Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. február 18.
Honosítás: nem mindennapi élettörténetek az erdélyi külképviseleteken
Több filmforgatókönyvnek is témául szolgálhatnak azok az élettörténetek, amelyekkel a Magyar Köztársaság erdélyi külképviseleteinek, illetve a szükséges iratcsomók összeállításában segédkező demokrácia-központok munkatársai találkoztak januártól, amikortól igényelhető a könnyített honosítás. Nem kevésbé érdekesek a magyar származást igazoló okiratok sem.
Filmbe illő esetnek lehettünk tanúi néhány héttel ezelőtt, amikor Ibi néni, aki 1930-ban született, papírjaival együtt behozott egy régi fényképet” – idézte fel a Krónika megkeresésére Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusának ügyvivője, akit arról faggattunk, hogy milyen érdekes, vidám, illetve szomorú élettörténetekkel találkoztak, amióta beindult a könnyítetthonosítás-igénylési roham a külképviseleten. A Balogh által említett fényképen Ibi néni (Szabó Ibolya) szerepel 10 éves korában egy bevonuló, ragyogó arcú magyar katona ölében. „Rendkívül spontán fotó, olyan érzése van az embernek, ha ránéz, mint a II. világháború után elhíresült Csók című képet nézve – az a fotó akkor készült, amikor az amerikai tengerészgyalogosok, meghallva a hírt, hogy véget ért a háború, spontán módon megcsókoltak fiatal lányokat az utcán. – Ezen a képen is ez az érzés látszik” – mesélte az ügyvivő.
A történet csattanója azonban az, hogy az Ibi néni papírjait újra áttekintő Böhm Dávid konzul jobban megvizsgálva a fényképet rácsodálkozott, hogy a fotó saját nagyapját ábrázolja, aki Erdélyben tartózkodott a bevonuláskor. A felismerést követően Böhm felhívta édesanyját, elkérte a létező összes korabeli fényképet, nagyapja katonakönyvét, amelyek mind azt igazolták, hogy a székely ruhás kislányt valóban Böhm Dávid konzul nagyapja tartotta a kezében. „Ez egy olyan történet, ami azt jelzi, hogy itt személyes találkozások is vannak, nem csak akkor, most is. Most összenő az, ami összetartozik – erről szól ez a történet, s akik egyszer találkoztak, újra találkozhatnak” – összegezte Balogh György ügyvivő. Noha a hivatalos ügycsomóhoz nem kötelező régi iratokat, fényképeket csatolni, Ibi néni a magyarországi munkatársaknak küldte a fotót. „A fénykép hátán ez a felirat szerepelt: sok szeretettel küldöm Budapestre azoknak a köztisztviselőknek, akik ezzel az üggyel foglalkoznak, hogy lássák, mi volt itt ezelőtt” – mesélte Balogh.
Az ügyvivő elmondta, nap mint nap hoznak be az emberek korabeli dokumentumokat, fényképeket, bizonyítványokat, amelyeket csak úgy lehetne méltóképpen archiválni, ha ezzel egy külön apparátus foglalkozna. „1916-os népfelkelési igazolványok, 1861-ből katonaelbocsátó irat, ami bizonyítja, hogy az illető 12-13 évig katona volt, tehát biztos, hogy 1848-ban is szolgált. Emellett számos megható levél és levélrészlet is érkezik be” – ecsetelte az ügyvivő.
Regényes sorsok Kolozsváron is
Nagyon sok különleges esettel, élethelyzettel találkoznak a kolozsvári főkonzulátus alkalmazottai is, a megható történetek gyakran megpróbáltatások elé állítják a hivatalnokot, hogy a törvény adta lehetőségek között, de a legnagyobb empátiával végezze feladatát – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Szűcs Zoltán konzul, aki egy nyolcvanas éveiben járó tanár megindító történetét osztotta meg lapunkkal. Az idős férfi Budapesten született, a szüleinek nyoma veszett a világháború forgatagában, ő árva maradt és a jelenlegi Románia területére sodródott. Utcagyerekként kóborolt, majd nevelőotthonba került. Magyarországról örökbe fogadó szülők jelentkeztek érte, ám végül mégsem került a magyar családhoz. A hatvanas években Romániában anyakönyvezték, az irataiban az szerepel, hogy apja-anyja és születési helye ismeretlen. A korábban magyar, valamint román nyelvet és irodalmat tanító férfi a konzulátus tájékoztató fórumán vetette fel első alkalommal, hogy ilyen körülmények között nem tudja teljesíteni a honosítási törvény által támasztott feltételeket. Szűcs Zoltán elmondta, hosszasan beszélgettek, a kolozsvári férfi hangsúlyozta, hogy szimbolikusan, érzelmi okokból igényelné a magyar állampolgárságot, hogy mint annyian a korosztályából, ő is magyarként haljon meg, viszont úgy tűnt, erre nem lesz lehetőség. Végül a családi iratok között előkerült egy budapesti örökbefogadási szándéknyilatkozat, ennek az okmánynak a hátán szerepelt egy mondat, hogy mikor és hol született az örökbe fogadandó kisgyerek. Ez alapján bizonyított, hogy az idős tanár Budapesten született, a honosításának tehát nincs semmilyen akadálya – mondta el a konzul.
Kiállítás készül
Eközben a csíkszeredai demokrácia-központ munkatársaiban már meg is született az ötlet, miszerint kiállítást szerveznek azoknak az iratoknak a másolataiból, amelyekkel a hozzájuk fordulók igazolják magyar származásukat. Fénymásoltak már korabeli cserkészigazolványt, esküigazolványt, 1938-ban kiadott jogosítványt, zsold-, illetve cselédkönyvet, 1956-os vitézilovagrend-igazolványt, állampolgársági bizonyítványt is – részletezte lapunknak György László, a központ önkéntese.
Félnek a csángók
Szomorú és vidám történetekkel egyaránt találkoznak a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ munkatársai is a honosításhoz szükséges iratcsomó összeállítása során. Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi központ ügyvezetője elmondta, számukra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor kiderült, Csángóföldön még mindig félnek a hatóságoktól, attól hogy megtorlásban lesz részük, ha magyarságukat vállalják. A Forrófalváról származó, Sepsiszentgyörgyön élő család minden tagja igényelte a magyar állampolgárságot, azonban a szülőfaluban maradt testvérek közül csak egy élt a lehetőséggel, ő is csak egyedül, a felesége és gyereke számára már nem kérte a honosítást. A forrófalvi férfi felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyakönyvi iratait nehogy hazaküldjék a falujába, mert akkor megtudja a postás, a pap és a rendőr, hogy magyar állampolgárságot kapott. A dokumentumokat a sepsiszentgyörgyi testvérnek fogják postázni. Nemes Előd elmondta, kiderült, hogy a kilencvenes évek elején már nagyon sokan próbálkoztak, hogy visszaszerezzék a magyar állampolgárságot, összeállították a dokumentumokat, majd megkapták az elutasító választ, hogy lakhely nélkül nem jár az állampolgárság. Ezeket „a sokszor pimasz hangvételű” elutasításokat viszik be most a demokrácia-központba, elpanaszolják, hogy húsz évet kellett várniuk, amíg most végre megkaphatják az őket megillető magyar dokumentumokat. Általában régi magyar keresztlevelekkel, magyar iskolai értesítőkkel igazolják a magyar eredetet, kevés a honvédkönyv, de például egy 1943-ban kiállított nyilas elismerő oklevél is előkerült, amit elfogadtak, hiszen rajta volt a magyar hivatalos pecsét, tájékoztatott Nemes Előd. Megható a nyolcvan év feletti idős emberek hozzáállása, akik azért igénylik a magyar állampolgárságot, hogy „magyarként haljanak meg”. Aki már nem tud bemenni a demokrácia-központba, a gyerekét küldi, hogy intézze helyette a honosítási papírokat. Egy 1943-ban született hölgy a demokrácia-központban tudta meg, hogy ő élete első két évében már volt magyar állampolgár, ettől annyira meghatódott, hogy azután ötpercenként sírva fakadt, mesélte a központ ügyvezetője. Egy másik hölgy – arra utalva, hogy a demokrácia-központokban is alá lehet írni az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató íveket – „Hol lehet aláírni Tőkést?” felkiáltással rohant be, meglehetősen zavarba hozva a központ munkatársait. Nemes Előd elmondta, január óta több mint háromezer kérelmező fordult meg a demokrácia-központban, ötszáz iratcsomót véglegesítettek.
Csabából Decebal
A marosvásárhelyi irodában már hetek óta nem számít különlegességnek az, amikor egy-egy román ajkú, de magyarul is beszélő személy fordul tájékoztatásért. Olyan román nemzetiségű személy is akadt, akit a nagymamája kísért el a Klastrom utcai demokrácia-központba, mert ő nem beszéli a magyar nyelvet. „Az ilyeneket kénytelenek vagyunk eltanácsolni, hisz nem jogosultak az állampolgárságra” – mondta el lapunknak Kali István irodavezető. Volt viszont arra is példa, amikor a Decebal keresztnévre hallgató középkorú férfi kikérte magának: apja-anyja magyar, és ő is annak született, becsületes neve pedig Csaba, csak hát annak idején az anyakönyvi hivatalban így románosították. „Természetesen ez a személy is, mint sok más, élni kíván az állampolgársági törvény adta viszszamagyarosítás lehetőségével” – számolt be az esetről Kali. A vásárhelyi EMNT statisztikájában az állampolgárságot igénylő legidősebb személy 94 éves, a legfiatalabb alig kéthetes.
Magyarab igénylő
Sok érdekes vagy megható esettel találkoztak a nagyváradi demokrácia-központ vezetői is az utóbbi néhány hétben – mondta el a Krónikának Nagy József Barna, a központ irodavezetője. Legutóbb például egy 91 éves nénihez szálltak ki otthonába Biharra, mivel ő maga már nem tud utazni. A hölgy most harmadjára lesz magyar állampolgár, 1920-ban ugyanis annak született, majd Észak-Erdély ideiglenes visszacsatolásakor néhány évre újra az lett, 1945-ig. Most azt mondja, szeretne magyar állampolgárként meghalni – meséli az irodavezető. Egyébként, mint mondja, elsősorban az idősebbek kérnek náluk segítséget a honosítás kérelmezéséhez, ezért leggyakoribb, hogy valaki az 1940 és a 45 közötti állampolgársági igazolványával bizonyítja jogosultságát. Ám a spektrum igen tág, és mint Nagy József Barna megjegyzi, most kezd kiderülni, milyen sokan megtartották a magyar világból származó családi dokumentumaikat. Az iskolai bizonyítványokból, ellenőrzőkből, vasúti igazolványokból, katonakönyvekből kiállítást is szeretnének nyitni később – persze csak akkor, ha a dokumentumok tulajdonosai szívesen kölcsönadnák ezeket. Olyan is volt már, aki pálinka- vagy bormérési engedélyével igazolta magyar származását – meséli az irodavezető.
Az eddigi legkülönlegesebb eset, amivel a nagyváradi demokrácia-központban találkoztak, egy olyan házaspáré, amelyben a feleség csángó, a férj pedig Szíriából érkezett, és az úgynevezett magyaráb törzsből származik – ez a népcsoport mintegy 500 évvel ezelőtt vándorolt ki Észak-Afrikába, és bár magyar identitását nem őrizte meg az évszázadok alatt, sokan közülük sejtik, hogy rokonai a magyar nemzetnek – magyarázza az irodavezető. A férfi Nagyváradon végezte el az orvosi egyetemet, és itt is dolgozik, most pedig honosítását kérné. A nemzetpolitikai államtitkárság közlése értelmében csak egy igazoló okiratra van szüksége arról, hogy valóban magyaráb származású, és el is indulhat a procedúra – azóta a férfi a dokumentumot meg is szerezte. Román nemzetiségűek is szép számmal jelentkeztek Nagyváradon – mondja Nagy József Barna. Kifejti: természetesen ők is kérhetik honosításukat, de csak akkor, ha valamenynyire beszélnek magyarul, ezt azonban nem a demokrácia-központ, hanem az illetékes hivatal ellenőrzi majd. A vegyes házasságok esetében persze általában ez nem probléma, hiszen ott a román fél is sok esetben többé-kevésbé beszéli a magyart.
„Olyan többméteres díszoklevelekkel is találkoztunk, amelyeket anno az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalnokai állítottak ki. Volt például egy 2×3 méteres, díszített, főerdészi kinevezés, vagy olyan katonai kitüntetés is, amelyet maga Nagybányai Horthy Miklós láttamozott” – tájékoztatott Veres-Kupán Enikő, a szatmárnémeti központ vezetője. Emellett számtalan katonakönyv, első világháborús hadikitüntetés, rendfokozat, csendőrigazolvány, kinevezés, megbízólevél, iskolai oklevél kerül elő a szatmári otthonokból, amelyekkel a kérelmezők az őseik vagy saját maguk magyar származását kívánják bizonyítani. A szatmári irodában a legfiatalabb kérelmező pár hónapos kisbaba, a legidősebb 90 éves bácsi volt. „Olyan idős személyek is igénylik az állampolgárságot, akik már súlyos betegek, és nehezen mozdulnak ki otthonról. Hozzájuk a múlt héten a kolozsvári konzul személyesen látogatott el átvenni az okiratokat. Megható, hogy az idős emberek is ilyen komolysággal kezelik az állampolgárság megszerzésének kérdését. Az idős Jékel házaspár például díszmagyarban fogadta a konzult, aki otthonukban látogatta meg őket” – tette hozzá a szatmári központ vezetője.
A Mikó utca 6. szám alatt található – a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemhez tartozó – Sebészeti és Műtéttani és Urológiai Klinika 1944. május 15-én keltezett sportorvosi igazolása a legkülönlegesebb irat, amellyel a felmenői egykori magyar állampolgárságát igazolta az egyik kérelmező – tudtuk meg Szabó Lillától, a kolozsvári demokrácia-központ irodavezetőjétől. Mint részletezte, a legtöbben a korabeli anyakönyvi kivonattal igazolják felmenőik magyar állampolgárságát, de hetente legalább egyszer ritka, különleges iratokkal érkezik valaki. A kérelmezők beleegyezésével fénymásolatot készítenek ezekről az okmányokról. A fent említett sportorvosi igazolást a Bástya Sportegyesület egyik játékosának állították ki, akit véglegesen eltiltottak a sportolástól. Az egyik legrégebbi okmány, amellyel jelentkeztek, 1908-as keltezésű, magyar és francia nyelven kiállított, Ferenc József korabeli útlevél. Az úti okmányt egy 23 éves rettegi (jelenleg Beszterce-Naszód megyei település) segédkereskedő nevére állították ki. Az útlevélből kiderül a segédkereskedő Romániába utazott, a Brassói Magyar Királyi Határrendészet Predeáli Kirendeltségének pecsétje legalábbis ezt tanúsítja. Szabó Lillától megtudtuk, meglehetősen gyakran fordulnak elő a beérkező iratok között az oktatási intézmények oklevelei. Ezek közül az egyik legérdekesebb iratott egy kislány nevére állították ki, amiért önként lemondott jutalomkönyvéről a „bombatámadást ért Református Kórház javára”.
Nem fél a csíki szlovák hokis
Könnyített honosítással kért magyar állampolgárságot egy szlovák jégkorongozó, aki jelenleg a HSC Csíkszereda csapatában játszik, és a magyar válogatott tagja szeretne lenni – írja a Magyar Nemzet. Ladislav Sikorcin a lépéssel vállalja azt is, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát. Jelenleg a magyar nyelvet tanulgatja, miután azt családi körben nemigen beszélik. Édesanyja szlovák ugyan, de beszél magyarul, anyai nagyanyja viszont magyarként született.
Krónika (Kolozsvár)
Több filmforgatókönyvnek is témául szolgálhatnak azok az élettörténetek, amelyekkel a Magyar Köztársaság erdélyi külképviseleteinek, illetve a szükséges iratcsomók összeállításában segédkező demokrácia-központok munkatársai találkoztak januártól, amikortól igényelhető a könnyített honosítás. Nem kevésbé érdekesek a magyar származást igazoló okiratok sem.
Filmbe illő esetnek lehettünk tanúi néhány héttel ezelőtt, amikor Ibi néni, aki 1930-ban született, papírjaival együtt behozott egy régi fényképet” – idézte fel a Krónika megkeresésére Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusának ügyvivője, akit arról faggattunk, hogy milyen érdekes, vidám, illetve szomorú élettörténetekkel találkoztak, amióta beindult a könnyítetthonosítás-igénylési roham a külképviseleten. A Balogh által említett fényképen Ibi néni (Szabó Ibolya) szerepel 10 éves korában egy bevonuló, ragyogó arcú magyar katona ölében. „Rendkívül spontán fotó, olyan érzése van az embernek, ha ránéz, mint a II. világháború után elhíresült Csók című képet nézve – az a fotó akkor készült, amikor az amerikai tengerészgyalogosok, meghallva a hírt, hogy véget ért a háború, spontán módon megcsókoltak fiatal lányokat az utcán. – Ezen a képen is ez az érzés látszik” – mesélte az ügyvivő.
A történet csattanója azonban az, hogy az Ibi néni papírjait újra áttekintő Böhm Dávid konzul jobban megvizsgálva a fényképet rácsodálkozott, hogy a fotó saját nagyapját ábrázolja, aki Erdélyben tartózkodott a bevonuláskor. A felismerést követően Böhm felhívta édesanyját, elkérte a létező összes korabeli fényképet, nagyapja katonakönyvét, amelyek mind azt igazolták, hogy a székely ruhás kislányt valóban Böhm Dávid konzul nagyapja tartotta a kezében. „Ez egy olyan történet, ami azt jelzi, hogy itt személyes találkozások is vannak, nem csak akkor, most is. Most összenő az, ami összetartozik – erről szól ez a történet, s akik egyszer találkoztak, újra találkozhatnak” – összegezte Balogh György ügyvivő. Noha a hivatalos ügycsomóhoz nem kötelező régi iratokat, fényképeket csatolni, Ibi néni a magyarországi munkatársaknak küldte a fotót. „A fénykép hátán ez a felirat szerepelt: sok szeretettel küldöm Budapestre azoknak a köztisztviselőknek, akik ezzel az üggyel foglalkoznak, hogy lássák, mi volt itt ezelőtt” – mesélte Balogh.
Az ügyvivő elmondta, nap mint nap hoznak be az emberek korabeli dokumentumokat, fényképeket, bizonyítványokat, amelyeket csak úgy lehetne méltóképpen archiválni, ha ezzel egy külön apparátus foglalkozna. „1916-os népfelkelési igazolványok, 1861-ből katonaelbocsátó irat, ami bizonyítja, hogy az illető 12-13 évig katona volt, tehát biztos, hogy 1848-ban is szolgált. Emellett számos megható levél és levélrészlet is érkezik be” – ecsetelte az ügyvivő.
Regényes sorsok Kolozsváron is
Nagyon sok különleges esettel, élethelyzettel találkoznak a kolozsvári főkonzulátus alkalmazottai is, a megható történetek gyakran megpróbáltatások elé állítják a hivatalnokot, hogy a törvény adta lehetőségek között, de a legnagyobb empátiával végezze feladatát – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Szűcs Zoltán konzul, aki egy nyolcvanas éveiben járó tanár megindító történetét osztotta meg lapunkkal. Az idős férfi Budapesten született, a szüleinek nyoma veszett a világháború forgatagában, ő árva maradt és a jelenlegi Románia területére sodródott. Utcagyerekként kóborolt, majd nevelőotthonba került. Magyarországról örökbe fogadó szülők jelentkeztek érte, ám végül mégsem került a magyar családhoz. A hatvanas években Romániában anyakönyvezték, az irataiban az szerepel, hogy apja-anyja és születési helye ismeretlen. A korábban magyar, valamint román nyelvet és irodalmat tanító férfi a konzulátus tájékoztató fórumán vetette fel első alkalommal, hogy ilyen körülmények között nem tudja teljesíteni a honosítási törvény által támasztott feltételeket. Szűcs Zoltán elmondta, hosszasan beszélgettek, a kolozsvári férfi hangsúlyozta, hogy szimbolikusan, érzelmi okokból igényelné a magyar állampolgárságot, hogy mint annyian a korosztályából, ő is magyarként haljon meg, viszont úgy tűnt, erre nem lesz lehetőség. Végül a családi iratok között előkerült egy budapesti örökbefogadási szándéknyilatkozat, ennek az okmánynak a hátán szerepelt egy mondat, hogy mikor és hol született az örökbe fogadandó kisgyerek. Ez alapján bizonyított, hogy az idős tanár Budapesten született, a honosításának tehát nincs semmilyen akadálya – mondta el a konzul.
Kiállítás készül
Eközben a csíkszeredai demokrácia-központ munkatársaiban már meg is született az ötlet, miszerint kiállítást szerveznek azoknak az iratoknak a másolataiból, amelyekkel a hozzájuk fordulók igazolják magyar származásukat. Fénymásoltak már korabeli cserkészigazolványt, esküigazolványt, 1938-ban kiadott jogosítványt, zsold-, illetve cselédkönyvet, 1956-os vitézilovagrend-igazolványt, állampolgársági bizonyítványt is – részletezte lapunknak György László, a központ önkéntese.
Félnek a csángók
Szomorú és vidám történetekkel egyaránt találkoznak a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ munkatársai is a honosításhoz szükséges iratcsomó összeállítása során. Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi központ ügyvezetője elmondta, számukra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor kiderült, Csángóföldön még mindig félnek a hatóságoktól, attól hogy megtorlásban lesz részük, ha magyarságukat vállalják. A Forrófalváról származó, Sepsiszentgyörgyön élő család minden tagja igényelte a magyar állampolgárságot, azonban a szülőfaluban maradt testvérek közül csak egy élt a lehetőséggel, ő is csak egyedül, a felesége és gyereke számára már nem kérte a honosítást. A forrófalvi férfi felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyakönyvi iratait nehogy hazaküldjék a falujába, mert akkor megtudja a postás, a pap és a rendőr, hogy magyar állampolgárságot kapott. A dokumentumokat a sepsiszentgyörgyi testvérnek fogják postázni. Nemes Előd elmondta, kiderült, hogy a kilencvenes évek elején már nagyon sokan próbálkoztak, hogy visszaszerezzék a magyar állampolgárságot, összeállították a dokumentumokat, majd megkapták az elutasító választ, hogy lakhely nélkül nem jár az állampolgárság. Ezeket „a sokszor pimasz hangvételű” elutasításokat viszik be most a demokrácia-központba, elpanaszolják, hogy húsz évet kellett várniuk, amíg most végre megkaphatják az őket megillető magyar dokumentumokat. Általában régi magyar keresztlevelekkel, magyar iskolai értesítőkkel igazolják a magyar eredetet, kevés a honvédkönyv, de például egy 1943-ban kiállított nyilas elismerő oklevél is előkerült, amit elfogadtak, hiszen rajta volt a magyar hivatalos pecsét, tájékoztatott Nemes Előd. Megható a nyolcvan év feletti idős emberek hozzáállása, akik azért igénylik a magyar állampolgárságot, hogy „magyarként haljanak meg”. Aki már nem tud bemenni a demokrácia-központba, a gyerekét küldi, hogy intézze helyette a honosítási papírokat. Egy 1943-ban született hölgy a demokrácia-központban tudta meg, hogy ő élete első két évében már volt magyar állampolgár, ettől annyira meghatódott, hogy azután ötpercenként sírva fakadt, mesélte a központ ügyvezetője. Egy másik hölgy – arra utalva, hogy a demokrácia-központokban is alá lehet írni az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató íveket – „Hol lehet aláírni Tőkést?” felkiáltással rohant be, meglehetősen zavarba hozva a központ munkatársait. Nemes Előd elmondta, január óta több mint háromezer kérelmező fordult meg a demokrácia-központban, ötszáz iratcsomót véglegesítettek.
Csabából Decebal
A marosvásárhelyi irodában már hetek óta nem számít különlegességnek az, amikor egy-egy román ajkú, de magyarul is beszélő személy fordul tájékoztatásért. Olyan román nemzetiségű személy is akadt, akit a nagymamája kísért el a Klastrom utcai demokrácia-központba, mert ő nem beszéli a magyar nyelvet. „Az ilyeneket kénytelenek vagyunk eltanácsolni, hisz nem jogosultak az állampolgárságra” – mondta el lapunknak Kali István irodavezető. Volt viszont arra is példa, amikor a Decebal keresztnévre hallgató középkorú férfi kikérte magának: apja-anyja magyar, és ő is annak született, becsületes neve pedig Csaba, csak hát annak idején az anyakönyvi hivatalban így románosították. „Természetesen ez a személy is, mint sok más, élni kíván az állampolgársági törvény adta viszszamagyarosítás lehetőségével” – számolt be az esetről Kali. A vásárhelyi EMNT statisztikájában az állampolgárságot igénylő legidősebb személy 94 éves, a legfiatalabb alig kéthetes.
Magyarab igénylő
Sok érdekes vagy megható esettel találkoztak a nagyváradi demokrácia-központ vezetői is az utóbbi néhány hétben – mondta el a Krónikának Nagy József Barna, a központ irodavezetője. Legutóbb például egy 91 éves nénihez szálltak ki otthonába Biharra, mivel ő maga már nem tud utazni. A hölgy most harmadjára lesz magyar állampolgár, 1920-ban ugyanis annak született, majd Észak-Erdély ideiglenes visszacsatolásakor néhány évre újra az lett, 1945-ig. Most azt mondja, szeretne magyar állampolgárként meghalni – meséli az irodavezető. Egyébként, mint mondja, elsősorban az idősebbek kérnek náluk segítséget a honosítás kérelmezéséhez, ezért leggyakoribb, hogy valaki az 1940 és a 45 közötti állampolgársági igazolványával bizonyítja jogosultságát. Ám a spektrum igen tág, és mint Nagy József Barna megjegyzi, most kezd kiderülni, milyen sokan megtartották a magyar világból származó családi dokumentumaikat. Az iskolai bizonyítványokból, ellenőrzőkből, vasúti igazolványokból, katonakönyvekből kiállítást is szeretnének nyitni később – persze csak akkor, ha a dokumentumok tulajdonosai szívesen kölcsönadnák ezeket. Olyan is volt már, aki pálinka- vagy bormérési engedélyével igazolta magyar származását – meséli az irodavezető.
Az eddigi legkülönlegesebb eset, amivel a nagyváradi demokrácia-központban találkoztak, egy olyan házaspáré, amelyben a feleség csángó, a férj pedig Szíriából érkezett, és az úgynevezett magyaráb törzsből származik – ez a népcsoport mintegy 500 évvel ezelőtt vándorolt ki Észak-Afrikába, és bár magyar identitását nem őrizte meg az évszázadok alatt, sokan közülük sejtik, hogy rokonai a magyar nemzetnek – magyarázza az irodavezető. A férfi Nagyváradon végezte el az orvosi egyetemet, és itt is dolgozik, most pedig honosítását kérné. A nemzetpolitikai államtitkárság közlése értelmében csak egy igazoló okiratra van szüksége arról, hogy valóban magyaráb származású, és el is indulhat a procedúra – azóta a férfi a dokumentumot meg is szerezte. Román nemzetiségűek is szép számmal jelentkeztek Nagyváradon – mondja Nagy József Barna. Kifejti: természetesen ők is kérhetik honosításukat, de csak akkor, ha valamenynyire beszélnek magyarul, ezt azonban nem a demokrácia-központ, hanem az illetékes hivatal ellenőrzi majd. A vegyes házasságok esetében persze általában ez nem probléma, hiszen ott a román fél is sok esetben többé-kevésbé beszéli a magyart.
„Olyan többméteres díszoklevelekkel is találkoztunk, amelyeket anno az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalnokai állítottak ki. Volt például egy 2×3 méteres, díszített, főerdészi kinevezés, vagy olyan katonai kitüntetés is, amelyet maga Nagybányai Horthy Miklós láttamozott” – tájékoztatott Veres-Kupán Enikő, a szatmárnémeti központ vezetője. Emellett számtalan katonakönyv, első világháborús hadikitüntetés, rendfokozat, csendőrigazolvány, kinevezés, megbízólevél, iskolai oklevél kerül elő a szatmári otthonokból, amelyekkel a kérelmezők az őseik vagy saját maguk magyar származását kívánják bizonyítani. A szatmári irodában a legfiatalabb kérelmező pár hónapos kisbaba, a legidősebb 90 éves bácsi volt. „Olyan idős személyek is igénylik az állampolgárságot, akik már súlyos betegek, és nehezen mozdulnak ki otthonról. Hozzájuk a múlt héten a kolozsvári konzul személyesen látogatott el átvenni az okiratokat. Megható, hogy az idős emberek is ilyen komolysággal kezelik az állampolgárság megszerzésének kérdését. Az idős Jékel házaspár például díszmagyarban fogadta a konzult, aki otthonukban látogatta meg őket” – tette hozzá a szatmári központ vezetője.
A Mikó utca 6. szám alatt található – a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemhez tartozó – Sebészeti és Műtéttani és Urológiai Klinika 1944. május 15-én keltezett sportorvosi igazolása a legkülönlegesebb irat, amellyel a felmenői egykori magyar állampolgárságát igazolta az egyik kérelmező – tudtuk meg Szabó Lillától, a kolozsvári demokrácia-központ irodavezetőjétől. Mint részletezte, a legtöbben a korabeli anyakönyvi kivonattal igazolják felmenőik magyar állampolgárságát, de hetente legalább egyszer ritka, különleges iratokkal érkezik valaki. A kérelmezők beleegyezésével fénymásolatot készítenek ezekről az okmányokról. A fent említett sportorvosi igazolást a Bástya Sportegyesület egyik játékosának állították ki, akit véglegesen eltiltottak a sportolástól. Az egyik legrégebbi okmány, amellyel jelentkeztek, 1908-as keltezésű, magyar és francia nyelven kiállított, Ferenc József korabeli útlevél. Az úti okmányt egy 23 éves rettegi (jelenleg Beszterce-Naszód megyei település) segédkereskedő nevére állították ki. Az útlevélből kiderül a segédkereskedő Romániába utazott, a Brassói Magyar Királyi Határrendészet Predeáli Kirendeltségének pecsétje legalábbis ezt tanúsítja. Szabó Lillától megtudtuk, meglehetősen gyakran fordulnak elő a beérkező iratok között az oktatási intézmények oklevelei. Ezek közül az egyik legérdekesebb iratott egy kislány nevére állították ki, amiért önként lemondott jutalomkönyvéről a „bombatámadást ért Református Kórház javára”.
Nem fél a csíki szlovák hokis
Könnyített honosítással kért magyar állampolgárságot egy szlovák jégkorongozó, aki jelenleg a HSC Csíkszereda csapatában játszik, és a magyar válogatott tagja szeretne lenni – írja a Magyar Nemzet. Ladislav Sikorcin a lépéssel vállalja azt is, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát. Jelenleg a magyar nyelvet tanulgatja, miután azt családi körben nemigen beszélik. Édesanyja szlovák ugyan, de beszél magyarul, anyai nagyanyja viszont magyarként született.
Krónika (Kolozsvár)
2012. január 16.
Népfőiskolai képzés csángóknak
Hasznosnak ítélte a hétvégén zárult csángóföldi felnőttképzést a Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) vezetője; Kis Boáz az MTI-nek hétfőn elmondta: a következő ilyen képzést márciusban szeretnék megtartani.
Kis Boáz a MNC ügyvezető elnöke tájékoztatása szerint január 9-15. között tartották a felnőttképzést. A program keretében Klézsén, Külsőrekecsinben és Forrófalván zajlottak az előadások egyebek mellett a mezőgazdaság, az egészségügy, a társadalomtudományok témakörében. A felnőttképzés hetén 12 előadó szólalt fel a mintegy 50 fős hallgatóság előtt.
Kis Boáz hangsúlyozta, hogy a képzéssel a Csángóföldön, elsősorban a mezőgazdaságból élőket szeretnék segíteni, hogy ott helyben meg tudjanak erősödni.
A magyarul jól beszélő, de olvasni magyar nyelven nem tudóknak román-magyar nyelvű könyveket is vittek, hogy a szakirodalomból tájékozódni tudjanak – tette hozzá.
Az ügyvezető elnök közlése szerint a Magyar Népfőiskolai Collegium immár ötödik alkalommal látogatott el Csángóföldre, s terveik szerint, a jövőben rendszeressé teszik a népfőiskolai képzést. A következő oktatási programot márciusban szeretnék megtartani.
Kis Boáz közölte azt is, hogy a képzéssel egy időben, az egyszerűsített honosítási eljárás keretében a hétvégén kilenc ott élő tette le a magyar állampolgársági esküt.
MTI
Erdély.ma
Hasznosnak ítélte a hétvégén zárult csángóföldi felnőttképzést a Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) vezetője; Kis Boáz az MTI-nek hétfőn elmondta: a következő ilyen képzést márciusban szeretnék megtartani.
Kis Boáz a MNC ügyvezető elnöke tájékoztatása szerint január 9-15. között tartották a felnőttképzést. A program keretében Klézsén, Külsőrekecsinben és Forrófalván zajlottak az előadások egyebek mellett a mezőgazdaság, az egészségügy, a társadalomtudományok témakörében. A felnőttképzés hetén 12 előadó szólalt fel a mintegy 50 fős hallgatóság előtt.
Kis Boáz hangsúlyozta, hogy a képzéssel a Csángóföldön, elsősorban a mezőgazdaságból élőket szeretnék segíteni, hogy ott helyben meg tudjanak erősödni.
A magyarul jól beszélő, de olvasni magyar nyelven nem tudóknak román-magyar nyelvű könyveket is vittek, hogy a szakirodalomból tájékozódni tudjanak – tette hozzá.
Az ügyvezető elnök közlése szerint a Magyar Népfőiskolai Collegium immár ötödik alkalommal látogatott el Csángóföldre, s terveik szerint, a jövőben rendszeressé teszik a népfőiskolai képzést. A következő oktatási programot márciusban szeretnék megtartani.
Kis Boáz közölte azt is, hogy a képzéssel egy időben, az egyszerűsített honosítási eljárás keretében a hétvégén kilenc ott élő tette le a magyar állampolgársági esküt.
MTI
Erdély.ma
2012. április 27.
A küldöttek jelentős része kivonult a pénteki MCSMSZ-küldöttgyűlésről – Közlemény
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének április 27-én, pénteken Lábnyikban megtartott küldöttgyűlésén a 22 településről érkezett küldöttek közül 12 település képviselői (a Bákó, Diószén, Forrófalva, Gajdár, Gerlén-Rácsila, Klézse, Külsőrekecsin, Lészped, Pokolpatak, Pusztina, Somoska és Trunk) az alábbiakat hozzuk nyilvánosságra:
Nem vagyunk hajlandóak a régi vezetők újraválasztásához asszisztálni, és nem értünk egyet azzal, hogy fent kell tartani a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének jelenlegi, kialakult helyzetét: anyagi hiány, könyvelésben szereplő tartozások és a vezető személyek szószegése, visszaélő magatartása miatt.
Megállapítjuk, hogy az utolsó küldöttgyűlés óta érdemben semmi sem változott, újra a vezető tisztségekben levők szavazatai döntötték el a küldöttgyűlés eredményét. Úgy éreztük, hogy nem veszik komolyan a helyi szervezetek és közösségek döntéseit, hozzáállásukban eltávolodtak a helyi közösségek igényeitől, elvárásaitól.
Kijelentjük, hogy erkölcsileg nem tudunk azonosulni a küldöttgyűlés lezajlásával és határozataival. Ebben a kialakult helyzetben, nem tartjuk kizártnak egy új, jogi személyiséggel rendelkező csángó szervezet bejegyzésének a gondolatát.
László Florentina – Bákó
Lovász Mátyás (Benchea Iulian felhatalmazásában) – Diószén
Antal János – Forrófalva
László Irina– Gajdár
Huszár Angéla – Gerlén (Rácsila)
Istók Angéla és Hodorog Viorica – Klézse
Szarka Felicsia és Kertész Daniella – Külsőrekecsin
Lela Genoveva – Lészped
Istók Lenuca – Pokolpatak
Bilibók Jenő, volt MCSMSZ-oktatási felelős – Pusztina
Benke Paulina és Benke Regina – Somoska
Róka Szilvia, volt MCSMSZ-elnök – Trunk. Erdély.ma
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének április 27-én, pénteken Lábnyikban megtartott küldöttgyűlésén a 22 településről érkezett küldöttek közül 12 település képviselői (a Bákó, Diószén, Forrófalva, Gajdár, Gerlén-Rácsila, Klézse, Külsőrekecsin, Lészped, Pokolpatak, Pusztina, Somoska és Trunk) az alábbiakat hozzuk nyilvánosságra:
Nem vagyunk hajlandóak a régi vezetők újraválasztásához asszisztálni, és nem értünk egyet azzal, hogy fent kell tartani a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének jelenlegi, kialakult helyzetét: anyagi hiány, könyvelésben szereplő tartozások és a vezető személyek szószegése, visszaélő magatartása miatt.
Megállapítjuk, hogy az utolsó küldöttgyűlés óta érdemben semmi sem változott, újra a vezető tisztségekben levők szavazatai döntötték el a küldöttgyűlés eredményét. Úgy éreztük, hogy nem veszik komolyan a helyi szervezetek és közösségek döntéseit, hozzáállásukban eltávolodtak a helyi közösségek igényeitől, elvárásaitól.
Kijelentjük, hogy erkölcsileg nem tudunk azonosulni a küldöttgyűlés lezajlásával és határozataival. Ebben a kialakult helyzetben, nem tartjuk kizártnak egy új, jogi személyiséggel rendelkező csángó szervezet bejegyzésének a gondolatát.
László Florentina – Bákó
Lovász Mátyás (Benchea Iulian felhatalmazásában) – Diószén
Antal János – Forrófalva
László Irina– Gajdár
Huszár Angéla – Gerlén (Rácsila)
Istók Angéla és Hodorog Viorica – Klézse
Szarka Felicsia és Kertész Daniella – Külsőrekecsin
Lela Genoveva – Lészped
Istók Lenuca – Pokolpatak
Bilibók Jenő, volt MCSMSZ-oktatási felelős – Pusztina
Benke Paulina és Benke Regina – Somoska
Róka Szilvia, volt MCSMSZ-elnök – Trunk. Erdély.ma
2012. április 28.
Szakadás határán a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
Korábbi alelnökét, Pogár Lászlót választotta elnökévé a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ). A moldvai Lábnyikon tartott MCSMSZ-közgyűlést konfliktusok terhelték. A küldöttek mintegy fele tiltakozásul elhagyta a gyűlés helyszínét.
Solomon Adrián leköszönő elnök az MTI-nek elmondta, a küldöttgyűlésen 31 küldött és szakterületi felelős szavazati jogát ismerték el. A tisztújítás előtt azonban a küldöttek egy része kivonult a teremből. A szavazást ennek ellenére megtartották, és az elnöki tisztségre Pogár Lászlót választották meg 19 szavazattal. Pogár a korábban lemondott MCSMSZ-vezetésnek is tagja volt, az RMDSZ Bákó megyei elnöki tisztségét is betölti.
A küldöttgyűlésről távozó 12* csángóföldi település képviselői állásfoglalásukat írásban fogalmazták meg. Amint a dokumentumban áll, erkölcsileg nem tudnak azonosulni azzal a helyzettel, hogy a szövetség lemondott vezetőinek a szavazatai döntsenek az MCSMSZ további sorsáról. Álláspontjuk szerint a csángó falvak küldötteire kellett volna bízni a döntéshozatalt.
Márton Attila, az MTI-nek megjegyezte, nem kívánnak harcolni az MCSMSZ megválasztott vezetőivel, s ha lesznek közös programok, megpróbálnak együttműködni velük. Azt sem tartotta valószínűnek, hogy a bíróságon próbálnák érvényteleníteni az MCSMSZ küldöttgyűlésén hozott döntéseket. Elképzelhetőnek tartotta azonban, hogy új csángó szervezetet jegyeznek be. Márton Attila – aki a Moldvai Magyar Oktatási Program megbízott vezetői feladatát is ellátja – azt tartotta a legfontosabbnak, hogy az oktatási program egyelőre nem sínylette meg az MCSMSZ-en belüli konfliktusokat, az a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) irányítása alatt tovább folytatódik.
Pogár László megválasztott elnök az MTI-nek úgy vélekedett: maga mögött érzi a moldvai csángómagyarok többségét, és a továbbiakban azon fog munkálkodni, hogy munkájával azokat is meggyőzze, akik távoztak a közgyűlésről. Pogár László elmondta, nagyon reméli, hogy az oktatási program finanszírozói elfogadják partnernek az MCSMSZ megválasztott vezetőit.
A csángószövetség legutóbb március 10-én próbálta megtartani tisztújító küldöttgyűlését, az akkori gyűlés azonban nem teljesítette a szövetség alapszabálya által előírt követelményeket.
Az MCSMSZ 12 vezetője január 30-án mondott le tisztségéből, és mondta fel a Moldvai Magyar Oktatási Program keretében kötött munkaviszonyt, miután világossá vált számukra, hogy a Bethlen Gábor Alap 2012-ben immár nem a csángószövetségen keresztül, hanem egy tervezett új alapítványon keresztül kívánja finanszírozni a programot. A nemzetpolitikai államtitkárság szerint a tervezett átszervezést az teszi szükségessé, hogy egy korábbi ellenőrzés súlyos hiányosságokat mutatott ki az MCSMSZ gazdálkodásában.
A Moldvai Magyar Oktatási Programot az MCSMSZ a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet és a magyar irodalmat.
MTI
Megjegyzés: Antal János, Forrófalváról, április 29-én közölte szerkesztőségünkkel, hogy csupán megfigyelőként volt jelen a küldöttgyűlésen, és nem a kivonulókkal egyszerre hagyta el a termet, tehát nem vállal közösséget velük. A távozók száma tehát nem 12, hanem csak 11! (szerkesztőség). Erdély.ma
Korábbi alelnökét, Pogár Lászlót választotta elnökévé a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ). A moldvai Lábnyikon tartott MCSMSZ-közgyűlést konfliktusok terhelték. A küldöttek mintegy fele tiltakozásul elhagyta a gyűlés helyszínét.
Solomon Adrián leköszönő elnök az MTI-nek elmondta, a küldöttgyűlésen 31 küldött és szakterületi felelős szavazati jogát ismerték el. A tisztújítás előtt azonban a küldöttek egy része kivonult a teremből. A szavazást ennek ellenére megtartották, és az elnöki tisztségre Pogár Lászlót választották meg 19 szavazattal. Pogár a korábban lemondott MCSMSZ-vezetésnek is tagja volt, az RMDSZ Bákó megyei elnöki tisztségét is betölti.
A küldöttgyűlésről távozó 12* csángóföldi település képviselői állásfoglalásukat írásban fogalmazták meg. Amint a dokumentumban áll, erkölcsileg nem tudnak azonosulni azzal a helyzettel, hogy a szövetség lemondott vezetőinek a szavazatai döntsenek az MCSMSZ további sorsáról. Álláspontjuk szerint a csángó falvak küldötteire kellett volna bízni a döntéshozatalt.
Márton Attila, az MTI-nek megjegyezte, nem kívánnak harcolni az MCSMSZ megválasztott vezetőivel, s ha lesznek közös programok, megpróbálnak együttműködni velük. Azt sem tartotta valószínűnek, hogy a bíróságon próbálnák érvényteleníteni az MCSMSZ küldöttgyűlésén hozott döntéseket. Elképzelhetőnek tartotta azonban, hogy új csángó szervezetet jegyeznek be. Márton Attila – aki a Moldvai Magyar Oktatási Program megbízott vezetői feladatát is ellátja – azt tartotta a legfontosabbnak, hogy az oktatási program egyelőre nem sínylette meg az MCSMSZ-en belüli konfliktusokat, az a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) irányítása alatt tovább folytatódik.
Pogár László megválasztott elnök az MTI-nek úgy vélekedett: maga mögött érzi a moldvai csángómagyarok többségét, és a továbbiakban azon fog munkálkodni, hogy munkájával azokat is meggyőzze, akik távoztak a közgyűlésről. Pogár László elmondta, nagyon reméli, hogy az oktatási program finanszírozói elfogadják partnernek az MCSMSZ megválasztott vezetőit.
A csángószövetség legutóbb március 10-én próbálta megtartani tisztújító küldöttgyűlését, az akkori gyűlés azonban nem teljesítette a szövetség alapszabálya által előírt követelményeket.
