Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Győröd/Giroda (ROU)
13 tétel
1997. január 10.
"RMDSZ-szervezet alakult a Temesvárral szomszédos Győröd községben. A január 4-én lezajlott alakuló közgyűlésen mintegy harmincan vettek részt. A közgyűlés megválasztotta a szervezet elnökét Csohák István személyében, továbbá a vezetőség tagjait: Cifrák Kornéliuszt, Fejes Mihályt, Lénárt Enikőt, Manga Leventét, Szekeres Saroltát és Zsók Mártont. A közgyűlésen a Temes megyei szervezet képviseletében részt vett dr. Bárányi Ferenc képviselő, Bodó Barna megyei tanácsos, Toró T. Tibor megyei RMDSZ-elnök és Joó Imre. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 10., 942. sz./"
2000. június 28.
Temesvár-övezet stratégiai fejlesztési terve előtanulmányainak kidolgozásában 185 helyi szakember vett részt. A terv összegezte a 2000-2007 közötti tennivalókat annak érdekében, hogy a Temesvár az ország nyugati övezetének és a DKMT Eurorégiónak a központja legyen. A terv a megyeszékhelyet és a közvetlen szomszédságában elterülő községeket - Újszentes, Giroda, Gyirok, Újmosnica, Szakállháza és Románszentmihály - egységes fejlesztési keretbe fogja célkitűzéseiben, ebben egyetértett valamennyi helyi politikai erő. A fejlesztést előirányzó tennivalók 2045 millió eurót igényelnek. A feladatok megvalósításáért az érintett települések polgármestereinek konzorciuma felelős. A konzorciumot Temesvár polgármestere vezeti. /Temesvár-övezet stratégiai fejlesztési terve. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 28./
2003. szeptember 9.
"Szinte minden magyar vonatkozású rendezvényen részt vesz, sokszor besegít a szervezésbe is a Temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karának végzős hallgatója, Szekeres Bernadett.. Úgy érzi, hogy az etnikumok még mindig hátrányos helyzetben vannak, s ez nincs rendjén. Gyergyóalfaluról költöztek Temesvárra. Sajnálja, hogy eljöttek Székelyföldről, rokonai, barátai mind ott élnek. Képzőművészként otthon van náluk. Gyergyóalfaluban egy kis művészcsoport, a lelke Balázs József, állandó kiállítóterembe gyűjti össze az onnan elszármazottak munkáit. Ő is szívesen küld, ajándékoz szülőfalujának. Jólesik, hogy számon tartanak, visszacsalogatnak. - Amikor új otthont kerestek, édesanyja kikötötte, hogy csak olyan helyre megy, ahol van magyar iskola, és vannak katolikusok. Így telepedtek le a Temesvárhoz tartozó Győrödön. Magyar közösségre találtak, s a gyárvárosi magyar iskola jó szellemi műhely volt. A képzőművészeti középiskolából nem sok jóra emlékezik. Ott értette meg, mit jelent szórványban magyarnak lenni. Az egyetemen is megkeresi a székelyföldi diákokat. Jó kis magyar csoportot alakítottuak, évente a Bánsági Magyar Napokon közös kiállítást szerveznek. Rövidesen diplomás divattervező lesz. Úgy látja, hogy az egyetemen a gyakorlati képzés rendkívül hiányos. A divattervezés mellett a szeret festeni. Nem festményeket készít, hanem tárgyakat fest, azokat rendezi kompozícióba. - Okt. 6-ra készít egy kiállítást Dobolyi Tamás grafikussal. A 13 aradi vértanúval kapcsolatos gondolataikat szeretnék kifejezni. "Úgy érezzük, az aradi tizenhármak áldozatvállalása nem volt hiábavaló, hiszen újabb és újabb nemzedékek öntik formába az eszmét, amelyért a vértanúságot elszenvedték." - vallja Szekeres Bernadett. /Szekernyés Irén: "Akkor jó egy művész, ha megértik üzenetét" Szekeres Bernadett vallomása a kötődésekről és a művészetről. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./"
2004. március 16.
