Szept. 20-án Hadréven egy cigány fiatalember leszúrt egy román embert. A feldühödött falubeliek meglincselték a fiatalembert, felgyújtották a cigányok házait. A kivonult rendőrség állította helyre a rendet. Régi keletű az ellentét a faluban a romák és a többiek között. A romák főleg arannyal és kereskedelemmel foglalkoznak. 1993-ban 7 bűnügyi vizsgálatot folytattak cigányok ellen, 17 kihágás miatti büntetés történt és 20 feljelentés volt a rendőrségen a romák ellen. A faluban nem akarják visszafogadni a cigányokat. /Nits Árpád: Hadrév ostromállapotban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24, 25-26./ Négy halottja van Hadréven a kirobbant konfliktusnak. A megyei rendőrség szerint már régebben feszültség alakult ki a helyi lakosság és az utóbbi időben betelepült cigányság között, amely sok esetben lopásból tartotta fenn magát. Az utóbbi években Romániában több ízben robbantak ki hasonló zavargások, amelyek során a roma lakosságot elkergették a románok lakta falvakból, házaikat pedig felégették. /Hadrévi lincselés, négy halottal. = Új Magyarország, szept. 23./

Az RMDSZ után a cigányság képviselői is kiléptek a Nemzeti Kisebbségek Tanácsából. Döntésüket azzal indokolták, hogy s közelmúltban Hadréven sorra kerülő cigányellenes támadás szervezői ellen mindeddig nem indítottak eljárást. /A cigányok is kiléptek a Kisebbségek Tanácsából. = Magyar Hírlap, szept. 30./

A mintegy hárommilliós romániai cigányság öt képviseleti szervezete levélben kért határozott fellépést a hadrévi lincselés ügyében Iliescu államfőtől és Vacaroiu miniszterelnöktől. /B. T., Bukarest: Elégtételt kérnek a romániai cigányok. = Magyar Hírlap, okt. 1./

Hadrév román és magyar lakosai Iliescu elnökhöz írt levelükben kifejtették, hogy nem ellenzik a cigányok házainak újjáépítését, de ezeket ne Hadréven építsék fel, mivel itt nem rendelkeznek törvényesen megvásárolt ingatlannal. /Hadréven nincs helye a cigányoknak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./

Marosvásárhelyre érkezett a parlament emberjogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága, hogy tájékozódjék a Hadréven történtekről. Az öttagú bizottságnak magyar tagja is van, Zsigmond László képviselő. A bizottság az etnikumközi kapcsolatokat fogja vizsgálni a megyében, továbbá azt, hogyan lehet a jövőben megelőzni ezeket a konfliktusokat. /(mózes): Parlamenti bizottság érkezett Maros megyébe. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./ Hadrévi cigányellenes lincselésről: szept. 20-i jegyzet.

Hadréven még jelen van a rendőrség és a hadsereg, az elmenekült cigány családok sorra visszaköltöznek, rokonaiknál húzzák meg magukat. Az egyik cigányasszony elmondta, hogy az összetűzés idején egy rendőr sprayt fújt a szemébe és nem engedte, hogy lemossa. A cigányok tizenöt éve költöztek ide, mondják a helybeliek, nem dolgoztak, állandó volt az összetűzés. /Balló Áron: A rendet a karhatalom biztosítja. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

Az emberek hamar napirendre tértek a Hadréven történt összecsapás után, amikor a rendőrök tétlenül nézték a tüzet, nem engedték oda a tűzoltókat, nem akadályozták meg a gyilkosságokat. A cigányok leégett házainak újjáépítéséhez megígért kormánysegítség várat magára. A román sajtó egy része felháborodottan írt arról, hogy az Amnesty International beavatkozott ebbe az ügybe, mert azzal vádolta a rendőrséget, hogy segédkezett a cigányellenes pogromban. /Gál Mária: Emeberk vagyunk mi is! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

A Romák Egyesülete okt. 22-én népgyűlést tartott Marosvásárhelyen, tiltakozva a cigányellenes pogromok miatt. /Bögöti Attila: Hadrév tüntető szelleme. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./

A Maros megyei RMDSZ nyilatkozatot adott ki a hadrévi eseményekkel kapcsolatban. Egy régóta létező konfliktushelyzetről van szó, amellyel az állami szervek nem foglalkoztak. Az RMDSZ tiltakozott a kollektív bűnösség elve ellen. /Nyilatkozat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

"Képviselőházi bizottság felkereste Hadrévet, ahol szept. 20-án cigányellenes pogrom volt. Zsigmond László RMDSZ-képviselő, a bizottság tagja nem írta alá a jegyzőkönyvet, mert nem értett egyet annak cigányellenes szellemével. Eddig 23 cigányellenes pogrom történt az autóbbi időben Romániában, ezekben 12 roma vesztette életét és 400 házat gyújtottak fel, tettek tönkre. Florin Negoita kormánypárti képviselő a parlamentben okt. 13-án a cigányok halálbüntetésének bevezetését kérte és konkrét cigányellenes programot sürgetett. Nicolae Gheorghe szociológus, a Romák Országos Szövetségének elnöke figyelmeztetett: folytatódnak a cigányellenes támadások. Több esetet felsorolt a múltból. Karácsonyfalván egy rendőr agyonlőtt egy 21 éves kisgyermekes családapát, Korondon egy rendőr egy tizenkét gyermekes apa életét oltotta ki. Bolintin de Valén a cigányok házainak felgyújtása után egyetlen embert ítéltek el felfüggesztett büntetésre - hét kacsa ellopásáért. /Tófalvi Zoltán: Hadrév ? a cigánykérdés "réve". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 10./ "

Az Amnesty International attól tart, hogy a román hatóságok nem tudják megvédeni a hadrévi cigány közösség életét és testi épségét. Szeptember 20-21-én történt Hadréven az incidens, a rendőrség akkor nem kelt a romák védelmére, tétlenül nézték a verekedést. /Az Amnesty International tájékoztatója a hadrévi eseményekről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

Marosvásárhelyen a kormány kisebbségi tanácsa egy holland alapítvány bevonásával négynapos tanácskozást tartott az erőszak megelőzéséről az etnikai kapcsolatokban. Bár az RMDSZ-t is meghívták, távol maradt a rendezvényről, amelyen főként a Maros megyei romák helyzetét és a két évvel ezelőtti hadrévi eseményeket elemezték. A múlt héten tartott kétnapos szemináriumot a PER Alapítvány marosvásárhelyi fiókja és a bukaresti Academia Catavencu Alapítvány szociológusok és újságírók bevonásával arról, hogy az etnikumközi kapcsolatokban csupán tanú-e, avagy cselekvő részvevő is a sajtó. /Marosvásárhelyi tanácskozások. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./

