Fülöp G. Dénes református lelkipásztor /Marosvásárhely/ negyven éves szolgálat után nyugdíjba vonul. Fülöp G. Dénes a református teológia hallgatója lett. - A szekuritáté beépült a teológiai intézetbe. Az országosan létrejött a diákszövetség gyűlést tartott Kolozsváron, 1956. október 23-án. Ezen jelen volt Fülöp G. Dénes, s meg se szólalt. Három esztendő múlva pereket indítottak, a megtorlás kiindulópontja ez a gyűlés volt. Őt három év múlva szedték elő, ellene a fő vád az volt, hogy az "ellenforradalom" mellé állt. A vádiratban felrótták azt is, hogy Fülöp G. Dénes megjelent Páskándi Géza perén és jegyzeteket készített. Marosvásárhelyen 1959-ben segédpap volt, amikor letartóztatták, lelkésszé szentelése után egy nappal. Tizenegy év börtönre, teljes vagyonelkobzásra és tíz év teljes társadalmi jogvesztésre ítélték, de csak négy évet töltött le. A szamosújvári börtönben volt, majd kivitték a Duna deltába. Sok társa teljesen tönkrement. Rendkívüli megpróbáltatások voltak. A megsemmisítésükre törtek, kegyetlenkedtek velük. Sokan meghaltak. Van olyan barátja, aki most is fél, ha a főtéren találkoznak és suttogva beszél. Ő viszont lelkileg épségben jött haza, hitében megerősödött. Borzasztó volt a rizses tó. Reggeltől estig hideg vízben álltak. Most jönnek elő az ízületi fájdalmak. - 1960-tól kezdődött a politikai foglyok rehabilitálása, de ő csak 1963-ban szabadult. Románia nem amnesztiát adott, hanem kegyelmet gyakorolt, ami azt jelentette, hogy feltételesen helyezték szabadlábra. Akármikor visszavihették volna. A büntetés arányában szabták meg a jogi feltételeket. Szabadulása után nem lehetett pap, a cukorgyárban volt munkás, zsákokat kellett emelgetni. 1965-ben lehetett újra pap, Gegesen. A marosvásárhelyi Vártemplomban 18 évig szolgált. a nyelviskolát is. Állandóan legalább 300 hallgatója van. A Kántortanító-képző Főiskola fenntartása a Vártemplom pénztárkönyvén keresztül történik, termeket biztosítanak. Államilag nem ismerték el ezt a főiskolát, de úgy működik, hogy négy év után a hallgatók magyar oklevelet kapnak, végzősei tanítók, kántorok lehetnek. A diplomát Bukarest elfogadja - egy nyelvvizsga letétele után. /Máthé Éva : Búcsúzik a Vártemplom lelkésze. Negyven évnyi közösség- és intézményépítés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23., folyt.: febr. 25./

Magyar Kertész Társaság alakult, a nonprofit, apolitikus érdekvédelmi szervezetet a múlt hónapban jegyezték be. Az alapító tagok: Kiss Borbély László, (Havad község, Geges falu) Seprődi József, (Dicsőszentmárton), Kiss Ildikó (Marosvásárhely) és Dán Márton József (Marosvásárhely). Seprődi József, a társaság egyik alelnöke ismertette, hogy 14 pontban fogalmazták meg a társaság megalakításának céljait, köztük van a kertészeti kultúra terjesztése, a kertészeti oktatás támogatása, a magyar kertészeti szaknyelv megőrzése és fejlesztése, kertészeti ágazatok szövetségeinek létrehozása, országos kertészeti hálózat kialakítása stb. /(kilyén): Kertész társaság alakult. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./

Kis Csaba református lelkész 1985 óta szolgál a havadi gyülekezetben. Leányegyház a nagyadorjáni, s hétvégeken Gegesben is szolgál. 1985-ben 400 lélek tartozott a havadi és 190 a nagyadorjáni református gyülekezethez. Ez az idénre 260-ra, illetve 60-ra apadt. A fogyatkozás tovább tart. A falvak lassan-lassan elöregednek, a fiatalok máshol keresnek megélhetést. Az üresen maradt házakba romák költöznek. A többi településsel ellentétben viszont itt a romáknak a társadalomba való beilleszkedése nem okoz gondot. Náluk sok gyermek van, így évtizedek múlva megváltozik a demográfiai egyensúly. Valamikor itt csak magyar szót lehetett hallani, most azonban egyre több a román. Geges elszegényedett gyülekezet, képtelen saját lelkészt tartani. A gyülekezet lélekszáma 270-re apadt. /Nagy Annamária: Apadó lélekszám. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./

Az Erdélyi Református Egyházkerület működtetette Diaszpóra Alapítvány szórványmissziós programot indított a héten a Küküllői Egyházmegyéhez tartozó lelkész nélküli kisgyülekezetekben. Több éve szervezi az alapítvány a nyári missziót az elöregedő, magányos gyülekezetek lelkigondozására, illetve olyan felmérő munkára, amely a református felekezetűek lélekszámát hivatott összesíteni. A tíznapos program alatt a dicsőszentmártoni tömbháznegyedben élőket keresték fel, nyilvántartásba vették a változásokat. A teológusok többek közt Márkodon, Szövérden, Gegesben, Kóródszentmártonban és Bözödön tartottak istentiszteleteket, a vallástanári szak hallgatói a gyermekeknek, fiataloknak szerveztek különböző foglalkozásokat, ellátogattak a betegekhez. A Diaszpóra Alapítvány tíz éve vállalta a tömbmagyarságon kívül élő magyar reformátusok lélekszámának a felmérését. A misszió résztvevői, teológusok, vallástanárok rendszeresen látogatják a Kárpátokon kívüli kisgyülekezeteket, foglalkozásokat szerveznek az ott élőknek. A Maros megyében végzett missziós szolgálatot a résztvevők más, szórványban élő magyar református közösségekben folytatják, és az Ókirályságba, Drobeta Turnu-Severin környékére látogatnak el. /A. E.: Missziós szolgálat a Küküllő mentén. = Krónika (Kolozsvár), júl. 8./

Havad községnek is van lapja, a Kolompszó. Az indítást a Milvus Csoport ajánlotta fel, legyen a lap a kisközség életének a tükre. Az első szám köszöntőjében az egyik szerkesztő, László János tanár, néprajzgyűjtő írt arról, hogy „öregedő falvak veszendőbe hanyatló értékeit szeretnők megtartani legalább az írott szó szintjén”. A háromhavonta megjelenő A4-es alakú, 12 oldalas lapot szerkeszti László János, Balogh Irma és Domokos Csaba. Az első két számban Adorjáni Judith bemutatta a község falvait (Geges, Rigmány, Nyárádszentsimon, Havad, Vadasd), melyekben 1545 személy él. Az első szám 2006 májusában látott napvilágot. /(bölöni): Kolompszó. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

Fülöp Dénes /Geges, 1938. máj. 18. – 1996. dec. 29./ Székelykeresztúron szerzett tanítói diplomát, oktatott Kendőben és Márkodon, a Bekecs alján. Elvégezte a marosvásárhelyi tanárképző főiskolát, magyar nyelv és irodalom – történelem szakon. Haláláig Makfalván tanárkodott. 1966-ban szakdolgozatként megírta Makfalva történetét. Összegyűjtötte Makfalva helyneveit, ez megjelent az ELTE-füzetek sorozatban, 1998-ban Budapesten. Összegyűjtötte a makfalvi helyi legendákat, ezek (más szerzők gyűjtésével egyben) a Beszélik rólunk, magyarokról... című kötetben jelentek meg (Budapest, 1999). Pedagógusként a legjobbak közül való, cikkei rendszeresen jelentek meg. Makfalván a helyi néprajzi múzeum 1975-ben nyílt meg. 2004 júliusában, a múzeum 30 éves évfordulóján felavatták a szövőszobát, amely Fülöp Irén munkáját és Zsigmond Dánielné Bernád Ilona adakozását dicséri. Fülöp Dénesnek nem kis része volt abban is, hogy az iskola 1999-től a Wesselényi Miklós nevét viseli. Makfalva azon ritka községek közé tartozott, ahol 1969-től 1989-ig irodalmi színpad működött. Ennek a szervezője-motorja is Fülöp Dénes volt, akit felesége, Fülöp Irén minden munkájában szívvel-lélekkel támogatott. Híre van a makfalvi képzőművészeti alkotótábornak. Előzménye az 1990-ben életre hívott Wesselényi Közművelődési Egyletben folyó élénk tevékenység, melyet szintén a Fülöp házaspár irányított. Az egylet tánccsoportot, irodalmi kört működtetett, képzőművészeti tárlatokat szervezett. A művésztábor 1999-ben felvette a néhai Nagy Pál marosvásárhelyi festőművész, tanár nevét. /Bölöni Domokos: Egy népművelő pedagógus emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 4./

A marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör és a marosszentgyörgyi Harangszó című újság találkozóra hívja a nonprofit helyi lapok, újságok, időszakos kiadványok, iskolai és diáklapok szerkesztőit, munkatársait. Rendszeresen jelenik meg a Szászrégen és Vidéke, az Erdőszentgyörgyi Figyelő /Barót/, a Szovátai Hírmondó, az Új Kezdet /Marosvásárhely, Vártemplom református gyülekezeti lapja/, a Kéve /Csittszentiván, regionális református lap, lelkészek írják/ a Harangszó, a Küldetésben /Marosvásárhely a Keresztelő Szent János plébánia kiadványa/, a Kis-Küküllő /Dicsőszentmárton/, a Bekecsalja /Nyárádszereda, a Bocskai István Közművelődési Egyesület és Alapítvány alkalmi kiadványa/ és a PKSZ (Marosludas, Petrőczi Kata Szidónia Művelődési Egyesület kisújságja/. A világhálónak köszönhetően olvashatók az egyes gyülekezetek, önkormányzatok, ifjúsági szervezetek, iskolák lapjai, mint a Mécses, a gegesi református egyházközség lapja, a Makfalvi Tekintő, illetve az Ébresztő (Dicsőszentmárton, az alsó-küküllői magyar gimnazisták hetilapja), a nagykendi gyermekek Okoska című iskolai lapja, vagy a Dobbantó, a marosvásárhelyi unitárius egyházközség gyermeklapja. A közösségi lapok szerkesztőit, újságíróit, kiadóit várják Marosszentgyörgyre, a római katolikus plébániára június 4-ére, a találkozó házigazdája Baricz Lajos papköltő. /Bölöni Domokos: „Lapos” találkozó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./

Nagy Olga néprajztudós megállapította: Havad azt a falumodellt képviseli, amelyben a faluközösség nem zárkózik el a kultúrától, s mely már a harmincas években is tudományos gazdasági ismeretekre tett szert, ezeket munkájában értékesítette. Most tartották a falunapot és a kortárstalálkozót. Szeptembertől már az új pap, a fiatal Nagy Attila református tiszteletes dicséri az Urat Havadon. Megkoszorúzták a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Csaba lelkész márvány síremlékét a templomkertben. Veress Gergely Domokos újraválasztott polgármester értékelte az elmúlt négy esztendőt. Aszfaltozott út vezet immár Gegesbe, felújítva iskola, kultúrház, polgármesteri hivatal, új bútorzattal, konyhával, vízellátással, illemhelyekkel. Orvosi és fogászati rendelő, gyógyszertár működik a községközpontban, és a Borbély Emma mérnök asszony vezette Kistérségi Társulásnak köszönhetően nemsokára öregotthon létesülhet Gegesben. A beszámoló után az iskolások Őseink nyomában című hely- és honismereti vetélkedője következett, majd verses- zenés-táncos összeállítás. Veress Gergely polgármester javasolta Kossuth Lajos szobrának felállítását a falu közepére. /Bölöni Domokos: Kossuth-szobrot állítanának Havadon. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 2./

Amiért érdemes élni
Beszélgetés Kusztos Endre festőművésszel, grafikussal
– Hogy lesz valakiből grafikus, festő, aki nem is annak készült?
– Valóban, előbb a kolozsvári jogi és közgazdasági szakon tanultam, de már ott is sokat rajzoltam. Jordáky Lajos, a közgazdasági egyetem rektora is helyesnek tartotta, hogy átmenjek a képzőművészeti főiskolára. Szobatársam volt a Móricz- kollégista Katona Szabó István, későbbi író, aki szintén javasolta, hogy a művészetire menjek át. Akkoriban a Bolyai egyetem előadásait is látogattam. Kapcsolatba kerültem László Gyula professzorral, aki 1947-ben meghívott a lakására. Elbeszélgetett velem. Kikérdezett, hogy miért akarom ott hagyni a közgazdaságit, mi a célom, kiket szeretek a képzőművészek közül, kiknek a műveit olvasom, milyen színházi előadásokat láttam. A zeneszerzőkről is érdeklődött, de úgy, hogy leült a zongora mellé, eljátszott egy darabot, amelyet fel kellett ismernem. Végül megnézte a rajzaimat, és azt mondta: "Magának tanulnia kell. Az anatómiát kell tanulnia, rajzolni kell tanulnia. Meg kell tanulnia a fej felépítését, a csont szerkezetét, hogy helyezkedik el a szem, az orr, a száj, mekkora a koponya. Rajzolni kell megtanulnia, de a rajzaiban az van benne, amit nem lehet megtanulni." Kiválasztott 15 rajzot, hogy majd közli az induló ifjúsági lapban. Sajnos, ebből nem lett semmi, mert el kellett hagynia Kolozsvárt. 1949-ben felvételiztem a képzőművészeti főiskola grafika szakára, majd katona voltam Enyeden. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola akkor még magyar nyelvű volt, de Iasi-ban megszüntették a művészeti főiskolát, és áthozták Kolozsvárra, hogy legyen párhuzamos román oktatás. Akkor II. éves grafikushallgató voltam, és egy hajszálon múlt, hogy ki nem tettek. Akkor kezdődött Csokfalván a kollektivizálás, édesanyámat, teljesen jogtalanul, kuláklistára tették. 32 évesen özvegyen maradt, és volt 1 ha 97 ár földje és egy italkimérése egy segítséggel. Ezért kulákká nyilvánították, és kilakoltatták. Így kerültünk Átyim János bácsiékhoz lakni. Elvesztettem a bentlakást, az étkezési jegyet, az ösztöndíjat, és hajszálon múlt, hogy nem tettek ki az egyetemről. Sok hercehurca kezdődött akkor körülöttem, de az erdőszentgyörgyi rajoni néptanács elnöke, Benedek János mellém állt. Ugyancsak mellém állt az egyetem alapító rektora, Kovács Zoltán, valamint Veress Pál, Kolozsvár akkori polgármestere. Kovács Zoltán indítványozta, hogy menjek át a festészetre. Ott összejöttem Szer-vátiusszal, akivel később Erdőszentgyörgyön dolgoztunk együtt. 1952–53-ban III. évesen a festőművészetin folytattam a tanulmányaimat.
– Kik voltak a tanárai?
– A III. év első negyedében Kovács Zoltán. Ő volt az, aki kérte a marxista katedrán, hogy a képzőművészetiseknek kevesebb bibliográfiát adjanak marxizmusból, nincs annyi idejük az olvasásra, mert nekik rajzolniuk, festeniük kell. A következő órán már nem ő jött be, hanem Abódi Nagy Béla. III. év után Miklóssy Gáborhoz kerültem, aki nagyon kemény, szigorú tanár volt. Nála végeztem a IV. évet. A diplomamunkámat arra a vászonra festettem, amit édesanyám szőtt Csokfalván. 1955-ben végeztem az egyetemet, de csak 1956-ban kaptam meg az oklevelet. Ugyanis nem olvastam elég szorgalmasan a marxista bibliográfiát, ezért visszatapsoltak.
– Hogyan alakult a pályája az államvizsga után?
– 1956 után a kolozsvári Képzőművészeti Szövetségnek lettem a jelöltje. Ez azt jelentette, hogy 5 évig keményen kellett dolgozni, hogy aztán véglegesítsenek. Kétévenként ellenőriztek. Jelen kellett lenni minden kiállításon, kötelező volt legalább egy vagy két bukaresti szalonban is kiállítani. Végül pedig kellett egy egyéni kiállítás is. Öt év elteltével egy bukaresti bizottság döntötte el, hogy kialakult-e annyira a jelölt stílusa, hogy megkaphatja a szövetségi tagságot. A jelöltség idejére egy fizetésnyi ösztöndíjat kaptunk, de minden két évben a bukaresti bizottság ellenőrizte, hogy a jelölt keményen megdolgozik-e az ösztöndíjáért. Öt év kemény, megfeszített munka után tagja lehettem a Képzőművészeti Szövetségnek.
– Ekkor került Erdőszentgyörgyre...
– 1962-ben meghívtak az erdőszentgyörgyi rajoni múzeumhoz muzeológusnak. Ott dolgoztam 1968-ig, amikor a múzeum és a Magyar Autonóm Tartomány megszűnt. Aztán megyei ellenőrként dolgoztam. Ellenőriztem az egész Nyárád mente kulturális tevékenységét, mert úgy nézett ki, hogy eljött a szellemi javak felértékelődésének ideje. Egész héten jártam a falvakat. Aztán kiderült, hogy vékonyan mennek a dolgok, és nekem azokról kellett jelentést írnom, akik olyan kedvesen fogadtak. Ezt a kínlódást látta a feleségem is. Azt mondta egy nap: "Te, Endre, otthagytad a közgazdaságit, hogy a művészetnek szenteld az életed. Egész héten odavagy, faluról falura jársz, nincs időd semmit alkotni. Na hát, én tanárnő vagyok, és van annyi fizetésem, hogy ketten kijövünk belőle, hagyd ott ezt a munkát." A feleségemnek nagyon sokat köszönhetek. Olyan asszonyt találtam, aki mindig jó tanácsokkal látott el, mindig mellettem állt, míg élt. Így történt, hogy otthagytam ezt a munkát, és nekifogtam dolgozni. 68-ban rendeztem első egyéni kiállításomat.
– Volt-e alkalma, hogy tanítson?
