Iliescu elnök megjelent okt. 11-én Frankfurtban, a könyvvásáron, Forradalom és reform című könyve német nyelvű kiadásának bemutatóján. Frankfurtban tartott sajtóértekezletén védelmébe vette az új tanügyi törvényt, és kifogásolta azt, hogy Magyarországon a román kisebbségnek csupán egy anyanyelvű iskolája van. Iliescu üres propagandának minősítette azokat az állításokat, hogy nem kapnak kellő védelmet a nemzeti kisebbségek. Hangsúlyozta, hogy a társadalom szétszakadásának megakadályozására kellett bevezetni azt, hogy a szakképzés és a felsőfokú oktatás alapvetően román nyelven folyjon. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./ /Magyar Nemzet, okt. 12./ Iliescu elnök innen Bécsbe utazott, szintén magánlátogatásra. /Magyar Nemzet, okt. 14./

Hetvenhárom éves korában Majnafrankfurtban meghalt Dános Miklós, a volt Munkásélet főszerkesztője, az egykori Előre, az Új Élet, majd az A Hét munkatársa. Dános Miklós emellett több riportkönyv és kisregény szerzője. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./ Dános Miklós /sz. Marosvásárhely, 1923. jan. 16./ 1974 óta élt Németországban.

Tőkés László és Tempfli József nagyváradi püspökök nov. 8-18-a között közös szolgálati körúton vesznek részt Németországban, melyet a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége szervezett. A következő városokban fordultak meg: München, Köln, Bonn. Mainz, Frankfurt am Main, Freiburg, Stuttgart. Ellátogattak Strasbourgban az Európa Parlamentbe is ellátogattak. Nov. 8-án Münchenben tartotta ülését a Szent László Alapítvány kuratóriuma, melynek tagjai között van a két erdélyi püspök is. Ez az alapítvány ökumenikus összefogással kívánja felkarolni a romániai magyar és egyházi oktatás ügyét. Nov. 11-én Bonnban külügyminisztériumi tisztviselők fogadták a püspököket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./

Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Toró Tibor fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnökhelyettese és Nagy András grafikusművész az alábbi, a sajtónak is átadott nyílt levelet juttatott el dr. Hámori Józsefnek, a Magyar Kulturális Örökség miniszterének. Tisztelt Miniszter Úr! Makovecz Imre tiltakozó írásából (Magyar Demokrata) értesültünk arról, hogy megkérdőjeleződött a székely-magyar rovásírás szerepeltetése a magyar kultúrát a középpontba állító, 1999-ben esedékes Frankfurti Könyvvásáron. E hírrel kapcsolatban tiltakozásunkat fejezzük ki. Értékítéletünk szerint, a székely-magyar rovásírás a magyar nemzeti kulturális örökség kincse, amelyhez semmiféle negatív képzet nem társítható. Azok a népek, amelyek saját ősi írásjelekkel rendelkeznek, büszkén ápolják Krisztus születése után 2000 évvel is ezt a szellemi örökséget. Hivatkozhatunk a japán, kínai, bolgár-ciril, vagy akár a héber, arab, örmény írásrendszerre. Éppen ezért nem fogadjuk el a székely-magyar rovásírás semmiféle körülmények között történő háttérbe szorítását, illetve megtagadását. Annál inkább ki kell használni minden adódó alkalmat kultúránk e becses értéke fölmutatására. Rendkívüli alkalom kínálkozik a székely-magyar rovásírás világméretű ismertetésére azon a könyvvásáron, amely Frankfurtban a magyar írásbeliségre hívja fel a nagyvilág figyelmét. Budapest, 1999. július 1. /A nemzeti kulturális örökség védelmében. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./

"A tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetem második napján, júl. 20-án a téma Nemzeti kultúra, multikulturalitás, etnokulturalitás csere volt. A meghívott előadók közül jelen volt Eckstein-Kovács Péter, a Nemzeti Kisebbségi Hivatal tárcanélküli minisztere, Péter József, a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára, valamint Alexandru Cistelecan irodalomkritikus. Eckstein-Kovács Péter szerint Romániában még nem zajlott le a multikulturalitás vitája. A központi kérdés az volt, van-e joga a magyar kisebbségnek anyanyelvén tanulni. Amíg más egyetemek terjeszkedtek és magánegyetemek tucatjával alakultak, addig "mi az építkezés helyett a politikai viták eredményével maradtunk" - állapíthatta meg Eckstein-Kovács Péter. Péter József arról beszélt, hogy a történészek olykor a politikusok kiszolgálói lesznek. Alexandru Cistelecean szerint a járható út a történelem demitizálása. Délután az 1999-es Frankfurti Könyvvásár és a magyar díszvendégi státus kapcsán beszélgettek a könyvekről és a könyvpiacról. Magyarország határok nélkül címmel mutatkozik be a könyvvásáron a magyar kultúra, a hátáron túli magyarság is helyet kap a bemutatkozásra. A frankfurti vásáron jelen lesz Kányádi Sándor, Sütő András, Lászlóffy Aladár, Kovács András Ferenc és a sor még folytatódhat. /Jubileumi Bálványosi Nyári Szabadegyetem - kedd. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./ Alexandru Cistelecan, a marosvásárhelyi Vatra című irodalmi lap főszerkesztője megjegyezte, az itteni magyar írókkal ellentétben, akik otthonosak a román irodalomban, román kollégáik nem ismerik a magyar irodalmat, és az iskolai oktatás sem egymás megismerését szolgálja. Eckstein Kovács Péter kisebbségügyi miniszter szerint a multikulturalitás szorosan összefügg a migráció kérdésével, ugyanis a nyugati országokban a hetvenes évek elején kezdtek arról beszélni, hogy a vendégmunkások és családjaik nem térnek haza, s az őshonos lakosság etnikailag és kulturális szempontból idegen elemekkel vegyült. Az érintett államok a multikulturalitás eszközeivel próbálták keresni az együttélés módját. Hivatalának tevékenységéről szólva az RMDSZ minisztere elmondta: két törvénytervezeten dolgoznak, egyik a diszkriminációt tiltaná, másik az országos roma stratégia kialakításával kapcsolatos. Pál József kijelentette: jelen pillanatban Európában új történelmi helyzet van, idejét múlta a kultúrák egymás elleni kihasználása, amikor a globalizáció a mindennapi életben is érzékelhető. A magyar kultúrát egységesnek tekintjük - hangsúlyozta -, anyagilag támogatjuk, hosszú távon az autonóm, kreatív közösségek létrejötte vezethet eredményre. Az előadásokat hozzászólások követték. Kelemen Hunor kijelentette, nem gondolja, hogy a Babes-Bolyai egyetem multikulturális, Eckstein kisebbségügyi miniszter elmondta: megjelent egy magyar nyelvű tankönyv Erdély történetéről, a román tankönyvek megújulása viszont továbbra is vitatott. Az elfogadott oktatási törvényről megjegyezte: magánegyetemekre, önálló karokra, fakultásra vonatkozó tiltás nincs, ám a kolozsvári magyar tudományegyetem jelen pillanatban megvalósíthatatlan. /Tusnádi krónika. A multikulturalitás értelmezései. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./ Szilágyi Zsolt képviselő kifejtette, hogy a Bálványosi Folyamat - ma már így nevezzük - 1990-ben indult útjára. Ekkor volt az első Bálványosi Nyári Szabadegyetem. A Fidesz és az akkor dinamikusan fejlődő MISZSZ (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége) szervezésében egy olyan folyamat indult be, amiről ma, tíz év után nyugodtan elmondhatjuk, hogy példaértékű a térségben. A magyar-román kapcsolatokat, a két ország és a térség más országainak demokratizálódását és átmenetét kívánták nagyító alá venni. A Bálványosi Folyamat állandó fórummá vált: a magyar-román kapcsolatok állandó és megbízható fóruma. Az elkövetkezőkben intézményesíteni akarják, hogy megteremtsék a keretet, a magyar-román tabumentes párbeszéd lehetőségét. /Bálványostól Tusnádig. Szilágyi Zsolt a folyamatról. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 20./"