"Júl. 17-én hirdetett ítéletet hogy a Maros megyei bíróság az 1993 szeptember 20-i hadrévi lincselés ügyében. A bíróság 11 vádlottra összesen 63 évi börtönbüntetést szabott ki, ám ezek egy része amnesztia hatálya alá esik. A két legsúlyosabb ítélet hét és fél évi börtönbüntetésre szól. Az ítélet nem jogerős. Haller István, a Pro Europa Liga képviselője bejelentette, hogy az ügyészségen és az Igazságügyminisztériumnál egyaránt tiltakozni fog az enyhe ítélet ellen. "Nevetséges, hogy emberölésért csak három évet üljön valaki. Cseresznyés Pált 16 évre ítélték, sokkal kisebb vétségért." A vétkeseknek csak egy töredékét büntették meg. A bíróság a per kiterjesztését kérte, az ügyészség ezt visszautasította. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./ 1993. szeptember 20-án - azt követően, hogy egy roma leszúrt egy falubeli románt - a tömeg rágyújtotta a házat a tettesre és két társára, a menekülő embereket meglincselte, további 12 házat is felgyújtott, több másikat megrongált. A lincselésnek három roma áldozata lett, a falu cigány lakossága elmenekült. A nyomozás három évig egy helyben topogott, s csak az 1996 évi választások után kapott lendületet. /MTI/"

"Szept. 25-én a Kemény Zsigmond Társaság /Marosvásárhely/ estjén Haller István, a Pro Európa Liga emberjogi irodájának vezetője A romániai kisebbségek a tények tükrében című előadásában kitért arra, hogy az 1956-os népszámláláshoz képest a romániai nemzetiségek lélekszáma jelentősen csökkent. A háború előtt több mint 20 százalék, 1956-ban 15 százalék, míg 1991-ben már csak 10 százalékban élnek kisebbségek Románia területén. A legtöbb kisebbségi csoport Arad, Konstanca, Hunyad, Temes, Tulcea megyékben és Bukarestben él. A mintegy 2 millióra becsült roma nemzetiség megyénkénti megoszlása szerint Maros megye vezet. A kisebbségi helyzetet mutatja, hogy Maros megye líceumi tanulóinak 75 százaléka tanul román nyelvű tanintézményben, míg 25 százaléka részesül magyar nyelvű oktatásban. A megye közel fele-fele lakosságarányát figyelembe véve, következik, hogy a magyar anyanyelvű diákok ötven százaléka román nyelvű líceumba iratkozik be. A tankönyvhiány az anyanyelvi oktatás másik nagy problémája. Megoldást jelentene, hogy a szlovák, horvát vagy más nemzetiségű diákok számára az anyaországból szállítsanak tankönyvet, viszont nem számíthatnak elfogadottnak. A magyar "alternatív" tankönyvek ügyében a miniszterelnök kifejtette elutasító állásfoglalását. Az adminisztrációs törvény alkalmazása jóval az érvénybelépése után még ma is kérdéses, mert a törvény be nem tartása nem büntetendő. A diszkrimináció-ellenes kormányrendelet 2000. november 1-től életbe lépett, az erre hivatott bizottság működésére nincs előírás. Elgondolkodtató továbbá a kormányfő utasítása: a prefektusok ott, ahol indokolt, monitorizálják a megyei magyar nyelvű sajtót. Ez az intézkedés diszkriminatív, kisebbségellenes magatartásra vall. Haller kitért a romák hátrányos helyzetére is. A hadrévi tragédia idején a romák 14 házát felgyújtották, ebből mindössze nyolcat építtetett vissza az állam a konfliktus után eltelt idő alatt. /(lokodi): Kemény Zsigmond Társaság. A romániai kisebbségek a tények tükrében. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 27./"

A Project On Ethnic Relations ( PER) immár több mint 10 éve tevékenykedik Romániában. Koreck Mária, a PER marosvásárhelyi irodájának vezetője visszatekintett. 1991-ben alakult a PER, a Terv az Etnikai Kapcsolatokról, amerikai nemkormányzati szervezetként. Célja a kelet-európai új helyzetben az etnikai kapcsolatok figyelése, illetve ahol gondok merülnek fel, ezek megelőzése. 1991-ben Bukarestben alakult meg az országos, 1993-ban a marosvásárhelyi iroda. Utóbbi azért, mert itt több nemzetiség él együtt és gondok merülnek fel. Eleinte a román-magyar kérdés volt a középpontban, mivel az 1990. márciusi események után amolyan hidegháborús helyzet állt fenn a magyar képviselet és az akkori, hatalmon levő román politikusok között. A PER által folyamatosan szervezett találkozók következtében bizonyos fokú megegyezések születtek. A PER intézményesítette a találkozókat, ez a tíz év eredménye. Egy másik konkrét példa a rendőrséggel kapcsolatos. A hadrévi cigányellenes események után volt egy olyan rendezvénysorozatuk, amelyen amerikai és romániai rendőrök vettek részt. A marosvásárhelyi iroda sokat foglalkozott a kétnyelvűséggel. A roma kérdés nagyon fontos a PER-nek már 1993 óta. Az állam meghirdette a stratégiát, amit roma szakértők dolgoztak ki, de nagyon kevés pénzt áldoznak az ilyen jellegű programokra. /(antalfi): Tízéves múlt a PER. A kitartó munkában bíznak. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9./

Az aranyosgerendi Bánffy István Kulturális Egyesület szervezésében február 20-án – az elmúlt egy hónap alatt immár másodszor – NGO-képzésen találkozott a környék magyar kisközösségeinek 21 képviselője. A rendezvény keretében Pillich László, a Heltai Alapítvány vezetője beszélt a helyi közösségek autonóm önszerveződésének fontosságáról, és szakmai felkészítőt tartott az anyagi forrásképzés, pályázatírás technikáiról az önszerveződni kívánó detrehemtelepi, harasztosi, aranyosgyéresi, kocsárdi, aranyosegerbegyi, hadrévi résztvevőknek. Közösen elemezték a Communitas Alapítvány által meghirdetett támogatási programból ezen kisközösségek számára hasznosítható pályázati lehetőségeket. Február 21-én Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén került sor NGO-menedzsment tanfolyamra. Mindkét rendezvényt az NKÖM pályázati támogatásával szervezték meg. /Aranyosgerend/Kolozsvár. Mutatkoznak már a civil szervezeti képzés eredményei. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./

Marosludas RMDSZ-kerület frissen megválasztott önkormányzati képviselői, polgármesterei és alpolgármesterei, valamint a helyi szervezetek vezetői július 14-én a helyhatósági választásokat elemezve-értékelve megállapították, hogy Mezőméhes, Mezőszengyel és Aranyoshadrév szórvány-magyar közössége elvesztette az eddigi egyetlen helyi tanácsosát is az alacsony részvétel és az 5%-os bejutási küszöb miatt. A gyenge választói részvétel és az RMDSZ megyei vezetőinek megosztó ténykedése következtében a kerület magyar többségű községeiben számottevően csökkent az RMDSZ-képviselet. /Andrássy Árpád, RMDSZ-kerületi elnök: Szórványban a kettős állampolgárságért. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 10./