– Sohasem tanítottam. Erdőszentgyörgyön Jakab Gyöngyi magyartanár többször behívott osztályfőnöki órára, hogy tartsak előadást a művészeti irányzatokról. Ezeken az órákon figyeltem fel két nagyon figyelmes lányra, Koszta Gabriellára és Suba Ilonkára. Suba Ilonka később Fülöp G. Dénes lelkész felesége lett. Koszta Gabriellát később hallottam szavalni, mondtam is neki, hogy a színire kell mennie. Aztán megtudtam, hogy bejutott a színire, később meghívott a vizsgaelőadására. Gegeshez fűződik egy emlékem. Fülöp G. Dénes szervezett egy alkotótábort, amelyiken én is részt vettem. Ott volt Szécsi András, Sükösd Ferenc és mások. A szállásunk a papilakon volt, amiért aztán valaki fel is jelentett minket. Mindenikünk olyan munkát készített, amely bekerült az országos grafikai kiállításra. Én festettem őket, amint dolgoznak, Sükösd Feri pedig megfestett engem, amint őket rajzolom.
– Kérem, mondjon néhány szót jelentősebb kiállításairól.
– Már említettem az 1968-as kolozsvári kiállítást. 1969-ben Marosvásárhelyen állítottam ki. Csodálatos volt a fogadtatás. Jelen volt Piskolti, Barabás István, Bordi András, Izsák Márton. Aztán volt a székelyudvarhelyi, 1970 augusztusában, amelyet Maszelka János szervezett. Már vége felé volt a kiállítás, én éppen a színházban voltam, amikor záróra előtt néhány perccel megérkezett egy vállig érő fehér hajú ember egy fiatal hölggyel, és nem akartak távozni. Kérte Maszelkát, hogy menjen utánam a színházba. Mikor megérkeztem, képről képre jártunk, nagyon tetszettek neki a képek. Ő volt Duray Tibor festőművész, a budapesti Nemzeti Galéria egyik megbízottja, aki "körülnézett" Erdélyben, hogy a Nemzeti Galéria számára kiállítókat keressen. Feljegyzett sok nevet, amit aztán közölt Pogány Ö. Gáborral, a Nemzeti Galéria igazgatójával. 1971-ben felkeresett Szovátán és decemberben jött a meghívó, hogy az 1972. októberi hónapot az én munkáimmal akarják megnyitni. Kérték, hogy válogassam össze a képeimet, amelyeket Duray látott Udvarhelyen, meg néhány újabb munkát, összesen ötvenet. Június végére a munkáknak ott kellett lenniük. Mintegy 80 munkát válogattam össze, és vittem a zsűri elé Kolozsvárra. Ott azonban nagyon húzták az időt, aztán az utolsó pillanatban eljutottak a művek Bukarestbe, de ott is sokáig húzták az időt. Huszár Sándor és Gálfalvi Zsolt segítségével végre az illetékes elvtárs elé kerültek a munkák, majd este 8-kor a főcenzor is áldását adta rájuk, mondván, hogy nincs kifogása ellenük. Volt még kiállításom New Yorkban a Magyar Házban 1977-ben, Detroitban és Los Angelesben.
– Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még megfesteni?
– Álmomban gyakran látom édesanyámat, amint leélte életét, és szőtte nekem a lenvásznat. Kérdeztem tőle, mit fessek rá? Azt felelte: azt, amiért érdemes élni. Azt akarom megcsinálni, ami körülöttünk zajlik. Életünk küzdelmét a lelkünk szerinti megmaradásért.
– Köszönöm a beszélgetést, Isten éltesse sokáig!
Székely Ferenc, az Erdőszentgyörgyi Figyelő szerkesztője. Népújság (Marosvásárhely)

Ünnep Csíkszeredában
Két marosvásárhelyi kitüntetettje van az idei március 15-i ünnepnek – számoltunk be a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében tartott ünnepségről, amelyen Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Aranykeresztjét adományozta Fülöp G. Dénesné Suba Ilonának, a vártemplomi diakóniai központ Lazarenum Alapítványa intézetvezetőjének, Gálfalvi György író, a Látó című irodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. A nyolc székelyföldi kitüntetett munkásságát, érdemeit, akik közül sokan születési helyük, iskoláik vagy munkásságuk révén megyénkhez is kötődnek, Zsigmond Barna Pál főkonzul, Szarka Gábor és Tóth Bernadett konzulok méltatták.
Összeállításunkban a kitüntetettek laudációját és az ünnepségen elhangzott válaszokat olvashatják.
"Szerencsés embernek érzem magam"
"Gálfalvi György író 1942. április 28-án született Marosvásárhelyen. Középfokú tanulmányait a Bolyai Farkas középiskolában végezte, az Unirea–Egyesülés középiskolában érettségizett, majd 1965-ben a Babeş–Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Öt éven át az Ifjúmunkás című lap szerkesztőségében dolgozott Bukarestben, 1970-től az Igaz Szó szerkesztője lett. A sajtóban először irodalmi kritikákkal jelentkezett, majd a riport műfajához fordult, és további pályáján ez maradt fő írói megnyilatkozási formája. Az Ifjúmunkás abban az időszakban vált a riport és a publicisztika egyik megújító műhelyévé a romániai magyar irodalomban, amikor e rovatok irányítója és rendszeres szereplője volt. Ebben a korszakban írt riportjaiból állította össze bemutatkozó kötetét, a Forrás sorozat első riportkönyvét, Szülőföldön világszélén címmel. A második Forrás-nemzedék 11 képviselőjét szólaltatta meg a Marad a láz? című interjúkötetében. Riportjaiban az életet alakító, bajokat lebíró vagy küzdelemben elbukó kemény embereket ábrázolja előszeretettel, egyéni életutakat és közösségi sorsmozzanatokat vetít egymásra, mindig úgy, hogy az egyéni tett, helytállás, munka vagy hősiesség közösségi igazolást nyerhessen. Legfőbb írói erőssége az életes emberábrázolás és a hiteles sorsérzékelés. Gálfalvi György a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, főszerkesztő-helyettese majd főszerkesztője volt. Közéleti és közpolitikai munkásságával, magyarországi kapcsolatrendszerével részt vett a magyarországi és a romániai rendszerváltó folyamatban. Közel két évtizeden át a Duna Televízió kuratóriumának tagja. 1991 óta a Lakitelek Alapítvány és a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány kurátora. Gazdag irodalmi munkásságáért, a magyar nemzet érdekében végzett sokoldalú, példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozza – hangzott el a méltatásban, amelyre a kitüntetett a következőképpen válaszolt:
– Köszönöm, hogy a laudációban doktorrá emeltek, de szeretném elmondani, hogy egy egyszerű szerkesztő voltam – pontosított Gálfalvi György, akit a doktori címet viselő kitüntetettek között szintén ezzel a címmel illettek. Édesapám, dr. Gálfalvi György valóban viselte a doktori címet, és örvendek, hogy ő is szóba került ebben a formában. Biztos furcsán nézne most rám, hogy egykori neveletlen fiából ki lett.
Szeretném elmondani, hogy zavarban vagyok. Úgy érzem, hogy valami szereposztási tévedés történt. Én ugyanis egész életemben díjakat adtam át mint szerkesztő, mint írószövetségi tisztségviselő, mint alapítványi elnök, és nem voltam hozzászokva, hogy én kapjak díjakat.
… Nagyon szerencsés embernek érzem magam, mert lelki alkatomnak, vágyaimnak megfelelően élhettem, szerkeszthettem, írhattam, szervezhettem, fiatalokkal tartottam a kapcsolatot, figyelhettem a fejlődésüket. Ma is a fiatalok kibontakozása jelenti számomra a legnagyobb örömöt. Ezért értékelem a Székelyföld című folyóiratot, s a köréje kiépülő fiatal alkotócsoportot. Igen, ezt kell tenni, s az én búcsúzó nemzedékemet az a tudat erősíti meg, hogy van jövőnk, s van erő abban az irodalomban, amely így "dobja fel" a tehetségeket, és amely mindig meg tud újulni – tette hozzá kérdésre válaszolva.
"Sok a tennivaló"
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona 1947. augusztus 25- én született Gegesen. Az erdőszentgyörgyi középiskolában érettségizett, s 1995-ben szerzett felsőfokú diplomát a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet vallástanár szakán. 1966-ban kötött házasságot Fülöp G. Dénessel, a börtönből és kényszermunkából szabadult református lelkésszel, amely házasság egész hátralevő életét meghatározza. Férjének 2005-ben bekövetkezett haláláig hűséges társaként Gegesen, Hármasfaluban és a szászrégeni református gyülekezetben végezték szolgálatukat, majd 1984-ben Marosvásárhelyre költöztek, miután férjét a Vártemplom lelkészévé választották meg. Fülöp G. Dénes a marosvásárhelyi magyar közösség kiemelkedő szellemi és lelki vezetője volt. 1989 sok változást hozott Fülöp Ilona és férje életében. Közös kezdeményezésükre alakult meg 1990-ben az ökumenikus szellemiségű Kántor- tanítóképző Főiskola illetve a Calepinus Alapítvány keretében működő nyelviskola, melyben tízezer diák – köztük orvosok, munkások, üzleti életben dolgozók – tanulhattak angolul, németül, franciául, hollandul, magyarul és románul. 1990-ben hozták létre a Lazarenum Alapítványt a szegény és árva gyermekek megsegítésére, magányos idősek gondozására és nagycsaládok támogatására. Ennek keretében 1993-ban nyitotta meg kapuit a Lídia Gyermekotthon. 1996 és 2000 között felépült a Vártemplom Diakóniai Otthona, amely az idősek gondozása mellett erdélyi magyar közművelődési célokat is szolgál. 1996-ban az alapítvány megszerezte harmadik ingatlanját is az elhagyott utcagyermekek gondozására. A Pici Ház is Ilona asszony elképzelései és felügyelete alapján működik.