A Zurboló néptáncegyüttes /Brassai Sámuel Elméleti Líceum, Kolozsvár/ a jól ismert Bogáncs együttesből nőtt ki. Alapítója, Tolna Éva magyartanárnő elmondta, hogy a diktatúra idején ez volt az egyetlen megnyilatkozási forma, ahol a zene és a tánc anyanyelven szólalhatott meg. A Bogáncs mintájára kezdődött el a néptánctanítás Kolozsvár több iskolájában is. Felnőtt az első Bogáncs-nemzedék, a mai Zurboló. Első külföldi szereplésük 1993-ban volt, azelőtt az országban sok helyen megfordultak. Először Budapesten lépte fel, Lengyelországban is több helyen táncoltak. Meghívták őket a Frankfurti Nemzeti Könyvvásárra és a Határon Túli Magyarok Táncfesztiváljára is. - Könczei Csongor a Brassais Véndiák Alapítvány Zurboló együttesének a vezetője. 1997-ben végezte el Kolozsváron a néprajz szakot, magiszterkedett és azóta Budapesten az Európai teológia doktori programjának elsőéves hallgatója. /Szőcs Andrea Enikő: Zurboló-évadnyitó. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

Okt. 8-án Bécsben Sütő András író és Lászlóffy Aladár költő rendkívül nagysikerű irodalmi esten vett részt abból az alkalomból, hogy mindkettőjüknek német nyelven is megjelent egy-egy könyve a szerdán nyíló Frankfurti Könyvvásár alkalmából, Szépfalusi-Wanner Márta fordításában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./

Okt. 12-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit az 51. frankfurti könyvvásár, amelynek fõszereplõje, díszvendége ebben az évben Magyarország és a magyar kultúra. A hivatalos megnyitón Göncz Árpád magyar köztársasági elnök is megjelent. Esterházy Péter író beszédében egyenesen irodalmi nagyhatalomnak nevezte Magyarországot, ugyanakkor hozzáfûzte, hogy a magyar nyelv elszigetelõdött, immár börtön az irodalmárok számára. A könyvvásár okt. 13-án nyílt meg a nagyközönség számára. A világ legnagyobb könyvvásárán nem csupán magyarországi, hanem határokon túli és nyugati magyar kiadók is kiállítják könyveiket. Erdélyi kiadók - köztük a Bihari Napló Kiadóvállalat vagy a Romániai Magyar Könyves Céh - a Török Miklós vezette Frankfurti Német-Magyar Társaság standján nyertek kiállítási helyet. Több jeles erdélyi író és költõ, többek között Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és Kántor Lajos is ellátogatott Frankfurtba. /Králik Lóránd: Helyszíni tudósítás a frankfurti könyvvásárról. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 14./ A Frankfurt '99 Nemzetközi Könyvvásáron okt. 13-18-a között a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó 46 könyvcímmel vesz részt. /A Pallas-Akadémia Frankfurtban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./

A bécsi Bornemisza Társaság meghívására nyugati irodalmi útját Bécsben kezdte Sütő András, majd grazi találkozó után Frankfurtba utazott feleségével. A frankfurti könyvvásáron Sütő András meghívott szerzőként volt jelen a Csillag a máglyán című drámájának új német nyelvű kiadásával. Frankfurti vendégségét követően Münchenben vett részt irodalmi találkozón, majd okt. 16-án a párizsi Magyar Intézet meghívására érkezett a francia fővárosba. Személyesen még nem vendégeskedett az Intézetben, de művével már volt jelen, amikor 1992 márciusában a budapesti Nemzeti Színház az Advent a Hargitán stúdióváltozatát két este játszotta hatalmas sikerrel. Látogatásának ünnepi alkalma, hogy André Doms és Vígh Árpád fordításában, Ablonczy László kísérő tanulmányával franciául is megjelent a Csillag a máglyán. A könyv borítóján a Harag György rendezte nagy emlékű 1976-os kolozsvári előadás jelenete, a képen Lohinszky Loránd és Héjja Sándor. A párizsi irodalmi esten, okt. 21-én bevezetőt mond Fejtő Ferenc, akinek 90. születésnapját a közelmúltban ünnepelte a magyar és a francia szellemi élet. Az estet A. Szabó Magda vezeti, s videofelvételen a közönség részleteket láthat Sütő András műveiből. /Sütő András Párizsban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

"Egy héten át Magyarországra, pontosabban a magyar irodalomra figyelt a nemzetközi könyvpiac, mialatt zajlott az 51. majna-frankfurti nemzetközi vásár. A magyar állam 610 millió forintot áldozott a németországi jelenlétre, 250 szerző könyvének megjelenését támogatta erre az eseményre. A vásáron 94 magyar kiadó vett részt, összesen 10 ezer kötet és 600 magyar író, költő, művész fordult meg a városban. A nagyszabású eseményt Magyarországon éles kulturális és politikai viták előzték meg és kísérték. A kultúrharcot az váltotta ki, hogy a frankfurti magyar részvétel paramétereit az előző, balliberális magyar kormány határozta meg, kirívó aránytalanságokkal a nemzeti oldal rovására. A Horn-Kuncze-kabinet örökébe lépett polgári kormánynak már csupán apró kiegészítéseket állt módjában eszközölni, a magyar jobboldal ennek ellenére mindvégig nehezményezte, hogy Frankfurtban a magyar irodalmat, kultúrát 70 százalékban zsidó származású alkotók, művészek képviselik, ezenfelül elsöprő többségben baloldali érzelműek. A kultusztárca illetékes államtitkára kénytelen volt elismerni: az Orbán-kormánynak már nem volt módjában elődjének minden rafinált húzását kompenzálni. Olyan magyar művek is szerepeltek például a vásáron, amelyeket nyugati, esetenként kommunista gyökerű zugkiadók jelentettek meg, ismeretlen eredetű pénzen. A kiutazó "alkotók" között pedig szép számmal voltak nevesincs-művesincs írópalánták, bértollnokok és háziszerzők, pályázatírók és katedraművészek, újdondászok és veterán kultúrharcosok. A 125 meghívott között csupán hét erdélyi - többé-kevésbé itthon is élő - író volt: Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Lászlóffy Aladár, Sütő András, Szilágyi István, Szőcs Géza... /Magyar Frankfurt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 19./"

A Frankfurti Könyvvásáron részt vett a kolozsvári Gloria Kiadó is. A kiadó igazgatója, Hoch Sándor elmondta, hogy kiállították Jakab Gábor Mindannyiunk hitvallása, Czirják Árpád Erdélyi magyar breviárium című munkáit, Sas Péter két könyvét, A kolozsvári Szent Mihály-templom és A kolozsvári Piarista-templom címűeket, továbbá Botár Edit 101 kolozsvári akvarelljét bemutató albumát. /Ördög I. Béla: Gloria az 51. Frankfurti Könyvvásáron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

"Okt. 30-án Kolozsváron rendezett irodalmi esten Szőcs Gézával beszélgetett Orbán János Dénes és Bréda Ferenc. Szőcs Géza otthonosan mozgott a pinceklubban, mintha hazaérkezett volna. Elmondta: itt nőtt fel, édesapjának, Szőcs Istvánnak, a "magyar irodalom legnagyobb misztifikátorának" lakása még mindig abban az épületben található. Szőcs Gézának 1992-ben megjelent kötetének borítóján ez olvasható: "Sz. G. utolsó verseskönyve". Ennek ellenére továbbra is ír verseket. Szőcs Géza olyan, eddig még nem publikált és kevesek által ismert Radnóti-kéziratok birtokában van, melyek a költő ifjúkori verseit tartalmazzák. Ezeket továbbra sem kívánja megismertetni a nyilvánossággal. A költő felolvasta néhány versét magyarul, románul (Mircea Dinescu fordításában) és németül. Ez utóbbi azért érdekes, mert nemrégiben jelent meg német fordításban egy verskötete, melyet a híres frankfurti könyvvásáron nagyon pozitívan fogadott a német kritika. /Erdei Róbert: "Ezt majd megtudjátok az emlékirataimból" = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./"

