1990 „fekete márciusáról” emlékeztek meg március 19-én Marosvásárhelyen: a Bernády Házban az RMDSZ találkozott az akkori események áldozataival, este a Kultúrpalotában pedig Kincses Előd meghívottai idézték fel a véres napokat. Az RMDSZ meghívta azokat, akik 1990. március 19-én a Bolyaiak terén a szövetség akkori székházának padlásán rekedtek. A találkozón jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke is. E rendezvényre várták az akkori események áldozatainak – Gémes István, Csipor Antal, Kis Zoltán – leszármazottait, illetve a börtönt megjárt Cseresznyés Pált és Juhász Ilonát, valamint Sütő András írót. Ugyancsak Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében Kincses Elődnek, a márciusi események egyik főszereplőjének a meghívására Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu, a bukaresti Emberi Jogok folyóirat igazgatója tartott előadást. A megemlékezésen részt vett Tőkés László püspök és Király Károly, az RMDSZ volt elnöke. Tizenöt évvel ezelőtt, Marosvásárhelyen, egy gyógyszertár bejáratán feltüntetett magyar felirat felbőszítette a román tömeget, amely március 16-án randalírozott a városban. Az események 19–20-án tetőztek, amikor a Görgény völgyéből behozott parasztok a város főterén Bolyai és Sütő András életét követelték. Az RMDSZ-székház padlásán rekedt akkor 78 személy. Annak ellenére, hogy a hatóságok biztonságos elvonulást ígértek számukra, fizikai bántalmazás árán hagyhatták el csak az épületet, Sütő András író elvesztette fél szemét. Március 20-án a város magyarságának békés tüntetését a főtéren román falvakból újból behozott, gyűlöletre buzdított csoportok zavarták meg, botokkal felfegyverkezve estek neki az atrocitások ellen tiltakozóknak. Markó Béla beszédében úgy vélte, 15 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen dőlt el, hogy az erdélyi magyarság politikai eszközökkel akarja jogait kivívni, ugyanakkor nem engedi magát erőszakkal elhallgattatni. 1990-ben ez volt a szándék: a román–magyar konfrontációt, egy a boszniai vagy koszovói példához hasonló útra terelni, amelyen a magyarság jogköveteléseit véres erőszakkal akarták eltiporni. A magyarságot nem lehetett olyan útra vinni, amelyet nem akart: ehelyett példás összefogással saját kezébe vette a sorsát, felemelte a fejét és szembe fordult az erőszakkal. /Marosvásárhelyi mementó a „fekete márciusról”. Külön megemlékezést szervezett az RMDSZ és Kincses. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Hat marosszentgyörgyi lakost /Tóth Árpád, Szilveszter-Kiss Péter, Puczi Béla, Szilágyi József, Sütő József és Lőrinczi József/ az 1990. március 19-20-i, marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után tartóztattak le. Ketten utólag belehaltak sérüléseikbe, egyikük külföldön keresett menedéket. Az áldozatokra a marosszentgyörgyi római katolikus templomban emlékeztek április 10-én. – 1991-ben temették el Tóth Árpádot, 13 éve pedig Magyarországon, Velencén Szilveszter-Kiss Pétert. Úgy érezték, szükség van rájuk – emelte ki emlékbeszédében Baricz Lajos plébános. 1990. március 19-én a megrészegített görgény-völgyieket teherautókkal, kiskocsikkal és buszokkal hozták Marosvásárhelyre. Kétszáz, zömében roma lakos élő kordont alkotva zárta el akkor a megyeközpont felé vezető utat. „A hodákiak, görgényiek botokkal jöttek, köveket, Molotov-koktélt hajítottak a tömegbe, gyerekeket találtak el. Aztán március 27-én jöttek minket letartóztatni. A kazánházba bújtunk, de valaki elárulta búvóhelyünket, s lefogtak. 12 vádpont szerepelt a letartóztatási parancson. Három hónapig Vásárhelyen, a rendőrségi fogdában tartottak, majd Nagybányára vittek. Hét hónap után szabadultunk. Végig kínoztak, faggattak, azt akarták, valljuk be, mi romboltunk, zúztunk, gyújtogattunk. Naponta hideg vízzel öntöttek le. Egy adott pillanatban 62 botütést számoltak meg a hátamon. 27 napig éhségsztrájkoltam, 37 kilóra fogytam le” – eleveníti fel az átélt borzalmakat Lőrinczi József. /Nagy Annamária: Emlékezzünk, ne felejtsünk! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./

A véres marosvásárhelyi események visszhangja, idézetek. Adevarul, 1990. március 22.: Romulus Vulpescu író az év március 18-án kelt nyílt leveléből: „Holmi agresszív, idegen csoportok élnek közöttünk, amelyek hihetetlen arcátlansággal akarnak bennünket ököllel, bottal, sarlóval és kalapáccsal letiporni, hogy a nyakunkba varrják magukat. Hirdetik az irredentizmust, a területi annektálást, a polgárháborút, uszítanak a románok ellen. Ünnepelni akarják Erdély meggyalázását (Kossuth!), de mi tudjuk, hogy Hargita és Kovászna megyében kik vágják el sarlóval a román paraszt nyakát: a határon túli és a határon belüli magyarok.” – Viata Armatei, 1990/4.: Mi történt Marosvásárhelyen? Románokat, akik békésen tüntettek, énekeltek, az RMDSZ székházából váratlanul téglákkal, üvegekkel, kövekkel kezdték dobálni. Vérszemet kaptak, mert a román állam egész történelme folyamán a sovén agitáció, a románellenes uszítás, az erőszak módszereit használták. Magyarország legutóbb, márciusban, Marosvásárhelyre segélyszállítmánynak álcázott túróshordókban pisztolyokat szállított az itteni magyaroknak, hogy a szuverén nemzetállam ellen támadjanak. Semmi sem változott e nomád törzsek felfogásában, amióta megtelepedtek Pannóniában. – Est-Vest, 1990/9.: A románok jól ismerik Magyarországot, mert eddig kétszer foglalták el; ha tovább feszítik a húrt, reggel elindulunk, és este a Balatonban mossuk le a verejtékünket. Mi befogadtuk a magyarokat, mint bérlőket, és cserében meggyalázzák templomainkat, sírjainkat, külön iskolákat nyitnak maguknak, az intézményekre Horthy nyelvén tesznek ki feliratokat, mindezt Budapest utasítására. A magyar albérlőket nem Erdélyből, nem Európából, hanem a földkerekségről kellene száműzni. – Romania Mare, 1995. november 3.: Ha a Vatra Romaneasca nem lett volna, a magyarok ma csárdást táncolnának Erdély holttestén, mert nem volt elég nekik, hogy 1990 márciusában meglincselték a románokat, hanem