Az MCSMSZ 12 vezetője január 30-án mondott le tisztségéből, és mondta fel a Moldvai Magyar Oktatási Program keretében kötött munkaviszonyt, miután világossá vált számukra, hogy a Bethlen Gábor Alap 2012-ben immár nem a csángószövetségen keresztül, hanem egy tervezett új alapítványon keresztül kívánja finanszírozni a programot. A nemzetpolitikai államtitkárság szerint a tervezett átszervezést az teszi szükségessé, hogy egy korábbi ellenőrzés súlyos hiányosságokat mutatott ki az MCSMSZ gazdálkodásában.
A Moldvai Magyar Oktatási Programot az MCSMSZ a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet és a magyar irodalmat.
MTI
Megjegyzés: Antal János, Forrófalváról, április 29-én közölte szerkesztőségünkkel, hogy csupán megfigyelőként volt jelen a küldöttgyűlésen, és nem a kivonulókkal egyszerre hagyta el a termet, tehát nem vállal közösséget velük. A távozók száma tehát nem 12, hanem csak 11! (szerkesztőség). Erdély.ma
2012. május 2.
Szakadhat a csángószövetség
Korábbi alelnökét, Pogár Lászlót választotta elnökévé a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) a hétvégén Lábnyikon tartott küldöttgyűlésén. A közgyűlést konfliktusok terhelték, a küldöttek mintegy fele tiltakozásul elhagyta a gyűlés helyszínét.
Polgár László Solomon Adrián leköszönő elnök az MTI-nek elmondta, a küldöttgyűlésen 31 küldött és szakterületi felelős szavazati jogát ismerték el. A tisztújítás előtt azonban a küldöttek egy része kivonult a teremből. A szavazást ennek ellenére megtartották, és az elnöki tisztségre Pogár Lászlót választották meg 19 szavazattal. Pogár a korábban lemondott MCSMSZ-vezetésnek is tagja volt, az RMDSZ Bákó megyei elnöki tisztségét is betölti.
Új szervezet alakulhat
A küldöttgyűlésről kivonult 12 csángóföldi település – Bákó, Diószén, Forrófalva, Gajdár, Gerlén, Klézse, Külsőrekecsin, Lészped, Pokolpatak, Pusztina, Somoska és Trunk – képviselői azt követően távoztak a teremből, hogy kiderült, a Solomon Adrián elnökölte korábbi vezetőség januárban csak szóban mondott le, írásban nem nyújtották be lemondásukat, így továbbra is ők vezették a szervezetet. A kivonulók, köztük Márton Attila lészpedi tanítóval, az oktatási program jelenlegi felelősével írásban fogalmazták meg álláspontjukat. Ebben kifejtik: erkölcsileg nem tudnak azonosulni azzal a helyzettel, hogy a szövetség lemondott vezetőinek a szavazatai döntsenek az MCSMSZ további sorsáról.
„Nem asszisztálunk a régi vezetők újraválasztásához, és nem értünk egyet azzal, hogy fent kell tartani a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének jelenlegi, kialakult helyzetét: anyagi hiány, könyvelésben szereplő tartozások a vezető személyek szószegése, visszaélései miatt” – áll a közleményben. Ennek írói kifejtik: véleményük szerint semmi sem változott a márciusban tartott, megfelelő számú küldött hiányában érvénytelennek bizonyult találkozó óta: újra a vezetőségi funkciókkal élő szavazatok döntötték el a küldöttgyűlés eredményét.
Úgy vélik, az MCSMSZ vezetői nem veszik komolyan a helyi szervezetek és közösségek döntéseit, hozzáállásukban eltávolodtak a helyi közösségek igényeitől, elvárásaitól, holott álláspontjuk szerint a csángó falvak küldötteire kellett volna bízni a döntéshozatalt.
Márton Attila, az MTI-nek elmondta: nem kívánnak harcolni az MCSMSZ megválasztott vezetőivel, és ha lesznek közös programok, megpróbálnak együttműködni velük. Azt sem tartotta valószínűnek, hogy a bíróságon próbálnák érvényteleníteni az MCSMSZ küldöttgyűlésén hozott döntéseket. Elképzelhetőnek tartotta azonban, hogy új csángó szervezetet jegyeznek be. Márton Attila elmondta, az a legfontosabb, hogy az oktatási program egyelőre nem sínylette meg az MCSMSZ-én belüli konfliktusokat, az a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) irányítása alatt tovább folytatódik.
Partnerséget szeretnének
Pogár László megválasztott elnök a hírügynökségnek úgy nyilatkozott: maga mögött érzi a moldvai csángók többségét, és a továbbiakban azon fog munkálkodni, hogy azokat is meggyőzze, akik távoztak a közgyűlésről. Elmondta, nagyon reméli, hogy az oktatási program finanszírozói elfogadják partnernek az MCSMSZ megválasztott vezetőit.
Mint arról beszámoltunk, a csángószövetség legutóbb március 10-én próbálta megtartani tisztújító küldöttgyűlését, az akkori gyűlés azonban nem teljesítette a szövetség alapszabálya által előírt követelményeket. A tisztújítás azt követően vált szükségessé, hogy az MCSMSZ 12 vezetője január 30-án lemondott tisztségéről, és felmondta a Moldvai Magyar Oktatási Program keretében kötött munkaviszonyt.
Döntésükhöz az vezetett, hogy a magyar kormány bejelentette: a Bethlen Gábor Alap 2012-ben immár nem a csángószövetségen keresztül, hanem egy tervezett új alapítványon keresztül kívánja finanszírozni a programot. A nemzetpolitikai államtitkárság szerint a tervezett átszervezést az tette szükségessé, hogy egy korábbi ellenőrzés súlyos hiányosságokat mutatott ki az MCSMSZ gazdálkodásában.
Az új alapítvány létrehozásáig az oktatási programot ideiglenesen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) felügyeli továbbra is az MCSMSZ által biztosított helyszíneken. A szakmai szervezet szerint az oktatási program a csángószövetségben zajló konfliktusok ellenére zavartalanul folytatódik, jelenleg 25 moldvai faluban mintegy 2200 csángó gyermeknek oktatják a magyar nyelvet és irodalmat. Krónika (Kolozsvár)
Korábbi alelnökét, Pogár Lászlót választotta elnökévé a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) a hétvégén Lábnyikon tartott küldöttgyűlésén. A közgyűlést konfliktusok terhelték, a küldöttek mintegy fele tiltakozásul elhagyta a gyűlés helyszínét.
Polgár László Solomon Adrián leköszönő elnök az MTI-nek elmondta, a küldöttgyűlésen 31 küldött és szakterületi felelős szavazati jogát ismerték el. A tisztújítás előtt azonban a küldöttek egy része kivonult a teremből. A szavazást ennek ellenére megtartották, és az elnöki tisztségre Pogár Lászlót választották meg 19 szavazattal. Pogár a korábban lemondott MCSMSZ-vezetésnek is tagja volt, az RMDSZ Bákó megyei elnöki tisztségét is betölti.
Új szervezet alakulhat
A küldöttgyűlésről kivonult 12 csángóföldi település – Bákó, Diószén, Forrófalva, Gajdár, Gerlén, Klézse, Külsőrekecsin, Lészped, Pokolpatak, Pusztina, Somoska és Trunk – képviselői azt követően távoztak a teremből, hogy kiderült, a Solomon Adrián elnökölte korábbi vezetőség januárban csak szóban mondott le, írásban nem nyújtották be lemondásukat, így továbbra is ők vezették a szervezetet. A kivonulók, köztük Márton Attila lészpedi tanítóval, az oktatási program jelenlegi felelősével írásban fogalmazták meg álláspontjukat. Ebben kifejtik: erkölcsileg nem tudnak azonosulni azzal a helyzettel, hogy a szövetség lemondott vezetőinek a szavazatai döntsenek az MCSMSZ további sorsáról.
„Nem asszisztálunk a régi vezetők újraválasztásához, és nem értünk egyet azzal, hogy fent kell tartani a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének jelenlegi, kialakult helyzetét: anyagi hiány, könyvelésben szereplő tartozások a vezető személyek szószegése, visszaélései miatt” – áll a közleményben. Ennek írói kifejtik: véleményük szerint semmi sem változott a márciusban tartott, megfelelő számú küldött hiányában érvénytelennek bizonyult találkozó óta: újra a vezetőségi funkciókkal élő szavazatok döntötték el a küldöttgyűlés eredményét.
Úgy vélik, az MCSMSZ vezetői nem veszik komolyan a helyi szervezetek és közösségek döntéseit, hozzáállásukban eltávolodtak a helyi közösségek igényeitől, elvárásaitól, holott álláspontjuk szerint a csángó falvak küldötteire kellett volna bízni a döntéshozatalt.
Márton Attila, az MTI-nek elmondta: nem kívánnak harcolni az MCSMSZ megválasztott vezetőivel, és ha lesznek közös programok, megpróbálnak együttműködni velük. Azt sem tartotta valószínűnek, hogy a bíróságon próbálnák érvényteleníteni az MCSMSZ küldöttgyűlésén hozott döntéseket. Elképzelhetőnek tartotta azonban, hogy új csángó szervezetet jegyeznek be. Márton Attila elmondta, az a legfontosabb, hogy az oktatási program egyelőre nem sínylette meg az MCSMSZ-én belüli konfliktusokat, az a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) irányítása alatt tovább folytatódik.
Partnerséget szeretnének
Pogár László megválasztott elnök a hírügynökségnek úgy nyilatkozott: maga mögött érzi a moldvai csángók többségét, és a továbbiakban azon fog munkálkodni, hogy azokat is meggyőzze, akik távoztak a közgyűlésről. Elmondta, nagyon reméli, hogy az oktatási program finanszírozói elfogadják partnernek az MCSMSZ megválasztott vezetőit.
Mint arról beszámoltunk, a csángószövetség legutóbb március 10-én próbálta megtartani tisztújító küldöttgyűlését, az akkori gyűlés azonban nem teljesítette a szövetség alapszabálya által előírt követelményeket. A tisztújítás azt követően vált szükségessé, hogy az MCSMSZ 12 vezetője január 30-án lemondott tisztségéről, és felmondta a Moldvai Magyar Oktatási Program keretében kötött munkaviszonyt.
Döntésükhöz az vezetett, hogy a magyar kormány bejelentette: a Bethlen Gábor Alap 2012-ben immár nem a csángószövetségen keresztül, hanem egy tervezett új alapítványon keresztül kívánja finanszírozni a programot. A nemzetpolitikai államtitkárság szerint a tervezett átszervezést az tette szükségessé, hogy egy korábbi ellenőrzés súlyos hiányosságokat mutatott ki az MCSMSZ gazdálkodásában.
Az új alapítvány létrehozásáig az oktatási programot ideiglenesen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) felügyeli továbbra is az MCSMSZ által biztosított helyszíneken. A szakmai szervezet szerint az oktatási program a csángószövetségben zajló konfliktusok ellenére zavartalanul folytatódik, jelenleg 25 moldvai faluban mintegy 2200 csángó gyermeknek oktatják a magyar nyelvet és irodalmat. Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 9.
Katolikus sziget ortodox vidéken – Regáti magyarok között 3.
A brăilai, galaci, konstancai katolikusok magyar eredetét majd minden csángókutató megemlíti, így nem csoda, hogy a Moldvát járók közül sokan felkeresik ezeket a közösségeket, személyesen győződve meg arról, a tömbrománságban is miként őrzik meg szokásaikat, csángó hagyományaikat, miközben szinte teljesen elveszítik apáik, anyáik nyelvét.
A Brăilán szolgáló Budó Kázmér atya magyarul jól tudó, csángó származású plébános, Galacon szintén csángó pap misézik, a konstancai Ieronem Iacob a Szabófalva melletti Dumafalváról származik. Minket mégsem ez a három, tömbben élő katolikus közösség foglalkoztatott, utunk célja találkozni a folteşti-i templomépítő csángó asszonnyal, és részt venni a dobrudzsai Ojtoz csángó lakosságával együtt az augusztus 15-i Nagyboldogasszony-búcsúban. Esztufuj és Lujzikalagor után a Szeret mentén folytattuk utunkat a regáti magyarok felé.
A csángók által legsűrűbben lakott Szeret mentén több mint húsz faluban élnek magyarul jelenleg is beszélő csángók, köztük Lészpeden, Lujzikalagorban, Rácsilában, Somoskán, Klézsén, Külsőrekecsinben, Lábnikban, Magyarfaluban 90 százalék fölötti a magyarnyelv-ismeret. Forrófalván, ahol a katolikus temetőben még mindig áll a XV. században épített, magyar feliratú fatemplom, ma már csak a helyiek alig háromnegyede tud vagy beszél magyarul. Bulai András, a templom jelenlegi egyetlen gondozója elmondása szerint „1435-ben volt állítva, úgy tudjuk, hogy a Vajda István idejében, így hallottuk az öregektől. A Vajda sokat harcolt a törökökkel, és úgy mondják, minden harc után, amit megnyert a törökökvel, csinált egy templomot. Onnan a dombról elhúzta a nyilat, és azt mondta, ahova a nyíl ér, ott csináljanak templomot. Volt egy nagy csereerdő, innen vágták a fát az építéshez. A templomot 1848-ban javították, meg van változtatva a deszkapadló és a fedél, és akkor elváltoztatták Szent Márton püspök nevére, addig volt Szűz Mária nevére szentelve. Mondanak misét Szent Mártonban november 11-én, akkor összegyűl a népség, mise után szolgálnak a síroknál és imádkoznak. Még mondanak misét november kettedikén, halottak napján, pünkösdkor itt kint, az udvaron, és még mikor meg talál halni egy ember, azt behozzák ide, mondanak misét és eltemetik.” Ebben a templomban volt kántor Petrás Ferenc, a kommunizmus idején Klézsén szolgált és a rendszer áldozatává vált Petrás Incze János édesapja. Emlékét egy fakereszt őrzi a templomban, melynek felirata szerint: „Petrás Ferenc megpihen, míg trombita szavára a nagy napon felserken. Elhunyt életének 68-dik esztendejében Forrófalván, kántorságának 50-dik esztendejében 1843-ban.”
A Szerettől a Prutig
Enyedfalvától Galacig csapós esőben tettük meg az utat, az égi áldás – az idei szárazságot tekintve az elnevezés ugyanvalóst igaz – elkísért egészen Folteşti-ig. Az utazás két szervezője, a székesfehérvári Posch Dániel, akivel korábban Moldva-járásaim során ismerkedtem meg, és barátja, a szintén székesfehérvári Hanyi Zsolt májusban már bejárta ezt az utat. Lelkesen magyarázzák, mi vonzotta őket erre a vidékre. Olvasmányaikból tudták, hogy a fekete-tengeri kijárat, a Duna-delta és a jó minőségű termőföld sok székely és erdélyi magyar kereskedőt vonzott az idők során a környékre, látni akarták ennek jelenlegi nyomait. A Galaccal mára egybenőtt Magyarréven ugyan nem élnek már magyarul beszélő emberek, de a városban mindenki tudja, hogy az a rész a Vadu Ungur, Magyarrév falu volt egykor. A galaci katolikus plébános mondta a májusi búcsúzáskor a Szent István városából érkező két fiatalembernek, hogy Folteşti-re kijár misézni, így kerültek ennek az ortodox nagy falunak katolikus szigetére, mi pedig ugyanezt az utat bejárva ismerkedtünk meg a hetvenhat éves, templomépítő Fergyes Borbálával.
A folteşti-i szent asszony
Utazás előtt néhány román nyelvű leírást olvastam erről a közel háromezer lakosú nagyközségről, amely Tîrgu Bujortól 12 km-re, Galactól 31 km-re fekszik, keleten a Moldovai Köztársasággal határos. Az első írásos feljegyzés 1448-ból származik, amikor Petru vajda földet adott a parasztoknak, hogy itt építsenek házakat. A Prut menti nagyközséghez, Folteşti-hez tartozik Stoicani falu is. A 2011-es népszámlálás szerint Folteşti községnek 2976 lakosa van, a helyi ortodox közösség több mint hatszázötven családból áll, a katolikusoké huszonhétből. A folteşti-i Szent Kereszt római katolikus templom építését 1993-ban kezdték meg és 1998-ban fejezték be, a templom búcsúját szeptember 14-én, Szent Kereszt Felemelkedésekor tartják. Ezekből a román nyelvű leírásokból ellenben nem derül ki, hogy a folteşti-i katolikusok honnan származnak és milyen nyelvet beszélnek.
Az ország keleti részén, a Szeret és a Prut alsó folyása, valamint a Duna között elterülő Galac megyében a tavalyi népszámláláskor 252-en vallották magukat magyarnak, ebből 225-en a megyeközpontban (ahol közel ezerötszáz katolikus él), tizenegyen Tecuci-on és tizenhatan a falvakban. A számok mögötti valóság ellenben az: aki ezen a vidéken katolikus, az mind Erdélyből, illetve Moldvából származó magyar ember.
„Amikor ide jöttünk, szektánkoknak tartottak, nem tudták, hogy miféle hitet tartunk. Úgy kínlódtunk húsz esztendeig. S mikor eljött a revolúció, s megmutitották Krisztust pe ecran, akkor kinyitotta az Isten az utat. S adott egy jelt, hogy csánjunk egy kicsike templomot. S aztán megmariltuk (megnöveltük – szerk. megj.), még tojébb, s még tojébb, meddig kijött nagyocskának” – vág bele találkozásunk első öt perce után Fergyes Borbála a templomépítés történetébe. Kértem, előbb kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, az 1971-es esztufuji árvízhez, amikor hetven család indult útnak a Bákó megyei faluból, mert negyvennapi esőzés után sokuknak a víz elvitte a házát, mások a földcsuszamlás elől menekültek.
Nem hagyták el a hitüket
Bori néni a Livezi községi Rossz patakról származik, Esztufujba ment férjhez, amikor Folteşti-re telepedtek, már megvolt mind a négy gyermeke: Mária, Virginia, István és András. Úgy emlékszik erre az időre, hogy mindenük megvolt, csak éppen az nem, ahol imádkozzanak. Mentek az ortodox templomba, ahol „mondta a páter, csánjatok keresztet, mint münk, de nem szerettük, kergettek ki a templomból, de akkor sem hagytuk el a hitünket”. A testvére ministráns volt gyermekkorában, majd Folteşti-en ő vállalta fel, hogy nála tartsák a miséket. „Volt nekem egy testvérem, az mind csak úgy szerette a jó Istent, s húsz esztendeig mentünk hezza a házba. Kikerítettek onnét is a kommunisztok. Jött a páter Galacról egyszer egy hónapban. Münk mulţumitok voltunk. Onnét is el akartak keríteni, s írt a testvérem Bukurestbe la ministrul cultelor, s akkor onnét jött két-három masina a primariához. Kérdik, itt vannak magyar katolikok? S mondja a primar, vagyon. S akkor kérdik, miért kergetitek el? Lássuk csak, hol imádkoznak. S akkor elmentek oda, s azt mondták, mától nem még mondtok nekik semmit. Ezek krestinok. Aztán így volt pînă la revoluţie. A verekedés után elmentem az én falumba, és meggyóntam, azt mondtam, én itt lettem, itt vagyok megkeresztelve, s innét adjatok nekem nagy imádságot, hogy bírjunk progreszálni. Ott még van egy kicsi templom, ez a templom azután van csánva. Én észbe tartottam, hogy csánják, s akkor én kikonturáltam a templomot és az emberem csánta utánam. S kijött exact, ahogy az én falumban van.”
Adtunk, ami volt
Nem hiszek a fülemnek, Bori néni azt mondja, tudott szabni, varrni, a gyermekeinek, másik négy nevelt gyermekének, tizenhét keresztgyermekének is ő varrt, miért ne rajzolhatna templomot.
„Mi akartunk csánni házat, de az Isten adott más gondot. S akkor azt mondtam, adjuk oda ezt a házat, odaadtuk a téglát, cementet, addig fel a tető alá mi csántuk az emberemmel, s onnantól nem bírtuk, mert nem volt fánk. Elmentem, keressek, s nem adtak, azt mondták, én csánok afacereát, s akkor elmentem a páterhez, ő azt mondta, ne búsulj, hozok én szponzort. Elhozta Galacról a két inginert, s azok mérték meg, mi kell a tetőnek. Azelőtt nem akartak adni helyet. Kaptam egy öreg oláhot, immár már kész volt, hogy haljon meg, s elmentem hezza, s mondtam, gyere ki, kérjelek meg valamire. Kijött, s kérdezte, mi kell neked. Mondom, kié az a hely, itt üres volt. Azt mondta, mikor azok az öregek onnan meghaltak, eltemette a primaria, s most azé. S úgy volt. Eljött a primar, s kimérte, s még egy darabocskát nyújtottuk a helyet.”
Ki segített, honnan van a harang, hogy tartják fenn a templomot? – felsorolni is képtelenség, mennyi kérdés merül fel egy ilyen történet hallatán. Azt kis kerülővel tudom meg, hogy a galaci katolikus egyházközség filiájává vált, rendezték a telekkönyvet, és Bori néni már azt is eldöntötte, haláluk után jelenlegi házukat is az egyházra hagyják, hogy használják közösségi házként búcsúkor, vagy mindig, amikor szükség van. Házuk jelenleg is így fungál, az egyházi ünnepek alkalmával itt gyűl össze a hetvenfőnyi katolikusság. Ahogy mondják, „lehet, legyünk többen, de lányainkat elvitték az oláhok”, év közben csak negyvenen vannak, a fiatalok külföldön dolgoznak, de Szent Keresztkor és a többi nagy ünnepen megtelik a templom. Kedvünkért Bori néni meghúzza a harangot, majd elmeséli a harang történetét is.
„A harangot vettük, siratkoztam, meddig hoztak. Az emberem csánt régebb egy ezerkilós kádat, adtuk a kádat, s egy putinát, melyikbe teszik a bort, s abból csánták, s még mit adott a világ. A galaci kombinátban lett meg, levélben írták, huszonkétmillió para (pénz – szerk. megj.) a harang. A pap mondta, nem bírjuk. Mondtam, lehet bírunk, lesz, s ne, itt van. Hazajöttem, s az egész, melyik bírt, kontribuilt, s mi adtunk, ami volt. Még leengedtek az árából. Eröst akartam, halljam a harangszót.” Keresztelnek és temetnek
Bori néni négy gyermeke is beszél magyarul, de mint minden családban, náluk is a vegyes házasságban született gyermekek már nem tudják nagyanyáik nyelvét. Ha a fiatalok katolikus templomban házasodnak, a gyermekeket is katolikusoknak keresztelik, ez ellenben nem jár együtt az etnikai identitás felvállalásával – illetve csak annyiban, amennyiben az a katolikus identitást jelenti –, és nem jelenti a nyelv megtartását.
A folteşti-i katolikus templomhoz vasárnap érkeztünk, néhány órával a délelőtti mise után, amikor a padok tele voltak Esztufujból származó csángókkal. A közösség délutánra már szétszéledt, de Fergyes Borbála, Bori néni népes családja addig nem engedte Ojtoz felé tartó útjára csoportunkat, amíg a házi készítésű meggypálinkát, a házi szőlőbort meg nem kóstoltuk, a savanyú levesből, a saramurából (hagyományos helyi halétel), csirkesültből jól be nem lakmároztunk. Adjon a jó Mária! – búcsúztunk, és Bori nénit még egyszer „lepózáltam” (lefényképeztem) a templom előtt azzal a két cinkával, akiket sokadiknak vett óvó szárnyai alá, és neveli őket. Legyen áldott az élete – mondtam utoljára, amire ő azt válaszolta, úgy legyen.
Fekete Réka
3szek.ro
Erdély.ma
A brăilai, galaci, konstancai katolikusok magyar eredetét majd minden csángókutató megemlíti, így nem csoda, hogy a Moldvát járók közül sokan felkeresik ezeket a közösségeket, személyesen győződve meg arról, a tömbrománságban is miként őrzik meg szokásaikat, csángó hagyományaikat, miközben szinte teljesen elveszítik apáik, anyáik nyelvét.
A Brăilán szolgáló Budó Kázmér atya magyarul jól tudó, csángó származású plébános, Galacon szintén csángó pap misézik, a konstancai Ieronem Iacob a Szabófalva melletti Dumafalváról származik. Minket mégsem ez a három, tömbben élő katolikus közösség foglalkoztatott, utunk célja találkozni a folteşti-i templomépítő csángó asszonnyal, és részt venni a dobrudzsai Ojtoz csángó lakosságával együtt az augusztus 15-i Nagyboldogasszony-búcsúban. Esztufuj és Lujzikalagor után a Szeret mentén folytattuk utunkat a regáti magyarok felé.
A csángók által legsűrűbben lakott Szeret mentén több mint húsz faluban élnek magyarul jelenleg is beszélő csángók, köztük Lészpeden, Lujzikalagorban, Rácsilában, Somoskán, Klézsén, Külsőrekecsinben, Lábnikban, Magyarfaluban 90 százalék fölötti a magyarnyelv-ismeret. Forrófalván, ahol a katolikus temetőben még mindig áll a XV. században épített, magyar feliratú fatemplom, ma már csak a helyiek alig háromnegyede tud vagy beszél magyarul. Bulai András, a templom jelenlegi egyetlen gondozója elmondása szerint „1435-ben volt állítva, úgy tudjuk, hogy a Vajda István idejében, így hallottuk az öregektől. A Vajda sokat harcolt a törökökkel, és úgy mondják, minden harc után, amit megnyert a törökökvel, csinált egy templomot. Onnan a dombról elhúzta a nyilat, és azt mondta, ahova a nyíl ér, ott csináljanak templomot. Volt egy nagy csereerdő, innen vágták a fát az építéshez. A templomot 1848-ban javították, meg van változtatva a deszkapadló és a fedél, és akkor elváltoztatták Szent Márton püspök nevére, addig volt Szűz Mária nevére szentelve. Mondanak misét Szent Mártonban november 11-én, akkor összegyűl a népség, mise után szolgálnak a síroknál és imádkoznak. Még mondanak misét november kettedikén, halottak napján, pünkösdkor itt kint, az udvaron, és még mikor meg talál halni egy ember, azt behozzák ide, mondanak misét és eltemetik.” Ebben a templomban volt kántor Petrás Ferenc, a kommunizmus idején Klézsén szolgált és a rendszer áldozatává vált Petrás Incze János édesapja. Emlékét egy fakereszt őrzi a templomban, melynek felirata szerint: „Petrás Ferenc megpihen, míg trombita szavára a nagy napon felserken. Elhunyt életének 68-dik esztendejében Forrófalván, kántorságának 50-dik esztendejében 1843-ban.”
A Szerettől a Prutig
Enyedfalvától Galacig csapós esőben tettük meg az utat, az égi áldás – az idei szárazságot tekintve az elnevezés ugyanvalóst igaz – elkísért egészen Folteşti-ig. Az utazás két szervezője, a székesfehérvári Posch Dániel, akivel korábban Moldva-járásaim során ismerkedtem meg, és barátja, a szintén székesfehérvári Hanyi Zsolt májusban már bejárta ezt az utat. Lelkesen magyarázzák, mi vonzotta őket erre a vidékre. Olvasmányaikból tudták, hogy a fekete-tengeri kijárat, a Duna-delta és a jó minőségű termőföld sok székely és erdélyi magyar kereskedőt vonzott az idők során a környékre, látni akarták ennek jelenlegi nyomait. A Galaccal mára egybenőtt Magyarréven ugyan nem élnek már magyarul beszélő emberek, de a városban mindenki tudja, hogy az a rész a Vadu Ungur, Magyarrév falu volt egykor. A galaci katolikus plébános mondta a májusi búcsúzáskor a Szent István városából érkező két fiatalembernek, hogy Folteşti-re kijár misézni, így kerültek ennek az ortodox nagy falunak katolikus szigetére, mi pedig ugyanezt az utat bejárva ismerkedtünk meg a hetvenhat éves, templomépítő Fergyes Borbálával.
A folteşti-i szent asszony
Utazás előtt néhány román nyelvű leírást olvastam erről a közel háromezer lakosú nagyközségről, amely Tîrgu Bujortól 12 km-re, Galactól 31 km-re fekszik, keleten a Moldovai Köztársasággal határos. Az első írásos feljegyzés 1448-ból származik, amikor Petru vajda földet adott a parasztoknak, hogy itt építsenek házakat. A Prut menti nagyközséghez, Folteşti-hez tartozik Stoicani falu is. A 2011-es népszámlálás szerint Folteşti községnek 2976 lakosa van, a helyi ortodox közösség több mint hatszázötven családból áll, a katolikusoké huszonhétből. A folteşti-i Szent Kereszt római katolikus templom építését 1993-ban kezdték meg és 1998-ban fejezték be, a templom búcsúját szeptember 14-én, Szent Kereszt Felemelkedésekor tartják. Ezekből a román nyelvű leírásokból ellenben nem derül ki, hogy a folteşti-i katolikusok honnan származnak és milyen nyelvet beszélnek.
Az ország keleti részén, a Szeret és a Prut alsó folyása, valamint a Duna között elterülő Galac megyében a tavalyi népszámláláskor 252-en vallották magukat magyarnak, ebből 225-en a megyeközpontban (ahol közel ezerötszáz katolikus él), tizenegyen Tecuci-on és tizenhatan a falvakban. A számok mögötti valóság ellenben az: aki ezen a vidéken katolikus, az mind Erdélyből, illetve Moldvából származó magyar ember.
„Amikor ide jöttünk, szektánkoknak tartottak, nem tudták, hogy miféle hitet tartunk. Úgy kínlódtunk húsz esztendeig. S mikor eljött a revolúció, s megmutitották Krisztust pe ecran, akkor kinyitotta az Isten az utat. S adott egy jelt, hogy csánjunk egy kicsike templomot. S aztán megmariltuk (megnöveltük – szerk. megj.), még tojébb, s még tojébb, meddig kijött nagyocskának” – vág bele találkozásunk első öt perce után Fergyes Borbála a templomépítés történetébe. Kértem, előbb kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, az 1971-es esztufuji árvízhez, amikor hetven család indult útnak a Bákó megyei faluból, mert negyvennapi esőzés után sokuknak a víz elvitte a házát, mások a földcsuszamlás elől menekültek.
Nem hagyták el a hitüket
Bori néni a Livezi községi Rossz patakról származik, Esztufujba ment férjhez, amikor Folteşti-re telepedtek, már megvolt mind a négy gyermeke: Mária, Virginia, István és András. Úgy emlékszik erre az időre, hogy mindenük megvolt, csak éppen az nem, ahol imádkozzanak. Mentek az ortodox templomba, ahol „mondta a páter, csánjatok keresztet, mint münk, de nem szerettük, kergettek ki a templomból, de akkor sem hagytuk el a hitünket”. A testvére ministráns volt gyermekkorában, majd Folteşti-en ő vállalta fel, hogy nála tartsák a miséket. „Volt nekem egy testvérem, az mind csak úgy szerette a jó Istent, s húsz esztendeig mentünk hezza a házba. Kikerítettek onnét is a kommunisztok. Jött a páter Galacról egyszer egy hónapban. Münk mulţumitok voltunk. Onnét is el akartak keríteni, s írt a testvérem Bukurestbe la ministrul cultelor, s akkor onnét jött két-három masina a primariához. Kérdik, itt vannak magyar katolikok? S mondja a primar, vagyon. S akkor kérdik, miért kergetitek el? Lássuk csak, hol imádkoznak. S akkor elmentek oda, s azt mondták, mától nem még mondtok nekik semmit. Ezek krestinok. Aztán így volt pînă la revoluţie. A verekedés után elmentem az én falumba, és meggyóntam, azt mondtam, én itt lettem, itt vagyok megkeresztelve, s innét adjatok nekem nagy imádságot, hogy bírjunk progreszálni. Ott még van egy kicsi templom, ez a templom azután van csánva. Én észbe tartottam, hogy csánják, s akkor én kikonturáltam a templomot és az emberem csánta utánam. S kijött exact, ahogy az én falumban van.”
Adtunk, ami volt
Nem hiszek a fülemnek, Bori néni azt mondja, tudott szabni, varrni, a gyermekeinek, másik négy nevelt gyermekének, tizenhét keresztgyermekének is ő varrt, miért ne rajzolhatna templomot.
„Mi akartunk csánni házat, de az Isten adott más gondot. S akkor azt mondtam, adjuk oda ezt a házat, odaadtuk a téglát, cementet, addig fel a tető alá mi csántuk az emberemmel, s onnantól nem bírtuk, mert nem volt fánk. Elmentem, keressek, s nem adtak, azt mondták, én csánok afacereát, s akkor elmentem a páterhez, ő azt mondta, ne búsulj, hozok én szponzort. Elhozta Galacról a két inginert, s azok mérték meg, mi kell a tetőnek. Azelőtt nem akartak adni helyet. Kaptam egy öreg oláhot, immár már kész volt, hogy haljon meg, s elmentem hezza, s mondtam, gyere ki, kérjelek meg valamire. Kijött, s kérdezte, mi kell neked. Mondom, kié az a hely, itt üres volt. Azt mondta, mikor azok az öregek onnan meghaltak, eltemette a primaria, s most azé. S úgy volt. Eljött a primar, s kimérte, s még egy darabocskát nyújtottuk a helyet.”
Ki segített, honnan van a harang, hogy tartják fenn a templomot? – felsorolni is képtelenség, mennyi kérdés merül fel egy ilyen történet hallatán. Azt kis kerülővel tudom meg, hogy a galaci katolikus egyházközség filiájává vált, rendezték a telekkönyvet, és Bori néni már azt is eldöntötte, haláluk után jelenlegi házukat is az egyházra hagyják, hogy használják közösségi házként búcsúkor, vagy mindig, amikor szükség van. Házuk jelenleg is így fungál, az egyházi ünnepek alkalmával itt gyűl össze a hetvenfőnyi katolikusság. Ahogy mondják, „lehet, legyünk többen, de lányainkat elvitték az oláhok”, év közben csak negyvenen vannak, a fiatalok külföldön dolgoznak, de Szent Keresztkor és a többi nagy ünnepen megtelik a templom. Kedvünkért Bori néni meghúzza a harangot, majd elmeséli a harang történetét is.
„A harangot vettük, siratkoztam, meddig hoztak. Az emberem csánt régebb egy ezerkilós kádat, adtuk a kádat, s egy putinát, melyikbe teszik a bort, s abból csánták, s még mit adott a világ. A galaci kombinátban lett meg, levélben írták, huszonkétmillió para (pénz – szerk. megj.) a harang. A pap mondta, nem bírjuk. Mondtam, lehet bírunk, lesz, s ne, itt van. Hazajöttem, s az egész, melyik bírt, kontribuilt, s mi adtunk, ami volt. Még leengedtek az árából. Eröst akartam, halljam a harangszót.” Keresztelnek és temetnek
Bori néni négy gyermeke is beszél magyarul, de mint minden családban, náluk is a vegyes házasságban született gyermekek már nem tudják nagyanyáik nyelvét. Ha a fiatalok katolikus templomban házasodnak, a gyermekeket is katolikusoknak keresztelik, ez ellenben nem jár együtt az etnikai identitás felvállalásával – illetve csak annyiban, amennyiben az a katolikus identitást jelenti –, és nem jelenti a nyelv megtartását.
A folteşti-i katolikus templomhoz vasárnap érkeztünk, néhány órával a délelőtti mise után, amikor a padok tele voltak Esztufujból származó csángókkal. A közösség délutánra már szétszéledt, de Fergyes Borbála, Bori néni népes családja addig nem engedte Ojtoz felé tartó útjára csoportunkat, amíg a házi készítésű meggypálinkát, a házi szőlőbort meg nem kóstoltuk, a savanyú levesből, a saramurából (hagyományos helyi halétel), csirkesültből jól be nem lakmároztunk. Adjon a jó Mária! – búcsúztunk, és Bori nénit még egyszer „lepózáltam” (lefényképeztem) a templom előtt azzal a két cinkával, akiket sokadiknak vett óvó szárnyai alá, és neveli őket. Legyen áldott az élete – mondtam utoljára, amire ő azt válaszolta, úgy legyen.
Fekete Réka
3szek.ro
Erdély.ma
2012. szeptember 13.
Egységesen folytatódik a moldvai magyar oktatás
Ebben a tanévben a magyar állam határozatlan időre szóló megbízása alapján a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szakszerű irányításával folytatódik a moldvai magyar oktatási program. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megértéssel lemondott az oktatási program megosztásáról, a Szeret-Klézse Alapítvány is integrálódott, alkalmazottai kivétel nélkül a RMPSZ-szel kötöttek munkaszerződést, elfogadva ennek feltételeit. Így egységes rendszerben folytatódik tovább a magyar oktatás Csángóföldön. Szeptember első két napján a RMPSZ a szovátai Teleki Oktatási Központban meg is tartotta első tanévnyitó képzését a pedagógusok részére. A találkozón a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a KEMCSE is képviseltette magát.
Burus-Siklódi Botond elnök részletesen ismertette az RMPSZ szervezet működését, melyen belül a moldvai oktatási program felügyeletét, irányítását az eddigi tiszteletbeli elnökre Lászlófy Pálra ruházták. Személyében a moldvai oktatási ügyekben rendkívül tapasztalt (2005-ig maga is rész vett benne), tanáremberként a tanárok munkáját átlátó, széles kapcsolatokkal rendelkező szakembert nyert a program. Márton Attila, lészpedi tanító továbbra is az oktatási program megbízott koordinátora, de már függetlenítve, csak a délutáni oktatásban vesz részt. A keresztszülők kapcsolattartója Szász Csilla lujzikalagori tanárnő lett.
Az RMPSZ jogtanácsosa ismertette a tanárokkal az új feltételeket tartalmazó munkaszerződéseket, melynek értelmében a tanároknak tantervet, minden hónap végén beszámolót kell készíteniük munkájukról és az oktatásban résztvevő tanulókról. Az előre kidolgozott három-lépcsős tanterv alapján a képzésen a pedagógusok már összeállították munkaterveiket mind az iskolai, mind az iskolán kívüli oktatási formákra Porsche Éva, elemi oktatásért felelős Hargita megyei tanfelügyelőnő irányításával.
Új, ígéretes megoldást talált az RMPSZ az oktatási helyszínek működtetésére, adminisztrációjára vonatkozóan. A tanárok minden hónapban szerződés alapján, egységesen 700 lej költségtérítési juttatást kapnak, amelyből az oktatási helyszín és a lakás bérlését valamint fenntartását – fűtés, villany, internet, kisebb javítások - önállóan fedezik. A megtakarítást, ha van, pedig mint bevételt 16%-kal leadózzák. Ez a nagy bizalommal megteremtett megoldás tehermentesíti az RMPSZ-t, önállóságot biztosít a tanároknak, és a helyszínek jobb színvonalon tartását eredményezheti. (Akinek kell, mindezek intézésében segítséget nyújtanak). Az RMPSZ megállapodott az MCSMSZ-szel, hogy a magyar házakban az ott tanító tanárok a fenti módon bérelik tőlük a tantermeket. A bevétel az MCSMSZ-é. Tanári kérésre, ebben a hónapban előleget utalnak, mert a tűzifát télire most kell megvenni.
Az új konstrukció anyagi fedezése az AMMOA-ra hárul. Az alapítvány és az RMPSZ közötti szerződés értelmében a támogatásokat maradéktalanuk átküldik az RMPSZ-nek. A befizetéseket tehát továbbra is az AMMOA számlájára
11742173 -20154778-00000000 kell eljuttatni. Ennek hangsúlyozása minden tisztségviselőnek, minden tanárnak és keresztszülőnek lelkiismereti kötelessége, mert a támogatásoktól függ a moldvai magyar oktatás jövője.
Az eddigi 24 helyszínnel szemben idén 26 helyen indul magyar oktatás. Nagy eredmény, hogy Forrófalván egyszerre iskolában és iskolán kívül is. Anton Nelu (Vajda János) közreműködésével.
Szakszervezet híján a tanárok titkos szavazással két képviselőt választottak maguk közül Ferencz András kosteleki és Petres László lujzikalagori tanárt, akik a jövőben közvetítenek az RMPSZ és a tanárok között.
Az RMPSZ célja, hogy az iskolán kívüli oktatást mielőbb integrálják az iskolákba. Hosszú távon ez ad ugyanis a társadalom, a szülők, és a gyerekek előtt tekintélyt, biztos magasabb színvonalat és jobb tanítási körülményeket az oktatásnak. A tanárok hatékony közreműködését várják ehhez a törekvéshez, Ahol lehet, ott a RMPSZ segít az iskolaigazgatókkal való tárgyalásban, ahol nem megy, ott természetesen megmarad az iskolán kívüli oktatás.
A vetélkedőket, népdalversenyeket továbbra is a megszokott módon megtartják. Költségeit a támogatók fogják viselni, hisz ezek már bejáratott, közismert programok, minden évben volt, aki kisebb-nagyobb mértékben támogatta. A következő tanévben pedig pályázati alapokból fogják tovább finanszírozni.
A csomagküldés a megszokott módon folytatódik, és a megérkezett csomagokról értesítést kap a KEMCSE, ami felkerül a honlapra (ez már tavasz óta jól működik). A leveleket egy bákói postafiókra lehet küldeni a jövőben, és Szász Csilla keresztszülő felelős gondoskodik majd címre juttatásáról. A postafiók címét később tesszük fel a honlapra. A választ a keresztgyermekek közvetlenül a keresztszülőnek juttatják el, a bélyegköltséget a tanári ellátmányból fedezik.
Fentiek meggyőzték a KEMCSE vezetőségének jelenlévő képviselőit (Pákozdi Judit elnök, Lázárné Sereg Borbála falugazda felelős, Büttner Sarolta továbbtanulásért felelős), hogy jó esély van rá, hogy az érintettek átgondolt együttműködésével a moldvai magyar oktatás egy új, magasabb szakmai színvonalat ígérő fejlődési szakaszba lépjen.
Pákozdi Judit, elnök
Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület
Erdély.ma
Ebben a tanévben a magyar állam határozatlan időre szóló megbízása alapján a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szakszerű irányításával folytatódik a moldvai magyar oktatási program. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megértéssel lemondott az oktatási program megosztásáról, a Szeret-Klézse Alapítvány is integrálódott, alkalmazottai kivétel nélkül a RMPSZ-szel kötöttek munkaszerződést, elfogadva ennek feltételeit. Így egységes rendszerben folytatódik tovább a magyar oktatás Csángóföldön. Szeptember első két napján a RMPSZ a szovátai Teleki Oktatási Központban meg is tartotta első tanévnyitó képzését a pedagógusok részére. A találkozón a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a KEMCSE is képviseltette magát.
Burus-Siklódi Botond elnök részletesen ismertette az RMPSZ szervezet működését, melyen belül a moldvai oktatási program felügyeletét, irányítását az eddigi tiszteletbeli elnökre Lászlófy Pálra ruházták. Személyében a moldvai oktatási ügyekben rendkívül tapasztalt (2005-ig maga is rész vett benne), tanáremberként a tanárok munkáját átlátó, széles kapcsolatokkal rendelkező szakembert nyert a program. Márton Attila, lészpedi tanító továbbra is az oktatási program megbízott koordinátora, de már függetlenítve, csak a délutáni oktatásban vesz részt. A keresztszülők kapcsolattartója Szász Csilla lujzikalagori tanárnő lett.
Az RMPSZ jogtanácsosa ismertette a tanárokkal az új feltételeket tartalmazó munkaszerződéseket, melynek értelmében a tanároknak tantervet, minden hónap végén beszámolót kell készíteniük munkájukról és az oktatásban résztvevő tanulókról. Az előre kidolgozott három-lépcsős tanterv alapján a képzésen a pedagógusok már összeállították munkaterveiket mind az iskolai, mind az iskolán kívüli oktatási formákra Porsche Éva, elemi oktatásért felelős Hargita megyei tanfelügyelőnő irányításával.
Új, ígéretes megoldást talált az RMPSZ az oktatási helyszínek működtetésére, adminisztrációjára vonatkozóan. A tanárok minden hónapban szerződés alapján, egységesen 700 lej költségtérítési juttatást kapnak, amelyből az oktatási helyszín és a lakás bérlését valamint fenntartását – fűtés, villany, internet, kisebb javítások - önállóan fedezik. A megtakarítást, ha van, pedig mint bevételt 16%-kal leadózzák. Ez a nagy bizalommal megteremtett megoldás tehermentesíti az RMPSZ-t, önállóságot biztosít a tanároknak, és a helyszínek jobb színvonalon tartását eredményezheti. (Akinek kell, mindezek intézésében segítséget nyújtanak). Az RMPSZ megállapodott az MCSMSZ-szel, hogy a magyar házakban az ott tanító tanárok a fenti módon bérelik tőlük a tantermeket. A bevétel az MCSMSZ-é. Tanári kérésre, ebben a hónapban előleget utalnak, mert a tűzifát télire most kell megvenni.
