Beke György emlékezett a Maniu-gárdisták észak-erdélyi vérengzésének egyik állomására, amikor Gyantán gyilkoltak ártatlan magyarokat. /Beke György: Gyanta, 1944. szeptember 24. = Erdélyi Magyarság (Budapest), máj. - 2. sz./ Az emlékezés mellett megjegyzés olvasható: Lipcsey Ildikó a Kritika 1989/10-es számában felsorolt 18 helységet, ahol a román szabadcsapatok magyarokat gyilkoltak. A listából kimaradt Gyanta, ahol több mint negyven magyar embert öltek meg.

Máj. 26-án Demján László tiszteletes a templomban emlékezett az áldozatokra, végső búcsút vett tőlük. Gyantán 1944. szept. 24-én a bevonuló román csapatok megöltek 42 magyar embert. Egyeseket az utcán, másokat a temető árkában végeztek ki. Fiatal lányok is voltak az áldozatok között, akiket még bajonétokkal összeszurkáltak. Puskatussal ütötték az embereket. Egy ember odament a katonákhoz és könyörgött, hagyják abba a vérengzést, erre őt is agyonlőtték. Volt, aki bebújt a szalmába, erre rágyújtották, az illető ott égett meg, elevenen. Az öreg Varga bácsit hazaküldték, hozzon pénzt, Az öreg odaadta nekik mindenét, mégis agyonlőtték. /Benke Péter: Magyarságukért életükkel fizettek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 31./

Az RMDSZ Bihar megyei szervezete júl. 19-i ülésén elítélte a nagyváradi Crisana napilapban júl. 9-én és 14-én megjelent, katonatisztek tollából származó magyarellenes cikkeket. Aggasztó, hogy a hadsereg szélsőséges képviselői ennyire durván beavatkoznak a politikai kérdésekbe. Bihar megye magyar lakosságának történelmi tapasztalatai vannak. A román hadsereg szélsőséges tisztjei által vezetett egységek 1919. ápr. 19-én Kőröstárkányban 93, 1944. szept. 24-én pedig Gyantán 41 magyar embert gyilkoltak meg. A vérfürdő ártatlan áldozatai között voltak nők, gyermekek, még karon ülő is. E rémtettek végrehajtói soha nem vonták felelősségre. A mai román politikai életben /a hadseregben is/ vannak fasiszta eszméket vallók. A román hadseregben diszkriminatív bánásmódban részesülnek a magyar fiatalok. A szülők, gyermekeiket féltve, nem mernek nyilatkozni erről. /Egykori szélsőségesek mai utódai? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 1./

Ismertetés Gyanta faluról, ahol 1944. szept. 24-én a bevonuló román katonák 43 magyart - köztük asszonyokat és gyermekeket - lőttek agyon. /Sorbán Attila: Ahol már senkinek sem hisznek. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 24./

Nov. 23-án az erdélyi történelmi egyházak a kolozsvári Szent Mihály templomban gyászistentiszteletet tartottak az elmúlt 75 év tömeggyilkosságainak és elhurcolásainak áldozatául esett erdélyi magyarok emlékére. A megjelentek között volt Markó Béla és Takács Csaba is. Dr. Csetri Elek történész megemlékezésében hangsúlyozta, hogy a tudományos számbavétel a politikamentes történetírás feladata lenne. Felolvasták az ismert áldozatok névsorát. Az elmúlt időszakban nem volt szabad emlékezni Szárazajta, Gyanta, Kőröstárkány, Kishalmágy, Magyarremete, Csíkszentdomokos, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva, Egeres, Földvár, Tg-Jiu, Baragan, Duna-csatorna, Máramarossziget, Jilava, Nagyenyed ártatlan mártírjaira. - Meg kell mutatnunk, hogy mi nem vagyunk bűnös nemzet, elnyomott kisebbség vagyunk, amely élni akar és Isten segedelmében bízva jogaiért, életéért és jövőjéért harcol - mondta Tőkés László püspök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26-27./

"A Magyarok Világszövetsége okt. 21-22-i ülésén megszavazta az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platformnak a szóvivője által tett előterjesztését, hogy emlékezzenek meg a Maniu-gárdisták által ötven éve meggyilkolt többszáz magyarról. Ezt a "rommagyarok" által folyamatosan pokolra kívánt Katona Ádám terjesztette elő. Meggyászoljuk-e mi is "elpusztított ártatlan elődeinket, testvéreinket?" teszi fel a kérdést Dénes László. Megkondult-e a harang a Beszterce-Naszód megyei Bethlenben, Mezőerkeden, a Bihar megyei Gyantán, Magyarremetén, Tenkén, a Brassó megyei Négyfaluban, Földváron, a Fehér megyei Váralmáson, a Hargita megyei Csíkdánfalván, Csíkkarcfalván, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen, a Kolozs megyei Bánffyhunyadon, Egeresen, Fejérden, Gyéresszentkirályon, Kajántón, Kendilónán, Kolozsvárott, Magyarderzsén, Magyarpalatkán, Ördögkeresztúron, Ördöngösfüzesen, Péncélcsehen, a Kovászna megyei Szárazajtán, Hídvégen, a Maros megyei Dicsőszentmártonban, Kisnyulason, a Szilágy megyei Kispetriben, Magyarzsomboron? /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 30./"

