Elhunyt Hajdó István ny. főesperes
2011. július 8-án, a déli harangszó idején elhunyt Hajdó István ny. gyergyói főesperes, székelylengyelfalvi plébános - tájékoztatta a gyulafehérvári főegyházmegye papságát Tamás Barna ifjúsági főlelkész, fogarasi plébános.
Hajdó István Bogárfalván született 1942. december 18-án, 1962-68 között végezte tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, Márton Áron szentelte pappá 1968. április 21-én. Ezt követően papi szolgálatát Nyikómalomfalván kezdte, majd 1978-1985 között Gyergyóújfaluban volt plébános. Huszonegy évig, 1985-2006 között Gyergyószentmiklós főesperes-plébánosaként tevékenykedett, onnan vonult vissza, és míg ereje engedte, Székelylengyelfalva lelkipásztoraként dolgozott nyugdíjasként is.
Temetési szertartása július 11-én, hétfőn szentmisével kezdődik 11 órakor a székelylengyelfalvi templomban, ezt követően testét a helybeli templomkertben helyezik örök nyugalomra - végakarata szerint.
Az örök világosság fényeskedjék neki! Romkat.ro

EMI-tábor: előadások és koncertek
Az Erdélyi Magyar Ifjak idén hetedik alkalommal tartja szokásos nyári nagyrendezvényét, az EMI-tábort: a helyszín ezúttal is Gyergyószentmiklós.
Pontosabban az ún. 3-as kilométerkőnél (a Békási-szoros irányában) levő szabadidőközpont ad otthont a tábornak augusztus 10 és 14 között.
A szervezők szerint a cél az együttlét, összefogni az egészséges nemzeti öntudattal rendelkező fiatalokat, akik a magyar történelem, a kultúra és közéleti események iránt érdeklődnek a Kárpát-medencében. Az EMI-tábor nemcsak előadásokat, közéleti vitákat ajánl majd, hanem több magyarországi együttes, előadó is koncertezik majd.
A rendezvényt 2005-ben tartották meg először, azóta évről-évre egyre többen vesznek részt rajta. Idén olyan előadókat hívtak meg, mint Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Raffay Ernő történész, Jókai Anna író, Lukács Csaba újságíró, Kovács „Kokó" István olimpiai bajnok, volt ökölvívó.
Az EMI-tábor színpadán koncertezik a Swetter, Charlie, FankaDeli (szerdán), a Karcolat, a Kárpátia, a Role (csütörtökön), a Bojtorján, Kalapács József, a Road (pénteken), a Dalriada, a Bikini (szombaton), a Hungarica, az Ossian és a Graphic (vasárnap).
Több tematikus sátorban is lesznek rendezvények, lesz bor-, gyerek-, film-, művész- és kézműves sátor is. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

EMI-tábor: központi téma a népesedés
Megszámláltattál. És híjával találtattál? mottóval szervezi meg augusztus 10–14-e között nemzeti jellegű táborát Gyergyószentmiklóson az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI). – Annak idején a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szerettünk volna kint lenni egy EMI-sátorral, de a szervezők nem engedélyezték. Akkor fogalmazódott meg bennünk egy, a nemzeti értékekre összpontosító tábor ötlete – emlékezett Soós Sándor EMI-elnök tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján. – Már az első tábor résztvevőinek száma is túlszárnyalta elvárásainkat, tavaly pedig már 17 ezren fordultak meg az eseményen. A fesztiválszervezésre alkalmas helyszínek már foglaltak, ezért nekünk évente az alapoktól kell felépítenünk a tábort, amelyre az egész Kárpát-medencéből várjuk az érdeklődő családokat – mondta.
Soós Sándor elmondta: a népesedés, a szórvány tematikája még inkább időszerű így a népszámlálást megelőzően, ezért idén fokozott figyelmet fordítanak erre, külön sátor várja a téma iránt érdeklődőket. Kifejtette: a tartalmas előadások mellett esténként csak magyar zenekarok szórakoztatják a táborlakókat: első nap Charlie, második nap a Kárpátia, harmadik nap a Bojtorján és Kalapács, negyedik nap a Bikini, ötödik nap pedig az Ossián lesz a húzónév.
– A rendezvény más táboroktól eltérően nemzetpolitikai műhely szeretne lenni, ahova minden politikai faktort meghívunk, olyan embereket, akik valójában formálói a nemzetpolitikának – hangsúlyozta az EMI-elnök, aki hozzátette: úgy igyekeznek összeállítani a programot, hogy minden korosztály találjon számára megfelelő foglalkozást.
– Az előadások közül kiemelném Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének új alkotmányról, állampolgárságról, szavazati jogról szóló előadását és Vona Gábornak, a Jobbik elnökének Nemzetpolitika ellenzékből című előadását. De ugyanilyen érdekesnek ígérkezik az autonómia, a politikai, a sajtó és a sportkerekasztal is – részletezte a programot az elnök.
– A tábor költségeit igyekszünk a belépők árából fedezni, de természetesen támogatóink is vannak. Idén a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa, a Magyar Parlament Elnöki Hivatala, a Fabó Imre Alapítvány, a gyergyószentmiklósi önkormányzat is hozzájárul a fesztivál megszervezéséhez – mondta. – A tábor költségvetése más táborokhoz képest jóval alacsonyabb, mert a 100–110 fős szervezőcsapat önkéntes alapon dolgozik, de becsléseim szerint idén is eléri a 240 ezer lejt – tette hozzá.
Lovassy Cseh Tamás alelnök a tematikus sátrakról beszélt. Kézműves sátor, Keskeny út missziós sátor, EMI társalgósátor, a Caritas Családsegítő Egyesület sátra, művészetek sátor, film- és borsátor várja az érdeklődőket a fesztivál ideje alatt. Újdonságnak számít a tavaly bemutatott szórványsátor népesedés sátorral való bővülése, valamint az Erdélyi Mentőcsoport jelenléte. De lesz táncház a kisszínpadon, íjászverseny, és EKE által szervezett túralehetőség is. A tábor honlapján (www.emitabor.hu/erdely) minden hasznos információ, újdonság megtalálható.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Új kultúrigazgató Gyergyószentmiklóson
Pál Levente a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ új igazgatója – adta hírül az Új Kelet helyi hetilap. Az újság szerint az igazgató három évre szóló menedzseri szerződést írt alá, amelynek értelmében két munkatársával közösen igyekeznek majd fellendíteni a gyergyói kulturális életet.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, Mezei János polgármester két évvel ezelőtt, 2009 júliusában menesztette a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetőit. Kolcsár Béla művészeti vezető és Barti Tihamér gazdasági igazgató elbocsátását követően ideiglenes kinevezések történtek, de az intézménynek nem volt igazi irányítója. A legutóbbi versenyvizsgára is egyetlen személy jelentkezett. Az Új Kelet beszámolója szerint a 26 éves közgazdász már lelkesen dolgozik annak érdekében, hogy rendet tegyen az intézmény háza táján.
Elképzeléseit egy mottóval fogalmazta meg. „Közösség és kultúra a jövő záloga, ennek szellemében szeretnék dolgozni. Két fontosabb célkitűzésem van, az egyik az intézmény megerősítése, képének a javítása a lakosság szemében, a másik pedig a Gyergyói-medence kulturális életének rendszerbe szervezése” – árulta el a lap érdeklődésére az új igazgató. Új Magyar Szó (Bukarest)

