A Romániai Magyar Szó sorra bemutatja az RMDSZ megválasztott képviselőit, akik nyilatkoznak a feladatokról. Fazakas Miklós /sz. Fiatfalva, 1918. ápr. 16./ szenátor Brassóban él, nyugalmazott ügyvéd. Új alkotmányra van szükség, mindenki anyanyelvén tanulhasson, helyre kell állítani a valláserkölcsi és kulturális életet, kisebbségvédelmi törvényt kell alkotni, minden sértést, támadást önérzettel vissza kell utasítani. /Kik képviselnek minket? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./

"A Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletek első színjátszó találkozójukat szervezték meg Nagyajtán aug. 29-31-e között. Felléptek a vendéglátókon kívül Homoródalmás, Ürmös, Küküllődombó, Szentegyháza, Marosvásárhely, Dakt, Fiatfalva, Jobbágyfalva, Fogaras, Olthévíz, Gagy ifjú színjátszói. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 5./"

Székelykeresztúron is tartottak Petőfi-megemlékezést: nemzeti költőnk százötven esztendővel ezelőtt itt töltötte el utolsó estéjét. A bensőséges ünnepségen résztvettek Székelykeresztúr és a szomszédos Fiatfalva magyarországi testvértelepüléseinek (Ajka, Dunakeszi, Karcag, Dévaványa, Somogybabod) képviselői is. A résztvevők megkoszorúzták Petőfi Sándor főtéri szobrát. Székelykeresztúr jeles vendége, Kovács András Ferenc költő részletesen felelevenítette a 150 évvel ezelőtti eseményeket. Fellépett a Kovásznai Unitárius Férfi Dalárda, a somogybabodi dalcsoport. Székelykeresztúron végül a PEN-központok irodalmi estje következett, ahol a részvevők meggyőződhettek róla: Petőfi Sándor a világirodalom részévé vált, verseit számtalan nyelvre fordítják és sorai franciául sem hangzanak rosszul. A Keresztúron áthaladó, Martonyi János külügyminiszter vezette magyar kormányküldöttség júl. 31-én megkoszorúzta Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu szobrát. /Pataki Zoltán: Koszorúk a vén körtefa tövében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./

Jún. 21-én átadták Újszékelyen a hidat, most már át tudnak járni a Küküllőn, meg tudják közelíteni a folyó túloldalán található mezőgazdasági területeiket. 1975-ben árvíz mosta el az újszékelyiek hídját. Rendbehozták az Újszékelyt Fiatfalvával összekötő utat is. /Rédai Attila: Új híd a Küküllő felett. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 22./

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a székelyudvarhelyi Litera Könyvkiadó gondozásában jelent meg a Vargyas múltját, történelmét, jelentős szülöttjeit bemutató kis kötet. Kisgyörgy Zoltán a vargyasi kistáj földrajzi viszonyairól ír a kiadványban, Farkas Ferenc Vargyas múltjába kalauzolja el olvasóit. Andorkó Ferenc a vargyasi unitásius egyházközség történetét eleveníti fel. Molnár E. Zsuzsa a vargyasi Borbárt Károly Általános Iskola történetét mutatja be, egyúttal a névadó Borbárt Károly (1931-1980) történész életútját is ismerteti. Ilkei Ferenc Vargyas mai helyzetét vázolta föl A kis kötet függelékeke a Vargyassal foglalkozó válogatott bibliográfia, mely Kisgyörgy Zoltán helytörténeti tudását dicséri. Sorozatában a székelyudvarhelyi kiadó a továbbiakban Énlaka, Fiatfalva, Siménfalva, Városfalva, Székelyszentmihály, Magyarsáros településeket kívánja bemutatni. /A Falufüzetek újabb kiadványa: Vargyas. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 29./

"A Falufüzetek sorozat kilencedik darabjaként megjelent Benedekfi Emília és Fazakas Ilona munkája: Siménfalva rövid története /Litera Könyvkiadó, Székelyudvarhely, Infopress Rt. Nyomda/, melyet az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet adott ki, a Hargita Megyei Tanács Kulturális Központjának támogatásával. Siménfalva lakossága meghaladja az ezer főt. A falut az 1333-34-es pápai tizedjegyzék említette először. Székely Mózes, a későbbi erdélyi fejedelem udvarházat építtetett itt. - A sorozatban erről a vidékről eddig Homoródalmás, Székelyderzs és Homoródkarácsonyfalva jelent meg, előkészületben van a Fiatfalváról, Városfalváról és Székelyszentmihályról szóló füzet. /P. Buzogány Árpád: Székely Mózes fejedelem falujáról. Siménfalva a Falufüzetekben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 1./"

"Székelykeresztúron június 23-án hat személyt tüntettek ki. Díszpolgári címet adományoztak a város leghűbb festőjének, Ipó Lászlónak, születésének 90. Évfordulóján. Pro Urbe-kitüntetésben részesült Herbert von Euw svájci állampolgár. Az ő segítségével épült fel a fiatfalvi modern orvosi rendelő, a Petőfi Sándor Általános Iskola és az Orbán Balázs negyed modern fűtésrendszere, továbbá Hartung György Somogybabod polgármestere, Szécsi András festőművész és Kárpáti Zoltán dunakeszi tanácsos. Szabó Kálmán Attila megírta a Székelykeresztúri Állami Tanítóképző Intézetének történetét. Ezért a munkájáért Székelykeresztúr Kultúrájáért kitüntetésben részesült. /Díszpolgári címek Keresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 25./ Ipó László (Felsőboldogfalva, 1911. március 4. - Székelykeresztúr, 1991. március 22.) első egyéni kiállítása 1936-ban volt Székelykeresztúron, 1944-ben véglegesen Székelykeresztúron telepedett le. A festészet mellett a zenével is foglalkozott, 15 esztendőn át a keresztúri Filharmónia elsőhegedűse volt, kiváló mesterhegedűket is faragott. Versei, elmélkedései, önéletrajzi írásai sem maradnak el többi alkotásaitól. Megfestette, többek között, Kelemen Lajos, Tompa László, Benedek Elek, Makkai Sándor, dr. Molnár István arcképét. Több munkáját a székelykeresztúri múzeumnak adományozta. 1994-ben nevét viselő művészeti alapítvány alakult, 1995-ben emléktáblával jelölték meg azt az épületet, amelyben élt és alkotott. /Művelődés. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 29./"

