Erdő János (Mementó)
Tizenöt évvel ezelőtt (1996. július 27-én) hunyt el Dr. D. Erdő János, az Unitárius Egyház 29. püspöke. 1913. április 28-án született Kézdivásárhelyen.
Elemi és középiskolai tanulmányait is ott végezte, ugyanis szülei a Felső-Fehér megyei Ürmösről a Vargavárosba költöztek. 1931–1935 között volt az Unitárius Akadémia hallgatója, majd pedig végzettje. A lelkészi oklevél megszerzése után az oxfordi Manchester College-ban folytatta tanulmányait, ahonnan hazajőve 1937-től kolozsvári segédlelkész, középiskolai vallásoktató lelkész. 1941-ben történelem és jog szakcsoportból teológiai magántanári vizsgát tett, majd 1946-tól az Unitárius Teológiai Akadémia, illetve 1949-től a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Fakultása rendszeres teológiai tanszékének tanára. A kommunista rendszer hamis vádak alapján elítélte, és 1959–1963 között politikai börtönök kínjait szenvedte végig Szamosújvártól a Duna-deltáig. Hazajövetele után újra a lelkésznevelést vállalta mint a reformátusokkal és lutheránusokkal közös általános vallástörténet és az unitárius vallástörténet rendes professzora. 1972-ben főjegyzővé, 1994-ben pedig püspökévé választotta az egyház legmagasabb törvényhozó testülete. Teológiai tanulmányai külön kiadásban jelentek meg, két évtizedig szerkesztője volt a Keresztény Magvetőnek. Életéről és munkásságáról kötetet jelentetett meg az egyház. Síremléke a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Százharmincöt éves Háromszék megye
Háromszék nevünk, annak ellenére, hogy tudatos nyelvi alkotás – A Magyar Nyelv Etimológiai Szótára 1571-ből adatolja harom zek alakban –, nyelvünkben olyan makacsul állta a sarat a hatalom- és rendszerváltások szélverésében is, mint egy históriai kapuláb.
Az is. A név a székelyföldi székek területi tagolódására utal, a hadi igazgatás és a törvénykezés földrajzi-közigazgatási kerületére, amely a székely székeknek vármegyéktől való különbözőségét is jelezte. Háromszék esetében arra is, hogy a három székely szék egyesülése révén alakult. Három szavunk önmagában is bűvös szám, erőt, hatalmat sugalló, és ennek is szerepe lehet abban, hogy Háromszék esetében akkor is ebben a nyelvi alakban használták és maradt fenn, amikor nem három, hanem négy székből állt, mert ilyen-olyan adminisztratív és területszervezési históriai manőverek során a Háromszéket alkotó Kézdi-, Sepsi- és Orbai-szék fiúszékekkel egészült ki: Kászon-szék, Miklósvár fiúszék. Háromszék szavunkat aztán az 1968-as megyésítés alkalmával próbálták a magyar nyelvhasználatból kiiktatni. Sikertelenül, mert a történelmünkbe kapaszkodó művekben és a napi szóhasználatban tovább élt és él. Egyébként eltüntetésének felszíni és felszínes "oka" az volt, hogy a Háromszék román szóalakja vulgáris – a Trei-Scaune "három székletet" is jelenthet –, s ezért kell megváltoztatni. A valós ok a szó históriai kötődésének, Háromszék adminisztratív-területi folytonosságának eltüntetési szándéka volt, a román nacionalizmusba ágyazott, "a múltat végképp eltöröljük" ideológia jegyében. Ekkor emelte ki a hatalmi erőszak a vidéki kisváros, Kovászna – eredete a szláv kvász = savanyú víz – nevét az új, tulajdonképpen a régi Háromszék megyével majdnem azonos adminisztratív területi egység megnevezésére. A név a magyar nyelvben a Háromszékhez közel félszáz év után is a rész az egészhezként viszonyul, mert – hogy példálózzunk is – egyet jelent a kovásznai és mást a háromszéki. A népdal Háromszéki piros páris, a Háromszéki kerek erdő kezdősora sem helyettesíthető a "kovásznai" szóval. A Háromszék megye elleni hadüzenet nemcsak erre a szókapcsolatra vonatkozott, hanem általában a Háromszék szóra. Lapunk az 1968-as megyésítés után Háromszék néven indult volna – de nem engedélyezték. Így lett Megyei Tükör, és 1989. december 23-án ezért írtuk ki elsőként a címoldalra az üldözött Háromszék nevet. A székely székekre utaló Háromszéket a Háromszék vármegye megnevezés 