Megszámláltattál (EMI-tábor hetedszer)
Holnap veszi kezdetét a Gyergyószentmiklós melletti kempingben a nemzeti gondolkodású fiatalok hetedik EMI-tábora.
Az évek alatt izmosodó, bővülő rendezvény ismét egy sor, a nemzeti fejlődés szempontjából fontos kérdést tűzött napirendre.
Ehhez igazították a meghívottak névsorát is, a szervezők erősíteni kívánják a nemzetpolitikai műhely jelleget, hangsúlyt fektetve a magyar közélet alakulásának elemzésére. Szó esik majd a közelgő marosvásárhelyi polgármester-választásról, autonómiáról, népesedésről és népszámlálásról. Elfogadta a meghívást többek között Ágoston Balázs, Balczó Zoltán, Berecz András, Berszán atya, Bilibók Jenő, Bíró Zsolt, Bodó Barna, Borbély Zsolt Attila, Böjte Csaba, Csegzi Sándor, Demeter László, György Attila, Jakab István, Jókai Anna, Kovács "Kokó" István, Kövér László, Lázár Csilla, Lukács Csaba, Raffay Ernő, Sántha Attila, Szántai Lajos, Szilágyi Zsolt, Takaró Mihály, Tófalvi Éva, Vona Gábor és mások.
A szervezők kilenc tematikus sátort állítottak fel, a hangsúlyos előadásoknak, vitáknak az előadósátor ad otthont, de lesz kézműves-, film- és bor-, EMI- és társalgó-, művész-, valamint gyermeksátor, jelen lesz, az Erdély Mentőcsoport, külön sátorban foglalkoznak a szórvánnyal és a népesedéssel, és helyet kap a Keskeny út sátor is. Az alternatív programok között íjászkodás, túrázás, sportolás, néptáncolás szerepel. A hivatalos megnyitót szerdán tartják, de a nulladik napra, a bemelegítő bulira is várják az érdeklődőket. Esténként koncertek zajlanak, fellép többek között a Swetter, Charlie, Fankadeli, a Karcolat, a Kárpátia, a Role, a Bojtorján, a Kalapács, a Road, a Dalriada, a Bikini, lesz gitárest Miklós Gyurival, majd az EMI-tábor utolsó napján a húrok közé csap a Hungarica, az Ossian és a Graphic. A rendezvény mottója Bánffy Miklós szavai alapján: Megszámláltattál. Híjával találtattál? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMI-tábor Kövér és Szász nélkül
Kövér László nélkül, de már a nulladik naptól közel telt házzal kezdődött a 7. EMI-tábor.
Idén több mint 800 személyt, köztük 120 hazai és magyarországi meghívottat várnak a szerdától vasárnapig tartó táborba, amelyet hagyományosan Gyergyószentmiklós közelében rendez az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet.
Az idei EMI-tábor jelszava Bethlen István kormányának néhai külügyminisztere, gróf Bánffy Miklóstól származik: Megszámláltattál. És híjával találtattál? Romániai és anyaországi magyar történészeket, írókat, rendezőket, egyetemi tanárokat várnak a táborba, de erdélyi magyar vezető politikusokat, a magyar civil társadalom szervezeteinek több képviselőjét is meghívták. Az EMI-tábor idei külön meghívottja Vona Gábor, a magyarországi Jobbik párt elnöke, a 2009 óta Magyarországon betiltott Magyar Gárda alapítója, aki Nemzetpolitika ellenzékből címmel tart szombaton előadást. Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét is várták, ő azonban lemondta gyergyószentmiklósi fellépését, miután a rendezők jelezték, Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke nemkívánatos személy a táborban. Soós Sándor, az EMI elnöke a Háromszéknek elmondta: azt róják fel Szásznak, hogy 2009. december elsején, Románia nemzeti ünnepe alkalmából részt vett a román elnöki hivatal által szervezett fogadáson. A tervezett témák között szerepel a globalizáció, a Kárpát-medencei demográfiai helyzet, az erdélyi magyar oktatás az új tanügyi törvény tükrében, az autonómia, az őszi népszámlálás, utóbbi ihlette egyébként a tábor jelszavát is. A valamennyi korosztálynak szánt programok és viták tíz sátorban zajlanak, de filmvetítések, sportvetélkedők és esti koncertek is szerepelnek a kínálatban. A helyi polgármesteri hivatallal, az Országgyűléssel, Hargita Megye Tanácsával és több civil szervezettel partnerségben szervezett tábor költségvetése 240 000 lej. A tábor teljes időtartamára érvényes belépő 93 lejbe kerül, a napi, táborozásra is feljogosító beugrók pedig 21 lejbe kerülnek.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi magyarság (1918–2011) - 2.
1944 ősze
A szovjet hadsereg egységei 1944. augusztus 26-án lépték át a határt. Mivel Székelyföld zsákszerűen, hosszan nyúlt be Romániába, ezért katonai védelme lehetetlenné vált, a magyar hatóságok kénytelenek elrendelni kiürítését.
Észak-Erdélyből a szovjet és román hadsereg előnyomulása miatt mintegy 400 000 magyar menekült el. Így például Csík megyében 1945 decemberében a lakosság 57 százaléka nem tartózkodott otthon. Itt a népesség többsége az erdőrengetegekbe, az esztenákra húzódott. Október 10-én alakult meg a Felszabadított Erdélyi Területek Közigazgatását Irányító Kormánybiztosság. Megkezdődött a román adminisztráció újjászervezése. Egy marosvásárhelyi emlékirat (1944. november 11.) tükrözi a kialakult helyzetet: a "közigazgatás megszervezőinek nagy része a bosszú gondolatával jött ide". Szerencsére az orosz hadvezetés nem engedélyezte a román közigazgatás betelepedését a nagy magyar városokba. A berendezkedő hatalom, a Casbi-törvény (az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár) által nagyszámú magyar és német nemzetiségűt fosztott meg vagyonától. Ennek jogi alapja csupán annyi volt, hogy háborús bűnösnek nyilvánították őket. A front elvonulása az észak-erdélyi magyarság számára nem hozott nyugalmat, csak szenvedések sorozatát. Târgu Jiuban, Focşani-ban és a földvári munkatáborokban (haláltáborokban) – az embertelen körülmények miatt – ártatlan magyarok ezrei haltak meg. A Maros-Torda megyéből internált négyezer magyar közt mintegy 450 kiskorú is volt. A Szovjetunióba hadifogolyként deportált erdélyi magyarok száma elérte a 40 000-et. A voluntároknak nevezett félkatonai csapatok, bandák szintén "bosszuló" hadjáratokat szerveztek. Különösen a Maniu-gárdák magyarellenes atrocitásai, gyilkosságai váltak hírhedtté. A legagresszívebb csoportot Gavrilă Olteanu vezette. Ahol elhaladtak, ott fosztogattak, raboltak, bántalmazták a lakosságot. Középkori módszereket, lefejezést vetettek be, tömeges kivégzéseket hajtottak végre Szárazajtán, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson, Egeresen és Bánffyhunyadon.
Észak-Erdélyi Köztársaság
A szovjet katonai parancsnokság a vérengzések leállítására – elsősorban a front hátországának nyugalmáért – 1944. november 14-én kiutasította Észak-Erdélyből az agresszív román közigazgatást. Az új helyzetben sokan kezdtek bizakodni abban, hogy Észak-Erdélyben etnikai szempontból demokratikus magyar–román önkormányzat alakulhat ki. Többen elképzelhetőnek vélték Erdély területi autonómiájának elnyerését, a csodavárók pedig egyenesen az Észak-Erdélyi Köztársaságról álmodoztak. Észak-Erdély irányítására 1944. december elsején szervezték meg a kolozsvári székhelyű Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testületet, melynek tagjait a különböző politikai szervezetek képviselőiből választották. Sajátos helyzet alakult ki. Bevezették a szovjet katonai igazgatást, amely azt jelentette, hogy a közigazgatás újjászervezése során ki kellett kérni a szovjetek jóváhagyását. Bár magyar főispán intézkedett Háromszéken, Udvarhelyen, de román főispánok álltak magyar többségű vármegyék élén: Bihar (64%), Maros-Torda (61,5%), Szatmár (55%) és Kolozs (55%). Annak ellenére, hogy Észak-Erdély magyar többségű terület, a magyarság számarányához mérve visszaszorult a vezetésben. Még így is örömmel fogadták, hogy a Vörös Hadsereg helyi vezetői véget vetettek a magyarok elleni atrocitásoknak. A szenvedések azonban nem értek véget, mert 1945 januárjában a szovjet–román fegyverszüneti megegyezés alapján a román kormány háborús jóvátételként nagyszámú munkaerő küldését vállalta malenkij robotra. A román vezetés örömmel szabadult meg nemcsak a dél-erdélyi szászoktól, a bánsági németektől, hanem a szatmári sváb származású magyaroktól is.
Észak-Erdélyben mindenki szabadon használhatta szimbólumait és anyanyelvét. A feliratok kétnyelvűek voltak, magyar pengővel és román lejjel is lehetett fizetni. A legtöbb megyében törvényesítették a kétnyelvűséget. Idézem Kolozs vármegye főispánja, Vasile Pogăceanu február 10-én kiadott rendeletét: "Minden állami, megyei és városi hivatalban mindennemű felirat magyar és román, illetve román és magyar nyelven függesztendő ki aszerint, amint az illető város vagy község lakossága magyar vagy román többségű. Minden hivatalos rendeletet két nyelven kell kiadni a fenti elvek szellemében." Mindkét nyelv érvényes az utcanevek, a településnevek használatában is. Már decemberben beindították a magyar és a román tannyelvű iskolákat. A magyar tanügyi igazgatás irányítására létrehozták a kolozsvári székhelyű Magyar Tankerületi Főigazgatóságot. 1945. február 12–15-én Kolozsváron tanácskozott "Észak-Erdély parlamentje". Megszervezték az Észak-Erdélyi Központi Végrehajtó Bizottságot, amelynek regionális kormány szerepet szántak. Vezetőinek választották ifj. Teolfil Vescant elnökként és Jordáky Lajost társelnökként. A minisztériumok szerepét tizenegy szakosztály töltötte be.
Észak-Erdély "bukása"
Az első világháború végéhez hasonló helyzet alakult ki. Az etnikai kérdés tisztességes megoldása másodlagossá vált, most sem érdekelt senkit az igazságosság, a méltányosság és az etnikai elv. Senkinek nem fájt az, hogy Észak-Erdély lakosságának közel kétharmada magyar nemzetiségű, és román uralom alá kerül. Nem okozott gondot az sem, hogy az itt élő két nép egymással meg tud egyezni, olyan autonómiát tud létrehozni, amelyben valóban egyenlőek lehetnek. A nagypolitika ismét az itt élők feje felett döntött. Sztálin 1945. január elején ígéretet tett arra, hogy Észak-Erdélyt engedi Romániához csatolni, ha ott kommunista befolyású kormány kerül hatalomra. Miután március 6-án megalakult a dr. Petru Groza vezette kormány, Sztálin március 8-án közölte a román vezetéssel, hogy engedélyezi Észak-Erdély román uralom alá jutását. Ennek megünneplésére – március 13-án – Kolozsváron került sor. Ez alkalommal a Magyar Népi Szövetség Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében memorandumot adtak át Grozának. Ebben kérték az Erdélyben élő két nép egyenjogúságának biztosítását, közösségi jogokat, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítását azokban a régiókban, ahol a népesség fele magyar. Kérték a nemzeti szimbólumok használatát, a magyar nyelvű katonai kiképzést és az internálótáborok felszámolását.
Az átmenet
A háborús "bűncselekmények" kivizsgálása diszkriminatív, ezt tükrözi az elítéltek etnikai aránya. A kolozsvári népbíróság 372 magyar, 83 német és csupán 26 román nemzetiségűt ítélt el. A kiutasítások, a harci események és más okok miatt 1946 decemberéig 98 000 magyar hagyta el Erdélyt. E szám akár öt-hatszoros is lehetett volna, ha 1946 áprilisában a Szovjetunió teljesíti a Román Kommunista Párt kérését, azaz 400–450 ezer erdélyi magyar kitelepítését.
A Groza-kormány – az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződésig – számtalan engedményt tett a magyarságnak. Ezekkel akarták befolyásolni a párizsi békeszerződés előírásait, hisz a határkérdés ekkor még nem tekinthető lezártnak. A román politikai elit tudatában volt annak, hogy a békekötés után az engedményeket fel lehet számolni. Groza a Kolozsvári ünnepségek idején – a március 13-án tartott minisztertanácsi ülésen – megkezdte a félrevezetést. Ámító szavakkal igyekezett a határkérdés fontosságát jelentéktelenné tenni. Arról beszélt, hogy a két nép és a Duna mente népei egységben és boldogságban fognak élni. Ő volt a határok légiesítésének egyik első népszerűsítője is. A kormány törvényrendelettel törölte el a kisebbségi kifejezés használatát, és bevezette a nemzetiségi fogalmát. A román államvezetés elhitette az erdélyi magyarság vezetőivel azt is, hogy a magyarság jogait a demokratikus Románia fogja szavatolni. 1945-ben visszaállították a magyar egyetemet Bolyai néven. Marosvásárhelyen orvosi és gyógyszerészeti egyetemet alapítottak.
1945 és 1948 között valóban működött magyar oktatási autonómia. Nem véletlen tehát az, hogy a Magyar Népi Szövetség a Groza-kormány támogatója lett. Jó kapcsolat alakult ki a kormány és a Magyar Népi Szövetség vezetői, Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár és Bányai László között. Az MNSZ "százas" intézőbizottsága ezért mondott le a határváltoztatás követeléséről. Több jeles személyiség – köztük Márton Áron püspök – úgy vélte, hogy a magyar kérdés megoldása csak az igazságos etnikai határok kijelölésével lehetséges. Sajnos, az események őket igazolták. Már a Groza-kormány idején is hoztak magyarellenes, hátrányos intézkedéseket. Csupán két példát említek: az 55 százalékban magyarlakta Kolozs megyében az 1945-ös földreformkor az elkobzott területek 87 százaléka magyar tulajdon volt, de a földet kapó magyarok aránya csak 35 százalék; 1947 júliusában megtiltották az etnikai alapon szerveződő szövetkezetek működését, így a magyar szövetkezeteket bekényszeríttették a román állami szövetkezetbe.
Magyar autonómia
A Szovjetunió nyomására hozták létre a Magyar Autonóm Tartományt. Moszkvából 1951. szeptemberében két autonómiatervezetet küldtek Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkárnak. A javaslatok egyike magában foglalta volna Székelyföldet, a Mezőséget Kolozsvár központtal, mintegy húszezer négyzetkilométeres területtel. A második változat csak Székelyföldet és néhány szomszédos vidéket tömörített. A román vezetés a kisebb változatot, a 13 500 négyzetkilométer kiterjedésű autonómia létrehozását karolta fel. A Magyar Autonóm Tartományban a magyarság számaránya elérte a 77,3 százalékot, a románságé a 20 százalékot. A román alkotmány 1952. szeptemberi hatállyal szentesítette az új közigazgatási egység létrehozását. A tartomány központjaként a 74 százalékos arányban magyar többségű Marosvásárhelyt jelölték ki. A MAT vezetésében a magyarok számaránya elérte a 80 százalékot. A Securitate főnöke Kovács Mihály, az első titkár Csupor Lajos és a néptanács elnöke Bugyi Pál lett.
A magyar többségű vezetés azonban nem jelentett nemzeti szempontú irányítást, szó sincs magyar önrendelkezésről. A MAT egyike volt a többi tartománynak. Végrehajtotta a párt és a kormány utasításait, azonban a nyelvhasználat és a kultúra terén tagadhatatlan az előrelépés. A közigazgatásban használhatták a magyar nyelvet. Magyar kulturális intézményeket alapítottak. Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémia mellett megszervezték a Székely Színházat. Megjelentették az Igaz Szó irodalmi folyóiratot, az Új Élet kulturális lapot, 1958-tól beindították a román rádió magyarul sugárzó területi stúdióját.
Az engedményeket az 1956-os magyar forradalom utáni években megszorítások követték. A "magyar nacionalizmust" elnéző helyi vezetést bírálták, majd 1960. december 24-én a Nagy Nemzetgyűlés megváltoztatta a tartomány határait, kiterjedését, nevét és nemzetiségi arányait. Az új megnevezés: Maros-Magyar Autonóm Tartomány. Háromszék nagyobb részét Brassó tartományhoz csatolták, míg a román többségű Marosludas és Dicsőszentmárton térségét a MMAT részévé nyilvánították. Ebben a magyarok nemzetiségi aránya 61,1 százalékra esett vissza.
Tény, hogy míg az autonóm tartományon kívüli térségekben teljes gőzzel indult be a románosítás, a magyar nagyvárosok etnikai arányainak erőszakos megváltoztatása, addig ez itt visszafogottabbá vált. Bár e tartomány nem rendelkezett statútummal, így az autonómia is formális volt, mégis megőrizhette magyar jellegét.
Kádár Gyula
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemázolták a Marosfőn felállított ortodox keresztet
Ismeretlenek festékszóróval bemázolták a Marosfő határában két nappal korábban építkezési engedély nélkül felállított ortodox kereszt talapzatát.
A Marosfő és Vasláb határában felállított négy méteres fakereszt kőtalapzatára ismeretlenek vörös festékszóróval a 666-os számot és a „valah” szót festették. A rendőrséget kedden este értesítették az incidensről.
A keresztet két nappal korábban, Nagyboldogasszony napja alkalmával szentelte fel az ortodox egyház.
Ioan Selejan, Kovásznai és Hargitai ortodox érsek szerdán sajnálatosnak nevezte, hogy ilyesmi történhet egy keresztény országban. „Itt, ebben a térségben a románok nem örülhettek Nagyboldogasszony napján. És nem örült sem Avram Iancu, sem Krisztus, akit másodszor is keresztre feszítettek Marosfőn” – fogalmazott a főpap.
Mihail Dumitru Tinca, a Marosfőt is magában foglaló Vasláb község polgármestere szerint a helyi magyarok és románok között semmiféle feszültség nem létezik, véleménye szerint a keresztet átutazó személy vagy személyek festhették be.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője azt mondta: vizsgálat indult a tettes vagy tettesek azonosítására.
Mint arról tájékoztattunk, az Oastea Domnului (Úr Serege) nevet viselő, az ortodox egyház keretében működő ifjúsági csoport Marosfő Gyergyószentmiklós felőli kijáratánál állította fel azt a négy méteres fakeresztet, amelyet eredetileg a Maros forrásánál kívántak elhelyezni. A Hargita megyei önkormányzat munkatársai a vaslábi polgármesteri hivatallal és a tekerőpataki közbirtokossággal együttműködve a múlt héten állították le a Maros forrásánál zajló törvénytelen építkezést.
A csoport a vaslábi polgármester szóbeli engedélye nyomán állította fel a keresztet, holott a Hargita megyei tanács illetékesei szerint ehhez hivatalos építkezési engedély is szükséges. Krónika (Kolozsvár)

Népszámlálás a szórványban 
Az ősszel esedékes romániai népszámlálás sorskérdés a romániai magyarság jövőét illetőn – vélik az Erdélyi Magyar Ifjak vezetői, akik szerint a szórványban, a beolvadás veszélyében élők, és a vegyes házasságból származók számára vonzóvá kell tenni a magyarságot, hogy érezzék: érdemes magyarnak lenni.
Az EMI szórvány-stratégiájáról, a népesedési kérdésekről Pataki Lehel Zsolt kérdezte az ifjúsági szervezet két illetékesét Gyergyószentmiklóson:
- A szórványtelepüléseken elsősorban Fehér megyére koncentráltunk, szükség lenne egy programot beindítani, hogy az ott élő magyaroknak a beolvadási folyamatát lassítjuk – mondja Szakács Júlia, az EMI Szórványért szakcsoportjának felelőse – eredmény az, ha egy gyermeknap alkalmából 50 kilométeres körzetből hozták el a szülők a gyermekeket, mondták, hogy magyar iskolákba fogják adni a gyerekeket… 
- Szórványban mennyire nagyfokú a nyelvromlás? A fiatalok merik-e vállalni a magyarságukat, a magyar nyelvet használják-e?
- Ez nagyon függ attól, hogy milyen településeken élnek ezek a gyerekek, vannak Dél-Erdélyben, a szórványban olyan Fehér megyei települések, ahol a tiszta magyarságukat megőrizték, itt nincs gond a nyelvvel, inkább azok a területek veszélyezettek, ahol a beolvadási folyamatok megkezdődtek… (…) Idén ősszel a népszámlálás elkezdődik, és nem mindegy, hogy hányan valljuk magunkat magyarnak, mert ez nagy jelentőséggel fog bírni az elkövetkezendőkben… Kossuth Rádió, Határok nélkül. Erdély.ma

