A múlt hét végén második alkalommal szerveztek falunapokat Lemhényen. Mivel a múlt esztendei rendezvényre a felsőlemhényi általános iskola udvarán került sor, az ideit az alsólemhényi Bem József Általános Iskola udvarán tartották meg. A faluünnep a kézdivásárhelyi mazsorettek utcai felvonulásával kezdődött. Következtek a vetélkedők és sportversenyek. A szabadtéri bálon Jakab Attila biztosította a talpalávalót. Másnap a délelőtti ünnepi szentmise után volt a vetélkedők döntője, délután a községi önkéntes tűzoltó-alakulat bemutatójára került sor, majd a kézdiszentléleki Perkő Táncegyüttes, a zabolai Gyöngyharmat Táncegyüttes és a Magic Club lépett színpadra. /(Iochom): Lemhényi falunapok – másodszor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 5./

Zágonban a polgármesteri hivatalban a választás napján osztották a szociális segélyt. A jogosultak a pénz felvétele után közvetlenül a választási körzetbe mehettek, tájékoztatott Gazda Zoltán, a Sepsireform Egyesület megfigyelője. Elmondta: nem tudják bizonyítani, hogy a segély kiadásakor befolyásolták a polgárok szavazatát, ennek ellenére jelentették az esetet. Kézdiszentkereszten 300 szavazócédulát már nyitás előtt érvényteleníteni kellett, mert a bizottság tagjai az ellenőrző pecsét helyett a szavazópecsétet nyomták a szavazócédulák hátára. A Sepsireform Egyesület megfigyelői szerint Felsőlemhényben az európai parlamenti választási, valamint a referendumra kijelölt urnák nem voltak lepecsételve. Sepsiszentgyörgyön letépték a Tőkés Lászlót népszerűsítő plakátokat. Néhány felső-háromszéki településen letépték az RMDSZ plakátjait, legtöbb helyen viszont Tőkés László plakátjai érintetlenek maradtak. Több településen egy-egy személy több személyigazolvánnyal a család nevében szavazott. /Plakáttépéstől a szociális segélyig. = Krónika (Kolozsvár), nov. 26./

Farsangtemetés, batyukázás, maszkkészítés, bikaütés, csúfnak öltözés, farsangtemető kalákázás – a fogalmak az erdélyi farsangi hagyományokhoz kapcsolódnak. Nagy Balázs néprajzkutató szerint Székelyföld falvai őrzik a farsangi szokást. A háromszéki Sepsimartonosban és Fotosban vízkereszt estéjén a gyerekek harangozzák be a farsangot. Kézdiszéken több faluban tartanak farsang végi felvonulásokat. Farsangtemetést tartanak például Bereckben és Felsőlemhényben. A Bölönhöz közeli Miklósváron, valamint Erdővidék néhány falujában is él a farsangtemetés és a batyukázás szokása. Alcsíkban a menasági farsangolás a leghíresebb, Gyergyóban a ditrói. Csíkszépvízen február 2-án szervezik a farsangtemetést. Besztercén a helyi és megyei érdekszervezet „megyére szóló” farsangi bált szervez. Cegőtelkén szokás a „csúfnak öltözés”. /Ördögünnep farsangra. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./

Évek óta nincs buszjárat kilenc Kovászna megyei faluban. A közlekedési cégek azokra a járatokra kiírt versenytárgyalásokon jelennek meg csupán, ahol sok az utas, jók az utak, vagyis gazdaságosan lehet működtetni a rendszeres járatot. Kilenc útvonalra azonban évek óta nincs jelentkező. Pedig valamennyire háromhavonta kiírnak versenytárgyalást. Zalán, Bácstelek, Dobolló, Szárazajta, Köpec, Futásfalva, Ikafalva, Felsőlemhény és Kommandó lakóinak nem áll rendelkezésére közszállítás. A megyei tanács nem támogathatja ezeket a járatokat, a helyi önkormányzatoknak pedig nincs pénzük. Demeter János, a tanács alelnöke szerint a mikrorégiós társulások oldhatnák meg a problémát. Az önkormányzatoknak kellene buszokat vásárolniuk, és működtetniük a járatot. /Bíró Blanka: Falvak buszjárat nélkül. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./

