"Az RMDSZ-ben sokan dolgoznak olyanok, akik nem tartoznak a szűkebben vett vezérkarhoz, emiatt azután kevesebb fény vetül rájuk. Ők leginkább helyi szinten aktívak, mondhatni ők alkotják az RMDSZ második vonalát. Varga Gábor például főállásban kutató vegyész, emellett íróember, a magyar közművelődés munkatársa, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egyik alapítója, 1991 óta a megyei szervezet elnöke azóta többször is újraválasztották, kezdettől tagja a Szövetségi Képviselők Tanácsának /SZKT/, 1996 óta pedig tagja a Bihar megyei önkormányzati testületnek is. Nem igaz, hogy megyénkben nincs tömbmagyarság, állapította meg Varga Gábor a vele készült interjúban: Nagyváradtól északra, a megye határáig, de egészen Halmiig 300-400 ezer magyar él, ha nem is rendelkezik olyan mítoszokkal, mint a Székelyföld. Itt mindenhol "magyar önkormányzatok", magyar polgármesterek, alpolgármesterek működnek. Dél-Biharban viszont szórványmagyarság él. Nagyváradon a magyarság "az 1992-es, általunk megkérdőjelezett népszámlálás szerint 34 százalékban van jelen, de az itt élő közel 80 ezer magyar kétszerese például Székelyudvarhely lakosságának, és egyáltalán nem érzi magát kisebbségben." - A választások után Bihar megyében sikerült kiverekedni azokat a pozíciókat, amelyek megilletik a magyarságot. Jobban állnak például Maros megyéhez képest. - Sikerült megszerezni Nagyvárad alpolgármesteri székét, viszont a megyében a Megyei Tanács ügyvezető testületében egyetlen magyar sincs. A volt kormánypárt rákapcsolt a helyhatósági választásokra és sikerült ide átmentenie hatalmát. Elgondolkodtató, hogy Bihar megye mintegy százezer magyar választópolgárából csak 62 ezren mentek el szavazni. - A református püspöki palotát még mindig nem sikerült visszaszerezni, annak ellenére, hogy a vallásügyi államtitkár is közbenjárt, kérve, hogy a Megyei Tanács ne adjon be újabb fellebbezést. Hiába volt minden, a magyarellenes sajtó működött, hazaárulónak nevezte Mihai Bar tanácselnököt. - Varga Gábor is arra szavazott 1996 novemberében, hogy az RMDSZ lépjen be a kormányba. Ez elmúlt időre visszatekintve viszont megállapíthatja: "messze nem értük el mindazt, amiről úgy gondoltuk, el fogjuk érni." Azonban számba kell venni, hogy életben van a két sürgősségi kormányrendelet, van tehát előrelépés. - Tőkés László püspök "a romániai magyarság egyik karizmatikus egyénisége", "nagy népszerűségnek örvend a romániai magyarság soraiban, pedig hát rendkívül rafinált és erőteljes propagandát fejtenek ki ellene a különböző "központok". Természetesen ő is ember, neki is vannak hibái, de sokat is dolgozik és sokrétűen." /Rostás Szabolcs: A jövő csak csendes optimizmussal építhető.= Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 20./"

Bondici Nicolae batizi, Panea Alexandru halmi, Koczán Levente túrterebesi polgármesterek és Duma Ovidiu erdődi alpolgármester vett részt a napokban a Budapesten megrendezett Határ Menti Települések Konferenciáján, amelyen Magyarország és a vele szomszédos országok határ menti régióinak képviselői voltak jelen. A tanácskozást a Közösségszolgálat Alapítvány kezdeményezte, az Európai Unió megbízásából. A konferencia végén állásfoglalás és nyilatkozat került elfogadásra ″a határ menti kapcsolatok fejlesztését célzó együttműködés közös szándékáról és feladatairól″, illetve megalakult a Határ Menti Együttműködések és Fejlesztések Fóruma. Az új szerv munkacsoportjának feladatköre lesz a határ menti községek, települések közötti állandó kapcsolattartás, befektetőkkel való kapcsolatteremtés, illetve érdekképviselet az uniós szervek felé. /Határ menti települések fóruma alakult Budapesten. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 6./

"Az iskolaközpontosítási-program megvalósításán dolgozik a jelenlegi kormány. Ecaterina Andronescu miniszter asszony sajtónyilatkozatai szerint szeptember 15-éig az ország 13 megyéje kapja meg az összevonások következtében a diákok szállításához szükségessé váló buszokat. Az idei tanévben Szatmár megyékben négy iskolát (román tagozat) érint a központosítás. Erdei Líviusz főtanfelügyelő-helyettes közölte, hogy a központosítás a gyerekek érdekében történik, és csak akkor, amikor az iskolabuszok rendelkezésre állnak. A következő tanévben ez magyar tagozatot nem érint, de a 2002-2003-ra javasolt összevonások között szerepelnek magyar tagozatos iskolák is. Az előterjesztett javaslat szerint a tamásváraljai öt-nyolc osztályos diákokat Halmiba hoznák be. Továbbá a Nagykolcs községhez tartozó magyar diákokat (csak öt-nyolc osztályról van szó) Szamoskrassóra, a román anyanyelvűeket pedig Nagykolcsra vonnák össze. A gencsi gyermekeket a nagykárolyi 3-as számú iskolába csoportosítanák, Sárközre pedig az adorjániak mellett - akik amúgy is bejárnak, gyalog - iskolabusz szállítaná a józsefházi diákokat is. /(anikó): Erdei Líviusz: Iskolaösszevonás csak akkor lesz, ha rendelkezésre állnak az iskolabuszok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 22./"

Tatár János az elmúlt év augusztusától lelkésze Bábony református gyülekezetének. Az I?IV. osztályosok a helyi iskolában tanulnak, az V?VIII. osztályosok Halmiba ingáznak. Az óvodában 27 gyermek van, közülük 17 magyar, a többi cigány. Bábonyban a gyülekezetnek 260 tagja van, nagyobb ünnepeken több mint a fele részt vesz az istentiszteleteken. A gyülekezet 30 százaléka fogyatékos személy. /Elek György: Bábony: Egy falu élete, ahogy a lelkész látja. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 6./

Máj. 25-26-án rendezték meg a Halmi Napokat. Román és magyar népviseletbe öltözött fiatal lányok voltak jelen a megnyitón. Szabó Károly szenátora kiemelte, hogy a politika egyre kisebb szerephez jut a hasonló rendezvényeken, és így van ez rendjén. Szabó felhívta a figyelmet, hogy a község határában nincs kitéve a magyar nyelvű névtábla. Ökumenikus istentisztelet után a helyi óvoda és általános iskola gyermekei mutattak be néhány táncot. Volt táncverseny, szabadtéri diszkó, futballmérkőzés. /Másodszor rendezték meg Halmi Napjait. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 27./

"Okt. 6-án Halmiban ökumenikus istentisztelet után felavatták a második világháborúban elesettek tiszteletére emelt emlékművet, melyre huszonhárom helybeli és két, a faluban elhunyt magyar katona neve került fel. Kótai János háborús veterán, az emlékmű felállításának a kezdeményezője mondott beszédet. A résztvevők ezután a temetőben lévő kopjafához zarándokoltak, ahol az aradi vértanúk emléke előtt rótták le kegyeletüket. /Fodor István: Halmi. Emlékműavatás a második világháborúban elesettek tiszteletére. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 7./"

Közismert, hogy a régi rendszerben a vegyes lakosságú területeken rendszerint a színtiszta magyar települések kárára hozták létre a közigazgatási egységeket, még akkor is, ha ezek nagyobbak voltak, mint a községközpontnak kijelölt román vagy vegyes lakosságú falvak. Így került Szatmár megyében Egri Batizhoz, Csomaköz Szaniszlóhoz, Kökényesd Halmihoz, Tamásváralja Batarcshoz, Józsefháza Aranyosmeggyeshez vagy Gencs Érkáváshoz. Megfogyatkozott lakosságuk miatt már nem mindegyik élhet a különválás lehetőségével, de néhánynak már sikerült elérni az önállósulást szentesítő sikeres népszavazást. Sőt Kálmánd már esztendeje elvált Kaplonytól, s a közelgő helyhatósági választás után, immár saját önkormányzattal és polgármesterrel jogilag is önálló lesz Egri, Kökényesd és Csomaköz. Rövidesen. négy új magyar község jelenik meg Szatmár megye térképén, olyan községek, amelyek tanácsülésein (érvényes román törvény szerint) magyarul beszélhetnek. Az ötödik Avasújváros lehet, de ott más a helyzete. Hozzá annak idején egy nagyobb lélekszámú román települést csatoltak, a ráksai polgármester nem segíti faluja önállósulását. Nemrég a megyei román lapban arról írt, hogy Avasújvárosban nagyszabású etnikai konfliktus van kibontakozóban, mert az újvárosi magyarok el akarnak válni a ráksai románoktól. Másnap Szabó István megyei elnök válaszolt a lapban, hogy nincs szó semmiféle etnikai ellentétről, erről maga is tudna, hisz ott lakik. Most azonban kiderült, hogy a ráksaiak is a váláshoz szükséges népszavazás mellett döntöttek. /(Sike Lajos): Négy új magyar község és az ötödik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

