Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Güdüc (ROU)
4 tétel
2009. február 26.
Orotván mintegy hatszázötvenen laknak. A félreeső falucskában gyógyszertár nincs, az orvos is csak bizonyos napokon rendel, hivatalos ügyeket intézni, vásárolni be kell utazni a városba, iskola is csak a szomszéd faluban működik. A problémák enyhítésére hívták életre a falugondnoki szolgáltatást. Ha kell, szállít, bevásárol, Orotván Fazakas László a falugondnok, aki közel egy éve segíti a falu lakóit ügyes-bajos dolgaiban. „Tüzelőt aprítok, orvoshoz viszek beteget, vagy iskolából hozok haza gyerekeket, bevásárolok és hasonlók” – mondta. 2004-ben sikertelenül pályáztak a falugondnokság beindítására, azután 2007-ben a Szülőföld Alap támogatásával, az innen nyert egymillió forinttal sikerült megvásárolniuk a szükséges felszereléseket, autót, az irodai berendezést, telefonbérletet, fedezni a benzinköltséget. A gyergyóditrói önkormányzat és az Orotva Egyesület kötött együttműködési szerződést. A térségben jelenleg a Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton, a Gyergyóalfaluhoz tartozó Borzonton, a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván és a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücön működik falugondnokság. /Barabás Cs. Márti: Gondnokság falugondokra. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./
2014. december 11.
Falugondnokok a hátrányos helyzetűekért
A Gyulafehérvári Caritas által működtetett Falugondnoki Szolgálat számba vette az idén végzett munkát. Kilenc kis Hargita megyei település hátrányos helyzetű, egyedül élő, idős lakói kérhettek részt ebben az évben a falugondnokság előnyeiből.
A falugondnoki tevékenység sokszínűsége révén volt, akihez fordulni, ha orvoshoz kellett menni, a patikából is így került haza a gyógyszer vagy községi kantinból az ebéd. Olyan is van, amikor semmi mást nem várnak a kicsi polgármesterként is emlegetett gondnoktól, csakhogy ajtójukat megnyissa, őket, a házhoz kötötteket pár szóra méltassa.
Antal Csongor irányító összegzéséből kiderül, hat szolgálat működik jelenleg kilenc településen: a Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton (2004 óta), a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücön, a Farkaslakához tartozó Pálfalván, a Korondhoz tartozó Fenyőkúton és Pálpatakán (2008 óta), Gyergyóremetén (2011 óta), a Tölgyes községhez tartozó Recefalván, Péntekpatakán és Hágótőn (2011 óta).
Elszigetelt, várostól távoli kis településeken járultak hozzá idén is az idős, beteges emberek életminőségének javításához, a kis közösségek istápolásához. A beszámolóban Antal Csongor úgy fogalmazott, hogy „idén havonta átlagosan mintegy 570 személy részesült valamilyen szolgáltatásban e program keretén belül”.
A működtetési költségeit e szolgáltatásnak többen vállalják, így a kiadások 55 százalékát a helyi önkormányzat biztosítja, 5 százalékkal járulnak hozzá az ellátottak, 25 százalék származik támogatásokból, külföldi segítségekből vagy pályázatokból, illetve 15 százalékot biztosít a megyei önkormányzat.
A jövőt illetően új korszak kezdődik a falugondnokság életében, mely szervezési átalakítást jelent, a szolgáltatás nem fog változni – tudtuk meg a Caritastól. A falugondnokság átkerül a medikális és szociális ágazathoz, azaz az otthoni beteggondozáshoz. Az ágazati vezető, András Ildikó elmondta, a tevékenységben nem terveznek nagy változásokat, szorosabb együttműködés lesz a beteggondozókkal, és az adott településen felmerülő szükségletekre igyekeznek közösen megoldásokat találni.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

2015. július 1.
Gyergyószéki táborkínálat gyerekeknek
Gazdag a kínálat a gyergyói táborok palettáján – a feltaláló, régész, színjátszó, táncos, lovas palánták egyaránt találhatnak kedvükre valót. Azok a gyerekek sem kell messzire menjenek, akik csupán jó társaságra, esetleg kalandra vágynak. Az alábbiakban a művelődési központ hírlevelében megjelent táborozási lehetőségeket összesítjük.
A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum két korosztálynak szervez táborokat idén. Az elemi iskolások tematikus napok keretében ismerkedhetnek a természettudományokkal: július 6-10. között, naponta 9-től 16 óráig fénnyel, hanggal, levegővel, mozgással és időméréssel kapcsolatos kísérleteket végeznek, mindeközben megpróbálnak kapcsolódási pontot találni a megfigyelt jelenség és a hétköznapok között. Megtudhatják azt is, hogy a különböző tudományos megállapításokat hogyan használják a muzeológusok. A tanulás mellett sok-sok játék és kézműves foglalkozás segíti az együtt táborozás élménnyé válását. A zárónapon – immár hagyományosan – megírják a tábor krónikáját, és a tábori újság sok fotóval illusztrált, újabb lapszámát emlékül hazaviheti minden résztvevő.