Az új konstrukció anyagi fedezése az AMMOA-ra hárul. Az alapítvány és az RMPSZ közötti szerződés értelmében a támogatásokat maradéktalanuk átküldik az RMPSZ-nek. A befizetéseket tehát továbbra is az AMMOA számlájára
11742173 -20154778-00000000 kell eljuttatni. Ennek hangsúlyozása minden tisztségviselőnek, minden tanárnak és keresztszülőnek lelkiismereti kötelessége, mert a támogatásoktól függ a moldvai magyar oktatás jövője.
Az eddigi 24 helyszínnel szemben idén 26 helyen indul magyar oktatás. Nagy eredmény, hogy Forrófalván egyszerre iskolában és iskolán kívül is. Anton Nelu (Vajda János) közreműködésével.
Szakszervezet híján a tanárok titkos szavazással két képviselőt választottak maguk közül Ferencz András kosteleki és Petres László lujzikalagori tanárt, akik a jövőben közvetítenek az RMPSZ és a tanárok között.
Az RMPSZ célja, hogy az iskolán kívüli oktatást mielőbb integrálják az iskolákba. Hosszú távon ez ad ugyanis a társadalom, a szülők, és a gyerekek előtt tekintélyt, biztos magasabb színvonalat és jobb tanítási körülményeket az oktatásnak. A tanárok hatékony közreműködését várják ehhez a törekvéshez, Ahol lehet, ott a RMPSZ segít az iskolaigazgatókkal való tárgyalásban, ahol nem megy, ott természetesen megmarad az iskolán kívüli oktatás.
A vetélkedőket, népdalversenyeket továbbra is a megszokott módon megtartják. Költségeit a támogatók fogják viselni, hisz ezek már bejáratott, közismert programok, minden évben volt, aki kisebb-nagyobb mértékben támogatta. A következő tanévben pedig pályázati alapokból fogják tovább finanszírozni.
A csomagküldés a megszokott módon folytatódik, és a megérkezett csomagokról értesítést kap a KEMCSE, ami felkerül a honlapra (ez már tavasz óta jól működik). A leveleket egy bákói postafiókra lehet küldeni a jövőben, és Szász Csilla keresztszülő felelős gondoskodik majd címre juttatásáról. A postafiók címét később tesszük fel a honlapra. A választ a keresztgyermekek közvetlenül a keresztszülőnek juttatják el, a bélyegköltséget a tanári ellátmányból fedezik.
Fentiek meggyőzték a KEMCSE vezetőségének jelenlévő képviselőit (Pákozdi Judit elnök, Lázárné Sereg Borbála falugazda felelős, Büttner Sarolta továbbtanulásért felelős), hogy jó esély van rá, hogy az érintettek átgondolt együttműködésével a moldvai magyar oktatás egy új, magasabb szakmai színvonalat ígérő fejlődési szakaszba lépjen.
Pákozdi Judit, elnök
Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület
Erdély.ma
2013. április 11.
Moldvában csángómagyarokat tanító pedagógusok továbbképzése Lakiteleken
A moldvai csángók magyar falvaiban élő és ott dolgozó pedagógusok részére szervezett egyhetes továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola.
A képzésen 22 csángómagyar településről harminc tanító vett részt, akik a magyar nyelvet tanítják a falvak iskoláiban - mondta az MTI-nek Márton Attila, aki a tanítók szakmai munkáját koordinálja Lakiteleken, de otthon Moldvában is.
A vendégek Banána, Buda, Diószeg, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Frumósza, Gajdár, Klézse, Kostelek, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településről érkeztek a csütörtökön záruló rendezvényre, amelynek témája az erőszakmentes kommunikáció volt.
"Mindannyian elkötelezettek vagyunk a magyar nyelv tanítása iránt, iskolában és iskolán kívül, hogy óvjuk nyelvünket és kultúránkat, mert csak ez tarthat össze minket a következő ezer éven át" - fogalmazott Márton Attila.
Hangsúlyozta: az oktatási programban a tanító a kulcsember, mert rajta áll vagy bukik a magyar oktatás a faluban, mert neki kell megtalálnia az összhangot a hivatalos szervekkel, a gyerekekkel, a szülőkkel.
A Lészpeden élő tanító elmondta: az ezeréves határtól is csaknem száz kilométerrel távolabb fekvő négyezer lakosú település 80 százaléka csángómagyar. A családokban a szülők még beszélik a magyar nyelvet, a hivatalokban is lehet magyarul beszélni. A távoli település alpolgármestere felvette a magyar állampolgárságot, a példáját egyre többen követik - tette hozzá.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke 2012 decemberében járt Moldvában, akkor hívta meg a moldvai magyar oktatási programban dolgozó pedagógusokat a Bács-Kiskun megyei településre.
A moldvai csángók magyar falvaiban élő és ott dolgozó pedagógusok részére szervezett egyhetes továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola.
A képzésen 22 csángómagyar településről harminc tanító vett részt, akik a magyar nyelvet tanítják a falvak iskoláiban - mondta az MTI-nek Márton Attila, aki a tanítók szakmai munkáját koordinálja Lakiteleken, de otthon Moldvában is.
A vendégek Banána, Buda, Diószeg, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Frumósza, Gajdár, Klézse, Kostelek, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településről érkeztek a csütörtökön záruló rendezvényre, amelynek témája az erőszakmentes kommunikáció volt.
"Mindannyian elkötelezettek vagyunk a magyar nyelv tanítása iránt, iskolában és iskolán kívül, hogy óvjuk nyelvünket és kultúránkat, mert csak ez tarthat össze minket a következő ezer éven át" - fogalmazott Márton Attila.
Hangsúlyozta: az oktatási programban a tanító a kulcsember, mert rajta áll vagy bukik a magyar oktatás a faluban, mert neki kell megtalálnia az összhangot a hivatalos szervekkel, a gyerekekkel, a szülőkkel.
A Lészpeden élő tanító elmondta: az ezeréves határtól is csaknem száz kilométerrel távolabb fekvő négyezer lakosú település 80 százaléka csángómagyar. A családokban a szülők még beszélik a magyar nyelvet, a hivatalokban is lehet magyarul beszélni. A távoli település alpolgármestere felvette a magyar állampolgárságot, a példáját egyre többen követik - tette hozzá.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke 2012 decemberében járt Moldvában, akkor hívta meg a moldvai magyar oktatási programban dolgozó pedagógusokat a Bács-Kiskun megyei településre.
2013. szeptember 23.
Elfogyóban a moldvai magyarság?
Petrás Incze Jánosra, a csángó misszionáriusra emlékeztek szeptember 21-én Egerben, születésének 200. évfordulója alkalmából. Petrás a teológiát Egerben végezte, 1836-ban szentelték fel, majd visszatért szülőföldjére, ahol sokat tett a moldvai magyar kultúra fenntartásáért és megörökítéséért A klézsei pap volt az első csángó folklorista, gyűjtéseit a Magyar Nyelvőr is publikálta. A Rádió Orient műsorában Tampu Stelián, a Csángó tükör főszerkesztője beszélt a moldvai magyarok múltjáról és jelenéről.
A csángó helyett pontosabb a moldvai magyarság kifejezést használni. Románia keleti megyéiben, a történelmi Moldvában már a honfoglalás kora óta élnek magyarok, a székely migráció pedig időről-időre megerősítette a román tömb által körülvett magyar közösséget. A csángó név egyik magyarázata, hogy az gúnynévként ragadt a keletre vándorló székelyekre, akik több hullámban érkeztek, a szó ugyanis ’vándorló’, ’tekergő’ jelentéssel is bírhat.
A megkülönböztetés ma is él Moldvában: a már évszázadokkal korábban ott élő magyarokat a később érkezett székelyek csángónak nevezték, de magukat székely magyarnak vallották. Moldva északi részén, Románvásár környékén találhatók a régebbi közösség leszármazottai, egy újabb székely hullám az 1764-es Madéfalvi veszedelem után érkezett, ők alkotják a déli székelyes csángók zömét.
A moldvai magyar közösség legősibb magjának eredete vitatott. Egyes magyarázatok szerint az Etelköz elhagyása után a Szeret menti kiváló legelőknél telepedett meg a honfoglalók egy csoportja. Más vélemény szerint a kora középkorban a vidék a kunok szállásterülete volt, ők pedig beolvadtak a később érkező magyar népcsoportok közé. Ezt az elméletet osztja a műsor vendége, Tampu Stelián is. Folynak genetikai kutatások moldvai magyar településeken és az eddigi eredmények alátámasztják a kun örökség meglétét – tette hozzá a Csángó tükör főszerkesztője.
A 13. században a Német Lovagrend hatására megindult a római kereszténység térnyerése a kora középkori magyar állam határaitól keletre is. Feltehetően e hatásnak köszönhető a Moldvai magyarok erős kötődése a katolikus valláshoz, amit tovább mélyített az olasz hittérítők munkája a 19-20. század folyamán. Az identitás sarokkövei a vallás és a nyelv. Ma az ortodox Románia északkeleti megyéiben mintegy 250 ezer katolikus hívő él, ez a szám a nagyrészt már asszimilálódott, így román öntudattal rendelkező magyarságot jelöli. Moldvában az elmúlt 20 évben töredékére csökkent a magyar nyelvet beszélők közössége, míg 1992-ben 62 ezer főt számláltak, 2002-ben ez 45 ezerre esett vissza. Napjainkban már csak „5-7 ezerre becsülhető a magyarul beszélő és magyar öntudatú moldvaiak száma” – mondta el Tampu Stelián a magyar nyelvű oktatásban részt vevő gyerekek és szüleik létszámára hivatkozva.
Petrás Incze János kántor családba született 200 évvel ezelőtt Forrófalván. Születése évfordulója alkalmából az Egri Hittudományi Főiskola emlékülést szervezett szeptember 21-én. A rendezvénynek a jeles folklorista szerzetes egykori nevelőintézménye ad otthont. Egerben lépett Petrás a minorita rendbe, 1836-ban szentelték fel, nem sokkal később hazaküldték missziós munkára Moldvába. Pusztinában kezdte szolgálatát, majd Klézse plébánosa lett. Olasz felettesét kísérve Borszékre megismerkedett Döbrentei Gáborral, a Magyar Tudományos Akadémia első titkárával. Az érdeklődő Döbrentei Petrás révén a csángók helyzetéről, kultúrájáról informálódott, néprajzi megfigyelései és népdal gyűjtései, melyeket a Magyar Nyelvőr is publikált, levelezés útján hívta fel a hazai figyelmet a távoli magyar közösségre. „1861-ben létrejött a Szent László Társulat azért, hogy a Moldvában élő magyarok gazdasági, szociális és kulturális segítését előmozdítsa” – fejtette ki a Csángó Tükör főszerkesztője. Petrás Incze János vállalta az érkező adományok és a támogatott templomépítés koordinációját, az elszigetelt magyar közösségekért kitartóan dolgozott haláláig.
Az emlékülés egyik fő szervezője a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, melynek névadója a jeles Szabófalvi költő, akit Reményik Sándor ihletett. Az egyesület célkitűzése a Moldvai magyarok kultúrájának ápolása, megismertetése, kapcsolattartás a testvérszervezetekkel és hazánkba érkező moldvaiak felkarolása.
orientpress.hu
Erdély.ma
Petrás Incze Jánosra, a csángó misszionáriusra emlékeztek szeptember 21-én Egerben, születésének 200. évfordulója alkalmából. Petrás a teológiát Egerben végezte, 1836-ban szentelték fel, majd visszatért szülőföldjére, ahol sokat tett a moldvai magyar kultúra fenntartásáért és megörökítéséért A klézsei pap volt az első csángó folklorista, gyűjtéseit a Magyar Nyelvőr is publikálta. A Rádió Orient műsorában Tampu Stelián, a Csángó tükör főszerkesztője beszélt a moldvai magyarok múltjáról és jelenéről.
A csángó helyett pontosabb a moldvai magyarság kifejezést használni. Románia keleti megyéiben, a történelmi Moldvában már a honfoglalás kora óta élnek magyarok, a székely migráció pedig időről-időre megerősítette a román tömb által körülvett magyar közösséget. A csángó név egyik magyarázata, hogy az gúnynévként ragadt a keletre vándorló székelyekre, akik több hullámban érkeztek, a szó ugyanis ’vándorló’, ’tekergő’ jelentéssel is bírhat.
A megkülönböztetés ma is él Moldvában: a már évszázadokkal korábban ott élő magyarokat a később érkezett székelyek csángónak nevezték, de magukat székely magyarnak vallották. Moldva északi részén, Románvásár környékén találhatók a régebbi közösség leszármazottai, egy újabb székely hullám az 1764-es Madéfalvi veszedelem után érkezett, ők alkotják a déli székelyes csángók zömét.
A moldvai magyar közösség legősibb magjának eredete vitatott. Egyes magyarázatok szerint az Etelköz elhagyása után a Szeret menti kiváló legelőknél telepedett meg a honfoglalók egy csoportja. Más vélemény szerint a kora középkorban a vidék a kunok szállásterülete volt, ők pedig beolvadtak a később érkező magyar népcsoportok közé. Ezt az elméletet osztja a műsor vendége, Tampu Stelián is. Folynak genetikai kutatások moldvai magyar településeken és az eddigi eredmények alátámasztják a kun örökség meglétét – tette hozzá a Csángó tükör főszerkesztője.
A 13. században a Német Lovagrend hatására megindult a római kereszténység térnyerése a kora középkori magyar állam határaitól keletre is. Feltehetően e hatásnak köszönhető a Moldvai magyarok erős kötődése a katolikus valláshoz, amit tovább mélyített az olasz hittérítők munkája a 19-20. század folyamán. Az identitás sarokkövei a vallás és a nyelv. Ma az ortodox Románia északkeleti megyéiben mintegy 250 ezer katolikus hívő él, ez a szám a nagyrészt már asszimilálódott, így román öntudattal rendelkező magyarságot jelöli. Moldvában az elmúlt 20 évben töredékére csökkent a magyar nyelvet beszélők közössége, míg 1992-ben 62 ezer főt számláltak, 2002-ben ez 45 ezerre esett vissza. Napjainkban már csak „5-7 ezerre becsülhető a magyarul beszélő és magyar öntudatú moldvaiak száma” – mondta el Tampu Stelián a magyar nyelvű oktatásban részt vevő gyerekek és szüleik létszámára hivatkozva.
Petrás Incze János kántor családba született 200 évvel ezelőtt Forrófalván. Születése évfordulója alkalmából az Egri Hittudományi Főiskola emlékülést szervezett szeptember 21-én. A rendezvénynek a jeles folklorista szerzetes egykori nevelőintézménye ad otthont. Egerben lépett Petrás a minorita rendbe, 1836-ban szentelték fel, nem sokkal később hazaküldték missziós munkára Moldvába. Pusztinában kezdte szolgálatát, majd Klézse plébánosa lett. Olasz felettesét kísérve Borszékre megismerkedett Döbrentei Gáborral, a Magyar Tudományos Akadémia első titkárával. Az érdeklődő Döbrentei Petrás révén a csángók helyzetéről, kultúrájáról informálódott, néprajzi megfigyelései és népdal gyűjtései, melyeket a Magyar Nyelvőr is publikált, levelezés útján hívta fel a hazai figyelmet a távoli magyar közösségre. „1861-ben létrejött a Szent László Társulat azért, hogy a Moldvában élő magyarok gazdasági, szociális és kulturális segítését előmozdítsa” – fejtette ki a Csángó Tükör főszerkesztője. Petrás Incze János vállalta az érkező adományok és a támogatott templomépítés koordinációját, az elszigetelt magyar közösségekért kitartóan dolgozott haláláig.
Az emlékülés egyik fő szervezője a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, melynek névadója a jeles Szabófalvi költő, akit Reményik Sándor ihletett. Az egyesület célkitűzése a Moldvai magyarok kultúrájának ápolása, megismertetése, kapcsolattartás a testvérszervezetekkel és hazánkba érkező moldvaiak felkarolása.
orientpress.hu
Erdély.ma
2013. november 28.
Szórványhiányok: szakmai oktatás és magyar gyerekek
Az egyre romló demográfiai adatok mellett a szakoktatás teljes hiánya, illetve a nem kielégítő támogatási rendszer is veszélyezteti a szórványbeli magyar nyelvű oktatást. Háttérintézmények hiányában a megszűnés fenyegeti az iskolák többségét.
Az évtized végéig 235 erdélyi településen szűnhet meg a magyar iskola. Ezekben a helységekben ugyanis jelenleg már csak 4–6 gyereket íratnak be évente az első, illetve ötödik osztályba, az elmúlt esztendőkben pedig nem született két magyar csecsemőnél több. A Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Kutatóközpont Iskolák veszélyben című kutatói programja szerint mivel más közeli településen sem biztosított a magyar nyelvű oktatás, 2020-ra a meglévő néhány magyar gyerek valószínűleg csak román nyelven tanulhat. Az elmúlt évtizedekben is tapasztalt népességfogyás most éri el a mélypontot, és élesen kihat az iskolai populáció alakulására is. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a szövetség által is támogatott kutatási program adatait ismertetve a magyar szórvány napja alkalmából Nagyenyeden tartott konferencián kifejtette: az új demográfiai helyzet új megközelítést, helyi, megyei és regionális szintű oktatási cselekvési tervek készítését követeli meg. Ezt indokolja az oktatási törvény is, amely a központosítás felszámolására törekszik, de a célként kitűzött kisebbségi autonómia is megköveteli a helyi közösség pontos önismeretét, saját tényszerű helyzetelemzését. Magyari szerint a régiónként differenciált demográfiai mutatók szintén a helyi szintű megközelítést szorgalmazzák.
Az RMDSZ Főtitkársága az említett demográfiai adatok ismeretében rövid és középtávú regionális oktatási tervek készítését kezdeményezte. Első körben több hónapos műhelymunka, széles társadalmi konzultáció során a helybeliek és szakmabeliek döntik el, milyen megoldást érdemes választani az aktuális helyzetre.
A hiányzó láncszem
Az enyedi konferencián az erdélyi magyar oktatás nem túl egészséges szerkezetére is felhívták a figyelmet: az erdélyi magyar gyerekeknek csupán egyötöde tanul szakmát, és mivel a magyar nyelvű kínálat csak a székely megyékben biztosított, a diákok fele román nyelven kényszerül tanulni. Szórványban, de tömbmagyar vidéken is – például Biharban vagy Szatmárban – számos magyar gyerek épp a magyar nyelvű szakoktatás hiányában választja a román iskolát.
A helyzetre többek között az átszervezés jelenthetné a megoldást, ha megyén, régión belül újraoszthatnák a magyar osztályokat. A magyar szakosztályok indításához elméleti osztályok indításáról kellene lemondani, a meglévő nagyvárosiakat újraosztani a kerületi, megyei szinten a kisvárosi iskolák javára. A szakiskolai osztályok révén ugyanakkor növelni is lehetne az osztályok számát, ha sikerül visszacsalogatni a korábban román iskolát választó gyerekeket. Számos neves iskola azonban ódzkodik a szakoktatástól attól tartva, hogy beindítása presztízsveszteséggel járna. Magyari Tivadar szerint az említett szakoktatás mellett a szabad verseny, a diákokat szélesebb körből összegyűjtő szórványkollégiumok, illetve a helyi politikai alkuk jelenthetnek gyengébb alternatív megoldást a magyar nyelvű oktatás fenntartására.
Nem féltek a presztízsvesztéstől
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium a ritka pozitív példa: nem riadtak vissza a presztízsvesztés veszélyétől, nyolc évvel ezelőtt felvállalták a szakoktatás beindítását. Szőcs Ildikó igazgató szerint ennek is köszönhető, hogy bár az iskola szórványban működik, nem csökken a diáklétszám, a nagymúltú kollégium – amely ma is számos erdélyi régióból vonz diákokat – akár a Fehér megyei tanulók révén is fenn tudna maradni. A szakoktatásnak azonban egy bizonyos stratégia mentén kell beindulnia. Mivel egyetlen iskola nem tud több szakot felvállalni, és nincs értelme ugyanazon szak beindításának több iskolában, fontos lenne régiók mentén leosztani a szakterületeket az adott térség gazdasági helyzetéhez is igazodva.
A szórványban fontos, széles körből diákokat vonzó bentlakásos iskolák fennmaradásának biztosítékát az ösztöndíjprogramban látja Szőcs Ildikó. Mint elmondta, Enyeden a keresztszülő-program révén 55 diáknak nyújtanak ingyenes ellátást. A közösségi élmény biztosítása a legfontosabb, s ha a fiatalok ezt nem kapják meg magyar iskolában, román területen keresik majd.
Ellensúlyozás nyelvtanítással
Beszterce-Naszód megyében is a román oktatásban keresi a boldogulást a magyar gyerekek jelentős százaléka, a pedagógusok szerint a negatív demográfiai mutatók mellett a szakoktatás már említett hiánya miatt is. A hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megye 26 magyar iskolájából három szűnt meg: 2005 óta Somkeréken, Bacában és Nagysajóban nem lehet már magyar nyelven tanulni. Az Iskolák veszélyben program adatai szerint az egyre csökkenő gyereklétszám miatt az évtized végére a Beszterce környéki oktatási régióban már csak két (a besztercei és a szentmátéi), míg a Bethlen környékiben öt – az árpástói, a bethleni, a felőri, a magyardécsei és a vicei – iskola fennmaradása biztosított, utóbbi kettőé a településeken működő szórványkollégiumok jóvoltából.
A besztercei oktatási térség egyik fontos magyar szigetének számító, 85 százalékban magyarlakta Cegőtelke elemi iskolájában ma tizenöt magyar gyerek tanul egyetlen összevont osztályban, az óvodában tizenhatan vannak. A román tagozatra beíratott kilenc gyereknek szinte mindegyike vegyes házasságból származik, Székely Lilla tanítónő elmondása szerint eddig egyetlen esetben fordult elő, hogy magyar tagozatra írattak vegyes házasságból született gyereket. A beolvadási tendencia ellensúlyozásaként az egyébként magyar végzettségű, de évtizedek óta román tagozaton tanító pedagógus választott tárgyként magyar nyelvre oktatja diákjait – románokat és vegyes házasságból származókat egyaránt.
Elsősorban a községközpontbeli román iskola közelsége motiválja a szülőket, hogy román nyelven taníttassák gyerekeiket. Ma még csak a vegyes házasságból származók választják a román iskolát, félő azonban, hogy a támogatási rendszer átalakulásával, a magyar kormány által biztosított oktatási-nevelési támogatás folyósításának esetleges megszűnésével egyre több magyar szülő dönt hasonlóan. A magyar nyelvű oktatás választása ugyanis súlyos anyagi pluszterhet ró a szülőkre, amit ma még sokan vállalnak. Az alig 6 kilométerre fekvő Szászlekence román tanintézetébe iskolabusz viszi a diákokat, míg a jóval nagyobb távolságra – Szentmátéban, Tekében vagy Besztercén – található magyar iskolákba való eljutást, vagy a bentlakást a szülőnek saját zsebből kell finanszíroznia. Ráadásul magyar nyelven csak elméleti oktatásban részesülhetnek a gyerekek, holott egyre több szülő szakmára taníttatná csemetéjét, a diákok egy része pedig nem is alkalmas középiskolai vagy egyetemi tanulmányokra.
Bástya a szórványban
„A magyar nyelvű szakoktatás hiánya hatalmas hátrány, számos színmagyar településen okoz problémát” – jelenti ki lapunknak Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke is. Az 5–8 osztályos iskola pedagógusai hét éve alapították a szórványkollégiumot, csángómagyar gyerekek „importálásával” biztosítva a magyar tanintézet fennmaradását. A vicei Bástya Csángó-Szórványmagyar Kollégiumban jelenleg harmincegy gyerek lakik, tizennégyen Bákó megyéből, a többiek Óradnáról, illetve mezőségi szórványtelepülésekről érkeztek, ahol megszűnt vagy megszűnőben van a magyar iskola. A vicei után létesült magyardécsei kollégium tizenegy gyereknek biztosít szállást és ingyenes ellátást, az öt óradnai, négy forrófalvi és két marosjárai gyerek révén sikerült megmenteni a felszámolástól a cseresznyéjéről híres színmagyar település iskoláját.
Az egyesület emellett tizenegy csángóföldi, a vicei iskolából kikerült gyerek továbbtanulását is biztosítja: ketten Besztercén, ketten Hargita megyében, ketten Gyulafehérváron, hatan pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanulnak, utóbbiak turisztika szakoktatáson. A mezőségi diákoknak szüleik biztosítják a szintén magyar nyelvű továbbtanulást. „Elsősorban olyan iskolákba irányítjuk őket, ahol szükség van gyerekekre, de magyar közösség is van – sorolja a választási kritériumokat Kerekes Zoltán. – Gondot okoz, hogy kevés helyen van magyar szakoktatás. Ez hatalmas lemaradás a román nyelvű tanintézetekhez képest, hiszen nem mindenki való elméleti líceumba, pedig magyar nyelven csak ez biztosított számukra.” Az egyesületi elnök, aki maga is pedagógus, abban bízik, hogy néhány év múlva, a Téka Alapítvány szamosújvári iskolájának felépültével a magyar szakképzés is biztosított lesz a Mezőségen.
Elégtelen támogatás
Beszterce-Naszód megyében nemcsak a magyar, de a román közösségben is gond a gyerekhiány, mivel a fiatalok nagy része külföldön vállal munkát. A demográfiai adatok romlását a „bástyások” is tapasztalják: míg 2005-ben öt mezőségi faluból jártak hozzájuk diákok, ma csak kettőből érkeznek. A Mezőveresegyházáról ingázókat ráadásul csak a román iskola helyszínéig, Magyarborzásig viszi az iskolabusz: Kékes község polgármestere pénzhiányra hivatkozva nem akarta finanszírozni a magyar gyerekek szállítását Vicéig, így a Bástya Egyesületnek is be kellett szállnia a költségekbe. Eközben a kollégiumok működése soha nem biztosított teljes mértékben. Nemzeti jelentőségű intézményként költségvetésének 60–70 százalékát normatív támogatásként kapja a Bástya, a többit „össze kell kalapozni” – mondja Kerekes Zoltán. November 23-án például Désen rendeztek a kollégiumok javára jótékonysági estet.
Bár mindkét helyszínen építkeznének, és Bethlenben is nyitnának egy kollégiumot, a tervek megvalósulása a támogatásoktól függ, miközben a megye magyar iskoláinak megszűnésével egyre nagyobb igény lesz munkájukra. „A háttérintézmények nélküli magyar iskolák megszűnnek, legyenek egyesületiek, egyháziak vagy bármilyen mások” – vetíti elő a sötét jövőt az egyesületi elnök. Intézményeikben egyelőre a csángó gyerekek vannak többségben, de az arányok kezdenek elmozdulni a mezőségiek irányába. Kerekes Zoltán azt mondja: a demográfiai mutatók ismeretében készek bárkivel konzultálni a megoldás megtalálása érdekében, ha a partner nem politikai akciónak szánja kezdeményezését, hanem valóban a szórványkérdésre keresi a választ.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az egyre romló demográfiai adatok mellett a szakoktatás teljes hiánya, illetve a nem kielégítő támogatási rendszer is veszélyezteti a szórványbeli magyar nyelvű oktatást. Háttérintézmények hiányában a megszűnés fenyegeti az iskolák többségét.
Az évtized végéig 235 erdélyi településen szűnhet meg a magyar iskola. Ezekben a helységekben ugyanis jelenleg már csak 4–6 gyereket íratnak be évente az első, illetve ötödik osztályba, az elmúlt esztendőkben pedig nem született két magyar csecsemőnél több. A Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Kutatóközpont Iskolák veszélyben című kutatói programja szerint mivel más közeli településen sem biztosított a magyar nyelvű oktatás, 2020-ra a meglévő néhány magyar gyerek valószínűleg csak román nyelven tanulhat. Az elmúlt évtizedekben is tapasztalt népességfogyás most éri el a mélypontot, és élesen kihat az iskolai populáció alakulására is. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a szövetség által is támogatott kutatási program adatait ismertetve a magyar szórvány napja alkalmából Nagyenyeden tartott konferencián kifejtette: az új demográfiai helyzet új megközelítést, helyi, megyei és regionális szintű oktatási cselekvési tervek készítését követeli meg. Ezt indokolja az oktatási törvény is, amely a központosítás felszámolására törekszik, de a célként kitűzött kisebbségi autonómia is megköveteli a helyi közösség pontos önismeretét, saját tényszerű helyzetelemzését. Magyari szerint a régiónként differenciált demográfiai mutatók szintén a helyi szintű megközelítést szorgalmazzák.
Az RMDSZ Főtitkársága az említett demográfiai adatok ismeretében rövid és középtávú regionális oktatási tervek készítését kezdeményezte. Első körben több hónapos műhelymunka, széles társadalmi konzultáció során a helybeliek és szakmabeliek döntik el, milyen megoldást érdemes választani az aktuális helyzetre.
A hiányzó láncszem
Az enyedi konferencián az erdélyi magyar oktatás nem túl egészséges szerkezetére is felhívták a figyelmet: az erdélyi magyar gyerekeknek csupán egyötöde tanul szakmát, és mivel a magyar nyelvű kínálat csak a székely megyékben biztosított, a diákok fele román nyelven kényszerül tanulni. Szórványban, de tömbmagyar vidéken is – például Biharban vagy Szatmárban – számos magyar gyerek épp a magyar nyelvű szakoktatás hiányában választja a román iskolát.
A helyzetre többek között az átszervezés jelenthetné a megoldást, ha megyén, régión belül újraoszthatnák a magyar osztályokat. A magyar szakosztályok indításához elméleti osztályok indításáról kellene lemondani, a meglévő nagyvárosiakat újraosztani a kerületi, megyei szinten a kisvárosi iskolák javára. A szakiskolai osztályok révén ugyanakkor növelni is lehetne az osztályok számát, ha sikerül visszacsalogatni a korábban román iskolát választó gyerekeket. Számos neves iskola azonban ódzkodik a szakoktatástól attól tartva, hogy beindítása presztízsveszteséggel járna. Magyari Tivadar szerint az említett szakoktatás mellett a szabad verseny, a diákokat szélesebb körből összegyűjtő szórványkollégiumok, illetve a helyi politikai alkuk jelenthetnek gyengébb alternatív megoldást a magyar nyelvű oktatás fenntartására.
Nem féltek a presztízsvesztéstől
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium a ritka pozitív példa: nem riadtak vissza a presztízsvesztés veszélyétől, nyolc évvel ezelőtt felvállalták a szakoktatás beindítását. Szőcs Ildikó igazgató szerint ennek is köszönhető, hogy bár az iskola szórványban működik, nem csökken a diáklétszám, a nagymúltú kollégium – amely ma is számos erdélyi régióból vonz diákokat – akár a Fehér megyei tanulók révén is fenn tudna maradni. A szakoktatásnak azonban egy bizonyos stratégia mentén kell beindulnia. Mivel egyetlen iskola nem tud több szakot felvállalni, és nincs értelme ugyanazon szak beindításának több iskolában, fontos lenne régiók mentén leosztani a szakterületeket az adott térség gazdasági helyzetéhez is igazodva.
A szórványban fontos, széles körből diákokat vonzó bentlakásos iskolák fennmaradásának biztosítékát az ösztöndíjprogramban látja Szőcs Ildikó. Mint elmondta, Enyeden a keresztszülő-program révén 55 diáknak nyújtanak ingyenes ellátást. A közösségi élmény biztosítása a legfontosabb, s ha a fiatalok ezt nem kapják meg magyar iskolában, román területen keresik majd.
Ellensúlyozás nyelvtanítással
Beszterce-Naszód megyében is a román oktatásban keresi a boldogulást a magyar gyerekek jelentős százaléka, a pedagógusok szerint a negatív demográfiai mutatók mellett a szakoktatás már említett hiánya miatt is. A hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megye 26 magyar iskolájából három szűnt meg: 2005 óta Somkeréken, Bacában és Nagysajóban nem lehet már magyar nyelven tanulni. Az Iskolák veszélyben program adatai szerint az egyre csökkenő gyereklétszám miatt az évtized végére a Beszterce környéki oktatási régióban már csak két (a besztercei és a szentmátéi), míg a Bethlen környékiben öt – az árpástói, a bethleni, a felőri, a magyardécsei és a vicei – iskola fennmaradása biztosított, utóbbi kettőé a településeken működő szórványkollégiumok jóvoltából.
A besztercei oktatási térség egyik fontos magyar szigetének számító, 85 százalékban magyarlakta Cegőtelke elemi iskolájában ma tizenöt magyar gyerek tanul egyetlen összevont osztályban, az óvodában tizenhatan vannak. A román tagozatra beíratott kilenc gyereknek szinte mindegyike vegyes házasságból származik, Székely Lilla tanítónő elmondása szerint eddig egyetlen esetben fordult elő, hogy magyar tagozatra írattak vegyes házasságból született gyereket. A beolvadási tendencia ellensúlyozásaként az egyébként magyar végzettségű, de évtizedek óta román tagozaton tanító pedagógus választott tárgyként magyar nyelvre oktatja diákjait – románokat és vegyes házasságból származókat egyaránt.
Elsősorban a községközpontbeli román iskola közelsége motiválja a szülőket, hogy román nyelven taníttassák gyerekeiket. Ma még csak a vegyes házasságból származók választják a román iskolát, félő azonban, hogy a támogatási rendszer átalakulásával, a magyar kormány által biztosított oktatási-nevelési támogatás folyósításának esetleges megszűnésével egyre több magyar szülő dönt hasonlóan. A magyar nyelvű oktatás választása ugyanis súlyos anyagi pluszterhet ró a szülőkre, amit ma még sokan vállalnak. Az alig 6 kilométerre fekvő Szászlekence román tanintézetébe iskolabusz viszi a diákokat, míg a jóval nagyobb távolságra – Szentmátéban, Tekében vagy Besztercén – található magyar iskolákba való eljutást, vagy a bentlakást a szülőnek saját zsebből kell finanszíroznia. Ráadásul magyar nyelven csak elméleti oktatásban részesülhetnek a gyerekek, holott egyre több szülő szakmára taníttatná csemetéjét, a diákok egy része pedig nem is alkalmas középiskolai vagy egyetemi tanulmányokra.
Bástya a szórványban
„A magyar nyelvű szakoktatás hiánya hatalmas hátrány, számos színmagyar településen okoz problémát” – jelenti ki lapunknak Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke is. Az 5–8 osztályos iskola pedagógusai hét éve alapították a szórványkollégiumot, csángómagyar gyerekek „importálásával” biztosítva a magyar tanintézet fennmaradását. A vicei Bástya Csángó-Szórványmagyar Kollégiumban jelenleg harmincegy gyerek lakik, tizennégyen Bákó megyéből, a többiek Óradnáról, illetve mezőségi szórványtelepülésekről érkeztek, ahol megszűnt vagy megszűnőben van a magyar iskola. A vicei után létesült magyardécsei kollégium tizenegy gyereknek biztosít szállást és ingyenes ellátást, az öt óradnai, négy forrófalvi és két marosjárai gyerek révén sikerült megmenteni a felszámolástól a cseresznyéjéről híres színmagyar település iskoláját.
Az egyesület emellett tizenegy csángóföldi, a vicei iskolából kikerült gyerek továbbtanulását is biztosítja: ketten Besztercén, ketten Hargita megyében, ketten Gyulafehérváron, hatan pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanulnak, utóbbiak turisztika szakoktatáson. A mezőségi diákoknak szüleik biztosítják a szintén magyar nyelvű továbbtanulást. „Elsősorban olyan iskolákba irányítjuk őket, ahol szükség van gyerekekre, de magyar közösség is van – sorolja a választási kritériumokat Kerekes Zoltán. – Gondot okoz, hogy kevés helyen van magyar szakoktatás. Ez hatalmas lemaradás a román nyelvű tanintézetekhez képest, hiszen nem mindenki való elméleti líceumba, pedig magyar nyelven csak ez biztosított számukra.” Az egyesületi elnök, aki maga is pedagógus, abban bízik, hogy néhány év múlva, a Téka Alapítvány szamosújvári iskolájának felépültével a magyar szakképzés is biztosított lesz a Mezőségen.
Elégtelen támogatás
Beszterce-Naszód megyében nemcsak a magyar, de a román közösségben is gond a gyerekhiány, mivel a fiatalok nagy része külföldön vállal munkát. A demográfiai adatok romlását a „bástyások” is tapasztalják: míg 2005-ben öt mezőségi faluból jártak hozzájuk diákok, ma csak kettőből érkeznek. A Mezőveresegyházáról ingázókat ráadásul csak a román iskola helyszínéig, Magyarborzásig viszi az iskolabusz: Kékes község polgármestere pénzhiányra hivatkozva nem akarta finanszírozni a magyar gyerekek szállítását Vicéig, így a Bástya Egyesületnek is be kellett szállnia a költségekbe. Eközben a kollégiumok működése soha nem biztosított teljes mértékben. Nemzeti jelentőségű intézményként költségvetésének 60–70 százalékát normatív támogatásként kapja a Bástya, a többit „össze kell kalapozni” – mondja Kerekes Zoltán. November 23-án például Désen rendeztek a kollégiumok javára jótékonysági estet.
Bár mindkét helyszínen építkeznének, és Bethlenben is nyitnának egy kollégiumot, a tervek megvalósulása a támogatásoktól függ, miközben a megye magyar iskoláinak megszűnésével egyre nagyobb igény lesz munkájukra. „A háttérintézmények nélküli magyar iskolák megszűnnek, legyenek egyesületiek, egyháziak vagy bármilyen mások” – vetíti elő a sötét jövőt az egyesületi elnök. Intézményeikben egyelőre a csángó gyerekek vannak többségben, de az arányok kezdenek elmozdulni a mezőségiek irányába. Kerekes Zoltán azt mondja: a demográfiai mutatók ismeretében készek bárkivel konzultálni a megoldás megtalálása érdekében, ha a partner nem politikai akciónak szánja kezdeményezését, hanem valóban a szórványkérdésre keresi a választ.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. január 16.
KUTATÁSI JELENTÉS
Milyen kihívásokkal szembesül a csángó oktatási program?
2012 tavaszán és őszén terepkutatás történt Csángóföldön, mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében. A legnagyobb gond a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma és a körükben tapasztalható fluktuáció.
2012 tavaszán és őszén a Teleki László Alapítvány támogatásával és megrendelésére Csángóföldön, Kárpátalján és Vajdaságban felmérések készültek a szórványoktatás hatékonyságáról. A kutatást dr. Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezette.
A kutatás eredményeit először 2013 januárjában az MTA TK Kisebbségkutató Intézetben, majd pedig áprilisban és novemberben tudományos konferenciákon mutatták be. Az alábbiakban a kutatási jelentés Csángóföldre vonatkozó megállapításait ismertetjük kivonatolva.
A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen az állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyerekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma kb. 1050 volt.
A kutatás keretében Csángóföldön interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal 2012 májusában (Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán). A kutatók a programhoz kapcsolódó nehézségeket is próbálták feltárni.
Az oktatási program legnagyobb kihívásai:
a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma, a tanárok körében tapasztalható fluktuáció és az utánpótlás kérdésének megoldatlansága.
Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolja, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – áll a kutatási jelentésben.
Előzmények
2012. január végén az oktatási programot működtető MCSMSZ vezetősége lemondott amiatt, hogy a mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosító magyar állami támogatást nem kapta meg. Döntésükhöz az is hozzájárult, hogy két magyarországi alapítvány - a budapesti Teleki László Alapítvány, illetve a budapesti Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) - Romániában egy újabb alapítványt szeretett volna létrehozni, és a moldvai magyar oktatás ügyére szánt magyar állami támogatást az MCSMSZ helyett a továbbiakban ez az új szervezet kapta volna. Mint kiderült, a Teleki László Alapítvány az azelőtti évben megbízást kapott a magyar államtól az MCSMSZ pénzügyi átvilágítására, mely során hiányosságokat tapasztaltak. A moldvai magyar oktatási program lebonyolításában presztízzsel és tapasztalattal rendelkező MCSMSZ védelmében több szervezet és magánszemély kiállt, végül a kialakult nyilatkozatháborúban a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérte fel az oktatási program koordinálására. Az MCSMSZ-től 2012 februárjától vette át a Csángó Oktatási Program felügyeletét az RMPSZ. A lemondott vezetőség több tagja együttműködési megállapodást kötött az RMPSZ-szel. Először február-áprilisra szóló ideiglenes megbízatásról volt szó. Az átmenet sem volt botrányoktól mentes, egy „külsős válságmenedzser” vitatható döntéseket hozott, míg aztán Márton Attila lészpedi tanár lett az új oktatási felelős 2012 márciusától. 2012 májusában az RMPSZ mind a magyar kormány, mind a magyarországi magántámogatásokat a program számára becsatornázó AMMOA képviselőivel aláírta a megállapodást a program működtetéséről, és azóta is koordinálja az oktatási programot. Az utolsó nyilatkozat a témában: „Mi azt látjuk, hogy amióta az RMPSZ átvette a programot, a program bővült. Húsz-huszonöt százalékkal több gyerek vesz részt az oktatásban, négy új faluban tudtuk elindítani az oktatást. Olyanok, akik korábban kiléptek a programból és önállóan szervezték meg az oktatást, most visszaléptek a programba. Mindezt a korábbi költségek kétharmadából hozza ki az RMPSZ. Mindemellett ott van a megfelelő minőség-ellenőrzés és a magasabb szakmai színvonal, úgy, hogy a programban résztvevő oktatók is kiszámíthatóbb bérezéssel, magasabb jövedelemmel vesznek részt a programban. Ami a számokat illeti, két forrásból tevődik össze a program támogatása, és ebből tevődött össze korábban is. Az egyik, amit a magyar kormány ad, a másik a keresztszülői támogatások. Ez összesen eddig 150 millió forintot tett ki. Most 90 millió forintból tudunk több gyereket elérni, magasabb szakmai színvonal mellett.” (Répás Zsuzsanna, 2013 október.)
Probléma a magas fluktuáció
A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok – derül ki a kutatásból. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok (is) tanítottak.
Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg egyrészt azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Csángóföldön, és emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg indulásból nem is tervez hosszabb távra, hanem rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára pedig nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten.
A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jól működő kapcsolatot kialakítania, ami sokszor kulcskérdése a helyi oktatási program megszervezésének és működtetésének.
A fluktuációt erősítik az egyenlőtlen lakhatási körülmények,
ugyanis míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. A program hosszú távú sikeressége érdekében ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű a lehetőségekhez mérten felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára, ez pedig erősíti a fluktuációt – javasolják a kutatók.
A kutatási jelentés szerint az oktatási program felelőse pozitívumnak érzi, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, szerinte ez csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is, ami szintén az elégedetlenség, a feszültségek növekedéséhez járult hozzá, és a rendszerből való kilépés esélyét növelte. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók azonban azt tapasztalták, ezzel szemben több helyszínen nagy az elégedetlenség, ami több pedagógusnak a programból való kilépéséhez is vezethet – írják. A finanszírozás újragondolása során szükséges figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket – javasolják.
A fluktuáció problémájának megoldására – a körülmények előzetes megismertetése és a különböző egyenlőtlenségek felszámolása mellett – két javaslat fogalmazódott meg a kutatási jelentés szerint: az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, ami az évenkénti pedagóguscserét lenne hivatott kivédeni; ugyanakkor hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak.
Kimaradás, elvándorlás, harc az iskolában
A belső kihívásokon túl még számos problémával kell szembenézniük a pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre. Probléma az elvándorlás is, ami a gyereklétszám csökkenését vonja maga után, sok szülő külföldön vállal munkát, majd kiköltözteti a nagyszülőket és gyerekeket is.
Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában; minden új helyszínen meg kell vívni a harcot az iskolával – foglalja össze a kutatási jelentés.
Ott is, ahol normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, sok esetben személyfüggő, valószínűleg még éveknek kell eltelniük, amíg ez a kérdés stabilizálódik – értékelik a csángóföldi helyzetet. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolni képes a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak.