A négy évvel ezelőttinél jobb eredményt ért el az RMDSZ Szatmár megyei szinten is, hiszen 13 személyt /Szabó István, Csehi Árpád, Kovács Máté, Kaiser Stefan, Draveczky Károly, Kramer Csilla, Visnyai Csaba, Günthner Tibor, Véron András, Tóga István, Marginean Horn Éva, Muzsnay Árpád, Gábor József/ delegálhat a 33 főből összetevődő Szatmár Megyei Tanácsba. Szabó István maradhat a Szatmár Megyei Tanács elnöke. Szatmár megyében a magyar falvakban is jól szerepeltek az RMDSZ–es jelöltek. Az első fordulóban dr. Incze Lajos (Halmi), Koczán Levente (Túrterebes), Szabó Elek (Egri), Dobos István (Mikola), Balogh Sándor (Kálmánd), Pap József (Szatmárhegy), Nagy József (Pálfalva), Svegler Albert (Csanálos), Balogh Ferenc (Hadad), Gaman Mihály (Pusztadaróc), Sárpataki János (Börvely), Domokos Sándor (Kolcs) nyert az RMDSZ jelöltjei közül, míg a Német Demokrata Fórum első körben befutó polgármesterjelöltjei Fezer Gábor (Mezőterem), Nagy Mária (Mezőpetri), Heinrich Mihály (Mezőfény) és Löchli Mihály (Csomaköz). /Simon Levente: Tizenhárom megyei tanácsosa lesz az RMDSZ–nek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 9./

A hét végén a kárpátaljai Mezőkaszonyon adták elő műsorukat a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese táncosai. A Fábián Elemér vezette csoport ezúttal a Bereghát Fejlesztési Társulat – amelynek alapító tagja a romániai Halmi község is –, által szervezett Nemzetközi Népdalkör Találkozón szerepelt nagy sikerrel. Rajtuk kívül még 50 asszonykórus lépett fel a két nap folyamán, Romániából, Magyarországról és Ukrajnából. A népi együttesen kívül Szatmár megyét még a bogdándi néptáncosok és a pusztadaróci citerazenekar képviselte. /(simon): Kárpátalján léptek fel a szatmári néptáncosok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 29./

Aug. 15-én ünnepelték az újdonsült város, Erdőd napját. A halmi mazsorettek és az erdődi fúvószenekar végigvonulásával kezdődött az ünnepség. Jelen volt a magyarországi Szakoly polgármestere is, amely helységgel testvértelepülési kapcsolatot szeretnének kialakítani. Egymást váltották a modern és népi, magyar és román műsorszámok. /Fodor I.: Erdőd: Az első városnap. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 16./

A képviselőház jóváhagyta az egyes községek várossá, illetve egyes falvak községgé nyilvánításáról szóló törvény tervezetét. Szatmár megyében Sárközújlak és Szatmárudvari városi rangot kapott, Kökényesd pedig kivált Halmi községből. A jogszabály a szenátusi elfogadást követően lép törvényerőre. /Szatmár megye. = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./

A népszavazást szentesítő központi „rábólintás” után az eddig Halmihoz tartozó Kökényesd (lakossága csaknem teljesen görög katolikus vallású magyar) önálló község lett. A hozzá csatlakozó Csedreggel közel 3000 lakost számláló új közigazgatási egység vezetője Simon Levente, aki foglalkozását tekintve újságíró, ideiglenes kinevezést kapott, mert hat hónapon belül ki kell írni a választásokat. /Önállósult Kökényesd. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

Három évvel ezelőtt rendhagyó kezdeményezést valósított meg a történelmi Ugocsa vármegye területén található református egyházközség. Halmi, Túrterebes, Dabolc, Kisbábony, Tamásváralja, Nagytarna, Túrterebeshegy gyülekezetei létrehozták azt az egyesületet, amely az Ugocsai Hegyi Traktus nevet viseli, és amelynek célja a vidék lelkipásztorai, gyülekezeti, presbiterei közötti viszony elmélyítése. Az egyesület kezdeményezésére húsvét előtt jelent meg a Református Ugocsa című gyülekezetei lap második száma, amelyben a halmi református templom történetéről is szó esik. A lap a helytörténetre is nagy hangsúlyt kíván fektetni: az első számban például a túrterebesi református templom története volt olvasható. /fi): Református Ugocsa. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 19./

Az utóbbi években négy nagyobb magyar település (Kálmánd, Csomaköz, Egri és Kökényesd) önállósult Szatmár megyében. Közülük a legifjabb közigazgatási egység, a kökényesdi alig egy éve jött létre. A helybeliek egy fiatal újságírót választottak polgármesternek. Simon Levente, a Szatmári Friss Újság munkatársa még a 25. évet sem töltötte be. A fiatal elöljáró Kökényesden született és nőtt fel. Elmondta, hogy Kökényesd gyakorlatilag egybeépült a térség központjával, Halmival, csupán a vasút választja el tőle. Az elválást gazdasági okok indokolták. A több településből mesterségesen összegyúrt községek székhelyei mindent maguknak hordanak össze, ott fejlesztenek. 1968 óta semmit nem építettek, a meglévő dolgokat is hagyták tönkremenni. Kökényesd és a hozzá tartozó Csedreg a sárban fuldokol. Kökényesdnek 1600, Csedregnek 1200 lakosa van, együtt közel 3000 ezer, ami nagy közösség ahhoz, hogy kezébe vegye sorsát. Él a néptánc és a népdal, sok a fiatal. Az első osztályt mind Kökényesden, mind pedig Csedregen 20-25 gyermek kezdi. Alig egy év alatt négy-ötmilliárd régi lejt költöttek fejlesztésre (ötször annyit, mint mások 40 év alatt!), minden utcát leköveztek. Tervezik Kökényesd és Csedreg között egy szép új iskola építését, a jelenlegi öt elavult iskolát pedig megszüntetnék. Jók az adottságaik itt, az ukrán-román-magyar határ közelében. Vám, nemzetközi vasúti átrakó, nemzetközi műút. Megkezdték a művelődési ház felújítását. Újra akarják alakítani a felnőttek régi kórusát és táncegyüttesét. Felavatják a kultúrház mellett létesülő tájházat, melynek sok száz kiállítási tárgyát a kiváló pedagógus, Fazekas Loránd gyűjtötte össze. /Sike Lajos: Interjú Simon Leventével, az ország legfiatalabb polgármesterével. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

Vígh István közel száz, kétméteres és ennél magasabb, többnyire vegyes technikájú alkotásából nyílt kiállítás Debrecenben. A munkák ,,származási helye” a négy kontinens, ahol a művész megfordult és alkotott: Európa, Ázsia, Észak-Amerika és Ausztrália. A kiállításon nagyszámú erdélyi, székelyföldi, illetve háromszéki ihletésű munka szerepel. A megnyitón a művész debreceni hívei mellett részt vett a Debrecenben 1927 óta működő nemzetközi Nyári Egyetem több mint harminc országból származó, háromszáz főnyi, magyar nyelvet tanuló hallgatója. Ez alkalomra jelent meg Vígh István 250 oldalas, Halmitól Debrecenig New Yorkon és Quean-beyan át című önéletrajzi albuma, amely a művész saját alkotásaival illusztrált önéletírását tartalmazza. A debreceni rendezvényt megelőzte a művész szülővárosában, a Szilágy megyei Halmiban, a településnek adományozott közel száz alkotás nemzetközi részvétellel szervezett megnyitója. Vígh István, az erdélyi alkotótáborok résztvevője és patrónusa, a sepsiszentgyörgyi színház egykori díszlet- és jelmeztervezője, a bibarcfalvi Szent László-falikép restaurálója, Sepsiszentgyörgy déli városkapujának tervezője és számos háromszéki tárgyú képzőművészeti alkotás szerzője augusztusban lesz 70 éves. /Sylvester Lajos: Vígh István debreceni kiállításai (Egy világvándor hazatér). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./

Idén nem gyűlt össze elég gyerek ahhoz, hogy érdemes lenne fenntartani a Dabolci Általános Iskolát: a diákok Halmiba ingáznak majd. A kis falu óvodája viszont nem szünteti be tevékenységét. Riskó György 1968–tól 1997–ig tanított az ugocsai faluban, jelenleg is itt él. Riskó György a jelenleg Ukrajnához tartozó Feketeardón született, amely pár kilométerre van csupán Halmi községtől. Szatmárnémetibe járt iskolába, a Kölcseybe. Amikor bejöttek az oroszok, lezárták a határt. Karácsony előtt haza akart menni, de már akkor nem engedtek vissza: itt ragadt Romániában. Édesanyját többé soha nem látta, még a temetésére sem mehetett el. Sőt, több tíz év telt el addig, amíg megszerezte a román állampolgárságot. Évi 100 lej tartózkodási illetéket kellett fizetnie ebben az időszakban, és attól függően nyilvánították csehnek, orosznak, magyarnak, hogy éppen melyik nemzetiségbelinek kellett többet fizetnie azért, hogy itt élhessen. Utána pedig „hazátlannak” nyilvánították. A dabolci iskolába 1968–ban került, akkor valamivel több mint harminc gyerek járt ide. Riskó György fájó szívvel veszi tudomásul azt, hogy megszűnik a dabolci iskola. A szülők inkább a két kilométerre lévő Halmi községközpontba járatják gyermekeiket. /Fodor István: Dabolc: ősztől megszűnik az iskola. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 7./

