Húszéves az Arad–Gyula Kézfogások!
Húsz éve annak, hogy Arad és a határon túli Gyula város között létrejött a Kézfogások (Strângeri de mâini) együttműködési projekt, a jubileumi ünnepségre pénteken kerül sor Gyula városban.
A román–magyar megbékélési kezdeményezés kigondolója Susánszki Imre, aki 1992-ben szorgalmazta a közös találkozó megszervezését abban a reményben, hogy közelebb hozza egymáshoz a két ország politikusait, illetve civil társadalmát. „Azt akartam, hogy az élet minden területén induljon meg az együttműködés a magyarok és románok között a francia-német megbékélés mintájára. Ne várjunk arra, hogy a politikusok majd tesznek valamit! Mi civilek is tegyünk végre lépéseket” – mondta blogján az ötletgazda. Hosszas egyeztetések után 1994. június 22–26. között jött létre az első Kézfogások-rendezvény, melynek fővédnöke Catherine Lalumiére, az Európai Tanács főtitkára volt. A kezdeményezés mellé állt az akkori gyulai polgármester, dr. Pocsay Gábor és Cristian Moisescu aradi polgármester. A két városvezető még abban az évben, december 8-án írta alá Aradon a két város együttműködési megállapodását. A rendezvényhez számos közismert személyiség, művész és politikus csatlakozott. Az évek során a két város különféle projektet bonyolított együtt, rendezvényeiken civil szervezetek, egyesületek, írók, művészek, pedagógusok és számos más terület szakemberei cserélték ki tapasztalataikat.
A Kézfogások egyik értékes hozadéka a két város között létrejött testvérvárosi szerződés, melynek hagyományait a polgármesterek támogatásával (is) mindezidáig sikerült ápolni és továbbvinni.
Pénteken aradi küldöttség indul Gyulára megünnepelni a nem mindennapi eseményt.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Húszéves az Arad–Gyula kapcsolat
Kézfogásból meleg öleléssé”
Húszéves?
A szemtanú, akinek a sors kegyelme folytán megadatott, hogy kezdettől fogva (szemlélődő) részese legyen a romániai Arad és a magyarországi Gyula kapcsolatának, most kissé zavarban van.
Mire is emlékezünk 2014 novemberében?
Húsz- vagy huszonkétéves évfordulóra?
A pénteken, hazai idő szerint késő délután a gyulai Városháza patinás dísztermében kezdődött ünnepség nem ad egyértelmű választ e kérdésre.
Ami kétségtelen: az első lépés 1992 nyarán történt meg, miután egy gyulai középiskolás diák, Susánszki Imre dr. Pocsay Gábor akkori gyulai polgármestert fogadóóráján felkereste az ötlettel, hogy a német–francia megbékélés mintájára hozzanak létre egy magyar–román, ugyancsak a megbékélést, barátságot szolgáló, Kézfogásoknak elnevezett rendezvényt. Pocsay doktor, Gyula köztiszteletben álló főorvos-polgármestere Arad akkori városvezetőjéhez, a tanár Moisescu polgármesterhez fordult, aki gondolkodás nélkül igent mondott a kezdeményezésre.
1992 júniusának vége felé így indult el a Kézfogások, távolról sem olyan egyszerűen, mint ahogyan ma tűnhet. Minthogy a történelemben néha húsz-egynéhány esztendő, minden ellenkező híresztelés dacára, néha nagyon nagy időnek számít. Akkoriban csupán két és fél év telt el 1989 december vége óta (amikor Magyarország egyértelmű lelkesedéssel támogatta a romániai forradalmat), s jó két esztendő 1990 véres marosvásárhelyi márciusa után (ezt követően hirtelen újra elhidegült a két ország kapcsolata) – ezekről, egyébként, a mostani jubileumi ünnepségen szó sem esett. Az azóta NATO-, illetve Európai Uniós tagállamokká vált országok között hol melegebb, hol hűvösebb kapcsolat, a Gyula–Arad széle azonban – ami annak idején, mintegy úttöröként, a két országra is kihatott – töretlenül megmaradtak, s ma, húsz évvel a hivatalossá tétel és az ennek nyomán létrejött testvérvárosi kapcsolat a felek megelégedésére működik, és furcsának tűnhet, hogy annak idején a román (sőt: a magyar) külügyminisztérium is mennyit „kekeckedett”, amíg áldását adta egy ilyen, az Európai Bizottság által már annak idején is támogatott, az ünnepségen egy alelnökének részvételével megerősített kezdeményezésre.
A gyulai önkormányzat péntek délutáni ünnepi, alkalomnak szentelt ülésén dr. Görgényi Ernő (nemrég újraválasztott) polgármester üdvözölte a megjelenteket, köztük az Aradot képviselő Bognár Levente alpolgármestert, az Arad Városi Tanács és a Gyulai Önkormányzat egykori és mai tanácsosait, Florin Vasilonit, Románia magyarországi, gyulai román főkonzulját. Az ünnepi beszédekben (dr. Görgényi, dr. Pocsay, Cristian Moisescu – a felcímet az ő beszédéből kölcsönöztük –, Bognár Levente, Florin Vasiloni) egyértelműen a Gyula–Arad kapcsolat pozitív hatásai (eredményes közös, már európai uniós pályázatok a környezetvédelem, egészségügy, kerékpárút-fejlesztés terén stb.) domborodtak ki. Az ünnepi ülés keretében a két város fő képviselője egy-egy szimbolikus ajándékot nyújtott át partnerének (a gyulai várat, illetve az aradi városházát ábrázoló képzőművészeti alkotást), majd aláírták a két város közötti partnerkapcsolat meghosszabbítására vonatkozó szándéknyilatkozatot.
A Gyula–Arad találkozó következő állomása a Vigadó volt, ahol Takács Mihály aradi képzőművész harminc alkotásából álló kiállítását nyitották meg – Durkó Károly önkormányzati képviselő és Varga Zoltán gyulai tévériporter közreműködésével –, majd az aradi Filharmónia adott, a nagyszámú gyulai közönség által nagy elismeréssel fogadott hangversenyt Erkel Ferenc, George Enescu és Liszt Ferenc műveiből Dorin Frandeş karmester vezényletével.
A gyulai ünnepség késő este a Kohán-képtárban adott állófogadással ért véget, az aradi „visszavágóra” december 12-én kerül sor.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kiskapuk a jó szomszédhoz
Egy lendülettel három határátkelőt is átadtak november 8-án a román–szerb határszakaszon. A határátkelőhelyek számának növelése megkönnyíti a térség lakóinak „szomszédolását”, a szerb állampolgároknak az utat az Európai Unió felé, de a gazdasági kapcsolatok élénkülését várják tőlük.
Nyolcra nőtt immár a közúti átkelők száma Románia és délnyugati szomszédja, Szerbia között, amiből öt Temes megyében található. Az új határátkelőhelyek a történelmi Bánságnak a trianoni békediktátummal, majd az 1923-as román–jugoszláv határegyezménnyel elszakított területeit kötik össze. A romániai Fény, illetve a szerbiai Módos, továbbá Valkány és Egyházaskér, valamint Kunszőlős és Nákófalva között nyitották meg a határt. Utóbbi helyszínen Alekszandar Vucsics szerb és Victor Ponta román miniszterelnök vágta át a szalagot.
Szalagvágás kampányban
Minél inkább közeledtünk a határ felé, annál inkább sűrűsödtek a „Victor Ponta elnök!” feliratú plakátok az oszlopokon, és az út fölé kifeszített molinók. Az is szembeötlő volt, hogy Temesvártól Kunszőlősig (Lunga) majdnem valamennyi kanyarban láthatósági mellényt viselő rendőr posztolt, vagy civil ruhás „szervek” ütötték el az időt az út mentére félrehúzott járművekben. Arról nem is beszélve, hogy a kormányfői látogatásra kicsinosított falu központjában minden „mezei” érdeklődőt kiszállítottak az autóból, és arra köteleztek, hogy az utolsó három-négy kilométert gyalog tegye meg. Közben felettébb ügybuzgó és szervilis, már-már arrogáns határőrök igazoltattak, sőt fel is írták a neveket és a személyazonossági adatokat.
Hiába, az esemény a romániai elnökválasztás első és második fordulója közötti hétvégére esett. Az elővigyázatosságra talán magyarázat lehetne, hogy aznapra szociáldemokrata- és Ponta-ellenes tüntetést terveztek Temesvárra, de a miniszterelnök-államfőjelölt sokakat meglepve a szerb oldalról érkezett az avatóra – mint utóbb elmondta, az előző este már Belgrádban tárgyalt –, hogy aztán átsiessen a román oldalra, s ott várja szerb kollégáját. Így hiába álltak díszőrséget a szomszédos megyékből is buszokkal odaszállított határőrtisztek és altisztek, nem tiszteleghettek a miniszterelnök előtt.
Sztráda a Balkánra
Az egyórás késéssel kezdődő ünnepség szónokai többnyire az ilyenkor szokásos „tiszteletköröket” futották. Alekszandar Vucsics szerb kormányfő kijelentette: „Nákófalva és Kikinda lakói több mint húsz éve várják a határátkelő megnyitására tett ígéret beváltását. 2004-ig itt kishatárforgalom zajlott, amit felszámoltak. A nemzetközi határátkelő mai megnyitásával nemcsak az utat rövidítjük le a települések között, hanem a két népet is közelebb hozzuk egymáshoz.” Nebojsa Stefanovics szerb belügyminiszter kiemelte, hogy mintegy 30 kilométerrel lerövidítik az utat a régió egyik gazdasági központja, Temesvár felé, majd idézte a régi román szólást, miszerint Románia két örök barátra támaszkodhat: Szerbiára és a Fekete-tengerre. Victor Ponta biztosította a vendégeket, hogy Szerbia is számíthat a román kormány támogatására európai uniós csatlakozási tárgyalásai során. „Azt szeretném, hogy az Európai Unióban Románia legyen Szerbia legjobb barátja. Európa pedig nem lesz teljes és egységes, míg Szerbia és a környező országok nem válnak az unió tagjává” – mondta.
A három új nemzetközi határátkelőt rekordidő alatt nyitották meg, mintegy tíz hónappal a két kormány közötti megegyezés után, az infrastruktúrát alig hat hónap alatt alakították ki. Ponta bejelentette, hogy egy Belgrád-Temesvár autópálya építését is tervezik, ám a sajtó érdeklődésére árnyalta a beharangozót: „Ez nem finanszírozható európai uniós pénzekből, amíg Szerbia nem tagja az uniónak. Megtárgyaltuk Vucsics miniszterelnökkel, hogy a két ország közösen építheti meg a sztrádát, esetleg egy harmadik ország, vagy egy banki konzorcium finanszírozásával. A két ország szakminisztériumai dolgoznak a projekten, és remélem, jövőre nekiláthatunk a források előteremtésének.”
Határátlépési ábécé
A román–szerb határszakasz közel 550 kilométer, aminek majdnem fele szárazföldi határvonal. Vízen és vasúton is át lehet menni egyik országból a másikba, a közúti határátkelők száma pedig nyolcra emelkedett. „Egy átlagos napon a közúti határátkelőkön 1500-1800 személy halad át, a járművek száma két-háromszáz” – ecsetelte Gabriel Furcă, a kunszőlősi határátkelő parancsnoka. A Zsombolya–Szerbcsernye és a Temesmóra–Versecvát nemzetközi határátkelőn nonstop a forgalom, a november elején átadott új határátkelők azonban csak naponta reggel 8 és este 8 óra között tartanak nyitva, és csak a személyforgalmat szolgálják, a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek nem használhatják. Uniós állampolgárok érvényes személyi igazolvány, az unión kívüliek útlevél, adott esetben vízum felmutatásával kelhetnek át.
Kinek jó ez?
Az új határátkelők megnyitásának a két országban élő nemzeti kisebbségek is örvendenek.„Akét közösségnek, a szerbiai románoknak, illetve a romániai szerbeknek is nagyon fontos ez a lépés. Bennünket, romániai szerbeket közelebb hoz az anyaországhoz, a néphez, amelyhez tartozunk, és biztos, hogy minden téren megkönnyíti a kapcsolatteremtést és az együttműködést Szerbiával” – fogalmazott Szlavomir Gvozdenovics, a Romániai Szerbek Szövetségének elnöke, parlamenti képviselő. A határátkelők megnyitásában nagy érdeme volt – az ünnepségen azonban egyéb elfoglaltsága miatt nem jelent meg – Marossy Zoltán Temes megyei alprefektusnak. Szerinte a Bánság romániai és vajdasági részén sorsközösségben élő magyaroknak, civil szervezeteiknek, egyházaiknak, oktatási intézményeiknek ezek a határátkelők nagy segítséget jelentenek majd a kapcsolattartásban „A romániai magyarságon belül mi, a délvidéki magyarságon belül ők számítanak szórványnak. Ezenkívül Budapestről nézve a Nagyvárad–Kolozsvár–Székelyföld tengely, illetve a Bácska–Újvidék tengely mentén élő magyarokat veszik számításba. Mi már nagyon a peremvidékre, a látóhatár szélére sodródtunk” – jegyezte meg kissé lemondóan Marossy Zoltán. Az ő kezdeményezésére indult be két-három éve a Bánság romániai, illetve szerbiai részére eső, de még jelentős magyar közösségek által lakott települések közti kapcsolatépítés. Kikinda, Nagybecskerek és Pancsova vonzáskörzeteibe eső helységekkel keresik a viszonyt a nagyjából hasonló helyzetű, szerkezetű és nagyságú Temes megyei települések. „Próbálkoztunk önkormányzatok szintjén, de észrevettük, hogy két-három találkozó után az angolul beszélők jönnek a rendezvényekre, ránk már nincs szükség – folytatta az alprefektus. – Így inkább a magyar közösségi vezetőkkel, civil szervezetekkel keressük a kapcsolatot. Persze általában az érdekvédelmi szervezetek égisze alatt.”
A mára elrománosodott egykori sváb településen, Kunszőlősön is nagyon várták már a határ megnyitását. A helybeliek távolabbról szemlélték az eseményeket, bár Ioan Dohotar portája alig kőhajításnyira van a vámtól, kapujából jól látszanak a szomszédos Nákófalva tornyai is „Jó volt az is, míg működött a kishatárátlépés, mert ami nem volt nálunk, megvettük ott, biciklivel is átmehettünk, nem kellett benzinre költeni – idézte fel a korábbi állapotokat. – Most is sok minden olcsóbban megvásárolható odaát. Ha csak aprópénzről is van szó, az itteni átlagember azt is megnézi. Sok családnak rokona is van a túloldalon, de azért szerintem nem fognak itt tömegesen átjárni.”
Kettős mérce
Tekintve, hogy Szerbia unión kívüli ország, furcsa, hogy ilyen sürgős volt a román fél számára a határ átjárhatóbbá tétele, miközben kicsit északabbra, Arad megyében már 2014 elején öt új román–magyar határátkelő megnyitásáról egyeztetett a két EU-tagállam kormánya. Ráadásul a Kisvarjas–Dombegyház, Ottlaka–Elek és Feketegyarmat–Gyula–Dénesmajor utak már elkészültek, a Nagylak-Csanádpalota történelmi út újjáépítése még tart, és tervek vannak a Pécska–Battonya útszakasz járhatóvá tételére is. A román kormány augusztusban jóvá is hagyta a kétoldalú közútfejlesztési keretmegállapodást, amelynek értelmében 20 határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg uniós forrásokból, az új határátkelők felépítése mégis késik. Részben talán érthető a kivárás, mert ha Románia belátható időn belül beléphetne a schengeni övezetbe, szabad lenne a közlekedés, nem kellene határállomást építeni. Másrészt viszont tagadhatatlan, hogy mióta a PSD a fő kormányerő, a demokrata-liberális vezetőségű Arad megye infrastrukturális beruházásai, fejlesztései késve, vagy egyáltalán nem valósulnak meg. Példa erre az Aradot északról megkerülő körgyűrű két felüljárója építésének 2012-es felfüggesztése. Az ott kialakuló kilométeres dugók, többórás várakozások miatt a sofőrök körében hírhedté vált Arad, de a helyzet az egész országra rossz fényt vet.
Pataky Lehel Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Dr. Héjja Julianna Erika, a Békés Megyei Levéltár fő levéltárosának előadása a Kovách Géza-emléknapon
Arad krónikása, Kovách Géza történész-tanár tudományos munkássága
Működése fő színterén, Aradon nehéz Kovách Gézáról szólni. Itt, ebben a városban és javarészt a Csiky Gergely Főgimnázium falai között telt életének java része. Sokak személyes ismerőse volt a tíz éve elhunyt tanár, a tudós, az ember, a barát, mindenki Gazsija. A róla kialakult kép – különösképpen a tudósportré – a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárába, Gyulára került irathagyatéka alapján tovább finomítható.