„Lefejezte” az RMDSZ-es ügynökségvezetőt Emil Boc
„Úgy bántak el velem, mint Vlad Ţepes idején” – fogalmazott az ÚMSZ-nek Nagy József, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség elnöke annak kapcsán, hogy Emil Boc miniszterelnök lemondásra szólította fel az RMDSZ-es tisztségviselőt.
A kormányfő mulasztással vádolta Nagyot amiatt, hogy nem készültek el azok a jelentések, amelyeket Romániának a Kiotói Egyezmény értelmében az illetékes nemzetközi intézményeknek kell továbbítania, és amelyek lehetővé teszik, hogy Bukarest eladhassa szédioxid-kibocsátási kvótafölöslegét más országoknak.
Nagy József lapunknak elmondta, ma benyújtja a lemondását a miniszterelnöknek, bár nem tartja magát hibásnak a kialakult helyzetért. „Téves információk alapján, elhamarkodottan kiáltott ki hibásnak a kormányfő, aki mindenáron a lábamnál akarja látni a fejemet” – fejtette ki a Környezetvédelmi Ügynökség elnöke. Nagy szerint az elmarasztalás olyan adatok miatt született, amelyeket 2009-ben kapott meg az ügynökség, amikor nem ő volt a kormányintézmény vezetője, és 2010-ben kellett átküldeni.
Ráadásul Nagy József szerint szerkezeti problémák is vannak a folyamatban, ugyanis a begyűjtött adatokat az ügynökségnek úgy kellene továbbítania az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) illetékes testületéhez, hogy azt megelőzően szakcéggel kellene auditáltatni a jelentést, ami nem történik meg. A kormányfői elmarasztalás azt követően született meg, hogy a kiotói egyezmény betartásáért felelős nemzetközi testület egy hónappal ezelőtt figyelmeztető jelleggel megvonta Romániától a légszennyezési kvóta adásvételére vonatkozó engedélyt. A Boc-kabinet adatai szerint 3, az ellenzék szerint 18 millárd eurós bevételtől esik el az ország a kialakult helyzet miatt.
Szintén elődei felelősségét firtatta a kérdésben a román sajtó által megszólaltatott Borbély László környezetvédelmi miniszter, aki elmondta: elfogadja Nagy József lemondását, de a hibásokat azok között kell keresni, akik 2007-től 2010 elejéig vezették a szaktárcát.
„Nem szeretek ujjal mutogatni másokra, de elődeim a környezetvédelmi minisztériumnál nem tettek semmit a szabályok betartásáért, a kialakult helyzetért őket terheli a felelősség” – fogalmazott Borbély, aki jelezte: van már elképzelése arról, hogy ki vehetné át Nagy József helyét az ügynökségnél.
A tárcavezető elmondta: hat elemzést kellett volna elvégezni, ebből kettő azóta elkészült, mióta Nagy átvette a minisztérium vezetését, négyet pedig év végéig fejeznek be, így – a hiányzó hatástanulmányok benyújtása után – decemberben Románia újra kereskedhet a „kvótapiacon”. Az eddigi kereskedést viszonylagos siker jellemezte, Gyergyószentmiklós távfűtésének korszerűsítése például a dán kormánnyal kötött kvótaüzlet révén vált lehetségessé. Románia legfontosabb üzleti partnerei ezen a területen Japán, Spanyolország, Portugália és Kanada.
Borbélynak az elődei felelősségére vonatkozó kijelentésével kapcsolatosan Korodi Attila parlamenti képviselő – aki az említett periódusban leghosszabb ideig, 2007-ben és 2008-ban összesen 22 hónapig vezette a környezetvédemi tárcát – lapunknak leszögezte: Borbély Lászlónak alig két hónapja hiányzik ahhoz, hogy mandátuma hosszúságában beérje őt. „Ennél többet nem kommentálom a dolgot” – tette hozzá Korodi.
S. M. L. Új Magyar Szó (Bukarest)

Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./
Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel.
Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni.
Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét.
A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény.
1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források.
Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak.
Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni.
Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet.
Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások.
Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás.
Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra.
Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak.
A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is.
A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték.
Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak.
Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem.
Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában).
Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából.
A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén).
Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja.
A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá.
*
Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel.
Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban.
Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is.
Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla.
*
Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét.
Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük:
Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba.
Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján.

-

Végre kell hajtani a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatait – Felhívás
Felhívás Székelyföld választópolgáraihoz és az önkormányzati választások jelöltjeihez
2009-ben a Székely Nemzeti Tanács azzal a céllal kezdeményezte a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés életre hívását és működtetését, hogy az önkormányzatokat bevonja az autonómia küzdelembe, megteremtse az autonómia intézményeinek előfutáraként a régió elő-parlamentjét, világossá tegye, hogy az önkormányzatok cselekvően fel fognak lépni a közigazgatási reform során Székelyföld területi integritása mellett, és az önkormányzatok révén máris megkezdi valóra váltani Székelyföld autonómia statútumából azt, ami az önkormányzatok hatáskörén belül valóra váltható. Az önkormányzati választások előtt, mielőtt a jelöltek a programjaikat kidolgozzák, mielőtt a választók az elvárásaikat megfogalmazzák szükséges leszögezni: ezeket a határozatokat a választási előkészületek során iránymutató elvekként kell kezelni:
1. Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
2. Székelyföld önkormányzatai támogatják a Székely Nemzeti Tanácsnak Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét, amelyet az autonóm Székelyföld alaptörvényének tekintenek, minden rendelkezésükre álló törvényes eszközzel segítik annak parlamenti beterjesztését, beleértve egy állampolgári törvénykezdeményezés támogatását. Településeiken népszerűsítik a tervezetet, terjesztik nyomtatott és digitális változatát, előadásokat szerveznek, hogy a választópolgárok azt minél alaposabban megismerhessék.
3. Népszavazásokat írnak ki Székelyföld településein a közigazgatási határok megváltoztatására vonatkozóan, hogy Székelyföldet különálló, autonóm közigazgatási egységként törvény által létre lehessen hozni. Vállalják a népszavazások megszervezését, bírósági meghiúsításuk esetén pedig közösen fordulnak az Európai Tanács Parlamenti Közgyűléséhez, hogy ezúton bírják rá a román hatóságokat Románia nemzetközi kötelezettség vállalásainak tiszteletben tartására.
4. A magyar nyelv hivatalos nyelv Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével. Székelyföld minden polgárának joga van szabadon, azonos feltételek mellett használni szóban és írásban mindkét nyelvet. Székelyföld önkormányzatai biztosítják mindkét nyelv természetes és hivatalos használatát, elfogadva minden olyan rendszabályt, amelyre szükség van megismerésük érdekében, megteremtve minden olyan feltételt, amely garantálja teljes egyenlőségüket. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Házbizottsága az önkormányzatok szakértőivel közösen meg fogja határozni a közhivatalnokoknak azt a körét, amelynek kötelező módon beszélnie kell mindkét nyelvet: akik esetében a két nyelv ismerete a szakmai kompetencia részét képezi.
5. – A Székely Himnuszt, Székelyföld himnuszának nyilvánítják. - A Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17.-én elfogadott címert, zászlót és lobogót Székelyföld címerének zászlajának és lobogójának nyilvánítják, - A SIC rövidítést, Székelyföld rövidített regionális jelzésének nyilvánítják, és nemzetközi szabványosítását minden eszközzel segítik.
6. A székely székek önkormányzatai, sajátos regionális érdekeik megjelenítésére, közös érdekeik védelmére, közös programok végrehajtására nyolc önkormányzati társulásba tömörülnek. Ezek az önkormányzati társulások a következők: Bardóc-Miklósvárszék, Barót székhellyel, Csíkszék, Csíkszereda székhellyel, Gyergyószék, Gyergyószentmiklós székhellyel, Kézdiszék, Kézdivásárhely székhellyel, Marosszék, Marosvásárhely székhellyel, Orbaiszék, Kovászna székhellyel, Sepsiszék, Sepsiszentgyörgy székhellyel, Udvarhelyszék, Székelyudvarhely székhellyel. 7. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést a székelyföldi közélet konszenzusra épülő intézményi keretének tekintik, a közösen hozott döntéseket végrehajtják, A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés évente legalább egyszer rendes munkaülésre ül össze
8. Programot dolgoznak ki azokkal a feladatokkal, amelyet az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának Regionális Kamarájában, valamint az Európai Parlament Régiók Bizottságában az elkövetkező időkben végezni kell. Megkereséssel fordulnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése és az Európai Parlament magyar képviselőihez, hogy Székelyföld autonómiatörekvését képviseljék, és közös programokat dolgozzanak ki Székelyföld népszerűsítése és regionális önkormányzásának valóra váltása érdekében. 9. Március 15. helyi jellegű hivatalos ünnep, s mint ilyen, munkaszüneti nap Székelyföldön.
Felkérjük Székelyföld választópolgárait, hogy tekintsék a fenti határozatokat minden jelölt számára kötelezőnek, kérjék tőlük számon, és csak olyan jelöltre szavazzanak, aki ezeket a programjába foglalta. Felkérjük Székelyföld önkormányzati tisztségviselőit, hogy a választásokig hátralevő időben tegyenek konkrét lépéseket a fenti határozatok gyakorlatba ültetésére. Felkérjük a pártok vezetőit, a székelyföldi közélet személyiségeit, az önkormányzati választások jelöltjeit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés fenti határozatcsomagja a 2012-es önkormányzati választás elvi eszmei iránytűjévé váljon.
Marosvásárhely 2011. szeptember 01.
Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma

Lágerben kötött irodalmi barátság
Egyikük, a Nobel-díjas remekíró, Ivan Gyenyiszovics egy napjának utolérhetetlen ismerője, a Gulág szigetvilágnak velejéig kiismerője és megörökítője – halott. De másikuk, a magyar tanítvány, akit fiatalemberként sodort az író mellé a sors, tovább folytatja azt, amire fogsága idején kimondatlanul is fölesküdött: papírra vetni azoknak a magyar embereknek a sorsát, akik a szovjet lágerekben sínylődtek és pusztultak el.
Ehhez a példát és a kellő tudást, a módszert barátjától, Szolzsenyicintől tanulta, s amellett, hogy kilenc évi fogságának megírta legkegyetlenebb fél esztendejét, mintegy ötezer magyar fogolysorsból összeállította a Gulág-lexikont is, s ezért 2001-ben magas állami kitüntetésben részesült.
Az elmúlt napokban Rózsás János Erdélyt s különösképpen a Székelyföldet járva, amelyre mindig nagyon kíváncsi volt, felelevenítette az őt megismerni óhajtó népes hallgatósága előtt a lágerélet és a rendkívüli irodalmi barátság halhatatlan történetét.
A Gulág szigetvilágból már tudhattuk, hogyan látta Rózsást Szolzsenyicin baráti szeme:
„... Észreveszem, hogy engem és könyvemet gyakran figyelmesen néz, oldalvást oda-odapillant, de megszólalni mégis vonakodik egy sovány, hosszú orrú, nyurga fiatalember, aki szembetűnő, kívülről hozott jólneveltséggel, nagyfokú szerénységgel kelti fel a figyelmemet. Megismerkedünk egymással. Halk, elfogódott hangon beszél, az orosz kifejezésekkel bajlódik, mulatságos szófordulatokat használ, melyekért bocsánat kérőleg mosolyog. Kiderül, hogy - magyar, és Rózsás János a neve. Megmutatom neki Dalj nagy értelmező szótárát, és a lágeri nélkülözésektől elcsigázott arcával helyeslően bólint. Igen, igen. Kívülálló dolgokra kell terelni a figyelmet, nemcsak az evésre gondolni szüntelen.
Csak huszonöt éves, de hiányzik a fiatalos pír az arcáról. A szél által kicserzett száraz, vékony bőr mintha egyenesen a koponyájának hosszúkás, keskeny csontjaira volna húzva. Fájnak az ízületei, égető reuma kínozza, melyet Északon, erdőirtás közben szerzett.
Van itt a lágerben még két-három honfitársa, de azokat napról napra csak egy foglalkoztatja: hogyan lehet túlélni? Hogyan lehetne jóllakni? János pedig zúgolódás nélkül megeszi azt, amit a brigádvezető kiírat a számára. Éhen marad ugyan, de nem engedi meg magának, hogy ételszerzés után járjon. Mindig éberen szemlélődik, odafigyel a beszélgetésekre, mindent meg akar érteni. És mi az, amit meg akar érteni?... Minket, oroszokat akar megérteni!...
...Északra szállították, ahol erdőirtáson dolgozott, majd leromlott és bekerült a kórházba. Mind ez ideig Oroszország csak az egyik oldaláról fordult feléje, azzal az oldalával, amelyik leülteti az embereket, - most pedig bemutatkozott a másik oldaláról is.
Szolikamszk városának közelében, a Szimszk-i lágerkerület kis kórházában volt ápolónővér Duszja, egy negyvenöt éves asszony. Köztörvényes elítélt, szabad mozgással a környéken, öt éves büntetés idővel. Duszja nem csak abban látta munkájának az értelmét, hogy magát fenntarthassa, hogy a büntetésideje valahogy leteljen (ami nálunk rendkívül gyakori jelenség, és a maga rózsaszínű szemüvegén keresztül János nem volt képes észrevenni ilyesmit), hanem abban, hogy a haldokló és már senkinek a számára nem szükséges embereket talpra állítsa.
De azzal, amit a láger kórháza nyújtott, nem lehetett az embereket megmenteni. És Duszja nővér a saját 30 dekás reggeli kenyérfejadagját cserélte be a faluban fél liter tejre, és ezzel a tejjel hozta vissza Jánost (és őelőtte még másokat is) az életbe...
Duszja nővér személyén keresztül szerette meg János országunkat és mindannyiunkat. És igyekezettel kezdte tanulni a láger börtönőreinek és őrkatonáinak a nyelvét - a roppant gazdag orosz nyelvet. Kilenc esztendőt ült le lágereinkben, Oroszországot csupán a börtönvagon ablakából, kis képeslapokról és a lágeren keresztül láthatta meg. És mégis - megszerette.”
Rózsás János pedig ekképpen beszélt nekünk Szolzsenyicinről a csíkszeredai polgármesteri hivatal fogadótermében:
„Közös lágerben voltunk Kazahsztánban, és haláláig tartó barátság szövődött köztünk. Csodabogaraknak számítottunk, akik nem a konyha, hanem a könyvtár körül sündörögtek. Kis illegális irodalmi társaság alakult körülötte, sokszor olyan szerzőkkel foglalkoztunk, akik ugyanúgy ültek, mint mi. Ő korábban szabadult, én későbben, címet nem cserélhettünk, mert akkor kaptuk volna rögtön a következő tíz évet kémkedésért, merthogy ezáltal kölcsönösen beszerveztük egymást. Amikor az Iván Gyenyiszovics egy napja című könyve megjelent 1962-ben a Novij Mir irodalmi folyóiratban, sok részlete visszaköszönt belőle közös életünknek, hiszen én is ültem abban a táborban.
Én rajtuk keresztül felvettem a kapcsolatot Szolzsenyicinnel, levelezni kezdtünk irodalmi témákról. Aztán mikor politikailag kényelmetlen személlyé vált, a leveleimet a feleségének címeztem. Azt hittük, hogy kicselezzük a KGB-t; naiv dolog volt. Amikor 1974-ben kiutasították a Szovjetunióból, megkeresett engem Moszkvából a politikai kiadó, hogy írjam meg az emlékirataimat a számukra. Abban bíztak, hogy én Szolzsenyicinnel ellentétben jót fogok írni a lágeréletről, mert szeretem az orosz kultúrát, foglalkozom az orosz irodalommal, együtt érzek a világ legtöbbet szenvedett népével.
Rákérdeztem, hogy mindezt honnan tudják. Közölték, hogy olvasták a Szolzsenyicinnek írt összes levelemet. Úgy gondolták, hogy én majd ellenpontja leszek a barátomnak. Eleinte nem akartam megírni, de aztán mégis megírtam, persze nem kaptam érte dicséretet. Nem azt kapták, amit vártak. Szerencsémre éppen közbejött a gorbacsovi korszak. Később kikerült Münchenbe a kéziratom, ahol meg is jelent. Közölték velem illetékes elvtársak, hogy belőlem nem csinálnak mártírt, nem leszek magyar Szolzsenyicin.”
Később azért mégis csak elvégezte azt, amiért megérdemli a magyar Szolzsenyicin elnevezést: a Gulág lexikonba átmentette a szovjet lágerekben szenvedő ártatlan magyar foglyok élettörténeteit. Különösen kényes arra, hogy sokan összetévesztik a gulág fogalmát a lágerrel. Leszögezi:
„A Gulág az a különleges intézményrendszert, az ügyosztályt jelenti, ami a lágereket működtette, szervezte. Szolzsenyicin adatai szerint közel 40 ezer lágerben 6-7 millió lágerlakó raboskodott. Ebből körülbelül 100 ezer volt magyar. Elfogásunk pillanatában szovjet állampolgároknak minősítettek és ilyen minőségben hazaárulásért ítéltek el tíz évre. Én akkor úgy tudtam, hogy soha nem léphetek többé a hazám földjére.
Amikor kiderült, sőt bizonyossá vált, hogy 1953 nyarán összeszedett, Lembergben összegyűjtött körülbelül ezerötszáz magyar, nők és férfiak, hazajöhetnek, – az első szívfájdalmunk az volt, vajon mire jövünk haza? Ugyanis, mint külföldi állampolgárok, nem levelezhettünk hozzátartozóinkkal, nem tarthattuk a kapcsolatot szeretteinkkel. Mi történt velük az elmúlt nyolc-tíz évben? Hogyan ért véget a háború a mi vidékünkön? Ki és hogyan élte túl a front és megszállás borzalmait? Ki fogad bennünket, és lesz-e, aki hazafogad minket?
A Lembergben várakozás hónapjaiban mindenkit hívattak a parancsnokságra. Meg kellett neveznünk, hogy hová és kihez akarunk hazamenni. Jaj volt annak, akit másodszor is hívattak és közölték vele: az általa megadott cím nem jó, nem megfelelő, nevezzen meg másikat! Vagy akinek végül azt mondták: majd kijelölt lakhelyre megy haza. Idegőrlő hónapok voltak, amit várakozással töltöttünk a gyűjtőtáborban. Néhányan megzavarodtak közöttünk...”
A hazaérkezésről:
„Két csoportban indították útnak a hazatérésre váró, volt magyar rabokat. A-tól P-ig, majd R-től Ja-ig, az orosz ABC sorrendje szerint. A második csoportba kerültem, amely az első csoportot egy hét múltán követte, 1953 november 24-25-én. A szovjet kísérők nem zárták be a vagonok ajtaját, nem féltek szökéstől. Engedélyezték, hogy a magunk varrta nemzetiszín zászlókkal feldíszítsük mind a mozdonyt, mind pedig a vagonokat.
November 25-én délelőtt történt az átadás-átvétel még a szovjet oldalon, Csap állomáson. Minden huzavona nélkül átolvastak minket név szerint a vagonokból a magyar, keskeny nyomtávú síneken várakozó személykocsikba. Délben indult el a szerelvény, a fegyvertelen kísérő orosz katonák leugráltak, és sapkájukkal integettek, szerencsés utat kívánva... Átértünk a magyar oldalra, és a vonat lassan gördült tova, majd hirtelen lefékezett.
A töltést szegélyező fűzbokrok fedezékéből orosz egyenruhás katonák rohanták meg a szerelvényt, de magyarul rivalltak ránk: - Felhúzni az ablakokat, az előtérből bemenni, és leülni a kupéban! És láttuk, ahogy az állig fegyverzett marcona katonák lövésre készen tartott géppisztollyal ácsorognak a vasúti kocsik lépcsőin... Szinte megkövülten, némán ültünk a helyünkön, a vonat pedig robogni kezdett, most már a magyar rónán át, ragyogó napsütésben...
A Nyíregyháza melletti Sóstófürdő egyik üdülőjébe kísérték lehorgasztott fejű csapatunkat...Ott a belügyi kormánybiztos kemény beszédet tartott: mire jöttünk haza, és mihez tartsuk magunkat. Aztán helyrevergődtünk a kijelölt, bútor nélküli szobákban. Őrök állták körül az épületet, szoros csatárláncban. Kibiztosított géppisztollyal ellenséges vagy talán riadt tekintettel lesve mozdulatainkat...”
Rózsás János nyolcvanöt éves korában, annak ellenére, hogy súlyosan mozgássérült, vállalta az élete nagy élményének számító erdélyi-székelyföldi körutat, melynek állomásai: Kolozsvár, Gyimesek, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Barót és Gyergyószentmiklós voltak, s megosztotta velünk a gulág-lét tanulságait és a lágerben kötött irodalmi barátság történetét. Köszönet érte.
Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Leleplezték Urmánczy Nándor szobrát Maroshévízen: Méltó emlék a névadónak
Szobrot lepleztek le Urmánczy Nándor, néhai magyar országgyűlési képviselő tiszteletére a negyedik alkalommal szervezett Dr. Urmánczy Nándor Emléknapok rendezvény keretében Maroshévízen. Az esemény házigazdája az az Urmánczy Nándor Egyesület, amely jogerősen pert nyert három román civilszervezet ellenében. Az eseményen jelen volt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája. Szobrot lepleztek le Urmánczy Nándor, néhai magyar országgyűlési képviselő tiszteletére a negyedik alkalommal szervezett Dr. Urmánczy Nándor Emléknapok rendezvény keretében Maroshévízen. Az esemény házigazdája az az Urmánczy Nándor Egyesület, amely jogerősen pert nyert három román civilszervezet ellenében. Az eseményen jelen volt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája.
„Le kell számolni azzal a téveszmével, hogy az államhatárok tologatása megoldja a román-magyar együttélés és egymásrautaltság gondjait” – hangoztatta beszédében Kövér László, aki szerint magyaroknak és románoknak ma a múlt kölcsönös tisztelete mellett az a közös feladata, hogy egy határok nélkülivé váló Európában a 21. század kihívásaira adjanak közös válaszokat. Az országgyűlés elnöke beszédében egyébként párhuzamot vont a szintén maroshévízi születésű Miron Cristea román politikus és Urmánczy Nándor pályafutása között, kihangsúlyozva azokat a történelmi momentumokat – trianoni békediktátum, bécsi döntés –, amik mentén az eleinte barátként indult politikusok pályája ellentétes irányt vett. Urmánczy munkásságát méltatva kiemelte azokat a megvalósításokat, amelyből a térség valamennyi lakója – románok és magyarok – egyaránt profitáltak.
Urmánczy Nándor tizenhat éven át, 1902–1918 között egy olyan körzet parlamenti képviselője volt, amelyben többségben románok éltek. 1895-ben létrehozta az első helyi újságot, majd egy évre rá a magántulajdonában lévő területen felépíttette az első állami iskolát. Pénzt adományozott az ortodox katedrális felépítésére, és neki köszönhető az első bíróság létrejötte a kisvárosban, illetve az 1909-ben kiépített Déda – Gyergyószentmiklós vasútvonal.
Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája köszönetet mondott mindazoknak, akik ápolják az egykori politikus emlékét, különösen kiemelve Czirják Károly, az Urmánczy-egyesület elnökének érdemeit abban, hogy „újra divatba jött a nagyapja”. Mint hangsúlyozta, a maroshévízi ünnepség után arra fog törekedni, hogy az anyaországban is ismertté tegye politikus nagyapja munkásságát.
Czirják Károly egyesületi elnök beszédében bevallotta, hogy egy évvel ezelőtt nem hitte volna, hogy a következő Urmánczy emléknapon szobrot avatnak az egyesületük névadójának tiszteletére. Főleg olyan körülmények közepette, hogy ez idő alatt perben álltak három román civilszervezettel. Az Urmánczy-egyesület korábban perben állt három szintén maroshévízi román civilszervezettel: a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Cãlimanilor alapítványokkal. Az Ilie Sandru nyugdíjas történelemtanár kezdeményezésére indított perben azért kérték a kulturális egyesület tevékenységének beszüntetését, mert úgy vélik, az Urmánczy nevét viselő magyar egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti.
A Blaskó János szobrászművész készítette mellszobrot Kövér László leplezte le.
Jánossy Alíz. Új Kelet (Gyergyószentmiklós)