az országot is meg akarták csonkítani. – Hírügynökségi jelentések, 2005. március 25.: Ion Iliescu, volt államelnök, marosvásárhelyi sajtóértekezletén kijelentette: „Nem csoda, ami 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt, mert a magyarok agresszív szellemben ünnepelték meg március 15-ét, azonnal külön magyar iskolákat akartak létesíteni. A románság megrémült...” – Tricolorul, a Nagy-Románia Párt napilapja, 2005. március 18.: 1990. március 15-én Marosvásárhelyen 15 ezer magyar szállta meg a város intézményeit, majd elindultak a kaszárnyák felé, könnyű kitalálni, milyen céllal. Megtudták a görgény-völgyi parasztok, és bementek a városba megfékezni a magyar irredentizmust, de itt a magyarok fejszével, vasvillával fogadták őket. A románok a 896. évtől adnak szállást Attila hordáinak, miután Ázsia végéből e tájakra érkeztek. Mi lett volna Erdély sorsa, ha a Vatra Romaneasca 1990 márciusában nem szegül szembe a magyar próbálkozással? Az RMDSZ ma mégis követelésekkel zsarolja a kormányt. /Barabás István: A fekete március visszhangjai. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./

Az 1990-es marosvásárhelyi események kapcsán perújrafelvételt kért az Igazságügyi Minisztériumtól a Pro Európa Liga emberjogi szervezet, mivel azt gyanítják, hogy összefüggés van a véres konfliktus és a Román Hírszerző Szolgálat megalakulása között. Haller István, a marosvásárhelyi székhelyű szervezet emberjogi irodájának a vezetője a kezdeményezést azzal indokolta, hogy egyes szemtanúk elmondták, a véres konfliktust megelőző napokban Virgil Magureanu, az események után frissen létrehozott Román Hírszerző Szolgálat igazgatója Marosvásárhelyen járt. A történtek kiprovokálásának feltételezését az is bizonyítja, hogy a Görgény-völgyéből március 19-én buszokkal hoztak be a városba románokat. Ők szétverték az RMDSZ helyei szervezetének székházát, és a többtucatnyi személlyel együtt oda bezárkózott Sütő Andrást súlyosan bántalmazták. A történtek után a román igazságszolgáltatás csak magyar és roma nemzetiségű személyeket ítélt el. /B. T.: Perújrafelvételt kérnek az 1990-es etnikai konfliktus ügyében. A véres események kapcsolatba hozhatók a titkosszolgálat létrehozásával. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./

A Beresztelke községhez tartozó Kisfülpös magyarjai öt éve, 2001 augusztusában tartottak először falunapot. Öt éve szolgál a faluban Bíró Sándor lelkész, ügyszeretetének és gyülekezete szorgalmas munkájának gyümölcse a megújított templom, a korszerű parókia és gyülekezeti terem, a magára találó közösség hit- és közösségi élete. A gyülekezet mindössze 240 lelket számlál, nem bírná meg az évenkénti találkozók anyagi áldozatát, ezért tartják ötévenként a számbavételt. Augusztus 19-én kezdődtek a falunapok, Szász Attila körtvélyfájai lelkész, görgényi esperes tartott igehirdetést. A fiatalok műsorában énekek, köszöntők és versek hangzottak el, őket követte e helyi dalcsoport. A falu számos értelmiségit adott a magyarságnak, köztük három református lelkészt és dr. Demény Lajos történészt. Az ünnepségen megkoszorúzták a templombejárat előtt felállított millenniumi kopjafát, majd elhangzott Bíró Sándor László magyarrégeni lelkész kisesszéje Bocskai Istvánról és koráról. – Szeptemberben szólal meg újra Kisfülpösön az 1790-ben épített, felújított orgona a templomban. /Bölöni Domokos: Atyafiságos szeretetben, Kisfülpösön. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22./

Tizenhét év telt el Marosvásárhely fekete márciusi napjai óta, amikor magyarnak lenni életveszélyes vállalkozás volt a városban. Amikor félrevezetett Görgény-völgyi erdőmunkások Bolyait keresték vérben forgó szemekkel, hogy felakasszák. Tizenhét év telt el azóta. A városban sok minden megváltozott. Az akkori pogrom értelmi szerzői azonban ma is itt élnek háborítatlanul, ma is mérgezik a közvéleményt gyűlölködő megnyilvánulásaikkal. Az igazságszolgáltatásnak az EU által szorgalmazott reformja akkor lehet teljes, ha független ügyészség erőszakra való felbujtás, nemzetiségi gyűlölet szítása miatt eljárást kezdeményez a márciusi magyarellenes akciók kiagyalói ellen. /Bálint Zsombor: Tizenhét éve. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./

Borbély László miniszter szerint az a tény, hogy azon a vidéken avatták díszpolgárrá, ahonnan a fekete márciusi pogromot előidéző Görgény-völgyiek beözönlöttek Marosvásárhelyre, azt bizonyítja, hogy túl lehet lépni a feszültségen, a mesterségesen keltett ellentéteken. A minisztert Görgényszentimre község díszpolgárává avatták. „Ugyanezen a vidéken van Görgényüvegcsűr, ahol komoly magyar közösség küzd a fennmaradásért, s az ő megsegítésük az egész völgy fejlődését is szolgálja” – magyarázta a miniszter. Az idei díszpolgári címek leginkább a pénzről szóltak. Laurentiu Boar polgármester ezt be is ismerte. A díszpolgári cím adományozásával az anyagi támogatást jutalmazták, melyhez a kitüntetettek – Borbély László mellett Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, dr. Kelemen Atilla képviselő, Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter a községet hozzásegítették. /Bögözi Attila: Magyar díszpolgárok a Görgény völgyében. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./

Lovas kísérettel vonultak végig a falun, majd a művelődési otthonban mutatták be táncaikat a hét végén Görgényüvegcsűrön a VII. Gyöngykoszorú – Néptánc-, Népdal- és Népviselet-találkozó résztvevői. Szász Teréz üvegcsűri tanítónő, a fesztivál szervezője szerint a Görgény völgye egyetlen magyar települése lakóinak sokat jelent az évente megrendezett seregszemle. Színpadra lépett a marosludasi Hajdina együttes, valamint csángó táncokkal a gernyeszegi Boglárka és magyarpalatkai táncokkal a marosfelfalusi Bíborka táncegyüttes is. /Antal Erika: Üvegcsűri Gyöngykoszorú. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./

