Nagy érdeklődés övezi Sármási-Bocskai János köteteit
Megjelent Sármási-Bocskai János Varázslatos Kis-Küküllő mente II. kötete, amely a napokban lesz kapható a Kobak könyvesboltokban. A szerző már készíti a harmadikat és negyediket is, illetve tervezi a további köteteket.
Nem hitte volna, hogy egy könyv megírásának és megjelentetésének ilyen eredménye lehet – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Sármási-Bocskai János, akinek első kötetét 18 településen mutatták be, nem csak ott, ahol a cselekmény történik, de távolabbi helyeken is. A Varázslatos Kis-Küküllő mente című munka első kötetében a szerző Parajdra, Szovátára és Sóváradra „kíséri” főhősét, a 9 éves, harmadik osztályos Csabikát, ahol egy másik kisfiú, Karesz által mutatja be a helyi látványosságokat, legendákat, szokásokat.
A könyv ötlete 2013 nyarán született, amikor Trombitás János, a Bookyard Kiadó igazgatója azzal a kéréssel kereste meg a Marosvásárhelyi Rádió munkatársát, a környékbeli falvak állandó megszólaltatóját, hogy írjon meséskönyvet, lehetőleg mai történetekkel. „Akkor jutott eszembe, mi lenne, ha Havadtőről írnék, hiszen ott születtem, ott élek most is, ismerem a falut és a környéket” – mondta Sármási-Bocskai, aki saját falujáról csak a negyedik kötetben fog írni, ugyanis azt számos más település előzte meg. A tavaly megjelent első kötet után, a mostaniban Kibédet, Makfalvát, Székelyabodot és Szolokmát örökíti meg.
Székelyabod és Szolokma a tervek közt nem szerepelt, azért került be mégis a kötetbe, mert megfogalmazódott az igény, hogy azokról is írjon, az országúttól félreeső településekkel ugyanis „senki nem foglalkozik”. Az előkészületben levő harmadik kötet Hármasfaluról, Cséjéről, Erdőszentgyörgyről és Bözödújfaluról szól, ezeket követi a sorban a negyedikben Havadtő, Rava, Vadasd, Havad és Geges.
A tervezett négy kötetből lesz 5-6 is, mondja a szerző, hiszen egyre több településről jelzik az igényt a pedagógusok, iskolaigazgatók, akik nem csak ajánlják tanítványaiknak, de a tanév végén jutalomkönyvként adományozták a legjobbaknak. Könnyed, közérthető, gördülékeny stílusa, egy-egy falu érdekességeinek, szokásainak mese formájában történő bemutatása teszi vonzóvá a könyvet, amelyet a szerző gyerekeknek írt, mégis nagyon sok felnőtt olvasótól kapott visszajelzést, hogy mennyire tetszik, mennyi mindent tudott meg, mint például a szovátai Medve-tó keletkezését, vagy a parajdi sóbánya történetét. Az első kötetében Csabika, a főhős egyedül utazott, a másodikban már vitte a családját és annak barátait, munkatársait is. Közös kirándulások, élmények teszik még vonzóbbá az olvasmányt.
A könyvek iránt nagy az érdeklődés a bemutatott településeken kívül is, Szentábrahámon, Szentegyházán, Kőrispatakon, Gyergyóalfaluban is bemutatták az első kötetet. Sok helyen már a könyvbemutató előtt jóval megvásárolták, és a történetek ismeretében faggatták a szerzőt. Gyakran előfordult, hogy egy-egy gyerek rákérdezett, hogy „Csabika ugye én vagyok”?. Még a kislányok is azonosultak a főhőssel. Az az igény is megfogalmazódott, főleg pedagógusok, szülők és nagyszülők részéről, hogy mikor azt írja, hogy Csabika olvas, írja meg konkrétan, hogy mit olvas. A könyvtárakban is számon tartják, a hazai vidéki könyvtárak mellett számos magyarországi intézmény is vásárolt belőle.
„Már Sepsiszentgyörgyről vagy Brassó megyei háromszéki falvakból is kértek, hogy írjak róluk is” – mondta a szerző, aki szívesen tenne eleget a felkéréseknek, de időigényes munka. A napi rádiós feladatok mellett, leginkább éjszaka, amikor már családja lepihent, ül számítógép elé, hogy írjon. Az írást természetesen megelőzi a tájékozódás, a dokumentálódás, utánaolvasás.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Kései sirató Fodor Imréért
Hullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni.
Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!«
Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története.
Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel!
A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet.
2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere".
Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább!
Tófalvi Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Igény az önrendelkezésre
Maros megye több pontján öszegyűltek szombaton a Székelyföld határait kivilágítók. Néhol több százan, máshol kevesebben fejezték ki a kezdeményezés iránti támogatásukat. A mezőségi székely-magyarok óvatosabbak voltak, nem kívántak konfliktust okozni, így ott elmaradt a tűzgyújtás.
Hármasfaluból egy kisbusz, Makfalváról személygépkocsik szállították Székelyvéckére azokat, akik csatlakozni kívántak a Székelyföld határait megvilágítókhoz, de szép számban érkeztek Székelyabodból, Szolokmából és Gyulakuta községből is.
A templomban tartott áhítat után székely zászlók vezette menetben haladtak fel a „székely kálvárián” a dombetetőn álló kápolnához, ahol a máglya és fáklyák meggyújtása után Fekete Pál polgármester felolvasta a kiáltványt, majd a háromszáz fős csoport közösen énekelte el a himnuszokat, a helyi nőegylet pedig hazafias dalokat adott elő.
Kérdésünkre, hogy miért tartotta fontosnak részt venni ezen az eseményen, a hármasfalusi Muszka Árpád elmondta: egyértelműsíteni kell, hogy igényt és jogot is tartunk erre a területre, az önrendelkezésre.
Az alsó-nyárádmenti Lukafalva községben a református templomban tartottak áhítatot, majd a szemközti sportpályán meggyúlt a tűz, és felolvasták a kiáltványt. A több mint háromszáz fős csoport többsége „idegen” volt – tudtuk meg Bordi István szervezőtől. Voltak itt marosvásárhelyiek, egy nagyváradi csoport is, de megjelent és felszólalt Tőkés László, az EMNT elnöke is. A székely és nemzeti lobogós tömeg egymás kezét fogva alkotott láncot a tűz körül, a himnuszokat és hazafias dalokat énekelve. Ugyanekkor a közeli dombokon két további őrtűz gyúlt azokon a helyeken, ahol egykor a székelyföldi határ húzódhatott: a teremiújfalusi dombtetőn és Nagyteremi fölött, a Bethlen-kriptáknál.
Közel százötvenen gyülekeztek a kendi közbirtokossági legelő szélén Balavásár és Gyulakuta községekből, de marosvásárhelyiek is voltak közöttük. A helyi református lelkész tartott áhítatot, a tűzgyújtást követően Sagyebó Isván, Balavásár község elöljárója olvasta fel a kiáltvány szövegét, majd a himnuszok mellett népdalokat énekeltek az emberek a tűz körül. „Valamilyen módon erőt kell adni a helyi autonómiatörekvésnek, és küzdeni kell érte” – mondta el a polgármester, aki szerint egyértelműen támogatják az emberek a szombatihoz hasonló rendezvényeket, ezért is jelentek meg a mintegy másfél órás jelnyilvánításon.
A tervezettel ellentétben nem gyúltak őrtüzek a Székely-Mezőségen, sem Mezőcsávás, sem Mezősámsond községben. A helyiek úgy vélik, az SZNT részéről későn kaptak felkérést, sőt a szervezésért felelős marosvásárhelyi kiküldött fölényes, szinte utasító hangnemben fordult a szabédiakhoz és sámsondiakhoz. Ezután a két községbeli magyarok vezetői megbeszélést tartottak, de úgy vélték, túl későn érkezett a felkérés és nem tudnák kellőképpen megszervezni az eseményt, ezért nemleges döntés született. Mivel a Mezőség szélén vannak és utolsó magyar falvak, nagyon nehezen tudták volna megértetni a román szomszédokkal a rendezvény célját és inkább nem keresik a bajt. Még élénken él bennük a huszonöt évvel ezelőtti emlék, amikor az 1989-es forradalom után és az1990-es marosvásárhelyi események idején a környező falvakból „a románok rájuk mentek”, és a szabédiak három hétig éjjel-nappal őrizték településüket egy esetleges véres támadás ellen – mondta el névtelenül egy helyi lakos. Aki mégis részt akart venni a szombati megmozduláson, az megtehette a legközelebbi helyszínen, Marossárpatakon.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Esély jobb jövőre
Az Esély jobb jövőre elnevezésű projektet fél éve a gyulafehérvári Caritas szervezet bonyolítja, amelynek elsődleges célja a társadalom peremére sodródás megelőzése és az alapellátáshoz való hozzáférés biztosítása. A projekt eddigi eredményeiről az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban Simon Emőke projektmenedzser számolt be. Jelen volt Tóth Domokos, az erdőszentgyörgyi iskola igazgatója, valamint Albert Csilla, a makfalvi és a hármasfalusi iskola igazgatója, a projektben részt vevő partnerek.
