Anyagi támogatás hiányában kétéves kihagyás után tartották ismét meg – immár harmadszor – a gyergyócsomafalvi csángó találkozót. Frumószáról 27 diák, Máthé Kriszta, 190 magyarul tanuló frumószai gyermek anyanyelvtanára, illetve Nyisztor Ilona és Nyisztor Mihály érkezett november 10-én Csomafalvára. A műsoros délutánt követően köszöntötte Antal Teréz iskolaigazgató a moldvai vendégeket. A népviseletbe öltözött gyermekek büszkén jelezték, valahányszor Lakatos Demeter-verset vagy -mesét mondtak – kórusban –, hogy „Lakatos Demeter csángó költő verse”. Nem maradt el a táncház sem. A találkozó a Csomafalvi Értelmiségi Fórum (CSÉF) egyik kísérőrendezvényének is tekinthető, mert a székely települések és a moldvai magyar települések közötti kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről is szó esett a Borsos Miklós Emlékházban, a CSÉF tanácskozásán. Egyszer olyan székelyföldi csángó találkozó kellene, ahova az ide telepedett vagy itt dolgozó csángó magyarokat is meghívják a szervezők, hogy a műsor végén ők is énekelhessék a szereplőkkel: „Moldováról, édes hazánkról, / Ne feledkezzél el, csángó magyarokról. ” /Bajna György: Moldováról, édes hazánkról… = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 12./

Harmincan érkeztek Frumószáról a III. Csomafalvi Csángó Napok rendezvényére. A Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, a Köllő Miklós Általános Iskola és a Csomafalvi Székely Tanács szervezésében két év szünet után kerülhetett sor ismét Csángó Napokra. Családoknál elszállásolták a huszonhét gyermeket, valamint kísérőiket Nyisztor Ilonát, Nyisztor Mihályt, Máté Krisztát és kezdődhetett a kerekasztal-beszélgetés. Máté Kriszta tanítónő örömmel újságolta, hogy Frumószában jelenleg 195 gyerek tanul magyarul, és a 18 községben összesen 1400 gyermek jár magyart tanulni. csángó népviseletben előadást tartottak a vendégek, énekeltek, együtt mondták Lakatos Demeter csángó költő verseit, s ropták úgy a táncot, ahogy csángómagyarokhoz illik. /Csángó Napok Csomafalván. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), nov. 15. – 46. sz. /

Csángó kisdiákok alkotásaikat hozták el Pusztináról, illetve Frumószáról Sepsiszentgyörgyre, a Míves Házban április 19-én volt a kiállításuk, felléptek dallal, tánccal is. Nyisztor Ilona pusztinai népdalénekes köszönetét fejezte ki azoknak a székelyföldi pedagógusoknak, akik vállalták, hogy Csángóföldre költöznek, és magyarul írni-olvasni tanítják az ottani gyermekeket. Most tizenkilenc falu iskolájában van magyaroktatás. Jelen volt Jáki Sándor Teodóz győri bencés szerzetes, aki eddig nyolcvannyolc alkalommal járt néprajzi gyűjtőúton Moldvában. A csángó gyermekek kiállítását a szeptember óta Pusztinán oktató Vajda Éva sepsiszentgyörgyi magyartanár szervezte. /Mózes László: Képeslap Csángóföldről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 21./

Szórvány – Fókuszban a szórvány – ötéves a Szülőföld Alap – Nemzeti jelentőségű intézmények és programok Erdélyben
A nagyenyedi vártemplom felújítási munkálataihoz való anyagi hozzájárulás is szerepel a 2010-es tervek között. Fennállásának öt éve alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forintot osztott ki. Több mint 10 000 beérkezett pályázatot bírált el, a támogatott programok száma 5400
A szórványban élő magyarok támogatása kiemelt fontossággal bír a magyar kormány számára, ezt a 2009-ben jóváhagyott támogatások is tükrözik, és ugyanezen elv alapján ítélik meg a 2010-es pályázatokat is. Minderről Gémesi Ferenc, a magyar miniszterelnöki hivatal szakállamtitkára számolt be a hét elején Budapesten. Közölte: olyan kisebb lélekszámú közösségek, mint a horvátországi és a szlovéniai magyarok számarányuknál nagyobb mértékben részesültek támogatásban. Ugyanakkor több kárpátaljai egyházi intézmény működése veszélybe került volna a magyar állam támogatása nélkül, mivel tavaly ősz óta nem kapnak pénzt az ukrán költségvetésből. Ezeken kívül, főleg a román–magyar határon volt sikeres a Gémesi Ferenc szakállamtitkár és a Törzsök Erika, a Nemzetpolitikai Főosztály volt főigazgatója által irányított „Varratmentes Európa” program keretében a hiányzó közúti és vasúti összeköttetések újjáépítése, európai uniós támogatásokkal. (Az alábbiakban Gémesi Ferenc beszámolójából idézünk.)
A kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: az idén a legfontosabb feladat a stabilitás megőrzése. Nem változott 2009-hez képest a támogatások összege, a februárban ötéves Szülőföld Alap kétmilliárd forintos kerete. „Nem fogunk választási szempontú nemzetpolitikát folytatni, sokkal fontosabb a stabilitás, nem a közösségek bevonásával kell a belpolitikát alakítani”, tette hozzá.
„A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László. A tanács javaslatai alapján csak a tavaly több mint 350 millió forintot fordított a miniszterelnökség szórványprogramokra”, magyarázta. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a munkácsi Szent István Líceum, a karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a nagybecskereki Miasszonyunk leánykollégium, illetve a muzslyai Emmausz fiúkollégium. Támogatják a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként nem csak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatják, hanem a magyar nyelvű oktatás megerősítését is.
A beszámolóból kiderült: a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, a Szülőföld Alap számára szintén biztosított az előző évekhez hasonlóan a 2 Mrd Ft-os keret.
Mezőségi Magyar Iskolaközpont
A 2010-es év kiemelt feladatai között található az erdélyi Mezőségi Magyar Iskolaközpont létrehozása Szamosújváron a már egy hasonló intézményt működtető Téka Alapítvány bevonásával. Korábbi példák alapján közös román–magyar finanszírozással valósul meg a központ, amelynek létrehozásával befejeződhet az észak-nyugat mezőségi és szamosháti szórványoktatás stratégiai fejlesztése, ahol 5 óvodai csoport, 16 alsó tagozatos, 8 felső tagozatos és 3 szakiskolai osztály működésére lenne lehetőség.
Bár Szamosújvár vonzáskörzete nem esik messze Kolozsvártól, az iskolaközpont létesítése indokolt. A bentlakás lehetősége vonzóvá teszi a magyar nyelvű oktatást, a kolozsvári elméleti líceumok pedig nem nyújtanak szakképzést, így a szamosújvári iskolaközpontban beindítandó szakoktatás hiánypótló lenne. Ezen túlmenően van egy olyan szociálisan hátrányos csoport, amely nem tudja fedezni a kolozsvári tanulás költségeit, de jelen helyzetben nincs lehetősége Szamosújváron magyarul tanulni. (Három magyar 8. osztály végzett a városban, de a tanfelügyelőség csupán egyetlen magyar nyelvű 9. osztály indulását hagyta jóvá. A gyerekek zöme román osztályba iratkozott be.)
Bővült a Nemzeti Intézmények köre
A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el. Több erdélyi oktatási és kulturális intézmény, irodalmi folyóiratok kerülnek be a közösségszervezés és a nyelvi-, kulturális identitás szempontjából fontos intézmények közé.
A Nemzeti Intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv és nemzeti identitás megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
Erdélyben három nagy múltú, egyben irodalmi-kulturális műhelyt is jelentő folyóirat van: a Korunk, a Helikon és a Látó. Két-két millió forintos támogatással nyerték el a nemzeti jelentőségű intézményi státust.
2007-ben a Nemzeti Intézmények kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az aradi Kamaraszínház. Ezért bővítettük az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emeltük 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály Székesegyház, és felújították a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
Folytatódik és egyben bővül a csángó oktatási program
Folytatódik a csángó oktatás program a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében. Gémesi Ferenc szerint „dinamikus növekedés tapasztalható a program hatására”, folyamatosan nő a magyar nyelvet tanulók száma a Csángóföldön. A 21 helyszínen folyó oktatásból 8-at az úgynevezett Gyermekek házában tartanak. Ezeknek az önszerveződéssel létrejött kulturális központoknak a támogatására külön programot indítanak az idén.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) 2000-től kezdődően szervezi a csángó gyermekek iskolán kívüli magyar nyelv oktatását. Az oktatás beindulásától kezdve a magyar kormány előbb pályázati formában, majd 2007-től kezdve a Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok keretében támogatja ezen tevékenységüket.
A 2009/2010-es tanévre 21 moldvai településen több mint 1550 gyereket oktatnak magyar nyelvre (óvoda és 1–9. osztály). A 2005/2006-os tanévtől kezdve az MCSMSZ ösztöndíjával vált lehetővé több csángó gyerek számára, hogy középiskolai tanulmányait is magyar nyelvű iskolában végezhesse. Jelenleg 80 diák részesül ebben az ösztöndíjban Csíkszeredában, és 3 diák Székelyudvarhelyen, ami a szállás és étkezés biztosítását jelenti. Az utóbbi években egyre nagyobb igény mutatkozik az egyetemre, főiskolára járó csángó diákok kollégiumi elhelyezésére is.
Új elemként kerül be 2010-től kezdődően a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által fenntartott és működtetett Gyermekek Háza hálózat. A 21 oktatási helyszínből jelenleg 8 (Magyarfalu, Lábnik, Külsőrekecsin, Csík falu, Lujzikalagor, Frumósza, Kostelek, Diószeg) működik ilyen formában. Ezek a közösségi házak az MCSMSZ saját tulajdonában vannak és nemcsak az oktatást, hanem egy-egy közösség magyar kulturális életét is szolgálják. Helyet adnak a különféle gyűléseknek, szakmai továbbképzéseknek, táboroknak, konferenciáknak. Kialakításuknál fogva az itt tanítók szolgálati lakásaként is funkcionálnak. Számos esetben a község lakosai számára szervezett egészségügyi szűrések is itt zajlanak.
A magyar elnöki hivatal első ízben tavaly biztosított 2,3 millió forint összegű támogatást a 2009/2010-es tanévre ezen házak fűtési költségeihez. 2010-től kezdődően az évi 7 millió forintos összegből nemcsak a rezsi kifizetése válik tervezhetővé, hanem a gyerekek számára sokkal nagyobb értékkel bíró internet-kapcsolat, valamint korszerű taneszközök és oktatási segédanyagok beszerzése is lehetővé válik.
A nagyenyedi vártemplom
Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. A tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagyértékű belső károk is keletkeztek. 2010-es terveink között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése
A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultunk az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtunk segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi. A szervezet célja: érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték. „2009-ben ünnepeltük a gyulafehérvári római katolikus érsekség 1000 éves és az EME 150 éves fennállásának évfordulóját. 2010-ben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság megalakulásának 20. évfordulóját emeljük ki és támogatjuk, jelezvén az épített örökség és műemlékvédelem fontosságát”, olvasható a beszámolóban. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

A Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikai Szakállamtitkárságnak közleménye
A közelmúlt demográfiai kutatásai azt mutatják, hogy a szórványosodás folyamata a Kárpát-medencei magyar közösségekben az utóbbi évtizedben felgyorsult, és világossá vált, hogy az egyes közösségek vonatkozásában differenciált stratégiákra van szükség.
A Kormány ezért a nemzetpolitika keretében kiemelt kérdésként foglalkozik a szórványosodás kérdésével: ismert külhoni magyar szakértőkből ezért hozta létre 2008 októberében a Szórvány Tanácsot, amely konzultatív, javaslattevő testületként a szórványosodási folyamatok lassítása érdekében javaslatokat dolgoz ki. A rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása érdekében a témában fellelhető kutatási anyagok, valamint szakértői vélemények ismeretében, stratégiát dolgoz ki, prioritásokat jelöl meg egy-egy régió szakmailag megalapozott támogatására. A Tanács elnöke Göncz László, a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, tagjai: Balázs-Bécsi Attila, Téka Művelődési Alapítvány elnöke (Románia), Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége programvezetője (Románia), Lakatos András, Szövetség a Szórványért Alapítvány igazgatója (Románia), Pásztor Gabriella, oktatási szakértő (Románia), Vetési László, szórványlelkész (Románia), Losoncz Alpár, az Újvidéki Egyetem kutatója (Szerbia), Soós Mihály, a Vajdasági Módszertani Központ igazgatója (Szerbia), Hunčik Péter, a Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatója (Szlovákia), Ambrus Pál, a Técsői Református Líceum igazgatója (Ukrajna), Tóth Mihály, jogász, kisebbségkutató (Ukrajna), Dr.sc. Horváth László, a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság titkára (Horvátország).
A Szórvány Tanács javaslatára született döntés 2009-ben több kiemelt projekt támogatásáról, mint például a szamosújvári és válaszúti szórványkollégiumok működtetéséről, a felőri régiós magyar oktatási központ munkálatainak befejezéséről, a csángó oktatási programok továbbfejlesztéséről. A további támogatandó programok és intézmények tekintetében a Tanács régiónként prioritási listát készített.
Csak 2009-ben 350 millió forint támogatást kaptak a Tanács által javasolt szórványprojektek. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a munkácsi Szent István Líceum, a karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a nagybecskereki Miasszonyunk leánykollégium, illetve a muzslyai Emmausz fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten, új diákétkezdéje van a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván.
A 2010-es kiemelt szórványprogramok között szerepel a Mezőségi Magyar Iskolaközpont építése. Az iskolaközpont létrehozásával befejeződhet az észak-nyugat mezőségi és szamosháti szórványoktatás stratégiai fejlesztése, ahol 5 óvodai csoport, 16 alsó tagozatos, 8 felső tagozatos és 3 szakiskolai osztály működésére lenne lehetőség. A TÉKA Alapítvány a szamosújvári Mezőségi Magyar Iskolaközpont felépítéséhez évi 40 millió forint támogatást kap. Az Iskolaközpont felépítését a Szórvány Tanács prioritásként jelölte meg, a létesítmény a magyar és a román kormány közös finanszírozásában, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont mintájára valósulna meg. 2009-ben a szamosújvári Helyi Tanács ingyenesen kiutalta az építési telket a város központjában, a MeH és a romániai Communitas Alapítvány pedig hozzájárult a tervdokumentáció költségeinek fedezéséhez.
Erdélyi projekt a vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése.
Ugyancsak kiemelt programja az idei évnek a Gyerekek Háza program. A 21 csángó magyar oktatási helyszínből jelenleg 8 (Magyarfalu, Lábnik, Külsőrekecsin, Csík falu, Lujzikalagor, Frumósza, Kostelek, Diószeg) működik ilyen formában. Ezek a közösségi házak az MCSMSZ saját tulajdonában vannak és nemcsak az oktatást, hanem egy-egy közösség magyar kulturális életét is szolgálják. Helyet adnak a különféle gyűléseknek, szakmai továbbképzéseknek, táboroknak, konferenciáknak. Kialakításuknál fogva az itt tanítók szolgálati lakásaként is funkcionálnak. Számos esetben a község lakosai számára szervezett egészségügyi szűrések is itt zajlanak. 2010-től magyar állami támogatással nemcsak az intézmények fenntartása lesz biztosított, hanem a gyerekek számára sokkal nagyobb értékkel bíró internet-kapcsolat, valamint korszerű taneszközök és oktatási segédanyagok beszerzése is lehetővé válik.
Kárpátalján két projekt szerepel a kiemelt szórványtémák között: a Técsői Református Líceum bővítése révén Felső-Tisza-vidéki Magyar Oktatási és Kulturális Központ kialakítása, amelyben olyan körülményeket lehet létrehozni, hogy a szórványban élő magyarságnak lehetősége legyen az anyanyelvén igénybe venni az oktatást az alapfokútól a felsőfokú képzésig. Az új Nagyberegi Református Líceum tervek szerint 2011-re elkészülő épületének tetőterében kialakításra kerül egy 100 fős fiú-, illetve leánykollégium. Forrás: Nemzetpolitika.gov.hu

Tanácskozás egy új csángó cselekvési terv kidolgozása érdekében
Húsz éves a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, tízéves a Csángó Oktatási Program és ugyancsak tízéves az első átfogó cselekvési terv. Egy újabb program alapjait rakják le moldvai, erdélyi és magyarországi szakértők azon a tanácskozáson, amely ma este zárul Pusztinán.
Ennek a sokszoros évfordulónak a jegyében zajlik az a tanácskozás Moldvában, Rekecsinben, Frumószán és Pusztinában, amelynek célja elfogadni a második csángó cselekvési tervet. A ma záruló háromnapos konferencián a csángómagyarok civilszervezetei mellett részt vesznek a magyar kormánynak valamint az erdélyi magyarság politikai szervezeteinek, az RMDSZ-nek és a EMNT képviselői is. A csángó cselekvési terv alapja az együttműködés, a partnerség mind magyar-magyar, mind magyar-román viszonylatban.
Arra a felvetésre, hogy megkerülhetetlen a magyar állam felelősség vállalása a moldvai magyarság ügyében Szesztai Ádám, a külügyminisztérium stratégiai főosztályának a vezetője azt mondta: ma a kérdés nem a felelősségvállalás – hiszen ezt a nemzetpolitika bizonyítja – hanem az, hogy a történelmi lehetőséget, hogyan sikerül kihasználni. Az új csángó cselekvési terv az anyanyelvi oktatás, hitélet és kultúra mellett kiemelt jelentőségűnek tartja a politikai, a gazdasági és a szociális területre való odafigyelést is.
Ma az elhangzott előadások és javaslatok alapján véglegesítik a cselekvési tervet, a konferencia résztvevői pedig a pusztinai templomban magyar szentmisét hallgatnak.
Kossuth Rádió