1876-ban váltotta fel. Előzőleg ezt a nevet 1784-ben, II. József reformpolitikája is bevezette, az akkori Háromszék vármegye a tulajdonképpeni Háromszékből, néhány Brassó vidéki településből és Felső-Fehér vármegye földrajzilag más megyékbe ékelődött településeiből állt. Rövid idő múlva, a kalapos király halála után azonban visszaállították a régi törvényhatóságokat. A székely székek rendszerére, azaz történelmi folytonosságunkra és az önkormányzatiságunkra utaló megnevezés minden bizonnyal az újabb régiósítási erőszakosságok csapásainak lesz kitéve. (A két világháború között Háromszék a Bukarest központú Bucegi körzethez került, de a Trei-Scaune névhez akkor sem nyúltak hozzá.) Háromszék vármegye létesítésének mostani évfordulós ünneplése ekképpen jelzésértékű, az önkormányzatiság igényének történelmi fogódzókba kapaszkodó kinyilvánítása, amelyek körül őrt állnak veretes históriai szavaink is.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsvét után Kézdikőváron
Igaz-e vagy sem, csak a ráérős történész tudná holtbiztosan bizonyítani, hogy a hajdanában Torján fészket rakó Aporok felkarolták és segítették a számukra is kedves és takarékos-munkás Kővár és Szárazpatak környéki besenyő-maradékokat. De az biztos, hogy szokásrendjüket, hagyományaikat, magyar katolikus vallásukat máig megtartotta az egykori peselneki, újabb nevén kővári ember, aki nyelvünket beszélő, dalainkat éneklő székely-magyarrá lett. 
Kő és virág
A kőváriak a Torjai-hegység Kászon-pataki lejtője alatt építettek maguknak települést. Csipetnyi hangulatos helytörténettel azoknak szolgálunk, akik kevésbé ismerik ezt a kézdiszéki falut. Régi dokumentumokban Peselnek néven találjuk a XIV. században még besenyő eredetű népek által lakott települést. Akárcsak Torja, ez is az egykori Felső-Fehér vármegyéhez tartozott, az Aporok latifundiumának részeként, mint a királyi várak melletti „erősségeket övező területek”. Nevének megváltoztatásáról szájról szájra járó történet is fennmaradt. „A földbirtokos Pótsa családnak két szép lánya volt, Klára és Irma, akik meghívást kaptak egy budapesti udvari bálra. A bálterembe bevonuló hajadonokat így jelentette be – nyilván hangos szóval – a lakáj: Pótsa Klára és Irma kisasszonyok, Háromszék, Peselnek! A jelenlevők mosolyra fakadtak, a lányok pedig elszégyellték magukat. Hazatérve meggyőzték apjukat, hogy kérelmezze és változtassa meg a gúnyolódásra okot adó falunevet.” A névváltoztatást már a millennium évében kérték, ám helyi adat szerint az első újszülöttet csak 1906-ban jegyezték be kővárinak az állami anyakönyvbe. Az új helységnév nagyon találó volt, mert a falu teraszosan, hegyoldalban megépített házait, udvarait magas kőfallal vették körül a lakók. Mindenik úgy néz ki, mint egy-egy kicsi kővár. – Dehogy kővárak ezek – igazított ki Kelemen Attila falufelelős. – A hegyoldalban csak úgy tudott vízszintes udvart kialakítani a kővári ember, hogy kőfalat emelt, s azon belül elsimította a földet. Ezt a temérdek mennyiségű fellazult kárpáti követ mind a kővári erdő területéről szedték össze, és szekerekkel hordták le a faluba. 
A hagyomány szerint a régi település nyugatabbra feküdt, az egykori Céklás és Falu-patak közötti helyen. Azt a területet ma is Faluhelynek nevezik. De mert vízben szegény volt a tájék, a szomszédos völgybe költöztek. Több ez a történet, mint puszta szájhagyomány, ezt bizonyítja, hogy megtalálták a falucska régi, román kori templomának romjait. Alapfalait a környéket bejáró Orbán Balázs még látta. A helyet egy kereszttel jelölte meg a nép 1998-ban, azóta sem hiányzik róla egy-egy virágcsokor. Igazi falusi környezetben érzi magát az ide érkező. A jobbról-balról emelkedő kőfalak különös hangulatot kölcsönöznek a településnek. A kerítéseken belül, házak előtt korai virágok, jácint, sáfrány, tőzike hirdeti, hogy megérkezett a tavasz a hegyek alá is.
Lüktető életjelek
– Léptek-e előbbre a falufejlesztésben? – kérdeztük a falufelelőst. 