Egy hónappal ezelőtt meggyalázták Marosvásárhelyen a Vár körüli Rákóczi Ferenc- és a Borsos Tamás-mellszobrokat. Március 20-a körül újabb magyarellenes falfirkák jelentek meg a város különböző pontjain. A Moarte bozgorilor! felirat a város szívében, az egykori Egressy Gábor utcából a volt Baross Gábor (ma Horea) utcába vezető átjáró falán jelent meg, egy másik, Fara bozgori a Ballada utca egyik házfalán. A jelenség a Marosvásárhely fekete márciusára való emlékezés előestéjén annál is inkább súlyosabb, mivel az 1990-es események is közvetlenül kapcsolódnak bizonyos feliratokhoz, még akkor is, ha ezek – a magyar közösség részéről teljesen jogos – kétnyelvűséget, anyanyelvhasználatot követeltek. Kincses Előd, aki egyike azoknak, akik akkor is kiálltak a magyarok ügyéért, a mostani falfirkákról elmondta: az ifjúság egy részének ez az ultranacionalista megnyilvánulása – amelynek az utóbbi napokban Kolozsváron és Bukarestben is tanúi voltunk, s amely oda vezetett, hogy egyre több fiatal ma már nyíltan Hitlerjugend-pólókat vesz fel, és tiltott fasiszta jelvényeket használ – a román oktatási rendszernek a bűne, annak a romantikus történelemszemléletnek, amelynek semmi köze a valósághoz. A nem túl intelligens fiatalok beveszik ezeket a szövegeket, és mindenkiben, aki nem román és nem ortodox, ellenséget látnak. Emlékeztetett: 1990. március 19-én vasvillával, botokkal felfegyverzett, leitatott Görgény-völgyi parasztokat hoztak be teherautókkal Marosvásárhelyre. A megvadult tömeg megtámadta és szétverte az RMDSZ székházát, és az ott tartózkodó Sütő Andrást mintegy 70 társával együtt előbb a padlásra szorította, majd a katonai vezetők és rendőrök szeme láttára megtámadta őket, és kiverte az azóta végképp eltávozott európai hírű író egyik szemét. „Megengedhetetlen, hogy az akkori véres eseményekért senki se feleljen” – hangsúlyozta a fekete március egyik főszereplője. – Erélyesen elítéli a falfeliratokat Csegzi Sándor alpolgármester is. Livia Popa rendőrségi szóvivő a Vásárhelyi Hírlaptól értesült a falfirkákról, s megígérte: megpróbálják minél hamarabb kézre keríteni a tetteseket, de az egy hónappal ezelőtti szoborrongálás kapcsán tett hasonló jellegű ígéretének sincs semmiféle kézzelfogható eredménye. /Bögözi Attila: A magyarellenes falfirkákban a fekete március szelleme kísért. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 20./

Május 10-re virradó éjszaka Marosvásárhelyen, Sütő András házán elhelyezett bronz plakettet ismeretlenek megrongálták, felfeszítették, de nem sikerült eltávolítaniuk azt. Markó Béla, az RMDSZ elnöke nyilatkozatában rendkívül aggasztónak nevezte az esetet: „életében is támadták, 1990 márciusában fél szemét kiütötték, és íme, most halálában is bántják, próbálják újból megcsúfolni az arcát” – állapította meg. Az eset a marosvásárhelyi magyarságot közvetlenül érinti – mondta, aggasztónak nevezve, hogy manapság Kolozsváron magyarellenes atrocitásokról lehet időről időre hallani, és most Marosvásárhelyen is ilyen próbálkozások történnek. Markó ezt komoly figyelmeztetésnek tartja, leszögezve, hogy az erdélyi magyarságnak óvatosnak kell lennie, hiszen a jelek szerint Romániában a dolgok továbbra sem visszafordíthatatlanok. A Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített plakettet 2006-ban, Sütő András születésének 80. évfordulóján helyezték el. /Megrongálták Sütő András bronzplakettjét. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./ 1990. március 19-én a felbőszült görgényvölgyi román parasztok a város egykori vezetője, Ioan Judea ezredes szeme láttára verték meg az RMDSZ székháza előtt Sütő Andrást. Az incidens következtében a számos sérülést szenvedett író egyik szemét elveszítette. Az utóbbi időben nem ez az első ilyen jellegű eset Marosvásárhelyen, a múlt hétvégén a várépítő városbíró, Borsos Tamás mellszobrát emelték el a helyéről. A hatóság azonban hiába vette őrizetbe a két férfit, akiket tetten ért, amint a vár előtti kapubástya előli talapzatról ellopta a mellszobrot. A tetteseket, akik ellen mindössze minősített lopás gyanújával indított eljárást az ügyészség, huszonnégy óra elteltével szabadlábra helyezték. A két visszaeső bűnöző, a 33 éves P. E. és a 27 éves O. L. azzal mentegetőzött, hogy „nem magyarellenes tettet akart elkövetni, csupán a mázsányi ércszobrot akarta a színesfémbegyűjtőknél értékesíteni”. Kiss Levente alkotása másnap a helyére került. A két emlékmű megcsúfolásán kívül az utóbbi időben a Maros megyei Gernyeszegen ellopták Bethlen István egykori magyar miniszterelnök mellszobrát, Marosvásárhely házfalain pedig számos magyarellenes felirat jelent meg. /Szucher Ervin: Holtában is bántják. = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./

Mintegy húsz elemista befogadására alkalmas szórványkollégiumot épít a magyarfülpösi Szivárvány Alapítvány. A református egyház keretében működő szervezet célja: anyanyelvű oktatásban részesíteni a Mezőség, a Maros- és a Görgény-völgye elrománosodott falvaiban élő 1–4. osztályos magyar gyerekeket. Őszig tervezik az építkezés befejezését, tájékoztatott a Szivárvány Alapítványt is igazgató Ady István lelkész. Március 14-én jótékonysági bált rendeznek, a szórványkollégium építésére gyűjtenek. Az anyanyelvű oktatás megmentéséért Ady Istvánnak sokat kellett kopogtatnia a szórványban szegényes körülmények között tengődő családoknál. A Szivárvány Házban berendezett magyar tagozaton egyetlen tanítónő, Bodor Vera oktatja a tizenkét nebulót. /Szucher Ervin: Szórványkollégium elemistáknak. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./

Nagy Botond elismeréssel méltatta az 1990 márciusáról, a vérengzésről szóló 20/20 című darabot, melyet a Yorick Stúdió mutatott be, közösen egy román társulattal. A darabban nem derül ki, hogy az egészet mi okozta. A cikkíró szerint elhülyítették a Görgény-völgyi románságot, és „elhülyítették a magyarságot azzal, hogy visszakaphatják iskoláikat. ” /Nagy Botond: Ablakok egymás falain. 20/20 a fekete márciusról. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

Marius Pascan szenátor: Lopták, lopják a román államot!