"Bukarestben nagyszabású kiállítást rendeztek a fasizmus észak-erdélyi áldozataira emlékezve, ugyanakkor a transznisztriai, dorohoi és egyéb deportálásokról, kivégzésekről, a iasi pogromról, a földvári tábor többezer áldozatáról, az 1944-es szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, magyarremetei, gyantai gyilkosságok ártatlan magyar áldozatairól nem tettek említést. Sipos János volt politikai fogoly, a LADO vezetőségi tagja a 45 éves diktatúra áldozatairól írt: több mint 200 ezer halottja van a kommunista diktatúrának. Az utóbbi időben igyekeznek csökkenteni a volt szekuritate felelősségét. A Tele ABC tévé adásában Tabacariu vezérőrnagy és Ratiu ezredes, a volt politikai rendőrség tagjai azt bizonygatták, hogy manapság lebecsülik a Securitate "hazafias jellegű megtorlásait". Hazafias megtorlás volt-e, hogy a szovjet megszállás elől Romániába menekült besszarábiai és bukoviniai "testvéreket" Dalgára deportálták, kegyetlenül vallatták, sokat közülük Szibériába vittek. A hazafias dalokat tanító tanárokat a diákokkal együtt véresre verték. Petre Roman a francia televízióban úgy nyilatkozott, hogy "Romániában a múlt rendszerben csak mintegy tízezer politikai foglyot tartottak nyilván." Valójában csak 1949 és 1962 között 100 128 politikai per zajlott. 1962-től a politikai pereket köztörvényesnek álcázták. Sipos Jánosról volt cellatársa a Cuvantul Liber hasábjain így számolt be: 45 napig bilincsben tartották. "Mi segítettünk, hogy vécére tudjon menni, és kanállal etettük, mert a keze hátra volt kötve. Egy és fél hónapig verték őt." Kun András volt szekustiszt rendkívül kegyetlenül vallatott, elektromos árammal, majd gúzsba kötve verte az áldozatokat, a Dobra községbeli Sipos testvéreket halálra kínozta. Most pedig így vall: "A nyugdíjamat megérdemlem. Teohari Georgescu volt belügyminiszter rendeletet adott ki, hogy a politikai foglyok kihallgatását éjjel végezzük. Elképzelhető, hogy milyen nehéz és főleg fárasztó munka volt! Gondolják, hogy könnyű éjjeleken át talpon állni, órák hosszat verni és másnap elviselni a kezek fájdalmát?" /Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 19./"

Borbély László képviselő okt. 3-án napirend előtti felszólalásában a négypárti koalíció törvényhozói működésére hívta fel a figyelmet, a demokráciát veszélyeztető törvényekre, amelyek a rendőrállam felé sodorják az országot. Említette a Btk. módosítását, az államtitok védelmét, azt, hogy a kormány önkényesen kisajátítja intézmények, kereskedelmi társaságok tulajdonát az állami protokoll számára, ugyanakkor késleltetik egy sor fontos törvény elfogadását, így a közvagyonról, a helyi pénzügyi gazdálkodásról, az ombudsmanról, az egyházi vagyonról, de szükség van a nemzetiségi törvényre is. - Ugyanezen a napon az RMDSZ képviselőházi frakciója törvénytervezetet nyújtott be Egeres, Csíkszentdomokos, Szárazajta, Gyanta és Magyarremete mártírtelepüléssé nyilvánítására. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 3., 631. sz./ A felsorolt helységekben 1944 őszén román szabadcsapatok ártatlan magyarokat gyilkoltak meg.

Nov. 2-án, halottak napján Szabadkán két erdélyi vendég tartott előadást. Gál Mária kolozsvári történész az 1944 őszi erdélyi magyarellenes atrocitásokat, gyilkosságokat ismertette, Bodó Barna, az RMDSZ alelnöke pedig a Fehér könyv, az első ilyen jellegű dokumentumgyűjtemény megjelenésének körülményeiről számolt be. Egyetlen idősebb történész sem hajlandó hozzányúlni ehhez a még mindig érzékeny kérdéshez, a fiatalok - köztük Gál Mária - vállalták a munkát. /Szabad Hét Nap (Szabadka), nov. 9./ Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról /RMDSZ, Kolozsvár, 1995/ (összeállította:) Gál Mária, Gajdos Balogh Attila, Imreh Ferenc A könyv az észak-erdélyi, székelyföldi vérengzés /Szárazajta, Csíkszentdomokos/ mellett kiért a dél-erdélyire is, román szabadcsapatok ott is megöltek ártatlan magyarokat, névsorukat is közölte: Gyantán 47 főt /köztük egy kétéves, két 13 éves fiú is volt/, Magyarremetén 35 főt /köztük és 12 és egy 15 éves fiút/, Kishalmágyon 6 főt és Szentmihályon szintén 6 embert.

A Szilágy megyei Ipp község véres esemény révén vált ismertté. A bécsi döntés után bevonuló magyar honvédek ellen ismeretlen személy merényletet követett el, ennek következtében több katona meghalt. Ezt a magyar katonaság megtolása követte, melynek során ártatlan román lakosok vesztették életüket. A község határában elhelyezett kőtáblával igyekeznek éket verni a két nép közé. A tábla felirata ugyanis: A román nemzet mártír települése. Ezért a helyi magyar lakosság nem felelős, hacsak az nem a bűnük, hogy rejtegették román szomszédaikat. Ilyen emlékműveket nem állítanak a vasgárdista vérengzések áldozatainak, vagy Szárazajta, Gyanta határában. /Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 28./