Erdély.ma

Összefogás a csángó megmaradásért
Összes hibájával együtt az oktatási program a legsikeresebb megvalósítása a tíz évvel ezelőtt megfogalmazott csángó cselekvési tervnek, amelynek ellenben, a többi stratégiai célkitűzéshez hasonlóan, nincs jövője politikai és anyagi támogatottság nélkül – összegezhető a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által szervezett, tegnap véget ért háromnapos vándorkonferencia meghívottjainak megállapítása.
Az MCSMSZ képviselői segélykérésként fogalmazták meg, a szervezetnek azonnali anyagi támogatásra van szüksége, hiszen a magyar oktatási programban tanítók fizetésére sincs meg a fedezet, és azt is, egy átfogó, az egész csángó közösséget érintő cselekvési tervért nem vállalhatnak felelősséget civil szervezetek, szükséges a magyar kormány konkrét és támogató csángóstratégiája. Szesztay Ádám, a magyar külügyminisztérium stratégiai tervezési főosztályának vezetője leszögezte, a magyar kormánynak egyértelmű, nyilvánosan bejelentett szándéka, hogy a nemzetpolitikai stratégia részeként megalkossanak egy, a csángókérdést is magában foglaló szórványstratégiát, és a mostani konferencián elfogadott dokumentum valamilyen módon orientálja ezt az építkezési folyamatot. Sógor Csaba EP-képviselő szerint a személyes kapcsolatokat kell erősíteni a csángókkal, Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke, aki a konferencián az RMDSZ országos elnökségét is képviselte, az erdélyi megyék szerepét hangsúlyozta a csángók megsegítésében, Gergely István, az EMNT csángóbiztosa a jövőkép szellemi és lelki tényezőire helyezte a hangsúlyt. A Keresztszülő-program és a magyar pedagógusszövetség képviselői további segítségükről biztosították az MCSMSZ-t, a felkért szakértők bemutatták a tízéves magyar oktatást átvilágító elemzést, Bajtai Erzsébet képzőművészeti ajándékot adott át négy iskolának, Pozsony Ferenc egyetemi tanár, néprajzkutató a további csángókutatásokra hívta fel a figyelmet. Frumószán versmondó versenyen, vasárnap pedig a Gyögydeák Lajos atya által celebrált magyar misén vettek részt a helybeliek és a meghívottak. Az összegzésben bemutatták a Moldvai Csángó Magyar Közösségfejlesztési Tervnek átkeresztelt, kiegészített feladatcsomagot, amelyet javaslatként ajánlanak a Magyar Állandó Értekezlet szórványbizottságának, és amely szervesen épül a tíz évvel ezelőtti, valamint a Szeret-Klézse Alapítvány által megfogalmazott cselekvési tervre. Célkitűzése a moldvai csángó közösség megőrzése, valamint az érintett civil szervezetek közötti, konszenzuson alapuló munka. Nemcsak közösségi szinten, hanem az egyes emberek miatt érdemes folytatni, amit megkezdtünk, és elsősorban nem gazdaságilag, hanem szellemileg határozzuk meg magunkat – fogalmazták a közösségfejlesztési terv összeállítói, akik az egység és újjászületés fontosságát hangsúlyozzák, mottóul pedig egy latin mondást választottak: ,,Szükségben az egység, kételkedésben a valóság, mindenben a szeretet.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hegyeli Attila szerint milliókba került a csángószövetség átvilágítása
Kiáll a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége lemondott vezetősége mellett a tanárok egy csoportja. A moldvai csángó magyar oktatási programban részt vevő, Kosteleken, Ferdinándújfaluban, Frumószán, Lábnyikon, Pokolpatakán és Bogdánfalván tanító pedagógusok tegnap közleményben biztosították támogatásukról a lemondott vezetőséget. Eközben Hegyeli Attila leköszönt ügyvezető azt állítja, a magyar kormány több mint 4 millió forintot költött a szervezet átvilágítására.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) lemondott vezetősége mellett a Csángóföldön tanító tanárok egy csoportja. A moldvai magyar olktatási programban részt vevő, Kosteleken, Ferdinándújfaluban, Frumószán, Lábnyikon, Pokolpatakán és Bogdánfalván tanító pedagógusok tegnap közleményben biztosították támogatásukról az MCSMSZ hétfőn lemondott vezetőségét.
Ebben emlékeztetnek, hogy az elmúlt 12 esztendőben Moldvában egy olyan értékmentő magyar oktatási program jött létre és működött, amely több ezer gyerek, szülő és csángó magyar ember életében töltött be jelentős szerepet. Minőségi oktatást biztosított, erősítette az itt lakók magyarságtudatát, továbbtanulási lehetőséget, sok esetben szociális problémáik javítását kínálta számukra. „Éppen ezért megalázónak és szégyenteljesnek, közvetve saját személyünk elleni támadásnak érezzük mi, Csángóföldön tanító tanárok is az MCSMSZ elleni lejárató kampányt” – olvasható a tíz pedagógus által aláírt közleményben, mely emlékeztet, hogy az oktatási programot Hegyeli Attila, az MCSMSZ leköszönt ügyvezetője találta ki és hozta létre.
Mint írják, a szövetség vezetői az elmúlt években „erejükhöz és tehetségükhöz mérten” minden szakmai és emberi támogatást megadtak a tanároknak, épp ezért kötelességüknek érzik, hogy „a mostani áldatlan állapotban” kiálljanak mellettük.
„Felelőtlenség az átszervezés”
„A moldvai oktatást Magyarországról távirányítani lehetetlen” – jelentik ki a pedagógusok, akik szerint egy új szervezetnek nincs meg a kellő tapasztalata, rálátása a Moldvában zajló oktatás megszervezésére, irányítására. Hozzáteszik továbbá, hogy „egy ilyen mértékű oktatási struktúrát tanítási év közben átszervezni felelőtlenség”. „Hozzá nem értő, csak az anyagi hasznot kereső személyekre bízni az oktatás sorsát egyenlő a lassú, de biztos halállal, a Moldvában elindult és mostanáig eredményesen működő oktatási program megszűnésével, felszámolásával” – írják közleményükben a pedagógusok, akik szerint az építő jellegű megoldást nem az amúgy sok pénzbe kerülő új szervezeti forma, hanem a meglévő oktatási program megreformálása, átláthatóbbá tétele, hatékonyabb menedzselési stratégia kidolgozása jelentené.
„Ha ez a közös cél, meggyőződésünk, hogy a minisztérium és az AMMOA az MCSMSZ vezetőségében, akárcsak a moldvai oktatási programban dolgozó teljes tanári karban partnerre találna, hisz mindannyiunk közös célja és érdeke a Csángóföldön eredményesen működő oktatás további fenntartása” – zárják közleményüket a moldvai tanárok.
Milliókba került az átvilágítás?
Eközben Hegyeli Attila, az MCSMSZ leköszönt ügyvezetője tegnap a Facebook közösségi portálon közzétett üzenetében arról számolt be, hogy a szövetség tevékenységének átvilágítása jelentős pénzösszegbe került, amit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) közösen fizetett az ellenőrzést végző Teleki László Alapítványnak (TLA). „Összesen 4,2 millió forintba került, ebből egymilliót fizettek a keresztszülők pénzéből, a többit a kormány állta” – írja üzenőfalán Hegyeli. A vizsgálatot végzők jelentésükben azt írták, hogy három alkalommal, 2011. június 25–30., július 4–10., illetve augusztus 16-án tartottak helyszíni ellenőrzést Moldvában.
„Diószegi László főellenőr, a TLA vezetője öszszesen két napot töltött Csángóföldön, repülővel érkezett Marosvásárhelyre, onnan bérelt autóval folytatta az utat, és a nyár kellős közepén »tartalmi ellenőrzésnek« vetette alá a 25 oktatási helyszínt, ami annyiban állt, hogy Ferencz Éva segítségével végigszáguldozott a falvakon, és készített egy-egy fotót” – írja továbbá Hegyeli Attila. A leköszönt ügyvezető szerint a TLA az MCSMSZ konkurens alapítványa, ugyanazokra a forrásokra pályázott, mint a moldvai szervezet, bár korábban műemlékvédelemmel foglalkozott.
„Most a Teleki László Alapítvány sikeresen kicsavarta az MCSMSZ kezéből a moldvai oktatási programot. Az igyekezetüket értjük, hiszen a műemlékvédelemre sajnos most nincs pénz” – írja Hegyeli, megállapítását Nagy Bercelnek, a nemzetpolitikai államtitkárság titkárságvezetőjének Diószegi Lászlónak címzett, 2011. augusztus 16-án kelt levelével támasztva alá, melyben a kormányalkalmazott arról értesíti az alapítványi elnököt, hogy a pénzügyi források szűkös volta miatt nem tudnak pénzt biztosítani a határon túli magyar vonatkozású épített örökségre, de keresik a megoldást a helyzetre.
Mint beszámoltunk, hétfőn testületileg lemondott az MCSMSZ vezetősége, miután a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága a TLA és az AMMOA közreműködésével egy új, Romániában bejegyzett alapítványra bízná a moldvai oktatási programot. Az államtitkárság az MCSMSZ átvilágítása során tapasztalt rendellenességekkel indokolta lépését, és kijelentette, hogy a szervezet vezetősége lépésével cserbenhagyta a moldvai csángó közösséget.
(Gergely István: mindenki helyettesíthető. Már évek óta érzékelhető volt, hogy bajok vannak a moldvai csángó oktatási program körül – jelentette ki a Krónikának Gergely István, a Csángó Tanács tagja, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) csángóügyekért felelős biztosa, aki már a 90-es évek elején részt vett a Kárpátokon túli magyar oktatás beindításában. „Szóvá is tettünk néhány gondot, problémát, de nem vették figyelembe” – mondta lapunknak a Tisztiként ismert egykori csíksomlyói plébános, hozzátéve, emiatt végül háttérbe vonult. Kifejtette, meggyőződése, hogy az illetékesek, a magyar kormány mindent megtesz, hogy orvosolja a jelenlegi helyzetet, és az új alapítvány képes lesz működtetni az oktatási programot. „A tanárok, a központok megmaradnak, és szerencsére vannak még moldvai csángó értelmiségiek, akik eddig háttérben voltak, ők most előléphetnek. Nincs olyan ember, aki ne lenne helyettesíthető” – jelentette ki Gergely István, aki a moldvai szervezetek felkérésére vesz részt a tavaly ősszel létrejött Csángó Tanács munkájában.)
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Közlemény
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének lemondott vezetői közös közleményben fordulnak utoljára a közvélemény felé. Az utóbbi időben olyan súlyos vádakkal illették eddigi munkásságunkat, hogy kénytelenek vagyunk azokra tényszerűen, tételesen válaszolni.
1. A bennünket ért túlzott üzemanyag fogyasztással kapcsolatos vád: a KIM képviselői 4 autóval osztották az üzemanyagköltséget, a valóságban azonban a 4 MCSMSZ tulajdonában levő autó fölött (2 Dacia, egy Matiz és egy VW kisbusz – ez utóbbi nem MCSMSZ tulajdon, de tartós használatra nálunk van új kora óta) van további 15 autó, amely szerződéses alapon áll az oktatás szolgálatában (Contract de comodat). Ezek általában a tanárok saját tulajdonú autói, amelyek amikor szolgálati ügyben járnak üzemanyag térítésre jogosultak (versenyek, tanári gyűlések, bákói ügyintézés, de helyszínek közti ingázása a tanárnak pl. Klézse-Somoska-Buda – ezek mind-mind benne vannak). A Répás Zsuzsanna, helyettes államtitkár asszony által említett 2010. áprilisában pl. szavalóversenyt bonyolítottunk. Kérjük, hogy vetítsék térképre: a 25 oktatási helyszínről elhozni Frumószára a gyerekeket és tanárokat majd hazaszállítani hány autó kell, ez hány km-t jelent...
Ugyanakkor elismerjük, hogy hiányoztak az üzemanyag számlák mellől a menetlevelek, ezt a vizsgálat után bevezettük és az elmúlt fél évben szigorúan megköveteltük minden elszámolótól.
2. Az AMMOA által visszatartott támogatások kapcsán:
Csak az utolsó esetet hozva fel példaként: 2011 decemberének elején az MCSMSZ nem rendelkezett a december 4-én esedékes tanári bérek kifizetéséhez szükséges összeggel, az AMMOA számláin pedig mintegy 15 millió Ft volt. Kértük, hogy küldjék át, de arról kaptunk értesítést, hogy lekötötték ezeket a pénzeket, nem utalhatnak. Ezt követően december 23-án mégiscsak megérkezett egy célirányos támogatás az AMMOA-tól (44.000 lejt), amelyet a magyarfalusi közösségi ház építésének folytatására szánt egy támogató, de a működési keretet továbbra sem. 2012 január 23-án megérkezett a keresztszülők nyomására a keresztszülők által befizetett támogatásokból 83.000 lej (csak összehasonlításképpen: az egy havi béralap: januárra 84.273 lej volt – járulékokkal együtt), az AMMOA számláján maradt közel 10 millió Ft, amely a magyarországi 1%-okból fakadt. A vita ekkor már hónapok óta azon folyt, hogy ezt az összeget az AMMOA és a KEMCSE saját működésére valamint óriásplakátokra szerették volna felhasználni az AMMOA kurátorai, az MCSMSZ pedig ezt nem tudta elfogadni. Kérjük, hogy az AMMOA hozza nyilvánosságra a számláin levő összegek listáját: működésük során minden hónap elsején mennyi pénz volt lekötve és/vagy folyószámláikon (miközben Moldvában többször elakadt a tanárok bérezése stb.)
3. A gépkocsik irreálisan magas javítási költségei kapcsán:
Csakis az MCSMSZ tulajdonában levő gépkocsik szervizelését számoltuk el. Elavult, régi gépkocsiparkkal rendelkeztünk, aki járt Moldvában az tudja, hogy a moldvai útviszonyok mellett évi több mint 50.000 km/autó megtételével sajnos a javítási költségek is magasak.
4. A gépkocsik magas autómosási költsége
Az autókkal gyakran szállítunk gyerekeket is. A sáros utakon túl a legnagyobb gondot a kárpit tisztán tartása jelenti, ennek tisztítása a drágább (a gyerekek rosszul viselik az utazást).
5. Olyan számláról nem tudunk, amit elszámoltunk az AMMOA és a Kormány felé is (ellenőrizzük – évente több mint 3000 könyvelési alapakta van).
6. Nem különítjük el a könyvelésben a pályázati elszámolásokat
Ez valóban igaz, az MCSMSZ-nél az volt a gyakorlat, hogy csak az előkönyvelés szintjéig kezeljük külön a pályázati elszámolásokat, a könyvelésben már együttesen szerepelnek a költségek.
7. Nem érvénytelenítettük a pályázati elszámolásokhoz csatolt bizonylatok eredeti példányát.
Ez is igaz. Oka: korábban úgy tudtuk, hogy nem áll jogunkban egy eredeti könyvelési aktára ráírni semmit (hiszen a számla kereskedőnél, szolgáltatónál maradó példányára ez már nem kerülne rá). Ezt azóta megértettük, hogy nem így van, az ellenőrzés lefolytatása óta érvénytelenítette pénzügyes kollégánk a számlák eredetijét is.
8. Hiányoznak a társadalmi szervezetek működéséhez szükséges belső szabályzatok
a. Romániában minden civil szervezet elsősorban a bíróság által elfogadott Alapszabálya szerint működik, ezzel természetesen az MCSMSZ is rendelkezett, megtekinthető itt.
b. Az MCSMSZ rendelkezett számviteli politikával, ezt azonban az ellenőrök nem tartották megfelelőnek
c. Az MCSMSZ rendelkezett SZMSZ-el (Szervezeti Működési Szabályzat), ezt elavultnak mondták, elismertük, és készítettünk új SZMSZ-t és elkészítettük a további szabályzatokat is (Pénzkezelési szabályzat, Telefon, gépkocsi, lakás használati szabályzat, Csíkszeredai Csángó Bentlakás szabályzata, Leltározási szabályzat). Meg szeretnénk jegyezni, hogy a szabályzatok készítése közben 2011 végén felhívtunk több nagy erdélyi magyar civil szervezetet, hogy mintát kérjünk szmsz-re, pénzkezelési szabályzatra, autó-és telefonhasználati szabályzatra, de nem tudtak segíteni
8. A könyvviteli rendszer áttekinthetetlen.
Ez számunkra értelmezhetetlen, hiszen az MCSMSZ-t 2007 óta az a Debreczeni János könyvelte, aki ezekben az években a Könyvviteli Szakértők és Hites Könyvelők Testülete (CECCAR) Kovászna megyei fiókjának elnöke volt, elismert kiváló szakember. Cenzorunk (ez Romániában a Felügyelő bizottság elnökének a megfelelője) pedig ezekben az években végig Sipos Éva volt, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének mérlegképes könyvelője. A cenzori jelentések az évek során nem mutattak ki „súlyos anomáliákat” ahogyan az évek során többszörösen előforduló román pénzügyi, munkaügyi ellenőrzések sem.
10. Hiányzott a vagyonleltár
Az MCSMSZ vagyona 1.650.278,3 lej értékű. A vagyonleltárt megtekinthetik itt (tartalmazza az ingó és ingatlan vagyont egyaránt). A leltár létezett a könyvelésünkben, a leltár kötelező éves (minden decemberben kellene) ellenőrzése hiányzott, amely mulasztást elismertük és azonnal pótoltuk.
Ugyanakkor szeretnénk megjegyezni, hogy nincs olyan vagyontárgya az MCSMSZ-nek, amely ne az oktatást szolgálná elsődlegesen. Ugyanazon vagyontárgyak segítségével valósítottunk meg más programokat is (kulturális, szociális), de alapvetően az oktatást szolgálják/szolgálták.
Az MCSMSZ a következő ingatlanokkal rendelkezik:
Külsőrekecseni magyar ház (telek és ház)
Lábnyiki magyar ház (telek és ház)
Csík falusi magyar ház (telek és ház)
Diószegi magyar ház (telek és ház)
Lujzikalagori magyar ház (telek és ház)
Kosteleki magyar ház (csak a telek az MCSMSZ tulajdona, a rajta levő ház a Szegediek Rotary Clubja Alapítvány birtokában van).
Magyarfalusi magyar ház (itt van egy kis ház, amit megvásároltunk, ugyanazon telken pedig építkezni is kezdtünk – a ház és telek is az MCSMSZ tulajdonában van).
Ezekről a közösségi házakról honlapunkon fotókat és leírást is lehet találni itt. Szeretnénk megjegyezni, hogy a fent felsorolt ingatlanok a jelenleg felmondott vezetőség „idejében” születtek az elmúlt 5-6 esztendőben.
A fent felsorolt házak vásárlásához/építéséhez a magyar állam nem járult hozzá, kivételt képez Szili Katalin 1 millió Ft értékű adománya, amelyet a külsőrekecseni házra fordítottunk, illetve a Külügyminisztérium 2 millió Ft adománya, amelyet a magyarfalusi ház (a régi kis ház) felújítására fordítottunk. Ez a két összeg az MCSMSZ vagyonának mintegy 2,7 %-át teszi ki.
11. Zárolta az MCSMSZ számláit a román adóhivatal.
Az MCSMSZ számláit a román adóhivatal 2011 nyarán zárolta, amikor 139.157 lej járulék-befizetési elmaradásunk volt. Az MCSMSZ-nek minden évben volt egy év elején elfogadott költségvetése, a bevételi oldalon azonban azt nem tudtuk betervezni, hogy a kormánytól érkező támogatások súlyos hónapokat késtek, az AMMOA pedig inkább zsarol bennünket a pénz visszatartásával mintsem, hogy segítsen a likviditási gondok orvoslásán.
Ugyanekkor történt az is, hogy az MCSMSZ 3 gépkocsijára (2 Dacia Logan és egy Daewo Matiz) zálogbejegyzés történt, tovább használhattuk a gépkocsikat, de az adósság törlesztéséig nem adhattuk volna el, nem is állt szándékunkban.
Szeretnénk megjegyezni, hogy mindez elsősorban azért fordulhatott elő, mert a késve érkezett támogatások miatt több mint 30 millió Ft adósságot halmoztunk fel. Ebből hozzávetőlegesen 5-6 millió Ft “előre menekülés” is volt, azaz “költségvetési hiány”, ami azt jelenti, hogy a tervezett költségvetésünk bevételi oldala sajnos elmaradt a várakozásainkhoz képest. A kasszánkban természetesen soha sem volt hiány (ezt azért hangsúlyozzuk, mert sokan úgy értelmezték, hogy a 30 millió Ft hiány az kasszahiány volna, erről szó sincs).
Minden évben feszített költségvetést terveztünk, mert úgy ítéltük meg, hogy Csángóföldön az idő nem nekünk dolgozik, nem várhatunk az újabb és újabb helyszínek elindításával és az egyes magyar házak építésével, befejezésével. A késve érkező kormánytámogatás miatt több mint 1 millió Ft büntetőkamatot is be kellett fizetni a román államkasszába. De talán legfőbb bizonyítékunk arra nézve, hogy költségvetésünk egyensúlyban volt az, hogy a 2011-es év zárása 4 millió Ft külső adóssággal történt, mert decemberben beérkezett a kormány támogatása is, melynek futamideje szintén decemberben járt le a korábban megkötött támogatási szerződés értelmében, így sikerült rendezni az adósságok nagy részét. Ha az AMMOA számláján december végén meglevő több mint 10 millió Ft támogatást is átutalták volna, akkor szinte teljesen rendezni lehetett volna nem csak a 4 millió Ft külső tartozást, hanem azt a „belső tartozást” is, amely a Magyarfalusi Magyar Ház építésére szánt célirányos támogatások kapcsán sajnos fennáll 153.362 lej értékben, ezt kénytelenek voltunk működésre átcsoportosítani a fent említett okok miatt, ezért a felelősséget úgyszintén vállaljuk.
A pontos adatok a KIM támogatása kapcsán arra az időre amikor számláinkat a tartozás miatt zárolta a román pénzügy:
A KIM-el szerződést kötöttünk 2011. július 20-án, amely szerződés az MCSMSZ és az oktatás működtetésére szólt április, május, június hónapokra 30 millió Ft értékben. A támogatás pedig számlánkra 2011. augusztus 3-án érkezett be. A késés miatt később módosítani kellett a futamidőt április-augusztusra, hogy elszámolható legyen.
Arra a vádra, hogy az MCSMSZ anyagi gondjait, likviditási problémáit nem jeleztük volna írásban arról tájékoztatjuk Önöket, hogy a KIM helyett a létrejött Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-vel tartottuk intenzíven a kapcsolatot (azt az utasítást követve, hogy a BGA veszi át a működéssel kapcsolatos kérdések rendezését). A BGA akkori, azóta testületileg felmondott vezetősége pl. 2011. január 25-én kapott tőlünk hivatalos levelet (iktatószáma: 5003), de tucatnyi e-mail váltás is volt a 2011-es év költségvetése kapcsán.
Sajnos a fenti késés nem egy egyedi eset mind a jelenlegi, mind a korábbi kormányok bevett szokása volt és nem csak az MCSMSZ kapcsán. Ezekre az időszakokra meg kellett előlegezni valahonnan a működési költségeket (ugyanakkor hibánk, hogy nem képeztünk tartalékot, mert minden forrást az oktatás fejlesztésére szántunk). Magánemberektől kaptunk kamatmentes kölcsönt többször, jelenleg is 4 millió Ft ilyen jellegű tartozása van az MCSMSZ-nek. Elismerjük azt is, hogy az AMMOA – ha késve is – de Horváth Szilárd elnök nyomására 2011 nyarán minden számláin levő elérhető forrást átutalt az MCSMSZ-nek, hogy a román állam felé fennálló tartozást kiegyenlíthessük.
12. A Csoma létrehozása és működése jogtalanul történt. Ki az alapító? Amikor létrejött, élt még a kizárólagosságot biztosító szerződés az MCSMSZ és az AMMOA között a magyarországi adománygyűjtésről?
A CsOMA létrehozására Horváth Szilárd, az AMMOA korábbi elnöke buzdított bennünket (amikor az AMMOA kuratóriuma és közte, mint kuratóriumi elnök közt egyre nőtt a feszültség), azzal érvelve, hogy legyen egy alapítvány, amely tartalékban van, egy alvó entitás. Ezt akkor mi is jónak láttuk, hiszen ezzel lehetett csökkenteni az AMMOA kuratóriumának „zsarolási potenciálját”.
A CsOMA-t a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mintájára hozta létre Solomon Adrián, azaz a Magyarországon bejegyzett Csoma alapítója Solomon Adrián MCSMSZ elnök, ahogyan a Magyarországon bejegyzett DSZFA alapítója Böjte Csaba atya, aki a romániai rendszert is vezeti. Ez nem törvénytelen, hiszen elnökünk a CSOMA kuratóriumában nem vett részt, a CSOMA-hoz befolyt támogatásokból pedig ő személy szerint semmilyen juttatásban nem részesült (csak az általa vezetett MCSMSZ). A Csoma létrejöttekor kizárólagosságot feltételező szerződésünk nem volt az AMMOA-val, ez azt követően jött létre.
13. Nem készült a beruházásokat megalapozó pénzügyi terv
Elismerjük, hogy az ellenőrzés pillanatában nem rendelkeztünk egy átfogó szakemberek által készített kivitelezési tervvel, amely a pontos anyag- és munkadíj árakkal kalkulálva az épület végső bekerülési összegét kiszámította volna. Ezt azért nem készíttettük el az építkezési engedély megszerezéséhez szükséges rendes tervek mellé, mert tudtuk, hogy forráshiány miatt sok évre át fog húzódni az építkezés, addig pedig jelentősen változnak az építkezési anyagok árai, értelmetlennek láttuk megrendelni ezt a drága és hamar elavuló tervet.
14. Székelyudvarhelyi Irish Pub számlája mint étkezési számla
Nem találunk a könyvelésünkben ilyen számlát. Az MCSMSZ alkalmazottai, vezetői nem jártak ezen a helyen soha. Azt azonban sikerült kiderítenünk, hogy ugyanazon cég működtette az Irish Pubot, amely számlázta továbbtanuló diákunk, Pogár Gabriella akkori tanítóképző főiskolás hallgató, jelenlegi magyarfalusi magyartanár étkezési költségeit is.
Megjegyezzük, hogy a továbbiakban nem kívánunk reagálni semmiféle vádra, felvetésre, nem tartjuk helyesnek és célravezetőnek, hogy saját kormányunkkal vitába szálljunk, magyar emberek vagyunk, a nemzeti érdeket nem szeretnénk sérteni. Döntésüket tudomásul vettük és tiszteletben tartjuk, elismerjük, hogy többet, jobban kellett volna kommunikálnunk, nyitottabbak legyünk. A moldvai csángók ügye ezzel a vitával már eddig is súlyosan sérült, ezt a helyzetet tovább rontani semmiképpen se szeretnénk.
MCSMSZ volt vezetői
2012.02.09.
Csango.ro