A projekt tevékenységeivel az Erdőszentgyörgyön, Balavásáron, Gyulakután és Hármasfaluban élő 6-14 év közötti, nehéz helyzetben élő gyerekeket kívánják segíteni. A projekt szociális szolgáltatásai olyan problémákat kezelnek, amelyek kihatnak a gyerek fejlődésére. Ilyen probléma a szülők külföldi megélhetési munkavállalása, s az ebből adódó gondok, hiszen a szülő hiányában a gyerekek a nagyszülőkre, a hozzátartozókra vagy idegenekre maradnak. Az említett okok miatt vannak, akik iskolakerülőkké válnak, viselkedési és magatartásbeli gondokkal küszködnek, megrekednek a fejlődésben, amelyek előbb-utóbb társadalmi kirekesztéshez vezetnek. E jelenségek kiküszöbölésére a szakemberek megoldásokat javasolnak.
A projekt első felében a szociális szolgáltatások közül elindult az egyéni és családi pszichoszociális segítségnyújtás és a pszichoszociális tanácsadás. Az egyéni és családi szolgáltatások esetén felmerült a támogató beavatkozások és az életviteli készségek fejlesztésének szükségessége, sőt a beszédhibák javítása. A csoportos szociális szolgáltatások között a terápiás foglalkoztatást, a kulcsfontosságú kompetenciák fejlesztését, a korrepetálást említik. Május-júniusban a korrepetációs tevékenység volt a leghatékonyabb a gyerekek körében, a szakemberek hangsúlyt fektettek az iskolai mentorálásra, a tananyag elsajátítására és a készségek fejlesztésére. A sajtótájékoztatón jelen lévő tanítónő beszámolt arról, hogy másodikos diákjai a projektnek és a pluszfoglalkozásnak is köszönhetően mind megtanultak folyékonyan olvasni. A segítő tevékenységeket különböző szakemberek vezették: pszichológusok, szociális munkások, gyógypedagógusok, szociálpedagógusok.
A projekt keretében 284 alkalommal nyújtottak egyéni és családi szociális szolgáltatásokat. A csoportos szolgáltatásokon 207 gyermek vett részt, vagyis körülbelül húsz osztálynyi gyermek és 94 szülő. A tevékenységeket kilenc szakember vezette.
Simon Emőke projektmenedzser beszámolt arról, hogy terveik között a szakemberek által vezetett szociális témájú műhelymunkák, tanároknak szóló fejlesztő kurzusok szerepelnek. Továbbá a projektben szereplő négy településre kiterjedő szociális problémákat tükröző esettanulmány összeállítását is tervezik.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

A REMÉNYTELEN ÉLET AZ OKA
ÉRDEMES OLVASNI A SZÁZÖT ÉVE SZÜLETETT KOVÁCS GYÖRGY 1944 ELŐTTI KÖNYVEIT
A százöt évvel ezelőtt született erdélyi író, Kovács György megítélése finoman szólva is vegyes: amit sikerült megtudnom róla szóbeli közlés vagy utánaolvasás alapján, nem túl szívderítő. Szerzőnk vonalas volt, politikai szerepet is vállalt, könyveit pedig újraírta és „osztályharcosította” (ezért is érdemes „az igazi” Kovács Györgyöt az 1944 előtt írt könyvei segítségével megismerni; javaslom ezek közül az Aranymező című regényt és az Emberarcok című novelláskötetet, mely utóbbi reprezentatív válogatását adja a novellaéletműnek).
Tény, hogy Kovács György nagymamám falujában (a három településből álló Hármasfalu – Atosfalva, Szentistván, Csókfalva – harmadik településrészén) viszonylag hosszú időn keresztül „úri nyomorúságban” éldeklett. A sok éven át rengeteg könyv elolvasásával kifejlesztett szimatom pedig azt súgja, hogy (sok esetben talán megmagyarázható emberi minőségétől teljesen függetlenül) igen nagy íróval van-volt dolgunk, és hogy „minden más táján a világnak szent dalnok lett volna belőle”.
Mivel én is rengeteg időt töltöttem ebben a Maros megyében található faluban, tulajdonképpen a gyermekkorom világa elevenedik fel a könyvek lapjain, és a történetek közepette – még akkor is, ha Kovács György nem minden alkalommal jelöli meg, hol játszódik a cselekmény. Én mindenesetre hajlandó vagyok azt hinni, hogy ott, vagy a környéken, és ebben a szókincshasználat is segít, amely egészen egyedi módon idézi meg annak a kisebb régiónak a természetesen nem kizáró jellegzetességeit: mosztalék (apró szemét), rikóbálás (kiáltozás), burján (fű), pipe (kisliba), ejisze (talán), letácsolni (elhallgattatni), gagya (nadrág), sátés (füves terület), merkelni (csúnyán nézni), mánus (óramutató), sze (a hiszen helyett; én még így is hallottam használni: hiszehásze), édes (az anyára), csurdényakú tyúk (kopasz nyakú), kakóca (kiskakas), második hetűs (második hetében lévő/járó), csűr (gazdasági épület), leazon (lefelé), megtökösödés (sérv), tapodás (sertepertélő lépegetés), filkós, durák (kártyajátékok), batul (alma), tészta (sütemény), pajtahija (a csűr szénatartó része, tanulunk, tanulunk!), motor (autóra használják), ugyi (ugye), valahol fájtatni (a fájlalni vagy fájdalmat érezni helyett). Aztán a pípet kapni a szomjúságtól; a béka nő a hasunkban, ha túlisszuk magunkat; a kivaszkalódtunk az ágyból és egyéb kifejezésekről még nem is beszéltünk. Egészen sokkoló magyarázatot kap továbbá néhány dolog, például a virrasztás közben játszott kártyaparti oka is: „A virrasztóban a halál beálltát követő első éjszakán, a kártyázó férfiak valósággal versenyre keltek, hogy kinek az ökle alatt döndül nagyobbat az asztal sok ütést szenvedett deszkalapja, amikor lecsattintják rá a rongyos makkfilkót. Talán azért kell ezt így csinálni, hogy a halott fölébredjen, ha netán mégsem szállt volna el belőle végérvényesen a lélek.”
Döbbenetes leírások születnek a nyomorról, a szegénység dühéről, a halálról, a falusi környezetben rekedt intellektuális igényekről – „Szörnyen unalmasok voltak ezek a keddi napok újság nélkül. Amennyi könyv föllelhető volt a faluban és környékén, azt az öreg már régen kiolvasta – nagy részüket nem is egyszer. Valamikor az iskolai kis könyvtárban még a Révai Nagy Lexikona meglévő köteteit is végigböngészte, egészen a »Mons« címszóig. (Ennél a szónál robbant ki a világháború – épp a tizenharmadik kötetnél –, és a sorozat küldése megszakadt.)” –, vagy az egykedvű mindennapokról, amelyekben a „rendületlenül pipás és habozás nélküli köpködő” emberek élete elevenedik föl.
Olyan embereké, akik reszketve gyűjtenek, de nem a gyűjtés öröméért, hanem a túlélésért; a hideglelős spórolástól és a reménytelen élettől pedig lassan kivetkőznek emberi mivoltukból, igazságtalanok és irgalmatlanok.
És akkor ott van a nagyregény, az 1940–41-ben született, a harmincas évek elején játszódó Aranymező című könyv.
El kell mondanom, hogy 1940-ben egy nagytermészetű, ráadásul szintén Dani (Mózes Dani) nevű parasztemberről regényt írni – mint Móricz – igen nagy bátorság volt, de Kovács írásának egyáltalán nem árt az összehasonlítás, megállja a helyét: veretes nyelven, komótosan, de izgalmasan, a végletekig kidolgozva és elképesztő pszichológiai, néprajzi (együtt: néplelki) tudással felvértezve halad a történet az iszonyatos végkifejlet felé. Soha nem kacsint vagy beszél ki a szerző, a narrátor, az elbeszéltek mindig az éppen gondolkodó, beszélő és érző szereplő teljes mértékben megrajzolt nézőpontjából kerülnek említésre, bölcsen, szeretettel és humorral szól az aranymezőről, a búzatáblákról, amelyek minden történés okai és céljai is egyben.
Érdemes beszerezni legalább ezt a két könyvet – antikváriumokban pár száz forintért vesztegetik –, és olvasni is érdemes, hiszen ugyancsak kevés szerzőt ismerünk, akik novellában és regényben egyaránt ilyen magas színvonalat tudtak képviselni, miközben erről a keserű világról írtak: „Az a pár darabocska föld úgy meg volt terhelve a telekkönyvben, hogy már ki sem látszott a Kádár Ferenc neve a sok beírás közül.”