Nagyenyeden tanácskoztak a magyarság eredetével foglalkozók a Magyarok Világszövetsége illetve a budapesti székhelyű Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó szervezésében, anyaországi, erdélyi és neves ázsiai egyetemi tanárok, kutatók részvételével. Esztergály Előd, a MŐKK ügyvezetője elmondta, hogy a mellőzött és elhallgatott Kelet-kutatást szeretnék előtérbe helyezni. A tanácskozásra egy japán kutatót, két kínai és egy dagesztáni egyetemi tanárt is meghívtak. - Dr. Kubassek János Kőrösi Csoma Sándorról írt könyve /A Himalája magyar remetéje/ angol nyelvre fordítva a frankfurti könyvvásáron is sikerrel szerepelt. A nagyenyedi tanácskozás előadói között volt a 83 éves Lin Gan professzor, a Belső-Mongóliai Egyetem nyugalmazott tanára, aki a hunok története kutatásának szentelte életét. Belső-Mongólia Kína autonóm tartománya, ahol ma elsősorban mongol lakosság él. Zeng XianFa a Pekingi Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének professzora a magyar őstörténeti kutatások eredményeiről készülő film referense. /Bodolai Gyöngyi: Őstörténet-kutatók Nagyenyeden. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./

Néhány napja véget ért Marosvásárhelyen az V. Nemzetközi Könyvvásár. Káli Király Istvánt, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke elmondta, hogy a magyar kiadók a frankfurti terhekre hivatkozva mondták vissza a jelentkezést, másfelől a román kiadók a bukaresti decemberi Gaudeamus könyvvásár fontosságára hivatkozva maradtak távol. Végül is 29 standot sikerült felállítani, az összforgalom 245 millió lej körül volt, ami abszolút értékben is mintegy 50 millióval kisebb a tavalyinál. A Magyar Könyves Céh bemutatta a marosvásárhelyi közönségnek azokat a könyveket, melyekkel a frankfurti vásáron vett részt. /Bögözi Attila: V. Nemzetközi Könyvvásár Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./

A Kolozsváron, működő, 1992-ben megalakult Polis Könyvkiadó tevékenységéről nyilatkozott Dávid Gyula ügyvezető igazgató. Nyolc esztendő alatt kiadtak eredetit is, aránylag keveset. A másik sajátos területük az erdélyi történelmi, művelődéstörténeti jellegű könyveknek a kiadása. Az első volt B. Murádin Katalinnak a Faragott kőszószékek Erdélyben című könyve, aztán A kolozsvári Farkas utcai református templom címerei, Dávid Istvánnak Műemlék orgonák Erdélyben, Muckenhaupt Erzsébetnek A csíksomlyói ferences könyvtár kincsei című könyve. Ezt szeretnék folytatni. A Polis legeredményesebb vállalkozás az 1995-ben indult a Remekírók Diákkönyvtára című sorozat. Ezzel a régi Tanulók Könyvtárát akarták pótolni. Ebben az esztendőben, ha a támogatást megkapják, 10-12 kötetet szeretnének kiadni. A Polis próbálkozott a gyermekirodalommal is. Ma a magyarországi könyvpiacról szép, jó és drága gyermekkönyvek kerülnek be Erdélybe. Volt egy sorozatuk: 12 képes füzetben a magyar eredetmondáktól Szent Istvánig, vele párhuzamban pedig a Pitypang Könyvek, klasszikus mesék újabb változataival. A kiadó lényeges sorozata még a magyar költészetnek nagyobb terjedelmű, igényesebb válogatásai. Ezeket részben magyarországi kiadókkal közösen jelentették meg. Például az Osiris Kiadóval közösen Pilinszky János összes versei és József Attila összes versei, illetve Kányádi Sándornak a Valaki jár a fák hegyén kötete, a Magyar Könyvklubbal. A legnagyobb siker az volt, hogy a Polis kikerülhetett a tavalyi Frankfurti Könyvvásárra. Erre az alkalomra jelent meg Páskándi Géza kilenc színpadi játékának angol fordítása: Moment of Sincerity (Őszinte pillanat) címmel. A fordító a New Yorkban élő Brogyányi Jenő. A Polis kezdettől fogva szorgalmazta a közös kiadásokat. - A Polis Könyvkiadó keretében működik a Könyvklub, ahol négyszázötventől hétszáz címig megrendelhetők a könyvek. /Ördög I. Béla: Kolozsvártól Frankfurtig a Polis Könyvkiadóval. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20. folyt.: jan. 21./

Temesváron a helyi RMDSZ székház-gondja a mai napig nem rendeződött megnyugtatóan. A Magyar Házban levő RMDSZ-iroda papíron az épületet birtokló TimPress Rt Kiadó tulajdonában van. A Heti Új Szó szerkesztősége albérlőként (évek óta pereskedve) használ itt egy emeletet, ebből a részből kapott egy-egy helyiséget az RMDSZ, a TEMISZ (ifjúsági szervezet) és dr. Bárányi Ferenc képviselői irodája. A Magyar Házat "elprivatizáló" sajtókiadó (a megyei pártlapok egykori kiadója) mindent megtesz a magyar intézmények kilakoltatása érdekében. - A gyárvárosi Szociális-Művelődési Központ helyzetéről Toró T. Tibor megyei RMDSZ-elnök nyilatkozott: "Amikor 1993-ban Dukász Péter elnöksége idején az akkori vezetőség kijárta ezt a székházat, már világos volt, hogy ez a ház valakinek a tulajdona és az örökös előbb-utóbb jelentkezni fog. 1999-ben jelentkezett az örökös: egy Temesvárról a nyolcvanas években elszármazott, Frankfurtban élő ember a nagybátyjaitól örökölte a házat. Az illető jelenleg elég gyakran tartózkodik Temesváron, német cégek romániai képviseletét látja el. Bejelentette, hogy ő az örökös. Az RMDSZ képviselői leszögezték, hogy nem akarják megkérdőjelezni a tulajdonos jogát a házhoz. Megegyeztek abban, hogy újrakötik velük a szerződést, a régi feltételek mellett. - Emellett az RMDSZ szorgalmazza, hogy visszakapja a Magyar Házat. /Pataki Zoltán: Két szék(ház) közt, a pad alatt...= Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./

"A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület a Budai Vigadó konferenciatermében tartotta évi beszámoló közgyűlését. Ezen az összejövetelen szavazták meg az új elnevezést az 1990-ben alakított Lakatos Demeter Társaság helyett. Jáki Teodóz atya az egyesület elnöke, aki a moldvai magyarok kiváló ismerője és helyszíni istápolója. Halász Péter néprajzos, az egyesület titkára tartott beszámolót. A múlt évben nyolc pályázatot nyújtottak be különféle támogatókhoz, ötre kaptak kedvező választ. A Frankfurtban élő Bodó Blanka vállalta két csángó fiatal kolozsvári taníttatásának költségeit. Az egyesület a múlt évben emlékezett meg Benda Kálmánról, a csángók történetének híres kutatójáról, lehetővé tették, hogy Szarka Mária vezetésével Külsőrekecsényből részt vegyenek a csíksomlyói búcsún, és ott műsorukkal fellépjenek. Sólyom Ferenc és társai immár negyedik alkalommal keresték fel Rekecsényt, negyven gyermeket tanítanak játszani, énekelni, írni-olvasni. Az egyesület támogatta többek között Nyisztor Tinkát is, aki hol Svájcba utazik, hogy a doktori disszertációját az irányító professzorával megbeszélje, hol hazamegy szülőfalujába, Pusztinára, hogy az ottani magyar életen valamit mozdítson. Az egyesület az Európa Tanács számára készít beadványt csángóügyben, a finneknek is szerkesztenek egy, a moldvai magyarokat angol nyelven bemutató kiadványt. A közgyűlésen Vincze Gábor történész a csángók 1945 utáni önmegvalósításának esélyeiről értekezett. Az egyesület megkoszorúzta a csángók apostolának, Domokos Pál Péternek a sírját, aki éppen ebben az évben lenne százéves. A moldvai magyarság évszázadai címmel utazik a fotókból, rajzokból, szövegekből összehozott vándorkiállítás, amely majd eljut Sepsiszentgyörgyre, Gyergyóba és Csíkszeredába is. - Mirk László /Csíkszereda/ az egyesület támogatásával olyan verseskötetet hozott össze, amely Balassitól, Csokonaitól, a szabófalvi Lakatos Demetertől a klézsei Duma Andrásig mindenkit borítólapjai közé ölel, aki a csángókról verset írt. Budapesten mutatják be dr. Kós Károly 1100 fotóból álló gyűjteményét a Magyarok Házában. A közgyűlésen Borbáth Erzsébet, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola volt csángó mindenese a csíkszeredai iskola leépüléséről beszélt: a közöny, a civakodás, oda nem figyelés elveszejtette ezt az iskolát is. Olyannyira, hogy két évvel ezelőtt a csángók Erzsikéje idegösszeroppanással ment nyugdíjba. Volt, amikor csak egy évjáratban hatvankét gyermek tanult - mára maradt egy. - Moldvában évtizedes harc folyik egy-két fakultatív árva magyaróráért. Borbáth Erzsébet iskolájából csak egyetemre és főiskolákra két országban közel húszan jutottak be, s hatan szereztek tanítónői diplomát (ketten visszamentek Moldvába tanítani, persze nem magyarul). Ebből a kiváló pedagóguscsapattal missziós munkát végző iskolából, ami a csángók tanítási lehetőségeit illeti, nem maradt semmi, de semmi sem. És amikor az RMDSZ legmagasabb fóruma éppen Csíkban székelt, s Erzsike bekérezkedett, hogy szólhatna ő is a csángók ügyében, nem ért el eredményt. A magas polcokon forgolódók közül Kötő József meg Sánta Attila vette nemcsak szívére a csángóügyet, s a bihari fiatal képviselő, Szilágyi Zsolt törődik velük. - A magyar iskolát végzett fiatalok ahelyett, hogy szülőföldjükön mozdíthatnának valamit, mennek feketemunkára Magyarországra, de futnak Izrael, Olaszország, sőt Spanyolország felé is. /Sylvester Lajos: Csángómagyarok Budapesten. Úgy meg vagyok keseredve... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./"

"Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztálya vezetője összegezte a magyarországi könyvtámogatások szerepét, rendszerét, ezzel reagált a Krónikában korábban megjelent cikkekre. Az előzményekről adott számot Dávid Gyula tanulmányában /A romániai magyar könyvkiadás egy új évezred határán, in: Romániai magyar évkönyv 2000., Szórvány Alapítvány, Temesvár, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000/. 1989-ben 7 kiadónál jelentek meg magyar nyelvű címek, 1992-1993 fordulóján már 63 olyan állami vagy magánkiadót tartottak számon, amelyek könyvet adtak ki magyar nyelven. A romániai/erdélyi magyar könyvkiadás szempontjából leglényegesebb újdonság a magyar állami támogatás megjelenése volt. E feladatok felelőse 1990-1998 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, 1998 után pedig az újonnan alakult Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. 1992-2000 között a magyarországi költségvetési források mai értéken számolva több mint kétmilliárd forinttal segítették a szomszédos országok magyar könyvkiadásának újjáalakulását. Ennek az összegnek kb. 45-50 százaléka mindig Erdélynek jutott. E forrásból Romániában 1997-ben 32 kiadó 136 könyvcímét, 1998-ban 33 kiadó 124 könyvcímét, 1999-ben 27 kiadó 108 könyvcímét és 2000-ben 34 kiadó 119 magyar nyelven megjelenő kiadványát támogatták. A támogatások elosztása nyilvános, és mindenki számára hozzáférhető pályázati rendszerben történik. Az alkuratóriumok javaslatait minden évben egy szakmai testület zsűrizi Budapesten. A szakmaiság nagyfokú biztosítása végett e testületben jelen van a Magyar Írószövetség elnöke, dr. Pomogáts Béla, Cholnoky Győző kisebbségkutató szociológus, dr. Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész professzor, Borbándi Gyula író és természetesen a kultusztárca szakmai apparátusa. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a határon túli könyvkiadók számára megnyitotta a sikeres pályázás lehetőségét, olyan költségvetési forrásokból, melyeket addig nem vehettek igénybe. Így kaphatott támogatást jó néhány erdélyi könyvkiadó arra, hogy magyar és nem magyar szerzők műveit németre vagy angolra fordíttathassa, és megjelentethesse, hogy ezekkel a kiadványokkal jelen lehessen az 1999. évi Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron, ahol Magyarország díszvendég volt. 1999-ben a tárca millenniumi könyvkiadási pályázatán a határon túli könyvkiadók 20,5 millió Ft (ebből az erdélyiek 15 millió Ft) támogatást nyertek. A tárca megalakulása óta lehetővé tette, hogy a határon túli könyvkiadók és alkotók részt vehessenek a Nemzeti Kulturális Alapprogram Irodalmi és Könyv Szakmai Kollégiumának meghirdetett pályázatain. Ebből a forrásból a 2000. évben a romániai könyvkiadók és alkotók közel 11 millió Ft támogatásban részesültek. A Krónika hasábjain a támogatás módját vitató Láng Zsolt 360 ezer Ft alkotói támogatásban részesült ebből a forrásból. A minisztérium a minőségi könyvkiadás érdekében az elmúlt két évben összesen 50 alkotói ösztöndíjat (ebből 20-at erdélyieknek) biztosított határon túli történészeknek, néprajzkutatóknak, vallástörténészeknek, szépíróknak stb. Az ösztöndíjanként 250 ezer Ft évi támogatás az alkotói munka külső feltételeinek javítását célozta meg. 2001-ben az adható ösztöndíjak számát 25-ről 40-re emelték. - A határon túli könyvkiadás magyarországi költségvetési forrásokból történő támogatási rendszere az elkövetkezendő időszakban is nélkülözhetetlen marad. E támogatás eredményeként teremtődött meg az erdélyi magyar könyvkiadók ma már differenciálódott rendszere, közössége. E támogatások nélkül ma nem beszélhetnénk a Mentor, a Polis, a Pro-Print vagy a Pallas-Akadémia kiadókról. - Kovács András Ferenc Csipkébűl tekert gúzs című könyvének kiadását a minisztérium 1999-ben 158 E Ft-tal támogatta. Furcsa, hogy Káli Király István, a könyvet megjelentető Mentor Kiadó igazgatója ezt az információt a Krónika olvasóival nem közölte. /Elekes Botond, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma főosztályvezetője: A számok önmagukért beszélnek. Gondolatok a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma határon túli magyar könyvkiadás támogatásának stratégiájáról. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 7./"

"Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a magyar könyvművészet száz évét bemutató tárlat, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum /Budapest/ az 1999-es frankfurti Nemzetközi Könyvvásárra készített. Kató Zoltán, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az év kiállításának nevezte azt a tárlatot. A kiállítás 1890-től követi nyomon a magyar könyvkiadás történetét, és feltérképezi a könyvkészítés, a könyv egységes kialakításának korok és stílusok által meghatározott feladatát. A Petőfi Irodalmi Múzeum anyagához a sepsiszentgyörgyi múzeum is hozzájárult, és Kónya Ádám magány gyűjteményéből származó darabokkal is kiegészítették azt. Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványai szervesen illeszkednek a kiállítás egészébe. /Farkas Réka: Száz év könyvművészete. Az év tárlata a Székely Nemzeti Múzeumban. = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./"

"A bukaresti külügyminiszteri találkozóról talán Markó Bélának sikerült a legfrappánsabban kiemelnie a lényegtelen dolgok leglényegesebb jellemzőjét, azt, hogy "kialakítható az egyetértés". Hogy miért nem alakították ki most? Miért nem értettek egyet most? Erre aligha lehet rákérdezni, értékelte a történteket Sylvester Lajos. Eörsi István, a magyar abszurd esszé prominens művelője megtámogatta Kovács László külügyminisztert, előbb Frankfurtban kelet-európai szakértőknek, majd a Romania Libera számára juttatott el "olyan magyarnak álcázott véleményt, ami a legaljasabb nemzetgyalázás és a magyar társadalmi valóság elferdítésének minden elképzelhető eddigi hitványságát felülmúlja." (Romania Libera: "Blestemele istorice" ale Europei de Est, 2002. dec. 11.) /Sylvester Lajos: Kialakítható egyetértés? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./ "