"A Falufüzetek tizedik darabjaként adta ki az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a fiatfalvi unitárius egyházközség a falu rövid történetét az udvarhelyi Litera Könyvkiadónál. A falufüzet szerzője Derzsi Domokos. Előkészületben van a Székelyszentmihályról szóló kiadvány is. Fiatfalva közigazgatásilag 1952-től Székelykeresztúrhoz tartozik, nemcsak az Ugron család kúriájáról ismerik a környékbeliek és távolabbiak, hanem a vallási türelem példájáról is. Az unitáriusok és reformátusok 1726 óta közösen használják a műemléktemplomot. Fiatfalva és Keresztúr határában, Sóskúton évente pünkösdkor rendezik az ifjúsági folklórfesztivált. /pbá: Fiatfalva a Falufüzetekben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 3./ A Falufüzetek sorozat eddig Homoródalmás, Székelyderzs, Ürmös, Bölön, Árkos, Homoródkarácsonyfalva, Vargyas, Énlaka és Siménfalva monográfiái láttak napvilágot. - Sok település, kis tájegység, erdélyi műemlék leírása jelent meg az elmúlt évtizedben. A Partiumi Füzetek sorozatban a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság kiadványai emlékezetesek, és két tucatnál több füzet szilágysági, belső erdélyi, székelyföldi várról, templomról, kastélyról az Erdélyi műemlékek sorozatban az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete és a Transylvania Trust Alapítvány gondozásában. /Fejér László: Fiatfalva a tizedik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./"

"Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében aug. 3-5. között Küküllődombón immár ötödik alkalommal rendezték meg az unitárius ifjúsági egyletek színjátszó seregszemléjét. Az idei mottó: Érted - Világ. Közel 350 fiatal töltött három napot Küküllődombón Erdély mintegy 16 településéről, és Brassótól Csíkszeredáig, Lupénytól Nagybányáig jöttek olyan csoportok is, amelyek csak megfigyelőként vettek részt. Nyitottak és szabadelvűek, felekezetre való tekintet nélkül mindenki itt lehet, reformátusok, baptisták és katolikusok, hirdették. A versenyben részt vettek a jobbágyfalvi, homoródalmási, várfalvi, aranyosrákosi, fiatfalvi, dicsőszentmártoni, bethlenszentmiklósi színjátszó csoportok, úgyszintén a budapesti UNIK, a székelykeresztúri, marosvásárhelyi és a nagyajtai DFIE, a kolozsvári UK, versenyen kívül a környékbeli és más tájakról érkezett fiatal színjátszó csoportok. /(lokodi): Érted - Világ. V. ODFIE Színjátszó Találkozó Küküllődombón. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./"

"Hatvan unitárius fiatal vett részt a febr. 21-23-a között Székelykeresztúron megszervezett 6. ODFIE /Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet/ Szavaló- és Népdalverseny országos döntőjén. Az unitárius és más szabadelvű vallásos fiatalokból álló egylet versenye évről évre növekvő sikerű. Idén a keresztúri Orbán Balázs Gimnázium szó szerint otthont adott a közel százötven résztvevőnek a kétnapos rendezvény ideje alatt. A táncház segített a megjelenteknek ráhangolódni a versenyre. Népdaléneklésben I. díjat a kolozsvári Török Csingó Adorján, a második díjon a Gagyi Attila (Fiatfalva) és Miklós Melinda (Vargyas) osztozott. A szavalók közül a székelykeresztúri Murvai Erzsébeté lett az első díj, második Takács Enikő (Fiatfalva) lett. Az ODFIE-vetélkedőt először 1998-ban Csíkszeredában rendezték meg, majd Segesvár, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Székelyudvarhely következett. /Zilahi Imre: Közösségi élmény. 6. ODFIE Szavaló- és Népdalverseny. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./ "

"Második alkalommal szervezte meg immár Rezi Erika tanítónő, az alsóboldogfalvi Kultúrotthon igazgatója a gyermekszínjátszó fesztivált. Fellépett a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola Mákvirágok nevű színjátszó együttese, a helyi, Tündérek nevű I-IV. osztályosok színjátszói, a szenterzsébeti Pécsi Simon Iskola színjátszói, a fiatfalvi Benedek Elek Iskola színjátszói, a siménfalvi Havasi Gyopár nevű csoport, az újszékelyi Bem József Iskola Rezi Erika, a székelykeresztúri Napsugár nevű csoport és a kissolymosi iskolások színjátszói. /Gálfalvi Gábor: II. Gyermekszínjátszó Fesztivál Alsóboldogfalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 27./"

"Megjelent Szász Margit Székely életmód és népművészet című könyve. A könyv szerzője fiatfalvi születésű, a Bethlen Gábor Általános Iskola tanítónője. Elmondta, hogy a Székelyföldet kényszerűségből elhagyó fiataloknak is szól a könyve, hogy meg tudjanak maradni nemzetükhöz ragaszkodó, igaz embereknek. /(bágyi): Székely életmód és népművészet. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 19./"

Január 31-én hetedik alkalommal szervezte meg az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet országos szavaló- és népdalversenyét. 1998-ban az első hasonló rendezvényt Csíkszeredában tartották, most ismét ez a város, ezúttal a Márton Áron Gimnázium adott otthont az Erdély különböző vidékeiről összesereglett fiataloknak. A közel ötven versenyző Kolozsvár, Torockó, Nagyenyed, Vajdahunyad, Marosvásárhely, Segesvár, Székelykeresztúr és környéke, Szentábrahám, Fiatfalva, Homoródalmás, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Árkos, Bölön, Vargyas, Középajta, Nagyajta, Sepsiszentgyörgy, valamint Nyíregyháza fiatalságát képviselte. A verseny gálaműsorral és díjkiosztó ünnepséggel ért véget. /Takács Éva: Szavaló- és népdalverseny. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 2./

Tizenötödik darabjához ért az unitárius falufüzetek sorozata, amelyet immáron az Illyés Közalapítvány, külföldi intézmények, az amerikai egyesült államokbeli unitárius-univerzalista egyesület és az egyházközségek támogatnak. Néhai Imreh Domokos unitárius kántortanító és Kisgyörgy Zoltán által írt árkosi kötetet másodszor is kiadták. A sorozat új füzete Nagyajtát mutatja be. A sorozat alapító szerkesztője Gyerő Dávid püspöki tanácsos, utódja Szabó László unitárius missziós lelkész, egyházi közügyigazgató.    Nagyajta bemutatását, a nemzeti és felekezeti megoszlást, az unitárius egyház és műemlék vártemplomának történetét, valamint a község jeles szülötteit Fekete Levente unitárius lelkész mutatta be. A református egyházról, templomról és felekezeti iskoláról Nagy Ká­roly Kázmér lelkipásztor írt. Az iskolatörténetet, a Kriza János Emlékbizottságot és Alapítványt Barabás Mihály filológia szakos tanár, az iskola igazgatója jegyezte. A sorozat eddig megjelent füzetei: Homoródalmás, Székelyderzs, Ürmös, Bölön, Árkos, Homoródkarácsonyfalva, Vargyas, Énlaka, Siménfalva, Fiatfalva, Küküllődombó, Nyárádgálfalva, Szentgerice, Várfalva és Nagyajta.  /Kisgyörgy Zoltán: Falufüzetek: Nagyajta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./

