Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Glasgow (GBR)
7 tétel
2000. július 10.
A Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozóját a Királyhágómelléki Református Egyházkerület minden egyházmegyéjében rendezvénysorozatokkal ünneplik meg. Júl. 8-án tartották meg az épülő nagyvárad-rogériuszi templomban a Bihari Egyházmegye ünnepségét. A nyitó áhítaton Tőkés László hirdetett igét. A Bihari Egyházmegye esperese, Borsi Zsigmond és főgondnoka, Szilágyi Péter mondott üdvözlőbeszédet, majd John Thomson glasgow-i lelkész beszélt. Többek közt elmondta, hogy többször járt már Romániában, de három dolog semmit sem változott: az utak minősége, az infláció mértéke és a pénztelenség. A Bihari Egyházmegye egyesített kórusa elénekelte a világtalálkozó himnuszát, Dr. Major Huba Zsolt nyugalmazott lelkipásztor előadást tartott A Partium múltja, benne a reformátusság helyzete, Szilágyi Zsolt képviselő pedig A Partium politikai, gazdasági helyzete és kilátásai a jövőben címmel. Az ezt követő fórumon az egyházmegyék küldötteinek ismertetői hangzottak el. /Egyházmegyei ünnepség. Reformátusok a Partiumban. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 10./
2001. május 26.
"A holokausztra emlékezik a marosvásárhelyi zsidó hitközség június 3-án a zsinagógában, majd a zsidó temetőben. A megemlékezésen a glasgow-i izraelita hitközség küldöttségét fogadják. A megemlékezés napja egybeesik a környék zsidóságának 1944-ben történt deportálásának időpontjával. Ausch Sándor, a hitközség titkára elmondta, a mintegy 250 lelket számláló marosvásárhelyi izraelita közösség minden évben megemlékezést szervez. A titkár szerint a hitközség a holokauszt emlékére tervez szobrot állítani; Izsák Márton marosvásárhelyi szobrászművész alkotása már 1947-ben elkészült. /A glasgow-i rabbit is elvárják. Holokauszt-emlékszobrot állítana a marosvásárhelyi zsidó hitközség. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./"
2016. augusztus 16.
Székely jelképekről a világ heraldikusainak
A székely közösség címerének alakulása annak megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált címmel tartott előadást a Glasgowban rendezett 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson dr. Szekeres Attila István augusztus 11-én. A Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet elnöke a sajtót arról tájékoztatta: a meghívás nagy megtiszteltetésnek számít.
A mintegy másfélszáz szakember jelenlétében zajló konferencia egyedüli magyar résztvevőjeként Szekeres Attila István a székely jelképek alakulását mutatta be a kezdetektől napjainkig. Az előadó tájékoztatásából megtudtuk azt is: a külföldi szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit ő is többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie. Ha pedig már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, hogy a hold miért került kissé alább, mint a „csúnya” (ugly) csillag. Szekeres Attila István elővette az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót, és bemutatta azt. A szakembernek a kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 19.
Székely jelképekről a világ heraldikusainak (I.)
A székely közösség címerének alakulása megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált címmel tartott gazdagon illusztrált előadást a skóciai Glasgowban rendezett 32. nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszuson dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke augusztus 11- én. (A hivatalosan bejegyzett cím így hangzik: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)
A nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban. Jelen kongresszus helyszíne Glasgow, a korábbiaké visszamenőleg Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg stb.
A kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. A sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetésnek számít a Sepsiszentgyörgyi heraldikus meghívása. Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökének a kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta.
A nemzetközi kongresszuson való részvétel célja a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A mintegy másfél száz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgow-i Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő, Szekeres Attila István a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órán át mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a "csúnya" (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette és bemutatta az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót.
Az előadás tartalma "dióhéjban":
A heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. A régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyas oltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is.
A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellék címerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi pélábániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
A nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken.
(Folytatjuk)
Szekeres Attila
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 1.
Székely jelképekről Skóciában
Glasgowban, Skócia legnagyobb városában tartott előadást a székely címer alakulásáról a világ minden tájáról összesereglett heraldikusoknak dr. Szekeres Attila István. A címertani munkásságáról Hargita megyében is ismert történész számol be a 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus eseményeiről és dióhéjban összefoglalja előadását.
