Strasbourgban kérik vissza a váradszentmártoni rendházat
A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság a rend váradszentmártoni kolostora ügyében, miután az épület visszaszolgáltatásáért zajló perben a román Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék elutasító ítéletet hozott – jelentette be tegnap Fejes Rudolf Anzelm főapát, premontrei prépost rendhagyó helyszínen, a kolostorépület mellett álló templomban tartott sajtótájékoztatóján.
Elmondta, a kereset benyújtását nehezíti, hogy a tavaly decemberben meghozott ítélet még most sem jutott el a váradi táblabíróságra, így nem ismerik az ítélet indoklását, ennek nyomán azt nem tudják belefoglalni a Strasbourgba benyújtandó dokumentumba. „Hogy ne fussunk ki a hat hónapos fellebbezési határidőből, Kincses Előd ügyvéd előzetes keresetet nyújtott be az emberi jogi bíróságra” – mondta a főapát.
Mint a főapát elmondta, a Nagyváradtól mintegy négy kilométerre, a Félixfürdő felé vezető főút mentén található Váradszentmárton főterén álló barokk kolostorépület tulajdonjogi vitái a trianoni békediktátumot követő években kezdődtek.
„A premontrei rend sorsa 1920 után gyökeresen megváltozott, mindenféle csellel megpróbálták kiforgatni a vagyonából” – hangoztatta a főapát. Mindezt illusztrálandó elmondta: bár a 30-as évek elején a román állam elismerte a rend tulajdonjogát az épületre, 1937-ben telekkönyv-módosítást hajtottak végre, amelyben a premontrei rend helyett a román államot tüntették föl tulajdonosként, arra hivatkozva, hogy Trianon előtt a magyar állam is támogatta a rend oktatási intézményeit, így azok a román államot illetik.
1940-ben aztán, Észak-Erdély felszabadulását követően a rend visszakapta a kolostorépületet, ám 1945, illetve az 1948-as államosítások után újabb nehéz idők következtek, annak ellenére, hogy hivatalosan a kolostorépületet nem államosították. Igaz ugyan, hogy 1959-ig a hadsereg használta, ám addig a belügyminisztérium rendszeresen bérleti díjat fizetett a rendnek – azaz a román kommunista állam is elismerte az ingatlan fölötti tulajdonjogát.
A főapát mindezt korabeli, a rend által a belügyminisztérium számára magyar nyelven kiállított, hivatalos bélyegzővel ellátott nyugták másolatával is bizonyította, amelyek azt igazolják, hogy az összegeket a 0102-es katonai egység „a szentmártoni rendház béreként” fizette ki. Ezt követően azonban egy 1947-es államosítási végzésre hivatkozva a rend nem gyakorolhatta tulajdonosi jogait. „Mivel ez ellentmondásban van az 1959-ig folytatott gyakorlattal, amelyben rendünk tulajdonjogát elismerték, álláspontunk szerint utólag, visszadátumozva hamisítottak egy államosítási dokumentumot” – szögezte le Fejes Rudolf Anzelm.
A főapát közölte, a helyi különleges visszaszolgáltatási bizottság 2007-es kedvezőtlen döntése után – amelyben arra hivatkoztak, hogy az 1947-es államosítás azért nem számít jogellenesnek, mert a kolostorépületet már 1937-ben a román államra írták át – 24 olyan dokumentumot nyújtottak be a bírósági fellebbezés mellé, amely a rend tulajdonjogát, valamint a hamisítás tényét igazolja. Ezeket ugyanakkor a legfelsőbb bíróság sem vette figyelembe, ezért fordulnak Strasbourghoz.
Eladná a rendházat a „tulajdonos”
Az épületet ugyanakkor a hivatalos szervek szerint jelenlegi tulajdonosként számon tartott Sanifarm gyógyszerforgalmazó vállalat el kívánja adni. Mivel műemlék épületről – egy több mint háromszáz évvel ezelőtt épült, kisebb barokk kastélyra hasonlító rendházról van szó, amely jelenleg elhagyatottan, málladozó falakkal, törött ablakokkal áll – a művelődési tárcának és a helyi önkormányzatnak elővásárlási joga van. A váradszentmártoni önkormányzat már jelezte is, hogy meg kívánja vásárolni, ám a premontrei prépostság tudatta az önkormányzattal: amennyiben valóban jelentkezik, rosszhiszemű vásárlónak minősül, hiszen immár tudomása van arról, hogy az épületet visszaigényli korábbi tulajdonosa.
Diszkrimináló ítélet?
A Krónika kérdésére Fejes Rudolf Anzelm kifejtette: diszkriminációnak tekinti a rendet kedvezőtlenül érintő döntéseket, hiszen korábban a közeli, betfiai kőbányára vonatkozó visszaigénylési kérésüket kedvezően bírálták el.
„A jogi valóság eltér attól, ami 1960-ig valójában történt, ezért diszkriminációnak tekinthető az ítélet. A román igazságszolgáltatásban erkölcsi korrupció uralkodik, addig nincs jogállam, amíg nem jogi, hanem politikai úton kell bebizonyítanunk igazunkat” – hangoztatta a főapát.
Lapunk kérdésére azt is elmondta: nem ez az egyetlen támadás a premontrei rend egykori tulajdona ellen. Alapfokon elutasították a korábbi Premontrei Gimnázium Nagyvárad belvárosában álló épületére vonatkozó visszaigénylésüket, ezt az ítéletet megfellebbezték, így jelenleg is zajlik a per. Ráadásul a nagyváradi önkormányzat meg akarja szerezni a gimnázium mögötti területet, amely szintén a premontrei rendé volt, de jelenleg sportpálya működik rajta.
Balogh Levente. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Csángó gyerekek nyaralnak Biharban
Bihar megye – Tizenöt Bákó megyei gyerek nyaral ezen a héten a sólyomkővári táborban. Az árvízsúlytotta területről érkezettek Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, illetve a megyeszékhelyi önkormányzat RMDSZ-es tanácsosainak meghívására érkeztek megyénkbe.
Csángó viseletbe öltözött gyerekek, és egy ugyancsak népviseletben lévő asszony ült csütörtök délelőtt Nagyvárad Polgármesteri Hivatalában, a díszterem asztala körül. Ők voltak azok – tizenöten, két kísérővel (nem mindenki volt népviseletben) – akik a héten a sólyomkővári táborban nyaralnak. Házigazdaként Biró Rozália alpolgármester köszöntötte a vendégeket, illetve azokat a támogatókat, akik lehetővé tették számukra az üdülést. Az elöljáró románul és magyarul mondta el, miként is jött létre ez a nyaraltatás, mi a program, illetve tolmácsolta Ilie Bolojan polgármester üdvözletét is, aki egyéb közbejött elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. A vendégek nevében Alexandrina Sandrescu tanárnő köszönte meg a lehetőséget, majd a gyerekek alkalmi műsorral fejezték ki hálájukat: népdalokat énekeltek. Túlnyomó többségüket magyarul, erős tájszólással, és mint később kiderült, nem volt véletlen, hogy nehezen formálódtak ének közben a magyar szavak. A kis produkció után ajándékozás következett, a gyerekek édességekből, könyvekből összeállított csomagokat vehettek át.
Önkéntesek foglalkoznak velük
Az ünnepség végeztével, míg a gyerekek, illetve a kíséretükben lévő Benkea Irén szülő átöltöztek, Biró Rozáliától megtudtuk: a kapcsolat nem szakad meg a nyaralás végeztével, a várad-velencei RMDSZ-szervezet az egyik gyerek “örökbefogadását” tervezi, ami azt jelenti, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak vele, támogatják, ünnepekkor vendégül látják. Az alpolgármester asszony azt is hozzátette, hogy a nyaraltatás ötletének megszületése után felvették a kapcsolatot Benke Pál Bákó megyei RMDSZ-elnökkel, hogy az ottaniak döntsék el, kik is legyenek, akik nyaralni jönnek. Így esett a választás Somoska (Somusca), Klézse (Cleja) és Szeucsest (Saucesti) községekre. A táborozókkal naponta önkéntesek foglalkoznak, a nagyváradi, de Szentjánoson tanár Biró Erzsébet ellenben végig mellettük van. Tőle tudtuk meg, hogy a sólyomkővári táborban Jakabfy Emma, Bitte Rozália, Rozsnyai Mónika tanítónők fordultak/-nak meg, akik kézművesfoglalkozásokat tartanak, Fehér Emese a mézeskalácskészítés fortélyaira tanította őket, de a táborba várják Buzogány Csoma István evangélikus és Farkas Antal református lelkészeket is.
“Csángóul” beszélnek
Naponta vannak játékok, sokat kirándulnak, esténként tábortűzet gyújtanak, és a gyerekek nagyon szeretik a társasjátékokat. A hat fiú és 9 lány 10 és 14 év közötti, magyar nyelvet csak az iskolán kívüli, fakultatív oktatás keretében tanulnak. A nagyobbak még ebben sem vettek részt, ez meg is látszik beszédükön. Értenek magyarul, és beszélnek is, de érdekes módon egy idő után “elvesztik a fonalat”, vagyis átváltanak románra, mert úgy jobban boldogulnak. Például Benkea Irén, aki mint szülő van jelen kísérőként, fiát Ludovik-nak szólítja, de magyarul beszél, pontosabban “csángóul”, ami a magyar és a román szavak keverését jelenti. A gyerekek szegény családokban élnek, mondta el Biró Erzsébet a tőlük hallottak alapján, tapasztalata pedig, hogy nagyon jólneveltek, szófogadóak.
Vasárnap utaznak haza
A városházáról a Szent László téren és a Nagyvásártéren (December 1 park) át vezett a kirándulók gyalogos útja a Várig. Közben Biró Erzsébet volt az idegenvezető, meg-megállva a fontosabb épületeknél. Minek kell külföldre utazni, amikor az országban is ilyen csodálatos helyek vannak? – kérdezte közben Alexandrina Sandrescu tanárnő. A Várban Jakabfy László mérnök várta a csapatot, aki a főkapunál mindjárt el is mondta a műemlék történetét, majd kalauzolta őket a falak és bástyák között. Betértek a Matyi Műhely Bábszínházba is, ahol Meleg Attilától tudták meg, amit Erdély egyetlen magyar magánbábszínházáról tudni érdemes. A Várból a Bazilikába, a főutcára vezetett a csoport útja, ebédre a Vízügyi Igazgatóság székhelyére voltak hivatalosak, délután pedig Félixfürdőre utaztak. A Bákó megyei gyerekek Bihar megyei nyaralása vasárnapig tart, amikor hazaindulnak Sólyomkővárról, közben megállnak Marosvásárhelyen, meglátogatni a helyi állatkertet. erdon.ro

Szeptemberben kezdi első évadját a Szigligeti Színház
Tegnap óta ismét Szigligeti Színháznak hívják Nagyvárad magyar teátrumát. Czvikker Katalin menedzserigazgató, valamint Szabó K. István, a Szigligeti Társulat, Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat és Miklós János, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójának évadkezdő sajtótájékoztatójával egy időben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács a színház névváltoztatásáról szóló határozattervezetet, amelyet a váradi önkormányzat előző nap hagyott jóvá.
Így ismét Szigligeti Színháznak hívják a magyar intézményt Nagyváradon, amely a magyar színtársulat mellett az említett báb- és tánctársulatot is magában foglalja. A névváltoztatást a színház kezdeményezte, így az évad mottója „111 éves a Szigligeti Színház” – mondta Czvikker Katalin, aki több újdonságról is beszámolt. Szeptember 5–10. között új jegyeladási rendszert tesztelnek: interneten keresztül is válthatnak jegyet az érdeklődők. A páholyok bemutatóbérleteinek ára kissé magasabb lesz, páholytól és helytől függően 150 és 250 lej között változik, ám ezek megvásárlói egy-egy szociálisan hátrányos helyzetű diák bérletét támogatják. Az új évadban 60-80 diák juthat majd el ily módon színházba. Egyébként mind a színtársulat, mind a Nagyvárad Táncegyüttes iskolai programokat is szervez ebben az évadban. Újdonság még, hogy a kisiskolások bérlete egy bábszínházi előadásra (Rómeó és Júlia), a felnőttbérletek pedig egy táncjátékra (Bartók Amerikából) is érvényesek.
Vendégművészek, bérletcserék
„A nagyváradi színház pár éven belül európai színház lesz” – mondta Szabó K. István rendező, a Szigligeti Társulat új művészeti igazgatója, aki részletesen beszámolt az új évadról. Szeptember 14-én rendhagyó helyszínen, a Félixfürdőn az Európa című darabbal (Szabó K. István rendezése) kezdődik az évad, a kőszínházban novemberben lesz az első előadás, Szigligeti Ede Liliomfi című darabját a szatmárnémeti magyar társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila rendezi. Szilveszterkor a Mágnás Miska című operettet a magyarországi Tasnádi Csaba rendezésében láthatja majd a közönség. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával egyébként szorosabb együttműködést terveznek, mondta a társulatvezető, ebben az évadban két darabot játszanak a szatmáriak Váradon bérletes előadásként, Carlo Goldoni Choggiai csetepaté és Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című darabját. Tavasszal Teodor Cristian Popescu rendezi Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című darabját, ebben a debreceni Csokonai Színház művészét, Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznőt is láthatja a váradi közönség. A társulatvezető tavasszal Szophoklész Oidipusz királyát viszi színre, Meleg Vilmos színművész pedig az 50 éve pályán lévő Halasi Erzsébet jubileumi egyéni előadását rendezi, melyet novemberben láthat a közönség, decemberben pedig a 80 éves magyar hangosfilm előtt tisztelegnek.
Bábszínházat, táncjátékot kicsiknek, nagyoknak
Értékközpontú, ugyanakkor rugalmas bábszínházat szeretnének, mondta Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti vezetője. Fontos a rugalmasság, mivel Nagyváradon 1200, Bihar megyében 2400 óvodás és kisiskolás van, ezért mind a kisebbeket, mind a nagyobbakat megszólítanák előadásaikkal. Terveik között szerepel például az úgynevezett baba-bábszínház, melynek keretében tízperces foglalkozásokat tartanának háromévesnél kisebb gyermekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek, de játszóház indítását is tervezik.
Idén öt bemutatóval készülnek, és két előadást tartanak műsoron a korábban játszottakból, újdonság, hogy a bábelőadásokra is külön bérletrendszert vezetnek be mind a megyeszékhelyen, mind vidéken. Az évadot a Paprikajancsi kalandjai című vásári bábjátékkal kezdik a társulatvezető rendezésében, majd Rómeó és Júlia történetét elevenítik meg Tóth Tünde rendezésében.
Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét a Váradon már jól ismert magyarországi rendező és dramaturg, Rumi László és munkatársa, Buda Ferenc állítja színpadra novemberben. Februárban a Háry János című előadást Lélek Sándor Levente rendezi, és akár felnőtteknek is ajánlják a májusban bemutatandó Tabula Rasa című nonverbális előadást a magyarországi Bartal Kiss Rita rendezésében. A Nagyvárad Táncegyüttes novemberben mutatja be Bartók Amerikából című táncjátékát, melyet a zeneszerző születésének 130. évfordulója alkalmából állít színpadra László Csaba koreográfus-rendező – mondta el Miklós János művészeti vezető. Tavasszal a jövőre tízéves fennállását ünneplő táncegyüttes nagyszabású produkcióra készül. Amatőr táncegyüttesek bevonásával, Az fényességnek diadaljáról címmel a városalapító Szent László király emléke előtt tisztelegnek majd Kádár Elemér rendezésében.
Fried Noémi Lujza. Krónika (Kolozsvár)

EMNP: Kudarcot vallott a romániai népszámlálás
Kudarcot vallott a romániai népszámlálás – vélik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) vezetői, akik keddi nagyváradi sajtótájékoztatójukon kifejezték álláspontjukat a romániai kormányon belül „háttéralkuk" veszélyéről és a törvényalkotás lehetetlen helyzetéről is.
Toró T. Tibor megbízott elnök az MTI-nek elmondta: a Zatykó Gyula partiumi, illetve Papp Előd székelyföldi régiókoordinátorral együtt tartott sajtótájékoztatón élesen bírálták a legutóbbi népszámlálás módszerét. Zatykó egyenesen „a román adminisztráció csődjének" nevezte a cenzust mind önkormányzati, mind országos szinten.
A partiumi koordinátor elmondta: csak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyváradi Demokrácia-központjában legalább harminc olyan család jelentkezett, amelyet fel sem keresett a számlálóbiztos. Az eddig nyilvánosságra került eredmények pedig aggasztóak. Eszerint Románia teljes népessége drasztikusan, 9,5 százalékkal csökkent a legutóbbi, 2002-es népszámlálás óta, és már nem éri el a húszmilliót.
Erdélyben ennél valamivel jobb a helyzet: itt 8,3 százalékkal vannak kevesebben mint kilenc évvel ezelőtt. Az elvándorlás fő oka a rossz gazdasági helyzet, az EMNP szerint ezért is van nagy szükség az erdélyi gazdaságfejlesztésre. Ezt a célt szolgálja a Nagyvárad melletti Félixfürdőn bemutatatott, az erdélyi magyarság fennmaradását és megerősödését célzó Mikó Imre Terv vitairata.
Toró T. Tibor úgy véli, hogy Romániában alkotmánymódosításra egyhamar nem kerül sor, hiszen a parlamentben semmilyen kérdésben nem jellemző olyan konszenzus, amelyből kialakulhatna az alkotmányozáshoz szükséges kétharmados többség.
Ennek ellenére újra el kívánják juttatni a kormánykoalícióban helyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amelyet már 2003-ban Toró még parlamenti képviselőkként Szilágyi Zsolttal együtt terjesztett elő. E javaslatcsomag értelmében nem lenne elegendő Románia alkotmányából kivenni az „egységes nemzetállam" kifejezést, hanem az alaptörvénybe bele kellene foglalni a nemzeti kisebbségek autonómiaformáit is.
A megbízott elnök annak a véleményének is hangot adott, hogy nem elég elhalasztani a romániai régióátszervezésről folytatott vitát. Ezzel az RMDSZ-nek arra az álláspontjára utalt, amely szerint a Traian Basescu államelnök által szorgalmazott, „óriásmegyék" létrehozását indítványozó közigazgatási reformot el kellene halasztani a jövő évi választások utáni időszakra.
Toró szerint e halasztás esetén fennáll annak a veszélye, hogy a román pártok között a magyar közösségre nézve káros háttéralku születik. „A történelmi régiók mentén kell meghúzni a határvonalakat, és esetleg népszavazáson megerősíteni azokat" – mondta Toró T. Tibor.
Papp Előd emlékeztetett: a Székelyföld Autonóm Tartomány létrejöttét a megkérdezettek több mint 97 százaléka támogatta néhány évvel ezelőtt. Utalt arra, hogy nemrég a Kovászna megyei (a történelmi Háromszék, a tud.) tanács úgy döntött: március 11-én népszavazáson kéri ki a megye lakosságának véleményét arról, akarja-e az egységes Székelyföld nevű közigazgatási egység létrehozását. „Még nem tudjuk, hogy a háromszéki önkormányzat döntése a népszavazás kiírásáról a megkezdett választási kampány része-e, ez később fog kiderülni. Minden autonómia irányába mutató lépést támogatunk, így a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését is, amelyet a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ is megszavazott" – hangsúlyozta.
Toró T. Tibor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét érintve úgy vélekedett: az oktatási intézménynek akár a működési engedélyét is fel lehetne függeszteni, ha nem tartja be a törvényeket. Mint ismeretes, az oktatási minisztérium nemrégiben módosításra visszaküldte az intézmény szenátusa által elfogadott egyetemi chartát, mivel az nem rendelkezett a magyar tagozat létrehozásáról szóló kitételekkel. Márpedig az új oktatási törvény erre kötelezi az egyetemet. MTI 
Erdély.ma

Nemzeti önkép és szomszédság
Bihar megye- Május 14-19. között Félixfürdőn zajlanak az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Akadémiai Napjai. A hivatalos megnyitót hétfő délután tartották az egyik szálló konferenciatermében.
Hétfő délelőtt elnökségi ülés zajlott, a hivatalos nyitóünnepséget azonban délután tartották a Termál Szálloda konferenciatermében. A megjelenteket Veres Kovács Attila, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Körének társelnöke köszöntötte háznagyi minőségében, majd Varga Pál evangélikus lelkész, az EPMSZ elnöke ismertette a bő 40 évvel ezelőtt kezdődött értelmiségi mozgalom rövid történetét, célkitűzéseit és feladatait. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke rövid áhítatában örömének adott hangot, amiért éppen most és az adott helyen kerül sor a Nemzeti önkép és szomszédság elnevezésű tanácskozásra, mivel szerinte ránk fér, hogy újból megérezzük azt, Isten kiknek lát minket, mint magyarokat, és mint a másokkal közösségben élő nemzetet, akikkel együtt akarunk gondolkodni arról, hogy milyen megvalósítható jövőképet képzelünk el magunknak boldogságunk reményében.
Biró Rozália váradi alpolgármester arra hívta fel a figyelmet: nehéz időket élünk, amikor újra és újra meg kell küzdjünk a korábban már kivívott jogainkért is, azonban rajtunk múlik, hogy elszántsággal és akarattal át tudunk-e lépni az akadályokon. Demény Péter kolozsvári író, szerkesztő azt boncolgatta: mi a beszélgetés, majd értelmezett néhány anekdotát és megfogalmazott egy „kiáltványt a rövidnadrágos attitüdért”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro.