Jún. 8-án a Hargita Megyei Kulturális Központban Föld és ember a Székelyföldön témával tartottak munkamegbeszélést, amelyen az Arany János Közalapítvány támogatásával munkálkodó kutatócsoport beszámolt eddigi eredményeiről. A munkacsoport – Gagyi József, Oláh Sándor, Ferencz Angéla, Mihály János – nyolc székelyföldi településen (Fiatfalva, Székelyzsombor, Lövéte, Csíkkozmás, Csíkborzsova, Csíkdelne, Máréfalva, Kisbacon) vizsgálta meg az 1989 után átalakuló földhasználatot, gazdálkodást, ennek társadalmi hatásait. /Ferencz Imre: Munkamegbeszélés a Hargita Megyei Kulturális Központban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 9./

A Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetsége székelykeresztúri körzetének tagjai október 21-én megtartották első találkozójukat. Megjelentek a Keresztúron, Fiatfalván, Rugonfalván, Alsóboldogfalván élő volt lapátos katonák, akik a kommunista diktatúra idején a tényleges katonai idejüket kényszermunkával töltötték. Buzogány Dénes, a szövetség elnöke vázolta a szövetség eddigi eredményeit és terveit. /Hegyi Sándor, Székelykeresztúr: Volt munkaszolgálatos katonák találkozója Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

Székelykeresztúron az ünnepségsorozat az unitárius templomban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött. Az ünnepi műsort a keresztúri Unitárius Gimnázium és a nyíregyházi Evangélikus Gimnázium diákjai szolgáltatták. Ezután a Gyárfás-kúriánál a dunakeszi lengyel kisebbségi önkormányzattól ajándékba kapott Bem József-domborművet avatták fel. Beszédet mondott Jacek Paliszewski, Lengyelország bukaresti nagykövete. Felavatták a kúria egyik termében most létesített Petőfi-emlékszobát, melyet Fülöp Lajos múzeumigazgató ismertetett. Délután a fiatfalvi lovas bandérium és a fúvószenekar kíséretében a diákság az Orbán Balázs Gimnáziumtól a város központjába vonult, ahol a Balcescu- és Petőfi-szobor megkoszorúzása után Benyovszki Lajos polgármester és Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke mondott ünnepi beszédet. Ezt követően üdvözlő beszédet mondott dr. Balázs Melinda a helyi MPSZ részéről. Székelyderzsben március 13-án az ünnepélyt az unitárius templomban tartották, majd az iskola előtt lévő kopjafáknál elhelyezték az emlékezés koszorúit. Március 13-án Kisgalambfalván szintén ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg a neves évfordulóról, ugyanaznap Csekefalván is szerveztek ünnepséget. Etéden az ünnepséget március 15-én, a község központjában tartották. Szentábrahámon az ünnepségen a Vass Miklós-emlékművet koszorúzták meg. Nagygalambfalván március 15-én a református templomban tartották az emlékezést, este a kultúrotthonban ünnepi műsort mutattak be. /László Miklós: Az örök évforduló Keresztúron és környékén. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 16./

Az a fajta székelymagyar ember Sütő Gábor, akiből egyre kevesebb van manapság. Akire viszont annál nagyobb szüksége lenne a közösségnek. A Sütő család a fiatfalvi Ugronok jobbágyaiból került Vargyasra 1568-ban, generációk sora faragással, bútorfestéssel, asztalossággal, ácsmesterséggel foglalkozott, nem csoda hát, ha kötelezettséggé vált az immár tizenötödik nemzedék – Sütő Gábor fiai – számára is a családi mesterség továbbvitele. Nagyapja még hatvan-hetvenféle gyógynövényt felsorolt. A nagyapa, idős Sütő Béla meghatározó egyénisége a családnak. Több mint háromezer múzeumi anyagot gyűjtött össsze Vargyas falu múzeumának, aminek most az összessége egy szekrénybe befér, annyi maradt meg belőle. ,,A többi? Nem adtak helyet a kommunizmusban, ha jöttek az elvtársak, s megtetszett nekik egy régi olajfestmény, egy középkori kard, jó szívvel elvitték magukkal. Vargyasnak még mindig nincs falumúzeuma, csak ami nálunk látható, a családi örökség” – mutat körbe Sütő Gábor. A lelkiség veszett ki az emberekből, vallja. Milyen kevés virágot ültetnek most. Gyerekkorában több mint száz régi kapu volt, most öt-hat ha fellelhető még a faluban. ,,Kiesett a vasárnapi templomlátogatások szokása is.” Az immár tizenöt esztendeje tartó kivándorlás nem marad abban. Egyetlen esélyünk az önrendelkezés, hangsúlyozza Sütő Gábor. /Váry O. Péter: Sütő Gábor bölcsessége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./

Hargita megyében mindenütt emlékeztek a szabadságharcra. Székelykeresztúron a város főterén került sor az ünnepségre. Az Orbán Balázs Gimnázium, az Unitárius Teológiai Középiskola diákjai, valamint a Polgári Fúvószenekar és a fiatfalvi lovasbandérium felvonulásával kezdődött az emlékezés. Benyovszki Lajos polgármester üdvözölte a résztvevőket. A főszónok, Potyó Ferenc általános érseki helynök, a város egykori plébánosa az ünnep összetartó erejére hívta fel a figyelmet. A múzeumban Vármegyeházak a századfordulón címmel nyílt meg Hatvani Sándor fotókiállítása. Gyergyószentmiklóson az ünnepi szentmise után a tekerőpataki fúvósok muzsikájára vonultak az ünneplők a térre. Ünnepi beszéd helyett diákok szerepeltek, majd a Szabadság-emlékmű és a Kossuth-szobor megkoszorúzása után a mintegy félezer ember a temetőbe vonult Kiss Antal szabadságharcos honvédezredes kopjafájához koszorúzni. A Gyergyói-medencében egyébként Vasláb és Marosfő kivételével minden településen megünnepelték március 15-ét. Borszéken két helyszínen zajlottak az események: délben az iskolában és délután az Emlékparkban. Agyagfalván a kultúrotthonban Farkas Márton polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Antal István parlamenti képviselő, az Agyagfalva 1848 Alapítvány elnöke mondott ünnepi beszédet. /1848. március 15-re emlékeztek megyeszerte. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./