1993. szeptember 20-án a Maros megyei Hadréven 18 roma család házát felgyújtották, ezek közül 14 porrá égett. Az azóta eltelt időszakban több per zajlott ezzel kapcsolatban. Végül a marosvásárhelyi Pro Europa Liga és más emberjogi szervezetek segítségével a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordultak. Július 5-én precedens értékű, jogerős ítéletet hozott a nemzetközi igazságügyi fórum. Első ízben mondták ki hivatalosan, hogy Romániában olyan jogsértés történt, melynek alapja az etnikai, faji megkülönböztetés. A román állam első ízben elismerte, hogy valóban faji diszkrimináció állt a hadrévi események mögött. Az állam kártérítést fizet a sértett feleknek. Így 15 hadrévi roma lakos 11-25 ezer eurónyi kártérítésben részesül. További hét sértett személy nem fogadta el ezt a fajta jóvátételt. Ők azt szeretnék, ha tételesen olyan törvényszéki ítélet születne, mely kimondja, hogy igenis megtörtént a faji diszkrimináció. Tehát ebben az esetben nem lenne szó békés kiegyezésről, hanem az Európai Emberjogi Bíróság kötelezné a román államot a kártérítésre. Újabb ítélet július 12-én várható. /(Máthé Éva): Strasbourgi ítélet a hadrévi romák ügyében, = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

Bírósági végrehajtó járt Hadréven, hogy az 1993. szeptemberi tragikus eseményekért felelősnek talált személyektől behajtsa a romák javára megítélt kártérítést. Mivel a fizetésre kötelezetteknek nem volt amiből kifizetni a megállapított 2,2 milliárd lejt, Huruba Eugen végrehajtó zárolta ingó és ingatlan javaikat. Az eljárás felzaklatta a kedélyeket, s felrémlik az újabb etnikai konfliktus veszélye. Csendőrőrsöt létesítenek Hadréven. Ha annak idején a hatóságok nem söpörték volna szőnyeg alá az ellentétet a hadrévi romák és a lakosság többi része között, akkor ma nincs újra robbanással fenyegető „hadrévi-ügy”. /Csendőrőrsöt létesítettek Hadréven. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./

A törvénykezésbe való beavatkozásnak ítélte Haller István, a Pro Europa Liga Emberjogi Irodájának elnöke a román külügyminisztérium azon átiratát, amelyben a tárca arra hívja fel a figyelmet, hogy a strasbourgi Emberjogi Bíróságon hozott döntések következtében nem kötelezhetők további kártérítés fizetésére a hadrévi pogromban vétkesnek ítélt személyek. Hadréven az 1993. szeptember 20–21-én kirobbant etnikai konfliktusban egy román és három roma nemzetiségű lakos vesztette életét, a többségi lakosok felgyújtották a faluban élő cigány családok házait, és elkergették őket a településről. 1997-ben egy 22 fős roma csoport a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult, amely most ítéletében jóváhagyta 15 személy peren kívüli egyezségét a román állammal, mely szerint összesen 262 ezer eurót kapnak. Július 12-én a bíróság elmarasztalta Romániát hét roma állampolgárával szembeni rossz bánásmód és hátrányos megkülönböztetés miatt, és kötelezte a román államot, hogy a hét kérelmezőnek fizessen összesen 238 ezer eurót az őket ért anyagi és erkölcsi kár megtérítésére. /Külügyminisztérium–PEL-ellentét Hadrév-ügyben. = Krónika (Kolozsvár), aug. 22./

A szászrégeni cigányverés könnyen nemzetközi visszhangra talál. A fogadkozások ellenére most Hadrév réme visszatért – a roma kisebbség kezelése még nagyon távoli reménység. A szászrégeni romák újabb megverése, a kilencvenes évek elején történt romaellenes megnyilvánulások /Hadrév/ és módszerek hasonlatossága kapcsán nem egészen alaptalan újfent kisebbségellenes akcióról beszélni. A tucatnál több embert súlyos testi sértéssel kórházba küldő rendőrségi beavatkozásnak rejtetten politikai oka van. Rebesgetik, hogy a háttérben olyan nacionalista erők szították fel a hangulatot, akiknek nehéz emészteni Szászrégen magyar nemzetiségű polgármesterét. Az önkormányzati választások idején Nagy Andrásnak, az RMDSZ polgármesterjelöltjének a romáktól sűrűn lakott lakónegyed egyöntetű szavazata szerzett többséget. A belügy megint alaposan levizsgázott. Jogos a roma lakosság félelme. /Lokodi Imre: Hadrév réme. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./

Az augusztus 21-i apácai magyar–roma összecsapások másnapján tartott vészgyűlésen a romák azzal érveltek, hogy a magyaroknak könnyű, mert van földjük, s meg tudják termelni, amire szükségük van. Adjanak nekünk is, s akkor nem kell lopnunk, mondták. – A hadrévi, az apácai, de sok más hazai és külföldi eset is példázza: nincs még megnyugtató, követendő megoldás a romakérdésre. A külön világot jelentő népcsoport európai normák szerinti szocializálását célzó programok kudarcot vallottak. /Csinta Samu: Roma ártatlanság. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./

Ismét a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordulnak a hadrévi romák, kifogásolva a marosvásárhelyi törvényszék döntését, amely érvénytelenítette az 1993-as gyújtogatásban részt vevő helybéli román lakosok vagyonának zárolását. A romák ugyanakkor azt is nehezményezik, hogy ügyükben számos alkalommal halasztotta el a tárgyalást a bíróság és a törvényszék. A 13 évvel ezelőtti hadrévi konfliktus során négyen életüket vesztették, 14 ház pedig leégett, amikor a helybéliek egy korábban gyilkosságot elkövető férfi után kutatva rátámadtak a helyi roma közösségre. Az érintett román nemzetiségű hadrévieket a román igazságszolgáltatás kártérítés kifizetésére kötelezte, a romák pert nyertek az Európai Emberjogi Bíróságon is. A hadrévi románok fellebbeztek a döntés ellen. A fellebbezésnek helyt adtak, a helybéliek kártérítésre való kötelezettségét érvénytelenítették. /Gyergyai Csaba: Újabb panasz a hadrévi ügyben. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./

Haller István, az Országos Diszkriminációellenes Tanács tagja bejelentette, abbahagyja az éhségsztrájkot, ha a kormány kiutalja a házak újjáépítésére és a munkahelyek létrehozására a pénzt a hadrévi projektből. Abban az esetben is felhagy az éhségsztrájkkal, ha az Európa Tanács megbünteti Romániát, mert nem tett eleget az Európai Emberi Jogi Bíróság határozatának. Haller István október 2-án éhségsztrájkba kezdett, mivel elégedetlen a kormány hozzáállásával a hadrévi ügy kapcsán, és azzal vádolja a kormányt, hogy hazudott az Európai Emberi Jogi Bíróságnak. /Haller felhagy az éhségsztrájkkal, ha az ET megbünteti Romániát. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./