12 pedagógus kérdőívet is kitöltött. Felük utalt arra, hogy a helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni minden eszközzel a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. Az oktatás fakultatív jellege a gyerekek érdeklődése, motivációja tekintetében mutatkozik hátráltató tényezőnek. Többen utaltak az anyagi-infrastrukturális feltételek hiányára is.
A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések hiánya, illetve a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék hiánya, a tankönyvek hiánya, a tanterv és munkaterv hiánya (egy-egy személy említette ezeket). Az egyik pedagógus a nyelvoktatással kapcsolatos konkrétabb problémákat vázolt fel: a gyerekek figyelemzavara (ami szerinte a 40%-ot is eléri körükben), a magánhangzók kiejtésnek problémája, olvasási nehézségek. Egyik faluban megfogalmazódik a helyi állami iskola gyenge színvonala is problémaként, ami kétségkívül összefügg az előbbiekkel is, hiszen amennyiben a gyerekek alapvető olvasási-írási készségei hiányosak, az a magyar nyelv oktatásában is hátrány.
A gyerekek kompetenciái és a „pedagógiai hozzáadott érték”
A kutatók felmérték, a programban részvevő diákok milyen nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek (szókincs, szövegértés), az oktatás hatékonyságát pedig a pedagógiai hozzáadott-érték meghatározásával mérték.
A kérdőív három részből tevődött össze: 1. szocio-demográfiai és egyéb háttéradatok (románul); 2. magyar nyelvismeretre, szövegértésre vonatkozó rész; 3. egy matematikai-logikai kompetenciát mérő rész (románul). Az összesített szövegértési és matematikai mutatókat a nemzetközi PISA tesztekhez hasonló módon összesítették. 25 faluban (26 helyszínen), összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont.
A sztenderdizált szövegértési mutatók átlagainak települések szerinti vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. (Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak - lásd bővebben itt.) A lista másik végén Nagypatak és Bahána található. A település mint változó önmagában 24,6 százalékban magyarázza a helyszíneken mért nyelvi szintek közötti különbségeket.
A magyar nyelvi kompetenciák közötti eltéréseket külső és belső tényezők befolyásolják. Előbbiek közé az iskolával szorosan össze nem függő kontextuális tényezőket sorolták (helyszínek magyar nyelvi állapota, gyerekek társadalmi nyelvhasználati szokásai, a gyerekek családi és szocio-ökonómiai háttere), utóbbiak közé pedig olyan tényezőket, mint az életkor, osztály, magyar nyelvtanulás ideje (hány éve tanul magyarul a gyerek), az iskolarendszerű és az azon kívüli magyar oktatásban való részvétel, a gyerekek önértékelése és jövőtervei.
A külső tényezők közül a nyelvi kompetenciaszint elsősorban a nyelvhasználati szokásokkal mutat szignifikáns kapcsolatot: a „csángós” nyelvhasználat (tehát ha a gyerek valamilyen szinten használja a csángó nyelvjárást a mindennapi kommunikáció során) mindhárom szövegértési feladat esetében a legerőteljesebb hatást fejti ki, e feladatok teljesítését pedig 10 százalékban magyarázza. Hasonlóképpen, 9 százalékban magyarázza a nyelvi kompetenciákat az ún. családiháttér-index (a saját könyvvel és számítógéppel rendelkező gyerekek pl. jobban teljesítettek, míg a külföldön dolgozó anyák gyerekei kevésbé jól).
A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén 40%-ban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, illetve mekkora a magyarul beszélők aránya a településen, azaz milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, továbbá a képzés megerősödését egy-egy településen olyan kontextuális, de belső tényezők is hátráltathatják, mint a pedagógusi fluktuáció vagy belső konfliktusok. Ebből az is következik, hogy
egy adott képzés csak a helyi világba ágyazottan fejthet ki jótékony hatást,
a képzések önmagukban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszíné is válik a gyerekek számára – vonják le a kutatók a következtetést. Tehát olyan szakképzett pedagógusokra van szükség, akik valamilyen mértékben „kulturális menedzserként” is működnek, viszont csak kulturális menedzserként a pedagógusmunka nem lehet hatékony – javasolják a szakértők.
A kompetenciaszinteket külső és belső tényezők által meg nem magyarázott részét a szakirodalom pedagógiai hozzáadott értéknek (PHE) nevezi. Ez azt jelzi, hogy a szóban forgó tényezők alapján történő becslés szerint milyen szinten kellene az egyes diákoknak teljesíteni, és ehhez képest hogyan teljesítenek, azaz a pedagógusok mennyit tesznek hozzá/vesznek el az egyes helyszíneken a tényezők befolyásoló hatásához/hatásából. Az összesített – tehát belső és külső adottságokat egyaránt figyelembe vevő – modell keretében vizsgálva a pedagógiai hozzáadott értéket, a következő települések teljesítettek adottságaikhoz képest szignifikánsan jobban: Csíkfalu, Pokolpatak, Diószén, Forrófalva, Somoska, Lészped, Lujzikalagor, Frumósza, Diószeg, Lábnyik és Klézse. A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek.
A kutatók további javaslatai
A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem kell, hogy kizárólagos legyen, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek.
Az oktatás helyszíneit vonzóbbá kell tenni; nemcsak a képzések minőségére hatna ki, hanem általában a magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések – vélik a kutatók.
Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne.
A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják.
Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna, valamint a tömbben élők államnyelvi kompetenciáit és a szórványhelyzetben lévő fiatalok magyar nyelvtudását lehetne erősíteni.
A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, pl. egy ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná.
Végül javasolják a programban részt vevő gyerekek nyelvi szintjének rendszeres mérését, amelyet évente legalább két időpontban (egy bemeneti és kimeneti időpontban, mert ez által a program hatékonyságáról is pontosabb képünk lenne, és ez nagy támogatás lehetne az ott zajló pedagógiai munkának is. „Lehet is és kell is ilyen méréseket végezni, hiszen csak így adunk esélyt arra, hogy képet kapjunk az oktatás hatékonyságáról, egyszersmind a közpénzek felhasználásáról” – áll a kutatási jelentésben.
A kutatási jelentés eljutott nemcsak a Telekihez, hanem az RMPSZ-hez és a csángóföldi pedagógusokhoz is, és tervben van az eredmények részletes bemutatása és közös kiértékelése. Minden mérésnek akkor van értelme, ha az érintettekkel át lehet beszélni – közölte kérdésünkre Papp Z. Attila. Mint mondta, szóbeli ígéret van arra nézve, hogy a kompetenciaméréseket rendszeresítsék, bár még konkrét megbízás erre nincs. 2013 őszén a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma képviselőivel is végigbeszélték a javaslatokat – közölte a kutató. A kutatási eredményeket hamarosan egy szakfolyóiratban is publikálják.
Transindex.ro
Milyen kihívásokkal szembesül a csángó oktatási program?
2012 tavaszán és őszén terepkutatás történt Csángóföldön, mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében. A legnagyobb gond a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma és a körükben tapasztalható fluktuáció.
2012 tavaszán és őszén a Teleki László Alapítvány támogatásával és megrendelésére Csángóföldön, Kárpátalján és Vajdaságban felmérések készültek a szórványoktatás hatékonyságáról. A kutatást dr. Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezette.
A kutatás eredményeit először 2013 januárjában az MTA TK Kisebbségkutató Intézetben, majd pedig áprilisban és novemberben tudományos konferenciákon mutatták be. Az alábbiakban a kutatási jelentés Csángóföldre vonatkozó megállapításait ismertetjük kivonatolva.
A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen az állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyerekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma kb. 1050 volt.
A kutatás keretében Csángóföldön interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal 2012 májusában (Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán). A kutatók a programhoz kapcsolódó nehézségeket is próbálták feltárni.
Az oktatási program legnagyobb kihívásai:
a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma, a tanárok körében tapasztalható fluktuáció és az utánpótlás kérdésének megoldatlansága.
Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolja, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – áll a kutatási jelentésben.
Előzmények
2012. január végén az oktatási programot működtető MCSMSZ vezetősége lemondott amiatt, hogy a mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosító magyar állami támogatást nem kapta meg. Döntésükhöz az is hozzájárult, hogy két magyarországi alapítvány - a budapesti Teleki László Alapítvány, illetve a budapesti Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) - Romániában egy újabb alapítványt szeretett volna létrehozni, és a moldvai magyar oktatás ügyére szánt magyar állami támogatást az MCSMSZ helyett a továbbiakban ez az új szervezet kapta volna. Mint kiderült, a Teleki László Alapítvány az azelőtti évben megbízást kapott a magyar államtól az MCSMSZ pénzügyi átvilágítására, mely során hiányosságokat tapasztaltak. A moldvai magyar oktatási program lebonyolításában presztízzsel és tapasztalattal rendelkező MCSMSZ védelmében több szervezet és magánszemély kiállt, végül a kialakult nyilatkozatháborúban a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérte fel az oktatási program koordinálására. Az MCSMSZ-től 2012 februárjától vette át a Csángó Oktatási Program felügyeletét az RMPSZ. A lemondott vezetőség több tagja együttműködési megállapodást kötött az RMPSZ-szel. Először február-áprilisra szóló ideiglenes megbízatásról volt szó. Az átmenet sem volt botrányoktól mentes, egy „külsős válságmenedzser” vitatható döntéseket hozott, míg aztán Márton Attila lészpedi tanár lett az új oktatási felelős 2012 márciusától. 2012 májusában az RMPSZ mind a magyar kormány, mind a magyarországi magántámogatásokat a program számára becsatornázó AMMOA képviselőivel aláírta a megállapodást a program működtetéséről, és azóta is koordinálja az oktatási programot. Az utolsó nyilatkozat a témában: „Mi azt látjuk, hogy amióta az RMPSZ átvette a programot, a program bővült. Húsz-huszonöt százalékkal több gyerek vesz részt az oktatásban, négy új faluban tudtuk elindítani az oktatást. Olyanok, akik korábban kiléptek a programból és önállóan szervezték meg az oktatást, most visszaléptek a programba. Mindezt a korábbi költségek kétharmadából hozza ki az RMPSZ. Mindemellett ott van a megfelelő minőség-ellenőrzés és a magasabb szakmai színvonal, úgy, hogy a programban résztvevő oktatók is kiszámíthatóbb bérezéssel, magasabb jövedelemmel vesznek részt a programban. Ami a számokat illeti, két forrásból tevődik össze a program támogatása, és ebből tevődött össze korábban is. Az egyik, amit a magyar kormány ad, a másik a keresztszülői támogatások. Ez összesen eddig 150 millió forintot tett ki. Most 90 millió forintból tudunk több gyereket elérni, magasabb szakmai színvonal mellett.” (Répás Zsuzsanna, 2013 október.)
Probléma a magas fluktuáció
A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok – derül ki a kutatásból. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok (is) tanítottak.
Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg egyrészt azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Csángóföldön, és emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg indulásból nem is tervez hosszabb távra, hanem rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára pedig nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten.
A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jól működő kapcsolatot kialakítania, ami sokszor kulcskérdése a helyi oktatási program megszervezésének és működtetésének.
A fluktuációt erősítik az egyenlőtlen lakhatási körülmények,
ugyanis míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. A program hosszú távú sikeressége érdekében ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű a lehetőségekhez mérten felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára, ez pedig erősíti a fluktuációt – javasolják a kutatók.
A kutatási jelentés szerint az oktatási program felelőse pozitívumnak érzi, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, szerinte ez csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is, ami szintén az elégedetlenség, a feszültségek növekedéséhez járult hozzá, és a rendszerből való kilépés esélyét növelte. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók azonban azt tapasztalták, ezzel szemben több helyszínen nagy az elégedetlenség, ami több pedagógusnak a programból való kilépéséhez is vezethet – írják. A finanszírozás újragondolása során szükséges figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket – javasolják.
A fluktuáció problémájának megoldására – a körülmények előzetes megismertetése és a különböző egyenlőtlenségek felszámolása mellett – két javaslat fogalmazódott meg a kutatási jelentés szerint: az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, ami az évenkénti pedagóguscserét lenne hivatott kivédeni; ugyanakkor hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak.
Kimaradás, elvándorlás, harc az iskolában
A belső kihívásokon túl még számos problémával kell szembenézniük a pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre. Probléma az elvándorlás is, ami a gyereklétszám csökkenését vonja maga után, sok szülő külföldön vállal munkát, majd kiköltözteti a nagyszülőket és gyerekeket is.
Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában; minden új helyszínen meg kell vívni a harcot az iskolával – foglalja össze a kutatási jelentés.
Ott is, ahol normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, sok esetben személyfüggő, valószínűleg még éveknek kell eltelniük, amíg ez a kérdés stabilizálódik – értékelik a csángóföldi helyzetet. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolni képes a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak.
12 pedagógus kérdőívet is kitöltött. Felük utalt arra, hogy a helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni minden eszközzel a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. Az oktatás fakultatív jellege a gyerekek érdeklődése, motivációja tekintetében mutatkozik hátráltató tényezőnek. Többen utaltak az anyagi-infrastrukturális feltételek hiányára is.
A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések hiánya, illetve a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék hiánya, a tankönyvek hiánya, a tanterv és munkaterv hiánya (egy-egy személy említette ezeket). Az egyik pedagógus a nyelvoktatással kapcsolatos konkrétabb problémákat vázolt fel: a gyerekek figyelemzavara (ami szerinte a 40%-ot is eléri körükben), a magánhangzók kiejtésnek problémája, olvasási nehézségek. Egyik faluban megfogalmazódik a helyi állami iskola gyenge színvonala is problémaként, ami kétségkívül összefügg az előbbiekkel is, hiszen amennyiben a gyerekek alapvető olvasási-írási készségei hiányosak, az a magyar nyelv oktatásában is hátrány.
A gyerekek kompetenciái és a „pedagógiai hozzáadott érték”
A kutatók felmérték, a programban részvevő diákok milyen nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek (szókincs, szövegértés), az oktatás hatékonyságát pedig a pedagógiai hozzáadott-érték meghatározásával mérték.
A kérdőív három részből tevődött össze: 1. szocio-demográfiai és egyéb háttéradatok (románul); 2. magyar nyelvismeretre, szövegértésre vonatkozó rész; 3. egy matematikai-logikai kompetenciát mérő rész (románul). Az összesített szövegértési és matematikai mutatókat a nemzetközi PISA tesztekhez hasonló módon összesítették. 25 faluban (26 helyszínen), összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont.
A sztenderdizált szövegértési mutatók átlagainak települések szerinti vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. (Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak - lásd bővebben itt.) A lista másik végén Nagypatak és Bahána található. A település mint változó önmagában 24,6 százalékban magyarázza a helyszíneken mért nyelvi szintek közötti különbségeket.
A magyar nyelvi kompetenciák közötti eltéréseket külső és belső tényezők befolyásolják. Előbbiek közé az iskolával szorosan össze nem függő kontextuális tényezőket sorolták (helyszínek magyar nyelvi állapota, gyerekek társadalmi nyelvhasználati szokásai, a gyerekek családi és szocio-ökonómiai háttere), utóbbiak közé pedig olyan tényezőket, mint az életkor, osztály, magyar nyelvtanulás ideje (hány éve tanul magyarul a gyerek), az iskolarendszerű és az azon kívüli magyar oktatásban való részvétel, a gyerekek önértékelése és jövőtervei.
A külső tényezők közül a nyelvi kompetenciaszint elsősorban a nyelvhasználati szokásokkal mutat szignifikáns kapcsolatot: a „csángós” nyelvhasználat (tehát ha a gyerek valamilyen szinten használja a csángó nyelvjárást a mindennapi kommunikáció során) mindhárom szövegértési feladat esetében a legerőteljesebb hatást fejti ki, e feladatok teljesítését pedig 10 százalékban magyarázza. Hasonlóképpen, 9 százalékban magyarázza a nyelvi kompetenciákat az ún. családiháttér-index (a saját könyvvel és számítógéppel rendelkező gyerekek pl. jobban teljesítettek, míg a külföldön dolgozó anyák gyerekei kevésbé jól).
A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén 40%-ban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, illetve mekkora a magyarul beszélők aránya a településen, azaz milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, továbbá a képzés megerősödését egy-egy településen olyan kontextuális, de belső tényezők is hátráltathatják, mint a pedagógusi fluktuáció vagy belső konfliktusok. Ebből az is következik, hogy
egy adott képzés csak a helyi világba ágyazottan fejthet ki jótékony hatást,
a képzések önmagukban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszíné is válik a gyerekek számára – vonják le a kutatók a következtetést. Tehát olyan szakképzett pedagógusokra van szükség, akik valamilyen mértékben „kulturális menedzserként” is működnek, viszont csak kulturális menedzserként a pedagógusmunka nem lehet hatékony – javasolják a szakértők.
A kompetenciaszinteket külső és belső tényezők által meg nem magyarázott részét a szakirodalom pedagógiai hozzáadott értéknek (PHE) nevezi. Ez azt jelzi, hogy a szóban forgó tényezők alapján történő becslés szerint milyen szinten kellene az egyes diákoknak teljesíteni, és ehhez képest hogyan teljesítenek, azaz a pedagógusok mennyit tesznek hozzá/vesznek el az egyes helyszíneken a tényezők befolyásoló hatásához/hatásából. Az összesített – tehát belső és külső adottságokat egyaránt figyelembe vevő – modell keretében vizsgálva a pedagógiai hozzáadott értéket, a következő települések teljesítettek adottságaikhoz képest szignifikánsan jobban: Csíkfalu, Pokolpatak, Diószén, Forrófalva, Somoska, Lészped, Lujzikalagor, Frumósza, Diószeg, Lábnyik és Klézse. A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek.
A kutatók további javaslatai
A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem kell, hogy kizárólagos legyen, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek.
Az oktatás helyszíneit vonzóbbá kell tenni; nemcsak a képzések minőségére hatna ki, hanem általában a magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések – vélik a kutatók.
Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne.
A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják.
Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna, valamint a tömbben élők államnyelvi kompetenciáit és a szórványhelyzetben lévő fiatalok magyar nyelvtudását lehetne erősíteni.
A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, pl. egy ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná.
Végül javasolják a programban részt vevő gyerekek nyelvi szintjének rendszeres mérését, amelyet évente legalább két időpontban (egy bemeneti és kimeneti időpontban, mert ez által a program hatékonyságáról is pontosabb képünk lenne, és ez nagy támogatás lehetne az ott zajló pedagógiai munkának is. „Lehet is és kell is ilyen méréseket végezni, hiszen csak így adunk esélyt arra, hogy képet kapjunk az oktatás hatékonyságáról, egyszersmind a közpénzek felhasználásáról” – áll a kutatási jelentésben.
A kutatási jelentés eljutott nemcsak a Telekihez, hanem az RMPSZ-hez és a csángóföldi pedagógusokhoz is, és tervben van az eredmények részletes bemutatása és közös kiértékelése. Minden mérésnek akkor van értelme, ha az érintettekkel át lehet beszélni – közölte kérdésünkre Papp Z. Attila. Mint mondta, szóbeli ígéret van arra nézve, hogy a kompetenciaméréseket rendszeresítsék, bár még konkrét megbízás erre nincs. 2013 őszén a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma képviselőivel is végigbeszélték a javaslatokat – közölte a kutató. A kutatási eredményeket hamarosan egy szakfolyóiratban is publikálják.
Transindex.ro
2014. április 12.
Moldvai csángókat tanító pedagógusok Lakiteleken
Másodszor tartanak a moldvai csángók magyar falvaiban élő és dolgozó pedagógusoknak továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskolán.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a népfőiskolán tartott köszöntőjében hangsúlyozta: rendkívül nagy felelősség, de egyúttal óriási lehetőség is a moldvai csángó magyarok gyermekeinek magyar nyelvre tanítása. Az ott élő magyar családok éppen csak megértik a magyar szót, a történelmi múlttal, a vallással kell felébreszteni bennük, hogy hova is tartoznak – fogalmazott. Az Országgyűlés alelnöke szerint a moldvai magyar többségű falvakban a történelmi múlttal, a mai nehézségekkel szembesülve, bizonytalanságban élnek a csángó magyar családok. A pedagógusokat arra kérte, hogy segítsenek a helyi értéktár felmérésében. Szólt arról, hogy a Lakiteleki Népfőiskola ebben az évben a moldvai, a gyimesi és a szórványban élő csángók részére kollégiumot szervez. Lezsák fontos előrelépésnek nevezte, hogy a moldvai Bákó településen népfőiskola alapítását tervezik a Kárpát-medencei hálózat keretében.
A vendégek Bahána, Bogdánfalva, Buda, Csík, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Gajdár, Kostelek, Külsőrekecsin, Lábnik, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Trunk, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településről érkeztek a kedden záruló rendezvényre.
A Lészpedről érkezett Márton Attila programkoordinátor elmondta: 27 helyszínen 43 tanító mintegy 2200 gyerekkel foglalkozik. Fontosnak nevezte, hogy 2013 után idén is tart továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola számukra. Hozzátette: a nagyszülők egymás között az archaikus magyar nyelvet használják, sőt, gyermekeikkel is magyarul beszélnek, az unokák azonban többnyire románul beszélnek egymás között. A magyartanítás hatására egyre több fiatal magyarul beszél a másikkal, sőt, lehetőségük van Csíkszeredában magyarul továbbtanulni – tette hozzá. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Másodszor tartanak a moldvai csángók magyar falvaiban élő és dolgozó pedagógusoknak továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskolán.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a népfőiskolán tartott köszöntőjében hangsúlyozta: rendkívül nagy felelősség, de egyúttal óriási lehetőség is a moldvai csángó magyarok gyermekeinek magyar nyelvre tanítása. Az ott élő magyar családok éppen csak megértik a magyar szót, a történelmi múlttal, a vallással kell felébreszteni bennük, hogy hova is tartoznak – fogalmazott. Az Országgyűlés alelnöke szerint a moldvai magyar többségű falvakban a történelmi múlttal, a mai nehézségekkel szembesülve, bizonytalanságban élnek a csángó magyar családok. A pedagógusokat arra kérte, hogy segítsenek a helyi értéktár felmérésében. Szólt arról, hogy a Lakiteleki Népfőiskola ebben az évben a moldvai, a gyimesi és a szórványban élő csángók részére kollégiumot szervez. Lezsák fontos előrelépésnek nevezte, hogy a moldvai Bákó településen népfőiskola alapítását tervezik a Kárpát-medencei hálózat keretében.
A vendégek Bahána, Bogdánfalva, Buda, Csík, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Gajdár, Kostelek, Külsőrekecsin, Lábnik, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Trunk, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településről érkeztek a kedden záruló rendezvényre.
A Lészpedről érkezett Márton Attila programkoordinátor elmondta: 27 helyszínen 43 tanító mintegy 2200 gyerekkel foglalkozik. Fontosnak nevezte, hogy 2013 után idén is tart továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola számukra. Hozzátette: a nagyszülők egymás között az archaikus magyar nyelvet használják, sőt, gyermekeikkel is magyarul beszélnek, az unokák azonban többnyire románul beszélnek egymás között. A magyartanítás hatására egyre több fiatal magyarul beszél a másikkal, sőt, lehetőségük van Csíkszeredában magyarul továbbtanulni – tette hozzá. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 5.
Zaklatják a csángókat
A csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszenek moldvai önkormányzati tisztségviselők és szervezetek, ráadásul a magyarellenes hadjárathoz a Norvég Alap támogatását is felhasználják.
Dragoş Benea, a Bákó megyei önkormányzat elnöke nemrég csángóföldi iskolákból összválogatott gyerekek csoportját fogadta, és arra figyelmeztette őket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás.
Lapunknak több forrásból is megerősítették, hogy a megyei képviselő-testület szociáldemokrata vezetője október 23-án látogatás ürügyén a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Katolikus Főgimnázium számos diákját. Benea a találkozón arról beszélt, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A történtekről Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató számolt be egy közösségi oldalon, felháborodásának adva hangot a gyerekek megfélemlítése miatt, akik közül egyébként többen magyar állampolgársággal is rendelkeznek.
„Hát hogy jön ahhoz a megyei tanácselnök, hogy rusnyának, haszontalannak nevezze a csángó nyelvet? Amelyről ráadásul nem is mondta ki, hogy magyar, hiszen az tabunak számít Moldvában, viszont a magyar állam támogatását megalázónak nevezte a románok szempontjából” – nyilatkozta lapunknak a magyar nyelvű misézésért kitartó küzdelmet folytató pusztinai Szent István Egyesület elnöke, aki az egyik diák édesanyjától szerzett tudomást a tanácselnök megnyilvánulásáról.
Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) keretében zajló moldvai magyar oktatási program koordinátora és Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke érdeklődésünkre közölte, ők is értesültek az incidensről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, nehéz kideríteni, pontosan mi hangzott el.
„Moldvában mindennapos jelenség, hogy nem látják szívesen a magyar nyelvet” – állapította meg Duma András. Hozzátette, három olyan csángó diákról is tud, aki korábbi érdeklődése ellenére végül elállt a bákói magyarórák látogatásától, és Duma mindezt a hatósági fellépéssel magyarázta. Különben jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanul magyarul iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében.
A csángó közösség képviselői szerint a megyei tanácselnök fellépése azzal a kísérleti programmal állhat összefüggésben, amelyet a román és a norvég kormány képviselői nemrég indítottak Bákóban. A helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára.
A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió, a UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja az országban egyedül Bákó megyében útjára indított programot.
Egyébként a projektért felelős megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesület társulása nyomán idén tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Dumitru Mărtinaş-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő februári ülésen kerek-perec kijelentette: szerinte semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás.
„Miközben egyesületünk a moldvai római katolikusok román származását vallja és hirdeti, sajnos nálunk több magyarbarát szervezet is működik. Nem mondjuk, hogy nincs szükség a magyar nyelvre, hiszen mindenki olyan nyelvet tanul, amilyet akar, viszont figyelembe véve, hogy mit képviselő Románia az EU-ban, fiataljaink ennek semmi hasznát nem látják” – szögezte le Bejan. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Iulian Bucur, a bákói múzeum néprajzi részlegének csángó származású vezetője lapunknak leszögezte: az intézmény keretében nem történt semmilyen incidens a tanácselnök és a katolikus gyerekek között. „Téves az információ, nálunk nem volt ilyesmi. Esetleg máshol...” – jegyezte meg az etnográfus.
Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke, az RMDSZ Bákó megyei vezetője viszont értesült arról, hogy Dragoş Benea „lehordta” a csángó gyerekeket. „Tudomásom szerint nem a magyar állami támogatás ellen emelt szót, és nem is a magyar oktatást bírálta, hanem azokat, akik csángó nyelven tanulnak” – nyilatkozta kérdésünkre Pogár, hozzátéve: az államfő-választási kampány miatt még nem tudott magyarázatot kérni a szövetség bukaresti koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Bákó megyei szervezetét is irányító tanácselnöktől.
A Krónika ugyancsak állásfoglalásra kérte az önkormányzati vezetőt, aki viszont titkárnője ígérete ellenére nem hívta vissza munkatársunkat. Különben a szociáldemokrata politikus az idei tanévkezdéskor nagy visszatetszést keltett azzal, hogy Bákó megye mintegy 40 ezer kisdiákját olyan iskolatáskákkal látta el – természetesen közpénzből –, amelyen a finanszírozó önkormányzatén kívül az ő neve is szerepel. Dragoş Beneát ugyanakkor idén augusztusban többször is kihallgatta a korrupcióellenes ügyészség egy közbeszerzésekkel kapcsolatos bűnvádi eljárás keretében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
A csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszenek moldvai önkormányzati tisztségviselők és szervezetek, ráadásul a magyarellenes hadjárathoz a Norvég Alap támogatását is felhasználják.
Dragoş Benea, a Bákó megyei önkormányzat elnöke nemrég csángóföldi iskolákból összválogatott gyerekek csoportját fogadta, és arra figyelmeztette őket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás.
Lapunknak több forrásból is megerősítették, hogy a megyei képviselő-testület szociáldemokrata vezetője október 23-án látogatás ürügyén a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Katolikus Főgimnázium számos diákját. Benea a találkozón arról beszélt, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A történtekről Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató számolt be egy közösségi oldalon, felháborodásának adva hangot a gyerekek megfélemlítése miatt, akik közül egyébként többen magyar állampolgársággal is rendelkeznek.
„Hát hogy jön ahhoz a megyei tanácselnök, hogy rusnyának, haszontalannak nevezze a csángó nyelvet? Amelyről ráadásul nem is mondta ki, hogy magyar, hiszen az tabunak számít Moldvában, viszont a magyar állam támogatását megalázónak nevezte a románok szempontjából” – nyilatkozta lapunknak a magyar nyelvű misézésért kitartó küzdelmet folytató pusztinai Szent István Egyesület elnöke, aki az egyik diák édesanyjától szerzett tudomást a tanácselnök megnyilvánulásáról.
Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) keretében zajló moldvai magyar oktatási program koordinátora és Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke érdeklődésünkre közölte, ők is értesültek az incidensről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, nehéz kideríteni, pontosan mi hangzott el.
„Moldvában mindennapos jelenség, hogy nem látják szívesen a magyar nyelvet” – állapította meg Duma András. Hozzátette, három olyan csángó diákról is tud, aki korábbi érdeklődése ellenére végül elállt a bákói magyarórák látogatásától, és Duma mindezt a hatósági fellépéssel magyarázta. Különben jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanul magyarul iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében.
A csángó közösség képviselői szerint a megyei tanácselnök fellépése azzal a kísérleti programmal állhat összefüggésben, amelyet a román és a norvég kormány képviselői nemrég indítottak Bákóban. A helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára.
A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió, a UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja az országban egyedül Bákó megyében útjára indított programot.
Egyébként a projektért felelős megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesület társulása nyomán idén tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Dumitru Mărtinaş-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő februári ülésen kerek-perec kijelentette: szerinte semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás.
„Miközben egyesületünk a moldvai római katolikusok román származását vallja és hirdeti, sajnos nálunk több magyarbarát szervezet is működik. Nem mondjuk, hogy nincs szükség a magyar nyelvre, hiszen mindenki olyan nyelvet tanul, amilyet akar, viszont figyelembe véve, hogy mit képviselő Románia az EU-ban, fiataljaink ennek semmi hasznát nem látják” – szögezte le Bejan. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Iulian Bucur, a bákói múzeum néprajzi részlegének csángó származású vezetője lapunknak leszögezte: az intézmény keretében nem történt semmilyen incidens a tanácselnök és a katolikus gyerekek között. „Téves az információ, nálunk nem volt ilyesmi. Esetleg máshol...” – jegyezte meg az etnográfus.
Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke, az RMDSZ Bákó megyei vezetője viszont értesült arról, hogy Dragoş Benea „lehordta” a csángó gyerekeket. „Tudomásom szerint nem a magyar állami támogatás ellen emelt szót, és nem is a magyar oktatást bírálta, hanem azokat, akik csángó nyelven tanulnak” – nyilatkozta kérdésünkre Pogár, hozzátéve: az államfő-választási kampány miatt még nem tudott magyarázatot kérni a szövetség bukaresti koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Bákó megyei szervezetét is irányító tanácselnöktől.
A Krónika ugyancsak állásfoglalásra kérte az önkormányzati vezetőt, aki viszont titkárnője ígérete ellenére nem hívta vissza munkatársunkat. Különben a szociáldemokrata politikus az idei tanévkezdéskor nagy visszatetszést keltett azzal, hogy Bákó megye mintegy 40 ezer kisdiákját olyan iskolatáskákkal látta el – természetesen közpénzből –, amelyen a finanszírozó önkormányzatén kívül az ő neve is szerepel. Dragoş Beneát ugyanakkor idén augusztusban többször is kihallgatta a korrupcióellenes ügyészség egy közbeszerzésekkel kapcsolatos bűnvádi eljárás keretében.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 8.
„A csángó gyerekek tényleg tanulnak magyarul?”
Határozottan tagadta a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke, Dragoș Benea, hogy a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével fenyegette meg a csángó gyerekeket. A csángószövetség elnöke, Pogár László inkább a diákoknak hisz.
„Ha valaki bizonyítani tudja, hogy csángó gyermekeket fenyegettem meg a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével, azonnal lemondok tisztségemből. Ez égbekiáltó hazugság” – jelentette ki a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke.
Dragoș Beneát azért kerestük meg, mert a Krónika korábban arról cikkezett, hogy a Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Római Katolikus Főgimnázium számos diákját, és arról beszélt nekik, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A politikus lapunknak elmondta, október 23-án valóban jelen volt a bákói Iulian Antonescu Történelmi Múzeumban, de „nem gyűjtött oda senkit”, hanem egy nyilvános eseményen, a „Román hadsereg a második világháborúban” című tárlat megnyitóján vett részt. Benea azt állítja, a rendezvényen még csak fel sem szólalt.
A magyaroktatásról sem tud?
„Ha valakinek van fotója arról, hogy a mikrofonnál állok vagy hangfelvétele a beszédemről, én azonnal önként távozok az hivatalomból. A szervezők meg is sértődtek, hogy nem tartottam beszédet” – mondta Benea. Határozottan cáfolta azt a felvetésünket is, hogy nem nyilvánosan hangzottak el a szavai, hanem odament a tárlaton részt vevő gyerekekhez, és fenyegetőzni kezdett. „Nem beszéltem egyetlen gyerekkel sem a rendezvényen” – nyomatékosította.
A megyei tanácselnök határozottan cáfolta, hogy megszűntetné a magyar oktatási programot Bákó megyében. Sőt azt állította: most hallja először, hogy a csángó gyerekeknek évek óta szervezett formában zajlik már a magyar nyelv oktatása. Cáfolta azt a neki tulajdonított állítást is, miszerint sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelvet is tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. „Erről a támogatásról sem tudtam” – jelentette ki.
Pogár: én a gyerekeknek hiszek
A Krónika arról írt, hogy a Moldvában működő csángó civil szervezetek vezetői valamennyien értesültek Dragoș Benea fenyegetőzéseiről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, csak közvetett forrásból tudják, hogy mi hangzott el a múzeumlátogatás idején.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke is hallotta a történteket. „Több diákkal és az MCSMSZ kulturális felelősével, a pusztinai Nyisztor Ilonával is beszéltem. Én nekik hiszek, nem a tanácselnöknek” – mondta a maszol.ro-nak Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a bákói katolikus oktatási intézményt az ortodox egyház is rossz szemmel nézi. „Tehát el tudom képzelni, hogy Dragoș Benea kampányolt egyet az elnökválasztás első fordulója előtt” – magyarázta.
Az MCSMSZ elnöke megosztotta velünk azt a levelet, amelyben Nyisztor Ilona beszámolt a szövetségnek a történtekről. A pusztinai pedagógus úgy tudja, hogy a Norvég Alap és az UNICEF támogatásával 50 bákói faluban indul program hátrányos helyzetű gyermekek számára, ám ennek hátterében a moldvai csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának az ellehetetlenítésére irányuló hatósági törekvések állnak.
A moldvai Bákó megyében jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanulja a magyar nyelvet és irodalmat iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében. A gyermekek a magyar állam részéről oktatási nevelési támogatásban részesülnek. Többen közülük a magyar állampolgárságot is igényelték.
Olasz nyelv a magyar helyett?
A Krónika ezzel szemben úgy tudja, hogy a helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió euróval, az UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja a Bákó megyei programot.
A lap szerint a Bákó megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Martinas Katolikus Egyesület társulása nyomán tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Martinas-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő önkormányzati ülésen kijelentette: nem válik hasznukra a csángó diákoknak a magyar nyelv oktatása. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
Határozottan tagadta a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke, Dragoș Benea, hogy a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével fenyegette meg a csángó gyerekeket. A csángószövetség elnöke, Pogár László inkább a diákoknak hisz.
„Ha valaki bizonyítani tudja, hogy csángó gyermekeket fenyegettem meg a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével, azonnal lemondok tisztségemből. Ez égbekiáltó hazugság” – jelentette ki a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke.
Dragoș Beneát azért kerestük meg, mert a Krónika korábban arról cikkezett, hogy a Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Római Katolikus Főgimnázium számos diákját, és arról beszélt nekik, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A politikus lapunknak elmondta, október 23-án valóban jelen volt a bákói Iulian Antonescu Történelmi Múzeumban, de „nem gyűjtött oda senkit”, hanem egy nyilvános eseményen, a „Román hadsereg a második világháborúban” című tárlat megnyitóján vett részt. Benea azt állítja, a rendezvényen még csak fel sem szólalt.
A magyaroktatásról sem tud?
„Ha valakinek van fotója arról, hogy a mikrofonnál állok vagy hangfelvétele a beszédemről, én azonnal önként távozok az hivatalomból. A szervezők meg is sértődtek, hogy nem tartottam beszédet” – mondta Benea. Határozottan cáfolta azt a felvetésünket is, hogy nem nyilvánosan hangzottak el a szavai, hanem odament a tárlaton részt vevő gyerekekhez, és fenyegetőzni kezdett. „Nem beszéltem egyetlen gyerekkel sem a rendezvényen” – nyomatékosította.
A megyei tanácselnök határozottan cáfolta, hogy megszűntetné a magyar oktatási programot Bákó megyében. Sőt azt állította: most hallja először, hogy a csángó gyerekeknek évek óta szervezett formában zajlik már a magyar nyelv oktatása. Cáfolta azt a neki tulajdonított állítást is, miszerint sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelvet is tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. „Erről a támogatásról sem tudtam” – jelentette ki.
Pogár: én a gyerekeknek hiszek
A Krónika arról írt, hogy a Moldvában működő csángó civil szervezetek vezetői valamennyien értesültek Dragoș Benea fenyegetőzéseiről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, csak közvetett forrásból tudják, hogy mi hangzott el a múzeumlátogatás idején.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke is hallotta a történteket. „Több diákkal és az MCSMSZ kulturális felelősével, a pusztinai Nyisztor Ilonával is beszéltem. Én nekik hiszek, nem a tanácselnöknek” – mondta a maszol.ro-nak Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a bákói katolikus oktatási intézményt az ortodox egyház is rossz szemmel nézi. „Tehát el tudom képzelni, hogy Dragoș Benea kampányolt egyet az elnökválasztás első fordulója előtt” – magyarázta.
Az MCSMSZ elnöke megosztotta velünk azt a levelet, amelyben Nyisztor Ilona beszámolt a szövetségnek a történtekről. A pusztinai pedagógus úgy tudja, hogy a Norvég Alap és az UNICEF támogatásával 50 bákói faluban indul program hátrányos helyzetű gyermekek számára, ám ennek hátterében a moldvai csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának az ellehetetlenítésére irányuló hatósági törekvések állnak.
A moldvai Bákó megyében jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanulja a magyar nyelvet és irodalmat iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében. A gyermekek a magyar állam részéről oktatási nevelési támogatásban részesülnek. Többen közülük a magyar állampolgárságot is igényelték.
Olasz nyelv a magyar helyett?
A Krónika ezzel szemben úgy tudja, hogy a helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió euróval, az UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja a Bákó megyei programot.
A lap szerint a Bákó megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Martinas Katolikus Egyesület társulása nyomán tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Martinas-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő önkormányzati ülésen kijelentette: nem válik hasznukra a csángó diákoknak a magyar nyelv oktatása. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2014. november 11.
Csángóügy: hazugságot kiált a bákói tanácselnök
Nevetséges és nyilvánvalóan valótlan érvekkel igyekszik cáfolni Dragoş Benea, a Bákó Megyei Tanács elnöke a Krónikában leírt információkat, miszerint a csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszik.
A moldvai megye önkormányzatának szociáldemokrata vezetője a Maszol.ro portálnak tagadta, hogy csángó gyerekeket fenyegetett, sőt azt állította: eddig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar nyelvű oktatásról, valamint a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatásról.
Mint arról lapunkban csángóföldi illetékesektől származó információk alapján beszámoltunk, Benea nemrég arra figyelmeztetett csángóföldi iskolákból összeválogatott gyerekeket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott támogatás, továbbá előrebocsátotta, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
Lapunknak Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató, Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) csángó oktatási koordinátora és Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke egyaránt megerősítette, hogy valamennyien értesültek a tanácselnök kirohanásáról.
Dragoş Benea a Maszol.ro-nak nyilatkozva égbekiáltó hazugságnak nevezte a lapunkban közölt információkat. Elmondta, október 23-án valóban részt vett a bákói Történelmi Múzeumban rendezett eseményen, de szavai szerint egyetlen gyerekkel sem beszélt. Benea a portálnak azt állította, mostanáig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar oktatási programról.
Ez azonban már csak azért is nehezen hihet, mivel maga a tanácselnök vezette a bákói önkormányzat ama februári ülését, amelyen a képviselő-testület megszavazta a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesülettel kötött társulást.
A nyilvánvalóan a magyar oktatást ellensúlyozni hivatott program keretében képzési központokat létesítettek fiataloknak a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angolnyelv-tanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Az ominózus tanácsülés jegyzőkönyve szerint maga Benea adta meg a szót Gheorghe Bejan tanácsosnak, a Dumitru Mărtinaş Egyesület elnökének, aki történelmi, néprajzi és vallási adatokkal fűszerezett kiseladás keretében adott hangot a „magyarbarát” szervezetek működése miatti sajnálatának, kijelentve: „semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás”. Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Nevetséges és nyilvánvalóan valótlan érvekkel igyekszik cáfolni Dragoş Benea, a Bákó Megyei Tanács elnöke a Krónikában leírt információkat, miszerint a csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszik.
A moldvai megye önkormányzatának szociáldemokrata vezetője a Maszol.ro portálnak tagadta, hogy csángó gyerekeket fenyegetett, sőt azt állította: eddig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar nyelvű oktatásról, valamint a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatásról.
Mint arról lapunkban csángóföldi illetékesektől származó információk alapján beszámoltunk, Benea nemrég arra figyelmeztetett csángóföldi iskolákból összeválogatott gyerekeket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott támogatás, továbbá előrebocsátotta, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
Lapunknak Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató, Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) csángó oktatási koordinátora és Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke egyaránt megerősítette, hogy valamennyien értesültek a tanácselnök kirohanásáról.
Dragoş Benea a Maszol.ro-nak nyilatkozva égbekiáltó hazugságnak nevezte a lapunkban közölt információkat. Elmondta, október 23-án valóban részt vett a bákói Történelmi Múzeumban rendezett eseményen, de szavai szerint egyetlen gyerekkel sem beszélt. Benea a portálnak azt állította, mostanáig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar oktatási programról.
Ez azonban már csak azért is nehezen hihet, mivel maga a tanácselnök vezette a bákói önkormányzat ama februári ülését, amelyen a képviselő-testület megszavazta a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesülettel kötött társulást.
A nyilvánvalóan a magyar oktatást ellensúlyozni hivatott program keretében képzési központokat létesítettek fiataloknak a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angolnyelv-tanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Az ominózus tanácsülés jegyzőkönyve szerint maga Benea adta meg a szót Gheorghe Bejan tanácsosnak, a Dumitru Mărtinaş Egyesület elnökének, aki történelmi, néprajzi és vallási adatokkal fűszerezett kiseladás keretében adott hangot a „magyarbarát” szervezetek működése miatti sajnálatának, kijelentve: „semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás”. Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. január 6.
Nevekből köszönnek
2015. február 5.
A Szentszék esete Erdéllyel
Az egyház örök. Időről időre változó gondjai azonban új kihívások elé állítják a vezetést. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel többek között az erdélyi egyházi önrendelkezési törekvésekről, a csángókérdésről, a magyar lobbi szerepéről és a mindannyiunkat fenyegető szórványosodásról beszélgettünk.
– Az érseki palota fele tartva benéztem a Batthyáneumba. Kiderült, a kultuszminisztériumtól kell engedélyt kérnem, ha bepillantást akarok nyerni a messze földön híres középkori gyűjteménybe. Önöknek is ilyen nehéz bejutni a két és fél évszázadon át a püspökség tulajdonában levő könyvtárba?
– Az érsekség munkatársainak annyiban könnyebb, hogy már a kérés benyújtásának napján elküldik Bukarestből a belépési engedélyt. Kultuszminisztériumi jóváhagyás nélkül mi sem tanulmányozhatunk semmit abban a Batthyáneumban, amely 1948-ig volt a tulajdonunk, amikor a kommunisták megszállták az épületet. Államosításáról csak később, 1960-ban döntött a dévai tartományi bíróság.