Temesváron a márc. 15-i ünnepségsorozat az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének székházában kezdődött. Az első szabadtéri megemlékezésre a Győrödi fasor 1848-as Honvéd obeliszkjénél került sor a győrödi RMDSZ, a temesvár-gyárvárosi 1-es számú Általános Iskola tanárai és tanítói, valamint a Magyar Nyugdíjasok Klubja közös szervezésében. A fő ünnepséget a szabadfalui Petőfi-emlékműnél tartották. Horia Ciocarlie prefektus felolvasta Adrian Nastase román, Szász Enikő pedig Medgyessy Péter magyar miniszterelnök üzenetét. Ünnepi beszédet mondott Toró T. Tibor parlamenti képviselő és Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök, majd a történelmi magyar egyházak képviselői következtek. /Sipos János: Március 15. üzenete. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./
2004. július 15.
A magyar történelmi vonatkozású emlékművek, emlékhelyek gondozása a régió magyar közösségére hárul. A városvezetés és a műemlékvédelem csak kiemelt jelentőségű épületekkel, emlékművekkel foglalkozik; a győrödi honvédemlékmű nem tartozik ezek közé. Az obeliszket 110 évvel ezelőtt emelték az 1848–1849-es magyar szabadságharcban elesett honvédek emlékére. A homokkőből készült obeliszk első jelentősebb felújítása a szabadságharc 100. évfordulóján, 1948-ban történt. A Magyar Népi Szövetség gyárvárosi szervezete akkor márványtáblát helyezett rá, és kerítéssel vette körül. 1990-ben a feliratos márványtáblát ismeretlen tettesek összetörték. Az obeliszket az RMDSZ Temes megyei szervezete kezdeményezésére 1996-ban felújították, ismét márványtáblát helyeztek rá, és 1997-ben ünnepélyes keretek között újra felavatták. A restaurálás nem bizonyult tartósnak, az obeliszk ismét mállani kezdett, a kerítést megrongálták. Ekkor léptek közbe a temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubjának lelkes tagjai, és vállalták az emlékmű gondozását annak anyagi terheivel együtt. /Szekernyés Irén: Nyugdíjasok gondozzák. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 15./
2006. március 16.
Köztudott, hogy a temesvári vesztett csata pecsételte meg az 1848–49-es szabadságharc sorsát. Az elesett honvédeknek emelt obeliszket az utókor a Győrödi fasorban. Több mint egy évszázada, minden március 15-én a gyárvárosi magyarság zarándokhelyévé vált a márványtáblás szürke homokkő oszlop. Idén is köréje gyülekeztek a nemzeti ünnepünkre emlékezők. Az idei rendezvény a gyárvárosi 1-es Iskola magyar tagozatának diákjai és oktatói, a győrödi RMDSZ és a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja munkáját dicséri. /(S.): Az utolsó csata obeliszkjénél. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./
2006. szeptember 12.
Temes megyében Gőröd (Giroda) magyar katolikusai, a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján betelepült maroknyi közösség a vallásüldözés legádázabb időszakában (1956-ban) épített templomot. És azóta minden esztendőben, Kisasszony napján, templombúcsút tartanak Győrödön. Most tartották az ötvenediket. A templomot zsúfolásig megtöltő hívek és meghívottak előtt Túry László nagyprépost, újkissodai plébános celebrálta az ünnepi misét. Diósi Dávid plébános megköszönte a győrödi tanácsnak és a jelen lévő polgármesternek a templom felújításához nyújtott anyagi támogatást, majd valamennyi résztvevőt meghívta a közös, bográcsos vacsorára. /(Sipos): Győrödi búcsú. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 12./
2008. március 15.
A győrödi 1848-49-es szabadságharcosok emlékművénél megtartott ünnepség nyitotta meg március 14-én a Temes megyei megemlékezések sorát. A főszervező 1-es számú Általános Iskola nevében Pál Krisztina, a magyar tagozatért felelős aligazgatónő köszöntötte az egybegyűlteket. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke mondott beszédet, majd iskolások verses-zenés műsorral tisztelegtek a 48-as szabadságharcosok emléke előtt. /Pataki Zoltán: Tisztelgés a győrödi 1848-as obeliszknél. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 15./
2008. március 22.