Ötödik napja éhségsztrájkol Haller István, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tagja – a testület elnöke, Asztalos Csaba szerint fölöslegesen. A Pro Európa Liga korábbi vezetője az ellen tiltakozik, hogy a kormány semmibe veszi a strasbourgi emberjogi bíróság (CEDO) döntéseit. „Haller éhségsztrájkja egy olcsó, téves kezdeményezés, államtitkárként összeférhetetlen a tisztsége az ilyen jellegű fesztiválozással. Ha nem ért egyet valamivel először mondjon le, akkor éhségsztrájkoljon. Ezzel csak rontja az intézmény imidzsét, a civil szférát is kompromittálja – jelentette ki Asztalos. Szerinte a kormány megtette a lépések, ami miatt Haller tiltakozik. Haller ezt másképp tudja. Szerinte a kormány ez idáig semmit nem hajtott végre az emberjogi bíróság ítéleteiből. /Oborocea Mónika: „Potyára” éhségsztrájkol Haller? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Az éhségsztrájk befejezésére szólította fel Haller Istvánt Borbély László miniszter, azt javasolva, hogy a kormánynál közösen tisztázzák a hadrévi összegek ügyét. Borbély furcsállja, hogy az államtitkár a tiltakozásnak ezt a formáját választotta, pedig a CNCD-tagság egyéb kezdeményezésre is feljogosítaná. Borbély László nem ért egyet Haller Istvánnal, aki bejelentette, csak abban az esetben hajlandó befejezni az éhségsztrájkot, hogyha az Európa Tanács megbünteti Romániát. /Az éhségsztrájk befejezésére szólította fel Borbély László Haller Istvánt. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

Aggódik a Pro Europa Liga (PEL) vezetősége Haller István egészsége miatt, de egyetért vele – mondta el marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Smaranda Enache, mert a hadrévi és kászonokbeli romák helyzete még mindig megoldatlan. Haller István október elejétől tart éhségsztrájkot az ellen tiltakozva, hogy a kormány semmibe veszi a strasbourgi emberjogi bíróság (CEDO) döntéseit. A PEL társelnöke arra is kitért, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei szervezete levette őt jelöltlistájáról. Jelölését korábban a központi szervezet is megerősítette, de a Maros megyei szervezet úgy döntött, visszavonja azt. /Antal Erika: Támogatja Haller Istvánt a PEL. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

Temesváron két roma civil szervezet – a Parudimos Egyesület és a Cigányasszonyok Gyermekeinkért Egyesülete – szolidaritását fejezte ki a prefektúra előtt a romák jogaiért éhségsztrájkoló Haller István államtitkárral, a Diszkriminációellenes Tanács tagjával. A romák képviselői Igazságtételt Hadrévnek 1993 – 2008 és Szolidarizálunk Haller Istvánnal feliratú transzparenseket emeltek a magasba és Calin Popescu Tariceanu kormányfőnek címzett nyílt levelet olvastak fel. A roma civil szervezetek arra kérik a kormányt, hogy tegyen eleget a hadrévi házak újjáépítésére és a nagykászoni terv kivitelezésére vállalt kötelezettségeinek. A tiltakozók a romák jogaiért éhségsztrájkoló Haller István életének megmentésére kérték a kormányfőt. /Pataki Zoltán: Roma-szolidaritás Haller Istvánnal. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10./

Az RMDSZ-kerületek összefogásával fejezik be a segesvári Petőfi-szobrot
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének 18 kerülete összefogással támogatja a segesvári Petőfi- szobor felavatását. Erről a tegnap döntöttek a Kerületi Elnökök Konzultatív Tanácsának ülésén. Az RMDSZ-kerületek kiemelt rendezvényként anyagilag is támogatják a segesvári szervezetet az öt éve elkezdett projekt megvalósításában. Gáll Ernő, Segesvár kerület elnöke elmondta, a szórványban élő segesvári magyar közösség lehetőségeit meghaladja a kihívás.
Az RMDSZ, a minisztériumok és önkormányzat hathatós támogatásával sikerült a várban rehabilitálni a parkot, előteremteni a szobortalapzat költségeit, tulajdonképpen már csak az avatóünnepség van hátra. "A kerületi elnökök úgy döntöttek, hogy kiemelt projektként kezelik a segesváriak ügyét, anyagi szolidaritást vállalva egy méltó avatóünnepség szervezésében. Rendkívül pozitívan értékelem ezt a gesztust, lévén jelzésértékű, egymásrautaltságunk tudatát erősíti, ami voltaképpen a Maros megyei magyarság és az RMDSZ ereje. Mi valóban együtt lehetünk erősek, szórványban és tömbmagyar vidéken élő magyarok, Palotailvától Szovátáig, Nyárádszeredától Szederjesig, Marosvásárhelytől Hadrévig. Az idén a segesvári Petőfi-szobor mellett még két településen, Marosludason és Marosszentgyörgyön állítanak emléket a nemzet költőjének. Ez is jelzi, hogy a demográfiailag különböző helyzetben élő magyar közösségeknek azonos az identitástudata. Meggyőződésem, hogy Maros megyében a szórvány- és tömbmagyarság összefogására kell és lehet erős érdekvédelmi politikát építeni" – mondta Brassai Zsombor megyei elnök.
Népújság (Marosvásárhely)