Érvénytelen volt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének a szombati közgyűlése
Érvénytelennek bizonyult a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szombatra összehívott lábnyiki küldöttgyűlése, ezért a korábban lemondott vezetőknek újabb közgyűlést kell összehívniuk.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége alapszabályában az áll, hogy a közgyűlés akkor érvényes, ha legalább 15 helyi szervezet küldöttei vesznek részt ezen. A helyi szervezetek pedig saját gyűléseiken jelölik ki a közgyűlési képviselőiket. Solomon Adrián lemondott elnök az MTI-nek elmondta, a tagoknak egy csoportja, mely az utóbbi időben aktivizálódott, felrótta, hogy a gyűlésen csupán négy szervezet képviselői vannak a szabályzatnak megfelelően jelen. A közgyűlést megelőzően ugyanis csak Kosteleken, Frumószán, Lábnyikban és Magyarfaluban gyűléseztek a helyi szervezetek.
Solomon Adrián elismerte, hogy jogos az észrevétel, de az MTI-nek elmondta, nem érzi hibásnak magát az emberek fásultsága miatt. A leköszönt elnök elmondta, megpróbálja megszervezni a helyi szervezetek közgyűléseit, és húsvét után újabb közgyűlést próbál összehívni, immár az alapszabálynak megfelelően.
A Transindex helyszíni tudósítása szerint a szombati gyűlésen mintegy negyvenen vettek részt. Jelen volt több meghívott is, köztük Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, és Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének 12 vezetője január 30-án mondott le tisztségéből, és mondta fel a Moldvai Magyar Oktatási Program keretében kötött munkaviszonyt, miután világossá vált számukra, hogy a Bethlen Gábor Alap 2012-ben immár nem a csángószövetségen keresztül, hanem egy tervezett új alapítványon keresztül kívánja finanszírozni a programot.
A Moldvai Magyar Oktatási Programot az MCSMSZ a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet és a magyar irodalmat.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság szerint a tervezett átszervezést az teszi szükségessé, hogy egy korábbi ellenőrzés súlyos hiányosságokat mutatott ki az MCSMSZ gazdálkodásában. A finanszírozó április végéig a Romániai Magyar Pedagógusszövetséget bízta meg a program felügyeletével.
Erdély.ma

Érvénytelen volt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének közgyűlése
Érvénytelennek bizonyult a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) szombatra összehívott lábnyiki küldöttgyűlése, ezért a korábban lemondott vezetőknek újabb közgyűlést kell összehívniuk, melyre várhatóan húsvét után, áprilisban kerül sor.
A Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége alapszabályában az áll, hogy a közgyűlés akkor érvényes, ha legalább 15 helyi szervezet küldöttei vesznek részt ezen. A helyi szervezetek pedig saját gyűléseiken jelölik ki a közgyűlési képviselőiket. Ehhez képest a gyűlésen csupán négy település képviseltette magát. A közgyűlésen Kovács Péter RMDSZ-főtitkár mellett Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is részt vett.
Béres István kukujeci küldött lapunknak eljuttatott levelében furcsállja, hogy az MCSMSZ lemondott vezetősége a korábban elfogadott alapszabály legalapvetőbb előírásainak sem próbált megfelelni, mindezt „annak ellenére, hogy a szövetség korábbi vezetői lemondásukkal a szervezet elmúlt 10 évének legnagyobb krízisét okozták”.
„Mint kiderült, a szervezet tagsága 2009-től az új alapszabályzatnak köszönhetően 1200 főről összesen 20 tagra csökkent. Annak ellenére, hogy jogszerű keretek között a közgyűlést nem lehetett megtartani, a vezetőség az RMDSZ képviseletében megjelent Kovács Péter főtitkár támogatásával a közgyűlés megtartását kezdeményezte” – mutatott rá a sajtóhoz eljuttatott levelében Béres István. Solomon Adrián lemondott elnök közölte, a tagoknak egy csoportja, mely az utóbbi időben aktivizálódott, felrótta, hogy a gyűlésen csupán négy szervezet képviselői vannak a szabályzatnak megfelelően jelen.
Elmondta azonban, a közgyűlést megelőzően ugyanis csak Kosteleken, Frumószán, Lábnyikon és Magyarfaluban gyűltek össze a helyi szervezetek. Solomon Adrián elismerte, hogy jogos az észrevétel, de az MTI-nek elmondta, nem érzi hibásnak magát az emberek fásultsága miatt. Amint arról beszámoltunk, a csángó oktatási programmal kapcsolatos feladatok ellátását Márton Attila oktatási felelős vette át – a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ) egyeztetve – Figula Olimpiu eddigi programfelelőstől. Figula közölte, a személyét ért méltatlan és egyre durvább támadásokkal indokolta lemondását. Figula Olimpiut február 27-i hatállyal nevezték ki – eredetileg áprilisig – a csángó oktatási program menedzserévé.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár még február elején jelentette be, hogy komoly anomáliákra derült fény a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) gazdálkodásában az átvilágítás során. Akkor közölte, hogy a szövetség által bonyolított oktatási program ugyanakkor mindenképpen folytatódik, április végéig az RMPSZ közreműködésével. A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt eddig kizárólagosan a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége bonyolította. E célra évente mintegy 150 millió forintot fordítanak, ennek mintegy felét, 70 millió forintot biztosítja a kormány, a másik felét a keresztszülői programon keresztül A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) adja.
A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség a hozzá érkezett adományokból hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul tovább tanuló diákok számára pedig bentlakási lehetőséget hozott létre Csíkszeredában. Az MCSMSZ 12 tagú vezetősége január 30-án tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A tisztségviselők szerint 2012. január elsejével lejárt a csángó szövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Csángó falvakban a MOGYE orvosai
Négy csángóföldi faluban végeztek szűrővizsgálatot marosvásárhelyi magyar orvosok a budapesti Teleki László Alapítvány szervezésében az elmúlt napokban; Diószegi László, az alapítvány vezetője az MTI-nek szerdán nyilatkozva reményének adott hangot, hogy akár már ősszel megismételhetik a vizsgálatokat, illetve további településekre is kiterjeszthetik azokat.
Diószegi László elmondta: az első ilyen szűrővizsgálatot két éve végezték. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) előadói, orvosai Lészpeden, Nagypatakon, Pusztinán és Frumószán vizsgálták meg a gyermekeket és a felnőtteket. Falunként 40-40 gyermeknél és felnőttnél végeztek vérnyomás- és vércukorszintmérést, látásvizsgálatot.
A vizsgálatokhoz általános orvosi tanácsadás és felvilágosító előadás is kapcsolódott a dohányzás és az elhízás veszélyeiről. Diószegi László elmondta: a programot a jövőben szeretnék más falvakra is kiterjeszteni, és minél előbb, akár már ősszel megismételni.
MTI. Erdély.ma

Csángó falu Dobrudzsában (Regáti magyarok között, 2.)
A folteşti-i csoda után – mert mi másnak lehet nevezni hetven katolikus megmaradását színtiszta ortodox környezetben, valamint azt, hogy egy elszánt csángó asszony erős hite elég ahhoz, hogy ez a kis közösség templomot építsen? –, a Prut vonalát követve értük el a dunai kompot. A Bákó megyei Esztufujból a Galac megyei Folteşti-re telepedett csángók történetéből fel sem ocsúdtunk, mire a Duna túlsó oldalán folytatva utunkat a Konstanca megyei Ojtozba (Oituz) értünk, ahol hatszáznál több lelket számláló, Lujzikalagorból származó csángó közösség készült a harmadnapi Nagyboldogasszony búcsúra.
Dobrudzsában, ahol tizenöt plébános gondozza a közel hétezer katolikus lelket, a konstancai katolikusok élnek legtöbben egy tömbben, két templomhoz háromezer hívő tartozik. A legnagyobb Fekete-tengeri kikötő óvárosában, ahol a több száz éves gyönyörű épületek jelenleg omladoznak, a Konstancát szimbolizáló, a XX. század első évtizedében épített tiszti kaszinó romokban áll, egykor gyönyörű termei a hőségben még inkább bűzlő galambürülékkel vannak tele. „A városvezetés inkább költ a fesztiválokra, mint az egykori Konstanca megmentésére” – jegyzi meg Ieronem Iacob páter, a Szent Antal római katolikus templom plébánosa, dobrudzsai püspöki helynök. A legismertebb északi csángó falu, Szabófalva szomszédságából, Dumafalváról származó páter, amikor megtudta, hogy utunk célja az ojtozi csángókkal együtt részt venni a Nagyboldogasszony-napi búcsúban, szívesen említette meg: bár az ő szülőfalujában nem beszéltek magyarul, jól ismeri a csángókat és a moldvai katolikusokat, „akiknek elődei Szabófalva környékén már az 1400-as esztendőkben építettek kőtemplomot, később, az erdélyi telepesek misszionáriusokkal, ferences szerzetesekkel érkeztek, akik beszéltek magyarul, ismerték a tanokat, és nekik is köszönhető, hogy fennmaradt a magyar nyelv Moldvában”. Ieronem Iacob kétezer lelkes katolikus közössége főként Erdélyből származik, „dolgozni érkeztek erre a vidékre az 1950–60-as években, Moldvából kevesebben jöttek városi szolgálatra, de a két világháború között sok olasz és német katolikus élt Konstancán. Az idetelepedett magyarok ma már románul beszélnek, amikor jönnek az irodába, a nevükről tudom, hogy ki milyen származású, vagy amikor megyünk házat szentelni januárban, akkor találkozom ezekkel a családokkal közelebbről.”
Magyar katolikusok Ojtozban
Ojtoz tizenkét km-re fekszik Konstancától Năvodari irányában, ezen a vidéken kilencven évvel ezelőtt olyan pusztaság volt, „mintha mindig es az akart vóna maradni”. Vasárnap későn este érkeztünk. Azt hittük, minket várnak a kocsmánál összegyűlt emberek, de kiderült, augusztusban megtelik a falu, ilyenkor jönnek haza a külföldön dolgozók, a búcsú miatt az is szabadságot vesz ki, akinek akadna még nyári munka Olaszországban, Spanyolországban, Magyarországon, de hét végén már a lujzikalagori rokonság is útnak indult, hogy a szerdai Nagyboldogasszonykor együtt imádkozzanak elszármazott szeretteikkel. Míg Sascu Iosifra (Szászkó János) várakozunk – aki az említett okokból ez idő alatt telt családi házak ellenére mégis megszervezte, hogy mindenkinek legyen szállása –, Consferenţ Tereza (a helybélieknek néni Teri) kérdésemre elmondott egyet s mást az életükről.
„1970-ben eljöttem dologra, s akkor férjhez is mentem. Az ember akkor jött Frumószából, mikor kicsike volt, aztán itt más faluban ültek, Bălcescuban, ott is vannak magyarok, onnét idemutálódtak. Nekem voltak itt nyámjaim, matusáim, s lejöttem dologra, s itt is maradtam. Az emberrel megtalálkoztunk, s esszeházasodtunk. Itt vannak oláhok is, kicsidén voltak, most megszaporodtak.” Teri néninek hat gyermeke van, hárman itthon laknak, három Olaszországban dolgozik, unokái ott tanulnak olasz iskolában. Rövid idő alatt kiderül, ez a csángó asszony három nyelvet tud: az öregasszonyokkal magyarul beszél, a középkorúakkal keveréknyelven, a fiatalokkal oláhul.
Tátámék csánták a falut
A Ferenţ Ion (Ferencz János) házába idegenként is ismerősként kopogtam be: a családfő testvére annak a Ferenţ Valentinnak, aki családjával együtt két napig volt szállásadóm Lujzikalagorban, felesége, Mária pedig a falut alapítók egyikének, Palcău Iosifnak (Palkó József) a leánya. Mária asszony a Rózsa névre is hallgat, de „Szűz Mária olyan közel van”, inkább szereti, ha így szólítják. A kalagori Palkó József kétszáz falusfelével együtt vett részt az első világháborúban, közel százan közülük oda is vesztek, és „amikor visszajöttek a verekedésből Lujzikalugarába, nem volt semmi, csak a szegénység. S akkor összegyűltek vaj negyven familie, mondták nekik, itt adnak földet, jöjjenek ide. Itt olyan pusztaság volt, nem volt semmi, templom es nem volt, csak Kogalniceanban, mi mondjuk neki Murat, Caramurat.”
Mária asszony hosszan meséli a falualapítás 1923-as történetét. Első esztendőben szárazság volt, nem termett jól a búza, és a lujzikalagoriak, kivéve Palkó Józsefet, Cociangă Mihályt és Pál Antalt visszamentek a falujukba. „Ez volt huszonkettőben, s adott az Isten nagy esőköt, s csánódott nagy gabona, s akkor tátám írt vissza ezeknek, hájtok vissza, olyan szép gabona csánódott ide, s jertek vissza, s csánjunk falut. Jöttek a karucákkal, ökrökkel, jöttek vaj két hétig. Tátám elment a prefekthez, s mondotta, kell jöjjön még tíz familie, s akkor csánjuk a falut. Szent Györgybe kellett érkezzenek, de nem értek ide az emberek, s meg kellett vóna mutitni őket a prefektnek.” Palkó József nem riadt vissza, elment a vásárba, és népviseletbe öltözött árusokat győzött meg arról, vegyenek részt a névsorolvasáson, hadd higgye a prefektus, hogy megérkeztek a kalagoriak. Később valóban megjöttek a falusfelei, „s még vaj három familie ortodox, s megcsánták a falut.” Arra nem derült fény, hogy kik voltak azok a népviseletbe öltözött magyarok, akik lujzikalagoriaknak álcázva magukat részt vettek a névsormustrán, csak találgatni lehet, hogy erdélyi vásárosokat győzött meg a falualapító. Azt ellenben Ferencz Mária biztosra állítja, 1950-ben, amikor ő megszületett, Ojtozban „vaj ötven család ült.”
A születéstől a templomépítésig
Palkó József nem érte meg az 1989-es fordulatot, kilenc hónappal korábban, márciusban elhunyt, s bár naplót vezetett a falualapítás történetéről, az utókor ezt már nem olvashatja. Saját elmondása szerint leánya tépte szét egy alkalommal, amikor megunta, hogy az iskolaigazgató folyton hozzájuk jár és faggatózik, ezért attól való félelmében semmisítette meg édesapja füzetét, hogy abból bajuk eshet. Mária béranyától született, mivel édesapja felesége, akit Palkó József hadiözvegyként vett magához két gyermekkel, többé már nem szülhetett. A szintén lujzikalagori, tizennyolc éves Ghenţea Caterina annak fejében vállalta, hogy gyermeket szül az ötvenöt éves falualapítónak, hogy házat épít neki, ami meg is történt, majd amikor férjhez ment egy vele egyidős emberhez, és három gyermeke született attól, leánya, az időközben felcseperedett Mária, aki édesapjánál és nevelőanyjánál maradt, segített neki a gyermeknevelésben. A történet önmagában is rendkívüli, az pedig még inkább, ahogy főszereplője elmesélte; ellenben visszatérve az ojtozi csángó közösség életéhez, érdemes elidőzni a templomépítésnél.
„1957-ben csánták a régi templomot. Sokan lejöttek Kalugarból, s innen is sokan odaálltak. Éjjel csánták a templomot, hogy ne lássák a kommunisztok. Aztán mégsem bántották őket, béhunyták a szemüket, mit volt mit csánjanak.” A kicsi Szűz Mária-templomot az ojtozi katolikusság kinőtte, 2003-ban megkezdték az új, sokkal nagyobb templom építését, amelynek munkálatai jelenleg is folynak. Amint azt felszentelik, a régi templomot lebontják, plébániát építenek helyette. És miközben a katolikus templom befejezése lassan halad, tavaly Ojtoz csupán száz ortodox hívője számára templomot szenteltek.
Azok magyarok, mi csángók vagyunk
Mária asszonynak két fia van, egyikük sem tud magyarul, mindkettő ortodox román asszonyt vett feleségül. „Mi az emberemmel mind csak románul beszélünk, amikor szidom, még mondom így es.” Második napja kérdezgettem Ferencz Máriát a falu, a közösség és természetesen családja történetéről, úgy gondoltam, eléggé bemelegedtünk a beszélgetésbe ahhoz, hogy megtudjam, fontos-e számára, hogy a csángó ember, így ő is, éppen olyan magyar, mint mi, székelyek, erdélyiek, magyarországiak, a világon bárhol élő, magyar anyanyelvűek, csakhogy hozzájuk a sors mostoha volt, és kihagyta őket a nemzetté válás folyamatából. „Az öregek mondták, Ştefan cel Marétól vagyunk, s citiltam egy cartet, Dumitru Mărtinaşt, abban nem írtak arról, hogy apáink a magyaroktól származtak.” Ha először hallottam volna, biztosan lefordulok a székről, de számomra nem volt ismeretlen eme gondolatmenet, a moldvai csángók közül sokan ezt válaszolnák. Tudni kell, hogy Ştefan cel Mare és I. István, az „ungurok királya” sokuk számára egy és ugyanaz, Ardeal pedig szerintük Romániában van, Transilvania Magyarországon. Dumitru Mărtinaşnak a csángók eredetéről szóló könyvét (Originea ceangăilor din Moldova), amely szerint a csángók elmagyarosított románok, a papok előszeretettel terjesztik körükben, s mert magyarul nem tudnak olvasni (honnan is tudnának, hisz román iskolába jártak, járnak), „ha azt citiltuk, akkor úgy van.” És még akkor sem vesz fordulatot beszélgetésünk, amikor azt kérdem, nem gondolkodtatja el az a tény, hogy ugyanazon a nyelven beszélünk, mint ők, megértjük egymást, és a magyarországiakkal is lám, milyen jól beszélgetnek. Ugyan elismeri, hogy „egy kicsit megértjük vala egymást, de azok magyarok és mi csángók vagyunk”.
A hitnek erejével
A sors úgy hozta, a magyarul egy szót sem tudó Celina és Dan Stefanov volt három napig Ojtozban a szállásadóm, akiknek nemcsak a családias fogadtatást köszönhetem, hanem azt is: leginkább az ő életük által értettem meg, az 1923-as falualapítástól mostanig milyen átalakuláson ment át a Lujzikalagorból a Fekete-tenger partjára telepedett csángó közösség.
Mindkettőjüket ortodox román asszony szülte, a családfő édesapja orosz, felesége, két gyönyörű nagy lányuk édesanyja kalagori csángó apától származik. A szülői házban egyikük sem hallotta az apák nyelvét, mindkét vegyes házasságban románul nevelték a gyermekeket, természetes, hogy Celina és Dan is ezt a példát követi. Katolikus szertartás szerint házasodtak, ez Celinának nagyon fontos volt, lányaival együtt ma is aktívan kiveszi részét a templom körüli közösségi teendőkben. Ennek tanúja is voltam, asszonytestvéreivel több mint ezerötszáz galuskát (szőlőlevélbe csavart töltike) készítettek a búcsús vendégeknek.
Az épülő templom alagsorában tartott búcsús szentmise után újabb találkozás hozott számomra végső magyarázatot mindarra, amit Ojtozban láttam és halottam. Cojocaru Cristina félárva unokájához jött Lujzikalagorból, hogy vele együtt vegyen részt a búcsúban, és amikor egy helybéli férfi odajött hozzám, hogy megkérdezze, értjük-e egymást magyarok és csángók, az idős kalagori asszony csak annyit mondott: „Aki keveset tud, Isten előtt az is érdemesül.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Moldvában csángómagyarokat tanító pedagógusok továbbképzése Lakiteleken
A moldvai csángók magyar falvaiban élő és ott dolgozó pedagógusok részére szervezett egyhetes továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola.
A képzésen 22 csángómagyar településről harminc tanító vett részt, akik a magyar nyelvet tanítják a falvak iskoláiban - mondta az MTI-nek Márton Attila, aki a tanítók szakmai munkáját koordinálja Lakiteleken, de otthon Moldvában is.
A vendégek Banána, Buda, Diószeg, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Frumósza, Gajdár, Klézse, Kostelek, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településről érkeztek a csütörtökön záruló rendezvényre, amelynek témája az erőszakmentes kommunikáció volt.
"Mindannyian elkötelezettek vagyunk a magyar nyelv tanítása iránt, iskolában és iskolán kívül, hogy óvjuk nyelvünket és kultúránkat, mert csak ez tarthat össze minket a következő ezer éven át" - fogalmazott Márton Attila.
Hangsúlyozta: az oktatási programban a tanító a kulcsember, mert rajta áll vagy bukik a magyar oktatás a faluban, mert neki kell megtalálnia az összhangot a hivatalos szervekkel, a gyerekekkel, a szülőkkel.
A Lészpeden élő tanító elmondta: az ezeréves határtól is csaknem száz kilométerrel távolabb fekvő négyezer lakosú település 80 százaléka csángómagyar. A családokban a szülők még beszélik a magyar nyelvet, a hivatalokban is lehet magyarul beszélni. A távoli település alpolgármestere felvette a magyar állampolgárságot, a példáját egyre többen követik - tette hozzá.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke 2012 decemberében járt Moldvában, akkor hívta meg a moldvai magyar oktatási programban dolgozó pedagógusokat a Bács-Kiskun megyei településre.

