Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gelle (SVK)
1 tétel
2017. december 26.
Az elérhető legmagasabb pontszámmal jutott a Fölszállott a páva döntőjébe a gyimesi néptánccsoport
A gyimesi Tatrospart Néptánccsoport a Gyimesvölgye férfikórussal közösen előadott produkciójával továbbjutott a Duna Televízió Fölszállott a páva tehetségkutató műsorának döntőjébe.
Három erdélyi produkció jutott be az ötödik alkalommal megrendezett, Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjébe: a hét magyarországi versenyző mellett a Kalotaszeg Legénytársulat, a szamosújvári Ördöngös zenekar, és a gyimesbükki, hidegségi, gyimesfelsőloki, illetve gyimesközéploki fiatalokból álló Tatrospart Néptánccsoport küzdhet pénteken a győzelemért.
A Fölszállott a páva tehetségkutató műsor utolsó középdöntőjét kísérhették figyelemmel a nézők péntek este a Duna Televízióban. Az élőben közvetített műsorban 12 produkcióval léptek színpadra a versenyzők négy kategóriában, a néptáncegyüttesek közül a zsűri a legmagasabb pontszámmal a gyimesközéploki Tatrospart Néptánccsoportot juttatta tovább a pénteki döntőbe.
A Kalotaszeg Legénytársulat közönségkedvencként jutott tovább. A gyimesi néptánccsoport gyimesi lakodalmast adott elő, a produkcióban pedig – az elődöntőhöz hasonlóan – ezúttal is fellépett a Gyimesvölgye férfikórus néhány tagja is. Az eredményhirdetés után a gyimesi együttes két tagja egy videóban arról beszélt, alig tudták elhinni, hogy továbbjutottak, nagy volt az öröm. Elmondták azt is, a Fölszállott a pávát nem egy versenyként fogják fel, sokkal inkább az motiválja őket, hogy otthonról és világszerte hányan kísérik őket figyelemmel, hiszen ők képviselik Gyimest.
Hozzátették, a pénteki döntőre egy olyan kihalófélben lévő újévi népszokás bemutatásával készülnek, amely csak a gyimesi vidékre jellemző. Be szeretnék bizonyítani, vannak olyan fiatalok, akik nem feledték el a régi szokásokat, és újjá szeretnék éleszteni a hagyományokat.
A Fölszállott a páva idei kiadásában a 16 és 35 év közötti versenyzők négy kategóriában álltak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, táncos szólisták és táncospárok, valamint néptáncegyüttesek. A teljes Kárpát-medencét lefedő területi válogatókat követően kategóriánként 12–12, azaz összesen 48 csapat, illetve egyéni versenyző jutott tovább a verseny elődöntőjébe, amelyet négy szakaszban tűztek műsorra: péntekenként minden kategóriából 3–3 produkciót láthattak a nézők.
Az elődöntők során a zsűri hetente a négy kategória legmagasabb pontszámot elért versenyzőit juttatta tovább (4 produkciót), valamint a nyolc kieső közül még két produkció is továbbjutott a középdöntőbe. Ennek értelmében minden héten hatan jutottak tovább, ezáltal összesen 24 produkció mérte össze tudását a középdöntőben, ahol már a nézők szavazataira is számíthattak a versenyzők. A középdöntőket két szakaszban tartották, mindkét héten a négy kategória legjobbjai és egy közönségkedvenc jutott tovább. Így állt össze a döntő mezőnye, amelyben 10 produkció versenyzik: az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a Pendely Énekegyüttes (Debrecen) és Sőregi Anna Komáromi Kristóf kíséretével (Budapest), a táncos szólisták és táncospárok közül Fodor Mátyás (Gyenesdiás) és Haraszti József (Bátonyterenye), a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában Debreczeni-Kis Helga (Szentes), az Ördöngös zenekar (Szamosújvár) és a Pósfa Zenekar (Gelle-Pósfa), a néptáncegyüttesek közül pedig a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Kalotaszeg Legénytársulat (Méra) és a Tatrospart Néptánccsoport (Gyimesközéplok) lép színpadra.
A pénteki döntőben a négy kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját. Iszlai Katalin / Székelyhon.ro