Nagy Koppány Zsolt
Magyar Idők (Budapest)

Csillaglövő
A szeretet talajából…
A hármasfalui Sándor János fafaragó, nyugalmazott tanár egyik faragott képének a címe A csillaglövő, ami azt jelképezi, hogy ha valamit nagyon akar az ember, akkor képes megvalósítani – még a csillagot is le tudja lőni. Műhelyében és helyi kiállításán csodás faragásokat láthattunk, de keze munkáját dicséri a székely-szentistváni kultúrotthon előtt az aradi vértanúk emlékére felállított tizenhárom kopjafa is.
Vésője alatt népballadák elevenednek meg, kifaragta a Kárpát-medencét, a magyar hazát, amelyben minden magyar benne van, a Felvidéktől Erdélyig, a Délvidéktől Kárpátaljáig, a Bocskai- címert, a kis magyar címert, tányérokat népmesei és balladai motívumokkal. Ilyen például az Alfától ómegáig, rajta a keresztre feszített Krisztussal (jelenleg a pécsi múzeumban található). Keze alól Krisztus áldozatának számos jelképe került ki, van pünkösdjelkép, virágvasárnap-jelkép, bibliai jelenet, a négy evangélista szimbolikus képe.
A Fába faragva a történelmi Magyarország címerei a Magyar Nemzeti Könyvtárban című, háromnyelvű – magyar, német, angol – kötetben találhatók meg a Széchényi Múzeumban kiállított, a történelmi Magyarország faragott címereinek fényképei.
A faragott csodákat bámulva különösen megkapott az egyik kép, amely egy puskatusra feszített Krisztust ábrázol. A művész szerint azt jelképezi, hogy az emberiség a háborúk által keresztre feszíti önmagát a sátán, a gonosz erők hatására. A fában egy nagy fekete szív is látszik, amely a gonoszságot, az ördögi gondolatokat jelenti, amik által az emberiség háborúkkal pusztítja önmagát. Ezzel jár az éhínség, ezért van a keresztre feszített gyomra a gerincére rászáradva.
Megfaragta a tavasz jelképét is, amikor az avarból kilép az új élet, és szerelmes kis lepkék röpködik körül, és erre a szeretetre, örömre a Nap, a fény, az istenség adja az áldását. Számos faragás központi eleme az életfa, mint ahogyan gyakori elem a Nap és a Hold is. Mint mondta, a fényről van szó, de nemcsak a fényről, mert a Nap és a Hold nemcsak a fényt jelképezik, a Nap férfi-, a Hold női jelkép. A kettőt együtt ábrázolja, mert amint a jó a rossztól nem választható el, a nő és a férfi is egymáshoz tartozik.
Székely András Bertalan méltatása szerint "élet-fafaragásai a szeretet talajából nőnek ki – gyökerük sok esetben maga a szív –, termésük a szeretetmag, amelyre két szerelmes madár száll le, fölötte pedig az áldást osztó nap sugározza minden élet lényegét, a fényt. Pávái csőrén kivirágzik az élet, kiéneklik a szeretetüket, átadván egyik a másiknak, jelképezvén a folytonosságot, amely természetszerűleg jut el Istenhez".
"Isten felszólítására nem lehet néma maradni"
Sándor János nyugalmazott tanár. Homoródvárosfalván született, évtizedekig tanított, kultúrházat vezetett, tavaly nyáron a makfalvi gyermek-alkotótáborban vezette be a környék gyermekeit a fafaragás tudományába. A fa és a faragás szeretetét édesapjától örökölte.
1961-ben került Hármasfaluba, frissen végzett pedagógusként helyezték ide, helyettes tanárként dolgozott itt több mint tíz évet, később átszervezés miatt Cséjére került újabb tíz évre, majd Makfalvára helyezték, ahol faragni is tanította a gyermekeket, és minden tanév végén kiállítást rendezett a gyermekek munkáiból.
Idejének nagy részét a műhelyében tölti. Legsürgősebb munkái közé tartoznak azok a kopjafák, amelyeket a szolgálati idő alatt elhunyt három makfalvi polgármester és kibédi alpolgármester emlékére állítanak fel. Ezeket május 7-én, a székely majálison avatják fel. Kopjafákat készít a székely vértanúk emlékére is, amelyek felállítását augusztus 20-ára tervezik. Ezeken kívül magánrendelései is vannak.
Ottjártunkkor éppen egy fogyatékosokkal foglalkozó debreceni alapítványnak, A fény felé elnevezésű civil szervezetnek készített egy faragást, a feltámadás és újrakezdés szimbólumát. Egy életfát ábrázol, rajta egy főnixmadárral, amely az ölében tart egy fogyatékos embert. A főnixmadár a napba néz, összeég és hamvaiból újra feltámad. A munka a feltámadás, az újrakezdés jelképe.
Művészi hitvallását ekképp fogalmazta meg: a gyümölcshozó fák kapaszkodnak, gyökereikkel egyre csak kapaszkodnak a szülőföld megtartó és tápláló rögeihez. Gyökereiben újul meg a fa. Az elszáradó ágak bogos anyagot ajándékoznak az örökkévalóságnak, hogy legyőzhessük általuk is az enyészetet, az elmúlást. E mellett az ajándék mellett nem tud elmenni a művész anélkül, hogy ne róná be az évgyűrűkbe mulandó élete nyomait. Talán másoknak is jelentenek valamit e jelek, hisz az elmúlás megtartó, élő hittel vértez fel mindannyiunkat. Isten felszólítására nem lehet néma maradni. Ha a fa erezetébe írta be a Gondviselő üzenetét, akkor számunkra közkincsként tolmácsolja a megszólított művészi lélek ezen üzenetet, olvashatóvá, érthetővé teszi, olvassák ez évgyűrűk. Lélekszólító imádságait olvassák, e fába faragott imádságokat, mint néma, szívünkben melegen dobogó csendes könyörgéseket.
Művészetének elismeréseként Bocskai- díjjal tüntették ki, meghívást kapott a hannoveri világkiállítás magyar pavilonjába, a bicentenárium alkalmából megfaraghatta az Országos Széchényi Könyvtár számára a történelmi Magyarország hatvanhárom vármegyéjének címerét. 2014-ben Makfalva község díszpolgárává avatták.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Trianonon innen, Trianonon túl
A Trianonon innen, Trianonon túl címet viselte Raffay Ernő történész előadása, melyre szerda délután került sor a Jelen Ház nagytermében. Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete által közösen összeállított megemlékező program „a nemzeti összeomlás sajátságos magyar útját és az abból kivezető túlélés útját” vázolta fel a közönségnek, ahogy az a meghívókon is szerepelt. A rendezvényt egy videoklip és egy rövid, „powerpointos” bemutató vetítésével indították a szervezők. Az est hangulatához hozzájárult Vesztergám Miklós, aki tárogatón játszott, és Murvai Dávid, aki egy Reményik-verset szavalt a közönségnek.
Köszöntőjében Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad Megyei Szervezetének elnöke többek között azt emelte ki, hogy ’89 után nyíltan lehet beszélni bármiről – szerencsére. Illyés Gyulát idézve tehát kijelentheti, „magyar az, akinek fáj Trianon”. A témához kapcsolódó történelmi tényekkel és érdekességekkel vezette fel Raffay Ernő előadását, majd néhány adattal is szolgált a vendégről. Magát az előadást nem részletezném, hiszen Borbély Zsolt, és természetesen az előadó jóvoltából sikerült készítenem egy interjút, melyből kiderül: miről volt szó, mi az, amiről szó lehetett volna, és, mivel az idő és a professzor úr is megengedte, egyéb dolgokra is rákérdezhettem.
Teljesen új tárgyalások kellenének
– Mások már megtették előttem, de hadd üdvözöljem én is Aradon, professzor úr! Bár nem először jár nálunk, mégis szeretném megkérni, hogy pár szóban mutatkozzon be az olvasóknak, hiszen szinte biztosan nem elég annyit mondani, hogy ön történész…
– Köszönöm! Én magamról annyit mondanék el, hogy történész vagyok, 68. életévemet élem, származásomra tekintve pedig apai ágon székely vagyok – Csókfalva, Hármasfalu. 1617-ben Bethlen Gábor fejedelem adott egy Raffay Mihály nevű ottani embernek lófőszékelységet, tehát nemesi rangra emelte. Anyai ágon Vas megyei családból származom. Körülbelül ennyi. A rendszerváltás idején politikus voltam, két ciklusban is, és nagyjából végig országgyűlési képviselő. Honvédelmi államtitkár, tehát katonai ügyekkel foglalkoztam, 1994-től pedig egyetemi oktató vagyok. Voltam a Partiumi Keresztény Egyetemen Nagyváradon, a Református Egyetemen Budapesten, most pedig a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán tanítok gazdaságtörténetet és diplomáciatörténetet. Szóval egy öreg tanárember vagyok, aki foglalkozik erdélyi, Trianonnal kapcsolatos kérdésekkel.