A székely közösség címerének alakulása annak megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált (angolul: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)– ez a barokkos körmondat volt dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet elnöke által a skóciai Glasgowban rendezett 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadásának címe. A jeles esemény 2016. augusztus 11-én zajlott Skócia legnagyobb városában, Glasgowban. A kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta. Az előadó beszámolója szerint a Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban, Glasgow előtt Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg adott otthont a rendezvénynek.
Mint írja, a kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. Megjegyezte, hogy a sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetés számára, hogy előadása felkeltette a szervezők érdeklődését és meghívták a rangos szakmai rendezvényre. „Valami olyan érzés, mint amikor egy sportoló kijut az olimpiára” – írta Facebook-bejegyzésében. A nemzetközi kongresszuson való részvételének célját így határozta meg az előadó: a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A beszámoló szerint a mintegy másfélszáz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgowi Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órában mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a „csúnya” (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót, és bemutatta azt. Előadásában Szekeres Attila István kifejtette, hogy a heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. Mint írja, a régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyasoltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is. A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellékcímerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi plébániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
Az előadó kitért arra, hogy a nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken. Szó esett a „székely nemzet pecsétjéről” is, amelyről Barcsay Ákos fejedelemsége idején, az 1659. május 24.–június 15. között Szászsebesen tartott országgyűlésen határoztak. A III. cikkely rendelkezik a pecsétekről: „bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerént, az erdélyi vármegyéké, a másik, a székelységé a harmadik, a szász natióé, a negyedik az Erdélyhez incorporáltatott Magyarország részéjé. (…) A pecsétek ilyenek legyenek: az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insigniájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Transylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való irása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóviz s a kettős kereszt, környűlvaló irása: Sigillum Partium Hungariae Transylvaniae annexarum. (Magyarország Erdélyhez csatolt részeinek pecsétje). Hivatalosan ekkor törvényesítették a székely rendi nemzet jelképeit: a napot és a holdsarlót – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a három erdélyi rend bélyegzőjét együttesen használták, azokkal hitelesítettek dokumentumokat. (A Partiumé nem készült el, a törökök elfoglalták Nagyváradot.)
Az előadó kitért arra is, hogy a székely nemzet pecsétnyomóját ezüstből készítették. Belsejében barokk kartusba foglalt fektetett ellipszis – lenyomatában –, jobbról megszemélyesített, sugárzó naparc, balról szintén megszemélyesített, szintén sugárzó, növekvő holdsarló. A pecsétnyomó szélén körbefutó vésett körirat: SIGIL. NATIONIS SICULICÆ. LO ERDELIORSZAGÆ HA. A latin szöveg – SIGIL[lum] NATIONIS SICULICÆ – jelentése: a székely nemzet pecsétje. A mellette levő magyar szöveg töredékének kiegészítése a szász nemzet bélyegzőjére került. Azon a latin szöveg – SIGIL. NATIONIS SAXONICÆ – a mellé került magyar felirat a következő: ROM NEMZETBOL AL. Összeolvasva, megfejtve: HÁROM NEMZETBŐL ÁLLÓ ERDÉLYORSZÁGÉ. Ebből is látható, hogy a pecséteket együttes használatra szánták.
Szekeres Attila István kitért a szimbólumok színvilágára is. Rávilágított arra, hogy a székely nemzet címerének mázai a szokásjog alapján alakultak ki, hiszen természetes volt, hogy az égitesteket kék mezőbe helyezzék, s a nap arany-, a hold meg ezüstmázat kapott. A mázakat jó száz évvel később, 1765-ben jelenítették meg abban az adománylevélben, melyben Mária Terézia királynő nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt. Az 1765. november 2-án kiállított dokumentumban a címert megfestették. A vörös keskeny pólyával vágott pajzs felső, égszínkék mezejében a csíkból növekvő, kiterjesztett szárnyú, jobbra néző fekete sast jobbról arany naparc, balról megszemélyesített ezüst holdsarló övezi, ám ekkor a holdat megfordították, s a szokástól eltérően fogyóként ábrázolták. A címer alsó, arany mezejében hét vörös bástya jelenik meg. A már ismert, 1659-ben meghatározott rendi jelképek alkotják a címert. Napos-holdas pecsétábra jelenik meg számos Székelyföldi településnek a XIX. század közepe táján vagy a XIX. és XX. század fordulóján készült bélyegzőjén, hol címerpajzsban, hol anélkül.
