Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Felső-Bega völgye
5 tétel
2005. április 5.
Kétszázezer forinttal támogatja a szapáryfalvi református templom felújítását a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, dr. Szapáry György, a Felső-Bega völgyében fekvő telepes falut alapító Szapáry grófok leszármazottja. Szapáryfalván a református templom felszentelésének 100. évfordulójára a gyülekezet szeretné felújítani az istenházát. Gyűjtést kezdeményeztek, hogy a 2009-es centenáriumi ünnepségre új díszbe öltözzön a templom. /P. L. ZS.: Szapáry-leszármazott adománya Szapáryfalvának. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 5./
2005. november 28.
A Felső-Bega-völgye RMDSZ-szervezetei vezetőinek november 26-án Lugoson tartott tanácskozásával befejeződtek az idei régiós találkozók. Marossy Zoltán alprefektus, szervezési alelnök a tagnyilvántartás aktualizálását és az úgynevezett “törpe-RMDSZ-ek” megszervezését kérte a jelenlévőktől, Sütő Udvari Magda szociális alelnök pedig az árvíz utáni újjáépítésekről, a Reconstructio 2005 Egyesület tevékenységéről számolt be. Toró T. Tibor parlamenti képviselő a kisebbségi törvénytervezet szenátusi és alsóházi vitájáról, az ellenzéki és koalíciós pártok gáncsoskodásairól tájékoztatta az érintetteket. /(pataky): Befejeződtek a kistérségi találkozók. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./
2005. november 28.
Az Ighaz Kulturális Egyesület bejegyzésére hatmillió régi lejt, a Teleház részére számítógépet nyert Igazfalva a Communitas Alapítvány pályázatán. A felső-Bega-völgyi község elöljárója elmondta: az RMDSZ-es tisztségviselőnek felvázolta jövőbeni terveiket és a jelenleg zajló beruházásokat. “Jövőre e-Magyar Pont létrehozására fogunk pályázni, amire az alelnök szerint van esélyünk. Ez nemcsak az Internet-használat miatt lesz hasznos, hanem a fiatalok itt letölthetik, megírhatják a saját pályázataikat a helyi érdekeltségű rendezvényekre. Merthogy a fiatalok körében beindult az önszerveződés, a közélet iránti érdeklődés” – mondta a polgármester. /P. L. Zs.: Igazfalvi előrelépés. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./
2007. április 17.
Megjelent Fülöp Lídia legújabb könyve, a Népszínművek /Nagard Kiadó, Lugos/ című gyűjteményes kötet. Lugos irodalmi körének lelke, egykoron a város és az egész Felső-Bega-völgye magyar kulturális életének fáradhatatlan szervezője, a térség egyik legtermékenyebb prózaírója és költője régi adósságot törleszti ezzel a kiadvánnyal, ugyanis egykoron bodófalvi fiatalok kérték arra, hogy írjon számukra népszínművet. Összesen tizennégy, gyerekeknek és felnőtteknek íródott darab sorakozik a kötetben. /P. L. Zs. : Fülöp Lídia “adósságtörlesztése” . = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 17./
2007. július 7.
Az eddiginél is szorosabbra fonták az elöljárók a Felső-Bega-völgyi Igazfalva község és a Békés megyei Vésztő város kapcsolatát. A két település története amúgy is szinte közös, hiszen a 19. század végén 69 vésztői telepes család is hozzájárult a Temesvártól száz kilométerre keletre található falu alapjainak lerakásához, A trianoni békediktátum elszakította a rokoni szálakat, amelyeket az 1989-es rendszerváltás után szőttek újra, emellett a két önkormányzat is elkezdte a hivatalos kapcsolatot építeni. A PHARE-program által támogatott projekt keretében Igazfalva és Vésztő polgármesteri hivatalai, egyéb közintézményei és civilszervezetei alakíthatnak ki kapcsolatokat, az együttműködés kiterjed a hagyományok ápolására is. A programot július 6-án mutatták be Igazfalván a községközpont, valamint a hozzá tartozó Rekettyő és Bukovec falvak tanácsosai jelenlétében. /Pataky Lehel Zsolt: Igazfalva és Vésztő közös jövőtervezése. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 7./