A gazdaság válság ellenére a Kovászna megyei önkormányzatnak sikerült fejlesztési pénzeket előteremteni és Háromszék számára jelentős eredményeket felmutatni – jelentette ki Tamás Sándor megyei tanácselnök. Az elmúlt évben több mint 65 millió euró értékben nyújtottak be pályázatot, amelyből több mint 20 millió eurót megnyertek. Jövőre folytatni fogják az úthálózat javítását is. Több mint 830 kilométer útszakasz van a megyében, ebben az évben több mint 100 kilométernyi összefüggő aszfaltutat építettek. Ilyen ütemű útépítés 10–15 éve nem volt a megyében. Olyan helyekre került aszfaltszőnyeg, ahol soha nem volt eddig, például Ikafalván, Felsőlemhényben, Bitán vagy Szárazajtán. Tamás Sándor bízik abban, hogy lesz magyar prefektus, lesznek magyar intézményvezetők Kovászna megyében. /Gyergyai Csaba: Tamás Sándor: az otthonteremtés a feladat – interjú. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

Szent Benedek Napközi Otthont avattak (Felsőlemhény)
Ünnepi szentmisén, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke jelenlétében avatták fel és áldották meg Felsőlemhényben a Szent Benedek Napközi Otthont a régi óvoda épületében, amelyet az önkormányzat anyagi támogatásával újítottak fel. Kézdiszéken az esztelneki Szent Rita, a kézdiszentléleki Bartók Albert és a kézdialmási Kelemen Didák után a tegnap felavatott a negyedik napközi otthon, amelyet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtet.
A zsúfolásig telt felsőlemhényi római katolikus templomban a szentmisét Csaba testvér tartotta Sántha Pál helybeli plébános koncelebrálásával. A plébános és Gergely Erika, az otthon nevelője köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöhessen a napközi otthon. Böjte Csaba a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon gondozottjainak egy részét is meghívta a szentmisére, akik latin nyelvű énekeket adtak elő. A ferences szerzetes elmagyarázta: az általa vezetett alapítvány kétféle otthont működtet, a napközit átlagban 15–20 óvodás és kisiskolás látogatja a tanórák után, ahol megebédelnek és elkészítik a másnapi házi feladatokat, majd este hazamennek (ilyen a felsőlemhényi is), a másik a bentlakó otthon, ahonnan a gondozottak nem mennek naponta haza. Csaba testvér azt kívánta, alakuljon ki élő kapcsolat a faluközösség és a napközi otthon között. A szentmise végén a Szent Benedek Napközi Otthon lakói rövid műsort adtak elő, majd a helybeliek és a meghívottak a régi óvoda épületéhez vonultak, ahol Böjte Csaba megáldotta a napközi otthont (felvételünkön). Az avatóünnepség közös imával ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kicsi nekem ez a ház!
Néptáncoktatás Felsőlemhényben
A felsőháromszéki településen több rendezvényt szervező Háromszéki Népfőiskola Egyesület újabb kezdeményezésének résztvevői lehetnek a lemhényiek: néptáncoktatás indult.
Ezzel egy régóta megfogalmazott igénynek tettek eleget, az oktatást sikeres pályázatot és támogatást követően vezették be a faluban, ennek a helyi kultúrotthon adott helyet. Az oktató, a kézdiszentléleki Bartók Botond lelkesen vállalta a feladatot, és első pillanattól fogva remek hangulatot teremtett közvetlenségével.
A hosszú távúnak tervezett néptánctanítás második alkalmán – mivel több korosztály képviselői voltak jelen – eldöntötték, hogy két csoportot indítanak: a felnőtteket gyorsabb iramban lehet oktatni, mint a még bizonytalan lábon álló kisebb gyermekeket. A terv a felnőtt csoportnak a felcsíki táncrend megtanítása, olyan egyszerűbb koreográfiával, amivel rendezvényeken is felléphetnek. A kisebbek egyelőre belekóstolnak a néptánc szépségébe, remények szerint meg is szeretik, illetve megtanulják az alaplépéseket, mert ez sajnos kihullt a „modernizálódó”, gyökereiktől el-elszakadó falvaink mindennapjaiból. Úgy, mint megannyi élet-meghatározó népszokás, amit az egyesület tagjai megpróbáltak és próbálnak visszaültetni a közösség életébe.
Biró G. Erika
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Villám csapott a toronyba
Kisebb tüzet okozott a csütörtök este tomboló vihar Felsőlemhényben. A Nepomuki Szent János-kápolna tornyába csapott bele a villám este nyolc körül, lángra lobbantva a tető egy részét.