Ingatag ingatlanügyek – A visszaállamosítás törvénye ismét életbe léphet?
Huszonkét évvel a kommunizmus bukása után úgy tűnik, veszélyes, a jogot és az európai normákat semmibe vevő visszarendeződési folyamat kezdődött el Romániában a történelmi magyar egyházaktól egykor elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében.
A restitúciós törvény alkalmazása ugyanis mindeddig elenyészően kevés esetben szolgáltatott igazságot a kommunisták által megrabolt egyházaknak s az elmúlt hetek politikai zűrzavarából egyre inkább az bontakozik ki, a jelenlegi, Szociálliberális Szövetség vezette kormány azon mesterkedik, hogy egyfajta visszaállamosítási rendszert bevezetve meggátolja azt, hogy a történelmi magyar egyházak visszakapják jogos tulajdonukat. Erről kérdezték a Reggeli Újság munkatársai Fejes Rudolf Anzelmet, a váradhegyfoki premontrei prépostság főapátját, aki hosszú ideje vív szélmalomharcot a rend ingatlanjainak visszaszerzésért.
Az elmúlt hetek politikai zűrzavarában Romániában egyre többször lehetett hallani, olvasni azokról a restitúciós törvényekről, melyek pár évvel ezelőtt kimondták, hogy a kommunista éra alatt elkobzott egyházi vagyonokat vissza kell szolgáltatni. Erdélyben és a Partiumban érthető módon a restitúció elsősorban a magyar történelmi egyházakat érintette. Az elmúlt években több száz visszaigénylési kérelmet nyújtott be mind a római katolikus, mind a református egyház, ezeknek azonban csak töredéke lett elismerve és még kevesebb a száma azoknak a döntéseknek, melyek elismerve a tulajdonviszonyok bizonyítását, illetve a kommunista rekvirálások jogtalanságát vissza is adták az egyházaknak elkobzott vagyonukat.
Pár hete a közvélemény figyelmébe került az a restitúciós botrány, amelyet mind a médiában, mind a közbeszédben egyszerűen „a Mikó-ügy” néven ismerhettünk meg, s mely dióhéjban a sepsiszentgyörgyi református kollégium visszaigénylési procedúráját, illetve az ehhez kapcsolódó jogi és politikai szövődményeket jelzi. A Székely Mikó Kollégiumot ugyanis a restitúciós törvényeknek megfelelően visszaadták a református egyháznak, azonban a román kormány (elég zűrzavarosan és mestermódon ködösítve) kijelentette, a kollégium visszaadása a reformátusoknak törvénytelen volt, s az ügyben zajló procedúra során az esettel foglalkozó restitúciós bizottság több visszaélést követett el, amiért börtönbüntetésre ítélték a tagjait.
A Mikó-ügy azonban nem csupán egyetlen esetre hívja fel a figyelmet, hanem egy igen veszélyes jelenségre, szándékosságra, éspedig arra, hogy a román kormány éppen arra keresi a lehetőséget, hogy megszüntesse a már életbe lépett visszaszolgáltatási folyamatokat, ami magyarán azt jelenti, 2012-ben, huszonkét évvel a kommunizmus bukása után ismét elkezdődhet az egyházi ingatlanok visszaállamosítása, mondta el lapunk kérdésére Fejes Rudolf Anzelm, a premontrei kanonokrend Szent István vértanúról nevezett váradhegyfoki prépostságának főapátja, akinek több folyamatban levő visszaigénylési kérelme vár megoldásra.
A premontrei szerzetesrendnek több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdő, Püspökfürdő, Váradszentmárton), amelynek tulajdonjogát a rend tudja ugyan bizonyítani, ám mindeddig érthetetlen módon ezeket a jogilag megtámadhatatlan bizonyítékokat a román döntéshozók nem vették figyelembe. Az egyik ilyen halogatott visszaigénylési ügy az Úri utcában levő egykori premontrei iskola (mai nevén Mihai Eminescu Főgimnázium) épülete körül kialakult jogi huzavona.
A vasgárdista Ghibu irománya a visszaállamosítás törvénykönyve lehet
Ezzel kapcsolatban hosszú ideje folyik a halogatás, ködösítés annak az ítéletnek a meghozatalában, amely el kellene döntse, hogy elfogadják vagy sem a szerzetesrend által a bíróság elé terjesztett bizonyítékokat, amelyek azt igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel, egyetlen tollvonással került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni.
A rektifikáció jogi fogalma ugyanis kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék, legyen szó akár jogi, akár természetes személyről. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyház tulajdonából állami tulajdonba – kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül – nélkülöz minden jogi alapot. Mint ezt Anzelm atyától megtudtuk, tulajdonképpen a hírhedt kolozsvári vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu 1937-beli mesterkedésének eredménye ez a jogtalan átíratás, azé a személyé, aki a kisebbségi egyházak, elsősorban a római katolikus szerzetesrendek és a reformátusok ellen indított hadjáratot az impériumváltás után, hogy el tudják kobozni ezek vagyonait. A premontrei rend érvényes, a törvényeknek megfelelő dokumentációval tudja bizonyítani, hogy a gimnázium épülete a romániai restitúciós törvények alapján visszajár nekik, a jelenlegi tulajdonos, a váradi önkormányzat viszont semmilyen törvényes dokumentációval nem rendelkezik, egyedül (a fasiszta Vasgárdában elkövetett tettei miatt börtönbüntetésre is ítélt) Ghibu egykori levelezéseire hivatkoznak. Úgy tűnik azonban, hogy a volt vasgárdista professzor levelezése még ma is többet nyom a latban a romániai igazságszolgáltatás háza táján, mint a hiteles dokumentáció.
Zűrzavar, ködösítés és kreált mártíromság
Elég visszás az is, hogy a restitúciós bizottság egyik tagja, az RMDSZ-es Markó Attila is több esetben hivatkozott a román vasgárdista által koholt „törvényre”, s ennek okán nem segített a magyar szerzetesrendnek. Markót, mint a restitúciós bizottság egyik visszaéléssel gyanúsított tagját három év börtönre ítélték nemrég, s bizonyára ennek tudható be, hogy a magyar ügyekért eddig eléggé szolidan fellépő tulipános politikus hirtelen igényt tart a magyar egyházakat védelmező áldozat szerepére, vélte a főapát. Márpedig egyelőre nem tudni mi történt valójában sem a Mikó-kollégium visszaigénylésénél, sem sok más hasonló esetben.
Látszatmegoldások, melyeket afféle szemkiszúrásként hoznak a bíróságok, persze születnek. A premontrei szerzetesrend például pár napja értesült arról, hogy egyik félixfürdői ingatlanját, melyet jelenleg (több más környékbeli épülettel, így a szentmártoni kolostorral együtt) a Sanifarm gyógyszerforgalmazó cég bitorol, mégis visszaítélték a rendnek. Mivel a szóban forgó telekre azóta a cég építkezett, ezért természetbeli visszaszolgáltatás nem történhet, a bíróság kárpótlásra szólította fel a vállalatot. Ez meg is történt, azonban igencsak nevetséges módon az elkobzott ingatlan helyett a szerzetesrendnek egy Vaskóban levő lepukkant épületet akartak adni kárpótlásul. A főapát persze nem fogadta el, a több mint bizarr kárpótlást, így ez az egyetlen, az egyház igazát elismerő ügy sem zárult le.
A Mikó-ügy mindenféleképpen jelzésértékű lesz a romániai restitúciós folyamatokra nézve. Azonban a jelenlegi helyzetet figyelve félő, hogy sem az Európai Unió, sem a jog nem nyom eleget a latba ahhoz, hogy az új, posztkommunista elvek alapján működő baloldali USL ne támassza fel ismét a visszaállamosítás fantomját Romániában.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Erdély.ma

Konferencia a főnemesség küldetéséről
Az erdélyi főnemesség küldetéséről és felelősségéről tartott konferenciát Besztercén az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Köre. Az EPMSZ-t jó negyven évvel ezelőtt alakították meg Nyugat- Európába menekült magyar értelmiségiek. Főleg az 1956-os forradalom utáni megtorlás elől menekülve, Svájcban és Németországban élő magyarok szervezték meg az első találkozókat, és indították el 1971-ben az Akadémiai Napok elnevezésű sorozatot, amelyeket azóta is minden évben megszerveznek. E közel fél évszázadnyi idő alatt számtalan marosvásárhelyi meghívottja volt az EPMSZ-nek (Sütő András, Illyés Kinga, Lohinszky Loránd). Először Nyugat-Európában tartották találkozóikat, majd a kelet-európai változások után egyre gyakrabban a Kárpát-medence országaiban. Kezdeti tapogatózások után tradícióvá vált az Akadémiai Napok egyhetes időtartama, és legtöbbször a mennybemenetel ünnepének hetére szervezik. Így volt ez 2012-ben is, amikor Félixfürdőn tartották májusban az Akadémiai Napokat; harmadszor Romániában, Szováta (1993) és Illyefalva (2001) után.
1999-ben szándéknyilatkozatban fogalmazódott meg az EPMSZ Erdélyi Körének megalakítása. Néhány évre rá hivatalosan is megalakult az Erdélyi Kör, amely évente kétszer – tavasszal és ősszel – Erdély és a Partium különböző városaiban tartja háromnapos konferenciáját. Így került sor 2012 októberében a besztercei találkozóra, melynek témája az erdélyi főnemesség nemzete iránti felelőssége volt.
A Besztercén tartott konferencia első napján – pénteken délután – Haller Béla tanár, a Castellum elnöke tartott átfogó, színvonalas előadást az erdélyi magyar arisztokrácia fél évszázados megpróbáltatásáról és helytállásáról. Hallgatóként azzal az élménnyel követtem az előadást, mint mikor Bánffy Miklós erdélyi trilógiáját olvastam: a körön belül élők tiszta kitárulkozása volt egy érdeklődő világ felé. Kálmán Attila történelemtanár vetítéses előadásában azoknak az erdélyi főnemesi mecénásoknak nevei és alakjai jelentek meg, akik a Marosvásárhelyi Református Kollégiumot hosszú időn keresztül önzetlenül támogatták adományaikkal.
A konferencia második napjára, szombatra hagyományosan beiktatott kirándulás Erdély egyik alig-alig ismert, gyönyörű templomokat és egykori fényűző palotákat őrző régióját – Észak-Mezőség és a Szamos mente – mutatta meg a résztvevőknek. A Londonból, Zürichből és Budapestről érkezett vendégekkel együtt a mintegy huszonöt fős csoport kirándulása a harinai román kori templomtól indulva a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumnál ért véget.
Bodolai Gyöngyi

Népújság (Marosvásárhely)

Nincs elévülés a premontrei rend perében!
A nagyváradi premontrei rend reménykedhet félixfürdői és szentmártoni ingatlantulajdonainak visszaszerzésében, mert az ügyet a romániai jogrendszerben sosem tárgyalták le végleg.
Az utóbbi napokban az országos román sajtó ismét felkapta a nagyváradi premontrei rendáltal a román állam ellen indított pert, melyben a premontreiek visszakövetelik többek között szentmártoni és félixfürdői tulajdonaikat. A perről többször is beszámoltunk lapunk hasábjain. Az ügy lényege az, hogy a premontrei rend említett tulajdonait 1936-ban sajátította ki Onisifor Ghibu, aki akkoriban a Tanügyminisztérium megbízottja volt, és önkényesen átírta az ingatlanok telekkönyvi papírjait. A rend fellebbezett a telekkönyvátírás, és az ennek alapján végrehajtott tulajdonelkobozás ellen, de a nagyváradi Törvényszék elutasította a fellebbezést, többek között arra hivatkozva, hogy a Kultuszminisztérium időközben megvonta a rend jogi személyiségét. A rend a Legfelsőbb Semmítőszékhez fellebbezett, kérve mind a rend jogi személyiségének eltörléséről szóló határozat felülvizsgálatát, mind pedig a rektifikáció érvénytelenítését. A fellebbezést azonban a Külügyminisztérium kérésére levették a napirendről. A minisztérium arra hivatkozott, hogy tárgyalásokat folytat a Vatikánnal. Végül azonban a tárgyalásoknak sem született eredménye, és a pert sem tárgyalták le soha. A premontrei rend a rendszerváltás után kezdeményezte a per újraindítását, az ügy most a legfelső bíróságon van. Fejes Anzelm Rudolf apát nagyváradi premontrei rendfőnök úgy véli, hogy a sajtó azért kapta fel most az ügyet, mert a visszaszolgáltatásban ellenérdekeltek aggódnak amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság is látja, hogy ebben az ügyben nincs elévülési idő. Mint Fejes Anzel Rudolf apát elmondta, a restitúciós bizottság kényszerítette a rendet erre az útra, amikor kimondta, hogy az érvényben lévő restitúciós törvény értelmében a rend nem kaphatja vissza egykori tulajdonait. A legfelsőbb bíróság elvben elfogadta a per újrafindítását, de arról csak szeptemberben dönt, hogy érdemben is tárgyalja-e az ügyet. Ha a legfelsőbb bíróság a per újraindítása mellet dönt, akkor ez lesz Romániában a legrégibb, egészen pontosan 75 éve tartó pere.
Pap István
erdon.ro