A közel háromezres lélekszámú bányásztelepülésen, Désaknán 270, zömében nyugdíjas református lelkésze Faragó István. 1999-ben Cegőtelkéről meghívás útján került a megüresedett désaknai lelkészi állásba. Felesége, Ildikó, szintén református lelkész, a cegőtelki parókián maradt, majd 2002-től sikerült a „családegyesítés”. Ildikó missziós egyházközség lelkésze lett: Désaknáról jár Kisiklód, Nagyiklód, Dengeleg, Kecsed, Girolt református híveihez. Magyar óvoda, iskola megszűnt, nem volt kiért működtetni. Ildikó nagyon büszke az alig 77 lelket számláló missziós egyházközségére. Például Dengelegen a templom azonnali felújításra szorult. 2004-ben a 20 tagú lelkes gyülekezettel – amelyből 8 gyerek – eldöntötték, hogy külső-belső javítással megpróbálják a lehetetlent. Lemondott a fizetéséről, közmunkával két év alatt rendbe tették templomot, a falu ortodox híveinek nagy csodálkozására. Kecseden egy híve van, az itteni az Árpád-kori műemléktemplom felújítása szorul. A felújítást 2007-ben kezdték el a Kolozs Megyei Tanács pénzbeli segítségével. Román munkások is segítenek. Kisiklódon sikerült visszakapni a leromlott állapotban lévő valamikori felekezeti iskolát. 2007 augusztusában a 32 tagot számláló gyülekezet önkéntes munkájának köszönhetően felújítással ravatalozót hoztak létre. A templomok helyreállítása életük része. A désaknai templom mai állapota is a Faragó családnak köszönhető. Sikerült visszakapniuk a 300 négyzetméteres felekezeti iskolaépületet. Itt fogják elhelyezni a Heltai Alapítványtól kapott könyveket. /Lukács Éva: Szülők, gazdálkodók, értékmentők – lelkészek szórványban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2009. március 17.
Ilyen még nem volt a rendszerváltás után: nincs magyar alprefektus Maros megyében. Feltevődik a kérdés: jó volt, hogy volt? Biztosan előny volt a korábbi megyei önkormányzati vezető, Virág György, majd utóda, Lokodi Edit Emőke számára, hogy az élen nem voltak egyedül, volt kihez magyarul szólniuk. Azonban függetlenül attól, hogy létezett-e magyar alprefektus vagy sem, a kormány megbízottja mindenkor azt csinált, amit éppen akart. Igaz, lélektanilag nem mellékes, hogy az intézmény élén ott van-e egy magyar. Azonban visszanézve az utóbbi húsz évre: miként sikerült keresztülvinni a magyar lakosság akaratát? Csakis civil összefogással. Amikor idén a tanfelügyelőség nem akart elég kilencedik osztályt indítani ahhoz, hogy a magyar nyolcadikosok anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat, a magyar pedagógusszövetség, valamint a Civil Elkötelezettség Mozgalom aláírásgyűjtést szervezett. A sajtó világgá kürtölte ezt, így meglett a kellő osztályszám. Itt, Vásárhelyen 1990 óta nem tüntetett a magyarság. Ha létezik egy erős civil szervezet, akkor mellé állhatnak, ha felvállalja a civil ellenállást. Akkor a magyar közösség megmozdulása így nem lenne sem RMDSZ-, sem MPP-párti. Ez többet ér, mint egy hatáskör nélküli alprefektus. /Máthé Éva: Civil kurázsi. = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./
2012. február 4.
Lesújtó népszámlálási eredmények Temes megyében
10 év alatt 30%-kal csökkent a magyarság lélekszáma!
Hivatalos végeredmények még nincsenek, de az előzetes eredmények alapján elképesztően gyors ütemben, tíz év alatt több mint 30%-kal csökkent a Temes megyei magyarság lélekszáma.
A nem hivatalos statisztikai adatok szerint 2011-ben alig 35 294 személy vallotta magát magyarnak Temes megyében, a 2002-ben jegyzett 50 556-hoz képest. A magyarság lélekszáma tíz év alatt 15 262 fővel apadt. A számbeli csökkenés felgyorsult az 1992–2002 időszakhoz képest, amikor 12 310 volt a magyarság számbeli fogyása. Az utóbbi 80 évben így alakult a Temes megyei magyar közösség lélekszáma: 1930-ban 84 756, 1956-ban 77 530, 1966-ban 76 183, 1977-ben 77 525, 1992-ben 62 866, 2002-ben 50 556, 2011-ben 35 294. A megye magyar lakossága utoljára 1966 és 1977 között nőtt, az abortusztörvény hatására, a kommunista diktatúrára jellemző zárt országhatárok mellett 1342 fővel.
A Temes megyei románság lélekszáma ugyanebben a 80 esztendős időszakban 236 305-ről 555 752-re nőtt, azzal a megjegyzéssel, hogy az utóbbi tíz évben közel 9882 fővel csökkent.
