Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gyerőfidongó (ROU)
2 tétel
1999. július 13.
Júl. 9-e óta Erdély különböző részein hatalmas esőzések, viharok voltak. Temes, Bihar, Fehér megyében, de még a moldvai Suceava megyében is komoly károkat okozott az ítéletidő. A júl. 9-i esőzés következtében a Fehér megyei Kudzsirban több mint 1500 gazdaság elázott, tíznél több ház összeomlott. - A Sebes Körös oly mértékben öntött ki Barátkánál (Bratca), hogy leállt a vonatközlekedés Nagyvárad és Kolozsvár között. - A Hunyad megyei Malomvíz településen júl. 12-én az esőzések következtében földcsuszamlás történt: a retyezáti vízműépítő vállalat munkásszállásán az első becslések szerint kilenc halott és sok sebesült van. - Kolozs megyében Aranykúton 1300 hektár termőföldet öntött el az árvíz. A Magyarnagykapushoz tartozó falvak mindegyikét - Kiskapus, Gyerővásárhely, Pányik, Gesztrágy, Egerbegy, Bánffydongó, Gyerőfidongó, Bölcsest - kisebb-nagyobb mértékben érintette az ítéletidő. Egész folyamszakaszán kiöntött a Nádas. Kolozsváron, a Kerekdombon súlyos károkat okozott a Nádas patak szintjének nagy mértékű megnövekedése. Több mint 38 házat árasztott el a víz, pincéket, kerteket. - A filmraktárba is rengeteg víz került, milliókat érő filmek áztak el. /Viharkárok Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./
2001. július 7.
"Az elmúlt két nap felhőszakadásai újabb károkat okoztak Kolozs megyében: Magyarnagykapus és Tordaszentlászló környékén okozott komoly rombolást a vihar. Magyarnagykapus környékén 8 kilométeres útszakasz vált használhatatlanná, emiatt Egerbegy, Bölcsest, Gyerővásárhely, Bánffydongó és Gyerőfidongó helységek nehezen megközelíthetők. Tordaszentlászlón 6 hektár termőföldet árasztott el a víz, és a községben egy 50 méteres útszakasz vált járhatatlanná. Nagyenyeden 80 gazdaságot, illetve lakhelyet öntött el a víz. /H. Gy: Újabb esőzés okozta károk Magyarnagykapuson, Tordaszentlászlón, Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./"