"Internetes fórumon tarthatják egymással a kapcsolatot a világban szétszóródott magyarok a MON, MagyarOnline.net (www.magyaronline.net) interneten. A honlap szerkesztői maguk is külföldön élő magyarok. A fiókszerkesztőségek Bostonban, Buenos Airesben, Berlinben, Linzben, Los Angelesben, Majna-Frankfurtban, Montrealban, New Yorkban, Seattle-ben, Linzben és Los Angelesben vannak. Sok millió olyan született magyar él a világban szétszórva, aki mindenáron magyar akar maradni. A Kazahsztáni Magyarok Kulturális Szövetsége naponta küzd az életben maradásért - támogatás, nyilvánosság hiányában. A Kazahsztánban élő magyarok kis diaszpórába tömörülve próbálják életben tartani a magyar nyelvet. - Az Argentin Magyar Intézmények Szövetsége, a Bosznia-hercegovinai Magyar Polgári Egyesület, a bostoni Bartók Béla Magyar Iskola vagy a kanadai Magyar Krónika is példái a mintegy ezer, hagyományőrző kezdeményezésnek. Az ilyen vállalkozások összefogására alakult a MON, az első Kárpát-medencén kívüli internetes fórum. A MON Fórumán is megvitatott cikkek nagy visszhangot keltenek. Magyarországi és külföldi lapok is rendszeresen átvesznek, idéznek ezekből a véleményekből. A "Mit jelent magyarnak lenni?" pályázatra szép számban neveztek, és örvendetesen sok díjat ajánlottak föl a győzteseknek. Már hetven magyar szervezet a tagja a MagyarOnline.net-nek. Rendszeresen beszámolnak az általuk vezetett közösségek munkájáról. A Szervezeti Ismertető országok szerint tartalmaz információkat a Finnországi Magyarok Egyesületéről, a párizsi Magyar Katolikus Misszióról vagy a Svédországi Magyar Ifjak Társaságáról és a többiekről. Külföldi magyar kezdeményezés a MON Baráti Közösség kéthetente megjelenő hírlevele is, amely e-mail útján tudósít a világ számos pontján történt magyar vonatkozású eseményről, felhívásokról, friss hírekről. A hírlevélre bárki feliratkozhat a http://groups.yahoo.com/group/magyaronlinenet/ oldalon, vagy a MagyarOnline.net szerkesztőségének címén. /A világ magyarságáról egy MONdatban. = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./"

"Idén második alkalommal rendezett egyéni tárlatot Jecza Péter temesvári szobrászművész Budapesten. A Rákóczi úti Árkád Galéria (egykori Fényes Adolf-terem) látta vendégül a Heidelbergben, Münchenben és Frankfurtban is megcsodált Jecza-kiállítást. A szobrászművész is részt vett a tárlat megnyitóján, melyen legújabb kisplasztikáiból mutatott be több mint harmincat. /Szekernyés Irén: Jecza Péter egyéni tárlata Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 23./"

Márc. 26-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ünnepélyesen megnyitották a Marosvásárhelyi Diákszövetség által szervezett XI. Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK). Ünnepi beszédet mondott Csegzi Sándor alpolgármester, a Frankfurtból érkezett dr. dr. Sztankay Csaba és Benda István. Márc. 27-én három szekcióban mutatják be dolgozataikat az egyetemisták. /Tudományos Diákköri Konferencia. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 27./

Megnyitották Weiss István Frankfurtban élő fotográfus Ki látott engem? című kiállítását Nagyváradon, a Tibor Ernő Galériában. A Szigligeti Társulat egykori fotóművészének egyéni tárlatán azoknak az előadásoknak a képei jelennek meg, melyeket Szabó József, a színház egykori rendezője vitt színre, s melyek pár évtizede nagy sikert arattak. Az ünnepi műsort követően Implon Irén nyitotta meg a kiállítást, akit Rob Ibolya úgy konferált fel, mint a színház eme korszakának legavatottabb ismerőjét és krónikását. /Gálovits Zoltán: Weiss István fotó-emlékei Szabó József előadásairól. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 25./

Vidovszky Gábor frankfurti pszichiáter nem először jár a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban. Anyai nagyapja, Juhász Albert a kollégium tanára volt, sőt a tanítóképző igazgatója 1944 és 1948 között. Bemutatta az örömtréninget a tantestület érdeklődő tagjainak. Pszichiáterként a prevencióval, a megelőzéssel foglalkozik és rájött, hogy ezzel a módszerrel igen komoly sikereket lehet elérni a tanulók személyiségfejlődésében. /Bakó Botond: Nagyenyed. Iskolakezdés örömtréninggel. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

A hétvégén Szászvároson Vetési László szórványmissziós lelkész kezdeményezésére neves előadók ismertették a 250 éve Nagyenyeden született, és 1816-ban Tordoson elhunyt teológus, költő, matematikus és filozófus, a magyar felvilágosodás személyiségének, Sipos Pálnak sokrétű munkásságát. A nagyenyedi kollégiumban felcseperedő Sipos Pálról elsőként a neves alma mater nemrég végzett tanítványa, Maxim Orsolya tartott előadást. Az életrajz végigvezette a hallgatóságot Sipos Pál életútjának jelentősebb állomásain Nagyenyedtől Szirákon, Frankfurton, Göttingenen és Bécsen keresztül vissza Szászvárosra, majd Sárospatakra, illetve ismét a Hunyad megyei Tordosra, ahol református lelkészként szolgált halálig. Sipos Pál korában leginkább matematikusként vált ismertté, ő alkotta meg az ellipszis kerületének meghatározására ma is kiváló eljárást és az izométernek nevezett, csigavonal élű vonalzót, mellyel tetszőleges arányba osztható fel bármely körív. Sipos Pál kitűnő filozófus is volt. Filozófiai jellegű írásainak nagy része a kor cenzúrája miatt kiadatlan maradt, fogalmazott Egyed Péter filozófiatörténész, aki a nagy erdélyi triász tagjaként: Köteles Sámuel, Körmöczi János mellett emlegette a filozófus Sipos Pált. Benkő Samu művelődéstörténész, Sipos Pál munkásságának egyik alapos kutatója, a több mint harminc évvel ezelőtt megjelentetett tanulmánya kapcsán hangsúlyozta: a sötét időkben különösen fontos volt beszélni a magyar értékekről, tudatosítani azt, hogy a magyarság az elmúlt ezer évben, jelentős alkotásokkal, igazi értékekkel tudott hozzájárulni az európai fejlődéshez. Sipos Pál irodalmárként is nagyszerűen megállta a helyét. A Naláczy, Teleki, Barcsay családok „udvari költőjeként” csodálatos könnyedséggel írt ma is megragadó menyegzői vagy épp temetési verseket. Ezekből ismertetett néhányat Egyed Emese irodalomtörténész. Juhász Tamás teológiai professzor a sokoldalú tudós teológiai munkásságát ismertette. Keszeg Anna a tudós-teológus-költő szászvárosi időszakát mutatta be. Itt érték a fiatal tanárt a Horia féle 1784-es lázadás borzalmai: a Hunyad és Fehér megyei mészárlások. A bécsi udvar sokáig tétlenül nézte a pusztítást, tiltva a katonai ellenállást. Sipos, hogy megvédje Szászváros lakosságát cselhez folyamodott: katonai dobokat veretve elhitette a környéken ólálkodó román felkelőkkel, hogy már erős hadsereg védi a várost. Józsa Miklós nagyenyedi tanár tisztelettel említette Simon János és Demény József kollégáinak nevét, akik Nagyenyeden elsőkként kezdték kutatni Sipos emlékét. Jelenleg Dvorácsek Ágoston tanár, a Fenichel Sámuel önképzőkör vezetőjeként karolta fel a nagy tudós munkásságának kutatását. /Gáspár-Barra Réka: Sipos Pál emlékkonferencia Szászvároson. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 9./