A megye lakosságának etnikumok szerinti megoszlása: románok 85,5%, magyarok 5,4%, romák 2,2%, szerbek 1,6%, ukránok 0,9%, bolgárok 0,7%,. A továbbiakban közöljük a nem hivatalos népszámlálási eredmények táblázatát, településekre és nemzetiségekre lebontva.
Településekre leosztva a nemzetiségek:
Település Stabil Román Magyar Cigány Német Ukrán Török Tatár Orosz Más Nem nyilatkozott
lakosság nemz.
Temes megye 649 777 555 752 35 294 14 534 8497 5953 133 24 105 17 967 11 518
Megyeszékh.+városok 399 914 343 804 23 272 4830 6129 1329 118 24 82 9624 10 702
Temesvár 303 708 263 610 15 580 2123 4173 565 112 20 69 7222 10 234
Lugos 37321 32036 2727 905 744 508 * * 9 140 249
Buziásfürdő 6504 5847 204 206 148 17 – * – 53 28
Csák 5028 4328 315 205 90 26 * – - 63 -
Detta 5963 4283 855 146 244 19 – - * 401 14
Facsád 6571 6034 262 66 46 152 – - – 6 5
Gátalja 5449 4256 634 33 56 8 – - * 458 3
Zsombolya 10 048 7855 1165 605 305 5 * * * 70 39
Temesrékas 7782 6434 645 170 68 14 * – - 444 6
Nagyszentmiklós 11540 9121 885 371 255 15 * – * 767 124
Községek -összesen 249 863 211 948 12 022 9704 2368 4624 15 – 23 8343 816
Bálinc 1538 1104 380 36 * 10 – - * * 3
Bánlak 2520 1846 71 265 5 243 – - – 90 -
Barafalva 392 391 * – - – - – - – -
Barnafalva 1604 1137 * – * 457 – - – - 8
Óbéb 1500 971 497 10 19 * – - – * -
Kisbecskerek 2651 2378 46 79 34 42 – - – 69 3
Belence 2725 2662 33 7 17 4 – - – * -
Bethlenháza 3007 2811 41 3 27 121 – - – 4 -
Billéd 3101 2724 124 143 92 * – - * 7 8
Birda 1757 1597 24 11 17 33 – - – 73 *
Rigósfürdő 446 421 6 * 3 13 – - – * -
Boldor 2350 2277 21 4 * 46 – - – - -
Aga 652 506 14 8 3 – - – - 115 6
Bükkfalva 1511 1420 25 50 3 7 – - – 6 -
Gyertyámos 4140 3709 139 235 46 * – - – 8 *
Nagycsanád 4042 2674 519 534 24 4 – - * 286 -
Csene 2537 1803 233 13 41 4 – - – 443 -
Kőcse 1736 986 106 539 14 – - – - 84 7
Nagykövéres 2133 1376 187 447 6 – - – * 116 -
Nagykomlós 4572 3481 65 836 111 4 – - – 74 *
Kastély 3422 2986 354 61 7 6 – - – 6 *
Kricsó 1511 1359 3 – - 146 – - – 3 -
Kurtya 1177 1136 8 26 * * – - – 4 -
Daruvár 2953 2593 6 16 8 326 – - – 4 -
Denta 2870 1879 252 71 28 27 – - – 613 -
Újbesenyő 3048 2697 45 169 38 6 – - – 93 -
Óbesenyő 4009 1101 158 224 27 8 – - – 2486 5
Igazfalva 2581 2084 474 3 6 13 – - – * -
Újszentes 7241 5638 1058 – 89 21 * – * 171 260
Ferend 1697 1641 6 24 * 23 – - – * -
Temesfüves 1542 1460 60 4 * 16 – - – * -
Fény 1676 1300 243 19 * – - – - 112 -
Gavosdia 2948 2644 16 33 4 216 – - – 34 *
Gilád 2020 1591 163 174 50 26 – - – 16 -
Győröd 5968 5554 252 17 34 16 * – - 85 8
Gizellafalva 1117 1069 30 * 6 8 – - – 3 -
Temesgyarmat 6009 5800 61 102 7 15 – - * 15 8
Gyér 1203 810 213 99 22 3 – - – 56 -
Gyüreg 8122 7650 151 59 67 13 * – - 113 67
Torontálgyülvész 2925 2460 50 172 31 6 * – 3 201 *