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona jelenleg is a meglévő intézmények megerősítésén, bővítésén fáradozik. Az öregotthon Bocskai Terme előadások, konferenciák helyszíneként hiteles módon tölti be a magyar ház szerepét.
Fáradhatatlan munkájának és mindennapi harcos vállalásainak köszönhetően Marosvásárhelyen a diakóniai szolgálat egyik példaértékű központja működik.
Fülöp G. Dénesné Suba Ilonának, a Vártemplomi Diakóniai Központ Lazarenum Alapítvány intézetvezetőjének az erdélyi magyarságért végzett sokoldalú munkájáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatása érdekében végzett fáradhatatlan, áldozatos tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország államfője a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza"– hangzott el a laudációban.
– Köszönöm a megtiszteltetést, de ha magamba nézek, csak a dolgom végzem, amit szolgálatul kaptam Istentől megboldogult férjemmel egyetemben. Szegények mindig lesznek közöttetek – mondta Jézus, …de magunk sem gondoltunk ekkora nyomorúságra, amikor a változás bekövetkezett. Két világháború, szibériai Gulág, a Duna-deltai fogság pokla után azt gondolhattuk, hogy már nem lehet több emberi megaláztatás és szenvedés. Sipos Domokos sírjára az van felírva: Ne engedelmeskedjetek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek! …
Valamikor úgy neveltek bennünket, hogy korán kelni, aratni, dolgozni kellett, ami mindkettőnk életét meghatározta. A férjem gyakran elmesélte, hogy gyermekkorában sokat kaszált a sófalvi réteken, s az tartotta meg a börtönben is az erejét. …Meg kellene őrizni ma is, hogy olyan értelmiségi legyünk, aki nem szakad el a paraszti életformától, mert bírni kell a gyűrődést, a munkát. Sajnos, túl sok a lepusztult, koravén értelmiségi fiatal, tömbházakba zárt idős testvérek… Ha összehasonlítjuk a svájci, hollandiai világgal a mi életünket, akkor azt kell gondolnunk, hogy valami nagy baj van velünk, mert Erdélyben már alig vannak állataink, jó földműveseink, holott a gazdagság ezzel kezdődik egy nemzet életében. Sok a tennivaló. Valaki azt mondta, hogy elég volt az okosságból, tanuljunk meg újra érezni. Szeretethiány jellemzi mai világunkat, nagyon sok ember attól szenved, hogy nem kap szeretetet, s erre is jobban oda kellene figyelnünk, mert túlságosan elszakadtunk, elidegenedtünk egymástól. Köszönjük a magyar kormánynak azt a sok áldozatos szeretetet, amit óvodáskorú gyerekektől iskoláskorúakon át az egyetemi hallgatóknak nyújt… 150 nagycsaládot gondozunk, s látjuk, hogy a pénz, amit kapnak, milyen sokat jelent az életükben, mekkora hálával, reménységgel várják, nemcsak az értéke miatt, hanem mert érzik azt, hogy gondoskodó szeretet veszi őket körül. Köszönjük, hogy ilyen hosszú megaláztatás, vagyonunkból való kifosztás után úgy érezhetjük, hogy otthon vagyunk lelkiekben is. Fel kell ismernünk egymásban a maradék erőnket és számítani kell a mi erőnkre is. Köszönöm ezt a nagy megtiszteltetést – mondta Fülöp G. Ilona, majd megemlítette, hogy Zsigmond Barna Pál főkonzul dédapja, dr. Farczády Elek, a Teleki Téka munkatársa nagyon szép könyvet írt a vártemplomi egyházközség történetéről.
Meglepetés ez a díj, érdemen felüli nagy megtiszteltetés, hisz úgy érzem, hogy csak a dolgomat végzem, s mindennap úgy kelek fel és úgy fekszem le: köszönöm, uram, hogy ez is megtörténhetett – mondta Fülöp G. Ilona a március 18-i ünnepségen, a díj átvétele után.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Elment a vidám szívű ember
Ismét szegényebbek lettünk egy kiváló személyiséggel. Gub Jenő 1929. márc. 5-én született, életének 84. évében hunyt el, szeptember 29-én. Az elemi iskolát Gegesen, a középiskolát a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte. Biológia-földrajz szakos tanári képesítést szerzett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. 1964 óta Szovátán tanított. 1967 óta foglalkozott etnobotanikával (népi növényismerettel) és általában a népi természetismerettel. Több mint negyven Hargita és Maros megyei településnek gyűjtötte össze és dolgozta fel az etnobotanikáját, és 14 sóvidéki településnek a részletes népi természetismeretét.
Közel száz dolgozata, ismeretterjesztő cikke jelent meg.
Fontosabb munkái: Erdő-mező növényei a Sóvidéken 1996, Erdő-mező állatai a Sóvidéken 1996, Háziállataink dicsérete 1999, Kertek, mezők termesztett növényei a Sóvidéken (2001), A meleg égövön hideg van 2002, Természetismeret én néphagyomány a székely Sóvidéken 2003, Üres kalász fennhordja a fejét (2004), A könnyező egerek története (2004), Szováta turistakalauz (2005), Rapsónné rózsája (2005), Láttál cseresznyefán tököt? (2008). Gyűjteményes (közös kötetek): Erdélyi útikönyv, Erdélyi útikalauz, Növények a folklórban, A Tordai-hasadéktól Szent Anna taváig.
Ő volt az egyik legszorgosabb néprajzkutató Maros megyében.
Gub Jenő hétszer vett részt a Magyar Néprajzi Múzeum országos pályázatán, s vidéki tanárként négy első, két második és egy harmadik díjat nyert. A Magyar Néprajzi Múzeum javaslatára kötetben is megjelentek pályamunkái. Vasvártól Sopronig című munkája a marosvásárhelyi Csaba királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola életének egy rövid szakaszáról, a növendékek egyik csoportjának viszontagságairól, végül orosz fogságáról szól. Gub Jenő ugyanis hártyapapírra írt naplót vezetett, ennek alapján írta meg a szomorú történetet.
Az etnobotanika fogalmát itt alig ismerték, míg meg nem jelentek az írásai. Az etnozoológia lényege pedig: megismerni az emberekkel együtt élő állatokat, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket és a megtartásukért alkalmazott praktikákat. "A sóvidéki ember az állatait mindig különös gonddal nevelte, az állattartás, állatszeretet, gondosság sokszor jelentősebb, nagyobb érték volt, mint a családban a gyermek" – írta Gub Jenő, amikor közreadta három évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét.
"A népi természetismeret sajnos a néprajz mostohagyermeke, annak a perifériájára szorult, ami abból is adódhat, hogy az etnobiológia művelőjének legalább három tudományágban (növény- és állattan, etnológia, nyelvészet) kell jártasnak lennie".
A népi gyógyászat adatai mellett összegyűjtötte a néprajzi szempontból értékes babonákat is.
Egy másik kötetének már a címe is érdekes: A meleg égövön hideg van. – Fél évszázados gyakorló pedagógusi pályafutásom alatt gyűlt össze az e kötet nagyobb részét kitevő "vidám anyag" – jelzi a bevezetőben. Alcíme pedig: Vaklátás, nagyüzemi garázdálkodás, ricinussal kent képességek. Kisiskolások, diákok ki- és elszólásait, rögtönzésekből, pótvizsgai, felvételi és érettségi vizsgai dolgozatokból "kiemelt" aranymondásokat, aranyköpéseket, diákköltészeti "remekeket", dalokat, verseket, vicceket is tartalmaz ez a könyvecske. Igen nagy élvezettel olvastam.
Tanári munkája mellett időt szentelt az idegenvezetésnek, hiszen a vidék egyik legtájékozottabb turistakalauza is volt, és annak a Kányádi Sándortól szentesített gondolatnak a jegyében, amely arra int, hogy be kell gyűjtenünk minden értékünket, semmi sem kerülte el a figyelmét, mindent szorgosan feljegyzett, megörökített. Gyűjteménye végén, a gyalogló tanár, a Sóvidék szerelmese, fáradhatatlan kutatója Alsósófalva, Atyha, Békástanya, Felsősófalva, Fenyőkút, Illyésmező, Kopactanya, Korond, Pálpataka, Parajd, Sóvárad, Szakadát, Szováta és Vadasmező településekről hatszáznál is több adatközlőt sorolt fel név szerint.
A testi fáradalmak néha nem engedik beteljesíteni minden tervünket. De amit a tanár úr felmutatott széleskörű munkásságának gyümölcseiből, olyan rangot biztosít számára az emlékezetben, amelyre igen kevés ember számíthat éltében s holtában. Mardos a keserűség, hogy őt sem becsültük meg igazán, érdemei szerint. Könnyű volna eldicsekednem, hogy rajtam aztán semmi sem múlott, hiszen friss kiadványaival rendszeresen megajándékozott, és ezek mindenikéről, szerény képességeim szerint, apró jelzéseket jelentettem meg a lapban, amelynek a kenyerét ettem. De eszembe jut Márai Sándor intelme is: nem szabad megsértődni. Az idő mindent a helyére rak.