Szatmár megyében több református templomnak is volt kazettás mennyezete, mára azonban az egyetlen a Halmi községhez tartozó kis faluban, Kisbábonyban maradt meg. Felújítása meghaladja a maroknyi gyülekezet erejét, így várják az adományokat. Kisbábonyban jelentős az elöregedés és a lélekszámapadás, magyarázta Kovács József református lelkész. /Fodor István: Komoly erőfeszítés a templommennyezet felújítása. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 7./

Évekkel ezelőtt talán oda lehetett volna ítélni a „legrosszabb állapotban lévő megyebeli iskolaépület” címét Tamásváralja oktatási intézményének: ma már helyreállított iskola várja a tanulókat. Most viszont egyre kevesebb a tanuló, immár a halmi iskolába is biztosított az ingázási lehetőség. Egyedül a tetőzet rendbetétele van hátra. Berendi Irénke, megbízott igazgató beszámolt arról, hogy I–IV. osztályba 28, felső tagozatra pedig három osztályba (ötödikes egy sincs) 14 tanuló jár. A színmagyar településen ebben a tanévben román nyelvű óvoda indult, vannak szülők, akik ide íratták gyermekeiket. /(fodor): Felújítás alatt az iskola. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 13./

Szatmár megyében a választás végleges eredménye szerint az RMDSZ-es polgármesterjelöltekre 45 021 fő szavazott, ennek eredménye: 10 megválasztott polgármester /Érendréd, Kálmánd, Kolcs, Pusztadaróc, Halmi, Hadad, Mikola, Szatmárpálfalva, Kökényesd, Érszakácsi/. A második fordulóban az RMDSZ-nek 14 polgármesterjelöltje indul. Első lett az RMDSZ a helyi önkormányzatokban, 223 mandátummal. Az RMDSZ-es jelöltek listáira leadott érvényes szavazatok száma: 44 900. Szatmár megye tanácselnöke Csehi Árpád Szabolcs, az RMDSZ jelöltje, 60 038 érvényes szavazattal. Az RMDSZ-nek 13 megyei tanácsosa van a 32 megválasztott tanácsos között. Az RMDSZ listáira szavaztak a legtöbben: 51 782 érvényes szavazatot kaptak. /Fábián Ágnes: Végleges lista a helyhatósági választás első fordulójában elért eredményekről Szatmár megyében. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 4./

Több éve hagyománynak számít az ugocsai presbitertalálkozó, amelyet ebben az évben Halmiban rendeznek meg. Október 26-án, vasárnap ismét találkozóra gyűlnek egybe a történelmi Ugocsa területén található református egyházközségek presbiterei. Balogh Béla nyugalmazott nagybányai levéltáros a hajdani Ugocsáról tart előadást, Fodor Lajos a halmi református templom tornyának 150 évvel ezelőtti építését eleveníti fel. A szomszédos kárpátaljai egyházközségek presbitereit is várják a találkozóra. /(fodor): Ugocsai Presbitertalálkozó. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 24./

A község szülöttéről, Vígh István képzőművészről neveznének el egy utcát Halmiban, tájékoztatott Incze Lajos polgármester. Ez lenne az egyetlen olyan utca a községben, amelyet egy helyi származású személyiségről neveznék el: a dolog külön érdekessége, hogy a művész még él. Vígh István világhírű képzőművész szülőfalujának, Halminak, ajándékozta helyi vonatkozású képeit, és jelenleg városkapu megalkotásán dolgozik. /(fodor): Vígh István utca Halmiban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 29./

Február 22-én felszentelték a belső felújításon átesett római katolikus temetői kápolnát Halmiban, az egyházközség szeretetvendégséggel köszönte meg az önkéntes munkát. /(f): Halmi: ökumenikus kápolnaszentelés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 24./