– Vajon mikorra várható, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tulajdonába visszakerülő Batthyáneumot szabadon lehessen látogatni?
– A romániai restitúció uniós kényszer alatt született. Amit a román állam a királyi vagy a kommunista időkben kobozott el, ma sem szívesen adja vissza. A Batthyáneum iskolapéldája annak, ahogy a bukaresti hatalom mindent elkövet az elsősorban kisebbségi egyházi vagyonok visszaszolgáltatásának késleltetésére vagy megtagadására. A visszaigénylési kérelmet közvetlenül a rendszerváltás után nyújtottuk be, a kormány 2008-ban reagált rá sürgősségi kormányrendelettel, amelynek záró rendelkezései a döntés elleni fellebbezés lehetőségét is biztosították. A kormány helyi megbízottja, a Fehér megyei prefektus, Ioan Rus ügyvéd bíróságon meg is támadta a kormányrendeletet. Hosszas pereskedés után valamennyi bírósági szinten veszítettünk, mintegy tíz éve fordultunk jogorvoslatért a strasbourgi emberjogi bírósághoz
– Egyes hírek szerint tavaly már érkezett jó hír Strasbourgból…
– A nemzetközi bíróság érdemben még nem tárgyalta az ügyünket, de arra kötelezte a román államot, hogy a vissza nem szolgáltatás miatt eltelt időszakra 8 ezer eurónyi késedelmi büntetést fizessen ki a gyulafehérvári érsekségnek. Ennyi fájdalomdíj jár 17 évnyi pereskedés után. Strasbourgban nagyon elhúzódnak a restituciós perek: Romániából annyi kereset érkezett az elmúlt tíz évben, hogy a bíróság képtelen megbirkózni velük.
– Miért ragaszkodik ennyire a Batthyáneumhoz a román állam?
– Ezt a kérdést én is feltettem néhány évvel ezelőtt a Gyulafehérváron járó akkori miniszternek, Răzvan Theodorescunak. A válasz így hangzott: „Értse meg, ha visszaszolgáltatunk a római katolikus egyháznak egy olyan intézményt, amely világviszonylatban is nemzeti kincsként van számon tartva – benne például a romániai középkori kéziratok mintegy hetven százalékával –, az országos botrányt okozna.” Hiába magyaráztam a miniszternek, hogy itt nem botrányról, hanem kőkemény jogi helyzetről van szó, nem sikerült jobb belátásra bírni. Amúgy a jogi hercehurca oda nyúlik vissza, hogy a híres könyvtár alapítója, Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök 1798-ban kelt latin nyelvű végrendeletét Ioan Rus gyulafehérvári ügyvéd sajátos módon értelmezve fordította románra. Érdekes, hogy a román bíróság az ő latin értelmezését vette alapul – amely úgy vezeti le a tulajdonjog öröklődését, hogy az a román államra szállt –, holott az eredeti szöveg szerint a Batthyáneum a mindenkori római katolikus püspök tulajdona marad.
A kegyvesztett egyház
– A római katolikus egyház Trianon utáni története amúgy is egyféle szenvedéstörténet. Az elmúlt 95 évben mindig közelharcot kellett vívniuk a román hatóságokkal. Általában ki került ki győztesen?
– Márton Áron püspököt idézem, aki a ’48-ban elkezdődött kommunista időszakról így beszélt: „Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk, és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk.” 1990-ig a katolikus egyház nem szerepelt az államilag jóváhagyott 13 egyházfelekezet között. A Nagy Nemzetgyűlés a kötelezően újra bejegyzendő egyházaknak csak olyan szervezeti szabályzatot hagyott jóvá, amely garanciát jelentett arra, hogy az illető felekezet nem függ külföldtől, az egyház legmagasabb vezetője Romániában él, román állampolgár. A római katolikus egyház által benyújtott statútumtervezetet a kommunista hatalom nem fogadta el, így 1948 és 1990 között törvényen kívüli felekezetként tartottak nyilván bennünket. Ez a kommunista éra első évtizedében nagyon kemény megpróbáltatásokkal járt, hiszen 293 papunkból 130-an kerültek börtönbe, sokan ott haltak meg. De nem volt könnyű időszak a Trianon utáni évtized sem. A négy erdélyi római katolikus püspökség – a gyulafehérvári, a temesvári, a nagyváradi és a szatmári – egyházi-közigazgatásilag a kalocsai püspökséghez tartozott. A romániai államegyház, az ortodox mellett támogatott vallás lett a görög katolikus és megtűrt státust kapott a római katolikus, annak minden következményével együtt. A Vatikánnak 1929-ben sikerült egyezségre jutnia a román állammal, a közösen elfogadott konkordátum 1930-tól lépett érvénybe. A Szentszéknek azóta van nunciusa, azaz nagykövete Bukarestben.
– Hogyan fogadták ezelőtt nyolcvanöt évvel az erdélyi magyar hívők, hogy a négy római katolikus püspökségük bukaresti román érsek felügyelete alá került?
– Ha abból indulunk ki, hogy 900 éven át a csanádi püspökséghez tartozó erdélyi magyar katolikusok egyetlen tollvonással bukaresti hatáskörbe kerültek át, akkor ez az erdélyi hívek számára nem volt jó hír. Erről paptársaimmal évtizedekkel később is sokat beszélgettünk. Mindig azon az állásponton voltam, hogy a Bukaresthez való tartozás inkább formális döntés. Aki az egyház belső törvénykönyvét ismeri, tudja, hogy a püspökség belső dolgaiba nem szólhat bele a bukaresti érsek. A katolikus egyházon belül a püspökségek igen jelentős belső autonómiával rendelkeznek. A metropolita a tartományi zsinaton elnököl, és csak egészen kivételes esetekben van lehetősége átmeneti periódusra személyi ügyekben dönteni. Például amikor egy püspöki szék haláleset vagy nyugdíjba vonulás miatt megüresedik. De a döntés csak addig érvényes, amíg a Vatikán kinevezi az új elöljárót.
– A négy erdélyi római katolikus püspökség az 1989-es rendszerváltás után a Bukaresttől való függetlenedést kérte. Erre hogyan reagált a Vatikán?
– A négy erdélyi megyéspüspök – Tempfli József, Reizer Pál, Kräuter Sebestyén és Bálint Lajos – közös kérést nyújtott be a Szentszékhez 1990-ben. Ebben vázolták az előzményeket is, miszerint a romániai magyar katolikusok régóta sérelmezik a Vatikán és a román állam között 1930-ban megkötött konkordátumot, és azt kérik, hogy a négy egyházmegye, Gyulafehérvár székhellyel létrehozandó új erdélyi érsekséghez tartozzék. A Kárpátokon túli területeken a bukaresti érsekség hatáskörében csak a iasi-i püspökség maradt volna. Az erdélyi püspökök kérésére válaszul Bukarest azonnal tiltakozott a Szentszéknél. Az ügy 1991-ig húzódott: II. János Pál pápa első magyarországi látogatása előtt irodájától azt kérdezte, hogy ebből az alkalomból mit tehetne a Magyarország határain kívül élő magyar katolikusokért? Munkatársai akkor mutatták meg a szentatyának az erdélyi püspökök levelét, illetve a bukaresti román válaszreakciót. A pápa ekkor feladatként kiadta irodájának, hogy magyarországi látogatásáig találjanak erre megoldást. Végül olyan kompromisszumos javaslatot dolgoztak ki, amellyel egyik fél sem volt elégedett. Egy salamoni ítélettel az akkoriban még félmilliós magyar katolikus közösség gyulafehérvári püspökségét érsekségi rangra emelték, a mintegy 150-150 ezer magyar római katolikus hívővel rendelkező szatmári és nagyváradi püspökséget, valamint a 300 ezres létszámú, akkoriban még félig szász temesvári püspökséget viszont meghagyták Bukarest fennhatósága alatt, akárcsak a iasi-it. Gyulafehérvár úgy lett érsekség, hogy egyetlen más püspökség sem tartozik a fennhatósága alá. Kicsit olyan ma a romániai római katolikus térképünk, mint egy lyukas garas, közepén egy lyukkal: az erdélyi egyházmegyével...
Csángó-magyar román mise
– Ezek szerint nem túl erős a magyar lobbi a Vatikánban. Mit tehetne többet ez ügyben a magyarországi római katolikus egyház felső vezetése, a magyar püspöki kar?
– Ezzel kapcsolatban elmesélek egy történetet. II. János Pál pápa magyarországi látogatásán részt vettek a romániai püspökök is, többek között Petru Gherghel iasi-i püspök, akinek a fennhatósága alá tartoznak a csángóvidéki katolikusok. A szentatya Máriapócson köszöntötte az Erdélyből és Románia más részeiből érkezett katolikus hívőket is. A szentatya kíséretében, a püspöki kar tagjaként fültanúja voltam egy érdekes beszélgetésnek. A magyarországi nuncius mindannyiunk előtt azt kérdezte Gherghel püspöktől: ha magyar hívei is vannak, miért nem szolgálják ki őket anyanyelvükön? Gherghel püspök azt válaszolta, hogy eddig egyetlen erre vonatkozó kérés sem érkezett hozzá. A Vatikán magyarországi nagykövete, a budapesti nuncius erre így reagált: „Ne haragudjon, püspök úr, de egy papnak nem arra kell várnia, hogy hívei kérjék a magyar misét, ha látja, hogy erre szükség van”. Később hallottam, hogy a Szentszék arra utasította magyarországi nunciusát, hogy csak magyarországi ügyekkel foglalkozzon, a romániai ügyek nem tartoznak hozzá. Ez is jól érzékelteti az egyházon belüli munkamegosztást, a nuncius, az érsek és a püspökök hatáskörét.
– Ön nem is beszélhet Gherghel püspökkel a csángó-magyarok anyanyelvű misézéséről?
– Beszélni éppen beszélhetek, de ennek semmi hatása, mert mi, püspökök nem szólhatunk bele egymás ügyeibe. Valamennyi püspök a pápának tartozik felelősséggel, hiszen mindannyiunkat a szentatya nevez ki.
– Vannak viszont katolikus papjai, akik aláírásokat gyűjtöttek, sőt, olyanról is hallottam, aki egyszerűen átment a csángóvidékre magyarul misézni...
– Valóban van olyan papunk, aki saját szakállára elment magyar misét tartani csángó faluba, de mivel a templomba nem jutott be, úgy gondolta, erre a kocsma is megfelelő hely. Akadt ugyan néhány híve, de a többség által mozgósított helyi pap a rendőrrel karöltve távolította el a kocsmából. A szentmise nem arra való, hogy nemzetiségi kérdésben fegyverként használjuk. A négy egyházmegyénkből 25 csángó származású pap kérvényezte a Iasi-i Római Katolikus Püspökségnél a magyar mise bevezetését csángó-magyar falvakban. A püspök válasza: az aláírásgyűjtők nem moldvai papok, csak ott születtek, viszont más egyházmegyékhez tartoznak. Amikor a csángó-magyar szövetség kérte ugyanezt, a válasz az volt: a hívek nem igénylik, nem kérvényezik a magyar misét.
– Valóban senki nem igényli?
– A moldvai papok közül senki nem mer kiállni a magyar mise mellett. Nem újkeletű történet ez, évszázados múltja van. A második világháború befejezése után, amikor a szovjet csapatok kiverték Székelyföldről a Maniu-gárdistákat, és helyi katonai kormányzatot állítottak fel a magyarság megvédésére, csángó-magyar rendőröket telepítettek a székely falvakba és városokba, hogy kommunikálni tudjanak a helyi lakossággal. Velük legalább románul tudott értekezni néhány szovjet tiszt. Ez a történet és a közelgő párizsi békekonferencia ugyanakkor arra késztette a bukaresti pártvezetést, hogy gesztusokat tegyen nemcsak a székelyek, hanem a csángó-magyarok irányába is. A magyarok által Dupla Gyuri bácsinak becézett, magyarul tökéletesen beszélő Gheorghe Gheorghiu-Dej 150-es létszámú magyar tanerőt irányított Csángóföldre. Ekkor kezdődött el a levelezés a román pártfőtitkár, Gheorghe Gheorghiu-Dej és a későbbi vértanú, iasi-i római katolikus püspök, Anton Durcovici között. A pártfőtitkár azt követelte a püspöktől, ha már van magyar oktatás, legyen magyar mise is. Erre a püspök a következő vasárnapra az egyik legnagyobb csángó faluban, Forrófalván a templomban felállított két urnát, amibe szavazatokat kellett bedobni: ki akar és ki nem magyar misét? Az embereket előzőleg nyilván megdolgozták, a végeredmény lesújtó volt: az ötezres lélekszámú csángó-magyar katolikus közösségben 4 szavazatot kapott a magyar mise. Kemény hangú válaszlevél kíséretében a püspök ezt a szavazási eredményt küldte el a pártfőtitkárnak, Bukarest pedig többé nem erőltette a magyar misét.
– És megszűnt a magyar iskolahálózat is...
– Azt nyilvánvalóan propagandacéllal hozta létre a bukaresti hatalom, de nemcsak ezen múlott a sikertelensége. A csángók mélyen katolikus és templomba járó emberek. A román papok minden vasárnap kiprédikálták, hogy amíg a román oktatók jelen vannak a szentmisén, a magyar oktatók nem jönnek el. Azt mondták az embereknek, gondolják meg jól, hogy jöttment ateisták kezére bízzák-e gyerekeiket? Ez megpecsételte a magyar oktatás sorsát. Sajnos a hirtelen felduzzasztott csángóoktatói közösség sem állt a helyzet magaslatán...
Felcserélt nyelv a végeken
– Dél-Erdély bányavidékein sok a letelepedett csángó. Velük milyen a római katolikus egyház kapcsolata?
– A Zsil-völgyi Vulkánba a hatvanas és hetvenes években mintegy négyezer csángó-magyar telepedett le családostól. Bányászként akkoriban jól meg lehetett élni. A városban szolgáló székelyföldi származású plébános, Sántha István különösen kedvelte a csángókat, bátorította is az érkezésüket. Egy idő után azonban azzal a számára furcsa követeléssel találta szembe magát, hogy több ezer csángó híve román misét követel. Otthon, a családban csángó-magyarul beszéltek, de az irodalmi magyar nyelvet nem értették. Számukra az egyházi nyelv továbbra is a román maradt. De van újabb keletű történetem is. A rendszerváltás előtt, az Aninószára költözött mintegy háromszáz klézsei csángó a rendszerváltás után kezdte el követelni a román misét. Oláh Dénes korondi származású plébános rögtön kérte az áthelyezését, mert mint fogalmazott, számára képtelenség magyar embereknek románul misézni. Ma az egyházmegyében 22 helyen mintegy tízezer római-katolikusnak szolgáltatunk román nyelvű misét...
– Visszafordíthatatlan folyamatnak tartja a csángók elrománosodását?
– Azt szokták mondani, hogy a tizenkettedik óra előtt vagyunk. Én azt mondom, már rég meghaladtuk az egy órát is... Ez a folyamat visszafordíthatatlan. A csángó elsősorban római katolikus, de nemzeti tudata nincs. Első lelki élményeik, az első áldozás, az első szent gyónás, a bérmálás, a vasárnapi szentmisék mind románul rögzültek. Ezt a kívülállók nehezen értik meg.
– Mit tart ma az egyházmegye legnagyobb gondjának?
– A gyors ütemű szórványosodás a legnagyobb gondunk. Az 1940 után Dél-Erdélyből elmenekülő magyarok többsége soha nem tért haza. Ötvenegy évvel ezelőtt, 1961-ben 17 éves fejjel, friss érettségizőként jöttem Gyulafehérvárra kispapnak, ötven év alatt a környék 15 katolikus plébániája szűnt meg, többek között Alvincen, Abrudbányán, Aranyosbányán, Topánfalván, Zalatnán. Gyulafehérvár 58 ezer lakosából ma már csak 2300 a magyar, a népszámlálás adatai szerint fele-fele arányban református és római katolikus. Az egyházi nyilvántartásunkban azonban mindössze 707 római katolikus szerepel. Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak. De hasonlóan aggasztó jelenség, hogy megindult a Székelyföld nagyarányú fogyása is.
– A papi hivatás iránti érdeklődés csökkenése mennyire hazai jelenség?
– Valóban gyenge az utánpótlás mind a szerzetesrendekbe, mind pedig a papi hivatásra, de ez európai jelenség. A világ többi részén ez a folyamat stagnál, Európában viszont az utóbbi időben zuhanás tapasztalható. Papi szemináriumunkban a négy egyházmegye növendékei tanulnak. A tetőzés az 1981-1982-es tanévben volt: akkoriban a hat évfolyamon 170 kispap tanult. Ma a gyulafehérvári papképzés hét évfolyamán összesen 54 diákunk van. Harminc év alatt gyakorlatilag a harmadára-negyedére csökkent az érdeklődés.
– A világsajtó felkapta a fejét a Vatikánban legutóbb megtartott püspöki szinódus vitáin. Például azon, hogy a katolikus egyház átértékelheti álláspontját a párkapcsolati kérdésekben....
– Mennybemenetele előtt az Úr Jézus élő egyházat alapított, majd tíz nappal később elküldte a Szentlelket azzal az üzenettel, hogy ő majd bevezet titeket a teljes igazságba. Szent Ágoston azt mondta, nem hinnék a négy szent evangéliumnak sem, ha nem az egyház adná a kezembe. Az élő egyház szerepe tehát vitathatatlan. Általa mutatja meg nekünk az Úr, hogyan kell értelmeznünk a szentírást. A Szentszék eddig 21 egyetemes zsinaton foglalkozott az Úr igéjével. A dogmákat újabb és újabb nyelvezettel, kortárs nyelven tudjuk előadni, de azok megváltoztatásáról nem lehet szó.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az egyház örök. Időről időre változó gondjai azonban új kihívások elé állítják a vezetést. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel többek között az erdélyi egyházi önrendelkezési törekvésekről, a csángókérdésről, a magyar lobbi szerepéről és a mindannyiunkat fenyegető szórványosodásról beszélgettünk.
– Az érseki palota fele tartva benéztem a Batthyáneumba. Kiderült, a kultuszminisztériumtól kell engedélyt kérnem, ha bepillantást akarok nyerni a messze földön híres középkori gyűjteménybe. Önöknek is ilyen nehéz bejutni a két és fél évszázadon át a püspökség tulajdonában levő könyvtárba?
– Az érsekség munkatársainak annyiban könnyebb, hogy már a kérés benyújtásának napján elküldik Bukarestből a belépési engedélyt. Kultuszminisztériumi jóváhagyás nélkül mi sem tanulmányozhatunk semmit abban a Batthyáneumban, amely 1948-ig volt a tulajdonunk, amikor a kommunisták megszállták az épületet. Államosításáról csak később, 1960-ban döntött a dévai tartományi bíróság.
– Vajon mikorra várható, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tulajdonába visszakerülő Batthyáneumot szabadon lehessen látogatni?
– A romániai restitúció uniós kényszer alatt született. Amit a román állam a királyi vagy a kommunista időkben kobozott el, ma sem szívesen adja vissza. A Batthyáneum iskolapéldája annak, ahogy a bukaresti hatalom mindent elkövet az elsősorban kisebbségi egyházi vagyonok visszaszolgáltatásának késleltetésére vagy megtagadására. A visszaigénylési kérelmet közvetlenül a rendszerváltás után nyújtottuk be, a kormány 2008-ban reagált rá sürgősségi kormányrendelettel, amelynek záró rendelkezései a döntés elleni fellebbezés lehetőségét is biztosították. A kormány helyi megbízottja, a Fehér megyei prefektus, Ioan Rus ügyvéd bíróságon meg is támadta a kormányrendeletet. Hosszas pereskedés után valamennyi bírósági szinten veszítettünk, mintegy tíz éve fordultunk jogorvoslatért a strasbourgi emberjogi bírósághoz
– Egyes hírek szerint tavaly már érkezett jó hír Strasbourgból…
– A nemzetközi bíróság érdemben még nem tárgyalta az ügyünket, de arra kötelezte a román államot, hogy a vissza nem szolgáltatás miatt eltelt időszakra 8 ezer eurónyi késedelmi büntetést fizessen ki a gyulafehérvári érsekségnek. Ennyi fájdalomdíj jár 17 évnyi pereskedés után. Strasbourgban nagyon elhúzódnak a restituciós perek: Romániából annyi kereset érkezett az elmúlt tíz évben, hogy a bíróság képtelen megbirkózni velük.
– Miért ragaszkodik ennyire a Batthyáneumhoz a román állam?
– Ezt a kérdést én is feltettem néhány évvel ezelőtt a Gyulafehérváron járó akkori miniszternek, Răzvan Theodorescunak. A válasz így hangzott: „Értse meg, ha visszaszolgáltatunk a római katolikus egyháznak egy olyan intézményt, amely világviszonylatban is nemzeti kincsként van számon tartva – benne például a romániai középkori kéziratok mintegy hetven százalékával –, az országos botrányt okozna.” Hiába magyaráztam a miniszternek, hogy itt nem botrányról, hanem kőkemény jogi helyzetről van szó, nem sikerült jobb belátásra bírni. Amúgy a jogi hercehurca oda nyúlik vissza, hogy a híres könyvtár alapítója, Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök 1798-ban kelt latin nyelvű végrendeletét Ioan Rus gyulafehérvári ügyvéd sajátos módon értelmezve fordította románra. Érdekes, hogy a román bíróság az ő latin értelmezését vette alapul – amely úgy vezeti le a tulajdonjog öröklődését, hogy az a román államra szállt –, holott az eredeti szöveg szerint a Batthyáneum a mindenkori római katolikus püspök tulajdona marad.
A kegyvesztett egyház
– A római katolikus egyház Trianon utáni története amúgy is egyféle szenvedéstörténet. Az elmúlt 95 évben mindig közelharcot kellett vívniuk a román hatóságokkal. Általában ki került ki győztesen?
– Márton Áron püspököt idézem, aki a ’48-ban elkezdődött kommunista időszakról így beszélt: „Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk, és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk.” 1990-ig a katolikus egyház nem szerepelt az államilag jóváhagyott 13 egyházfelekezet között. A Nagy Nemzetgyűlés a kötelezően újra bejegyzendő egyházaknak csak olyan szervezeti szabályzatot hagyott jóvá, amely garanciát jelentett arra, hogy az illető felekezet nem függ külföldtől, az egyház legmagasabb vezetője Romániában él, román állampolgár. A római katolikus egyház által benyújtott statútumtervezetet a kommunista hatalom nem fogadta el, így 1948 és 1990 között törvényen kívüli felekezetként tartottak nyilván bennünket. Ez a kommunista éra első évtizedében nagyon kemény megpróbáltatásokkal járt, hiszen 293 papunkból 130-an kerültek börtönbe, sokan ott haltak meg. De nem volt könnyű időszak a Trianon utáni évtized sem. A négy erdélyi római katolikus püspökség – a gyulafehérvári, a temesvári, a nagyváradi és a szatmári – egyházi-közigazgatásilag a kalocsai püspökséghez tartozott. A romániai államegyház, az ortodox mellett támogatott vallás lett a görög katolikus és megtűrt státust kapott a római katolikus, annak minden következményével együtt. A Vatikánnak 1929-ben sikerült egyezségre jutnia a román állammal, a közösen elfogadott konkordátum 1930-tól lépett érvénybe. A Szentszéknek azóta van nunciusa, azaz nagykövete Bukarestben.
– Hogyan fogadták ezelőtt nyolcvanöt évvel az erdélyi magyar hívők, hogy a négy római katolikus püspökségük bukaresti román érsek felügyelete alá került?
– Ha abból indulunk ki, hogy 900 éven át a csanádi püspökséghez tartozó erdélyi magyar katolikusok egyetlen tollvonással bukaresti hatáskörbe kerültek át, akkor ez az erdélyi hívek számára nem volt jó hír. Erről paptársaimmal évtizedekkel később is sokat beszélgettünk. Mindig azon az állásponton voltam, hogy a Bukaresthez való tartozás inkább formális döntés. Aki az egyház belső törvénykönyvét ismeri, tudja, hogy a püspökség belső dolgaiba nem szólhat bele a bukaresti érsek. A katolikus egyházon belül a püspökségek igen jelentős belső autonómiával rendelkeznek. A metropolita a tartományi zsinaton elnököl, és csak egészen kivételes esetekben van lehetősége átmeneti periódusra személyi ügyekben dönteni. Például amikor egy püspöki szék haláleset vagy nyugdíjba vonulás miatt megüresedik. De a döntés csak addig érvényes, amíg a Vatikán kinevezi az új elöljárót.
– A négy erdélyi római katolikus püspökség az 1989-es rendszerváltás után a Bukaresttől való függetlenedést kérte. Erre hogyan reagált a Vatikán?
– A négy erdélyi megyéspüspök – Tempfli József, Reizer Pál, Kräuter Sebestyén és Bálint Lajos – közös kérést nyújtott be a Szentszékhez 1990-ben. Ebben vázolták az előzményeket is, miszerint a romániai magyar katolikusok régóta sérelmezik a Vatikán és a román állam között 1930-ban megkötött konkordátumot, és azt kérik, hogy a négy egyházmegye, Gyulafehérvár székhellyel létrehozandó új erdélyi érsekséghez tartozzék. A Kárpátokon túli területeken a bukaresti érsekség hatáskörében csak a iasi-i püspökség maradt volna. Az erdélyi püspökök kérésére válaszul Bukarest azonnal tiltakozott a Szentszéknél. Az ügy 1991-ig húzódott: II. János Pál pápa első magyarországi látogatása előtt irodájától azt kérdezte, hogy ebből az alkalomból mit tehetne a Magyarország határain kívül élő magyar katolikusokért? Munkatársai akkor mutatták meg a szentatyának az erdélyi püspökök levelét, illetve a bukaresti román válaszreakciót. A pápa ekkor feladatként kiadta irodájának, hogy magyarországi látogatásáig találjanak erre megoldást. Végül olyan kompromisszumos javaslatot dolgoztak ki, amellyel egyik fél sem volt elégedett. Egy salamoni ítélettel az akkoriban még félmilliós magyar katolikus közösség gyulafehérvári püspökségét érsekségi rangra emelték, a mintegy 150-150 ezer magyar római katolikus hívővel rendelkező szatmári és nagyváradi püspökséget, valamint a 300 ezres létszámú, akkoriban még félig szász temesvári püspökséget viszont meghagyták Bukarest fennhatósága alatt, akárcsak a iasi-it. Gyulafehérvár úgy lett érsekség, hogy egyetlen más püspökség sem tartozik a fennhatósága alá. Kicsit olyan ma a romániai római katolikus térképünk, mint egy lyukas garas, közepén egy lyukkal: az erdélyi egyházmegyével...
Csángó-magyar román mise
– Ezek szerint nem túl erős a magyar lobbi a Vatikánban. Mit tehetne többet ez ügyben a magyarországi római katolikus egyház felső vezetése, a magyar püspöki kar?
– Ezzel kapcsolatban elmesélek egy történetet. II. János Pál pápa magyarországi látogatásán részt vettek a romániai püspökök is, többek között Petru Gherghel iasi-i püspök, akinek a fennhatósága alá tartoznak a csángóvidéki katolikusok. A szentatya Máriapócson köszöntötte az Erdélyből és Románia más részeiből érkezett katolikus hívőket is. A szentatya kíséretében, a püspöki kar tagjaként fültanúja voltam egy érdekes beszélgetésnek. A magyarországi nuncius mindannyiunk előtt azt kérdezte Gherghel püspöktől: ha magyar hívei is vannak, miért nem szolgálják ki őket anyanyelvükön? Gherghel püspök azt válaszolta, hogy eddig egyetlen erre vonatkozó kérés sem érkezett hozzá. A Vatikán magyarországi nagykövete, a budapesti nuncius erre így reagált: „Ne haragudjon, püspök úr, de egy papnak nem arra kell várnia, hogy hívei kérjék a magyar misét, ha látja, hogy erre szükség van”. Később hallottam, hogy a Szentszék arra utasította magyarországi nunciusát, hogy csak magyarországi ügyekkel foglalkozzon, a romániai ügyek nem tartoznak hozzá. Ez is jól érzékelteti az egyházon belüli munkamegosztást, a nuncius, az érsek és a püspökök hatáskörét.
– Ön nem is beszélhet Gherghel püspökkel a csángó-magyarok anyanyelvű misézéséről?
– Beszélni éppen beszélhetek, de ennek semmi hatása, mert mi, püspökök nem szólhatunk bele egymás ügyeibe. Valamennyi püspök a pápának tartozik felelősséggel, hiszen mindannyiunkat a szentatya nevez ki.
– Vannak viszont katolikus papjai, akik aláírásokat gyűjtöttek, sőt, olyanról is hallottam, aki egyszerűen átment a csángóvidékre magyarul misézni...
– Valóban van olyan papunk, aki saját szakállára elment magyar misét tartani csángó faluba, de mivel a templomba nem jutott be, úgy gondolta, erre a kocsma is megfelelő hely. Akadt ugyan néhány híve, de a többség által mozgósított helyi pap a rendőrrel karöltve távolította el a kocsmából. A szentmise nem arra való, hogy nemzetiségi kérdésben fegyverként használjuk. A négy egyházmegyénkből 25 csángó származású pap kérvényezte a Iasi-i Római Katolikus Püspökségnél a magyar mise bevezetését csángó-magyar falvakban. A püspök válasza: az aláírásgyűjtők nem moldvai papok, csak ott születtek, viszont más egyházmegyékhez tartoznak. Amikor a csángó-magyar szövetség kérte ugyanezt, a válasz az volt: a hívek nem igénylik, nem kérvényezik a magyar misét.
– Valóban senki nem igényli?
– A moldvai papok közül senki nem mer kiállni a magyar mise mellett. Nem újkeletű történet ez, évszázados múltja van. A második világháború befejezése után, amikor a szovjet csapatok kiverték Székelyföldről a Maniu-gárdistákat, és helyi katonai kormányzatot állítottak fel a magyarság megvédésére, csángó-magyar rendőröket telepítettek a székely falvakba és városokba, hogy kommunikálni tudjanak a helyi lakossággal. Velük legalább románul tudott értekezni néhány szovjet tiszt. Ez a történet és a közelgő párizsi békekonferencia ugyanakkor arra késztette a bukaresti pártvezetést, hogy gesztusokat tegyen nemcsak a székelyek, hanem a csángó-magyarok irányába is. A magyarok által Dupla Gyuri bácsinak becézett, magyarul tökéletesen beszélő Gheorghe Gheorghiu-Dej 150-es létszámú magyar tanerőt irányított Csángóföldre. Ekkor kezdődött el a levelezés a román pártfőtitkár, Gheorghe Gheorghiu-Dej és a későbbi vértanú, iasi-i római katolikus püspök, Anton Durcovici között. A pártfőtitkár azt követelte a püspöktől, ha már van magyar oktatás, legyen magyar mise is. Erre a püspök a következő vasárnapra az egyik legnagyobb csángó faluban, Forrófalván a templomban felállított két urnát, amibe szavazatokat kellett bedobni: ki akar és ki nem magyar misét? Az embereket előzőleg nyilván megdolgozták, a végeredmény lesújtó volt: az ötezres lélekszámú csángó-magyar katolikus közösségben 4 szavazatot kapott a magyar mise. Kemény hangú válaszlevél kíséretében a püspök ezt a szavazási eredményt küldte el a pártfőtitkárnak, Bukarest pedig többé nem erőltette a magyar misét.
– És megszűnt a magyar iskolahálózat is...
– Azt nyilvánvalóan propagandacéllal hozta létre a bukaresti hatalom, de nemcsak ezen múlott a sikertelensége. A csángók mélyen katolikus és templomba járó emberek. A román papok minden vasárnap kiprédikálták, hogy amíg a román oktatók jelen vannak a szentmisén, a magyar oktatók nem jönnek el. Azt mondták az embereknek, gondolják meg jól, hogy jöttment ateisták kezére bízzák-e gyerekeiket? Ez megpecsételte a magyar oktatás sorsát. Sajnos a hirtelen felduzzasztott csángóoktatói közösség sem állt a helyzet magaslatán...
Felcserélt nyelv a végeken
– Dél-Erdély bányavidékein sok a letelepedett csángó. Velük milyen a római katolikus egyház kapcsolata?
– A Zsil-völgyi Vulkánba a hatvanas és hetvenes években mintegy négyezer csángó-magyar telepedett le családostól. Bányászként akkoriban jól meg lehetett élni. A városban szolgáló székelyföldi származású plébános, Sántha István különösen kedvelte a csángókat, bátorította is az érkezésüket. Egy idő után azonban azzal a számára furcsa követeléssel találta szembe magát, hogy több ezer csángó híve román misét követel. Otthon, a családban csángó-magyarul beszéltek, de az irodalmi magyar nyelvet nem értették. Számukra az egyházi nyelv továbbra is a román maradt. De van újabb keletű történetem is. A rendszerváltás előtt, az Aninószára költözött mintegy háromszáz klézsei csángó a rendszerváltás után kezdte el követelni a román misét. Oláh Dénes korondi származású plébános rögtön kérte az áthelyezését, mert mint fogalmazott, számára képtelenség magyar embereknek románul misézni. Ma az egyházmegyében 22 helyen mintegy tízezer római-katolikusnak szolgáltatunk román nyelvű misét...
– Visszafordíthatatlan folyamatnak tartja a csángók elrománosodását?
– Azt szokták mondani, hogy a tizenkettedik óra előtt vagyunk. Én azt mondom, már rég meghaladtuk az egy órát is... Ez a folyamat visszafordíthatatlan. A csángó elsősorban római katolikus, de nemzeti tudata nincs. Első lelki élményeik, az első áldozás, az első szent gyónás, a bérmálás, a vasárnapi szentmisék mind románul rögzültek. Ezt a kívülállók nehezen értik meg.
– Mit tart ma az egyházmegye legnagyobb gondjának?
– A gyors ütemű szórványosodás a legnagyobb gondunk. Az 1940 után Dél-Erdélyből elmenekülő magyarok többsége soha nem tért haza. Ötvenegy évvel ezelőtt, 1961-ben 17 éves fejjel, friss érettségizőként jöttem Gyulafehérvárra kispapnak, ötven év alatt a környék 15 katolikus plébániája szűnt meg, többek között Alvincen, Abrudbányán, Aranyosbányán, Topánfalván, Zalatnán. Gyulafehérvár 58 ezer lakosából ma már csak 2300 a magyar, a népszámlálás adatai szerint fele-fele arányban református és római katolikus. Az egyházi nyilvántartásunkban azonban mindössze 707 római katolikus szerepel. Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak. De hasonlóan aggasztó jelenség, hogy megindult a Székelyföld nagyarányú fogyása is.
– A papi hivatás iránti érdeklődés csökkenése mennyire hazai jelenség?
– Valóban gyenge az utánpótlás mind a szerzetesrendekbe, mind pedig a papi hivatásra, de ez európai jelenség. A világ többi részén ez a folyamat stagnál, Európában viszont az utóbbi időben zuhanás tapasztalható. Papi szemináriumunkban a négy egyházmegye növendékei tanulnak. A tetőzés az 1981-1982-es tanévben volt: akkoriban a hat évfolyamon 170 kispap tanult. Ma a gyulafehérvári papképzés hét évfolyamán összesen 54 diákunk van. Harminc év alatt gyakorlatilag a harmadára-negyedére csökkent az érdeklődés.
– A világsajtó felkapta a fejét a Vatikánban legutóbb megtartott püspöki szinódus vitáin. Például azon, hogy a katolikus egyház átértékelheti álláspontját a párkapcsolati kérdésekben....
– Mennybemenetele előtt az Úr Jézus élő egyházat alapított, majd tíz nappal később elküldte a Szentlelket azzal az üzenettel, hogy ő majd bevezet titeket a teljes igazságba. Szent Ágoston azt mondta, nem hinnék a négy szent evangéliumnak sem, ha nem az egyház adná a kezembe. Az élő egyház szerepe tehát vitathatatlan. Általa mutatja meg nekünk az Úr, hogyan kell értelmeznünk a szentírást. A Szentszék eddig 21 egyetemes zsinaton foglalkozott az Úr igéjével. A dogmákat újabb és újabb nyelvezettel, kortárs nyelven tudjuk előadni, de azok megváltoztatásáról nem lehet szó.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. február 8.
Áder: a nemzeti összetartozás nem lehet divatjamúlt
A nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra épp úgy nem lehet divatjamúlt, mint ahogy a testvéri szeretet sem lehet az – emelte ki Áder János köztársasági elnök a XIX. Csángó bálon, szombaton Budapesten.
Az államfő megnyitó beszédében úgy fogalmazott: magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket” – mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: ebből fakad érzelmi világunk minden rezdülése, ez ad keretet gazdag és sokszínű kultúránknak. Megjegyezte: sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak, de – mint mondta – ha körbenéznek itt, könnyen belátható, hogy tévednek, akik így gondolják.
Az államfő köszöntötte a műsorban a gyermekáldáshoz kötődő hagyományok világába elkalauzoló fellépőket, a bálra érkező csángókat és a csángó magyarságot, majd azt kívánta: a most felnövekvő nemzedékek tagjai megőrizve és megújítva adják tovább azt az egyedülálló kulturális kincset, amelyet szüleik is nagyszüleiktől és dédszüleiktől örököltek. Őrizzék meg a táncokban, népszokásokban, hagyományokban rejlő páratlan gazdagságot, a mesék szépségét, mindazt, amit szüleiktől hallottak egykor – kérte Áder János, aki köszöntőbeszédét egy gyimesi mesével zárta.
A rendezvényen megjelent Colleen Bell, új amerikai nagykövet, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke, és jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is.
Áder János felidézte, hogy amikor az új nagykövet átadta megbízólevelét, arra biztatta, minél jobban ismerje meg a sokszínű, magyar népi kultúrát is. Köszönetet mondott, hogy a nagykövet ilyen hamar elfogadta a meghívást. Az idén a Csángó bál színpadi műsorán fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár „babalátóba” invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó „radina” gazdag hagyományát. A „babalátóba” érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződött.
A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar. Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló Együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.
A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték. A megrendezett kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg, valamint bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét. A fotókiállításon Takács Judit fotóművész, a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek.
A Csángó bál szervezői évről-évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
MTI
Székelyhon.ro
A nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra épp úgy nem lehet divatjamúlt, mint ahogy a testvéri szeretet sem lehet az – emelte ki Áder János köztársasági elnök a XIX. Csángó bálon, szombaton Budapesten.
Az államfő megnyitó beszédében úgy fogalmazott: magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket” – mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: ebből fakad érzelmi világunk minden rezdülése, ez ad keretet gazdag és sokszínű kultúránknak. Megjegyezte: sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak, de – mint mondta – ha körbenéznek itt, könnyen belátható, hogy tévednek, akik így gondolják.
Az államfő köszöntötte a műsorban a gyermekáldáshoz kötődő hagyományok világába elkalauzoló fellépőket, a bálra érkező csángókat és a csángó magyarságot, majd azt kívánta: a most felnövekvő nemzedékek tagjai megőrizve és megújítva adják tovább azt az egyedülálló kulturális kincset, amelyet szüleik is nagyszüleiktől és dédszüleiktől örököltek. Őrizzék meg a táncokban, népszokásokban, hagyományokban rejlő páratlan gazdagságot, a mesék szépségét, mindazt, amit szüleiktől hallottak egykor – kérte Áder János, aki köszöntőbeszédét egy gyimesi mesével zárta.
A rendezvényen megjelent Colleen Bell, új amerikai nagykövet, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke, és jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is.
Áder János felidézte, hogy amikor az új nagykövet átadta megbízólevelét, arra biztatta, minél jobban ismerje meg a sokszínű, magyar népi kultúrát is. Köszönetet mondott, hogy a nagykövet ilyen hamar elfogadta a meghívást. Az idén a Csángó bál színpadi műsorán fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár „babalátóba” invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó „radina” gazdag hagyományát. A „babalátóba” érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződött.
A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar. Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló Együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.
A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték. A megrendezett kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg, valamint bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét. A fotókiállításon Takács Judit fotóművész, a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek.
A Csángó bál szervezői évről-évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
MTI
Székelyhon.ro
2015. február 9.
Fókuszban a csángók
Az anyatejjel szívjuk magunkba magyarságunkat – fogalmazott Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a 19. alkalommal megszervezett Csángó bálon, Budapesten. Áder szerint a kulturális kincset nemcsak megőrizni, hanem újítani is kell. Eközben Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára bejelentette: 350 millió forintot fordítanak a szórványvidékeken élő magyarság asszimilációjának megállítására.
A nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra épp úgy nem lehet divatjamúlt, mint ahogy a testvéri szeretet sem lehet az – emelte ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a XIX. Csángó bálon szombaton Budapesten.
Az államfő nyitóbeszédében úgy fogalmazott: magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket” – fogalmazott a köztársasági elnök, hozzátéve: ebből fakad érzelmi világunk minden rezdülése, ez ad keretet gazdag és sokszínű kultúránknak.
Megjegyezte: sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak, de „ha körbenéznek itt, könnyen belátható, hogy tévednek, akik így gondolják”.
Az államfő köszöntötte a műsorban a gyermekáldáshoz kötődő hagyományok világába elkalauzoló fellépőket, a bálra érkező csángókat és a csángó magyarságot, majd azt kívánta: a most felnövekvő nemzedékek tagjai megőrizve és megújítva adják tovább azt az egyedülálló kulturális kincset, amelyet szüleik is nagyszüleiktől és dédszüleiktől örököltek.
„Őrizzék meg a táncokban, népszokásokban, hagyományokban rejlő páratlan gazdagságot, a mesék szépségét, mindazt, amit szüleiktől hallottak egykor” – kérte Áder, aki köszöntőbeszédét egy gyimesi mesével zárta.
A rendezvényen részt vett Colleen Bell, Magyarország új amerikai nagykövete, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, és jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is.
Áder János felidézte, hogy amikor az új nagykövet átadta megbízólevelét, arra biztatta a diplomatát, minél jobban ismerje meg a sokszínű magyar népi kultúrát is. Köszönetet mondott, hogy a nagykövet ilyen hamar elfogadta az invitálást.
Az idei Csángó bál színpadi műsorában a fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár „babalátóba” invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó „radina” gazdag hagyományát. A babalátóba érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződött.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar.
Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos együttes, a Szigony együttes és a Zurgó együttes. A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték.
A rendezvényen bemutatott kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg a résztvevők, és bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét is. A fotókiállításon Takács Judit fotóművésznek a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek.
A Csángó bál szervezői évről évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
Krónika (Kolozsvár)
Az anyatejjel szívjuk magunkba magyarságunkat – fogalmazott Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a 19. alkalommal megszervezett Csángó bálon, Budapesten. Áder szerint a kulturális kincset nemcsak megőrizni, hanem újítani is kell. Eközben Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára bejelentette: 350 millió forintot fordítanak a szórványvidékeken élő magyarság asszimilációjának megállítására.
A nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra épp úgy nem lehet divatjamúlt, mint ahogy a testvéri szeretet sem lehet az – emelte ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a XIX. Csángó bálon szombaton Budapesten.
Az államfő nyitóbeszédében úgy fogalmazott: magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket” – fogalmazott a köztársasági elnök, hozzátéve: ebből fakad érzelmi világunk minden rezdülése, ez ad keretet gazdag és sokszínű kultúránknak.
Megjegyezte: sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak, de „ha körbenéznek itt, könnyen belátható, hogy tévednek, akik így gondolják”.
Az államfő köszöntötte a műsorban a gyermekáldáshoz kötődő hagyományok világába elkalauzoló fellépőket, a bálra érkező csángókat és a csángó magyarságot, majd azt kívánta: a most felnövekvő nemzedékek tagjai megőrizve és megújítva adják tovább azt az egyedülálló kulturális kincset, amelyet szüleik is nagyszüleiktől és dédszüleiktől örököltek.
„Őrizzék meg a táncokban, népszokásokban, hagyományokban rejlő páratlan gazdagságot, a mesék szépségét, mindazt, amit szüleiktől hallottak egykor” – kérte Áder, aki köszöntőbeszédét egy gyimesi mesével zárta.
A rendezvényen részt vett Colleen Bell, Magyarország új amerikai nagykövete, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, és jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is.