Kovách Géza 1925. december 22-én született Székelyudvarhelyen. Alapfokú iskoláit 1936–1940 között a zilahi református elemiben, gimnáziumi tanulmányait ugyanitt, a Wesselényi Kollégiumban folytatta. A múlt iránti érdeklődése már ekkor megmutatkozott, ötödik osztályban a magyar történelmi versenyvizsgán jutalomban részesült. A középiskolai évek alatt osztálytársával, az író, szociográfus László-Bencsik Sándorral (1925–1999) diáklapot is szerkesztett. 1944-ben érettségizett, de a háború és a hadifogság miatt csak 1946-ban iratkozhatott be a kolozsvári Bolyai Egyetemre. 1948-ban itt végzett történelem–néprajz–földrajz szakon. Tanulmányai befejezését követően egy évig a Gunda Béla vezette Néprajzi Intézetben gyakornokoskodott. Ennek a nyitott, rendkívül közvetlen fiatal professzornak sikerült hallgatói körében a néprajz iránti érdeklődést felkelteni, közös terepbejárásokat szervezett, sőt aktív gyűjtőmunkára is serkentette őket, s a társszerkesztésében Budapesten megjelenő rangos folyóiratban, az Ethnographiában publikálási lehetőséget is biztosított számukra. Kovách Géza is már 1947-ben megbízást kapott egy Gunda-szemináriumon – a gyermekkorában meghatározó szerepet játszó helyszín – Zilah mészárosai szokás- és szókincsanyagának összegyűjtésére. Hozzá hasonlóan a többi diáktárs – Kós Károly, Faragó József, Nagy Olga, Palkó Attila – aktívan bekapcsolódott az anyaggyűjtésbe. Valamennyien komoly veszteségként élték meg a történelmi sorsfordulást, amelynek nyomán a professzor magyarországi tanártársaival együtt 1948 tavaszán kénytelen volt a Bolyai Egyetemet elhagyni. Gunda Debrecenben kapott katedrát, ahol rövid időn belül európai hírű tanszéket szervezett, de közben folyamatosan ápolta kolozsvári kapcsolatait is. Még az ő ösztönzésére készült el Kovách Géza első nyomtatásban megjelent írása, egy román folklorista, Gheorghe Pavelescu Bihar-hegységben végzett kutatásait összegző tanulmánykötetéről írt recenziója. A könyvismertetést 1948-ban a már említett Ethnographia közölte. Egy évvel később ugyancsak az Ethnographiahozta Kovách Géza első önálló, a szilágysági népi űrmértékekről szóló szakcikkét is.
Gunda Béla jelenléte, közvetlen útmutatásai híján a biztató néprajzos indulás megfeneklett, s Kovách Géza a kolozsvári egyetem középkori történelmi tanszékére került, ahol 1948–1951 között Jakó Zsigmond asszisztense lett. A professzor felkérésére 1948-ban a bomló zilahi céhrendszer (fazekasok, csizmadiák, tímárok, gubások) sajátosságait vizsgálta meg. 1949-ben újabb megbízást kapott a Szilágy vármegyei (Közép-Szolnok, Kraszna) és a zilahi levéltárak felmérésére. Az ott látottakról írt jelentésének nagy szerepe volt abban, hogy Jakó Zsigmond 1950 nyarán egy munkacsoporttal szállt ki Zilahra a pusztulásnak kitett anyag megmentése érdekében. A csapat tagja volt Kovách Gézán kívül Dani János, az Erdélyi Múzeum levéltárosa, két fiatal történelemtanár, Szabó Klementina és Szőcs Gyula (a későbbi Bartók-kutató) és Vágó Béla egyetemi tanársegéd, utóbb a haifai egyetem professzora. A II. világháború utáni iratmentés kiterjedt a hadadi Wesselényi, a bonyhai Bethlen család levéltárára is, de gondoskodtak a zilahi fazekasok céhleveleinek múzeumba helyezéséről is. 1950-ben a nagyváradi püspöki levéltár közép- és koraújkori részét juttatták megfelelőbb viszonyok közé. Ez az irategyüttes különösen jelentős forrásértékkel bírt, ugyanis Bihar vármegye és Nagyvárad város XVIII. század előtti levéltára rendkívül hiányos volt. Az ekkoriban, az 1940–50-es évek fordulóján megismert és biztonságba helyezett iratanyag évekre szóló kutatási témát jelentett a fiatal Kovách Géza számára, bár 1951-től a tudományos munka évtizedeken át csak mint szabadidős tevékenység lehetett jelen az életében. Kovách Géza ugyanis kénytelen volt megválni kolozsvári egyetemi állásától is: 1951-ben Aradra helyezték, először a külvárosi, Mosóczy-telepi iskolába került, majd rövid időre a tanítóképzőbe, végül 1954-től a magyar reál-humán líceum tanára lett, innen vonult nyugállományba 1986-ban. Teljesítménye, elért eredményei különösen a kényszerű váltás figyelembevételével értékelődnek fel.
Az 1950-es évek első fele nemcsak Kovách Géza pályakezdése, hanem az erdélyi magyar történetírás egésze szempontjából is válságos időszak volt. A közlési lehetőségek rendkívüli módon beszűkültek, a cenzúra és a nyelvi nehézségek bénították a színvonalas munkát, sok írás az íróasztalfiókok mélyén pihent. Az évtized első felében jórészt munkásmozgalmi írásokat és alkalmi jubileumi megemlékezéseket bocsáthattak közre. Az oldódás jeleként 1956–1957-ben megjelent a Bolyai Farkas- és Kelemen Lajos-emlékkönyv, és a háború utáni általános fejlődésnek megfelelően – ahogy Jakó Zsigmond fogalmazott a menekülés egyik formájaként a cenzúra és a politika durva és szakszerűtlen beavatkozásai elől – a társadalom-, művelődés- és gazdaságtörténeti kutatásokra helyeződött a hangsúly. A kijelölt úton haladt Kovách Géza is, aki a Gunda Bélától kapott rendszert és módszert, a Jakó Zsigmondtól elsajátított forráskritikát, igényességet és kitartást kamatoztatva kezdte el az 1940–1950-es évek fordulóján a losonci Bánffy család gazdasági iratainak kutatását Kolozsváron. 1955-re már Aradon készült el a családi allódium 19. század eleji birtokrendezési kísérleteit ismertető, primer levéltári forrásokon alapuló tanulmánya. Még ugyancsak a kolozsvári egyetemi évek alatt összegyűjtött könyvészeti és levéltári cédulaanyagból született meg Kovách Géza első monográfiája, A zilahi céhek története. A kötet a bukaresti Tudományos Könyvkiadó 1956-ban indított Gazdaságtörténeti tanulmányokcímű sorozatában jelent meg 1958-ban, Jakó Zsigmond, Imreh István, Csetri Elek, Benkő Samu kismonográfiái után. Dankó Imre etnográfus szerint a könyv igazi értéke abban áll, hogy nemcsak egy lineáris szervtörténetet kap az olvasó, hanem széles összefüggésrendszerbe ágyazva megismerheti a céhszokásokat, a céhkötelék fellazulásának hátterét. A kötetből a néprajzi megközelítés sem hiányzott, Kovách Géza írott források és idős kézművesek beszámolói alapján rekonstruálta öt zilahi mesterség – tímárok, csizmadiák, gubások, fazekasok, mészárosok – XVIII–XIX. századi munkamódszerét, eszközkészletét és termékeit is.
Kovách Géza a zilahi céhtörténet megjelenését követő időszakot, az 1960-as évek jó részét, az Arad megyei és városi forrásadottságok- és lehetőségek alapos feltérképezésével töltötte. Ekkoriban inkább rövidebb terjedelmű újság- és folyóiratcikkek, témába vágó részlettanulmányok jelentek meg a tudós-tanár neve alatt, továbbá – mint a pedagóguspálya iránt elkötelezett tanárember – pedagógiai, oktatás-módszertani referátumokat írt. Az 1970-es évekre már Arad és a megye történetének elismert, értő kutatójának számított, Ahol Dózsa és Horea hadai jártak című tanulmánykötetének recenzensei külön kiemelték a szerzőről, „bár nem az aradi táj szülötte, munkája révén belegyökerezett a tájba a katedra és a könyv embere”.
A Kriterion Kiadó 1967-ben indított népszerű Téka-sorozatában 1971-ben megjelent, Erdélyi jobbágyok panaszlevelei című újabb dokumentumválogatásban a Mária Terézia-féle úrbérrendezéstől 1848-ig tett közzé 85 szívbemarkoló folyamodványt. A bevezető tanulmányban itt is „tankönyvbe illő pontossággal” részletezte a jobbágyság rétegeződését, a jobbágyi terhek és szolgáltatások fajtáit. Kovách Géza ez után a társadalomtörténeti kitérő után az Arad megyei települések vonatkozásában is elkészített egy, a zilahihoz hasonló, XVIII–XIX. századi kézművesipar-történeti összeállítást. A román nyelvű monográfia 1974-ben Aradon jelent meg. A későbbiekben hosszú időre elkötelezte magát az ipartörténet mellett, megkezdte a céhszabályzatok szisztematikus összegyűjtését, 1978 szeptemberétől Binder Pál brassói történésszel közösen folytatta ezt a munkát a készülő, A céhes élet Erdélyben című válogatáshoz. A teljességre törekedve egykori kolozsvári egyetemi kapcsolatait is latba vetette, a gyergyói céhes anyag felkutatásában például tanítványa, Tarisznyás Márton muzeológus, néprajzkutató volt a segítségére. Az 1981 nyarán kiadott kötet kedvező sajtóvisszhangra talált határon innen és túl is. Egyedülálló, a magyarországi céhkataszter előtt addig ismeretlen privilégiumokat, céhuniós szabályzatokat tettek közkinccsé benne. A kötet a szerzők számára belépőt jelentett a Veszprémi Akadémiai Bizottság, majd ennek Kézművesipar-történeti Munkabizottsága nemzetközi szimpóziumaira. Évről-évre meghívást kaptak az Éri István, Nagybákay Péter szervezte rendezvényekre, ahol Kovách Géza 1982–1992 között három előadást tartott az aradi kalmár céhekről, a Bánság és Körös-vidék 18. század eleji mezővárosi kézművességéről, valamint Arad megye kisiparáról a XIX. század utolsó harmadában. Binder Pállal a kapcsolat a közös kiadvány megjelenése után sem szakadt meg, együtt állítottak össze egy céhbibliográfiát, ám a Binder által felvetett városi belső rendtartások Téka-kiadása, vagy Kovách Géza a Dózsa-féle felkelés elbeszélő forrásainak összegyűjtésére irányuló javaslata – másikuk érdeklődésének hiányában – nem valósult meg.
Kovách Géza a veszprémi szerepléseken kívül is – lehetőségeihez mérten – aktívan bekapcsolódott a nemzetközi tudományos életbe. A tanítási szüneteket kihasználva rendszeresen kutatott budapesti közgyűjteményekben: a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában talált rá a történész Márki Sándor levelezésére és több tudóshagyatékra. Ennek a nagy merítésnek a részeredményeit a bukaresti magyar életet felvillantó forráskiadványban hasznosította – nagy részben Veress Endre, Jancsó Benedek, Koós Ferenc levelezésére építve.
Kovách Géza a továbbiakban is fáradhatatlan szorgalommal folytatta a tudományos kutatást. A Magyar Országos Levéltárban az 1767–1780 közötti úrbérrendezés Bánságra, Körösök vidékére vonatkozó statisztikai adatait cédulázta ki. 1978 nyarán Araddal kapcsolatos anyaggyűjtést végzett, 24 napos bécsi, német- és olaszországi kutatóút keretében a vatikáni levéltárat is felkereste, Nürnbergben – a Dózsa-téma iránti érdeklődést ébren tartva – a Hunyadi-archívumban kutatott. 1983. évi újabb német kutatóútjának egyes állomásairól – köztük Drezda, Lipcse, Meissen, Potsdam – a VörösLobogóban saját rovatban, az Úti jegyzetekben számolt be az érdeklődő olvasóközönségnek. T. Mérey Klára pécsi egyetemi tanár javaslatára Kovách Géza Egyed Ákossal meghívást kapott az 1994-ben Milánóban megrendezett 11. agrártörténeti kongresszusra, s bár a kiutazás végül elmaradt, távollétében is felolvasták a Temesi Bánság 1718–1828 közötti mezőgazdasági fejlődéséről szóló írását. A tanulmányt kivonatolva, folytatásokban a Jelen olvasói is megismerhették, a rezümét 1995-ben a Világtörténetközölte. A témáról szóló kiérlelt monográfiát 1998-ban a Csongrád Megyei Levéltár Szegeden jelentette meg. Ebben feldolgozta az úrbérrendezés és a II. József-féle népszámlálás iratanyagát, valamint az 1828. évi országos összeírás szerteágazó statisztikai adatsorait. Árnyalni tudta a bánsági betelepítések folyamatát, tervszerűségét, kitért a mezőgazdaság technikai fejlődésére, a vízlecsapolás, csatornázás, a nemesített növénytermesztés kérdésére, azaz a térség gazdasági fejlődésének leglényegesebb mozgatórugóira. 510 falu terjedelmes adatsorát rendszerezte, dolgozta fel – s tegyük hozzá, mindezt hagyományosan, papíron, számítógép nélkül tette.
1999-ben a 150. évforduló alkalmából az aradi vértanúk előtt tisztelgett Az emlékező városcímű dokumentum- és forrásválogatásával. Korábban még nem közölt írásokat, szépirodalmi alkotásokat szerkesztett egybe ebben az utolsó forráskiadványában. A hátralévő években települési kismonográfiákat alkotott, az eltűnt Arad megyei településkataszter megjelenését 2005-ben sajnos már nem élhette meg.
A pálya végén, az ezredfordulón Kovách Géza közel húsz önálló kötet, számos tanulmány, több száz cikk szerzőjeként elismert, megbecsült aradi tudósnak, nemzedékek sorát szárnyra bocsátó pedagógusegyéniségnek számított. S hogy mire volt elegendő ez a teljesítmény, merre billen a mérleg nyelve? Egy, az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti helyzetét elemző felmérés szerint a vizsgált időszakban – a humán és a reál területeket is figyelembe véve – a történettudomány az egyik legrangosabb, legszínvonalasabban művelt erdélyi magyar tudományterületnek számított. A történészszakma ekkor összesen 33 doktori fokozattal rendelkező erdélyi magyar történészt tartott nyilván – köztük az 1974-ben graduált Kovách Gézát. Többségük – hasonlóan Kovách Gézához – az újkort kutatta, leggyakrabban művelt szakterületük a gazdaság- és társadalomtörténet volt. A történészdoktorok több mint fele Kolozsvárott működött, amit a város magyar művelődési, tudományos, egyetemi központ jellege magyaráz, a többiek viszont szellemi elszigeteltségben, egy-egy településen – amint Aradon is – egy, legfeljebb két kutatóval voltak jelen. Jó részük kívül rekedt az egyetemről, kutatóintézetekből, s nem főfoglalkozásként, hanem mint általános vagy középiskolai tanár „szabadidős történészként” művelte a történettudományt. Rendkívül kedvezőtlennek bizonyult a történetírók korösszetétele, a vizsgálat szerint közel egynegyedük Kovách Gézához hasonlóan 70 évnél idősebb volt, s aggasztónak tűnt a szellemi utánpótlás hiánya.
Az ezredfordulós tudományos körképpel egy időben, 2002-ben a stockholmi székhelyű Erdélyi Könyv Egylet Erdély kövei című sorozata egyik kötetét a kortárs erdélyi magyar történettudomány képviselőinek szentelte. A Dávid Gyula szerkesztette rangos kötetbe a „nagy nemzedék” 20 képviselőjének írását válogatták be. Kovách Gézától a XVIII. század végi tiszántúli parasztság helyzetéről írt összefoglalás került be. Nyilvánvaló tehát, kutatási eredményeit a határon inneni és túli tudományos élet el- és befogadta, személyét – Dánielisz Endre szavaival élve – a „magyar tudományosság oszthatatlanságának bizonyságtevőjeként” értékelték. Pál-Antal Sándor három évvel ezelőtti helyzetértékelésében pedig egyenesen az áll, hogy Aradon „Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás”. Neve, művei hosszú időre be fognak épülni a történelmi, helytörténeti kutatások vérkeringésébe, hiszen írásai között sokat hivatkozott alapművek is akadnak. Az életmű, a történészhagyaték egésze pedig a Békés Megyei Levéltárban, Gyulán várja értő feldolgozóit.
Nyugati Jelen (Arad)

„Arad és Gyula kapcsolata közelebb hozta egymáshoz a két országot”
20 éve testvérváros
Amint azt a beharangozónkban is olvashatták, pénteken délután az Aradi Városházán hangulatos ceremónia keretében Arad és Gyula önkormányzatának képviselőtestülete közös tanácsülésen vett részt, ahol aláírták az immár 20 éves testvérvárosi kapcsolat megerősítésére szolgáló dokumentumot. Az ünnepséget az Aradi Állami Filharmónia előadóművészei alkotta duó nyitotta meg, az eseményre meghívták mindazokat az önkormányzati tisztségviselőket, civilszervezeteket, illetve az élet különféle területein tevékenykedő személyiségeket, akik fontos szerepet játszottak a testvérvárosi kapcsolat létrejöttében.
Az egybegyűlteket Gheorghe Falcă aradi polgármester köszöntötte, emlékeztetve őket, hogy húsz évvel ezelőtt Arad volt az első az országban, ahol testvérvárosi megállapodás születhetett. Hangsúlyozta, fontos számukra a Gyula várossal folytatott együttműködés, különösen most, amikor Arad az Európa Kulturális Fővárosa címért száll versenybe. Elismerte, számítanak a testvérvárosok együttműködésére, kiemelve Pécs várost, melynek van némi tapasztalata e téren, hisz köztudottan már elhódította e címet. „Arad város kulturális fejlődése elképzelhetetlen az aradi magyarság fejlesztése nélkül, ezért az aradi önkormányzat egyik célja a magyarok kulturális identitásának megőrzése” – tette hozzá.
Gyula jelenlegi polgármestere, dr. Görgényi Ernő kicsit visszatekintett az elmúlt húsz évre, megemlítve azokat a személyeket, akiknek a munkája nélkül most nem ünnepelhetnének. A gyulai polgármester szerint Arad és Gyula kapcsolata rendkívül sokat tett a két ország egymáshoz való közeledéséért, ugyanakkor a kulturális kapcsolatok megerősítésével jobban megismerhették egymás értékeit. Ami viszont a legfontosabb, hogy a közös programok, rendezvények, kulturális tapasztalatcserék révén nem csak az intézmények, hanem a két város egyszerű polgárai is közelebb kerülhettek egymáshoz.