– A mai előadás címe Trianonon innen, Trianonon túl, de úgy-e van az előadásnak másik, hosszabb változata is. Mi az, amit ott tárgyalnak, és most nem hangzott el?
– Trianon okai és következményei szerepelnek az előadásomban, ami azt jelenti, hogy a történelemóra része az addig tart, amíg az 1800-as évek közepétől eljut Európa és a Magyar Királyság Trianonig, 1920-ig. Azután, napjaink felé haladva, Trianon következményeit sorolva először a Horthy-korszakról szoktam beszélni, a négyszeres területi revízióról, a román–magyar, csehszlovák–magyar és szerb–magyar történelmi ellentétekről, amelyek rendkívül mélyek, és szinte feloldhatatlannak látszanak. Azután az 1945 utáni Trianon-következmények kapcsán úgyszintén a kommunizmusról, a romániai és szlovákiai sovinizmusról, szerbiai magyarírtásokról beszélek, illetve, ami nem nagyon volt benne (mert most csak egy óra állt rendelkezésemre, tehát jó harminc perccel rövidebb volt az idő), a rendszerváltozás óta eltelt több mint negyed évszázadról szoktam beszélni. Ezt itt csak megemlítettem, hogy 1989–’90-ben két nagy esemény is lezajlott. Első a kommunizmus bukása – ez pozitív –, és a magyarok számára két nagy lehetőség Trianon megtámadására békés vagy nem békés eszközökkel: az egyik, hogy Csehszlovákia 1992. dec. 31-én két darabra bomlott, Jugoszlávia pedig 1991. és 1995. között egy véres háborúval bomlott fel. Na most, a dologban az a lényeg, hogy a csehek és a szlovákok ügyesen szétosztották maguk között a területet is, a fegyvereket is, bizonyos gazdasági ügyekben is megegyeztek, és ekkor Magyarországnak lett volna lehetősége Szlovákia nemzetközi jogi értelemben vett elismerése kapcsán bizonyos követeléseket tenni a szlovák kormány felé a felvidéki magyarok érdekében. A másik, hogy amikor Jugoszlávia felbomlott, a második világháborúval azonos hosszúságú, véres háború volt a szerbek és a horvátok, illetve a szerbek és a bosnyákok között. Ezeknek a részleteit szoktam elmondani. Pl. a kilencvenes évek elején, az Antal-kormány idején volt a Kalasnyikov-ügy, amikor Magyarország két nagy kamion, tehát több tízezer fegyvert és több millió lőszert adott el készpénzért a függetlenségét kinyilvánító Horvátországnak – hogy ennek milyen politikai és katonai következményei voltak annak idején. Ez nagyon fontos téma, az RTL-klub nemzetközi stábja is erről készít most egy komoly filmet, jelenleg Zágrábban forgatnak.
Ezenkívül szoktam beszélni arról is – hiszen magam is erdélyi családból származom, és a könyveim egy része a román–magyar viszonyról szól –, hogy az első világháborúban Romániának milyen szerepe volt Magyarország kapcsán. Az egyik következő könyvemnek az lesz a címe, hogy az 1916. évi erdélyi román katonai betörés.Tehát 1916 augusztusában megtámad bennünket a saját szövetségesünk, ami elég furcsa, a nemzetközi joggal nehezen magyarázható döntés. Ez gyakorlatilag a mai napig a román–magyar viszont teljesen rosszá tette. Mindegy, hogy mit mondanak a külügyminiszterek, az államfők, a különböző kormánytagok, sajnos az a helyzet, hogy a két ország között most is súlyos ellentétek vannak. Éppen azért, mert a NATO-n belül Románia annyira Amerika-barát, hogy fölhatalmazva érzi magát arra, hogy (főleg székelyföldön) dűlőre vigye a romániai magyarok ügyét úgy, hogy a románoknak jó legyen, a magyaroknak nem. Szerintem ez így tovább nem mehet; az én felfogásom szerint kétoldalú tárgyaláson kéne beszélni a román és magyar kormányköröknek. Ezekről szoktam még beszélni az előadásokban.
– Ma olvasható volt az egyik hírportálon, hogy Szijjártó Péter és a román gazdasági miniszter erősebb együttműködést tervez a két ország között. Az viszont megfigyelhető, hogy gazdasági szempontból tényleg jól együtt tud dolgozni a két ország, főleg a határ mentén, a kereskedelmi kamarák révén. A gazdaságban tehát nem nyilvánul meg az ellentét, vagy csak nem nyíltan?
– Hát, már Trianon után elkezdődött a gazdasági kapcsolatok kiépítése. Főleg a régi kelet-magyarországi megyék, de egész Erdély a Magyarországgal való kereskedelemre van ítélve. Él egy Sabin Gherman nevű kolozsvári úr, akit én személyesen ismerek, és aki azt mondja, hogy a román költségvetésben Bukarest több támogatást kap, mint Erdély összes városa és faluja együttvéve. Ez azt jelenti, hogy Bukarest – az ő álláspontja szerint, de én is egyetértek vele – nem irányít elég pénzt és szándékot Erdély felé. Emögött viszont már politikai megfontolás van, mert nem minden esetben érzik magukénak Erdélyt. Legkevésbé a székelyföldi megyék fejlesztését támogatják. Ugye Bukaresttől nyugatra vannak, de Budapest felől a Kárpát-medence legkeletibb három megyéjéről van szó. Gondolok itt a botrányos autópálya-építésre, de ezt ismerik a Nyugati Jelen olvasói, nem akarom részletezni. Mindazonáltal nekem is az a véleményem, tehát egyetértek Szijjártó miniszter úrral abban, hogy a gazdasági kapcsolatokat jó, ha fejlesztjük, mert az oldja, oldhatja a politikai feszültségeket. Igen ám, de nem fogja! Hiába kereskedünk egymással, a cégeknek ez jó, természetesen, és helyes, mert mindkét kormány támogatja az állampolgárait. Azonban ha Bukarestben azt gondolják, hogy a magyarok elítélendők, horthysták, irredenták és a „szörnyű” területi autonómiát akarják, és emiatt idegenkednek a magyaroktól, akkor a magyar–román megbékélésnek semmi jeleit nem fogjuk látni. Az egy dolog, hogy a kamarák kereskednek, rémisztő kamionforgalom van, ami jó – de csak ha van autópálya… A gazdasági kapcsolatok tehát jók, de nem elegendőek.
– Ezek kapcsán két kérdés fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy akkor mire lenne szükség a feszültségek enyhítése érdekében, ha egyáltalán van ilyen?
– Nagyon komoly kapcsolataink vannak – elvileg. Az unióban is tagok vagyunk, valamint a NATO-ban katonai szövetségesek. Ennek a kettőnek olyan rendkívüli összetartó erőt kellene jelentenie, ami nincs! A fő kérdés az marad, hogy Erdély hova tartozik. Ezt a kérdést kell megoldani, és a két nemzet közötti, korrekt megoldás után lehet csak jó a viszony. Ugyanis az, hogy a románok egy szerencsés nemzetközi pillanatban ide bevonulnak, elfoglalják egy másik nép országát (ahol az ő fiai is laknak, etnikai kisebbségben), megszállás alatt tartják és örök időkre ott akarnak maradni, nonszensz. Őrült nagy problémát okoz a két nemzet között, mert azért a magyarok sem birkák, mi is ismerjük a történelmet. Én azt mondom, hogy a románok és a magyarok között teljesen új tárgyalásokat kellene folytatni. A két ország delegációja üljön össze, tárgyalják ki a problémát az oktatástól a határokig, a kereskedelemtől a vallásokig mindent, amit lehet, beszéljenek meg, mert ez csak így fog működni.
– A másik kérdés – hogy az eredeti témához is visszakanyarodjunk –: előadásából azt a tanulságot vontam le, hogy figyelnünk kell a lehetőségekre, arra mikor adódik alkalmunk változtatni. Miről ismerhetjük fel ezeket a pillanatokat?
– Igen… Az a helyzet, hogy a világ történelmét mindig a nagyhatalmak döntik el. 1918 előtt, a Monarchia részeként ebbe a magyaroknak is volt beleszólásunk. 2016-ban is a nagyhatalmak döntenek, ezek most az USA, Oroszország és Kína, meg az ún. kisebb nagyhatalmak (mert ilyenek is vannak, például Németország stb.), de főleg az USA és Oroszország döntenek. Nekünk tehát az orosz és amerikai viszonyok békéssé vagy erőszakossá válásának kontextusában kell cselekednünk. Hogyha békésebb lesz, akkor mi Erdély kapcsán föl tudunk vetni kérdéseket. Ha erőszakossá vagy háborússá válik, akkor nagyobb a baj, mert a NATO-ban szövetségesek vagyunk Amerikával. Magyarország érdeke azonban akkor is a NATO-s és az Európai Uniós kapcsolatok meggyöngítése. Nem mondom, hogy a kilépés, de mindenképp gyöngítés, mert túl közel vagyunk ahhoz, hogy Oroszország felénk irányítsa a rakétáit. És most – kétségtelen tény, felső katonai vezetők elmondták –, hogy az orosz rakéták egy része Románia felé irányul. Megítélésem szerint tehát a román kormány öngyilkos politikát folytat.