Élő emlékezet – „Fennen hirdették, itt az idő, hogy a magyar értelmiséget lefejezzék”
Dani Péter evangélikus lelkész 1956-ra és következményeire emlékezik
Tíz éve tart már a húszadik század értékelése, egy nagyon tömény és agresszív századé, amely sok csodát és szörnyűséget produkált. És nagyrészt még mindig ismeretlen ez a század, ha csak arra gondolunk, hogy 2000-ben rátaláltak egy 1945-től orosz hadifogságban felejtett túlélőre, 1956 októberéről és következményeiről pedig folyamatosan újdonságokat tudunk meg. Az ötvenhatosokat 1957–58-ban, illetve az ezt követő években egyenként, rövidebb-hosszabb szünetek után tartóztatták le, így nem volt feltűnő a megtorlás. Dani Péter evangélikus lelkész németországi emigrációból tért haza azt követően, hogy 1958-ban tizenöt évre ítélték. Hatévi börtön után szabadon engedték, majd ezután Németországba szökött. Dani Péter „Ez volt…, így volt Börtönországban’’ címmel adta ki emlékiratait (Püski Kiadó, Budapest, 2006), bemutatva teljes életútját, pályáját, az egész magyarság történelmét meghatározó 1956-os eseményeket.
– Ez a könyv rövid összefoglalása annak, ami gyermekkoromtól az exodusomig történt velem – mondja. Röviden leírtam annak a kornak a történetét, amelyben 1982-ig éltem. Megdöbbenve és elszomorodva követtem az 1956 utáni időkről szóló nyilatkozatokat, amelyekben maguk a résztvevők is csak az eufóriát látják, csak a dolgok felszínéről beszélnek, s nem tudják, mi volt az akkori magatartásunk mozgatóereje. Másrészt pedig lassan elhalnak a még élő szemtanúk, s egyre jobban beszínezik az akkori eseményeket, de el is ferdítik azokat. Ezért úgy gondoltam, hogy az egykori történések tanújaként szükséges leírnom az átélteket az utánunk következő nemzedékek számára. Most a könyv német fordításán dolgozom, jelent meg már kivonat belőle, el is kapkodták annak idején a frankfurti bemutatón, ugyanis a németek keveset tudnak 56-ról, és amit tudnak, azt is elferdítve.
Az átélt események rögzítésére persze korábban is gondoltam, de csak 2004-ben tudtam nekiállni, mert miután kijöttem a börtönből, besúgókkal voltunk körülvéve. Az egész ország tele volt besúgókkal, ellenőrizték minden lépésünket, levelezésünket, a házkutatás veszélye nagyon nagy volt, s ha találtak volna bármit, megint börtönbe kerülök. Miután kijöttem Németországba, sok volt a munkám, több mint az ittenieknek. Minden időmet lefoglalta a napi tennivaló. Egy hatezres gyülekezetbe kerültem. A másik ok, amiért halogattam emlékeim leírását: féltettem idős szüleimet, nehogy bosszút álljanak rajtuk a hatóságok. 1999-ben meghalt édesapám, 2003-ban pedig édesanyám, rajtuk immár nem állhatnak bosszút az állambiztonsági szervek, akik most is figyelnek. Sokan kértek, sőt nógattak, hogy írjam le az élményeimet. Aki a könyvet olvasta, láthatta, hogy nagyon nyers a stílusom, hisz nem vagyok sem író, sem költő. Úgy vélem, vétek, ha az ember az eseményeket bepólyálja. Mindezeket úgy kell megírni, ahogy történtek, a maguk bestialitásában, még ha fennáll is a veszélye annak, hogy a volt kommunisták leszármazottai berzenkednek. Az akkori román vezetés megfelelőnek látta a politikai miliőt arra, hogy magyarellenes munkáját bevégezze. Fennen hirdették, itt az idő, hogy a magyar értelmiséget lefejezzék. Aki olvasta Varró János tanár úr írásait, meggyőződhet erről.
– Hogyan emlékszik vissza a börtönéveire?
– A hat esztendő egy örökkévalóságnak tűnt. Mert tétlenségre voltunk kárhoztatva. Nem volt szabad beszélgetni, írni, egy-egy nap borzalmas hosszú időnek tűnt. A nagy büntetés, amit ránk róttak, esztelen volt. Úgy éreztem, hogy nem fogom tudni letölteni a tizenöt évet, vagy történik valami a politikai életben, vagy meghalok. Ha nem jön 1964, elpusztulok sokakkal együtt. Az akkori börtönéletnek az volt az egyik jellemzője, hogy büntetésképpen mindenféle embert összeszorítottak egy szűk helyre. Már az is büntetés volt, hogy együtt kellett lennünk azokkal az emberekkel. Juhászok, vasgárdisták vagy szimpatizánsaik – elviselhetetlenné tették a börtönéletet. De voltak mélyhitű emberek is, civilizáltak, ezekkel azonnal megtaláltuk egymást, és kis szigeteket alkottunk. Hogy mennyire igaza volt a zsoltárosnak... Azok az órák voltak a legjobbak, amikor énekelni tudtunk, együtt énekelni. Gyorsan megtaláltuk a szólamokat, megtartó erő volt a muzsikálás. Emlékszem, amikor hazajöttem a tárgyalásról és megtudtam, hogy tizenöt évre ítéltek, azt énekeltem a cella ablakában, hogy „Életem, Jézus, egyedül Te töltsd be’’. Azóta is, ahogy csak tehetem, muzsikálok.
– Össze lehet-e kötni a szeretetet a megbocsátással?
– Igen. Feltétele a bűnbánat. Kész vagyok megbocsátani azoknak, akik belátják, hogy rosszul cselekedtek. Ugyanakkor elvárnám a belátást az egyházi fennhatóságomtól is, amely akkor a Szekuritáté parancsára oly gyorsan cselekedett, de aztán semmi jelét nem adta annak, hogy nem tartja emberségesnek azt, amit velem szemben elkövettek. Úgy gondolom azonban, hogy isteni gondviselés vett körül. Exodusom is bele volt ágyazva az Ő tervébe. Ha a gyülekezeti szolgálatomra gondolok, a gyermekekre külön figyeltem, mert ők voltak a jövő biztosítékai, és tudtam, hogy a zsenge korban becsepegtetett igazságok meghatározzák a későbbi életüket. Erdélyben is fontos volt a gyermekekkel való foglalkozás, de itt, Németországban is. Vidáman töltöttük az időt, tanítottam őket zenélni. Mindezt addig, amíg első sikereiket aratták, és akkor már motiváltak voltak. Úgy gondolom, hogy a kereszténységben vannak küzdők és nézők. Én nem szeretnék csak hajrázó néző lenni, és noszogatni azokat, akik a mai harcokat vívják, hanem ha lehet, segíteni akarok nekik. Ezért írtam meg az emlékkönyvemet, amelynek, mint említettem, most készítem a német fordítását. Mert az életcélom az, hogy szemtanúként, résztvevőként hátrahagyjam azt, amit átéltem. Hogy az emberek tudomást szerezzenek arról, hogy a kommunizmus emberellenes, sátáni utópia.
– Milyen fogadtatásban részesült a könyv?
– Hát amilyenben általában a könyvek. Egyesek lelkesedtek, mások pedig felháborodtak, főleg a volt kommunisták és még élő utódaik. Nem szeretik, ha tanúk mondják el, hogy miből származtak az előnyeik. Meg kell említenem, hogy 2006. október 28-án óriási megtiszteltetésben volt részem. A frankfurti Paulskirchében kitüntetést vettem át Sólyom Lászlótól, a Magyar Köztársaság elnökétől, a börtönben való helytállásom, tevékenységem elismeréseként. Amikor meghajoltam az emberek felé, zúgott a taps. Drága jó szüleim jutottak eszembe, úgy éreztem, hogy ez elsősorban nekik szól. Mert ők vérteztek fel, hogy a nyugati világban is meg tudtam állni a helyem.
– Hazafelé nem kacsintgat?
– Úgy gondolom, szükség volna a szolgálatomra otthon, de kisebb jelekből azt is látom, hogy nem lennék kívánatos személy. Aradon levették a képem a tanácsteremből, a többieké maradt. A gyülekezet felavatott, beiktatott lelkipásztora vagyok, de az emlékemet kitörölték. Ha visszamennék, ugyanaz lenne a sorsom, mint az elüldözésem előtt volt. A mostani vezetésnek nincs antennája az én gondolataimhoz. Hiába bizonyítottam itt. Egy jogállam polgára lettem, ahol nem csak kötelességeim, de jogaim is voltak s vannak, ahol emberi méltóságom szerint szabadon élhettem, élhetek. Boldog ember vagyok. Ajtók csukódtak be előttem, hogy kapuk nyittassanak meg.
Dani Péter Barcaújfaluban született 1936. november 15-én. Evangélikus teológiai magiszterjelölt volt Kolozsváron. Neve már egy, az evangélikus teológusokról 1957. május 24-én kelt besúgói jelentésben szerepel. Letartóztatták 1958-ban, az államrend elleni tevékenység vádjával. Egy későbbi besúgói jelentés szerint szerepe volt a kar egyes tanárai ellen írott beadvány szerkesztésében. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, amelyből hat évet töltött le, többek között a Brăilai Nagyszigeten. Szabadulása után Nagyszentmiklóson, Székelyzsomboron, majd Aradon lelkész. Innen a hatóság toloncoltatta ki. Ekkor települt ki Németországba, ahol lelkészként dolgozott nyugdíjazásáig. (Forrás: 1956 Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006) Szabadság (Kolozsvár)