Gyula város egykori polgármestere, Pocsay Gábor – akinek idején, 1994-ben elhelyezték a megállapodás alapjait – megjegyezte, hosszú út áll a két testvérváros előtt, hiszen még mindig nem ismerik kellőképpen egymás kultúráját. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, utalva az aradi Szabadság-szobornak helyet adó térre, elmondta: azt kívánja, hogy az egész térség egy megbékélési parkká alakuljon, egy ilyen jellegű együttműködés ugyanis példaértékűnek számít a nagypolitikának. A felszólalók között jelen volt még Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Arad 1994-es polgármestere, Cristian Moisescu azonban hiányzott az eseményről.  
A beszédek után a két polgármester aláírta a megállapodást, majd az ajándékozások után, Bognár Levente aradi alpolgármester közreműködésével vetítés következett a testvérvárosi kapcsolat legjobb momentumairól.
Az esemény végén a jelenlevők kézbe vehették az Arad Megyei Jogú Város Tanácsának kiadványát, az Arad–Gyula 20 éve testvérvároscímű kötetet. Az Irházi János szerkesztésében és az aradi Gutenberg Univers Kiadó gondozásában megjelent kétnyelvű, illusztrált kötet a testvérvárosi kapcsolat legfontosabb pillanatait követi nyomon, a benne szereplő fotók egy részét a Nyugati Jelenből válogatták.  
A ceremónia végén a vendégsereg átvonult a megyei múzeumba, ahol részt vettek a Kohán-tárlat megnyitóján.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Húszéves „barátság” Arad és Gyula között
Városvezetéstől és kormányoktól függetlenül mindig jó baráti viszony volt Gyula és Arad között az elmúlt húsz évben – mondta Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP), a Békés megyei város polgármestere az MTI-nek a testvérvárosi kapcsolat jubileuma alkalmából.
„1994 decembere óta politikai, gazdasági és kulturális téren is hallatlanul sokat lépett előre a két város” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy Arad város magyar alpolgármesterét, Bognár Leventét (RMDSZ) tavaly Gyula díszpolgárává választották.
Bognár Levente az MTI-nek úgy fogalmazott: a két város példát mutatott a közeledésben akkor, amikor a két ország között nem volt felhőtlen a viszony. Kiemelte, hogy idén egy civil szervezet is létrejött a két város közötti kapcsolat erősítésére. A gazdasági kapcsolatok az RMDSZ politikusa szerint elsősorban Románia uniós csatlakozásával kezdtek virágozni, azóta több közlekedésfejlesztési projektre közösen pályázott a két település az úgynevezett HU-RO együttműködés keretében.
Görgényi Ernő példaként említette, hogy uniós forrásból készíthettek tanulmányokat kerékpárutak fejlesztésére vagy a megnövekedett teherforgalom csökkentésére, de a két városban működő kórházak is indultak már közösen EU-s pályázaton.
Bognár Levente a jövőbeli tervekről szólva hangsúlyozta: Arad 2021-ben szeretné megpályázni az Európa kulturális fővárosa címet, az ehhez kötődő feladatok közül a gyulai vár rekonstrukciója példamutató lenne számukra saját városuk rehabilitációjánál. Hozzátette: az aradi reptér remélt fejlesztése gazdasági fejlődést vonzana a térségbe, abból Gyula is profitálna.
Ezen túlmenően azt is számba veszik, hogy a viharsarki várost miként lehetne bekapcsolni az Arad–Szeged-autópálya megépítésébe. Az aradi alpolgármester szerint a turizmust is jobban össze kell hangolnia a két városnak, a gyulai termálvíz és a ménesi borvidék adta lehetőségek ugyanis kölcsönösen kiegészíthetik a programkínálatot.
Az évfordulót pénteken Aradon Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, valamint Mile Lajos kolozsvári főkonzul jelenlétében ünnepelték meg a helyi polgármesteri hivatal dísztermében.
Krónika (Kolozsvár)

A kormányhivatal szemét bántják a magyar szimbólumok?
A főgimnáziumba is belekötöttek
Két hivatalos átiratot tárt a sajtó elé Gheorghe Falcă aradi polgármester a Városházán hétfőn megtartott sajtóértekezleten: mindkét dokumentum középpontjában magyar nemzeti érzületet sértő utalások szerepelnek, mind a megyei prefektúra, mind a városi rendőrfelügyelőség részéről.
A Cosmin Pribac Arad megyei prefektus kézjegyével ellátott tavaly novemberi iratban a kormányhivatal arra kéri az önkormányzatot, a lehető legrövidebb időn belül tájékoztassa őket arról, hogy melyek azok a közterek, ahol a román zászló mellett (állandó jelleggel) más nemzetek zászlaja is felvonható. S bár ezt konkrétan nem említik, a polgármester szerint egyértelműen a Szabadság-szobornak is helyet adó Megbékélési parkról van szó.
A bemutatott másik, tavaly októberi dokumentumot – melyen Bala Ionuţ városi rendőr-főfelügyelő és Burtă Valentin, a közrendészeti osztály vezetőjének az aláírása szerepel – szintén a polgármesteri hivatalnak címezték. Ebben arra kérik az önkormányzatot, magyarázza meg, mit jelképez az a magyar nyelvű oklevél, mely bekeretezve függ Bognár Levente aradi alpolgármester irodájának bejáratánál, pontosabban a hivatal folyosójának falán. A rendőrök arra is kíváncsiak, milyen okból függesztették ki a táblát. A rendőrségi kutakodás előzménye, hogy az Új Jobboldal/Noua Dreaptă szélsőséges nacionalista szervezet aradi vezetője, Angel Popescu panaszt tett a prefektúrán az Arad Municípiumi Polgármesteri Hivatalon belül kifüggesztett magyar nyelvű „diplomára”. A pártvezér panaszából a prefektúra rendőrségi ügyet fabrikált, azok pedig értesítették az önkormányzatot.
Hogy miért éppen most tartotta fontosnak Falcă megosztani ezeket az információkat, nem tudni, tény, hogy nevetségesnek és abszurdumnak minősítette a prefektúra és a rendőrség hozzáállását. „Hogyan lehetséges ez, 2015-ben? Hova jutott a kormányhivatal? És a rendőrség? Ennél fontosabb dolguk nincs? Talán elfelejtették, hogy mindannyian az EU tagjai vagyunk? Látszik, hogy ezek az emberek nem jártak a gyulai Nicolae Bălcescu román tannyelvű iskolában, másképp láthatnák, hogy az intézményen belül csupán a román zászló van felvonva, mégsem zavarja az ottani magyarokat – mondta a polgármester, aki szerint maholnap arra is magyarázatot kell adni, hogy mit keresnek a Városháza folyosóin a település fejlődésében vitathatatlan érdemeket szerzett magyar polgármesterek képei.
Visszatérve a Bognár Levente alpolgármester irodája közelében található berámázott okiratra, Atzél Péter, az Arad szabad királyi város egykori polgármesterének adományozott díszpolgári címről van szó, mely alatt egyébként a román nyelvű fordítás is megtalálható.
Bognár alpolgármester a Nyugati Jelennek elmondta: érthetetlen, hogy a forradalom után 25 évvel újra előjönnek az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások. Ez már csak azért is elfogadhatatlan számára, mert egy olyan nemzet szimbólumának használatáról van szó, mely maga is tagja az Európai Uniónak. Az említett kordokumentum hozzátartozik a város történelméhez, nem érti, miért kellett ebbe a prefektúrának beleavatkoznia, sőt még a rendőrséget is értesítenie. Az alpolgármester, aki közigazgatási feladatai mellett köztudottan az RMDSZ Arad megyei vezetői tisztségét is betölti, lapunknak elmondta, felháborodva vette tudomásul, hogy hasonló ügyben értesítette a prefektúra a Csiky Gergely Főgimnáziumot is. Egészen pontosan a szeptemberi tanévnyitón a díszteremben felvont magyar zászló miatt kötöttek bele az iskolába. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyian egy olyan Európa tagjai vagyunk, melynek egyik alapelve a kultúrák, hagyományok kölcsönös tisztelete és elismerése” – nyilatkozta Bognár, aki szerint a szövetségnek kötelessége állást foglalnia a Csikyhez intézett értesítés kapcsán, hiszen az iskola fontos pillére a magyar identitástudat ápolásának és megőrzésének. „Ahogy az az RMDSZ 25. évfordulójának alkalmából Kolozsvárott elhangzott, nekünk kötelességünk megtartanunk megszerzett jogainkat, ugyanakkor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondásából kiindulva – mely szerint Magyarországon a kisebbségeknek joguk van nemzeti szimbólumaikat használni –, Romániában is ugyanolyan jogok illetnék meg a kisebbségeket, mint bárhol Európában. Szerintem egy kormánymegbízottnak nem ezzel kellene foglalkoznia.”.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Aradon elkezdődött a románul oktató magyarországi pedagógusok továbbképzése
Aradi oktatási intézményekben vett részt bemutató órákon pénteken a Magyarországon román nyelven oktató pedagógusok egy csoportja – tájékoztatott róla az Agerpres hírügynökség.
A továbbképzést immár harmadszor szervezi meg az aradi Aurel Vlaicu Tudományegyetem, és a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata. A képzés gyakorlati részét tartották aradi óvodában és iskolában. A 40 órás elméleti felkészítőre az aradi egyetem tanárai utaznak Gyulára. A továbbképzésben részt vevő 15 oktató február végén vizsgázik a leadott tananyagból.
Juhász Tibor, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a továbbképzés Románia és Magyarország kormányának a 2004-ben kötött megállapodása alapján zajlik. Az aradi egyetem két korábbi képzésén mintegy száz, román nyelven oktató magyarországi pedagógus szerzett képesítést. Juhász Tibor azt is hozzátette, a román önkormányzatnak kiváló kapcsolata alakult ki az aradi oktatási intézménnyel, mely ösztöndíjakat is biztosít a magyarországi román fiatalok számára Kolozsvár/Arad, (MTI)

Kultúrigazgató, akit Kodály „buktatott meg”
„A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. (...) Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak” – beszélgetés Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera vezetőjével.
– Az opera igazgatásán túl rendkívül sokoldalú tevékenységet fejt ki Erdély művelődési életében. A kolozsvári zeneakadémián kapta útravalóul ezt a sokoldalúságot?
– Rendkívül szerencsésnek tartom magam, amiért olyan tanári gárda oktatott minket, akikre mindig büszke lehetek: Jagamas János, Szenik Ilona, Márkos Albert, Vermessy Péter, Szalai Miklós, Demján Vilmos, Jodál Gábor, Pop Dorin, Florentin Mihăiescu. Zenei szempontból nagyon sok lehetőségre nyitották ki a szemünket, fülünket.
Olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanárkodás mellett válogathattam a karvezetés, muzikológia, folklórkutatás, netán könnyűzene között.
Ennek következtében bátran, merészen, magabiztosan vágtunk neki az életnek. Bíztunk a tudásunkban, a felkészültségünkben, és úgy gondoltuk, megváltjuk a világot.
– Kezdetben zenetanárként...
– Az akadémia elvégzése után a Maros megyei Mezőszengyelre helyeztek ki zenetanárnak, az ottani román iskolába, ahol csak 1–4. osztály volt magyarul. Később Székelyudvarhelyen, a zeneiskolában, illetve Máréfalván kértem helyettes tanári állást, és hobbiból a helyi gépgyár férfikórusát vezényeltem.
– A táncházmozgalom jelentős hatással volt a hetvenes évek fiatalságának életére. Ön mikor csatlakozott?
– 1977-ben, amikor elindult. Kezdetben én is táncolni mentem, viszont kiderült, hogy hiányos a zenekar. Összeállt egy háromtagú együttes, ám a brácsás rövidesen kiszállt. Én zongorista voltam egész életemben, de arra nagyon büszke vagyok, hogy 25 évesen megtanultam brácsázni úgy, hogy addig soha nem volt vonó a kezemben.
Nem volt könnyű feladat, éjjel-nappal gyakoroltam, egy egész nyaram ráment, mire rendesen megszólaltattam a hangszert. Így lettem a székelyudvarhelyi Venyige zenekar brácsása. Közben elindultam gyűjtőutakra, és szerencsésen tudtam ötvözni a gyűjtött anyagot az iskolai tanítással: amit hallottam a gyűjtőúton, azt szinte másnap megtanítottam a gyerekeknek. Udvarhelyszéken csupán Vikár Béla végzett komolyabb gyűjtőmunkát a 20. század elején. Az anyagokat átcsempésztük Budapestre, a Tudományos Akadémiára és a Folklórkutató Intézetnek.
– Ön hogyan fogalmazná meg a táncházmozgalom hatását a kultúrára, a zenére, a fiatalok életére?
– A táncház megjelenését a 20. század talán legnagyobb magyar kultúrtörténeti fordulatának nevezném. Értékfelismeréshez vezetett a fiatalok körében, egy elfeledett hagyatékról sikerült a port leseperni, így élő, funkcionális, hatalmas értékeket hordozó kultúrvilág került elő. Kiderült, nem véletlenül volt a magyarság mindennapjainak része ezer évig. A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett.
Szép Gyula
1952. február 2-án született a Kolozs megyei Szucságban. 1975-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési Fakultásának pedagógia szakán. 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Érdekes módon Erdélyben a zenészek irányították a táncházakat, belőlük lettek a táncoktatók is. Mi, zenészek, majdnem mind egyetemet végzettek, hamar rájöttünk, milyen kincset lehet kibányászni a népzenéből, hiszen itt hever a lábunknál, és sokkal szebb és értékesebb, mint a kétakkordos, gyenge diszkózene. Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak.
Ne feledjük, a magyar népzene – Vikárnak, Kodálynak, Bartóknak, majd a tanítványaiknak köszönhetően – össze van gyűjtve, rendszerezve van. A fiatalok nemcsak táncoltak, többé-kevésbé felkészülten elindultak gyűjtőutakra, gyakorlatilag ebből is mozgalom lett. Tömegével kezdtek falura járni – volt, aki a viseletért, mások a táncokért, a buliért vagy csak azért, mert ment a babájuk is. A lényeg az, hogy közel negyven év után minden magyarok lakta településen igazi népzenére táncolnak, a táncoktatók már nem az egykori budapesti állami együttes koreográfiáit majmolják, hanem valós táji ismeretekre építik népzene- és néptáncműsoraikat.
– Akadt meghatározó momentum az életében, amely a népzene oktatása és művelése mellett kötelezte el?
– Egyik barátnőm mutatta meg Kodály Zoltán Székely fonó című lemezét. Amíg hallgattuk az operát, olvastam a lemez mellékletét, melyben le volt írva a szöveg, és rájöttem, az egész nem más, mint egy Kodály által feldolgozott népdalfüzér. Mivel már tanítottam, rádöbbentem, milyen kevés népdalt ismernek a székelyföldi gyerekek, és a felnőttek sem sokkal többet. Az új hangzást szokták meg, nehezen tudták befogadni a régi stílust, idegenkedtek tőle. Azáltal, hogy én színpadi előadásra tanítottam a népdalokat, lassan megszerették őket. Beigazolódott, amit Kodály mondott: a népdalokat nem kell kiszakítani a környezetükből, hanem abban a talajban kell megmutatni őket, amelyben születtek, éltek.
– Alig huszonkilenc évesen kinevezték a székelyudvarhelyi municípiumi Művelődési ház igazgatójává. Nem volt gyanús senkinek?
– Valószínűleg sokféle tevékenységem miatt figyeltek fel rám a város és a megye vezetői. Elvállaltam, és volt is megbotránkozás Udvarhelyen: mi az, hogy egy tisztességes tanító bácsit, aki amúgy jól vezette a művelődési házat, felvált egy fiatal, hosszú hajú, nagy szakállú ismeretlen, aki még csak nem is székely? De hamar megszeretett a város, mert nyitottan közeledtem mindenkihez.
Úgy éreztem, a hivatásos művészeket kell megmutatni az udvarhelyieknek, az ő jelenlétüket arányaiban kevésnek éreztem. A műkedvelő előadások mellett egyre sűrűbben léptek fel hivatásos művészek is. Kezdett úgy tűnni, hogy aki magyar, és Erdélyben számít, Udvarhelyen is be akar mutatkozni. Az udvarhelyiek több színházi előadást láttak, mint a kolozsváriak vagy a marosvásárhelyiek, hiszen itt felváltva vendégszerepelt mind a hat erdélyi társulat. Végül éppen Kodállyal ütöttem meg a bokámat Székelyudvarhelyen, gyakorlatilag miatta (is) rúgtak ki...
– Mi történt?
– Kodály születésnapjára fesztivált szerveztem. Egymás után mutattuk be Kodály mindhárom színpadi művét – a Székely fonót, a Háry Jánost és a Czinka Panna balladáját, utóbbit először Erdélyben. Főleg az utóbbi verte ki a biztosítékot, újra meg újra betiltották. Nem tudták megmagyarázni, miért, egyszerűen a hangulata nem tetszett. Végül kirúgtak, és el kellett hagynom a várost, mert Székelyudvarhelyen nem engedtek elhelyezkedni, noha több iskola is alkalmazott volna.
– Mondhatni felfelé buktatták...
– Igen, zenei szakirányító lettem Csíkszeredában, a Hargita Megyei Alkotások Házában. Rendezvényeket szerveztem, de a megye falusi zenekarainak repertoárját is ellenőriznem kellett: én voltam a zenei cenzúra. Jóvá kellett hagyni például, hogy egy zenekar mit játszik a lakodalomban. Azt például tilos volt, hogy Hétre ma várom a Nemzetinél, mert maga a nemzet szó – hiába tudjuk, hogy egy szállodára utal – nem lehetett benne. Ettől persze mindenki játszotta. Az egyik zenekar beírta a repertoárlistájába az Un pumn de secui című dalt. Ezt mindenki aláírta, mert hiszen románul volt. Persze a székely himnuszról volt szó.