Áder János felidézte, hogy amikor az új nagykövet átadta megbízólevelét, arra biztatta a diplomatát, minél jobban ismerje meg a sokszínű magyar népi kultúrát is. Köszönetet mondott, hogy a nagykövet ilyen hamar elfogadta az invitálást.
Az idei Csángó bál színpadi műsorában a fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár „babalátóba” invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó „radina” gazdag hagyományát. A babalátóba érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződött.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar.
Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos együttes, a Szigony együttes és a Zurgó együttes. A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték.
A rendezvényen bemutatott kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg a résztvevők, és bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét is. A fotókiállításon Takács Judit fotóművésznek a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek.
A Csángó bál szervezői évről évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 14.
Gyökeret verő csángómentők
Bár az elmúlt időszakban stabilizálódni látszik a moldvai csángó falvakban oktató pedagógusok csoportja, még mindig van fluktuáció, így a következő tanévtől is új nevelők jelentkezését várják. Idén kilenc állást hirdetett meg a moldvai csángó magyar oktatási programot működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Márton Attila, az oktatási program koordinátora a Krónikának elmondta, hogy elsősorban a megürült állásokat próbálják betölteni, azonban több olyan helyszín is van, ahol évek óta ott dolgozó pedagógus mellé keresnek kollégát.
Csíkfaluban és Diószénen egyenesen két oktatóra van szükség, ezekre a helyszínekre akár párban is lehet jelentkezni, hívta fel a figyelmet. Emellett Bahána, Bogdánfalva, Diószeg, Lábnyik, Lujzikalagor, Pokolpatak, Szitás és Újfalu településekre keresnek a csángó gyerekeket magyarul írni és olvasni tanító pedagógusokat.
Szakképzett magyartanárok, néprajzosok, magyar tanítók, más szakképesítésű pedagógusok, illetve olyan fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnének gyerekeket magyar nyelvre, hagyományőrzésre tanítani.
Az érdeklődők július 24-éig jelentkezhetnek, a szükséges iratcsomót (beiratkozási ív, Europass szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló oklevélmásolatok, személyiigazolvány-másolat, kézzel írott motivációs indoklás, ajánlólevél) az RMPSZ csíkszeredai székhelyén (Petőfi utca 4. szám) lehet személyesen benyújtani vagy szkennelt formában elküldeni a titkarsag@rmpsz.ro e-mail címre.
Stabil tanítógárda
A havi fizetés és étkezési jegyek mellett az oktatók 700 lejes juttatásban részesülnek, amiből a lakhatási feltételeket biztosíthatják. Márton Attila szerint a szegény moldvai településeken ez az összeg anyagi biztonságot ad, így ha valaki jól gazdálkodik, javítani is tud a körülményeken.
Mint elmondta, bár az elmúlt években magyarországiak részéről is tapasztaltak érdeklődést a program iránt, és volt, aki be tudott illeszkedni, megtanulta a helyi nyelvjárást, ajánlott a románnyelv-tudás, hiszen az oktatónak helyi szinten kommunikálnia kell a hatóságokkal. Többnyire a tanítóképzőt végzett fiatalok váltak be, közülük sokan már évek óta részesei a moldvai magyar oktatási programnak.
Az állandó fluktuáció ellenére az oktatók kétharmada stabil, a 9 helyi pedagógus és 8 hagyományőrző mellett 14 olyan oktatójuk van, aki „gyökeret vert" a Csángóföldön, mesélte Márton Attila, aki lészpedi tanítóként maga is tagja a 43 fős pedagógusi csapatnak.
Az anyagi lehetőségek függvényében újabb helyi hagyományőrzőket is bevonnának a rendszerbe, mesélte az oktatási program koordinátora. Ezek a helyi viszonyok és a csángó hagyományok ismerőiként elsősorban a délutáni foglalkozások keretében tanítják a gyerekeket őseik kultúrájára, népzenére, -táncra, tevékenységük azonban az iskolai foglalkozásokra is kiterjed, hiszen a különböző ünnepélyekre is ők készítik fel a diákokat. Jelenleg Külsőrekecsinben, Magyarfaluban, Pusztinán, Klézsén és Forrófalván fejtenek ki hatékony tevékenységet.
Az állami oktatás a cél
Az RMPSZ által felügyelt oktatási program keretében jelenleg 29 moldvai településen zajlik a magyar nyelv oktatása 2070 moldvai gyerek részvételével. Az anyanyelvi oktatás 19 helységben az állami oktatás része, a többi településen pedig délutáni foglalkozások keretében tanítják magyarul írni-olvasni, oktatják a csángó hagyományokra a gyerekeket. „Azok a közösségek, ahol jó a nyelvi állapot, le vannak fedve" – jelenti ki Márton Attila, amikor a bővítési tervekről kérdezzük.
Mint mondja, lehetne ugyan terjeszkedni más, rosszabb nyelvi adottságokkal rendelkező települések irányába, jelenleg azonban arra összpontosítanak, hogy a meglévő helyszíneket „hivatalosítsák", a délutáni foglalkozásokat is bevigyék az állami oktatási rendszer keretei közé. Ez nemcsak amiatt lenne fontos, mivel jelentős anyagi terhek alól mentesítené a program működtetőit, hanem amiatt is, mivel nagyobb presztízst, folytonosságot biztosítana a magyar nyelvű oktatás számára, magyarázza a koordinátor.
Normalizálódó viszonyok
A pedagógusszövetség által felügyelt helyszíneken kívül két településen, Máriafalván és Lujzikalagorban a program korábbi működtetője, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) biztosítja a magyar nyelvű oktatást hetente tartott délutáni foglalkozások keretében.
Márton Attila elmondta, azt remélik, hogy a 2015–2016-os tanévtől az érintett 15 gyereket is sikerül beíratni az állami oktatásba, a környező településeken ugyanis hivatalosan is biztosított a magyar nyelvű oktatás. Az oktatási koordinátor szerint a korábbi nézeteltérések ellenére ma már folyamatos az egyeztetés a két szervezet között. A hatóságokkal is enyhült a korábbi, feszült, már-már ellenséges viszony, mondta az oktatási koordinátor, bár, mint fogalmazott, „ezeket a harcokat mindig helyileg kell megvívni".
A normalizálódás elsősorban annak köszönhető, hogy idén januárban együttműködési szerződést írtak alá a Bákó megyei tanfelügyelőséggel és az oktatási minisztériummal, mely legális hátteret biztosít a programban részt vevő oktatók számára, és elfogadásra ösztönzi a helyi hatóságokat. „Ez már félsikernek tekinthető" – jelentette ki Márton Attila.
Csökkenő civil támogatások
A program finanszírozása a 2012-ben történt átszervezés után ma már stabilnak mondható, jelentette ki lapunknak Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
Mint mondta, ez két pilléren áll, egyrészt a magyar kormány támogatja a nemzetpolitikai államtitkárságon és a Bethlen Gábor Alapon keresztül, másrészt a civil adományokat összefogó alapítványokon, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesületen és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványon (AMMOA) keresztül érkezik a pénz. Emellett az Amerikai Egyesült Államokbeli Pillangó Alapítvány felvállalta a csíkszeredai bentlakás fenntartásának teljes költségeit.
A civil támogatás megcsappant az utóbbi években, Márton Attila szerint a törés 2012-ben, a program körüli botrányok idején következett be, és azóta a két alapítvány már nem tudja ugyanolyan mértékben összefogni az adományokat, mint korábban. Mint mondta, „a közös kalap" elve már nem nagyon működik, a keresztszülők szeretnék célirányosan támogatni a különböző helyszíneket, gyerekeket.
Honorált lojalitás
Burus-Siklódi Botond szerint a megcsappant civil támogatások ellenére a program nincs veszélyben, mint mondta, a magyar kormány biztosította őket arról, hogy pótolja az alapítványoknál bekövetkezett kiesést.
A kormányzati támogatás révén a 2015–2016-os tanévtől differenciált bérezést kívánnak bevezetni és honorálni az oktatók program iránti lojalitását, mesélte az RMPSZ elnöke, aki szerint ősztől átlagban ötszázalékos béremelést biztosítanának a pedagógusoknak, hagyományőrzőknek.
Bővítésre nehezen futja
Bár a program működtetése biztosított, annak bővítése, illetve az öt–nyolc osztályt végzett diákok továbbtanulása már az anyagiak függvénye, véli Márton Attila, aki szerint elsősorban a tehetséges gyerekek számára kellene biztosítani a továbbtanulás kivételes lehetőségét. A programban részt vevő több mint 2000 gyerek közül jelenleg 64-en tanulnak tovább csíkszeredai középiskolákban, ahol külön bentlakást működtetnek számukra.
Bár a bákói oktatási központ iránti igény még mindig megvan a csángó szervezetek részéről, Márton Attila szerint arról megoszlanak a vélemények, hogy érdemes-e „a román tengerbe egyet cseppenteni", itt magyar kollégiumot létrehozni, vagy ennek inkább egy kisebb csángó településen lenne meg a helye a lészpedi oktatási központ mintájára, ahonnan a programot is működtetik.
Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök szerint bár a bákói központ ügyében vannak fejlemények, konkrét lépések nem történtek, egyelőre a helyszínkeresés zajlik, ugyanakkor azt is meg kell vizsgálni, hogyan lehetne fenntartani az intézményt, de egy hozzáértő ügyintézőre is szükség lenne, lehetőleg egy csángó személyében. Az oktatási központ a csángó szervezetek kerekasztalának számító Csángó Tanács július 24-ei ülésének a témája, tájékoztatott az elnök.
Az oktatási program működtetése a stabil anyagi háttérnek köszönhetően biztosított, hangsúlyozta Burus-Siklódi Botond, hozzátéve ugyanakkor, hogy látványos növekedésben nem gondolkodhatnak. Kifejtette: jelenleg legfőbb céljuk a nem hivatalos délutáni foglalkozásoknak az állami oktatási rendszerbe való bevitele.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
Bár az elmúlt időszakban stabilizálódni látszik a moldvai csángó falvakban oktató pedagógusok csoportja, még mindig van fluktuáció, így a következő tanévtől is új nevelők jelentkezését várják. Idén kilenc állást hirdetett meg a moldvai csángó magyar oktatási programot működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Márton Attila, az oktatási program koordinátora a Krónikának elmondta, hogy elsősorban a megürült állásokat próbálják betölteni, azonban több olyan helyszín is van, ahol évek óta ott dolgozó pedagógus mellé keresnek kollégát.
Csíkfaluban és Diószénen egyenesen két oktatóra van szükség, ezekre a helyszínekre akár párban is lehet jelentkezni, hívta fel a figyelmet. Emellett Bahána, Bogdánfalva, Diószeg, Lábnyik, Lujzikalagor, Pokolpatak, Szitás és Újfalu településekre keresnek a csángó gyerekeket magyarul írni és olvasni tanító pedagógusokat.
Szakképzett magyartanárok, néprajzosok, magyar tanítók, más szakképesítésű pedagógusok, illetve olyan fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnének gyerekeket magyar nyelvre, hagyományőrzésre tanítani.
Az érdeklődők július 24-éig jelentkezhetnek, a szükséges iratcsomót (beiratkozási ív, Europass szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló oklevélmásolatok, személyiigazolvány-másolat, kézzel írott motivációs indoklás, ajánlólevél) az RMPSZ csíkszeredai székhelyén (Petőfi utca 4. szám) lehet személyesen benyújtani vagy szkennelt formában elküldeni a titkarsag@rmpsz.ro e-mail címre.
Stabil tanítógárda
A havi fizetés és étkezési jegyek mellett az oktatók 700 lejes juttatásban részesülnek, amiből a lakhatási feltételeket biztosíthatják. Márton Attila szerint a szegény moldvai településeken ez az összeg anyagi biztonságot ad, így ha valaki jól gazdálkodik, javítani is tud a körülményeken.
Mint elmondta, bár az elmúlt években magyarországiak részéről is tapasztaltak érdeklődést a program iránt, és volt, aki be tudott illeszkedni, megtanulta a helyi nyelvjárást, ajánlott a románnyelv-tudás, hiszen az oktatónak helyi szinten kommunikálnia kell a hatóságokkal. Többnyire a tanítóképzőt végzett fiatalok váltak be, közülük sokan már évek óta részesei a moldvai magyar oktatási programnak.
Az állandó fluktuáció ellenére az oktatók kétharmada stabil, a 9 helyi pedagógus és 8 hagyományőrző mellett 14 olyan oktatójuk van, aki „gyökeret vert" a Csángóföldön, mesélte Márton Attila, aki lészpedi tanítóként maga is tagja a 43 fős pedagógusi csapatnak.
Az anyagi lehetőségek függvényében újabb helyi hagyományőrzőket is bevonnának a rendszerbe, mesélte az oktatási program koordinátora. Ezek a helyi viszonyok és a csángó hagyományok ismerőiként elsősorban a délutáni foglalkozások keretében tanítják a gyerekeket őseik kultúrájára, népzenére, -táncra, tevékenységük azonban az iskolai foglalkozásokra is kiterjed, hiszen a különböző ünnepélyekre is ők készítik fel a diákokat. Jelenleg Külsőrekecsinben, Magyarfaluban, Pusztinán, Klézsén és Forrófalván fejtenek ki hatékony tevékenységet.
Az állami oktatás a cél
Az RMPSZ által felügyelt oktatási program keretében jelenleg 29 moldvai településen zajlik a magyar nyelv oktatása 2070 moldvai gyerek részvételével. Az anyanyelvi oktatás 19 helységben az állami oktatás része, a többi településen pedig délutáni foglalkozások keretében tanítják magyarul írni-olvasni, oktatják a csángó hagyományokra a gyerekeket. „Azok a közösségek, ahol jó a nyelvi állapot, le vannak fedve" – jelenti ki Márton Attila, amikor a bővítési tervekről kérdezzük.
Mint mondja, lehetne ugyan terjeszkedni más, rosszabb nyelvi adottságokkal rendelkező települések irányába, jelenleg azonban arra összpontosítanak, hogy a meglévő helyszíneket „hivatalosítsák", a délutáni foglalkozásokat is bevigyék az állami oktatási rendszer keretei közé. Ez nemcsak amiatt lenne fontos, mivel jelentős anyagi terhek alól mentesítené a program működtetőit, hanem amiatt is, mivel nagyobb presztízst, folytonosságot biztosítana a magyar nyelvű oktatás számára, magyarázza a koordinátor.
Normalizálódó viszonyok
A pedagógusszövetség által felügyelt helyszíneken kívül két településen, Máriafalván és Lujzikalagorban a program korábbi működtetője, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) biztosítja a magyar nyelvű oktatást hetente tartott délutáni foglalkozások keretében.
Márton Attila elmondta, azt remélik, hogy a 2015–2016-os tanévtől az érintett 15 gyereket is sikerül beíratni az állami oktatásba, a környező településeken ugyanis hivatalosan is biztosított a magyar nyelvű oktatás. Az oktatási koordinátor szerint a korábbi nézeteltérések ellenére ma már folyamatos az egyeztetés a két szervezet között. A hatóságokkal is enyhült a korábbi, feszült, már-már ellenséges viszony, mondta az oktatási koordinátor, bár, mint fogalmazott, „ezeket a harcokat mindig helyileg kell megvívni".
A normalizálódás elsősorban annak köszönhető, hogy idén januárban együttműködési szerződést írtak alá a Bákó megyei tanfelügyelőséggel és az oktatási minisztériummal, mely legális hátteret biztosít a programban részt vevő oktatók számára, és elfogadásra ösztönzi a helyi hatóságokat. „Ez már félsikernek tekinthető" – jelentette ki Márton Attila.
Csökkenő civil támogatások
A program finanszírozása a 2012-ben történt átszervezés után ma már stabilnak mondható, jelentette ki lapunknak Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
Mint mondta, ez két pilléren áll, egyrészt a magyar kormány támogatja a nemzetpolitikai államtitkárságon és a Bethlen Gábor Alapon keresztül, másrészt a civil adományokat összefogó alapítványokon, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesületen és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványon (AMMOA) keresztül érkezik a pénz. Emellett az Amerikai Egyesült Államokbeli Pillangó Alapítvány felvállalta a csíkszeredai bentlakás fenntartásának teljes költségeit.
A civil támogatás megcsappant az utóbbi években, Márton Attila szerint a törés 2012-ben, a program körüli botrányok idején következett be, és azóta a két alapítvány már nem tudja ugyanolyan mértékben összefogni az adományokat, mint korábban. Mint mondta, „a közös kalap" elve már nem nagyon működik, a keresztszülők szeretnék célirányosan támogatni a különböző helyszíneket, gyerekeket.
Honorált lojalitás
Burus-Siklódi Botond szerint a megcsappant civil támogatások ellenére a program nincs veszélyben, mint mondta, a magyar kormány biztosította őket arról, hogy pótolja az alapítványoknál bekövetkezett kiesést.
A kormányzati támogatás révén a 2015–2016-os tanévtől differenciált bérezést kívánnak bevezetni és honorálni az oktatók program iránti lojalitását, mesélte az RMPSZ elnöke, aki szerint ősztől átlagban ötszázalékos béremelést biztosítanának a pedagógusoknak, hagyományőrzőknek.
Bővítésre nehezen futja
Bár a program működtetése biztosított, annak bővítése, illetve az öt–nyolc osztályt végzett diákok továbbtanulása már az anyagiak függvénye, véli Márton Attila, aki szerint elsősorban a tehetséges gyerekek számára kellene biztosítani a továbbtanulás kivételes lehetőségét. A programban részt vevő több mint 2000 gyerek közül jelenleg 64-en tanulnak tovább csíkszeredai középiskolákban, ahol külön bentlakást működtetnek számukra.
Bár a bákói oktatási központ iránti igény még mindig megvan a csángó szervezetek részéről, Márton Attila szerint arról megoszlanak a vélemények, hogy érdemes-e „a román tengerbe egyet cseppenteni", itt magyar kollégiumot létrehozni, vagy ennek inkább egy kisebb csángó településen lenne meg a helye a lészpedi oktatási központ mintájára, ahonnan a programot is működtetik.
Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök szerint bár a bákói központ ügyében vannak fejlemények, konkrét lépések nem történtek, egyelőre a helyszínkeresés zajlik, ugyanakkor azt is meg kell vizsgálni, hogyan lehetne fenntartani az intézményt, de egy hozzáértő ügyintézőre is szükség lenne, lehetőleg egy csángó személyében. Az oktatási központ a csángó szervezetek kerekasztalának számító Csángó Tanács július 24-ei ülésének a témája, tájékoztatott az elnök.
Az oktatási program működtetése a stabil anyagi háttérnek köszönhetően biztosított, hangsúlyozta Burus-Siklódi Botond, hozzátéve ugyanakkor, hogy látványos növekedésben nem gondolkodhatnak. Kifejtette: jelenleg legfőbb céljuk a nem hivatalos délutáni foglalkozásoknak az állami oktatási rendszerbe való bevitele.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 19.
Csengő vers Lujzikalagorban
„Ha ne lettek lenne ezek a tevékenységek, gyermekek sokan lett lennének, amelikek semmit hallottak magyarságunkról, csángó létünkről” – fogalmazott a klézsei születésű, Budán (klézsei falurész) élő Botezatu Viktoria abból az alkalomból, hogy vasárnap, a magyar szórvány napján tanítványaival részt vett a déli csángók egyik legmagyarabb falujában, Lujzikalagorban a Csengő vers elnevezésű zenés-játékos foglalkozáson, amelyre tizennégy faluból érkeztek gyermekek, hogy a baróti Kelekótya együttessel együtt a vers, a versmondás és a magyar nyelv zenéjének világában barangoljanak. Igaza van néne Viktorinak, az iskolai és iskolán kívüli magyarórák, a táborok, a népdal- és mesemondó versenyek segítik a moldvai csángó gyermekeket, hogy megértsék és megérezzék: ők is a magyar nemzethez tartoznak.
Valahányszor Moldvába indulunk, gondolatban felidézem a Tázló és a Szeret menti falvakban gyűjtött emlékeimet. A csángó folyók – ahogy én nevezem magamban – mentén húzódó települések lakóiról elsőként az imádságos nép kifejezés jut eszembe, majd rögtön a kirekesztettség következik, ami a történelem során oly mély nyomot hagyott a moldvai csángók életében, tudatában és nyelvében. Az 1990 utáni odafigyelés, a 2000-ben indított magyar oktatási program révén ugyan közelebb kerültek a magyar nemzethez, de a gyermekek és a fiatalok körében még nem egyértelmű, hogy hová is tartoznak. Ebben segíti őket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a tizenöt esztendővel ezelőtt általa indított oktatási programot jelenleg működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Pogár László, az MCSMSZ elnöke úgy véli, a gyermekekben már kis kortól el kell ültetni a magyar identitást, öntudatot, hogy amikor nagyobbak lesznek, tudatosan vállalják fel és szülőként adhassák tovább. Szerinte az olyan programok, ahol több faluból vannak együtt a gyermekek, azért fontosak, hogy „ne féljenek, legyenek bátrabbak abban, hogy felvállalják, amit nekik tanítunk, ne érezzék, hogy el vannak zárva, derüljön ki számukra: a többi falvakban is beszélnek, énekelnek magyarul, s bár egy román tengerben vagyunk itt, Moldvában, kezdve az egyháztól a helyhatóságig minden románul zajlik, nem kell nekünk elfelejteni az identitásunkat, a kultúránkat, hagyományainkat és a hovatartozásunkat”.
Bármilyen kicsit, ha tudtam adni...
A pedagógusszövetség oktatási programjában tanító Ferencz Gábor ebben a tanévben érkezett Kolozsvárról Csíkfaluba, ahol „minden olyan természetes, a ház is nagyon otthonos, vannak nehézségek, ami városon nincs, fát és vizet hordani, de mindent megér, hogy látjuk, a gyermekek szeretik, amit tanítunk”. Ezt vallja Botezatu Viktoria is, aki 2000-ben az elsők között kezdett foglalkozni a gyermekekkel a saját nyári konyhájukban. Nem tanárként, hanem hagyományőrzőként vesz részt az oktatási programban, és úgy tartja, „bármilyen kicsit, ha tudtam nekik adni és tanítani a kultúránkról, énekről, viseletről, híres emberekről, szokásokról, akkor az jó, és ezt próbálom mai napig adni nekik”.
Néne Viktori azt mondja, sokat tanult az édesanyjától, aki „nagy szeretetű ember”, leginkább azt, hogy „minden emberben és minden gyermekben van jó, az benne van és az hozzá tartozik”. Az édesanyja csak másfél esztendőt járt iskolába, de megtanult olvasni, a családban soha nem beszéltek és nem imádkoztak románul. Viktori szerencsésnek tartja magát, mert Klézsén, ahol felnevelkedett, a legjobb énekesektől tanulta a csángó énekeket, mint Hodorog Luca és Bálint Erzsi.
Üdvözlégy Mária imádságot szereti, de egyetlen nap sem fekszik le esti ima nélkül: „Előbb, hogy sem lefeküdjem, kezeimet esszeteszem, hozzád emelem szűvemet, Istenem, áldván tégedet. Hogy nekem annyi jót tettél, veszélyektől megmentettél, s mivel ellened vétettem, bocsásd meg kérlek én nekem. Mert nyugton csak így alhatom, vigyázz reám őrangyalom. Ó, Mária édesanyám, kérlek, legyen gondod reám. Ámen. Én Istenem, őrözz meg tűztől, víztől, hirtelen haláltól, rossz embernek szándékától, az ördögnek hatalmától, mindennemű rosszaktól, minden rossz betegségtől mind az egészünket, s mindent, mi csak van házacskánk körül. Ámen.”
Mindig történik valami
Mámomtól tanultam elnevezéssel tartottak szeptemberben olyan találkozót, ahol idős asszonyok meséltek az egyházi ünnepekhez kötődő szokásokról, elmondták, melyik faluban mikor mit szoktak főzni ilyenkor, milyen imádságok, énekek tartoznak a különböző szentek ünnepeihez. „Test és lélek egyben van, nagyon sok imádság, étel és dudó (gyógynövény – szerk. megj.) kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz, és arra gondoltam, hívjunk el néhány idősebb asszonyt és gyermekeket, és beszéljünk ezekről” – mondta Petres László, aki Újtusnádról indult, Kolozsváron kezdte tanári pályafutását, és hat esztendeje tanítja Lujzikalagorban a csángó gyermekeket.
Októberben a hetvenes években elhunyt, ismert dioszéni kántortanítóról, Baka Andrásról elnevezett csángó mesemondó találkozót szervezte meg Petres László, aki úgy tartja, Baka András olyan a csángók számára, mint Benedek Elek a székelyeknél. „A felmenői háromszékiek voltak, nagyon sok háromszéki és csíki mesét hozott otthonról, azonkívül gyűjtött és kitalált meséket, románból is fordított, tehát volt egy tudatosság benne. Ez emelte ki az egyszerű mesemondók köréből, és arra gondoltam, ezt a tudatosságot a csángó mesék művelése terén jó lenne áthagyományozni. Néhány éve indítottuk a mesemondó találkozót, elhívtunk idős mesemondókat, a gyermekek meghallgatták őket, majd ők is meséltek.”
A harmadik kalagori őszi program, amit szintén az MCSMSZ támogatásával szerveztek, a Csengő vers – zenés-játékos bevezetés a versek, versmondás, a nyelv zenéjének világába. Negyediknek is mondható, hisz november 13-án, a magyar nyelv napján lujzikalagori gyermekek is részt vettek a Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyen.
A Csengő vers ötlete a magyarórákon született, ahol a versek ritmusát kidobogtatták, kitapsolták, néha ők költöttek hozzá dallamokat – mondja Petres László. „Láttam, hogy ez mennyire meg tudja mozgatni a gyermekeket, és sokkal többüket motiválja arra, hogy megtanulják a verset, esetleg dúdolják, mint amikor egy versenyen ki kell állni, mert nem mindenki tud ilyenkor úgy teljesíteni, mint egy közvetlenebb hangulatú környezetben, helyzetben. Az volt a tapasztalatom a szavalóversenyeken, hogy aki nincs eléggé birtokában a nyelvnek, nincs kellő lélekjelenléte, bátorsága, nem tud kibontakozni. Hiába tudja jól a verset, hiába szereti, mégsem tudja jól elmondani, és így nagyon sok gyermek csalódottan, rossz benyomással megy haza a versenyről.”
Zenés barangolás a Kelekótyával
Nos, ilyen csalódás nem érte azokat a gyermekeket, akik Bogdánfalváról, Budáról, Csíkfaluból, Dioszénből, Dumbrăveni-ből, Forrófalváról, Frumószából, Gajdárról, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Magyarfaluból, Máriafalváról, Nagypatakról, Trunkból érkeztek a lujzikalagori Csengő vers matinéra, ahol tapsolva, dobogtatva, serényen és lassún, csendesen és rikojtva ismételték ötször, tízszer Szilágyi Domokos mondogatóját: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég, / akinek a szeme zöld, / puha ágyat ad a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a tenyere.” Nagy sikert aratott Tarbay Ede Ősz-anyó című verse is: „Kontyos-kendős / Ősz-anyó / söpröget a kertben, / vörös-arany falevél / ripeg-ropog, zörren. / Reggel-este ruhát mos, / csupa gőz az erdő, / mosókonyha a világ, / a völgy mosóteknő.” Majd Weöres Sándor Marasztalója következett „Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat! / Ne menj, várj még: / mert e tájék / sötétben marad. / Ág nem himbál, / fecske nem száll, / béres nem arat. / Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat!”
Értelmező versmondás, verséneklés volt a javából, ahol a szavak csengése magával ragadta a gyermekeket még akkor is, ha a takarónak ők azt mondják, hogy plapuma (paplan), a feketének, feteke, nehezen értik, hogy a völgy miként lehet mosóteknő, és az sem teljesen világos számukra, hogyan lehetne marasztalni a napsugarat. Érthető, hisz számukra a magyar tanult nyelv, bár mámáik, tátáik anyanyelvként használják, de szüleik már a román nyelvet részesítik előnyben. Így nehéz megérteniük a vers rejtett üzenetét, szó szerinti fordításban gondolkodnak, és mert többségüknek a magyar szókincse nagyon szerény, inkább a vers ritmusa, zenéje az, ami megfogja őket, és nem a tartalma, értelme.
A baróti Kelekótya együttes (Boér Tímea – ének, furulya, Bogyor Attila – ének, gitár, Bogyor Gábor – ének, billentyűk, Oláh József – dob, perkúció, Vitályos Lehel – nagybőgő) éppen erre alapozva szedte ízekre, hangokra, hangsúlyokra a szavakat a Csengő vers napján, a hangszerek és az emberi hang segítségével a vers, a magyar nyelv csodálatos világába kalauzolva a gyermekeket. Akik nem kívülállókként hallgatták a Kelekótyát, hanem együtt tapsoltak, dobogtattak, csörgőkkel, zörgőkkel kísérték a zenészeket, majd maguk is készítettek hangszereket rizzsel, kukoricával töltött pléhdobozból, dióból, és olyan mulatságot csaptak, hogy a végére senki nem maradt ülve.
Tudatosan, lépésről lépésre
A lujzikalagori őszi programok, a Csengő vers, a Mámomtól tanultam imádságos nap és a Baka András csángó mesemondó találkozó igazi nyertesei a gyermekek, akik az oktatás melletti programok által még közelebb kerültek a magyar nyelvhez, kultúrához, a csángó hagyományokhoz. És nem csak Lujzikalagorban történik meg időről időre ez a csoda. A Tázló és a Szeret menti falvakban tanító magyar pedagógusok, hagyományőrzők kis lépésekben, de reményeik szerint annál maradandóbb nyomot hagyva csepegtetik a gyermekekbe a magyar szót, amely csak akkor válik sajátjukká, ha közösségben használják.
Ennek feltételeit kívánja megteremteni programjaival a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint minden támogató, aki egyetlen magyar nemzetben gondolkodik, amelybe a moldvai csángók is beletartoznak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Ha ne lettek lenne ezek a tevékenységek, gyermekek sokan lett lennének, amelikek semmit hallottak magyarságunkról, csángó létünkről” – fogalmazott a klézsei születésű, Budán (klézsei falurész) élő Botezatu Viktoria abból az alkalomból, hogy vasárnap, a magyar szórvány napján tanítványaival részt vett a déli csángók egyik legmagyarabb falujában, Lujzikalagorban a Csengő vers elnevezésű zenés-játékos foglalkozáson, amelyre tizennégy faluból érkeztek gyermekek, hogy a baróti Kelekótya együttessel együtt a vers, a versmondás és a magyar nyelv zenéjének világában barangoljanak. Igaza van néne Viktorinak, az iskolai és iskolán kívüli magyarórák, a táborok, a népdal- és mesemondó versenyek segítik a moldvai csángó gyermekeket, hogy megértsék és megérezzék: ők is a magyar nemzethez tartoznak.
Valahányszor Moldvába indulunk, gondolatban felidézem a Tázló és a Szeret menti falvakban gyűjtött emlékeimet. A csángó folyók – ahogy én nevezem magamban – mentén húzódó települések lakóiról elsőként az imádságos nép kifejezés jut eszembe, majd rögtön a kirekesztettség következik, ami a történelem során oly mély nyomot hagyott a moldvai csángók életében, tudatában és nyelvében. Az 1990 utáni odafigyelés, a 2000-ben indított magyar oktatási program révén ugyan közelebb kerültek a magyar nemzethez, de a gyermekek és a fiatalok körében még nem egyértelmű, hogy hová is tartoznak. Ebben segíti őket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a tizenöt esztendővel ezelőtt általa indított oktatási programot jelenleg működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Pogár László, az MCSMSZ elnöke úgy véli, a gyermekekben már kis kortól el kell ültetni a magyar identitást, öntudatot, hogy amikor nagyobbak lesznek, tudatosan vállalják fel és szülőként adhassák tovább. Szerinte az olyan programok, ahol több faluból vannak együtt a gyermekek, azért fontosak, hogy „ne féljenek, legyenek bátrabbak abban, hogy felvállalják, amit nekik tanítunk, ne érezzék, hogy el vannak zárva, derüljön ki számukra: a többi falvakban is beszélnek, énekelnek magyarul, s bár egy román tengerben vagyunk itt, Moldvában, kezdve az egyháztól a helyhatóságig minden románul zajlik, nem kell nekünk elfelejteni az identitásunkat, a kultúránkat, hagyományainkat és a hovatartozásunkat”.
Bármilyen kicsit, ha tudtam adni...
A pedagógusszövetség oktatási programjában tanító Ferencz Gábor ebben a tanévben érkezett Kolozsvárról Csíkfaluba, ahol „minden olyan természetes, a ház is nagyon otthonos, vannak nehézségek, ami városon nincs, fát és vizet hordani, de mindent megér, hogy látjuk, a gyermekek szeretik, amit tanítunk”. Ezt vallja Botezatu Viktoria is, aki 2000-ben az elsők között kezdett foglalkozni a gyermekekkel a saját nyári konyhájukban. Nem tanárként, hanem hagyományőrzőként vesz részt az oktatási programban, és úgy tartja, „bármilyen kicsit, ha tudtam nekik adni és tanítani a kultúránkról, énekről, viseletről, híres emberekről, szokásokról, akkor az jó, és ezt próbálom mai napig adni nekik”.
Néne Viktori azt mondja, sokat tanult az édesanyjától, aki „nagy szeretetű ember”, leginkább azt, hogy „minden emberben és minden gyermekben van jó, az benne van és az hozzá tartozik”. Az édesanyja csak másfél esztendőt járt iskolába, de megtanult olvasni, a családban soha nem beszéltek és nem imádkoztak románul. Viktori szerencsésnek tartja magát, mert Klézsén, ahol felnevelkedett, a legjobb énekesektől tanulta a csángó énekeket, mint Hodorog Luca és Bálint Erzsi.
Üdvözlégy Mária imádságot szereti, de egyetlen nap sem fekszik le esti ima nélkül: „Előbb, hogy sem lefeküdjem, kezeimet esszeteszem, hozzád emelem szűvemet, Istenem, áldván tégedet. Hogy nekem annyi jót tettél, veszélyektől megmentettél, s mivel ellened vétettem, bocsásd meg kérlek én nekem. Mert nyugton csak így alhatom, vigyázz reám őrangyalom. Ó, Mária édesanyám, kérlek, legyen gondod reám. Ámen. Én Istenem, őrözz meg tűztől, víztől, hirtelen haláltól, rossz embernek szándékától, az ördögnek hatalmától, mindennemű rosszaktól, minden rossz betegségtől mind az egészünket, s mindent, mi csak van házacskánk körül. Ámen.”
Mindig történik valami
Mámomtól tanultam elnevezéssel tartottak szeptemberben olyan találkozót, ahol idős asszonyok meséltek az egyházi ünnepekhez kötődő szokásokról, elmondták, melyik faluban mikor mit szoktak főzni ilyenkor, milyen imádságok, énekek tartoznak a különböző szentek ünnepeihez. „Test és lélek egyben van, nagyon sok imádság, étel és dudó (gyógynövény – szerk. megj.) kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz, és arra gondoltam, hívjunk el néhány idősebb asszonyt és gyermekeket, és beszéljünk ezekről” – mondta Petres László, aki Újtusnádról indult, Kolozsváron kezdte tanári pályafutását, és hat esztendeje tanítja Lujzikalagorban a csángó gyermekeket.
Októberben a hetvenes években elhunyt, ismert dioszéni kántortanítóról, Baka Andrásról elnevezett csángó mesemondó találkozót szervezte meg Petres László, aki úgy tartja, Baka András olyan a csángók számára, mint Benedek Elek a székelyeknél. „A felmenői háromszékiek voltak, nagyon sok háromszéki és csíki mesét hozott otthonról, azonkívül gyűjtött és kitalált meséket, románból is fordított, tehát volt egy tudatosság benne. Ez emelte ki az egyszerű mesemondók köréből, és arra gondoltam, ezt a tudatosságot a csángó mesék művelése terén jó lenne áthagyományozni. Néhány éve indítottuk a mesemondó találkozót, elhívtunk idős mesemondókat, a gyermekek meghallgatták őket, majd ők is meséltek.”
A harmadik kalagori őszi program, amit szintén az MCSMSZ támogatásával szerveztek, a Csengő vers – zenés-játékos bevezetés a versek, versmondás, a nyelv zenéjének világába. Negyediknek is mondható, hisz november 13-án, a magyar nyelv napján lujzikalagori gyermekek is részt vettek a Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyen.
A Csengő vers ötlete a magyarórákon született, ahol a versek ritmusát kidobogtatták, kitapsolták, néha ők költöttek hozzá dallamokat – mondja Petres László. „Láttam, hogy ez mennyire meg tudja mozgatni a gyermekeket, és sokkal többüket motiválja arra, hogy megtanulják a verset, esetleg dúdolják, mint amikor egy versenyen ki kell állni, mert nem mindenki tud ilyenkor úgy teljesíteni, mint egy közvetlenebb hangulatú környezetben, helyzetben. Az volt a tapasztalatom a szavalóversenyeken, hogy aki nincs eléggé birtokában a nyelvnek, nincs kellő lélekjelenléte, bátorsága, nem tud kibontakozni. Hiába tudja jól a verset, hiába szereti, mégsem tudja jól elmondani, és így nagyon sok gyermek csalódottan, rossz benyomással megy haza a versenyről.”
Zenés barangolás a Kelekótyával
Nos, ilyen csalódás nem érte azokat a gyermekeket, akik Bogdánfalváról, Budáról, Csíkfaluból, Dioszénből, Dumbrăveni-ből, Forrófalváról, Frumószából, Gajdárról, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Magyarfaluból, Máriafalváról, Nagypatakról, Trunkból érkeztek a lujzikalagori Csengő vers matinéra, ahol tapsolva, dobogtatva, serényen és lassún, csendesen és rikojtva ismételték ötször, tízszer Szilágyi Domokos mondogatóját: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég, / akinek a szeme zöld, / puha ágyat ad a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a tenyere.” Nagy sikert aratott Tarbay Ede Ősz-anyó című verse is: „Kontyos-kendős / Ősz-anyó / söpröget a kertben, / vörös-arany falevél / ripeg-ropog, zörren. / Reggel-este ruhát mos, / csupa gőz az erdő, / mosókonyha a világ, / a völgy mosóteknő.” Majd Weöres Sándor Marasztalója következett „Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat! / Ne menj, várj még: / mert e tájék / sötétben marad. / Ág nem himbál, / fecske nem száll, / béres nem arat. / Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat!”
Értelmező versmondás, verséneklés volt a javából, ahol a szavak csengése magával ragadta a gyermekeket még akkor is, ha a takarónak ők azt mondják, hogy plapuma (paplan), a feketének, feteke, nehezen értik, hogy a völgy miként lehet mosóteknő, és az sem teljesen világos számukra, hogyan lehetne marasztalni a napsugarat. Érthető, hisz számukra a magyar tanult nyelv, bár mámáik, tátáik anyanyelvként használják, de szüleik már a román nyelvet részesítik előnyben. Így nehéz megérteniük a vers rejtett üzenetét, szó szerinti fordításban gondolkodnak, és mert többségüknek a magyar szókincse nagyon szerény, inkább a vers ritmusa, zenéje az, ami megfogja őket, és nem a tartalma, értelme.
A baróti Kelekótya együttes (Boér Tímea – ének, furulya, Bogyor Attila – ének, gitár, Bogyor Gábor – ének, billentyűk, Oláh József – dob, perkúció, Vitályos Lehel – nagybőgő) éppen erre alapozva szedte ízekre, hangokra, hangsúlyokra a szavakat a Csengő vers napján, a hangszerek és az emberi hang segítségével a vers, a magyar nyelv csodálatos világába kalauzolva a gyermekeket. Akik nem kívülállókként hallgatták a Kelekótyát, hanem együtt tapsoltak, dobogtattak, csörgőkkel, zörgőkkel kísérték a zenészeket, majd maguk is készítettek hangszereket rizzsel, kukoricával töltött pléhdobozból, dióból, és olyan mulatságot csaptak, hogy a végére senki nem maradt ülve.
Tudatosan, lépésről lépésre
A lujzikalagori őszi programok, a Csengő vers, a Mámomtól tanultam imádságos nap és a Baka András csángó mesemondó találkozó igazi nyertesei a gyermekek, akik az oktatás melletti programok által még közelebb kerültek a magyar nyelvhez, kultúrához, a csángó hagyományokhoz. És nem csak Lujzikalagorban történik meg időről időre ez a csoda. A Tázló és a Szeret menti falvakban tanító magyar pedagógusok, hagyományőrzők kis lépésekben, de reményeik szerint annál maradandóbb nyomot hagyva csepegtetik a gyermekekbe a magyar szót, amely csak akkor válik sajátjukká, ha közösségben használják.
Ennek feltételeit kívánja megteremteni programjaival a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint minden támogató, aki egyetlen magyar nemzetben gondolkodik, amelybe a moldvai csángók is beletartoznak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. december 10.
Akadozik a csángómagyar oktatási program – a helyszínen jártunk
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) optimista éves jelentéseivel ellentétben akadozik a magyar állami támogatással működtetett Moldvai Csángómagyar Oktatási Program. Már van olyan helyszín, ahol megszűnt az éveken keresztül működő magyar oktatás Csángóföldön, több településen pedig a megfelelő helyiség hiánya akadályozza az iskolán kívüli magyarnyelv-tanítást. Indult azonban magyar nyelvoktatás olyan faluban is, ahol pár évvel korábban ez még elképzelhetetlennek tűnt. A helyszínen jártunk.
Az RMPSZ a magyar parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának november 23-án tartott ülésén bemutatott jelentése szerint az oktatási program az idei tanévben már szinte mindenhol a román tannyelvű intézetekben, ennek már szerves, vagy még csak most megfoganó, megtűrt részeként működik Csángóföldön. „Az iskolai magyar anyanyelv oktatásának beindítására Ferdinándújfalu, valamint Bahána, Szitás és Újfalu községekben még nem nyílt meg a lehetőség, így ezeken az oktatási helyszíneken továbbra is délutáni foglalkozások keretében sajátítják el a gyermekek a helyi dialektus beszélt és írott formáját” – olvasható a dokumentumban.
Ezzel szemben a helyszíni tapasztalatok már mást mutatnak: Ferdinándújfaluban az idei tanévben gyakorlatilag megszűnt a magyar nyelvoktatás. Az iskolába még nem sikerült bevinni a magyar órákat, sőt a faluban már az iskolán kívüli magyar nyelvoktatás sem működik. Bahánán sem iskolai, sem délutáni magyar oktatás nincs, a gyerekeknek a harmadik faluig kell gyalogolni, ha az iskola utáni magyar órákon részt akarnak venni.
Az idén már többször is cserélődtek az oktatók Dioszénen – ahol emiatt az idei tanévben december elejéig gyakorlatilag alig volt magyartanítás. Egyelőre az iskolai heti néhány órára hagyatkoznak Nagypatakon is, itt ugyanis máig nem találtak megfelelő ingatlant a délutáni magyar oktatásnak, amire a gyerekeknek a szomszédos faluba kell járniuk. Folyamatos gondot jelent az oktatók fluktuációja, de sok helyen az állami hivatalok is igyekeznek akadályozni a magyar nyelv tanítását.
Ezek a problémák az oktatás minőségére is kihatnak. Akadnak helyszínek, ahol alaposan megcsappant a magyar oktatásra járó gyerekek száma. Ez azonban az egész programot jellemzi, a növekvő támogatások és egyre több oktatási helyszín ellenére a gyerekek létszáma az utóbbi években jelentősen csökkent.
Ferdinándújfalu: iskolában még nem, iskolán kívül már nem tanulnak magyarul
Idén már nem indult a gyerekek délutáni elfoglaltságával egybekötött magyar nyelvtanítás a Bákó melletti Ferdinándfaluban (a község román neve Nicolae Bălcescu). A tanítás itt egy iskolához közeli, jó állapotban levő emeletes ingatlanban zajlott éveken keresztül, amit 300 lejért bérelt az RMPSZ egy helyi lakostól. A nevét elmondani nem akaró tulajdonos szerint az ingatlanját bérlő oktató már hónapok óta elutazott, de a lakást még mindig nem tudja ismét birtokba venni az ott maradt felszerelést és a bútorzat miatt.