KUTATÁSI JELENTÉS
Milyen kihívásokkal szembesül a csángó oktatási program?
2012 tavaszán és őszén terepkutatás történt Csángóföldön, mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében. A legnagyobb gond a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma és a körükben tapasztalható fluktuáció.
2012 tavaszán és őszén a Teleki László Alapítvány támogatásával és megrendelésére Csángóföldön, Kárpátalján és Vajdaságban felmérések készültek a szórványoktatás hatékonyságáról. A kutatást dr. Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezette.
A kutatás eredményeit először 2013 januárjában az MTA TK Kisebbségkutató Intézetben, majd pedig áprilisban és novemberben tudományos konferenciákon mutatták be. Az alábbiakban a kutatási jelentés Csángóföldre vonatkozó megállapításait ismertetjük kivonatolva.
A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen az állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyerekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma kb. 1050 volt.
A kutatás keretében Csángóföldön interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal 2012 májusában (Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán). A kutatók a programhoz kapcsolódó nehézségeket is próbálták feltárni.
Az oktatási program legnagyobb kihívásai:
a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma, a tanárok körében tapasztalható fluktuáció és az utánpótlás kérdésének megoldatlansága.
Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolja, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – áll a kutatási jelentésben.
Előzmények
2012. január végén az oktatási programot működtető MCSMSZ vezetősége lemondott amiatt, hogy a mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosító magyar állami támogatást nem kapta meg. Döntésükhöz az is hozzájárult, hogy két magyarországi alapítvány - a budapesti Teleki László Alapítvány, illetve a budapesti Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) - Romániában egy újabb alapítványt szeretett volna létrehozni, és a moldvai magyar oktatás ügyére szánt magyar állami támogatást az MCSMSZ helyett a továbbiakban ez az új szervezet kapta volna. Mint kiderült, a Teleki László Alapítvány az azelőtti évben megbízást kapott a magyar államtól az MCSMSZ pénzügyi átvilágítására, mely során hiányosságokat tapasztaltak. A moldvai magyar oktatási program lebonyolításában presztízzsel és tapasztalattal rendelkező MCSMSZ védelmében több szervezet és magánszemély kiállt, végül a kialakult nyilatkozatháborúban a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérte fel az oktatási program koordinálására. Az MCSMSZ-től 2012 februárjától vette át a Csángó Oktatási Program felügyeletét az RMPSZ. A lemondott vezetőség több tagja együttműködési megállapodást kötött az RMPSZ-szel. Először február-áprilisra szóló ideiglenes megbízatásról volt szó. Az átmenet sem volt botrányoktól mentes, egy „külsős válságmenedzser” vitatható döntéseket hozott, míg aztán Márton Attila lészpedi tanár lett az új oktatási felelős 2012 márciusától. 2012 májusában az RMPSZ mind a magyar kormány, mind a magyarországi magántámogatásokat a program számára becsatornázó AMMOA képviselőivel aláírta a megállapodást a program működtetéséről, és azóta is koordinálja az oktatási programot. Az utolsó nyilatkozat a témában: „Mi azt látjuk, hogy amióta az RMPSZ átvette a programot, a program bővült. Húsz-huszonöt százalékkal több gyerek vesz részt az oktatásban, négy új faluban tudtuk elindítani az oktatást. Olyanok, akik korábban kiléptek a programból és önállóan szervezték meg az oktatást, most visszaléptek a programba. Mindezt a korábbi költségek kétharmadából hozza ki az RMPSZ. Mindemellett ott van a megfelelő minőség-ellenőrzés és a magasabb szakmai színvonal, úgy, hogy a programban résztvevő oktatók is kiszámíthatóbb bérezéssel, magasabb jövedelemmel vesznek részt a programban. Ami a számokat illeti, két forrásból tevődik össze a program támogatása, és ebből tevődött össze korábban is. Az egyik, amit a magyar kormány ad, a másik a keresztszülői támogatások. Ez összesen eddig 150 millió forintot tett ki. Most 90 millió forintból tudunk több gyereket elérni, magasabb szakmai színvonal mellett.” (Répás Zsuzsanna, 2013 október.)
Probléma a magas fluktuáció
A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok – derül ki a kutatásból. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok (is) tanítottak.
Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg egyrészt azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Csángóföldön, és emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg indulásból nem is tervez hosszabb távra, hanem rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára pedig nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten.
A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jól működő kapcsolatot kialakítania, ami sokszor kulcskérdése a helyi oktatási program megszervezésének és működtetésének.
A fluktuációt erősítik az egyenlőtlen lakhatási körülmények,
ugyanis míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. A program hosszú távú sikeressége érdekében ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű a lehetőségekhez mérten felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára, ez pedig erősíti a fluktuációt – javasolják a kutatók.
A kutatási jelentés szerint az oktatási program felelőse pozitívumnak érzi, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, szerinte ez csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is, ami szintén az elégedetlenség, a feszültségek növekedéséhez járult hozzá, és a rendszerből való kilépés esélyét növelte. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók azonban azt tapasztalták, ezzel szemben több helyszínen nagy az elégedetlenség, ami több pedagógusnak a programból való kilépéséhez is vezethet – írják. A finanszírozás újragondolása során szükséges figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket – javasolják.
A fluktuáció problémájának megoldására – a körülmények előzetes megismertetése és a különböző egyenlőtlenségek felszámolása mellett – két javaslat fogalmazódott meg a kutatási jelentés szerint: az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, ami az évenkénti pedagóguscserét lenne hivatott kivédeni; ugyanakkor hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak.
Kimaradás, elvándorlás, harc az iskolában
A belső kihívásokon túl még számos problémával kell szembenézniük a pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre. Probléma az elvándorlás is, ami a gyereklétszám csökkenését vonja maga után, sok szülő külföldön vállal munkát, majd kiköltözteti a nagyszülőket és gyerekeket is.
Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában; minden új helyszínen meg kell vívni a harcot az iskolával – foglalja össze a kutatási jelentés.
Ott is, ahol normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, sok esetben személyfüggő, valószínűleg még éveknek kell eltelniük, amíg ez a kérdés stabilizálódik – értékelik a csángóföldi helyzetet. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolni képes a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak.
12 pedagógus kérdőívet is kitöltött. Felük utalt arra, hogy a helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni minden eszközzel a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. Az oktatás fakultatív jellege a gyerekek érdeklődése, motivációja tekintetében mutatkozik hátráltató tényezőnek. Többen utaltak az anyagi-infrastrukturális feltételek hiányára is.
A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések hiánya, illetve a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék hiánya, a tankönyvek hiánya, a tanterv és munkaterv hiánya (egy-egy személy említette ezeket). Az egyik pedagógus a nyelvoktatással kapcsolatos konkrétabb problémákat vázolt fel: a gyerekek figyelemzavara (ami szerinte a 40%-ot is eléri körükben), a magánhangzók kiejtésnek problémája, olvasási nehézségek. Egyik faluban megfogalmazódik a helyi állami iskola gyenge színvonala is problémaként, ami kétségkívül összefügg az előbbiekkel is, hiszen amennyiben a gyerekek alapvető olvasási-írási készségei hiányosak, az a magyar nyelv oktatásában is hátrány.
A gyerekek kompetenciái és a „pedagógiai hozzáadott érték”
A kutatók felmérték, a programban részvevő diákok milyen nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek (szókincs, szövegértés), az oktatás hatékonyságát pedig a pedagógiai hozzáadott-érték meghatározásával mérték.
A kérdőív három részből tevődött össze: 1. szocio-demográfiai és egyéb háttéradatok (románul); 2. magyar nyelvismeretre, szövegértésre vonatkozó rész; 3. egy matematikai-logikai kompetenciát mérő rész (románul). Az összesített szövegértési és matematikai mutatókat a nemzetközi PISA tesztekhez hasonló módon összesítették. 25 faluban (26 helyszínen), összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont.
A sztenderdizált szövegértési mutatók átlagainak települések szerinti vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. (Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak - lásd bővebben itt.) A lista másik végén Nagypatak és Bahána található. A település mint változó önmagában 24,6 százalékban magyarázza a helyszíneken mért nyelvi szintek közötti különbségeket.
A magyar nyelvi kompetenciák közötti eltéréseket külső és belső tényezők befolyásolják. Előbbiek közé az iskolával szorosan össze nem függő kontextuális tényezőket sorolták (helyszínek magyar nyelvi állapota, gyerekek társadalmi nyelvhasználati szokásai, a gyerekek családi és szocio-ökonómiai háttere), utóbbiak közé pedig olyan tényezőket, mint az életkor, osztály, magyar nyelvtanulás ideje (hány éve tanul magyarul a gyerek), az iskolarendszerű és az azon kívüli magyar oktatásban való részvétel, a gyerekek önértékelése és jövőtervei.
A külső tényezők közül a nyelvi kompetenciaszint elsősorban a nyelvhasználati szokásokkal mutat szignifikáns kapcsolatot: a „csángós” nyelvhasználat (tehát ha a gyerek valamilyen szinten használja a csángó nyelvjárást a mindennapi kommunikáció során) mindhárom szövegértési feladat esetében a legerőteljesebb hatást fejti ki, e feladatok teljesítését pedig 10 százalékban magyarázza. Hasonlóképpen, 9 százalékban magyarázza a nyelvi kompetenciákat az ún. családiháttér-index (a saját könyvvel és számítógéppel rendelkező gyerekek pl. jobban teljesítettek, míg a külföldön dolgozó anyák gyerekei kevésbé jól).
A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén 40%-ban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, illetve mekkora a magyarul beszélők aránya a településen, azaz milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, továbbá a képzés megerősödését egy-egy településen olyan kontextuális, de belső tényezők is hátráltathatják, mint a pedagógusi fluktuáció vagy belső konfliktusok. Ebből az is következik, hogy
egy adott képzés csak a helyi világba ágyazottan fejthet ki jótékony hatást,
a képzések önmagukban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszíné is válik a gyerekek számára – vonják le a kutatók a következtetést. Tehát olyan szakképzett pedagógusokra van szükség, akik valamilyen mértékben „kulturális menedzserként” is működnek, viszont csak kulturális menedzserként a pedagógusmunka nem lehet hatékony – javasolják a szakértők.
A kompetenciaszinteket külső és belső tényezők által meg nem magyarázott részét a szakirodalom pedagógiai hozzáadott értéknek (PHE) nevezi. Ez azt jelzi, hogy a szóban forgó tényezők alapján történő becslés szerint milyen szinten kellene az egyes diákoknak teljesíteni, és ehhez képest hogyan teljesítenek, azaz a pedagógusok mennyit tesznek hozzá/vesznek el az egyes helyszíneken a tényezők befolyásoló hatásához/hatásából. Az összesített – tehát belső és külső adottságokat egyaránt figyelembe vevő – modell keretében vizsgálva a pedagógiai hozzáadott értéket, a következő települések teljesítettek adottságaikhoz képest szignifikánsan jobban: Csíkfalu, Pokolpatak, Diószén, Forrófalva, Somoska, Lészped, Lujzikalagor, Frumósza, Diószeg, Lábnyik és Klézse. A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek.
A kutatók további javaslatai
A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem kell, hogy kizárólagos legyen, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek.
Az oktatás helyszíneit vonzóbbá kell tenni; nemcsak a képzések minőségére hatna ki, hanem általában a magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések – vélik a kutatók.
Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne.
A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják.
Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna, valamint a tömbben élők államnyelvi kompetenciáit és a szórványhelyzetben lévő fiatalok magyar nyelvtudását lehetne erősíteni.
A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, pl. egy ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná.
Végül javasolják a programban részt vevő gyerekek nyelvi szintjének rendszeres mérését, amelyet évente legalább két időpontban (egy bemeneti és kimeneti időpontban, mert ez által a program hatékonyságáról is pontosabb képünk lenne, és ez nagy támogatás lehetne az ott zajló pedagógiai munkának is. „Lehet is és kell is ilyen méréseket végezni, hiszen csak így adunk esélyt arra, hogy képet kapjunk az oktatás hatékonyságáról, egyszersmind a közpénzek felhasználásáról” – áll a kutatási jelentésben.
A kutatási jelentés eljutott nemcsak a Telekihez, hanem az RMPSZ-hez és a csángóföldi pedagógusokhoz is, és tervben van az eredmények részletes bemutatása és közös kiértékelése. Minden mérésnek akkor van értelme, ha az érintettekkel át lehet beszélni – közölte kérdésünkre Papp Z. Attila. Mint mondta, szóbeli ígéret van arra nézve, hogy a kompetenciaméréseket rendszeresítsék, bár még konkrét megbízás erre nincs. 2013 őszén a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma képviselőivel is végigbeszélték a javaslatokat – közölte a kutató. A kutatási eredményeket hamarosan egy szakfolyóiratban is publikálják.
Transindex.ro

Ezek a csángó oktatási program buktatói
Nincsenek magyar szakos tanárok, nagy a fluktuáció a pedagógusok körében, egyes helyszíneken hiányoznak a legelemibb oktatási feltételek, máshol a helyi hatóságok, az iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni a magyar nyelvoktatást – a Csángó Oktatási Program legfontosabb buktatói.
Mindezekre az a jelentés világított rá, amelyet egy Csángóföldön készített felmérés alapján állított össze az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete. A kutatást Papp Z. Attila, az intézet igazgatója vezette.
A terepkutatás keretében Csángóföldön mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében, Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán pedig interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal.
Egyetlen magyar szakot végzett tanár
A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyermekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma 1050 volt.
Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül csupán egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolta, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára komoly hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – olvasható a jelentésben.
Elvándorló pedagógusok
A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok is tanítottak.
Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie, emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten.
A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jó kapcsolatot kialakítania.
A fluktuáció problémájának megoldására két javaslat is megfogalmazódott: egyrészt az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, másrészt hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak.
Pénzügyi felügyelet
Míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. Ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű lenne felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára.
Előrehaladásként értékelhető viszont a jelentés szerint az, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (RMPSZ), ami csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók viszont azt tapasztalták, ezzel szemben néhány helyszínen nagy az elégedetlenség, ezért szükséges lenne figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket.
Hatósági ellenállás
A pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek számos problémával kell szembenézniük. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre.
Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában. Ott is, ahol ilyen szempontból normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, személyfüggő. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolja a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak.
A helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések, a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék, a tankönyvek, a tanterv és munkaterv hiánya.
Hol élnének a csángó gyermekek?
A kutatók kérdőíveken mérték fel a szocio-demográfiai és egyéb háttéradatokat, a magyar nyelvismeretet, szövegértést, a kérdőív tartalmazott egy matematikai-logikai kompetenciát mérő részt is. 25 faluban, összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont.
A vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak.A lista túlsó végén Nagypatak és Bahána található.
A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén negyven százalékban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, a képzések akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszínévé is válik a gyermekek számára.
A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek.
Javaslatok
A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem lehet kizárólagos, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek.
Az oktatás helyszíneit vonzóbb kell tenni. A magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések. Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne.
A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják a vizsgálódást végzők.
Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna. A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, például ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná.
B T.
maszol.ro,

Máthé Kriszta Magyar nyelvet tanít és gyógyít Csángóföldön
Pedagógusi pályafutását tíz évvel ezelőtt Előpatakon kezdte, a falusi közeg számára barátságos volt, mert az emberek közelről ismerték egymást, de amikor az egyik sepsiszentgyörgyi szakközépiskolába került, és fél év után sem tudta a gyermekek nevét abban a tíz osztályban, ahol tanított, úgy érezte, ez nem neki való, és jelentkezett Moldvába magyar nyelvet tanítani.
Máthé Kriszta 2006-ban költözött párjával Frumószára, jelenleg is az ottani iskola magyartanára, két éve ellenben a tanítás mellett a nemzetközi doTERRA gyógyító illóolajat forgalmazó cég munkatársa. Ebben a tevékenységben számára a pénz másodlagos, legfőbb célja, hogy segítsen az embereknek. Amikor 2010-ben Máthé Krisztáéknak megszületett a kislányuk, sokan azt gondolták, hazaköltöznek Sepsiszentgyörgyre, mert nem fogják elviselni a nehéz körülményeket, amikor már a gyermekért is kell felelniük. Nem így történt. „Azt gondoltam, ha én annyira tisztelem a csángókat, miért ne vállalhatnám a gyermeknevelést ott, ahol befogadtak. Mindenki azt mondta, ezt nem lehet vállalni, nehéz lesz. Tudni kell, ha Frumószán decemberben lehull a hó, leáll a forgalom, még a kapun is nehéz kimenni. Jöttek pánikoló édesanyák, hogy ezt el sem tudnák képzelni, de mi azt mondtuk, ott a helyünk. Akkor a megérzésemen kívül erre még nem volt alapom, csak annyit tudtam, hogy ott vannak az idős asszonyok, akik, ha kell, segítenek.” – Hogy jön a képbe a doTERRA? Korábban is foglalkoztál népi gyógyászattal? – Féléves volt a lányom, amikor megkeresett egy amerikai cég, a doTERRA, hogy lennék-e romániai képviselője. Ez történt egy akkorka frumószai házban, mint egy szoba. Semmi előéletem nem volt az aromaterápiában, egyszerűen csak egy jó ember talált meg, egy üzletember, aki jól ismert engem, és azt mondta, ahogy én szervezem az életem, szerinte ezt fogom tudni csinálni. Meglepődtem, a körülményekre hivatkoztam, és arra, hogy a tanítást s egy nagy cég elvárásait nem tudom majd összeegyeztetni, de azt mondta, próbáljam meg. Az interneten utánanéztem, a doTERRA honlapján nyitóképként egy frissen vasalt úriember és egy miniszoknyás hölgy jelent meg. Egyből azt gondoltam, ehhez nekem nincs közöm. Aztán úgy döntöttem, mégis megpróbálom. Ez két esztendővel ezelőtt történt, és jelenleg húsz képviselője van a cégnek az országban, nagyon jó csapat.
Nem minden pénzfüggő
– Gondolom, az olajforgalmazói tevékenységből jövedelmed is van, ami jól jön a tanári fizetés mellé. De tulajdonképpen hol tudod eladni a termékeket? Moldvában nem kell mondani az asszonyoknak, hogy milyen bajra milyen füvet, olajat használjanak, ők ismerik ezeket. Kik azok, akik mégis tőled kérnek segítséget, illetve tőled vásárolnak?
– Tizenhárom gyermekes család levágta a disznót, és a csülköt elhozták nekem. Kérdeztem: Tizennégy lábú disznót vágtatok, hogy nekem is jutott? Nem, ez egy disznó volt. Egy másik eset. Jön az anyuka egy bog túróval, mert tudja, hogy szeretem a túrót, én meg tudom, hogy a gyermeke légúti gondokkal küzd, akkor odaadom az olajat előkészítve, hígítva, és jót tesz a gyermeknek. Ott nagy a szakadás a huszonöt-harminc éves anyukák és a hetven-nyolcvan éves nagymamáik között. A kettő közötti nemzedék, a mostani szülők szülei nincsenek a faluban, külföldön dolgoznak, ezért nagy a szakadás. Ha azt mondom, fűteát főzök és nem lógatóst, akkor van, aki csodálkozik. Hiányzik az a nemzedék, aki átadhatta volna mindezt, mint értéket. Inkább azt gondolják, hogy butaság. De van úgy, hogy megyek gyűjteni a nénikkel, és akkor egy kicsit elgondolkodnak ezen, és elfogadják. Az ottani idős asszonyok ismerik a megfelelő lelőhelyeket. Azt vallom, hogy nem kell győzködni az embereket, hogy rendeljenek, hanem amikor szükségük van rá, odaadom a megfelelő olajat, hogy próbálják ki, de nem erőltetem, hogy megvásárolják. Sokszor hívnak, hogy segítsek, de nehezen értik meg, hogy nem muszáj vásárolniuk, nem minden pénzfüggő. Ehhez nincsenek hozzászokva, de ha kipróbálják a terméket, nagyon jónak tartják. Gyermekkoromban nagyon sok városban éltem, sok iskolában tanultam. Ezért sok ismerősöm van, de amúgy is közvetlen vagyok az emberekkel. Van egy Facebook oldalam, ezerkétszázan szerepelnek azon, és van egy zártkörű aromaterápiás csoportom, ott is ezerkétszáz körüli a tagok száma. Az egy aktív felület, ahol tanácsot kérnek, hogy milyen problémára mit használjanak, több szakember kapcsolódott be, bárki válaszolhat, segíthet, ha tudja a megoldást. Van egy alapszabály, fel kell tüntetni, hogy milyen termékeid vannak, ez nem csak a doTERRA-ról szól. Sokan mondták, interneten nem lehet illatot eladni, megismertetni. Számomra kiderült, hogy működik. Én általában azt írom le, azt tanácsolom, ami velem is megtörtént. Igyekszem olvasmányosan írni, az is vonzó a kérdező számára.
Mindenkihez van jó szava
– Az erdélyi Doterra Független Szaktanácsadói Oldalon valóban olvasmányosak Kriszta ajánlásai, hozzászólásai, egy anyuka úgy jellemezte, néha a szavai is gyógyítanak, mert nagyon odafigyel az emberekre, és bízik abban, olajai valóban gyógyítanak.
– Frumószán mi nem ismerjük az orvost, nem volt szükségünk arra, hogy felkeressük, illetve sok mindent megoldottunk otthon. Gyermekkoromban volt egy gyógyszeres szekrényünk a családban, de abban csak fásli volt, hintőpor és egyéb nem. Ezt szoktam meg. Nekünk nem volt benne a mindennapjainkban, ha fáj valami, gyorsan be kell venni valamilyen gyógyszert. Néha megijedek, mert a barátaim mondják, hogy hascsikaráskor milyen gyógyszert, patikában vásárolt szirupot adnak a gyermeknek, aztán kiderül, az orvosságtól nincs étvágya, legyengül a gyermek és megbetegszik. Rossz az irány, ahogyan kezeljük a betegségeket. Én inkább kipróbálom az egyik olajat, követem, hogy kis idő múlva hogy érzi magát a gyermek. Kell éreznie az erőmet, hogy nem vagyok bizonytalan, hiszek abban, hogy amit adok neki, az meggyógyítja.
Moldvában fával fűtünk, samottkályhánk van, és rengeteg a taknyos gyermek. Nálunk nem tették rá a csempét a samottra, ettől sokkal szárazabb a levegő ezekben a kicsi termekben. Ez ellen úgy védekezem, hogy a kályha tetején lévő edénybe citromolajat csepegtetek. Máthé Krisztának szinte mindenre van gyógyító illóolaja, még a kullancs távol tartására is, de legfőképpen mindenkihez van jó szava, amivel megnyugtat, és jó tanácsa, ha üvegcséi között nem talál az adott bajra megfelelőt.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Előremenekülés. Függetlenedik Frumósza az RMPSZ csángó oktatási programjától