De Csíkból sem önként távoztam. A Kodály-fesztiválért magyar állami díjat kaptam, sok embert megismertem, állandóan jöttek a meghívók a magyar nagykövetségről mindenféle eseményre. Folyóiratokat, könyveket vittem onnan, Csíkban osztogattam őket. Egy szép nap letartóztattak, a Szeku elvitte a könyvtáramat, az állásomból pedig kidobtak. Egy napra a Gyimesbe helyeztek. Azért egyre, mert közben rájöttek, a magamfajtának Gyimes maga a paradicsom.
– Hogy lett ebből opera?
– Még udvarhelyi időszakomban, amikor az opera akkori zenei titkára beadta a kitelepedési kérelmét, megkérdezték, érdekel-e az állás? Négyszer versenyvizsgáztam, mind a négyszer megnyertem, de mivel nem volt kolozsvári személyim, és Kolozsvár zárt város volt, nem alkalmazhattak. Az opera pedig folyamatosan kiállt mellettem, és inkább nem vettek fel senkit. Félévente kiírták az állást, félévente jöttem versenyvizsgázni. Két évig ment ez így, végül 1988-ban kihallgatást kértem a pártbizottságnál. Elmondtam, hogy eredetileg nekem is kolozsvári személyim volt, csak a párt meg a haza érdekében oda költöztem, ahol megbíztak egy feladattal. Végül beleegyeztek, hogy elfoglaljam az állást.
A rendszerváltás után élveztem azt a hatalmas területet, amit be lehetett lakni. Nem voltak még civil szervezetek, rendezvények, így részt vehettem a Kallós Alapítvány létrehozásában, a Németh családdal én szerveztem az első táncháztábort Erdélyben, sokat ügyködtünk azon, hogy minden település lehetőleg civil szervezetet hozzon létre. 1990-től a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőségen az volt a feladatom, hogy a magyar kultúra gyakorlását szavatoljam a magyar közösségekben. Nem volt egyszerű, mert sok volt még a gyanakvó ember, éppen a néptánc kapcsán: azzal is vádoltak kutatók, hogy a román zenét magyarként adjuk el.
Szívesen vállaltam 2000-ben az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetését, hiszen a képviselet infrastruktúrájával és háttérerejével lehetőségem nyílt a magyar kulturális életet átlátni. Az irodámban alkották meg az egyházak jogi képviselői és az RMDSZ politikusai azt az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási törvényt, amit egy az egyben átvett a román kormány. Megtisztelő volt, hogy megszervezhettem a Millenniumi Sokadalmat, ami megelőzte a Kolozsvári Magyar Napokat.
– Előbb művészeti vezetőként dolgozott az operában, 2010 óta igazgatóként. Korábban milyen viszonyban volt a műfajjal?
– Megvallom őszintén, annyit tudtam az operáról, hogy egyetemista koromban néhány bemutatóra elmentünk. Diákéveinkben nem voltunk nagy operába járók, a zenetörténeti órákon az operarészen éppen csak átfutottunk. Új világ tárult elém, de nagyon megszerettem...
– Egészen egyedi produkciók fűződnek azóta a nevéhez. Hogyan született meg például az ötlet, hogy világpremierként az összes Erkel-operát bemutassa a kolozsvári opera?
– 1991-ben született az ötlet, amikor a Hunyadi László című operával Gyulán, Erkel szülővárosában léptünk fel. A gyulai Várszínház akkori igazgatójának tettem egy viszonylag felelőtlen ígéretet, miszerint bemutatjuk mind a nyolc Erkel-operát. Az akkori igazgató, Simon Gábor, Hary Béla karmester és Dehel Gábor rendező is az ügy mellé állt, megszereztük a kottákat, és végül kultúrtörténeti sorozat lett belőle. Az egyedüli opera vagyunk, ahol 10–12 év leforgása alatt az összes Erkel-operát bemutatták. Arra is büszkék vagyunk, hogy 1990 óta kortárs magyar operákat is folyamatosan színre viszünk, programszerűen ezt sem teszi senki.
– Közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A visszavonulás is közeleg?
– Elég régóta foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Telik az idő, ugyanakkor megnyugtató módon szeretném látni az opera vezetésének jövőjét. Szeretném, ha még aktív koromban felváltana valaki, akinek átadhatok valamennyit mintegy három évtizedes tapasztalatomból. Büszke vagyok a társulatra, jól érzem itt magam, de a dolgok rendje az, hogy egyszer átadjuk a helyünket. Nincs bennem hatalomvágy, nem futkosok a titulusok után. Sikerült egy fiatal, jó minőségű csapatot összehoznom az operában, amely mégiscsak a legnagyobb, Magyarország határain kívül működő, hivatásos magyar intézmény. A maga nehézségeivel és szépségeivel.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Vélemények a Borosjenői Magyar Napról
Együtt örvendhettek a szórványmagyarok
Múlt szombaton Borosjenőn a rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt egyedülálló rendezvényként tartották meg az I. Borosjenői Magyar Napot, amelyen mintegy 70 néptáncos, énekes és zenész lépette fel, 100-nál több helybeli és környékbeli magyar érdeklődő tekintette meg a programot. Úgy éreztük, hogy a helyszíni tudósításon túlmenően érdemes megszólaltatni a résztvevők, a közreműködők, de a szervezők képviselőit is.
Magyar Napot a magyar vendégeknek
A békéscsabai mesterszakács, Máté Zoltán 3 éve dolgozik a Szerencsemalom Panzióban, ahol nagyon jól érzi magát, mert magyarként elfogadták. Nem csoda, hiszen eleinte csak magyaros, manapság már a román hagyományok szerint készülő ételek tekintetében is jártas. Kérdésünkre, hogy e szórványvidéken van-e igény magyaros ételekre, határozott igennel válaszolt, ugyanis gyakran rendelnek kemencében sütött malacot, pulykát, a kacsasült, illetve a sertés- vagy a marhapörkölt, továbbá a gulyásleves is állandóan szerepel az étlapon. A szombaton sütött, 12-13 kilós malacot reggel 7 órakor tette a sütőbe, de kacsát és sertéscsülköt is készített párolt vöröskáposztával és aszalt szilvával, burgonyával. Sertés-, illetve marhapörköltet is készített tarhonyával vagy galuskával. Maga már többször említette a főnökeinek, hogy jó lenne magyar napot szervezni, mivel a Szerencsemalmot sok magyar felkeresi, a maga gyulai, békéscsabai barátai is gyakran járnak errefelé.
Pankotai szívvel örülni
Pankotáról Gulyás László tanár és felesége népes csoporttal érkezett a magyar napra, ahol egy hosszú asztalt elfoglaltak. Amint elmondta, ezelőtt 50 évvel, amikor a még működő helybeli malom árkához halászni járt, nem gondolta volna, hogy itt egyszer magyar napot szerveznek. Nagyon örvend, amiért a vállalkozók a malmot megmentették a teljes leromlástól, de hasonlóképpen értékeli a kezdeményezést is, amelyen boldogan vesz részt abban a reményben, hogy egyszer talán Pankotán is szerveznek a szokásos szüreti bál mellett hasonló, magyar összejövetelt.
Reménykedni a több résztvevőben
Demeter Mária és férje, Rudolf a borosjenőiek asztalánál foglaltak helyet. Végtelenül boldogok, amiért került egy helybeli ember, aki a szabad idejét feláldozva összegyűjtötte a magyarságot. Mert Borosjenőn hiába van Magyar Ház, ha a rendezvényeit igen kevesen látogatják. Demeter Mária szomorúan tapasztalta, hogy a magyar napra is kevés borosjenői jött el, náluk többen vannak a környékbeliek. Velük viszont jó érzés újra találkozni, együtt lenni. Abban reménykedett, hogy évente megszervezik a Borosjenői Magyar Napot, aminek az idei sikere jövőre bizonyára sokkal több helybeli, illetve környékbeli magyart fog ide csábítani.
Isten tartsa meg a szokásukat!
Gulyás Ödön ugyancsak Borosjenőről érkezett, a Szerencsemalomban igen kellemes meglepetéssel fogadta a színvonalas programot, amit a borosjenői román néptánccsoport nyitott meg, magyar népviseletben. Úgy érzi, a jelenlegi polgármester tiszteli, kedveli a magyarokat. Ilyen polgármesterük még nem volt, ezért azt kívánják, Isten tartsa meg a szokását, de a szervezőnek is adjon további lelki erőt a rendezvény hagyományossá tételéhez.
Borossebesen is vágynak hasonló műsorra
Mellák István, az RMDSZ borossebesi szervezetének elnöke az egész családjával, összesen tizenhatodmagával vett részt a borosjenői rendezvényen, ami igen jó benyomást tett mindnyájukra. Szépek voltak a táncok, nem különben a táncosok, programjuk meghatotta a borossebesieket, akik nagyon vágynak az ilyen műsorokra. Ugyancsak ízlettek a magyaros ételek, de a program utáni táncból is alaposan kivették részüket, mindnyájan jól szórakoztak, hálásak a szervezőknek.
A nagyzerindiek sikerkovácsa
A borosjenői programon bemutatott virtuóz szólótánca révén végre személyesen is megismerhettük ifj. Szilágyi András koreográfust, akit a falunapokon rendszeresen megdicsértünk a nagyzerindi Ibolyások tánckultúrájában végrehajtott látványos fejlődésért. Kérdésünkre elmondta: zerindi gyökerű, hiszen az édesapja Nagyzerinden, az édesanyja Feketegyarmaton született, de a rendszerváltás előtt Gyulára költöztek. Maga már ott született, de rendszeresen hazajárnak a rokonsághoz. Most Eleken laknak, ezért az ottani, de a békéscsabai Tabán táncegyüttesben is táncol. Nagyzerinden ismerkedett meg az ott zajló néptánccal, három évvel ezelőtt felkérték az oktatásra. Szerencsére jó csapatszellemet talált, lobog a tánctanulási vágy, de nagyon sokat köszönhetnek Kiss-Gál Csillának, aki a csapat lelke, összetartja a társaságot. Rendszeres kapcsolatban vannak, folytonos a tanácsadás, a csapat rendszeresen próbál, maga csak akkor jön el, ha szükséges. Különös öröm számára, hogy Borosjenőbe elkísérhette a csapatot, részt vehetett a magyar napon, és reméli, máskor is eljöhet.
Egymást tisztelni, jobban megismerni
Az I. Borosjenői Magyar Nap ötletgazdája a Szerencsemalom Panzió társtulajdonosa, igazgatója, Ovidiu Ciocan volt, aki az ötlet oka iránti érdeklődésünkre elmondta: Romániában, azaz Erdélyben élünk más nemzetiségekkel együtt, ezért az erdélyi tradíciókat, köztük a nemzetiségek szokásait is fel kívánják karolni. Mivel évszázadokon keresztül békességben élnek a nemzetiségek, a másik két tulajdonossal együtt úgy érezték, a jobb megismerésért célszerű megtartani az ő napjaikat is, elkészíteni a hagyományos ételeiket, felszolgálni italaikat. A sorozatot a magyarok napjával kezdték, de a németek, a szerbek és más nemzetiségek is sorra kerülnek, ebből hagyományt kívánnak teremteni. A magyar nap sikerén felbátorodva jövőre újra meg kívánják tartani.
Örvend, amiért örömöt okozhatott
Mészáros Dávid fogtechnikus volt a szervezője az I. Borosjenői Magyar Napnak, ezért afelől érdeklődtünk nála, elégedett-e az egyetlen hét alatt összehozott program sikerével? Elmondta, nem volt egyszerű egyeztetni a tánccsoportok vezetőivel a programot, de hát ebben már van némi tapasztalata, ugyanis 20 évvel ezelőtt, nt. Herdeán Gyöngyi akkori borosjenői beszolgáló református lelkipásztorral, illetve a feleségével, Katalinnal a református parókián szervezték meg az első magyar szavalóversenyt. A következő évben már a kultúrotthonban szervezték, de a lakásukban választották meg a szavalóverseny zsűrielnökévé dr. Brauch Magdát, aki azóta betölti a tisztséget. Maga és a felesége 5-6 kosár szendvicset készített a résztvevőknek. Nt. Herdeán Gyöngyi tiszteletessel közösen találták ki a Horváth Béla Szavalóverseny nevet, az ötletet megbeszélték Horváth Ilonkával, az elhunyt színművész húgával is. A mostani magyar nap megszervezését sem tekinti különös áldozatnak, hiszen egy közösségi rendezvény csak akkor jöhet létre, ha valaki felvállalja a szervezési gondokat. Örvend, amiért a Szerencsemalom igazgatójának, illetve Călin Abrudan polgármester felkérésére megszervezhette, örömöt okozhatott a helybeli és környékbeli szórványmagyarságnak.
Epilógus
Az elhangzottakat nem kívánjuk kommentálni, azok magukért beszélnek. A borosjenői jó példa arra, hogy szinte bárhol szervezni lehet magyar programot, ami hagyományossá is tehető, ha kerül kellő támogatás, illetve van, aki felvállalja a szervezéssel járó gondokat. Ha megértjük, hogy a kultúránkkal örömöt szerezni a lehető legnagyobb öröm, különösen a szórványmagyarok körében.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Lélek-Hang
A Fehérváry Egyesület ötlete alapján indult a Lélek-Hang klubest Bibarcfalván. Az első klubest meghívottja Pál-Hadnagy Ilona gyógypedagógus, mentálhigiénés szakértő volt, a házigazda szerepét pedig Baló Tünde Ibolya pedagógus látta el.
„A hétköznapok rohanásában legyen számodra néhány óra, amikor szíved betakarja a béke puha álomtakarója. Induljon el minden napod szeretettel és békességgel a szívedben és lelkedben”– a sok szép gondolat mellett ezekkel a szavakkal nyitotta meg az estet Baló Tünde Ibolya. 
A folytatásban interaktív tevékenység zajlott „A televízió hatása” témakörben. A résztvevők sok-sok értékes gondolatot hallgathattak meg, megtudva, hogy a mértéktelen és nem szűrt tévénézésnek többnyire káros hatása van mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. 
A Fehérváry Egyesület nevében Tordai Iluska köszönte meg az előadónak és a házigazdának az értékes gondolatokat, az érdeklődőknek pedig a részvételt, a kellemes és jó hangulatban eltöltött órákat.  
A elkövetkező klubestek során a család, a gyermek, az emberi kapcsolatok, az egészség, az egészséges életmód témakörökben fognak társalogni, ezen kívül helyet kapnak összejöveteleiken a különböző tevékenységek, és természetjáró túrákat is szerveznek.
A következő találkozó április 7-én, kedden este 7 órától ugyancsak a helyi kultúrotthon kistermében lesz. Meghívott vendégek: Veress Erzsébet szakpszichológus és Veress Réka orvos (Gyula, Magyarország). 
Az előadás témája: Természet vagy neveltetés. Az est házigazdája Benedek Erzsébet Andrea pedagógus lesz. Szeretettel várnak minden érdeklődőt. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megbékélési és együttműködési díj Aradnak
Az Európai Parlament volt alelnöke, Surján László alapította Megbékélési Mozgalom (alapokmánya a Charta XII.) legrangosabb elismerését, a Megbékélési és Együttműködési díját ítélték oda Arad városnak. Az eseményre Budapesten került sor április 15-én, a ceremónián Gheorghe Falcă aradi polgármester vette át a díjat Surjántól.
A Megbékélési Mozgalom kezdeményezői egyébként hét országból származnak, saját bevallásuk szerint ragaszkodnak anyanyelvükhöz, történelmükhöz és kultúrájukhoz. Meggyőződésük, hogy az unión belül csak egymást támogatva tudnak érvényesülni, megerősödni, az egymással való állandó ellenségeskedésekkel pedig Európa peremére szorulnak.
Az elismerés kapcsán Falcă azt nyilatkozta a sajtónak: a jelölés megtiszteltetésnek számít, hiszen Arad a multikulturális együttélés szimbóluma. „Az együttélés harmóniája és a társadalmi béke Arad fejlődésének és gazdagodásának alapjául szolgált. Az etnikai és vallási tolerancia, a kölcsönös tisztelet, a nyitottság és az együttműködésre való hajlandóság közösségünk alapvető értékeit képezik” – mondta a polgármester, aki szerint ezek azok az értékek, melyek indokolják Arad város jelölését az Európa Kulturális Fővárosa címre.  
Surján László megjegyezte, volt alkalma Aradon vendégeskedni, ahol megtapasztalhatta, mit jelent egy nyitott, európai szellemű közösségben élni. „Arad magába foglalja mindazt, amit Európa jelképez: multikulturalizmust, sokféleséget, egységet”.
A Megbékélési Mozgalom díját Arad municípiumnak Gyula testvérváros képviselő-testületének javaslatára ítélték oda. A ceremónián dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester a két város közötti, immár 20 évre visszanyúló együttműködésről beszélt, kiemelve a közös értékeket.
A mozgalom kezdeményezői vallják, hogy csak azok csatlakozhatnak a szervezethez, akik nyitottak más nemzetek értékeinek felismerésére és tiszteletére, elutasítanak minden gyűlöletet, ugyanakkor készek megismerni szomszéd népeik történelmét, kultúráját. 
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Kétmilliárddal nőtt idén a magyarországi nemzetiségek költségvetése
„Ennyien még soha nem voltunk”
A megyebeli magyarság május 9-én tartott majálisán jelen volt, mint már annyiszor, Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának volt elnöke, jelenleg a magyarországi románok parlamenti szószólója. Balta János kollégámmal mostani funkciójáról és a Magyarországon élő románok problémáiról kérdeztük. – Mit jelent pontosan a nekünk, de talán még a magyarországi nemzetiségeknek is újszerűen hangzó „parlamenti szószóló”? Milyen feladatokkal, kötelezettségekkel jár?