Zsisku János református tiszteletes a Körös völgyében levő falvakat ismerteti Őrtornyaink a Körös völgyében címmel, a kis kötetet Miklós János grafikái illusztrálják. A szerző emléket állított az esztelen gyűlölet huszadik századi tárkányi, kisnyérfalvi, magyarremetei és gyantai magyar mártírjainak. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 2./

"Szept. 21-én jótékonysági gyülekezeti napot és falutalálkozót tartottak Gyantán, hogy segítsék az elnéptelenedő falut. A templomban megemlékeztek az 1944. szept. 24-i vérengzés 41 magyar áldozatáról.Gyantára 1944-ben román szabadcsapatok törtek be és meggyilkolták a falu 41 lakosát. /Partiumi Közlöny (Nagyvárad), okt. 15./"

A háborús veteránok, hadifoglyok kárpótlására vonatkozó 2000. évi 189. számú törvény azon román állampolgároknak nyújt kárpótlást, akiket 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között nemzetiségi mivoltuk miatt üldöztek. A törvény kezdeményezője, Kerekes Károly parlamenti képviselő szerint a kérdésnek rendkívüli történelmi és politikai jelentősége van, hiszen ezáltal Romániában a törvényhozás szintjén ismerték el azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyarság szenvedett el az akkori román hatóságok részéről. Ez a törvény kárpótlást nyújt azon áldozatok túlélő házastársának, akik a szárazajtai, csíkszentdomokosi, gyergyói, egeresi és gyantai vérengzések áldozatai voltak 1944 őszén, valamint azon személyeknek, akiket zsidó származásuk miatt koncentrációs lágerekbe hurcoltak. A dél- erdélyi magyar közösség számos tagját, főként értelmiségieket és diákokat a Tirgu Jiu-i internálótáborba hurcoltak 1944-ben. A törvény értelmében ezek a személyek is kárpótlásban részesülnek, vagy ha már nem élnek, a túlélő házastársaik jogosultak erre. A törvény értelmében az érintett személyek havi 130.000 lejes juttatásban részesülnek minden, fogságban, deportálásban, kényszerlakhelyen töltött évért. A kényszermunkára hurcoltak havi 55.000 lejes juttatásban részesülnek minden letöltött év után. Ugyanennyit kapnak a halálvonatok túlélői. Az érintett személyek több kedvezményt kapnak, úgymint ingyenes orvosi ellátást, díjmentes utazást a közszállításban, 6 menet-jövet vasúti utazást I osztályon. Évente 1 alkalommal ingyenes kezelési jegyet kapnak, mentesülnek a rádió és televízió bérleti díjának fizetése alól, előnyt élveznek a telefon bekötésénél, és nem kell fizetniük a bérletért, kérésükre díjmentesen sírhelyet biztosítanak. A kérések benyújtási határideje 2001. március 31. - Ez nem egyenlő a nyilvános bocsánatkéréssel, mégis nagy jelentősége van, hiszen törvényszinten ismerték el azokat az atrocitásokat, amelyeket az erdélyi magyarság szenvedett el az akkori román hatóságok részéről - nyilatkozta Kerekes Károly képviselő. /Antalfi Imola: Újabb kárpótlási törvény. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./

Febr. 15-én kezdődött a Heltai Alapítvány székházában az alapítvány tízéves születésnapja alkalmából szervezett előadássorozat, amelyen Erdély, Magyarország és a régió művelődési életének jelentős személyiségei vesznek részt, A könyvtár szerepe a polgári önszerveződésben címet viseli. Pillich László, az alapítvány ügyvezető elnöke elmondta: a tíz év alatt az alapítvány Erdély egyik jelentős polgári intézményévé vált. Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke méltatta a Heltai tevékenységét: "Itt minden romjaiban volt a rendszerváltáskor, mindent a semmiből kellett megteremteni. Szerencsére voltak emberek, akik saját erejükből és pénzükből vállukra vették ezt a terhet. A Heltai Alapítvány hatalmas könyvtárat hozott létre, ezenkívül tanfolyamokat, idegen nyelvű oktatást szervez." Az előadássorozat febr. 16-án folytatódik, bemutatkoznak az erdélyi kisrégiós központok /Dr. Szémán Péter, a Báthory Alapítvány elnöke — Szilágysomlyó, Zahoránszky Ibolya, a Hollósy Simon Művelődési Egyesület elnöke — Máramarossziget, Bauer Ilona, a Reményik Sándor Kulturális Egyesület elnöke — Óradna, Jakab Mihály, a Beszterce Művelődési Alapítvány elnöke — Beszterce, Soós József, Református Gyülekezeti és Szórványközpont vezető lelkésze — Medgyes, Farkas Miklós, a Gaudeamus Alapítvány elnöke — Segesvár, Fülöp Zsófia, a Teleki Oktatási Központ könyvtárosa — Szováta, Borbély Emma — a Seprődi János Művelődési Egyesület elnöke — Kibéd, Sebestyén Sándor, az Apáczai Közművelődési Egyesület könyvtárosa — Brassó, Schreiber István, a Hunyad megyei EMKE elnöke — Déva, Soós József Tamás, a gyantai Református Ifjúsági Központ vezető lelkésze — Gyanta, Balogh Zoltán, a dési EMKE elnöke — Dés/. /Balázsi-Pál Előd: Évfordulós rendezvények a Heltainál. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