Lejárt a nyolc szűk esztendő – Szőcs Géza számára az egész magyar kultúra fontos
Szőcs Géza kolozsvári költő, az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkáraként vett részt Csíkszeredában a hatodik Filmdok fesztivál díjkiosztó ünnepségén. A díszvendéggel székelyföldi látogatása alkalmából a napi politikáról, erdélyi kapcsolatairól, a magyar össznemzeti kultúra jövőjéről és kilátásairól beszélgettünk.
A filmdok fesztivált eddig csak távolról követtem, soha nem volt alkalmam személyesen is jelen lenni az eseményen. Ettől függetlenül felfigyeltem rá és sajnálattal vettem tudomásul, hogy egy adott pillanatban úgy tűnt, magyar állami támogatás híján a rendezvény kimúlik. Az új kormány hivatalba lépésével örömmel tapasztaltam, hogy van remény és lehetőség a filmdok feltámasztására. Megtettük a megfelelő lépéseket, és azért is jöttem örömmel az eredményhirdetésre: kicsit úgy érzem, a fesztivál a mi gyermekünk is, vagyis az új kulturális minisztérium államtitkárságáé.
Mennyire érte meglepetésként, amikor felkérték a miniszteri ranggal bíró, kultúráért felelős államtitkári poszt betöltésére?
Többször elmondtam már: meglepetés volt és mégsem. Eredetileg egy elméleti koncepció kidolgozása lett volna a feladatom. Pontosabban az, hogy miként lehetne helyrehozni azt a tudatrombolást, amelyet az elmúlt évek, évtizedek okoztak a magyar lelkületben. Miután ezt a felkérést elfogadtam és igyekeztem eleget tenni a kihívásnak, beleástam magam a kulturális intézményrendszer valóságába. Bevallom, elrettentő kép tárult elém. Amikor felkértek a szakterület irányítására, fenyegető hangokat hallottam magamban: ebbe csak belebukni lehet, ne vállald el. Közben annyi bizalmat éreztem és annyira megtisztelő volt a felkérés, hogy csak igent mondhattam. Pedig jó ideje eldöntöttem már, hogy nem fogok visszatérni a politikába: sem a parlamentbe, sem a végrehajtó hatalomba.
Valószínűleg sok támadás éri kolozsvári származása miatt, ugyanakkor az erdélyiek minden bizonnyal több odafigyelésre számíthatnak az anyaország részéről.
Örömmel hallok az erdélyiek bizalmáról, de el kell mondanom, hogy sok fanyalgást, sőt egyenesen rosszindulatú nyilatkozatokat is láttam ebből az irányból kinevezésem óta. Ennek dacára csak azt ígérhetem, amit az én helyzetemben bárki más ígérne: a határon túli magyarság a legjobbra és maximális támogatásunkra számíthat. Egységesen fogjuk kezelni a magyar kultúrát: a továbbiakban elképzelhetetlen a diszkrimináció és a hátrányos helyzet tudatos kialakítása vagy fenntartása. Nem egy tízmilliós, hanem egy tizenvalahány milliós közösség kultúrájáról, értékeiről, feladatairól, intézményi működéséről lesz szó. Ezt könnyű kijelenteni, de megvalósítani a legjobb szándék ellenére is nehéz.
Megnevezne néhány akadályt?
Most hívott fel valaki a frankfurti könyvvásárról: kiderült, a magyarországi könyvterjesztők cinizmusa folytán, a határon túli kiadók nem jutottak felülethez. Kérdem én: milyen más lehetősége van az erdélyi, a felvidéki vagy a délvidéki magyar kiadónak bemutatkozni a nemzetközi porondon? Nemrég néhány kiadó értesítést kapott: ha vannak Frankfurtban kiállítandó kötetei, néhány napon belül elküldhetik. Ezt tekintsük naiv és komolytalan ügykezelésnek. A Magyarország határain kívüli magyar kiadók átgondolt és előkészített bemutatása megoldatlan, bár én személyesen minden magyar műhely helyzetbe hozását támogatom, ez a saját felelősségem is. Azzal a kínálattal kellene megjelennünk, amit a közel tizenötmilliós lehetőségünk határoz meg. Más ügyek vonhatták el a figyelmünket, nem foglalkoztunk kellőképpen a vásárral, mert azt hittük, minden megy a maga jól bejáratott útján. Tévedtünk.
Beszéljünk a magyarországi sajtótámogatásról is: az elmúlt években a hazai ellenzéki, vagy ellenzékibb média teljesen kikerült az RMDSZ pénzosztásából. Lesz-e változás?
Helyzetem eleve nehéz, mert elfogultnak és ellenzékinek számítok, pontosabban RMDSZ-ellenesnek állítanak be. Időnként feltételezett vendettáimról röppennek fel teóriák, és sorolhatnám. Éppen ezért óvatosan közelítem meg a kérdést. Véleményem már sok évvel ezelőtt megfogalmaztam egy tanulmányban, amely a Magyar Kisebbség című folyóiratban jelent meg, Az RMDSZ faszarizmusa címmel. Már akkor jeleztem, hatalmas koncepcionális gondok vannak a kisebbségi területekre eljuttatott pénzek elszámolásával kapcsolatban. Konkrétan: ki és milyen elvek alapján osztja el a magyar adófizetők pénzét? Miután a világon semmi nem homogén, az erdélyi magyar közösség preferenciái sem írhatóak le homogén képletekben. Tömbmagyarságtól és szórványtól függetlenül nem lehet minden elvárásnak eleget tenni. Kétségtelen viszont, hogy valamiféle monopóliumot kiépíteni és megőrizni még eredményessége esetén is reménytelen dolog. Akinek jól megy, az a pénzcsapnál tolong, aki meg nem fér oda, az rosszul jár: így még az a hatásfok sem érhető el, amit a rendszer működtetői feltételeznek. Végtelenül differenciáltan, nagy odafigyeléssel és felelősségtudattal kell megtalálni a valóban támogatandó kulturális célokat. Ezeket a szándékokat nem írhatja felül a napi politika, nem válhatnak annak játékszerévé.
És a sajtó?
Nyilván a sajtó is a kultúra része, de egy napilap önmagában nem kulturális termék, csak hordozója annak. Ebben a dologban nem én vagyok a kompetens, hanem a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által irányított struktúra, amit jelenleg Répás Zsuzsa államtitkár vezet. Az általános vélemény az, hogy véget kell vetni mindenféle hegemóniának. Nyilvánvalóan van átjárás és konzultáció a tárcák között, ez nem is lehet másként. Megkockáztatom azt az állítást, hogy az erdélyi magyar sajtóra jobb napok várnak a nyolc szűk esztendő lejártával. Bár az ország anyagi-pénzügyi helyzete olyan amilyen, biztos, hogy a meglévő forrásokból az erdélyi magyar média teljes palettájának részesülnie kell.
Sokszínűbb lett az erdélyi magyar politika: kivel és milyen szinten tartja a kapcsolatot?
Örök életemben pártellenes voltam. Az átkosban is inkább elszenvedtem a párton kívüliség hátrányait, de nem léptem be. Annak idején az RMDSZ-nek is azért lettem tagja, mert vezetővé választottak, és ezzel automatikusan együtt járt a tagság. De – ideértve a Fideszt is – soha semmilyen más pártnak nem voltam tagja. Meggyőződésem, hogy a világ egyetlen országa, ahol a pártok a maguk valós és kívánatos fontossága szerint vannak jelen a társadalom életében, az Svájc. Rendkívül károsnak tartom, hogy barátságokat, sőt családi viszonyokat mérgez meg a pártpreferencia. Igyekszem emberi kapcsolataimat függetleníteni attól, hogy ki milyen színekben nyilvánul meg a közéletben. Az RMDSZ-szel például nincsenek intézményes kapcsolataim, de jó kapcsolatban állok néhány vezető képviselőjükkel, ugyanakkor vannak barátaim az MPP-ben és Tőkés Lászlóval az élen az EMNT-ben is. Ennek továbbra is így kell maradnia, mert a politikai zászlók cserélődnek, de a barátságok megmaradnak.
Kultúráért felelős államtitkárként globálisan tekint Erdélyre, vagy vannak kedvencei, például színház, vagy bármi más?
Alig van olyan terület, ami – ha szóba kerülne – ne lenne rendkívüli fontosságú. Kiemelt helyet érdemel a műemlékvédelem, a színház, az irodalom, a zene, a film, a sajtó. Szinte komolytalannak tűnik, hogy minden nagyon fontos, de valóban az: ez az értékvilág, amelyen belül az erdélyi magyar meg tudja élni, és kifejezésre tudja juttatni hovatartozását.
Jakab Lőrinc, Erdély.ma