Emellett egyhavi bérrel és ugyancsak egyhavi költséggel el is vannak maradva, amit a tulajdonos szeretne megkapni, de azt sem tudja, kihez forduljon. „Már a tavaly fel akartam bontani a bérleti szerződést, de a tanító nagyon kért, hogy hagyjam még egy évet, utána úgyis hazautazik. Iskolakezdés után ki kellett írnom a kapura, hogy nincs már magyar oktatás, mivel folyamatosan jöttek a gyerekek” – magyarázta az elmaradt lakbér miatt meglehetősen ingerült hölgy, aki azzal fenyegetőzött, hogy kidobja az utcára és felgyújtja a nála maradt felszerelést, ha nem kapja meg a pénzét, és nem veheti ismét birtokba ingatlanját.
Az oktatás helyszínének ügye itt annak ellenére nem rendeződött, hogy a helybéliek közül sokan járatnák a korábban negyvennél több gyereket is foglalkoztató magyar oktatásra a gyereküket. A diákok magyar nyelvtudása elégé eltérő, a falut jól ismerők szerint van ugyan olyan gyerek, aki szépen beszél magyarul, de nagyon sokan gyakorlatilag csak köszönni tudnak.
Egy csángó nyelvjárásban beszélő helybéli férfi 12 éves kislánya évek óta járt az oktatásra és tovább is tanulna – ha volna hol. A kislány elmondása szerint szinte mindennap jártak az oktatásra, de magyarul sokat nem tanult. „Küldeném a fiam, mert így nem csak a megfelelő délutáni programja van biztosítva, hanem magyarul is megtanulhat, ami majd hasznára lehet” – mondja egy másik helybéli férfi, aki hozzá is teszi: maga ugyan ortodox vallású, de jónak tartja a magyartanítást, annak ellenére, hogy már a rendőrségtől többször is megkeresték. A hatóságok arra kérték, folyamatosan tájékoztatassa őket is arról, ami a magyar tanításon történik.
Dioszén – kimaradnak a gyerekek a gyakori oktatócsere miatt
Problémásan indult az iskolakezdés Dioszénen is. Itt már az iskolában anyanyelvként is tanítják heti néhány órában a magyar nyelvet, azonban a nyelvtanítás és a hagyományápolás legfontosabb részét kitevő délutáni oktatást idén csak decemberben tudták elkezdeni. A helységben 2002-től volt magyar oktatás, az órákra annyi gyerek járt, hogy folyamatosan két tanárra volt szükség.
A múlt tanévet már új oktatóval kezdték a diákok, az idei tanévben pedig ismét új pedagógust kellett megismerni, mivel a korábban kinevezett személy nem vállalta többet a tanítást. Az új oktatónak sem volt nagyobb sikere, pár héttel az tanítás megkezdése után már betegszabadságra hivatkozva hazautazott, onnan üzenve, hogy nem szeretne visszajönni. A magyar oktatás így egy hónapig szünetelt, míg néhány napja két székelyföldi tanító költözött be az elfogadható körülményeket nem biztosító, magyar házként ismert ingatlanba.
Az oktatók folyamatos cserélődése az oktatási programra is rányomja a bélyegét. Az új tanárokat fogadó 29 éves Bálint mondta el: a tavalyi tanítócserét követően már kevesebb gyerek jött a magyar órákra, ez a szám még jobban lecsökkent, miután az alig pár hetet maradó tanár vette át a tanítást. Mindezek következtében a korábbi 120-as gyereklétszám körülbelül felére csökkent.
Az új oktatóknak azonban örülnek a gyerekek. Alig pár nappal az érkezésük után már kórusban kiabálták a kapuban: „Tónitónéééniiii!”. A Gyergyóalfaluból érkezett Nagy Annamária pedig „Gyertek be, gyertek be” felkiáltással boldogan szaladt ki, és terelte be a 10-14 éves lányokat a még csomagokkal tele nagyszobán keresztül a belső, egyelőre még hűvös helyiségbe, ahol máris leült velük foglalkozni.
A két tanítón látszik a lelkesedés, pedig a körülmények ezt nem teszik indokolttá. Diószéni életük azzal kezdték, hogy első éjszaka szinte megfulladtak a fatüzelésű kályhából kiáramlott füstben. Ezt másnap egy helybéli kitisztította ugyan, de az elhanyagolt helyiség sürgős és alapos felújítást igényel. Ráadásul fürdőszoba sincs, az oktatók lakhatása mellett a délutáni tanításnak is helyet biztosító ház tulajdonosa nem egyezett bele, hogy akár egy kisebb fürdő költségeit apránként leszámolja a 300 lejes házbérből.
A lakbért minden esetben abból a 700 lejből kell fedezni, amit az RMPSZ oktatási helyszínenként biztosít. Habár a legtöbb helyen alig 300 lej körüli összegekről van szó, a 700 lejes keret meglehetősen szűknek bizonyul. Ebből ugyanis a lakbéren kívül a különböző költségeket is fizetni kell, mint áramfogyasztás és a tűzifa, e mellett pedig a gyerekek foglalkoztatásához szükséges kellékeket is meg kell vásárolni.
Rejtély, hogy a téli időszakban ezt ki miként gazdálkodja ki, hiszen a 300 lejes havi bér és az egy szekérnyi, 450-500 lejbe kerülő tűzifa megvásárlásával már ki is futottak a rendelkezésükre álló keretből. Ennyi tűzifa azonban minden téli hónapban szükséges, mivel a tanítási helyiséget és a tanár többnyire egyszobás lakását is ki kell fűteni. „Hogy gazdálkodunk ebből? Azt még nem tudjuk, de valahogy megoldjuk” – mondta bizakodva a másik oktató, a Gyergyóból érkezett Ugron József.
Nagypatak: nincs pénz, nincs iskolán kívüli magyar nyelvoktatás
Rendkívül lecsökkent a gyerekek létszáma az elmúlt években Nagypatakon is. A Maszolnak nyilatkozó oktatók szerint itt a szülők sorra vették ki a magyar oktatásról a gyerekeket, egyebek között az egyik oktató meglehetősen problémás viselkedése miatt. A tavaly ide érkező tanítónő alig 13 gyerekkel vette át a tanítást, ezt a számot sikerült húszra feltornásznia.
Nincs megoldva azonban a délutáni oktatás ügye. A korábban bérelt és időközben felmondott ingatlan helyébe ugyanis nem találtak újat, a tanítónőnek szállást biztosító gazda pedig már nem szeretné az oktatási tevékenységnek is átengedni az ingatlanját. Habár az új tanítónő az iskola mellett igyekszik minél több közös tevékenységet szervezni, az iskolán kívüli magyar oktatás Nagypatakon gyakorlatilag felszámolódott. A délutáni magyar foglalkoztatásra járni kívánó gyerekeknek nincs más választásuk, mint a közvetlen közel fekvő Forrófalvára menni, ahol Antal János foglalkozik velük. A népművelőként alkalmazott férfi eseményeket, kirándulásokat szervez, helyi hagyományokat oktat, a hozzá járóktól azonban elvárja, hogy aktívan vegyenek részt a foglalkozásokon, ezért akik nem teljesítettek, azokat eltanácsolta.
A forrófalvi férfi a nagypataki gyerekek sorsát is szívén viseli, ennek érdekében ott is bérelni akar egy ingatlant – erre azonban nincs pénz. Mint mondta, az RMPSZ nem tudja vállalni még egy lakás bérlésének költségeit. „Ház van elég, pénz azonban annál kevesebb. Legalább 400 lejre van szükség havonta ingatlanbérlésre. Abban reménykedem, hogy ezt a pénzt a saját kulturális egyesületem pályázatával elő tudjuk teremteni” – magyarázta Antal János. Megtudtuk, hogy Nagypatakról egyre többen járnának hozzá, s habár a két falu meglehetősen közel van egymáshoz, egy gyereknek ez mégis nagy távolságot jelent, télen pedig már el sem engedik a szülők, csak ha haza is tudja kísérni.
Bahána: messze még a magyar iskola
Bahánán sem rózsás a helyzet. A gyerekek iskolába is a szomszédos településre, Szitásra járnak – magyar oktatás azonban még nincs ebben a tanintézményben. Az iskolán kívüli magyar tanításra ugyanakkor még egy faluval távolabb, Újfaluig kell elgyalogolniuk. Ezek a települések közvetlenül egymás mellett vannak, ez mégis 20-30 perces mindennapos gyaloglást jelent, télen pedig rendszeresen a sötétben kell megtenni ezt a távot.
Bahánán a korábbi években működött a helyszíni magyar oktatás, de a bérelt ingatlant felmondták, újat pedig máig nem találtak. Az RMPSZ a polgármesteri hivatalt felkérte ugyan, hogy az óvoda épületében termet biztosítson a magyar nyelv tanításának, választ azonban még nem kaptak erre.
A helybéliek legfőbb kifogása a magyar oktatás kapcsán az, hogy a gyerekeknek a harmadik faluba kell gyalogolniuk, ha az iskolán kívüli magyar tanításon akarnak részt venni. „Messze van. Most még nincs hó, de amikor az is lesz … elmegy reggel és este hat után jön haza” - sorolta a kifogásait Lăcătuș Ionela, akinek egyik lánya mindezek ellenére jár a magyar oktatásra. Kisebbik fiát is küldené, de csak abban az esetben, ha a faluban újraindítanák a tanítást.
Hasonlóan érvelt Imre Agneza, akinek hat gyereke közül csak egyik jár a magyar órákra. „A kisebbek is be vannak íratva, mert azt mondták, hogy itt is csinálnak magyar iskolát, de még semmi nincs” – mondta. Hozzátette: „így nem tudom küldeni, mert messze van. Sok neki, hogy a harmadik faluba elmenjen.”
Folyamatos az oktatók fluktuációja és csökken a gyereklétszám
AZ RMPSZ a magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának november23-i ülésén ismertetett összesítése szerint 2012-ben – amikor átvette a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől az oktatási program irányítását – 25 helyszínen zajlott magyar oktatás, összesen 42 oktatóval. Mindegyik helyszínen volt iskolán kívüli, ugyanakkor 18-ban iskolai oktatás is. Az idei tanévre az oktatási helyszínek száma 28-ra, az oktatók száma pedig 46-ra emelkedett.
Ezeken a helyszíneken van iskolán kívüli oktatás, ugyanakkor 24-ben iskolai magyartanítás is. 2012-ben a csángómagyar oktatási programra 85,6 millió forintot költő RMPSZ-nek a költségvetése is emelkedett: 2015-ben már 127,3 millió forintból gazdálkodhatott. Az évről évre növekvő költségvetés és a lejelentett iskolai helyszínek emelkedő száma ellenére feltűnő, hogy a foglalkoztatott gyerekek száma a 2012-es adatként feltüntetett „közel 2200” gyerekről a 2015/2016-os tanévre 1658-ra csökkent – ebből 1187 van beiratkozva az iskolai magyar oktatásba.
A jelentés három kategóriába sorolja az oktatási helyszíneket a lakhatási és az oktatási feltételek szerint. E szerint „megfelelő körülmények” között alig tíz helyszínen zajlik az oktatás, „elfogadható körülmények” tizenegy, „szerény körülmények”pedig kilenc helyszínt jellemeznek. Hogy érteni lehessen, mit jelentenek ezek a besorolások, az RMPSZ megmagyarázta: „ha a víz már be van vezetve, elfogadható körülmények közé soroltuk az ingatlant”.
Az RMPSZ reménykedik abban, hogy a továbbiakban nem az oktatók eddigi folyamatos fluktuációja fogja a legsúlyosabb problémát jelenteni. „A jelenlegi finanszírozás motiválja az oktatókat a hosszú távú maradásra és nem csak szorgalmazza, hanem lehetőséget is ad a közösségbe való behonosodásra.” Mint írják: ez már szinte szórványstratégia, hisz nem kitelepíteni kell a közösséget, hanem behonosítani egy-egy közösségszervező pedagógust, aki igyekszik a szórvány jelenlegi állapotát megtartani, a jelenlegi nyelvi állapotokat megőrizni.
A szervezet sikerként könyveli el, hogy „Lujzikalagorban sikerült az iskolán kívüli tevékenységeket, foglalkozásokat is bevinni a helyi hivatalos szervek fennhatósága alá, a lujzikalagori magyar oktatást a romén tannyelvű iskolához tartozó, a polgármesteri hivataltól szerződéses viszony alapján birtokolt bérleményben bonyolítottuk”. Hasonló megoldással Magyarfaluban is sikerrel próbálkoztak, ugyanis mint mondják, a román állami iskola igazgatója könnyebben el tudja fogadni a magyar anyanyelvi órák bevezetését, amennyiben meggyőződik ennek reális igényéről és létjogosultságáról.
Márton Attila: el kell dönteni, mit vállalunk fel
Márton Attila, az oktatási program RMPSZ-es koordinátora a Maszolnak megerősítette: valóban az oktatók fluktuációja jelenti a legnagyobb problémát. „Jó volna, ha mindenhol olyan tanítónk volna, akik minden körülmények között megállják a helyüket, az oktatók azonban időnként cserélődnek” – jelentette ki.
A programkoordinátor Ferdinándújfalu kapcsán azt mondta: hét év után már elérkezett az idő, hogy a szülők kérjék az állami iskolától a magyar anyanyelvi oktatás beindítását. „Nem mondanám, hogy itt megszűnt a magyar oktatás, ezt az időszakot kivárásnak nevezném. Ferdinéndújfaluban ugyanis ma már nem egy külső nyomás miatt kell magyar nyelvet oktatni, hanem azért, mert a szülők is ezt szeretnék. Ezért most már nekik kell kérni annak bevezetését az állami iskolától” – fogalmazott.
Mint mondta: hét év elteltével a ferdinándújfalui gyerekek azt sem tudják elmondani magyarul, hogy hány évesek vagy mi a nevük. „El kell dönteni: akarják-e a szülők az iskolai magyar oktatást vagy pedig mindössze egy délutánra küldenék be a gyerekeket románul beszélgetni – utóbbit az RMPSZ nem vállalja fel” – szögezte le. Hozzátette: Bahánán a polgármesteri hivatal folyamatosan tologatja annak a kérésüknek a megtárgyalását, hogy a már nem működő állami iskola egyik termét adják ki a magyar oktatásnak, habár itt annyiban jobb a helyzet, hogy a szülők korábban kérték, hogy a közeli Szitáson működő iskolában beinduljon a magyar oktatás – azonban valakik „rábeszélésére” már többször is meggondolták magukat.
„Már tanárt is kinevezett ide a tanfelügyelőség, de mire az igazgató asztalára letettem a dokumentumot, a szülők visszavonták kérésüket” – mesélte Márton Attila, aki a reméli, hogy nemsokára ismét lesz elegendő igénylés a magyar nyelvet oktató pedagógus kinevezésére.
A programkoordinátor a dioszéni és nagypataki jelentős létszámcsökkentésre is kitért. Mint mondta, valóban érezhető a gyereklétszám csökkenése, azonban az adatok pontatlanok és elnagyoltak, ugyanis mielőtt átvették volna az oktatási programot, nem volt pontos kimutatás a gyerekek számáról. Ez magyarázza a hivatalos jelentésükből is kitűnő, mintegy 400 fős létszámcsökkenést is, mivel szerinte a 2012 évi 2200 gyerek lejelentése még pontatlan adatokra támaszkodik.
„Korábban karácsony előtt szokták összesíteni a gyerekeket, ekkor rendszerint sokan jártak a délutáni magyar oktatásra, de például februárban már sokkal kevesebben voltak” – magyarázta Márton. A programkoordinátor szerint az iskolai oktatás tekinthető a stabil alapnak, ha a gyereket oda beíratják, az már a tanulóban is felelősséget ébreszt. Ezért tehát a magyar nyelvnek az állami iskolában anyanyelvként való oktatására igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a következő évben is. Az iskolában zajló magyar tanításnak legitimitása és társadalmi elfogadottsága ugyanis megkérdőjelezhetetlen. Ez emeli a program presztízsét is és elfogadottá teszi a magyar nyelvoktatás iránti igényt.
Lázár Lehel, Oborocea Mónika
maszol.ro
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) optimista éves jelentéseivel ellentétben akadozik a magyar állami támogatással működtetett Moldvai Csángómagyar Oktatási Program. Már van olyan helyszín, ahol megszűnt az éveken keresztül működő magyar oktatás Csángóföldön, több településen pedig a megfelelő helyiség hiánya akadályozza az iskolán kívüli magyarnyelv-tanítást. Indult azonban magyar nyelvoktatás olyan faluban is, ahol pár évvel korábban ez még elképzelhetetlennek tűnt. A helyszínen jártunk.
Az RMPSZ a magyar parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának november 23-án tartott ülésén bemutatott jelentése szerint az oktatási program az idei tanévben már szinte mindenhol a román tannyelvű intézetekben, ennek már szerves, vagy még csak most megfoganó, megtűrt részeként működik Csángóföldön. „Az iskolai magyar anyanyelv oktatásának beindítására Ferdinándújfalu, valamint Bahána, Szitás és Újfalu községekben még nem nyílt meg a lehetőség, így ezeken az oktatási helyszíneken továbbra is délutáni foglalkozások keretében sajátítják el a gyermekek a helyi dialektus beszélt és írott formáját” – olvasható a dokumentumban.
Ezzel szemben a helyszíni tapasztalatok már mást mutatnak: Ferdinándújfaluban az idei tanévben gyakorlatilag megszűnt a magyar nyelvoktatás. Az iskolába még nem sikerült bevinni a magyar órákat, sőt a faluban már az iskolán kívüli magyar nyelvoktatás sem működik. Bahánán sem iskolai, sem délutáni magyar oktatás nincs, a gyerekeknek a harmadik faluig kell gyalogolni, ha az iskola utáni magyar órákon részt akarnak venni.
Az idén már többször is cserélődtek az oktatók Dioszénen – ahol emiatt az idei tanévben december elejéig gyakorlatilag alig volt magyartanítás. Egyelőre az iskolai heti néhány órára hagyatkoznak Nagypatakon is, itt ugyanis máig nem találtak megfelelő ingatlant a délutáni magyar oktatásnak, amire a gyerekeknek a szomszédos faluba kell járniuk. Folyamatos gondot jelent az oktatók fluktuációja, de sok helyen az állami hivatalok is igyekeznek akadályozni a magyar nyelv tanítását.
Ezek a problémák az oktatás minőségére is kihatnak. Akadnak helyszínek, ahol alaposan megcsappant a magyar oktatásra járó gyerekek száma. Ez azonban az egész programot jellemzi, a növekvő támogatások és egyre több oktatási helyszín ellenére a gyerekek létszáma az utóbbi években jelentősen csökkent.
Ferdinándújfalu: iskolában még nem, iskolán kívül már nem tanulnak magyarul
Idén már nem indult a gyerekek délutáni elfoglaltságával egybekötött magyar nyelvtanítás a Bákó melletti Ferdinándfaluban (a község román neve Nicolae Bălcescu). A tanítás itt egy iskolához közeli, jó állapotban levő emeletes ingatlanban zajlott éveken keresztül, amit 300 lejért bérelt az RMPSZ egy helyi lakostól. A nevét elmondani nem akaró tulajdonos szerint az ingatlanját bérlő oktató már hónapok óta elutazott, de a lakást még mindig nem tudja ismét birtokba venni az ott maradt felszerelést és a bútorzat miatt.
Emellett egyhavi bérrel és ugyancsak egyhavi költséggel el is vannak maradva, amit a tulajdonos szeretne megkapni, de azt sem tudja, kihez forduljon. „Már a tavaly fel akartam bontani a bérleti szerződést, de a tanító nagyon kért, hogy hagyjam még egy évet, utána úgyis hazautazik. Iskolakezdés után ki kellett írnom a kapura, hogy nincs már magyar oktatás, mivel folyamatosan jöttek a gyerekek” – magyarázta az elmaradt lakbér miatt meglehetősen ingerült hölgy, aki azzal fenyegetőzött, hogy kidobja az utcára és felgyújtja a nála maradt felszerelést, ha nem kapja meg a pénzét, és nem veheti ismét birtokba ingatlanját.
Az oktatás helyszínének ügye itt annak ellenére nem rendeződött, hogy a helybéliek közül sokan járatnák a korábban negyvennél több gyereket is foglalkoztató magyar oktatásra a gyereküket. A diákok magyar nyelvtudása elégé eltérő, a falut jól ismerők szerint van ugyan olyan gyerek, aki szépen beszél magyarul, de nagyon sokan gyakorlatilag csak köszönni tudnak.
Egy csángó nyelvjárásban beszélő helybéli férfi 12 éves kislánya évek óta járt az oktatásra és tovább is tanulna – ha volna hol. A kislány elmondása szerint szinte mindennap jártak az oktatásra, de magyarul sokat nem tanult. „Küldeném a fiam, mert így nem csak a megfelelő délutáni programja van biztosítva, hanem magyarul is megtanulhat, ami majd hasznára lehet” – mondja egy másik helybéli férfi, aki hozzá is teszi: maga ugyan ortodox vallású, de jónak tartja a magyartanítást, annak ellenére, hogy már a rendőrségtől többször is megkeresték. A hatóságok arra kérték, folyamatosan tájékoztatassa őket is arról, ami a magyar tanításon történik.
Dioszén – kimaradnak a gyerekek a gyakori oktatócsere miatt
Problémásan indult az iskolakezdés Dioszénen is. Itt már az iskolában anyanyelvként is tanítják heti néhány órában a magyar nyelvet, azonban a nyelvtanítás és a hagyományápolás legfontosabb részét kitevő délutáni oktatást idén csak decemberben tudták elkezdeni. A helységben 2002-től volt magyar oktatás, az órákra annyi gyerek járt, hogy folyamatosan két tanárra volt szükség.
A múlt tanévet már új oktatóval kezdték a diákok, az idei tanévben pedig ismét új pedagógust kellett megismerni, mivel a korábban kinevezett személy nem vállalta többet a tanítást. Az új oktatónak sem volt nagyobb sikere, pár héttel az tanítás megkezdése után már betegszabadságra hivatkozva hazautazott, onnan üzenve, hogy nem szeretne visszajönni. A magyar oktatás így egy hónapig szünetelt, míg néhány napja két székelyföldi tanító költözött be az elfogadható körülményeket nem biztosító, magyar házként ismert ingatlanba.
Az oktatók folyamatos cserélődése az oktatási programra is rányomja a bélyegét. Az új tanárokat fogadó 29 éves Bálint mondta el: a tavalyi tanítócserét követően már kevesebb gyerek jött a magyar órákra, ez a szám még jobban lecsökkent, miután az alig pár hetet maradó tanár vette át a tanítást. Mindezek következtében a korábbi 120-as gyereklétszám körülbelül felére csökkent.
Az új oktatóknak azonban örülnek a gyerekek. Alig pár nappal az érkezésük után már kórusban kiabálták a kapuban: „Tónitónéééniiii!”. A Gyergyóalfaluból érkezett Nagy Annamária pedig „Gyertek be, gyertek be” felkiáltással boldogan szaladt ki, és terelte be a 10-14 éves lányokat a még csomagokkal tele nagyszobán keresztül a belső, egyelőre még hűvös helyiségbe, ahol máris leült velük foglalkozni.
A két tanítón látszik a lelkesedés, pedig a körülmények ezt nem teszik indokolttá. Diószéni életük azzal kezdték, hogy első éjszaka szinte megfulladtak a fatüzelésű kályhából kiáramlott füstben. Ezt másnap egy helybéli kitisztította ugyan, de az elhanyagolt helyiség sürgős és alapos felújítást igényel. Ráadásul fürdőszoba sincs, az oktatók lakhatása mellett a délutáni tanításnak is helyet biztosító ház tulajdonosa nem egyezett bele, hogy akár egy kisebb fürdő költségeit apránként leszámolja a 300 lejes házbérből.
A lakbért minden esetben abból a 700 lejből kell fedezni, amit az RMPSZ oktatási helyszínenként biztosít. Habár a legtöbb helyen alig 300 lej körüli összegekről van szó, a 700 lejes keret meglehetősen szűknek bizonyul. Ebből ugyanis a lakbéren kívül a különböző költségeket is fizetni kell, mint áramfogyasztás és a tűzifa, e mellett pedig a gyerekek foglalkoztatásához szükséges kellékeket is meg kell vásárolni.
Rejtély, hogy a téli időszakban ezt ki miként gazdálkodja ki, hiszen a 300 lejes havi bér és az egy szekérnyi, 450-500 lejbe kerülő tűzifa megvásárlásával már ki is futottak a rendelkezésükre álló keretből. Ennyi tűzifa azonban minden téli hónapban szükséges, mivel a tanítási helyiséget és a tanár többnyire egyszobás lakását is ki kell fűteni. „Hogy gazdálkodunk ebből? Azt még nem tudjuk, de valahogy megoldjuk” – mondta bizakodva a másik oktató, a Gyergyóból érkezett Ugron József.
Nagypatak: nincs pénz, nincs iskolán kívüli magyar nyelvoktatás
Rendkívül lecsökkent a gyerekek létszáma az elmúlt években Nagypatakon is. A Maszolnak nyilatkozó oktatók szerint itt a szülők sorra vették ki a magyar oktatásról a gyerekeket, egyebek között az egyik oktató meglehetősen problémás viselkedése miatt. A tavaly ide érkező tanítónő alig 13 gyerekkel vette át a tanítást, ezt a számot sikerült húszra feltornásznia.
Nincs megoldva azonban a délutáni oktatás ügye. A korábban bérelt és időközben felmondott ingatlan helyébe ugyanis nem találtak újat, a tanítónőnek szállást biztosító gazda pedig már nem szeretné az oktatási tevékenységnek is átengedni az ingatlanját. Habár az új tanítónő az iskola mellett igyekszik minél több közös tevékenységet szervezni, az iskolán kívüli magyar oktatás Nagypatakon gyakorlatilag felszámolódott. A délutáni magyar foglalkoztatásra járni kívánó gyerekeknek nincs más választásuk, mint a közvetlen közel fekvő Forrófalvára menni, ahol Antal János foglalkozik velük. A népművelőként alkalmazott férfi eseményeket, kirándulásokat szervez, helyi hagyományokat oktat, a hozzá járóktól azonban elvárja, hogy aktívan vegyenek részt a foglalkozásokon, ezért akik nem teljesítettek, azokat eltanácsolta.
A forrófalvi férfi a nagypataki gyerekek sorsát is szívén viseli, ennek érdekében ott is bérelni akar egy ingatlant – erre azonban nincs pénz. Mint mondta, az RMPSZ nem tudja vállalni még egy lakás bérlésének költségeit. „Ház van elég, pénz azonban annál kevesebb. Legalább 400 lejre van szükség havonta ingatlanbérlésre. Abban reménykedem, hogy ezt a pénzt a saját kulturális egyesületem pályázatával elő tudjuk teremteni” – magyarázta Antal János. Megtudtuk, hogy Nagypatakról egyre többen járnának hozzá, s habár a két falu meglehetősen közel van egymáshoz, egy gyereknek ez mégis nagy távolságot jelent, télen pedig már el sem engedik a szülők, csak ha haza is tudja kísérni.
Bahána: messze még a magyar iskola
Bahánán sem rózsás a helyzet. A gyerekek iskolába is a szomszédos településre, Szitásra járnak – magyar oktatás azonban még nincs ebben a tanintézményben. Az iskolán kívüli magyar tanításra ugyanakkor még egy faluval távolabb, Újfaluig kell elgyalogolniuk. Ezek a települések közvetlenül egymás mellett vannak, ez mégis 20-30 perces mindennapos gyaloglást jelent, télen pedig rendszeresen a sötétben kell megtenni ezt a távot.
Bahánán a korábbi években működött a helyszíni magyar oktatás, de a bérelt ingatlant felmondták, újat pedig máig nem találtak. Az RMPSZ a polgármesteri hivatalt felkérte ugyan, hogy az óvoda épületében termet biztosítson a magyar nyelv tanításának, választ azonban még nem kaptak erre.
A helybéliek legfőbb kifogása a magyar oktatás kapcsán az, hogy a gyerekeknek a harmadik faluba kell gyalogolniuk, ha az iskolán kívüli magyar tanításon akarnak részt venni. „Messze van. Most még nincs hó, de amikor az is lesz … elmegy reggel és este hat után jön haza” - sorolta a kifogásait Lăcătuș Ionela, akinek egyik lánya mindezek ellenére jár a magyar oktatásra. Kisebbik fiát is küldené, de csak abban az esetben, ha a faluban újraindítanák a tanítást.
Hasonlóan érvelt Imre Agneza, akinek hat gyereke közül csak egyik jár a magyar órákra. „A kisebbek is be vannak íratva, mert azt mondták, hogy itt is csinálnak magyar iskolát, de még semmi nincs” – mondta. Hozzátette: „így nem tudom küldeni, mert messze van. Sok neki, hogy a harmadik faluba elmenjen.”
Folyamatos az oktatók fluktuációja és csökken a gyereklétszám
AZ RMPSZ a magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának november23-i ülésén ismertetett összesítése szerint 2012-ben – amikor átvette a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől az oktatási program irányítását – 25 helyszínen zajlott magyar oktatás, összesen 42 oktatóval. Mindegyik helyszínen volt iskolán kívüli, ugyanakkor 18-ban iskolai oktatás is. Az idei tanévre az oktatási helyszínek száma 28-ra, az oktatók száma pedig 46-ra emelkedett.
Ezeken a helyszíneken van iskolán kívüli oktatás, ugyanakkor 24-ben iskolai magyartanítás is. 2012-ben a csángómagyar oktatási programra 85,6 millió forintot költő RMPSZ-nek a költségvetése is emelkedett: 2015-ben már 127,3 millió forintból gazdálkodhatott. Az évről évre növekvő költségvetés és a lejelentett iskolai helyszínek emelkedő száma ellenére feltűnő, hogy a foglalkoztatott gyerekek száma a 2012-es adatként feltüntetett „közel 2200” gyerekről a 2015/2016-os tanévre 1658-ra csökkent – ebből 1187 van beiratkozva az iskolai magyar oktatásba.
A jelentés három kategóriába sorolja az oktatási helyszíneket a lakhatási és az oktatási feltételek szerint. E szerint „megfelelő körülmények” között alig tíz helyszínen zajlik az oktatás, „elfogadható körülmények” tizenegy, „szerény körülmények”pedig kilenc helyszínt jellemeznek. Hogy érteni lehessen, mit jelentenek ezek a besorolások, az RMPSZ megmagyarázta: „ha a víz már be van vezetve, elfogadható körülmények közé soroltuk az ingatlant”.
Az RMPSZ reménykedik abban, hogy a továbbiakban nem az oktatók eddigi folyamatos fluktuációja fogja a legsúlyosabb problémát jelenteni. „A jelenlegi finanszírozás motiválja az oktatókat a hosszú távú maradásra és nem csak szorgalmazza, hanem lehetőséget is ad a közösségbe való behonosodásra.” Mint írják: ez már szinte szórványstratégia, hisz nem kitelepíteni kell a közösséget, hanem behonosítani egy-egy közösségszervező pedagógust, aki igyekszik a szórvány jelenlegi állapotát megtartani, a jelenlegi nyelvi állapotokat megőrizni.
A szervezet sikerként könyveli el, hogy „Lujzikalagorban sikerült az iskolán kívüli tevékenységeket, foglalkozásokat is bevinni a helyi hivatalos szervek fennhatósága alá, a lujzikalagori magyar oktatást a romén tannyelvű iskolához tartozó, a polgármesteri hivataltól szerződéses viszony alapján birtokolt bérleményben bonyolítottuk”. Hasonló megoldással Magyarfaluban is sikerrel próbálkoztak, ugyanis mint mondják, a román állami iskola igazgatója könnyebben el tudja fogadni a magyar anyanyelvi órák bevezetését, amennyiben meggyőződik ennek reális igényéről és létjogosultságáról.
Márton Attila: el kell dönteni, mit vállalunk fel
Márton Attila, az oktatási program RMPSZ-es koordinátora a Maszolnak megerősítette: valóban az oktatók fluktuációja jelenti a legnagyobb problémát. „Jó volna, ha mindenhol olyan tanítónk volna, akik minden körülmények között megállják a helyüket, az oktatók azonban időnként cserélődnek” – jelentette ki.
A programkoordinátor Ferdinándújfalu kapcsán azt mondta: hét év után már elérkezett az idő, hogy a szülők kérjék az állami iskolától a magyar anyanyelvi oktatás beindítását. „Nem mondanám, hogy itt megszűnt a magyar oktatás, ezt az időszakot kivárásnak nevezném. Ferdinéndújfaluban ugyanis ma már nem egy külső nyomás miatt kell magyar nyelvet oktatni, hanem azért, mert a szülők is ezt szeretnék. Ezért most már nekik kell kérni annak bevezetését az állami iskolától” – fogalmazott.
Mint mondta: hét év elteltével a ferdinándújfalui gyerekek azt sem tudják elmondani magyarul, hogy hány évesek vagy mi a nevük. „El kell dönteni: akarják-e a szülők az iskolai magyar oktatást vagy pedig mindössze egy délutánra küldenék be a gyerekeket románul beszélgetni – utóbbit az RMPSZ nem vállalja fel” – szögezte le. Hozzátette: Bahánán a polgármesteri hivatal folyamatosan tologatja annak a kérésüknek a megtárgyalását, hogy a már nem működő állami iskola egyik termét adják ki a magyar oktatásnak, habár itt annyiban jobb a helyzet, hogy a szülők korábban kérték, hogy a közeli Szitáson működő iskolában beinduljon a magyar oktatás – azonban valakik „rábeszélésére” már többször is meggondolták magukat.
„Már tanárt is kinevezett ide a tanfelügyelőség, de mire az igazgató asztalára letettem a dokumentumot, a szülők visszavonták kérésüket” – mesélte Márton Attila, aki a reméli, hogy nemsokára ismét lesz elegendő igénylés a magyar nyelvet oktató pedagógus kinevezésére.
A programkoordinátor a dioszéni és nagypataki jelentős létszámcsökkentésre is kitért. Mint mondta, valóban érezhető a gyereklétszám csökkenése, azonban az adatok pontatlanok és elnagyoltak, ugyanis mielőtt átvették volna az oktatási programot, nem volt pontos kimutatás a gyerekek számáról. Ez magyarázza a hivatalos jelentésükből is kitűnő, mintegy 400 fős létszámcsökkenést is, mivel szerinte a 2012 évi 2200 gyerek lejelentése még pontatlan adatokra támaszkodik.
„Korábban karácsony előtt szokták összesíteni a gyerekeket, ekkor rendszerint sokan jártak a délutáni magyar oktatásra, de például februárban már sokkal kevesebben voltak” – magyarázta Márton. A programkoordinátor szerint az iskolai oktatás tekinthető a stabil alapnak, ha a gyereket oda beíratják, az már a tanulóban is felelősséget ébreszt. Ezért tehát a magyar nyelvnek az állami iskolában anyanyelvként való oktatására igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a következő évben is. Az iskolában zajló magyar tanításnak legitimitása és társadalmi elfogadottsága ugyanis megkérdőjelezhetetlen. Ez emeli a program presztízsét is és elfogadottá teszi a magyar nyelvoktatás iránti igényt.
Lázár Lehel, Oborocea Mónika
maszol.ro
2016. január 27.
Látogatás a moldvai csángómagyaroknál
A téli szabadság ideje alatt meglátogattam Moldvában Nagy Bence és Tremmel Ákos PSP-ösztöndíjasokat, akik a lészpedi Csángómagyar Oktatási Központban, vagyis a Magyar Házban fogadtak. Jó volt látni, hogy a sok segítő szándéknak hála milyen szépen berendezett otthon fogadja a magyarul tanuló gyermekeket, és mennyi sok ajándékkal teli doboz került kiosztásra az ünnepek alkalmával. Egyik délután a zord havazásban és rideg északi szélben felkerestük a Forrófalva és Nagypatak közt fekvő legalább 500 éves magyar temetőt, abban a fatemplomot, benne a minorita szerzetes, Petrás Incze János által édesapjának faragott fakeresztet. A nagy hidegségben nagypataki asszonyokkal találkoztunk össze a faluban, akik várták a házszentelésre körbejáró katolikus papot. Egyikük, Kati néni, második embere után Salamon Péterné invitált minket, hogy vegyünk részt az ő tiszta szobájukban a szentelésen. Így kerültünk a portájukra, ahol az esztenázástól kezdve, a disznóvágáson át, a halott siratásáig sok mindenről beszélgettünk, és Kati néni megörvendeztetett minket néhány csángó vallásos énekkel. A deákoknak, vagyis kántortanítóknak hála emlékeznek még a moldvai csángók néhány magyar nyelvű énekre és imádságra, de a kötelezően román nyelvű szentmisében ezeknek nincsen hely. A zárt kerítések és porták mélyén, az otthoni és a szívekben lakó tűz mellett – a megfélemlítések ellenére is – szerencsére még olykor elbeszélnek egy-egy történetet, életutat, tanítást, melyeket mindenkor érdemes és értékes meghallgatni.
Nagypatakon Kati néni megmutatta a tiszta szobában a ládába letett varrottasait, a nagy szegfű mintás ingujjakat, szőnyegeket, a kézzel szőtt bernyéceit. Ma már sajnos a faluban senki nem maga szövi a ruháit, de az idős asszonyok szobáiban még fellelhetők ezek, és az utcán is össze lehet futni ilyenekkel. Itt még hagyomány a halottakat fehér vászoningbe öltöztetni és úgy temetni el, mint, ahogy azt aznap Kati néni nővérével is tették.
A klézsei Hodorog András bácsitól és feleségétől, Mari nénitől érdekfeszítő történeteket hallgattunk a csángók természetközeli életmódjáról, az erdő szeretetéről, de beszéltek a mindennapok olyan kézzelfogható nehézségeiről is, mint a vízhordás a kútról, vagy a hószórás. András bácsi játszott nekünk kedvenc sűtűjén, vagyis pásztorfurulyáján, és felelevenítette magyarországi tánctáboros élményeit. Miközben a fiúk ellestek néhány fogást, addig Mari néni megmutatta a féltve őrzött saját maga által szövött és varrott ingeit, katrincáit, kendőit – és elmondta, hogy manapság már csak ünnepek alkalmával viselik a leányok, asszonyok a templomban ezeket, azt is azért, mert a románul beszélő katolikus pap a prédikációban kérte őket, hogy vegyék elő ezeket, becsüljék meg és hordják újra, hagyományuk továbbéléseként. A nagyra becsült András bácsi az egyik olyan utolsó furulyás, aki lélekből fakadó belső nyugalommal szólaltatja meg az eredeti moldvai dallamokat, és meg tudja mondani, hogy mi a különbség a szomszédos falvak táncdialektusában.
A csángó emberek egyszerűségét és leleményességét mi sem példázza jobban, mint a magyarfalusi Tálas Lajos élete, aki ezermester: kályhát épít, fát fűrészel, koporsót vagy kerítést ácsol, farag, hordót készít, méhészkedik, és még sorolhatnám. A csángó ember a jég hátán is megél, mondhatnánk, és ez így van rendjén, miután keresztül mentek, túléltek, és megkeményedtek annyi sok évszázadnyi elnyomásban, üldöztetésben, megfélemlítésben – és ezek közepette a szívük mélyén és a nyelvükben is megmaradtak annak, akinek születtek: magyarnak.
petofiprogram.hu. Erdély.ma
A téli szabadság ideje alatt meglátogattam Moldvában Nagy Bence és Tremmel Ákos PSP-ösztöndíjasokat, akik a lészpedi Csángómagyar Oktatási Központban, vagyis a Magyar Házban fogadtak. Jó volt látni, hogy a sok segítő szándéknak hála milyen szépen berendezett otthon fogadja a magyarul tanuló gyermekeket, és mennyi sok ajándékkal teli doboz került kiosztásra az ünnepek alkalmával. Egyik délután a zord havazásban és rideg északi szélben felkerestük a Forrófalva és Nagypatak közt fekvő legalább 500 éves magyar temetőt, abban a fatemplomot, benne a minorita szerzetes, Petrás Incze János által édesapjának faragott fakeresztet. A nagy hidegségben nagypataki asszonyokkal találkoztunk össze a faluban, akik várták a házszentelésre körbejáró katolikus papot. Egyikük, Kati néni, második embere után Salamon Péterné invitált minket, hogy vegyünk részt az ő tiszta szobájukban a szentelésen. Így kerültünk a portájukra, ahol az esztenázástól kezdve, a disznóvágáson át, a halott siratásáig sok mindenről beszélgettünk, és Kati néni megörvendeztetett minket néhány csángó vallásos énekkel. A deákoknak, vagyis kántortanítóknak hála emlékeznek még a moldvai csángók néhány magyar nyelvű énekre és imádságra, de a kötelezően román nyelvű szentmisében ezeknek nincsen hely. A zárt kerítések és porták mélyén, az otthoni és a szívekben lakó tűz mellett – a megfélemlítések ellenére is – szerencsére még olykor elbeszélnek egy-egy történetet, életutat, tanítást, melyeket mindenkor érdemes és értékes meghallgatni.
Nagypatakon Kati néni megmutatta a tiszta szobában a ládába letett varrottasait, a nagy szegfű mintás ingujjakat, szőnyegeket, a kézzel szőtt bernyéceit. Ma már sajnos a faluban senki nem maga szövi a ruháit, de az idős asszonyok szobáiban még fellelhetők ezek, és az utcán is össze lehet futni ilyenekkel. Itt még hagyomány a halottakat fehér vászoningbe öltöztetni és úgy temetni el, mint, ahogy azt aznap Kati néni nővérével is tették.
A klézsei Hodorog András bácsitól és feleségétől, Mari nénitől érdekfeszítő történeteket hallgattunk a csángók természetközeli életmódjáról, az erdő szeretetéről, de beszéltek a mindennapok olyan kézzelfogható nehézségeiről is, mint a vízhordás a kútról, vagy a hószórás. András bácsi játszott nekünk kedvenc sűtűjén, vagyis pásztorfurulyáján, és felelevenítette magyarországi tánctáboros élményeit. Miközben a fiúk ellestek néhány fogást, addig Mari néni megmutatta a féltve őrzött saját maga által szövött és varrott ingeit, katrincáit, kendőit – és elmondta, hogy manapság már csak ünnepek alkalmával viselik a leányok, asszonyok a templomban ezeket, azt is azért, mert a románul beszélő katolikus pap a prédikációban kérte őket, hogy vegyék elő ezeket, becsüljék meg és hordják újra, hagyományuk továbbéléseként. A nagyra becsült András bácsi az egyik olyan utolsó furulyás, aki lélekből fakadó belső nyugalommal szólaltatja meg az eredeti moldvai dallamokat, és meg tudja mondani, hogy mi a különbség a szomszédos falvak táncdialektusában.
A csángó emberek egyszerűségét és leleményességét mi sem példázza jobban, mint a magyarfalusi Tálas Lajos élete, aki ezermester: kályhát épít, fát fűrészel, koporsót vagy kerítést ácsol, farag, hordót készít, méhészkedik, és még sorolhatnám. A csángó ember a jég hátán is megél, mondhatnánk, és ez így van rendjén, miután keresztül mentek, túléltek, és megkeményedtek annyi sok évszázadnyi elnyomásban, üldöztetésben, megfélemlítésben – és ezek közepette a szívük mélyén és a nyelvükben is megmaradtak annak, akinek születtek: magyarnak.
petofiprogram.hu. Erdély.ma
2016. január 31.
Csángó Bál: egész Európát gazdagítja a csángók művészete
Elkezdődött a XX. Csángó Bált Budapesten Színpadra léptek idős hagyományőrzők és gyerekek is.
A fellépők Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból érkeztek a Csángó Bálra, ami a SYMA Rendezvénycsarnokban szombaton kezdődött. A hivatalos programnak már vége, de még hajnalig tart a táncház.
A jubileumi bált a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség közösen szervezte. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. Trócsányi László igazságügyi miniszter ünnepi beszédében elmondta, hogy Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarok sorsáért, segíti közösségeik fennmaradását és fejlődését is. Azt mondta: „a csángó nyelvjárás és művészet nemcsak minket magyarokat gazdagít, hanem Romániát is, ahol élnek, és egész Európát."
Trócsányi László a magyar összefogás komoly eredményeként beszélt a moldvai magyar oktatási programról, amelyben 31 oktatási helyszínen 2064 gyereket tanítanak magyar nyelvre a szakemberek. Elmondta azt is, hogy nem szabad elkényelmesedni, mert az igazi érték ugyan örök, de nem elpusztíthatatlan. A csángó kultúra és nép fennmaradásához az elmúlt évtizedekben az alapokat tették le, most kezdődhet csak az építkezés, amelyhez mindenkire szükség van.