"A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által szervezett emléknap keretében nov. 3-án, vasárnap Magyarremetén adóztak az áldozatok emlékének. Tőkés László püspök hirdetett igét. A püspök hangsúlyozta a múlttal való szembenézés fontosságát. /Magyarremetei megemlékezés. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 6./ Magyarremetén 1944 szeptemberében a román csapatok 35 ártatlan magyar polgári lakost meggyilkoltak, köztük 12, 14 és 15 éves fiúkat is. A román csapatok más településeken is folytatták a vérengzést, Gyantán 47, Kishalmágyon 6 és Szentmihályon is 6 magyart öltek meg. /Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról, RMDSZ, Kolozsvár, 1995/"

"Nagypénteken, ápr. 18-án Kőröstárkány és a Fekete-Körös völgyi magyarság képviselői, lelkészei az 1919-es vérengzés áldozataira emlékeztek. Az Erdély megszállására induló román csapatok berkeiből származó félkatonai martalóccsapatok több mint száz ártatlan civilt mészároltak le Tárkányba és Nyégerfalvára betörve. A pusztán nemzetiségük miatt mártíromságot szenvedett helybéli magyarokra 1989 után is csak félve mertek s mernek ma is emlékezni az utódok, hiszen a román nacionalista ellenpropaganda mind a mai napig a történelemhamisításra esküszik. Nyolcvan évvel az 1919-es nagyszombati kőröstárkányi vérengzés után Gábor Ferenc akkori helyi RMDSZ-elnök és néhány társa kitartásának eredményeképpen, Csapó I. József szenátor és a Magyarok Világszövetsége támogatásával sikerült emlékművet állítani a falu központjában az áldozatoknak. A kőröstárkányi Pro Tharkan Egyesület (elnök Gábor Ferenc) szervezésében lezajlott méltóságteljes megemlékezés során a Fekete-Körös völgye 10 településének magyar közösségei átvették - képviselőik révén - a Magyarok Világszövetsége Kossuth-emlékzászlaját. A többnyire reformátusok lakta Kőröstárkány, Magyarremete, Kisnyégerfalva, Várasfenes, Belényes, Belényessonkolyos, Kőrösjánosfalva, Belényesújlak, Tenke és Gyanta lelkipásztorai, gondnokai, küldöttei köszönték meg Patrubány Miklós MVSZ-elnöknek az ajándékot. Az emlékműnél Patrubány Miklós és Csapó I. József mondott beszédet. /Kőröstárkányi emlékezés és találkozó. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 22./"

""Tizenkilencre jött a negyvennégy, / jelentve ártatlanok vesztét, / Kupacba halomba lövette / Egyformán aggastyán és gyermek." - olvasható Zsiskú János versében. Az 1996-os Őrtornyaink című kiadványban írtak arról, hogy 1919-ban és 1944-ben Belényes vidékén többszáz magyar férfi esett a nemzeti gyűlölet áldozatául, a felbőszült románság lemészárolta őket. Eleinte csak suttogva emlékeztek a falvak, ma már nyíltan kimondják: Magyarremetén 43, Kisnyégerfalván 17, Kőröstárkányban 87, Gyantán pedig 40 magyar embert végeztek ki. Aug. 17-én erre emlékeztek Belényesben, a régió központjában, három kopjafát állítottak a református templom udvarán a Communitas Alapítvány, a belényesi RMDSZ és a református egyház közös támogatásával. Boros István református lelkész a kopjafák felavatását megelőző ünnepségen arra kérte az egybegyűlteket: megbékélve tekintsenek vissza 19-es és 44-es eseményekre. Az emlékjelhagyást kezdeményező Miklós János belényesi képzőművész kifejtette, hogy az 1830-as években iparművészek tették hagyománnyá a kopjafaállítást. A képzőművész elmondta, hogy Zsiskú János lelkész-költővel már 1996-ban, közös könyvük, az Őrtornyaink megjelenésekor szövögetni kezdték a most megvalósult tervet. A kötegyáni Ungvári Mihály, Szőke Sándor, ifj. Ungvári Mihály, Belényesből pedig Miklós János és Antal András fafaragó művészek egy hetes alkotótáborban láttak munkához, hogy kifaragják az emlékjeleket. Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök véleménye szerint a Belényes-vidéki vérengzésben nem csak azok voltak a hibásak, akik meghúzták a ravaszt, hanem azok a politikai vezetők is, akik cinkos magatartással és hangulatkeltéssel előidézték, s büntetlenül hagyták ezt. "Marosvásárhely fekete márciusa intő jel azoknak, akik úgy gondolják, hogy megengedhetjük magunknak érdekvédelmi szervezetünk szétdarabolását"- fejtette ki az elnök. Az ünnepségen elszavalták Zsiskú János alkalmi versét: "...Belényes úgy, mint vidékközpont / kopjafák alól igent mond / sürgetve azt a régi elképzelt / nagy, történelmi jóvátételt, hogy legyen egyszer ez a két nép / kopjafák alatt összebékélt." /(Balla Tünde): Kopjafaállítás emlékjelhagyással. Tisztelgés a Belényes-vidéki vérengzés áldozatai előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./"