– Elnézést kérek, de ha már erről is szó esett, nem bírom ki, hogy meg ne kérdezzem! Úgy látom, hogy a két nagyhatalom között Magyarország (főleg a migráns-kérdés kapcsán), inkább az oroszok felé hajaz. Önnek mi a véleménye erről?
– Jól látja. A helyzet az, hogy én nem vagyok sem Fideszes, sem KDNP-s, meg semmilyen pártnak a tagja, de figyelem az eseményeket, és egyetértek azzal, amit a mostani kormány csinál. Nem szabad nagy tömegekben beengedni a menekülteket – a szerencsétleneket és árvákat, akik az életükért futnak, nyilván –, de a nagy tömegeket nem, mert Európa elvesztheti az identitását. Egyébként már elvesztette, tehát a keresztény Európa már nem létezik. Nyugat-Európa a liberalizmus által lepusztított, fogyasztói társadalmak egymás mellett élésének konglomerációja, ha szabad ilyen bonyolultan kifejeznem magam.
Magyarország, Románia, Lengyelország az, ahol nagyobb vallásos tömegek vannak, bár Románia és Szlovákia sajnos túl soviniszta – jelenleg őket tartom Európa két legsovinisztább országának. Ezeket leszámítva a magyar kormány álláspontja helyes a migráns-ügyben, mert először valóban csak nyugaton, de utána az egész kontinensen hihetetlen kegyetlenséggel lepusztítják a kereszténységet, mert sem bennük, sem vallásukban nincs meg a Krisztusi szeretet fogalma.
– Reméljük hát, hogy ha eljön az idő, a vezetők felismerik majd a pillanatot! Én pedig köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én is köszönöm szépen!
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Hármasfalu: levették, de visszahelyezik a falunévtáblákat
Eleget téve a jogerős bírósági ítéletnek, a mai Hármasfalut alkotó, a kommunista diktatúra által felszámolt három település – Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva – nevét jelző táblákat leszerelte az önkormányzat. A lakók azonban nem adják fel a harcot.
„Nem volt mit tennünk, másodfokon is elveszítettük a prefektus által indított pert. Ha nem teszünk eleget a jogerős ítéletnek, napi ezer lejes büntetést kellett volna fizetnünk” – indokolta meg a döntést Vass Imre, a település frissen megválasztott polgármestere. Maros megye egyetlen polgárpárti elöljárója azonban tudja, miként lehetne úgy szentesíteni a három történelmi nevet – Csókfalvát, Székelyszentistvánt és Atosfalvát –, hogy azon sem a jelenlegi, sem a következő prefektus ne találjon fogást.
Mivel a magyarellenes lépéseiről elhíresült kormánybiztos, Lucian Goga azt kifogásolta, hogy a fehér alapon, zöld betűkkel feltüntetett falunevek megtévesztik a gépkocsivezetőket, az önkormányzat más megoldáshoz folyamodik. „Ha csakugyan megtévesztő volt a helységnévtáblára hasonlító felirat, elkészítjük más formában. Szépen, díszesen, fakeretbe helyezzük, hogy még véletlenül se zavarja meg a sofőröket, mint ahogy a prefektus úr kifogásolta” – mondta el Vass.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro

A magyar államiságot ünnepelték Hármasfaluban
Szinte maratoni hosszúságú ünnepség heszíne volt szombaton Hármasfalu, ahol országalapító szent királyunk ünnepén felhúzták a Székely zászlót, majd Szent István előtt tisztelegtek, végül a Makk-féle összeesküvés 1854. évi áldozatai tiszteletére állított kopjafákat lepleztek le.
Csókfalván szombat délelőtt fúvószene mellett gyülekeztek az ünneplők az unitárius templom melletti világháborús emlékműnél. Tőkés Lóránt lelkésztől tudjuk, hogy ezen a helyen Orbók Gyula lelkész 1941. július 28-án nemzetiszín zászlótartó rudat emeltetett, amelyre „megváltó szent csodaként” felvonták a nemzeti lobogót. Vass Imre makfalvi polgármester azzal biztatta az ünneplőket, hogy mindennek eljön egyszer az ideje. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hisz mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, „vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét”, Székelyföldet, a hegyeinket, a Kis-Küküllőt, és egymást, akik még megmAradtak székelynek, magyarnak a zivataros évszázadok alatt.
A székely zászló felvonását és megáldását követően a templomban Tőkés Lóránt lelkész bemutatta az önkormányzat támogatásával nemrég megjelent kiadványát. Az Apáink arcában című füzetben csókfalvi régi fényképek gyűjteménye a falu múltjának, kultúrájának egy kis lenyomatát mutatta be. Ma mindennapi dolog a fotózás, de száz éve annál hatalmasabb értéke volt egy fényképnek, amely egy életben egyszer vagy épp egy emberi élet utolsó perceiben készült – hívta fel a figyelmet a gyűjtő.
Ezután az ünneplők nemzetiszínű és székely zászlók vezetésével a székelyszentistváni templomba vonultak, ahol az ünnepi alkalomból Boldizsár Ferenc katolikus lelkész méltatta Szent István örömünnepét, „amikor másképp dobban a szívünk”.
A dalárda előadása után a templomkertben álló szobornál Szabó Árpád megyei tanácsos kifejtette: Szent István olyant alkotott, aminek ezer év távlatából is mindenki hódol, és nekünk is ez a kötelességünk. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy István létrehozta a magyar államot és azt közjogi alapokra helyezte, ezért lehetett Magyarország évszázadokon át a nyugati civilizáció védelmezője.
Magyarország üzenetét Farkas Balázs Csíkszeredai konzul tolmácsolta: Szent István államot alapított, felvette a nyugati kereszténységet, megteremtette a jövő szilárd alapjait. Az ő bölcs belátása és tevékenysége arra is figyelmeztet bennünket, hogy fel kell ismerni a közös nemzeti érdeket, és ezekről világnézettől, meggyőződéstől függetlenül meg kell tudni egyezni.
Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után az ünneplés a szemközti Barátosi-udvarháznál folytatódott, ahol a helyi gazdakör helyet adott három kopjafa felállítására. A Makk-féle összeesküvésben való részvétel miatt Marosvásárhelyen kivégzett Török János, Horváth Károly, Gálfi Mihály neveit jelző oszlopok állnak itt ezután, de ez emlékeztet a többi négy Székelyföldön kivégzett vezetőre, és azokra, akiknek halálos ítéletét várfogságra változtatták, közöttük a szentistváni Musnai Pálra, aki tíz évig raboskodott. A három oszlopot a helyi Sándor János fafaragó mester készítette a gazdakör, Nemes József elnök és Csonta Ferenc tanácsos kezdeményezésére.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Isten áldja Önöket, Isten óvja a Nemzetet!
Szent István-napi rendezvények Hármasfaluban
,,Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót, amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek. Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltószó leszek a pusztában..."
Kós Károly 1921-ben megfogalmazott gondolataival köszöntötte Vass Imre, Makfalva község polgármestere a csókfalvi unitárius templom előtt, a turulmadaras háborús emlékműnél egybegyűlteket augusztus 20-án, államalapító Szent István ünnepén.
Székelyföld autonómiája is eljön egyszer…
Vass Imre hangsúlyozta: "Mindenki, aki magyarnak érzi magát, szívén kell hogy viselje nemzete érdekét, felelősséget kell érezzünk egymás iránt, ennek a felelősségnek a terhét vállalnunk kell hittel, erkölcsös lélekkel".
Kijelentette: minden idő eljön egyszer, csak tudni kell rá várni. Székelyföld önrendelkezése, autonómiája is eljön egyszer, csak küzdeni kell érte nap mint nap, kitartóan és egységesen.
Emlékeztetett, hogy nemrég törvényszéki végzéssel vétették le a polgármesteri hivatal homlokzatáról a székely zászlót, az Atosfalva, Szentistván, Csókfalva helységnévtáblákat, de – ígérte – újabb és újabb zászlók fognak megjelenni a község területén, s más formában, székely furfanggal a helységnévtáblák is vissza fognak kerülni a helyükre. Ebben a küzdelemben kérte Makfalva község minden polgárának a támogatását.