Kisősz 1983 1763 28 88 78 15 – - – 11 -
Nagyjécsa 2036 1882 11 134 7 – - – - * -
Nagyzsám 2881 2624 122 83 29 – - – - 23 -
Széphely 3468 3171 33 141 9 * – - – 11 101
Csatád 4787 3974 65 565 99 14 – - – 20 50
Liebling 3586 3216 128 183 31 13 * – * 13 -
Tolvád 1525 1385 63 14 37 * – - – 25 -
Lovrin 3119 2849 43 111 75 9 – - – 30 *
Bégamonostor 1573 1458 69 31 3 10 – - – - *
Marzsina 2135 2038 24 9 5 47 – - – 9 3
Máslak 2151 1779 36 68 12 243 – - – 8 5
Temesmóra 2192 1917 101 92 35 3 – - – 41 3
Újmosnica 5810 5090 550 60 16 6 * – - 53 33
Nadrág 2760 2552 78 * 92 28 – - – 5 4
Nickyfalva 1453 1341 31 5 20 49 – - – 3 4
Hosszúszabadi 1049 1011 * 12 * 24 – - – - -
Orczyfalva 3994 3821 92 31 23 3 – - – 6 18
Ótelek 1441 854 570 – 10 * – - – 4 *
Temesliget 1886 1785 13 29 – * – - – 10 48
Parác 2129 1806 123 99 45 * * – * 50 3
Újpécs 4807 3900 96 35 40 54 – - – 674 8
Perjámos 4346 3784 72 334 97 6 – - * 46 5
Pészak 1918 1775 7 122 * – * – - 3 8
Kőfalu 1099 1099 – - – - – - – - -
Hidasliget 2958 2775 35 108 10 17 – - – 13 -
Rakovica 3047 2788 31 121 5 94 – - * 6 -
Temesremete 2168 2120 33 * * * – - – 6 3
Szakálháza 6731 6361 81 44 34 4 * – - 205 *
Törökszákos 3065 2611 253 174 15 * – - * 8 -
Temesság 2923 2534 262 30 62 5 – - – 28 *
Szentandrás 5279 4995 96 29 74 34 * – - 24 26
Sándorháza 2805 2749 15 13 16 3 – - – 5 4
Románszentmihály 5695 5393 151 59 35 3 – - – 50 4
Nagyszentpéter 3012 2119 26 429 16 6 – - – 416 -
Sárafalva 2479 1699 17 533 8 9 – - – 202 11
Temeskenéz 4500 3832 60 473 49 8 – - – 36 42
Temesszékás 293 293 – - – - – - – - -
Csukás 1789 626 8 – 11 1138 – - – 6 -
Máriafölde 3783 3443 190 71 46 17 – - – 15 *
Tamásd 2061 1987 19 42 8 * – - * * *
Nagyősz 3011 2459 131 217 126 47 – - – 30 *
Nagytopoly 2497 2176 28 55 12 7 – - * 216 *
Végvár 2603 1564 975 8 8 5 – - – 41 *
Bozsor 2009 1830 18 115 * 40 * – - 3 -
Újvár 2362 1812 401 123 16 3 – - – 7 -
Valkány 1321 1265 38 8 * – - – - 6 *
Varjas 5458 3980 478 221 38 177 – - 3 560 *
Lugoskisfalu 2521 1827 31 19 56 579 – - – 3 6
Vejte 2412 2110 153 68 53 4 – - – 8 16
1) – szerbek, bolgárok, olaszok, zsidók, horvátok, csehek, lengyelek, macedónok, görögök,albánok,örmények,rutének
Erdély.ma

2016. május 9.
Egy hely, ahol teljesítménnyé alakítják a tehetségígéretet
„Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás” – beszélgetés Erdei Ildikóval, a temesvári Bartók Béla-gimnázium igazgatójával.
– A temesvári Bartók-líceum még a magamfajta belső-erdélyinek is sokat mond, de mit jelent önnek, az intézmény igazgatójának?
– Az iskolánk több, mint iskola. Egy közösségépítő, jövőbe mutató hely, ahol mindennap van egy új kihívás, egy-egy új helyzet, gond, ötlet, kudarc és siker. Közel 600 gyerek, fiatal és mintegy 60 pedagógus iskolája.