"A Nagy-Románia Párt (PRM) a képviselőház művelődési bizottságában a Fájdalom Múzeumának létrehozását kezdeményezi Kolozsváron. A párt szerint a múzeumban mindazoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. Márton Árpád, az RMDSZ képviselője erre a hírre megjegyezte: Ha a leendő múzeumban helye van a szilágyippi és ördögkúti tragédiának, akkor helye van ott Szárazajtának és Csíkszentdomokosnak, de Földvárnak is, és minden olyan helynek és történetnek, amely Erdély népeinek szenvedését okozta. A kezdeményező PRM-s Radu Ciuceanu képviselő szerint a múzeumban azoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. A művelődési bizottság döntése szerint nem terjesztenek a képviselőház elé törvénytervezetet, ehelyett a bizottság javaslatot tesz Razvan Theodorescu kulturális miniszternek, valamint Kolozs megye tanácsának a Fájdalom Múzeuma létrehozásáról a Kolozsváron működő Erdélyi Történelmi Múzeum keretén belül. Márton Árpád, a művelődési bizottság tagja elmondta: "Semmi esetre sem lehet szó olyan múzeumról, amely csak a Horthy-rendszer alatt és csak a románok és a zsidók szenvedéseinek és meghurcoltatásának állít emléket. Erdély valamennyi népe és nemzete szenvedett a második világháborúban, akárcsak a történelem más pillanataiban, következésképpen Erdély valamennyi népének meghurcoltatását és fájdalmát be kell mutatni a leendő múzeumban". 1940 szeptemberében tragikus esemény helyszíne volt a Szilágy megyei Ördögkút és Szilágyipp. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre lőttek a helyi románság köréből orvlövészek, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel, és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, bizonyos Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak több román férfi, nő és gyermek esett áldozatául. Szárazajtán 1944. szeptember 26-án a gyilkosságairól és fosztogatásairól hírhedté vált Maniu-gárda rendezett vérfürdőt, amelynek során a helyi iskola udvarában a fegyverek segítségével összeterelt falustársak szeme láttára két székely férfit lefejeztek, további tizenegyet, köztük egy nőt agyonlőttek. Hasonló mészárlást rendeztek a gárdisták 1944. októberében Csíkszentdomokoson, ahol tizenegy székelyt, köztük egy 86 éves öregasszonyt lőttek agyon a Gábor-kertben. A Kolozs megyei Egeresen, a Bihar megyei Kőröstárkányban és Gyantán is több magyart végeztek ki román fegyveresek. Gyantán hiába kérte az egyik román férfi a kivégzést vezénylő Bride kapitányt: engedjék szabadon magyar feleségét és gyermekét, hiszen ő román, a tiszt hajthatatlan maradt. Amikor pedig a román férfi kijelentette, hogy akkor őt is lőjék agyon övéivel együtt, a tiszt őt is kivégeztette. Kőröstárkányban szintén 1944 őszén tisztázatlan körülmények között ismeretlenek megöltek egy román tisztet, megtorlásként a Maniu-gárda a falu és a szomszédos Kisnyégerfalva magyar férfijait gyanúsította. "Álljanak ki azok a románok, akik felelősséget vállalnak a magyarok ártatlanságáért" - szólította fel a falubelieket a román parancsnok, látván a megrémült magyarokat. Senki nem állt ki. Erre román szomszédjához fordult az egyik "letartóztatott" magyar férfi: "Marian, hát együtt gyermekeskedtünk, együtt nőttünk fel, jól ismersz, mi rosszat tettem én? " "De magyar vagy" - válaszolta a szomszéd, és Egyed Mihályt falustársaival együtt kivégezték. A második világháború magyar golgotái voltak még azok az internálótáborok, ahol teljesen ártatlan civilek ezreit tartották fogva, és százak vesztették életüket. Ilyen volt a focsani-i, corbeni-i, Tirgu Jiu-i, Rimnicu Sarat-i, caracali láger, ahol a dél-erdélyi magyarság szellemi-gazdasági elitjét tartották fogva, és itt is hunytak el emberek. Földváron 1942-45 között működött a haláltáborként elhíresült láger. Az 1944. augusztus 23-i román átállásig szovjet állampolgárságú embereket tartottak itt fogva, akik közül többen elhunytak. 1944. augusztus 23. után magyar és német hadifoglyok mellett észak-erdélyi magyar és sváb polgári személyek ezreit internálták az Olt-parti lágerbe, ahol az eddig napvilágra került adatok szerint több mint 320-an, elsöprő többségben magyarok vesztették életüket éheztetés és járványos betegségek nyomán. A földvári haláltáborban történtekre a szomszédos Hídvég református parókiáján korabeli fényképekből, levelekből és tárgyakból álló kiállítás emlékeztet. /Benkő Levente: A háború okozta szenvedés mindenkinek fáj. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./"