Marius Pascan PDL-s Maros megyei szenátor tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: "1990 után Románia törvényessé tette a Magyarország által a bécsi döntés után elfoglalt Észak-Erdély területén elkövetett rablást, fosztogatást, visszaszolgáltatva olyan ingatlanokat, amelyeket a magyar hatóságok telekeltek be magyarországi intézmények, magán- és jogi személyek nevére". Pascan jogorvoslatot szeretne az Európai Emberjogi Bíróságtól, vagy az Európa Tanácstól, bár reménytelennek tartja a pereskedést, viszont támogatná azt a törvénymódosítást, ami az 1945 előtti ingatlantulajdon-helyzetet venné figyelembe a restitúciónál.
Maros megye demokrata-liberális szenátora szerint nemcsak magyar magán- és jogi személyek, intézmények, hanem egyházak is a fenti módon jutottak ingatlanokhoz, elsősorban földterületekhez és erdőkhöz, a román állam pedig a rendszerváltás után az 1945 utáni tulajdonviszonyokat, iratokat vette alapul a restitúciós törvények megalkotásakor. Így történhetett meg, hogy Románia gyakorlatilag törvényesítette a magyar állam által elkövetett rablást, visszaszolgáltatva például Görgény- és Maros-völgyi erdőket, földeket azoknak, akik bizonyítani tudták a tulajdonjogot. "Románia értelmezhető és felelőtlen törvényeket hozott, és nem voltak a birtokában megfelelő bizonyítékok ahhoz, hogy védekezzen a bíróságok előtt, megvédje ingatlanjait" – jelentette ki. Bizonyítékként az 1941. évi 1440-es magyar miniszteri rendeletet hozta fel, mondván, módosítani kellene a hazai törvénykezést, és az 1945 előtti tulajdonviszonyok figyelembevételével kellene az ingatlan-vissza- szolgáltatást folytatni. A továbbiakban a parlamenti kisebbségi szervezeteknek juttatott állami támogatás kapcsán közölte: elfogadhatatlan, hogy több mint 83 millió lejt kapjanak e szervezetek évente kulturális, vallási rendezvényekre. Az 1,2 millió magyar nemzetiségű polgárt képviselő RMDSZ 18 parlamenti képviselővel és 9 szenátorral a román törvényhozásban idén 18 millió lejt, miközben a hivatalosan 620.000 romát képviselő Nicolae Paun a Pro Europa Roma Párt számára 11,7 millió lejt kapott. Pascan szerint e civil szervezetek háromszor annyi pénzt kapnak, mint a román pártok, és nem számolnak el azzal, hogy mire költik a csillagászati összegeket. A sajtósok rendelkezésére bocsátotta a támogatások jegyzékét, és rövid számítással bizonyította, hogy a "fejpénzre" lebontott összeg 15-375 lej között változik etnikumonként, amit érthetetlennek tart, majd javasolta, a Hargita és Kovászna megyei román kisebbségnek is a más kisebbségekhez hasonlóan állami támogatást kellene juttatni, mert nincs miből kulturális rendezvényeket szervezzenek. Pascan a sajtótájékoztató további részében közölte: nem ért egyet a közbeszerzési törvény módosításával, amely szerint megemelték a közbeszerzési eljárás nélkül odaítélhető munkálatok, szolgáltatások, vásárlások értékének felső határát, hisz választások közelegnek, és az USL-nek pénzre van szüksége, majd hozzátette, hogy a Demokrata-Liberális Párt jelezni fogja a fentieket az Európai Bizottságnak. Kifogásolta a kataszteri hivatalok privatizációjára irányuló erőfeszítéseket, és felháborodott azon is, hogy Románia csak 19%-ban hasznosította az uniós alapokat.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Nagyrománia Párt: túl sokat kapnak a magyarok
Hetek óta mind az írott, mind az elektronikus médiában azon jajong Gheorghe Funar és Vadim Tudor, újabban Marius Paşcan, a Demokrata Liberális Párt Maros megyei szenátora is, hogy a magyarok túl sokat kapnak vissza a restitúciós törvény eredményeként, főként az arisztokrata családokat és a történelmi magyar egyházakat vádolják, és természetesen Magyarországot, mely úgymond folytatja „a bécsi döntés után elfoglalt Észak-Erdély területén elkövetett rablást, fosztogatást, visszaszolgáltatva olyan ingatlanokat, amelyeket a magyar hatóságok telekeltek be magyarországi intézmények, magán- és jogi személyek nevére”.
Fáj nekik, hogy visszaszolgáltatták egyebek között a Görgény- és Maros-völgyi erdőket, földeket azoknak, akik bizonyítani tudták a tulajdonjogot. Maros megye demokrata-liberális szenátora rosszallja azt is, hogy a parlamenti kisebbségi szervezetek évente több mint 83 millió lej támogatást kapnak az államtól kulturális, vallási rendezvényekre, míg a székely megyékben élő románok szervezetei alig jutnak pénzhez.
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Tanévnyitásra készen
Hétfőn 9 órától tartják a tanévnyitót megyénk valamennyi óvodájában és iskolájában, ahova 86 000 gyermeket várnak, akiknek az oktatásáról több mint nyolc és fél ezer pedagógus fog gondoskodni – jelentette be a sajtó képviselőivel való találkozón Somesan Stefan főtanfelügyelő. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a beiratkozott 86 000-ből évente körülbelül ezer gyerek marad ki az iskolából a tanév során.