Régésztábor a nagyobbaknak
Az öt-nyolcadik osztályos gyerekeket július 13–19. között a Pricske-tetőn zajló régészeti feltárás helyszínére hívja a múzeum. A táborozók betekintést nyerhetnek a régész munkájába, ki is próbálhatják magukat ebben a szerepben, és gyarapíthatják helytörténeti és történelmi tudásukat. Játékok és vetélkedők is szerves részei a programnak. A tábor egyik különlegessége a naponta továbbfejlődő drámapedagógiai foglalkozás lesz, amelyben megelevenítik a feltárás alatt álló egykori pricskei vesztegintézet életét, elképzelik, hogy a 18. század közepén kik dolgoztak ott, kik voltak azok az utazók, akik útjukat megszakítva kénytelenek voltak akár több hónapot ott tölteni. A zárónapon megjelentetik a tábori krónikát: a sok fotóval illusztrált lapot magával viheti minden résztvevő. A táborokba július 3-ig lehet jelentkezni a múzeum titkárságán vagy a 0266–365229-es telefonszámon naponta 9 és 17 óra között.
Kaland, alkotás Várbükkben
A Fenyőmag Gyerekfoglalkoztató Központ július 20. és 25. között Várbükkbe (5-ös km) várja a 8-12 éves gyereket egy tartalmas hétre, jó társaságra, kalandra és alkotásra. Jelentkezni július 5-ig lehet Eperjessy Kinga óvónőnél a 0744–882302-es telefonszámon. A tábor részletes programja megtekinthető a Fenyőmag Facebook-oldalán.
Csalamádé-tábor színjátszóknak
A Csalamádé színjátszó táborba a hetedikeseket és nagyobbakat várja a szervező Szín-kron diákszínjátszó csoport és a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. Mozgást, agytornát, közös és egyéni munkát, ugyanakkor sok-sok szórakozást ígérnek a résztvevőknek. Mindezt a július 3-23. között zajló táborban, aminek első hetében Güdücön műhelymunkákat tartanak, a második hétben a gyergyószentmiklósi színháznál intenzív próbafolyamat zajlik, a zárónapokon pedig az elkészült előadást mutatják be a környező településeken. A táborban a helyek száma korlátozott, a még néhány betöltetlen helyre a 0740–517174-es telefonszámon lehet jelentkezni július 2-ig.
Angol nyelvtábor két korosztálynak
Kids Camp névvel intenzív angol nyelvtábort hirdetnek 7-14 éves gyerekeknek Borzonton, a Dorka Panzióban. A 7–9 évesek július 15–19. között, a 10–14 évesek július 13–19. között táboroznak. A programban beszéd- és memóriafejlesztő, szerep-, illetve társasjátékok szerepelnek, ugyanakkor kreatív és szórakoztató foglalkozásokat is kínálnak a szervezők. Érdeklődni, jelentkezni a 0741–081604, illetve a 0748–124003-as telefonszámokon lehet.
Lovastábor „góbésan”
A Góbé Lovasudvar két időpontban is hirdet tábort: július 27.–augusztus 1-je, illetve augusztus 31.–szeptember 5. között. A kínálatban lovaglási, lóápolási ismeretek elsajátítása, lovasoktatás szerepel, vannak kedvcsináló programok és vetélkedők.
Érdeklődni, jelentkezni a 0740–085619-es telefonszámon lehet.
Tánctábor kezdőknek, haladóknak
Szintén augusztusi program a Gyergyói Néptánc- és Zenetábor, amelyet idén is Gyergyóremetén szerveznek 3-8. között. A táborban a néptáncoktatás három csoportban, három helyszínen fog zajlani. Oktatók: Farkas Tamás és Gál Nóra Magyarországról, Ivácson László, a Háromszék Együttes művészeti vezetője és Tekeres Gizella Sepsiszentgyörgyről, illetve Sándor Csaba, a balánbányai Ördögborda Táncegyüttes vezetője és Laczkó-Benedek Tünde, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosa.
A táncon kívül gyergyói népzenét és népdalokat is elsajátíthatnak a táborozók, idén a Magyarországról érkező Vizeli Balázs hegedű- és Dsupin Pál furulyaoktató foglalkozik a zene iránt érdeklődőkkel. Népdaloktató: Erőssné Sándor Judit. Jelentkezni július 26-ig lehet a 0752–241873-as telefonszámon vagy a bakai77@yahoo.com e-mail címen.
Pethő Melánia

2015. július 2.
Ünnepelnek a güdüciek
Güdüc kis közössége hatodszorra szervezi meg a falunapokat idén. Szombaton és vasárnap megélénkül a másfél száz lakosú kistelepülés.
A helybélieknek két szempontból is különösen jelentős lesz ez az alkalom. Amint Polgár Csaba szervező elmondta, ilyen még nem volt a falunapokon: először lép a rendezvény színpadára a kistelepülés néptánccsoportja. A másik, kiemelkedő fontosságú esemény, hogy a vasárnapi búcsús szentmise keretében Tamás József segédpüspök felszenteli a falu új ravatalozó kápolnáját.
A falunapi eseménysor szombaton 17 órakor Güdüc-Szárhegy ifi focimeccsel kezdődik, a sportos délután díszmeghívottja Ilyés Róbert volt A-ligás labdarúgó lesz.
Vasárnap 11-kor kezdődik az ünnepi szentmise, a számos szórakoztató és kulturális esemény között 15 órakor lép fel a güdüci néptánccsoport. Mindkét este utcabállal és tábortűzzel zárul a program.
Gergely Imre