– Mértékkel – felelte –, ‘sze még a községközpont is csak kanálisrendszerének kiépítésénél tart. Nálunk az infrastruktúra a főút korszerűsítésével kezdődött. 1,1 kilométert kaptunk, ebben az évben épülnének meg a gyalogjárók és a vízelvezetők. Jó volna ivóíz is, mert a lenti helyeken nagyon szennyezett a kútvíz. Itt a szárazság, Szentlélek alatt már nem folyik Kővár pataka sem... Eredményes a településfejlesztés az I–VIII. osztályos iskolánknál. Pénzalapunk van – 75 ezer lej – az épület felújított tetőterének beépítésére, a padlásvilágítókat már süti a nap. Az építkezést ebben az esztendőben folytatják, a költségekbe besegített Kovászna Megye Tanácsa is. Ezzel a bővítéssel lehetőség adódik, hogy a falu óvodája a kultúrotthon épületéből az iskolába költözhessen. Ebbéli örömét fejezte ki Jankó Erna iskolai programfelelős, aki éppen látogatásunk idején érkezett haza a hagyományos körzeti Kányádi Sándor-szavalóversenyről. Klára Hunor elsős tanuló továbbjutott a megyei szakaszra. Elmondta, van iskolaújságjuk, honlapjuk, és felvállalta az annyira fontos helyi művelődési élet bővítését. 
A plébánosnál
– Oroszhegyi születésű vagyok – mutatkozott be Péter Artúr, Kővár építő pap bácsija. – Inkább itteni feladataimat hangsúlyoznám mint eddig tartó lelkészi utamat. Nézzük meg az új plébániát, ahol már a központi fűtés is működik, tegnap fejeztük be a fürdőszobát, a berendezés egy része is már benn az épületben. Tágas, kényelmes és modern, vendégszoba kialakítására is gondoltunk. Öröm tölti el a lelkemet, hogy mellénk álltak a hívek, harmincnyolc ember tíz utánfutó épületkövet termelt ki az erdei avar alól, és lehordta rekordidő alatt! Ez a megtartó erő... Arról volt szó, hogy tavalyra az épület alapja elkészül, de sikerült már karácsonyra feltenni a virágot a tetejére.
Büszke a faluközösség, hogy önerőből és kalákával vadonatúj plébániát épített. A régi megrepedezett, kiderült, nem volt szilárd alapja, az amúgy is csuszamlós hegyoldali talajrétegre építették, most kápolnát alakítottak ki benne. Téli időben az időseknek nehéz eljutni a hegyen álló templomba, van, hogy itt zajlik a hétvégi mise. Bensőséges, szép húsvétjuk volt. Nagycsütörtökön tartották az utolsó vacsorára emlékeztető szentmisét, megtörtént a jelképes oltárfosztás, nagypénteken pedig – székelyesen szólva – a csonka mise, teszi hozzá a plébános, a kereszt alatti hódolat, ahol térdet hajtanak, de ez nem jelenti, hogy bálványimádók lennének. Emlékezetes marad mindenki számára a nagyszombat esti feltámadási szertartás lelket emelő öröme. Szívesen fáradtunk bele a hosszú, de nagyon szép ünneplésbe.
– Mindent megtett az atya egyházközségünkért –folytatta Kelemen Attila. – Kihasználta a lehetőségeket, magyarországi pénzalapot szerzett, testvértelepülésünk, a Gyöngyös melletti Visonta is bepótolt. A visontaiakat várjuk, negyven személy érkezik hozzánk. Együtt megyünk a pünkösdi búcsúra, ellátogatunk Gyimesbükkre. A vendégek családoknál lesznek elszállásolva, ami a legbiztosabb összekötő kapocs. Már ismerjük egymást, ők is voltak nálunk, mi is megtapasztaltuk vendégszeretetüket.  Kővár mai temploma új keletű. A millenniumi fenyves szélén trónoló épülete messzire ellátszik. Szent Lőrinc tiszteletére épült barokk stílusban 1825-ben. A templomkertben helyezték el a két világháború áldozatai és az 1944 őszén kegyetlenül elhurcoltak névsorát tartalmazó emléket. A falun alul másfajta népek is megtelepedtek a régi időkben. Ma már kevés kővári fiatal tud erről: Polyvár a hely neve, Erzsébet várának is hívták a régiek. Régészek ástak ezen a helyen, késő neolitikumi telepnek bizonyult, ahonnan állatokat ábrázoló kerámiaszobrocskák kerültek napvilágra. Fenn, a Kővári-patak völgyében gyógyhatású édes-kénes ásványvízforrás tör felszínre, ez a kővári Büdös-kút: „aki annak vizét issza, vágyik ide vissza!” – ismételgeti manapság is az ismerős szólásmondást a szülőföldjét szerető kővári ember.
 Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)