Annak ellenére, hogy az oktatási miniszter kimondta az összevont osztályok megszüntetését, Hargita megyében 15 iskolában a következő tanévben is fognak összevont osztályok működni. Azonban iskolák szűnnek meg, illetve vonják össze őket más iskolákkal az alacsony gyermeklétszám miatt. Hargita megyében a tanfelügyelőség munkatársai felmérték a valós helyzetet, Bondor István főtanfelügyelő konzultált a minisztériumban is, a tanfelügyelőség meghozta a döntést: a 2007–2008-as tanévben 15 iskolában fognak összevont V–VIII. osztályok működni: Orotva, Borzont, Kőrispatak, Salamás, Lóvész, Csinód, Fenyőkút, Gyimesfelsőlok (Domokos Pál Péter Általános Iskola román tagozata), Székelyandrásfalva, Kányád, Varság, Vasláb (magyar tagozat), Tölgyes (magyar tagozat), Borszék (Zimmethausen Általános Iskola – magyar tagozat), Fenyéd. Hat általános iskolában továbbra is működhetnek a külön osztályok annak ellenére, hogy egy osztályban nincs meg a működéshez szükséges tíz tanuló: Vájlapataka, Pálpataka, Csíkmindszent, Gyimesfelsőlok (Domokos Pál Péter Általános Iskola magyar tagozat), Kissolymos, Szentpál. Legkevesebb gyerekkel, öttel a szentpáli iskola hetedik osztálya fog működni. A tanfelügyelőség a következő tanévre iskolák összevonását is elhatározta: megszűnik a fiatfalvi Benedek Elek Általános Iskola, az ide tartozó 24 gyermek jövőben a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumba fog járni. Az ivói Székely János Általános Iskolát a zeteváraljai Jókai Mór Általános Iskolához csatolták. A farcádi 14 diák Felsőboldogfalvára fog járni, a hét galócási magyar gyermek pedig a szülők kérésére Salamáson fog tanulni. Ülkéről 23 általános iskolás Székelyszentkirály Szent István Általános Iskolájába fog járni, Székelypálfalváról pedig 17-en mennek a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskolába. Végül az abásfalvi 26 általános iskolás a homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskola diákja lesz. Az idei iskolabusz-program keretében Hargita megye 18 járművet fog kapni, ezeket elsősorban az iskola-összevonás miatt ingázók rendelkezésére bocsátják. /Takács Éva: Iskolák szűnnek meg. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 21./

Az 1948-as romániai tanügyi reform következményeként a magyar iskolahálózat egy csapásra elvesztette addigi viszonylagos önrendelkezését, s beolvasztották a hipercentralizált állami oktatásba. Az azóta eltelt évtizedekben nem volt könnyű fenntartani a magyar iskolákat. Rossz hír magyar iskola megszűnése, most ez történt. A székelykeresztúri városi tanács augusztus 22-én tartott ülésén ismertették – és a tanács tudomásul vette – Bondor István Hargita megyei főtanfelügyelő rendeletét, amely értelmében a Keresztúrhoz tartozó Fiatfalván lévő Benedek Elek Általános Iskola megszűnik jogi személynek lenni. A faluban csak I–IV. osztály marad, amely ezután a keresztúri Orbán Balázs Gimnázium alárendeltségében fog tevékenykedni, az V–VIII. osztályosok a keresztúri iskolákba járnak. Az iskola azért szűnt meg, mert a magyar szülők a keresztúri iskolákba íratták gyermekeiket. /László Miklós: Megszűnt egy magyar iskola. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 25./

A közösségért Héjjasfalván
A Héjjasfalvi Református Egyházközség és a Héjjasfalvi Kulturális Egyesület kéz a kézben igyekszik a helyben élő lelkek ápolására, gazdagítására. Összefogjuk és összefonjuk a hitnek, szellemi és népi szálaknak fonalát, oly módon, hogy bizalmat keltsünk a megmaradásra, értelmet a munkálkodásra és közösségi életre nézve. Tevékenységeink, rendezvényeink is erre céloznak; így született meg legutóbb a Falva Találkozó gondolata, amelyet meg is szerveztünk július 8-án, vasárnap.
Saját falvaink jelenlegi és hazalátogató népe mellett meghívást intéztünk olyan települések egyházközségei felé is, melyek szintén a -falva nevet viselik. Így látogatott Héjjasfalvára képviseletben Magyarkirályfalva, Sövényfalva, Désfalva, Abosfalva, Mikefalva, Fiatfalva, Alsóboldogfalva, Bikfalva, Lécfalva, Kézdimárkosfalva, és ünnepeltünk együtt a Falva Egyházközségek I. Találkozóján. A templomi istentiszteleten a résztvevők gazdagodhattak a hitbeli táplálékkal, melyet Isten igéje kínál, és a szellemi-történeti beszámolók által, melyeket a megjelenők elhoztak hozzánk. Megtudtuk így az illető -falva neveknek a tényeken vagy legendákon alapuló eredetét, és betekintést nyertünk a közösségek életébe. Jelképértékkel bírt az az állótérkép, mely kézi kivitelezéssel készült, és magán hordozza Erdély több mint 200 -falváját, melyek között a magukét képviselők a bejelölt helyre feltűzték templomukról készített fényképüket. A térkép, az igék, a szeretetteljes gondolatok felemelő érzést nyújtottak, ugyanakkor büszkén és meghatódva hallgattuk a helyi Zeyk Domokos Fúvószenekar szolgálatát, szemléltük a felsorakozó népviseleteket, adhattunk és vehettünk át XIII. századi templomos emléklapokat, könyvjelzőket. Az együttlét bográcsos szeretetvendégséggel és asztalitenisz-bajnoksággal folytatódott, mely alkalmat kínált a közvetlenebb ismerkedésre, a -falvák és emberi lelkek egymáshoz való közeledésére.
Vendégeink hazautazása után mi, héjjasfalviak még szorosabb összefogásban folytatjuk elkezdett munkánkat. Vakációs hetet szervezünk gyermekeink számára, furulyakört indítunk, mely iránt nagy a lelkesedés iskolásaink részéről, akik tanulmányaikat több helyen folytatják, de ezáltal is itthon, együtt gyarapodhatnak; a helyi újságot, a gyülekezeti lapot továbbra is kínáljuk olvasóinknak; közeleg a július vége és közismert nevén a Petőfi-ünnepély, melyet igyekszünk a lelkekbe is visszahonosítani, nemcsak az emlékhelyek mellé; óvodánk támogatásával buzdítunk családokat az anyanyelvi oktatásban való megmaradásra, ifjúságot, fiatal házasokat hívunk közösségi együttlétekre, akár kirándulásra, s minden alkalmat megragadunk arra, hogy a helyi magyarság egyházában és nemzetében öntudatosan lépjen előre. E célkitűzések megvalósítására irányuló fáradozásainkat anyagiakkal buzdította a Communitas Alapítvány, Maros Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., melyekért ezúton is köszönetet mondunk.
Napok, hetek, nyarak, alkalmak és ünnepek tovaszállnak, újakat indítunk és szervezünk, ápolunk és igyekszünk. Ablakon kinézve, felkeléskor és lefekvéskor, e két mozzanatot átfogó minden időpontra nézve a templom napórájának felirata arra emlékeztet: Ora et labora. Az egyházközség és az egyesület kéz a kézben, imádkozva dolgozik az egyházért, a faluért, céltudatosan a közösségért. Iszlai Júlia
Népújság (Marosvásárhely)