Leváltják a Kölcsey igazgatóját
Szeptember elsején több település iskolájában lejárt az iskolaigazgatók mandátuma, s ezzel egyidőben veszélybe kerültek a magyar igazgatói helyek is. Korábban nem hivatalos forrásból kiderült, hogy ezen igazgatók helyére a jelenlegi főtanfelügyelő, Mariana Popa politikai alapon, saját pártjából, a PDL-ből való embereket akar a tanintézmények vezetői székekbe ültetni, akár olyanokat is, akik nem is tudnak magyarul. Ennek hírére RMDSZ-es vezető politikusok, köztük Csehi Árpád tanácselnök, egyeztetésbe kezdtek. Múlt hét pénteken úgy tűnt, hogy sikerült megegyezésre jutniuk, azonban e hét elején a főtanfelügyelőnő mégis másként döntött, s a harcos hangnemben zajló egyeztetések tovább zajlottak. Veszélybe kerültek többek közt az ákosi, az egri és a kökényesdi magyar igazgatói helyek, valamint az erdődi, a sződemeteri és a halmi iskolákban az aligazgatói helyek. A kinevezéseket illetően még folyik az egyeztetés. A magyar líceumok igazgatóinak is lejárt a mandátuma. A Református Gimnázium és a Hám János Iskolaközpont esetében, lévén tematikus tanintézmények, az adott egyháznak is beleszólása volt, így maradtak az igazgatók. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium esetében sem akart beleszólni a főtanfelügyelőnő a kinevezésbe, azonban itt váltás történt. A tanári kar javaslatát is figyelembe véve, Pataki Enikő magyar szakos tanárnő lett az igazgató, Bálint Zsuzsa informatika szakos tanárnő pedig az igazgatóhelyettes. A nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola újonnan kinevezett igazgatója Visnyai Csaba lett. Szerettük volna megkérdezni a főtanfelügyelőnőt, hogy miért akarja politikai alapon kinevezni az igazgatókat, azonban nem sikerült elérnünk, ahogy az ügyben érintett prefektust sem. Csehi Árpád megyei tanácselnök lapunk kérdésére elmondta, hogy még folynak az egyeztetések, s mindent megtesznek azért, hogy azokban az iskolákban, ahol magyar tannyelvű oktatás folyik, ott a vezetésben is legyen magyar képviselet. Felháborodásának adott hangot atekintetben, hogy a jelenlegi kinevezések és intézkedések teljesen ellentétesek a kormányprogrammal s a kisebbségpolitikával. Szerinte a nyolcvanas és kilencvenes évek állapotai köszöntenek vissza, ahol hasonló módon, azaz politikai alapon neveztek ki vezetőket. Hozzátette, hogy nem fogják engedni, hogy a húsz év alatt felépített helyi kisebbségi oktatás bástyáját egyetlen tollvonással lerombolják. Az eseményekről már hivatalosan is értesítették Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, egyben kormányfőhelyettest. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Leváltások pártalapon?
Politikai okokat sejtenek Szatmáron az iskolaigazgatók menesztése mögött
Rendkívüli megyeitanács-ülést hívott össze tegnap Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, mert az utóbbi napokban több iskolaigazgatót is leváltottak a térségben, köztük több magyar pedagógust is.
Megkongatták a vészharangokat Szatmár megyében: pár nap leforgása alatt tizennyolc iskolaigazgatót és aligazgatót váltottak le a térségben. Az érintettek egy része és több helyi önkormányzati politikus úgy véli, a leváltások mögött politikai okok húzódnak, és az elbocsátott intézményvezetőket a nagyobbik kormánypárt, a PD-L „pártkatonáival” helyettesítik.
Ezt a vélekedést erősíti a Halmiban szolgálatot teljesítő Sárosi Tibor aligazgató esete, aki állítja: közölték vele, hogy ha a továbbiakban a demokrata-liberálisok zászlaja alá áll, akkor a szomszédos Kökényesden igazgató lehet. Incze Lajos, Halmi polgármestere tegnap a Szatmár megyei önkormányzathoz fordult és jelezte: a helyi testület nem járul hozzá Sárosi leváltásához.
Az önkormányzat döntését a helyi lakosok aláírásgyűjtéssel igazolják: háromszáz csatlakozó vélte úgy, ragaszkodik az eddigi aligazgatóhoz. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén részt vett Radu Giurca prefektus is: neki azt üzenték Halmiból a tiltakozók, ha a követelésüknek nem lesz foganatja, a prefektúra épülete előtt demonstrálnak a továbbiakban.
Hasonló helyzet alakult ki Nagykárolyban, a helyi elméleti líceumban: az igazgatócserét itt is a tantestület és a szülők tiltakozása követte, a frissen kinevezett Radu Ciocotisan egy nap után kénytelen volt lemondani.
Vámfaluban a liberális polgármester, Vasile Corodan emelt szót az intézményvezetők cseréje ellen, Gheorghe Jurchiş, Csehál önkormányzati vezetője szintén csatlakozott a tiltakozók sorához. Az elmúlt napokban olyannyira elmérgesedett a pártpolitikai konfliktus a megyében, hogy híre terjedt, Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc gimnázium vezetője is politikai játszmák áldozata lesz.
Érdekek és rémhírek
Csehi Árpád, a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke a sokasodó panaszok miatt tegnap azonnali hatállyal összehívta a polgármestereket és más, iskolaügyben illetékes tisztségviselőket. A megyei tanács elnöke „elfogadhatatlannak” minősítette mindazt, ami igazgatócsere címén az elmúlt napokban történt. Csehi úgy vélte, ez az eljárás ellentétes a kormány által szorgalmazott decentralizációval: így nem nő, hanem csökken a helyi önkormányzatok hatásköre.
Csehi álláspontját kiegészítette Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, aki felháborítónak tartotta, hogy a fenntartókat kizárták a döntéshozásból. Radu Giurcă prefektus tegnapi tárgyaláson úgy nyilatkozott, nincs tudomása a sérelmezett ügyek hátteréről, mert szabadságon volt, és csak a tegnap tért haza. Dacára annak, hogy a vitatott intézkedések mögött a megyei tanfelügyelőség áll, Mariana Popa főtanfelügyelő más irányú elfoglaltságaira hivatkozva nem vett részt az megyei önkormányzat által kezdeményezett egyeztetésen.
Új törvényre várnak
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára az ÚMSZ megkeresésére elmondta: a szatmári konfliktussorozat több csatornán is begyűrűzött már a szaktárcához, és Daniel Funeriu tárcavezető álláspontja világos: nincs helye politikai döntéseknek ilyen horderejű ügyekben. Az államtitkár szerint felesleges és káros pánikot kelteni, mert Szatmár megyében sem etnikai, sem politikai indok nem állt az igazgatócserék mögött.
„Az érvényes jogszabályok szerint azok az intézményvezetők, akik nem versenyvizsga révén töltik be a tisztségüket, évente köthetnek menedzseri szerződést, amelynek érvényessége szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-ig tart” – ismertette a jogszabályt Király András, aki szerint az lenne a kívánatos, hogy az ilyen jellegű szerződéseket ne hosszabbítsák meg több alkalommal, mert ez a versenyvizsgarendszer kijátszására alkalmas kiskapu.
Arra a kérdésre, ki felelős az elmaradt versenyvizsgákért, az érintett iskolaigazgatók, vagy a vizsgáztató hatóság, az államtitkár egyértelmű választ adott. „Három éve nincs megfelelő versenyvizsgáztatás, és azért nincs, mert az oktatási tárca az új tanügyi törvényre vár. Amíg nincs új törvény, nincs vizsga, és elismerem, ez az állapot lehetőséget teremt a visszaélésekre” – fogalmazott Király. Hozzátette, Daniel Funeriu tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségtől a szatmári ügyekben, és figyelmeztette a főtanfelügyelőt jogszabályi kötelezettségeire.
Szezonviták országszerte
A Szatmár megyeihez hasonló konfliktusok bontakoztak ki az utóbbi napokban országszerte. A Gorj megyei tanfelügyelőség közleményben jelezte, hogy hiába neveztek ki három igazgatót gyors egymásutánban Leleşti község iskolájába, mindhárom jelölt gyorsan visszalépett.
A tanfelügyelőség szerint a helyi PSD gyakorol nyomást az érintettekre. Vâlcea megyében ezzel szemben a PSD-s jelölteket szorították háttérbe – a hírek szerint – a PD-L-s ellenjelöltek. A konfliktusok „szezonális” jellegét – amelyre Király András nyilatkozatában utalt – erősíti, hogy tavaly szeptemberben Arad és Kolozs megyében vált politikai kérdéssé a kinevezések ügye.
Ellenségesen fogadták tegnap a szatmárnémeti Aurel Pop Művészeti Líceum új igazgatóját azon a találkozón, amelyen az új intézményvezető mutatkozott be a szülőknek és a tanároknak. Utóbbiak nehezményezték azt, hogy szerintük Szabo Marcel politikai alapon került az iskola élére, a döntésből a tanfelügyelőség kihagyta a szülői bizottságot.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékek környezetében
Fazekas Lóránd ornitológus, néprajzos szerint a természettudomány oktatásában sok a pótolnivaló
Beszélgetőtársunk a szatmári magyarság egyik legismertebb személyisége. Olyan sokan ismerik és szeretik, mint a népszerű színészeket vagy énekeseket. Mert nemcsak tanár, de ornitológus, néprajzos, helytörténész, geológus, időjárás-megfigyelő, kirándulásszervező, idegenvezető egy személyben. De főleg a szó eredeti értelmében vett népnevelő! A sokféleség miatt nehéz volt eldönteni, mivel kezdjük beszélgetésünket, ám a szerencse kisegített. Munkaasztalán friss elismerő oklevél és különdíjként vadonatúj iránytű, mutatva: a tanár úr jó irányban tevékenykedett az elmúlt fél évszázadban.
Kiktől kapta az elismerő oklevelet?
– Húszéves a Román Madártani Egyesület, és a jeles évfordulóra háromnapos rendezvényen emlékeztünk Piteşti-en. Persze hogy ott voltam, hisz alapítótag vagyok. Egy fiatal biológussal, Paulik Csillával képviseltem Szatmár megyét. Annak idején Medgyesen tartottuk az alakuló ülést, az én tagsági könyvem, íme, a 35-ös számot viseli. Akkor még százan sem voltunk, ma tizenkétezren vagyunk, ebből 132-en Szatmárban tevékenykedünk, mert van már külön szervezetünk is, sok fiatallal, ami a madárvédelem szempontjából reménykeltő. Különösen ha olyan fiatalokat tudhatunk magunk közt, mint a mikolai Lukács István, aki hetedikes diákként csatlakozott hozzánk, és ma az orvosi egyetemre jár.
Piteşti-en szép számban összejöttünk, igaz, volt miről tanácskoznunk, hisz közismert, a modernizáció mennyire veszélyezteti az élővilágot, benne a madarakat. Ha nem állunk a sarkunkra, még nagyobb lehet a pusztulás, pótolhatatlan fajok tűnhetnek el végleg. Az egyik ajánlás az volt, hogy tovább bővítsük madárvédő tevékenységünket, és még több fiatalt vonjunk be munkánkba.
Az ötvenvalahány éves tanári pálya egészen másképpen indult. Talán nem is sejthette, merre fordul-kanyarog, és mi lesz a vége felé! Ha jól tudom, földrajz–geológia szakot végzett a régi Bolyain, ennek ellenére az elején matematikát és fizikát kellett tanítania. Mi történt?