Kezdődik a pártépítés (Bejegyezték az EMNP-t)
Hivatalos politikai alakulattá vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a bukaresti ítélőtábla elfogadta kezdeményezői fellebbezését, és a végleges, visszavonhatatlan ítélettel elrendelte bejegyzésüket a romániai pártok regiszterébe. Elkezdődhet a települési és megyei szervezetek létrehozatala, megerősítése, a pártstruktúrák kiépítése, a jövő évi választásokra való felkészülés – mondta el a Háromszéknek a bejegyzéssel megbízott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, aki azt is kiemelte, a jelentős munkát igénylő szervezés mellett nem feledkeznek meg a közeljövő két legfontosabb feladatáról: a népszámlálásról és a programjuk alapját is képező Mikó-terv társadalmi beágyazottságának megteremtéséről.
A pártalapítást kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége és országos választmánya ma és holnap ülésezik Gyergyószentmiklóson, meghallgatják a bejegyzésről szóló beszámolót, és döntést hoznak a stratégiai partnerség megalapozásáról – mondta el Toró. "Az EMNT stratégiai partnersége nélkül nem lehet sikeres az EMNP, mint ahogy az is egyértelművé vált, egy közéleti szerepet vállaló civil szervezet csak erős pártpolitikai háttérrel lehet eredményes" – fejtette ki az ügyvezető elnök. Toró elmondta, bíznak benne, a következő két-három hónapban megalakulnak, megerősödnek a helyi, megyei, regionális pártszervezetek, és év végén, jövő év elején megtarthatják a párt kongresszusát, amelyen megválaszthatják az új politikai alakulat vezetőit is. Tőkés László már jelezte, nevét adja a párthoz, támogatja az új alakulatot, de elnökségét nem vállalja, Toró T. Tibor egyelőre kitért a válasz elől, túl korai még erről beszélni – mondta lapunk kérdésére. Pártépítés ide vagy oda, a következő egy hónap legfontosabb kérdése a népszámlálás, tíz évre határozza meg az erdélyi magyarság sorsát, éppen ezért ők is teljes gőzzel erre koncentrálnak majd – hangsúlyozta az ügyvezető elnök. A másik kiemelt feladatuk a magyar közösség gazdasági építkezését segítő Mikó-terv népszerűsítése, társadalmi beágyazása, ez képezi majd az új párt programjának egyik alapját is – mondotta. A pártbejegyzés halogatása miatt sokan ódzkodtak az egyértelmű állásfoglalástól, bíznak benne, most már az eddigi bizonytalanok is csatlakoznak csapatukhoz. Toró megfogalmazta a párt két kiemelt célját is: az autonómiaprogramok következetes képviselete, illetve visszacsábítani a politikai közéletbe azt a félmillió magyar választópolgárt, aki az elmúlt húsz évben kiábrándult, eltávolodott.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bejegyezte a bíróság az Erdélyi Magyar Néppártot
Jóváhagyta csütörtökön a Bukaresti Táblabíróság az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét – jelentette be Kolozsváron Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke. Toró sajtótájékoztatón beszélt a bejegyzés folyamatáról, a menet közben tapasztalt nehézségekről, és azt is elmondta: túl korai még a modern európai néppártként elképzelt új alakulat konkrét struktúrájáról, vezetőségének összetételéről beszélni. Az EMNP három prioritása a népszámlálás, a Mikó Imre Terv társadalmi vitája, valamint a verespataki aranybánya kérdése – mondta.
Toró T. Tibor elmondta, a következő néhány hétben a pártszervezés kissé háttérbe szorul, mivel az októberi népszámlálásra összpontosítanak, ami jelenleg elsődleges fontosságú az EMNP számára. Ezt követően azonban beindul a szervezési munka, mivel, mint Toró mondta: a neheze csak most kezdődik, mivel a pártot fel kell készíteni a 2012-es választásokon való részvételre.
Az EMNT ügyvezető elnöke közölte, az alakulat nem cél, hanem eszköz a kezdeményezők számára ahhoz, hogy képviseljék többek között azt a több mint félmillió erdélyi magyar választót, akik az elmúlt évek során kiábrándultak az eddigi magyar képviseletből. (Az RMDSZ-nek az 1990-es parlamenti választásokon egymillió szavazatot sikerült összegyűjtenie, 2008-ra azonban ez a szám 400 ezer alá csökkent).
„Az Erdélyi Magyar Néppárt valós társadalmi igényt elégít ki, és a jövő év elejéig fel kell készülnie a romániai választásokra. Elsősorban azt a félmillió erdélyi magyart kívánjuk megszólítani, aki eddig távol maradt a politikától, nem élt választójogával, mert elégedetlen a magyar érdekvédelmi szervezetekkel” – hangsúlyozta Toró, aki korainak tartotta, hogy az RMDSZ-szel és az MPP-vel való összefogásról, a választásokon való közös részvételről nyilatkozzék.
„A gyerek születésekor kissé korai az esküvőről beszélni” – jegyezte meg a sajtótájékoztatón Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke.
Összefogásról később
Az EMNP képviselői kifejtették, szeretnék megerősíteni az EMNT és az EMNP stratégiai partnerségét, továbbá vázolták a következő időszak prioritásait. A következő néhány hétben a pártszervezés kissé háttérbe szorul, mivel elsősorban az októberben rendezendő romániai népszámlálásra fognak koncentrálni, és mindent elkövetnek, hogy valamennyi erdélyi magyar bátran vállalja identitását. Továbbá társadalmi vitát indítanak az erdélyi magyar közösség gazdasági fejlődését célzó Mikó Imre-tervről, ugyanakkor központi szerepet kap a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaberuházás ügye, amelyet a pártalapítók elutasítanak.
Toró T. Tibor elmondta, a bejegyzésről pénteken számolnak be az EMNT elnökségének Gyergyószentmiklóson, míg szombaton ugyanott ülésezik az alakulat választmánya is, és az EMNP várhatóan még az idén, de legkésőbb a jövő év elején tartja első kongresszusát.
Kovács Péter aggódik, Szász Jenő reménykedik
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az EMNP bejegyzése kapcsán az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a szövetség kész a párbeszédre az új alakulattal, nem zárja ki az együttműködést, viszont szerinte a Tőkés vezette „szűk csoportosulás” egyetlen célja a hatalom megszerzése. „Az új párt egyetlen eredménye az lesz, hogy bukaresti parlamenti képviselet nélkül marad a romániai magyarság” – vélekedett Kovács.
Szász Jenő MPP-elnök üdvözölte az EMNP megalakulását, ami szerinte hozzájárul az „erdélyi magyar rendszerváltáshoz”. A politikus reményének adott hangot, hogy az új párt együttműködik majd a polgáriakkal egy RMDSZ-ellenes alternatíva kiépítésében.
Pártbejegyzés buktatókkal
Mint ismeretes, bukaresti törvényszék júliusban azzal az indokkal nem engedélyezte első fokon az új politikai alakulat létrehozását, hogy programjában az alapvető emberi, közösségi és szabadságjogok képviseletét vállalta. Az igazságügyi testület az ítélet indoklásában úgy vélte: ez ellentétes a 2003-as, pártokra vonatkozó törvény előírásaival, amely szerint egy pártnak a nemzeti érdekek képviseletét kell vállalnia, nem pedig egy közösség érdekeire koncentrálnia.
A párt kezdeményezői fellebbeztek a határozat ellen, így a táblabíróság másodfokon hozta meg a végleges döntést.
Az új erdélyi magyar párt bejegyzése ellen a Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőségért Párt, a Nép Pártja és egy magánszemély, Adrian Drăghici nyújtott be óvást a Bukaresti Törvényszéken. Utóbbi, egy bukaresti ügyvéd egyébként arra hivatkozva kérte az EMNP bejegyzésének elutasítását, hogy szerinte a mintegy 30 ezer kézjegyet sorjázó ívek hamis aláírásokat is tartalmaznak.
Korábban beszámoltunk arról, hogy Adrian Drăghici május 17-én egy bukaresti közjegyzőnél hitelesítette azt az okiratot, amelynek alapján felhatalmazta Budai Richárd bukaresti RMDSZ-elnököt és Novák Leventét (a Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette művelődési minisztérium tanácsadóját), hogy közösen vagy külön-külön bármikor betekintést nyerjenek, vagy lefotózhassák az EMNP bejegyzését célzó, 32654/3/2001-es számú dossziét.
A Bukaresti Törvényszék különben elutasította az aláírások hitelességét megkérdőjelező korábbi óvásokat.
Az EMNP hivatalos bejegyzéséhez szükséges iratokat és támogató aláírásokat idén május elején nyújtották be a Bukaresti Törvényszéken az új alakulat kezdeményezőinek képviselői. A párt bejegyzéséhez több mint 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze az ország 19 megyéjében és Bukarestben.
Az EMNP létrehozásáról tavaly december 4-én döntött az EMNT Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlése; Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke felelőtlennek nevezte a pártalapítási szándékot.
Idén januárban megkezdődött a párt bejegyzésének előkészítése, amihez a Velencei Bizottság által is elmarasztalt román párttörvény szerint az EMNP-seknek 25 ezer támogató aláírást kellett összegyűjteniük legalább 18 megyéből és Bukarestből. Az aláírásokat javarészét terepen, házról házra járva gyűjtötték be, emellett az EMNT által működtetett, a könnyített honosításban több mint 150 ezer erdélyi magyarnak segítséget nyújtó erdélyi demokrácia-központokban is lehetőséget biztosítottak az EMNP támogatói listájának aláírására. Krónika (Kolozsvár)

Tárgyalásra kész az új magyar párt (Számba vették a teendőket az EMNP vezetői)
A Gyergyószentmiklós melletti Borzonton tartotta a hét végén első munkamegbeszélését a frissen bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A pártalapítást kezdeményező EMNT választmánya és elnöksége elsősorban a rövid és középtávú teendőket vette számba.
Az előttünk álló néhány hónapban a népszámlálásra, a magyarság vállalásának népszerűsítésére, a Mikó Imre-terv nevet kapott gazdaságfejlesztési elképzelés életbeültetésére és a verespataki ciántechnológiás bányanyitás meggátolására összpontosítanak, de nem marad háttérben a pártépítési munka sem – ígérték szombati sajtótájékoztatójukon. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke azt is elmondta, szükségesnek tartották az EMNP és az EMNT viszonyának tisztázását is, "a mozgalomnak csak korlátozott eszközei lehetnek, a párt ellenben a politikai síkon érheti el a célok megvalósulását, de a mozgalom által nyújtott hátország ad neki erőt" – szögezte le Toró, és hozzáfűzte, az RMDSZ elveszítette a kezdeti idők széles mozgalmi támogatását, az MPP-nek pedig nem is volt ilyen. Elmondták azt is, céljuk az autonómia és ezáltal az erdélyi magyarság jövőjének biztosítása. Toró T. Tibor kiemelte, az EMNP is parlamenti párttá akar válni, és szeretne minél több képviselői és polgármesteri tisztséget szerezni a helyi önkormányzatokban. "Ha nem így lenne, akkor nem lett volna szükség pártalapításra" – mondotta. Kiemelte, a magyarság minél erősebb képviseletének biztosítása érdekében létfontosságú az egyeztetés a másik két magyar párttal, ám egyelőre nincs konkrét receptjük, tisztában vannak vele, más stratégiára van szükség a szórványban, az ötvenszázalékos magyar lakosságú településeken és a magyar többségű városokban, községekben. Az EMNP képviselői elmondták, az új párt mindenre nyitott, de ragaszkodnak ahhoz, hogy az együttműködést komoly tárgyalások előzzék meg, ahol a felek egyenlő partnerekként ülnek majd le egymással.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson
A holnap 17 órától kezdődő megnyitót követően Georg Büchner Leonce és Léna című, a nagyváradi Szigligeti Színház feldolgozásában színre vitt darabjával kezdődik a 9. Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson. A szeptember 30–október 9. között zajló színházi eseményen a Figura Stúdió Színház több mint hatszáz színészt és színházi szakembert lát vendégül.
délutáni és esti előadásokat követően másnap délelőtt szakmai beszélgetésekre kerül sor, de lesz workshop, koncert, könyvbemutató és állandó könyvvásár is” – sorolta Béres László, a Figura Stúdió Színház igazgatója, elmondva, hogy az eddigi hagyományokhoz igazodva igyekeznek fesztiváljelleget adni a kollokviumnak.
Tizenöt társulat szerepel
Mint mondta, a versenyben 23 előadást láthatnak a színházkedvelők 11 erdélyi magyar színház, illetve két német és egy zsidó társulat, valamint a szarvasi szlovák színház előadásában. A produkciókat elbíráló szakmai zsűri tagjai Kötő József színháztörténész, Sebestyén Rita író, színháztörténész, Iulia Popovici kritikus, Radu Macrinici, a nagybányai színház és az Atelier fesztivál igazgatója, illetve Bicskei István, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál előadásválogatója, Nagy József világhírű Jel Színházának tagja. A kollokvium egyébként idén nyitott első ízben a külföldön tevékenykedő nemzetiségi színházak irányában meghívva a seregszemlére a szarvasi Cervinus Teatrum szlovák színházat, valamint a Cinka Panna cigánytársulatot. Az idei kollokvium újdonsága lesz az a kerekasztal-beszélgetés, amelyre színházigazgatókat, a magyarországi színházi szövetségek elnökeit, valamint Szőcs Géza magyar kulturális államtitkárt hívták meg. A „nulladik találkozó” fő célkitűzése, megvitatni a határon túli magyar színházak szövetségének létrehozásával kapcsolatos részleteket.
Fesztiválújság és -rádió
A kollokvium összköltségvetése meghaladja a 320 ezer lejt, jelentős összegekkel támogatja a rendezvényt az Etnikumközi Hivatal, a kulturális minisztérium, a Communitas Alapítvány, a megyei és a helyi önkormányzat, valamint a Bethlen Gábor Alap. A szervezési munkálatokban az Ifitéka ajánlotta fel a segítségét, illetve a Kolozsi Gábor vezette Szin-Kron nevű diák színjátszócsoport. A rendezvény idején minden nap kiadják a Kolibacilus című kollokviumújságot, amit Zsigmond Andrea vezetésével szerkesztenek a marosvásárhelyi és kolozsvári színházkritikushallgatók. De lesz kollokviumrádió, ami interneten, illetve a színház épületében hallgatható, és naponta 15 perces rövidfilmet készít Berszán György és Gergely Edit a történtekről, amit a színházban elhelyezett kivetítőkön lehet majd megnézni.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium
Tegnap délután Gyergyószentmiklóson a nagyváradi Szigligeti Színház, majd este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásával elkezdődött a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A szemle október 9-én este az ünnepélyes díjkiosztással és Palya Bea koncertjével zárul.
A fesztivál során 23 színházi előadásnak örülhetnek a nézők, lesz bőven kísérőprogram is, workshopokkal, szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, koncertekkel. A hazai magyar társulatok mellett fellép a bukaresti zsidó, a szebeni és a temesvári német színház is. Újdonság, hogy meghívtak magyarországi kisebbségi színházakat is, a Szarvasi Szlovák Színházat és a budapesti Cinka Panna Cigány Színházat. Bemutatkoznak a kollokviumon az alternatív, független hazai színtársulatok és a színművészeti egyetemek magyar tagozatos hallgatói is.
Külön figyelmet érdemel a színházigazgatók és a magyarországi színházi szövetségi vezetők kerekasztala, amelyen jelen lesz a magyar Nemzeti Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Szőcs Géza is. Az előzetes elképzelések szerint ez alkalommal létrehoznák a határon túli magyar színházak szövetségét.
A kollokvium megőrizte a színházi előadások versengésének hagyományát. A helyezésekről, díjazottakról a Kötő József, Sebestyén Rita, Iula Popovici, Radu Macrinici, Bicskei István alkotta zsűri dönt. Fesztiváligazgató Béres László, a vendéglátó Figura Stúdió Színház vezetője.
A kollokviumon jelentős a marosvásárhelyi képviselet. A már említett pénteki Két lengyelül beszélő szegény román címú előadást követően vasárnap fellép a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházművészeti Karának Koreográfia Szaka a stúdiótermi Egy lakodalom története produkcióval. Kedden este az Akadémiai Műhely a Guppival. Szerdán pedig a Yorick Stúdió adja elő Székely Csaba Bányavirág című darabját. Fesztiválújság is megjelenik, amit a teatrológushallgatók készítenek. A szakmai beszélgetések moderátori teendőire Kovács Levente rendezőt kérték fel.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Nemzetiségek fesztiválja Gyergyószentmiklóson
Nemzetközi lett a nemzetiségek fesztiválja Gyergyószentmiklóson, az idei rendezvényen a Romániai társulatok mellett magyarországi kisebbségi színházak is fellépnek. 11 erdélyi magyar, két német, és egy zsidó társulat, a szarvasi szlovák színház, és a Budapesti Cinka Panna cigány színház is részt vesz a fesztiválon. Összesen 23 előadást láthat a közönség. Díjat kap majd a legjobb előadás, rendezés, a legjobb férfi és női szereplő is. - Akik itt vannak, azok tényleg a szívükön viselik a színházak sorsát… és feltöltődve mennek haza – mondja Zsehránszki István zsűritag. Duna Tv, Híradó
Erdély.ma

Elkezdődött a 9. Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyóban
Több mint hatszáz színházi szakembert felvonultató, tíznapos színházi fesztivál kezdődött Gyergyószentmiklóson pénteken.
A seregszemlét, amelynek házigazdája a Figura Stúdió Színház, idéntől kiemelt fontosságú kulturális rendezvényként kezeli az eddigi főtámogató – Románia kormánya Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala – mellett a Román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, valamint a Hargita Megyei Tanács. „Ha csak annyi történne a kollokvium alatt, hogy két színházi szakember találkozik és elbeszélget, akkor is megéri hasonló rendezvényeket szervezni” – hangsúlyozta Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala államtitkára, kifejtve, hogy a hivatalnak két „gyermeke” van, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, illetve az Interetnikus Színházi Fesztivál.
Mint mondta, mindkettő olyan fóruma a kisebbségi színházaknak, amely egyrészt teret nyújt megismerni egymás munkáját, másrészt a közönség számára is lehetőség egyszerre látni mindezt. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a Székelyföld értékes rendezvényének nevezte a kollokviumot. A rendezvény célja a magyar nyelv és identitástudat megőrzése a magyar nyelvű színjátszás megerősítésével, a nemzetiségi, nyelvi és kulturális sokszínűség hangsúlyozása, valamint a nézők befogadói készségének finomítása a kisebbségi kultúrák iránt. A fesztivál programjában 23 színházi előadás, koncertek, műhelymunkák, színháztudományi előadások, kerekasztal a Kárpát-medencei magyar színházak együttműködéséről, felolvasószínház, könyvvásár szerepel.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