Beszámoló a Gondviselés Segélyszervezet 2012. évi közgyűléséről
A Gondviselés Segélyszervezet 2012. augusztus 14-én Kolozsváron tartotta az erdélyi és a magyarországi tagozatainak első összevont közgyűlését. Az Egyházi Képviselő Tanács üléstermében a Segélyszervezet közel húsz munkatársa tanácskozott, ugyanakkor a gyűlést néhány meghívott is megtisztelte jelenlétével.
A közgyűlést az anyaszervezet elnöke (Szombatfalvi József) és a magyarországi tagozat vezetője (Zoltán Csaba) nyitották meg, majd Bálint Benczédi Ferenc püspök fejtette ki alkalmi gondolatait. A meghívottak köréből a Segélyszervezet két kiemelt partnerszervezetének képviselői üdvözölték a jelenlevőket: Popa Ilona az ODFIE társelnökeként, Kiss Olivér pedig az Erdély Mentőcsoport médiafelelőseként értékelte az eddigi szervezetközi együttműködésünket.
A jelenlét számbavételével a közgyűlés megalakult, majd meghatározta a tárgysorozatot. A legrészletesebben tárgyalt napirendi pont az anyaszervezet és a területi fiókok tevékenységi jelentéseinek értékelése volt. Ennek alapját a vezető tisztségviselők által összeállított éves tevékenységi beszámoló képezte, amelyet az elnökség előzetesen elküldött a Segélyszervezet munkatársainak, akárcsak a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának. A megvitatott jelentést és a pénzügyviteli beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
A következőkben a közgyűlés körvonalazta a Segélyszervezet működésének irányvonalait és kijelölte a közeljövőbeli szervezetfejlesztési tennivalókat, amelyek végrehajtásával az elnökséget bízta meg. Ezután a Segélyszervezet hitelvi alapvetésének elfogadása következett. Eszerint a Segélyszervezet küldetése: a szükségben és bajban levők segítése, s ez által az egyház ember- és közösségszolgáló hivatásának kiteljesítése. A Segélyszervezet működésének unitárius teológiai–eszmei alapjait körvonalazó szakmai anyag szerzője Székely Kinga Réka, a Magyar Unitárius Egyház hitélet-fejlesztési és missziói előadó tanácsosa.
A Segélyszervezet új alapszabályának megalkotása előtt a Közgyűlés meghatározta a szervezeti keretábra alaptényezőit. Eszerint a Gondviselés Segélyszervezet anyaszervezetének kerete egyaránt magában foglalja az erdélyi területi szervezeteket és a magyarországi fiókot, amelyek működését közös vezető testületek (országos közgyűlés, elnökség, illetve felügyelőbizottság) irányítják és felügyelik. Emellett a területileg (egyházkörönként vagy megyénként, illetve egyházközségenként vagy településenként) létrejövő fiókok saját vezető testületek által szervezik és irányítják működésüket. A Közgyűlés által egyhangúlag elfogadott alapszabály meghatározza a Segélyszervezet jellegét és céljait, működésének és szervezetének alapelveit, szerkezetét és szabályait. Az új alapszabály elfogadásával az erdélyi és a magyarországi egyházrészek közelmúltbeli (2012. június 28.) újraegyesüléséhez hasonlóan a Közgyűlés megteremtette a segélyszervezeti tevékenység egységes Kárpát-medencei szervezeti keretét és szabályait.
Az utolsó napirendi pont alatt került sor a Segélyszervezet elnökségi és felügyelőbizottsági tagjainak megválasztására – hároméves megbízatási időszakra –, valamint főtanácsi képviselőjének kijelölésére. A választás eredményeként a Segélyszervezet vezető tisztségviselői: Szombatfalvi József elnök (lelkész, Székelykeresztúr), Zoltán Csaba alelnök (közgazdász, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatója, Budapest), Szabó László ügyvezető elnök (lelkész, Kolozsvár–Szind). Az elnökség további tagjai: Orbán Árpád (mérnök, a Civitas Alapítvány székelyudvarhelyi irodájának igazgatója, Székelyudvarhely), Rácz Norbert (lelkész, Kolozsvár), Simó Sándor (lelkész–esperes, Homoródjánosfalva) és Székely Kinga Réka (lelkésznő, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének elnöke, Homoródszentpéter). A Közgyűlés a következő személyeket választotta a Felügyelőbizottság tagjává: Bartha Alpár (lelkész, Fiatfalva), Dr. Hatfaludy Zsófia (gyógyszerész, a Budapesti Unitárius Egyházközség gondnoka) és Solymosi Alpár (lelkész, Csíkszereda).
A közgyűlési választás eredményeként Zoltán Csaba lett a Segélyszervezet képviselője a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsában. Segélyszervezetünk további működésére és munkatársaim életére a jó Isten áldását kérem!
Kolozsvár, 2012. augusztusa
Szabó László
www.unitarius.org
Erdély.ma