Varga Andrea történész felhívása a restitúció ügyében
Ismét közzétette két évvel ezelőtt megfogalmazott felhívását az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciójának közös rendezése ügyében Varga Andrea. A történész egy esettanulmánnyal is kiegészítette korábbi szövegét. Írását az alábbiakban közöljük.
Az alábbi szöveg több mint két éve íródott, időközben el is felejtettem, születése óta megjárta több magyarországi állami és közigazgatásban dolgozó felső vezető elektronikus postaládáját is. Nem gondolom, hogy érdemben bárki fantáziáját megmozgatta volna az alábbi felvetés, de hát az összefüggések nem mindig a kellő időben látszanak meg, s néha csupán megkésve mutatják érvény(esülés)üket… Kezem közé került minapában az EMMI-Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 2013. július 24.-i, szerdai budapesti Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleménye, mely szerint: „A (magyar – V.A.) kormány támogatja a magyar közösségeket törekvéseik elérésében. Magyarország kormánya bármely kérdésben – így az egyházi ingatlanok rendezése ügyében – tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a határon túl élő magyar közösségek törekvéseit támogassa – mondta július 24-én Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napján tartott panelbeszélgetésen.
Fontos, hogy az adott ország vezetése kellő alapot biztosítson az egyházak működéséhez, a szabad vallásgyakorláshoz – tette hozzá az államtitkár a Kós Károly-sátorban. Hangsúlyozta, hogy az egyházi ingatlanok rendezésekor türelemmel kell lennünk, Magyarországon 2011-ben, 20 év után sikerült lezárni a folyamatot”.
Az ország adott, a kellő alap ugyancsak, a türelemről nem is beszélve. Ami azonban nem áll, az a „sikerrel lezárt folyamat”…
Az elmúlt hónapokban személyes érintettségem miatt nem akartam elmondani véleményemet az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciós ügyében. Ugyanakkor köztudott, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés az egyetemesen elismert alapvető jogok közé tartozik (denial of trial vagy déni de justice). Ezekért kiállni nem csupán misszió, de felelősség is. Mégpedig közös, hamiskodás-mentes és morális felelősség.
Korunk Európájában, több mint két évtizeddel az 1989-es változások után, az egykori kommunista országok közül Románia maradt az egyetlen, amely ezidáig nem volt képes európai jogi normáknak megfelelően, törvényes úton rendezni a volt egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Míg a polgári demokratikus országokban, Nyugat-Európában a teljes oktatási rendszernek meghatározó részét alkotják a felekezeti iskolák, addig korunk Romániájában még az 1990 után kialakított vagy revitalizált magyar egyházi iskolai intézmények is többnyire jogfosztottak, tulajdonukból konstans módon kiforgatottak, állami szintű szabályozás és egyházi érdekű kezdeményezések összhangjának hiánya miatt lényegében mindmáig működésképtelenek. Nem utolsósorban éppen vagyoni helyzetük, állapotuk, s főképp pedig rendezetlen státuszuk okán.
Az állapotok változása és a román állam következetesen vonakodó, restitúciót nyíltan megnehezítő (vagy direkten ellenérdekelt) egyházpolitikai együttműködési szándéka miatt az alábbi indítványban európai rangú intézményi segítség igényét terjesztem elő annak érdekében, hogy Románia állami hatóságai juttassák vissza az egyházak birtokába mindazokat az ingó és ingatlan javakat, melyeket önkényesen elkoboztak tőlük.
Mi kell ehhez, első körben…?
1). Elsődleges célprogram az egyházi-felekezeti vagyonok leltárának elkészítése, ehhez szükséges kutatói bázis kialakítása, nemzetközi együttműködés megformálása és nemzetközi jogi normákat követő adatbázis felállítása, mely párhuzamosan kezeli a felmerülő ügyek tudományos háttéranyagát és elősegíti a jogérvényesítés sikerét.
2). E programcél harmonizálása az uniós kötelező érvényű ajánlásokkal, a nemzetközi konvenciókra épülő levéltári és adatnyilvánossági jogelvekkel, mindezeken túl a magyar kulturális örökség kezelésének állami garanciákra épülő védelmével, fejlesztésével, bővítésével és digitalizálásával is. A magyar államnak nem csupán saját történeti képe, állampolgárainak múlttudata okán, legalapvetőbb értéknormáinak fennmaradása szempontjából is kivételesen komoly szüksége van történelmi egyházainak folytonos szerepvitelére, feladatvállalására, kiváltképpen a határokon túli szférában. E feladattudat föltehetően nem hiányzik talán a politikai akarat szintjén, de hatástalan marad a határokon túli magyarság tudati, világnézeti, felekezeti önállósági és lelkiismereti szabadságának terében, főként nemzetstratégiai szempontból. És ez marad mindaddig, amíg érdemi, pontos, célirányos és jogi garanciákkal is alátámasztott leltár nem készülhet az elveszett /vagy éppen most elveszni látszó !/ egyházi vagyonok teljes lajstromával.
A felhívás és programos feladatvállalás célja nem választható el a motivációktól: kétségtelen, mert peres ügyirati anyag, eredménytelenül lefolytatott eljárások sora, szakmai vétségekkel terhes vagy jogi perfekcióval nem (vagy esetlegesen) ellátott kezdeményezések sorozata bizonyítja, hogy folyamatosan romló kondíciók veszik körül a magyar egyházi vagyonok visszaszerzésének folyamatát. A szaklevéltári ismeretek hiánya vagy a politikai érdekérvényesítés eszközeinek párhuzamossága, megkísérelt egyedi restaurációs játszmák elveszített esélyei jelzik azt, hogy érdemi feltárás (esetenként a nyilvánosság vagy a szakjogászi érdeklődés számára sem elérhető források megközelítési nehézségei okán) nem nélkülözhető ebben a változó feltételrendszerű jogérvényesítési folyamatban. Az adatok, források, dokumentumok, peranyagok, sajtóanyagok, ítéletek, peres vagy peren kívüli eljárási megoldások, a jogszabályok időbeli és érvényességi kondícióinak mint feltételeknek a nem kellő megléte nemcsak érvényteleníti az elszigetelt törekvéseket, de egymás ellen hangolja, a vetélytárs félnek is kiszolgáltatja az érdekelteket. Ennek egyetlen ellenszere lehetséges: prekoncepció-mentes helyzetfeltárás és jogszerűen érvényes érték-összeírás (vagyonleltár, hiányleltár, összehasonlító kimutatások, jogi és történeti dokumentáció) elkészítése.
Felhívásom tehát ezt a célt szolgálja a fentiek értelmében és a rendezés elmulaszthatatlan felelősségének gondosságára hívja föl a figyelmet. Amíg még van erre ok és indok, esély és bizonyítható jogalap…
A felhívás kivitelezése nem épülhet az érdekelt egyházak, forráshiányos felekezeti és hívő-közösségek támogatására. Különösen akkor nem, midőn a partnerség és szolidaritás olyan európai kapcsolathálójáról van szó a szóbanforgó tét lényegét illetően, melyhez minden egyház kevés lenne önmagában. A kivitelezési program ezért a szociális párbeszéd európai normáihoz kíván igazodni, ennek jogi és együttműködési, esélyegyenlőségi és kooperációs feltételrendszerét követi. A felhívás megvalósítása tehát állami segítséget, forrástámogatást, intézményesítési megoldásokat, nemzetközi jogi és partnerségi felelősségvállalást igényel – nem pusztán remények, hanem kötelezettségek formájában. Ugyanakkor nem központosítás, nem egyvalamiféle „állami egyházügyi hivatal” ügyviteli felelőssége értelmében, hanem a tényfeltárás, adatbázis-felállítás, adatszolgáltatás, információs biztonság és adatvédelem alkalmazásával. E téren a felhívás komolyanvétele esetén a kormányzati információs biztos közreműködésének igénye is felmerül, amely egyazon célt, a partnerek kooperációjára épülő adatnyilvánosságot is szükségképpen garantálja a kutatások nyomán keletkező anyagok terén, de megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az ellenérdekelt felek kártékony hozzáférését.
Mind a felhívás kivitelezési célrendszerének, mind az érdekelt egyházak és felekezetek társadalmi motivációinak főszerep jut a megvalósítás interaktív és intézményközi jellegében. Ezért nem rendelhető immár fennálló nemzeti intézményhez /mondjuk felelős államtitkársághoz/ a törekvés, továbbá azért sem, mert ennek próbája már megvolt, mégpedig sikertelenül. Az adatokhoz való hozzáférés, az adatgazdák jogosítványai, a partnerségi kapcsolatok, a kutatási szakértelem, egyéni vagy csoportos érdekeltség és bürokratikus ellenállási attitűd folyamatos jelenléte ebben a szférában a legtöbb és legkezdeményezőbb egyházakat is háttérbe szorította, jogérvényesítési úton visszavetette, sőt bizonyos esetekben előzetesen is reménytelenné tette a jogos igények érvényesítésének esélyeit, vesztes helyzetet idézve elő a jogos érdekérvényesítés és jogorvoslat eseteiben is.
Hatékony jogvédelmet csakis hatékony lobbi-tevékenységgel érhet el az egyház (bármely egyház, s az egyházak társadalmi területe egyaránt). Ennek a kölcsönös tisztánlátáson alapuló (elektronikus adattár, hozzáférés, dokumentációk tükrözése, feltárt anyagok nyilvánossá válása), tervszerű programossággal elvégzett kutatómunka és érdekérvényesítés lenne elemi szintje. Nélkülözhetetlen ilyesmi létrehozásához olyan havi rendszerességű kiadvány (bulletin), amely a permanens tájékoztatás feladatát látja el felekezetközi és inter-religionális térben.
Háromhavonta (negyedévente) szükség lesz programkövető konferenciákat, szakmai vitákat, helyzetelemző egyeztetéseket is tartaniuk az egyházaknak, szükség esetén még gyakrabban, egészen az eredmények eléréséig. Felekezetközi huzakodás esetén ugyanakkor mindannyian és közösen rajtavesztenek, ez ma már világos.
Eltérő kényszerek között élünk, de közös céllal és még közösebb, híveinkkel együttes hátrányos helyzetben. Tudomásul kell vennünk és egymásban is tudatosítanunk kell: most, vagy pedig soha sem érhetjük el, amit jog szerint kívánunk, mert évről évre tapasztalhatjuk, hogy jogszabályok módosulása, ellenérdekelt partnerek kivételezett helyzetbe kerülése révén egyre nehezebben lesz érvényesíthető holnap, ami ma még esély volt.
Lehetséges, hogy ezután minden elévül és soha többé ilyen összefogási, érdekazonossági lehetőség nem lesz, mint most utoljára még talán van. Számos jogi kezdeményezés indult, eltérő módon és fórumon, viszont többek egyéni próbálkozása is alig volt elegendő ahhoz, hogy néhány ingatlan esélyt kapjon a visszaadásra – de csak néhány, az összesnek csupán csekély töredéke! Ennek jogi kerete csak a 2000-res években alakult ki részlegesen, de semmiképpen nem áttekinthetően, hanem alkalmi és esetleges sürgősségi kormányrendeletek formájában, és messze nem az egyértelmű és egységes szabályozás szellemében. Ugyanakkor a törvényesnek tetsző törekvések is javarészt megbuktak a partnerség hiányán, belső felkészültségen, bizonyítékok hiányán vagy a tárgyalófelek ellenérdekeltségén. Az európai rangú és korunk normáinak megfelelő törvényi szabályozás nélkül csak a „lekenyerezhetőknek” járó kiváltságosság osztogatása marad reményként, ettől azonban a többség elesik és végleg kárvallott marad. Tényleg véglegesen…!
Tudatosítani kell önmagunkban, egymásban, lehetséges és felelős partnereinkben is, hogy magyar tulajdon vész el, ha nem lép közbe a magyar állam – mégpedig nemzeti érték, kulturális örökség, európai vagyon, és még ráadásul egyházi is, vagyoni és morális, szimbolikus és történeti közjavak tömege.
Tudvalévően az egyházi vagyonok eltulajdonítása ellentétes volt a trianoni békeszerződés nem állami vagyonra vonatkozó rendelkezésével is annak idején – és mégis megtörtént, ami jogtalan volt.
A 2006-os egyházügyi törvény állam és egyház viszonyára vonatkozó 3. pontja kimondja, hogy az állam tiszteletben tartja az egyház belső szabályzatát és törvénykönyvét. Ilyen és ehhez hasonló módon kialakított állapotnélküliségek, képtelenségek szolgálnak alapul jogos követeléseink érvényre jutásánál, korántsem függetlenül attól, hogy mindez elfoszló, állagában romló állapotú vagyon, a határon túli magyar kisebbségek anyagi és szellemi javainak értékfoszlását, devalválódását vagy alkalmi kompromisszumok révén helyi cserealkuk esetlegességét eredményezi. Ezt a folyamatot kell közös szándékkal megakadályoznunk, közös tervek alapján átírnunk, ameddig még lehetséges.
A közös fellépés talaja egy közös projekt, közös és önkéntes csatlakozással, magyar védnökség alatt, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia stb. szakirányítási vezérletével, nemzetközi levéltári szabványok és normák iránymutatása mentén egy átfogó projekt megvalósításában mindazon partnerekkel (szponzoráció, nemzetközi levéltári szakmai szövetség, digitalizációs jogok és normák követése, stb.). Partnerségben lehet csupán kivitelezni mindezt, úgy, hogy nem szűnünk meg szem előtt tartani: a magyar és nemzeti történelem levéltári anyagainak, örökségének visszaigénylése mint ingó vagyon éppúgy része kell legyen céljainknak, mint az ingatlanok, törvények és intézmények előtti képviselet, mellesleg, jogszerű visszaállítása és/vagy kárpótlása mindannak, aminek elorzása a történelem kelet-európai sodrának egyik következménye volt. Románia monitorizálása csak igazságügyi szinten zajlott, azon belül is a korrupció tesztjével elsősorban. Elmaradt az Emberi Jogok Chartájának érvényesülési tesztje az egyházak ellen a vagyonjogi perek során lezajlott/elkövetett jogsértéseket illetően, amelyek ügyében még közösen fel kell lépnünk, bármely egyházakról volt is szó.
A fenti felhívás lényegében visszhangtalan maradt. Egyházak részéről éppúgy, mint állami hatóságok válaszadási és programtervezési célképzeteit illetően. Amiről anno ez a szöveg szólt, annak felszólító hatása lepergett az érintettekről. A veszteségek viszont időközben is jól látható módon szaporodnak. Erre szolgáljon példaképpen írásom második fele, mely esettanulmányi szándékkal, vagy tanúságképpen illusztrálhatja a zajló folyamatokat. Engedtessék a részletek közléséért az Olvasó megértő türelmét, s az Érintettek belátó bölcsességét kérni…
Egyes román nyelvű sajtóorgánumok az elmúlt hetekben a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság jelenleg is folyamatban lévő ügyei kapcsán fogant cikkeik által nap mint nap próbálnak a tárgyalást vezető bírókra nyomást gyakorolni.
Onisifor Ghibu (akinek volt neve akkoriban, s vállalta is!) mai utódai jól tudják, hogy errefelé a bírók és ügyészek általában nem erkölcsi elvekre, illetve morális tartalmat is hordozó jogelvekre építik döntéseiket. Főleg nem azokban az esetekben, ha az ügyre vonatkozó jogi előírásokat maradéktalanul alkalmazva a társadalom/közösség értékítéletével vagy erkölcsi felfogásával ellenkező döntést tudnának csak hozni... A jogi érveket ugyanakkor szívesen építik be nemjogi érvényű értelmezésekbe, jogiasított formátumú véghatározatokba vagy kereseti elutasításokba…
Tanulóleckeként leírom röviden ide illő huzavonámat a nagyváradi ügyészséggel:
2011 februárjában büntető feljelentést tettem a nagyváradi ügyészségen, melyben kértem, hogy a Prépostság tulajdonát képező Félixfürdőt használó céget tiltsák el az ingatlanok állapotát veszélyeztető magatartástól (a bontástól illetve építkezéstől), illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.
Azóta a cég vezérigazgatója ellen tett büntető feljelentésem nyomozati szakaszának irataiból kiderült, hogy noha a cég 2006-ben építkezési illetve bontási engedélyt kapott a Váradszentmártoni polgármesterségtől (ami ugyebár ellentétes a restitúciós törvénnyel, vagyis törvénytelen, bűncselekménynek bizonyul), mégsem történt/történik a károkozás megakadályozása vagy szankcionálása.
Merthogy „ha nincs kár, nincs bűncselekmény”. Hiszen mind az ügyészség, mind a bíróság azon a véleményen volt, hogy a cég a sajátját, a tulajdonában lévő szállodát bontotta le 2006-ban, a restitúciós folyamat kellős közepén – sőt, hogy érdekesebb legyen a helyzet –, alapfokon a nagyváradi bíróság a kérdéses szállodát visszaadta jogos tulajdonosának azzal, hogy az ingatlan ellenértékében pénzbeli kártérítésre jogosult... Persze azóta kiderült, hogy amikor alapfokon a rend visszakapta az ingatlant, a szálloda már nem állt lábon... Ehhez még hozzájön, hogy mind az ügyészség, mind a bíróság törvényesnek nyilvánította, hogy a cég a Prépostság visszaigényelt telkein több milliós értékű ingatlan-beruházást hajtson végre, építkezési engedéllyel, holott a restitúciós törvény tiltja az visszakért ingatlan megváltoztatását.
Persze az is lehet, hogy valamiképpen Bihar megye s azon belül is speciálisan Váradszentmárton kikerült a restitúciós törvény végrehajtási területi hatálya alól. Ellenkező esetben ugyanis a jogi szankciók körébe tartozna immár az ügy, s nem a sajtóközleményekben harsogható félretájékoztatás tárgya lenne…
Kérdem én, hol van ilyenkor a korrupcióellenes ügyészség figyelme és érdekképviseleti beavatkozása? – amelyik például a Mikó ügyben feltárta, hogy „közérdek ellen elkövetett hatalommal való visszaélés minősített formában, mivel az ingatlan értéke (ezért a károkozás is) rendkívül magas” holott ez esetben is hasonló az állapot: a református egyház kormányhatározattal kapta vissza az érintett ingatlan-együttest, ugyanakkor nem bontotta le – meg lehet nézni, lábon álló ingatlanról van szó –, továbbra is oktatási intézményt működtet az ingatlanban, az alapítók akaratának megfelelően.
Lehet, hogy rajtam kívül mindenki tudja jogi miértjeimre a választ – de ezt bölcsen titokban is tartja. Az elmúlt három évben ugyanis számtalanul próbálkoztam logikus magyarázatot kapni az önmagamnak és a bíróságok előtt is feltett kérdéseimre, többek közt arra, hogy ki és mi, miként és miért vállalt nemzetközi kötelezettséget arra nézve, hogy garanciát várjon Romániától az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatására. A háttérhez érdemes tudni: megfogalmazódott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 176/1993-as Véleményezése Romániának az Európa Tanácsba való felvételi kérelmét illetően:
8. pont: „A Közgyűlés felkéri a romániai kormányt, hogy szolgáltassa vissza az egyházi tulajdonokat és biztosítsák egyházi iskolák alapítását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvi oktatására.” (Gunnar Jansson, Romániával foglalkozó Európa tanácsi raportőr jelentése 1997 áprilisából)
Egy másik nemzetközi dokumentum: Románia monitorizálását megszüntető 1123/1997-es Határozat. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 14-es pontjának IV. bekezdése kimondja:
„A Közgyűlés ezért nyomatékosan felkéri a román hatóságokat, hogy: módosítsák olyan értelemben az elkobzott és államosított javak visszaszolgáltatására vonatkozó törvényeket, az 1991/18. és az 1995/112. számú törvényeket, hogy azok a javak in integrum visszaszolgáltatását vagy ehelyett méltányos kárpótlást biztosítsanak.”
A meg nem valósuló visszaszolgáltatásra, vagyonátadásra, kompenzációs javaslatokra nem igazán lelem a magyarázatot. Jogtörténészként ugyanakkor sejtem, hogy ma is létezik az egykori K-vonal utódja, megmaradt a titkosan ügykezelt dossziék világa, továbbá a bíróságok részére küldött titkos jogalkalmazási utasítás, hogyan kell a különösen érzékeny kérdésekben eljárni. Hiszen, ha nem így lenne, akkor valószínűleg a Prépostság ügyeiben a iura novit curia elve, vagyis „a bíróság ismeri a jogot” normája érvényesülne.
A „jog ismerete” persze lehet idő-függő, a jogelvek és európai joggyakorlat követésének igénye is a múló idő függvénye: „majd érvényét veszti” az igény, ha valahogyan (ügyesen) elrendezzük a kárigény és jogos követelés elutasítását, miközben az ingatlanok állagromlása vagy dózerolása odáig jut, hogy mintegy „okafogyottá” válik a visszaszolgáltatás érvényesítése.
Gyakorlatilag ezt szolgálja ugyancsak a jogi és törvényszövegekkel való ügyes manipulálgatás. Hiszen melyik román (főleg erdélyi) bíró ne tudná, hogy 1855-ben megszületett a magyar telekkönyvi rendelet leginkább eljárási szabályokat tartalmazott.
De ha valaki mégsem tudná, íme a részletek: az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a magyar telekkönyvi rendelet, valamint az Optk. telekkönyvre vonatkozó rendelkezéseit 1861 után is fenntartották, így elsősorban az Optk. azon anyagi szabályait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a telekkönyvi bejegyzettség, vagy annak hiánya, milyen magánjogi joghatást idéz elő.
Ennek megfelelően, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 145. §: „A jog és vagyon biztonsága s ezen alapuló közhitel (… ) végett az 1855-ik dec. 15-én a telekkönyvek tárgyában kiadott rendelet kiegészítésekkel hatályban marad.” 156. §: „(…) az osztrák általános polgári törvénykönyvnek mindazon határozatai, a melyek a telekkönyvi rendeletekkel egybefüggésben állanak, s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzésére vagy elenyésztésére alapul szolgálnak, az országgyűlés intézkedéséig hatályukat megtartják.”
Folytatólagosan a „telekkönyvi elbirtoklás” szabályát az Optk. 1467. §-a tartalmazta. „Ingatlanokra nézve az, a kinek nevére azok a telekkönyvbe bekebelezvék, minden ellenmondás elleni tulajdonjogot három év alatt birtokol el. Az elbirtoklás határai a beiktatott birtok mértéke szerint ítéltetnek meg.”
Magyarországon az „1888. márcz. 5-én 947. sz. a. kiadott igazságügy-miniszteri rendelet a törlési kereset határidejének megrövidítése és a megindítás szándékának bejelentése tárgyában” a szabályt az 1872. február 15-én hatályba lépett osztrák telekkönyvi törvény alapján az alábbiak szerint fogalmazta meg: a (közvetlen jogszerzőre történő átírást tartalmazó) telekkönyvi végzés kézbesítése esetén a tulajdonosnak a kézbesítéstől számított 60 nap alatt be kell jelenteni és 6 hó alatt meg kell indítania a „kitörlési” pert a további jóhiszemű jogszerzők ellen. Amennyiben kézbesítés nem történt, a kereset 3 éves jogvesztő határidőn belül indítható meg. A közvetlen jogszerzővel szemben a pert az általános elévülési idő, 32 év alatt lehet megindítani. Magyarországon a joggyakorlat az osztrák szabályozással szemben a harmadik személy jóhiszeműségét erőteljesen beszűkítette azzal, hogy a jóhiszeműséghez nemcsak a telekkönyv megtekintését, hanem a birtokállapotról való meggyőződést is megkívánta.
A fentiekre való tekintettel, az 1866-ban a „Szent István első vértanuról czimzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” mint eredeti tulajdonos (primus) került bejegyzésre az 1866. évi XXIX. Törvénycikk bejegyzési jogszabályi elv alapján a Váradszentmártoni telekkönyv B1 lapján.
Vajon a telekkönyvi jogi szabályozás és rendelkezései mitől „évülnek el” az újságírók emlékezetében, a jogi közgondolkodásban vagy a felekezetpolitikai érdekképviselet érvtárában…? S „elévülnek-e” annyira, hogy immár az autentikus nyelvtani, grammatikai, rendszertani, történeti, jogszabályi értelmezés szerint az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusára vonatkozóan lehet telekkönyvi rektifikációval tulajdont szerezni?
Hiszen, az anyagi jog előírásai alapján csak „az okiratba foglalt megállapodáson alapuló bejegyzés keletkezteti a megállapodáson alapuló dologi jogokat”, „az érvényes megállapodást korporáló okirat nélkül bejegyzett dologi jog nem keletkezik”.
Továbbá az is köztudott, hogy a magyar jogi hagyományok mindig is védték az eredeti tulajdonos érdekeit. Ha mai tulajdonról, mai érdekekről, intézményi vagyonról volna szó, akkor ki és miért mondana le arról, hogy történeti hitelességgel igazolható tulajdonát a magáénak tudhassa, védelmezhesse, közhatalom előtti bejegyeztetését szavatoltnak láthassa…?
Manipulációról szóltam az imént. Nem ok nélkül. Ugyanis 1936-ban a premontrei rend nagyváradi gimnáziumának épülettömbjét, telekkel (3159 tulajdoni lap) illetve váradszentmártoni (Félixfürdő) (1 tulajdoni lap), melyet a Rend a telekkönyvi nyilvántartás bevezetése óta (1866) háborítattlanul bírtokolt, Onisifor Ghibu csendőri kísérettel, egyoldalúan a nagyváradi telekkönyvi bíróságon az 1866-ban eredeti felvétel alapján felevett telekkönyv BI lapján a „Jászói premontrei rend mint nagyváradi hegyfoki prépostság” nevét román államra „javította” az 1855. december 15-ei magyar telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával az 1936. augusztus 22-én kelt 7818/1936 illetve 6611/1936 végzés alapján.
E bejegyzések ellen három fellebbezés történt a váradhegyfoki premontrei rend, illetve a jászóvári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében. A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én a 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta Onisifor Ghibu „javítását”.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és legfőbb rendfőnökük külföldön él.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, amelyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő.
1939-ben a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a máig be nem fejezett jogi eljárást felfüggesztették.
A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre. A román egészségügyi minisztérium képviselője (a négyes bizottság 1939. december 7—8-án megtartott ülésein) azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
Köztudott, hogy 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéssel Észak-Erdély, és ezen belül Nagyvárad illetve Váradszentmárton újból Magyarországhoz került, hiszen államutódlás, illetve határmódosítás esete állt fenn. A határmódosítás, a román és a magyar állam második világháború utáni viszonyának története, a szervezett szocializmus korszakának egyházpolitikai ballépései és egyház- vagy hitellenes históriája újabb értelmezés-történet részei (lehetnének és kellene legyenek).
Az egyházi tulajdonok kérdése azonban, beleértve a jog szavatolta tulajdonhoz való viszonyt, a kisebbségi jogérvényesítés szempontjait és a felekezetválasztási szabadságjog emberi jogi garanciáit – nem politikai „engedmények” vagy alkuk témakörei, nem politikai napirend tárgyai. Egyetemes, vagy éppenséggel európai normák, uniós tagság feltételeként szabott normatartás, tulajdonjoghoz való viszony és respektus kérdései inkább, amelyek között nem kaphat helyet a lapos vádaskodás, a hevenyészett joggyakorlat vagy az alkalmi jogértelmezési cselek érvényesítése.
Maszol.ro