– Semmi különös, csak az, ami azokban az években sok pedagógussal történt. Nagy volt a tanárhiány, több szaktantárgyat képzetlen személyek, jobb esetben végzett tanítók adtak elő. Akkor tartományi közigazgatásban éltünk, s bennünket Nagybányáról irányítottak. Engem először Fernezelyre küldtek volna matekot tanítani, de mikor látták, hogy nem lelkesedem érte, akkor Halmiba neveztek ki.
Ott nagyon meglepődtek, de hiszen nekik van számtantanáruk, ha végzettsége nem is az, inkább földrajzot és történelmet tanítsak! Ezzel indultam, de nem sokkal később már a biológia is az enyém lett. Ezt bántam legkevésbé, hisz a Bolyain külön tanultunk növényföldrajzot és állatföldrajzot, benne rendszertant és az élő világ elterjedését, ami már átvisz a biológiába, amit én mindig szerettem.
Nem sokat tanítottam Halmiban, a szomszédos Kökényesdre helyeztek, ahol az érdeklődésem mind inkább a biológia felé tolódott, miközben a körülmények okán a néprajzba is egyre inkább belekóstoltam. Igazgató lettem, és igyekeztem mind jobban bekapcsolódni a település életébe, sok embert, családot közelebbről is megismerni, mert úgy láttam, ez minden tekintetben hasznomra válik.
S van még valami, ami meghatározta további életemet és érdeklődésemet. A környező táj! Aki járt ott lent, a Túr alsó folyásánál, annak nem kell magyarázni, mennyire megkapja az embert mindaz, ami ott van: a lápi erdők, mocsarak, az árterület és a vizek gazdag élővilága, amit az országhatár közelsége miatt sem háborgathattak. Valóságos paradicsom a természettudomány iránt érdeklődőnek.
Mivel a biológia sok szemléltetést igényelt, gyakran kivittem az osztályt a helyszínre, mind több szemléltető eszközt gyűjtöttünk be az erdőkből, láposokból az iskolai laboratórium számára. Aztán elterjedt a faluban, hogy tücsköt-bogarat gyűjtünk, s az emberek kezdték behozni az erdőn-mezőn talált elhullott madarakat és kisállatokat. Amit én szépen preparálok, kitömök, megőrzöm az utókornak, mert közben a preparálást is megtanultam.
Annyira megszokták, hogy én ilyesmivel is foglalkozom, hogy jóval nyugdíjazásom után, ide, Szatmárnémetibe is behoznak egy-egy elhullott ritka példányt. A végeredményt az előbb láttuk a nagyszobában lévő gyűjteményben.
Csak nem azt akarja mondani, hogy azt a rengeteg madarat és kisemlőst a tanár úr preparálta, konzerválta az utókornak?!
– De igen! S lám, érdemes volt, mert ma délelőtt is két osztály jött megnézni. Nem jártam utána, de ismereteim szerint máshol nincs Szatmárnémetiben olyan gazdag természettudományos gyűjtemény, mint amit én hoztam össze ötven év alatt a Túr völgyében.
Minden érdeklődő előtt nyitva áll az ajtó. Mintegy kilencven madárfaj látható itt. Köztük olyan ritkaságok, mint a réticanka, a kerecsensólyom és a kabasólyom. A kisemlősök közül kiemelném a törpe cickányt, amely olyan pici, hogy tenyerünk egynegyedét sem tölti be, vagy a nyusztot, amely igen káros és nagy étvágyú ragadozó. Kirándulásaink alkalmával ezen állatok nagy többségét az iskolások a természetben is megismerhetik.
A helyi lapok az idén is többször hirdették az ön madármegfigyelési kirándulásait. Alkalmam volt tapasztalni legutóbb éppen a remetei hegyen, hogy ezek a kiruccanások vonzzák a fiatalokat! Miért tartja fontosnak az ilyesmit?
– Elsősorban azért, mert a természettudományos ismeretük kevés és hézagos, amin nem is csodálkozom, hisz az utóbbi évtizedben az iskolai tanrendben érezhetően csökkent az ilyen órák száma. A földrajzé és a biológiáé például heti két óráról egy órára. Akkor, amikor a biológia századát éljük, amikor a természettudományok fontosabbak az ember számára, mint bármelyik eddigi korszakban.
Csak reméljük, hogy a nagy vajúdással születő új oktatási törvény változtat ezen az áldatlan helyzeten. Mi addig is javítunk saját helyzetünkön, és igyekszünk még vonzóbbá tenni egyesületünket. Nemrég a szatmári Kossuth-kertben felújított régi közfürdő épületében, a Zöldházban külön irodát kaptunk, ahol ismeretterjesztő előadásokat tartunk, játékos versenyeket szervezünk.
Itt dolgozzuk fel azokat az adatokat, amelyeket madárszámláláskor gyűjtünk az iskolásokkal, mert az országos madárszámlásási akcióba is bevonjuk őket. Tehát igyekszünk pótolni azokat a dolgokat, amelyeket a hivatásos oktatás elmulaszt. De nagyon sok a pótolnivaló, ezt nem csak én mondom.
Visszatérve a madarakra, hadd kérdezzem meg: van-e az ornitológusnak kedvenc faja?
– Nem illene mondanom, mert mind az kellene legyen, mint ahogy az is, de én is ember vagyok, s azok a madarak állnak hozzám közelebb, amelyek fizikailag is közelebb vannak. Mint a cinkefélék, amelyek a városba, így az én kertembe is be-bejönnek. Lám, most is vagy kettő ! Szép a tollazatuk, nagyon hasznosak, és „nyitnikék”-énekükkel ők hozzák a tavaszt.
Említette a madárszámlálást. Sok aggodalomra adnak okot a legfrissebb felmérések?
– Elég sokra! Hét helyen vizsgálódtunk, tapasztalataink szerint mifelénk rohamosan csökken a fecskék száma, amit elsősorban csökkenő táplálkozási lehetőségükkel, a nem kellően átgondolt szúnyogirtással hozunk kapcsolatba.
A tavak és más vizes élőhelyek kiszáradása miatt kevesebb az olyan védett madár, mint a szürkegém, a zöld- és a szürkeküllő, de pusztulnak az énekes madarak is. Ugyanakkor szaporodnak a seregélyek, a tőkés récék, dankasirályok, s a sok elbokrosodott rét, a szántóföldek elparlagiasodása miatt, a vadászok örömére, például a fácánok.
Akkor menjünk vissza a Túr-árterület gazdag élővilágából Kökényesdre, Szatmár megye ma is egyik leginkább hagyományőrző falujába. A néprajzkutatás is magától jött, a helyzet hozta, mint a madárkutatást?
– Valóban a helyzet hozta. A gazdasági és társadalmi változások, az erőszakos kollektivizálás, a férfiaknak a városi építőtelepekre, gyárakba hajtása valósággal felforgatta a falut, megváltoztatta az emberek életmódját. A hagyományos paraszti társadalom a szemünk előtt bomlott le, sokféle használati tárgy a padlásra vagy éppen a szemétre került. Több évszázados népi kultúra emlékei szorultak hátra, tűntek el egyik napról a másikra. Felelős ember, pláné ha pedagógus is, ezt nem nézhette tétlenül.
Fazekas Lóránd (1935, Szatmárnémeti)
Ornitológus, néprajzos, népnevelő. A Bolyai Egyetemen 1957-ben földrajz–geológia szakon diplomázik. Halmiban kezdi tanári tevékenységét, majd Kökényesden folytatja, ahol sokáig az iskola igazgatója is.
A környezet hatására az oktatás mellett ornitológiával és néprajzzal is komolyabban foglalkozik. Alapító tagja az Országos Madártani Egyesületnek, majd a Kriza János Néprajzi Társaság is tagjai közé fogadja. Több könyve jelent meg, számos elismerésben részesült, így a közösségért végzett tevékenységéért megkapta a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság díját is.
Cselekvésre buzdított az akkori gyermeklap, a Jóbarát felhívása is: mentsük meg kallódó értékeinket! Megszületett bennem egy néprajzi gyűjtemény létrehozásának gondolata. A szülői látogatásokat és más találkozásokat felhasználva mondtam az embereknek, mi a szándékom, és hogy ne dobjanak el semmiféle olyan régi eszközt, amire már nincs szükségük, majd kiállítjuk, és minden tárgynál feltüntetjük az adományozó nevét. Ez bizalmuk megnyerése miatt nagyon fontos volt. Hozták is nemsokára az első tárgyakat.
A legelsőt, egy kilencfiókos régi fűszertartót 1971. február 27-én a 291-es házszám alól, Komáromi Erzsébettől kaptam. Itt van pontosan feljegyezve a gyűjteményes irkába, senkinek ne legyen kétsége, hogy a tárgy másfelé kerülhet. Aztán sorra hoztak szenes vasalót, mángorlót, motollát, cseréptányért, szilkét, csuprot, káposztás fazekat, tésztaszűrőt, varrottas törülközőt és amit csak el lehet képzelni. Még most is hoznak, bár sok száz tárgyat számlál és évek óta közszemlére van téve a kökényesdi gyűjtemény.
Íme, a füzet legutolsó bejegyzésében az áll, hogy Tóth Imre a 435-ös házszám alól, 2010. október 29-én egy kazaltépőt ajándékozott a köznek. Ez egy csúszós, horgos rudacska, amit beszúrnak a szénakazalba, és szénával húzzák ki.
Ha nem tévedek, a gyűjteménynek a felújított régi iskolában találtak végleges helyett, a nyáron megtartott kökényesdi „múzeumavatóról” lapunk is beszámolt. A több évtizedes gyűjtőmunka nyomán Fazekas tanár úr igazi néprajzossá vált!
– Olyannyira, hogy közben a Kriza János Néprajzi Társaság tagjai sorába fogadott. Mint utaltam rá, szinte észrevétlenül lettem néprajzos, de mindenképpen a környezet hatására. Az eltelt időben aztán ösztönömmé vált a szakma néhány alapvető elvárása, ennek köszönhetően ma, hetvenhat évesen sem tudok úgy vidékre menni, hogy ne legyen nálam messzelátó, fényképezőgép és jegyzetfüzet. S az ember mindig talál valamit, néha olyasmit is, amivel korábban nem találkozott.
A nyáron az egyik régi kőszegremetei présház verandáján láthattam egy úgynevezett kijózanító padot. Egyszerűségében is elmés darab. Belső lábai rövidebbek, így a pad a fal felé dől, és a rajta szundikáló részeg nem eshet le róla. A néprajzban az is segített, hogy annak idején második fokozati tanári vizsgára írtam egy falumonográfiát, amiben sok néprajz is volt, s hogy a nagy tévedéseket elkerüljem, több ismert magyar néprajzostól elolvastam ezt-azt. A vizsga jól sikerült, de a monográfiát már csak ’90 után, a Lakitelek Alapítvány támogatásával, egy pályázat révén tudtam könyv alakban megjelentetni.
Azóta még írt néhány könyvet.
– Néprajzit, természetismeretit, helytörténetit, mert közben a sors helytörténészt is csinált belőlem. A Hit és hagyomány megírására, amely Kökényesd szakrális néprajzával foglalkozik, az Apáczai Közalapítvány pályázata ösztönzött. Külön elismerésben részesültem érte, akárcsak a Tanári életutak című kötetért. Készülőben van Kökényesd bővített monográfiája, amelyben többet foglalkozom a népélettel és annak változásaival, néhány ma is élő néphagyománnyal.
Persze, megkérdezhetik: milyen ornitológus vagyok, hogy az általam kutatott madarakról még nem adtam ki egy nagyobb könyvet? Erre azt válaszolom, hogy kicsi az a terület a Túr völgyében, amellyel foglalkozom, madárvilága több más kiadványban, például az Erdélyi Kárpát-Egyesület nyomtatványaiban is megtalálható. Társszerzőként két olyan szakkönyvben is jelen vagyok „madaraimmal”, amelyeket a középiskolások és egyetemisták is forgatnak.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)

