Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Fertőrákos (HUN)
1 tétel
2007. december 21.
Az elválasztottság és a megosztottság, a határokkal szétszabdaltság korszaka után megnyitjuk az összenövés korszakát ― jelentette ki Orbán Viktor december 20-án Esztergomban, a schengeni határnyitás alkalmából rendezett ünnepségen.,,Ma lezárunk egy korszakot, mely 87 éve kezdődött, amikor a magyar embert a magyar embertől fizikai határok választották el (…), holnap reggel Magyarországot erősebb országnak, a magyar nemzetet erősebb nemzetnek érezhetjük, mint ma este” ― tette hozzá a Fidesz elnöke. A politikus rámutatott, míg 1989-ben a nyugati határ fejezte ki a történelmi pillanat lényegét, ma nem Hegyeshalomban, hanem itt történik a lényeg, megszűnik mintegy 700 kilométer, magyart magyartól elválasztó határ. Orbán kiemelte, a politikai osztály évek óta tudja, hogy eljön az a pillanat, amikor Esztergomban örülni fogunk, azonban a Délvidéken és Kárpátalján holnaptól a magyar közösség tagjai között a tegnapinál magasabb határok emelkednek. Számukra a kettős állampolgárság lenne a megoldás, ehhez azonban hiányzott a vezető politikai elit elszántsága.,,A magyarság akkor lesz képes betölteni a küldetését és megteremteni az igazi magyar minőségű életet a Kárpát-medencében, ha visszaszerezzük az anyaországi és a határon túli magyarok önbecsülését. ” Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke családi példákon mutatta be a schengeni határnyitás történelmi jelentőségét. Ünnepi megemlékezést tartottak a magyarországi Fertőrákos és az ausztriai Szentmargitbánya közötti határszakaszon, felidézve azt a történelmi pillanatot, amikor Alois Mock volt osztrák és Horn Gyula egykori magyar külügyminiszter Kelénpataknál átvágta a vasfüggönyt jelképező szögesdrót akadályt. /Szekeres Attila: Az összenövés korszaka kezdődik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./