Szekértúrán, a nagy háborúra emlékezve
Pénteken ért véget a 8. Orbán Balázs Emlék Szekértúra, melynek részvevői idén az első világháború hőseinek emléke előtt hajtottak fejet. Végigjárva a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkörhöz tartozó huszonhat települést, emléktáblák és emlékművek előtt idézték fel azokat, akik kis falvainkból a „nagy háború” áldozataivá váltak.
Nyolcadszor vágtak neki Orbán Balázs-i lelkülettel a szekeres honismereti zarándoklatnak. A forgalmas utak helyett felhagyott erdei-mezei ösvényeken jutottak el egyik falutól a másikig. A helybéliekkel idézték fel a múlt század elejének emberveszteségeit. Pénteken az utolsó előtti állomáson, Firtosváralján jártunk.
A harminc, zömmel Hódmezővásárhelyről és Budapestről érkezőn meglátszott a nap heve, de nagy esők is hátráltatták a szekerezést. A falubeliek fogaton eléjük mentek, és a határban énekszóval köszöntötték őket.
Sípos László helyi unitárius lelkész a kétszáz éves, felújítás alatt álló templomban elmondta: a látvány önmagáért beszél. Van akarat, holnap, jövendő! Jelképesen megemelte kalapját azok előtt, akik sarával-esőjével vállalták az utat – belülről valami arra indította: vállalni kell. A népes megemlékezők imája azokért szólt, akik életüket-vérüket adták nemes célokért. Két verssel köszöntötte a különböző korú tisztelettevőket és azokat, akiknek csak nevét olvashatták fel az emléktábláról, avagy névtelen sírokban nyugszanak. Életüket áldozták a hazáét, a szabadságért, a megmaradásért.
A sasos behívók áldozatai
A falu legidősebb embere, a 88 éves Bálint Zsigmond megköszönte, hogy a Firtos hegye alatt élőkkel róják le kegyeletüket. „Borzalmas idők jártak, amikor az emberek a sasos behívókat kapták. A faluból sokan életüket áldozták. Apa harmadmagával ment, csak ő került haza, fiai odamaradtak.” Huszonkét nevet véstek az emléktáblára.
Az Ezer Nemzetség Ivókupa Baráti Társaság és a szekértúra vezetőjét, Fazekas Özsébet a firtosváraljai veszteséglista intése érintette meg legmélyebben. „Ez a közösség szívén viselte a hősök emlékének a tiszteletét”: Ember! Eszmélj! Ezek a hazáért áldozták életüket. Emlékük áldott. Lőrinczi Lajos esperes elmondta, több száz nevet olvastak fel az elmúlt héten: azokét, akik „fészküket védték”. Sok szájról szájra terjedő emléket is meghallgattak. A fiatfalvi bácsi mesélte: huszár nagyapja egykor úgy jött haza, hogy az összes csatát megnyerték. Itthon tudta meg, hogy elveszítették a háborút. Hogy lehet?
Grezsa István orvos bevallotta: a kegyeleti utazás rendkívül megterhelő lelkileg. Olyan fizikai, szellemi súly, amely évekre fog hatni. Megrendítő volt a közösségek viszonyulása. Tapasztalták: a „Nagy háború” emberveszteségben ugyanazt eredményezte, mint amit tapasztaltak az Alföldön. A kegyelet mellett jövőbe mutató a közös azonosságtudat: egymás terhét hordozzátok. Erdély nélkül Magyarország sincs!
„Ez nehéz!”
Bordás Gábor 28 éves, a svédországi Uppsalából érkezett. Apai ágon nagyszalontai kötődésű, a hazalátogatás a gyökerek felfedezése is. "Itthon érzem magam. A megemlékezés nehéz. Egy évet, a sorkötelességet leszolgáltam. Katonás egyén vagyok, jól éreztem magam ezekben a körökben. Milyen lehetett azoknak, akik átélték a háborút; az a sors, amelybe belekényszerítették őket? Megérdemlik a tiszteletet!”
Fazekas Özséb Szilveszer pannonhalmi bencés diák mind a nyolc szekértúrán részt vett. Az ideinek jellege miatt fontos célja volt. Eddig csak átmentek a falvakon, most megálltak. Mindenütt várták őket. Új erőt adott, hogy szükség van jelenlétükre a megemlékezéshez.
Fazekas Özséb kifejezte: mindenütt nagy szeretettel és tisztelettel fogadták őket. Kiemelt helyszínek is voltak, ahol a helyi közösség nagyobb létszámban és ünnepi készülettel csatlakozott hozzájuk. A visszajelzés megerősítette az elhatározást: „végigvisszük a kegyeleti emléktúrát”. Folytatják: a következő három évben a szekértúra részvevői ellátogatnak egy-egy első világháborús helyszínre: télen Galíciába és Lodomériába mennek, ahol a székelyek is harcoltak.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro

Az 1956-os forradalom áldozatai Uzon községből
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok kö­rében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Apáról fiúra
„A festett bútorok tanulmányozása szempontjából kivételesen szerencsés a helyzet Vargyason. Az udvarhelyszéki Erdővidék e szép falujában tovább élt a festett bútor divatja, és ugyanakkor ez a község az erdélyi festett bútorok egyik legrégebbi, magas művészi színvonalú termékeket előállító központja, ahol a legnevezetesebb bútorfestő, asztalos család egyik élő tagja, idős Sütő Béla személyében egyaránt kitűnő mesterét és hagyományőrzőjét találni az itteni festettbútor-készítésnek” – írja ifj. Kós Károly A vargyasi festett bútor című könyvében.
A Sütő család első két képviselője 1568-ban ács- és asztalosmesterként került Vargyasra a Daniel-kastély újjáépítésére és bebútorozására az udvarhelyszéki Fiatfalváról. A bútorfestés és faragás hagyományát 14 nemzedék adta apáról fiúra egészen napjainkig. A Sütők jelenlegi portája 1773-ban épült, kőből a korábbi egyszerűbb faház helyére.
A festett bútor a XVII. század végére válik általánossá Székelyföld legtöbb vidékén. Addig csak sima vagy egyszerűen faragott bútorokat készítettek kemény fából. Ezek a díszítések hornyolókéssel vagy bicskával készültek, motívumaik valószínűleg a pogány korig vezethetők vissza. A Sütők ezt a népművészeti ágat is gyakorolták, és gyakorolják ma is. A Sütő családban a bútor festésére utaló legrégebbi eszköz az a festéktörő kő, amire 1680-ban véste rá nevét (második) Sütő József, másik oldalára pedig 1754-ben Sütő István. Ez a két oldalán mélyedésekkel rendelkező márványlap, amelyen két kisebb őrlőkő segítségével tették kenhetővé a festéket. Napjainkban is használat alatt áll, a festékeket ugyanis a hagyományos módszerekkel készítik.
(a vargyasi bútorfestő és fafaragó Sütő család honlapja felhasználásával)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sütőék öröksége, a magyarok öröksége (Barót)
A Magyarországért Alapítvány, valamint a Magyar Örökség és Európa Egyesület kicsit elszámolta magát, amikor a bútorfestő és fafaragó Sütő családnak fél évezredes hagyományőrző művészetéért Magyar Örökség Díjat adományozott – vélhetnénk a díszes oklevél tüzetesebben szemügyre vételekor. Sütőék szerint nem az adományozók számtantudásával van a baj: az igaz, hogy „csak” 1568 óta, azaz 448 éve élnek Vargyason, de az oklevélben azért írtak néhány évtizeddel többet, mert előlegnek szánták: a család tizenhatodik nemzedéke egyre népesedik, biztos, lesz, aki a családi örökséget még sokáig ápolja és őrizze.
A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott díjátadó ünnepség után Baróton az Erdővidék Múzeumában a család XIV. és XV. nemzedékéhez tartozó Sütő Gábor Csabát, illetve a három fia közül a két itthon élőt – de nem feledve a távol élő ifjabb Gábort –, Istvánt és Béla Józsefet, illetve az anyaországban alkotó testvért és nagybácsit, Sütő Levente Lehelt méltatták. Sütőék óriási megtiszteltetésnek mondották, hogy ebben az értékes kitüntetésben részesültek, de úgy vélték, ez csak kismértékben az ő érdemük: leginkább azoknak szól, akik előttük jártak, és hagyománnyá fejlesztették az otthonaink díszévé váló bútorok festését.
Sütő István családjuk történetéről tartott ismertetőjében szólt a Fiatfalváról 1568-ban a Daniel-kastély újjáépítésére és bebútorozására Vargyasra került első Sütőkről, a különböző lustrákban fellelhető családtagokról, a régi, ám esetenként ma is használatos szerszámokról, a festékkeverés titkairól, Kós Károlynak a családról írt, A vargyasi festett bútor című könyvéről, a munkamegosztásról – István jobban fest, Béla szívesebben farag –, és a jelenlevők meghallgathatták a Marosvásárhelyi Rádió által 1975-ben idős Sütő Bélával (1895–1982) rögzített beszélgetést is.
A család feje, id. Sütő Gábor a népművészetet hivatásként megélők mindennapjairól beszélt, beleszővén életszemléletét is. Mint mondotta, amikor a látogatóknak az általuk készített bútorokról, a díszes ládákról, a használati tárgyakról és életformáról beszél, mindig szót ejt történelmünk nagy pillanatairól, megpróbálja felhívni a figyelmet kultúránk értékeire. Sütő Gábor szerint ott kell szépet és jót alkotnunk, ahol születtünk. Édesapja mondanivalóját erősítette meg István: bár voltak olyan idők, amikor háttérbe szorították a népművészeket, ma már nincs így. Újra divatja kezd lenni a hagyományos szépnek, nemcsak a hazai, de távolabbi vidékről is érkeznek megrendelések, és ez lehetővé teszi családjuk tisztes megélhetését.
A nemrég nyugalomba vonult unitárius tiszteletes, Andorkó Ferenc és Ilkei Ferenc vargyasi polgármester Sütő-anekdotákat mesélt, majd kérdésre válaszolva Gábor neje, Olga vallott arról, milyen is a Sütőkkel élni, Sütőket nevelni. A rendezvény végén nem hiányoztak a személyes jókívánságok sem, sokan biztatták őket: dolgozzanak tovább rendületlenül, öregbítsék Vargyas és Erdővidék hírnevét.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A vargyasi Sütő család élő művészete
A préselt és műanyag bútorok korszakában, amikor minden az egyszerűségről, a könnyen kezelhetőségről és a funkcionalitásról szól, örvendetes módon egy másik irányzat is feltörekvőben van. Az újonnan   festett népi bútorok lassan teret hódítanak, bekerülnek a modern lakásokba. A régebbieket restaurálják, s régi pompájukban kerülnek vissza a parasztházakba, eredeti környezetükbe, követhető útját mutatva annak, hogy milyen pompás is a hagyományos festett bútor. Vargyason a híres bútorfestő Sütő család portáját, élő múzeumát látogattuk meg a Kovászna megyei turisztikai napok alkalmával. A portát sok népművészetet kedvelő és turista is felkeresi. Sőt, Károly walesi herceg is megfordult itt, és elismeréssel illette a hagyományőrző székely családot, amelyet több díjjal, köztük Magyar Örökség Díjjal is kitüntettek. 
A tizenhatodik bútorfestő nemzedék 
– A Sütő család története 1568-ig nyúlik vissza. Sütő János és József, két mesterlegény, az egyik asztalos, a másik ács, ekkor került Vargyasra a Székelykeresztúr mellőli Fiatfalváról. A helyi Daniel-kastélynál végeztek ács- és asztalosmunkát. Munkájuk végeztével megtelepedtek a faluban, és utána tizenöt nemzedéken keresztül apáról fiúra örökítették át a mesterséget. A fiaim és az unokatestvéreik a tizenhatodik nemzedékhez tartoznak már – mondta Sütő István, aki elárulta, hogy pár éves fiai már kézbe veszik a szerszámokat, amikor a műhelybe mehetnek.  