Varga Andrea történész felhívása a restitúció ügyében
Ismét közzétette két évvel ezelőtt megfogalmazott felhívását az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciójának közös rendezése ügyében Varga Andrea. A történész egy esettanulmánnyal is kiegészítette korábbi szövegét. Írását az alábbiakban közöljük.
Az alábbi szöveg több mint két éve íródott, időközben el is felejtettem, születése óta megjárta több magyarországi állami és közigazgatásban dolgozó felső vezető elektronikus postaládáját is. Nem gondolom, hogy érdemben bárki fantáziáját megmozgatta volna az alábbi felvetés, de hát az összefüggések nem mindig a kellő időben látszanak meg, s néha csupán megkésve mutatják érvény(esülés)üket…
Kezem közé került minapában az EMMI-Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 2013. július 24.-i, szerdai budapesti Országos Satószolgálaton keresztül kiadott közleménye, mely szerint: „A (magyar – V.A.) kormány támogatja a magyar közösségeket törekvéseik elérésében. Magyarország kormánya bármely kérdésben – így az egyházi ingatlanok rendezése ügyében – tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a határon túl élő magyar közösségek törekvéseit támogassa" – mondta július 24-én Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napján tartott panelbeszélgetésen.
Fontos, hogy az adott ország vezetése kellő alapot biztosítson az egyházak működéséhez, a szabad vallásgyakorláshoz – tette hozzá az államtitkár a Kós Károly-sátorban. Hangsúlyozta, hogy az egyházi ingatlanok rendezésekor türelemmel kell lennünk, Magyarországon 2011-ben, 20 év után sikerült lezárni a folyamatot”.
Az ország adott, a kellő alap ugyancsak, a türelemről nem is beszélve. Ami azonban nem áll, az a „sikerrel lezárt folyamat”…
Az elmúlt hónapokban személyes érintettségem miatt nem akartam elmondani véleményemet az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciós ügyében. Ugyanakkor köztudott, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés az egyetemesen elismert alapvető jogok közé tartozik (denial of trial vagy déni de justice). Ezekért kiállni nem csupán misszió, de felelősség is. Mégpedig közös, hamiskodás-mentes és morális felelősség.
Korunk Európájában, több mint két évtizeddel az 1989-es változások után, az egykori kommunista országok közül Románia maradt az egyetlen, amely ezidáig nem volt képes európai jogi normáknak megfelelően, törvényes úton rendezni a volt egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Míg a polgári demokratikus országokban, Nyugat-Európában a teljes oktatási rendszernek meghatározó részét alkotják a felekezeti iskolák, addig korunk Romániájában még az 1990 után kialakított vagy revitalizált magyar egyházi iskolai intézmények is többnyire jogfosztottak, tulajdonukból konstans módon kiforgatottak, állami szintű szabályozás és egyházi érdekű kezdeményezések összhangjának hiánya miatt lényegében mindmáig működésképtelenek. Nem utolsósorban éppen vagyoni helyzetük, állapotuk, s főképp pedig rendezetlen státuszuk okán.
Az állapotok változása és a román állam következetesen vonakodó, restitúciót nyíltan megnehezítő (vagy direkten ellenérdekelt) egyházpolitikai együttműködési szándéka miatt az alábbi indítványban európai rangú intézményi segítség igényét terjesztem elő annak érdekében, hogy Románia állami hatóságai juttassák vissza az egyházak birtokába mindazokat az ingó és ingatlan javakat, melyeket önkényesen elkoboztak tőlük.
Mi kell ehhez, első körben…?
1). Elsődleges célprogram az egyházi-felekezeti vagyonok leltárának elkészítése, ehhez szükséges kutatói bázis kialakítása, nemzetközi együttműködés megformálása és nemzetközi jogi normákat követő adatbázis felállítása, mely párhuzamosan kezeli a felmerülő ügyek tudományos háttéranyagát és elősegíti a jogérvényesítés sikerét.
2). E programcél harmonizálása az uniós kötelező érvényű ajánlásokkal, a nemzetközi konvenciókra épülő levéltári és adatnyilvánossági jogelvekkel, mindezeken túl a magyar kulturális örökség kezelésének állami garanciákra épülő védelmével, fejlesztésével, bővítésével és digitalizálásával is. A magyar államnak nem csupán saját történeti képe, állampolgárainak múlttudata okán, legalapvetőbb értéknormáinak fennmaradása szempontjából is kivételesen komoly szüksége van történelmi egyházainak folytonos szerepvitelére, feladatvállalására, kiváltképpen a határokon túli szférában. E feladattudat föltehetően nem hiányzik talán a politikai akarat szintjén, de hatástalan marad a határokon túli magyarság tudati, világnézeti, felekezeti önállósági és lelkiismereti szabadságának terében, főként nemzetstratégiai szempontból. És ez marad mindaddig, amíg érdemi, pontos, célirányos és jogi garanciákkal is alátámasztott leltár nem készülhet az elveszett /vagy éppen most elveszni látszó !/ egyházi vagyonok teljes lajstromával.
A felhívás és programos feladatvállalás célja nem választható el a motivációktól: kétségtelen, mert peres ügyirati anyag, eredménytelenül lefolytatott eljárások sora, szakmai vétségekkel terhes vagy jogi perfekcióval nem (vagy esetlegesen) ellátott kezdeményezések sorozata bizonyítja, hogy folyamatosan romló kondíciók veszik körül a magyar egyházi vagyonok visszaszerzésének folyamatát. A szaklevéltári ismeretek hiánya vagy a politikai érdekérvényesítés eszközeinek párhuzamossága, megkísérelt egyedi restaurációs játszmák elveszített esélyei jelzik azt, hogy érdemi feltárás (esetenként a nyilvánosság vagy a szakjogászi érdeklődés számára sem elérhető források megközelítési nehézségei okán) nem nélkülözhető ebben a változó feltételrendszerű jogérvényesítési folyamatban. Az adatok, források, dokumentumok, peranyagok, sajtóanyagok, ítéletek, peres vagy peren kívüli eljárási megoldások, a jogszabályok időbeli és érvényességi kondícióinak mint feltételeknek a nem kellő megléte nemcsak érvényteleníti az elszigetelt törekvéseket, de egymás ellen hangolja, a vetélytárs félnek is kiszolgáltatja az érdekelteket. Ennek egyetlen ellenszere lehetséges: prekoncepció-mentes helyzetfeltárás és jogszerűen érvényes érték-összeírás (vagyonleltár, hiányleltár, összehasonlító kimutatások, jogi és történeti dokumentáció) elkészítése.
Felhívásom tehát ezt a célt szolgálja a fentiek értelmében és arendezés elmulaszthatatlan felelősségének gondosságára hívja föl a figyelmet. Amíg még van erre ok és indok, esély és bizonyítható jogalap…
A felhívás kivitelezése nem épülhet az érdekelt egyházak, forráshiányos felekezeti és hívő-közösségek támogatására. Különösen akkor nem, midőn a partnerség és szolidaritás olyan európai kapcsolathálójáról van szó a szóbanforgó tét lényegét illetően, melyhez minden egyház kevés lenne önmagában. A kivitelezési program ezért a szociális párbeszéd európai normáihoz kíván igazodni, ennek jogi és együttműködési, esélyegyenlőségi és kooperációs feltételrendszerét követi. A felhívás megvalósítása tehát állami segítséget, forrástámogatást, intézményesítési megoldásokat, nemzetközi jogi és partnerségi felelősségvállalást igényel – nem pusztán remények, hanem kötelezettségek formájában. Ugyanakkor nem központosítás, nem egyvalamiféle „állami egyházügyi hivatal” ügyviteli felelőssége értelmében, hanem a tényfeltárás, adatbázis-felállítás, adatszolgáltatás, információs biztonság és adatvédelem alkalmazásával. E téren a felhívás komolyanvétele esetén a kormányzati információs biztos közreműködésének igénye is felmerül, amely egyazon célt, a partnerek kooperációjára épülő adatnyilvánosságot is szükségképpen garantálja a kutatások nyomán keletkező anyagok terén, de megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az ellenérdekelt felek kártékony hozzáférését.
Mind a felhívás kivitelezési célrendszerének, mind az érdekelt egyházak és felekezetek társadalmi motivációinak főszerep jut a megvalósítás interaktív és intézményközi jellegében. Ezért nem rendelhető immár fennálló nemzeti intézményhez /mondjuk felelős államtitkársághoz/ a törekvés, továbbá azért sem, mert ennek próbája már megvolt, mégpedig sikertelenül. Az adatokhoz való hozzáférés, az adatgazdák jogosítványai, a partnerségi kapcsolatok, a kutatási szakértelem, egyéni vagy csoportos érdekeltség és bürokratikus ellenállási attitűd folyamatos jelenléte ebben a szférában a legtöbb és legkezdeményezőbb egyházakat is háttérbe szorította, jogérvényesítési úton visszavetette, sőt bizonyos esetekben előzetesen is reménytelenné tette a jogos igények érvényesítésének esélyeit, vesztes helyzetet idézve elő a jogos érdekérvényesítés és jogorvoslat eseteiben is.
Hatékony jogvédelmet csakis hatékony lobbi-tevékenységgel érhet el az egyház (bármely egyház, s az egyházak társadalmi területe egyaránt). Ennek a kölcsönös tisztánlátáson alapuló (elektronikus adattár, hozzáférés, dokumentációk tükrözése, feltárt anyagok nyilvánossá válása), tervszerű programossággal elvégzett kutatómunka és érdekérvényesítés lenne elemi szintje. Nélkülözhetetlen ilyesmi létrehozásához olyan havi rendszerességű kiadvány (bulletin), amely a permanens tájékoztatás feladatát látja el felekezetközi és inter-religionális térben.
Háromhavonta (negyedévente) szükség lesz programkövető konferenciákat, szakmai vitákat, helyzetelemző egyeztetéseket is tartaniuk az egyházaknak, szükség esetén még gyakrabban, egészen az eredmények eléréséig. Felekezetközi huzakodás esetén ugyanakkor mindannyian és közösen rajtavesztenek, ez ma már világos.
Eltérő kényszerek között élünk, de közös céllal és még közösebb, híveinkkel együttes hátrányos helyzetben. Tudomásul kell vennünk és egymásban is tudatosítanunk kell: most, vagy pedig soha sem érhetjük el, amit jog szerint kívánunk, mert évről évre tapasztalhatjuk, hogy jogszabályok módosulása, ellenérdekelt partnerek kivételezett helyzetbe kerülése révén egyre nehezebben lesz érvényesíthető holnap, ami ma még esély volt.
Lehetséges, hogy ezután minden elévül és soha többé ilyen összefogási, érdekazonossági lehetőség nem lesz, mint most utoljára még talán van. Számos jogi kezdeményezés indult, eltérő módon és fórumon, viszont többek egyéni próbálkozása is alig volt elegendő ahhoz, hogy néhány ingatlan esélyt kapjon a visszaadásra – de csak néhány, az összesnek csupán csekély töredéke! Ennek jogi kerete csak a 2000-res években alakult ki részlegesen, de semmiképpen nem áttekinthetően, hanem alkalmi és esetleges sürgősségi kormányrendeletek formájában, és messze nem az egyértelmű és egységes szabályozás szellemében. Ugyanakkor a törvényesnek tetsző törekvések is javarészt megbuktak a partnerség hiányán, belső felkészültségen, bizonyítékok hiányán vagy a tárgyalófelek ellenérdekeltségén. Az európai rangú és korunk normáinak megfelelő törvényi szabályozás nélkül csak a „lekenyerezhetőknek” járó kiváltságosság osztogatása marad reményként, ettől azonban a többség elesik és végleg kárvallott marad. Tényleg véglegesen…!
Tudatosítani kell önmagunkban, egymásban, lehetséges és felelős partnereinkben is, hogy magyar tulajdon vész el, ha nem lép közbe a magyar állam – mégpedig nemzeti érték, kulturális örökség, európai vagyon, és még ráadásul egyházi is, vagyoni és morális, szimbolikus és történeti közjavak tömege.
Tudvalévően az egyházi vagyonok eltulajdonítása ellentétes volt a trianoni békeszerződés nem állami vagyonra vonatkozó rendelkezésével is annak idején – és mégis megtörtént, ami jogtalan volt.
A 2006-os egyházügyi törvény állam és egyház viszonyára vonatkozó 3. pontja kimondja, hogy az állam tiszteletben tartja az egyház belső szabályzatát és törvénykönyvét. Ilyen és ehhez hasonló módon kialakított állapotnélküliségek, képtelenségek szolgálnak alapul jogos követeléseink érvényre jutásánál, korántsem függetlenül attól, hogy mindez elfoszló, állagában romló állapotú vagyon, a határon túli magyar kisebbségek anyagi és szellemi javainak értékfoszlását, devalválódását vagy alkalmi kompromisszumok révén helyi cserealkuk esetlegességét eredményezi. Ezt a folyamatot kell közös szándékkal megakadályoznunk, közös tervek alapján átírnunk, ameddig még lehetséges.
A közös fellépés talaja egy közös projekt, közös és önkéntes csatlakozással, magyar védnökség alatt, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia stb. szakirányítási vezérletével, nemzetközi levéltári szabványok és normák iránymutatása mentén egy átfogó projekt megvalósításában mindazon partnerekkel (szponzoráció, nemzetközi levéltári szakmai szövetség, digitalizációs jogok és normák követése, stb.). Partnerségben lehet csupán kivitelezni mindezt, úgy, hogy nem szűnünk meg szem előtt tartani: a magyar és nemzeti történelem levéltári anyagainak, örökségének visszaigénylése mint ingó vagyon éppúgy része kell legyen céljainknak, mint az ingatlanok, törvények és intézmények előtti képviselet, mellesleg, jogszerű visszaállítása és/vagy kárpótlása mindannak, aminek elorzása a történelem kelet-európai sodrának egyik következménye volt. Románia monitorizálása csak igazságügyi szinten zajlott, azon belül is a korrupció tesztjével elsősorban. Elmaradt az Emberi Jogok Chartájának érvényesülési tesztje az egyházak ellen a vagyonjogi perek során lezajlott/elkövetett jogsértéseket illetően, amelyek ügyében még közösen fel kell lépnünk, bármely egyházakról volt is szó.
A fenti felhívás lényegében visszhangtalan maradt. Egyházak részéről éppúgy, mint állami hatóságok válaszadási és programtervezési célképzeteit illetően. Amiről anno ez a szöveg szólt, annak felszólító hatása lepergett az érintettekről. A veszteségek viszont időközben is jól látható módon szaporodnak. Erre szolgáljon példaképpen írásom második fele, mely esettanulmányi szándékkal, vagy tanúságképpen illusztrálhatja a zajló folyamatokat. Engedtessék a részletek közléséért az Olvasó megértő türelmét, s az Érintettek belátó bölcsességét kérni…
Egyes román nyelvű sajtóorgánumok az elmúlt hetekben a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság jelenleg is folyamatban lévő ügyei kapcsán fogant cikkeik által nap mint nap próbálnak a tárgyalást vezető bírókra nyomást gyakorolni.
Onisifor Ghibu (akinek volt neve akkoriban, s vállalta is!) mai utódai jól tudják, hogy errefelé a bírók és ügyészek általában nem erkölcsi elvekre, illetve morális tartalmat is hordozó jogelvekre építik döntéseiket. Főleg nem azokban az esetekben, ha az ügyre vonatkozó jogi előírásokat maradéktalanul alkalmazva a társadalom/közösség értékítéletével vagy erkölcsi felfogásával ellenkező döntést tudnának csak hozni... A jogi érveket ugyanakkor szívesen építik be nemjogi érvényű értelmezésekbe, jogiasított formátumú véghatározatokba vagy kereseti elutasításokba…
Tanulóleckeként leírom röviden ide illő huzavonámat a nagyváradi ügyészséggel:
2011 februárjában büntető feljelentést tettem a nagyváradi ügyészségen, melyben kértem, hogy a Prépostság tulajdonát képező Félixfürdőt használó céget tiltsák el az ingatlanok állapotát veszélyeztető magatartástól (a bontástól illetve építkezéstől), illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.
Azóta a cég vezérigazgatója ellen tett büntető feljelentésem nyomozati szakaszának irataiból kiderült, hogy noha a cég 2006-ben építkezési illetve bontási engedélyt kapott a Váradszentmártoni polgármesterségtől (ami ugyebár ellentétes a restitúciós törvénnyel, vagyis törvénytelen, bűncselekménynek bizonyul), mégsem történt/történik a károkozás megakadályozása vagy szankcionálása.
Merthogy „ha nincs kár, nincs bűncselekmény”. Hiszen mind az ügyészség, mind a bíróság azon a véleményen volt, hogy a cég a sajátját, a tulajdonában lévő szállodát bontotta le 2006-ban, a restitúciós folyamat kellős közepén – sőt, hogy érdekesebb legyen a helyzet –, alapfokon a nagyváradi bíróság a kérdéses szállodát visszaadta jogos tulajdonosának azzal, hogy az ingatlan ellenértékében pénzbeli kártérítésre jogosult... Persze azóta kiderült, hogy amikor alapfokon a rend visszakapta az ingatlant, a szálloda már nem állt lábon... Ehhez még hozzájön, hogy mind az ügyészség, mind a bíróság törvényesnek nyilvánította, hogy a cég a Prépostság visszaigényelt telkein több milliós értékű ingatlan-beruházást hajtson végre, építkezési engedéllyel, holott a restitúciós törvény tiltja az visszakért ingatlan megváltoztatását.
Persze az is lehet, hogy valamiképpen Bihar megye s azon belül is speciálisan Váradszentmárton kikerült a restitúciós törvény végrehajtási területi hatálya alól. Ellenkező esetben ugyanis a jogi szankciók körébe tartozna immár az ügy, s nem a sajtóközleményekben harsogható félretájékoztatás tárgya lenne…
Kérdem én, hol van ilyenkor a korrupcióellenes ügyészség figyelme és érdekképviseleti beavatkozása? – amelyik például a Mikó ügyben feltárta, hogy „közérdek ellen elkövetett hatalommal való visszaélés minősített formában, mivel az ingatlan értéke (ezért a károkozás is) rendkívül magas” (http://www.13020.ro/page/a-13020-as-dosszie-a-per), holott ez esetben is hasonló az állapot: a református egyház kormányhatározattal kapta vissza az érintett ingatlan-együttest, ugyanakkor nem bontotta le – meg lehet nézni, lábon álló ingatlanról van szó –, továbbra is oktatási intézményt működtet az ingatlanban, az alapítók akaratának megfelelően.
Lehet, hogy rajtam kívül mindenki tudja jogi miértjeimre a választ – de ezt bölcsen titokban is tartja. Az elmúlt három évben ugyanis számtalanul próbálkoztam logikus magyarázatot kapni az önmagamnak és a bíróságok előtt is feltett kérdéseimre, többek közt arra, hogy ki és mi, miként és miért vállalt nemzetközi kötelezettséget arra nézve, hogy garanciát várjon Romániától az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatására. A háttérhez érdemes tudni: megfogalmazódott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 176/1993-as Véleményezése Romániának az Európa Tanácsba való felvételi kérelmét illetően:
8. pont: „A Közgyűlés felkéri a romániai kormányt, hogy szolgáltassa vissza az egyházi tulajdonokat és biztosítsák egyházi iskolák alapítását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvi oktatására.” (Gunnar Jansson, Romániával foglalkozó Európa tanácsi raportőr jelentése 1997 áprilisából)
Egy másik nemzetközi dokumentum: Románia monitorizálását megszüntető 1123/1997-es Határozat. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 14-es pontjának IV. bekezdése kimondja:
„A Közgyűlés ezért nyomatékosan felkéri a román hatóságokat, hogy: módosítsák olyan értelemben az elkobzott és államosított javak visszaszolgáltatására vonatkozó törvényeket, az 1991/18. és az 1995/112. számú törvényeket, hogy azok a javak in integrum visszaszolgáltatását vagy ehelyett méltányos kárpótlást biztosítsanak.”
A meg nem valósuló visszaszolgáltatásra, vagyonátadásra, kompenzációs javaslatokra nem igazán lelem a magyarázatot. Jogtörténészként ugyanakkor sejtem, hogy ma is létezik az egykori K-vonal utódja, megmaradt a titkosan ügykezelt dossziék világa, továbbá a bíróságok részére küldött titkos jogalkalmazási utasítás, hogyan kell a különösen érzékeny kérdésekben eljárni. Hiszen, ha nem így lenne, akkor valószínűleg a Prépostság ügyeiben a iura novit curiaelve, vagyis „a bíróság ismeri a jogot” normája érvényesülne.
A „jog ismerete” persze lehet idő-függő, a jogelvek és európai joggyakorlat követésének igénye is a múló idő függvénye: „majd érvényét veszti” az igény, ha valahogyan (ügyesen) elrendezzük a kárigény és jogos követelés elutasítását, miközben az ingatlanok állagromlása vagy dózerolása odáig jut, hogy mintegy „okafogyottá”válik a visszaszolgáltatás érvényesítése.
Gyakorlatilag ezt szolgálja ugyancsak a jogi és törvényszövegekkel való ügyes manipulálgatás. Hiszen melyik román (főleg erdélyi) bíró ne tudná, hogy 1855-ben megszületett a magyar telekkönyvi rendelet leginkább eljárási szabályokat tartalmazott.
De ha valaki mégsem tudná, íme a részletek: az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a magyar telekkönyvi rendelet, valamint az Optk. telekkönyvre vonatkozó rendelkezéseit 1861 után is fenntartották, így elsősorban az Optk. azon anyagi szabályait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a telekkönyvi bejegyzettség, vagy annak hiánya, milyen magánjogi joghatást idéz elő.
Ennek megfelelően, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 145. §: „A jog és vagyon biztonsága s ezen alapuló közhitel (… ) végett az 1855-ik dec. 15-én a telekkönyvek tárgyában kiadott rendelet kiegészítésekkel hatályban marad.” 156. §: „(…) az osztrák általános polgári törvénykönyvnek mindazon határozatai, a melyek a telekkönyvi rendeletekkel egybefüggésben állanak, s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzésére vagy elenyésztésére alapul szolgálnak, az országgyűlés intézkedéséig hatályukat megtartják.”
Folytatólagosan a „telekkönyvi elbirtoklás” szabályát az Optk. 1467. §-a tartalmazta. „Ingatlanokra nézve az, a kinek nevére azok a telekkönyvbe bekebelezvék, minden ellenmondás elleni tulajdonjogot három év alatt birtokol el. Az elbirtoklás határai a beiktatott birtok mértéke szerint ítéltetnek meg.”
Magyarországon az „1888. márcz. 5-én 947. sz. a. kiadott igazságügy-miniszteri rendelet a törlési kereset határidejének megrövidítése és a megindítás szándékának bejelentése tárgyában” a szabályt az 1872. február 15-én hatályba lépett osztrák telekkönyvi törvény alapján az alábbiak szerint fogalmazta meg: a (közvetlen jogszerzőre történő átírást tartalmazó) telekkönyvi végzés kézbesítése esetén a tulajdonosnak a kézbesítéstől számított 60 nap alatt be kell jelenteni és 6 hó alatt meg kell indítania a „kitörlési” pert a további jóhiszemű jogszerzők ellen. Amennyiben kézbesítés nem történt, a kereset 3 éves jogvesztő határidőn belül indítható meg. A közvetlen jogszerzővel szemben a pert az általános elévülési idő, 32 év alatt lehet megindítani. Magyarországon a joggyakorlat az osztrák szabályozással szemben a harmadik személy jóhiszeműségét erőteljesen beszűkítette azzal, hogy a jóhiszeműséghez nemcsak a telekkönyv megtekintését, hanem a birtokállapotról való meggyőződést is megkívánta.
A fentiekre való tekintettel, a 1866-ban a „Szent István első vértanuról czimzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” mint eredeti tulajdonos (primus) került bejegyzésre az 1866. évi XXIX. Törvénycikk bejegyzési jogszabályi elv alapján a Váradszentmártoni telekkönyv B1 lapján.
Vajon a telekkönyvi jogi szabályozás és rendelkezései mitől „évülnek el” az újságírók emlékezetében, a jogi közgondolkodásban vagy a felekezetpolitikai érdekképviselet érvtárában…? S „elévülnek-e” annyira, hogy immár az autentikus nyelvtani, grammatikai, rendszertani, történeti, jogszabályi értelmezés szerint az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusára vonatkozóan lehet telekkönyvi rektifikációval tulajdont szerezni?
Hiszen, az anyagi jog előírásai alapján csak „az okiratba foglalt megállapodáson alapuló bejegyzés keletkezteti a megállapodáson alapuló dologi jogokat”, „az érvényes megállapodást korporáló okirat nélkül bejegyzett dologi jog nem keletkezik”.
Továbbá az is köztudott, hogy a magyar jogi hagyományok mindig is védték az eredeti tulajdonos érdekeit. Ha mai tulajdonról, mai érdekekről, intézményi vagyonról volna szó, akkor ki és miért mondana le arról, hogy történeti hitelességgel igazolható tulajdonát a magáénak tudhassa, védelmezhesse, közhatalom előtti bejegyeztetését szavatoltnak láthassa…?
Manipulációról szóltam az imént. Nem ok nélkül. Ugyanis 1936-ban a premontrei rend nagyváradi gimnáziumának épülettömbjét, telekkel (3159 tulajdoni lap) illetve váradszentmártoni (Félixfürdő) (1 tulajdoni lap), melyet a Rend a telekkönyvi nyilvántartás bevezetése óta (1866) háborítattlanul bírtokolt, Onisifor Ghibu csendőri kísérettel, egyoldalúan a nagyváradi telekkönyvi bíróságon az 1866-ban eredeti felvétel alapján felevett telekkönyv BI lapján a „Jászói premontrei rend mint nagyváradi hegyfoki prépostság” nevét román államra „javította” az 1855. december 15-ei magyar telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával az 1936. augusztus 22-én kelt 7818/1936 illetve 6611/1936 végzés alapján.
E bejegyzések ellen három fellebbezés történt a váradhegyfoki premontrei rend, illetve a jászóvári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében. A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én a 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta Onisifor Ghibu „javítását”.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és legfőbb rendfőnökük külföldön él.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, amelyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő.
1939-ben a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a máig be nem fejezett jogi eljárástfelfüggesztették.
A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre. A román egészségügyi minisztérium képviselője (a négyes bizottság 1939. december 7—8-án megtartott ülésein) azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
Köztudott, hogy 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéssel Észak-Erdély, és ezen belül Nagyvárad illetve Váradszentmárton újból Magyarországhoz került, hiszen államutódlás, illetve határmódosítás esete állt fenn. A határmódosítás, a román és a magyar állam második világháború utáni viszonyának története, a szervezett szocializmus korszakának egyházpolitikai ballépései és egyház- vagy hitellenes históriája újabb értelmezés-történet részei (lehetnének és kellene legyenek).
Az egyházi tulajdonok kérdése azonban, beleértve a jog szavatolta tulajdonhoz való viszonyt, a kisebbségi jogérvényesítés szempontjait és a felekezetválasztási szabadságjog emberi jogi garanciáit – nem politikai „engedmények” vagy alkuk témakörei, nem politikai napirend tárgyai. Egyetemes, vagy éppenséggel európai normák, uniós tagság feltételeként szabott normatartás, tulajdonjoghoz való viszony és respektus kérdései inkább, amelyek között nem kaphat helyet a lapos vádaskodás, a hevenyészett joggyakorlat vagy az alkalmi jogértelmezési cselek érvényesítése.
Maszol.ro

