Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyöngyöshermán (HUN)
3 tétel
2003. augusztus 4.
"Tizenhárom település, három ország, egy nemzet képviselői gyűltek össze aug. 1-jén Kalotaszentkirály-Zentelkén: a Kolozs megyei település első ízben adott otthont a Szentkirályok Szövetsége éves találkozójának, amelyre hetedszer kerül sor. Az ünnepségen a házigazda-polgármester, Póka András György beszélt a Kárpát-medencei évenkénti hagyományos rendezvénysorozatról. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke elmondta, hogy a Kárpát-medencében valamikor több mint ötven település viselte valamilyen formában első szent királyunk nevét. Ezen helységek közül több már nem létezik, azonban ha egy képzeletbeli térképen "minden település helyén meggyújtanánk egy gyertyát, fénybe borulna az a lelki háló, amely összeköti a magyarságot, és amely nélkül nincs nemzet, nincs kultúra". Nem csak a magyar nemzet fiait fogja azonban össze a nagy király szellemisége, hiszen 2000 óta az ortodox egyház is saját szentjének ismeri el István királyt, aki így összekötő kapoccsá, Európa jelképévé is vált. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kiemelte: Szent István hazát épített Európában, csonkaságában ma is élő hazát, a magyarság pedig ezer éve ragaszkodik királyához. Szent István megismételhetetlen, de követhető: építő hitével ezt kell bebizonyítanunk - zárta ünnepi gondolatait Kónya-Hamar Sándor. Elsőként a magyarországi Kecskemét melletti falu, Szentkirály csoportja lépett színpadra. A települések képviselői a helyi zászlóra felkötözték az együttműködés szalagjait. Sorrendben Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szabadszentkirály, valamint a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári Kör (Magyarország), Királyfiakarcsa és Vágkirályfa (Szlovákia), Csíkszentkirály, Marosszentkirály, Székelyszentistván és Kalotaszentkirály-Zentelke képviselői voltak aktív részesei a nagy pillanatnak. Dienes Attila szobrász Szent István mellszobrának átvételével folytatódott az ünneplés. /Sándor Boglárka Ágnes: Szent István megismételhetetlen, de követhető. Szentkirályok Szövetségének találkozója Kalotaszentkirályon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./ Az összesen tizenhat - tíz magyarországi, négy erdélyi és két felvidéki - települést tömörítő Szentkirályok Szövetsége Szent István-mellszobrot adományozott Kalotaszentkirálynak. A szobor Dienes Attila marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő szobrász alkotása. A szobrot a jövőben állítják fel. A Szentkirályok Szövetsége 1997-ben alakult. Az egyesület közgyűlésének döntése értelmében a tíz anyaországi tag képviselői vállalták, hogy állják a találkozót megszervező határon túli tagok Szent István-szobrokkal való megajándékozásának költségeit. Új címerek a Kárpát-medencében címmel nyílt meg Pécsi L. Dániel címerkészítő kiállítása. /Salamon Márton László: Szent István-szobrot kapott Kalotaszentkirály. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./"
2016. augusztus 5.
Csíkszentkirályon jubilál a Szent Király Szövetség
Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli a Szent Király Szövetség augusztus 5–7. között. A találkozót minden évben más-más településen szervezik meg, idén Csíkszentkirály lesz a házigazda.
Az 1989-es rendszerváltás után Csíkszentkirályon megfogalmazódott az ötlet, hogy azok a települések, amelyek nevében előfordul a Szent István, illetve a Szentkirály név, alkossanak szövetséget. Az első találkozót Csíkszentkirályon szervezték meg 1996 őszén, amikor összegyűltek a „szentkirályok” polgármesterei, és szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg, miszerint szövetségbe szeretnék tömöríteni minden falvat és várost, amely nevében is őrzi első szent királyunk emlékét.
Így alakult meg a Szent Király Szövetség, amelyhez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott. Minden évben a szövetségi közgyűlésen döntik el, hogy melyik településen tartják a következő találkozót. A vezetők már a legelején megegyeztek abban, hogy a tízes évfordulókat mindig az ötletgazdáknál tartják, így a hétvégén Csíkszentkirályon ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a szövetség.
„Ez a találkozó a Kárpát-medencei magyarságról szól, itt el tudjuk mondani a problémáinkat, erőt tudunk meríteni egymástól, és megismertethetjük a néphagyományainkat. Olyan ez, mint amikor egy család minden tagja egy évben egyszer összegyűl” – emelte ki Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere.