Vidám szív a legjobb orvosság – idézte Gub Jenő a Példabeszédek könyvét a Bibliából. Maga is meg volt győződve arról, hogy a jókedv, a derű, a nevetés testi és lelki egészségünk egyik megtartója – ugyanakkor azonban azt tapasztaljuk, mondja, hogy éppen ebből a gyógyszerből jut a legkevesebb, és maholnap hiánycikk lesz.
Vigasztalódásunkra álljon itt Gub Jenő egyik anekdotája A könnyező egerek története című kötetéből. Színhelye a korondi kerámiagyár, a sokoldalúnak becézett hazug szocializmus dicső éveiből.
„A korondi kerámiagyárban dánfalvi mintára fekete színű edényeket kezdtek készíteni. Németországból tapasztalatcserére érkezett egy bizottság a gyártási módszereket vizsgálni. A vendégeket akkori szokás szerint, nagy éberséggel, a szekuritáté embere kísérte. A németeket az üzemen végig a gyár akkori mestere, a nagy tudású, jó humorú néprajzos, István Lajos bácsi vezette. Indulás előtt a szekus Lajos bácsit szigorúan figyelmeztette, hogy aztán pofa be, igazat semmiről sem szabad mondani! Így aztán hiába kérdezősködtek a vendégek, csak semmitmondó, lényegtelen válaszokat kaptak. A fekete edényekhez érve azonban különös kíváncsisággal érdeklődtek a németek, hogy azokat miféle technológiával készítik, mivel és hogyan színezik, satöbbi. Mivel ez kivételesen a szekust is érdekelte, egy diszkrét fejbólintással engedélyt adott Lajos bácsinak, hogy megválaszolja a kérdést. És Lajos bácsi elmondta: – Tudják, kérem, hogy mikor kész az agyag, bihalganét keverünk belé, s osztán éjjel, tiszta sötétbe’ égetjük, ettől lesznek az edények ilyen szép feketék.
A németek nagyon érdekesnek találták, de legjobban a szekus csodálkozott ezen a végtelenül egyszerű eljáráson.”
Jenő bácsi, drága tanár úr, én azzal a jókedvvel és lelki bőséggel gondolok mindig Magára, amelyről Kölcsey Ferenc a nemzeti imánkban beszél. Nyugodjék a jól végzett munka áldásos derűjének békéjében!
Bölöni Domokos
marosvasarhelyiradio.ro

Tábor a templom körül
Bár menet közben ízlelgetve, számomra kicsit furcsának tűnt az EmberHalász napok elnevezés, a helyszínen perceken belül magával ragadott a VIII. MMIKE (Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület) táborának hangulata. Már maga a tény, hogy közel 200 fiatalt láttam énekelni a vajdaszentiványi református templomban, meghatóan jó érzéssel töltött el. Ezt fokozta a kőfallal körbevett templom körül guggoló sátrak színes vidámsága, a templom és az óvoda környékén nyüzsgő kamaszok és ifjak jókedve, a beszélgetések során megtapasztalt komolysága, a játékban való feloldódásuk, a kicsit ügyetlenül burgonyát daraboló fiúcsoport igyekezete és sorolhatnám tovább szombat délelőtt gyűjtött tábori élményeimet.
Megyénk 25 református gyülekezetéből érkezett az a közel 200 fiatal, akiket a konfirmáción túl a keresztyén emberré válásban akartak segíteni a szervezők a Való világ, kezdjetek el élni! téma kibontásával. Erről szóltak az előadások: Kezdjetek nevetni… (Márton Előd lelkipásztor), Kezdjetek szeretni… (Kádár Annamária pszichológus), Kezdjetek felnőni… címmel ígért a programban előadást Peti András jogász, de a résztvevők sajnálatára nem tudott elmenni, és Kezdjetek el élni… (Müller Loránd lelkipásztor). A szervezők – Sütő Alpár Barna, Kopán Antónia, Béres Levente, Mészáros Mózes – és közel 30 munkatársuk sokszínű csapatot alkotott, amelyben mindenki legjobb tudásával járult hozzá a program összeállításához. Ebbe a komoly témák mellett a játék, koncertek, horgászvetélkedő, sport, az imaközösség és a vasárnapi istentisztelet is belefért. Az előadásokat követően a 200 fiatal 20 csoportra oszolva két-két irányítóval, köztük hét lelkésszel mélyítette el a hallottakat. – Azt szeretnénk bizonyítani a fiataloknak, hogy a keresztyénség nem egy dohos, templomszagú valami, és fiatalként is lehet igazi keresztyénnek lenni – magyarázta Les Zoltán egyetemi lelkész. Majd hozzátette, hogy a komfortzónából való kilépésre akarták ösztönözni a résztvevőket, a felelősségvállásra. Erről szólt a Székely Ferenc református lelkész és Szombat Csilla vallástanár vezette kis csoportos beszélgetés is, amelyen alsóbölkényi, kendi, gegesi, lőrincfalvi, nyárádtői, magyarói, szentháromsági és két vásárhelyi gyülekezetből érkezett résztvevő tartott önvizsgálatot, és vette számba, hogy önmagáért, a hozzá közelállókért, a közösségért és keresztyénként hol, mikor és miért vállalt felelősséget, majd közös játékban oldották fel a beszélgetést.
A tábor másik élményforrása a Kontrasztok című kiállítás volt, amelyet a Kisvárdai Református Egyházközség Ifjúság csoportja és a Magyar Rendőrség állított össze képekből, szövegekből és filmekből a családról, a példaképpé válásról, az ital, a dohányzás, a kábítószer hatásáról és az abortuszról, valamint az ezek nyomán megszólaló keresztyén üzenetről. A kiállításról lelki utógondozás, szakemberekkel való megbeszélés nyomán távoztak a résztvevők, legtöbbjük meghatódva.
– Nagyon sok a fiatal, jó a hangulat, gitározunk, énekelünk – mondta lelkesen a hatodikos szentháromsági Fazakas Kálmán. A XI. osztályos kelementelki Fancsali Nóra és Menyhárt Dóra pedig azt hangsúlyozta, hogy a tábor az önbizalmukat erősíti, s Kádár Annamária pszichológus előadásából azt viszik magukkal, hogy szükség van a magasabb szintű, feltétel nélküli szeretetre, s hogy az életben a pozitív dolgokra visszaemlékezve, azokból lehet erőt meríteni. Jó volt hallgatni az esti koncertet, de első éjszaka meg kellett küzdeni a viharral is, ami megtépázta a sátrakat – mondták a lányok a szigorú tábori szabályokat tartalmazó felirat előtt.
Szavaik nyomán úgy tűnik, hogy a szervezők elérték a céljukat, s ahogy Sütő Alpár fogalmazott, lehetőséget teremtettek a találkozásra, a megismerkedésre, az IFI-munkába való bekapcsolódásra, s annak tudatosítására, hogy miképpen lehet a keresztyén értékrendet megélni a mindennapokban. De iskolai év végén a kikapcsolódásra, sportra, horgászásra, a tartalmas szórakozásra is.
(bodolai), Népújság (Marosvásárhely)

Nagy érdeklődés övezi Sármási-Bocskai János köteteit
Megjelent Sármási-Bocskai János Varázslatos Kis-Küküllő mente II. kötete, amely a napokban lesz kapható a Kobak könyvesboltokban. A szerző már készíti a harmadikat és negyediket is, illetve tervezi a további köteteket.
Nem hitte volna, hogy egy könyv megírásának és megjelentetésének ilyen eredménye lehet – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Sármási-Bocskai János, akinek első kötetét 18 településen mutatták be, nem csak ott, ahol a cselekmény történik, de távolabbi helyeken is. A Varázslatos Kis-Küküllő mente című munka első kötetében a szerző Parajdra, Szovátára és Sóváradra „kíséri” főhősét, a 9 éves, harmadik osztályos Csabikát, ahol egy másik kisfiú, Karesz által mutatja be a helyi látványosságokat, legendákat, szokásokat.
A könyv ötlete 2013 nyarán született, amikor Trombitás János, a Bookyard Kiadó igazgatója azzal a kéréssel kereste meg a Marosvásárhelyi Rádió munkatársát, a környékbeli falvak állandó megszólaltatóját, hogy írjon meséskönyvet, lehetőleg mai történetekkel. „Akkor jutott eszembe, mi lenne, ha Havadtőről írnék, hiszen ott születtem, ott élek most is, ismerem a falut és a környéket” – mondta Sármási-Bocskai, aki saját falujáról csak a negyedik kötetben fog írni, ugyanis azt számos más település előzte meg. A tavaly megjelent első kötet után, a mostaniban Kibédet, Makfalvát, Székelyabodot és Szolokmát örökíti meg.
Székelyabod és Szolokma a tervek közt nem szerepelt, azért került be mégis a kötetbe, mert megfogalmazódott az igény, hogy azokról is írjon, az országúttól félreeső településekkel ugyanis „senki nem foglalkozik”. Az előkészületben levő harmadik kötet Hármasfaluról, Cséjéről, Erdőszentgyörgyről és Bözödújfaluról szól, ezeket követi a sorban a negyedikben Havadtő, Rava, Vadasd, Havad és Geges.