A napot és holdat mint székely jelképpárost tartalmazó Erdély-címert szerkesztették be az osztrák–magyar kiegyezés utáni Magyar Királyság 1874-es, 1896-os és 1915-ös címerébe. Ugyanúgy az első világháborút követően megnagyobbodott Románia 1921-ben törvényesített, Keöpeczi Sebestyén József által alkotott címerébe negyedik mezőként – emlékeztetett az előadó. Hangsúlyozta, hogy a királyságra utaló jegyektől megfosztva, 1992-ben ezt a címert fogadta el a törvényhozás Románia jelképeként. Ezáltal, közvetve bár, de Románia mai címere székely jelképeket is tartalmaz. A törvényhozás visszahelyezte a királyi koronát a sas fejére – az erről szóló 2016/146-os törvény július 19-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben – jegyezte meg.
A romániai magyar közösség autonómiaharcát zászlajára tűző Székely Nemzeti Tanács 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön tartott közgyűlésén határozott saját jelképeiről: címerről, zászlóról. A címer kék pajzsban két sarkán álló nyolcágú arany csillag és növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló aranysávval vízszintesen vágott fektetett kék téglalap, amelynek felső sávjában az árbóc felől, a heraldikai jobb oldalon egy két sarkán álló nyolcágú arany csillag és egy növekvő ezüst holdsarló látható. A címert a székely közösség címeréből ihletődve, a zászlót 17. század eleji székely hadizászlók mintájára tervezte Kónya Ádám művelődéstörténész. Ezeket a szimbólumokat a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen tartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld jelképeivé nyilvánította – vázolta az előadó a székely jelképek legújabb kori történelmét, mondván, hogy a címert kevésbé, ám a zászlót gyakran használják. Mint mondta, a román hatalom üldözi a székely jelképeket, a székely zászló kitűzéséért bírságokat rónak ki az állam hivatalnokai, ezért a Székelyföldön, de egész Erdélyben is a többségében magyarlakta vidékeken egyre szaporodnak a székely zászlók, ünnepeinken, történelmi megemlékezéseinken és főleg tiltakozó megmozdulásainkon egyre gyakrabban lehet zászlóerdőt látni.
A székely zászlót az állandósult használat hitelesítette, a jelkép a romániai magyarság autonómiatörekvésének szimbólumává vált – zárta a glasgowi 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadását dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke.
Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. február 18.
Templom a Hargitán
„Szó, szó, szó” – mondja Hamlet. „De mi a veleje?” – hangzik rá a kérdés Poloniustól. Mélyen elgondolkodtató, hogy mennyi minden rejlik egy egyszerű szó, egy egyszerű mondat mögött. Keresztényellenesség. Csak egy szó. Mégis benne az egész világtörténelem. Az Ó- és Újtestamentum minden rezdülése, a kereszténység terjedése, eluralkodása a világon, a keresztes háborúk, az inkvizíció szörnyűsége, a reformáció. A szó mögött rejtőzik Magyarország Európához tartozása, felemelkedése, államalapítónk zsenialitása. És ott lapul az iszlám 150 éves zsarnoksága, Mindszenty bíboros örök érvényű lelki ereje és kitartása, és a kommunizmus legalább százmillió embertársunkat és hitét kiirtó kegyetlensége is.
Ma pedig erre a múltra épül a nemzetállamok végleges eltörlésére irányuló liberális törekvés, a gyökerekhez való ragaszkodás felszámolása, a keresztény hit föld színéről történő eltörlésének elementáris erejű célja, s fajunk megcsúfolása, álságos emberi jogi jelszavak mögé bújtatva. S bizony, az ember- és nemzetellenes ultraliberális eszme nyilai gyakran célba érnek.
Az Európai Unió bürokratái rettegtek attól, hogy a kereszténység megtartóerejét rögzítse a szervezet alapokmánya. Márai Sándor így írt: „Ha a keresztény Európa meg akarja tartani vezető szerepét, új aszkézisra kell elszánnia magát… Ha a civilizációt nem tudjuk megtölteni egy ősrégi örökség, az európai keresztény műveltség és erkölcs tartalmával, elhal benne a nemesebb emberi becsvágy, és az élethez való jogunk.” E szavak rögzítésekor 1941-et írtunk. Ma 2017-et. Soha aktuálisabb gondolatok Európáról, mint Márai 76 éves szavai.