A kettős mérce ellen
Kónya László szatmárnémeti tanár úgy véli, a jogok kivívása nem elegendő, ha nincs bátorság élni ezekkel
Alig van olyan magyar ember Szatmárban, aki ne örült volna beszélgetőtársunk nemrég kapott Ezüstfenyő díjának. Az érintettek közül csaknem mindenki tudja róla, hogy megyei főtanfelügyelő-helyettesként, az RMDSZ által kiharcolt törvényes lehetőségekkel élve, sokat tett az anyanyelvi oktatás bővítéséért, egyúttal a magyar iskolák anyagi feltételeinek javításáért. Azt kevesebben ismerik, hogy történelem- és néprajzkutató tevékenysége is igen jelentős. A nemrég nyugdíjba vonult Kónya Lászlóval természetesen erről is beszélgettünk
Az Ezüstfenyő díj önmagában sejtetni engedi, hogy a körülményekhez viszonyítva milyen állapotban hagyta tavaly ősszel, négy évtizednyi oktatói és tanfelügyelői tevékenysége után, a Szatmár megyei magyar oktatást. De lássuk a részleteket! Mi volt a legnagyobb gond, amikor jó tíz éve felelős posztot kapott a tanfelügyelőségen? – Mindenképpen az, hogy sok magyar gyermek nem tanult, tanulhatott anyanyelvén. Nagyobbrészt azért, mert az ezt ösztönző politikai döntés mellett hiányoztak a tárgyi és a személyi feltételek, az iskola, osztály vagy éppen a szakképzett pedagógus, másrészt azért, mert több szülő úgy látta, hogy a román iskolával „jobban érvényesül” csemetéje – amit a tapasztalat messze nem igazol. Alsóbb szinten a magyar gyermekek 15–17 százaléka, középfokon 40–45 százalékuk tanult románul. Mivel a mai oktatásban az alap az óvoda, azzal kezdtük, hogy növeltük a magyar óvodai helyek számát. Hogy milyen sok tennivalónk volt ezen a területen, jól bizonyítja: a magyar többségű Nagykárolyban is négy új magyar csoportot kellett indítani. Az elemiben is javult a helyzet, főleg annak köszönhetően, hogy   13-15 faluban újraindítottuk a korábban úgymond gyermekhiány miatt vagy más csinált indokkal megszüntetett anyanyelvi oktatást. Olyan helyeken, mint Görbed, Kismajtény vagy Királydaróc több évtizedes mulasztást kellett pótolni. Nem részletezem, de könnyű elképzelni, hogy mennyi aprómunkával, ráhatással járt az ilyesmi, különösen ott, ahol a magyar osztály beindítása román osztályt vagy éppen tanítói állást veszélyeztetett. A felső tagozaton, az V–VIII. osztályban még bonyolultabb volt a helyzet. Például Józsefházán, ahol korábban már vagy kétszer-háromszor megszűnt a felső ciklus, de legutóbb is sikerült visszaállítanunk. Jelenleg 36 szimultán, vagyis összevont V–VIII. osztály van a megyében, ebből 16 magyar, ami arányainkhoz viszonyítva is igen jó. Az csak természetes, ha Szilágypérben, Mezőpetriben vagy Ákoson román osztályok működhetnek 8-10, esetleg még kevesebb diákkal, akkor Vámfaluban, Józsefházán, Gencsen, Irinyben is működhetnek hasonló létszámú magyar osztályok. Ma már csak rajtunk múlik, hogy ne engedjünk kettős mércét érvényesülni, még akkor sem, ha olykor a helyi politika inkább ezt pártolná vagy csak sugallná. Legyen bennünk kellő tartás, s ha kell, bátorság, hogy éljünk nehezen kivívott törvényes jogainkkal, lehetőségeinkkel! Ez nagyon fontos. Igen, e bátorság nélkül a középiskolai és szakmai oktatásban sem következett volna be mifelénk olyan kedvező változás, mint amilyen bekövetkezett. Jóllehet még ez sem elég, mert nemrég éppen egy szakmai tanácskozáson vetették fel, hogy némelyik mesterséget a magyar fiatalok még ma sem tanulhatják anyanyelvükön!
– Igazuk van, de mindjárt hozzátenném, hogy nem lehetett pár év alatt mindent megváltoztatni. A legkeresettebb szakmákban, mint a kereskedelem, vendéglátás, könyvelés, víz- és gázszerelés, élelmiszeripar, autószerelés, faipar, már évek óta működnek magyar osztályok, csoportok. A továbblépést több minden hátráltatja, például a magyar szakkönyvek hiánya, de nem kis részben egyes oktatók hozzáállása vagy inkább felelőtlensége, hozzá nem állása is. A működő magyar osztályoknál is megesik, hogy a tanár azt mondja: ezt meg azt inkább románul adja elő, mert ő is így tanulta! Ez azért is lehetséges volt, mert a szakoktatáshoz mindeddig nem rendelkeztünk megfelelően képzett magyar tanfelügyelőkkel. Most már itt is változás lesz, köszönhetően annak, hogy a nyugdíjazásomkor helyembe lépő Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes igyekszik mielőbb megoldani a tőlem örökölt ügyeket. Szóval maradtak gondok, de a lényeg az, hogy a magyar oktatás szépen araszolt előre az elmúlt években. Említettem, hogy egy évtizede az itteni magyar gyermekek 40-45 százaléka még román szaklíceumokba járt, mára ez az arány 20-25 százalékra csökkent, ami még mindig nagy, ám látnunk kell, hogy az ilyen fiatalok többsége vegyes házasságból származik. A változásban nem kis szerepe van az anyagi feltételek javulásának, az iskolai épületek modernizálásának és bővülésének, például Sárközújlakon, Avasújvárosban vagy Csomaközön, a központi fűtés bevezetésének, az új sporttermeknek, laboratóriumoknak, számítástechnikai berendezéseknek. S nem utolsósorban annak, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatán mind több, jól képzett pedagógus végez. Mindez együtt fejti ki pozitív hatását!
Van mit számbavenni, bár önt nem olyan tanárnak és tanfelügyelőnek ismeri környezete, aki csak úgy rábólint a dolgokra. Mi az, ami leginkább bosszantja? – Az, hogy néhány fejlesztést nemcsak a gazdasági válsággal járó kevesebb pénz, hanem az elburjánzott bürokrácia miatt sem tudtunk befejezni. Több szaklíceumnak ezért nincs még korszerűen felszerelt műhelye, például a mechanikai, vízszerelési, építészeti és élelmiszeripari szakmákban. Az is fáj, hogy néhány vidéki iskolában, minden igyekezetünk ellenére, máig nem tudtuk megoldani a központi fűtést – Pelekeszin és Nagypeleskén még annak árán sem, hogy modernizáltuk az épületet. Mindezzel együtt nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy Szatmár megyében mindenki tanulhat magyarul, aki csak akar, s talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy nálunk az anyanyelvi oktatásban az országos vagy inkább erdélyi átlagnál jobb a helyzet. Persze, a Székelyföldet leszámítva, ahol azért más hatások is érvényesülnek.
Talán azok is észrevették ezt, akik az Ezüstfenyő díjról döntöttek. Néhány éve elég sok fiatal, egyesek szerint csak Szatmár megyéből legalább három osztályra való, az érettségi vagy éppen a nyolc osztály elvégzése után Magyarországon folytatta tanulmányait. Most mi a helyzet? – Sokkal kevesebben mennek át, ami a gazdasági bajok mellett az itteni anyanyelvi oktatás bővülésével is összefügg. Az uniós integrációnak is köszönhető, hogy most már onnan is jöhetnek át diákok. Nemrég például Csengerből érdeklődtek, hogy milyen szakmákat lehet nálunk magyarul tanulni, mert Nyíregyháza száz, Szatmárnémeti pedig mindössze tizenöt kilométerre van! Szóval, változik a világ!
Akkor váltsunk mi is témát. Most már kutatásra, írogatásra is több ideje jut. Várhatunk-e újabb könyvet a történelemkutató és néprajzos Kónya Lászlótól? Olyat például, mint a múlt években megjelent Szatmáriak a szabadságharcban, Szatmár megye népi építészete, Mesék és legendák a Kárpátok Eurorégióból vagy a Lakodalmi szokások az erdélyi kultúra sokszínűségében... Nem beszélve az olyan nagy tanulmányokról, mint az, amelyet az amerikai polgárháborúban, a mai Egyesült Államok megszületésében kimagasló fegyvertényt végrehajtó magyar 48-as honvédtiszt, Zágonyi Károly életéről írt!