– Ez egy új formula, amivel a harmadik FIDESZ-kormány az elmúlt évtől lehetőséget biztosított a nemzetiségek számára, hogy megismerjék a parlamenti munkát, az ott folyó történéseket, és lehetőséget arra, hogy a nemzetiségiek egy bizottságot, frakciót hozzanak létre a magyar országgyűlésben. Havi rendszerességgel, olykor kétszer is ülésezik a nemzetiségi bizottság, és általában minden ülésére meghív tárcavezetőket, államtitkárokat, helyettes államtitkárokat, akik beszámolnak a kormány tevékenységéről. Gyakorlatilag a nemzetiségi bizottságnak joga van véleményezni a magyarországi törvényalkotási folyamatokat, sőt, a nemzetiségi kérdéseket a bizottságunk véleményezi. A parlamentben a nemzetiségi szószóló, mint a többi képviselő, szót kérhet, elmondhatja a véleményét. Az első nagyobb eredmény, amit a nemzetiségi szószólók elértek, az az, hogy a 2015. évi költségvetésben 2 milliárd forinttal sikerült emelni a magyarországi nemzetiségek költségvetését. Az egyik ilyen pénzügyi forrás, támogatás arra irányult, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok létre tudták hozni az országos önkormányzaton belül a hivatalukat, ami azt jelenti, hogy hasonlóan tudnak működni – bizonyos értelemben –, mint egy települési önkormányzat: a mindenkori hivatal dolgozói felelnek az ott folyó munkáért és megoldják a napi gondokat, problémákat. A költségvetésben megjelent egy 440-valahány millió forintos összeg, ami tulajdonképpen lehetőséget biztosít arra, hogy a nemzetiségi önkormányzatok önerőt kapjanak pályázatokhoz, és adott esetben intézményeket tudjanak felújítani. Talán mindenki által ismert, hogy Magyarországon az országos önkormányzatok intézményfenntartók, a nemzetiségi intézményeket 2011-től kezdve az országos nemzetiségi önkormányzatok irányítják – a románok a románokat, a szlovákok a szlovákokat és így tovább. Ez a költségvetés pedig elég nagy feladatokat ró az önkormányzatokra. Hála istennek el tudjuk mondani, hogy a költségvetés fedezi kiadásokat. A kisebb létszámú önkormányzatok esetében azonban felmerül az a kérdés, hogy elég-e a fejkvóta alapján történő támogatás. Elmondhatjuk: egy kiegészítő támogatást írunk alá az emberi erőforrások minisztériumának mindenkori államtitkárával, vagy miniszterével ahhoz, hogy kiegészítő támogatást kapjanak a kisebb létszámú iskolák. Mert vannak olyan közoktatási intézményeink, amelyek 110–120, de esetleg csak 60 fővel működnek. Egy nagyobb létszámú iskolában a fejkvóta alapján történő finanszírozás már fedezi a kiadásokat.
– A fejkvóta bármilyen számú diák esetében azonos nagyságú?
– Igen, de kis létszámnál nem éri el a szükséges szintet. (A kiadásokba beletartozik a pedagógusok és a technikai személyzet bére is.) A többségi társadalom intézményeihez hasonlítva itt egyfajta önálló intézmény maradt fenn, mert minden intézmény rendelkezik egy gazdasági vezetővel, aki előkészíti a gazdasági költségvetést, és a az országos önkormányzathoz köteles bejelenteni mindenféle költségvetéssel összefüggő problémát, s az országos önkormányzat közgyűlése hagyja jóvá, az igazgató beszámolója alapján, hogy mire, hogyan fordították az államtól kapott összeget. Az országos önkormányzat gazdaságilag és az oktatás szempontjából felel azért, hogy a nemzetiségi intézmények mindenben megfeleljenek a törvényi előírásoknak. Az országos önkormányzat kapja a nemzeti kormányzattól a támogatást, amelyet teljes egészében átutal azokhoz az intézményekhez, amelyeknek szükséges. Van egy oktatásért felelő oktatási főosztályvezető, az országos önkormányzatoknál (minden nemzetiségnél külön-külön) van oktatási bizottság, amely az intézmények szűkebb körű problémáival foglalkozik. A nagyobb gyermeklétszámmal rendelkező önkormányzatok szerencsésebbek, mert nincs szükségük a kiegészítő támogatásokra.
– Magyarországon hány, a parlamentben képviseltetett nemzetiségi önkormányzat van?
– 13 takszált nemzetiség él, valamennyi tagja a nemzetiségi bizottságnak, amely a képviselői irodaházban kapott irodát (minden nemzetiség külön irodát, természetesen). A törvény minden magyarországi nemzetiségi szószólónak biztosít alkalmazási lehetőséget munkatársakra, szakértőkre (kb. 740, 750 ezer forintig). Ez fontos előrelépés. A nemzetiségi bizottságnak mind a 13 tagja egyenlő jogokkal rendelkezik.
– A magyarországi román önkormányzat hány intézményt tart fenn, és milyeneket?
– Öt intézményünk van, de az egyik három tagintézménnyel működik, gyakorlatilag tehát 8 tartozik a gyulai székhelyű országos román önkormányzat fennhatósága, irányítása alá. Az említett intézmények: az elsőnek az országos román önkormányzat által 2011-ben átvett battonyai kétnyelvű iskola, van román intézmény továbbá Eleken, Kétegyházán, Gyulán (a Nicolae Bălcescu Általános Iskola, Kollégium és Gimnázium), Körösszakálon (az iskolatársulás, amihez Bedő és Körösnagyharsány tartozik). Egyetlen olyan intézményünk, van, amely nem az országos román önkormányzathoz, hanem a Klebelsberg Intézethez tartozik: a méhkeréki román iskola. Most tettük lépéseket, hogy átvegyük, a miniszter úrnak elküldtük a kérelmet, Juhász Tibor elnök úr (a magyarországi Országos Román Önkormányzat elnöke – szerk. megj.) fel van hatalmazva, hogy kezdje meg a dokumentáció elkészítését, s ha sikerül, reményeink szerint a méhkeréki iskolát is átvesszük.
Van még valami, amiről beszélnünk kell: a helyi nemzetiségi önkormányzat is lehet intézményfenntartó. Méhkerék esetében a képviselők és a lakosság számarányát tekintve a magyar törvény lehetőséget biztosít arra, hogy átalakult román önkormányzat intézményfenntartó legyen. Ők is kérték az iskola átvételét, az országos és a helyi önkormányzat között e tekintetben van egyfajta súrlódás.
Az általunk átvett intézmények mindenesetre nagyon nagymértékű gyermeklétszám-emelkedést mutattak. Gyulán, például, amióta a Nicolae Bălcescut átvettük, csúcslétszámra jutottunk, 370 tanuló fölött vagyunk, ennyien soha nem voltak. Szeptembertől két általános iskolai csoportra van igény, de ugyanez mondható el Battonyán is. Ott, sajnos, olyan helyzetbe került az országos önkormányzat és az iskola vezetősége, hogy már nem tudunk felvenni se óvodásokat, se iskolásokat, egyszerűen nincs hely. 120 fölé emelkedett, szinte a duplájára nőtt a tanulók száma. A múlt hetekben tárgyaltam több fontos személyiséggel, nagyon várom, hogy segítsen a kormányzat az intézményünk bővítésében, mert nem tudjuk hova tenni a diákokat. Szeretnénk Battonyán, az iskolában a tetőteret beépíteni, szeretnénk tornacsarnokot, ugyanezt Kétegyházán is. Szakmai színvonalon is történt áttörés, magas színvonalon tudjuk oktatni a román nyelvet, másrészt tudtunk forrásokat biztosítani a beruházáshoz, fejlődéshez. Például a tavalyi év folyamán több mint 50 millió forint értékű felújítást sikerült elérni a gyulai iskolánál – felújították a tornacsarnokot, tantermeket, vendégszobákat, a kollégiumban a hálótermeket, az egész épületegyüttest szigetelték, tehát jelentős volt a fejlesztés, és szakmai szinten is történt előrelépés.
– A színvonal-emelkedés miből adódott?
– Nagyon sok intézményben magas iskolai végzettségű pedagógusok vannak, akik teljes mértékben megfelelnek a nemzetiségi oktatás követelményeinek, vannak Romániából áttelepült szaktanárok. A mi oktatási intézményeink Békés, Csongrád és Hajdu-Bihar megyében vannak, a magyar–román határhoz közel. A bihari iskola, Körösszakál esetében Nagyváradról jöttek besegítő tanárok, Battonyán sok Romániából áttelepült család él, tiszta magyar, de többségében vegyes és tiszta román ajkú családok, ott élnek, többen ott tanítanak. Most már sokan járnak át a határ magyar oldala mellől Romániába, Aradra, Nagyváradra dolgozni, magyar ajkúak is. Pozitív tendencia, hogy a Romániában dolgozók rájöttek, milyen jó lenne, ha beszélnék a román nyelvet. Még vádak is érték az országos önkormányzatot, hogy miért engedi meg a magyaroknak, hogy román iskolába járjanak. De szerintem egy európai unióház tartozó országban az az igény, hogy elsajátítsanak egy más nyelvet, kultúrát, esetünkben a románt, nagyon pozitív dolog. Manapság már nyitott kapuk vannak az unióban. De létezik egy nagyon gyakorlatias haszon is, azon túl, hogy a szomszédos országban könnyebben boldogul, munkát keresve. A magyarországi egyetemi diplomához, például, kell egy felsőfokú idegennyelv-vizsga – a nemzetiségi iskolában a diák jól el tud sajátítani egy idegen nyelvet.
– Mekkora létszámú a legkisebb magyarországi nemzetiség? – merthogy a legnagyobb a roma.
– A szerbek 8-10 ezren vannak, a szlovének 4-5 ezren. De hogy megelőzzem a következő kérdést, mert látom, az következett volna: a 2011-es népszámlálás adatai szerint 46 ezer fölé ment a magukat románnak vallók száma. Az előző népszámláláskor tízezer fő körüli polgár vallotta magát románnak Magyarországon, de ez nem volt valós szám, mert az egyházzal együttműködve olyan 20 ezerre taksáltuk a számukat. A legutóbbi népszámlálásnál a növekedés úgy valószínűsíthető, hogy az áttelepültek, a vegyes házasságban élők is románnak vallották magukat. Ezt azzal tudom alátámasztani, hogy a népszámlálási adatok alapján sok katolikus, református van a magukat románnak vallók között, tehát nem csak az ortodox vallásúakról van szó.
– Vannak-e egykor államosított román egyházi tulajdonok, amelyeket még nem szolgáltattak vissza?
– Ház ez egy örök téma. Az az igazság, hogy a (gyulai ortodox) püspökséget megelőző vikáriusság idejében talán nem voltak eléggé résen, amikor a visszaszolgáltatás, a visszaigénylés folyamata zajlott, zömében nem megfelelő következetességgel kérték az egyház által működtetett intézményeket, amelyek közül sok magánkézbe került, és mára közülük némelyik sajnos, már „elveszett”. Keressük a megoldást, hogy miként lehetne visszaszerezni őket, de nem könnyű. Az Országos Román Önkormányzattal szemben lévő épületben működött például valamikor az egyházi román iskola, a helyén most panzió van.
– Visszatérve egy előző problémára: a szószólói rendszerrel megoldódott-e a magyarországi kisebbségek, köztük a román parlamenti képviselete?
– Én úgy gondolom, és mondom is: Magyarországon 1993 óta létezik a parlament által elfogadott nemzetiségi törvény, ami sok mindenre biztosít lehetőséget, az intézmények átvételétől azok létrehozásáig. A szószóló átmenet a teljes jogú parlamenti képviselet felé. Annak, hogy most kaptunk egy lehetőségeit a parlamenti munkában való részvételre, vannak előnyei, de a lényeg az, hogy a parlamentben a nemzetiségek nem szavazhatnak. Minden más jog megilleti a szószólókat, de szavazati joguk nincs. Én nagyon remélem, hogy ez az állapot a jelenlegi parlamenti ciklus végéig fog tartani, és a következő választásokon, 2018-ban, miután a kormányzat már megismerte a parlamentben működő bizottságunkat, a hozzászólások terén és más tekintetben elfogadják a nemzetiségeket. Ez egy út arra, hogy 2018 után teljes jogú parlamenti képviselte legyen minden egyes magyarországi nemzetiségnek.
– Most, hogy viszonylag szépen alakult a magyarországi románság száma: távlatilag hogyan látja a helyzetét?
– Úgy látom, miután Magyarország és Románia is uniós taggá vált, egyre többen élnek a lehetőséggel, hogy letelepednek Magyarországon, ami vérfrissítést jelent az intézményeink számára. Átkerülnek olyan gyerekek, akik csak románul beszélnek, s ezek az intézmény keretein belül egymástól is megtanulják a nyelvet. Abból, hogy Európában megnyíltak a kapuk, a magyarországi románság csak profitálhat, felnőttek és gyerekek egyaránt.
– Végül, mit gondol: a következő vagy azutáni népszámláláson lesz-e ennyi, vagy több, magát románnak valló polgár Magyarországon, mint most?
– Hát biztosan nem fog megduplázódni ez a 46 500 fő. A kérdésnek sok összetevője van, például Budapesten több mint 800 ott letelepedett vallotta magát románnak. De ott sok a gyár, van munkahely, vonzó a külföldről érkezettek számára. Szerintem a határ menti Békés, Csongrád és Bihar megyében is lesz olyan fejlődés, amely vonzhatja az embereket. Mindent összevetve optimista vagyok, de tudom: biztosítani kell a lehető legmagasabb szintű román oktatást. A másik kitörési pont: olyan turizmus fog kialakulni, hogy boldogan mennek Magyarországról megkóstolni az Arad-hegyaljai borokat, és persze Romániából is jönnek Magyarországra. Nagyon sajnálom – mondtam is –, hogy Arad és Szeged között nincs vasúti összeköttetés, újra kellene gondolni a dolgot, mint ahogy Pécska és Battonya között is, ami a turizmus számára gazdaságilag is fontos lökést adna.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kovách Géza-emléknap, születésének 90. évfordulóján
Az Aradi Magyar Napok keretében az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében – szinte pontosan egy évvel az első, halálának 10. évfordulója kapcsán megtartott Kovách Géza-emléknap után – került sor a második emléknapra. Ezúttal a neves aradi történész, néprajzkutató, közíró születésének 90. évfordulójáról emlékeztek meg. Bár Székelyudvarhelyen született – 1925. december 22-én –, és gyermekkorát sem itt töltötte, leginkább aradinak vallotta magát, hisz életének jó kétharmadát ebben a városban töltötte, tanári és tudományos munkássága is Aradhoz fűződik. A megemlékezés alkalom volt dr. Kovách Géza Válogatott tanulmányok c. könyvének bemutatására is, amelyet az Aradi Szabadság-szobor Egyesület, a szerző hagyatékának tulajdonosa adott ki, s amely, igen szép kivitelezésben a gyulai Dürer nyomdában készült 2015-ben. A 320 oldalas kötetet a Békés Megyei Levéltár, a Kovách-hagyaték gondozójának két munkatársa, Héjja Julianna Erika és Kertész Ádám igazgató válogatta és szerkesztette.
Az embernek szülőföldje és kötelessége van
A rendezvényt Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, a kötet felelős kiadója nyitotta meg úgy is, mint az ünnepelt egykori tanítványa, később tanártársa, barátja, üdvözölve azokat, akikben él Kovách Géza emlékezete. A madárnak szárnya van, szabadsága, az embernek szülőföldje, s ezzel szemben kötelessége – idézte Tamási Áront, majd elmondta: az ünnepelt a mának élt, a múltat kutatva igyekezett jövőképet nyújtani. „Akarva-akaratlanul sokat tanultunk tőle arról, hogyan éljük mindennapjainkat, hogyan élhetjük könnyebben az életet.” Életének egyik fájó pontja az volt, hogy nem lehetett egyetemi oktató, tudományos kutató. Életének utolsó szakaszában alkalma nyílt utazásokra, kutatásra külföldi levéltárakban és a hatalmas összegyűjtött anyag egy részének hasznosítására.
Sokoldalú életmű
A gyulai levéltár igazgatója arról beszélt: amikor, az év elején a Szabadság-szobor Egyesület elnöke megkereste egy kötet kiadásának ötletével, számba vették, hogy K. G. hagyatékában az akadémiai publikációs kritériumoknak megfelelő anyagok, népszerűsítő írások, illetve színes, röpke írások találhatók, s mindhárom csoportból lehetne kötetet összeállítani. Most az első mellett döntöttek, de reméli, hogy továbbiakra, „színesebbre” is sor kerül. A mostani kötet három nagy fejezetben (agrártörténet, kézművesek és céhek, historiográfia) tartalmazza a szerző tanulmányait. A méltató kiemelte: az utóbbi két évtizedben K. G. volt az, aki a legtöbbet tett a Bánság kutatásáért.
Héjja Julianna Erika muzeológus a szerző munkásságának egy kevésbé ismert vonatkozását, néprajzi elfoglaltságait ismertette. Kolozsváron a nagyhírű, műhelyteremtő Gunda Béla professzor tanítványaként néprajzosnak indult (professzora figyelmeztette is: ne engedjen a történelem csábításának), végül – miután Gunda Bélét eltávolították – a történelem mellett kötött ki, noha a néprajzzal soha nem hagyott fel, s a későbbiek folyamán számos folyóiratban, újságban (többek között az aradi Vörös Lobogóban) közölt ilyen témájú írásokat.
Erdész Ádám előadását a levelesládák kutatójának szentelte. Kedves témája volt K. G-nak tudósok, történészek, írók leveleinek tanulmányozása, a Békés Megyei Levéltárban hatalmas anyag létezik az általa felkutatott, különböző feldolgozási szakaszban lévő (többek közt Márki Sándor-, Fábián Gábor-, Salacz Gyula-, Franyó Zoltán-)levelek fénymásolatos, kéz- vagy gépírásos leveleiből. Sokat rendszerezett, hogy „bőségesebb időkben” megjelenjenek – a bőségesebb idők azonban még nem jöttek el, bár K. G. az idők során mintegy negyven, levelezéssel kapcsolatos publikációt tett közzé.