Keresztényüldözés Európában. Szó, szó, szó. És a „veleje”? 2010-ben Franciaország lakosságának 28, Németországnak 25, Hollandiának 42 százaléka vallotta magát ateistának. Európa roskadozik a „funkcióváltó” templomoktól.
A holland Arnheimben a Szent József-katedrálisban görkorcsolyáznak, más templomokban konditerem és szupermarket működik. Glasgow-ban az Òran Mór [skót gael nyelven: „nagy dal” – a szerk.] névre átkeresztelt templomba kocsma települt. Edinburgh-ban a skót egyház honlapon hirdeti a templomokat eladásra. Manchester közepén a valamikori Szent György-templom tornyában luxuslakás épült. A The Wall Street Journal adatai szerint az elmúlt években az anglikán egyház átlagban évente húsz, a német katolikus egyház ötven templomot zár be. Tény, hogy a kommunisták ugyanúgy féltek a kereszténységtől, mint ma a liberálisok, mert a történelmi egyházak szerepe mindig is jelentős volt, ha létezhettek. Vallási, erkölcsi, oktatási, karitatív, egészségügyi, nemzetösszetartó szerepük elvitathatatlan minden társadalomban.
Nem véletlen tehát, hogy Erdélyben is rengeteg a romos, magára hagyott, vagy éppen tóba süllyesztett keresztény templom. S amikor napjainkban a legádázabb jeleit tapasztaltuk az újabb keresztényüldözésnek, a keresztényellenességnek és az erőszakos iszlamizációnak, amikor már temettették velünk a keresztény hitet, történt valami. Tán isteni elrendelés?
2016. szeptember 18-án leégett egy katolikus templom Székelyföldön, Atyha községben. Volt ugyan villámhárítója, de a természet ereje nagyobb volt az emberi képességeknél. A templom a történelem során súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül az 1790-es években történő megépítése óta.
1867-ben leégett, 1927-ben vihar vitte el a tornyát. És most ismét megtörtént a lehetetlen: ugyanabba a templomba csapott a mennykő. Mintha a mennybéli Atya elrendelte volna, hogy a Sóvidék legmagasabb pontján, több mint 700 méter magasan álló, messziről is jól látható templomot a községben uralkodó végtelen szegénység ellenére újra és újra fel kell építeni. A kereszténység és Isten dicséretére és a hívők lelke érdekében. Mert nem lehet feladni. Még a keresztényellenesség reneszánszában sem. Kétszáz, főként idős magyar lakja a települést. Mindnyájuk egy életen át tartó munkája sem tudná talán előteremteni az újjáépítéshez szükséges 112 millió forintnak megfelelő román valutát. Adorján Imre atya augusztusban került a plébániára, abban bízva, hogy szép, nyugodt nyugdíjasévei lesznek a Hargita tövében.
A templomban volt a tragédia idején, s csak az életét tudta megmenteni egy miseruha kíséretében. Könnyeivel küszködve mondta el a kameráknak, hogy ők egyedül képtelenek lesznek megépíteni Isten házát. Így a felszentelt ravatalozóba költözött a hit gyakorlása. Shakespeare sem találhatott volna ki szimbolikusabb üzenetet. Székelyföldön az Atyha (Atya) nevű községben a XXI. századi keresztényüldözés idején Isten imádata a ravatalozóba kényszerült.
De megtörtént a csoda. Összefogtak az anyaországi, a romániai, a clevelandi magyarok, civil szervezetek, erdélyi önkormányzatok és a magyar állam, s fél év alatt összeadták az új templom anyagi fedezetét. A magyarok megint fityiszt mutattak a liberális, istentagadó világnak, mert a magyarok többsége mélyen a lelkében érzi, hogy több évezredes fennmaradásunkhoz az isteni hit kellett. Így ezeknek az embereknek a jóvoltából Atyhában a mennyei Atya visszatérhet a ravatalozóból a templomba.
Templomépítés összefogásból. Csupán szavak. De mit is takarnak? A keresztény értékrend visszatérését egy olyan világba, amely már ünnepelte a nihilizmust, az önmagát megtagadó emberi lényt, a szabályok nélküli, önpusztító nyílt társadalmat. A Civil Összefogás Fórum a páratlan sikertörténet megünneplésére és még egy utolsó adomány biztosítására jótékonysági estet szervez nagyszerű művészek közreműködésével a Vigadó dísztermében március 13-án, este 7 órakor.