Szilvássy Carola újra Marosvécsen
Kiállítás egy különleges asszony életéről
A helikoni leszármazottak idei találkozóján báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola újra visszatért a marosvécsi Kemény-kastélyba. Tette ezt Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Budapesti Színháztörténeti Intézet munkatársának jóvoltából, aki gróf Bánffy Miklós író, politikus, rendező életét és munkásságát kutatva figyelt fel a 20. század kezdetének egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, rendkívül művelt, nonkonformista Kolozsvári nőalakjára.
Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy szükségünk van női példaképekre, Szilvássy Carola életéről és egyéniségéről Szebeni Zsuzsanna érdekes kiállítási anyagot állított össze – Egy modern társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepei a századfordulón címmel –, amelyet először a Budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum Körtermében állítottak ki. Az úgynevezett bolygó kiállítást a Kolozsvári magyar napokon a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Reményik Sándor Galériájában láthatta a közönség. A Szilvássy Carola életútját dokumentumok, naplórészletek, fotók, vallomások, alapján bemutató tárlat jelenleg a nagyszebeni református templomban és a marosvécsi kastélyban tekinthető meg.
Báró Bornemissza Elemérné nem először "tartózkodik" Marosvécsen, hiszen a helikoni találkozók elmAradhatatlan résztvevőjeként rendszeresen jelen volt a Kemény-kastély vendégei között, s közben a szervezésben is jelentős segítséget nyújtott a házigazdáknak. Állítólag az ő javaslata volt, hogy a szabadtéri tanácskozások színhelye a kastélypark százados tölgyei alatt legyen, ahol Kós Károly terve alapján a Kuncz Aladár emlékére állított helikoni kőasztal helyét is kijelölte. Régi jó ismeretség fűzte gróf Kemény Jánoshoz és feleségéhez, Augustához. Augusta fivérét John Patont, Szilvássy Carola testvére, Szilvássy Margit és férje, gróf Béldi György hívta meg Erdélybe, ahol az angol állampolgárságú férfit az első világháború kitörésekor internálták. Az erdélyi arisztokrata családoknál eltöltött "kényszerfogság" annyira jól telt, hogy 1922-ben egy levitézlett hadi motorkerékpárral újra visszatért Erdélybe, és magával hozta a húgát, Augustát is. A jármű Marosvécsen elromlott, így ismerkedett meg a kastély fiatal ura a lánnyal, s mivel Kemény János anyanyelve is az angol volt, könnyen szót értettek.
A találkozás szerelemmel és a Béldi család mezőségi lakhelyén, Gyekén megkötött házassággal végződött – számol be a nem mindennapi történetről Marosi Ildikó Versailles- i repkény című könyvében. A vécsi kastélyban megnyílt emlékkiállításon megtekinthető egy régi keresztelőről készült fénykép, amelyen a Kemény család elsőszülött gyermekét, a korán elhunyt Jánoskát keresztanyaként báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola tartja az ölében. Tisztségeit hosszú felsorolni, aktív közéleti tevékenysége során "a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója" volt. Szerteágazó tevékenységéhez hasonlóan gazdag egyénisége is – derül ki arról a tablóról, amelyen kortársai vallomását olvashatjuk. Alakját regényekben, képzőművészeti alkotásokban (portréban, rajzban, szoborban) örökítették meg. Bár gróf Bánffy Miklóssal való kapcsolatából (ez utóbbi apjának az ellenállása miatt) nem lett házasság, ötvenöt éves barátság fűzte őket egymáshoz.
"17 éves volt, amikor először láttam, egész életemen át ismertem és becsültem. Az Erdélyi történet Adrienne-jében sok vonást felhasználtam belőle, egész irodalmi pályámban érvényesült a befolyása…" – olvasható Bánffy Miklós vallomásában.
A Szilvássy Caroláról alkotott kép nem volt egyértelmű a korabeli Kolozsváron, erről Kuncz Aladárt idézi a kiállítás kurátora: "Ha igaz, amit a városban beszélnek róla, (...) akkor "M." grófnő valóságos démon. Házasságokat, eljegyzéseket bont fel. Hódolói vannak Európa mindegyik nagyvárosában. Színészeket fogad a lakásán… Még ápolónőnek is kiképeztette magát. Szeszélyes, nyugtalan, s aki leírhatatlan hatáskörének bűvkörébe kerül, azt, legyen férfi, nő, gyerek, vagy öreg ember, biztosan pusztulásba is kergeti. Ezt és hasonlókat beszélnek róla a városban. Klára meg van győződve, hogy mindez túlzás".(Felleg a város felett, 1931)
"Aligha ismertem nőt, aki Carolánál gyakrabban szolgált volna meglepetésekkel. Szenvedélyesen tudott gyűlölni, és ugyanolyan szenvedéllyel tudott jó lenni. Szerette az életet, mindig érdekesnek, izgalmasnak, még a legnehezebb pillanataiban is szépnek tartotta. Nem félt senkitől és semmitől, megingathatatlan volt fatalista hitében. (Ne tévesszük ezt össze a protestáns egyházak predesztináció-tanával.) Az élet csúcsain álló emberek között nagyon sok ellenséget szerzett magának harcos szókimondásával, de egyre több és több barátot, csodálót az elesettek, az igazi nyomorultak és szerencsétlenek között…" – jellemezte Karácsony Benő. Franyó Zoltán verset írt róla.
Keresztfia, Óváry Zoltán, a New York-i egyetem világhírű kutatóorvosa Emlékeimből című memoárkötetében (Kriterion, 2004) nagy szeretettel idézi fel Szilvássy Carola alakját. Édesanyja, Óvári Elemérné Purjesz Olga híres Kolozsvári szalonjában "lágy szépségével" mindenkinek a figyelmét magára vonta. Ráadásul a legelegánsabban öltözködő nő volt az egész Osztrák- Magyar Monarchiában – állítja a keresztfiú, majd hozzáteszi, hogy kivételesen jártas volt az irodalomban és a művészetekben, a magyaron kívül beszélt még németül, franciául, angolul és olaszul. Az év legmelegebb hónapját Velencében töltötte, ahol a régi velencei családok mindig szívesen fogadták.
Az egyik tablón unokahúga, Siemers Ilona emlékírása olvasható Carola szüleiről, gyermek- és fiatalkoráról, esküvőjéről, szivágyi vadászkastélyukról.
Szilvássy Carola 1876-ban született Szilvássy Béla hadrévi földbirtokos és báró Wass Antónia házasságából. A család minden telet Bécsben töltött, ahol lakásuk volt és a két lányukat iskoláztatták. Amikor befejezték tanulmányaikat, a család visszatért Kolozsvárra, hogy Carolát bevezesse az úri társaságba, ahol azonnal nagy sikert aratott. Hasonlóképpen Velencében is megfordultak utána, és egy olasz szobrász márvány mellszobrot készített róla.
"Carola időközben szép és érdekes lánnyá serdült. Magas, karcsú alakja és szép járása volt. Természetes göndör haja sötétszőke. Nagy szeme tengerzöld színű. Bőre inkább sötét árnyalatban játszott. Arccsontja kissé előreugrott, mint a régi magyaroknak. Szája nagy és kifejező. Szellemes, élénk és temperamentumos lány volt. (…) Kivételesen szórakoztató és intelligens …, és ezt az erényét idős korban is megőrizte, akárcsak különc természetét."
Szilvássy Carola 1896-ban ment feleségül báró Bornemissza Elemér szilágycsehi földbirtokoshoz, aki a Károlyi grófok tiszttartója és ügyintézője volt. Ő mentette meg a grófi családot a csődtől. Színpompás esküvőjüket a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották. A jó gazdaként és üzletemberként ismert férj rövid időn belül figyelemre méltó vagyont szerzett, ebből Szivágyon vadászkastélyt épített, amit gondosan rendeztek be. Ott született kisfiuk, Hubert, akit Carola nagy szeretettel nevelt. A szép és okos kisgyermek 1903-ban skarlátban meghalt. Attól kezdve élete végéig feketében járt – emlékezik Siemers Ilona.