Egy hely, ahol azon és azért dolgozunk, hogy a diákok szeressenek iskolába járni, találjanak olyan területet, ahol tehetségígéretük teljesítménnyé alakulhat, ahol a tanárok csapatban dolgoznak, és ahol a szülői közösség partnerként van jelen.
Olyan iskola, ahol tudjuk, hogy a tanórák mellett fontos szerepük van a tanórán kívüli tevékenységeknek, hiszünk a diákönkormányzat kezdeményezőerejében, a diákok egyharmada tagja valamelyik hagyományőrző csoportnak, és a Bartók Diákszínpad évente új előadással örvendezteti meg a közönséget.
Egy olyan munkahely, ahol a munkaközösség jelentős hányada minden tanév elején, illetve végén szakmai műhelyen értékeli az iskolai életet, és közösen tervezi a jövőt.
– A Bartók-iskola a szórványmagyarságból fogad diákokat. Milyen vonzáskörzete van az intézménynek?
– Temesváron és a környékbeli falvakon kívül elsősorban Temes megyéből érkeznek diákjaink, ezenkívül néhány Arad megyei településről, Majláthfalváról és Kisiratosról is járnak hozzánk középiskolások. Három irányból érkező három iskolabusz hozza reggel a diákokat, jelenleg mintegy 150-en járnak iskolabusszal: Újszentesről, Újmosnicáról és Győrödről.
Az iskolabuszos diákoknak mintegy egyharmada érkezik a településekről, a többiek a város különböző negyedeiben, főként a hat évvel ezelőtt megszűnt tagozatos iskolák körzetében ülnek fel az iskolabuszokra. A megyéből elsősorban Végvárról érkeznek diákjaink, közülük van, aki a bentlakást választja, és van, aki a napi ingázást. Ezenkívül vannak diákjaink Lugosról, Bodófalváról, Igazfalváról, Ótelekről és Zsombolyáról is.
– Akik pedig nem szeretnének ingázni, azoknak lehetőségük nyílik az iskola kollégiumában lakni.
– Iskolánk kollégiuma 50 férőhelyessé alakítható, jelenleg 40-en laknak benne. Minden évben igyekszünk javítani az életkörülményeket, a bentlakó diákok számára pedig sajátos programokat működtetünk, dolgozunk ki. A diákok 2–4 ágyas szobákban laknak, van saját tanulószobájuk, ebédlőjük, használhatják az intézmény sportpályáit, eszközeit. A bentlakó diákok közösségének saját önkormányzata van, igyekszünk a programok kialakításában odafigyelni a javaslatokra. A Bartók Alapítvány ösztöndíjjal segíti őket, s pályázati támogatásból a belvárosi református egyház együttműködésével melegebéd-program működik számukra.
Évente egy-egy identitáserősítő programot valósítunk meg, melynek fontos eleme mindig az, hogy a diákok „hazavigyenek” szülőfalujukba valamit a megszerzett tudásból. Az idei iskolai évben több tanulástámogató program is működik a PADOC Alapítvány révén: matematikából, magyar nyelv és irodalomból, informatikából és tanulástechnikából. Évek óta jól működik a pszichokör, valamint a kortárstanácsadásra épülő belső hálózat. Az elmúlt tanévtől kezdődően a tizenegyedikes diákok egyéni szakoktatási támogatást igényelhetnek egy-egy szakma elsajátításához. Jelenleg két bentlakó diákunk tanulja ki az iskola mellett a szakács-, illetve a pincérmesterséget. A jövőben gyakorlati készségeket fejlesztő műhelyt szeretnénk kialakítani és működtetni a kollégium keretében.
– Eközben Temesváron is épül szórványoktatási kollégium. Ez bartókos kezdeményezés? Milyen viszonyban van az iskola ezzel a kezdeményezéssel?
– A felső iskolások szórvány-szakkollégiumát ezelőtt 10 évvel tervezte meg a temesvári Szórvány Alapítvány egy olyan munkacsoportja, amelynek magam is tagja voltam. Az akkori tervek szerint mindenképpen olyan szakkollégiumot terveztünk megvalósítani, amely a Bartók-líceumot is erősíti. A jelenlegi elképzelések még alakulóban vannak. Bízom benne, hogy ezt az elvet most is sikerül érvényesíteni.
– Melyek a legfőbb okai annak, hogy a szórványnak számító Temesváron és környékén a magyar gyerekek jelentős része nem anyanyelven folytatja tanulmányait?