Tegnap az építészeti iskola dísztermében még folyt a helyek betöltése, ugyanis 820 rész- vagy egész (220) katedra volt még üres. Élelmiszeripari és turisztikai szaktanárból volt hiány a magyar tagozaton, a románon tanítókból, a németen a tanítók mellett szaktanárokból is kevesebb volt a szükségesnél. Emiatt nyugdíjas pedagógusokat is alkalmaznak az állások betöltésére. Más szakterületeken sokkal nagyobb a kínálat, ami gyakran nem egyezik a szükséglettel. A kevésbé vonzó állásokra továbbra sincsen jelentkező. A korábbi elosztások nyomán sok pedagógus mondta vissza a választott katedrát, miután a helyszínen is tájékozódott. A tegnap lezárult elosztás nyomán a betöltetlen állásokra ötös alatti általánost elért szakos és szakképzetlen helyettesítők jelentkezhetnek. Ez utóbbiak száma az idén sem fogja meghaladni az egy százalékot megyénkben – ígérte a főtanfelügyelő.
A 811 jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény közül 765-nek van közegészségügyi működési engedélye, 38 a hiányosságok kiküszöbölésére kidolgozott terv alapján működik, nyolcnak egyáltalán nincs engedélye. Ezek vagy az egyházaknak visszaszolgáltatott épületekben működnek, vagy olyan helyiségekben, ahol nincsen vezetékes ivóvíz. Továbbra is közöttük szerepel az Egyesülés negyedbeli tömbházban levő óvoda, amelynek nincs elkerített saját játszótere.
Megyénkben a legnagyobb beruházást a mezőcsávási iskola teljes felújítása jelentette. Az európai pénzekből korszerűsített épületet szeptember 27-én adják át. Mezőpagocsán a világbank támogatásával épült új óvoda, Bátoson októberben készül el az épület. Lapunk kérdésére, hogy nem tudnák-e siettetni Nagysármáson a kormánypénzekből elkezdett új óvoda építését, a főtanfelügyelő a fejlesztési minisztériumra és a polgármesteri hivatalra hárította a felelősséget, amibe nincs beleszólása a tanfelügyelőségnek, mivel nem az ő tulajdonát képezi az épület. A marosvásárhelyi 16-os óvoda felújítását az ígéretek szerint novemberre, decemberre fejezik be.
Az idén újabb 13 kisbuszt utaltak ki megyénknek, amelyekből kettő már megérkezett (Bátos és Mezőtóhát kapja), s újabb 14-re van kilátás a második szakaszban. A miniszter megígérte, hogy jövőben nagybuszokat is kiutalnak, a főtanfelügyelő hozzátette, hogy megyénkben négy ilyen 29 férőhelyes járműre lenne szükség, amivel két kisbuszt helyettesítenének.
Az iskolák vezetése élén eszközölt változások célja a tevékenység hatékonyságának növelése volt – hangoztatta a főtanfelügyelő. Hárman nyugdíjba mentek, 13 esetben a marosvásárhelyi óvodák jogi személyiségének elvesztésével szűntek meg az igazgatói állások. Három esetben az igazgató és az aligazgató tisztségét cserélték fel, kilenc esetben az iskolák vezetésében tapasztalt hiányosságok miatt váltották le a régi vezetőséget és neveztek ki új igazgatókat, a tanfelügyelőségen három új tanfelügyelő kezdi meg működését.
A kormányprogramok folytatódnak, a tej és kifli program a megyei tanács ígérete szerint szeptember 15-től indul, s 16.354 gyermeket érint. Tanszercsomagot 18.771 diák kap, a középiskolás tanulók támogatására és számítógépek vásárlására az iskolakezdés napjától adhatják be a kérelmet az arra jogosultak.
Öt kilencedik osztályt nem töltött be a középiskolába beiratkozott 3 650 diák. A magyar tagozaton az építészeti iskolaközpontban és a szászrégeni Lucian Blaga középiskolában nem indul egy-egy meghirdetett osztály, a román tagozaton három maradt betöltetlen.
Az 1232 szakiskolai helyből 1038-at foglaltak el, a IX. osztály után 263-an iratkoztak át a felajánlott 563 helyre.
– Az elmúlt napokban elhangzott, hogy több iskola szűnik meg megyénkben. Melyek ezek?
– Nem számoltunk fel egyetlen iskolát sem. Az önállóságát veszítette el a 14-ből kilenc óvoda Marosvásárhelyen. A kerelő- szentpáli iskolát a búzásbesenyőihez csatoltuk, Görgény községben minden tanügyi egység az erdészeti iskolaközpont fennhatósága alá került, Sárpatak és Széplak községben szintén csak egy központi iskola maradt – válaszolta a főtanfelügyelő.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Mérlegen a megyei tanács RMDSZ- frakciójának tevékenysége
Sikerült a döntő kérdésekben egyetérteni
Kelemen Márton alig kilenc hónapja a megyei tanács alelnöke, ugyanakkor az RMDSZ-frakció vezetője is. Őt kértük meg ebben a minőségben, készítsen mérleget arról, hogy milyen jelentős eredményeket sikerült elérni. Mennyivel tudták segíteni a magyarok által lakott közösségeket is?
– A legnagyobb megvalósítást talán abban látom, hogy sikerült egy olyan megyei tanácsi határozattervezetet jóváhagyni, ami lehetővé teszi azt, hogy különböző jelentősebb kulturális eseményeket célirányosan támogasson a megyei önkormányzat. Ezek közé az idén több, kizárólag magyar fesztivál is bekerült, mint az Alter-Native, a könyvnapok, a Harmonia Cordis. Az újabbak közül megemlíthetem a Marosszéki Lófuttatást vagy a Forgatagot. Eddig hagyományosan felkarolták a Görgény-, illetve a Maros-völgyi fesztiválokat, az idén ennek jegyében jelentős támogatást kapott a nyárádmenti is, remélem jövőre a Felső-Kis-Küküllő mentén is szervezhetünk hasonló rendezvényt. Mindezek mellett, bár nem magyar jellegű, de a díjazottak között voltak magyarok is, kiemelném az UNITER gálát, amelyet szintén felkarolt a megyei tanács. A rangos fesztivál méltó reklámot biztosított a megyének, kiemelten a Kultúrpalotának. Az említett eseményekről pozitív visszajelzések voltak, ezért elmondhatom, hogy kulturális szempontból jó évet zártunk.
– Hogyan állnak az infrastruktúra- beruházási tervekkel?