Blazovich László szegedi professzor, K. G. barátja, kutatásainak segítője nem tudott eljönni a megemlékezésre, de az életművet kiválóan összefoglaló, méltató levelet küldött, amelyet Czégé Petra muzeológus olvasott fel.
A megemlékezésen jelen volt Kovách Géza külföldön élő leánya, valamint két unokája.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Jó kezekben Kovách Géza hagyatéka
Tiszteletet és köszönetet érdemelnek azok a tanítványok (pályatársak), akik következetesen, magas – tudományos – szinten ápolják Ficzay Dénes és dr. Kovách Géza emlékét, gondozzák hagyatékukat, felmérik és bemutatják munkásságuk értékét.
Ezért, özv. Palincasné Solymos Mária mellett (után), mint legidősebb kolléga mondok köszönetet a korábban megjelent Jámbor Gyula-, Friss Panian Iván-, Pávai Gyula-, Puskel Péter-, Szekernyés János-, Ujj János-írásokért, könyvekért. Jár az elismerés és a köszönet Irházi Jánosnak (Ficzay Dénes Emlékalbum) és Nagy Istvánnak a Kölcsey Egyesület Fecskés Könyvek sorozatában korábban kiadott öt Ficzay-kötet digitalizált változatáért, valamint a XIII. Alma Mater Véndiák-találkozón bemutatott Kis irodalomtörténet kötetéért is.
Köszönetnyilvánításom annyira egyéni és esetleges, hogy nem helyettesít egy átfogó számbavételt. Olyat, amely a Kölcsey Egyesületet és a többi kiadót is érinti.
Amiért most „íráshoz kezdtem” ugyancsak egy, a fenti sorba illő, nem mindennapi könyv: Kovách Géza Válogatott tanulmányok.
Kézbe venni, átlapozni, beleolvasni csak meghatódás árán tudok. Amikor a fedőlapot „hitelesítő” fénykép készült, talán még nem is ismertem Kovách Gézát, esetleg akkortájt találkozhattunk egymással, de a 320 oldal nem ismeretlen előttem.
– Tudom, hogy nem érdekel, azért tedd a polcodra a többi mellé.
Őrzöm valamennyi nekem dedikált munkáját.
Könyvespolcomra kerül ez a remek válogatás is.
Most az egykori diákot, barátot, pályatársat, Király Andrást (felelős kiadó), gyulai kutatók – Héjja Julianna Erika és Erdész Ádám – segítették. A válogatást Kovách Géza, közelgő, 90 éves születésnapjára (1925. december 22.) időzítve a Szabadság-Szobor Egyesület (Arad) adta ki (2015). A nyomdai előkészítést a Typografika Kft. (Békéscsaba) végezte, a nyomtatás és a kötés a gyulai Dürer Nyomda Kft. érdeme. A kiadást támogatta az RMDSZ Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és az Arad Megyei Kulturális Központ.
Indokoltnak tartom ezt a fárasztónak is mondható felsorolást, mert ez az „összefogás” olyan alkotást eredményezett, amely után érdemes feltenni a kérdést: „Szép könyvemet kinek adjam?”
Az aradiak, Kovách Géza egykori diákjai, barátai örömmel fogadják a könyvet. Mivel a válogatás az akadémiai publikációs kritériumok alapján történt, a kiadvány a szakma számára forrásértékű.
Tartalmas bevezetőként Király András írását olvashatjuk (Megkésett nekrológ – Kovách Géza 90 éves lenne az idén…) Ezt követi Héjja Julianna Erika Kovách Géza tudományos munkássága és szellemi öröksége című értekezése. Erdész Ádám Kovách Géza válogatott tanulmányairól ír rövid ismertetőt.
Az akadémiai publikációs kritériumok akadémiai színvonalhoz vezettek.
A válogatások három részben, fejezetben csoportosulnak:
– Agrártörténeti tanulmányok (17–199 oldal),
– A kézművesek és a céhek történetéről (201–254 oldal),
– Historiográfiai írások (255–319 oldal).
Rövid figyelemfelkeltőt állítottam össze. A válogatásnak a szakma szempontjait figyelembe vevő értékelése, más, arra hívatott recenzorért kiált.
Megnyugtató érzés tudni, hogy a Kovách Géza munkásságát felölelő hagyaték, Gyulán, a MNL Békés Megyei Levéltárában jó – alkotó – kezekben van.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

Apor-konferenciára került sor Csíkszeredában
Csíkszeredában az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesülete, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara megemlékező Tudományos Konferenciát szervezett Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat alkalmából „Apor Károly, a kiváló erdélyi jogász, közgazdász, születésének 200., Apor Vilmos, az első székely boldog halálának 70. évfordulója” címmel.
Apor Károly Apor Lázár erdélyi kancellár fia volt. Iskoláit Nagybányán kezdte, középiskolai és jogi tanulmányait 1835–1836-ban a pozsonyi jogakadémián, majd Bécsben végezte.
1837-ben az erdélyi udvari kancelláriánál gyakornokoskodott; a következő évben már Kolozsvárra, az erdélyi főkormányszékhez tették át és még azon évben Marosvásárhelyre, a királyi táblához joggyakornokul, 1842-ben pedig számfeletti táblai ülnökül kineveztetvén, az erdélyi országgyűlésnek is hivatalból tagja volt. Itt a konzervatív párthoz csatlakozott.
Az 1848–1849-es szabadságharcban mint nemzetőr vett részt, majd Bécsbe menekült. 1849 végén visszatért Erdélybe s törvényszéki szolgálatot vállalt. 1853-ban elnök lett a fogarasi törvényszéknél; 1854-ben a nagyszebeni törvényszékhez került előadónak, majd a marosvásárhelyi törvényszék elnökévé nevezték ki; 1857-ben az úrbéri törvényszéknek, 1860. július elején pedig a főtörvényszéknek lett elnöke. 1861. június 17-én az erdélyi törvényes királyi tábla elnökévé; végül 1869. május elején az újonnan fölállított marosvásárhelyi királyi ítélőtábla elnökévé nevezték ki.
Egyike volt Erdély legkitűnőbb gazdáinak, különösen a gyümölcs- és bortermelés terén. Az ország egyik első amatőr fényképésze volt.
Jelentős szerepe volt 1879-ben a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság alakulásánál, amelynek első elnökévé választották.
Apor Vilmos boldoggá avatott magyar vértanú püspök Segesváron született, 1915-ben Nagyváradon szentelték pappá. 26 évesen nagy tekintélyre tett szert, amikor a román katonák túszszedő akciója után, az elfogott gyulai polgárok ügyében Bukarestbe utazott, s román királynénál kieszközölte a túszok szabadon bocsátását. 1918-ban nevezték ki plébánosnak. Kiemelten foglalkozott az egyház szociális felelősségével, gyermek-ínségkonyhát működtetett, számos közösséget hozott létre, templomot újított föl. 49 éves korában Gyulán szentelték püspökké.
A német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben.
1945. március 28-án megkezdődött Győr ostroma. Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet katona dulakodás közben halálosan megsebesítette. Április 2-án, húsvét hétfőn, hajnali egy órakor belehalt sérüléseibe. Holttestét a győri kármelita templom kriptájában temették el. 1986. május 23-án a székesegyházban helyezték végső nyughelyére.
1997-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta.
Az eme.ro és a hu.wikipedia.org nyomán
Erdély.ma

„A testvérvárosi kapcsolat közös felelősség”
Kritikus hangnemű véleményt tett közzé Facebook oldalán a november 13-án megszervezett Gyula–Arad Kézfogások kapcsán a gyulai önkormányzat egyik képviselője. Bod Tamás túl azon, hogy felrótta, hogy nem hívták meg a Gyulai Városházán megtartott rendezvényre Susánszki Imre ötletgazdát, utalva Bognár Levente aradi alpolgármester egyik javaslatára, számon kérte a két önkormányzat eddigi munkáját. „Mulatságos volt, amikor Bognár Levente, Arad alpolgármestere azt javasolta: a testvérvárosok a sport és a civil szféra területén is keressék az együttműködés lehetőségét. A két szomszédvár ugyanis több mint két évtizede testvérváros. Ekként felmerül a kérdés: e téren mit csináltak eddig?” – írja a magyarországi politikus.
A válasz jogán Bognár Levente aradi alpolgármester – aki egyébként hosszú évek óta építgeti a két város közötti kapcsolatot – a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: ezeken a találkozókon „mindig azt kell nézni, ami bennünket összeköt, nem pedig ami szétválaszt.” „Örültünk volna, ha a képviselő kolléga is csatlakozik hozzánk a közös tanácsülésen, ahol ezt a problémát is felvethette volna. Ha csatlakozik, akkor most tudná, hogy akkor, ott azt mondtam: a testvérvárosi kapcsolaton belül fontos, hogy egymással tartsuk a kapcsolatot és hogy a civilszervezeteken keresztül minél több partnert tudjunk toborozni projektjeinkhez. Ezek a találkozók azért vannak, hogy megbeszélhessük közös problémáinkat. Fontos, hogy mindenki azonosulni tudjon ezzel a kötelékkel. Egy testvérvárosi kapcsolat nem csupán a két város vezetőségének a felelőssége, hanem az egész közösségé, maguké a polgároké. A közös tanácsülés arra volt jó, hogy mérleget vonjunk az elmúlt év eseményeiből és megnézzük, mit lehet tenni a továbbiakban. Egy ilyen kapcsolat csak akkor működhet aktívan, ha minél többen bekapcsolódnak” – hangsúlyozta Bognár, aki szerint a Kézfogások aradi rendezvényét december 11–12-én szervezik az Aradi Városházán. Az elkövetkező esemény középpontjában a„Helyi polgárok az európai közéletben – hálózat a polgári részvétel erősítéséért” testvérvárosi projekt áll, melynek projektgazdája Gyula Város Önkormányzata. Ennek kapcsán Bognár Levente elmondta, örülnének, ha a decemberi találkozón minél több aradi civilszervezet képviseltetne, hisz részvételük kulcsfontosságú a testvérvárosi hálózatépítésben.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Húszéves a Tornya–Battonya határátkelőhely
Húsz évvel ezelőtt nyitották meg az Arad megyei Tornya és a Békés megyei Battonya, egyúttal a Románia–Magyarország közötti határátkelőt. Az évfordulón tegnap Battonyán találkoztak az Arad és Békés megyei határ menti községek polgármesterei, a román és magyar hivatalosságok, köztük Gheorghe Şimonca, a Magyar Parlament első román képviselője, Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Adrian Ţolea, az Arad Megyei Tanács ideiglenes elnöke, Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke, Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának volt elnöke. Magyar részről jelen volt Füzesgyarmat, Gyula, Kétegyháza, Elek, Medgyesegyháza, Nagybánhegyes, Kunágota, Lőkösháza, Mezőkovácsháza, Kevermes, Dombegyháza, Mezőhegyes, Battonya polgármestere, román részről Arad város alpolgármestere, valamint Nagyzerind, Pél, Mácsa, Kürtös, Kisiratos, Sofronya, Zimándújfalu, Nagypereg, Pécska, Szemlak, Sajtény, Nagylak, Székesút polgármestere.
A rendezvényen ugyancsak részt vett Dan Ivan, az Arad Megyei Tanács első elnöke és Achim Alexa megyei tanácsi alelnök, akiknek mandátuma idején megtörtént a határállomás megnyitása.
A találkozót Marjai János battonyai polgármester, a házigazda köszöntője nyitotta meg, Adrian Ţolea Arad megyei tanácselnök az Arad és Békés megye közötti együttműködésről szólt, Florin Vasiloni főkonzul a határmegnyitásnak a magyarországi román közösségre gyakorolt hatásáról beszélt.
Kreszta Traján annak a tíz határátkelő megnyitásának fontosságát hangsúlyozta, amelyek az infrastruktúra szempontjából már elkészültek, de mindkét fél részéről szükség van az adminisztratív megnyitás megejtéséhez szükséges erőfeszítésre. Felvetette ugyanakkor a Battonya–Pécska vasútvonal újraindításának gondolatát – ez román területen 7,3, magyar területen 0,7 km vonal újraépítését feltételezné.
Antal Péter pécskai polgármester a kétoldalú kapcsolatok erősítését és a határ menti román és magyar polgármesterek évente kétszeri találkozóinak újrafelvételét szorgalmazta.
Nyugati Jelen (Arad)

Sikeres évet zárt a váradi Szigligeti Színház
Eredményes évet tudhat maga mögött a Szigligeti Színház, hiszen számos fejlesztést sikerült eszközölnie, szakmai sikereket könyvelhetett el, lehetőségeket tudott biztosítani pályakezdő fiatalok számára, és új együttműködési megállapodásokat is kötött.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója arról számolt be az Erdély Online-nak, hogy a nézőszám valamivel emelkedett a tavalyi évhez képest. Nőtt a szabad jegyértékesítés, és közel 55 ezren látták az előadásaikat ebben az évben. Jelentősen bővült az eladott bérletek száma, vagyis átlépték a 4100-as határt, és ez nem áll meg, hiszen az új művészeti vezető, Novák Eszter érkezése után új ötletek is születtek, így például három új típusú, úgynevezett szabad bérletet vezettek be- a Szabadidő, a Trió és a Szigligeti Stúdió-, melyek egyik pozitív „tulajdonsága”, hogy az évad végéig árusíthatóak, tehát bármikor megvásárolhatóak, és nincsenek időhöz kötve. Számokban kifejezve, mindez azt jelenti, hogy 630 bérlettel adtak el többet, mint 2014-ben. Ezek egyharmada felnőtt, egyéni bérletházakban jött létre, és a jövőre nézve örömre ad okot, hogy meghaladta a 400-at a diákoknak eladott bérletek száma. Megítélésében az emelkedés egyrészt a szabadidő bérletek bevezetésével magyarázható- úgy látszik, hogy volt igény olyan bérletekre, melyek nincsenek előadásokhoz és bizonyos napokhoz kötve-, másfelől pedig azzal, hogy egyre népszerűbb a színházba járás azon fiatalok körében, akik egyéni és nem csoportos bérleteket vásárolnak, vagyis nem valamelyik tanáruk viszi őket „kézen fogva” egy-egy előadásra. Ebben nagy szerepet játszott a számukra megfelelő repertoár kialakítása, valamint az a tény, hogy minden évad elején sikeres megbeszéléseket folytatnak a tanintézmények vezetőivel, és közösen sikerül olyan ajánlatokat tenni a diákoknak, melyeknek köszönhetően vonzóbb lett nekik a színházlátogatás.
Fejlesztések
A főigazgató szerint ugyanakkor a fejlesztések szempontjából is egy eredményes évet tudhatnak maguk mögött. Köztudott, hogy létrehoztak egy újabb játszóhelyet, vagyis két stúdióteret alakítottak ki a Sonnenfeld-palotában, ahol 2020-ig érvényes bérleti szerződésük van. Az első másfél évben a saját bevételeikből fizették a bérleti díjat, egy féléve pedig engedélyt kaptak rá, hogy önkormányzati támogatásból tegyék ezt. Amúgy az ebből származó összegeket a tulajdonosok az ingatlan további felújításába fektetnek be, ami a szerződés egyik tárgyát is képezi. Most télen az udvar térkövezése következik, illetve még egy öltözőt csinálnak a művészek részére. A fűtést már meg sikerült oldaniuk, egyrészt légkondicionáló berendezésekkel, másfelől pedig hősugárzó panelekkel. A másik nagyon fontos fejlesztés, amire szintén nagyon büszke, az egy gépsornak a beszerzése, amivel elősegítik azt, hogy helyileg is minél több díszletelemet tudjanak gyártani. Ezzel kapcsolatban elmondható még, hogy az előadásaik, illetve az új bemutatóik száma a következő gazdasági évben el fogja érni a tizenhatot az eddigi tizenhárom helyett, hiszen az alternatív stúdiótér létrejötte maga után von olyan fejlődési szakaszokat is, melyekre eddig nem volt lehetőség. Egyazon időben próbálni tudnak a nagyszínpadon és a stúdióterekben is, így természetes módon a bemutatók száma is nő. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy ugyanazon időben több előadást is tudnak játszani, illetve önmagában egy társulat arra is képes, hogy egy része itthon szerepeljen, s közben a másik fele vendégelőadással lépjen fel máshol.
Pályakezdőknek
Czvikker Katalin arról is beszélt: párhuzamos szereposztással próbálnak előadásokat, és mindenki nagyon sokat dolgozik. Azon lehetőség, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítanak pályakezdő fiataloknak, ugyan nem újdonság, de számára és Novák Eszternek is kiemelten fontos, hogy a Szigligeti Társulat újra és újra meg tudjon újulni, friss energiák szabaduljanak fel. Ez ugyanakkor egy nagyon lényeges stratégiai lépés is a részükről, hiszen így kipróbálhatnak több fiatal, és a legtehetségesebbek számára ajánlani tudnak majd egy hosszabb távú együttműködést. Új arcokat fedezhettek fel a nézők a Nagyvárad Táncegyüttesnél is, hiszen a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfiai szakának végzős diákjai közül néhányat beemeltek egy nemrég bemutatott produkcióba. Emellett lehetőséget biztosítottak fiatal pályakezdő rendezőknek, illetve diákokat is kipróbálnak, nem csak végzősöket vagy pályakezdőket, hanem olyanokat is, akik még egyetemi hallgatók, és színészmesterséget tanulnak Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron. A 2011-ben elindított iskolaprogramjuk töretlenül fejlődik, sőt, a jövő évben bemutatásra kerül majd egy olyan előadás, amelyet már Novák Eszter koordinál, és a címe Ki leszek, ha nagy leszek? A Liliput Társulat keretében folytatódik a gyermekek beemelésével létrehozott zenés előadások sora, jövő nyáron ismét megszervezik a havasrekettyei színházi tábort, és részt vesznek majd újból Esztergomban a bábtábor megszervezésében. A Szigligeti Tanoda (SziTa) keretében egy újabb kétéves képzést indítottak, három osztálynyi fiatallal, illetve egy drámapedagógiai képzést is indítottak pedagógusoknak, bábok segítségével és neves magyarországi szakemberek bevonásával, Oláh Anikó Katalin irányításával, illetve ötlete alapján, Bábóda címmel. A kisvárdai fesztivál fődíjának elhozatala egy fontos szakmai visszajelzése volt annak, hogy elismerik a Szigligeti Színház tevékenységét. Az elmúlt évben ugyanakkor újabb partnerkapcsolatok köttettek, a gyulai Várszínházzal és a gyergyói Figurával. A sikeres együttműködésre való tekintettel a szolnoki Szimfonikus Zenekar ismét meghívta a Nagyvárad Táncegyüttest a legújabb tánckoncertjére, melyet januárban rendeznek meg az ottani sportcsarnokban. A Tűzmadár című produkcióban olyan jelentős együttesek mellett léphet színpadra a Nagyvárad Táncegyüttes, mint a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Pécsi Balett, valamint a szolnoki Nemzeti Énekkar, illetve a Bartók Béla Kamarakórus. Körvonalazódik egy újabb meghívás is, a Szolnoki Nyári Fesztiválra, melyet már most elő kell készíteni.