– A magyar szülők gyermekeire vonatkozó beiskolázási adatokat összegző statisztikákban Temes megye mindig a sor végén kullog. Általában azt tartják, hogy a gyerekeknek csupán negyede jár magyar iskolába. A mi felméréseink azt mutatják, hogy az iskolába lépő gyerekek nem tudnak már magyarul, és ez az elsődleges oka annak, hogy a magyar iskolaválasztás nem is kerül szóba. Ennek egyik oka a nyelvileg vegyes családok magas, 67 százalékos aránya.
Az elmúlt években növekedett a vegyes házasságokban születő gyermekek magyar iskolaválasztása, jelenleg már külön programokat működtetünk annak érdekében, hogy ezek a gyerekek megfelelően tanulják meg a nyelvet, és sikeresen illeszkedjenek be az iskolába. Ebben a munkában komoly segítséget jelentettek az Integratio Alapítvány kétnyelvűségprogramjai, az igényesen kidolgozott szülői tájékoztatók, a családok, óvodák és iskolák által mára már közkedvelt játékcsomagok. Továbbra is találkozunk olyan magyar családokkal, amelyek román iskolába íratják a gyermekeiket, de ez az arány jóval kisebb.
– Az iskolai gazdag programkínálat fényképei, rövid összegzései a közösségi hálón keresztül jutnak el a külvilághoz. Arra kérem, néhány fontosabbat emeljen ki!
– Egyik ilyen jól működő programunk a havi jelleggel megszervezett átszó- és alkotóház, amely mind a jelenlegi, mind pedig a jövőbeli diákjainknak nyújt tartalmas szabadidőprogramot. Kiemelném továbbá a testvérosztályok programjait, hiszen az elmúlt években kiépítettünk egy térségi iskolahálózatot a város óvodáival és a megye iskoláival. Minden elemi osztályunknak van egy partneróvodája és egy vidéki összevont elemi testvérosztálya. A felső tagozatos osztályaink pedig a vidéki felső tagozatos osztályokkal létesítettek kapcsolatokat.
Évente több közös tevékenységre is sor kerül: egymást meglátogatják az osztályközösségek, ilyenkor közös órákat is tartanak, de közösen mennek kirándulni vagy valamilyen kulturális rendezvényre. Igyekszünk minden olyan lehetőséget megragadni, amelyek az alkalmazható tudás kialakítását, a különböző tehetségterületek fejlesztését vagy a pályaválasztást segítik. A programok megvalósításába bevonjuk volt diákjainkat vagy a szülői közösséget, de sokszor működünk együtt a különböző civil szervezetekkel, intézményekkel.
Ha egy kezdeményezés jól alakul, abból igyekszünk hagyományt teremteni: így szervezzük meg most már évente a Tehetségnapot névadónk, Bartók Béla születésnapján, a Mesterségem címerét, a Tudományos Játszóházat, a Magyarok Európában rendezvényt vagy a Családi Sportnapot. Az idei tanévben sikerült iskolakertet létrehoznunk az iskolában és az óvoda épületében is. Reméljük, ezek a foglalkozások is rendszeressé válnak.
– Iskolai sikertörténetekről gyakran hallani. De mit jelent egy intézmény életében ennek az ellenkezője, amikor valami nem a tervek szerint alakul?
– A kevésbé sikeres történeteknek is fontos szerepük van: ezek jelzik a problémás területeket, a gondokat. Ha egy középiskolás diák abbahagyja az iskolát, azt komoly tünetnek tartom. Az elmúlt időszakban több olyan vidéki diákunk is volt, aki kimaradt. Az iskolatámogató programok egy része ezekből a helyzetekből okulva alakult meg. Ha egy diák nem talál legalább egy olyan szakkört, csoportot, programot, ahová szívesen jár, az szintén jelzés. Éppen a napokban végzünk egy felmérést azzal kapcsolatosan, hogy van-e minden diákunknak legalább egy „fogódzója”, egy közössége, ahová tartozhat, ahová szívesen jár.
– Minden bizonnyal Önnek is van prioritáslistája. Hogyha egy elemet kellene kiemelnie ebből, mi volna az?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás. Úgy gondolom, hogy ez közös felelősség.
– Szakmailag és emberileg mit jelent az ön számára, hogy a nemzeti ünnep alkalmából március 11-én Budapesten átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet?