A tervezett négy kötetből lesz 5-6 is, mondja a szerző, hiszen egyre több településről jelzik az igényt a pedagógusok, iskolaigazgatók, akik nem csak ajánlják tanítványaiknak, de a tanév végén jutalomkönyvként adományozták a legjobbaknak. Könnyed, közérthető, gördülékeny stílusa, egy-egy falu érdekességeinek, szokásainak mese formájában történő bemutatása teszi vonzóvá a könyvet, amelyet a szerző gyerekeknek írt, mégis nagyon sok felnőtt olvasótól kapott visszajelzést, hogy mennyire tetszik, mennyi mindent tudott meg, mint például a szovátai Medve-tó keletkezését, vagy a parajdi sóbánya történetét. Az első kötetében Csabika, a főhős egyedül utazott, a másodikban már vitte a családját és annak barátait, munkatársait is. Közös kirándulások, élmények teszik még vonzóbbá az olvasmányt.
A könyvek iránt nagy az érdeklődés a bemutatott településeken kívül is, Szentábrahámon, Szentegyházán, Kőrispatakon, Gyergyóalfaluban is bemutatták az első kötetet. Sok helyen már a könyvbemutató előtt jóval megvásárolták, és a történetek ismeretében faggatták a szerzőt. Gyakran előfordult, hogy egy-egy gyerek rákérdezett, hogy „Csabika ugye én vagyok”?. Még a kislányok is azonosultak a főhőssel. Az az igény is megfogalmazódott, főleg pedagógusok, szülők és nagyszülők részéről, hogy mikor azt írja, hogy Csabika olvas, írja meg konkrétan, hogy mit olvas. A könyvtárakban is számon tartják, a hazai vidéki könyvtárak mellett számos magyarországi intézmény is vásárolt belőle.
„Már Sepsiszentgyörgyről vagy Brassó megyei háromszéki falvakból is kértek, hogy írjak róluk is” – mondta a szerző, aki szívesen tenne eleget a felkéréseknek, de időigényes munka. A napi rádiós feladatok mellett, leginkább éjszaka, amikor már családja lepihent, ül számítógép elé, hogy írjon. Az írást természetesen megelőzi a tájékozódás, a dokumentálódás, utánaolvasás.
Antal Erika
Székelyhon.ro

A Don-kanyari áldozatok előtt tisztelegnek
Megemlékezések és emléktúra
A magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének számító, 1943. január 12- én, 73 évvel ezelőtt kezdődött Don-kanyari offenzíva áldozataira emlékeznek a hét végén több Maros megyei településen. A megemlékezések mellett a Marosvásárhely – Havad útvonalon ötödik alkalommal emléktúrára is sor kerül.
A három helyszínen zajló rendezvényeket a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport és az EMKE Maros megyei szervezete a Havadi Polgármesteri Hivatallal együttműködve szervezi. Január 16-án, szombaton délelőtt 10 órakor a marosvásárhelyi római katolikus temetőben, a doni áldozatok emlékművénél tisztelegnek a Don-kanyarban elesett 147 ezer magyar katona emléke előtt. Az eseményen Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul is jelen lesz. Szintén szombaton délután 4 órakor Gegesben tartanak megemlékezést (gyülekezés a központban). Vasárnap délelőtt 11 órakor a havadi református templomban emlékeznek a magyar katonákra. A Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport a megemlékezések mellett ötödik alkalommal szervez emléktúrát, amelynek résztvevői hagyományőrző egyenruhákban vonulnak több kilométeren keresztül, a 2. magyar hadsereg téli meneteléseit felidézve. Az emlékmenet a marosvásárhelyi emlékműnél tartott megemlékezést követően, szombat délben 12 órakor indul.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Kultúrával tisztelegtek a Bocskai Napokon
Kulturális és közéleti programokkal ünnepelték pénteken és szombaton a nyárádszeredaiak és vendégeik a huszonharmadik alkalommal rendezett Bocskai Napokat.
Pénteken labdarúgó tornával és történelmi vetélkedővel vette kezdetét a rendezvénysorozat. Tóth Sándor polgármester méltán nevezte nívósnak azt a két-három napot, amikor a kultúra révén „tiszteljük a múltunkat, értékeljük jelenünket, hogy holnaptól a jövőn munkálkodhassunk”. A művelődési ház előcsarnokában irodalmi műsorral köszöntötték az egykori fejedelmet ünneplő szeredaiakat és vendégeiket a középiskolások.
Ezt követően Kelemen Ferenc mutatta be munkatársunk, Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című riportkötetét. A szerző a mai Románia különböző szegleteibe vetődött, szórványban élő magyarokról készített száznál több dokumentumriportot, ebből huszonötöt fűzött össze ebben a kötetben. Anyanyelvünk segélykiáltásait hallatja a szerző torokszorítóan fájdalmas és lélektisztítóan felemelő riportokban.
Első alkalommal mutatkozott be Nyárádszeredában Dávid Júlia festőművész is, akit gyökerei idekötnek. Ő a festészet nyelvén, a lelken „átszűrve” láttatja a világot, munkáival is figyelmeztetve, hogy mennyire fontos megőrizni és alkalomadtán felmutatni sajátos értékeinket. A most kiállított hatvan munka a honfoglaláskorig visszanyúló gazdag népművészet elemeit hordozza, egy szép és sejtelmes világot tár fel – mondta el Nagy Miklós Kund művészeti író.
Szombat délután díszüléssel avatták fel a helyi tanács megújult termét a városházán. A napirenden egyetlen határozattervezet szerepelt, amelyet egyöntetűen fogadott el a grémium: a város fejlesztésében, az élet különböző területein végzett kiemelkedően hasznos munkája elismeréséül az önkormányzat Bocskai-díjjal tüntette ki Jakab Tamást. Jakab 1920-ban született Gegesben, 1949-ben ott volt a Nyárád kisipari termelőszövetkezet alapítói között, majd 1954-től szinte harminc évig volt a vállalat vezetője, amely az ő irányítása alatt felvirágzott, az 1970-es években már másfél ezer alkalmazottja volt. Ügybuzgó és jó gazda volt, vasakarattal és nemes lélekkel vezette a gyárrá fejlődött szövetkezetet, jelentős érdemeket szerzett a településnek, és minden politikai gáncs ellenére maradandó értékeket hozott létre. A 96 éves Jakab Tamás meghatódva, és nagy hálával vette át a díjat, megígérve, hogy élete hátra levő részét is becsülettel, hittel éli. Mivel 1941-48 között a marosvásárhelyi magyar királyi 23. honvéd határvadász zászlóaljban teljesített katonai szolgálatot, a hasonló nevű hagyományőrző egyesület is elismerő oklevelet nyújtott át neki.
Szombat este táncgálára hívták a közönséget. A műsor első felében a Bekecs Néptáncegyüttes öt korosztálya vonult színpadra, bemutatva az elmúlt egy év munkáját. Az est második felében a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes mutatta be az Itt a farsang, áll a bál című nagyműsorát, amelyben a néptáncok mellett farsangi játékokkal is szórakoztatták a nagyérdeműt, és nem hiányzott az egykori Széllyes Sándor „utóda”, a makfalvi Gyepesi László sem, aki a nagy mókamester monológjaival mulattatta a háromszáz nézőt.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Bocskai Napok Nyárádszeredában
A múlt tiszteletének jegyében
Az idei, 23. Bocskai Napok talán legünnepélyesebb mozzanata volt a nyárádszeredai tanács szombati díszülése, amikor Bocskai-díjat adtak át a 96 éves Jakab Tamásnak, a volt Nyárád szövetkezet egykori elnökének. A meghitt, családias hangulatban zajló eseményen jelen voltak a testvértelepülések képviselői, akik egytől egyig elismeréssel szóltak aszembetűnő fejlődésről, ami Nyárádszeredában az utóbbi években tapasztalható.