Független társulatokkal
Czvikker Katalintől az is megtudtuk, hogy jövő februárban vendégül látnak három független színházi társulatot: a marosvásárhelyi András Lóránt Társulatot, a marosvásárhelyi Spektrum Színházat és a sepsiszentgyörgyi M Stúdiót. „Örömmel fogadtuk a független színházi struktúrák közeledését olyan szempontból, hogy mindannyian rendelkeznek saját térrel is. Az András Lóránt Társulattal és a Spektrum Színházzal is sikerült már egy olyan együttműködési megállapodást kötnünk, melyben az egymás kölcsönös segítése és az egymás tereinek használata szerepel turnék esetében. Kőszínházként pedig azért örülünk ezeknek az előadásoknak, mert színesítik a programjainkat, és úgy gondolom, támogatnunk kell ezeket a kisebbségi, nehéz körülmények közt működő társulatokat a lehetőségeink szerint”-hangsúlyozta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Aradi és gyulai vállalkozók Ópáloson
Baráti körben tervezett együttműködés
Hétfőn az Aradi Vállalkozói Központ találkozót szervezett a Gyulai ÁFÉSZ Barátok Körével, amelynek az elnöke, Szalai György 12 vállalkozóval érkezett. Az aradi Központ 16 tagjával együtt két kisbusszal Ópálosra utaztak, ahol dr. Balla Géza pincészetének az udvarán lévő vendégház konferenciatermében megbeszéléseket folytattak. A fórumot dr. Túsz Ferenc, az Aradi Vállalkozói Központ elnöke nyitotta meg, aki a köszöntőjét követően a két testvérváros vállalkozói együttműködésének a fontosságát ecsetelte. Szalai György, a gyulai civilszervezet elnöke, az Arad–Gyula Baráti Társaság magyar társelnöke üdvözölte a megjelenteket, név szerint említve a Baráti Társaság jelen lévő román társelnökét, Gligor Toadert. Előbb a gyulai, majd az aradi vállalkozók mutatkoztak be, ismertették a tevékenységi területeiket, beszéltek a munkájuk során tapasztalható nehézségekről. Szinte minden bemutatkozás a piac bővítésének, új utak keresésének a szükségességét emelte ki. Az ismerkedés során körvonalazódtak az együttműködés keretei, a határon átnyúló pályázati lehetőségek. Közülük a kisiratosi termálvíz hasznosításának kapcsán, illetve, egy az országhatár közelében megépítendő, nagy befogadóképességű gabonatárolónak is EU-pályázati támogatással történő létrehozásának a szükségessége körvonalazódott. Egy gyulai fogtechnikai eszközökkel foglalkozó vállalkozónak kapóra jött az aradi Blaskó Lajos fogszabályzó készülékgyártó vállalkozásával való kapcsolatfelvétel. Bali Erzsébet aradi élelmiszerkereskedő gyulai élelmiszergyártó partnert talált. A megbeszéléseken eldöntötték egy közös honlap létrehozását, amely mindkét város vállalkozóinak az üzleti érdekeit szolgálná, továbbá az üzleti kapcsolatok elmélyítését.
A találkozó után dr. Balla Géza nemzetközi hírű borász bemutatta a borpincéjét, ismertette a legkorszerűbb borászati berendezéseit, megmutatta az érlelő-pincét, ahol tölgyfahordókban érlelik a legfinomabb borokat.
Ezt követően, a vendégház ebédlőjében a magyaráti mustos, a rozé, a ménesi kadarka, illetve a feketeleányka borfajtákról tartott kóstolóval egybekötött bemutatót. A résztvevők finom ménesi borok, illetve ízletes vaddisznópörkölt mellett, baráti hangulatban elbeszélgettek, tervezték a következő, Gyulán esedékes kapcsolaterősítő találkozót, illetve a felek érdekeit szolgáló együttműködést.
Balta János

Továbbra is elutasítják az új magyar konzuli irodák megnyitását 
A kormányváltás után sem módosult a román külügyminisztérium elutasító álláspontja a Magyarország által Nagyváradon és Marosvásárhelyen megnyitni szándékozott konzuli irodák ügyében – derült ki a bukaresti külügy válaszából, amelyet a tárca a Krónika ezzel kapcsolatos kérdésére adott – adja hírül Balogh Levente a kronika.ro-n.
A kronika.ro annak kapcsán kereste meg a román külügyminisztériumot, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a magyar–román diplomáciai viszonyban bekövetkezett hosszas hullámvölgyet követően pénteken Bukarestbe látogatott, ahol arról beszélt: a korábbi román kormányzat méltatlan vádakkal illette Magyarországot, amelyre a magyar fél keményen reagált.
Hangsúlyozta, hogy ez a hangulat teljesen megváltozott a jelenlegi román kormány hivatalba lépésével. A bukaresti külügyminisztérium a Krónika konzuli irodákkal kapcsolatos kérésére most lakonikus választ küldött. „Ami Magyarország azon kérését illeti, miszerint két konzuli irodát nyitna Romániában, Nagyváradon, illetve Marosvásárhelyen, a román fél válaszát már 2014-ben közöltük" – olvasható az egymondatos válaszban.
Ez pedig annyit jelent, hogy Bukarest továbbra is egyértelműen elutasítja a magyar kérést. A budapesti Külügyminisztérium ugyanis 2014 júliusában jelentette be, hogy Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, miszerint Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson.
A magyar kormány 2013 áprilisában kezdeményezte a két konzuli iroda alapítását a román kormánynál. Az országban a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredában és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus. Budapest az elutasítás nyomán a román nagykövetet is bekérette, Bukarest ugyanakkor azt állította: megindokolták a konzuli irodák megnyitásának elutasítását.
„A konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezmény alapján Romániának szuverén joga, hogy ne fogadja el egy állam konzuli képviseletének bővítését a területén. A román fél a kérés alapos elemzése után hozta meg ez irányú döntését, figyelembe véve azt is, hogy Magyarország már most jelentős konzuli képviselettel rendelkezik Romániában, továbbá hogy az államközi kapcsolatok terén érvényt kell szerezni a kölcsönösség és az arányosság elvének" – szerepel a román minisztérium által a Krónikának akkor elküldött állásfoglalásban. Eszerint Románia továbbra is a Magyarországgal ápolt kapcsolatok és a jószomszédi viszony konszolidálásában érdekelt a két ország közötti stratégiai partnerség jegyében.
Ugyanakkor miközben Bukarest sokallja a meglévő magyar külképviseletek számát, a külhoni románoknak nyújtott állampolgárság apropóján is bővítette saját diplomáciai képviseleteinek számát. A Moldovai Köztársaságban például a chişinăui nagykövetségen kívül Románia főkonzulátust működtet Cahulon és Bălţi-ben, tovább nemrég nyitott konzuli irodát Ungheni-ben.
Magyarországon – ahol a románság lélekszáma húszezerre tehető – a budapesti nagykövetségen kívül Gyulán és Szegeden működik főkonzulátus. Ráadásul Bukarest 2014 októberében azzal fordult az ukrán vezetéshez, hogy a már meglévő képviseletek mellett konzuli irodát nyitna a kárpátaljai Aknaszlatinán és Técsőn. A marosvásárhelyi magyar külképviselet a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozott volna, Maros és Szeben megyéből álló kerülettel, míg a nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári főkonzulátushoz, Bihar és Arad megyére kiterjesztett kerülettel – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Magyarország példát kíván mutatni a nemzetiségek támogatásával
Magyarország a területén élő nemzetiségek támogatásával követendő példát szeretne mutatni más kormányok számára, hogy a viszonosság elve alapján hasonlóan támogassák a területükön élő magyar kisebbséget – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden Gyulán tartott sajtótájékoztatóján.
Fülöp Attila, miután román nemzetiségi és oktatási vezetőkkel tárgyalt, kifejtette, hogy 2010 és 2015 között megduplázódott a magyarországi román nemzetiségnek nyújtott támogatás összege, 137 millió forintról 270 millióra nőtt. Hozzátette: az elmúlt két évben a Magyarországon élő nemzetiségek támogatására fordítható keret is a kétszeresére, 8 milliárd forintra nőtt. Kreszta Traján román nemzetiségi szószóló a sajtótájékoztatón elmondta: jó kapcsolatot ápolnak a magyar kormányzat képviselőivel, a szószólói intézmény 2014-es létrehozása pedig sokat segített a nemzetiségeknek. Népújság (Marosvásárhely)

A kisebbségpolitika két lehetősége
Egy állam akkor kérheti számon, hogy egy másik ország mit és hogyan tesz kisebbségi sorsban élő polgáraiért, ha ő maga – lehetőségei és képességei szerint – sem szűkmarkú nemzeti közösségeivel. Magyarország példát kíván mutatni a nemzetiségek támogatásával – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára. Ezzel szemben Sógor Csaba, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a strasbourgi plenáris ülésen azt tette szóvá, hogy Romániában a mai napig nem fogadták el a kisebbségi törvényt, amelyet 2005-ben az európai uniós csatlakozás előtt az akkori román kormány jóváhagyott.
Mi több, szerinte ezt már az EU sem tudja kikényszeríteni, s a romániai tapasztalatok azt mutatják, a tagállammá válás után visszafejlődés indulhat el a többség-kisebbség viszonyrendszerben. Ha csupán e két nyilatkozatot tekintjük, már ezek is egymástól markánsan különböző  kisebbségpolitikai szemléletről árulkodnak, melyek újólag is igazolják, hogy Budapest és Bukarest  eltérő módon viszonyul az államhatárain belül élő nemzeti közösségeihez. A román parlament egy évtizede nem tudja lenyelni a jogszabálytervezetben rögzített kulturális autonómia fogalmát, ezért inkább a végtelenségig halasztják a kisebbségi törvény ügyét. Ezzel szemben a magyar kormány képviseletében Fülöp Attila – miután a Gyulán  élő román nemzetiségi és oktatási vezetőkkel tárgyalt – kijelentette: Magyarország a területén élő nemzetiségek támogatásával követendő példát szeretne mutatni más kormányok számára, hogy a viszonosság elve alapján hasonlóan támogassák a területükön élő magyar kisebbséget. Mint mondta, 2010 és 2015 között megduplázták a magyarországi román nemzetiségnek nyújtott támogatás összegét, ebben egyebek mellett szerepel a kulturális autonómiát biztosító nemzetiségi önkormányzatok működési támogatása is.  Míg tehát Budapest számára a magyarországi románok kulturális autonómiája természetes és felkarolt, Bukarest úgy ódzkodik a romániai magyarok mindennemű autonómiájától, mint ördög a tömjénfüsttől. Választási évben, a mostani terhelt román–magyar viszonyrendszerben ez vélhetően nem is változik. Közben Kreszta Traján gyulai román nemzetiségi szószóló nem panaszkodik a magyarországi románok sorsáról: jó a kapcsolatuk a magyar kormánnyal, a szószólói intézmény létrehozása után részt vehetnek a teljes törvényalkotás folyamatában, törvénykezdeményezési joguk is van. A Victoria kormánypalotát illető, hasonló bizakodást az erdélyi magyar közösség képviselői egyelőre nem engedhetnek meg maguknak. Változásáért fontos lenne, hogy a bukaresti politikusok ne csak a paprikás kolbászra gondoljanak Gyula kapcsán, hanem a román–magyar viszonyrendszer jó lehetőségét is lássák.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A helyesírás a nyelvi műveltség tükre (Implom József Helyesírási Verseny)
A helyesírási szabályokat, hasonlóan a közlekedési előírásokhoz, akkor is be kell tartanunk, ha nem értünk velük egyet – hangsúlyozta Péntek János nyelvészprofesszor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára tegnap az Implom József Helyesírási Verseny Sepsiszentgyörgyön tartott országos döntője megnyitóján.
A házigazda Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója, Már István köszöntőjében párhuzamot vont a verseny névadója és Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium egykori legendás igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre munkássága között, mondván, egymás kortársaként mindketten nehéz időkben álltak ki a magyar oktatásért, utóbbit pedig saját igazgatójuknak is érzi, mert Csutak Vilmos rendelkezett arról, hogy a valamikori Leányiskola, a jelenlegi Mikes, a Mikóhoz tartozzék.  Péntek János nyelvészprofesszor hangsúlyozta: Heltai Gáspártól kezdődően a magyar helyesírás megalkotásához sok erdélyi tudós járult hozzá, a jelenkori anyanyelvi mozgalom és a helyesírási verseny kezdeményezői pedig elsősorban a szakmai szervezetek és a civil szféra. Kitért az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny közel három évtizedes múltjára és a hazai magyar iskolák több mint két évtizedes részvételére a vetélkedőn, és azt mondta, saját helyesírási önellenőrzőnket úgy kell magunkban hordanunk egy életen át, miként a számítógép helyesírási ellenőrző programját, mert ez a nyelvi műveltségünk tükre. 
Lapunk kérdésére, hogy a jelenkori digitális világ, az internetes kommunikáció rontja-e az anyanyelvet, illetve a tavaly elfogadott új akadémiai helyesírási szabályok milyen lényeges változásokat hoztak, Péntek János elmondta, e tekintetben nem nagyon pesszimista, mert éppen a digitális világnak köszönhető a közeledés a magyarországi és az elcsatolt területeken használt köznyelv és közgondolkodás terén. Szerinte a nyelvromlást és a nyelvváltást inkább a kétnyelvűség okozza, amikor a magyar nyelv térvesztését észleljük a másik nyelv javára. A professzor szerint a helyesírásnak ki kell terjednie az egész magyar nyelvre, hogy mindenki érezze otthon magát benne, ezért tartja fontosnak, hogy az eddigiektől eltérően az új szabályzatban példaként erdélyi földrajzi elnevezések is szerepelnek, nem csak magyarországiak és különböző egzotikus vidékekről származóak. Hibának tartja ellenben, hogy a szaknyelvi elnevezések szabályozásáról nem a nyelvészek, hanem a különböző szakterületek tudósai döntöttek, így a közember számára érthetetlen, hogy a fehér liliomot miért írjuk külön, míg a kékliliomot egybe, vagy a fekete rigó miért két szó, míg a sárgarigó egy. A helyesírás oktatása, az iskolai helyesírás tekintetében Péntek János úgy fogalmazott: „Az egyik gond nálunk, hogy a szaktanárok jelentős része nem magyarul végezte a tanulmányait, közülük sokan nem tudnak helyesen írni. 1990 után sok helyen indult tanítóképzés, az ott végző hallgatók egy részének is komoly gondja van a helyesírással, márpedig a helyesírás megalapozása kis korban kezdődik. Ha a tanító nem tud helyesen írni, az nagy baj.”
A megnyitó után tollbamondással kezdődött a verseny, Tamási Áron Ábel-trilógiájának keletkezéstörténetét hallgatták felvételről a diákok, majd a feladatlap kérdéseire kellett írásban válaszolniuk. Ez idő alatt a tanulókat kísérő tanárokat Cs. Nagy Lajos, a pozsonyi Comenius Tudományegyetem tanára tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia magyar helyesírási szabályzatának tavaly megjelent kiadása szerinti legfontosabb változásokról. Elmondta, az új szabályzat megengedőbb az előbbinél, több változatot kínál adott szóra, kifejezésre, de továbbra is bonyolult az összetett szavak írása, valamint a szakkifejezések szabályozása, amelyeknek egy köznyelvi változatát kellett volna elfogadni a szakmailag megalapozott, de a közember számára érthetetlen indoklás helyett. A jelenlegi változatban a korábbi túlmagyarázó bevezető helyett egyszerűbb, rövidebb és világosabb a kezdet, bizonyos szókategóriák jobban elkülönülnek, ezáltal átláthatóbb a szabályok rendszere, és külön érdeme a szabályalkotóknak, hogy nem kell azonnal bevezetni, illetve számonkérni minden területen a magyar helyesírás új szabályait, hanem türelmi idő áll rendelkezésre, hogy fokozatosan érvényesítsük azokat – foglalható össze Cs. Nagy Lajos következtetése. Az Implom József helyesírási versenyt a középiskolák IX–XII. osztályos tanulói számára az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Oktatási és Kutatási Minisztérium Kisebbségi Főosztálya, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum szervezi a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke szakmai felügyeletével. A vetélkedőt évfolyamtól függetlenül egységes feladatok és értékelés alapján tartják, a legtöbb pontszámot elérő kilenc diák bejut a február végén Gyulán szervezett Kárpát-medencei döntőbe. A sepsiszentgyörgyi versenyen Erdély, a Partium és a Bánság tizenkét megyéjéből hetvenkét tanuló vett részt, az összesített pontszámot a tollbamondáson és az írásbeli feladatmegoldáson elért eredmények alapján számítják ki. Az eredményeket ma hirdetik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arad polgármestere a városnak köszönte meg a Charta XXI. mozgalom díját
Szerda délután a Városháza Ferdinánd Termében Jean Monnet-emlékérmet kapott Gheorghe Falcă aradi polgármester, a nemzetek közötti békés együttélés érdekében kifejtett erőfeszítéseiért. Az elismerést a Charta XXI. Egyesület elnöke, Surján László (az Európai Parlament volt alelnöke) adta át személyesen. 