Szabad sajtóért fehér lap
Szolidaritástüntetést szervez a budapesti, március 15-i demonstrációval holnap Bukarestben, a Magyar Nagykövetség épülete előtt több civil szervezet, köztük a Free Press Románia, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség és a Médiaszervezetek Konvenciója a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) révén.
Szolidaritástüntetést szervez a budapesti, március 15-i demonstrációval holnap Bukarestben, a Magyar Nagykövetség épülete előtt több civil szervezet, köztük a Free Press Románia, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség és a Médiaszervezetek Konvenciója a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) révén.
A világ több pontján – Budapesten, Bukarestben, Berlinben, Frankfurtban, New Yorkban, Debrecenben és Gyulán – egyidőben tartandó, romániai idő szerint 17 órára tervezett akció a magyarországi médiatörvény ellen irányul. A sajtoszabadsagert.blog.hu portálon és a Facebook közösségi oldalon meghirdetett demonstrációsorozat szervezői azt írják: a tömeg erejével akarnak nyomást gyakorolni a magyar kormányra, hogy vonja vissza a január 1-jétől hatályos médiatörvényt, és garantálja a sajtószabadságot Magyarországon.
A román fővárosban tervezett tüntetés szervezőinek sajtókommünikéja szerint az akciót indokolja, hogy a magyar médiatörvény a totalitárius rezsimekre jellemző politikai kontroll alá helyezi az írott, audiovizuális és elektronikus sajtót. A szervezők hivatkoznak az Európai Parlamentnek a napokban megszavazott állásfoglalására, amely elégtelennek tartja a jogszabály múlt hét elején, a Magyar Országgyűlésben megejtett módosításait, és a törvény eltörlését kérik.
A budapesti tüntetésen a magyar és nemzetközi civil társadalom ismert képviselői szólalnak fel meghívottként, köztük Adam Michnik lengyel újságíró, a Gazeta Wyborcza publicistája. A tüntetés honlapjára magyar színészek, képzőművészek, újságírók videóüzeneteit töltötték fel a szervezők; a bukaresti tüntetésen résztvevők közül Salamon Márton László, az Új Magyar Szó főszerkesztője indokolja a román fővárosban szervezett akció létjogosultságát.
Salamon úgy értékeli, a magyar politikai osztály szerepzavarban van, hiszen az újságíró feladata ellenőrizni a politikát, elszámoltatni a politikusokat, és nem fordítva. Lapunk egyébként holnap fehér címoldallal jelenik meg, az Új Magyar Szónak ezt a lapszámát emelik majd magasba a bukaresti tüntetés résztvevői – erdélyi magyar sajtósok, a román média képviselői, civilek.
A szervezők felhívásában társszervezőként megjelenő MÚRE szerepéről Karácsonyi Zsigmond elnök tegnap lapunknak elmondta, a Médiaszervezetek Konvenciója gyorsreagálási bizottságának tagjaként személyesen döntött a magyar újságírószervezet implikálása mellett. „Bár fenntartásaim vannak a március 15-i dátum miatt, úgy gondoltam, felvállalom az ügyet mint szigorúan politikamentes, szakmai kérdést. Holnap (ma – szerk. megj.) egyeztetünk az igazgatótanács tagjaival, és megtörténhet, hogy fejemmel kell fizetnem a döntésemért” – fogalmazott plasztikusan a MÚRE-elnök.
Új Magyar Szó (Bukarest)

A tavasz mindenkié!
Sokan neveznek majd ünneprontónak bennünket, romániai magyar újságírókat amiatt, hogy március 15-én nem koszorúzunk, nem avatunk kopjafát, nem vonunk fel zászlót, hanem a magyar sajtó szabadságáért tüntetünk a bukaresti magyar nagykövetség előtt.
Hogy tüntetünk a sajtószabadságért – budapesti, berlini, frankfurti, new yorki, debreceni, gyulai társainkkal együtt. Sokan vágják majd a fejünkhöz, hogy a nemzeti ünnepen nem szépről és jóról, hanem búról és bajról beszélünk, hiszen március idusán az örömnek, a büszkeségnek kell a magyar lelkekbe költöznie, és nem az önmarcangoló bűntudatnak.
De hiszen ünneplünk mi is. Mi március 15-ét a Magyar Sajtószabadság napjaként ünnepeljük. Mi azt ünnepeljük, amit a márciusi ifjak 12 pontja közül mindjárt a legelső kimondott: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését.” És csak ezután jött a felelős minisztérium, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a jobbágyfelszabadítás követelése, és minden egyéb. Mert az ifjú radikális írók szemében a sajtószabadság volt minden más szabadság alapja, a kiindulópont. Ezért írta a naplójába Petőfi március 14-én este: „A forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot.”
Az Új Magyar Szó mai fehér címlapja azt ünnepli, hogy a márciusi ifjak sikerrel jártak. Azt, hogy a magyar nemzet számára a sajtószabadság alapvető értékké vált, mint ahogyan alapvető érték ez ma valamennyi szabad európai nemzet számára.
Az Új Magyar Szó mai fehér címlapja azt ünnepli, hogy a Szabad Európa nem engedi elcsellengeni fiait, nemzeteit a közös értékek talajáról, hanem – ha kell – intézményes eszközökkel, európai parlamenti elítélő állásfoglalással fenyíti meg, és téríti őket vissza a helyes útra. Tette ezt a haideri Ausztriával, és teszi ezt most Magyarországgal is.
Ma Budapesten, Berlinben, Bukarestben, Frankfurtban, New Yorkban, Debrecenben, Gyulán a magyar hősök előtt tisztelgünk. Azok előtt, akik életüket adták a sajtószabadságért, akik életüket adták azért, hogy mi most szabadon beszélhessünk, újságot olvashassunk, tévét nézhessünk, rádiót hallgathassunk, hogy szabadon gyülekezhessünk. Hogy ne mondja meg nekünk egy párt, mit szabad mondanunk és mit nem, ne bírálja el egy politikailag homogén hatalmi fórum, miről beszélhetünk és miről nem.
Kedves olvasó, ezennel elnézést kérünk tőled, hogy ma fehér címlapos újságot adtunk a kezedbe. Te érdekes, színes, információdús Új Magyar Szó-címlapot érdemelsz. Olyant, amilyent igyekszünk szerkeszteni nap mint nap.
Ezt a kis áldozatot hozzuk meg most közösen. Hogy a magyar sajtó ismét szabad legyen.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)