A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint Kézdivásárhelyről két jármű szállt ki a helyszínre, és rövid idő alatt a helyi önkéntes tűzoltó-alakulattal közösen megfékezték a lángokat. A zsindelyes tetőszerkezet mintegy tíz négyzetméternyi felületen megsemmisült. Lemhény község polgármestere, Kovács Róbert lapunknak elmondta: szerencsére a villámcsapás csak elenyésző károkat okozott a tetőszerkezetben, és a tűzoltók beavatkozása nyomán elkerülték a további bajokat. (ndi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Wass-Reményik-Nyirő felolvasóest Felsőlemhényben
A Háromszéki Népfőiskola Egyesület második alkalommal szervezett felolvasóestet Felsőlemhényben. Tavaly Wass Albert műveiből olvastak fel a lemhényi Szent Mihály Színjátszó Csoport tagjai, az idén bővült a paletta: pár Reményik Sándor-vers és Nyirő József-novellarészlet is felkerült a listára.
A jelenlevőket az egyesület elnöke köszöntötte, kiemelve a három kiemelkedő irodalmi személyiség sajátos világszemléletét, nemzete miatti aggódását, életútját, melyeket nem tanítanak az iskolában. A felolvasóesten a Bem József Általános Iskola pár diákja is megosztotta kedvenc vers- vagy prózarészletét. Albu Erika és Máté Loránd énekkel, illetve hegedűjátékkal fokozták az est hangulatát. Az eseményt beszélgetés, finom kürtőskalács közös elfogyasztása zárta.
Bíró Erika, Lemhény / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ezernyi néptáncos a perkői találkozón
Nyalka huszárok is vonulnak
Évről évre megdönti előző rekordját a résztvevő együttesek tekintetében a Perkői néptáncfesztivál, vagyis az Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek találkozója, amelyre most szombaton 12. alkalommal kerül sor. Ugyancsak szombaton 9 órakor a kézdiszentléleki Porondon huszártoborzó kezdődik.
Virág Endre, a Százlábúak és Százlábacskák néptáncegyüttesek alapítója elmondta, idén a kezdeti, 2005-ös részvételt hatszorosan túlszárnyalják; ha akkor 7 csapat lépett fel, most 42, összesen 1212-en képviselnek nyolc megyét. Szinte minden tájegység népdalai, néptáncai megtalálhatók a repertoárban, így szilágysági, felcsíki, kalotaszegi, jobbágytelki, sóvidéki, széki, pálpataki, gyimesi tánckultúrából is ízelítőt kaphatnak az érdeklődők.
A reggel 10-kor kezdődő műsort a Hargita Székely Népi Együttes nyitja meg közel egyórás mesejátékával, délelőtt a kisebbek, délután a nagyobbak, a középiskolások ropják 10-10 percig a színpadon. A záró produkció este 7-kor kezdődik.
Június 10–11-én huszártoborzót is tartanak Kézdiszéken, amelyet ebben az évben Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred parancsnoka emlékének ajánlanak. Szombaton 9 órakor a hagyományőrzők Kézdiszentléleken kezdik a programot, 10.30-kor Kővárra, majd 12-kor Kiskászonba érkeznek. A huszártoborzást 16 órakor Kézdiszentkereszten folytatják, 17.15-kor Bélafalván, 18.30-kor Esztelneken elevenítik fel ezt a régi katonai szokást. Esztelneken szombat este huszárbált tartanak. Vasárnap 9.30-kor Csomortánban, 10.45-kor Kézdialmáson, 13.30-kor Felsőlemhényben tartják meg a toborzót, a katonai hagyományőrzők által felkeresett települések sorát Alsólemhény zárja 14.30-től.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csak bátorságból születik győzelem (Huszártoborzó Kézdiszéken)
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsa és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak fő támogatásával nyolcadik alkalommal tartottak huszártoborzót szombaton és tegnap, ezúttal ismét Felső-Háromszéken, immár harmadik alkalommal.
A nyolcadik háromszéki huszártoborzót az 1809-ben Papolcon született Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred legendás hírű parancsnoka emlékének szentelték. A múlt hét végi rendezvényen százötven katonai hagyományőrző részvételével tíz kézdiszéki településen mutatták be, hogyan zajlott annak idején a huszárok verbuválása. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület alsó- és felső-háromszéki huszárjai mellett a huszártoborzón Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről érkeztek résztvevők, a Vass László hagyományőrző ezredes vezetésével szegedi tüzérek, a 15. Székely Határőr Gyalogezred kézdivásárhelyi és gelencei ütegének tagjai, valamint málnásfürdői és zalánpataki tüzérek is részt vettek a rendezvényen. Összesen nyolcvan lovas huszár, negyven gyalogkatona, valamint a mikóújfalusi Nagykürt 95 Egyesület fúvószenekara tette meg a huszártoborzó útvonalát, utóbbiak öt kísérő szekéren és többször gyalogosan. A fúvósok az alkalomhoz illő harci indulókat és Kossuth-nótákat fújtak.