A közép-kelet-európai népek megbékélésének szükségességét hirdető, illetve az együttműködésének lehetséges útjait kereső, 2009-ben kezdeményezett Charta XXI. nevű civil mozgalom (http://chartaxxi.eu) létrehozója, Surján László a rendezvényen elmondta: ez az első alkalom, hogy Magyarországon kívül szervezik meg a Jean Monnet-ról elnevezett találkozót. Azért Monnet, mert a francia politikus azt írta naplójára: „Ne országokat, hanem embereket egyesítsünk!”. Ezt hirdetik a chartások a nemzetek (magyarok és románok) között, bizalmat és barátságot ültetve a félelmek és gyanakvások helyébe.
A rendezvényen résztvevők megtudhatták: a mozgalmat támogatók mintegy 10%-a román állampolgár, ebből pedig minden negyedik aradi. A mozgalom vezetője példaértékűnek minősítette az aradi önkormányzati vezetők hozzáállását a kisebbségi kérdésekhez. Szerinte a magyar és a román állam közötti kapcsolatok megerősítésében óriási szerepet játszanak az önkormányzatok. Itt példaként említette Arad és Gyula kapcsolatát, mely nagyon sokat jelent a magyarországi románoknak és a romániai magyaroknak egyaránt.
Gheorghe Falcă aradi polgármester a díjat mondhatni szokatlanul vallási emelkedettségű pátosszal fogadta, hangsúlyozva, hogy az elismerést magának a városnak kell megköszönnie.  Sólya Emília
nyugatijelen.com. Erdély.ma

Október 6–8. között, háromnapos közös rendezvény
Aláírták az Arad–Gyula, 2016. Kulturális Programot
Bognár Levente aradi alpolgármester március végén írta alá Gyula megbízottjával az Arad–Gyula 2016. Kulturális Programot. Mivel a dokumentumot a két város vezetői látták el kézjegyükkel, ez egyben arra is garancia, hogy a vezetőségek felvállalják a program megvalósításához szükséges anyagiaknak a biztosítását.
A hagyományos programok, a Kézfogások, illetve más rendezvények mellett idén egy új, fontos programot is szeretnének megvalósítani: október 6-án a gyulaiak Aradon emlékeznek meg a vértanúkról, míg másnap, október 7-én a gyulai Almásy-kastélyban nyílik meg az aradi Ereklyemúzeumnak egy vándorkiállítása. Köztudott, hogy 1849-ben 9, Aradon kivégzett tábornokot Gyulán tartóztattak le, ezért a vándorkiállítás anyagának a zöme is a tábornokokhoz fűződik. Ezt követően, október 8-án közös zarándoklatot szerveznének Máriaradnára, a mi régiónk közös zarándokhelyére. A máriaradnai kálváriadombon ugyanis a gyulai hívek is építettek egy stációt, amit befoglalnak a háromnapos, közös programba. Ezenkívül, márciustól indul az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium közötti program. A két város vezetősége ugyanis azt szeretné, ha a fiataljaik vinnék tovább a gördülékenyen működő, 22 éves együttműködést. Természetesen, a két város civilszervezeteit is szeretnék jobban összehozni, de a határon átnyúló, közös pályázatokra is összpontosítanak – mondta el érdeklődésünkre Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének az elnöke.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Gyulára érkezik az aradi múzeum ’49-es tárlata
Peter Hügel, az Aradi Múzeumkomplexum igazgatója tette tiszteletét a minap Gyulán, az Almásy-kastélyban. Jövetelének elsődleges célja volt, hogy az 1848–1849-es forradalomhoz és szabadságharchoz köthető ereklyéket bemutató időszaki kiállítást készítse elő. A kulturális, történelmi, turisztikai és természetesen diplomáciai értelemben is nyomatékkal bíró tárlat októbertől lesz megtekinthető.
– Az 1848–1849-es gyűjtemény legreprezentatívabb műtárgyait felvonultató tárlat októberben nyílik majd meg az Almásy-kastély emeletén, ahol az aradi várbörtönnél 1849. október 6-án kivégzett tábornokok személyes tárgyaiból látható majd egy unikális válogatás – ismertette Peter Hügel. Hozzátette: ezt a szelekciót fogják kiegészíteni a forradalom idejéből fennmaradt lőfegyverek.
– Miért fontos, mitől igazán hangsúlyos az októberben bemutatandó tárlat?
– Az emberi közösségek, kisebb-nagyobb csoportok, nemzetiségek közti egyetértés alapja racionális, előfeltétele egymás kölcsönös megismerése. Erre a lehetőségre vagy nyitottak vagyunk, vagy elzárkózunk előle, vagy akarjuk, elfogadjuk, vagy nem. Az Aradi Kultúrpalotában megtekinthető állandó kiállítást azzal a szándékkal állítottuk össze, hogy a valós történelmet ismertessük meg a látogatókkal. Gyulára azért hozzuk el örömmel a relikviákat, mert tudjuk, történelmi értékük mellett érzelmi vonatkozásuk is páratlanul fontos magyar testvéreink számára. Amikor átvettem az intézmény igazgatását, megértettem, ezt a gyűjteményt nem engedhetjük elveszni, sőt, feladatunk értelmes tálalásban mielőbb közönség elé vinni, mindazokkal a sorsfordító emberi történetekkel együtt, amelyek hozzá kötődnek, és amelyek személy szerint engem is nagyon megérintettek. Ezen benyomásomra vezethető vissza intézményünk mottója is, a Touching History, magyarán és egyértelműen: A történelem, amely megérint.
– Milyen további együttműködési lehetőségek adódhatnak?
– Többszintű együttműködést is tervezhetünk. A legnyilvánvalóbb az lenne, ha ez múzeumi téren valósulna meg. Az aradi közgyűjtemény anyaga rendkívül gazdag, hisz az 1848-49-es ereklyék mellett szenzációs a régészeti tárgykollekciónk, és itt főként azokra a lelet-együttesekre hívnám fel a figyelmet, amelyek a legutóbbi autópálya-építések alkalmával kezdeményezett ásatásokon kerültek felszínre.A művészeti gyűjteményünknek szintén sok a magyar vonatkozása, hisz számos nagybányai festő munkája található meg nálunk, legtöbbjüket örömmel nézném meg az Almásy-kastély időszakos kiállítóterében is. Természetesen nem csupán mi fogunk megjelenni a gyulai színtéren, hisz az aradi lakosságnak is dolga lesz Gyulán, olyan értelemben, hogy érdemes lesz eljönniük ide, mert bőven van miből szemezgetniük, van mit megnézniük. Hírét fogom vinni a látogatóközpontnak.
– Milyen a kapcsolatuk a magyarországi, környékbeli múzeumokkal, kiállítóhelyekkel?
– Remek kapcsolatokat ápolunk a kelet-magyarországi múzeumokkal, a békéscsabaival és a szegedivel, számos közös projektben vettünk részt. A legismertebb talán épp az 1848-49-es gyűjtemény tudományos feldolgozása, amelyben a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum is partnerünk volt. Együttes erővel hoztunk létre egy nagyon könnyen használható digitális adatbázist, a hajdani ereklyemúzeum tárgyainak jelentős hányadát pedig restauráltattuk.
– Végül pedig, mi a véleménye a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontról?
– Csillagos ötös!
A kiállítási darabok kiválasztása, a tárlat szakmai előkészítése megkezdődött. Az idén októberben nyíló, egyedülálló kiállítás részleteiről (ami Magyarországon eddig be nem mutatott tárgyakat hoz Gyulára) egy későbbi időpontban, sajtótájékoztató keretében adunk tájékoztatást.
Fábián Tamás, Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Halmos Béla népzenész, népzenekutató 70 éves lenne
Halmos Béla Széchenyi-díjas előadóművész, népzenekutató, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása hetven éve, 1946. június 4-én született Szombathelyen.
Gyermek- és fiatalkorát Gyulán töltötte, a városnak 1999-ben díszpolgára lett. Édesapjához hasonlóan építészmérnöki diplomát szerzett, városrendezésre szakosodott tervező építészmérnökként 1970-től néhány év megszakítással a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben (VÁTI) dolgozott. Gyermekkorában hegedülni és brácsázni tanult, katonai szolgálata alatt tanult meg gitározni, és egy tánczenekarnak szólógitárosa is volt. 1969-ben Sebő Ferenccel részt vett a Magyar Televízió Röpülj páva tehetségkutató versenyén. A Sebő–Halmos duó, majd a Sebő együttes alapító tagjaként énekelt versek és népzene előadójaként szerepelt itthon és a világ számos országában.
Népzenével – főként hegedűn játszott többszólamú népi tánczenével – a táncházmozgalom 1972-es indulása óta foglalkozott, nemcsak táncházakban muzsikáló prímásként, hanem táncház-zenész tanfolyamok szervezőjeként és oktatójaként is. Több száz muzsikust tanított hegedülni itthon, de Európa és Amerika országaiban is. 1972–1979 között a Bartók Béla Néptáncegyüttes zenekarvezetője, 1990 és 2009 között a Kalamajka együttes prímása volt. Kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy 2011 novemberében a magyar táncházmódszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.
Szabadság (Kolozsvár)

87. Ünnepi Könyvhét
Ma és holnap csúcsra jár a nagy múltú könyves ünnep. Ha mi, marosvásárhelyiek, pontosabban erdélyiek közvetlenül nem is vagyunk érintettek az ügyben, hiszen a könyvhétnek nincsenek itt zajló kihelyezett rendezvényei, közvetve mégis részesei lehetünk az eseménynek a fesztiválon részt vevő tollforgatóink, könyvműhelyeink révén. És azért is közünk van hozzá, mert valamiképpen gyarapodunk minden újabb magyar kötettel és érdekes kiadvánnyal. A figyelem a médiának köszönhetően is nyilván Budapestre, a Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcákon történtekre összpontosul. Számos más magyarországi helység is bekapcsolódott a 87. Ünnepi Könyvhét és a hozzá csatlakozott 15. Gyermekkönyvnapok gazdag műsorába. Június 9-től, amikor az ünnepélyes megnyitón a Kossuth-díjas Esterházy Péter mondta el gondolatait, dedikálások, pódiumszereplések sokasága várja az érdeklődőket. A központi rendezvény színhelyén 147 pavilon kínál olvasói csemegét, több mint kétszáz anyaországi és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit. Idén Gyula a könyvhét kiemelt vidéki színhelye. Miskolc megint első akart lenni, Lackfi János költő közreműködésével már szerdán elkezdték az eseménysort. De több más várost is említhetnénk, mindenhol nagy neveket tartogattak a nyitónapra. Szegeden például Spiró György és Dragomán György a vendég. És találkozhat a közönség Darvasi Lászlóval, Grecsó Krisztiánnal is. Darvasit Nyíregyházára is meghívták. Ott volt Péterfy Gergely is. Persze, önkényes a felsorolás, közel 350 szerzőt kellene megemlítenünk, ha teljességre törekednénk.
Aránylag népes az erdélyi résztvevők csapata is, mégis úgy tűnik, mintha kevesebb jeles alkotónk lenne jelen a Könyvhét megnyilvánulásain, mint máskor. Ezt talán az is magyarázhatja, hogy a rendezvény szabályzata szerint élő szerzők első kiadású művei szerepelhetnek a programban, illetve a klasszikus magyar irodalom új kiadásai, a könyvtámogatási pályázatok döntéseit viszont későbbre halasztották. A pénztelenség nagyon behatárolja könyvkiadóink termékenységét. Könyves vállalkozásaink közül mégis képviselteti magát Budapesten a Bookart, az EME, közösen az Erdélyi Kiadók, a Gutenberg, az Irodalmi Jelen Könyvek, a Koinónia, a Lector, a Mentor Könyvek, a Pallas-Akadémia, a Polis, a Pro-Print. A dedikáló szerzők között a vaskos programfüzetben többek között Markó Béla, Fekete Vince, Böjte Csaba, Zágoni Balázs, Márton Evelin, Balázs Imre József neve szerepel.
A pódiumbeszélgetések sorában ma 10.30 órától Demény Péterrel kerül sor eszmecserére a Vörösmarty-szobor melletti színpadon. Az írót a Lector Kiadó által megjelentetett Apamorzsák című esszékötete kapcsán kérdezi Balázs Imre József. 12.30-kor ugyanott Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó szerkesztője mutatja be Ady András Bogivilág című verseskötetét, a Mentor Könyvek újdonságát. Rá félórára ugyanő ismerteti Tamás Kincső A csinált-patak állatkertje című novelláskötetét. Ez is Mentor-kiadvány.
Külön érdekesség, hogy vasárnap délután 4 órakor közönség elé kerül Székely János egykori nagy sikerű könyve, A nyugati hadtest. A Partvonal Kiadó által újra kiadott műről Dragomán Györggyel folytat nyilvános beszélgetést a rádiós Oláh Andrea.
A könyvheti eseményekre, kiadói újdonságokra a későbbiekben bőven lesz még alkalmunk visszatérni.
(N. M. K. )
Népújság (Marosvásárhely)

Személyes történelem
Hősi ereklyék a kastélyban
Az 1848—1849-es forradalom és szabadságharc hősei, eseményei elevenednek meg azon októberben nyíló időszaki kiállításon, melynek több mint 60 darabból álló anyagát az aradi Ereklyemúzeum bocsátja a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont rendelkezésére. Az egészben, majdnem sértetlenül megmaradt címeres tábori dob, Damjanich János összecsukható karosszéke és mankója, Kiss Ernő kivégzéskor viselt ingének ujja, pisztolypárja, Kossuth Lajos házi sapkája és sétabotja, Petőfi Sándor tubáktartó szütyője, vagy éppen Leiningen-Westerburg Károly szívurnája révén szívbe markolóan valóságossá válik a magyar történelem egyik legfontosabb eseménysora.
Az aradi múzeumi komplexum igazgatójának látogatását viszonzandó gyulai múzeumi delegáció utazott június 10-én Aradra. A kiruccanásnak az udvariassági gesztusokon túl gyakorlati, történeti és kulturális jelentősége is van. Talán a testvérvárosi kapcsolat is hozta a közös kezdeményezést, hogy az 1849. október 6-án kivégzett hősök személyes tárgyaiból összeállított tárlat nyíljon az Almásy-kastély időszaki kiállítóterében.
Peter Hügel igazgató és a kiállítás szervezésében közreműködő munkatársai barátsággal fogadták a Gyuláról érkezett vendégeket, Gurzó Klára Enikőt, Liska Andrást és dr. Németh Csabát. A múzeumi komplexum első embere kifejtette, szívesen működik közre, hiszen a kastélyban megvalósított koncepció iránymutató, mivel egy-egy tárlatnak ma már nem csupán a televízióval, hanem az internet adta lehetőségekkel is fel kell vennie a versenyt.
Az együttműködést szolgáló megbeszélés egyik hangsúlyos célja volt, hogy a kiállítandó tárgyak számbavétele, kijelölése megtörténjen. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseinek, mártírjainak tárgyi hagyatéka mintegy 6000 darabra tehető, ebből azonban mindössze 150 az, melyet valamilyen formában ki lehet állítani. A személyes tárgyakból válogatott tárlat más-más összeállításban eddig Szegeden és Pécsett volt látható.
Az Aradon található Ereklyemúzeum történeti hátteréről tudható, hogy még az I. világháború kitörése előtt, 1912–1913 tájékán nyitotta meg kapuit. Az alapítók a megnyitót megelőzően országos felhívást tettek közzé, a rendkívül gazdag kiállítási anyag tehát a monarchia minden részéből, a lakosság köréből gyűlt össze. A forradalom és szabadságharc hőseihez köthető ereklyéket rejtegetni kellett, a forradalom lángját, emlékét azonban sokan őrizték.
A kollekcióban megtalálható például Petőfi Sándor tubáktartó szütyője, s annak a szekérnek az épen maradt részei is, mellyel Damjanich Jánost szállították a vesztőhelyre. Damjanich törött lába miatt nagyon nehezen mozgott, ezért volt szükség erre az alkotmányra. Az általa használt mankó és összecsukható, hordozható karosszék is a kiállított tárgyak között van.
Kossuth Lajos házi sapkája, pipája és az a fegyvert rejtő sétabot is a kollekció részét képezi, amit amerikai körútján kapott ajándékba. A szabadságharc és forradalom jellemzői fegyverei, tárgyai közül puskák, pisztolyok, ágyúgolyók, szablyák, kardok, kézigránátok és egyéb harci alkalmatosságok is fellelhetőek a tárlatban.
A legmeghatóbb momentum az, hogy ezek a tárgyiasult emlékek majdnem mind kivétel nélkül a forradalom egy-egy kiemelkedő alakjához köthetőek. A börtönben, a kivégzésre, ítéletre várva készített dísztárgyak, festmények és egyéb relikviák mellett Leiningen-Westerburg Károly szívurnája is szerepel a gyűjteményben.
Az októberben nyíló tárlat alkalmával a helyi kötődés, a tetten érhető, kézzel fogható történelem tovább erősítheti a személyes tárgyak kisugárzását, hiszen a kivégzettek közül többeket Gyulán szállásoltak el, tartottak fogva, útban az aradi vesztőhely felé. A június 10-i látogatás során az Erkel Ferenc Múzeum munkatársai több mint 60 tárgyat, ereklyét választottak ki, ezek alkotják majd a vélhetően október 6-án nyíló kiállítást. Minderről természetesen a továbbiakban is beszámolunk majd!

Nyugati Jelen (Arad)