"Több milliárd forintra tehető az a pénz, amelyet átfolyatott az amerikai Britton Interinvesten a cég vagyonkezelője, Kulcsár Attila. A Bécsben letartóztatott és kiadására váró Kulcsár a gyanúsítottja az év magyarországi pénzügyi botrányának. A tanulatlan vidéki valutaüzérből pesti brókerré felkapaszkodott fiatalember a Kereskedelmi és Hitelbank brókercégén, a K&H Equities révén állítólag tízmilliárd forintot (43,9 millió dollárt) sikkasztott el. A Britton Kft. a tisztázatlan forrású összegekből 200- 300 millió forintot (1,3 millió dollárt) kapott, amit a nagyváradi Lotus Plaza beruházására fordítottak. A bevásárlóközpont tulajdonosa induláskor 50 százalékban a magyar Britton-csoport, 50 százalékban pedig közvetve vagy közvetlenül az 1989 után nyugatról vállalkozni hazatért nagyváradi Mudura Sándor volt, aki Medgyessy Péter magyar miniszterelnök barátja és üzlettársaként ismert. (A politikus és az üzletember 20 éve áll személyes kapcsolatban, Medgyessy Romániában jártában gyakran vendégeskedik Mudura váradi villájában és gyantai víkendházában). Az RMDSZ bihari szervezetének vezetői szoros elvbaráti és üzleti kapcsolatot ápolnak az időnként mecénási szerepben tetszelgő Mudurával. A nagyváradi Lotus Market 25 millió dolláros beruházásból készült, az elmúlt évtized legnagyobb helyi beruházása, a 22 ezer négyzetméteres pláza nagyrészt a magyar Eximbank 11,8 millió dolláros hiteléből valósult meg. Ennek ügyét Kerék Csaba, az egyik brittonos guru szerint még az előző kormányzati ciklus alatt vitték végig a banknál, de a végső elfogadás és a pénzutalások már Medgyessy Péter kinevezését követően történtek - írta meg a Népszabadság. A Britton Kft. alapításakor nagyrészt a Bécsben most előzetes letartóztatásban ülő Kulcsár volt az, aki pénzt adott a cég befektetéseihez. Az amerikai bejegyzésű Britton offshore státusú (azaz adóparadicsomban bejegyzett) cég. Az e vállalkozás által kezdeményezett utalásokon Mészáros János aláírása szerepelt. Mészáros az Interinvest alapította Britton Kft. egyik ügyvezetője, akit a cégdokumentumok szerint az offshore-társaság tulajdonosai mindennemű tárgyalási és aláírási joggal is felruháztak. Mészáros, illetve egy néha helyette beugró, pénzügyi területen dolgozó brittonos kolléganője csak a múlt héten került a magyar rendőrség látókörébe - írták a budapesti lapok. /A nagyváradi pláza részben a Kulcsár-sikkasztásból épült? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 16./"

Nehézkesen halad az etnikai üldözöttek törvényének alkalmazása. A 2000-ben született jogszabály a román hatóságok által 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között származásuk miatt üldözött személyek kárpótlására vonatkozik. A deportáltakra, internáltakra vagy a transznisztriai „halálvonaton” elhurcoltakra. Azon erdélyi magyarok esetében, akik életüket veszítették a szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vagy a gyantai vérengzésekben, illetve a Tirgu Jiu-i és földvári haláltáborokban, a járadékot házastársaik vehetik át. Ezt a kárpótlási törvényt kezdetben csak Maros megyében alkalmazták. Hargita és Kovászna megyében nagyon sok akadályt gördítettek azon kérelmező túlélők elé, akik csak tanúkkal tudták igazolni meghurcoltatásukat. Kolozs megyében pedig el sem fogadták a tanúvallomást, holott a törvény kimondja, ha valaki képtelen beszerezni a fél évszázaddal korábbi okiratokat, tanúkkal is bizonyíthat – nyilatkozta Kerekes Károly Maros megyei RMDSZ-képviselő, akinek nem kis szerepe volt a törvény „jobbításában”. Annak ellenére, hogy az RMDSZ és a kormánypárt, a PSD közötti tavalyi egyezményben is szerepelt a törvény betartási kötelezettsége, Kolozs megyében csak 2004 májusától kezdték alkalmazni. Eddig a Funar híveiből álló törvényszéki apparátus valamennyi kérést elutasította. – Azoknak a román nemzetiségűeknek is jár a kárpótlás, akik Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe menekültek. Az ő esetükben az Észak-Erdélyből menekülni kényszerült románok civil szervezete bocsátja ki az említett bizonylatot. Háromszéken 2004. júliusától kezdték el újra iktatni az etnikai üldözöttek kárpótlási kéréseit. Kovászna megyében eddig közel 900 kérést rendeztek. /Farkas Réka, Szucher Ervin: Kisebbségi törvény, többségi haszonélvezők. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./

Boros Zoltán: Fekete vasárnap című dokumentumfilmjét vetíti a Duna Televízió szeptember 24-én. Gyantán, a Fekete-Körös völgyében elterülő erdélyi magyar faluban 1944. szeptember 24-én román katonák ártatlan magyar embereket gyilkoltak meg, nőket erőszakoltak meg és felgyújtották a lelkészi hivatalt. Az igazságszolgáltatás nem ítélte el a bűnösöket, a túlélők pedig évtizedek elteltével sem mertek beszélni a történtekről. /Kishírek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

Több tucat ártatlan civil hatvan évvel ezelőtti legyilkolására emlékeztek szept. 25-én a Bihar megyei Gyantán. A másfél ezer lelkes magyar faluba megérkező reguláris és félkatonai román különítmények vérszomjas indulattól hajtva öldökölték le a gyantai magyarokat 1944-ben. Rájuk emlékezve felavatták a gyilkosság áldozatainak emlékművét. Ugyanez alkalommal tartották a bihari egyházmegye kórustalálkozóját is, melyre számos énekkar bejelentkezett. Tőkés László püspök ünnepi igehirdetésének a vigasz és a megbékélés éppúgy sarokszavai voltak, mint az életigenlés és az önvédelem. /Benkő Levente: Gyantán emlékművet avattak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./ Gyantán 1944. szept. 24-én 47 magyart öltek meg a román katonák.