Az idei toborzás szombat reggel a kézdiszentléleki Porondon kezdődött, ahol nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be a huszártoborzást a Perkő Néptáncegyüttes táncosai, akiknek a talpalávalót Ábri Béla és zenekara húzta. A toborzás a Kossuth Lajos kormányzó által aláírt kiáltvány felolvasásával kezdődött. A sorozási ceremóniát Vass László hagyományőrző ezredes vezényelte le. A toborzó résztvevőit házigazdaként Balogh Tibor polgármester köszöntötte, majd engedélyt kért Tamás Sándortól, a megyei önkormányzat elnökétől, a toborzó aktív résztvevőjétől a szalag feltűzésére a nyolcadik huszártoborzó címeres zászlójára. A Fecske lován ülő Tamás Sándor arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a huszármozgalom a kilencvenes évek elején Kézdiszékről indult el idős dr. Kádár Lászlónak, Miholcsa József szobrásznak, huszár őrnagynak és néhai Tóth Ferencnek köszönhetően a dálnoki ménes lovaival, majd kisebb szünet után, 2010-ben indították újra huszártoborzóként immár ifj. Kádár László huszár őrnagy kezdeményezésére. „Kevesen tudják, hogy a Tömösi-szorosi csatában Kiss Sándor ezredes megsebesült, de hősiesen a végsőkig kitartott. A huszártiszt, mivel lóra már nem tudott ülni, katonáival emeltette fejük fölé magát a sánc tetején, hogy minden katonája lássa, a vezér még él, és kivont karddal vezényelte a védelmet – amíg mindent el nem söpört az oroszok végső, huszonötszörös rohama” – mondotta többek között a megyei önkormányzat vezetője, aki azt is kiemelte, hogy „gyávaságból nem születik győzelem, vagy szebben fogalmazva: csak bátorságból születik győzelem”. A szalagtűzés után Tamás Sándor a hűségről szóló emléklapot és egy-egy üveg szilvóriumot adott át két háborús veteránnak, a 92 éves Bara Andrásnak és a 94 éves Mátyus Gyulának. Szervezési hibából a harmadik háborús veteránt és volt hadifogolyt, a 93 esztendős Gáll Antalt nem hívták meg a rendezvényre. Miután a helybeliek köményes pálinkával és kürtőskaláccsal kínálták a toborzó résztvevőit, azok Kézdikővárra indultak, ahol nem tartottak toborzást. Kézdikővárról Kiskászonba mentek, a kis faluban ismét toboroztak, majd a kiközölt programtól eltérően másfél órás késéssel a Perkőre érkeztek, ahol több száz fős tömeg várta őket. A toborzást a kőszínpadon mutatták be, majd a huszárok és kísérőik elindultak Kézdiszentkereszt felé, ahol folytatták a toborzást és megebédeltek. Délután Bélafalván és Esztelneken elevenítették fel a régi katonai szokást. Este Esztelneken éjszakába nyúló huszárbált tartottak. Tegnap Csomortánban, Kézdialmáson, Felső- és Alsólemhényben lehetett megtekinteni, hogy hajdanán miként verbuválták a huszárokat.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kőbányában volt a legnehezebb (A kézdialmási Tódor Antal emlékezik)
A napokban 98. életévét betöltő Tódor Antal volt hadifogoly, háborús veterán egyike a felső-háromszéki „utolsó mohikánoknak”, aki előrehaladott kora ellenére megőrizte szellemi frissességét, semmiféle gyógyszert nem szed, és ennyi esztendő távlatából is jól emlékszik a katonaságra, a második világháború borzalmaira és a négyéves szovjet hadifogságra. Anti bácsi jelenleg lányainál lakik felváltva Kézdivásárhelyen és Felső-Lemhényben. Ezúttal az ő visszaemlékezéseit közöljük.