Fehér barátok kálváriája
Az első hazai premontrei monostort Váradhegyfokon, a mai Nagyváradon alapították még Szent Norbert életében. Ő 1080 körül született az északnémet-holland határ közelében, Genep várura fiaként. Életrajza látványos, pálfordulás-szerű megtérésről tudósít, amely után felszentelt papként szeretett volna élni xanteni kanonoktársaival, akiket azonban nem sikerült visszafordítani az eredeti szigorú kanonoki életformához. Ezért a pappá szentelése előtti napon minden vagyonát szétosztotta, majd a pápa engedélyével mezítlábas, darócruhás vándorprédikátor lett. Hat év után első követőjére, Hugóra bízta Prémontrét, mert magdeburgi érsekké választották, a rendje pedig rohamosan elterjedt Európában.
Az Árpád-korban a „fehér barátok” 40 monostorban szolgálták a magyar népet imádságukkal, lelkipásztori és hiteleshelyi (közjegyzői) tevékenységükkel. A 18. században, II. József rendeleteit követően a magyar premontreiek rendjük fennmaradása érdekében a ciszterekhez és a bencésekhez hasonlóan iskolák fenntartását is vállalták, jelentős pedagógiai tevékenységet folytattak. Trianon után a Nagyváradhegyfoki Premontrei kanonokrend egyházi vagyona is Romániához került.
Ghibutól a felfüggesztésig
A kanonokrend egyházivagyon-restitúciós pereinek jogtörténeti összefoglalóját Onisifor Ghibu egyetemi tanárral kell kezdeni, aki röpirataiban és előadásaiban már 1923-ban megkezdte az erdélyi katolikus egyház elleni harcot. Gyakorlati sikereket azonban csak 1931-ben, Nicolae Iorga miniszterelnöksége alatt tudott elérni, amikor programjához híven az erdélyi római katolikus egyház státus ingatlanjainak a román állam javára való megszerzése melletti nyílt állásfoglalásra bírta rá a román kormányt.
Az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusa alapján, helyesbítés/rektifikáció címén a kolozsvári hatóságoknál ingatlanokat írtak át a román állam javára. A piarista épülettömb a közoktatásügyi minisztériumhoz került, egyéb kolozsvári és Kolozs megyei ingatlanokat pedig atanulmányi alap javára játszottak át, a bejegyzés szerint „a román állam kezelésében.” Az erőszakos telekkönyvi átírások látszólagos jogalapja az volt, hogy a román törvények értelmében az erdélyi katolikus státus „nem rendelkezik jogi személyiséggel”, így Romániában ingatlanok tulajdonosa sem lehet.
Az 1866-ban rögzített eredeti beírás szerint a váradszentmártoni telekkönyv lapján „Szent István első vértanúról címzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” került bejegyzésre eredeti tulajdonosként. Onisifor Ghibu 1936-ban, csendőri kísérettel, a premontrei rend Nagyváradi Gimnáziumának épülettömbjét és telkét az augusztus 22-én kelt 1936/7818., illetve a 1936/6611-os végzés alapján a román államra testálta. Az önkényes bejegyzések ellen a váradhegyfoki és a jászóvári premontrei rend, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében három fellebbezés történt. A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én jóváhagyta Onisifor Ghibu „javítását”, és a telekkönyvi bejegyzéseket. A nagyváradi törvényszék második fokú végzésében (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek. A román bírósági szerint a világegyház szerzetesrendjének nem ismerhető el a jogi személyisége, mivel Románia határain kívül is vannak szervezetei, és legtöbb rendfőnökük külföldön él.
A Szentszék 1938-ban erélyesen tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött 1927-es konkordátum értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön is jogi személyek, és a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, ugyanakkor meg kell őrizni eredeti rendeltetésének megfelelően. A román külügyminisztérium kérésére 1939-ben a bukaresti semmítőszéken a máig be nem fejezett jogi eljárást felfüggesztették. A Szentszék és a román kormány tárgyalásai nem zárultak le, ugyanakkor megjelent egy rendelet, amelyben kimondták, hogy valamennyi ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztenek, és egyenként vizsgálják meg azokat.
Újraállamosítás
A második bécsi döntés után a magyar kormány miniszteri rendelkezésben kimondta, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta. 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés után a Szatmár-nagyváradi Egyházmegye a régi egyházmegyei határok keretében kettévált: ismét teljesen különálló, a püspökök személyében is elkülönített egyházmegyét alkotott, amelyekhez a bécsi döntés előtti, Trianon utáni magyarországi apostoli adminisztratúrákat is visszacsatolták. A Nagyváradi Egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi kollíziós magánjog követelményét alkalmazta. A magyar országgyűlés október elején fogadta el az 1940. évi XXVI. törvényt, amely „A román uralom alól felszabadult keleti és erdélyi országrészeknek a Magyar Szent Koronához való visszacsatolásáról és az országgal történő egyesítéséről” rendelkezett.
Az észak-erdélyi területek visszacsatolásával kapcsolatosan a magyar kormányzat a törvényhozás további rendezéséig megtehette mindazokat az intézkedéseket, amelyek a visszacsatolt terület közigazgatásának, törvénykezésének, közgazdaságának és általában egész jogrendszerének az ország fennálló jogrendszerébe való beillesztése érdekében szükségesek voltak. Mindaddig, amíg a törvényhozás vagy a visszacsatolási törvényben kapott felhatalmazás alapján erről a miniszterelnök másként nem rendelkezett, Észak-Erdélyben az 1940. augusztus 30-án érvényes jogszabályok maradtak hatályban, kivéve azokat, amelyek az állami főhatalom változása következtében nem voltak alkalmazhatók.
A második világháború után a Groza-kormány az 1945/260-as számú törvényében érvénytelenítette a magyar kormány által hozott valamennyi, a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítására vonatkozó határozatot. A nagyváradi premontrei gimnáziumot – ma Mihai Eminescu Főgimnázium – az 1948/ 176-os dekrétummal államosították. A Premontrei Rend tulajdonában lévő Félixfürdőt 1948. november 28-án államosították újra.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szekus módszerekkel ijesztgetik az egyházakat?
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
November hetedikére napolta el a bíróság azt a tárgyalást, amely évek óta egyre csak húzódik a váradhegyfoki premontrei rend és a váradi önkormányzat között az egykori premontrei gimnázium visszaigénylése kapcsán - tudtuk meg tegnap Fejes Rudolf Anzelm prépostprelátustól.
Az évszázados hagyományokkal rendelkező szerzetesrend hosszú évek óta harcol saját, a kommunizmusban elkobozott, államosított vagyonáért, és mint megtudtuk, mostanában egyre több furcsa, a bolsevik terror módszereire emlékeztető kellemetlenség éri mind a rend tagjait, mind azokat, akik mellettük állnak a pereskedésben. A premontrei szerzetesrendnek amúgy több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdőn, Püspökfürdőn és Váradszentmártonban), amelynek tulajdonjogát érvényes dokumentumokkal tudják is bizonyítani, azonban az elmúlt hónapok során nyilvánvalóvá vált, az egykori tulajdonosok bizonyítékát a román törvényhozók nem akarják figyelembe venni. A váradhegyfoki premontrei rendnek jelenleg tizenkét visszaigénylési pere van folyamatban.
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
Az egyik ilyen, évek óta húzódó visszaszolgáltatási ügy az Úri (ma Roman Ciorogariu) utcában levő egykori híres premontrei gimnázium, a mai Mihai Eminescu Főgimnázium épületének visszaigénylése. Az impozáns iskolát az önkormányzat nem akarja visszaszolgáltatni, s beletekintve a hosszas pereskedés kétségtelenül meghökkentő részleteibe, kiderül, hogy a történelemhamisítástól kezdve, a kommunista diktatúrában hozott szabályokra való hivatkozásig, semmitől sem riadtak eddig vissza, hogy a magyar szerzetesrendtől elrabolt épületet megtartsák. A helyi román bulvármédia pedig sajtóetikát és emberi jóérzést mellőzve gusztustalan és valótlanságoktól hemzsegő cikkekben támadja magát a rendet, a magyarokat, a főapátot, illetve azokat a jogi szakértőket, akik a gimnázium visszaszerzésében kollaborálnak az egyházzal.
Úgy tűnik, jogilag elfogadható érvek híján a megfélemlítés és lejáratás kommunista örökségét sem vetik meg az önkormányzat Szociálliberális Szövetséghez ( USL) tartozó vezetői, így eshet meg egy EU-tagállamban, hogy a rend megbízott jogászát megtámadták a nyílt utcán, amikor az levéltári kutatásokat akart végezni, majd ordenáré hangvételű cikkeket írtak róla az egyik helyi bulvárlapban. Tegnap megtudtuk, a váradhegyfoki premontrei szerzetesrend feljelentést tett a Bihoreanul nevű hetilap ellen, melyben olyan cikkek jelentek meg a közelmúltban a rendről, illetve a folyamatban levő perekről, melyek nemhogy kimerítik a becsületsértés fogalmát, de köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Többek között olvasható a lapban, hogy a rend végérvényesen elvesztette a félixfürdői ingatlanokat tárgyaló perét, és ez - mint a főapát elmondta - azért is hamis állítás, mert még csak nem is volt tárgyalás erről. Hogy honnan szedte a cikk írója ezt az állítását, esetleg előre közölték vele a majdani per előre meghozott döntését valami titkos(szolgálati) fülesek, egyelőre nem derült ki. De az is előfordult már, hogy egy-egy tárgyalás közeledtével sötétített ablakú autók kezdtek el ácsorogni a váradi premontrei rendház mellett, valakik árgus szemekkel figyelték, figyelik a főapátot, illetve a hozzá betérőket.
Feltámasztott kommunista paktumra hivatkoznak
Erről a perről tudni kell, hogy évekkel ezelőtt a szerzetesrend a bíróság elé terjesztett olyan bizonyítékokat, amelyek egyértelműen igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni, mivel a rektifikáció jogi fogalma kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyházéból állami tulajdonba (kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül) egyszerűen törvénybeütköző. A per során kiderült, a váradi önkormányzat végül is semmivel nem tudta megcáfolni azt, hogy a gimnáziumépület a premontrei rendé, csupán azzal a gyanús kiadvánnyal, amelyet az egykori, szélsőségesen nacionalista-vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu írt, aki több magyarellenes megnyilvánulása mellett különösen hírhedtté vált azáltal, hogy a magyar történelmi egyházak vagyonait gátlástalanul átjátszotta a román kommunista pártnak. Az Ilie Bolojan vezette váradi önkormányzat ezt az irományt akarta eleinte dokumentumértékű bizonyítékként állítani a bíróság elé, azonban a pereskedés során kiderült, a vasgárdista víziókat felsorakoztató "remekművet" még a román törvényhozás sem tekinthette hitelesnek, hiszen azt annak idején pont a román királyság egykori jogászai nyilvánították semmisnek. Bolojanék ezt követően újabb hajmeresztő érvelésekkel álltak elő, többek között azzal, hogy a premontrei gimnázium sosem volt a váradi premontreieké, ugyanis az a francia forradalom idején csehszlovák (!) tulajdonba került, s mivel a kommunista érában, 1961-ben Románia és Csehszlovákia kommunista vezetői megállapodtak, hogy egymással szemben semmilyen követelésük nincsen, így a gimnáziumot sem lehet visszakérni. A több mint bizarr érvelés kiókumulálóit, úgy tűnik, cseppet sem zavarja, hogy azóta nemcsak a kommunista párt szűnt meg hivatalosan, de Csehszlovákia is felbomlott. Ezzel a laikus szemmel is nevetséges érveléssel azonban egyből kiviláglott, hogy a Ghibu-féle telekkönyv-átírásoknak soha semmi jogosultságuk nem volt, noha eddig az önkormányzat erre hivatkozott. Ezzel párhuzamosan nyilvánvaló lett az is, hogy a premontreiek már 1937-ben fellebbeztek Ghibu telekkönyv-módosítása, azaz hamisítása ellen, és ennek az ügynek a tárgyalása azóta sem ért véget, noha 1958-ig rendszeresen küldtek idézést a rendnek, amely akkor éppen be volt tiltva Romániában, így semmiképpen nem jelenhetett meg a bíróság előtt. Az 1937-es fellebbezés tehát nem évült el, mivel Románia csatlakozott az EU-hoz, a hasonló eseteket szabályozó jogharmonizáció szerint folytatni kell a pert, Európa legrégebb óta húzódó perét. Ha minden jól megy, nem történik újabb halasztás, november elején folytatódik Európa legrégebben húzódó pere. Hogy addig - titokzatos megrendelésre - hány magyarellenes és egyházgyalázó cikk jelenik még meg, és hány sötét ablakú "nosztalgiaautó" fog álldogálni "véletlenül" az Úri utcai rendház előtt, nem tudhatjuk. Mint ahogy azt sem, hogy a nemzetközi fórumok előtt is ismeretes furcsa romániai egyházi ingatlanügyek mikor fognak végre megoldódni, hiszen vitathatatlan, hogy amíg a kommunisták által elrabolt vagyonok nem kerülnek vissza egykori jogos tulajdonosaikhoz, addig nem beszélhetünk arról, hogy Romániában megszűnt az egykori vörös diktatúra és demokrácia van.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újabb halasztás a 77 éves perben
Újabb halasztást rendelt el szerdán a bukaresti legfelsőbb bíróság a nagyváradi székhelyű Várhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság immár 77 éve zajló, jogerősen soha be nem fejezett telekkönyvi törlési perének felülvizsgálati kérelmében.
A prépostság, mint beszámoltunk, az elveszett ügydosszié pótlását, vagy amennyiben az nem lehetséges, úgy a 1936-ban kezdődött per alapfokon történő újratárgyalását kéri, hiszen az annak tárgyát képező területek és ingatlanok tulajdonjogának tisztázása kulcsfontosságú a szerzetesrend restitúciós pereiben. 1936-ban ugyanis, az akkori tanügyminisztériumi megbízott, Onisifor Ghibu önkényesen átíratta a tanítással foglalkozó premontreiek több váradi, szentmártoni és félixfürdői tulajdonának telekkönyvi papírjait a román államra. Bár az egyházi rend már akkor megtámadta a váradi bíróság erre vonatkozó jóváhagyását, az ügy végül 1938-ban akadt el a legfelsőbb bíróságon. A most hatályon lévő törvények pedig csak az 1945 után államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkoznak, a joghatóságok pedig figyelmen kívül hagyják, hogy a kommunizmus idején a premontreiek vagyonát gyakorlatilag újraállamosították. Az ingatlanok visszaszolgáltatását megtagadják a premontreiektől, mivel az említett telekkönyvi papírokon az állam szerepel tulajdonosként.
Csakhogy Ghibu annak idején a ’34-es levéltári kutatásokra kapott engedély alapján írta alá a telekkönyvi rektifikációt, holott erre nem terjedt ki a felhatalmazása. Varga Andrea, a premontreiek jogi képviselője szerint ilyen körülmények között a vitatott dokumentum eleve érvénytelen, ám ennek tisztázása érdekében most kedden az igazságügyi minisztériumhoz fordult jogértelmezési kérelemmel. A szaktárcának harminc nap áll a rendelkezésére, de addig is jövő csütörtökön a legfelsőbb bíróság újra napirendre tűzi a telekkönyvi törlési per felülvizsgálati kérelmét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Hírsaláta
ELSZOCIALISTÁSODOTT AZ RMDSZ. Azonkívül, hogy néhány, már klasszikusnak tekinthető politikai célért harcol az RMDSZ – mint az anyanyelvhasználat, autonómia, kétnyelvű feliratok –, a szövetség nagy energiát fektet a Korrupcióellenes Hatóság és Ügyészség (ANI, DNA) tevékenységének akadályozásába. Ismert, hogy nem egy RMDSZ politikusnak gondja van: egyesek ellen kivizsgálás folyik, másokat már el is ítéltek.
Az RMDSZ céljai és a magyar lakosság szükséglete közel sem fedik egymást, s bizonyára a választók sem örülnek, hogy politikusaik egy része a nagy korrupciós botrányok szereplője. Ráadásul az RMDSZ egyre inkább a szocdemek felé csúszik. Kinek szeme van, látja, már-már köldökzsinórral kötődnek egymáshoz. Elképesztő, milyen mélyre jutott az elmúlt években az RMDSZ, s egész rendkívüli, hogy vezetői csapdába kényszerítették választóikat, kiknek, ha ebből ki szeretnének kerülni, le kell mondaniuk egyik karjukról. A Kelemen Hunor vezette RMDSZ ugyanis semmiben sem különbözik Ponta szociáldemokrata pártjától. Csakhogy, ha egy magyar úgy dönt, hogy többet nem szavaz a korruptak szövetségévé alakult RMDSZ-re, az a gondolat nyomasztja, hogy kisebbségi érdekeit a jövőben senki sem képviseli. A tehetetlenségi erő abból a romantikából is fakad, melyet a magyarok az RMDSZ politikai jelenlétébe fektettek. De a magyaroknak tudniuk kell – írja az ellenzéki România liberă szerzője –, csak a haladó román politikai erőkkel összefogva javíthatnak sorsukon.
BABA NOVAC ÉS A MAGYAROK. Az önkormányzat alkalmazottjai helyezték vissza a magyarellenes feliratot a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatára, erről már novemberben nyilatkoztak, és meg is rendelték a betűket. A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.” A kolozsvári Baba Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 180 centi magas, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt. A Mihai Viteazul seregében kapitány Baba Novacot az erdélyi országgyűlés árulás miatt ítélte halálra. Kolozsváron a főtéren máglyán megégették, majd a Szabók bástyája előtt holttestét karóba húzták. (Krónika)
PALAGÁZKUTATÁS ÉS -KITERMELÉS ELLEN TÜNTETTEK. Váradszentmártonban, a Félixfürdőt és Püspökfürdőt közigazgatásilag magában foglaló településen a hétvégi tiltakozás alkalmával több száz helyi lakos, panziótulajdonos és Bihar megyei politikus feszítette ki a „Nem a hidraulikus repesztésre” feliratú transzparenseket. Elfogadhatatlannak tartják ugyanis, hogy a kormány korábban rábólintott az Országos Ásványkincshatóság és az orosz Gazprom leányvállalatával, a szerb NIS Petrommal partnerségben álló kanadai East West Petroleum Corporation közötti megállapodásra, amelynek értelmében a kőolajipari társaság próbafúrásokat, talajkutatást és esetleges kitermelést is végezhet a térségben. „Le a prefektussal! Népszavazást akarunk!” – skandálta a tömeg, utalva arra, hogy Claudiu Pop, Bihar megye kormánymegbízottja megtámadta a bíróságon azokat a helyi tanácsi határozatokat, amelyekkel népszavazást írtak ki a témában. ( Ziare.com)

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román-magyar barátságért sörözgettek Kolozsváron
Első alkalommal találkoztak szerdán délután Kolozsváron a román-magyar megbékélésért működtetett MaghiaRomânia blog szerkesztői az olvasókkal, hogy ismerkedjenek, szabadon beszélgessenek egymással.
Az eseményen a blog két szerkesztője jelent meg, az alapító Sever Miu Olahus és Szilágyi István BurePista. Az eredeti elképzelés szerint az érkezők sorsot húztak, hogy ki mellé üljenek, ez azonban értelmetlenné vált, hiszen a mintegy húsz érdeklődő többsége magyar volt.
Hasonló találkozót már szerveztek a román fővárosban azzal a céllal, hogy minél több olvasóval személyesen is találkozzanak, hamarosan ugyanis komolyabb megmozdulásokra is számíthatunk a részükről. Erről Sever Miu beszélt a maszol.ro-nak, aki azt is elárulta, nonprofit szervezet alapítására készülnek, de hogy ez mikor valósul meg – és hogy mit jelentenek a komolyabb akciók – nem osztja meg a publikummal.
Tervezik, hogy a közeljövőben több városban szerveznek hasonló találkozókat, emellett a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet Félixfürdőre hívta őket, augusztusban pedig egy székelyföldi táborban beszélnek magyarországi és helyi magyar gyerekeknek a két nemzet békés együttéléséről.
A blog egyébként jelenleg szünetel, de hamarosan folytatják. Idén öt éves lesz a MaghiaRomânia, a mutatói jók, a Facebook-követők száma 3500 fölött van. A szerkesztők száma és szórása is figyelemreméltó, van aki Németországból, más Finnországból ír, de magyarországi és spanyolországi kollégájuk is van. maszol.ro

Napló helyett jegyzőkönyvek
A fenti címmel küldött írást szerkesztőségünknek Varga Andrea jogtörténész, a váradhegyfoki premontrei prépostság jogi képviselője a rendnek a román állam ellen folytatott tulajdonjogi pereiben. A „Válaszféle Magdó János kolozsvári főkonzulnak” alcímmel ellátott írást teljes terjedelmében közöljük.
„A romániai magyar egyházi tulajdonok (még a kommunista, vagy az előtte való román állam által elkobzott) egyházi tulajdonai (Félixfürdőtől az egykori premontrei tulajdonú Gimnáziumig, ingatlanok és telkek sorától a kulturális örökség elorzásáig) az elmúlt 17 évben folyamatos pereskedés tárgyai.
A Bihari Napló is számos esetben nyilvánosságot adott ennek a történeti ténynek, továbbá a több ízben megsérülő független igazságszolgáltatás eseményeinek, a bírákra nehezedő nyomás, a pártatlanságot nevetségessé tevő eljárásmódok, az időhúzás és bürokratikus akadálykergetés egész látványos folyamatának is. Ebben a helyi, de korántsem csupán apátsági vagy egyházi vagyon-visszaigénylési processzusban nevet és hangsúlyt kapott már helyi polgármester, nemzeti vagy titkosszolgálati levéltárban elérhető történeti dokumentum, egyházi és jogi alkuképesség, ócsárló sajtó, fenyegetés és bántalmazás, zaklatás és megfélemlítés, köztörvényes rombolás és történelemhamisítás egyaránt… Ami nem kapott hangsúlyt, sőt, néma közszereplő funkciót vállalt a (javarészt magyar vagy magyar érdekeket megjelenítő) tulajdonok jogos visszaszerzésében, uniós állásfoglalások érvényre juttatásában, az éppen a magyar kulturális és külpolitikai képviselet volt.
Egyértelművé vált, hogy aki nem rendelkezik lőfegyverrel vagy definíciós joggal, politikai nyomásgyakorlás vagy direkt befolyásolás jogtalan eszközével, az nem lehet jogszerű eljárásra jogosult, sem helyreállító ítéletre esélyes. Bebizonyosodott, hogy a magyar (kulturális vagy pártpolitikai) külképviselet érdeke talán bizonyos látszatok fenntartása is lehet (évfordulós ünnepségek, díjak adományozása, elismerések vagy pártpolitikai támogatások kiporciózása akár), de a nemzetközi kapcsolatokban elvszerűnek minősülő, kulturális diplomáciában alapszintű egyeztetést igénylő partnerségben, érdekegyeztetésben vagy alkuképességben semmi érdemi nem történik az elmúlt másfél évtizedben. Történnek kísérletek, melyek efemer, alkalmi, s ezért szónoki gesztusok helyett vagy mögött rejtenek talán hosszabb távú, kizárólag a kiérdemesültek számára kedvező szabályozást figyelembe vevő célok, de ezek sem egyértelműek, nem vitaképesek, és nem is hatékonyak.
Nem történtek viszont kísérletek arra, hogy a „hősi magyar múlt” visszaállítási kísérletei mellett (melyek idején, példaképpen az 1923 és 1939 között a Romániából kitoloncolt és meghurcolt premontrei rendtársak sorsáért akkoriban megszólaló kormányzat legfelső szinten kezelte a korszak sérelmi eseményeit!), napjainkban is szülessen érdemi kezdeményezés, amely a jogtalanság nehezményezését kormányközi egyeztetéssé, jogvitává teszi.
Ha van is köztársasági elnök, aki személy szerint is a csornai premontreieknél készült föl sikeres és szorgalmas életvitelre, átvehette a megyés püspök kitüntetését is (http://www.csornai-hirhatar.hu/hirek/csorna-diszpolgarava-avattak-ader-janost), hívő mivoltában és intézményének működésében sem volt soha figyelemmel a jogi csűrcsavarba csomagolt nagyváradi állapotokra. Nem lehetne véletlenül sem ráfogni a magyar diplomáciára, hogy közbenjárt volna a jogszerű eljárás végigvitele érdekében, mint ahogy ezt tette és teszi a Mikó-ügy esetében. Ha anyagi vagy intézményi háttérrel támogatta volna a nagyváradhegyfoki premontrei rend megmaradását, ha nem csupán a váradhegyfoki prelátust kívánta volna 2014 februárjában bádogkereszttel megajándékozni (ráerősítve ezzel a román média-toposzra, hogy a váradhegyfoki premontrei rend a magyar irredentizmus előretolt helyőrsége 1920 óta…), akkor már régen uniós jogsegélyt hajtottak volna föl, már régen jegyzéket váltottak volna, s nem halogatva vagy hanyagolva a perek jogszerű vitelét, arra játszva, hogy majd Strasbourg mindent elrendez…
Holott a „minden” a jogszerűségen legalább annyira múlik. A napló-értékű külügyi levelezésen azonban kevesebb, mint a jogi dokumentáción, melyet egyedül kell beszerezzen a prépostság (magától a Teremtőtől megformált alapító okiratot is), egyedül kell megküzdjön évek óta a harsogó helyi román sajtóval, a templomrongálókkal, a harsogó román újságírókkal, a Hivatal packázásaival, a széttagolt telekkönyvi és jogképviseleti ügymenettel, az időhúzásra és állagromlásra játszó cselezésekkel. A román legfelső bíróság 2013. októberi jogerős végzése szerint a premontrei perek nem értek véget 1936 óta, a félig megnyert ügyet azonban a magyar külügy, főkonzulon keresztül most önkörébe vonni látszik, elfogadva, hogy veszíteni kell, s akkor majd a strasbourgi ítélet lesz a végső… Még azt sem látják át a mai külügyérek, hogy fél vagy másfél évtizednyi jogi eljárási folyamat nem játszható át kiemelten megfizetett új ügyvéd kezére, aki nem jártas a jogtörténeti és levéltári forráskutatásban, s nem valamicske „hatalmi mutyi” a tét, hanem egy 73 éves per, magyar kisebbségi nemzeti érdek, római katolikus egyházi vagyon, szakrális tulajdon a kockáztatott érték. Ez pedig „nem eladó”, sem feljegyzések, sem sugallatok, sem szimbolikus lekenyerezések révén.
A premontrei peres eljárás folytatódik, a katolikus értékmentés is. A magyar külügyi reakciókészség, a kultúrdiplomáciai érzék ugyanúgy lesre fut (vagy erre játszik leginkább), mint a privát haszonszerzésre vágyakozó helyi ügyeskedés, a hivatali hatalom előnyével beavatkozó apparátusi törekvések, vagy a teret nyerni próbáló ortodoxia. Jogérvényes eljárás, jegyzőkönyvek mértékadó volta és a jogszerűség követelménye még abban a Romániában is érvényre tud(hat) jutni, ahol a jogi képviselőt utcán bántalmazzák (2012. október 17.), a bíráskodási folyamatot ellehetetlenítik, a bírákat befolyásolják, a mindenféle feljegyzéseknek intim teret adnak. Ebben hinni és ennek érvényt szerezni láthatóan nem magyar külügyi érdek, hanem a hívők közösségének és képviseletének maradék eszköze. Mindezek pedig naplóba róható folyamatok, a jelen históriái.”
Varga Andrea jogtörténész
(1956-os román levéltári kutatásaiért 2008-ban megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét)
erdon.ro