Vass Imre egyebek mellett kijelentette: "A mai napon azért gyűltünk itt össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egybe tartott minket itt, a Kárpát-medenceében. Reménykedésünk, imáink nem voltak hiábavalóak, hiszen mi még mindig itt vagyunk azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét: Székelyföldet. Vigyázzuk a hegyeinket, a Kis-Küküllő mentét, községünket, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk székelynek, magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt".
A beszédet követően felavatták a piros-fehér- zöld zászlórudat, amelyre a polgármester és Csonta Ferenc, a történelmi vitézi rend tagja felvonta a székely zászlót. Áldást mondott Tőkés Lóránt unitárius, Kiss Dénes református lelkész, valamint Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor.
Albumbemutató és történelmi előadás
A székely és magyar himnusz eléneklése után a rendezvénysorozat az unitárius templomban folytatódott, ahol Tőkés Lóránt bemutatta az Apáink harcában, csókfalviak régi felvételeken – több mint 50 régi fényképet és hét bejegyzést tartalmazó – fotóalbumot, majd Raffay Ernő történészprofesszor tartott előadást 1916 – román betörés Erdélybe címmel.
Az előadás után az egybegyűltek a fúvószenekar kíséretében, székely zászlókat lengetve, gyalog vonultak a székelyszentistváni református templomba, ökumenikus istentiszteletre, amelyen Boldizsár Ferenc római katolikus lelkipásztor hirdetett igét. Hatalmas ünnepnek nevezte Szent István ünnepét, amikor minden magyarnak "másképp" dobban a szíve, hisz "magyar államiságunkat köszönhetjük neki". István titkának az imát nevezte. Királyunk kapcsolatban az egyházzal, megerősítette azt, amit apja, Géza elkezdett, a keresztény kultúrkör kiépítését. Arra intette a híveket, hogy Istvánhoz hasonlóan bölcsességet kérjenek Istentől, mert az építés nemcsak István feladata volt, a miénk is: tovább kell építeni az országot, a nemzetet, a hazát.
Kopjafaavatás
Az istentisztelet végén fellépett a hármasfalui ökumenikus dalárda, majd a templom udvarán található Szent István-szobor koszorúzására került sor. Beszédet mondott a megyei tanács részéről Szabó Árpád, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. A himnusz eléneklése után leleplezték a székely vértanúk emlékére felállított, a Sándor János által készített kopjafákat Székelyszentistvánon, Erdély egyetlen településén, mely államalapító nagy királyunkról kapta a nevét.
A délután a kikapcsolódásé volt, a rendezvénysorozat borkóstolóval, bográcsozással, valamint a helyi Hatszentcsók néptánccsoport műsorával folytatódott. Fellépett Mátyus Vilmos és zenekara.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

VII. Székelyföld Napok
Három az igazság!
Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Székelyföld Napokat. A három székely – Maros, Hargita és Kovászna – megyében, több helyszínen és több napon keresztül, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat marosvásárhelyi nyitóünnepségére szerda délután, a Kultúrpalotában került sor.
Konferencia és ünnepélyes megnyitó – többek között ez állt a szerdai napra szóló programfüzeten, a szinte teljes telt házas közönség pedig jelezte, nagy az érdeklődés a Székelyföld kulturális és népművészeti kincseit megismertetni kívánó eseménysorozat iránt.
Az este 7 órakor kezdődő gálaesten a konferencián is részt vevő Maros megyei települések küldöttei – vidékük népviseletében – álltak félkörben a Kultúrpalota nagytermének színpadára, megnyitóbeszédet Barabási Attila Csaba, a szervező Maros Művészegyüttes vezérigazgatója mondott.
– Üdvözlök mindenkit a hetedik Székelyföld Napok nyitóestéjén. A mottónk: tegyük láthatóvá a Székelyföldet. A Maros Művészegyüttes többször vállalt szerepet a Napok megrendezésében, meg szeretnénk mutatni, hogy milyen kincseket rejtegetünk a tarsolyunkban. Köszönet azoknak, akik vállalták, hogy segítenek a szervezésben, a településeknek, amelyek képviselői eljöttek és részt vettek a mai konferencián. Közel harminc település népviseletbe öltözött lakóit láthatják a színpadon. Ezt szeretnénk kiterjeszteni a három székely megyére is, a következő konferenciát Hargita és Kovászna megyével együtt kívánjuk tartani. Székelyföldnek van amit ünnepelni, Székelyföldnek kötelessége ünnepelni. Büszkék vagyunk arra, hogy falvaink ma is őrzik hagyományaikat. Él a népi kultúra, él a népviselet. Fontos, hogy a székelyföldi kulturális intézmények részt vegyenek a napokon, azok szervezésében – örömmel látom, hogy a megye különböző települései is szívesen vállalják ezt a feladatot. Érdemes eljönni a Székelyföldre ezekben a napokban, mert itt mindenki otthont talál magának. A fiataloknak érezniük kell, hogy mennyire fontos a népviselet viselése, akár a hétköznapokban is. Minél inkább őrizzük a hagyományainkat, annál erősebbek leszünk, ez a jövő. Az összetartásban, összefogásban, a népi kultúrának a felszínre hozásában, megőrzésében van a Székelyföld jövője.
Csép Éva Andrea megyei tanácsos hozzátette: – Ünnepnap a mai, hiszen minden olyan esemény, amelyben örökségünk felett ülhetünk örömünnepet, piros betűkkel vésődik be nemzetünk kalendáriumába. "Székelyföld nem létezik" – az ilyen és ehhez hasonló kijelentések hallatán a düh, a múltba és annak fájdalmaiba való kapaszkodás lesz úrrá rajtunk, és talán mi is mondjuk: "Székelyföld nem Románia!" Pedig Székelyföld Románia. Az ezzel ellentétes kijelentéssel soha nem tudjuk megmutatni senkinek, és ezzel mi szorulunk hátrányba. Okulnunk kell Máramaros példájából, el kell helyeznünk Székelyföldet az ország turisztikai térképén. Ahhoz, hogy a külföldiek megértsék, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, valakinek meg kell mutatnia azt, hogy honnan jöttünk. A nyitás nem veszélytelen, de nyitás nélkül nincs megértés, megértés nélkül pedig nincs elfogadás. El kell jutni odáig, hogy a másik fél ránk csodálkozzon. És itt nem kompromisszumról van szó, hanem egy olyan win-win helyzetről, amelyből mindenkinek haszna származik. A Székelyföld Napok erre tesz kísérletet. Maros megye eddig csak belekapcsolódott a rendezvénysorozatba, de idéntől három az igazság: Hargita, Kovászna és Maros megye összefogott egy olyan rendezvénysorozat érdekében, amely mindnyájunk lelkét, elméjét és közösségünk identitását gazdagítja. A más kultúra szülötte megismer minket, ránk csodálkozik, majd megért és elfogad. Olyan kapcsolati háló kialakulásának melegágyai ezek a közös munkák, amelyek már önmagukban is nyereségesek. És nem csak mással, hanem elsősorban önmagunkkal, a közösségünkkel kell megtanulnunk együtt élni, mert egyedül kevesen, de együtt mindenre képesek vagyunk – mondta Csép Éva Andrea, majd az aznap délutáni konferencia két előadója lépett a színpadra és összegezte röviden értekezéseit.
Asztalos Enikő alapkérdése az volt, hogy miben különbözik a Maros megyei székely viselet a többi megye népviseletétől? – Eredetileg a Népújság Harmónia című rovatába kérték ezt a kutatást. A székely ruha Maros megyében tájegységenként más és más, illetve teljesen különbözik az udvarhelyszéki vagy csíkszéki viselettől. A népviseletet 1867-től számítjuk. A női viseletnek két nagy korszaka van, az első szakasz az első világháború végégig tartott. Ez a hosszú ruhás viselet, sokan máig ezt őrzik: például a Küküllőmente Aranyosszék melletti vidékére jellemző. A Hargitától nyugatra hímes rokolyákat (marosszéki), attól keletre csíkos szoknyákat találunk. Az első világháborút követően a szoknya szárközépig megrövidült, a férfiviseletben megőriztük a harisnyát.