– Igyekszem, már csak azért is, mert a jelzések szerint ezt sokan várják tőlem, de temérdek olyan anyagom is felgyűlt, amit zsúfolt tanfelügyelői tevékenység mellett nem tudtam rendszerezni, még kevésbé megszerkeszteni. Csak legyen erőm mind végigcsinálni... Az első nagy feladatot mindjárt Csehi Árpád megyei tanácselnöktől kaptam a Szatmár megyét bemutató magyar nyelvű, történelmi tárgyú olvasókönyv elkészítésére. Ez amolyan segédkönyv is volna a magyar iskolások számára. Ennek az összeállítása nem kis munka, de helyzetemet megkönnyíti az a tény, hogy az utóbbi időben sok kisebb-nagyobb monográfia jelent meg falvainkról és jellegzetes tájainkról, vidékeinkről, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári tagozatának hallgatói többféle gyűjtőmunkát, felmérést végeztek ebben a témakörben. Külön kötetben szeretném összegyűjteni és bemutatni a magyar lakodalmas szokásokat. Az előbb idézett lakodalmas könyv a multikulturalitás jegyében készült, így nemcsak magyar, de román, sváb, német, szlovák, ukrán, cigány szokások is belekerültek. Sok minden ki is maradt belőle, olyasmik, amik megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. Hogy csak egy példát adjak: Szilágypérből négy-ötféle változat volt lejegyezve, vőfélyversekből talán még több is. Az új könyvben már minden változat benne lesz. De hogy mást mondjak, volt egy tanulmányom a vargák céhéről, most a csizmadiák céhének történetét szeretném feldolgozni és kiadni. Foglalkoztat továbbá a szatmári könyvnyomtatás művészetének története, hisz sok szép művészi munka, rajz, illusztráció maradt fenn. Érdemes ezeket összegyűjteni, és akár egy nagyobb tanulmányban, albumszerűségben is kiadni. S akkor még nem beszéltem Bethlen Gábor és Szatmár kapcsolatáról, ami már azért is érdekes, mert itt esküdött meg Károlyi Zsuzsannával. Úgy hallom, újabban nyelvészettel is foglalkozik! – Inkább a nyelvek egymásra kifejtett hatásával, a nyelvi türelmetlenséggel és asszimilációval. Mert az ember nem lehet közömbös az iránt, ami szűkebb környezetében történik. Csak itt, Szatmár körül, mondhatni, pár száz négyzetkilométeren, amit akár egy kiáltással el lehet érni, furcsa dolgok történtek az utóbbi szűk száz esztendőben. Már-már hihetetlennek tűnhet, hogy Halmi környékén, az ugocsai részeken, harminchat faluban Trianonig tizenkét nyelvet beszéltek, amiből mára alig egyharmada maradt meg. Mégiscsak elgondolkodtató: miként lehetséges, hogy korábban tizenkét népcsoport békésen megfért egymás mellett, majd a térségre erőltetett totalitárius rendszerek Európa szeme láttára mindent szétvernek? Ki hallott ma már a cipszerekről, huculokról vagy akár a ruszinokról? De hol vannak innen a svábok, a jidiszek, a lengyelek? S látjuk, hogyan kopnak, szívódnak fel a megmaradt magyarok! Vajon kellő eszközökkel és erővel rendelkezik a mai Európa, hogy ilyesmi többé ne ismétlődhessen meg? Az is jelenthet valamit, ha kellő időben ilyen kérdéseket teszünk fel – minél nagyobb hangsúllyal, annál inkább. Ez mindenképpen kötelességünk!
Kónya László (1945, Nagyenyed)
Tanár, kutató. A középiskolát a Bethlen Gábor Kollégiumban, felsőbb tanulmányait (történelem, magyar nyelv és irodalom) Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte. Negyvenhárom éve Szatmár megyében él és dolgozik. Tanított Ákoson, Krasznadobrán, Szamoskrassón, Ombódon, Szatmárnémetiben (miközben politikai okokból háromszor kitették állásából). 1998-tól tanfelügyelő, 2000-től nyugdíjazásáig főtanfelügyelőhelyettes volt. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője, többek között a következőké: Az erdélyi magyar tanító- és óvónőképzés évszázadai, Szatmár megye az 1848-as szabadságharcban, Szatmár megye kismonográfiája, Szatmár megye népi építészete, Lakodalmi szokások az erdélyi kulturális sokszínűségben. Szakmai és társadalmi tevékenységéért többször kitüntették, így az Ezüstgyopár díjjal, illetve az általa nemrég átvett Ezüstfenyő díjjal.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdély-szerte feltámadóban a „hangyaszorgalmú” egyesületek
Az eltűnt Kalotaszeg-érzést is szeretnék visszahozni
Krízisekben bővelkedő jelenünkben újraéledőben van az a Hangya-mozgalom, amely a világháborúk közötti Magyarországon szinte minden településen jelen volt olyan népi önkéntes összefogásként, amelynek célja a helyi lakosság megélhetésének biztosítása volt, továbbá a gazdák megvédése a hitelezőknek való kiszolgáltatottságtól, a gazdasági válságok következményeitől. A mozgalom 700 ezer tagot, 400 saját boltot, 30 konzervgyárat és 20 ipari üzemet mondhatott magáénak. Tavaly Erdélyben ismét megalakult a Hangya Egyesület, amelynek már fiókjai működnek Bánffyhunyadon, Szilágycsehen, Kajántón, Halmin, Rettegen, Sarmaságon, és megalakulóban vannak Székelyudvarhelyen, Nyujtódon, Valkón, Kibéden. Ezek a szerveződések a helyi lehetőségek kihasználására keresnek ötleteket, lehetőleg olyanokat, amelyek a környezetvédelmet is fejleszthetik, de mindenekelőtt az ésszerű és fenntartható gazdálkodást mozdítják elő.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Valer Marian újra vádol
Korrupcióval vádolja Erdei D. István szatmári parlamenti képviselőt a magyarellenes kirohanásaival rendszerint feltűnést keltő Valer Marian.
A szociáldemokrata szenátor hétvégi sajtótájékoztatója keretében utalt arra, hogy az RMDSZ-es képviselőnek köze lehet egy megvesztegetési ügyhöz, melynek célja – véleménye szerint – az RMDSZ által támogatott Kiss Mihály Halmi vámfőnöki tisztségébe való ismételt kinevezése volt.
Lapunk kérdésére Erdei D. István úgy nyilatkozott: nem kíván reagálni egy olyan kijelentésre, amit nem vesz komolyan. „Nem tulajdonítok ennek jelentőséget. Valer Marian érvényesítse vádjait a bíróságon, ha tudja” – szögezte le, hozzátéve, hogy arra kérte a szenátort, üljön le vele tárgyalni, azonban Marian erre nem volt hajlandó. Úgy vélekedett továbbá, hogy az USL-s szenátor belátta: kirohanásaival butaságot csinált, melyet úgy próbál leplezni, hogy mindenkit támad, aki kritizálja magatartását.
Amint arról beszámoltunk, Valer Marian a napokban jelentette be, hogy egy törvénytervezetet kíván benyújtani, melynek értelmében büntethetőek lennének mindazok, akik közintézményekben vagy egyéb nyilvános helyen – például üzletekben vagy fodrászatokban – nem a román nyelvet használják. Felháborodásának adott hangot ugyanakkor amiatt, hogy egyes intézményekben pozitív diszkriminációban részesítik a magyar nemzetiségűeket a román ajkúakkal szemben.
Erdei D. István ezt követően a képviselőházban olvasott fel egy nyilatkozatot, melyben honatyához méltatlannak nevezte a szenátor magatartását, kérve, hogy hagyjon fel az etnikai feszültségek szításával. A Szatmár megyei szenátor továbbá lemondásra szólította fel Liviu Martát, a megyei múzeum igazgatóját, mert az intézményvezető szerinte elítélte kisebbségellenes megnyilvánulásait. Valer Marian azt állítja, Liviu Marta sovinisztának és szélsőségesnek nevezte őt. Megkeresésünkre az igazgató elmondta: esze ágában sincs lemondani. „Nem szoktam nyilvánosan kommentálni politikai történéseket, most sem tettem – fejtette ki. – Az pedig, hogy a magánbeszélgetéseim során mit mondok, más lapra tartozik.”
Marta egyébként nem először került soviniszta támadások kereszttüzébe, 2010-ben például a Valer Marianhoz közel álló, magyarellenességéről ismert helyi Gazeta de Nord-Vest napilap keményen bírálta amiatt, mert a kiegyensúlyozott román–magyar párbeszéd szellemében szervezett egy konferenciát a bécsi döntéssel kapcsolatban. A rendezvényre egyébként számos magyarországi történészt is meghívtak, és a szakemberek véleménye szerint ez az első olyan tanácskozás volt a témában, melynek keretében nem „egyoldalú monológok hangzottak el”. Marta a szenátor figyelmébe ajánlotta, hogy a kiváló magyarországi intézményközi kapcsolatok révén újítják fel a Vasile Lucaciu emlékházat, valamint Ady Endre szülőházát.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Alternatív utcanevek: Besztercén normalitás, Kolozsváron álom
Nyugat-európai példára alternatív utcanévtáblák jelentek meg Erdély több településének történelmi belvárosában. Ezek az utca hivatalos nevét jelző táblák alatt vagy fölött találhatók, és annak hajdani nevéről tanúskodnak.
A több nemzet által lakott nyugat-európai városokban bevett szokás, hogy ugyanazon utcának két megnevezése van: az állam nyelvén íródott hivatalos és a kisebbségek által használt hagyományos. Szászsebesen a mai Lucian Blaga utca a németek számára – immár a névjelzőtáblán is – Innere Siculorumgasse, míg Besztercén a Nicolae Titulescu utcát hívják a táblán is Ungargassenak, azaz Magyar utcának. Tordán a régi magyar utcanevek is megjelentek a belvárosban.
Példát mutató szász városok