Honnan került el ilyen sok "választási turista"?
Az államfőválasztás első fordulójában 1 126 284 személy szavazott pótlistákon. A „választási turizmus” ilyen méreteket még soha nem öltött, ráadásul novemberben, amikor a vakációzó kirándulók száma is jelentsen megcsappan. Érdekes az is, hogy a „különlistások” zöme a Szociáldemokrata Párt hívének bizonyult, legalább is voksai alapján.
Országos átlag: kilenc százalék
A „különlistás” voksolók csaknem 9 százalékát jelentik a november 2-án választói jogával él 9 723 232 személynek. Abszolút értékben kifejezve a legtöbben Kolozs megyében szavaztak pótlistákon. A szociáldemokraták „kolozsvári csoportja” ezek szerint jól működött, hiszen csaknem 52 ezer személy voksolt pótlistákon.  39 518 „különlistás” szavazójával Ilfov megyei is „jól teljesített”. Temes és Iaşi megyében több mint 43 ezren szavaztak ily módon, Dolj megyében pedig több mint 32 ezer, Olt megyében pedig 28 ezer személy nem szerepelt a rendes választói listákon. Vâlcea és Teleorman megyében több mint 21 illetve 20 ezer, Giurgiu, Mehedinti, Gorj, Călăraşi megyében pedig 16 ezer személy került pótlistára.
Néhány megyében az országos 9 százalékos aránynál jóval magasabb értékek is voltak; így például Ilfov megyében csaknem 20, Kolozs megyében több mint 15, Giurgiu megyében pedig közel 15 százalékos volt az arány, Temes megye pedig csupán fél százalékkal maradt le a dobogóról.
„Turistaözön” – jelentéktelen falvakban
Fölöttébb érdekes dolog az is, hogy a nagy egyetemi központok vagy gazdaságilag fejlett övezetek, városok mellett a pótlistán voksolók jelents hányada apró településeken szavazott, ahol nincsenek diákok, illetve ingázók, és amelyek még idegenforgalmi szempontból is érdektelenek. Így az Olt megyei jelentéktelen, aszfaltutak hiányában lévő Motoeşti faluban Victor Ponta 88, Klaus Iohannis pedig 3 szavazatot kapott a „vendégszavazóknak” köszönhetően.
Beszédes tény az is, hogy a pótlisták elsősorban azokban az övezetekben jelentek meg, amelyekben az ellenzék sorait jócskán szétzilálta a helyi választottak szabad pártvándorlását megenged sürgősségi kormányrendelet.
Olt megyében például a 378 szavazókörzet közül 231-ben haladta meg az országos 9 százalékos átlagot a pótlistákon voksolók száma, mi több, 45 körzetben meghaladta a 25, százalékot, 25 körzetben a 30, nyolc körzetben pedig a több mint 40 százalékot. Olt megyében volt egyetlen körzet, ahol a pótlistás szavazatok túllépték a voksok 60 százalékát. A szavazókörzeteket tekintve más megyékben is nagyjából hasonló helyzet alakult ki.
Erdély nem „esett el”
A pótlisták feltűnően nagy számának ellenére a szociáldemokratáknak nem sikerült meghódítaniuk Erdélyt, ahol Klaus Iohannis kapta a legtöbb szavazatot. Kolozs megyében a megyeszékhely, Kolozsvár lakosságának 10 százaléka, vagyis több mint 30 ezer személy szavazott pótlistán. A megye prefektusa ezt azzal magyarázta, hogy a város jelents egyetemi központ, a pótlistás szavazók zöme a diákok soraiból került ki.
Az Arad megyei Menyházán szintén a lakosság közel 10 százalékát kitevő voksoló nem szerepelt a rendes választói listákon. Az Arad megyei szociáldemokraták érvelése szerint Menyháza fontos hegyvidéki üdülőtelep is, amely az év minden szakában tele van turistákkal.
Szilágy megye viszont korántsem annyira fontos turisztikai szempontból – ennek ellenére a megye lakosságának 11 százalékát elér szavazók kerültek pótlistára. A megyei illetékesek szerint ez egybeesett a világítással, amikor igen sok, más megyéből származó idegen érkezik a megyébe. Számuk akkora volt, hogy négy szavazókörzetben az urnákhoz járulók aránya meg is haladta a 100 százalékot.
Hunyad megyében Déva és Hosszúliget község vezet a pótlistákon szavazók tekintetében. A szociáldemokrata polgármester, Laurentiu Nistor által 18 éve vezetett Hosszúligeten például a 2680 voksoló közül 640 nem a községben lakott. Ebben természetesen szerepet kapott az is, hogy a polgármester jelenleg a szociáldemokraták megyei szervezetének vezetője is. Déván a „külső szavazók” száma meghaladta a 2200-at.
Fehér megyében kétszer annyian szavaztak pótlistán, mint a 2009-es államfő-választásokon, Bihar megyében pedig november 2-án nagymértékben megnövekedett a Félix-fürdi tavirózsákra kíváncsi turisták száma, hiszen több mint 1000 személy voksolt pótlistákon.
118 százalékos rekord
A pótlistás rekordot a jelenlegi szavazás alkalmával is az Olt megyei Tătulesti község állította fel. Itt a szavazók közül 424 személy került pótlistára, azaz a voksolás aránya elérte a – 118 százalékot. Victor Ponta itt 65 százalékos győzelmet aratott, 630 szavazatot kapott a 108 voksot begyűjtő Klaus Iohannisszal szemben. Lucian Istrate polgármester mindezt azzal magyarázza, hogy a községben igen sok bukaresti személy lakik, akik  azonban nem cserélték ki fővárosi személyi igazolványukat tătulesti-ire. „Bukaresti, piteşti-i, scorniceşti-i orvosokról, egyetemi tanárokról és családtagjairól van szó” – magyarázta a polgármester, akinek érvelése akár hihető is lehetne, ha a Victor Ponta fölényes győzelmét hozó település vezetője lenne – szociáldemokrata.
A 2012. évi parlamenti választásokon egyébként úgyszintén Tătulesti „teljesített jól”: az úgyszintén Istrate Luciian vezetése alatt álló község 145 százalékos jelenlétet ért el! A községvezető magyarázatának megfelelően mindez azzal magyarázható, hogy nagy esküvő volt a választások napján a községben – az esküvői menet pedig meg sem állott a szavazó urnákig…
Bogdán Tibor
maszol.ro

Európai szellem Erdélyben
Már az igényes meghívó is erdélyiségünk fontos helyeként határozta meg Tordát, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Körének tavaly októberi háromnapos konferenciája alatt így is élte meg azt a harmincvalahány résztvevő. Az Ótordai Református Egyházközség gyülekezeti termében tartott ünnepélyes megnyitón Varga Gábor elnökségi tag – ma már megválasztott elnök – így köszöntötte a résztvevőket: „Kedves barátaim, mi nem az egykori dicső nagyipari fellegvár romjain keseregni jöttünk ide – bár egyszer talán fény derül majd arra is, miért is kellett voltaképpen tönkretenni az itteni gazdag altalaj kincseinek feldolgozására hívatott, korántsem elavult technológiájú vegyipart –, nem is a sok évtizedes környezetszennyezés átkos hatását kívánjuk tanulmányozni az itt élő embereken. Szeretnénk felkutatni, és ha kell, újra tudatosítani magunkban mindazon személyiségek nevét, akiknek tevékenysége ilyen vagy olyan módon e városhoz, ezekhez a falakhoz kapcsolódott. Szeretnénk feleleveníteni mindazokat a múltbéli eseményeket és történéseket, amelyek a mindmáig itt létező épületekhez kötődnek, s amelyeknek jelen ideig tartó kisugárzása erőt adó jövőre-biztatás lehet mindannyiunk számára még a netán reánk fenekedő ordas esztendők idején is.”
Bevett és megtűrt religiók
Az átlag erdélyi többnyire legalább annyit tud Torda történetéből, ami ugyan történelmi tankönyvekből kimaradt, de a város egyetlen, Jósika Miklósról elnevezett magyar nyelvű iskolájában azért megtanítanak: itt mondták ki 1568-ban a világon először a vallásszabadság türelmi rendeletét. Máshol bizonyára büszke és hatalmas obeliszk emlékeztetne erre a világelső, nemsokára ötödfél évszázados történelmi eseményre, Tordán azonban szerényen elrejtve a templomban mindössze egy fehér márványtábla hirdeti három nyelven – magyar, román, angol – a hely dicsőségét: „Az 1568. évi erdélyi országgyűlésen ebben a templomban hirdették ki a világon először a lelkiismereti szabadság és vallási türelem törvényét.”
Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa előadásában a romantikus középkori történelmi mítosztól való megfosztás után építette fel azt a sokkal hitelesebb, valóságosabb képet, amely szerint Tordán nem a mai értelemben vett négy vallási felekezet egyenlőségéről döntöttek, hanem a reformáció indította hitújítás közösségi vallásszabadságáról. Ezt a szabad vallásgyakorlatot erősítette meg három év múlva, 1571. január 6–14. között a marosvásárhelyi Vártemplomban tartott országgyűlés János Zsigmond fejedelem jelenlétében. Az országgyűlési döntés értelmében alakult ki egy jó emberöltő alatt az az erdélyi tolerancia, amelyben 1585-re belefér a lutheránus, református és unitárius vallásfelekezet, majd a jezsuita misszió hatására a katolikus is. Sőt, lassan megjelenik a négy recepta (bevett) religio mellett tolerata (megtűrt) religióként az ortodox egyház is.
Átfogó körök
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemet (EPMSZ) több mint negyven éve alapították Nyugat-Európába menekült magyar értelmiségiek. Az 1960-1970-es években az ’56-os forradalom után Nyugat-Európában otthonra találó magyarok élete viszonylag rendeződött: a megerősödött Kádár-rendszer miatt gondolni sem mertek hazatérésre, választott új hazájukban pedig biztos életkörülmények között élhettek. Az alig huszonévesen Magyarországról elmenekült, nyugaton otthonra találó magyarok egymást felkutatva, országhatárokon is átívelő szervezeti közösséget kerestek és találtak az EPMSZ-ben. A kelet-európai nyitásig magyarországi vagy erdélyi magyar értelmiségiekkel nagyon szórványos volt a kapcsolatuk, hiszen Svájcban, Nyugat-Németországban vagy Ausztriában tartott évi konferenciájukra csak elvétve kapott utazási engedélyt a vasfüggönytől keletre élő meghívott. Az 1989-es változások után az EPMSZ egyre gyakrabban tartotta évi akadémiai napjait Magyarországon vagy Erdélyben: 1993-ban Szovátán, 2001-ben Illyefalván, 2012-ban Félixfürdőn. Az olaszországi Torre Pellicében 1999-ben megtartott akadémiai napokon hangzott el az igény: jó lenne megalakítani az EPMSZ erdélyi körét. Ez az erdélyi kulturális szervezet másfél évtizede évente egy-két alkalommal átfogja Erdély magyarok lakta régióját Besztercétől Vajdahunyadig, Nagyszebentől Nagybányáig. Legutóbbi három találkozóját Besztercén (2012), Brassóban (2013) és Tordán (2014) tartotta.
Előkelő lokálpatrióták
„Tordára általában nem jönnek az emberek, de innen sokan elmentek” – ezekkel a szavakkal kezdte a város hihetetlenül gazdag történelmi múltjáról szóló előadását Keszeg Vilmos, detrehemi születésű, Tordán élő egyetemi tanár. Enciklopédikus tudással és hiteles történelmi ismeretekkel mutatta be azt a várost, amelyet a kerülőút, illetve az autópálya miatt olyan sokan elkerülnek. Pedig Torda más, mint amit látunk – vallja Keszeg Vilmos. Szemléletesen vázolta fel, miképpen alakult át az 1850-ben még 75 százalékban magyar lakosságú település a mára már 10 százalék alá csökkent, magyar szórvánnyá vált várossá. E másfél százados demográfiai tragédia okait három nagy „útban” jelölte meg: egyesek szétszóródtak Erdélyben, és ott gazdagították pátriánkat, mások éppen etnikai és vallási identitásuk megőrzése érdekében Magyarországra költöztek, míg voltak olyanok is, akik a nagyvilágba vándoroltak el. Egy itt maradt szűk mag közben úgy vált szórvánnyá, hogy a más nyelvűek és vallásúak nagyon megszaporodtak.
Az előadás másik meghatóan szép része volt a Tordán születettek neveinek említése Jósika Miklóstól Székely Jánosig, Abats János református püspöktől Csetri Elekig. „Torda nagyon előkelő tényezője volt Erdély történelmének. (…) Nem baj, hogy szülöttei szétszéledtek, többen hálásan érezték a szülőváros biztatását, Torda városa életüket gazdagabbá tette. A baj az, ha nem tartjuk számon, ha nem vagyunk büszkék rájuk, ha nem tanulunk tőlük” – fogalmazott az előadó.
Mélység és a magasság között
Az EPMSZ akadémiai napjaihoz törvényszerűen hozzátartozik egy kirándulási nap, így az erdélyi kör programjában is szerepelt a helyismereti kirándulás. Tordán van, mit megkeresnie és megnéznie az ott tartózkodónak a műemlék református templomoktól kezdve a fejedelmi palotán át a sóbánya érdekes világáig. Erdélyből, Magyarországról és Londonból érkezett résztvevők ebben az erdélyi, szórványosodó városban kettős betekintéssel találkozhattak sajátos történelmünkkel: belepillanthattak a roppant gazdag történelmi múltba, ugyanakkor átélhették, ahogy az itt élő büszkén mutatja a megpróbált múltból átmentett jövőt. Szedilek Lenke városi tanácsos asszony köszöntőjében mindez így igazolódott: „Torda, mint történelmi város, szerepel a naptárunkban
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egy csapásra lecsökkenhet a nagyváradi magyarok aránya
Útjára indította csütörtökön a Nagyvárad és Váradszentmárton közigazgatási egyesítését népszerűsítő kampányt Ilie Bolojan nagyváradi és Lucian Popuş váradszentmártoni polgármester. Mindkét településen május 10-én szervezik meg az erről szóló népszavazást.
Ha mindkét referendumon érvényes eredmény születik az igen válaszok többségével, akkor 2016. január 1-től az önálló Váradszentmárton eltűnik a térképről, és a községközponthoz tartozó falvakkal (Betfia, Váradcsehi, Rontó és Kardó), valamint a két népszerű fürdőhellyel, Félixfürdővel és a ma Május 1. nevet viselő egykori Püspökfürdővel egyetemben Nagyvárad részévé válik.
A lépésnek azonban lesz egy mellékhatása is. Az egyesülés révén a magyarság számaránya a jelenlegi 25-ről 22 százalékra csökken Nagyváradon. Ezt Ilie Bolojan újságírói kérdésre meg is erősítette a sajtótájékoztatón.
A fejlesztéssel érveltek
A kampány beindításakor elsőként a nagyváradi polgármester érvelt a két település egyesítése mellett, többek között egy európai uniós tanulmányt idézve, amely szerinte a nagyobb városok gyorsabb ütemű fejlődését igazolja. Bolojan szerint elválaszthatatlan Nagyvárad és környező települések fejlődése, mert – bár a megye 163 ezer alkalmazottjából 103 ezer Nagyváradon dolgozik – 25 százalékuk nem itt él.
Lucian Popuş elmondta, hogy Váradszentmárton a 10 363 lakójával és 6 175 hektárnyi területével járul hozzá a város növekedéséhez. A község elöljárója maga is hangsúlyozta: meggyőződése szerint az általa vezetett településnek is szüksége van a fúzióra.
Március 9.–április 15. között tájékoztató kampányt, április 15.–május 8. között pedig mozgósító kampányt tartanak, a két önkormányzat március végén fogadja majd el a vonatkozó határozatokat. Ilie Bolojan egyébként újságírói kérdésre sem árulta el egyelőre ezek költségeit, mint mondta, utólag minden adatot megadnak majd.
A referendum érvényességének feltétele, hogy Nagyváradon legalább 57 ezren megjelenjenek az urnáknál, és legalább 47 500-an igennel szavazzanak. Szentmártonban legalább 2500 szavazóra és 2050 igen szavazatra van szükség ahhoz, hogy a fúzió létrejöhessen. Nagyváradon egyébként 143, Szentmártonban 8 szavazókörzetet alakítanak majd ki.
A nagyváradi polgármester a maszol.ro kérdésére elmondta, hogy ha a referendum érvényes, kezdeményezik az a két település egyesítéséről szóló törvénytervezetet, s ez esetben várhatóan 2016. január 1-től olvad össze Nagyvárad és Szentmárton. Ha pedig most bármilyen okból megbukik a referendum, évekig szóba sem kerülhet a újra a fúzió.
Kételyek
Ilie Bolojan ismertette egy már elkészült felmérés részeredményeit is (ennek teljes értékelését és nyilvános megválaszolását jövő keddre ígérték), amelyek azt mutatják, hogy akadnak kételyek a közigazgatási egybeolvasztással kapcsolatban. Nagyváradon kevesebben tudnak a referendumról, mint Szentmártonban – a megyeszékhelyen a megkérdezettek fele, a községben kétharmaduk –, a városban a jelenléttel lehet probléma, míg a községben az igenek számával.
Az előnyök között például az egységes közszállítást és turisztikai fejlődést említették a kérdezettek. A nagyobb adóktól és illetékektől mind a váradiak, mind a szentmártoniak tartanak, előbbiek azért, mert a büdzséből a községet is akarják majd fejleszteni. A szentmártoniaknak és a falvakban élőknek a jövendőbeli állattartás jelenthet gondot.
Február végén elindult a www.referendumoradea.ro című oldal, melyen a referendumot népszerűsítik, többek között a „Ritkán van esély megváltoztatni a történelmet” és a „Május 10., egyszeri és megismételhetetlen esély Nagyváradnak” szlogenekkel kampányolnak az egyesítés mellett.
Tavaly jelentették be az ötletet
A két elöljáró valamivel több mint egy éve, 2014. február 20-án jelentette be nyilvánosan a két település közigazgatási egyesítésének tervét. A bejelentéskor még tavaly novemberre tervezték a referendumot, a népszavazás megszervezéséről szóló határozatot az RMDSZ-frakció tartózkodása mellett tavaly júniusban hagyta jóvá a váradi önkormányzat.
Tavaly júliusban az RDMSZ-esek nemmel szavaztak a két település egybeolvasztásának stratégiájára, ekkor már 2015. május 10-ét jelölték ki a népszavazások időpontjának. Az idei szervezés azért is előnyösebb, mert időközben lecsökkent a népszavazás érvényességi küszöbe.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