Apróka eszponka
„A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket..."
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherájsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket. Jómagam magyartanár lévén, a helyi iskolában kaptam heti 18 magyarórát, akkor 62 gyereket taníthattam. A párom, Neagu Adrián, a magyar házban foglalkozott a gyerekekkel. Írásaim az elmúlt kilenc esztendőnkről szólnak, a magyar nyelvű oktatáson innen és túl tények és hangulatfoszlányok. Mindennek van valami utánozhatatlan ölelése: a nyers és természetes őszinteség. Hiszen ez a frumószai csángó emberek, asszonyok és gyerekek megváltoztathatatlan erőssége.
A legelső vásárlás Frumószán
– Egy liter tejet és egy kiló paradicsomot kérnék! – szóltam magyarul, de kissé artikuláltan, hogy érthetőbb legyek.
Anna csak pisolygott a pult mögött.
– Tejért menjenek bé az ötödik házba a templomon lennébb, paradicsomot is kapnak ott.
– Ott is van egy üzlet? – értetlenkedek.
– Ott egy asszony lakik, kinek vajon tehenje és paradicsomja – mondja, és mosolyog.
– Itt akkor nincs tej… – nézek magam elé.
– Holnap vasárnap van, menjenek el a piacra, ott mindent kapnak.
A legelső piacolás
Igencsak finnyás lányként érkeztem Moldvába. Fizikailag rosszul voltam mindentől, ami zsíros, véres, poros, füstös vagy épp szagos. Márpedig a frumószai piac mindezt magában foglalja a maga természetességében.
Amikor legelőször megláttam a földre letett ruhaneműket, a friss sajtot és túrót, a kínai ruhákat és a jó minőségű külföldi használtruhát, s mindemellett vagy között a miccset evő, bátran söröző, borozó pihenőnapjukat tartó embereket, hát én bizony teljesen felháborodtam. Annyira, hogy el is sápadtam.
Adrián, a párom, látván haloványságomat, javasolta, hogy igyunk egy pohár pálinkát.
Így kerültünk egy nénihez, akinek asztalán zöldfűszerek, paszuly és pálinka volt szép sorba kitéve. Kitölti, én felhajtom. Váratlanul kicsücsörödik a szám, majd egy nagyot cuppan is, hiába, na, én addig cujkát nem ittam, igaz, azóta sem sokszor.
Mire leér a lé, Adriánra nézek, lám, ő ad-e ki hangot, mit szól, milyen ez a gyenge, cukrozott valami. Megakad a szemem a kezében levő pohár homályán. Valami gyanús megérzés kerít hatalmába. Elhűlve konstatálom, hogy a néninek ez az egy szem pohárkája van, amiből a fél piac iszik csendes egymásutánságban.
Megyünk tovább, épp miccset enni. A viaszosvászonnal letakart asztalon mustár-, sör- és zsírfoltok, frissen és félig szárazan. Adrián lendülettel elém teszi a miccseket, egy kigurul a vászonra. Muszáj elfordulnom.
(2006 őszén)
A frumószai piac az esztendők múltával…
Vasárnap reggel, ha esik, ha fúj, mi megyünk a piacra. Csoda egy hely. Minden létező dolog megvásárolható ott: tehén-, kecske- vagy juhtejből készített házi sajt, tojás, tej, zöldség és gyümölcs, gabona, jó minőségű külföldről hozott ruhanemű, kínai ruhák, tyúk és csirke, kecske, tehén, ló, disznó és malacai a maguk élő mivoltukban. Egész hétre való gyümölcsöt és zöldséget, sajtot és túrót vásárolunk itt. Imádom ezt a helyet. Nénik fogják a kezem, bácsik viccelődnek, gyerekek érdeklődnek kedvesen. Annyi jó szó, mosoly és áldás száll rám ilyenkor, tölt fel szeretettel engem, hogy nem cserélném el semmire. Van zöldséges bácsim, tojásos és mézes nénim, sajtos asszonyom, tőlük vásárolok mindig. Olykor felbukkan egy idős asszony vagy bácsi, megrepedezett óriási házi paradicsomot, póréhagymát, somot vagy épp zöldeket árulnak. Tőlük mindig vásárolok, próbálok többet fizetni, mint amennyit kérnek, de mindig még többet kapok helyébe. Ilyen világ ez. Mondom én, varázslatos.
(2014. szeptember 7.)
Találkozásaink útban hazafele a piacról
Emberbeszéd:
– Jó napot!
– Jó napot! Haragos?
– Nem erőst.
Asszonybeszéd:
– Jó napot adjon a jó Máriecska, magyar né’, erős szép a leányecskája, személ kendre, pű, pű, hogy meg ne igéjzem itt helyben ezt az aprócska angyalecskáját mámájának... (személ = hasonlít)
(2014. június 29.)
Adni, kapni a piacon és azon is túl
Ma karácsonyi csomagot készítettem egy pár kedves embernek, pontosabban asszonynak. A mézes néninek, a kenyeres néninek és a másik tojásos néninek, mert az első időközben elhunyt. És készítettem egyet csak úgy… Elindultam a piacra, vásároltam, lett méz, tojás, túró, friss kenyér, s közben adogattam a csomagokat és begyűjtöttem a hálás és olykor könnyes mosolyokat. Aztán elértem a zöldséges bácsihoz, akitől a káposztát és a murkot vesszük. Nagy, széles mosollyal kezembe nyom egy zacskó almát, átlátszanak a gyönyörű, válogatott, többféle kincsecskék. – A Lánykájának szeretetvel! – mondja. S én hirtelen úgy, de úgy meglepődök. Talán nem is mosolygok, csak szíven üt, hogy milyen is az élet. Készülsz adni, mert az olyan, de olyan jó, és váratlanul szembesülsz azzal, valaki pont olyan figyelemmel és kedvességgel gondoskodik rólad, mint Te másról, olykor… Előkotorom a plusz csomagocskámat, átadom a bácsinak. Tekintetünk csak egy percre ha találkozik, talán nem is mondok semmit, csak annak érzését hozom magammal a szívemben, hogy ismételten sokkal, de sokkal többet kaptam, mint adtam valaha is.
(2013. december 22.)
Évnyitó Frumószán
2006 szeptemberében a sikeresnek mondható iskolai évnyitó után izgalommal készültünk az itthoni évkezdésre. Mivel alig egy hete költöztünk a faluba, a gyerekeknek csak egy részét ismertük, és tőlük tudtuk, hogy ötvennél többen járnak magyarórára. Az évnyitó pénteken délután 3 órára volt kitűzve, elő is készítettünk az udvaron a nagy melegre való tekintettel hét darab padot és egy katedra szerepét betöltő asztalt, amelyen a tervek szerint mi írtuk volna a megjelent gyerekek névsorát. Alig lett délután 2 óra, már nyílt a kapu, és fél háromkor már nem volt hely a padokon, három óra előtt pedig már teljes volt a káosz. Óriási zűrzavar, hangzavar és tömérdek gyermek. Aztán viszonylagos csendet varázsoltunk, bemutatkoztunk és megkezdtük a névsorírást. Egy szőke kislány állt fel először és mondta a nevét: Aparaschivei Tereza. Kérdem még egyszer, és hallom, de le nem írhatom, az agyam a kezemnek nem ad parancsot, és közben látom, hogy folyamatosan nyílik a kapu, de nincs már se pad, se szék... És megkérdem a kislány nevét még egyszer, de csak azt hallom, hogy Tanár néni, a magyar vagy a román nevünket mondjuk? Egy nagyobbik lány egy kicsi szőke fiút ráncigál hozzám és mondja: Jemil még elsős, nem tud írni... És riadtan keresem a párom tekintetét, épp az utolsó padot cipeli ki a házból a hely nélkül maradt harminc gyerek számára. Rögvest változtatunk a terven. – Mindenki írja fel a nevét a listára, egyenként! – mondjuk, és megint ellepnek a kérdések, hisz Jemil nem tud írni és persze Dane összes testvérét felírná a lapra, bár nincsenek jelen, de megteheti-e? A gyerekek írnak és mi egy kicsit felszusszanunk, van időnk megtalálni egymás tekintetét. De nagyon lassan halad a névsorírás, a nagyok unják, ezért egy újabb listát indítunk, majd tíz perc múlva egy harmadikat, majd egy negyediket. Mindenki ír, és kérdez. Közben aggódva figyelem Helga kutyánkat, komondor lévén elviseli a húsz idegen gyermek egyszerre történő simogatását, bár úgy körülállják, hogy attól tartok, nem kap levegőt.
Majd betelnek a listák, a végeredmény 104 jelenlevő gyerek, még egy utolsó fénykép és egy kétségbeesett kiáltás, hogy hagyják már azt az almafát, mert nem marad egy szem almánk sem... Az utolsó gyermek után is becsukódik a kapu, rengeteg almacsutka és egy laposra simogatott kutya maradt utánuk. Zúgó fejjel nézünk egymásra, szorongatjuk a listákat, majd leülünk a kisház tornácára és megállapítjuk, hogy jó lesz itt, hisz barátságosak, kedvesek és érdeklődők a gyerekek. És ennél mi lehet fontosabb?
(2006 szeptembere)
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
Láttam már sírni, láttam hideg esőben mezítláb szaladni, láttam és hallottam verekedni és nevetni, óriási színes virágokat rajzolni, igazi gyermeknek lenni!
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket. Jómagam magyartanár lévén, a helyi iskolában kaptam heti 18 magyarórát, akkor 62 gyereket taníthattam. A párom, Neagu Adrián, a magyar házban foglalkozott a gyerekekkel. Írásaim az elmúlt kilenc esztendőnkről szólnak, a magyar nyelvű oktatáson innen és túl tények és hangulatfoszlányok. Mindennek van valami utánozhatatlan ölelése: a nyers és természetes őszinteség. Hiszen ez a frumószai csángó emberek, asszonyok és gyerekek megváltoztathatatlan erőssége.
Ma egy lóra gondolok…
Iskolából jövet ma délben két csoport gyermekkel útban hazafele megláttunk egy szekeret félig a sáncba csúszva, melyet a ló tartott.
Egyszerre hangos, éles ostorcsattogást hallottam. Jött a gazda. Dühösen. Közeledett a lóhoz.
Megfordultam, a mögöttem levő gyerekeket magam elé engedtem. Összekeveredtek. Nem volt már csoport, nyelv, különbség, párba rendeződtek semmi perc alatt.
A gazda elérte a lovát, ütötte, csapta, verte, mi meg mentünk előre. Fülemre tettem a kezem, s közben reménykedtem, hogy egy gyerek sem fordul meg, nem ad hangot, nem áll szembe a gazdával.
Vagy tíz lépés után elviharzott a szekér. Porzott az út, a ló háta és a mi lelkünk. A gyerekek előttem valamikor megfogták egymás kezét… Én is leengedtem a fülemről az enyémet valamikor.
Nem szóltunk semmit, nem fordultak meg. Hallottam a beszédjüket. Hangjuk erősödésével engedték el egymás kezét.
Hirtelen eszembe jutott János. Van annak hét éve, hogy az akkori ötödikeseknek feltettem a kérdést magyarórán: mi a kedvenc állatuk?
János válaszolt:
– Egy lú volt.
– Hogy érted, hogy volt? – kérdeztem értetlenül.
– A tegnap apám megütte a fejszivel – mondta.
(Értsd: megölte.)
S én akkor is azt hittem, hogy szétnyílik a föld alattam. Akár csak ma…
(2014. március 24.)
Kecskésék
Alig fél éves volt a lányunk, amikor májusi délelőttökön szerettem babakocsiban altatni, kint a kertben. Olyankor énekeltem neki, lelkem teljes nyugalmával ringatva őt a tiszta levegőn.
Tartott is ez az idill vagy egy hetet, mikor a szomszédba beköltözött egy család sok kecskével, lóval, tehénnel, mindezek gidáival, csitkójával, bornyával és vagy három fiúgyermekkel. Így amikor kislányom szempillái épp leereszkedtek volna az álom súlya alatt, akkor ott a szomszédban mindig bődületes zajongásba kezdtek. Hol a kecskéket hajtották, hol veszekedtek, de legtöbbször csak úgy, egyszerűen összeverekedtek. Ilyenkor aztán bőgött a kecske, visított a gyermek, ordított az anya, s oda lett a mi összes álommanónk.
A gyerekek mindig mocskosak voltak, hangosak és fegyelmezetlenek. Én meg ideges, zavart és mérges.
Egy hétig ment ez így, mikor kitaláltam, hogy játékokat gyűjtök össze a fiúknak, hátha csendesebbek lesznek, ha nem csak a kecskékkel játszhatnak. Nagy bőszen és lendülettel kiáltottam az egyik fiúnak, hogy jöjjön a kerítéshez, mert adnék valamit. Haragudtam a zaj miatt, így összehúzott szemöldökkel néztem rá. S találkozott a tekintetem egy gyönyörű kék gyerekszempárral. Kíváncsiság és gyengédség bársonya záródott benne, s egyből legyőzte az én hideg szikráimat. Abban a percben megszégyelltem magam, hiszen tulajdonképpen három fiúcskára haragudtam, akik épp játszottak.
Közben eltelt az az egy hónap, jött a nyári vakáció, s mire mi ősszel visszatértünk Moldvába, már az úton túl, velünk szemben laktak. Akkor kezdett a lányunk tejet inni, s tudtam, hogy az anyatej után a kecsketej a legajánlatosabb. Nem volt közelben más kecske, hát átmentem hozzuk, s kértem kecsketejet, próbából, hogy lám, megissza-e életünk értelme? S itta, pont úgy, mint az anyatejet, így hát tőlük vásároltuk ezentúl, ami rendszeres kommunikációt igényelt.
Időközben a fiúkat is beíratták az iskolába, s egyszer csak jöttek, hogy ők járnának magyar órára.
Mondom én, hogy de ők ortodoxok, mire jó az nekik, mire mondják ők, mert szeretnék. Hiperaktív, olvasási nehézségekkel küzdő ortodox gyerekek, akik mindig jelen vannak az óráinkon.
A tegnap nagy lapra rajzoltak. A nagyobbik kecskés fiú nagy, színes virágokat rajzolt. Ott kuporogtam mellette a földön, néztem, ahogy születnek a virágai. Tekintetünk hirtelen összeér, ugyanaz a nyitott, tiszta és mosolygós pillantás, amivel akkor, ott, a két évvel ezelőtti májusi délelőttön megszelídített.
– Nem van baj! – mondja, s rajzol tovább…
Láttam már sírni, láttam hideg esőben mezítláb szaladni, láttam és hallottam verekedni és nevetni, óriási színes virágokat rajzolni, igazi gyermeknek lenni!
Köszönöm.
(2014. május 28.)
A sósvízbe merített sajt meséje
Frumószán a mezőn átal, a kanyargós utakon túl, egy ösvényen felfele az erdő szélétől egy kicsit bennebb, van egy sósvizű kút. Egy óriási gyöngyszemre hasonlító kerekség a földben, ami tömény sósvizet tart öblében.
Annyira sós az a víz, hogy a falusiak körében szokás a disznó húsát elmeríteni az onnan hozott vízbe, hogy jó sokáig eltartson.
Nekem is van ebből a kútból mindig vizem. Vasárnaponként használom.
A piacról veszek házi kecske-, juh- vagy tehéntejből készült sajtot. Itthon kockákra vágom, egy tálkányi sósvízbe teszem 8-10 percre. Lecsepegtetem és készen is van telemea.
Aki nem hiszi, járjon utána, asztalunkon megtalálja.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Magyartanár Frumószán – Máthé Kriszta varázsráncos szeretetszoknyája
Ha Máthé Krisztát olvasod, amint a csángó hétköznapokról ír, azonnal autóba vetnéd magad, hogy meglásd, megtapasztald, megéld azt a csodát. Pedig moldvai éveik alatt sokszor a folyóból merték a vizet, gyertyával világítottak, és félméteres hóban kifogyott a tüzelőjük. Apróka leányecskájukkal sokszor hazafutottak volna abból az életből. Aztán mégis visszatértek, és otthonukká varázsolták. Máthé Kriszta titka alighanem éppen abban rejlik, amit ő maga írt le egyszer: van neki egy varázsráncos szeretetszoknyája...
Írásait – melyekből péntekenként lapunk Apróka eszponka című rovatában olvashatnak – százak megosztják, kedvelik, és a hozzászólásokban elismerés, már-már áradozás, sok szeretet és biztatás áramlik felé, meg valamiféle sóvárgás is, ami talán a leginkább annak szól, hogy minden küzdelem ellenére úgy tűnik, Kriszta a helyén van Frumószán – amire mindannyian vágyunk a saját életünkben. De idáig hosszú és göröngyös út vezetett 2006-tól. A mélységekről és magasságokról Krisztával e-mailben „beszélgettünk”.
Tíz nap alatt változott az életünk
– Magyartanár voltam Egerpatakon, Sepsiszentgyörgy mellett egy pici faluban, kemény munka volt, kezdő tanárként megfeszített tempóban okosítottunk maréknyi gyereket, hogy bejussanak a városi iskolába továbbtanulni. Két év után váratlanul behívtak Sepsiszentgyörgyre egy líceumba, nem volt kihívás. Tanév végére kezdtem azon gondolkodni, hogy az újságírói diplomámmal is kezdenem kellene valamit, mert nem éreztem jól magam a bőrömben, bántott, hogy júniusban sem tudtam még az összes tanítványom nevét. Szeretetre és megbecsülésre vágytam, szabad munkára, messze a papíron előre gyártott válaszoktól. 2006. augusztus végén egy kedves kis sepsiszentgyörgyi iskolai munkaszerződéssel a zsebemben találkoztam egy régen nem látott lánnyal, aki a kosteleki életükről mesélt, a varázslatról, a munka értékéről, a szabadságról. Bőszen emlegette Hegyeli Attilát, aki összetartja a csapatot.
Aznap délután kihívtam a páromat, Neagu Adriánt, egy pizzára a városba, elmeséltem a vágyamat, hogy menjünk Csángóföldre. Ő erről úgy mesél, olyan komolysággal kezdtem a mondandómba, hogy azt hitte, el akarom hagyni. Másnap Hegyeli Attila hívott, majd találkoztunk. Hamarosan ellátogattunk Frumószára, majd felmondtam a szentgyörgyi munkaszerződésemet, és 2006. szeptember elsején szó szerint kutyástól-macskástól Frumószára költöztünk. Tíz nap alatt változott az életünk.
Teljes gyerekkoromat átölelte egy gyimesi csángó származású fiú barátsága, ismertem hát ezt a temperamentumot, ami rám várt itt Moldvában. Ismertem, szerettem, értékeltem és tudtam kezelni.
Presztízskérdést a magyarórákból!
– Nem vártam semmire, én csak azt éreztem, hogy jó lesz. Otthon tömbházban laktunk, itt egy apróka szolgálati lakást kaptunk, fával fűtött világ ez, jó erős is a melege. Egy csapathoz tartoztunk, amit Hegyeli Attila vezetett a maga utánozhatatlan módján. Én védve éreztem magam, aminek a mozgatórugója nem volt más, mintsem annak a felismerése, hogy mindenkinek nehéz, külön kihívás a moldvai magyar oktatás. Akkoriban tanártalálkozók voltak havonta, összeültünk, jókat panaszkodtunk, sírtunk, nevettünk, barátok lettünk, elosztottuk a javainkat, segítettünk egymáson. Jó volt.
A frumószai román iskolában nem örvendtek nekem. Most már pontosan értem is az okát. Én magától értetődőnek kezeltem, hogy ha jövök, akkor végzem a dolgomat, de nem kaptam bizalmat, teret ahhoz, hogy dolgozhassak. Én lassan mérgelődök, sokáig bírtam a mellékszerepet a saját életemben, aztán egyszer kiborultam, hazamentem, majd azzal a világos tervvel tértem vissza harmadnap, hogy presztízskérdést varázsolok a magyarórákból. Vagyis hogy kiemelő, felemelő legyen magyarórára járniuk a gyerekeknek. Sikerült! Így aztán lassan termem is lett, elismerést is hozott iskolán belül a kitartó és érthető mód, ahogy én tanítok.
Út a feketelistára
– 2012 tavaszán váratlanul kipenderítették Hegyeli Attilát a csángó oktatási programból. Én még gyermeknevelésin voltam, akkor másfél éves volt a leányecskánk. El sem tudtam képzelni, mit csinálhatott, azt sem értettem, miért nem áll ki a maga igaza mellett.
Gyorsan lépett színre a RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) Csíkszeredából, jó szándékkal jöttek, kineveztek egy koordinátort, az egyetlent, aki vállalta, hogy Hegyeli nyomába lép(ne). Kemény munka a miénk, amit a fűtött irodákból nem lehet látni, főleg a Kárpátok másik feléről. Az új vezetőség soha nem jött ki a helyszínekre, a kommunikáció gyakorlatilag megszűnt, nem figyeltek oda ránk, úgy éreztük, értéktelennek tekintik a munkánkat. Voltunk páran, akiknek ez nem tetszett, s ennek hangot is adtunk, ez meg nekik nem tetszett.
Gyorsan kerültünk fel a feketelistára, nem csak mi ketten Adriánnal. A régi csapat két részre szakadt, egyesek alkalmazkodtak az új rendszerhez, a másik része pedig vagy harcolt, vagy szép csendben befejezte a tanévet és hazament, csömörrel, fájdalommal a szívében. Fájdalmat okoznánk a részletekkel, hogy mi lett a falujukból, hogy egyre kevesebb a gyerek, nincsenek új helyszínek, kevesebb az iskolai óraszám. Minek bántani a lelküket, minek? Persze papíron minden rendben van…
Nincs tűzifa
– Megszorítások következtek. Nem érkezett ki a frumószai tanároknak a házfenntartási támogatás, nem rendezték a ház adóját. Én nem szóltam bele sokáig, hiszen gyereknevelésin voltam, míg az első télen meg nem éreztem a csontig hatoló fagyot és annak a riasztó érzését, hogy nem lesz tűzifánk. Akkor hívtam fel az RMPSZ titkárnőjét és kiáltottam ki a lelkemet, rúgva egy jó nagyot önbecsülésemen azzal, hogy követeltem a jussunkat, a száraz tűzifát.
„Nem volt fánk, amivel tüzeljünk. Hetekig nem ’utalódott’ át a pénz, amivel venni kellett volna.
Hétköznap volt, Adrián Bákó városába ment intézkedni, Attila az iskolában volt.
Megállt egy szekér a kapunk előtt. Hosszú, havas fával volt megrakva. Kabátot, sapkát, sálat adtam a lányomra, majd az ölembe vettem és kimentünk az udvaron toporgó két ember (értsd: férfi) elé.
Mondom, hogy nincs pénzünk, nem tudunk fizetni és ígérni sem tudok semmit, így megértem, ha máshova viszik a fát. Egy szuszra mondom, valahogy túl kell esni a dolgon. Mindkettőjük gyerekei járnak magyarórára. Közben süllyednék el szégyenemben, de elvonja figyelmemet a kicsi ház tornácán árválkodó csutak. Az egyetlen fadarab, amivel rendelkezünk… Átszalad az agyamon, hogy nem voltam-e túl bátor az előbbi kijelentéssel, mi lesz, ha tényleg továbbállnak a fával?
– Majd fizetnek, mikor tudnak! – mondja foga közt az egyik ember, a másik nyitja a kaput.
– Isten fizejse! – mondom s indulok be a házba, mert nagyon hideg szél fúj, kicsi lányom orra meg nagyon piros.
Beérve a házba arra gondolok, hogy haza kéne menni. Elmenni innen, de azonnal, nem szégyenkezni. S cseng a telefon, s most is, mint annyiszor, egy épp jókor hívó keresztszülő hallgatja végig, hogy bizony olykor nem könnyű az életünk Moldvában. A beszélgetés végére megnyugszom, csendben nézem az ablakból a lerakott fákat, pár centi hó hullt már rájuk.
Megint csepegni fog a tűzben a fa, s lassan sötétedik, fel kéne vágni még…
2012 decembere
Frumósza”
Magyartanárok bolti hitellel
– A házfenntartási pénz gyakori elmaradozása miatt mindkét magyartanár bácsi hitelre vásárolt a helyi boltban. Megesett, hogy a teljes fizetést elvitte a bolt, másnap ismét hitelre vásároltunk. Akkor gondolkodtam azon, hogy haza kéne menni. Lejárt a gyereknevelési itthon töltendő időm, nem tudtam, hogy akarok-e vagy fogok-e tudni ilyen körülmények között dolgozni. Aztán betértek a csillogó szemű gyerekek a magyar házba, s nem volt szívem azt mondani nekik, hogy mennék, messze mennék innen.
Lányunk kétéves születésnapján 13 órát utaztam a kollégámmal, O. Attilával, hogy munkaszerződéssel térjünk vissza mindketten a nagy Csíkszeredából. December 7-én. Kisbusszal, vonattal, stoppal, gyalog, barátot megkérve, hogy Csicsóból hozzon be, mindennel mentünk, hogy mindkettőnknek munkája legyen legalább júniusig. Fájdalmasan megalázó volt. Mi úgy indultunk neki az útnak, hogy ha nem kapunk mindketten munkaszerződést, akkor együtt mondunk fel. Megtettük volna. Nagy összetartó erő a közös nyomor.
2012. december 8-tól mindhárman dolgoztunk, így: jómagam a támogatási háttérrel és az újonnan érkező gyereket tanítottam a magyar házban, Adrián a gyakorlati órákat végezte: bútorfestés, filmklub, internet óra, O. Attila az iskolában tanította szakképzetlen tanárként a magyart heti 18 órában, és szakképzett kémia szakosként a kémiát 6 órában. A faluban szerettek, mint mindig.
2013 nyarán O. Attila elment Frumószáról, ismét én lettem a szakképzett magyartanár a frumószai iskolában, továbbra is heti 18 órával, a magyar terem visszajárt, ismételten, kérés nélkül kaptam meg, szeretettel fogadtak.
Se villany, se víz – meséssé változtattuk az életünk
– 2013. augusztus utolsó napjaiban érkeztünk vissza Frumószára a nyári vakáció vége felé, kíváncsian vártuk az új életünket, kisleánykánk óvodába készült, én iskolába, nagy változás ez egy életben. Festeni akartunk, rendbe rakni a házat, ahogy ilyenkor szokás. Megérkeztünk, s nem volt villany, de villanyóra sem. Jeleztük az RMPSZ könyvelőjének, hogy oldják meg a dolgot, hiszen nekünk nem jár a házfenntartási pénz, így ők kellett volna a számlákat intézzék. Hazamentünk.
Szeptember 1-jén visszatértünk, de nem volt villanyóra, sem másnap, sem harmadnap, 22 napig… Se villany, se víz. De volt egy óvodába készülő lányecskánk. Az első nap rendkívüli feszültségben telt, akkor éjjel nem aludtam. Másnaptól pedig meséssé változtattuk az életünket. Nagyokat nevettünk a nagy mosdótálban fürdetett lánykánkkal a nagyszoba közepén, nevettünk az autónk akkumulátorára csatlakoztatott két pici égő mellett a vacsora alatt, megtanultunk hamar feküdni, zseblámpával a kézben olvasni az esti mesét, a Tázló patakára járni vízért. Nem tehettük rá ezt a súlyt egy pici gyerekre, ezt nem érdemli egy sem a világon. Képzeld, mosolygok, amikor ezt írom, életem egyik legnagyobb feladata volt ép ésszel kimászni ebből.
Amikor már két hete nem volt villany és víz a magyar házban, s már óvodába-iskolába jártunk, körlevelet írtam magyarországi támogatóinknak, hogy azonnal állítsák le a támogatásukat irányunkba, hiszen nem ér át a Kárpátok ezen felére a frumószai gyerekek magyar oktatására szánt támogatásuk. Hirtelen és azonnal megapadt a támogatás.
2013 őszén Adriánnak postai úton felmondtak, akkor már megkezdte a nyolcadik tanévét itt a frumószai magyar házban. Így maradtunk egy állami fizetéssel és egy RMPSZ-essel, amit én kaptam, házfenntartási pénz nem járt, de volt 100 gyerekünk, akik szerettek hozzánk járni, és volt tiszta lelkiismeretünk, nem csak papíron.
2014 júniusában közölte az RMPSZ vezetősége, hogy nem kíván velem együtt dolgozni. Máig nem tudom, miért. Így kerültünk Budapestre, született meg a Frumószai Magyar Oktatásért Nonprofit Kft., saját könyvelővel, könyvvizsgálóval, kell ez egy Moldvában magyarul tanító párnak, ha csak így lehet dolgozni, hát így lehet.
2014 szeptemberében egyikünknek sem volt munkaszerződése, kilencedik évünket kezdtük, folytattuk Moldvában. Életemben először a helyi román tannyelvű iskola igazgatónőjétől kértem segítséget, hogy vizsgázhassak a magyartanári helyre. Sikerült.
Sokáig Luca négyéves koráig terveztem az ittlétet. Azóta látom, hogy simán maradhatunk, ami kimarad a román tannyelvű iskolából, azt pótoljuk itthon. A mi leányecskánk kétesztendős korától átjár magyarórára, ami nem nehéz, hiszen egy küszöb választja el a gyerek- és hálószobánkat az osztályként szolgáló szobától. Ha valaki tudja, az én vagyok, hogy milyen könnyen okosítható.
– Pillanatok, amikor úgy érezted, ezt nem szabad tovább csinálni...
– Pillanataink, amikor menni akartam… 2012 telén szülői felelőtlenségnek tartottam, hogy tűzifa nélkül ért a reggel, ölemben egy kisgyerekkel, míg otthonomban minden adva lett volna, ami kell. Az Adrián felmondásának érkezésekor, mikor kezembe nyomta a postás a felmondólevelet október 15-én. 2014 szeptemberében a villany-víz nélküli 22 napos időszak első napján, akkor… Utoljára akkor. Érkezett egy hét akkor az életemben, amit nem ismétlek meg soha. Meg akartam mozgatni a világot, hogy a ránk mért igazságtalanságokat számon kérjem. Szinte hároméves volt akkor a lányunk, egy hét alatt tanult meg számítógépen játszani, egyedül aludni el, míg az anyja épp fájdalmát kiabálta szanaszét az éterben telefonját szorongatva. Épp egy hét volt… Látod, most nem mosolygok…
Egyszer csak kinyomtam a telefonomat s többet nem kértem segítséget. Ölembe vettem a lánykánkat, egy mozdulattal kikapcsoltam a számítógépet, ágyba vittem, mesét olvastam, aludva hagytam az ágyunkban, útban az iskola felé pedig megfogadtam, hogy soha többet nem engedem, hogy más vezethesse a mi életünket.
Szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon
– Én érzésből tanítok, nagyon szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon, én is gyakran mosolygok. Szeretem a magyar nyelvet tanítani a gyerekeknek, ezt mind érezzük. Itt Frumószán más világ van, az esetek nagy részében a gyerek kéri szüleit, hogy írassák be magyarórára, mert szeret járni, nem a szülő óhaja ez. Épp ezért tartós is ez a kötődés. Érzik, tudják az anyanyelvük értékét.
A moldvai magyar nyelvű oktatás két formában történik. Az egyik a falvakban házakban, magyar házakban történő magyarórák. A nagyobb falvakban pedig, illetve ahol lelkesebbek, kitartóak a gyerekek és a tanárok, van a hivatalos román tannyelvű iskolában is magyaróra, amit pontosan magyar anyanyelvi órának nevezünk.
Fontos, rendkívül fontos a magyarországi civil szféra támogatása, ami a keresztszülős program keretén belül bonyolódik. Önállósodásunk óta rengeteget írok az itteni életünkről, egyre többen tudnak rólunk, sok új támogatónk lett, megtiszteltetés ez számunkra.
– Mi lenne most a néhány legsürgősebben szükséges segítség?
– Az RMPSZ érkezése után Adrián kitalálta, hogy meg kéne építeni a kinti osztálytermet abból a faanyagból, amit az előző években érkezett támogatásokból vásároltunk. Fel is húzta az épületet, ami jelenleg egy fedett színpadnak néz ki, tavasztól késő őszig ott tanulunk a gyerekekkel. Kicsit szellős ugyan, de nem volt más megoldás. Ezt a termet szeretnénk ezen a nyáron befejezni, hogy fűthető legyen, és rendes osztálykinézete legyen. Megérdemlik ezek a gyerekek, hogy végre többen beférhessenek az iskolán kívüli órákra, hogy táncolhassunk a teremben, hogy ne tapossunk folyton egymás lábára.
– Meddig lehet folytatni ezt a munkát?
– Ameddig hisz még az ember lánya, fia a valódi értékekben, s azoknak befogadásában, átadásában, addig.
Luca lányunkat figyeltem a hétvégén, bárhol megélünk vele, olyan lett, pont amilyenre számítottam a frumószai élet összes hozadékával. Ez neki alap, nekem, nekünk szülőknek pedig végtelen öröm.
A velünk megesett történetek, tapasztalatok követni fognak minket bárhova, ahova eljutunk. Képzeld el, amikor Lucának arról mesélünk majd nagykorában, hogy milyen volt az első napja az óvodában. Egy életre erőt adunk neki, erőt és hitet önmagában. Szülőkként ennél nagyobb feladatunk nincs is.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Rám is hagyhatja a lányecskáját, tonár néni! Tanyítani nem tudjuk, de jó étekkel megetetjük, elámítjuk – jött az ajánlás több anyától is, kik észrevették, hogy két napja nem az apukája megy a lányunk után az óvodába, hanem egy segítség.
Aranypapucsok
– Jó regvelt!
– Adjon a Máriecska!
– Jól van-e? Egészsége megvan-e?
– Nem mondanám...
– Immán telnek az esztendők, fogy az egészség es...
– Mondani fogtad az esztendőt? De másképp hallik a szádból…
– Tizedik esztendeje ülünk Frumószába, immán az eszem es kezd így csángósan járni – nevetek.
Ő is nevet.
– Hogy hallik másképp?
– Hogy es mondjam, lelkem, olyan mintha díszes ruhában öltöződöttél vona s méges mezítlábast járnál.
– Aranyból, aurból levő papucsok ezek, akkor es, ha szemvel nem látható.
Keze szorítását érzem. Indulunk is utunkra.
– Isten fizejse a szíp beszédjét! – köszönöm meg.
– Ilyen a te beszéded es immán! – jön a válasz.
(2015. március 3.)
Fotókör Frumószán
2007 őszén kezdték. Sokan jelentkeztek, négyen maradtak. Négy leányka. Négy teljesen eltérő egyéniség.
Kitartottak, hetente jártak Adriánhoz fotókörre a magyar házba. Kezdetben még filmre fotóztak. Sok türelem kellett kivárni, míg papírra kerültek azok a képek. Majd órákon át elemezgették munkáikat.
Egyszer betévedtem egy ilyen órára. Fel is mérgelődtem becsületesen. Vászonra volt kivetítve a kép, együtt beszéltek róla. Nekem inkább szekálásnak, piszkálódásnak tűnt…
– Itt homályos, amott meg nincs semmi téma, az ott pluszba, emez meg mínuszban van…
Ki is jöttem a teremből…
Másnap kérdem a lányokat, hogy mindig ennyit veszekedtek fotóórán? Nagy, ártatlan szemekkel véleményezték a történteket:
– Nem veszekedtünk, csak beszélgettünk!
Innen tovább kívülről figyeltem őket.
Hegedűs Dóra egyszer kiállított Frumószára egy teljes fotólaborral. Bekuckózták a kicsi ház pici szobájába, abban a hónapban az előhívást tanulták. Papírra, úgy, a koromsötétben. Micsoda élmény volt.
Egy nyáron Adrián elvitte őket Székelyföldre fotós táborba. Nem voltak ők amolyan művészlelkek, csak egyszerűen érdeklődtek. Pontosan emlékszem egy jelenetre… Úgy 20 gyerek fotógéppel a nyakában sétál a faluban. Megjelenik egy cigánygyerek, épp egy lószaros talicskát tolva. Mindenki körülállja, kattannak a gépek, a mi négy lányunk meg csak figyeli a helyzetet, tekintetükből ezt olvasom:
– Mitől olyan nagy dolog ez?
Séta folytatódik, elérünk négy játszó gyerekhez. Átmennek az úton, leguggolnak hozzuk, összeérnek a kezecskék, s születik egy pár kép. Távolról figyelem őket. Vajon mi van a lelkükben? Vajon kik lesznek, ha nagyok lesznek?
Bikfalvára kiállítást szervezett nekik Kerezsi János és Marika, tanárok ők, kik akkoriban jobban látták az értékét, mint én. Köszönet érte így utólag is.
Álltak ott ők négyen, képeik a falon, s én bizony már akkor tudtam, hogy különleges egy csapat e maréknyi leányzó. Csodás nap volt az…
Aztán annak rendje s módja szerint kirepültek. Egyikük nagyon gyorsan ment férjhez, a másik később, a harmadik egyetemre jár, a negyedik megjárta a világot. A sorrend felcserélhető…
Az idén ismételten követelik a gyerekek a fotókört. Ilyen ez a mi munkánk, körforgásszerű, ismétlődő, amelynek mozgatóereje a kíváncsiság és a kitartás. Vajon kik lesznek az új fotós csapatban? Napok óta ez jár a fejemben… Köszönöm a tanár bácsinak, Neagu Adriánnak, hogy tudását adja ehhez...
(2014. november 9.)
Moldvai anyák
– Rám is hagyhatja a lányecskáját, tonár néni! Tanyítani nem tudjuk, de jó étekkel megetetjük, elámítjuk – jött az ajánlás több anyától is, kik észrevették, hogy két napja nem az apukája megy a lányunk után az óvodába, hanem egy segítség.
A hetedik kedves felajánlásnál megszólalok én is:
– Hogy ilyen jó a szívük?
– Hát, tonár néni, hány gyermekünk tanult kendnél ennyi esztendőn által? Ennyivel megsegélhetjük münk es kendeket – szorítja meg a kezemet.
Útban hazafele pedig megszámolom a gyerekeit a hetedik anyának, valóban, haton voltak…
(2010 februárja)
Találkozások
Lánykánk első román versmondása. Lejárt, ügyes volt.
Az aggódó anyák között, közvetlen mellettem egy régi tanítványom áll, akit vagy öt esztendeje nem láttam.
– Jaj be szíp, jaj de szípecske, személ kendvel – mondja, oly boldogan, ahogy csak szeretetből lelkesedhet.
– Milyen anyának lenni? – kérdi váratlanul.
Jut eszembe, most lát először lánykám mellett.
Így telnek az esztendők...
(2015. március 6.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. 
– A ziherájsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A hetedik Húsvét Frumószán
Rafiaszatyrokban felakasztott egytálétel, galuska, kalács, hús, tej és mindenikben három verestojás. Felakasztva a kapunkra, csak úgy. 
Csak sejthetem, hogy melyiket kitől kaptuk. Sejtem a galuska ízéről, a kalács formájáról, és néha az ütött-kopott edényből, ami valamikor az évek során már járt nálam.  Alázatra int és boldoggá tesz ez a tisztelet!
(2013. április 1.)
Hajnali fénymásolás
A hajnali ébredés öröme tavasztájt a korai világosodásban csúcsosodik számomra. Van ezeknek a reggeleknek egy leírhatatlan értéke. Forró kávémmal a markomban ilyenkor telik csordultig a lelkem köszönettel az életemért.
Valaki megveri a kaput. Mindkét kutyánk bődületes ugatásba kezd felriadtukban.
Még hajnal van, jó asszony, mi a baj? – nézek ki az ajtón.
Egy idős néni áll a kapu előtt, a kezében levő papírokat magasra tartja, hogy lássam, fénymásolni jött.
– Important! – kiáltja át a kutyaugatást.
– Kilépek az ajtón, helyükre parancsolom a kutyákat. Fordultamban csihány csípi meg a bokámat.
– Előbújtatok? – fordulok vissza, majd haladok a kapu fele. Nem szabad ilyenkor vakargatni a csípést, mert akkor jobban viszket, jár az eszembe.
– Jó regvelt! – köszöntöm a nénit.
– Adjon a jó Máriecska! – fogadja.
Már veszem is ki kezéből a papírcsomót, megkérem, várjon itt kint, az ajtóból visszaszólok.
– Egyet belőlük vaj kettőt?
– Egy es elég lesz, Isten fizejse!
A faluban a pap bácsinál lehet még fénymásolni, meg a másik faluban és nálunk a magyar házban. Nálunk ingyen.
Másolgatom az iratokat. Most nem bánt az agyonhasznált, piszkos akták, dokumentumok érintése. Egy ember papírjai. Nem nézek beléjük. Soha nem nézem meg, hogy mit másolok, amióta egyszer egy kamasz fiú orvosi leleteit fénymásolás előtt elolvastam. Azóta nem nézek bele…
A végére érek. Kezébe nyomom a régit, ráteszem a friss másolatokat. Fizetne, de mennyit? Nem kell. Menjen eléfelé, bátran. De fizetne, szorongatja markában a pénzeket.
– Nem kell para, menjen bátran, egészséget! – köszönök. Mennék már befelé, fázom.
– De mennyi para?
– Megy az ember munkálni, azért kellettek a papírok? – kérdem, figyelemelterelés gyanánt.
Olyan egyenesen néz a szemembe, mint amilyen egyenesen tartja a hátát. Kicsit meg is ijedek. Túl közel léptem, szalad át az agyamon.
– Meghót az éjjel… – mondja sziklaszilárdan.
– Isten bocsájsa bűnjeit! – mondom, s érzem, megáll az idő.
Indul a néni, talpig feketében, megy előre, vissza nem néz, nem int.
Nehéz napja lesz, gondolom, míg becsukom a kaput.
Hátramegyek, kiengedem a kutyákat, még hátrébb megyek a harmatos fűben fázik a lábam, vizes a pizsamám szára, de oly tiszta a levegő, szükségeltetik most, hogy frissüljön az elmém. Kutyáim követnek, szépen, lassan, a szokásos csaholós kergetőzésük ez egyszer elmarad.
Nehéz napjai lesznek, ismétlen magamban, s még az ünnep is közeleg. Ünnepeken mindig nehéz annak, kinek holtja, halottja van…
(2008. május 4.)
Mikor cserélődtek ki?
Koraősszel és tavasszal intünk egymásnak, rendszerint délután, amikor hatkor jövök az iskolából. Csak intünk. Ritkán kelek át az úton, hogy szót is váltsunk.
Végre megint világosság van, állapítom meg örömmel kilépve az iskola kapuján.
S már látom, ott van, a kapu előtt, a túloldalon. Mosolygok. Egyszerre emeljük intésre kezünk. S megyek is tovább.
De hát nem a néni állt a kapuban! – sajdultan kiált az agyam a lelkemre, hogy figyeljen már jobban.
Megfordulok. Ismét int. Én meg a döbbenettől mozdulatlanul állok.
Mikor is láttam utoljára?
A tavaly már nem, előtte tán, vagy még azelőtt? Mikor beszéltünk utoljára? Mikor? Úgy fáj, hogy nem emlékszem egyből.
Több mint négy évvel ezelőtt volt… Lányecskám szívem alatt növögetett, nagy hassal mentem haza az iskolából. Az utolsó munkanapom volt. Maradt időm átlépni az úton hozzá. Már nem siettem.
Kezét a hasamra tette. Kezemet kezére tettem. Már ismertem az érdes kezek, kemény körmök karcolásának értékét.
Magyar né’, ne munkálkodjék annyit! Meglátja, hamarébb jő kendeknél a gólya, ha nem nyugszik egy kicsit – mondta, oly halkan mondta.
Én meg mosolyogtam. Nem jött a védekező magyarázkodás a számra. Nem meséltem, hogy utoljára jövök, mert holnaptól már nem… Néztem a szemét, apróka mivoltát, karikó lábait.
Remélem, még látjuk egymást! – gondoltam útban hazafele, de elhessegettem a fájdalmat, örömnap volt az nekem, nem kellett a szomorúság.
Ekkor láttam utoljára…
De mikor cserélődtek ki? S hogy nem vettem észre?
A fia pont ugyanabban az időben áll ki a kapuba, int ő is, akár az édesanyja, karikó is… S látom magam előtt az asszonybarátném mosolyát…
(2015. március 27.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár), 