– Három nagyobb – a megyei tanács által beindított – tervünk áll kivitelezés alatt. Ezek közül először az integrált hulladékgazdálkodási projektet említeném meg. A megyei tanács befejezte a rá háruló beruházásokat. Hátravan még a marosvásárhelyi önkormányzat önrészeként elvégzendő befektetés: a kakasdi átrakóállomáshoz vezető út elkészítése és a közművesítés. Jövőben írjuk ki a közbeszerzési pályázatot a működtető kiválasztására. Ha minden jól megy, talán 2015 végére megnyithatjuk a kerelőszentpáli lerakót. A másik fontos beruházás a Nyárádmagyarós – Sóvárad közötti út korszerűsítése. Ezzel nagy lehetőség nyílik meg a Nyárádmentén arra, hogy kapcsolódjon a Szováta és környéke turisztikai zónához, ugyanakkor a vidék nem egy "zsákutcában" lesz, hanem az átmenő forgalom is jelentősen megnövelheti a gazdasági érdeklődést a környékbeli falvak iránt. Itt is a munkálatok 95%-ban elkészültek, egy rövid szakaszon kell még parterősítést végezni. Egy harmadik beruházásról is szólnék, ez a motorsportpálya. Sajnos itt nem haladtak megfelelően a munkálatok, mert a kivitelező mindenféle kifogást fogalmazott meg a feladatfüzettel kapcsolatosan. Jelenleg peres úton felbontottuk a szerződést. Remélem, hogy jövőre új kivitelezőt kereshetünk, és ez a beruházás is elkészülhet, ami szintén komoly turisztikai potenciállal rendelkezik. Az új tervek között van az Erdőszentgyörgy – Bözödújfalu – Hargita megye határa között korszerűsítendő út. Beindítottuk a közbeszerzési eljárást ez ügyben, és elkülönítettünk a költségvetésből 2,8 millió lejt, ami azt jelenti, hogy ez az út is elkészül. Hasonlóan jelentős az a lobbi is, amit a megyei önkormányzat folytatott annak érdekében, hogy folytassák az észak-erdélyi autópálya építését. Ígéret van arra, hogy két szakaszban itt is hozzáfognak jövőben a munkálatokhoz. Jelentős beruházás lesz a Koronka és Nagyernye között megépítendő terelőút is. Folyamatban van a területek kisajátítása, s ahogy ez befejeződik, hozzáfognak a kivitelezéshez. A határidő 2016 vége. Ezenkívül, ahol sikerült – több magyarlakta vidéken is – a megyei útügyi igazgatóság irányításával aszfaltszőnyeget terítettünk le és kátyúztunk.
– Az RMDSZ kilépett a kormányból. Miként hat ki ez a döntés a megyei közigazgatásra?
– A kormányból való kilépés az RMDSZ közösségi döntése volt. Amíg kormányban voltunk, elég jelentős pénzösszegeket hívhattunk le a kormányprogramokból finanszírozott projektekre. Az ilyen pénzalapokhoz való hozzáférési lehetőség kevesebb lesz. Remélem, sikerül megtalálnunk a reális kommunikációt a kormánnyal azért, hogy érvényesítsük érdekeinket.
– Milyen volt eddig az együttműködés Ciprian Dobre elnökkel, illetve a megyei tanácsban levő többi párt képviselőivel?
– Kilenc hónapos munkámról elmondhatom, hogy sikerült együttműködnünk és konzultálnunk bizonyos kérdésekben. Megtaláltam azokat a kommunikációs csatornákat és érveket, amelyek révén megfelelően együtt dolgozhattam Ciprian Dobre elnökkel. Elégedett vagyok azzal, ahogyan érvényesítettük a magyarság érdekeit a megyében. Nem érte negatív diszkrimináció, hátrányos megkülönböztetés a magyar közösségeket a költségvetés- kiegészítéskor. De ennek hagyománya van Maros megyében, amelyet már Lokodi Edit Emőke elnöksége alatt is figyelembe vettek. Bármilyen furcsának is tűnik ez – mert mondjuk, egy út minőségi állapotának nincsen nemzetisége –, nálunk, egy sajátos helyzetben levő megyében ezt az etnikai elosztást, egyensúlyt be kell tartani, mert ezáltal nem lesznek feszültségek. Megyénkben mindig figyelembe kell venni az etnikai arányokat, ebből adódóan vannak és lesznek is nézeteltérések, de ezen túlmenően sikerült a döntő kérdésekben egyezségre jutnunk és a lehetőségek szerint működtetnünk a megyei közigazgatást.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Érdemes volt hazatérni
Számvetés Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
Gazdag épületállomány
– Csak a várról beszéltünk, ami élénken foglalkoztatja a közvéleményt, holott Soós Zoltánnak a megyei múzeum élén kifejtett tevékenysége nagyon sokrétű. Ahogy a kitüntetés átadásakor elhangzott, az épített és szellemi örökség védelme, feltárása mellett jelentős szerepe volt a Bernády-emlékszoba létesítésében, a 100 éves Kultúrpalota belső tereinek a felújításában, s tegyük hozzá, értékes feltáró munka zajlik megyeszerte is.
– 2002-ben lettem a múzeum alkalmazottja, s 2006 kezdetén vettem át a vezetését. Rengeteg hiányt, hátrányt kell lefaragni, de értékes gyűjteményünk van, s maga az épületállomány is rendkívül gazdag, értékét, ritkaságát tekintve a romániai múzeumok viszonylatában az elsők között vagyunk. Valószínűleg Szeben a legerősebb, de a Kultúrpalota egyedi a maga műfajában közép-európai viszonylatban is, a Toldalaghi-ház pedig elegáns késő barokk városi palota, és értékes a már említett várbeli épületünk is.
– Ötletes kiállítás nyílt a Toldalaghi-palotában, amely a hajdani vásárokat mutatja be néprajzi szempontból. A néprajzi anyagot sikerült-e magyar vonatkozású tárgyakkal is bővíteni?
– Eddig is volt anyag, csak nem volt kiállítva, a megjelenített anyag a rendszerváltás előtti személetet tükrözte. Ezen most változtattunk, s az erdélyi vásárok jellegzetességeit próbáltuk bemutatni, amelyek érdekes nemzeti, kulturális kavalkádot jelentettek, ahol magyarok, szászok, svábok, románok, ruszinok fordultak meg. Ezt a színes világot a XX. század szünteti meg, az iparosodás elkezdi, a szocializmus pedig befejezi a folyamatot. A vásároknak volt egy fontos jellegük, amelyet az antropológusok kezdenek vizsgálni. Abban az időben ritka volt az írott sajtó, nem létezett rádió, televízió, s az információcsere gyakorlatilag a vásárokban zajlott. Ott ismerkedtek a különböző régiók kereskedői, s a kultúrák találkozási helyét jelentették. A vásároknak jelentős szerepük volt a társkeresésben, ha a lány vagy a fiú a falujában nem talált megfelelő párt magának. Szociológiai szempontból is sokrétű szerepük volt, ezt próbálják átvenni a mai bevásárlóközpontok, de az emberek közötti kommunikáció szempontjából korántsem akkora sikerrel.