Pénteken 15 és 18 óra között fogadja a házigazda a vendégeket, ezt követően 20 órától közös vacsorát tartanak. Szombaton 10 órakor tartják a szövetség közgyűlését a helyi polgármesteri hivatalban, 12 órától pedig néhai Udvari Dezső polgármesterre emlékeznek. 14 órától az Alcsíki Néptánctalálkozótól lesz hangos a Vitos Mózes Általános Iskola udvara. Fellép a a csíkmindszenti Fürgölő néptáncegyüttes, a csíkszentléleki Hárs néptánccsoport, Csíkszentimréről a Rozmaring Néptáncegyüttes és a Fehér Liliom ifjúsági néptánccsoport, a csíkbánfalvi Csalóka, a csíktaplocai ifjúsági néptánccsoport, Csíkkozmásról a Bojzás és a Bojzácska néptáncegyüttes, a csíkszentsimoni Kükürcsi tánccsoport, a csatószegi Kankalin néptánccsoport, Csíkszentkirályról a Bimbócska-, a Rügyecske- és a Vadrózsa ifjúsági néptánccsoportok, valamint a szentkirályi tánccsoport.
Emellett fellép Vaszi Levente és Vrencsán Anita, akiket a Fölszállott a páva nevű tehetségkutató műsorból ismerhetnek. Vasárnap 10 órakor ünnepi szentmisét tartanak és megszentelik a Szent Korona másolatát, majd 12 órától szalagtűzés és emlékmű-leleplezés szerepel a programban.
A szövetséghez tartozó települések
Magyarország: Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály.
Erdély:Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály.
Felvidék: Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály és Sajókirályi.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
2016. augusztus 19.
Sepsiszentkirály kettős ünnepe
Államalapító keresztény királyunkra, a település névadójára, a sepsiszentkirályi filiális kápolna védőszentjére emlékeznek szombaton és vasárnap Sepsiszentkirályban. Szombaton 11 órakor veszi kezdetét a búcsús szentmise, vasárnap a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak.
Sepsiszentkirály rendes tagja a huszadik évét ünneplő Szentkirály Szövetségnek. Sándor Csaba mérnök a sepsiszentkirályi hívek képviseletében érkezett haza az augusztus 5–7. között megtartott csíkszentkirályi találkozóról. Vele a szövetség XX. évfordulója kapcsán beszélgettünk. – Az 1990-es évek közepén egy augusztus 20-i központi Budapesti állami ünnepségre meghívást kaptak a Szent István nevét, illetve a szentkirály-elemet nevükben hordozó települések polgármesterei. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat a települések elöljáróiban, hogy ne csak e helységek vezetői találkozzanak évente egyszer, hanem szervezzenek találkozót a településeken élők számára is. Csíkszentkirály ajánlkozott erre elsőként, így Szentkirályszombatján 1996-ban szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg: eszerint szövetségbe tömörült a Kárpát-haza mindazon települése, amely nevében is őrzi szent királyunk emlékét. A szövetséghez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott: Magyarországról Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály, Erdélyből Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály, Felvidékről Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, valamint Sajószentkirály és Sajókirályi. Emlékezetes és bensőséges, mélyen vallásos ihletésű találkozó volt, ahol már egy helybeli faragómester elkészítette a szövetség évfordulós, mesterien tervezett és kivitelezett emlékkeresztjét. Az ünnepi búcsús szentmisén jelen voltak, szentmisét celebráltak és szentbeszédet mondtak Ft. Tamás József Gyulafehérvári segédpüspök, Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, csíkszentkirályi plébános. A találkozón megjelent képviseletek egy-egy emlékfenyőt ültettek el, tisztelegve a szövetségi évforduló előtt. Megállapítható, hogy azok a tekintélyes múltra visszatekintő kis katolikus községek, amelyek hosszú századokon át őrizték nevükben-lelkiségükben is István király emlékét, az ismeretlenség homályában, ismét, immár sokadszor egymásra találtak. Megerősítették szövetségüket önazonosságuk megőrzése, az országhatároktól függetlenül érvényesülő szellemi s lelki magyar egység, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélés és Európai integráció megtartása érdekében. Sepsiszentkirály emelkedett lelkiséggel várja az ünnepet. Miként azt a falu filiájába beszolgáló Kacsó Sándor illyefalvi plébánostól és Németh Zoltán katolikus gondnoktól megtudtuk, a búcsús szentmise szombaton 11 órakor a filiális kis templomban veszi kezdetét. Szentbeszédet mond és a szentmise főcelebránsa Kocsis Károly, a Sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia segédlelkésze lesz, koncelebrál Kacsó plébános. Mise után a templom udvarán kínálmációban részesülnek vendégeink – jelezte a gondnok, a rendezvény szervezője.
Vasárnap, augusztus 21-én a teljesen felújított helybeli református templomban ökumenikus istentisztelettel folytatják a búcsús megemlékezést, ahol a szószéki szolgálatot Adorjáni Levente Sepsiszentkirály-botfalusi unitárius lelkész végzi, imát mond Kacsó Sándor, és elhelyezik az emlékezés virágkoszorúját a templom előtt álló Szent István-mellszobornál.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)