Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Girókuta (ROU)
1 tétel
2015. május 27.
Emberek váltak földönfutóvá a jégverés miatt Szatmár megyében
A legfrissebb adatok szerint harminchat településen okozott komoly károkat a hétfő délutáni jégvihar Szatmár megye középső és északkeleti részén; eddig negyvenhét embernek el kellett hagynia otthonát – számolt be a szatmar.ro. A portál a Szatmár megyei prefektúra által kedd délután nyilvánosságra hozott adatokra hivatkozva azt írta, 3125 lakásban, 3412 gazdaságban, illetve gazdasági épületben tett kárt a jégverés. Girókután húsz, Batarcson pedig huszonhét embert kellett kilakoltatni, őket iskolákban és rokonoknál szállásolták el ideiglenesen.
A kormányhivatal közlése szerint a kárt szenvedett területek mérete meghaladja a 23 ezer hektárt: ebből csaknem 21 ezer hektár szántóföld, 1293 hektár szántó és legelő, 1200 hektár pedig erdő. A hétfői ítéletidő tönkretett 158 kutat, 26,8 kilométernyi községi utat és csaknem hat kilométer villanyvezetéket. A meteorológiai szolgálat szerint hétfőn néhány óra leforgása alatt Szatmár megye egyes területein 32,2 liter csapadék is hullott egy négyzetméternyi területen. A lezuhanó jégdarabok átmérője helyeként elérte az 5,2 centimétert, jelentős kárt okozva ezzel közel kétezer járműben.
maszol/MTI