– Mindenekelőtt megerősítést. Kevés olyan pillanat volt eddig az életemben, amikor számba vettem, összegeztem, értékeltem a munkámat, és a kitüntetés átvétele erre kicsit rákényszerített. De úgy érzem, még sok tervem van és sok tennivalóm. Emberileg külön kitüntetést jelentett az a sok kedves visszajelzés, őszinte öröm és gratuláció, amit szűkebb és tágabb környezetemből kaptam. Ezúton is köszönöm.
dr. Erdei Ildikó
1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
dr. Erdei Ildikó 1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
Dénes Gabriella
Krónika (Kolozsvár)

2017. március 15.
Méltóságteljes megemlékezés a győrödi obeliszknél
„A szabadság számunkra kötelesség!”
Március 15. elindította az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, amely meghatározó eseményévé vált Magyarország újkori történetének, s mára a világ összmagyarságának ünnepévé, a nemzeti összefogás jelképévé, a magyar identitás egyik alapkövévé vált.
Temesvár – A magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján, a temesvári megemlékezések sorát, mint az előző években, a Győrödi úti honvéd emlékműnél megtartott koszorúzási ünnepség nyitotta meg március 14-én. A Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai, a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja és Győrödi RMDSZ közös megemlékezésén részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, Fazakas Csaba művelődési alelnök és Daróczi Csaba, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság helyettes vezetője.
Az 1848-as hősökre, szabadságharcosokra emlékező gyárvárosi és győrödi magyarokat Pál Krisztina tanítónő köszöntötte, akinek idézünk ünnepi gondolataiból: „Ha erősen él bennünk egy szebb, szabadabb jövő reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva nekirugaszkodni a megvalósításnak, méltók lehetünk, méltók leszünk 1848 örökségéhez. (...) Mit jelent nekünk a szabadság? A szabadság kötelesség. Kötelesség a család, a haza, és az egész emberiség felé. Kötelesség édes anyanyelvünk felé.”
Ünnepi beszédében Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök, történész felidézte az 1848–49-es magyar szabadságharc temesvári vonatkozású eseményeit és a 48-as megemlékezések történetét, amelyek 40 évig tartó csend után, a forradalom 45. évfordulóján kezdődtek Temesváron. A győrödi obeliszket, akárcsak a Sági úti temetőben álló honvéd emlékművet 1894. november 1-jén avatta fel a temesvári magyarság. „Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 165 évvel ezelőtt, 1852-ben járt először Temesváron a forradalmat leverő Ferenc József császár és ez alkalommal avatták fel a Hűség – számunkra gyalázat – emlékművét, amelynek visszaállításáról sok vita folyt az elmúlt években.” – mondta Halász Ferenc, aki beszéde során 1848 aktualitására hívta fel a figyelmet. Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságunk állandóan sérül, gondok vannak az igazságszolgáltatással, a korrupcióellenes harccal, amelyet támogatunk, de ezzel gyakran vissza is élnek, nemzetiségre való tekintet nélkül. Néhány héttel ezelőtt százezrek vonultak az utcára Romániában azért, hogy az igazság és a szabadság győzzön. „Nekünk, magyaroknak külön problémáink vannak: belekötnek a szimbólumaink használatába, megvádolják a tisztségviselőinket, majd bizonytalanságban tartják őket, de támadás indult egyházaink és a magyar oktatás ellen is. Attól aktuális ma is március 15.-e, hogy mindig van miért harcolni – hangsúlyozta Halász Ferenc. – A szabadságért való küzdelem állandó folyamat, csak az eszközök változnak. Rendkívüli időkben rendkívüli eszközökhöz folyamodunk, mint a forradalom, békeidőben tüntetéssel, parlamenti vitával harcolunk a jogainkért, a szabadságunkért.”
A győrödi megemlékezés a Bartók Béla Líceum II. H. osztályának szívet melengető ünnepi műsorával folytatódott: a kisdiákok Tamási Emese tanítónő irányításával Petőfi verseket szavaltak és Kossuth-nótákat adtak elő, nagy lelkesedéssel. Hegedűn kísért Nagy Áron és Pál Zoltán. Fazakas Bence, a Bartók Béla Líceum diákja elszavalta Vörösmarty Mihály Szózatát.
A kegyelet koszorúit helyezték el a győrödi honvéd emlékmű talapzatán a Temes Megyei RMDSZ, a Gyárvárosi és a Győrödi RMDSZ, a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubjának képviselői. A méltóságteljes ünnepség nemzeti imánk eléneklésével ért véget.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)