A Fehér megyei Szászsebes volt az első erdélyi település, ahol a belvárosi utcák falára felkerültek a történelmi nevek. Az Innere Siculorumgasse sárga alapon fekete színű felirat a hivatalos B-dul Lucian Blaga alá került, és egyáltalán nem zavarja a Sebes melletti Lámkeréken született költőről elnevezett kulturális alapítvány elnökét. Pedig az egykori szász, jelenlegi román többségű városból már a 12. század közepén Sepsiszékre költöztek a sebesi székelyek. Mi több, Liviu Mugurel Sârbu alapítványi elnök maga kezdeményezte az alternatív táblák kihelyezését – első polgármesteri mandátuma alatt. „Idestova tizenhárom éve ott állnak a táblák, és senkit nem zavartak. Annak idején én döntöttem a kifüggesztésükről, elvégre, ha multikulturális településnek tartjuk Szászsebest, akkor nem illik szőnyeg alá söpörni a történelmet” – hangsúlyozta lapunknak a volt elöljáró. Sârbu szerint, ha Erdély lakossága valamire is büszke lehet, az a nemzeti, vallási és kulturális sokszínűsége. A Német Demokrata Fórum helyi elnöke, Alfred Dahinten evangélikus lelkész is dicsérő szavakkal illeti a politikából kiszállt ex-polgármestert, annak európai gondolkodásmódját.
Ahogy a sebesieket nem zavarja, úgy a beszterceiek sem tiltakoztak a Nicolae Titulescu román politikus és diplomata nevét viselő utcanévtábla alatt nemrég megjelent Ungargasse felirat ellen. Ahogy az a turisztikai ismertető tábla sem zavarta őket, amely a Magyar utca – Strada Ungurească múltját mutatja be. Besztercén azt sem rejtik véka alá, hogy a valamikori Marktplatz nevű piactér, a mai Piaţa Centrală 1940-ben a Horthy Miklós nevét kapta, hatalomváltást követően Sztálinról nevezték el, és 1962-ben vette fel jelenlegi nevét.
Ökuménia után többnyelvűség Tordán
Tordán – ahol egy évtizeddel korábban a helyi magyarságnak ádáz harcot kellett vívnia az önálló iskola létrehozásáért – a jelenlegi városvezetés nem riadt vissza a magyarul is kiírt történelmi utcanevek használatától. Az RMDSZ kérésére Tudor Ştefănie polgármester több mint egy éve kihelyeztette a hivatalos feliratok fölé a háromnyelvű – román, magyar és angol – alternatív táblákat. Így a helyi románság is megtudhatja, hogy a jelenlegi 1918. december 1. teret, valamikor Szénapiacnak hívták, a Mircea cel Bătrân utca egykoron Kastély utca volt, az Anderi Şaguna nevét viselő utcát pedig a magyar világban még Testhordó sikátorként emlegették.
„Amikor Torda megnyert egy uniós pályázatot a történelmi városközpont helyreállítására, kihasználtuk a lehetőséget és felkértük a polgármestert: ha már a régi utcaneveket nem adhatja vissza, legalább tájékoztató jelleggel írja ki azokat a jelenlegi alá. Fogékonynak bizonyult, és a városnapokra meg is jelentek az új táblák” – idézte fel az alternatív táblák születésének történetét Ádámosy Margit Klára, az RMDSZ helyi elnöke és önkormányzati képviselője. Ugyanakkor kerültek ki a szintén háromnyelvű tájékoztatók a műemlék épületekre is. Mindezt Ştefănie a lehető legtermészetesebbnek tartja. „Nem látok ebben semmi rosszat, sőt jogosnak tartom a magyar közösség igényét” – fejtette ki a Krónikának a polgármester, mintegy követve a város szellemiségét, hiszen 1568-ban, Európában először a tordai templomban hirdették ki a vallásszabadságot. A döntés meghozatalakor Tudor Ştefănie azt is szem előtt tartotta, hogy a városba látogató külföldi vendégek többsége Magyarországról érkezik.
A Szatmár megyei Halmiban fél évtizede ugyanazon tábláról olvasható le a mai hivatalos román megnevezés és az egykori magyar hagyományos név. Míg a határ menti községben a románok számára az egyik utcát Nicolae Titulescunak hívják, a magyarok ma is Nevetlenként emlegetik. A múlt rendszerben átkeresztelt Fő utca a tábla alsó részében továbbra is régi nevét viseli, míg fölötte a Strada Eliberării megnevezés olvasható.
Kolozsvári remény, vásárhelyi ábránd
Bár előszeretettel hívják magukat a multikulturalizmus fellegvárának, Erdély két legnagyobb magyar közösségű városában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron még csak álom az alternatív táblák kifüggesztése. Mindkét településen mindössze a magyar közösség álma. Míg a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere reális esélyt lát az elképzelés valóra válására, Dorin Florea helyettese nagyon jól tudja, hogy mindaddig, amíg az utcanévtáblák szintjén a vásárhelyi elöljáró a valós kétnyelvűség kerékkötője, illúzió a történelmi nevek kiírása. „Elképzeléseink vannak, de a polgármesternél még azt sem sikerült elérni, hogy a jelenlegi nevek esetében alkalmazza a valós kétnyelvűséget” – fejtette ki lapunknak Florea helyettese, Peti András. Mint ismeretes, a vásárhelyi polgármester számára a kétnyelvűség mindössze az utca vagy tér szónak a román megnevezéshez való biggyesztésében merül ki. Így Marosvásárhely főterét – az úgymond kétnyelvű tábla szerint – Piaţa Trandafirilor térnek hívják. Ennél idegenebbül már csak a Paul Chinezu, Ecaterina Varga vagy Gheorghe Doja utca neve hangzik a magyarok számára. Tavaly az Erdélyi Magyar Néppártnak volt egy-két próbálkozása az alternatív táblák felszerelésére, azonban azokat vagy tizenöt perc alatt leszerelte (a Kossuth utca sarkáról) a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség, vagy fenyegető módszerekkel a szervezet vezetőit kényszerítette az eltávolításra (a Klastrom utcai EMNP-székházról). „Azzal érveltek, hogy a Kossuth nevet nem szabad használni, így meg is büntettek. Felkértük a magyar-román történész bizottságot, hogy egyszersmind tisztázza a magyar nemzeti hős szerepét. Nem lehet, hogy Amerikában utcák, terek, sőt települések viselik a nevét, nálunk meg egyesek háborús bűnösnek kiáltják ki” – mondta Jakab István, a néppárt vásárhelyi vezetője.
Kolozsvár jelenlegi elöljárója, Emil Boc több gesztust is tett a magyarság irányába, hogy feledtesse a magyarellenes Funar-korszakot, azonban a kétnyelvű feliratozással még adós maradt. Horváth Anna alpolgármester viszont úgy véli, felettese nem zárkózik el a magyar nyelvű utcanévtáblák kihelyezésétől, az RMDSZ azonban még nem vetette fel az ötletet demokrata-liberális partnerének. „Előbb fel kell vennünk a kapcsolatot a tordai kollegákkal, össze kell állítanunk egy dokumentációt, csak azután tálaljuk kérésünket koalíciós partnereinknek” – vázolta a lépéseket az alpolgármester. Horváth szerint, ha a következő időszakban a település magyar neve kikerül Kolozsvár bejárataihoz, majd a belvárosi műemlék épületekre helyezendő ismertetőtáblákon magyarul is olvasható lesz az ingatlan leírása, akkor egy következő lépésben az alternatív utcanévtáblák kifüggesztését is kérhetik.
Kegyetlen öngól Váradon
Míg a közép-erdélyi nagyvárosokban körvonalazódik az elképzelés a hagyományos utcanevek használatáról, Nagyváradon az RMDSZ és ellenzéke azon háborúzik, hogy milyen elnevezéseket használjon. Míg az Erdélyi Magyar Ifjak és a néppárt is az alternatív táblák kihelyezését szorgalmazta, a szövetség politikusai a jelenlegi utcanevek lefordításában látják a jövőt. Az elmúlt években lapunk többször is cikkezett arról a hiteles fordító által készített lajstromról, melyet az RMDSZ rendelt meg. A szakember olyan muris neveket javasolt, mint például Piros-tó utca a Lacul Roşunak, azaz Gyilkostónak, Szenátus a Sanatoriuluinak, Szalázs a Sălajului vagy Galaction Gála a Gala Galaction román íróról elnevezett utcának. A nyilvánosságra hozott helytelen, nevetséges fordításokkal az RMDSZ nem csak magát, de az ügyet is nevetségessé tette. „Mi még mindig a történelmi utcanevek kiírását szorgalmazzuk, csak több ilyen esetben is tisztázni kellene, hogy mit tekintünk annak. Például a Ritók Zsigmondot vagy a Koronát? Az Állomás utcát vagy a Főutat, netán Horthy Miklós utcát?” – fejtegette lapunknak Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke. Szerinte mielőbb létre kellene hozni egy helytörténészekből álló bizottságot a vitás kérdések tisztázására. Csakhogy a néppárti politikus szerint mindaddig nem hívható életre a testület, amíg az RMDSZ tiltja az általa befolyásolható szakembereknek, hogy részt vállaljanak az EMNP kezdeményezésében. „Nem lenne szabad ebből hiúsági kérdést csinálni; közösen kellene a polgármester asztalára tennünk egy hiteles listát” – vélekedett Csomortányi. Váradon az utóbbi időben több ház falára is kikerült az ellenzékiek által javasolt alternatív név, de azokat Ilie Bolojan polgármester utasítására az önkormányzat munkásai eltávolították.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)