Ünnepelünk. Szó, szó, szó. De ami mögötte van, az remélhetőleg az istentagadó világ összeomlásának kezdete. A magyar nemzet egy része megint irányt mutatott. Köszönet érte! S boldogan értünk egyet XII. Pius pápa gondolataival: „A társadalmi egyensúly legszilárdabb alapja egy olyan erkölcsi rend, amely nem hideg és számító logikából, hanem Krisztus példáját követve az igazságosságból és a nagylelkű szeretetből táplálkozik.”
Bencze Izabella
A szerző jogász
Magyar Idők
2017. május 15.
Romániai emberkereskedelemről készített dokumentumfilmet a BBC
A film olyan romániai munkásokról szól, akik sok esetben nem is sejtik, hogy az emberkereskedő hálózatok áldozatai lesznek.
Dokumentumfilmben mutatja be a BBC a román vendégmunkásokat utaztató emberkereskedelmi hálózat egy részének működését. Sam Poling oknyomozó Eladó Emberek (Humans for Sale) című filmjében végig követi az útvonalat Bukaresttől egészen Angliáig, amelyen busszal szállítják a munkavállalókat, akiknek nagy része az emberkereskedők hálójában végzi. Az utazás eseményeit a film rejtett kamerás felvételeken mutatja be, amely a háromnapos utazás során próbál fényt deríteni arra, hogy a munkavállalók mennyire vannak tisztában azzal, mi vár rájuk az utazás végén, ha megérkeznek a célországba. A Kelet-Európát és Skóciát összekötő emberkereskedelmi hálóba került munkavállalóknak legtöbb esetben nincs tudomásuk arról, hogy modern kori rabszolgaság vár rájuk. A BBC szerint Románia és Nagy-Britannia között olyan nagy méreteket ölt ez a tevékenység, hogy az emberkereskedelmi hálózatokban dolgozók minden lehetséges útvonalat és eszközt kihasználnak, hogy célba juttassák a munkavállalókat. A BBC filmjéből kiderül, a külföldi munka és a jobb pénzkereseti lehetőség miatt az emberek önként vállalják, hogy számukra ismeretlen személyek közvetítésével vállaljanak munkát és jussanak el a célországba, a munkáltatóhoz is közvetítőn keresztül jutnak el.
A film nem követi az emberek sorsát a külföldre érkezés után, azonban az emberkereskedők által érvényesített módszerek ismertek. Közlik az munkavállalóval, hogy bár az előre megbeszélt munkabér összege változatlan, de abból még levonnak az étkezésre, útiköltségre vonatkozó egyéb kiadásokat is. Ezután kezdődik a hitegetés, ugyanis a munkáltató ennek során elmagyarázza a becsapott munkásnak, hogy mennyi időbe telik visszafizetnie a tartozását, és mennyi idő elteltével kezd profitot termelni az elvégzett munka után kapott fizetéséből. A filmből kiderül, hogy az áldozatokat szállító busz hetente háromszor teszi meg a Bukarest-Glasgow útvonalat, amelyért 165 angol fontot fizetnek az utasok. Sam Poling beszámolója szerint a kisbusz hátsó részében nem voltak ablakok, és az ajtónyitót is leszerelték, a sofőr szerint azért, “mert voltak olyan utasok, akik szerettek volna kiszállni, miközben az autó haladt”. Az alanyok elmondása szerint egy építkezésen dolgozó munkás Angliában heti 6 nap munkával 10 órás munkaidő mellett 200 fontot kereshet, a zöldségszedő munkások órabére 3,50 font. Az munkavállalók elmesélik, hogy Romániában napi 7 fontnak megfelelő összegért dolgoztak. „Ha napi 7 fontot keresel, és gyermekeid vannak, az a pénz semmire nem elég. Így nagyon nehéz az élet” - mondta a film egyik alanya. A modern rabszolgaságba kényszerülő beazonosított romániai munkavállalók száma több mint 6000. A legtöbb áldozat a mélyszegénység elől menekül. Az emberkereskedelem ellen nem elég csak a hatóságoknak fellépniük, a megoldás több tényezőn is múlik. Egyrészt a társadalom szintjén csökkennie kell a munkakihasználással szembeni toleranciának, szigorítani kell a munkafeltételek betartását a célországokban, és vissza kell szorítani a korrupciót. Emellett pedig kiemelten kellene figyelni a magasabb kiszolgáltatási helyzetben élőkre, és a kiszabadult túlélőkre.
Transindex.ro