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.  – A ziherájsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Varázsoljuk presztízskérdéssé a magyarórát Csángóföldön
Van-e jövője Csángóföldön a magyar nyelvű oktatásnak? Nemrég szegezték nekem ezt a kérdést, enyhe hangsúlybeli utalással túlzott naivitásomra, amiért én hiszem és tudom, hogy értékes a tanítói munkám. Íme, hitem háttérszele. Minden sorom a frumószai magyar nyelvű oktatással kapcsolatos. Én itt élek családommal, ebben a faluban, Csángóföld ezen csücskében.
Évek óta, naponta több órán át tanítok magyar nyelvet csángó gyerekeknek a román tannyelvű iskolában. Annak teljes és nyílt tudatában, hogy az általuk beszélt archaikus nyelv valódi kincs. Tanítom nekik az irodalmi magyart, a ,,tiszta magyart”, ahogy ők nevezik, és használom a ,,csángosat” is, a régis beszédet.
Az egyetemi végzettségem, szakképzett magyartanári mivoltom karonfogva sétál kilenc esztendeje az idős frumószai barátnéim tudásával, mit örömnapokon átadnak nekem. Nyelvi szinten, de azon jóval túl….
Úgy tanítom a magyar anyanyelvet ezeknek a gyerekeknek, hogy annyira szeressék az óráimat, hogy utódaikat majd írassák be magyarórára. Ne kényszerből, ne pénzért, hanem annak a tudatos vagy tudattalan örömnek a hatására, amit kisgyerekekként megtapasztaltak az óráimon.
Könnyedén, játékosan okosítani nagyon nehéz. Tapasztalat kell hozzá, tudás, kidolgozott munkaterv és kitartás, és még valami elengedhetetlen, a rugalmasság. A kidolgozott munkaterv napi szintű átgondolással hatékony. Én a tanórám utolsó perceiben jegyzem le, hogy a csoport jövő órán merre haladjon. Minden csoport minden gyermekecskéje más és más. Erre is kell figyelni. És dicsérni, úgy adni erőt nekik, hogy az értékeit csokrosítsuk, ne az esetleges hibáját élesítsük. Csoportonként napi 3-4 perc átgondolni, hogy értékes magyarórát tartsak. Néha leírom, néha nem. De ahogy átlépem az osztályterem küszöbét, máris körbeölel egy szeretetpalást, melynek felelősséggallérja olykor szorít. Majd látom, hallom, ahogy haladnak a tudásukban, a kicsi hatesztendősöktől a tizennégy évesekig, egyenként és mégis csoportban, csokorékban.
Annyit bántották ezeknek a gyerekeknek a szüleit, nagyszüleit, dédszüleit, őseit csángóságuk miatt. Fizikailag, de leginkább a lelküket préselték időkön által. Hiszem, hogy figyelemmel, következetességgel, szakértelemmel és szeretettel tudatosítható a csángókban az értékességük, egyediségük ereje, és csíráztatható ez a csodanyelv. Varázsoljuk presztízskérdéssé a magyarórát Csángóföldön, hogy jövője is legyen a csángóföldi magyar nyelvű oktatásnak, mondom, kiáltom, írom évek óta. Ezt értem alatta…
(2015. március 29.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. 
– A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Aranytinta
Egyszer egy nagyon gazdag ember házában laktunk egy hétig. Nem csak pénze, de szeretete is volt annak a családnak. Ültem ott a tornácon esténként és elnéztem, hogy milyen egy másik világ. A gyerekeket a házvezetőnő fektette le épp, én egy pohár testes borral a kezemben a mangalicasonka áttetszőre szeletelt mivoltát figyeltem. Végül egy kocka zamatos sajtot helyeztem a számba. Nagyon fiatal voltam akkor, 2007-et írtunk, első táborunk volt a frumószai csángó gyerekekkel.
Ültem ott a tornácon s elgondolkodtam azon, hogy ennyi földi jó mellett mégis miért a család nyugalmát irigylem. Mert volt valami ősi összetartozás a családtagok között, valami leírhatatlan összhang, amit pillantásaik, lágy megtett vagy csak üzent mozdulataik sugalltak.
Búcsúzáskor egy tükörre házi áldást festettek a gyerekek a család, de leginkább a háziasszony számára. A szeme megtelt könnyel, amikor átvette, pedig az ő tükrét festették, az ő aranyszínű festékével.
Azóta majd minden oldalára fordult a sorskockánk, s lám, vele egyenes arányban érkezett valami abból a kiegyensúlyozottságból, amit akkor úgy csodáltam. A frumószai gyerekek tekintetének erejéből összerakott összhang ez, mely úgy vezet át minket minden földi akadályon, hogy lélekszárnyunkat aranytintával öleli át, mely áldás, munkánk, házunk, családunk áldása.
(2015. április 9.)
Tánctábor Gyimesben
– Milyen szép a lánya, gyönyörűek a szemei!
– Nem a lányom!
– Melyik az önök gyereke, tán csak nem ez a kicsike?
– Nem…
– A fiú lenne?
– Kérem, nincs gyerekünk!
Egy megtörtént dialógus az egyik gyimesi tánctábor alatt. Érthető volt a néni kérdése… Abban a táborban egész nap együtt voltunk a gyerekekkel, az óvodában matracon aludtunk, egy fürdőszobán osztoztunk mindahányan. Csapatban vonultunk. Csodás tábor volt.
Estére a kisebbek elfáradtak, a Serketánc előtt gyakran ült valamelyikük az ölemben. Előtte, alatta, utána.
Az egyhetes tábor után mindig aggodalom fogott el! Hogy fogom én szeptemberben reálisan osztályozni ezeket a gyerekeket az iskolában? Mert összenőttünk a tábor alatt.
,,Életrészletek öltöttek beszédruhát szétszakasztva némaságburkukat, akár a lábacskákról oly gyakran leszakadt papucsok” – írtam a tábori naplónk egyik lapjának szélére…
(2009 augusztusa, Gyimesközéplok)
Szabadság (Kolozsvár)