Lesz-e vártörténeti múzeum a kapubástyában?
– Sok érdekes kiállítást szervezett a múzeum az utóbbi időben; melyik áll az igazgató szívéhez a legközelebb?
– A kapubástyában levő volt a legkedvesebb számomra, ami konkrétan a vár történetéről, az itteni feltárásokról szólt, s a leletanyag nagy részét a vár területéről szedtük ki a földből.
– Miért csak múlt időben említi?
– A felújítások miatt ki kellett hordani, s kérdéses, hogy visszaadják-e. Úgy tűnik, nem értik ennek a jelentőségét, s elképzelhető, hogy nem lesz a városnak történeti kiállítása, ami szégyen lenne.
Nagyon közel áll hozzám a gyógyszertörténeti anyag is, ami saját munkánk. Jó néhány kiállítást hoztunk ide, ami érdekes, izgalmas volt, a pestis, a kávé története, Leonardo da Vinci munkássága. Ilyenek lesznek még, de a szakember szempontjából a saját anyagunkra, a Vásárhelyen fellelhető tárgyakra alapozódó kiállítás is fontos.
Erdélyi panteon
Ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy a Kultúrpalotában van egy európai szintű képgalériánk, ami mind a román, mind a magyar klasszikus festészetet bemutatja. Az idén megnyílik a Ion Vlasiu- és a Dósa Géza- tárlat, s reményeink szerint a jövő tavaszra a Nagy Imre-gyűjtemény is látható lesz. Egy erdélyi panteonná szeretnénk tenni a Kultúrpalotát, ahol bemutatjuk az erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészetet. Célunk olyan jelentős képzőművészeket bemutatni, akik Vásárhelyen alkottak. A Vida Árpád-anyag valószínűleg állandó jelleggel a várbeli épületünk nagytermében marad, de szeretnénk Bordi András, Barabás István, Nagy Pál, Török Pál, az erdélyi iskola nagyjainak képeiből is kiállítani, akiknek az életműve meghatározta az erdélyi magyar festészetet. A fiatalabb korosztály kevésbé ismeri őket, ezért tartom hasznosnak megismertetni, népszerűsíteni alkotásaikat.
– A természetrajzi múzeum épületét is megviselte az idő. Milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatosan?
– Egy EU-s pályázaton dolgozunk, amely lehetővé tenné a felújítását. Hosszú távon azt szeretnénk, hogy a természetrajzi részleg egy új épületbe költözzön, s helyében az épület eredeti rendeltetéséhez hasonlóan népi és iparművészeti múzeumot rendeznénk be, ahova a néprajzi gyűjteményt is átköltöztetnénk. A Toldalaghi-palotát kifejezetten a művészeteknek szentelnénk, az elegáns barokk belső tereknek a népi kultúrával való összekapcsolását nem tartom szerencsésnek.
Az összefogás ereje
– A megyei múzeum iránti érdeklődést, népszerűségét jelentős mértékben növelte a Múzeumok éjszakája rendezvény.
– Ennek kapcsán akarva-akaratlanul "belefolytam" a rendezvényszervezésbe, és egyszer csak jött a kihívás, hogy legyen Marosvásárhelyen is magyar kulturális nap. Ezért kerestek meg a Néppárttól, amellyel tisztességes, jó kapcsolat alakult ki. Kulturális szempontból nézve soha nem értettem, hogy egy közösségen belül miért nem lehet a különféle álláspontokat egy asztalnál egyeztetni. Ha úgy nézne ki Vásárhely, mint száz évvel ezelőtt, semmi kifogásom nem lenne egy közösségen belüli megmérettetés ellen. A mai város sajátos helyzetének az ismeretében összefogásra van szükség, ha azt akarjuk, hogy közösségünk érdekei ne csorbuljanak jelentősen, hiszen jelenleg a városban a magyar közösség súlya sokkal kisebb, mint ami aránya szerint megilletné. Ezt az aránytalanságot kell valamilyen szinten megváltoztatni, hiszen ma alig öt-tíz százalékos politikai befolyásunk van arra, ami egy olyan városban, egy olyan településen történik, amely lakosságának közel a felét alkotjuk. Ez szerintem nincsen rendjén. Nyilván nem konfrontációt szeretnék semmilyen szinten, s a kultúra felől közelítve a kérdést a lehetőségeim korlátozottak, de abban reménykedem, hogy a vezető politikusok is felismerik azt az erőt, ami egy ilyen összefogásban rejlik. A Forgatag volt, ami rávilágított arra, hogy milyen erők szabadulnak fel, milyen eufóriát jelent, hogy végre nem külön megyünk egyik vagy másik szoborhoz. Nem kell megszüntetni a különállóságot, a különvéleményt, hisz annak is megvan a helye mind politikai, mind kulturális téren, de fórumot kellett teremteni az együttműködésre. A kommunikáció hiánya nagyon sok bizonytalanságot eredményezett, és ezt kellett felszámolni.
– A kezdeti tiltások, fanyalgások ellenére a Forgatag egyre sikeresebb lesz.
– Ezt sok háttérharc árán sikerült elérni, s bár nagyon sok támadás ért az RMDSZ-en belül is, van a megyei szövetségnek egy olyan pragmatikus vezetősége, amely kiállt mellettem, és biztatott, hogy folytassam. Brassai Zsombornak, Kelemen Mártonnak szeretném megköszönni a támogatását, s utólag úgy gondolom, hogy a Forgatag sikere azt igazolta, hogy az összefogás helyes volt, s egyre többen úgy látják, hogy van értelme. Hogy lesz-e politikai hozadéka, nem az én tisztem kiaknázni, de a platform meg van teremtve, hogy a marosvásárhelyieknek legyen egy közös jelöltje. Remélem, hogy a politikusok megértik az üzenetet, s megpróbálják a saját és a közösség hasznára kiaknázni. A politika nem feltétlenül önzetlenséget jelent, de az sem egészséges, ha egy kör érdekei háttérbe szorítják egy közösség érdekeit. Valahogy az egyensúlyt kell helyrebillenteni, és a közösséget előtérbe helyezni, ha az is fontos számunkra, hogy száz év múlva hogyan fog kinézni Marosvásárhely.