A nagyváradi maszatolás
Még a magyar állami hírügynökség is felfigyelt arra a sajtókampányra, ami a vasárnap Nagyváradon tartandó népszavazást övezi.
város román többségű elöljárósága tetemes mennyiségű közpénzt áldoz arra a propagandára, amelynek célja a szavazati joggal rendelkező lakosok egyharmadának meggyőzése: járuljanak az urnákhoz és hagyják jóvá, hogy a megyeszékhely bekebelezze a szomszédos Váradszentmárton községet, amelyhez Félixfürdő és Püspökfürdő mellett még hat, nagyrészt románok és cigányok lakta falu tartozik.
Az Ilie Bolojan nemzeti liberális polgármester nevéhez köthető grandomán akció mögött máig nem tisztázott okok, szándékok, célok húzódnak meg, az elöljáróság képtelen volt koherens indoklással előállni a fúziót illetően. Gazdasági fejlődésről beszélnek, de közben a nyugdíjasoknak nyújtandó kedvezményekkel kampányolnak. A polgármesternek a héten két, egymásra nagyon hasonlító, formailag és tartalmilag is alacsony színvonalú interjúja jelent meg a váradi magyar sajtóban, de gyanítható, hogy az alapszöveget a szerkesztőségek készen kapták, mert konstruált kérdésekre a városgazda ugyanolyan semmitmondó, maszatoló, demagóg válaszokat adott, semmitől és senkitől sem zavartatva. Például ugyanaz az idétlen, Szent László magyar király és Napóleon francia császár közötti párhuzam jelent meg mind az osztrák, mind a román tulajdonú „magyar” lapban. Azaz a magyar lakosság részéről felmerült aggályokat elhessegetve az volt a polgármester lényegi üzenete, hogy egy 75 százalékos román többség azt csinál ebben a városban, amit akar, és ez a normális. Az őshonos, de létszámában tragikusan megcsappant, politikai közösségként könnyen megkerülhető váradi magyarságnak egyetlen teendője van Bolojan szerint: nem követelőzni és nem bosszantani a többséget.
A nagyváradi polgármester az etnikai arányok további felborítását tervezi
A témáról az elmúlt napokban megjelent híradásokat, cikkeket, véleményeket koronázza meg összegzően az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezetének mai közleménye, amit érdemes hosszabban idézni: „Május 10-én, vasárnap ismét a szavazóurnák elé hívják Nagyvárad polgárait. Ezúttal arról kellene döntenünk, hogy akarjuk-e Nagyvárad és Váradszentmárton közigazgatási egyesítését. A népszavazást kezdeményező városvezetés azzal érvel, hogy a 200 ezres lakosságszám alá zuhant Nagyvárad csupán a környező települések lenyelésével fejleszthető. Meggyőződésünk, hogy a népszavazás kampánya nem egyéb az elmúlt hét esztendő sikertelenségének beismerésénél, nem más, mint annak a ténynek az elismerése, hogy dacára kiváló földrajzi elhelyezkedésének és a határmentiségből fakadó helyzeti előnyének, városunk egyre inkább lemarad, mindinkább távol kerül attól, hogy a megyerendszer közelgő megszüntetése után Kolozsvár és Temesvár mellett régióközponttá váljon. Ki kell mondanunk: Nagyvárad zsugorodása nem csupán gazdasági okokra vezethető vissza! Az elmúlt 25 évben ugyanis a város román lakosságának létszáma 150 ezer fő körül állandósult. Az elszenvedett 30 ezres fogyás egybeesik a helyi magyar közösség által elszenvedett fogyással. Az 1992-ben 75 ezer főt számláló váradi magyarság, dacára a folyamatos sikerkommunikációnak, mára 45 ezer fő alá fogyott. Senki sem tagadhatja, hogy ennek a folyamatnak fő fenntartója a mindenkori városvezetés magyarsággal szembeni töretlenül barátságtalan magatartása.”
A Nagyváradhoz csatolandó települések többnyire románok és cigányok által lakottak
A közlemény a magyarság egyéb jogsérelmeit is tartalmazza: „Hiába a vonatkozó törvények, a hivatalokban lehetetlen a magyar nyelv használata, tíz éve harcolunk utcaneveinkért, de olyan elemi feliratokért is, mint a várost átszelő Sebes-Körös folyó nevének kiírása. Lassan kiszorulunk a peremkerületek általános iskoláiból és nem csupán a gyereklétszám miatt, ezalatt a szakoktatásban alig minden negyedik magyar gyermek tanulhat anyanyelvén. Miközben a város által kultúrára költött összegek kevesebb mint 5%-át kapjuk, miközben a polgármesteri hivatalban a magyar alkalmazottak száma kevesebb mint 4%, folyamatosan azzal alázzák közösségünket, hogy a város napjaként ünnepeltetik velünk az akkor még közel színmagyar Nagyvárad 1944-es elestének napját. Mindezek betetőzése, hogy egyes magyar vezetők cinkossága és titkos alkuja mellett egyelőre nem állhat városunk főterén a városalapító Szent László király szobra annál az egyszerű oknál fogva, hogy magyar király volt. Amekkora veszteség Szeben és Brassó esetében a szászok eltűnése, akkora veszteség Nagyváradnak a magyar közösség gyorsuló fogyása. Éppen ezért jó, ha eszébe vési a város valamennyi vezetője, nélkülünk, a magyar közösség nélkül Nagyváradból nem lesz sem régióközpont, sem a sokat szajkózott európai város.”
A tervezett fúzióról a Néppárt kijelenti: „a megoldás nem a környező települések lenyelése és erőforrásaik, jövőjük felélése, hanem az, hogy a mindenkori városvezetés teremtsen olyan, valóban európai környezetet, hogy a város valamennyi polgára otthon érezhesse magát, hogy teremtő, alkotó erejét szülővárosában kamatoztathassa. Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy Váradszentmárton bekebelezése nyomán 25%-ról 22%-ra esik vissza városon belüli arányunk, ami könnyen oda vezethet, hogy a hat év múlva esedékes népszámlálás után már a kevés kisebbségi jogot garantáló 20% sem érjük el Nagyváradon. Továbbá visszautasítjuk azokat a tarthatatlan, fedezet nélküli ígéreteket, melyekkel a szentmártoniakat próbálják rávenni a beolvadásra, hiszen jól látjuk Biharpüspöki esetében, mit jelentett a városhoz csatolás: ahelyett, hogy önálló jövedelmei és a város közelsége miatt a megye talán leggazdagabb községévé vált volna, mára egy, a komoly fejlesztésekből kihagyott, túlszennyezett peremkerületté változott.”
A közlemény felhívással zárul: „Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a városvezetésbe frissen visszakerült magyar politikusok valamilyen ismeretlen oknál fogva nem tartották fontosnak elmondani választóiknak, milyen veszélyekkel jár a népszavazás sikere, éppen ezért kétszerte fontos megismételnünk: az Erdélyi Magyar Néppárt városi szervezete azt tanácsolja Nagyvárad magyar polgárainak, ne vegyenek részt a népszavazáson, mert az csupán így érvényteleníthető. Aki mégis elmegy szavazni, az hozzájárul az érvényességi küszöb eléréséhez és érvényessé teszi a közpénzen folytatott kampány nyomán biztosnak látszó igen szavazatok győzelmét.”
A nyilvánosság különböző terein azt is firtatják sokan, hogy miért hallgat nagyokat a referendumról a magyarság érdekvédelmét és közképviseletét monopolizálni törekvő RMDSZ. Felmerült, hogy a népszavazás hallgatólagos támogatása volt az ára az egyik alpolgármesteri szék visszaszerzésének, de vannak, akik tulipános érdekeltségeket látnak a fúzióhoz köthető telekspekulációkban, infrastrukturális beruházásokban is. A szövetség helyi vezetői ezekben a napokban a Varadinum nevű kulturális kampányrendezvénnyel, a majálisozó etetéssel-itatással és annak a sikerként való beállításával vannak elfoglalva, hogy a város tíz hídjából egyet Szent Lászlóról nevezett el Sf. Ladislaunak az önkormányzat. Nagy megértést mutatva a magyarok problémái iránt – utalt rá Bolojan polgármester.
[R. B. M.]
itthon.ma

Fúzióügy: a váradi magyaroknak üzent Bolojan
„A város jóléte fontosabb bármilyen politikai számítgatásnál” – üzente Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere azoknak a pártoknak, amelyek a szomszédos Szentmárton község bekebelezésére kiírt népszavazástól való távolmaradásra buzdították és buzdítják a helyieket.
„Ha a referendum a szabotálás miatt megbukik, ezeknek a pártvezetőknek fel kell vállalniuk a szégyent amiatt, hogy nem segítettek a város és a megye fejlődésében” – fogalmazott a nemzeti liberális (PNL) elöljáró, elszántan kampányolva annak érdekében, hogy a június 14-ére kiírt második népszavazás ne bukjon meg az alacsony részvételi arány miatt.
Ismert ugyanis, hogy május 10-én a szavazásra jogosult váradiak kevesebb mint harminc százaléka vonult csak az urnák elé, Bolojan viszont bízik abban, hogy második nekifutásra sikerrel jár a terve, és január elsejétől Szentmárton – valamint az önkormányzatilag hozzá tartozó Félixfürdő és Püspökfürdő – Nagyvárad lakónegyedévé válik.
A polgármester ismét hangoztatta a fúzió gazdasági előnyeit, mert meglátása szerint ez etnikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek a hasznára válik. Ezúttal külön üzent a helyi magyar közösségnek is, figyelmeztetve, hogy a jólétet csak kölcsönös bizalommal és tisztelettel lehet elérni, a kisebbség pedig nem harcolhat ki pluszjogokat a románok támogatása nélkül.
„A magyar közösség nem ment el szavazni, mert azt mondták neki, hogy a fúzió miatt nagyon csökkenne az etnikai arányuk, a kétnyelvű utcanévtáblák elhelyezéséhez szükséges húsz százalék alá esne vissza. Az valóban igaz, hogy egy százalékkal, 24,9 százalékról 23,9 százalékra csökkenne, de az egyesülés nem a magyarság arányának csökkenését célozza, hanem a város fejlődését. Amennyiben holnap Bors község is szeretne beolvadni, ugyanúgy járnék el, ahogyan Szentmárton esetében. Miközben múltunkat láthatjuk eltérően, addig szerintem a jövőt csak együtt építhetjük. Egy leaszfaltozatlan utcának ugyanolyan hatása van a románokra és a magyarokra” – nyilatkozta.
A fúziót, mint ismert, a szociáldemokraták (PSD) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nyíltan ellenzi, miközben az RMDSZ szándékosan tartózkodik a témától. Utóbbiak így nem is üzentek a választóknak, hanem a helyi tanácsülések alkalmával adtak hangot aggályaiknak, eközben a néppártosok továbbra is az urnáktól való távolmaradásra buzdítják a magyarságot. Bolojan szerint viszont ez hibás megközelítés, mert szerinte ez most nem az aktuális városvezetés iránti szimpátiáról szól, hanem a város jövőjéről.
„Június 14-én nem politikai jelöltekre kell szavazni, hanem saját és családjuk sorsáról kell dönteniük” – vélekedett. A polgármester különben már az első alkalommal kiírt referendum bukásakor külön kiemelte, hogy a többségében magyarlakta választókörzetekben volt kirívóan alacsony a részvételi arány. Számításai szerint legalább 57 ezer váradinak kell majd szavaznia ahhoz, hogy második nekifutásra érvényes legyen voksolás.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Román–magyar járőrszolgálat a határ menti üdülőkben
Idén is közösen járőröznek a román és magyar rendőrök Bihar, illetve a magyarországi Hajdú-Bihar megye népszerű üdülő- és kirándulóhelyein.
Az erre vonatkozó megállapodást hétfőn írta alá Ártándon Gyurosovics József dandártábornok, a Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányság vezetője és Liviu Popa, a Bihar Megyei rendőr-főkapitányság vezetője.
A magyar rendőrség közleménye szerint a többéves múltra visszatekintő együttműködés keretében július 27-étől augusztus 24-ig két román rendőr fog járőrszolgálatot ellátni a román állampolgárok körében nagy népszerűségnek örvendő Hajdú-Bihar megyei üdülőhelyen, Hajdúszoboszlón.
A magyar rendőrök a magyarországiak által is kedvelt Bihar megyei kirándulóhelyeken, Félixfürdőn, Pádison, Sonkolyoson, Réven és idén első alkalommal Aranyosfőn járőröznek. Az együttműködés célja a szakmai tapasztalatok cseréjén túl, hogy a rendőrök segítsék a magyar, valamint a román turisták és a helyi rendőri szervek közötti kapcsolatfelvételt, kommunikációt.
Az együttműködési szerződés aláírása alkalmából elhangzott, hogy a 2005-ben bevezetett és immár hagyományossá vált közös járőrszolgálatok mind magyar, mind román oldalon hozzájárultak az üdülő- és kirándulóhelyek közbiztonságának, közrendjének megszilárdításához, a szabálysértések, bűncselekmények megelőzéséhez, valamint a turisták nyugalmának biztosításához. Ennek mintájára immár a román–bolgár, illetve román–moldovai határ mentén is bevezették a közös járőrözéseket.
Liviu Popa arra hívta fel a figyelmet, hogy a román–magyar járőrszolgálat bevezetése óta a két térségben jelentősen csökkent a bűncselekmények száma. Hangsúlyozta, az együttműködésnek inkább megelőző szerepe van, meg akarják akadályozni, hogy állampolgáraik bűncselekmények áldozatai legyenek a szomszédos országban.
Gyurosovics József rámutatott, a román rendőrök hajdúszoboszlói jelenléte elsősorban a román turisták szempontjából fontos, de az is jelentősen hozzájárult a közbiztonság növeléséhez, hogy a közös járőrszolgálat a nap 24 órájára kiterjed.
Székelyhon.ro

Őrséggel harcolnak a famaffia ellen!
A politikusok is sok gondot okoznak erdőügyben is – mondja lapunknak egy szakember. Emellett további újdonságokat tudtunk meg az új próbálkozásról: ezúttal az Erdészeti Őrségek felállításával és bevetésével küzdenének a maffiává nőtt fatolvaj-bandák ellen. Nemzetközi tanácskozás volt Félixen.
8,8 millió köbméter fát vágnak ki illegálisan Romániában minden évben. Ezt Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter közölte, amikor bejelentette: Erdészeti Őrséget hoz létre a kormány. Erről az ügyről is tudakoltunk részleteket, ugyanis újabb nagyszabású, nemzetközi erdészeti tanácskozás volt nálunk, Félixfürdőn. Pénteken ott tartotta idei egyeztetését az Erdészek Európai Tanácsa (CEF – Council of European Foresters), az Európai Erdészeti Szakértők Konzultatív Csoportja (AGFEE), és a romániai Consilva erdészeti konföderáció. De igazából nem csak ezek a szervezetek, hanem lényegében az összes erdészeti csúcsvezető eljött Romániából csakúgy, mint Németországból, Magyarországról, Ukrajnából, Törökországból, Moldova Köztársaságból.
Stratégia és tolvajok
Így ott volt az Állami Erdészeti Igazgatóság, azaz a Romsilva vezérigazgatója, Adam Crăciunescu is. Ő adott interjút lapunknak a tanácskozás helyszínén. Mint kérdéseinkre elmondta, a fő téma az Európai Erdészeti Stratégia volt – ezt ugyanis a klímaváltozás miatt is módosítani kell, továbbá az egyes államokban (így Romániában a fatolvajlás miatt) felmerülő gondok miatt is. Jövő héten lesz egyébként az Erdészeti Világkongresszus, ott is felmerül a téma, és ezt igyekeztek előkészíteni most, Félixfürdőn. S hogy mi ez egyáltalán? Nos, a jelenleg érvényes Európai Erdészeti Stratégiát 2013-ban fogadták el, és mivel az EU-ban nincs közös erdészeti politika, az ágazati érdekérvényesítés kiemelt eszköze a stratégia. Céljai többrétűek. Kimondja: “biztosítani kell, hogy az EU valamennyi erdejét bizonyíthatóan fenntartható erdőgazdálkodási elvek alapján kezeljék, valamint, hogy növekedjék az EU hozzájárulása az erdőgazdálkodás fenntarthatóbbá tételéhez és az erdőirtás visszaszorításához.”
Mi van konkrétan?
Na igen, az erdőirtás: Romániában az illegális kitermelés a legnagyobb gond e téren, sok éve. Erről is kérdeztük Adam Crăciunescut, aki szerint “A romániai fafajták közül több igen gyorsan nő, nagy hozamú, így a külföldi piac egy részét is el tudjuk látni innen. Összességében Európa is elég híres exportőr. Nekünk itthon sincs félnivalónk, ameddig csak annyit termelünk ki, amennyit pótolni is tud a természet és az ember. Nálunk, a romániai állami erdőgazdálkodásban, azaz a Romsilvánál részletes számítások nyomán végezzük a kitermeléseket, és vigyázunk. Ki kell azonban mondanom, hogy a nagy gondok a magán erdőkerületek által kezelt erdőségek esetében vannak. Már a világháborúk előtt, de még utánuk is egy darabig egészen jó volt itt az erdőgazdálkodás. Ám az utóbbi jópár évben a bűnözési hullám ide is lecsapott. És ennek hátteréhez tartozik az is, amit nagyon sajnálok, nevezetesen, hogy a témakör sokszor politikai tényezők szintjére terelődik át. Sok esetben politikusok döntenek ilyen kérdésekben, anélkül, hogy értenének hozzá. És akkor inkább mindenféle érdekek mentén hoznak döntéseket, már a visszaszolgáltatásokkor is csoportokat, önkormányzatokat favorizálnak. Akik aztán nem tudják megfelelően kezelni az erdőket. Itt, Bihar megyében is van ezekre példa. Vannak aztán azok, akik ráteszik a kezüket az erdőkre, és továbbadják azokat, kivágásra. Ráadásul az elmúlt 25 év során a törvények sem voltak következetesek. Most talán jöhet valamicske változás, mert döntés született az Erdészeti Őrség létrehozásáról. A vonatkozó kormányhatározat megvan, és pár napon belül az új hatóság hatáskörét is meghatározhatják. Aztán kezdődhet az alkalmazottak kiválasztása.” Értesüléseink szerint egyébként Bihar megye azon megyék között van, ahol a legkevesebb alkalmazottja lesz az Erdészeti Őrségnek. Erre a felvetésünkre azonban Adam Crăciunescu így válaszolt: “Nem. Legalábbis még nem határozták meg a keretszámokat. De mindenképpen minden megyében az dönt majd, hogy hol mekkora erdős terület van”.
Egyébként az Erdészeti Őrségnek a tervek szerint körülbelül ezer alkalmazottja lesz országosan, a hatóság működtetése pedig mintegy 500 millió lejes pluszköltséget jelent az államnak idén. Az őrség létrehozásáról a Környezetvédelmi Minisztérium dolgozott ki sürgősségi rendeletet, miután a Legfelső Védelmi Tanács nemzetbiztonsági kérdésnek minősítette az illegális fakivágásokat. A sürgősségi rendeletben az új őrség létrehozását azzal indokolják, hogy Romániában évente 8,8 millió köbméter fát vágnak ki törvénytelenül, ez pedig az országban kitermelt famennyiség egyharmadát jelenti. Az új alakulat célja az illegális erdőkitermelés visszaszorítása, de a kormány nem határozott meg pontos célértékeket.
Munkahelyteremtő fa
A félixfürdői nemzetközi tanácskozás elnökségének tagja volt a Németországot képviselő Barbara Koch is, a Freiburgi Egyetem erdészeti karának reprezentánsa. Őt arról kérdeztük, miről beszéltek még az egyeztetéseken. Elmondta: „Az új és fejlődő, úgynevezett biogazdaság is szóba került. Ennek alapvető eleme az erdészet, és az erdőterületek terjesztése, fejlesztése. Manapság, amikor már megújuló energiaforrásokat keresnek egyre több helyen, kezdik felfedezni, hogy a fa egy ilyen lehet. Ez most nagyon aktuális téma. Még az Európai Bizottság is figyel erre, és nagyon sok pénzt pumpál ennek a támogatásába. Mi, a mi szakmai szervezeteink is szeretnénk részesedni ebből, erről is egyeztettünk. Emellett a faipar szociális aspektusáról is szó volt. Közérthetőbben arról, hogy a legális faipar egyre több munkahelyet teremt. És még többet fog, mivel a fa, mint megújuló energiaforrás lassan egy külön iparágat teremt majd magának”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Eljutottunk a századik, jubileumi kötetünkhöz
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságunk immár eljutott könyvkiadásunk századik, jubileumi kötetéhez. Büszkén állíthatjuk, hogy nincs még egy civil szervezet, aki 17 év alatt száz kötetet adott ki. És ez egyben nagy felelősséget is vont maga után. Helytörténeti kiadványaink hitelesek kell legyenek, amelyek kiegészítik a történelem- és néprajztudományt. Olyan kiadványaink lehetnek csak, amelyek csak itt látnak napvilágot és több tudományág segítségére lehet a további kutatásban.
Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben egy tervet állítottam össze, helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében. E tervezetbe került az is, hogy az emlékhely bizottság egy honismereti lapot indít Partiumi lapok címmel, valamint egy ismertető füzetet műemlékekről és emlékhelyekről, Emlékhely Kiskönyvtár címen. Akkor még úgy képzeltem el, mint az Erdélyi műemlékeink című kis füzet-sorozatot. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság 1993-ban alakult meg, az Erdélyi Kárpát Egyesület Bihar Megyei Osztálya mellett, a két püspökség égisze alatt. Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el, Partium néven.
Könyvkiadásunk még váratott magára. Végül 1997-ben kristályosodott ki, hogy kiskönyv-sorozatot indítunk el, Partiumi füzetek néven, a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. Hogy a kiadással, engedélyekkel és adózással ne legyen gondunk, megbeszéltem Tőkés László és Tempfli József püspökökkel, hogy könyveink a két püspökség égisze alatt jelenjenek meg. Így jelent meg könyveinkben, mint kiadó a PBMEB, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Így, mint egyházi kiadvány, senki sem tudott belénk kötni. Hisz az egyháznak joga van könyvet kiadni és saját berkeiben árusítani. 2007 áprilisától egyesületünk felvette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevet, mint önálló jogi személyiség, és mint önálló kiadó. És már nem kiskönyv-sorozatról beszélünk.
A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Célja, hogy a kistelepülések jó ismerői állítsák össze az anyagot, azok, akik belülről ismerik a vidéket, ott élnek, szívügyük megismerni saját történelmüket, szokásaikat, s össze is gyűjtötték ezeket az adatokat. Ugyanakkor kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az oral history módszerének alkalmazása. A másik fontos cél, hogy e kiadványokat az illető településen is meg lehessen vásárolni. Ezért Nagyváradon kívül is szerveztünk könyvbemutatót a különböző településeken. A sorozat szerkesztője Dukrét Géza, korrektor Mihálka Magdolna. 1997-től napjainkig 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek könyvsorozatában, mellette még 19 kötet a sorozaton kívül. Könyveink egy része a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készült, majd az Europrint nyomdában. Az utóbbi években a Litera Print nyomdában, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a vállalata.
Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg, a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről könyvsorozatunkat. Év szerinti megoszlása a következő volt:
1997 őszén jelent meg az első, nem is beszélhetünk másról, mint egy füzetről, 12 oldalban. A fedőlapja sem volt színes. Ez volt az első kísérlet, nem volt semmilyen gyakorlatunk a könyvkiadásban. A Biharban tartott III. Partiumi Honismereti Konferenciára készült el, magáról Bihar községről.
1998-ban öt kötet jelent meg, immár színes fedőlappal. Kezdtem megtanulni a szerkesztést, s találtam egy kitűnő korrektort Mihálka Magdolna személyében.
1999-ben hat, 2000-ben három, 2001-ben kettő, 2002-ben három kötet jelent meg. Ez volt a hőskor. Nem szponzorizálta senki, az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket.
2003-ban nyolc kötet jelent meg. Ettől kezdve támogatja könyvkiadásunkat a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik.
Így 2004-ben hat, 2005-ben öt, 2006-ban hat, 2007-ben három, 2008-ban nyolc, 2009-ben öt, 2010-ben négy, 2011-ben három, 2012-ben három, 2013-ban öt, 2014-ben öt, 2015-ben, eddig, három kötet jelent meg, valamint ezek mellett, sorozaton kívül, tizenkilenc kötet. Jelenleg előkészületben van számos más kötet.
És most nézzük meg a kötetek szerkezetét, vagy mondhatjuk típusait:
18 falumonográfia: Bihar, Félixfürdő, Nagyszalonta, Sarmaság, Püspökfürdő, Szentjobb, Ottomány, Érsemjén, Rév, Szalacs, Biharpüspöki, Albis, Egri, Sárközújlak, Tóti, Margitta, Szalárd, Siter;
21 műemlékekkel és emlékművekkel foglalkozó kötet: Nagykároly ref. temploma; Szilágyság műemlékei; Csonkatorony nyúlik a felhőbe…; Székesegyházi bazilika; Varadinum a vizek határolta város és vár; Rajtuk taposunk; Turulmadaras emlékműveink (egész Erdélyből); A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról, (a 10 éves évfordulóra készült, első évkönyvünk); Nagyvárad római katolikus székesegyházai; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; Nagyvárad, városismertető; Nagyvárad műemlék épületei; Arad építészeti emlékei; Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében II.; Épített örökségünk a helytörténeti kutatás tükrében (második évkönyvünk, a 15. évfordulóra); Műemlékorgonák az Érmelléki Református Egyházmegyében; Vigyázó kövek – A műemlékvédelem kezdetei Nagyváradon; Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Megmaradásunkért (harmadik évkönyvünk, a 20. évfordulóra); A nagyváradi vár építészettörténete;
22 történelmi, helytörténeti és néprajzi jellegű kötet: A szabadságharc zászlaja alatt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a Partiumban és a Bánságban; A Bánság útjai a 19. században; Erdélyi barlangfeliratok a 16–20. századból; A révi népi fazekasság monográfiája; Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál. Nagyvárad bombázása 1944-ben; Hegyköz, történeti monográfia; Városfejlesztés Nagyváradon a 20. század elején; A bihari turizmus története; 1956 emlékezete Biharban; A mozi évszázada Nagyváradon; Micske a helynevek tükrében; Nagyvárad ipartörténete; Mesélő aradi házak; Szőlő és bor az Érmelléken; Csillagváros visszavárta katona fiát; A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházperének kilencéves története; Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből; Érmellék szerelmem – honismereti riportsorozat; Utak a múltba; Margittai fazekasság; Túrterebes földrajzi neveinek története; Tanulmányok az Érmellékről;
12 kötet nagy személyiségeinkről: Dr. Andrássy Ernő, az Érmellék utolsó polihisztora; Nagyvárad tudós püspökei; Aki fényt hagyott maga után. Dr. Károly Irén József élete és munkássága; Bartók Béla és Nagyszentmiklós; Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében; Bihari sorsok a változó időben; A bölcsőtől a sírig – 250 éve született Kazinczy Ferenc; Ottomány szülöttje, Kufstein halottja – Szentjóbi Szabó László; Párhuzamos életrajzok (Nagyvárad személyiségei); Hidak a viharlámpa fényében (Ványai Károly polgármester élete és munkássága); Nagyvárad nagy változásainak vezéregyéniségei (Rimler Károly, Soós István); Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között; Kiss Kálmán: Csűry Bálint és a szamosháti tájnyelv;
Öt iskolatörténet: Mezőtelegd iskolatörténete; A nagyváradi egészségügyi oktatás története; A temesvári ipari oktatás kezdeteiről; Túrterebes egyház- és iskolatörténete; Római katolikus intézetek Nagyváradon;
Öt kötet temetőinkről: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben; Hol sírjaink domborulnak – Partiumi temetők (25 temető); Telegdi sírkövek, emléktáblák; Érmihályfalvi temetők; Ódon sírkertek ösvényein. De akár ide is sorolhatjuk a turulmadaras emlékműveinkről szóló kötetet is, mert azok zömében síremlékek.
Még kiadtunk sorozaton kívül tizenhét kötetet: öt kötet a Jubileumi Rákóczi Évek keretében; díszkiadásban a Száz éves a nagyváradi villamos; Dukrét Géza: Épített örökségünk Bihar megyében; négy hasonmás kiadásunk volt: Biró József: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei; Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt; K. Nagy Sándor: Bihar-ország; Györffy István: A Fekete-Körös völgyi magyarság; Továbbá: Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében; A XVIII. Partiumi Honismereti Konferencia előadásai; A honismeret szolgálatában. Dukrét Géza 70. születésnapjára; Mátyás Attila: A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség története; Fodor József, Dukrét Géza: Keresztutak; A nagyváradi zenei élet apostola. Thurzó Sándor emlékére; Honismeret – a megtartó erő; Fazekas Lóránd: Püspökök és címereik a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.
Érdemes megemlékezni az ötvenedik, szintén jubileumi kötetünkről, amelynek címe: Nagyvárad ipartörténete. Egy 12 tagú szerzői gárda írta. E jubileumi kötetet Budapesten mutattuk be a Magyarok Házában, teltház mellett. Századik kötetünket először Borson, a XXI. Partiumi Honismereti Konferencián mutattuk be: Honismeret – a megtartó erő. Utána még megjelent két kötet, és most újra bemutatjuk, egy kiállítás kíséretében.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Új megközelítésben kér magyar utcaneveket Váradon az EMNP
A hatályban lévő jogszabályokra hivatkozva, de új megközelítés szerint kéri ismét a nagyváradi történelmi magyar utcanevek kihelyezését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete.
A névlistával csatolt beadványukban első szakaszban a belváros történelmi, műemlékvédelem alá eső övezetében található 190 utca kétnyelvű feliratozását szorgalmazzák. Tervük szerint első lépésként a Fő (Republicii) utca és az ahhoz kapcsolódó utcákra kerülne fel a történelmi elnevezés.
„Szerintem ez a többség számára is elfogadható lenne, és utána tovább lehetne haladni a kétnyelvűsítés felé. Már vannak olyan internetes applikációk is, amelyek beállítástól függően feltüntetik a történelmi utcaneveket" – magyarázta Csomortányi István. Az EMNP megyei vezetője emlékeztetett, hogy már több mint tíz éve küzdenek ezért. 
Visszatérő téma a helyi önkormányzattal való „viszonyukban"  a többségében magyarlakta Biharpüspöki városnegyed elhanyagolása is. A néppárti politikus leszögezte, hogy bár jó tervnek tartják, hogy a városvezetés az idei pályázati pénzekből meg akarja építtetni a körgyűrű hiányzó szakaszát, hiszen az megoldaná Püspöki és Bihar község tehermentesítését, csakhogy a tényleges terelőút leghamarabb 2020-ra várható, és a városnegyedbeli fejlesztések is váratnak magukra.
Emlékeztetett arra az általuk korábban előterjesztett és számításaik szerint alig 4 millió euróból kivitelezhető nyomvonalra is, amely hamarabb megoldhatná a közlekedési problémákat. Azonban ehelyett az Ilie Bolojan polgármester vezette városvezetés milliókat költ olyan utakra, amelyek nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, mutatott rá. Itt említette a tavaly év végén átadott, de még befejezetlen gyorsforgalmi utat, valamint azt a Csomortányi szerint értelmetlen, 19,5 millióra becsült presztízsberuházást, amely révén a jövőben egy új 4 kilométeres útszakasszal kötnék össze a Nufărul városnegyedet Félixfürdővel.
Újfent elszámoltatnák Szabó Ödönt
„Eltűnt 800 ezer euró. Most már világosan látszik, hogy mekkora az a kár, amit a partiumi magyar közösségnek okoztak, hiszen az 1,1 millió eurós magyar állami támogatásból csak a nagyjából 200 ezer euróra becsült Léda-házat tudták megmenteni. Ezért ismételten felszólítjuk a Mecénás Alapítványt vezető Szabó Ödönt, hogy számoljon el, mire is költötték el a partiumi magyar közösségnek szánt magyar állami támogatást" – jelentette ki kedden Csomortányi István.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei vezetője annak kapcsán szorgalmazta újra az elszámoltatást, hogy az alapítvány által 2014-ben a Léda-házra cserélt hírhedt Ady-központ új tulajdonosa lebontotta az önkormányzattól tavaly szálloda építésére, 920 ezer euróért megvásárolt telken lévő épületegyüttest. Azt a konferenciatermet és félkész hotelt, amelyre 2002-ben a magyar kormány több mint 1 millió eurót irányított át az RMDSZ-vezetők által alapított Mecénás Alapítványnak, holott az összeget korábban Tőkés László püspöksége idején a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyerte el pályázat útján egy érmindszenti kulturális központ kivitelezéséhez.
Csomortányi emlékeztetett, hogy az alapítvány a torzóban hagyott építkezés mellett az elkészült ingatlant sem kizárólag közhasznú célokra használta, és még a vállalt ösztöndíjakat sem fizette a diákoknak. „Az ügy végére az tett felkiáltójelet, hogy amint egy piaci alapokon működő társaság megvette és valódi értéke szerint kezelte, azonnal le is bontotta" – fogalmazott a néppárti vezető. Meglátása szerint ez azt jelenti, hogy az ingatlan valós értéke még attól is elmarad, amennyire azt korábban az önkormányzat a csere kapcsán becsülte. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezetője lapunknak korábban többször leszögezte: a kapott támogatással hiánytalanul elszámoltak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Kokárdát tűz Erdély és a Partium magyarsága
Erdély és Partium valamennyi magyarlakta településén megemlékezések és kulturális műsorok keretében ünneplik kedden az 1848–1849-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetét. 
Marosvásárhelyen Soós Zoltán polgármesterjelölt felhívására várhatóan közösen ünnepelnek a magyar politikai szervezetek, miután az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy döntött, részt vesz az RMDSZ székely vértanúk szobránál tartandó rendezvényén 16 órától.
Ezt megelőzően a néppárt 14 órától a Petőfi-szobornál tartja meg rendezvényét, amelyre Soóst is meghívták. Az ünnepségen fellép a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, Csíki Hajnal színművész, valamint Domahidi Anna, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja. 19 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya című gálára, melyet az RMDSZ szervez.
Közösen ünnepelnek a magyar politikai alakulatok Kolozsváron is. A kincses városi RMDSZ szervezte rendezvény az immár hagyományosnak számító forgatókönyv szerint zajlik. Mint minden évben, ezúttal is a Protestáns Teológiai Intézet kapuja előtt gyülekeznek az ünneplők 10 órakor, majd 11 órakor kezdődik az ünnepi felvonulás a főtérre.
12-kor ökumenikus istentiszteleten vesznek részt az ünneplők a Szent Mihály-templomban. Utána az egykori Biasini Szállóhoz vonulnak a kolozsvári magyarok, ahol 14 órakor az elöljárók, hivatalosságok beszédeivel egybekötött ünnepi műsor kezdődik. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete egyébként közleményében tudatta: a Szent Kamill szociális otthon udvarán található Petőfi-szobornál is koszorúznak délelőtt 10 órakor.
Nagyváradon az RMDSZ által közölt program szerint idén is felkeresik a biharpüspöki világháborús emlékmű parkjában álló kopjafát, hogy onnan indulva délben a várad-szöllősi katolikus templomkertben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelyen, Nicolae Bălcescu szobránál, Váradszentmárton községben és Félixfürdőn is koszorúzzanak.
14 órakor szokás szerint Rulikowsky Kázmér büsztjénél helyeznek el koszorút, 16 órakor a Szent László-templomban tartanak ökumenikus igeliturgiát. 17 órakor Szacsvay Imre szobrához várják az ünneplőket, ahonnan az ünnepi beszédeket követően a Fő utcán vonul át a fáklyás felvonulás Petőfi Sándor szobráig. A március 15-ei ünnepség a Szigligeti Színházban zárul, ahol 21 órakor A helység kalapácsa című előadást játssza a Lilliput Társulat.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által közölt program szerint 13 órakor megkoszorúzzák Rulikowski Kázmér sírját a róla elnevezett temetőben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatti emlékhelyen tisztelegnek. Ezt követően 15 órakor a Szacsvay-szobornál folytatódik a megemlékezés, ahol Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke mond beszédet.
Nagyszalontán a hagyományokhoz híven 18 órakor várják a Kossuth-szoborhoz a megemlékezőket, ahol a helyi magyar iskola diákjai mutatják be ünnepi műsorukat. Ezt követően Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, országgyűlési képviselő mond beszédet. Ünnepi műsorral szolgál a Toldi Néptáncegyüttes, Meleg Vilmos szinművész és a békéscsabai Bartók Béla vegyeskórus.
Temesváron Dr. Szilágyi Péter, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára lesz a rendezvény díszvendége, aki 17 órakor koszorút helyez el a szabadfalui Petőfi-emlékműnél, majd 19 órakor beszédet mond a temesvári Ifjúsági Házban, a Tegnapután, holnapelőtt című előadás alkalmából.
Az RMDSZ idén Szatmárnémetiben tartja központi rendezvényét, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi rendezvény az Ormos-ház falán lévő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával, majd ezt követően ünnepi felvonulás indul a diószegi lovashuszárok és a kálmándi fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz, ahol Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke imáját követően beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kereskényi Gábor képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti elnöke. Az ünnepségen a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kórusa énekel, a megemlékezés koszorúzással zárul. 19 órától ünnepi műsorral várják a szakszervezetek művelődési házába az ünneplőket.
Csíkszereda önkormányzata tájékoztatása szerint idén is a Vár téren a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobroknál, valamint a Gál Sándor téren a Gál Sándor-szobornál lesznek a városi rendezvények. A megemlékezések sora a Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődik délelőtt 11 órakor. Délután négy órától a Gál Sándor-szobornál folytatódik az emlékünnepség a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint történelmi egyházaink közreműködésével.
A 17 órai Vár téri megemlékezésen ünnepi beszédek és szavalatok hangzanak el, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes karának kórusműveivel, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékával színesítve.  Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren tartanak ünnepi műsort, 18 órától pedig a Vitéz lelkek diákszínjátszó-csoport adja elő a Pannónia, ne feledd halottaidat! című előadást a Művelodési Házban. Este háromnegyed hétkor indul a fáklyás felvonulás a Művelodési Háztól a Márton Áron térre, ahol 19 órakor kezdődik a Ghymes koncertje. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a közeli Homoródszentpálon zajló megemlékezésen vesz részt 14 órától, ahol emléktáblát avatnak a hősök tiszteletére.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, ahol Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár szól az egybegyültekhez. Kézdivásárhely önkormányzata idén is a Gábor Áron téren szervez ünnepséget 11 órától, amelynek keretében – a hagyományhoz híven – felvonulnak a helyi és környékbeli hagyományőrzők. Az ünnepség keretében többek között Böjte Csaba ferences szerzetes szólal fel. Krónika (Kolozsvár)