Szilvássy Carola bécsi színházi élményei hatására már gyermekkorától vonzalmat érzett a drámai jelenetek iránt. A kortárs kritika szerint Janovics Jenő színházigazgató pártfogoltjaként mély átéléssel játszott a Kolozsvári színpadon, többek között Ibsen Nóráját. Színészi pályája mégsem teljesedhetett ki, ugyanis beszédhibáját (érezhetően raccsolt) nem lehetett korrigálni. A filmezéssel is próbálkozott. 1913-ban Hetényi Elemérrel közösen forgatták Az apacs nő szerelme című moziszkeccset, amelyet a Kolozsvári nőegylet bazárján mutattak be. Az indián történet első helyszíne, az apacstanya után az erdélyi valóságot mutatta be a New York kávéházban filmezett jelenettel. Az apacs nőt ő maga, a többi szerepet arisztokrata ismerősei játszották. Keresztfia, Óváry Zoltán visszaemlékezése szerint Szilvássy Carola volt a világon az első nő, aki repült. Amikor 1909-ben a francia repülőgép- feltaláló, Louis Blériot Budapesten mutatta be találmányát, a tengernyi kíváncsiskodó között a házaspár is jelen volt.
Mivel a feleség kérését a francia feltaláló nem akarta teljesíteni, állítólag csillagászati összeget, 10.000 aranykoronát kért, hogy eltántorítsa szándékától. A pénzt azonban báró Bornemissza Elemér fél órán belül kifizette. Arról, hogy Carola valóban felrepült-e a levegőbe, "ami a női egyenjogúság felé tett első lépésének tekinthető", nincsen dokumentum. Életének meghatározó szakasza, hogy az első világháborúban önkéntes ápolónőként dolgozott. Hivatalosan is elvégezte a bábaképző főiskolát, majd sebészorvos mellett asszisztálva gyűjtött tapasztalatot. Két évet töltött az orosz–lengyel fronton, s amikor hazatért, legfontosabb hadiélményei nem a csatákról, hanem emberekkel való találkozásairól szóltak. Ápolónői ruhában készült fényképe, aláírása és egy hálás ápoltjának a köszönőlevele is látható a kiállításon. Emlékkönyvébe katonák, politikusok, előkelőségek és hétköznapi emberek írtak emléksorokat különböző nyelveken, mások rajzokkal, kis festményekkel, versekkel emlékeztek meg találkozásaikról. "Hans Eder brassói szász festő az első világháború alatt merész háborúellenes képeket rajzolt és festett. Egyik eredetije megtalálható ebben az emlékkönyvben. Carola szép kezét ábrázolja, amint egy haldokló német katona fejét simogatja…"– írta Karácsony Benő.
Háborús naplója, amelybe félmondatos feljegyzéseit írta, a kutató számára is bőven ad munkát, számolt be Szebeni Zsuzsanna a napló megfejtése közben tett felfedezéseiről. Szivágyi kastélyukat az 1918-as erdélyi bevonuláskor kifosztották. Bornemissza Elemér, akit politikai okokból üldöztek, a birtokait is elveszítette. A határon átszökve Magyarországon kezdett új életet. A két világháború között Szilvássy Carola figyelme az irodalmi élet felé fordult. Nagy segítségére volt a Kemény családnak a helikoni találkozók szervezésében. Bár egyik prózai próbálkozása olvasható a kiállításon, ő maga nem volt író, szervezőként azonban kiváló. Szerkesztői munkájának minőségét jelzi, hogy Szerb Antal kéziratait ő olvasta el először, és szerkesztette Szántó György és Bánffy Miklós könyveit is. Kemény Augustának a vendéglátásban segített, feltehetően konyhaművészeti tudományának is a hasznát vették.
Szakácskönyve Marosi Ildikó szerkesztésében jelent meg (Kipróbált receptek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009). Az amúgy is testes Szántó György író panaszolta, hogy meghízik Marosvécsen, olyan jól főznek, ezért Carola mindennap megsétáltatta a már nem látó írót. A Kolozsvári nőegylet elnökeként kivételes szociális érzékenységéről tett tanúbizonyságot, jótékonysági, segítségnyújtási célokból rengeteg levelet írt. Gondja volt például, hogy a mezőgazdasági minisztertől segítséget kérjen a tanítóképzőbe járó lányoknak, akiknek nem volt cipője. A református püspökkel való levelezésében fontosnak tartotta a gyermekek nevelését. Korán elhalt kisfia emlékére 1933-ban jelentős adománnyal segítette a Kolozsvári Magyar utcai aggmenház melletti kisdedóvó kiépítését, ami több mint 30 gyermek napközi gondozását tette lehetővé. A református leánygimnázium jó előmenetelű tanulóit könyvvel jutalmazta, amit személyesen adott át. Életének utolsó éveiben együttműködött a diakonisszákkal, és lakását is rájuk hagyta.
A második világháború kezdetén gróf Bánffy Miklóssal, gróf Bethlen Istvánnéval és egy bécsi orvossal húsz szekéren 60 árva kisgyermeket mentettek ki az ostrom alá vett Nagyszebenből. Ez olyan hősies tett volt, ami további kutatásokat érdemel – fogalmazott Szebeni Zsuzsanna. Szilvássy Carola szerencsés módon menekült meg attól, hogy az Óvári család tagjaival és vendégeivel együtt megöljék. 1944. október 11-én, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Kolozsvárt, szokás szerint vacsoravendég volt a közelében lakó családnál, amikor a komornája értesítette, hogy az orosz katonák be akarnak törni a lakásába. Bátorságát jelzi, hogy hazaszaladt, miközben azon este vagy éjszaka az Óvári házaspárt és két vendégüket titokzatos módon meggyilkolták, és csak a cselédlánynak sikerült elmenekülnie. Ma sem lehet pontosan tudni, hogy kik követték el a mészárlást. Élete 1948-ban 72 éves korában, kórházi ágyon, nagy szenvedések között ért véget. Egyszerű sírja a Házsongárdi temetőben van, amelyre utolsó kívánsága szerint temetésekor Bánffy Miklós helyezett el egy nagy csokor rózsát.
– Akit a kettőjük kapcsolata érdekel, sokkal jobban jár, ha Nyáry Krisztián könyve helyett (Így szerettek ők), amelynek megírásakor nem dokumentálódott megfelelően, Bánffy Miklós Erdélyi történetének első kötetét (Megszámláltattál) olvassa el. Egy finom művészi szűrőn átengedve életükből sok elem köszön vissza a könyvben, ami úgy jelent meg, hogy a szerző minden sorát felolvasta Szilvássy Carolának, aki egy múzsánál sokkal többet jelentett számára – zárta szavait Szebeni Zsuzsánna. A kiállítás a Sipos Gábor vallástörténész vezette Erdélyi Református Levéltár eredeti anyagainak felhasználásával készült. A marosvécsi Kemény-kastélyban naponta 10-18 óra között tekinthető meg, a családi fotók, Kemény János dolgozószobája, a helikoni dokumentumok, kéziratok, az írókról készült filmrészlet, valamint a Nagy Pál képzőművész vázlatait és dr. Madaras Sándor népi feliratos falvédőit bemutató kiállítások szomszédságában. Szebeni Zsuzsánna mellett, aki a kiállítás ötletgazdája és kurátora, külön köszönet illeti Marosi Ildikót, továbbá Siemers Ilonát, aki megírta a Wass-kor című kötetet számos adattal Szilvássy Carola gyermekkorára vonatkozóan, valamint Deésy Anikót, aki az anyaggyűjtést és a Carola Egyesületet, amely a kiállítás megvalósulását támogatta. A Házsongárdi temetőben a Bethlen-kripta, Bánffy Miklós végső nyughelye közelében Tőkés Erzsébet áldozatos munkája nyomán immár Szilvássy Carola sírhelye is látogatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