– Gondolom, ezért vállalta az önkormányzati képviselőséget is.
– Nagyon megtisztelő feladat, és nagyon nehéz is, hiszen egy olyan tanácsban kell dolgozni, ahol egy százalék esélye van annak, hogy a javaslatainknak értelmük legyen. A legnagyobb eredmény eddig, hogy sikerült megállítani bizonyos folyamatokat. Van néhány helyzet, ahol történt előrelépés, a Bernády iskola s az előbb-utóbb megszülető római katolikus gimnázium.
Vásárhely azért volt erős századokon át, mert egy olyan közösség irányította, amely pragmatikus tudott lenni, de nem távolodott el Istentől, s gazdaságilag és közigazgatásilag is sok mindent megvalósított. A Székelyföld szempontjából fontos lenne, hogy megtartsa a húzóváros szerepét, aminek alapja a politikai egyetértés lehet. Amíg itt civakodás zajlik, a mi adónkat gyakorlatilag olyan célokra fordítják, amire nem kellene, s a Székelyföldnek sem tudjuk azt a támogatást biztosítani, amire szüksége lenne.
Vadászkastély Görgényben
– Megyei viszonylatban is látványos tevékenységet fejtett ki a múzeum.
– Abban, hogy kulturális téren sikerült eredményeket elérni, nagyon jelentős szerepe volt Lokodi Edit Emőke elnök asszonynak. Feltétel nélküli támogatója volt ennek a tevékenységnek, s "belerángatta" a múzeumot egy sor kezdeményezésbe, amelyekre magam is nyitott voltam. Először is a görgényszentimrei kastélyt említeném. Az erdészeti iskola számára teherré vált a műemlék épületet fenntartani, ezért visszaadták a tanácsnak, de a polgármesteri hivatal is beleroppant a súlyba. Ezt követően kérték meg a múzeumot, hogy vegye át az épületet, s azóta mi adminisztráljuk. Nem sikerült túl sok pénzt szerezni, a megyének sem volt anyagi forrása, de a tetőszerkezet megjavításával az épület állagát konzerváltuk, s pályázati pénzekből tervezzük a felújítását.
– Milyen tervek készültek a működtetésére?
– Ahhoz, hogy a völgy is fejlődjön, s az intézmény is tudjon valamilyen szinten jövedelmet, népszerűséget kovácsolni, vadászkastélyt alakítunk ki, aminek eredetileg is használták az épületet, amelyben természetrajzi és történelmi kiállítást rendezünk be, s helyreállítódik a 11 hektáros dendrológiai park. Az elmúlt négy évben sok fafajta elpusztult, egy kétéves, nagyon erős szárazságot sínylettek meg a fenyők. A régi kastélypark szobrai is tönkrementek. Az 1640-ben I. Rákóczi György által építtetett kastély átfogó felújítását tervezzük. Az elmúlt évek feltárási munkái során néhány teremben 18.,19. századi világi jellegű falfestéseket találtunk, hasonló kevés helyen maradt fenn. Mivel igen jó állapotban vannak, viszonylag sokat lehet megmutatni. Adva van a görgényi hegyvidék, egy vonzó vadászkastélyt lehet berendezni, s szeretnénk mellé egy szállodát is építeni, ami a középréteget célozná meg, s az épületegyüttes a parkkal együtt kiváló rekreációs központ lehetne. A kastélyban szeretnénk visszaállítani néhány lakosztályt, amelyek bérelhetők lennének, s egy vendéglőt is működtetni.
Tervek Mikházáról
Ezzel párhuzamosan fejlesztjük Mikházát, ami a Felső- és a Középső Nyárádmente találkozásánál Maros megye reprezentatív területe. A római katonai tábor nyomai mellett, amit pár éve kutatunk, ott áll a nagyon jelentős 17. századi kolostor. Sajátossága, egyedisége miatt a kora barokk, késő reneszánsz, a manierizmus ritka erdélyi példája. A másik érték a népi építészet, Mikháza ugyanis sokat megőrzött a 19. század végi, 20. század eleji faluképből. Ebből szeretnénk minél többet megmenteni, s egy komplex kulturális szolgáltatóegység jöhetne létre, amit megkoronázna a római fürdő visszaépítése. Az EU-s projektben szerepel a római katonai parancsnokság épületének visszaépítése, ahol a feltárások eredményeit mutatnánk be, s több múzeumpedagógiai tevékenység során az egykori birodalom keleti határát s a reneszánsz erdélyi kultúrát népszerűsítenénk.
Az idén három saját pályázatot készülünk benyújtani a Mikházán és a Görgény-szentimrén megkezdett munka folytatására és a Kultúrpalota külső felújítására (a tetőszerkezet, főleg a bádogrész és a kődíszek sérültek). A természetrajzi múzeum ügyében a megyei tanáccsal közösen pályázunk. Ha ez a négy projekt beindul, nagy kihívás jelent számunkra, s emellett tovább kell népszerűsíteni a múzeum által őrzött kulturális örökséget. Ezt szolgálják a Kultúrpalotát bemutató és az épületben megjelenített balladákat megszólaltató DVD-lemezek, s az alagsorban art deco stílusban kávézót, vendéglőt készülünk nyitni.
– Ahogy értesültem, szép ünnepség keretében vette át a kitüntetést Csíkszeredában.
– Bevallom, hogy meglepett, és nagy megtiszteltetésnek tartom. Amit vállaltam, azt elhivatottságból és nem kitüntetésekért teszem. Nem tudom, hogy miért esett rám a választás, de megerősít abban, hogy a magyar kultúráért végzett munkát tovább kell folytatni abban a városban, ahol a mi kultúránkat egyesek meg sem akarják ismerni. Úgy érzem, rajtunk is múlik, hogy értéknek tekintik-e, s ezt szeretném elősegíteni.
Sokaknak jár köszönet ezért a kitüntetésért, hiszen csapatmunka nélkül nem lennének eredmények. Elsősorban a családomnak, feleségemnek köszönöm a támogatást, de fontos a múzeumi kollégáim, barátaim segítsége és bizalma is. Ez a kitüntetés őket is illeti. A jutalom azt bizonyítja, érdemes volt hazatérni és dolgozni, és ezentúl még nagyobb felelősséggel tartozom, tartozunk közösségünknek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)