Alakul a Romániai Magyar Színházi Szövetség
A Gyergyószentmiklóson szeptember 30. és október 9. között zajló, kilencedjére megrendezett Nemzetiségi Színházi Kollokvium keretében került sor a Színházi Kerekasztal nevet viselő találkozóra. E találkozó elsődleges célja egy összmagyar színházközi dialógus és színházi tér megalapozása volt, amely esélyt adhat a mindeddig hivatalos ernyőszervezet és érdekképviselet nélkül működő határon túli magyar színházaknak a közös állásfoglalásra.
A rendezvény védnöke Szőcs Géza, Magyarország kultúráért felelős államtitkára, aki azonban elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, ötletgazda Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, házigazda pedig a Figura Stúdió Színház és a Kollokvium igazgatója, Béres László.
A beszélgetésen néhány kivétellel minden erdélyi kőszínház képviseltette magát, valamint a független színházi szféra is, kiegészülve magyarországi szakmabeli meghívottakkal. Ők a működésre vonatkozó tanácsokkal látják majd el az alakuló szövetséget (Márta István, a POSZT művészeti vezetője, Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója, Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke valamint Horányi László, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke voltak jelen). A találkozó során ugyanis megtörténtek az első lépések a Romániai Magyar Színházi Szövetség megalapításának irányába. Gáspárik Attila felolvasta a délelőtt során megszerkesztett szándéknyilatkozatot, melyből kiderült, hogy a résztvevők megalakították azt a kezdeményező-testületet, amely a szervezet alapszabályzatát fogja kidolgozni.
Gáspárik elmondta, a szövetség egyenlő partnere kíván lenni mind a romániai, mind a magyarországi színházi szakmának. A tervek szerint közhasznú társaságként működnek majd, amely az erős és egységes érdekképviselet mellett hangsúlyt fektet a magyar nyelvű szakmai oktatás kiteljesítésére is. Pál Attila, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház másik képviselője szerint fontos lenne a vidéki nézőkre való odafigyelés, biztosítva, hogy bárki eredeti környezetükben tekinthesse meg az előadásokat.
BALÁZS NÓRA 
Szabadság (Kolozsvár)

Gyergyói kollokvium: három éjjel, három nap
Megfeszített munka a színfalak mögött, szórakoztató és mélyen a lélekbe fúró előadások a színpadon, vastaps és elégedett nézők a termekben: az erdélyi kisvárosban zajló esemény mondhatni nemcsak a helyi színházkedvelő közönség, de az egész régió kultúrtörténetét jelentősen alakítja.
Megfeszített munka a színfalak mögött, szórakoztató és mélyen a lélekbe fúró előadások a színpadon, vastaps és elégedett nézők a termekben: az erdélyi kisvárosban zajló esemény mondhatni nemcsak a helyi színházkedvelő közönség, de az egész régió kultúrtörténetét jelentősen alakítja. Egy hete kezdődött el az erdélyi színjátszás legjobbjait felvonultató rendezvény Gyergyószentmiklóson, a rendezvény azonban mit sem veszített lendületéből és napról napra növeli népszerűségét.
Az utolsó három nap programjában olyan előadások is szerepelnek, amelyek már több díjat is begyűjtöttek.
Ma 17 órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Mellékhatások című darabot mutatja be, mely Woody Allen nyomán készült. 19 órától a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című nagyszínpadi előadással lép színre. Az estet a P.U.L.B. , azaz a Próba Után Lacikánál Borozunk nevű együttes koncertje zárja.
A holnapi program szerint 16.30-tól felolvasószínházat tart Csuszner Ferencz: Cifra virrasztás címmel, ezt követően pedig 19 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Visky András: Megöltem az anyámat című darabját láthatja a nagyérdemű. A színházi előadások sora 21 órától a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásával zárul: a több díjat is kiérdemelt Egressy Zoltán: Portugál című előadás most Gyergyószentmiklóson is megtekinthető lesz.
A fesztivál utolsó napja gálaműsorral ér véget: a záró gálaünnepségen díjazásra kerül a legjobb előadás, legjobb rendezés, legjobb női és férfi szereplő, illetve a közönség és a zsűri tetszését leginkább elnyerő előadás. Ugyanakkor lapunk díjazni fogja a legjobb fiatal színésznőt. Az Új Magyar Szó díját Zsehránszky István színikritikus, lapunk munkatársa, a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium zsűrijének tagja fogja átadni. Az est fénypontja lesz továbbá Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duókoncertje.
Csibi Márti
Új Magyar Szó (Bukarest)

Közlemény
Október 5-én Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokvium alkalmával találkoztak az erdélyi magyar színházak képviselői, valamint a magyarországi színházi szakma kiemelkedő személyiségei: Márta István, a POSZT művészeti vezetője, Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója, Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke, Horányi László, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke.
A tanácskozás célja, Béres László, a kollokvium házigazdája kezdeményezésére, Gáspárik Attila előterjesztése alapján egy olyan erdélyi magyar szakmai színházi szövetség alapítása, amely felvállalja a régió színházművészete sajátos érdekeinek képviseletét országos, Kárpát-medencei és egyetemes magyar viszonylatban. A tanácskozás résztvevői kinyilvánították egyetértésüket a Romániai Magyar Színházi Szövetség létrehozásával.
A résztvevők megalakították a kezdeményező testületet, amely a szervezet alapszabályzatának kidolgozására hivatott. A jelenlevők a kezdeményező testület figyelmébe ajánlották, hogy olyan intézményes keretet dolgozzanak ki, amely biztosíthatja az önálló entitást képviselő erdélyi színjátszás minőségi kiteljesítését, a régió kultúrájában minőségteremtő transzkulturális lehetőségek kihasználását, az egyetemes magyar kulturális integráció megvalósítását. Kidolgozták a szövetség létrehozásához szükséges ütemtervet.
A közlemény aláírói:
Balázs Attila – Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár; Béres László – Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós; Bodó Ottó – szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat; Deák Gyula – Háromszék Táncegyüttes, Sepsiszentgyörgy; Gáspárik Attila – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat; Kolcsár József – Kézdivásárhelyi Városi Színház; Nagy Pál – Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely; Nótáros Lajos – Aradi Kamaraszínház; Pál Attila – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat; Parászka Miklós – Csíki Játékszín, Csíkszereda; Sebestyén Aba – Yorick Stúdió, Marosvásárhely; Szabó K. István – Szigligeti Színház, Nagyvárad; Szilágyi-Nagy Sándor – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy; Zakariás Zalán – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy. Népújság (Marosvásárhely),

Székelyföld 2020
Nem elég rövid távú megoldásokat keresni jelenlegi problémáinkra, mert ha tartalmas jövőképpel rendelkezünk, tudjuk, hogy milyen Székelyföldet szeretnénk 2020-ban, akkor gazdasági és társadalmi szempontból is másként lehet foglalkozni a kérdésekkel – mutatott rá Winkler Gyula európai parlamenti képviselő hétvégén székelyföldi körútján.
Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen tett kétnapos látogatásán önkormányzati vezetők és vállalkozók számára tartott előadásain hangsúlyozta: a kitörési pontok megtalálása éppannyira fontos, mint a különböző térségek közös fellépése.
Székelyudvarhelyen Birtalan József megyemenedzser, a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségének elnöke kezdeményezésére szombaton tartottak gazdasági fórumot, amelyen Winkler Gyula társaságában jelen volt Borbély Károly gazdasági államtitkár is.
A találkozón Winkler kiemelte: ideje Székelyföldnek iparfejlesztésben és olyan stratégiai kérdésekben gondolkodnia, mint az infrastruktúra, ahelyett hogy csupán a turizmustól, a biotermékektől vagy a zöldenergiától várnánk a régió felfutását. „A székelyföldi termék fogalma biztató kezdet, de sokat kell finomítani az elgondoláson, akárcsak az oktatás vagy a társadalomfejlesztés területén” – fogalmazott az EP-képviselő.
Előző nap Winklert Gyergyószentmiklóson Moldován József államtitkár látta vendégül; az EP-képviselőt Gyerkó László szenátor, valamint Ladányi Árpád, az Országos Pénzügyőrség vezetője is elkísérte. „Az ország prioritásai jelenleg a gazdasági fejlesztéshez, a hatékonyság és a versenyképesség növeléséhez kötődnek” – szögezte le az EP-képviselő Gyergyó térség önkormányzati vezetőivel folytatott tárgyalásain.
Csíkszeredai előadásán Winkler a tényeket ismertetve rámutatott: a közösségi alapok felhasználásában sereghajtók vagyunk, a helyzet javításához viszont paradigmaváltásra van szükség a társadalom minden szintjén. „A paradigmaváltás eléréséhez és a jövőkép megfogalmazásához hasznos lenne a Székelyföld 2020 fejlesztési terv megalkotása, amelynek a legfontosabb finanszírozási forrásai épp az unió kohéziós politikájából származó alapok lennének” – magyarázta, hozzátéve: az uniós pénzek elköltése nem cél, hanem eszköz.
Új Magyar Szó (Bukarest)

