella Kamillát 7, Héjja Dezsőt és Paizs Ottót 4-4, ifj. Konrád Jánost és Reiner Antont 3-3 év börtönre ítélte. Az Agache-kirakatper tárgyalását éppen négy nappal a helyhatósági választások elé időzítették. /(Iochom): Agache-kirakatper. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./
2000. április 17.
Ápr. 15-én utoljára jelent meg külön a Napi Magyarország és külön a Magyar Nemzet. A két lap összevonásával ápr. 17-én jelent meg az új lap, a Magyar Nemzet. A két lap összevonásával létrejövő régi-új napilap ma a második legnagyobb példányszámú reggeli, országos napilapként jelenik meg, és remélem, piaci pozícióit a jövőben tovább erősíti majd - nyilatkozta Liszkay Gábor, az összevont napilap főszerkesztője és a kiadó igazgatója. - Az a cél, hogy a két lap értékeit megtartva alakulhasson ki az új lap végleges arculata - hangsúlyozta. Hozzátette: arra törekszenek, hogy a Napi Magyarország fiatalos, lendületes jegyeit ötvözzék a Magyar Nemzet stílusával, nyelvezetével az erős publicisztikai rovat megtartása mellett. Liszkay az Antall-kormány idején a Hírlapkiadó Vállalat vezérigazgatója volt. /Régi-új napilap Magyarországon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./
2000. április 25.
Az új választási törvény szerint a katonák abban a helységben szavaznak, ahol katonai szolgálatot teljesítenek. Sylvester Lajos figyelmeztetett: az RMDSZ parlamenti képviselőinek tudatosítaniuk kellene a hadvezetéssel, a belügy, a csendőrség és minden fegyvernem vezérkarával, hogy elsősorban a szórványban élők esetében ez a rendelkezés a kisebbségek szavazati részarányát s ezzel esélyeiket csökkenti a helyi önkormányzati részvételben. A fordítottját is mérlegre kell tenni: a tömbmagyarság védelmére létrehozott katonai egységek és alakulatok képesek lényegesen megváltoztatni bizonyos szavazókörzetek szavazatainak megoszlását. - Tömeges jelenséggé vált a külföldi munkavállalás. Elemi kötelesség lenne, hogy a választások napján hazajönnének a külföldön dolgozók. /Sylvester Lajos: Hozzunk haza egy voksot. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./
2000. április 25.
Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében ápr. 25-én bemutatják az Özönvíz című antológiát, amely az 1970-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent nagy sikerű Kapuállító nemzedékének állít emléket, és Bogdán László, Czegő Zoltán, Csíki László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Tömöry Péter, Vári Attila verseit, valamint Bortnyik György korabeli fotográfiáit tartalmazza. Az est házigazdái: Dali Sándor és Kónya Ádám, vendégeik: Bogdán László, Bortnyik György, Farkas Árpád és Kisgyörgy Tamás, a kötet kiadója. /Könyvbemutató a múzeumban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./
2000. április 25.
Húsvét alkalmával az Evangélikus Harangszó ötödik évfolyamának első száma közölte Mózes Árpád püspök húsvéti pásztorlevelét, A Megváltás reménye címmel közölt írást Kisgyörgy Réka főszerkesztő. A húsvéti ünnepet köszöntötte a Csoda Csepp című ifjúsági lap ez évi második száma is homlokán a sepsiszentgyörgyi új evangélikus templom rajzával. Hankó Szilamér főszerkesztő Szórakozás a templomban? címmel közöl írást. /(Kisgyörgy): Ünnepi kiadványok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./
2000. április 26.
"A legionárius Vasgárda-mozgalom újjászerveződése rendkívül veszélyes politikai jelenség - hívta fel a figyelmet a romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének (FCE) ápr. 25-én nyilvánosságra hozott állásfoglalása. Az államfőhöz, a kormányhoz, valamint a törvényhozás két kamarájához intézett levelében az FCE "hatékony intézkedéseket" sürgetett annak megakadályozására, hogy újjászerveződjék a legionárius mozgalom. A legionárius mozgalom Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke honlapján jelent meg az interneten és ott terjeszti nézeteit, ápolja terrorista hagyományait, népszerűsíti akcióit. /Zsidó hitközségek a vasgárdista mozgalom ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 26./"
2000. április 26.
Virgil Magureanu 1998-ban, tehát a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ éléről való távozása után felajánlotta Rudolf Ziak szlovák titkosszolgálati főnöknek, hogy Vladimir Meciar volt szlovák nacionalista államfőnek a saját titkosított kommunikációs csatornáin kapcsolatot teremt Moszkvával. Az Evenimentul Zilei erre vonatkozó kérdéseire válaszolva Magureanu mindent tagadott. /Magureanu, Meciar és Moszkva. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 26./
2000. április 26.
Ebben a hónapban Mikóújfalu általános iskolája nyolcoldalas diáklapot jelentetett meg. A Hangszóró című újság indításának ötlete Szőcs Domokos igazgatóé, a szerkesztését Máthé Szentkirályi Imola és Pál Kinga fiatal tanárnők vállalták. /Az első falusi sulilap. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 26./