Az eseményre megérkezett az ünnepelt is, Jakab Tamás, aki, bár nehezen mozog, minden alkalommal megadta a kellő tiszteletet és felállt, amikor valaki hozzá szólt és köszöntötte. A 96 éves Tamás bácsi, ahogyan a szeredaiak emlegetik, a mai napig a szívén viseli a város sorsát, miközben köszönetet mondott az elismerésért, több alkalommal is Isten áldását kérte a város vezetőségének a munkájára. Tóth Sándor polgármester elmondta, Szereda utcáin sokan megállították, és neki szegezték a kérdést, hogy mikor ismerik már el díjjal annak az embernek a munkásságát, aki évtizedeken át dolgozott a város fejlesztése érdekében és maradandó értékeket teremtett. A polgármester által felolvasott laudációban elhangzott: Jakab Tamás a nyárádszeredai Nyárád Kisipari Termelőszövetkezet alapító tagja, majd elnöke volt. 1920-ban született Gegesben. 1941-ben önkéntesen jelentkezett a hadseregbe, majd leszerelése után Nyárádszeredában a bőrszakmában dolgozott kereskedőként. 1949-ben alakult meg a Nyárád Kisipari Termelőszövetkezet, ahová őt is alapító tagnak hívták. Félszáz cipésszel indult a termelés. Jakab Tamás kezdetben anyagbeszerző volt, majd egy év múlva műszaki vezetője lett a csoportnak, 1954-ben nevezték ki a szövetkezet elnökének. Ezekben az években a magániparosoknak nagyon nehéz volt a megélhetés. Látván, hogy a szövetkezet biztos kenyeret ad, egyre többen jelentkeztek és álltak be: asztalosok, kőművesek, festők-mázolók, szabók. Rohamosan fejlődött a szövetkezet, bővült a termelési és kiszolgálási egységek száma, megélhetést biztosított sok családnak, nemcsak a helybelieknek, hanem a bekecsalji kis falvak lakóinak is. A hetvenes években már több mint másfél ezer alkalmazottja volt, termékeiket az ország határain túl is vásárolták. A szövetkezet derekasan hozzájárult a település fejlesztéséhez, támogatta a község közművesítését, leaszfaltoztatta a szövetkezethez vezető utat. Kezdeményezte és közmunkával járult hozzá az iskola tornaterme, valamint a járóbeteg-rendelő és fektető építéséhez. Az alkalmazottak gyermekeinek napközi otthont működtetett. A kultúr-otthon felépítését és berendezését anyagiakkal segítette. Jakab Tamás ügybuzgó és jó gazda volt, sikeresen szervezte és irányította a szinte gyárrá növekedett szövetkezet tevékenységét. Vasakarattal, nemes lélekkel vezetett. A nép nyelvén szólva: "csúf szája, de jó szíve volt" – hangzott a méltatás, majd Tóth Sándor ünnepélyesen átadta a Bocskai-plakettet és az oklevelet méltó tulajdonosának.
Az ünnepeltet Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke is köszöntötte, és rámutatott, Tamás bácsi a város és annak lakói életében meghatározó szerepet töltött be, a helyieknek munkát adott és sokakat vonzott Nyárádszeredába.
A város múltja képekben
Az ünnepi tanácsülést a felújított és ízlésesen berendezett gyűlésteremben tartották meg, amelynek avatójára ezúttal került sor. Az önkormányzati székház felújítása során az emeleti részen padlót és nyílászárókat cseréltek, és a város múltja iránti tisztelet jeléül a gyűlésterem egyik falát, illetve a folyosó falát borító tapétán régi nyárádszeredai fényképekből készült, hangulatos montázs látható.
Gazdasági együttműködések a láthatáron
A családias hangulatú eseményen jelen voltak a testvértelepülések, Hajdúdorog, Mór, Aszód, Simontornya, Örkény és Szerencs képviselői, akik már szinte hazajárnak Nyárádszeredába. Aszód polgármestere, Sztán István és Kulcsár István, Örkény alpolgármestere elismerően szóltak a látványos fejlődésről, amely az utóbbi évek során Nyárádszeredára jellemző volt. Simontornya polgármester asszonya a két település közötti diákcsereprogram jelentőségéről szólt, Fenyves Péter, Mór polgármestere pedig egy kiépülőfélben lévő gazdasági együttműködésről. Szerencs polgármestere, Egeli Zsolt egy százötvenezer eurós projektet ismertetett, amelynek keretében szeredai fiatalok Luxemburgba látogathatnak. A testvértelepülési kapcsolatok a kirándulásokon és kulturális tevékenységeken túl gazdasági irányba is elágaznak. Tóth Sándor polgármestertől megtudtuk, egy móri vállalkozó, aki százhatvan hektáron termeszt szőlőt, a segítségüket kérte, hogy helyi alkoholforgalmazó vállalkozókkal lépjen kapcsolatba. Ugyancsak egy móri, asztalossággal foglalkozó vállalkozás tulajdonosának segítettek üzleti kapcsolatot létesíteni egy szovátai asztaloscéggel, amely nyárádszeredai munkaerőt foglalkoztat. A Bocskai Napokra érkezett küldöttségeket a szeredai önkormányzat Bocskai- plakettel, valamint a Nyárádmentét népszerűsítő kiadványokkal ajándékozta meg.
Szombaton este a Bekecs néptáncegyüttes, valamint a Maros Művészegyüttes előadásával folytatódott a rendezvénysorozat, majd vasárnap, az ünnepi istentiszteletet követően megkoszorúzták Bocskai fejedelem szobrát, délután pedig szalagavató ünnepséggel zárult a műsor.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)

Támaszt nyújtani önerőből
Tőkés Attila fiatal lelkipásztorként került 2007-ben a Havad községhez tartozó, félreeső, elöregedő Gegesbe. Jól szervezett szociális hálót alakított ki: már van támaszuk az időseknek és fiataloknak egyaránt.
A semmiből nem teremtett új világot, de kiépített egy olyan helyi szociális programot, amely minden korosztályát felkarolja a kétszáz lelkes településnek. Ma a falu bármely gyereke, fiatalja zenét és idegen nyelvet tanulhat otthon, a diákok tanszertámogatást kapnak, aki műtétre szorul, annak anyagi segítséget nyújtanak, de megoldották az óvodai oktatás, otthoni beteggondozás kérdését is a sok egyéb mellett. Mindezt helyi munkaerővel, hittel, szeretettel – gegesiekkel a gegesiek érdekében.
Látva, hogy nagyon sok az idős – főleg férfi –, aki nem tud főzni, akinek gyerekei messze költöztek és ritkán járnak haza, az egyházközségben 2010-ben elindítottak egy ebédszolgáltatási programot, azaz hetente kétszer meleg ételt szállítanak ki az igénylőknek. Az anyagi háttér megteremtése érdekében külföldi támogatóknál pályáznak, emellett a helyiek is besegítenek terményekkel. A jövedelmet próbálják kiegészíteni tombolázással és használt ruhák kiárusításával is, hogy mindig kikerüljön a főznivaló. A „kedvezményezettektől” nem várnak el fizetséget, hiszen olyan személyekről van szó, akiken segíteni kell. Ezek az emberek évente egyszer adományozhatnak lehetőségük szerint, egy borítékba névtelenül betett összeggel. Jelenleg tizenhét idősről gondoskodnak. Hogy ki kaphat ingyen ennivalót, azt az egyházközség keretében működő héttagú diakóniai bizottság dönti el, ők vizsgálják meg a kérelmeket.
Két éve nagyobb anyagi megterhelést jelentő program is indult a faluban. Jelenleg hat helyi egyetemista fiatal tanulását segítik, erre külön alapot nyitottak, és legalább öt évre megoldottnak látszik támogatási rendszer működése. Hosszú távon és folytonosságban gondolkodnak, ezért a hallgatóktól nem várják el, hogy tanulmányaik után visszafizessék a támogatást. Azt viszont írásban felvállalják a fiatalok, hogy amikor már keresnek, megállnak a saját lábukon, támogatni fogják egy másik gegesi fiatal továbbtanulását.
Egyházi beteggondozást is folytatnak a faluban, egy helyi alkalmazott hetente négy-öt alkalommal látogatja meg és látja el lakhelyükön a betegeket. A szolgáltatás jogi hátterét egy éve átengedték a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, de a szakképzett alkalmazott fizetését az egyházközség biztosítja.
Ugyanakkor a legkisebbekre is figyelnek. Mivel kevés a gyerek, csak fél állásban fizeti az állam az óvónőt, ezért bérének felkerekítésével megoldották, hogy ne csak kétnaponta járhassanak a gyerekek óvodába. Tavaly az elemisek számára délutáni oktatást, a másnapi iskolára való felkészülést is biztosították.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Egyházi szolgálattevők Gegesben
Nyáron zajossá válik a kis település
A nyári vakáció idejére benépesül a gegesi Barátság Háza és annak udvara, gyermekcsoportok veszik birtokba többnyire egyházi nyári táborok alkalmával. Egyébként nem olcsó dolog egy nyári táborozás vidéki környezetben sem, de itt jutányosan kapnak helyet a rendezvények.
Múlt héten harminc gyermek táborozott a gegesi Barátság Házában, néhány kivétellel Gyulakuta község településeiről érkeztek. A Szivárvány tábort már évek óta megszervezi Tőkés Ildikó tanárnő a küküllőmenti gyerekeknek, neve az itt zajló programok és résztvevők sokszínűségét jelzi, a változatos tevékenységek pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy mindenki azt élje meg, amit szeret – tudtuk meg Tőkés Attila gegesi református lelkipásztortól.
Játék, tanulás, kirándulás – nyári élmények
Az idei ötnapos táborban számos tevékenység várt a gyerekekre, akik a napi étkezések, takarítások, pihenések idejét leszámítva délelőtt és délután órákon át szórakozhattak és dolgozhattak, hagyományőrző tevékenységek, kézműves-foglalkozások, sportprogramok, játékok, vetélkedők, kirándulások, éneklés, zenélés várt rájuk. Emellett a reformáció ötszázadik évfordulójáról is sokat tanulhattak, kisfilmet láthattak egy 500 kilométeres svájci kerékpártúráról, a reformátorokról hallottak már az első napon is. Második nap a rovásírást gyakorolták, őseink vadászfegyverét, az íjat próbálták ki, meglátogatták a helyi iskolamúzeumot és Gegesi Kis József Kossuth-huszárhadnagy sírját. A harmadik nap a sporté volt, senki nem maradhatott ki a tollaslabda-, foci-, asztalitenisz-, korongjáték-vetélkedőkből, ezekben a küzdelmekben az volt a lényeg, hogy egymásra figyeljenek, észrevegyék segítségre szoruló társaikat és segítsenek nekik. A tábor negyedik napján a kézművesség volt a téma, üvegre festettek, gipszből készítettek képtartókat, a tiszteletes terepjáróval vitte körbe őket a határban, este tábortüzet raktak, énekeltek. A tábor utolsó napján, pénteken mindenki egy kicsit szomorúan ébredt, de a vizes lufi játék csakhamar felvidította a társaságot, közösen énekeltek, valamint egy rögtönzött koncertet is meghallgattak.