KISEBBSÉGBEN: Gondolatok a moldvai csángók nemzeti identitásáról
Kik vagytok, csángók? Kik vagytok? Csángók?
Bár a hetvenes években annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát okozhatott egy egyetemre felvételiző diáknak, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek,[1] mintha a csángókkal ma sem tudna mit kezdeni a mindenkori magyar közgondolkodás – akár a trianoni Magyarországon, akár a Székelyföldön. Írásomban a csángók identitásával kapcsolatos kutatások, tanulmányok megállapításai alapján igyekszem néhány szempontot, gondolatot megfogalmazni a „csángókérdésről”.
Elcsángált magyarok vagy csángósított románok?
A csángók eredetére többféle elmélet született. A legvalószínűbb és a magyar tudományos közmegegyezés szerinti változat arról szól, hogy a Moldvában élő, csángó névvel illetett népcsoportok ősei a Kárpátok másik oldaláról (tehát nyugatról) áttelepült, magyarul beszélő emberek voltak, ám az idők folyamán kultúrájukra, nyelvükre és szokásaikra hatással volt az őket (falvaikat) körülvevő román közeg. Egy másik, a román közgondolkodásban szinte kizárólagossá vált teória szerint viszont a csángók elmagyarosodott románok (a legelterjedtebb nézet szerint még a Kárpátokon innen – részint „természetes” módon, részint kényszer hatására – elmagyarosodtak, de sokat megőriztek román szokásaikból, majd – talán épp a magyar elnyomást el nem bírván viselni – települtek át Moldvába).
Alapvetően négy különböző népcsoportot illetünk a csángó megjelöléssel. Egyrészt a Brassó környékén, a Barcaságban élő, ún. „hétfalusi” csángókat. Ők székely származásúak, a 14. században szegődtek a brassói szászok jobbágyaivá, lutheránus hitre tértek, de nyelvüket és hagyományaikat megtartották. Másrészt a történelmi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik a korábban Moldvába menekült, illetve az Erdélyben maradt székelyektől eredeztethetők. Ők többségükben a 18. század óta élnek ezen a területen. Dévai csángók alatt is egy székely néptöredéket értünk, mely csoport tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva vidékére. Ők magukat csángónak vallják (míg más bukovinai székely csoportok a székely megjelölést alkalmazzák magukra, a csángó „besorolást” pedig elvetik). Végül a legnagyobb csángó népcsoportot a moldvai csángók jelentik.[2]
Lükő Gábor nyomán a néprajztudomány a moldvai csángókon belül további három csoportot különböztet meg: az északi csángókat (Románvásártól északra élnek, többségük nyelvileg mostanra elrománosodott); a déli csángókat (Bákótól délre), valamint a legnagyobb csoportot, a székely eredetű székelyes csángókat (ők a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók valamint mellékpatakjaik völgyeiben élnek).[3]
A moldvai magyarok létezését még a hivatalos, nacionalista román statisztika sem tudta teljesen eltagadni (bár mint említettem, őket is román eredetűnek igyekezett beállítani). Az 1930-as román adatok szerint akkor csaknem huszonnégyezer magyar anyanyelvű ember élt Moldvában, ebből valamivel több, mint húszezer volt – szerintük – magyar nemzetiségű.[4] Ezek nyilvánvalóan erősen kozmetikázott adatok voltak, ám a kommunizmus, majd nacionálkommunizmus időszakában még az erőszakos asszimilációnál is sikeresebbnek bizonyultak a statisztikusok a csángómagyarok „eltüntetésében”.
A második világháborút követő években – amikor például a Kárpátokon innen magyar autonóm tartomány alakulhatott – a moldvai csángóság életében is bíztató szakasz következett. A csángókat a román állami vezetés részéről is a magyar nemzetiség részének kezdték tekinteni, az iskolákban magyar nyelvű tagozatok indultak, és a toleráns hozzáállás iránti reményt táplálta, hogy Bákóban magyar nyelvű tanítóképző létesülhetett. A templomokban sem volt ritka a magyar szó. A magyarok érdekvédelmi és politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség a csángó falvakban irodát is nyithatott. Ám pár év elteltével annál kiábrándítóbb lett a folytatás. Az l950-es évek közepétől erőszakos asszimilációs intézkedések kezdődtek. Valamennyi magyar iskolát és óvodát bezárták, de még a templomokban is tilos volt az „ördög nyelvén” beszélni. A magyar öntudatú csángókat üldözték, s nemcsak a magyarországi, de az erdélyi magyarokkal való kapcsolattartásukat is büntették.[5]
Az asszimiláció és üldözés nem múlt el nyomtalanul: az 1950-es években a Magyar Népi Szövetség becslései szerint 60 ezer volt a moldvai magyarok lélekszáma, azonban a hivatalos összeírás ekkor alig több mint 17 ezer magyarról szólt (1956). 1966-ban 8 ezer 300-ra, 1977-ben 4 ezer 200-ra, míg 1992-ben összesen 2165-re tették a moldvai magyarság létszámát,[6] ami nyilvánvaló képtelenség.
A moldvai csángók ügyében is új fejleményeket hozott a rendszerváltás. Ők is érdekvédelmi szervezeteket alakítottak, magyar nyelvű újság alapítását és magyar nyelvű vallásgyakorlás, oktatás lehetőségét kezdeményezték. Ezen a téren ugyanakkor meg kell küzdeniük az állami és helyi szervek, illetve papság elutasító magatartásával.[7]
Ma már a határok átjárhatók, a tudományos módszerek finomodtak, elvileg mindenkihez egyenként be lehet kopogtatni, és meg lehet vizsgálni, milyen nyelven ért vagy beszél, s meg lehet kérdezni tőle, milyen nyelvi, etnikai, illetve nemzeti közösséghez tartozónak érzi magát. Mégis – továbbra is – a legnagyobb vitát kiváltó kérdés, hogy hányan is vannak a – magyarul beszélő, illetve a magyart anyanyelvként használó – csángók. A csángó-vita igazi (nem tudományos!) tétje ugyanis mind magyar, mind román részről ez: ők magyarul beszélnek-e egyáltalán, és ők magyarok-e egyáltalán. Szinte általános magyar vélemény szerint teljesen egyértelmű, hogy – hacsak nem történt teljes nyelvváltás – a magyar nyelv egy archaikus formájáról, illetve dialektusáról van szó (akkor is, ha ez keveredik például a modern kor román nyelvből átvett kifejezéskészletével).
Nincs ugyanakkor teljes konszenzus e tekintetben a magyar nyelvészek között. A „nem románul beszélő” csángók nyelvét a magyar nyelvészek döntő többsége magyar nyelvi rendszerként kezeli ugyan, de mindenekelőtt Sándor Klára szakmai álláspontja szerint a csángó nem magyar nyelvjárás, hanem önálló nyelv. Ha ez a vélemény általánosan elfogadottá válna, a magyar (irodalmi) nyelv csángók körében történő oktatásának jog- és célszerűsége is megkérdőjeleződhetne.[8]
A román többségi álláspont szerint külön kell választani a nyelvet és az identitást, így például ha valaki magyarul beszél, még nem feltétlenül magyar; aki csángó, és nem románul szólal meg, még nem feltétlenül magyarul beszél. Első hallásra ennél is megdöbbentőbb számunkra, hogy amint látni fogjuk, a csángók többsége – legalábbis látszólag – mintha a románok álláspontját osztaná ebben a kérdésben.
Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994 és 96 között végzett kutatása szerint Moldvában – 83 településen – mintegy 60 ezerre tehető azon katolikus csángók száma, akik valamilyen mértékben ismerték, beszélték a magyar valamely tájnyelvi változatát, de az (álláspontja szerint magyar származású) katolikus csángók többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Az azóta eltelt másfél—két évtizedben a helyzet – nem túl meglepő módon – csak romlott. A moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Szucsáva megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 ezer fő volt. Tánczos Vilmos 2008 és 2010 között végzett újabb kutatásai szerint a feltételezhetően magyar eredetű katolikus csángó népesség említett létszámából mindössze 21 százalék, azaz már csak 48 ezer 700 fő beszéli valamilyen szinten a helyi magyar tájnyelvet. Ezek közül anyanyelvi szinten 26 ezer fő (11%), míg „második nyelvként” 22 ezer 700 ember (10%) beszél magyarul Moldvában. Ha ezt kiegészítjük az asszimiláció előrehaladott fokára eljutott, már csak passzív nyelvismerettel rendelkezőkkel (15 ezer fő, 6%), akkor azt kapjuk, hogy nyelvileg teljesen elrománosodott a csángók csaknem háromnegyede (73 százalék), ami több mint 168 ezer személyt jelent.[9]
A 2011-es román népszámlálás persze nem tükrözi ezt a helyzetet, a hivatalos statisztika szerint a legtöbb magyar Bákó megyében él, itt 0,7 százalék a magyarság aránya (4200 fő) és 0,1 százalék a csángóké (829 lélek),[10] ami bár valamivel több, mint amit korábban „mértek”, de nyilván messze van az igazságtól.
Csángó identitás – csángók identitása
A történelmi-földrajzi-kulturális különbözőség miatt kijelenthető, hogy egységes csángó identitás nem létezik, pontosabban: az általunk csángónak nevezett / gondolt (minősített?) személyeknek nincs egységes (etnikai, nyelvi, társadalmi stb.) csoporttudata. Voltaképpen, amikor a csángókérdést magyar szemmel vizsgáljuk, és azokat vesszük számba, akik – meggyőződésünk szerint – magyar nemzeti, nyelvi, kulturális gyökerekkel rendelkeznek, a római katolikus vallást mint jellemzőt hívjuk segítségül. Azaz: (magyar származású) csángó az, aki római katolikus vallású, míg a (román eredetű) román népesség a görögkeleti (ortodox) hitet vallja.
Külföldről (nem Romániából) nézve a kérdés korántsem egyszerű. Ezt mutatja a román—magyar csángóvita európai tanácsi „lezárása”, amely természetesen nem tett véglegesen pontot az ügy végére, különösen mivel egyik fél (román és magyar) sem lehetett maradéktalanul elégedett az ET 2001-ben elfogadott jelentésével, illetve ajánlásával, hiszen a dokumentum sem magyarnak, sem románnak „nem mondta ki” a csángókat. Az ET-ajánlás a következőket tartalmazta:
1. Biztosítani kell az anyanyelven történő oktatás lehetőségét a román alkotmánynak és az oktatási törvénynek megfelelően. Ezzel párhuzamosan osztálytermeket kell biztosítani a helyi oktatási intézményekben, valamint a falvakban a csángó nyelvet oktató tanárokat fizetésben kell részesíteni.
2. A csángó szülőket tájékoztatni kell a román oktatási törvényről és felvilágosítást adni részükre a nyelvekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának módjairól.
3. Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.
4. Valamennyi csángó szervezet kapjon hivatalos elismerést és támogatást. Különös figyelmet kell fordítani a csángó kisebbség szabályszerű összeírására a következő hivatalos népszámlálás alkalmával.
5. Fejleszteni szükséges a modern tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutást. A csángó szervezeteket részesítsék pénzügyi támogatásban a rendelkezésre álló alapok mértékében, hogy segítséget kapjanak saját identitásuk aktív kifejezéséhez (különös tekintettel egyhavonta megjelenő folyóiratra, illetve egy helyi rádióállomás működtetésére).
6. Speciális programokat kell kidolgozni a csángó kultúra támogatása érdekében, a kisebbségek megismerését és tiszteletben tartását célzó programok keretében. Nemzetközi tanácskozásokra és szakértői találkozókra van szükség a csángók kultúrájának tanulmányozása érdekében.
7. Tájékoztatási kampányt kell indítani Romániában, amely bemutatja a csángó kultúrát, valamint a többség és a kisebbségek közötti együttműködés előnyeit.
8. Megfelelő leírást kell készíteni a csángók nyelvi és néprajzi sajátosságairól.
9. Szükséges a térség gazdasági megújulásának elősegítése, például kis- és középvállalkozások létesítésével a csángó falvakban.[11]
A csángókkal foglalkozó (magyar) szakirodalomban alapvető álláspont, hogy a moldvai csángó népcsoportnál a 19. századi értelemben vett polgári nemzetté válás folyamata nem történt meg. Bár az sem állítható, hogy a csángónak nevezett népcsoport minden tagjára jellemző a prenacionális közösségi identitás (hiszen az évszázadok alatt azért hozzájuk is eljuthatott a román, illetve magyar nemzeti gondolat), a többségükre ez ímindenképpen igaznak mondható.[12]
A moldvai csángó ember közösségi identitásának első számú és legfontosabb eleme a római katolikus hit. (Mi magunk is elsősorban a római katolikusok száma alapján tudunk a magyar eredetű népességre következtetni.) Ebben az identitásértelmezésben a vallás a csángókat meg is különbözteti az általuk ma is oláhoknak nevezett népességtől, akik tehát ortodox vallásúak. Itt jön az újabb probléma: az identitás második eleme ugyanis az államhoz tartozás. Azt minden csángó tudja, hogy jelenleg Románia területén él, vagyis állampolgársága tekintetében román. A román szó tehát – ebben az értelemben – az államhoz (mint nagy, jogokkal és kötelezettséggel járó közösséghez) tartozást jelöli, és ilyen szempontból – prenacionális felfogásban – nem azonos az (etnikai, kulturális, vallási identitástartalmat hordozó) oláh megjelöléssel. Mindezt „tetézi” a román nacionalista felfogásban „nevelt” helyi római katolikus papság által másfél évszázada terjesztett hibás etimológia. E szerint a „romano catolic” („római katolikus”) és a „român catolic” (román katolikus) gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Ez utóbbi „érv” általános érvénnyel határozza meg a csángók identitását. „Romániában élek, egyszersmind román katolikus vagyok” – ilyen egyszerűen is összefoglalható a moldvai csángók jelentős részének önazonosság-tudata még akkor is, ha – mint láthatjuk – ők ezt máshogy értelmezik, mint mi.[13]
Ide kapcsolódik a (lehetséges) csángó identitást vizsgáló Simon Boglárka megállapítása: „Bár vallási hovatartozásuk a csoportszolidaritás legerősebb komponensét jelenti, ez nem kapcsolódik össze az etnikai határképzés nyelvi vonatkozásaival, amely a kettős elhatárolódás és kettős azonosulás pólusai között ingadozik, s legfőbb lényegét e köztesség (a mindkét helyre, de sehova sem tartozás) felismerése képezi, illetve annak a folyamatos tudatosítása, hogy kétnyelvűségük kettős nyelvi hátránnyal jár együtt – habár románul és magyarul is tudnak, egyik nyelvet sem beszelik olyan jól, ahogyan azt (szerintük) a valódi románok és magyarok teszik.”[14] A kutató a Bákó megyei település, Frumósza (Frumoasa) „csángó” lakosságát vizsgálta – a faluban egyaránt élnek katolikus csángók és ortodox románok, és arányuk is kiegyensúlyozott.
Az itt szerzett tapasztalatokat persze nem lehet teljes egészében „rávetíteni” sem a kizárólag magyar nyelvű lakossággal rendelkező csángó falvakban élők, sem pedig a már más településen élő, románul beszélő katolikus vallású emberek önazonosság-tudatára, mégis sokat elmond a csángók identitás-dilemmájáról. A román elemekkel kevert csángó nyelvhasználat ugyanis nyelvi kisebbrendűséget eredményezhet a standard magyar nyelvet beszélőkkel (vagy akár a székelyekkel) szemben (ami miatt velük a kommunikációs probléma kiküszöbölésére vagy a kigúnyolás elkerülésére eleve románul beszélnek), miközben helyi szinten is évtizedeken át érezhető volt a nyomás mind egyházi, mind állami és helyhatsági részről a (nyelvi) románosítás irányába. Ám mivel nyelvi kisebbrendűség a románokkal szemben is felmerülhetett, miközben a közösségen kívüli moldvai érvényesülés útja a román nyelv elsajátítása volt, lehetséges túlélési stratégiaként jelentkezhetett a nyelvváltás: az egymás között „csángóul” beszélő szülők gyermekeikhez románul szóltak, s ők az iskolában is értelemszerűen románul tanultak. Ha „el is hallották” szüleiktől a csángó(magyar) nyelvet, ha valamilyen szinten maguktól el is sajátították azt, anyanyelvüknek már a román számított. Persze a rendszerváltás után, s különösen az elmúlt egy-másfél évtizedben ellentétes előjelű folyamat is megindult (erről a későbbiekben részletesen is szólok), Simon Boglárka szerint a frumószai katolikusok „csángóságának” lényegét „egy köztes, kevert, »se nem román, se nem magyar« identitás jelenti, amely a saját csoport és a »mások« interakciói során” alakul, illetve változik”.[15] Általában is elmondhatjuk, hogy ha az identitásválasztást az „anyanyelvi tudatra” szűkítenénk, akkor sem jutunk előrébb a csángók identitásának meghatározásához. Biztosan létezik magyar, román és csángó anyanyelvi tudat is az általunk csángónak nevezett népességen belül[16], de a kettős vagy többes nyelvi identitás (magyar—román—csángó különböző kombinációi) sem valóságtól elrugaszkodott lehetőséget jelentenek.
Ha a nyelvi szempontokon túl a csángók tágabban értelmezett (etnikai) identitását vizsgáljuk, és a lehetséges „csángó identitással” kezdjük, akkor sem feltétlenül ugyanazt érti mindenki alatta. Egyrészt a csángó identitás létezhet