A szakmai elismerés kötelez
Beszélgetés Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia friss tagjával
A román történészek nyitottak a magyar kutatók álláspontja iránt, a megalapozott tanulmányokat a szakma elfogadja – vélekedik beszélgetőtársunk, az ismert marosvásárhelyi történész, nyugalmazott levéltáros, aki idén ősszel tartotta székfoglaló értekezését Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Pál-Antal Sándor azt vallja: egyetlen akadémikus sem ülhet a babérjain, aktívan tovább kell szolgálnia a magyar tudományosságot.
Hogyan történik az akadémikussá avatás?
– A határon túli magyarok köztestületi tagok lehetnek, az akadémikusok között tehát külön kategóriát képeznek. Akadémikussá választásom 2010. május 3-án történt meg, most került sor a székfoglaló előadásra, amely egy régi gyakorlat, jelképes aktusa annak, hogy a kutató a legmagasabb tudományos fórum tagjává vált.
Szimbolikus összejövetel, ahová meghívót kapnak az akadémia, a szakosztály tagjai és az akadémia doktorai. Olyan ünnepség, ahová a családtagokat, barátokat, munkatársakat is meghívja az ünnepelt. Kihasználtam az alkalmat, és meghívtam a családomat, a közelebbi erdélyi munkatársakat, történészeket és a magyarországi szakmabeli barátaimat is. Levéltáros vagyok, a legtöbb meghívottam az archívumokban dolgozik. Eljött Szász Zoltán történész, Szögi László, az ELTE könyvtárának főigazgatója, több magyar levéltár igazgatója, például a fővárosi levéltártól, Debrecenből, Veszprémből és máshonnan. Erdélyből is érkeztek, többen Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredából, Udvarhelyről, de Kolozsvárról is.
Amikor beléptem a terembe, meglepve tapasztaltam, hogy a hallgatóság soraiban mennyi az ismerős arc. Jóleső érzés volt, hogy ezek az emberek végtére is az én tiszteletemre gyűltek össze. Csíkszeredai kisunokám székely ruhába öltözött, rendkívül nagy sikere volt, amint megjelent a teremben. Amikor a diplomát átvettem és a gratulációkat fogadtam, mellettem állt, kezében az oklevéllel.
A székelység múltját több évtizede kutatja, ennek a kitartó munkának az eredménye az akadémiai tagság?
– Meglepetésemre lettem akadémikus. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megbecsül a szakma, hiszen az ember tudományos munkáját elsősorban azok tudják értékelni igazán, akik az eredményeit értik és élvezik. Váratlanul ért, hogy felvettek a jelöltlistára, csupán azután tudatosodott bennem a dolog, hogy az akadémia részéről megkerestek, állítanám össze és küldeném be megjelent írásaim publikációs jegyzékét, s emellett az úgynevezett „citációs jegyzéket” is.
Ezen azt tüntettem fel, hogy a különböző írásaimat mások hányszor és hol használták, idézték. Bizony, több hónapi munkámba került, míg ezt a kettőt összeállítottam, és amikor elkészültem, magam is meglepődtem: több mint 250 írásom jelent meg különböző helyeken és kiadványokban, jelölésem idején 18 könyv szerzőségét vallhattam magaménak, szaktanulmányaim száma pedig 150 körül mozog. Úgy látszik, az akadémikusok közül néhányan úgy ítélték meg, hogy ez a teljesítmény megüti a tagjelöltség mércéjét, így kerültem fel arra a bizonyos várakozólistára.
Három akadémikusnak kellett jelölnie, közülük egy lehetett határon túli – esetemben Pölöskei Ferenc Budapestről, Orosz István Debrecenből és Egyed Ákos Kolozsvárról. Egyik magyarországi akadémikust sem ismertem személyesen korábbról, ők is csak az írásaimból ismertek... A jelöléseket a szakosztályok döntik el. Nemcsak az írásaim listáját kérték, de a könyveimről és rólam fotókat, felvételeket a munkahelyemen, az előadásokról, ahol szerepeltem. Vaskos dokumentációt kellett összegyűjtenem. Csak akkor nyugodtam meg végérvényesen, amikor ténylegesen bekerültem az akadémikusok sorába.
Mivel készült a székfoglaló előadásra?
– Mindenképpen egy komolyabb témát kell erre az alkalomra választani, ez képviseli ugyanis az illető kutatási területét, elfoglaltságát, esetleg kedvenc témáját. Nekem öt is volt, valamennyi a Székelyföld történetével kapcsolatos, gondoltam arra, hogy írhatnék a történeti szimbólumokról, vagy a Székelyföld társadalmi viszonyait boncolgathatnám, végül úgy döntöttem, hogy a 18. század elejének népességi viszonyait elemzem, tudniillik egy ötkötetes sorozatban kiadtam ennek az időszaknak a székelyföldi népességösszeírásait.
Ugyanakkor e korszak pestisjárványaival is foglalkoztam, a járványnak a lakosságszám alakulására gyakorolt hatását is vizsgáltam, és ellentmondást fedeztem fel: miként lehetséges, hogy a pestis olyan sok embert ragadott el, és az összeírások kevéssé tükrözik ezt? Hogyan lehet a valós helyzetet feltárni? Erre szántam ezt az előadást. Elemeztem az összeírásokat, megállapítottam, hogy egy-egy összeírásból milyen társadalmi réteg hiányzik, milyen összeírások kallódtak el, semmisültek meg.
Megállapítottam az összlakosság családonkénti számát, hiszen az összeírások alapja a család, nem az egyes személyek. (Ebben különbözik a modern számlálásoktól.) A szakmai körökben általánosan elfogadott szorzót használtam én is, vagyis a 18. században egy család átlagban öt személyből állott. De ott volt az 1718–19-es nagy pestis, amely Székelyföld lakosságának 40 százalékát elpusztította. Konkrét egyedi esetek alapján próbáltam megállapítani, melyik a helyes szorzó. Az eredmény: egy család 3,2, illetve 3,5 személy nagyságú lehetett akkoriban. Ezzel a családok számát beszorozva kitűnt, hogy a Székelyföld lakossága több mint ötvenezer fővel csökkent!
Tulajdonképpen korrekciós munkát végzett...
– Úgy van, hiszen a különböző vidékekre vonatkozó kutatások szintén foglalkoztak demográfiai kérdésekkel, ám senki sem vette tekintetbe azt, hogy a 18. század elejére vonatkozóan nem lehet az 5-ös szorzót használni. A székfoglaló utáni beszélgetésekből is kitűnt, hogy ez a szemléletmód, amellyel én az összeírásokat kezeltem, újdonság.
Ugyanakkor arra is kitértem, hogy a népességcsökkenés nemcsak a társadalmi, de az etnikai viszonyokban is módosulást hozott. Hiszen a lakosság egy része a pestis idején elpusztult, másik része elmenekült. A nemesek és a szabadrendűek visszatértek a járvány elmúltával, de az elvándorolt jobbágyok nem. Rengeteg jobbágytelek maradt üresen, helyükbe főként a határokon túlról vagy a vármegyékből jött szolgáló embereket telepítettek, akiknek az etnikuma román volt.
Mivel jár az akadémiai tagság?
– Elsősorban kötelezettséggel. Ugyanis az akadémikus kötelessége az, hogy tovább szolgálja a magyar tudományosságot, annak súlyát, jelentőségét gyarapítsa az egyetemes tudományosságban. Nem ülhet a babérjain. Jól hangzik a cím, de több felelősség végső fokon, amely arra kötelez, hogy bármilyen körülmények között helyt álljon, és saját szaktudománya becsületét védje az ember. Azzal jár, hogy folytatni kell a kutatásokat, és a források alapján múltunk egy-egy fehér foltját vagy elferdített vetületét kell eltüntetni, kiigazítani. Ebben áll a történész feladata.
Min dolgozik jelenleg?
– Több dolog is foglalkoztat. Mindig három-négy, esetleg öt vasat is a tűzben tartok. Amikor egy témával foglalkozom, akkor az egyéb témákra vonatkozó információkat is gyűjtök. Sokszor párhuzamosan dolgozom: egy ideig egyik kérdést vizsgálom, azután egy másikat. Hogy melyiknek mikor jutok a végére, az az adott körülmények függvénye. Ami számomra sürgető, az Marosvásárhely történetének folytatása, hiszen 1848-ig megírtam.
Ugyanakor be kell fejeznem a Székely székek a 18. században című forráskötet kiadását, és van egy régi kötelezettségem: Búzásbesenyő története. A különböző tanulmánykötetek felkéréseit nem illik visszautasítani, nem is beszélve arról, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjának elnökeként magam is szervezek tudományos ülésszakokat, sőt, tanulmányköteteket szerkesztek kiadásra. Ez mind-mind rengeteg időt jelent, és azt szeretném, ha egyik sem szenvedne halasztást.
Közelebbről a Mentor kiadásában jelenik meg a Marosvásárhelyi személyiségek című tanulmánygyűjtemény. Készülőben van a Maros megyei magyarság történetéből harmadik kötete, ezt majd a tavasz folyamán adom át a kiadónak. Ugyanakkor egy kutatócsoport tudományos irányítójaként a 19. századi székelyföldi helynevek többkötetes gyűjteményén munkálkodom.
Van egy másik szívügyem is, hiszen évszázadok óta párhuzamos az erdélyi történet kutatása: egyféleképpen írják a román és másképpen a magyar történészek. A közeledés nagyon lassú, én úgy próbálom kezelni, hogy román kiadványokban az erdélyi, elsősorban a székelyföldi románság történetére vonatkozó tanulmányokat adok közre. Az első tanulmányom ezen a téren a Gyergyói-medencében található román települések kialakulása és az ezzel kapcsolatos kérdések taglalása volt. Meglepetésemre elfogadták, értékelték.
Tehát a román történészek részéről is van befogadókészség, ha az ember megalapozott, komoly tanulmányt mutat be. Elfogadják, tudomásul veszik. Ezen a téren mi, erdélyi magyar történészek, sokkal többet tehetünk.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Hány személyt számoltak meg a nagyobb magyarlakta településeken?
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján a Transindex kikereste a legnagyobb magyar lélekszámú településeket, és azt, hogy melyikben hány személyt számoltak meg az október 20-31. között lezajlott népszámláláson. A tízezer lakos fölötti, számottevő magyar lakosságú települések listája: Kolozsvár 314 513
Temesvár 301 761
Nagyvárad 184 861
Arad 144 484
Marosvásárhely 131 753
Nagybánya 120 270
Szatmárnémeti 97 753
Zilah 56 838
Sepsiszentgyörgy 56 094
Csíkszereda 37 013
Székelyudvarhely 32 846
Szászrégen 31 273
Kézdivásárhely 18 468
Segesvár 27 706
Dicsőszentmárton 21 641
Nagykároly 19 458
Gyergyószentmiklós 17 350
Nagyszalonta 16 889
Kovászna 10 265
Szováta 10 234
Az INS felhívta a figyelmet, hogy ezek az adatok nem tekinthetőek véglegesnek. A mostani számok csak az adott településen megszámolt személyek számát mutatják, nem a településen élők számát. (hírszerk.)
Transindex.ro