Négy év Kujvisekben
1919. augusztus 17-én születtem Lemhényben. Én nem tudom, de azt mondták, hogy a mezőn jöttem a világra. Hordás volt, édesapám két ökörrel kiment a mezőre, édesanyám felült a szekérre, s amikor a két kévét felvetette, vége is lett az aznapi aratásnak. Mondta édesanyám édesapámnak, hogy te Józsi, úgy fáj a derekam, hogy mindjárt meghalok. Édesapám hamar befogta az ökröket, és irány hazafelé, de mire megérkeztek, már én is világra jöttem. Hét elemit és három gazdasági osztályt végeztem. 1940-ben eljött az idő, hogy katona legyek, december 2-án besoroztak a 24-es székely határőr zászlóaljhoz Kézdivásárhelyen. Három évig voltam katona. Amikor letelt a katonai szolgálatom, visszahívtak a frontra, a Magyarós-tetőre vittek, ahol lövészárkokat kellett ásnunk. Másnap ott kellett hagyni mindent, mert az oroszok már Bereckben voltak. Onnan az Aklos völgyébe vezényeltek bennünket. Azt a helyet is Magyarós-tetőnek hívták, ott is lövészárkokat ástunk. Amikor elvégeztük, az oroszok már Szentsimonban voltak. 1944 augusztusában lehetett. Tovább kellett haladni, minden felszerelésünket, az ágyúkat is beleértve, otthagytuk a muszkáknak. Nagysajóra kerültem, ahol lovas hírvivőnek képeztek ki, de én tulajdonképpen azelőtt is az voltam. A lovas hírvivés mellett az akna kezelésére is kiképzést kaptam. A harc nem kedvezett számunkra, hiszen az oroszok nagyon sokan voltak. Azután nagyon sok helyen megfordultam, nem is tudom felsorolni. Kikerültem Kassára, ahol tiszta új egyenruhát és egy sárga színű lovat is kaptam. A szíjazatom is sárga volt, akárcsak a lovam. 1945. január 18-án estem fogságba. A muszkák bekerítettek, mese nem volt, megadtuk magunkat. A kozák kölykök összeverekedtek a lovamért, s még a ruhámat is elszedték és mást adtak helyette. Lengyelországon keresztül, a hegyeken át vittek magukkal az oroszok. Hó volt mindenütt. Alig tudtunk haladni, egy sorba menegettünk, mint a libák. Tíz kilométert gyalogoltunk Szalogig, ahol bevagoníroztak. Nagyon sokat éheztünk
Egy hétig vittek a vagonokba zárva, a vécé is bent volt, mindenki egy sarokba egy lyukon keresztül végezte el a dolgát. Nagyon sokat éheztünk. Elkerültem Kujvisekbe, ahol egy ismerős zászlós három nehéz esztendő után kivett engem a munkások közül, hogy legyek állategészségügyis. Én erősen szerettem az állatokat. Egy hónapig egy orosz örökké velem jött egy kétkerekű kordéval, de utána már egyedül mehettem a tizennyolc kilométerre levő faluba. Mindent én intéztem, ha borjúellés volt vagy oltani kellett az állatokat. Habár jobb dolgom volt, mint a bajtársaimnak, nem telt jól, mert rab voltam. Azelőtt pedig olyan rossz helyen dolgoztam, hogy azt senkinek sem kívánom. A Volga folyón tutajok voltak, ott kellett dolgozni. Negyvenfokos hideg is volt. Sokan meghaltak közülünk. Összesen négy évig voltam fogságban, amiből egy év telt a legrosszabbul, nehéz életem volt, majd három évig könnyebben telt a fogság. Egyszer felsorakoztattak, és mondták, hogy a magyarok mennek haza. Egyik bajtársamnak seb volt a hóna alatt, s ezért nem engedték haza, azt feltételezték, hogy SS-es volt. Máramarosszigetig hoztak vagonokban, annyi különbséggel, hogy most már nem volt ránk zárva a vagon ajtaja. Ott adták ki a menetleveleket és engedtek haza. A fogság ideje alatt az itthoniak tudták, hogy hol vagyok, mert levelezőlapot szabad volt küldeni, de azt nem tudtam, hogy közben édesapám meghalt, csak amikor hazaérkeztem. Nem írták meg nekem, sokáig nem is értettem, hogy a feladónál miért írta, hogy özvegy Tódor Józsefné. Nem nagyon jól, de megtanultam oroszul. A kőbányában volt a legnehezebb a foglyok élete, sokat odaütött a kő, rengetegen meghaltak. Nehéz életünk volt...
Lejegyezte: Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)