Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gombáserdő (ROU)
1 tétel
2015. április 1.
Szaporodó fantomfalvak: lakatlan maradt a Bihar megyei Erdőtelep
Lakatlan maradt egy Bihar megyei település: az Érszőllős községhez tartozó Erdőtelepen a múlt héten hunyt el az utolsó lakos.
„Már ötven évvel ezelőtt elkezdődött a falu kihalása. Nem volt áram, nem volt út. Lassan elköltöztek onnan az emberek. Voltak, akik Érszőllős községbe, mások Margittára” – emlékezett vissza Beke László.
Érszőllős község polgármestere rámutatott, hogy míg évtizedekkel ezelőtt mintegy harminc gazdaság alkotta az amúgy találóan Kinlódjfalva (Satul de Necaz) néven is ismert települést, addig 1970-re egyetlen ház maradt, így a közművesítés még elképzelés szintjén sem merülhetett fel. „De Jóska bácsi nem akart onnan elmenni, lokálpatrióta volt. Ügyes ember volt, állatokat tartott, kútfúrással foglalkozott, volt egy kis kovácsműhelye. Igazából mindenhez értett” – ecsetelte a község elöljárója, aki épp két hete látogatta meg a 81 éves idős embert, aki két éve veszítette el feleségét.
Mint megtudtuk, a férfi lánya és unokája egy közeli településen lakott, és rendszeresen látogatták. „Bejárt a községbe, onnan vett gyógyszert, kenyeret. Nem volt annyira egyedül. Egy korábban Margittára költözött erdőtelepi férfi jurtát épített a faluban. Van vagy 400 birkája, így a juhászai is ott vannak” – tette hozzá Beke László.
Erdőtelep 1956-ban vált önálló településsé, korábban a közeli Úsztató része volt. Az önállósuláskor még 69 lakosa volt, a 2002-es népszámláláskor azonban már csak két, egyébként magyar nemzetiségű lakost regisztráltak, akárcsak a legutóbbi cenzuskor.
Romániában egyébként 126 fantomtelepülést tartanak nyilván. A lakatlan helységekről nemrég egy interaktív térképet is készítettek civilek. Erre számos erdélyi település is felkerült, Hargita megyéből négy, Kovászna megyéből egy falu. A készítők Szatmár megyében négy, Szilágyban kettő, Kolozsban hét, Marosban tíz, Fehér megyében tizenkettő, Hunyad megyében hat, Temes megyében négy fantomtelepülést tartanak nyilván.
Az említett Bihar megyei településhez hasonló a Szatmárudvarihoz tartozó Gombáserdő, mely korábban a községközpont része volt. A statisztikák szerint 1910-ben 183 lakosából 99 román, 84 pedig magyar nemzetiségű volt. 2002-ben még 15 lakost számláltak a faluban, ezekből 13 román, 2 pedig magyar volt.
Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)