A bálon fellépett többek között Antal Tibor, Bálint Erzse, Benke Róbert, Bolya Mátyás, Hodorog András, Kicsi Kóta Károly, Legedi László István, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Roman Stefan, Szokolay Dongó Balázs, Tímár Jánoska, Tímár Viktor, Dresch Mihály Quartet, Fanfara Complexa, Kőketánc Gyerektáncház, Naskalat Zenekar, Somos Együttes, Szigony Együttes, Tázló Együttes, Válaszút Táncegyüttes és a Zurgó Együttes – írja az MTI.
A színpadi műsorhoz – a hagyományoknak megfelelően – több helyszínen táncház, koncertek, énektanítás és más programok is kapcsolódtak. A hivatalos műsor után kezdődött a táncház, ami valószínűleg hajnalig fog tartani.
MTI. Erdély.ma
Elkezdődött a XX. Csángó Bált Budapesten Színpadra léptek idős hagyományőrzők és gyerekek is.
A fellépők Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból érkeztek a Csángó Bálra, ami a SYMA Rendezvénycsarnokban szombaton kezdődött. A hivatalos programnak már vége, de még hajnalig tart a táncház.
A jubileumi bált a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség közösen szervezte. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. Trócsányi László igazságügyi miniszter ünnepi beszédében elmondta, hogy Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarok sorsáért, segíti közösségeik fennmaradását és fejlődését is. Azt mondta: „a csángó nyelvjárás és művészet nemcsak minket magyarokat gazdagít, hanem Romániát is, ahol élnek, és egész Európát."
Trócsányi László a magyar összefogás komoly eredményeként beszélt a moldvai magyar oktatási programról, amelyben 31 oktatási helyszínen 2064 gyereket tanítanak magyar nyelvre a szakemberek. Elmondta azt is, hogy nem szabad elkényelmesedni, mert az igazi érték ugyan örök, de nem elpusztíthatatlan. A csángó kultúra és nép fennmaradásához az elmúlt évtizedekben az alapokat tették le, most kezdődhet csak az építkezés, amelyhez mindenkire szükség van.
A bálon fellépett többek között Antal Tibor, Bálint Erzse, Benke Róbert, Bolya Mátyás, Hodorog András, Kicsi Kóta Károly, Legedi László István, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Roman Stefan, Szokolay Dongó Balázs, Tímár Jánoska, Tímár Viktor, Dresch Mihály Quartet, Fanfara Complexa, Kőketánc Gyerektáncház, Naskalat Zenekar, Somos Együttes, Szigony Együttes, Tázló Együttes, Válaszút Táncegyüttes és a Zurgó Együttes – írja az MTI.
A színpadi műsorhoz – a hagyományoknak megfelelően – több helyszínen táncház, koncertek, énektanítás és más programok is kapcsolódtak. A hivatalos műsor után kezdődött a táncház, ami valószínűleg hajnalig fog tartani.
MTI. Erdély.ma
2016. február 1.
Jubiláltak a csángók
Egy napig övék volt a főváros
Évente egyszer Budapest a csángókra figyel: a szombaton megrendezett hagyományos Csángó Bálon a szervezők arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy a moldvai és a gyimesi csángó magyarok ősi és páratlanul gazdag népművészete és hagyományai egész Európa kincsei (kellene hogy legyenek).
Trócsányi László igazságügyi miniszter idézte az alaptörvényt, és rámutatott: Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését. Kiemelte a csángók kivételes helytállását és hűségét, magyarságuk megőrzését. A moldvai magyar népköltészet mára a világ szinte minden jelentős pontjára eljutott, és a magyar kultúra szerves része lett, mondta. A 20., jubileumi rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt.
Ezután színpadra léptek idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból.
Az új helyszínen, a SYMA Rendezvénycsarnokban tartott bálon közreműködött többek közt a moldvai Legedi László István, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Roman Stefan. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Egy napig övék volt a főváros
Évente egyszer Budapest a csángókra figyel: a szombaton megrendezett hagyományos Csángó Bálon a szervezők arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy a moldvai és a gyimesi csángó magyarok ősi és páratlanul gazdag népművészete és hagyományai egész Európa kincsei (kellene hogy legyenek).
Trócsányi László igazságügyi miniszter idézte az alaptörvényt, és rámutatott: Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését. Kiemelte a csángók kivételes helytállását és hűségét, magyarságuk megőrzését. A moldvai magyar népköltészet mára a világ szinte minden jelentős pontjára eljutott, és a magyar kultúra szerves része lett, mondta. A 20., jubileumi rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt.
Ezután színpadra léptek idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból.
Az új helyszínen, a SYMA Rendezvénycsarnokban tartott bálon közreműködött többek közt a moldvai Legedi László István, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Roman Stefan. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 14.
Trunkon jártunk a IV. Tánc és Hujjogató Találkozón
Negyedik alkalommal szerveztek Tánc és Hujjogató Találkozót június 11-én, szombaton a Bákó megyei Trunkon. A Bákótól 15 km-re, a Szeret folyó partján fekvő csángó településen több környező csángó faluból érkeztek hagyományőrző csoportok a rendezvényre. Délelőtt gyerekfoglalkozásokat tartottak (kézművesség, furulyaoktatás, moldvai táncok oktatása, hujjogatás oktatás), majd a közös ebéd után az általános iskolások mutathatták be tánc- és hujjogató tudásukat a hatalmas sátorban felállított színpadon. Este a felnőtteké volt a terep, a közös vacsora után ők léptek színpadra (ezt sajnos már nem várhattuk meg). A trunki hagyományőrző csoport, a trunki magyar oktatás (Botezatu Franciska tanító néni), a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és Dobozi Róbert falugazda által szervezett rendezvényen a következő településekről érkeztek csoportok: Forrófalva, Buda, Diószén, Diószeg, Lészped, Dumbravén, Gajdár, Külsőrekecsin, Lábnyik, Somoska, Pusztina, Rácsila, Pokolpatak, Nagypatak, Lujzikalagor, Magyarfalu, Máriafalva, Klézse. A helyi hagyományőrző csoport mellett fellépett még a Csángó Továbbtanulók közössége is. Néhány gyerek betegsége miatt a frumószaiak ezúttal „igazoltan” hiányoztak, Máthé Krisztával és Neagu Adriánnal viszont nagy öröm volt találkozni. Köszönettel tartozom László Juditnak, az ő segítségével vehettem részt a rendezvényen.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)
Negyedik alkalommal szerveztek Tánc és Hujjogató Találkozót június 11-én, szombaton a Bákó megyei Trunkon. A Bákótól 15 km-re, a Szeret folyó partján fekvő csángó településen több környező csángó faluból érkeztek hagyományőrző csoportok a rendezvényre. Délelőtt gyerekfoglalkozásokat tartottak (kézművesség, furulyaoktatás, moldvai táncok oktatása, hujjogatás oktatás), majd a közös ebéd után az általános iskolások mutathatták be tánc- és hujjogató tudásukat a hatalmas sátorban felállított színpadon. Este a felnőtteké volt a terep, a közös vacsora után ők léptek színpadra (ezt sajnos már nem várhattuk meg). A trunki hagyományőrző csoport, a trunki magyar oktatás (Botezatu Franciska tanító néni), a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és Dobozi Róbert falugazda által szervezett rendezvényen a következő településekről érkeztek csoportok: Forrófalva, Buda, Diószén, Diószeg, Lészped, Dumbravén, Gajdár, Külsőrekecsin, Lábnyik, Somoska, Pusztina, Rácsila, Pokolpatak, Nagypatak, Lujzikalagor, Magyarfalu, Máriafalva, Klézse. A helyi hagyományőrző csoport mellett fellépett még a Csángó Továbbtanulók közössége is. Néhány gyerek betegsége miatt a frumószaiak ezúttal „igazoltan” hiányoztak, Máthé Krisztával és Neagu Adriánnal viszont nagy öröm volt találkozni. Köszönettel tartozom László Juditnak, az ő segítségével vehettem részt a rendezvényen.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 10.
Elhalkul a magyar ima a Csángóföldön
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritkán, elszigetelten csendül fel a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker. „A legrosszabb azonban az, hogy eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, sem magyarul, sem románul” – jegyezte meg lapunknak Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse.
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritka, elszigetelten fellelhető a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker.
Elsősorban temetéseken fordul elő, hogy magyar ima, beszéd, siratóének is elhangzik a moldvai csángó településeken tartott egyházi szertartásokon. Ilyenkor ugyanis a jászvásári római katolikus püspökséghez tartozó, román nyelven prédikáló papok többnyire eleget tesznek a gyászoló család kérésének, valamint az elhunyt utolsó óhajának.
Legutóbb Solomon Adriánnak, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége volt elnökének temetésén hangzott el magyar nyelvű köszöntő- és búcsúbeszéd, imádság és ének az amúgy román nyelvű szentmisén – számolt be a Krónikának Pogár László, a csángószövetség jelenlegi vezetője. Elmondta, a múlt szombaton Lujzikalagorban tartott gyászszertartáson a helyi plébános a szintén moldvai születésű Salamon József gyimesbükki római katolikus lelkész és a család kérésének tett eleget. „Nagyon meg voltam lepődve. Összességében ez így nagyon jól volt, mondták is sokan, hogy nem volt még ilyen Lujzikalagorban” – mesélte Pogár László.
Hozzátette, a több száz csángó, székelyföldi és magyarországi barát, ismerős mellett a gyászszertartáson magyarországi lelkész is részt vett. A csángószövetség elnökét különösen azért lepte meg a helyi plébános által tett engedmény, mert pár nappal korábban személyesen kereste meg a család azon kérésével, hogy a búcsúztatást az egyház által épített, több száz személy befogadására alkalmas teremben, úgynevezett oratóriumban tarthassák, és bár korábban volt rá példa, hogy ezt megengedte, most elutasító választ adott. „Nem látom az okát, miért nem engedélyezték” – mondta Pogár László, diszkriminálónak ítélve az elutasítást. Így a búcsúszertartást végül a családi háznál tartották, és a nagy tömeg miatt a gyászolók egy része az utcán állt.
Helyben kell megoldani
A szintén Bákó megyei, de a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyéhez tartozó Gyimesbükk lelkésze szerint korábban is volt rá példa, hogy magyar beszéd, ima hangzott el a moldvai magyar falvakban a román nyelvű mise előtt és után. Ez főleg temetéseken fordul elő, mesélte Salamon József, aki az elmúlt szombaton maga tolmácsolta a család kérését lelkésztársának. „Nincs nagy lelkesedés ez irányba, de megengedik” – fogalmazott a lujzikalagori születésű katolikus lelkész. Elismerte, hogy az egyedi példák nyomán történhetne egy intézményes, valódi nyitás, de ahhoz magasabb szinten kellene tárgyalni.
„A lelkipásztorok nagy nyomásnak vannak kitéve a politikai háttér miatt. Ahogy máshol sem örvendenek a magyarkérdésnek, itt sem. Ez elsősorban politikai kérdés. Ezen lehetne változtatni, de ebbe nőttünk bele. Ha látják is a gondokat, nem kompromittálja senki magát, így maradunk a román változatnál” – mondta Salamon József, aki a több évszázadra visszatekintő asszimilációs politikában látja a legnagyobb akadályt, és úgy véli, kisebbségi kérdésről lévén szó, Bukarestben lehetne engedményeket elérni.
Kifejtette, egyházi szinten nem várható nemzetközi döntés, a Vatikán nem avatkozik be ilyen ügyekbe. „A helyi problémákat helyben kellene megoldani” – fogalmazott a plébános, aki szerint nagyobb nyitás kellene a társadalom részéről, és az egyházi nyomásgyakorlás sem ártana. Erre főleg azért lenne szükség, mert a hívek részéről megvan az igény a magyar nyelvű szertartásra, de házigazdaként erre a helyi plébánosnak kell engedélyt adnia, ahogy Lujzikalagorban is történt. „A család is kérte, én is mondtam a lelkésznek, és most először történt meg, hogy nem zárkózott el” – mesélte Salamon József, aki szerint a ceremónia végén magyar szertartás is volt, melybe a helyiek is bekapcsolódtak, és az asszonyok régi moldvai nyelvjárásban magyar énekeket énekeltek.
Van egyfajta nyitás
Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse szerint a magyar nyelvű misékre nincs általános szabály a Csángóföldön, csupán elszigetelt, egyedi esetek vannak. „Nincs arra szabály, hogy hol lehet misézni magyarul, és hol nem. Egyelőre az embereken múlik, ki mennyire ügyes vagy erőszakos” – fejtette ki a Krónikának a magyar misék engedélyezéséért fél évszázada küzdő, Magyarországról szülőfalujába, Pusztinába hazaköltözött néprajzkutató. Elmondta, általában beválik az az eljárás, miszerint ha megbeszélik a helyi plébánossal, lehet imádkozni magyarul. Pusztinában például a hívek nyomására négy éve imádkoznak magyarul a templomban péntekenként az asszonyok. Igaz, ezekről az alkalmakról az egyébként magyarul tudó helyi plébános távol marad.
Nyisztor Tinka emlékeztetett: Pusztinában valóságos társadalmi nyomást gyakoroltak a lelkészre, ezért néha misét is hallgatnak magyarul. „Pusztinában van rá példa, hogy a magyar oktatási programban részt vevő fiatalok kérnek magyar esketést, ami úgy zajlik, hogy a fiatalok leírják a szöveget előre, a pap pedig hallgat, és ők mondják” – vázolta a helyzetet. Egyes településeken ez elképzelhetetlen lenne, Külsőrekecsinben arra is volt példa, hogy nem engedték bérmálni azokat a gyerekeket, akik magyar órára járnak. De a magyar gyászszertartást sem engedélyezik mindenhol: elmondása szerint Szerbeken hiába kérték, hogy egy öregasszony utolsó kívánságaként magyarul is misézhessenek a temetésen.
„Elég erélyesen fel kell lépni. Néha azon is múlik, ki milyen hangnemben beszél a pappal” – utalt a különböző moldvai települések sajátos helyzetére a néprajzkutató. Elmondta, lehet nyomást gyakorolni az egyházra, de napirenden kell tartani a témát. Pusztinában ennek sokéves múltja van, a diszkriminációellenes tanácsnál is feljelentették a jászvásári katolikus püspökséget, amely elmarasztalta azt, de a precedensértékű döntés nem segített az ügynek.
A Vatikánba is elment
Nyisztor Tinka az elmúlt huszonöt évben számos módon próbálta kiharcolni a magyar misék engedélyezését. „Nyolc évig hetente tartottam a kapcsolatot a bukaresti nunciatúrával, és a nuncius segített” – mesélte. 2006-ban a Vatikánban is járt a magyar misék engedélyezése ügyében. „Ott úgy tettek, mintha nem is értenék, miért nem hallgathatunk misét magyarul. Azzal az ígérettel jöttünk haza, hogy olyan papokat küldenek misézni Pusztinába, akik tudnak magyarul. Azóta is ugyanaz a plébánosunk, és azóta sem miséznek magyarul” – számolt be Nyisztor Tinka.
A magyarországi római katolikus egyház segítségét is kérte, ahol elmondása szerint azt a választ kapta: gesztusokról van szó. „Budapesten már hat esztendeje miséznek románul a csángóknak – és itt senki nem kérte. Ez egy gesztus. Moldvában 25 esztendeje kérjük, a Vatikánt is megjártuk, de nekünk semmilyen gesztust nem tesz senki” – fogalmazott a csángószövetség vallási felelőse, aki szerint már az is pozitívum, hogy 2009 óta egyáltalán van párbeszéd Budapest és Jászvásár között. Azt is fontolgatta, hogy a hágai Emberi Jogok Európai Bíróságához folyamodik, de ahhoz intézményes segítségre lenne szükség, holott, mint fogalmazott, jelenleg a magyar misék terén inkább „kamikaze-akciókról” beszélhetünk.
Körvonalazódó megoldás?
„A jászvásári román nyelvű teológiát a 18. század végén hozták létre, azóta csak román papokat képeznek. Ezzel jó száz esztendőre megpecsételték a sorsunkat, és most már majdnem célt értek, vannak falvak, ahol senki nem tud magyarul. Így persze elérik, hogy nem is kell használni a magyar nyelvet. De ami a legrosszabb, eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, se magyarul, se románul” – utalt a szekularizációs folyamatokra a néprajzkutató, aki magyarul is tudó papok kihelyezésében látja a megoldást. „Ez nem pénzkérdés, kell egy pap, aki tud beszélni magyarul” – jelentette ki Nyisztor Tinka.
Rámutatott, Moldvában, illetve Magyarországon is sok moldvai lelkész van, aki misézik magyarul, szerinte rajtuk is múlik a csángóföldi magyar misék sorsa. „Azt lehet érezni, hogy van egyfajta nyitás, viszont jelenleg még nincs pap, aki tudna magyarul misét celebrálni, és aki tud, nem helyezik oda, ahol igény lenne rá” – vázolta a helyzetet. Mint mondta, jelenleg egyetlen pap van Moldvában, aki tud misézni magyarul: Măriuţ Félix Forrófalván, aki püspöki ígéret szerint akár Pusztinába is átmehetne magyar misét tartani.
Nyisztor Tinka úgy véli, az is előrelépésnek számít, hogy a korábbi magyarellenes egyetemi tanárok, papok már nem tanítanak a jászvásári papképzőben, ahol nemrég Márton Áron püspökről hangzott el előadás, és a diakónusszentelésen megengedték, hogy magyarul gyónjon, ami a korábbi állapotokhoz képest sikernek minősül. „Ez egy gyenge sikertörténet, ennek még nem tudok örvendeni. Már tudomásul vettem, hogy ez van. És azt is tudomásul vettem, hogy a Vatikán is tud a helyzetről, mindenki tisztában van vele, de nem tesznek érte semmit” – összegzett a csángószövetség vallási felelőse.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritkán, elszigetelten csendül fel a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker. „A legrosszabb azonban az, hogy eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, sem magyarul, sem románul” – jegyezte meg lapunknak Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse.
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritka, elszigetelten fellelhető a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker.
Elsősorban temetéseken fordul elő, hogy magyar ima, beszéd, siratóének is elhangzik a moldvai csángó településeken tartott egyházi szertartásokon. Ilyenkor ugyanis a jászvásári római katolikus püspökséghez tartozó, román nyelven prédikáló papok többnyire eleget tesznek a gyászoló család kérésének, valamint az elhunyt utolsó óhajának.
Legutóbb Solomon Adriánnak, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége volt elnökének temetésén hangzott el magyar nyelvű köszöntő- és búcsúbeszéd, imádság és ének az amúgy román nyelvű szentmisén – számolt be a Krónikának Pogár László, a csángószövetség jelenlegi vezetője. Elmondta, a múlt szombaton Lujzikalagorban tartott gyászszertartáson a helyi plébános a szintén moldvai születésű Salamon József gyimesbükki római katolikus lelkész és a család kérésének tett eleget. „Nagyon meg voltam lepődve. Összességében ez így nagyon jól volt, mondták is sokan, hogy nem volt még ilyen Lujzikalagorban” – mesélte Pogár László.
Hozzátette, a több száz csángó, székelyföldi és magyarországi barát, ismerős mellett a gyászszertartáson magyarországi lelkész is részt vett. A csángószövetség elnökét különösen azért lepte meg a helyi plébános által tett engedmény, mert pár nappal korábban személyesen kereste meg a család azon kérésével, hogy a búcsúztatást az egyház által épített, több száz személy befogadására alkalmas teremben, úgynevezett oratóriumban tarthassák, és bár korábban volt rá példa, hogy ezt megengedte, most elutasító választ adott. „Nem látom az okát, miért nem engedélyezték” – mondta Pogár László, diszkriminálónak ítélve az elutasítást. Így a búcsúszertartást végül a családi háznál tartották, és a nagy tömeg miatt a gyászolók egy része az utcán állt.
Helyben kell megoldani
A szintén Bákó megyei, de a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyéhez tartozó Gyimesbükk lelkésze szerint korábban is volt rá példa, hogy magyar beszéd, ima hangzott el a moldvai magyar falvakban a román nyelvű mise előtt és után. Ez főleg temetéseken fordul elő, mesélte Salamon József, aki az elmúlt szombaton maga tolmácsolta a család kérését lelkésztársának. „Nincs nagy lelkesedés ez irányba, de megengedik” – fogalmazott a lujzikalagori születésű katolikus lelkész. Elismerte, hogy az egyedi példák nyomán történhetne egy intézményes, valódi nyitás, de ahhoz magasabb szinten kellene tárgyalni.
„A lelkipásztorok nagy nyomásnak vannak kitéve a politikai háttér miatt. Ahogy máshol sem örvendenek a magyarkérdésnek, itt sem. Ez elsősorban politikai kérdés. Ezen lehetne változtatni, de ebbe nőttünk bele. Ha látják is a gondokat, nem kompromittálja senki magát, így maradunk a román változatnál” – mondta Salamon József, aki a több évszázadra visszatekintő asszimilációs politikában látja a legnagyobb akadályt, és úgy véli, kisebbségi kérdésről lévén szó, Bukarestben lehetne engedményeket elérni.
Kifejtette, egyházi szinten nem várható nemzetközi döntés, a Vatikán nem avatkozik be ilyen ügyekbe. „A helyi problémákat helyben kellene megoldani” – fogalmazott a plébános, aki szerint nagyobb nyitás kellene a társadalom részéről, és az egyházi nyomásgyakorlás sem ártana. Erre főleg azért lenne szükség, mert a hívek részéről megvan az igény a magyar nyelvű szertartásra, de házigazdaként erre a helyi plébánosnak kell engedélyt adnia, ahogy Lujzikalagorban is történt. „A család is kérte, én is mondtam a lelkésznek, és most először történt meg, hogy nem zárkózott el” – mesélte Salamon József, aki szerint a ceremónia végén magyar szertartás is volt, melybe a helyiek is bekapcsolódtak, és az asszonyok régi moldvai nyelvjárásban magyar énekeket énekeltek.
Van egyfajta nyitás
Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse szerint a magyar nyelvű misékre nincs általános szabály a Csángóföldön, csupán elszigetelt, egyedi esetek vannak. „Nincs arra szabály, hogy hol lehet misézni magyarul, és hol nem. Egyelőre az embereken múlik, ki mennyire ügyes vagy erőszakos” – fejtette ki a Krónikának a magyar misék engedélyezéséért fél évszázada küzdő, Magyarországról szülőfalujába, Pusztinába hazaköltözött néprajzkutató. Elmondta, általában beválik az az eljárás, miszerint ha megbeszélik a helyi plébánossal, lehet imádkozni magyarul. Pusztinában például a hívek nyomására négy éve imádkoznak magyarul a templomban péntekenként az asszonyok. Igaz, ezekről az alkalmakról az egyébként magyarul tudó helyi plébános távol marad.
Nyisztor Tinka emlékeztetett: Pusztinában valóságos társadalmi nyomást gyakoroltak a lelkészre, ezért néha misét is hallgatnak magyarul. „Pusztinában van rá példa, hogy a magyar oktatási programban részt vevő fiatalok kérnek magyar esketést, ami úgy zajlik, hogy a fiatalok leírják a szöveget előre, a pap pedig hallgat, és ők mondják” – vázolta a helyzetet. Egyes településeken ez elképzelhetetlen lenne, Külsőrekecsinben arra is volt példa, hogy nem engedték bérmálni azokat a gyerekeket, akik magyar órára járnak. De a magyar gyászszertartást sem engedélyezik mindenhol: elmondása szerint Szerbeken hiába kérték, hogy egy öregasszony utolsó kívánságaként magyarul is misézhessenek a temetésen.
„Elég erélyesen fel kell lépni. Néha azon is múlik, ki milyen hangnemben beszél a pappal” – utalt a különböző moldvai települések sajátos helyzetére a néprajzkutató. Elmondta, lehet nyomást gyakorolni az egyházra, de napirenden kell tartani a témát. Pusztinában ennek sokéves múltja van, a diszkriminációellenes tanácsnál is feljelentették a jászvásári katolikus püspökséget, amely elmarasztalta azt, de a precedensértékű döntés nem segített az ügynek.
A Vatikánba is elment
Nyisztor Tinka az elmúlt huszonöt évben számos módon próbálta kiharcolni a magyar misék engedélyezését. „Nyolc évig hetente tartottam a kapcsolatot a bukaresti nunciatúrával, és a nuncius segített” – mesélte. 2006-ban a Vatikánban is járt a magyar misék engedélyezése ügyében. „Ott úgy tettek, mintha nem is értenék, miért nem hallgathatunk misét magyarul. Azzal az ígérettel jöttünk haza, hogy olyan papokat küldenek misézni Pusztinába, akik tudnak magyarul. Azóta is ugyanaz a plébánosunk, és azóta sem miséznek magyarul” – számolt be Nyisztor Tinka.
A magyarországi római katolikus egyház segítségét is kérte, ahol elmondása szerint azt a választ kapta: gesztusokról van szó. „Budapesten már hat esztendeje miséznek románul a csángóknak – és itt senki nem kérte. Ez egy gesztus. Moldvában 25 esztendeje kérjük, a Vatikánt is megjártuk, de nekünk semmilyen gesztust nem tesz senki” – fogalmazott a csángószövetség vallási felelőse, aki szerint már az is pozitívum, hogy 2009 óta egyáltalán van párbeszéd Budapest és Jászvásár között. Azt is fontolgatta, hogy a hágai Emberi Jogok Európai Bíróságához folyamodik, de ahhoz intézményes segítségre lenne szükség, holott, mint fogalmazott, jelenleg a magyar misék terén inkább „kamikaze-akciókról” beszélhetünk.
Körvonalazódó megoldás?
„A jászvásári román nyelvű teológiát a 18. század végén hozták létre, azóta csak román papokat képeznek. Ezzel jó száz esztendőre megpecsételték a sorsunkat, és most már majdnem célt értek, vannak falvak, ahol senki nem tud magyarul. Így persze elérik, hogy nem is kell használni a magyar nyelvet. De ami a legrosszabb, eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, se magyarul, se románul” – utalt a szekularizációs folyamatokra a néprajzkutató, aki magyarul is tudó papok kihelyezésében látja a megoldást. „Ez nem pénzkérdés, kell egy pap, aki tud beszélni magyarul” – jelentette ki Nyisztor Tinka.
Rámutatott, Moldvában, illetve Magyarországon is sok moldvai lelkész van, aki misézik magyarul, szerinte rajtuk is múlik a csángóföldi magyar misék sorsa. „Azt lehet érezni, hogy van egyfajta nyitás, viszont jelenleg még nincs pap, aki tudna magyarul misét celebrálni, és aki tud, nem helyezik oda, ahol igény lenne rá” – vázolta a helyzetet. Mint mondta, jelenleg egyetlen pap van Moldvában, aki tud misézni magyarul: Măriuţ Félix Forrófalván, aki püspöki ígéret szerint akár Pusztinába is átmehetne magyar misét tartani.
Nyisztor Tinka úgy véli, az is előrelépésnek számít, hogy a korábbi magyarellenes egyetemi tanárok, papok már nem tanítanak a jászvásári papképzőben, ahol nemrég Márton Áron püspökről hangzott el előadás, és a diakónusszentelésen megengedték, hogy magyarul gyónjon, ami a korábbi állapotokhoz képest sikernek minősül. „Ez egy gyenge sikertörténet, ennek még nem tudok örvendeni. Már tudomásul vettem, hogy ez van. És azt is tudomásul vettem, hogy a Vatikán is tud a helyzetről, mindenki tisztában van vele, de nem tesznek érte semmit” – összegzett a csángószövetség vallási felelőse.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2017. május 18.
„Cserefának füstje hozta ki könnyvemet…”
Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... – Néprajzi, művelődéstörténeti tanulmányok a moldvai magyarokról címmel és alcímmel jelent meg a Budapesten született, jelenleg a Gyimesekben élő Halász Péter nyugalmazott agrármérnök, néprajzkutató legújabb könyve 2015-ben a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában.
A több mint 450 oldalas tanulmánykötet néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmaz a moldvai magyarokról. Halász Péter legújabb könyvét, a moldvai csángó magyar sors romlását ecsetelő kötetet kedd délután telt ház előtt mutatta be dr. Balázs Lajos néprajzkutató, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára a szerző jelenlétében. Halász Péter a moldvai magyarság kultúráját feltáró történeti és néprajzi kutatások egyik legmeghatározóbb tudósa, 1966-ban járt először Moldvában, s azóta is visszajár. Pár példával illusztrálta, hogy mi közük van a kézdivásárhelyieknek a moldvai magyarokhoz. Elmondta: itt, a Kantában járt iskolába a Forrófalván született Petrás Incze János minorita szerzetes, Klézse plébánosa, Domokos Pál Péter néprajzkutató, a csángók apostola innen nősült, itt tanított fiatal tanárként a Kantában 1933-ban, és itt él az utolsó gorzafalvi fazekas, néhai Aszalos Viktor unokája, Ionuţ Budău, aki tömbházlakásában fazekasműhelyt rendezett be. A könyvbemutatón csángó népdalokat énekelt a Csíkszeredában tanuló Kaszap Johanna pusztinai diáklány.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... – Néprajzi, művelődéstörténeti tanulmányok a moldvai magyarokról címmel és alcímmel jelent meg a Budapesten született, jelenleg a Gyimesekben élő Halász Péter nyugalmazott agrármérnök, néprajzkutató legújabb könyve 2015-ben a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában.
A több mint 450 oldalas tanulmánykötet néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmaz a moldvai magyarokról. Halász Péter legújabb könyvét, a moldvai csángó magyar sors romlását ecsetelő kötetet kedd délután telt ház előtt mutatta be dr. Balázs Lajos néprajzkutató, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára a szerző jelenlétében. Halász Péter a moldvai magyarság kultúráját feltáró történeti és néprajzi kutatások egyik legmeghatározóbb tudósa, 1966-ban járt először Moldvában, s azóta is visszajár. Pár példával illusztrálta, hogy mi közük van a kézdivásárhelyieknek a moldvai magyarokhoz. Elmondta: itt, a Kantában járt iskolába a Forrófalván született Petrás Incze János minorita szerzetes, Klézse plébánosa, Domokos Pál Péter néprajzkutató, a csángók apostola innen nősült, itt tanított fiatal tanárként a Kantában 1933-ban, és itt él az utolsó gorzafalvi fazekas, néhai Aszalos Viktor unokája, Ionuţ Budău, aki tömbházlakásában fazekasműhelyt rendezett be. A könyvbemutatón csángó népdalokat énekelt a Csíkszeredában tanuló Kaszap Johanna pusztinai diáklány.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 2.
Kényszerből fatemplomokat?
Nem mondom, hogy Marius Pascan marosvásárhelyi képviselő netán a saját vackát gyalázza. Ugyanis az a helyzet, hogy Marosvásárhely lakossága 1910-ben összesen 25 517 főt tett ki, ebből 22 790 magyar, 606 német; román mindössze 1717. Kevés tehát a valószínűsége, hogy ebből a maréknyi románból származna a képviselő, aki az ősi magyar várost, a székelyek egykori fővárosát képviseli most.
Egy újságcikk kerül elém a tollából, abban taglalja azt az elnyomást, melyet a románoknak a Magyar Királyságban a grófok kutyája és rabszolgájaként kellett megélniük. Írja, a hazudozásban tán homokot sírva, hogy „semmi joguk nem volt, iskolát sem, templomot sem építhettek másból, csak fából, tilos volt be- és letelepedni románnak…” Itt már lehetne nevetni, hüledezni is arra gondolván, hogy akkor hogyan telepedtek le, úgy mégis? „… A románok munkájából és adójából épültek a legjelentősebb épületek Erdélyben a 19. és 20. században.”
Még kampány idején is nevetséges lenne, ha nem a mi bőrünkre menne a játékuk. Ez a képviselő ugyanis a trianoni erőszakos döntésben, s abban Románia összefércelésében Erdélyt csak úgy említi, mint ami „visszakerült” 1920-ban Romániához.
Mondottam, kacsalábon forgó történelemhez kell a kacsaláb. Az erdélyi csodálatos épületek jelennek meg előttem, a marosvásárhelyi Kultúrpalota és városháza. A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem, ott közel a hatalmas Magyar Nemzeti Színház, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, Nagyváradról a Sas-palota… Első dolguk volt kivetni az utcára a magyar egyetemet, beköltözni mindenüvé. Azt nem jelzi ez a szeméthordalék, hogy az Erdély nélküli Regátban ugyan miért épültek százszámra fatemplomok, szép kolostorok fából 1920 előtt, ahol szabad lett volna kőpalotákat meg katedrálisokat építeniük.
Azt is írja – azzal kezdi! –, hogy az Orbán-kormány részéről támadó, hadi propaganda indult Románia ellen. Lám, itt és most történelmi hadi helyzetet építenek a mi saját adónkból minden ellen, ami magyar.
Védjék a tények magukat! Jerney János kutató történész könyvéből idézek (Jerney János: Keleti utazás a magyarok őshelyeinek nyomozása végett, 1844–45) – rosszindulat miatt szellemileg visszamaradottak számára. „II. Rákóczi György erdélyi fejedelem rendeletére 1643–48-ban kiadott Biblia oláh fordítása a legrégibb Neamțiban”. Nem látogatóba ment az egykori Németvár (Neamți) kolostorában, hanem nyilvánvaló magyar nyomokon, a városalapítókén. Az akkor, 1844-ben ezer szerzetest befogadó kolostorban még mindenki tudott a magyarok moldvai szerepéről.
Szintén a sok kutatás után fogalmazza meg Jerney: „Elsorolom itt azon legrégibb oláh munkákat annak is bizonyságára, hogy miszerint az oláh nyelv a magyar fejedelmek és pártfogók alatt Erdélyben nyeré míveltetésének első csíráját.” Ettől a tapasztalattól, mely tudományos nem lesz a lélek nemesebb, a magyar magyarabb. És a mai Románia csak gyengébb és szánalmasabb a maga anyagi helyzetében. A hazudozás még itt sem lehet nemzeti cél.
Marius Pascan szerint tiltva volt Erdélyben a román oktatás. Nézzük csak a Biblia román fordítása után. Maga a kétkötetes történelmi mű szerzője, Jerney írja: „Alább a magyar–oláh viszonyoknál látni fogjuk Gelei István 1640-diki leveléből Rákóczi György fejedelemnek az oláh nyomda iránti gondoskodását.” Igen, anyanyelven iskolát, könyvet!
Németvár szerzetesei a búcsúpohárnál mondták a vendégnek, hogy aztán jót írjon róluk. Igen, igazat! Tovább Moldvában. Kotnár. „Beérvén a faluba, tüstént a kántort tudakoltam. Neve Nikolai, jászvásári születésű (ma Iași), nyelve csángós, minthogy Forrófalván tanulá a kántorságot. A mostani magyar templom első tekintetre elárulja a XIV. században épültét… A másik magyar templom ettől félórányira… A temetőben még magyar fejfák. Az egyiken írás: Roka Panna Marya, 1816.” Egy 1412-beli oklevélen az írás: Forum Jaszkytarg. Jászvásárban jegyzi Jerney azt is, hogy a targ, turg, tirg az oláh nyelvben vásárt jelent. Ezt legalább tudja a cikkíró román képviselő Târgu-Mureșben… Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Nem mondom, hogy Marius Pascan marosvásárhelyi képviselő netán a saját vackát gyalázza. Ugyanis az a helyzet, hogy Marosvásárhely lakossága 1910-ben összesen 25 517 főt tett ki, ebből 22 790 magyar, 606 német; román mindössze 1717. Kevés tehát a valószínűsége, hogy ebből a maréknyi románból származna a képviselő, aki az ősi magyar várost, a székelyek egykori fővárosát képviseli most.
Egy újságcikk kerül elém a tollából, abban taglalja azt az elnyomást, melyet a románoknak a Magyar Királyságban a grófok kutyája és rabszolgájaként kellett megélniük. Írja, a hazudozásban tán homokot sírva, hogy „semmi joguk nem volt, iskolát sem, templomot sem építhettek másból, csak fából, tilos volt be- és letelepedni románnak…” Itt már lehetne nevetni, hüledezni is arra gondolván, hogy akkor hogyan telepedtek le, úgy mégis? „… A románok munkájából és adójából épültek a legjelentősebb épületek Erdélyben a 19. és 20. században.”
Még kampány idején is nevetséges lenne, ha nem a mi bőrünkre menne a játékuk. Ez a képviselő ugyanis a trianoni erőszakos döntésben, s abban Románia összefércelésében Erdélyt csak úgy említi, mint ami „visszakerült” 1920-ban Romániához.
Mondottam, kacsalábon forgó történelemhez kell a kacsaláb. Az erdélyi csodálatos épületek jelennek meg előttem, a marosvásárhelyi Kultúrpalota és városháza. A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem, ott közel a hatalmas Magyar Nemzeti Színház, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, Nagyváradról a Sas-palota… Első dolguk volt kivetni az utcára a magyar egyetemet, beköltözni mindenüvé. Azt nem jelzi ez a szeméthordalék, hogy az Erdély nélküli Regátban ugyan miért épültek százszámra fatemplomok, szép kolostorok fából 1920 előtt, ahol szabad lett volna kőpalotákat meg katedrálisokat építeniük.
Azt is írja – azzal kezdi! –, hogy az Orbán-kormány részéről támadó, hadi propaganda indult Románia ellen. Lám, itt és most történelmi hadi helyzetet építenek a mi saját adónkból minden ellen, ami magyar.
Védjék a tények magukat! Jerney János kutató történész könyvéből idézek (Jerney János: Keleti utazás a magyarok őshelyeinek nyomozása végett, 1844–45) – rosszindulat miatt szellemileg visszamaradottak számára. „II. Rákóczi György erdélyi fejedelem rendeletére 1643–48-ban kiadott Biblia oláh fordítása a legrégibb Neamțiban”. Nem látogatóba ment az egykori Németvár (Neamți) kolostorában, hanem nyilvánvaló magyar nyomokon, a városalapítókén. Az akkor, 1844-ben ezer szerzetest befogadó kolostorban még mindenki tudott a magyarok moldvai szerepéről.
Szintén a sok kutatás után fogalmazza meg Jerney: „Elsorolom itt azon legrégibb oláh munkákat annak is bizonyságára, hogy miszerint az oláh nyelv a magyar fejedelmek és pártfogók alatt Erdélyben nyeré míveltetésének első csíráját.” Ettől a tapasztalattól, mely tudományos nem lesz a lélek nemesebb, a magyar magyarabb. És a mai Románia csak gyengébb és szánalmasabb a maga anyagi helyzetében. A hazudozás még itt sem lehet nemzeti cél.
Marius Pascan szerint tiltva volt Erdélyben a román oktatás. Nézzük csak a Biblia román fordítása után. Maga a kétkötetes történelmi mű szerzője, Jerney írja: „Alább a magyar–oláh viszonyoknál látni fogjuk Gelei István 1640-diki leveléből Rákóczi György fejedelemnek az oláh nyomda iránti gondoskodását.” Igen, anyanyelven iskolát, könyvet!
Németvár szerzetesei a búcsúpohárnál mondták a vendégnek, hogy aztán jót írjon róluk. Igen, igazat! Tovább Moldvában. Kotnár. „Beérvén a faluba, tüstént a kántort tudakoltam. Neve Nikolai, jászvásári születésű (ma Iași), nyelve csángós, minthogy Forrófalván tanulá a kántorságot. A mostani magyar templom első tekintetre elárulja a XIV. században épültét… A másik magyar templom ettől félórányira… A temetőben még magyar fejfák. Az egyiken írás: Roka Panna Marya, 1816.” Egy 1412-beli oklevélen az írás: Forum Jaszkytarg. Jászvásárban jegyzi Jerney azt is, hogy a targ, turg, tirg az oláh nyelvben vásárt jelent. Ezt legalább tudja a cikkíró román képviselő Târgu-Mureșben… Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. december 5.
Csángó bál Budapesten – Idén Lakatos Demeter költő előtt tisztelegnek
Idén is megrendezik a Csángó bált Budapesten; a pénteki rendezvényen Lakatos Demeter csángó magyar költő munkássága előtt tisztelegnek születésének 100. évfordulója alkalmából. Az eseményt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke nyitja meg.
A szervezők a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra akarják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies, páratlanul gazdag népművészetének – a viseletek, szokások, táncok – bemutatása.
A XVI. Csángó Bálon Lakatos Demeter csángó magyar költőnek állítanak emléket születésének 100. évfordulója alkalmából – közölte a szervezők nevében a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány az MTI-vel. Mint kiemelték, Lakatos Demeter volt az északi csángó nyelvjárás egyetlen szépirodalmi megörökítője. Versei – irodalmi értékük mellett – elsősorban tájnyelvi dokumentumként fontosak a magyar művelődés számára.
A csángó magyarok hagyományos budapesti fesztiválja, amelynek fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, egész estés, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat. A Petőfi Csarnokban színpadra lépnek hagyományőrző zenészek, énekesek és táncosok Forrófalváról, Budáról, Klézséből, Külsőrekecsinből, Pusztinából, Somoskáról, Gastenyből, Prajoaiaból, Setétpatakáról, Balahányospatakáról, Gyimesfelsőlokról.
A bál vendége lesz Legedi László István, Hodorog András, László Erzsébet, Nyisztor Ilona, László Paula, László Ioána, Mandache Aurel, Antim Ioan, Timár Viktor, Tímár János, Antal Tibor, Mojszi Gábor, Kicsi Kóta Károly, Petrás Mária és a Dresch Quartet. Fellép a Jászság Népi Együttes, a Berka Együttes, a Fanfara Complexa, a Tűz Lángja Zenekar, a Kőketánc Gyermektáncház, a Somos, a Zurgó Együttes. A műsorban részleteket vetítenek a „Messze hol nap szentül le” című, Lakatos Demeter emlékére készült filmből.
A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik. Kiállítás nyílik Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint Kocsán László és Mucsi Gyula fotóiból, amelyek a moldvai csángók életébe engednek bepillantást. Emellett fényképészek, textil- és kerámiaművészek is bemutatják be a csángó kultúrkörből merített munkáikat.
A színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat, amelynek minden évben hatalmas sikere van a kisgyermekes családok körében. erdon.ro
Idén is megrendezik a Csángó bált Budapesten; a pénteki rendezvényen Lakatos Demeter csángó magyar költő munkássága előtt tisztelegnek születésének 100. évfordulója alkalmából. Az eseményt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke nyitja meg.
A szervezők a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra akarják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies, páratlanul gazdag népművészetének – a viseletek, szokások, táncok – bemutatása.
A XVI. Csángó Bálon Lakatos Demeter csángó magyar költőnek állítanak emléket születésének 100. évfordulója alkalmából – közölte a szervezők nevében a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány az MTI-vel. Mint kiemelték, Lakatos Demeter volt az északi csángó nyelvjárás egyetlen szépirodalmi megörökítője. Versei – irodalmi értékük mellett – elsősorban tájnyelvi dokumentumként fontosak a magyar művelődés számára.
A csángó magyarok hagyományos budapesti fesztiválja, amelynek fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, egész estés, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat. A Petőfi Csarnokban színpadra lépnek hagyományőrző zenészek, énekesek és táncosok Forrófalváról, Budáról, Klézséből, Külsőrekecsinből, Pusztinából, Somoskáról, Gastenyből, Prajoaiaból, Setétpatakáról, Balahányospatakáról, Gyimesfelsőlokról.
A bál vendége lesz Legedi László István, Hodorog András, László Erzsébet, Nyisztor Ilona, László Paula, László Ioána, Mandache Aurel, Antim Ioan, Timár Viktor, Tímár János, Antal Tibor, Mojszi Gábor, Kicsi Kóta Károly, Petrás Mária és a Dresch Quartet. Fellép a Jászság Népi Együttes, a Berka Együttes, a Fanfara Complexa, a Tűz Lángja Zenekar, a Kőketánc Gyermektáncház, a Somos, a Zurgó Együttes. A műsorban részleteket vetítenek a „Messze hol nap szentül le” című, Lakatos Demeter emlékére készült filmből.
A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik. Kiállítás nyílik Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint Kocsán László és Mucsi Gyula fotóiból, amelyek a moldvai csángók életébe engednek bepillantást. Emellett fényképészek, textil- és kerámiaművészek is bemutatják be a csángó kultúrkörből merített munkáikat.
A színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat, amelynek minden évben hatalmas sikere van a kisgyermekes családok körében. erdon.ro