Dr. Barabás László utóbbiról beszélt. – A délutáni konferencián a viseletek szerkezeti elemei mellett a viselés funkcióját is hangsúlyoztuk. Ez egy jelrendszer volt, rangjelzés. A férfiak harisnyája egy igen régi, európai viseletdarab, amely a székelységet elkísérte egész ittléte során. Ilyen nadrágot sokfelé viseltek, de a székelység történetében volt egy mozzanat: az, amikor Mária Terézia megszervezte a székely határőrséget. Egyértelmű okok miatt a bő szárú harisnyát be kellett tűrni a csizmába, az inget a harisnyába. Mindez egyenruhává vált, és a katonáskodó nemesség lovaglónadrágja után kialakult ez a harisnyaviselési mód. A szegője a határőrezredek színéhez kapcsolódott. A marosszékieké kék volt. A zseb és a vitézkötés későbbi fejlemény – aki zsebes, vitézkötéses harisnyát készíttetett, módosabb volt, de mindez az életkort is jelölte. A fiataloké például szűk kellett legyen. Maros megye bizonyos vidékeire nem is jutott el a zseb, illetve a vitézkötés. Sokféle változata volt: ünnepi, hétköznapi és egy munkaharisnya. Télen- nyáron viselték. A priccses nadrágra való felcserélődése az 1920-as évekre tehető. A munkaruha-harisnyákat elhagytuk, az ünnepi és hétköznapi megmaradt. Etnikai identitást fejez ki, expresszív kifejező-eszköze a székelységnek. A táncházmozgalomhoz hasonlóan a népviseletkultúrát is divattá, a mai ember által elfogadhatóvá kellene és lehetne tenni – mondta az előadó, majd Barabási Attila Csaba adott át emléklapokat a megjelent népviseletbe öltözötteknek, Vajdaszentivány, Maros-szentkirály, Nyárádgálfalva, Mezőpanit, Erdőszentgyörgy, Csíkfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Nyárádselye, Mikháza, Körtvélyfája, Sóvárad, Szováta, Kibéd, Marossárpatak, Jedd, Küküllő-dombó, Magyarsáros, Vámosgálfalva, Szászcsávás, Bonyha, Hármasfalu, Gyulakuta, Rigmány és Nyárádszentimre képviselőinek.
A hangulatos, nívós est második felében az autentikus néptáncé és népdaloké lett a főszerep: a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár néptáncegyüttesek, illetve Szőlősi Katalin és Kásler Magda előadók madarasi, nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, nyárádmenti, küküllőmenti táncokat és népdalokat adtak elő – a közönségsiker nem is maradt el.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Nemsokára lesznek hármasfalusi táblák
Ha nem tetszett a kétnyelvű, lesz egynyelvű
Még nincsenek kivitelezve, de nemsokára lesznek új falunévjelző táblák Hármasfaluban – tudtuk meg Makfalva község polgármesterétől.
Vass Imre néhány nappal ezelőtt megkeresésünkre megerősítette: rövid időn belül magyar nyelvű helységnévtáblákat szerelnek fel a ma Hármasfaluként emlegetett települést alkotó, egykor önálló három faluja határán. Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva nevét a kommunista hatalom törölte el, de az emberemlékezet számontartja, sőt most is ezeket a neveket használják a Kis-Küküllő menti emberek. A községvezetés 2014-ben hivatalos, kétnyelvű táblákat függesztett ki a három falu határán, de rendőrség jelzésére az útügyi ható- ságok kérték ezek eltávolítását olyan nevetséges indokokkal, hogy megtévesztőek, elvonják a gépkocsivezetők figyelmét, s foszforeszkáló fényük miatt is közlekedési szempontból veszélyesek. Mivel ezt nem tette meg a községvezetés, a megye prefektusa beperelte az önkormányzatot, így tavaly végül eltávolították a táblákat, de nem mondtak le arról a szándékukról, hogy az egykori faluneveket kifüggesszék. Vass Imre szerint fából kivitelezett, az előző táblákhoz hasonló méretű, szépen kidolgozott, zsindelytetővel ellátott fatáblákat helyeznek ki, hogy azok ne legyenek sem „megtévesztőek”, sem „veszélyesek”, és mindezt turisztikai tájékoztatás céljából teszik, továbbá egy kis műanyag táblát is elhelyeznek a tartóoszlopon, amelyen tudatják, hogy ezeket a falunevezeket mikor és hogyan „tüntette el” a hatalom. A közel három évvel ezelőtt kihelyezett tábláktól eltérően a mostani feliratok viszont már csak magyar nyelvűek lesznek – tette hozzá az elöljáró, aki elmondta: egy erdőszentgyörgyi mesterrel tárgyaltak a kivitelezésről, s bár még nem véglegesítették a tábla alakját, kinézetét, hamarosan hozzálátnak a kivitelezéshez. Ugyanis a helyi lakosság számontartja ez irányú ígéretüket, úgy ahogy a népszavazást is, amelyet azért írnának ki, hogy a három település hivatalosan visszakapja az egykori nevét. Erre a lépésre azonban még nem került sor, mivel az utóbbi időben a kelleténél is több munkát, pályázatot vállalt be az önkormányzat, ezért egyelőre a népszavazás kérdése kissé eltolódott, de erre is időt fognak szakítani – magyarázta Vass Imre. A kommunista hatalom eltörölte, de az emlékezet számontartja a faluneveket
Gligor Róbert László
Népújság (Marosvásárhely)

Célkeresztben a közösségi jelképek: Maros megyében is „vadásznak” a zászlókra
A székely és magyar zászlók, valamint a Székelyföld egységét hirdető – hetek óta levett – molinó eltávolítására szólított fel Maros megye prefektusa számos elöljárót. Lucian Goga a román lobogó tiszteletére inti a polgármestereket. A Krónikának nyilatkozó elöljárók elmondták: háromnapos határidőt kaptak.
Hadat üzent Maros megye prefektusa a kisebbségi szimbólumoknak és feliratoknak: Lucian Goga a székely és magyar zászlók, valamint a Marosvásárhely és Szováta közötti útszakaszon kifeszített, a Székelyföld egységét hirdető magyar nyelvű molinó sürgős eltávolítására szólított fel számos Küküllő menti polgármestert. A néhány hete még a magyar utcanévtáblák ellen harcoló kormánymegbízott a Románia hivatalos lobogójáról rendelkező 1994/75-ös számú törvényre hivatkozva rendelte el, hogy az érintett települések vezetői három napon belül vegyék le a száműzetésre ítélt közösségi jelképeket.
A prefektust az sem nyugtatta meg, hogy a magyar és székely zászlók mellé mindenhol kitűzték a román lobogót is, követelése nyomatékosításaként idézte a jogszabályból, hogy „az állampolgároknak tisztelniük kell a román zászlót és a nemzeti himnuszt, és nem követhetnek el semmiféle olyan cselekedetet, amely sértené ezeket”.
Goga felszólítását a kormányhivatal alapos terepszemléje előzte meg: a prefektúra alkalmazottai napokig járták a megye magyarlakta vidékeit, és fényképezőgéppel közösségi jelképekre „vadásztak”. A prefektus fotósai polgármesterek irodájában is fényképeztek – az éppen távollevő községvezető tudta és beleegyezése nélkül. Háromnapos határidőt kaptak a magyar polgármesterek
Varga József, Gyulakuta polgármestere arról számolt be: három napot kapott arra, hogy a havadtői kultúrotthon homlokzatáról és saját irodájából eltávolítsa a székely zászlót.
„Eleget tettem az utasításnak, mert a prefektus büntetéssel fenyegetőzött. Sajnos nincs akkora zsebem, hogy ki tudjam fizetni a bírságot, illetve a Goga által emlegetett napi ezerlejes kamatot” – panaszolta az elöljáró. Varga József értesülései szerint Lucian Goga feljelentés alapján kezdett intézkedni. A Küküllő menti polgármester úgy véli: barátságtalan gesztusával a kormánymegbízott nemcsak őt, hanem Gyulakuta mintegy ötezer magyar lakóját is megsértette.
Makfalván nemcsak a művelődési ház homlokzatára kitűzött lobogó szúrta a prefektusi „vizsgálóbizottság” tagjainak szemét, hanem a Marosvásárhelyt Szovátával összekötő országút fölé kifeszített molinó szövege is. „Székelyföld egy és oszthatatlan” – állt a banneren, amit a hagyományos, idén május 20-án tartott Székely Majálisra helyeztek ki. A feliratot már rég leszedték, amikor Lucian Goga május 29-én átiratban fenyegetőzött. A tavalyi majálison a csendőrség tagjai járták a falut, és számolták, hány székely zászló került ki a házakra. Most a molinóba akadtak bele. Az az érzésem, hogy ebben az országban ez a legnagyobb gond, más problémákra nem is jut idő” – fakadt ki Vass Imre polgármester. Lucian Goga nem először kerül összetűzésbe Makfalvával: néhány éve a községhez tartozó Hármasfalut alkotó, egybeolvadt települések hagyományos nevének kiírása ellen indított hadjáratot, amelynek eredményeképp a polgármester tavaly kénytelen volt leszereltetni a kommunista rendszer által feledésre ítélt Atosfalva, Székelyszentistván és Csókfalva nevét megörökítő táblákat. A kormánymegbízott egyébként nevetséges indokkal járta ki a táblák eltávolítását, amelyek szerinte veszélyeztették a forgalom biztonságát.