Sokan használják a házat
A helyszínt többnyire egyházi csoportok használják, ezen a héten például a sövényfalvi gyülekezet gyermekei vették birtokukba az ingatlant. A Fazakas Csaba lelkész által szervezett táborozás célja a vakációs nyári bibliahét, amikor a KOEN alapítvány által kidolgozott program szerint zajlanak a foglalkozások, de szabadidőben a faluval és látványosságaival is megismerkednek a gyerekek.
A nyár folyamán a gyülekezet vendége volt egy holland csoport, egy másik augusztusban érkezik, de itt ver tanyát egy cserkészcsapat is, továbbá Batizán Attila szentgericei református lelkész is ide hozza táborba gyülekezete ifjait. Az egykori felekezeti iskola pedagógusai számára emelt épületet államosították, az egyház 2008-ban kapta vissza, 2011-ben holland segítséggel felújították, azóta táboroknak, gyülekezeti alkalmaknak és különféle rendezvényeknek ad helyet, barátságok szövődnek itt.
Amúgy egyheti nyári táborozásnak eléggé borsos ára van, ezzel szemben a gegesi jóval olcsóbb lehetőséget jelent, hiszen csak önköltségi árat fizetnek a résztvevők. Ezért is jönnek sokan ide – tette hozzá Tőkés Attila, aki szolgálatnak is érzi azt, hogy az egyházközség ilyen feltételek mellett fogad vendégeket. „Nem az a cél, hogy profitot hozzon, hanem hogy lehetőséget teremtsen minél több csoportnak” – jegyezte meg a lelkész az épület rendeltetése kapcsán. Azt is elmondta: ilyenkor a kétszáz lelket számláló falu megtelik élettel, gyermekzsivaj tölti be a máskor csendes utcákat, és jó ezt látni-hallani.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Amikor a víz vérré változik
Havad települései jövőt álmodnak
Szombaton falustársi találkozó keretében szökőkutat és turulmadaras emlékművet avattak Havadon, mint az összetartozás és élni akarás jelképét.
Havadon tízévente szerveznek falustársi találkozót, amikor a helyben maradottak hazahívják és fogadják az elszármazottakat. Idén csak a hetedik évet számlálják a tízből, mégis úgy döntöttek, most szervezik meg az ünnepséget. Szombaton délelőtt a zsúfolásig telt református templomban adtak hálát Istennek az elvégzett közös munkákért és az együttlét lehetőségéért. Nagy Attila lelkipásztor arra figyelmeztette az ünneplőket: ha csak néhány évente is gyűlnek össze, térnek haza a havadiak, lelküket sose rágja „féreg”. Nem az a fontos, hogy kit hová sodort az élet, és hogyan használta ki az élet adta lehetőségeket, hanem az, hogy tudjanak mindig hazatérni, együtt lenni, eredményeket felmutatni, és hogy hozzák el gyermekeiket is, mutassák meg nekik azt a helyet, ahol születtek. Az istentisztelet keretében László János tanár mutatta be a helyi születésű ifj. Csalóka Ernő lelkész teológiai szakdolgozatát, a havadi egyházközség történetét feldolgozó, frissen megjelent kiadványt.
Az egyházközség most fejezte be gyülekezeti házának és a ravatalozónak a kialakítását, ezért Nagy Attila lelkész köszönetet mondott a helyiek és az önkormányzat adományaiért és Mihály Domokosné tárgyadományáért. Az új gyülekezeti ingatlant istentisztelet után hálaadás és zsoltáréneklés mellett adták át a közösségnek.
Összefogás és új kenyér
Ezután került sor a templom előtti felújított téren a turulmadaras emlékmű és egy, a község öt településének nevét jelző szökőkút leleplezésére és átadására. A szervezők úgy gondolták, az idei találkozásnak ne csak személyi, hanem társadalmi, nemzeti okai is legyenek, ezért állítottak emlékoszlopot, s tetejére a Vetró András kézdivásárhelyi mester alkotta turulmadarat, mint a magyarok ősi hitvilágának emléke, az égi hatalom és az uralkodói fensőbbség megtestesítője, az isteni gondviselés és iránymutatás, a magyar nemzeti identitás és összetartozás jelképe, de a szökőkút is a község településeinek összetartozását jelzi. A turulmadár szimbolikájáról László János beszélt, majd a Maros Megyei Tanács elnöke köszöntötte az ünneplőket. Péter Ferenc az összefogásra hívta fel a figyelmet, és úgy véli, ma, amikor az elvándorlás jelenségével kell szembenéznünk, fontos szerepe van minden elemnek, ami az összetartozást erősíti. Havadon ma is építkeznek, összefogást jelképező emlékművet adnak át: így lehet erős, fiataljait itthon tartó és élhető közösséget létrehozni, és az erős közösségnek erős elöljárói is vannak – emelte ki.
A havadiakkal együtt ünnepeltek az anyaországi testvértelepülések képviselői is. Bazán Tibor, Hévízgyörgy polgármestere elmondta: ez alkalomból az ünnepi asztalra ők hozták az új kenyeret, a magyarok kenyerét, amelyet nemzeti színű szalaggal kötöttek át, jelképezve a múltat, jelent, jövőt. A jövőben pedig csak azok a kapcsolatok tudnak élni, fejlődni, amelyekért együtt küzdenek meg a felek – fogalmazott. Kovács Béla önkormányzati képviselő Ózdszentsimon testvéri üzenetét tolmácsolta a községnek.
Az ünnepi műsor rendjén felléptek a havadi gyerekek és ifjak, a gegesi Ajándék zenekar, a havadi Vadburusnyán csoport és a gegesi kórus, majd közös énekkel és a templomkertben álló emlékmű megkoszorúzásával zárult a rendezvény.
A jövő üzenete
Az Üzenet a mélyből nevet viselő köztéri alkotás leleplezése kapcsán Veress Gergely Domokos, Havad polgármestere hangsúlyozta: ez az ünnepség az egész községé, hiszen az emlékmű az öt falu közös jelképe, az egyet akarás, az összetartozás, az együtt gondolkodás, a szép törekvések életet jelző szimbóluma. „Ebbe az emlékműbe nemcsak múltunkat álmodtuk bele, hanem a közös jövőnk felé vezető járható utat is” – fogalmazott az elöljáró. Az élni akarást, a szárnyalást képzelték bele az alkotásba, hisz Geges, Rigmány, Nyárádszentsimon és Vadasd küldi az ő erejét, becsületes munkáséletét, küzdelmét, hitét szivárványsugárba kötve Havadra, így válik egységgé a község élete, egy nagy, közös szívdobbanásba. A víz maga a megmaradás, az élet, hisz az egymást ölelő cseppek egymást erősítik, álmokká, erővé, életté duzzadnak, és így nem az öt falu lankadó erejét, hanem szívós, embert próbáló tartását, megmaradását, élhető jövőjét látják benne. Vér vízzé nem válik – tartja a szólás, de itt vérré változik a víz, és erő, alkotás, jövő bontakozik ki. „Az emlékmű akkor él, ha a forrás, a víz mi magunk vagyunk, ha mindenki hozzáteszi verejtékének gyöngyeit, lelkének lüktető áramlását, sodrását és bizakodó hitét is” – figyelmeztette a közösséget a polgármester.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Értékes ajándék becsengetésre
Látható örömmel vették át az idén is a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszercsomagjait a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítványnál, ahova szeptember 4-én hatodik alkalommal érkezett meg a szerény anyagi körülmények között élő nagycsaládokban, intézményekben nevelkedő gyermekeknek szánt 1.300.224 forint értékű támogatás.
A szervezet önkéntesei egész éjjel csomagolták a füzeteket, tolltartókat, tollakat, színes ceruzákat és egyéb tanszereket, értékes csomagot állítva össze a rászoruló gyermekeknek. Az iskolakezdésre szánt ajándékot Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány vezetője adta át Lidia Ház, a nagyfülpösi Szivárvány Ház lakóinak, képviselőinek, illetve az alapítvány által támogatott nagycsaládokban nevelkedő diákoknak, akik a megyeszékhelyen, valamint a környező településeken – Vajdaszentivány, Unoka, Görgényszentimre, Geges, Nyárádremete, Udvarfalva, Backamadaras, Somosd, Héderfája, Kapus, Mezőkölpény – stb. élnek.
Az alapítvány által nyilvántartott nagycsaládokat élelmiszercsomagokkal is támogatják, amelyek ugyancsak a segélyszervezet adományai. Nekik köszönhetően az idén is ezer magyarországi, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai iskolás részesült beiskolázási támogatásban.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)