Pert fontolgat a népszámlálás kapcsán az EMNT és az EMNP
Nyílt levelében jelezte a kormányfőnek és a belügyminiszternek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a népszámlálási megfigyelőik által tapasztalt szabálytalanságokat. A két szervezet azt szeretné, ha a népszámlálási megfigyelők a végeredmények közzétételéig követhetnék az adatfeldolgozást, ennek érdekében perelni is hajlandók. Székely István, az RMDSZ népszámlálással foglalkozó főtitkárhelyettesea Krónikának elmondta, bár az adatfeldolgozást felügyelő megfigyelőkre a jogszabályokban van utalás, erre nem dolgozták ki a módszertant, és a polgármesteri hivatalokat sem értesítették róla.
„Elengedhetetlen, hogy a népszámlálás leglényegesebb részénél, az adatfeldolgozásnál is jelen legyenek a megfigyelők. Egyelőre még nem világos, hogy ki hozta ezeket a döntéseket, ki a felelős az akkreditációk megvonásáért, ez azonban mindenképpen ellentmond a hatályos kormányrendeletnek. Nincs tudomásom arról, hogy mindez más szervezetek esetében is így történt-e, véleményem szerint azonban általános jelenségről van szó” – fejtette ki Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. Hozzátette: az EMNT és az EMNP valamennyi megyében kért akkreditációt, eddig azonban kizárólag negatív választ kaptak a megyei, illetve helyi tanácsoktól, többek között Bihar és Máramaros megyében. „Már az adatgyűjtés alatt is szembesültünk azzal a problémával, hogy akadályozzák megfigyelőink tevékenységét, több esetben pedig – például Kolozsváron – az akkreditációkat csak a népszámlálás befejezése előtt pár nappal adták meg. Úgy gondolom, az illetékesek elbukták a cenzus megrendezésének tesztjét, többször is bizonyították szakértelmük, valamint a magyar közösséggel szembeni jóindulatuk hiányát. Az Európai Bizottságnál is panaszt fogunk tenni, ha bebizonyosodik, hogy meghamisították a népszámlálás eredményeit” – fogalmazott Toró.
Nyílt levél a rendellenességekről
A szervezet nemcsak jogi úton tiltakozik az akkreditációk megvonásáért. Toró T. Tibor azt a nyílt levelet is bemutatta, amelyben Tőkés László felszólítja Emil Boc miniszterelnököt, valamint Traian Igaş belügyminisztert a közbelépésre, illetve a rendellenességek megoldására. Az Európai Parlament alelnöke szerint a népszámlálás rendkívül fontos egy állam igazgatása szempontjából, de a nemzeti közösségek számára is, mivel jogaik egy része számarányukra alapozódik, az EMNT akkreditált népszámlálási megfigyelői pedig számos szabálytalanságot tapasztaltak a folyamat átláthatóságával kapcsolatban.
A sajtótájékoztatón az is kiderült: az EMNT által működtetett zöldvonalon közel ezer visszaélést jeleztek az adatgyűjtés során. Toró ezzel kapcsolatban elmondta: egyeztetnek az RMDSZ munkacsoportjával erről, a visszaélések kezeléséről pedig ezt követően, közösen döntenek majd. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke arra mutatott rá, hogy az adatgyűjtés második felében csökkent a negatív visszajelzések aránya, szerinte ez leginkább annak tudható be, hogy sikerült megfelelőképpen összehangolni a tanács és az RMDSZ tevékenységét. Gergely elmondta, jogászokkal konzultáltak az említett jogi eljárással kapcsolatban, akik azonban negatívan vélekedtek az ügy sikerességéről. „Számunkra elvi kérdésről van szó. Jogsértés történt, amelyért felelősségre kell vonni az illetékeseket” – fogalmazott a régióelnök.
Közös fellépés Biharban?
Az EMNP Bihar megyében akár az RMDSZ-szel közösen tenne jogi lépéseket amiatt, hogy az Országos Népszámlálási Bizottság nem volt hajlandó meghosszabbítani megfigyelőik akkreditációját – közölte a Krónikával Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezési igazgatója. A két megyei szervezet múlt héten együttműködési megállapodást írt alá, amelyben megegyeztek, hogy a cenzus kapcsán felbukkanó problémákat és visszaéléseket közös erővel próbálják meg rendezni, ugyanakkor az adatok összesítésének procedúráját is együtt ellenőrzik.
A közös fellépés azonban egyelőre nem kezdődhetett meg, mivel a cenzus még nincs abban a fázisban, hogy az űrlapok megfigyelőink kezébe kerülhessenek – mondta el lapunknak Szabó József, a bihari RMDSZ-szervezet ügyvezető alelnöke.
Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a népszámlálás kapcsán az igazi „harc” most, az eredmények összesítésekor kezdődik. Csomortányi István azt mondja, a legfőbb gond épp az, hogy a szervezetek akkreditált megfigyelői nem asszisztálhatnak az ellenőrzésnél, mivel engedélyük csak a cenzus időtartamára szólt. Ezért véli úgy, jogi úton kellene ezt a bajt orvosolni, és az ügyben az RMDSZ-t is megkeresik majd, hogy közösen léphessenek fel. Az EMNP egyébként tegnap közleményben azt jelezte, szerinte „a 2011-es népszámlálás megszervezését méltán nevezhetjük a román közigazgatás csődjének. Az elmúlt időszak kormányai odajuttatták az államot, hogy már a saját polgárait sem képes megszámolni.”
Hiányos metodika, nem létező megfigyelők 
A népszámlálás hiányos módszertana miatt az adatrögzítés folyamatába nem delegálhatnak megfigyelőket a civil szervezetek – mondta el lapunknak Székely István, az RMDSZ népszámlálással foglalkozó főtitkárhelyettese. A szakember szerint bár a jogszabályok kétfajta megfigyelői státust említenek, a metodológia csak az egyikre lett kidolgozva, aki az adatfelvétel során kísérte el a számlálóbiztost; az ő akkreditációjuk azonban csak az adatgyűjtés idejére, az október 20–31. közötti időszakra szólt. Bár a jogszabályokban az uniós illetékesek ajánlására egy másik megfigyelői státusra is van utalás, mely szerint a civil szervezetek a népszámlálási bizottságokba is delegálhatnak képviselőket, erre nem dolgozták ki a metodológiát, űrlap sincs rá, és a polgármesteri hivatalokat sem tájékoztatták.
Székely a Krónikának elmondta, megfigyelők hiányában az adatrögzítés folyamatát csupán a népszámlálási bizottságok önkormányzat vagy más intézmények által delegált magyar tagjai felügyelhetik; egy egyezség értelmében az RMDSZ-nek a legtöbb magyarlakta településen van képviselője ezekben, Kolozsváron például László Attila alpolgármester személyében. A szövetség az Országos Statisztikai Intézet (INS) által végzett adatbevitelt is felügyeli az általa delegált országos igazgatóhelyettes révén.
Szétváló adatrögzítési folyamat
A népszámlálás során összegyűjtött adatokat két külön folyamat során dolgozzák fel. Az adatgyűjtés befejeztével a számlálóbiztosok kódolják a válaszokat (ez ugyanis a helyszínen nem volt kötelező), majd a lakásban kitöltött űrlapok alapján elkészítik az összesítést, és az űrlapokkal együtt átadják a főszámlálóbiztosnak. „Ő leellenőrzi ezeket, és amennyiben eltérést tapasztal a kézzel beírt szöveg és a kód között, javítást kér” – magyarázta Székely István, hozzátéve, hogy ilyen esetben a betűvel beírt választ tekintik érvényesnek.
A főszámlálóbiztos a leellenőrzött űrlapokat benyújtja a helyi népszámlálási bizottságnak, ahol szétválik a folyamat. A számlálóbiztosok által készített összesítés az Országos Népszámlálási Bizottságnál marad, mely az előzetes becslések szerint 2012 márciusáig összesíti ezeket, és közli a népszámlálás ideiglenes adatait. A lakásokban kitöltött űrlapok viszont az Országos Statisztikai Intézethez kerülnek, ahol minden egyes adatot számítógépbe vezetnek. „Ez a folyamat becslések szerint 2013 november–decemberére fejeződhet be, ekkor derülnek ki az idei népszámlálás végleges eredményei” – magyarázta Székely István.
Nem vált be a módszertan
A szakember lapunk kérdésére elmondta, az INS által kedden ismertetett részeredmény, miszerint a népszámlálás során mintegy 19,6 millió romániai állampolgár adatait rögzítették, relevánsnak tekinthető. „Millió probléma van a népszámlálás kapcsán, de ezek az adatok még mindig pontosabbak, mint bármilyen más adat” – jelentette ki Székely István. Mint arról beszámoltunk, az INS keddi közleményében hangsúlyozta, hogy ez a szám nem azonos a romániai lakosság számával, hiszen a bukaresti önszámlálók, a polgármesteri hivatalban jelentkezők, a bel-, kül- és védelmi minisztérium bizonyos alkalmazottai (a diplomáciai testületek, a külföldi misszió tagjai, a nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontosságú intézmények, például lőszerraktárak alkalmazottai) nem lettek még bevezetve.
Az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese szerint a részeredmény egy érdekes helyzetre világít rá, hiszen a népszámlálásra 20 millió 400 ezer P és PPI űrlapot nyomtattak ki, míg a keddi jelentés lényeges, 800 ezres különbséget mutat. Elmondta, ennek egyik oka az is lehet, hogy a számlálóbiztosok a napi jelentéseikbe nem vezették be a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó (PPI) személyeket. „Világosan látszik, hogy a statisztikai intézet által kidolgozott módszertan, például hogy a szomszédok vagy a házmester nyilatkozik, nem hozta meg a várt eredményt, a külföldön élők jelentős részét nem sikerült összeírni” – összegzett Székely István. Példaként Kolozsvárt említette, ahol mintegy tízezer lakásba nem tudtak bemenni a számlálóbiztosok, ezeket feltehetően albérlők lakják, és a bérlő külföldön él. Ha ezekben az esetekben 4–5-ös szorzót alkalmaznak – bérlő és 3-4 albérlő –, kiderülhet, hogy a kincses városban 40–50 ezer személyt nem számoltak meg.
Egyértelmű csökkenés
Az INS kedden ismertetett adatai szerint az erdélyi, magyarok által is lakott városokban számottevően csökkent a lakosság száma. Kolozsváron például idén 314 513 személyt írtak össze, míg a 2002-es népszámláláson 317 953 lakost számoltak. De Marosvásárhelyen még nagyobb az eltérés, míg 2002-ben 150 ezer lakos volt, a részeredmények szerint idén alig több, mint 130 ezer személyt számoltak, és hasonló a népességcsökkenés aránya a székelyföldi és partiumi városokban is. Székely István rámutatott, a lakosság számát jelentősen módosíthatta a fiatalok kirajzása a nagyvárosok vonzáskörzeteibe, Kolozsvár esetében Szászfenesre, Kisbácsba, Apahidára.
De természetes fogyás is van, amely a magas elhalálozási arány, illetve alacsony gyermekvállalási kedv eredménye, és amely a nagyvárosokban halmozottan jelenik meg. „Abszolút számokban az erdélyi magyarság száma biztos, hogy csökken, a kérdés az, hogy a többségi lakossághoz viszonyítva az erdélyi magyarság számarányának csökkenése megállt-e, vagy esetleg javult” – jelentette ki kérdésünkre Székely István. Mint mondta, utóbbi lehetőségre az adhat reményt, hogy az erdélyi magyar társadalmon belül jelentkező negatív folyamatok a román társadalomban halmozottan vannak jelen, például a románok körében jóval nagyobb a kivándorlók aránya, így elmondható, hogy az erdélyi magyar társadalom demográfiai mutatói jobbak. Csökkent a lakosság száma az erdélyi városokban
Város Idei részeredmények (megszámlált lakosok) 2002-es népszámlálásadatai
Kolozsvár 314 513 317 953
Marosvásárhely 131 753 150 041
Nagyvárad 184 861 206 614
Szatmárnémeti 97 753 115 630
Sepsiszentgyörgy 56 094 61 512
Csíkszereda 37 013 42 029
Székelyudvarhely 32 846 36 948
Kézdivásárhely 18 468 18 910
Gyergyószentmiklós 17 350 19 895
Nagyszalonta 16 889 18 074
Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Brassói Magyar Napok, 71 éve ismét
Meglepő sikerrel kezdődtek vasárnap a Brassói Magyar Napok: közel kétszázan – idősek, fiatalok, gyermekek, helybeliek és környékbeliek – indultak reggel honismereti zarándoktúrára: a Cenk tetején levő egykori Árpád-szobor talapzatának maradékaihoz a Gábony-lépcsőket megmászva jutottak el, és felemelő ünnepség után távoztak.
Felvonták a húsz évet sem "élt" szobrot ábrázoló zászlót (ez november 14-ig ott marad), meghallgatták a történetét, a Cenk és Brassó rövid bemutatását, egy Reményik-verset, egy ’56-os megemlékezést, áhítatot tartottak, és elénekelték a Himnuszt. 
Hétfőn Edith Piaf-emlékestre került sor az egykori kereskedők házában (ma Cerbul Carpatin vendéglő), az első fogástól az utolsóig magyar ételekkel, és diákbulit is szerveztek, tegnap focibajnokság és gyermektáncház volt, ma szintén foci és dzsessz-blues est várja a közönséget, de lesz színházi előadás, néptánc, humorest, látványkonyha és borkóstoló, ökumenikus istentisztelet és szórványkonferencia, végül Rúzsa Magdi-koncert is.
A nyolcnapos, 29 eseményt magában foglaló rendezvénysorozatot szervező EMNT megyei elnöke, Toró Tamás elmondta: 71 éve nem volt Brassóban hasonló horderejű rendezvény, és ezalatt a magyarság számaránya 33 százalékról 8-ra csökkent – de még mindig számottevő, kisvárosnyi (Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós méretű) közösségről van szó, amely azonban erős asszimilációs nyomás alatt él. A cél tehát a nemzeti öntudat erősítése, a közösségi élményekkel való felöltődés, saját kultúrával való ismerkedés vagy abban való elmélyülés. A rendezvény politikamentes (csak a szórványkonferencia kivétel), és népszerűségét jelzi, hogy több civil szervezet, mintegy ötven önkéntes kapcsolódott be, a jegyek majdnem minden estére elfogytak. Ennek ellenére nagy szeretettel várják a háromszékieket, hiszen a közelség mellett sok más szállal is kötődnek hozzájuk a brassói magyarok (átjárnak színházba, városnapokra) – a hét végi bevásárlásra oly nagy számban leruccanók pedig találnak kedvükre valót az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán berendezett gasztronómiai kiállításon, és Rúzsa Magdi sem akármilyen szombat estét ígér.
A támogatók között is vannak székelyföldi, de brassói magyar vállalkozók is: összesen 17 civil szervezetet, mintegy 30 céget és 32 médiapartnert sikerült mozgósítani; aki egyáltalán nem kívánt részt venni semmiben, az a három-három megyei és városi tanácstaggal, parlamenti képviselővel is rendelkező RMDSZ, pedig Toró Tamás szerint a legutóbbi választásokról a brassói magyarok közel 60 százaléka maradt távol. A helyi hatóságok amúgy nem is segítették, nem is gáncsolták a kezdeményezést, ámbár a kedvezményes terembérekhez hozzájárultak. Toró elmondta: a székházzal alig pár hónapja rendelkező EMNT kezdetnek egy tényfeltáró óriástárlatot szervezett a magyar múltról tanúskodó épületekről, helyszínekről, most a szándékaik szerint legalább tizenegyezer embert megmozgató Magyar Napokkal a jelent próbálják felmérni, és a jövőre vonatkozó stratégiákat kívánják kidolgozni, közben pedig ötezer honosítási kérésben segítettek.
A magyarság megmaradási esélyeit latolgatva Toró kiemelte a hely szellemét is: habár sem a magyarság, sem a szászság nem éri el az előírásos húszszázalékos arányt, a város minden bejáratánál háromnyelvű felirat köszönti az érkezőt, az üzleti életben pedig értéknek számít a többnyelvűség, bizonyos munkakörökben keresettek a magyarul is tudó alkalmazottak. Magyaroknak szóló programok eddig is voltak, de elszórtan, kisebb csoportokat érdeklő rendezvények formájában, ez azonban nem elég, hiszen állandó találkozási hely, magyar ház sincs, még rádióadás sem szól a helybeli magyarokhoz, csak egy hetilap és a helyi tévében szombat délelőtt sugárzott kétórás műsor tájékoztatja őket saját ügyeikről. Ilyen kifelé is értéket felmutató közösségi hetet utoljára 1940-ben tartottak, és a lelkes fogadtatás jelzi, hogy ideje volt kiásni ezt az örökséget a feledésből. Még van, amire építkezni lehet.
 Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kastélynap Gernyeszegen
Turisztikai márkajegy lehetne
Reménysugarat jelenthez az erdélyi nemesi családok leszármazottainak, akiknek elődeit a kommunista rezsim megfosztotta kastélyaiktól, és az 1989 utáni demokratikus kormányok visszaszolgáltatták az épületeket – ahhoz, hogy ezeket hasznosítsák a jövőben – az a vetélkedő, amelyet a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület kezdeményezett a világhálón. A Webkastély felhívására 23 csapat nevezett be 200-nál több önkéntessel, hogy egy-egy erdélyi kastélyt felkaroljanak, elsősorban idegenforgalmi szempontok szerint értékesítsenek.
A kezdeményezés sikerét igazolta a szombaton délután a gernyeszegi Teleki-kastélyban szervezett kastélynap. Néhány óra alatt a hajdani tébécépreventóriumot – a néhány hónapja gróf Teleki Károlynak és testvéreinek visszaszolgáltatott ősi rezidenciát – több mint 1000 érdeklődő kereste fel. A kastélynap része volt annak a vetélkedőnek, amiben a benevezett csapatok többek között információkat kell szerezzenek a gondozásukba vett kastélyokról, illetve meg kell tervezzék a jövőjét.
Megyénkből a gernyeszegi Udvarmesterek mellett a Ludas melletti Magyarózdon a Radák-Pekry-kastélyban szociális intézményt működtető Bonus Pásztorok, illetve az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt kezelésbe vevő Grófok neveztek be.
Nem könnyű a megyénkbeli csapatok dolga, hiszen méltó ellenfeleik vannak, vetélytársaik Erdély igen jelentős főúri épületeinek (Szilágynagyfalu – báró Bánffy-kastély, Szamosújvár – Kornis-kastély, Magyarberkesz – Péchy-kúria, Marosillye – Veres bástya, Csíkszentimre – Henter-kúria, Erdőd – erdődi vár, Vajdahunyad – várkastély, Gyergyószentmiklós – Lázár-kastély, Nagykároly – Károlyi-kastély, Sándorhomok – Berenczei Kováts-kúria, Csíkszereda – Lázár-kúria, Zabola – Mikes-kastély, Székelyhíd – Stubemberg-kastély, Olasztelek – Daniel-kastély, Árkos – Szentkereszty-kastély, Székelytamásfalva – Thury-Bányai-kúria, Balázsfalva – Apafi-kastély, Maroshévíz – Urmánczy-kastély, Válaszút – Bánffy- kastély, Csíkszereda – Mikó-vár) az elővitelét, promoválását vállalták fel. (Sz. m.: részletek a www.webkastely.ro – honlapon.)
Gernyeszegen az önkéntes idegenvezetőknek szusszanásnyi idejük sem volt, annyian várakoztak a kastély kapujában, hogy csoportonként végigjárják a volt egészségügyi intézmény által kiüresített épület termeit. S bár a kiállított fényképeken láthattuk, hogy régi pompájából szinte semmi sem maradt, azért akadt látnivaló: az ebédlő freskói és csillárai, a szépen faragott ajtók, néhány kandalló, az ötletes korabeli fűtésrendszer, a nagy tálalót ellátó kiszolgálórendszer (étellift a konyhából és falba épített vízmelegítő üst), amely megúszta a szocializmus éveinek rombolását. Voltak olyanok is, akik távoli városokból, sőt többen a fővárosból látogattak el Gernyeszegre. Több helybéli évtizedek óta először lépte át a kastély kapuját, s olyan idősek is voltak, akik még emlékeztek és találkoztak is az államosítás előtti tulajdonosokkal. Mi több, beszélhettünk a hajdani angolkertet gondozó kertész dédunokájával, aki büszkén készített fényképet az igen ritka, több száz éves páfrányfenyő előtt, amelyet valószínűleg az őse ültethetett.
Weisz Szidónia történész – csoportunk idegenvezetője – elmondta, a kastély örökösei örömmel fogadták a kezdeményezést és anyagilag is támogatták a rendezvényt sok más szponzor mellett. Még nem döntötték el, miként hasznosítják az épületet, amely igen nagy befektetést igényel, hiszen sürgős állagmegőrzési munkálatokat kell végezni rajta. A parkot is felújítanák, s ez is jelentős anyagi ráfordítást igényel. A webkastély csapatának tudomása szerint a Brüsszelben élő Teleki Kálmán hazaköltözne, hogy személyesen is tegyen valamit az örökség megőrzéséért, értékesítéséért. A Grófok csapatának ötletei is kiegészítik majd azt az elképzelést, amely egy új korszakot nyithat a gernyeszegi kastély életében, amely akár része lehet egy – a franciaroszági Loire völgye mintájára összeállított – eredeti turisztikai márkajegynek, a Maros menti kastélytúrának. S az sem kizárt, hogy a vetélkedőnek köszönhetően akár Erdély-szerte fellendül a kastélyturizmus és természetesen az ezt kiegészítő idegenforgalmi szolgáltatások, amelyek fogódzók lehetnek a gazdasági válságban.
A gernyeszegi kastélynap látogatási naplójának bejegyzéséből ítélve lenne igény erre határon innen és túlról is, csupán összefogás kellene – önkormányzatok, civil szféra, magántőke –, hogy a több évtizedes történelmi sebeket begyógyítsák. Hosszú távon megéri!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)