Jótékonysági koncerttel és képzőművészeti aukcióval támogatja parókiája építését a Bihar megyei Gyanta református egyházközsége. Az új papilak építésének gondolata összefügg az 1944. szept. 25-i gyantai vérengzéssel. A román hadsereg Tudor Vladimirescu hadosztályának katonái 43 helybéli magyar lakost és két magyar katonát mészároltak le, ekkor perzselték fel a református parókiát is. A vérengzés legfiatalabb áldozata a kétéves Antók Juliánna volt, legidősebb pedig a 71 éves Köteles István. A román nemzetiségű Togyinka Lajos az egyik szomszédos faluból nősült be Gyantára. Szólt a katonáknak, hogy ő román, erre kiállították a kivégzendők sorából. „De ott van a feleségem és a két gyermekem...” – próbálta menteni övéit az édesapa. „Ők is románok?” – kérdezték a katonák. „Nem, ők magyarok”. „Akkor ők ott maradnak” – hangzott a tiszt, Bride válasza. „Akkor visszaállok közéjük” – mondta Togyinka, és feleségével, valamint 17 és 13 éves fiával együtt őt is agyonlőtték. A történtek évtizedeken keresztül tabutémának számítottak, míg 2000-ben megszervezték az első megemlékezést a faluban. Idén a gyülekezet emléket állított a vérengzés áldozatainak, jelezte Soós József lelkész. A gyülekezet elhatározta: az 1944 őszén felperzselt parókiáját is újraépíti. Az 1900-as évek elején Gyantát még 1500-an lakták, a faluban ma 250 református, 20 baptista és 2-3 római katolikus él. /Benkő Levente: Gyanta, félelmek nélkül. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./

Nagyváradot szokták a tolerancia városának nevezni, azonban a város egyre inkább a gyávaság települése, írta Csűry István. Azok a “magyarok” voltak a “toleráns hazafiak”, akik segédkeztek beolvasztani Tisza Kálmán közeli bronzszobrát (1945-ben), melynek talapzatán Barbu Stefanescu Delavreancea szobra áll 1970 óta háborítatlanul. Barátságtalan magyar polgároknak bizonyultak azok, akik nem törődtek bele, hogy a kommunista párt inasiskolájává degradált Református Egyházkerületi Székház (épült 1937-ben) a katonaság, vagy az 1989 után állami egyetem karmai között maradjon. Egészen “kiváló” magyarnak bizonyultak azok, akik a Református Leánynevelő Intézetet még a közelmúltban is engedték átkeresztelni Andrei Saguna nevére, ahelyett hogy jogos tulajdonosának, a református egyháznak visszaszolgáltatták volna. Ippen nemcsak azt írják ki a bejáratoknál, hogy mártír falu, hanem a magyarok állítólagos bűnét kőbe vésve megörökítik. Hadd szégyenkezzen minden utód. Cserében Gyantán elnézik, hogy a magyarok megemlékezzenek áldozataikról. Sőt, a magyarokkal megértetik, hogy nem kell a magyaroknak saját mártírjaikról meg feliratokról beszélni. – Nagyváradon már ástak el szobrot, már öntöttek be szobrot, már vettek el templomot, és bontottak el templomot, megalázták számtalanszor a magyart... és nemcsak Nagyváradon. Meddig tolerálhatjuk? – kérdezte Csűry István. /Csűry István: Tolerancia többségi óhajra. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 1./

Nagyváradot szokták a tolerancia városának nevezni. Manapság egyre inkább a gyávaság települése lesz, írta Csűry István. A város egyik 1693-ben épült római katolikus templomát 1786-ban a rutén ajkú görög katolikusoknak ajándékozták. Ezt a templomot az 1948-as államosítás alkalmával elkobozták az ortodox államegyház javára. Ez az áltulajdonos további területekre vetett szemet, mondván, annak idején ők veszítették el ezeket. Tisza Kálmán közelben állt bronzszobrát 1945-ben ledöntötték, talapzatán ma Barbu Stefanescu Delavreancea szobra áll 1970 óta. A református egyházkerületi székház az 1989 után erőszakosan térfoglaló állami egyetem tulajdonába került, ahogy sok történelmi épület lett csendőriskola stb. A Református Leánynevelő Intézetet még a közelmúltban is engedték átkeresztelni Andrei Saguna nevére a tanácsban levő magyarok, ahelyett hogy jogos tulajdonosának visszaszolgáltatták volna. Nem kellene elhallgatni, hogy a mai megyei rendőrség melletti Szemináriumi templom sem az ősi ortodox tulajdon, hanem a jezsuitáktól kapott görög katolikus örökség, amit az államosítás (1948) játszott a kezükre. A magyarok toleranciáját próbára teszik, például Ippen nemcsak azt írják ki a bejáratoknál, hogy mártír falu, hanem a magyarok állítólagos bűnét kőbe vésve megörökítik. Hadd szégyenkezzen minden utód. Cserében Gyantán elnézik, hogy a magyarok megemlékezzenek áldozatokról, de a hegyi gyilkos hordákról nem akarnak hallani, ott nem lehet felirat arról, hogy magyarokat öltek meg. „Nagyváradon már ástak el szobrot, már öntöttek be szobrot, már vettek el templomot, és bontottak el templomot, megalázták számtalanszor a magyart... és nemcsak Nagyváradon. Meddig tolerálhatjuk?” /Csűry István: Tolerancia többségi óhajra. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 1./

Nemrég zárult Gyantán a Nagyváradi Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Gyantai Református Egyházközség által szervezett tíznapos alkotótábor. Az 1944. szeptember 24-ei gyantai vérengzésnek nemcsak a magyar lakosok estek áldozatául, de azon a napon gyújtották fel a református parókiát is. A lelkész lakhelyéül azóta is a kántori lakás szolgál. Ma már emelkedik az új paplak az istenháza szomszédságában. Tizenkét képzőművész a református parókiát segítve felajánlotta az alkotótáborban készült munkáit. Ebben a táborban részt vett Moldován Gyula udvarhelyi festőművész is, aki elmondta, tizenkét művészt hívtak meg a táborba. /Fekete B. Zoltán: Alkotótáborban Gyantán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 8./

