Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gouda (NLD)
1 tétel
2013. november 18.
Megújult szívvel, győzelmes lelkülettel élni
Megáldották a németszentpéteri református templomot
Szombaton a németszentpéteri református templom előtt nt. Józsa Ferencz lelkipásztor és nt. Módi József esperes társaságában ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke megáldotta, majd a templomépítő lelkipásztorral, nt. Józsa Ferenccel együtt átvágta az ajtó előtt kifeszített avatószalagot, felavatva, használatba adva a közelmúltban elkészült új református templomot.
Új templomban, új lelkülettel
A hívek által birtokba vett templomban ft. Csűry István püspök a 118. Zsoltár 19–29. verseiből kiindulva közös imával kezdte igehirdetését, hálát adva mindazoknak, akik bármivel, akár imáikkal is hozzájárultak e csodálatos templom felépítéséhez. A 118. Zsoltár 15–17. énekeiből kiindulva kifejtette: mindnyájunknak nagy öröm, hogy Németszentpéter e csodálatos templomában együtt lehetünk, mindnyájan a magunk látása, érzése szerint elmondjuk mindazt, amit az Úristennek köszönhetünk. Ha valamit meg lehet köszönni, az egy közösségnek a közös ajándéka, mert imádsága, munkája, pénze mind ott van egy helyen, amit az Úrnak ajánlottak fel. E tulajdonban a gyülekezet tagjai Istennek a kegyelmében találkoznak. Hatalmas, csodálatos, amikor e lehetőséget felismerjük. Mert amikor e világban sokszor arról beszélünk, hogy csupán átmenetel van számunkra, hogy csupán vándorok vagyunk e földön, akiknek nincs igazi helye, gyökere, a legteljesebb igazság az, hogy Isten mégis oda akar kötni bennünket a szülőföldhöz, a templomon keresztül. Nincs igazi nemzet és igazi nemzeti jövő, nemzeti stratégia ott, ahol nem az Isten házán, a templomon keresztül keressük a holnapunkat. Minden más bizonytalan, mert mindben ott van az a bizonyos félelem és rettegés, ami közöttünk eluralkodik e világban. Én ma azért vagyok itt, mondta a püspök, hogy Istennek a hozzánk szóló üzenetét úgy közvetítsem, hogy lássátok, Isten mennyire meg tud szólítani bennünket népes gyülekezetben vagy magányos hajlékunkban, hogy érezzük: az Úr mellettünk akar lenni. Új templomban fokozottan beszélhetünk a megújulás lehetőségéről, megújult lélek nélkül nem lehet haladni sem a családban, sem a munkahelyen, sem az egyházban, mert megújult lélek nélkül az ember haldoklásra van kényszerítve. Megújult lélekkel ujjongva tudsz rendet teremteni magad körül, az életedben. A 118. Zsoltárban azt olvashatjuk, hogy az ujjongásnak a győzelmi hangja is hallatszik. Győzni azon dolgok felett, amelyek addig lenyomtak bennünket. Hányszor kellett győzedelmeskedni a kételkedés felett, hogy egyáltalán fel tudjuk-e építeni? Hányszor kellett győzedelmeskedni a kudarc vagy a sikertelenség állapota fölött, amikor elfogyott a pénz vagy az építőanyag? Hányszor voltatok olyan helyzetben, amikor úgy éreztétek: már a legközelebbiek is elbizonytalanodtak körülöttünk. Legnagyobb baj, ha úgy érezzük, talán már Isten is lemondott rólunk, talán már nem akarja megtámogatni a törekvésünket, az életünket. Most viszont új hang hallatszik, amivel ma úgy kell innen hazamennünk, hogy vállalni tudjuk a hétköznapi gondokat és bajokat. Akkor válunk igazakká, ha tudjuk, hogy Isten sátorában van a helyünk. A templomban Isten közelségében, Isten igazzá tesz bennünket. A templom megépült, győztetek, megújult az életetek, mert egy új lehetőséget kaptatok. Látjátok és érzékelitek, hogy az isten az Ő sátorát elkészítette, hogy hazaérkezzetek, hogy e helyen igaz embereket láthassatok, hogy igaz dolgokat tegyetek, mert abba az irányba visznek benneteket. Ebben az igazságban megszentelem az életeteket. Az lenne az ideális, ha e gondolatokat el tudnám ültetni azoknak az embereknek a lelkében, akik komolyan úgy érzik, meg kellene újulniuk, gondolok itt az országra, a magyar nemzetre, mert megújult emberek között győzelmet aratni,a szent sátorból elindulni oly keresztyénséget jelent, amely úgy termékenyíti meg ezt a világot, ahol valóban a hit, a remény és a szeretet működik közöttünk. Az új templomban az Isten jó házigazdaként úgy fogad bennünket, hogy itt mindnyájan jól érezzük magunkat. Adja Isten, hogy ebben a gyülekezetben mindig ilyen áhítattal hallgassátok az igét, és megújult szívvel, győzelmes lélekkel menjetek a hétköznapokba, ahol Isten áldása kísér majd mindnyájatokat – fejezte be igehirdetését ft. Csűry István püspök.
Istené a dicsőség
A továbbiakban nt. Józsa Ferencz lelkipásztor megköszönte az igehirdetést a püspöknek, majd románul is tolmácsolta az igehirdetés lényegét. Ismertette a templom tervezésének, építésének a történetét, kitérve a támogatókra is, kiemelve azt az idős házaspárt, amely jelenleg Marosvásárhelyen él, de a férfi Németszentpéteren szolgált egyedüli reformátusként. Most jelentős összeggel támogatta az építkezést. Kiemelte a szilágyperecseni, a lugosi közösségek, az egyházmegye, a hollandiai testvérgyülekezet támogatását, a helybeli közösség önfeláldozó munkáját is, de mindenért Istené a dicsőség. A jelen lévő lelkipásztorok közül nt. Módi József esperes, nt. Baracsi Levente arad-belvárosi és nt. Czégé Imre arad-gáji lelkipásztor mellett igeverssel köszöntötték az egybegyűlteket Gál Zoltán lugosi, Bódis Ferenc végvári lelkipásztorok, de a hollandiai Gauda településbeli gyülekezet képviselője is, aki egy vázát ajándékozott a templomépítő lelkipásztornak. A világiak közül Bognár Levente aradi alpolgármester, RMDSZ megyei elnök, valamint Ilie Cheşa, Székesút Község polgármestere köszöntötték az egybegyűlteket. Az ünnepség színvonalát emelték a szilágyperecseni templomkórus éneke, Józsa Lídia, Gáll Gabriella, Kulcsár Attila színművész és Bak Klára szavalatai. A közel háromórás szertartás végén a németszentpéteri hívek virággal, ajándékkosárral kedveskedtek ft. Csűry István püspöknek, illetve nt. Józsa Ferencz lelkipásztornak, aki zárszavaiban mindenkinek köszönetet mondott a jelenlétért, a püspöknek a szolgálatért, Istennek a minden tekintetben megnyilvánult támogatásért, majd a mintegy 150 jelenlévőt a közeli vendéglőbe ebédre hívta. A németszentpéteri templom megáldása, felszentelése nemzeti imánk felcsendülésével zárult
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)