„Szent ember volt. Szent ma is.”
Ismeretlen epizódok Márton Áron életéből
„Nagyon elkalandoztam, visszatérek Aranyosgerend–Hadrév református egyházközségbeli legációmhoz…
Tehát, 1943 pünkösd ünnepén a tiszteletes úrral (ha nem tévedek, a felesége, a tiszteletes asszony talán enyedi családból származó lány volt: Szécsi vagy Técsi?), megbeszéltük: ezután minden vasárnap elutazom Hadrévre: délelőtt, délután megtartom az istentiszteletet, délután, az istentisztelet után, a gyermekeknek, fiataloknak egyházi énekeket tanítok, a templomnak lévén harmóniumja s iskolatáblája, az iskoláskorú gyermekeket pedig magyarul írni-olvasni tanítom. (A helyi iskolában csak románul tanultak.) A harmadik vasárnap nemcsak iskoláskorú gyermekek meg fiatalok, hanem kis, óvodáskorú, hároméves kisgyermekeket is hoztak magukkal. Ebből lett a baj. A román iskola igazgatója feljelentett… A harmadik héten, a délutáni tevékenységemet befejezve, a templomból kijövetelemkor már várt a gerendi csendőrőrmester, egy fegyveres csendőrrel. Bekísért Gerendre a csendőrőrsre, megmotozott. A Bibliát, a nálam lévő énekeskönyveket (Zengjen hálaének, Halleluja,Zsoltár), jegyzeteimet (Biblia-magyarázat, füzet) meg a zakóm felső zsebében talált vonatjegyeket, pénzt, kisbicskámat, szóval mindent, ami mozdítható volt, jegyzékbe vette s egy kakiszínű zacskóba zárta, lepecsételte. Átadta a fegyveres csendőrnek s elindított gyalog Tordára. A Siguranţa főnökségen átvett egy civilruhás férfi, átvette a zacskót, engem pedig átkísértek a napi fogdába. Ott, elfogott, előzetes őrizetben tartott emberek voltak bezárva. Nadrágszíj, cipőfűző, nyakkendő elvétele után (azokról is jegyzőkönyv készült) megmutatták a priccset, ahova lefekhetek. Az ajtót bezárták…
Vasárnap, úgy este 8 óra lehetett. A zárkában még voltak ideiglenesen letartóztatottak, de azok állandóan változtak. Hoztak-vittek, sokszor óránként változtak. Volt kivel társalogjunk. Nekem nagyon szórakoztató volt, elmondták miért fogták el, természetesen mindegyik ártatlan volt… Mikor megtudták ki vagyok: Domnu părinte-nek szólítottak, tisztelettel viselkedtek velem, különösen azután, hogy még cigarettával is megkínáltam őket. Később a priccsen elaludtam, tisztaság volt, nem volt se tetű, se poloska. A priccs egy kissé kemény volt, de én, a kirándulásaim idején, a szabad földön is aludtam, tehát nem volt szokatlan…
Hétfőn reggel az ajtón levő ráccsal ellátott kis ablak kinyílt, oda szólítottak. Az ablakocska előtt, az őr mellett egy férfi állott, nem ismertem, nagyon keveset láttam belőle. Az őr egy fehér papíron benyújtott nekem felvágott kenyeret, szalonnadarabokat, valamennyi aprópénzt. Félreállt, az ismeretlen odahajolt az ablakocskához, besúgta magyarul:
– Ne félj, veled vagyunk! Édesanyád jól van… hamar hazakerülsz! …
Az őr rászólt: Ce, ce… ce vorbeşti?… Nu e voie să vorbeşti ungureşte!… Az idegen (nem tudom, ki lehetett, sohasem tudtam meg), bizonyára tordai lakos volt, mert az őr ismerte. Az idegen lefordította románra. A zárkában volt egy fogoly, aki tudott magyarul. Kikiabálta: Da, da, da, asta a spus… Ezzel a kis ablak bezárult, kint még tartott a beszélgetés… Eltelhetett egy óra, megjelent az őr, elhozta a Bibliámat, a kevés pénzecskémet, amit még Gerenden elvettek, kb. egy vonatjegy ára volt, s ezt mondta:
– Domnu Sebastian, iţi trimte domnu şef: dacă vrei să cumperi mâncare, ţigări din chioşc, să-mi spui, că te conduc…
Eltelt hétfő, kedd, nagyon jól szórakoztam, sokat nevettünk a foglyok elbeszélésein, viccein… Szerdán, úgy 9 óra körül kinyílik az ajtó, megjelenik egy civilruhás férfi:
– Cine este „Silbestajn Iosif”? (a Sebestyén nevemmel csak a románul tudó személyeknél később is mindig bajom volt.)
Jelentkeztem, felvitt a Siguranţa épületébe. A szobában, az asztalnál egy teljesen kopasz fejű kb. 40-50 év körüli férfi, ült, kakiszínű ruhában, a fejebőre fénylett a napsugárban. Leültetett vele szembe, elővette a zacskót, kirakta minden holmimat az asztalra. Kikérdezett miért voltam Hadréven, Aranyosgerenden, Marosbogáton, Marosdécsén (a vonatjegyek alapján) s így tovább, mindent elmagyaráztam…
– Îţi atrag atenţia! Dacă te mai prind umblând în localităţile din zona frontierei, primeşti de la mine câteva bătăi pe fund cu centura (rámutatott a fogasra, ott volt a centuraja és a pisztoly a táskájával) şi te bag la zdup!...
Ideadott mindent a jegyzőkönyv alapján, csak a vonatjegyeket nem…
– Eşti liber!
Én is felkeltem: – Mulţumesc frumos!…Am înţeles!… Rám nézett, az ajkán kis enyhe mosolyt láttam. Behívta a folyóson levő társát, pénzt adott neki:
– Îl conduci pe domnul la autogară, cumperi un bilet şi-l expediezi la Aiud.
Egy óra múlva Enyeden voltam. Jelentkeztem Csefó Sándor igazgató úrnál. Megölelt, megcsókolt. Szemem tele lett könnyel. Röviden elmondtam mindent, nagy részét már tudta: – Édes fiam… a jó Isten hazavezérelt! Siess haza! Édesanyád már nagyon vár!…
Elköszöntem. Rohanás haza! Nem mesélem el az Édesanyámmal való viszontlátást!… Az olvasó képzeletére bízom…Tudni kell: Édesanyámnak négy fia volt: mind katonák voltak a világ négy táján, két lánya is más országokban volt. Csak én, legkisebb fia, tizenkilenc évesen voltam otthon, mint 7. éves tanítójelölt.
Elmúlt három év: 1943 nyarától 1946 tavaszáig. Közben katonaság, frontszolgálat, hadifogság. 1945 őszén Marosgombásról áthelyeztek Csombordra, kántortanítónak. A tiszteletes úr, dr. Nagy Béla egyházmegyei főjegyző is volt… 1946 tavaszán, egyik vasárnap, Vásárhelyi János püspök úr egyházi vizitációt tartott. Délben, az asztalnál (emlékszem, püspök úrnak vagy három pipája volt, külön előadást tartott a pipahasználat előnyeiről), beszélgetés közben rám nézett:
– Mond csak édes fiam: te voltál az a Sebestyén, akit Hadréven a csendőr letartóztatott?
Bennem majdnem elállt a lélegzet.
– Én voltam, püspök úr!
Elmesélte (akkor még Észak-Erdélyben, Kolozsvárt volt püspök), hányan, kik jártak hivatalos helyeken, hogy kiválthassanak: Csefó Sándor, Elekes Viktor, Nagy Ferenc püspökhelyettes, dr. Szász Pál a református egyház s a Bethlen-kollégium főgondnoka, de senkit nem hallgattak meg, nem voltak hajlandók tárgyalni (bizonyára veszélyes kémnek tartottak). Akadt egy ember, Márton Áron, római katolikus püspök úr, akinek szabad járása volt Dél-Erdély és Észak-Erdély között. Kolozsvárt tudomására hozták az én esetemet. Vásárhelyi püspök úr elmondása szerint Márton Áron felment a kolozsvári román követségre s ribilliót csapott:
– Hogy lehet az, hogy amikor élet-halál harcot folytatunk a bolsevizmus ellen, fiatal diákokat, akik Isten igéjét hirdetik a templomokban, lefogják, elzárják!
Követelte, azonnal engedjenek szabadon, ha nem, egész Európa megtudja!
1943 tavaszának egyik szerdáján így szabadultam ki a tordai Siguranţa fogdájából. Ezt mondta el Vásárhelyi János püspök úr 1946 tavaszának egyik vasárnapján a csombordi papilakban.
Kedves Dénes öcsém! Ez emlékem is régi; 63 évvel ezelőtt történt!... Sok-sok bánat, keserűség, fájdalommal teli évek között, a jó Isten, biztosított számomra kedves, boldog napokat, heteket is... A jó Istennek jól meghatározott célja van minden ember számára. Fogadjuk el alázattal! Használjuk fel az ő dicsőségére!…
Szeretettel: Sebestyén József, 78 éves, a Bethlen-kollégiumnak véndiákja.
Arad, 2003. február 8.”
Egy következő, szintén Márton Áronnal kapcsolatos epizódról 2003. szeptember 14-i levelében számolt be:
„1943. október 15-én a nagyenyedi Bethlen-kollégiumból a Siguranţa fegyveres emberei (voltak vagy 8-10-en a főnökkel együtt) 19 tanítóképzős és 7–8. osztályos gimnáziumi tanulót, Fehér és Torda megyei diákot összegyűjtöttek a kollégium nagykapus kijáratánál s mint befogott katonákat Gyulafehérvárra kísértek. A kinnlakókat haza sem engedték, pedig már este 6 óra is elmúlt; szüleinket a két igazgató, a teológushallgatók által értesítették! Az esti vonattal lekísértek a gyulafehérvári katonai parancsnokságra, ahol már három diákot a Majláth Líceumból, szintén katonai őrizettel hozzánk csatoltak. Éjszaka egy kaszárnya szobájában zsúfoltak össze s így telt el az éjszaka. Október 16-án, 4-5 diákot egy-egy csapatba osztva, egy-egy fegyveres katona kíséretében, vonatra ültettek s Tövisre érkeztünk. A tövisi állomáson egy tágabb vagonba kerültünk, a vagonra ráírták: »Deţinuţi politici«, s vagonunkat hozzácsatolták az északról jövő, Bukarestbe tartó személyvonathoz. Átutaztunk Balázsfalván, Medgyesen, Kiskapuson, Erzsébetvároson, Fehéregyházán, elfogott minket a buzgóság: leeresztettük a vagon ablakait s előttük csoportosan állva, hangos éneklésbe kezdtünk. Először diáknótáink jutottak eszünkbe, Fehéregyházán már Kossuth-nótákat, Petőfi dalokat énekeltünk. Segesvárra már késő este érkezett meg a vonatunk, az akkori háborús időnek megfelelően, gyenge világítás... de mi a nyitott ablakokban mind nagyobb hangerővel énekeltük a nótákat, dalokat; az állomáson fiatal magyar diákok, leányok, segesvári lakosok üdvözöltek, integettek, tapsoltak... Vonatunk elindult, ezután mi elhelyezkedtünk a padokon s úgy elaludtunk, hogy másnap reggel, 17-én Ploieşti állomásán a katonaőreink ébresztettek fel. Ploieşti-ben a katonaőreink parancsnoka, egy nagyon szimpatikus főhadnagy, a listája szerint, csoportonként felültetett egy-egy őrrel s a megfelelő iratokkal a különböző helységekbe induló vonatokra, elváltunk egymástól. Én, Ágh József 8-os tanuló, Simonffy Balázs és Vass Károly 7-es tanulóval, őrünkkel, majdnem egy egész napi utazás után megérkeztünk Lipcaniba, Besszarábiába. Kísérőnk az iratainkkal együtt átadott az ott állomásozó Regimentul 7 Vânători katonai parancsnokságnak. A parancsnok, szerencsénkre, egy nagyon jóérzésű kapitány volt. Az első nap megismerkedtünk a tisztek, altisztek nagy részével, elmeséltük életünk nagy részét... November elején aztán megindult a hideg »Crivăţ« s a nagy hó, ami megnehezítette életünket...
Majd megkaptuk a felmentést. Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök úr közbenjárására december 16-án mind a 22 diák már Gyulafehérváron volt. Elmentünk a Majláth Líceumba. Megfürödtünk, a Majláth-konviktusán finom húslevest, tarhonyával ettünk... December 17-én, amikor a püspöki palotában fogadott, Márton Árontól egy kis karácsonyi üdvözlő lapocskát kaptunk, köszöntött s szüleinknek és nekünk boldog, áldott karácsonyi ünnepeket kívánt. A lapocskát ma is a bibliámban őrzőm. A majláthisták, térdepelve, kezét, püspöki gyűrűjét megcsókolva, keresztet vetve, püspöki áldását fogadták, majd átjött a mi sorunkhoz. Nem engedte, hogy letérdepeljünk s azt mondta: »Kedveseim! Úgy tanuljatok, úgy készüljetek fel az életre, hogy mindig különbek legyetek az átlagos, a más nyelven beszélőknél!«...Isteni megérzés volt-e, sugallat?!... Tudta, érezte, mi vár ránk ?! Milyen szenvedésekben, megaláztatásokban lesz neki része?! ... Szent ember volt! Szent ma is! Mi református volt diákok, most is élő, már a 80. éveink felé közeledő nagyenyedi véndiákok hálával, Istenhez imádkozva, emlékezünk Márton Áron római katolikus szent püspökre, aki kiharcolta a 22 magyar diák kiszabadítását a besszarábiai katonai egységekből, hazavezérelt iskolánk elvégzésére, emberré lettünk!”
Györfi Dénes
Szabadság (Kolozsvár)