Akik ismerik Gyanta falu történetét, és figyelemmel kísérik ennek a magyar közösségnek az erejét és hitét, mely a gyilkos terror után is újra életre kelt, elismeréssel adóznak minden olyan kezdeményezésnek, mely révén tovább lehet építeni az örökséget. A gyantai református templom teljes rendbetételének befejezésére gyűjtöttek adományokat azon a jótékonysági esten, melyet június 30-án rendeztek Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában. A rendezvény házigazdája Soós József Tamás gyantai lelkipásztor, fővédnöke pedig Tőkés László református püspök volt. Bemutatták azokat a festményeket, melyeket a nemrég megrendezett gyantai művésztábor alkotói ajánlottak fel árverésre, a gyantai templom újjáépítésének javára. Fellépett a Nagyvárad Táncegyüttes. Tőkés püspök hangsúlyozta, nem szabad megrekedni a fájdalmas emlékezésnél. /Szőke Mária: Jótékonysági estet tartottak Gyantáért. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 3./

Történeti források több százezerre teszik azoknak a számát, akiket 1940-től kezdődően a második világháború végső szakaszáig nemzetiségi hovatartozásuk miatt meghurcoltak. Ion Antonescu tábornok kormányzása (1940–44) idején Moldvából több mint 200 ezer zsidót deportáltak, a iasi-i zsidóellenes pogromnak több mint 20 ezer áldozata volt. Magyarország 1944. március 19-i náci megszállását követően Észak-Erdélyből közel 132 ezer zsidót hurcoltak el a hitleri koncentrációs táborokba. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntést követően az Antonescu-diktatúra elől több mint 200 ezer magyar menekült az anyaországhoz visszatért Észak-Erdélybe, ahonnan ugyanannyi román vándorolt a Romániánál maradt Dél-Erdélybe. Az addig a náci Németország oldalán harcoló Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően Constantin Sanatescu és Nicolae Radescu tábornokok kormányainak a rendeletei nyomán nemzetiségi hovatartozásuk miatt a román csendőrség internálótáborokba hurcolta az erdélyi magyar, sváb, később szász férfiakat, de asszonyokat és gyermekeket sem kíméltek, ezrek hunytak el az éhínségben és a járványokban. Kárpótlást kérhetnek például a szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, gyantai, gyergyószentmiklósi magyarellenes vérengzések áldozatainak özvegyei is. /Benkő Levente: Több százezer embert hurcoltak meg. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

Még idén fel szeretné újítani 150 éves templomát a Bihar megyei Gyanta 248 lelket számláló református gyülekezete. A munkálatok kivitelezéséhez a szükségesnek csekély hányada gyűlt össze, jelezte Soós József-Tamás lelkész. A Művelődés- és Vallásügyi Minisztérium mindössze 10 ezer lejjel járult hozzá a nagyszabású munkálatokhoz, míg a helyi önkormányzat csupán 5 ezer lejjel. A környező román falvak ortodox gyülekezeteit nagyobb összegekkel támogatják. A templom felújítása érdekében jótékonysági koncertet tartott Budapesten a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara. A koncert mellett Boros Zoltán Fekete vasárnap című dokumentumfilmjét is vetítették. Boros Zoltán rendező filmje az 1944. szeptember 24-i gyantai tragédiának állít emléket. Ekkor ugyanis a behatoló román csapatok 41 magyar civil férfit, nőt és gyermeket végeztek ki, illetve kirabolták és felgyújtották a református parókiát. Az áldozatok emlékét 2004 óta a református templom mellé állított emlékmű is őrzi. Nem ez az első alkalom, amikor jótékonysági esemény bevételéből építkeznek a gyantaiak. Az 1944-ben lerombolt parókia helyett 2001-ben nyílt először lehetőségük, hogy új papi lak építésébe kezdjenek. 2006 nyarán képzőművészeti alkotótábort szerveztek, a művészek által Gyantán hagyott alkotásokat aukció keretében értékesítették. /F. N. L. : Építkezés jótékonyságból. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

Gyanta elöregedő falu, mégis folyamatos építkezés jellemzi. Az egyháznak sikerült visszaszereznie a kommunizmus éveiben elkobzott iskola és óvoda épületét, amelyek felújításához az elmúlt években hozzáláttak. A tanintézetekben egy Gyantáról elszármazott, Németországban élő óvónő segítségének köszönhetően végeztek belső felújítást, bevezették a vizet, fürdőszobát, illemhelyet készíttettek. Az iskolában csak 1–4. osztályos kisdiákok tanulnak. A helyi gyermekek oktatásába, nevelésébe a közeli, magyarországi Békéscsaba tanárai is besegítenek: havonta kétszer látogatnak el Gyantára, ahol magyar népdalt, néptáncot tanítanak, kézműves-foglalkozásokat tartanak a kicsiknek. Soós József Tamás tiszteletes a gyantai gyülekezet mellett két leányegyházközségben is szolgál. Kisházán heten várják a havonta istentiszteletet tartó lelkipásztort, Tenkeszépeden pedig egyetlenegy református híve van. /Fried Noémi Lujza: Elöregedő, ám építkező közösség. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./