– Családunk történetének dr. Kós Károly nézett utána, és kiadta A vargyasi  festett bútor című könyvét. A családfánkat is Kós Károly készítette el, én csak az újabb „fertályt” toldottam hozzá, akik 1971 után születtünk. 2011-ben megjelent egy könyvecském a család történetéről, ez egy negyven évet átfogó kiegészítés. A korai történethez is sok érdekes dolgot sikerült hozzátenni. Pár éve újabb frissítésre érett meg az a könyv.
Festéktörő kő, mondószékek, kamarásasztal 
– A legrégebbi eszközünk a festéktörő kő,  ezen őrölték, porították elődeink a színes ásványokat. A festéktörő kőhöz van két kicsi őrlőkő, ezek segítségével  nyerték a festéket. Mai napig a hagyományos családi receptet használjuk a festékeink elkészítésére. A kő különlegessége, hogy az 1680-as évszám szerepel rajta, Sütő Józsefre utaló felirattal. Innen biztosan tudjuk, hogy festéssel is foglalkozott a család. A festés maga szabadkézi, az alapszínre jön a mintázás, a betéteknek először a  kereteit  rajzolom meg, de a mintázás, virágozás mindig teljesen szabadkézi. Mi a legfontosabb? Valamennyi darabot hagyományos mintákkal festünk, mindenik egyedi. Ha tükörből tizenötöt készítek egyszerre, úgyis mindegyik egyedi, s mindenik hagyományos. Na, ez a különlegessége a mi népművészetünknek!  Hiába kötött a forma, nagy teret enged a kreativitásnak.  A bútorok közül a székely háztartás elemeit készítjük, elsősorban ládát, kisebbet, közepest, nagyot. A legnagyobb a kelengyés- vagy hozományosláda. Nekünk is van belőle három is. A lány ládában vitte az összes holmiját az új házhoz. A hozományához tartozott a vetett ágy, ami aztán a tisztaszoba díszévé vált.  Érdekes, mert alvásra sohasem használták, a család anyagi helyzetét, státusát mutatta. Minél magasabb volt, annál gazdagabb volt a család. Aztán itt van a vendégváró pad, a falon a saroktékák. Vargyas, unitárius falu lévén, a tékát elsősorban italtárolásra használták, katolikus falvakban Bibliát tartottak benne. A fali téka őse a falban egy mélyedést takart, amolyan hűtőszekrényként működött az északi falon, és polcokkal volt ellátva.  Viccesen szoktuk mondani, hogy a kőház jó, mert nyáron hideg s télen hideg. Az élelmiszerek jól elálltak a fal mélyedésében. Aztán itt az állótálas, vagy a  legérdekesebb hagyományos darabjaink: a kontyos vagy mondószékek. A székelyek nem zárták a kaput, éjjel is nyitva volt, hogy ha bármi történik,  tudjanak egymáson segíteni.  Régen is összeveszett a férj és a feleség. Erről a székek állása beszélt. A székeket vagy a háttámlájukat úgy  cserélték meg, illetve kirakták a székeket a tornácba, hogy az érkező értesüljön:  nem a legjobb pillanatban érkezett. A vendég megfordult, s ment tovább. Ez volt a mondószékek „mondanivalója”. A jellegzetes székely asztal, a kamarásasztal mély kenyeresfiókkal volt ellátva. Alul pedig az úgynevezett  titoktartó, egy csúszólappal ellátott titkos rekesz volt. Általában egy ajtócska van ezen az asztaltípuson. Hogy titkos, kérdezik, ha mindenik így készült? Hát nem mindegyik egyformán készült. Nemcsak a mi családunk volt ilyen leleményes, a régi mesterek mindig építettek a bútorokba titkos rekeszeket. Az iratokat és a pénzt itt tartották.
A Sütő-bútorok egyediek, minden mástól megkülönböztethetőek
A Sütő család háza autentikus néprajzi múzeum. Bútoraik az 1800-as évekből valók. Mindeniken szerepel a készítés évszáma. Vannak újabb darabok is, a bölcsőt például István nagyapja készítette az unokáinak, de van hintaló is. Az eredeti bútordarabokat mai napig készítik. Van kereslet irántuk. A családban öten is dolgoznak, az István nagybátyja, az  édesapja és a két öccse.  
– A vargyasi Sütők bútorai minden más festett bútortól megkülönböztethetőek. De nem csak a Sütő-munkákat lehet megkülönböztetni, hanem még a családtagokéit is. Mindenkinek megvan a stílusa, az én tulipánjaim nem olyanok, mint az édesapáméi például.  Szép, kötött, szimmetrikus, szabályos vonalvezetésű mintákat festünk, a virágok arányosak a levelekhez. Egyedi a szegfű, a rózsa, de a legtöbb a tulipán. Nem a kék a legjellemzőbb a mi bútorainkra, hanem a bordó, a meggypiros, a barnás. Ez azért van, mert ennek az alapanyaga  nagy mennyiségben fellelhető a környéken. Persze,  használjuk a jobbágykéket is. Ha bemennek a vargyasi templomba, láthatják a templomkéket, ami egészen világos. Ritkán használunk zöld színt. Érdekes, ezt leginkább  a szászok használták alapszínnek, bár azt gondolnánk, hogy ez a magyar ízlésnek felel meg. Viszont ránk a barna és a kék jellemző. 
– Mivel kezdi a munkát? Mit fest meg először? – tettük fel a kérdést a mesternek. 
– Először elkészítem például a ládát, amit fecskefarok sarokillesztéssel fogok össze. Ez egy erős szerkezet, ez a titka, hogy rengeteg láda fennmaradt az évszázadok során.  Ma  is kézifűrésszel vágom be,  és kézzel vésegetem össze. A szerkezet, a vasalatok, a zárak is hagyományosak. Vargyason van egy fiatal kovácsunk, addig nézegette, tanulmányozta a 200 éves zárszerkezetet, amíg elkészítette. De kanyarodjunk a festésre: a szegélyek színeit húzom meg, utána jön  az alapozás. Ha betétek kerülnek rá, a körvonalakat megrajzolom. Ennyi csalás-ámítás van rajta. Utána megfestem a betét alapszínét, ugyanezt teszem a  külső részekkel is. Meghúzom a szegővonalat, s akkor következik a kiindulóminta. Kancsó, csokor, szív vagy margaréta. Ebből indul az úgynevezett erezés, a szárak és a levelek, ezután jön a virágozás, majd a virágoknak az árnyékolása, két színnel emeljük ki. Aztán következik a levelek és a szárak árnyékolása, majd a legvégén a viaszozás az egész felületen. Ha a bútort jó körülmények között tartják, míg a világ s két nap tart. A fát két ellenségétől kell megvédeni: a nedvességtől és a rovaroktól.
A bútoroknak Károly herceg is csodájára járt
A walesi herceg, akit gróf Kálnoky Tibor és felesége, Anna szoktak vendégül látni, köztudottan nagy tisztelője az erdélyi hagyományoknak, a kézművességnek és a hamisítatlan házi készítményeknek. Nem csoda hát, ha a Sütő család portáját is meglátogatta. Az udvaron ott áll egy kopjafa, amit nagyapám készített a család 400 éves múltjának emlékére, A Sütő dinasztia felirattal, a tizennégy nemzedékkel. Amikor megakadt rajta a herceg szeme, megjegyeztem, hogy „Felség, a mienk is dinasztia, igaz, nem királyi, csak kézműves”. Erre Károly herceg őfelsége egyet legyintett, s azt mondta: much better! Azaz: sokkal jobb!
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)