A prefektus mostani, a székely és magyar zászlókra vonatkozó felszólításának gyulakutai kollégájához hasonlóan Vass Imre is a tetemes pénzbírságtól tartva tett eleget. Vass azonban leszögezte: a makfalviak nem tűrik az efféle megaláztatásokat, a következő ünnepnapon ismét kitűzik a közösségi jelképeket, aztán a prefektus felszólításáig „ottfelejtik” azokat.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését”
Hasonlóan vélekednek a közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödön is, ahol a tavalyi falunapok alkalmával tűzték ki a magyar és a székely zászlót a községháza egykori épületére. A prefektusi felszólítás nyomán a jelenleg vendégházként használt épületről eltávolították a közösségi jelképeket, de Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere lapunknak arról számolt be: amennyiben a bözödiek úgy döntenek, a két zászlónak ott a helye, az önkormányzat megpróbál megoldást találni.
„Tiszteletben tartjuk a helyiek döntését. A falunak van egy külön tanácsa, amit ott megszavaznak, azt az erdőszentgyörgyi önkormányzatban mi is felvállaljuk” – szögezte le Csibi. Lucian Gogának legutóbb a marosvásárhelyi Dózsa György úton kihelyezett magyar utcanév­táblákon akadt meg a szeme: a prefektus ezek eltávolítására szólította fel a polgármesteri hivatalt, mert szerinte a kétnyelvű táblák kihelyezésére nincs törvényes alap.
Indoklásként a 2015. május 28-án hozott 150-es önkormányzati határozatot hozta fel, amely azonban – amint arra többek között a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) felhívta a figyelmet – nem az utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozott, hanem arra, hogy 30 utcának feltüntetik a köznyelvben máig is használt hagyományos nevét is. Amikor erre figyelmeztették, a prefektus úgy reagált: az, hogy a Dózsa György út nem szerepelt a határozat mellékletében, azt jelenti, hogy nem volt meg az a szándék az önkormányzat részéről, hogy ebbe az utcába is kétnyelvű feliratok kerüljenek. Krónika (Kolozsvár)

Újjászülető vidéki iskolák
Meszelés helyett korszerűsítés
A nyáron több vidéki iskolában elmaradtak a tervezett vagy pénz hiányában nem tervezett, de igencsak szükséges javítások és meszelések. Ugyanis kiderült: több község is állami támogatást kap a tanügyi intézmények korszerűsítsérée, bővítésére, esetleg újak építésére is. A várható vidéki beruházásoknak mindenhol örülnek.
Maros megyében harminc közigazgatási egység félszáz tanintézménye kaphat állami támogatást a román kormánytól az épületek bővítésére, korszerűsítésére, néhol építésére. A kormány a nyáron fogadta el azt a támogatásra javasolt projektcsomagot, amelyre a helyi beruházások országos programja 2. (PNDL II.) révén nyújt anyagi fedezetet. Az érintett önkormányzatoknak még az idén meg kell kötniük a támogatási szerződéseket a Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapok Minisztériumával. Néhol még dolgoznak a szükséges dokumentáció véglegesítésén, mások már aláírták a szerződéseket.
Leporolták a meglévő terveket
A nyárádgálfalvi Szentiváni Mihály Általános Iskola épületét két teremmel (nyelv és kémia szaklaboratóriummal) és egy amfiteátrummal bővítenék, kicserélnék a tetőzetet, az épület nyílászáróit, központifűtés-rendszert szerelnének, belső illemhelyeket alakítanának ki. A beruházásra már készült egy terv, amit más pályázati forrásokra nyújtottak volna be, ezt a tervet felújították, de az eredetihez képest a mostaniba nem fér bele az iskolaudvarra tervezett sportpálya és a területrendezés, ugyanis csak 4.006.846 lejt hagytak jóvá számukra – tudtuk meg Karácsony Károly polgármestertől. A hír hallatán a gálfalvi iskolában okafogyottá vált és elmaradt a nyári meszelés, de a kisebb egységekben megtörtént. Nagyadorjánban megszűnt az oktatás, a gyerekeket busz szállítja a községközpontba, Nyárádszentlászlón a régi egyházi épületből a felújított kultúrotthonba költöztek át a gyerekek, míg Szentháromságon az épület jó állapotban van, de ott a gyereklétszámmal van gond, a felső tagozaton már csak összevont osztályok működnek.
Csíkfalva községben is elmaradtak a nyári munkálatok, amikor tudomásukra jutott, hogy három projektjükre is támogatást kaphatnak. Balogh István polgármester régóta próbálkozik a tanintézmények épületeinek rendbetételével. Tavalyelőtt támogatást is nyertek a regionális operatív programon a csíkfalvi, nyárádszentmártoni, búzaházi és vadadi iskolák korszerűsítésére, de a mivel időközben a szentmártoni unitárius egyházközség visszakapta az épületet, amelyben az iskola működik, ezt ki kellett venni a tervből, a kivitelezésre szerződött vállalkozó viszont ezt nem fogadta el és nem kezdett hozzá a munkálatokhoz. A község ennek következtében elveszítette a közel egymillió eurós támogatást. Az elöljáró nem adta fel, a felújított tervekkel a PNDL-n is jelentkezett, ezúttal is szerencsésen, bár a szükségesnél kevesebb összegekre számíthat. A csíkfalvi általános iskolát néhány évvel ezelőtt bővítették, mosdókkal, hőközponttal látták el, de az épület tetőszerkezete az összeomlás határán áll, az 1965-ben emelt épületrészt hőszigetelni, korszerűsíteni kell. Vadadban az 1938-ban készült épület egy részét lebontanák és emeletes szárnnyal toldanák meg, míg az 1912-ben épült búzaházi iskolánál is teljes korszerűsítésre van szükség. Erre összesen 3.760.589 lejt biztosítana a kormány. Egy másik, 552.412 lejes támogatással befejeznék a 2008-ban elkezdett csíkfalvi óvoda építését és napközi otthonná alakítanák. Jobbágyfalván egy 1893-ban épült ingatlanban működött az iskola, de állapota miatt a kisiskolásokat átköltöztették a 2007-ben önerőből épült, állami támogatással befejezett óvodaépület egyik szárnyába, ám itt igen szűk helyiségeket tudtak biztosítani. Harmadik projektje keretében az önkormányzat egy új elemi iskolát építene Jobbágyfalván, erre 977.563 lejt kapnának.
A kisközségeknek is jut
Székelyhodos község az iszlói elemi iskola és óvoda közös épületét újítaná fel, de a két intézményt külön kell választani az épületben. Itt a falak maradnak meg a munkálat során, a tetőzetet újjáépítik, nyílászárókat cserélnek, központi fűtést szerelnek. Belső illemhelyek már vannak, a várható beruházás okán itt sem költöttek idén javításokra. A munkálatokra 934.7000 lejt várhatnak a kormánytól – tudtuk meg Barabási Ottó polgármestertől. Nyárádmagyaróson is elmaradtak a nyári javítások, meszelések, pedig igencsak ráférne az épületre. Az alsó szinten végeztek ugyan kisebb beruházásokat az utóbbi években, de az emeleten semmit – mutatott rá Iszlai Tünde igazgató, míg Kacsó Antal polgármester a jövőben várható beruházásokat emelte ki: a magyarósi központi iskolánál 1.648.019, míg a torboszlói óvodánál 508.167 lej értékben várhatnak támogatást korszerűsítésre.
Máshol is lesz beruházás
Mint arról már beszámoltunk, Ákosfalva 3.040.388 lej értékben kap támogatást új elemi iskola, óvoda és napközi építésére, Erdőszentgyörgy 4.853.267 lejre számíthat, amelyből a Dózsa György utcai „régi” iskolát bővítik egy szárnnyal, a meglévő épülettestet korszerűsítik. Székelybere 2.662.434 lejt várhat, amelyből szinte teljesen újjávarázsolnák a nyárádszentimrei, seprődi, berei és berekeresztúri kisiskolákat, óvodákat befogadó épületeket (Kendőben és Májában már nem működnek a kisiskolák, a márkodi központi iskola pedig már részesült állami beruházásban). Gyulakuta községben mintegy 3,26 millió lejt költhetnek beruházásra: a gyulakutai 3. számú iskola, a ravai és gyulakutai óvodák épületét korszerűsítenék, a havadtői óvodaépületet is korszerűsítenék és két tanteremmel megtoldanák, hogy oda költöztessék az egyházi ingatlanban működő elemi osztályokat is. Hármasfaluban a székelyszentistváni általános iskola korszerűsítésére 2.806.563 lejt költhetnek. A legnagyobb összeget Szovátának ítélték meg, az önkormányzat 12.572.675 lejt hívhat le új óvoda és bölcsőde építésére.
Megyénkben még Bonyha, Maroskeresztúr, Faragó, Marossárpatak, Mezőgerebenes, Görgényhodák, Kisikland, Mikefalva, Marosugra, Ratosnya, Marosoroszfalu, Marosszentgyörgy, Mezősályi, Uzdiszentpéter, Marosszentanna, Gödemesterháza községek, valamint Szászrégen, Radnót, Nagysármás, Marosvásárhely számíthat kormánytámogatásra tanintézményeik korszerűsítésére. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)