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Esőben
Ma nem küldök haza senkit, úgy esik, úgy zuhog, aki bejön, hadd maradjon, hoztam meg a döntést annak halvány gondolatával, hogy kevés gyerek tért be ma a magyar házba a játékórára. A játékóra azért született, hogy a merev iskolai magyarórákat körbeölelje a magyar házban. Ott ahol lakunk, ott ahol a magyar tanárok ülnek, élnek. Végül mindenhol írt, rajzolt valaki. Én az ajtó mellett állva fértem el, nem bántam egy cseppet sem. Az óra végére sem sütött ki a nap, de a gyerekek mosolyogva indultak haza. Kicsit megszáradtak minálunk. Indulásukkor láttam, hogy a legkisebbnek nincs ernyője, gondoltam, adok másnapig egyet kölcsön neki. Értetlenül néz a felajánlásomra.
– Békérezkedek én! – mondja. S már engedi is Józsi az ernyője alá, csak úgy, mert így léptek ki rendre a magyar ház ajtóján. Laza mozdulattal helyére igazítja a kicsi félrecsúszott táskáját, indulnak is, egyszerre lépnek, mintha mindig is egy ernyő alatt közlekedtek volna. Pedig nem szomszédok, nem osztálytársak, de együtt járnak magyarórára.
(2015. február 26.)
Szivárványos fáink
A tavaszra várva, néha elfáradva, a legnagyobb segítség a Szivárvány gyermeklapból dolgozni. Annyira szeretik a frumószai kicsik, az előkészítősöktől a IV. osztályosokig, hogy most már a harmadik előfizetői év alatt maguktól dolgoznak belőle.
Amikor megkapják, minden hónap második hetében, azonnal birtokba veszik. Ha mód van rá, akkor még a szünetben lapozgatják, ha nem, akkor az óra első tíz percében nézegetik, olvasgatnak belőle, majd feltevődik a nagy kérdés, hogy: – Tonár nini, mit csiájunk meg belőle? Így születnek csodaszép dolgok, festünk, rajzolunk, versikét olvasunk, mesét betűzünk, játékosan, kitartóan és végtelen szeretettel.
– Esment csengetnek ki? – kérdezte egy kicsilány az óra végén... Kell ennél kedvesebb kérdés egy tanárnak napjainkban?
A pénteki iskolai magyarórán a fa részeit tanultuk, köszönjük a Szivárványnak a segítséget! Szeretetvel, a frumószai kicsik egy része és a tanár néni.
(2015. március 16.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Volt egyszer egy frumószai szavalóverseny
2007-ben szerveztük a legelsőt, akkor az már a harmadik volt, mi frissen érkezett tanárokként csak továbbvittük a hagyományokat. A keret rendkívül egyszerű volt. Pénteken érkeztek a gyerekek a tanáraikkal a többi oktatási helyszínről, mindenhonnan, ahol volt magyar nyelvű oktatás Csángóföldön.
A vendéggyerekeket a fru-mószai gyerekek szállásolták el, a tanárokat mi. A következő napon volt a verseny az iskolában, majd elmentünk ebédelni, következett a díjkiosztó, s már indult is mindenki haza a saját falujába. 60-80 vendégünk volt egy-egy verseny alatt.
De milyen egy csoda volt a legelső szervezés. Akkor még hősiesen saját kezemmel kevertem a majonézt a tanárok vacsorájához, főztem a levest is, mert bátor voltam és fiatal, és naivan szerettem volna az én ízeimet ajándékozni a vendégeimnek.
Késő este Hegyeli Attilával beszélgettünk a ház előtt, mikor egyszercsak megkérdezte, hogy: és a díjak?
S ott fagytunk le egyszeriben, hogy erről elfeledkeztünk.
De megvolt a pontos lista a részt vevő gyerekekről, s ment is az első órában a díjakért valaki. S mennyit emlegettük ezt később. A megismételhetetlen végtelen bizalmat, a jóindulaton alapuló megoldhatóságot.
2008-ban már eszesebb voltam. Óriási adag ételt készíttettem Mónikával, a mindenkori helybéli segítőmmel, de érkezett öt nagyonéhes váratlan vendég is, és a díjkiosztó előtt olyan hangosan kapartuk Adriánnal a nagy fazék alját némi maradék reményében, hogy néhányan megfordultak a zakatolást hallván.
Egyik évben aztán már nem volt szokás a pénteki érkezés, mindenki a versenyre érkezett. Akkor állapítottam meg magamban halkan, hogy túl sokan lettünk, s ennek ez a hozadéka, mondhatnánk rendje.
A verseny mindig nagyon jól sikerült. Lelkiismeretes munkájának tükre volt ez mind a gyereknek, mind a felkészítő tanárnak. Oly szépen, ízesen mondták a verseket a gyerekek, hogy olykor el kellett fordulnom, hadd ne lássák meghatottságomat. Olykor meg hangosan nevettünk, mert úgy hozták a körülmények.
Mindig elcsattintott viccem volt, hogy a bemutatkozás során frumószaiaktól is megkérdeztem, hogy „honnan jöttél, melyik faluból?” Ők válaszolták, hogy:
– Frumuszóból.
– Nem jöttél sokat! – tettem hozzá mindig, s nevettünk, annyira nevettünk.
Egyszer Krisztina kicsi tanítványom így kezdte a verset...
– Piros, Piros, piiiirooos! – s közben aggódva pillantgatott felém.
– Weöres Sándor! – segítettem ki nagykésve felocsúdva révületemből.
Szép idők voltak, hasznos idők.
Aztán megsirült minden. Nem volt már élmény összeülni, feladat lett, papíron jól nyomon követhető teljesítménykupac.
2014-et írunk. Péntek van, Adrián indulna a zsűri után. Egy árva bani, fillér, fitying sincs eljuttatva hozzánk az RMPSZ-től. Nem vagyok ideges. Kiteszem zsebből, ha kell, már számba is vettem barátaim sorát, akik segíthetnének ebben. Nem vagyok feszült. Reggel nyolc óra. Valahogy kihozzák a pénzt. Adrián elindul a zsűriért. Másnap jönnek a gyerekek, a tanárok, kezdődik a verseny. Zökkenőmentes, az iskola nyitva, mint mindig, annyi éven át. A gyerekek ügyesek. Én már nem hatódok meg konferálás közben. Figyelem a kollégákat, alig ismerem őket. Ők sem engem. Jót esznek a szünetben. Nem én főzők. Kiváló étel kerül eléjük a helyi kocsma szépen kidíszített termében. Köszönik is bátran.
A díjkiosztókor váratlanul megfogalmazom a ki nem mondhatót. Nem, előtte, a versenyre induláskor, reggel kilenc után a kicsi ház tornácáról kimondom a ki nem mondhatót.
– Úgy nézzünk erre a napra, mintha az utolsó frumószai szavalóverseny lenne Csángóföldön!
Nem néztem senki szemébe, hadd ne legyen senki terhe!
Gratulálva búcsúztak a kollégák, mosolyogtak gyerekek. Én végtelen nyugalommal figyeltem őket. Pár hétre rá értesítettek, hogy nem számíthatok munkaviszonyom meghosszabbítására az RMPSZ részéről. Nem illettem a képbe, gondolom. Indoklás nem volt. Nem volt miért, gondolták.
Most ismét lesz frumószai szavalóverseny. Mert mi maradtunk. A román tannyelvű állami iskola megbecsülte ugyanis a magyartanárát, képzeljék, nem a szakképzettsége okán, hanem emberségből, kitartásáért, rendszeres munkájáért.
Szóval, lesz frumószai szavalóverseny, a XII. Szintén a frumószai magyartanárok szervezésében. Hogy milyen lesz? Bensőséges és értékes. Hogy ki jön el? Csángóföldről nem sokan, gyanítom. De aki jön, szeretettel fogattatik.
Most ért el a hír, hogy I. Lakatos Demeter Csángó Versmondók Találkozóját szervezik Külsőrekecsinben az RMPSZ szervezésében. Sikereket!
Máthé Kriszta
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Az ördög internetnyiről
A piac előtt látom meg, szomorkásan ereszkedik be a dombon.
– Csak nem buszús? – szólítom meg a mindig szigorú, élesnyelvű asszonyt. Gyerekeit, unokáit is tanítottam, tanítom most is. Néha beszélgetünk, ha úgy esik.
– Jaj, meg ne bánkódjék magyar né’, nem vettem szerit, hogy szembe jő – mentegetőzik.
Ráérős beszédbe kezdünk. Mesél a lányairól, arról, hogy elválasztódott az egyik az emberitől, nem talált a szó, nem volt mit tenni. Ő épp Olaszországban volt akkor a nagy fiánál, mikor megtudta, hogy az itthon hagyott lányai egyikének rosszul megy a sora.
– Beszéltem véle telefonon hetiben többször, de nem mesézte el, hogy milyen nagy a nyomorúsága az emberivel – meséli.
Meggyötört arcát nézem, még fiatal, alig lehet túl az ötvenen. De megtörte az idő az elmúlt pár esztendőben.
– S honné tudta meg, hogy baj van itthonjában? – érdeklődöm, hogy beszéddel takarjam az arcomra kiülő aggodalmaimat.
– Az ördög internetnyiről, onné – pöröl, s én nem bírom mosoly nélkül.
Hosszasan tanácsolunk, ráérősen.
A végig a kezemben szorongatott mézesüveget a tenyerébe teszem.
– A kicsiknek, egészségikre! – szólok, s búcsúznék is, hogy találkozásunk hangulatát papírra vethessem.
(2015. május 24.)
Nikoletta története
Balázs Nikoletta Mária a frumószai román tannyelvű iskolából a magyar nyelvű továbbtanulást választotta, Csíkszeredában végezte a középiskolai tanulmányait, jelenleg Egészségügyi Posztlíceumba jár. 2006–2008 között volt tanítványunk. Egy gyenge osztály nem túl erős tanulója, akinek sorsáért családi kupaktanácsot tartottunk akkoriban. Hogy engedjük el Csíkszeredába, magyar iskolába, mikor itthon is nehézkesen boldogul? A szívünk döntött, ha annyira akarja, akkor próbálja meg, hátha mégis belejön majd. Az elmúlt kilenc esztendőről beszélgettem Nikolettával, aki kiváló érett nővé lett, kinek erején, kitartásán nem csodálkozom, mindig is ilyen volt.
Nikoletta mesél... Meglepően szép, magyaros beszéddel, amelybe alig, alig keveredik csángós szó.
– 7. osztályban kezdtem el felkészítőre járni a tanár bácsihoz a magyar házban, majd mentem 8.-ban is. Minden, amit tanulnom kellett, otthon szótárral fordítottam, erőst nehéz volt.
– 8. osztályban már tudtad, hogy magyar iskolába akarsz menni?
– Nem, nagyon későre döntöttem el. De felkészítőkre rendesen eljártam, szerettem tanulni. Aztán volt egy feladat magyar órán, jaj, most is emlékszem. Toldalékolni kellett a szomszédság szót, s én nem tudtam, mert nem értettem.
– Megszidtalak? Elbizonytalanítottalak?
– Nem, nem. Azt mondta, hogy tanuljam meg.
Mosolygunk. Nem értem, hogy miért maradt meg ennyire emlékezetében ez a jelentéktelen eset.
– Aztán bejutottál a csíkszeredai Kós Károly Szakiskolába, környezetvédelmi szakra. Milyen volt az első esztendő?
– Semmit, de semmit sem értettem. Beszélni sem mertem, mert mindenki perfektül, tiszta magyarul beszélt körülöttem. Matekórán a tanárnő a 25 gyökéről kérdezett. Azt tudtam, hogy mennyi a 25, de nem tudtam, hogy mi lehet az a gyök. Szerencsére felírta a táblára a jelét, jaj, ez a gyök, könnyebbültem meg.
Biológia órán a szivacsról kezdett el beszélni a tanár. Szivacs... Na, ezt tudom mi az, ezzel töröljük a táblát. Míg írtuk a címet, gondolkodni kezdtem, hogy ez mégsem lehet ugyanaz a szivacs.
Volt egy másik csángó osztálytársam. Volt egy közös füzetünk, abba minden szót beírtunk egy év alatt, amit nem ismerünk. Vittük a bentlakásba a nevelőhöz, hogy írja be a jelentését románul. Így tanultunk bele a dolgokba. Nem volt könnyű.
– Eltelt a 9. osztály, a következő könnyebb volt?
– Édesanyám és az öcsém azon a nyáron mentek ki Olaszországba, vittek volna engem is, de mondtam, hogy ha már ennyire felküzdöttem magamat a tanulásban, én már nem megyek sehova. Képzelje, 8.25 lett az évi átlagom. Nagy siker volt. Főleg, ha nézzük, hogy diktálás után írni sem tudtam a kezdetekkor.
– Így esett, hogy a családod minden tagja kiköltözött Olaszországba, míg te egyedül voltál Csíkszeredában. Megviselt?
– Ritkán jöttem haza Frumószába addig is, de itt vannak a nagyszüleim, a nagynéném és családja, azért mégiscsak jártam haza. A mi házunk erőst üres volt. Fájt. Abban az esztendőben beteg lettem, gyomorbajos. De végül összeszedtem magam, a 8-as átlagot mindvégig tartottam.
– Frumószán, úgy emlékszem, 7-es körüli tanuló voltál, nem?
– De, de itt nem szerettem az iskolában, nagyon nem.
– Tovább miként alakult az életed?
– A 10-11. osztály eltelt, de a 12. első felében megbuktam matematikából. Egy felmérőben egy X-et rossz helyre tettem. Megbuktam. A nevelőm csúnyán lehordott, sírva jöttem ki a szobájából, azt hittem megöl a szégyen.
– Ez megtörtént mással is már, ennyire a szívedre vetted?
– Hetekig betege voltam, majd elmentem korrepetálásra egy matektanárhoz.
– Fizettél az órákért?
– Igen. Naponta öt órát matekoztam, a többi tantárgyból is tanultam én az érettségire, de folyton a matekon jár az agyam. Majd egyre jobban értettem. Az érettségin 8.05 kaptam matematikából.
– Mit mondanál most a matektanárnődnek, aki megbuktatott első félévben?
– Hogy puszilom...
Mosolygunk. Olyan büszke vagyok rá. Mert benne nem sokan hittek. S mégis ment a maga feje szerint, s milyen szépen elboldogul az életben. Egy fecskemadár áll meg reptében előttünk, mintha csak ránk nézne, csapdos szárnyaival, egyhelyben, s közben minket néz. Kizökkent beszédünkből.
– Sikeresen leérettségiztél, majd a sofőriskolát is elvégezted, lett hajtásid, autód, nagyot haladtál azon a nyáron!
– Igen, nagyon büszke is vagyok mindezekre, megdolgoztam értük.
– Mi lett utána?
– Elindultam Marosvásárhelyre, orvosira, mindenki családdal, én magamra, úgy elbizonytalanodtam. Nem sikerült. Másnap megtudtam, hogy lehet vizsgázni fogtechnikusi képzésre, a telefonomról kinéztem a 100 kérdést, megtanultam a válaszokat, a vizsgán csak egyet vétettem. De hiába, mert az érettségi átlagom rosszabb volt a többiekénél, nem volt elég a kettő együtt a bejutáshoz. Visszamentem Csíkszeredába, ősszel beiratkoztam az Egészségügyi Posztlíceumba. Nagyon örvendek, hogy itt kötöttem ki végül. A bőrgyógyászaton járok gyakorlatra, olyan nagyon szeretem.
– Még van egy éved? Mi lesz utána, Nikoletta? Hogy képzeled a jövőt?
– Megyek Olaszországba. A nyelvet kell megtanuljam, s tudnék ott dolgozni. Tudja, tanár néni, az olasz ápolónőknek nem elég az 1000 eurós fizetés, elmennek más országba dolgozni. Én nem maradhatok Csíkszeredában, mert a havi 700 lejes fizetésemből nem tudnék megélni, így megyek a családom után.
– Tudod, milyen nagyon büszke vagyok rá?
Mosolyog. Nem féltem már. Bátran veszi élete akadályait. Jól fog boldogulni továbbra is.
– Az öcséd hogy van, szereti ott? Annyit féltettem, tudod nagyon szerette a lovát, a kutyáit...
De hadd folytatódjon az ő története egy másik írásban.
*
Mielőtt elmentek volna, kezdte kerülni az iskolát. Egyszer ketten sétáltunk haza, kérdeztem, hogy miért nem jár rendszerességgel iskolába, minek maradozik ki?
– El kellett vigyem a lovamat itatni! – mondta ő.
– S nem tudott volna egy órát várni a lovad a friss vízre? – kérdeztem kedvesen.
Egész úton arról mesélt nekem, hogy milyen hálás a tekintete, milyen érdekesen mozog a puha orra a hálás lónak. Hogy milyen szőrén ülni meg, mesélt, mesélt, már attól tartottam, hogy veszek egy lovat. Akkor láttam utoljára.
Nikoletta komolyan néz rám. Szürkülődik már. Beszélgetésünk végére jár. Váratlanul megpillantjuk a fecske fészkét.
– Valamelyikünknek babája lesz a jövendőbeli egy esztendőben.
– Kendnek, tanár néni.
– Vagy neked, Nikoletta.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A XII. Frumószai szavalóversenyről
Összegyűltünk. Magunk voltunk.
Az idei szavalóversenyen minden frumószai gyerek mondhatott verset, aki szeretett volna. Nem kellett kiválasztani a legjobbakat. Mindenkit szeretettel vártunk.
Emlékszem, a nagyobbak kikerekedett szemekkel kérdették:
– Akkor előbbször nem es lesz választgatás, hanem csak úgy lehet jönni?
– Magunk leszünk. Más faluból nem jönnek immán – válaszoltam.
Pedig máskor mekkora nagy vendégfogadás volt ilyenkor. Folytonos egyeztetés, hogy ki fogad gyereket, ki kinél alszik, ki mivel érkezik, mit és hol étkezünk. Pontosan nyolc esztendeig szerveztük így Adriánnal, s jöttek a kollégák, hozták a tanítványaikat a megmérettetésre.
Most magunk voltunk.
Hosszú folyamat, míg lelkem megsúgta: – Végre figyelhetsz rájuk, a tieidre!
Így szállt el az utolsó fájdalompihe is a szívemből.
Hiszen valóban így esett ez. Végre figyelhettem a frumószai gyerekekre.
Amikor kialakult a versenyzésre jelentkezők névsora, vettem az ajándékszatyrokat és szerre, névre szólóan pakolgattam bele a kincsecskéket. Pontosan tudtam, hogy kinek mire van szüksége, de azt is, hogy ki mit szeretne, a színeket, ízeket, formákat, a számukra legkedvesebbeket. A kincsecskéket, melyeket Ti hagytatok itt az év során, kedves idelátogatók!
Köszönöm Mihálydeák Adélnak és Márton Zoltánnak a zsűrizést, és azt a varázslatot, ami ott helyben született. A két első helyezett tanulónak mindenek mellett útlevelet csináltatunk, így jöhetnek a magyarországi táborba.
A Pillangó Alapítványnak köszönjük a támogatást, segítségük nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény!
A gyerekek üdítőt, fagyit kaptak a szünetben, tartalmas csomagot, oklevelet.
Én csak megköszönni tudom a frumószai gyerekeknek azt a lelkesedést, ahogy készültek erre a versenyre. Volt, ki óra közben, volt, ki előtte, utána mondta a versét, meséjét, hogy jó legyen a nagy napra.
A frumószai iskola vezetőségének, kollégáimnak szintén köszönet jár, hisz ismételten tárva nyitották az iskola kapuját a magyar szavalóverseny előtt.
Neagu Adrián tanár bácsinak hálám a szép oklevelekért, a háttérplakátért, a sok levélírásért, egyeztetésért, beszerzésért, filmezésért, a szünetben fenntartott rendért, egyszóval a szervezésért.
(2015. június 13.)
Szabadság (Kolozsvár)