Több pénzt a magyar rendezvényekre!
Enyhén szólva kevesli az EMNP, hogy a 25%-nyi váradi magyarság egyes szervezeteinek főbb rendezvényeire összesen csak 34.500 lejt adott a városháza, magyar vezetéssel.
Több ügyben is bírálta a váradi városvezetést legutóbbi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula,az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi szervezetének elnöke. Mint mondták, elfogadhatatlannak tartják, hogy Biharpüspöki főútjának, a Matei Corvinnak a lakói tovább szenvednek a nehézgépjármű-forgalomtól, miközben elkerülőút építése helyett máshova teszi a pénzt a város. Zatykó Gyula szerint „mi már régebben jeleztük, hogy ki kellene onnan vezetni a nehézforgalmat, 2014-ben nyomvonalat is javasoltunk, aztán tüntetéseket szerveztünk, majd tárgyaltunk. Az egész elkerülőút 10 millió euró alatti összegből kijönne. Végül a tervet felvették a 2014-2020 közötti városfejlesztési stratégiába – csakhogy addig tovább repedeznek a lakosok házai, zajlik a forgalom keltette szennyezés és hat a stressz is.” Közben azonban a Bolojan-adminisztráció 20 millió eurós pályázatból újabb utat akar építeni Váradtól Félixfürdőig – pedig ilyen már van, és nem is túlzsúfolt. Az indoklásuk az: a szentmártoniakat zavarja a mostani úton zajló nagy forgalom. Zatykó Gyula kérdése pedig: „a püspökieket meg nem zavarja talán az ottani?” Ezért az EMNP azt javasolja a városházának, változtasson a prioritásokon, megcserélve a kettőt.
Kevés…
Más változtatást is kérnek. Március 31-i határozatával ugyanis a városháza 1,2 millió lejt osztott szét kulturális rendezvények támogatására, de magyarokéra keveset. A Magyar Kultúra Napja (januári esemény) például 4500 lejt kapott, a Varadinum (április) 25.000 lejt, a Szent László Napok (június) pedig csak 5000 lejt. Ez összesen is csak 34.500, ami azEMNP szerint nagyon kevés. „A mi adóinkból is van ez az 1,2 milliós keret is. Amiből csak 2,8 százaléknyit adtak a fenti rendezvényekre. Pedig a magyarság aránya 25%” – kifogásolta Zatykó Gyula. Azt kérik, a jövőben a magyar rendezvényekre a magyar lakosság arányát alapul véve adjanak támogatást. Hozzátette: „Én személyesen is ezt fogom képviselni, ha a június 5-i önkormányzati választáson bejutok a tanácsba. Viszont érdekes, hogy már most is a vezetésben van magyar alpolgármester. És épp annak a bizottságnak a tagja, amely elfogadta a jelzett csekély összegeket…”
Képeslapokat várnak
Moldován Gellért Lajos a tájékoztatón elmondta: régi váradi képeslapokból, más dokumentumokból tárlatot nyitnak május 5-én a PKE-n. A pontos órát később jelölik ki, viszont azt már most tudják, hogy várnak még anyagot. Így bárki, akinek van ilyesmije, beviheti az EMNP váradi székházába, a Fő utca 45 szám alá. De ha kéri, az EMNP-sek ki is mennek érte – ehhez Moldován Gellért Lajost lehet felhíni, a 0741-614982 számon. Másolatok is beküldhetők, de csakis nagy felbontásban, jó minőségben, azemnt.nagyvarad@gmail.com mail címre. A megkapott képeslapokat, más kordokumentumokat a szervezők lemásoltatják és kinagyíttatják, így az eredetit szinte azonnal vissza is kapja mindenki. Moldován Gellért Lajos hangsúlyozta: „ezt nem kampányrendezvénynek szánjuk”. Szerinte ennek bizonyítéka az, hogy a kampány hivatalos indulása előtti napon lesz a megnyitó.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Meglovagolnák Erdélyben a turisztikai trendeket
Dübörög a dél- és kelet-európai turzimus, a terrorfenyegetettség miatt egyre népszerűbbek a biztonságos úti célok, és ebből Románia, Erdély, ezen belül a Székelyföld is nyerhet – vélik a turisztikai szakemberek.
„A belföldi turizmus a fénykorát éli" – szögezte le a Krónika megkeresésére László Endre. A turisztikai irodákat tömörítő egyesület (ANAT) Székelyföldi regionális elnöke, a Transilvania Tourist Service utazási iroda ügyvezető igazgatója elmondása szerint a román tengerpartnak sok év óta az idei a legjobb idénye, de a bálványosi Grand Hotel is igen keresett, szeptemberig egyetlen hétvégére sincs már üres hely. Hasonló kihasználtságra évek óta nem volt példa. Magyarországon is megerősödött a belföldi turizmus, a Balatonon szintén alig van már üres szálláshely.
László Endre érdeklődésünkre kifejtette, hogy a külföldiek is egyre nagyobb számban választják a kelet- és közép-európai országokat. Ugyan még csak most készülnek a féléves statisztikák, de már az első öt hónap adatai is azt mutatják, hogy ugrásszerűen megnőtt a beutazók száma, és az országon belül Brassóba és környékére érkeznek a legtöbben. László Endre szerint a romániai idegenforgalmi szolgáltatásokra az jellemző, hogy vannak nagyon jó helyek és nagyon rosszak is, de ez a kettőség máshol is előfordul.
Külföldre, csak a közelbe
A romániai turisták körében különben még mindig nagyon népszerű Bulgária, de Görögországot is még mindig sokan választják, és bár Horvátország továbbra sem olcsó, ott is sokan szívesen nyaralnak. Egyre többen kérnek ajánlatot az olasz és a spanyol tengerpartra, ott a strandolást városnézéssel is összekötik. „A menekültáradat egyre kevésbé befolyásolja az idegenforgalmat, az emberek megszokták, már együtt tudnak élni vele" – véli a turisztikai szakember, aki szerint ugyanakkor a terrorfenyegetettség nagy vesztese Törökország, ahol már évek óta mélyrepülésben van az idegenforgalom.
Idén mintegy 35-40 százalékot esett vissza, ami rengeteg elmAradt turistát jelent, hiszen sok a török szálláshely, és ezek egyharmada 2016-ban kihasználatlanul mArad. „Romániából egyelőre még nem indultak el a menetrend szerinti repülőjáratok Egyiptomba, bár Magyarországról már lehet repülni, Romániából valószínűleg szeptemberben indulnak az első charterek, ha addig nem történik újabb terrortámadás, akkor valószínű megtelnek a Hurghadába és Sharm-el Sheikh-be induló járatok" – válaszolta kérdésünkre László Endre.
Vissza nem térő esély
„Romániának, Erdélynek, ezen belül a Székelyföldnek is jó piaci lehetőség a jelenlegi konjunktúra, hiszen minél eldugottabb egy hely, annál biztonságosabbnak számít" – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Albert Zoltán, a Székelyföld desztinációmenedzsment klaszter elnöke, a Csomád–Bálványos Kistérségi Társulás munkatársa. Meglátása szerint mindenképpen pozitív hozadéka lesz a romániai idegenforgalomban a változó irányzatoknak, de valószínűleg sem az ország, sem a térség nem lesz képes ezt maximálisan kihasználni. „Túl lassú a reakció, későn ismerjük fel a trendeket, akkor körüljárjuk, hitetlenkedünk, majd túl későn lépünk. Másrészt a tőkehiány is hátráltatja a gyors reakciót" – véli Albert Zoltán, aki szerint ez az egész országra és a Székelyföldre is jellemző.
Az idegenforgalmi szakember egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon jól jöttek ebben az időszakban – amikor úgyis változnak az úti célok – az Erdélyt dicsérő és ismertető, világszerte sugárzott dokumentumfilmek, az ország és a térség egyre „láthatóbb", de nincs meg a kapacitás, hogy erre megfelelően reagálni tudjon a turisztikai szolgáltatói ágazat. „Már nem lehet csak a szálláshelyet eladni, programot, élményt kell kínálni a turistának" – szögezte le Albert Zoltán. Mint hangsúlyozta, az általa vezetett klaszter is arra törekszik, hogy az országon belül is minél láthatóbbá tegye a Székelyföldet, de a szolgáltatóknak, a vállalkozóknak is fel kell zárkózniuk a kínálatukkal, reagálniuk kell a megnövekedett keresletre. A klaszter elnöke leszögezte, az ország és a Székelyföld is mindenképpen nyerni fog a változó irányzatokból, a forgalom növekedésére lehet számítani, még ha nem is tudják kihozni a maximumot a lehetőségekből.
Minimális növekedés a Partiumban
A Nagyvárad melletti Félixfürdőn és Püspökfürdőn több szállodát üzemeltető Turism Felix Rt. munkatársai a Krónika kérdésére arról számoltak be, hogy a tavalyi „szezonhoz" képest idén csak minimális növekedést tapasztaltak, és meglátásuk szerint ez nem is annyira kirívó, hogy összefüggésbe lehessen hozni kül- és belpolitikai eseményekkel. A több vendéget inkább az üdülőtérségben végzett fejlesztéseik és népszerűsítési munkájuk számlájára írják.
Bíró Blanka, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi turizmus: Brassó megye a legnépszerűbb
Brassó megyeként és városként egyaránt az első számú idegenforgalmi célpont Erdélyben. A másik véglet a Szilágyság: a teljes megyébe alig valamivel több turista látogatott el, mint Tusnádfürdőbe.
Bármily meglepő is, Románia első számú idegenforgalmi célpontja Bukarest, ahol az elmúlt évben 1,72 millió turista töltött el minimum egy éjszakát. Az biztos, hogy a fővárosba látogatók tetemes hányada nem kéjutazásra ment a Dâmbovița partjára, hanem üzleti útra, esetleg ügyintézés céljából valamelyik hivatalba, ugyanakkor tény, hogy a főváros lóhosszal előzi meg a második leglátogatottabb megyét, Konstancát, ahol az Országos Statisztikai Hivatal adati szerint 1,02 millióan fordultak meg.
A külföldi vendégek számát tekintve még nagyobb a különbség, Bukarestbe ugyanis 991 ezren érkeztek a határon túlról, míg a tengerparti megyébe csupán 58 ezren, ami sokat elmond a román tengerpart vonzerejéről.
A harmadik legnépszerűbb megye Brassó, ahova 2015-ben 992 ezren látogattak el, köztük 117 ezer külföldi. Brassót egy másik erdélyi megye, Maros követi, 490 ezer turistával, akik közül 90 ezer érkezett idegenből, majd Prahova, Szeben és Kolozs következnek, 465 ezer, 436 ezer és 428 ezer látogatóval. Az erdélyi megyék közül Bihar tartozik még a népszerű idegenforgalmi célpontok közé, 340 ezer látogatóval.
Hargita megye ugyanannyi turistát vonzott, mint Máramaros, 152 ezret. Kovászna megyének van még hova fejlődnie a turizmus tekintetében, évi 97 ezer vendéggel az országos rangsornak a második felében tanyázik. Az erdélyi megyék közül Szilágyra voltak kíváncsiak a legkevesebben, mindössze 37 ezren, ezek egytizede volt külföldi.
Călărași és Teleorman megyékben idegenforgalom tulajdonképpen nem létezik, előbbiben tavaly 17, utóbbiban 13 ezren fordultak meg. A külföldi látogatók tekintetében országos viszonylatban Szeben megye áll a harmadik helyen, Bukarest és Brassó után, 109 ezer turistával, majd Temes és Maros következik, 91 ezer, illetve 90 ezer fővel.
Félmillió turista Brassó megyében
Az erdélyi városok közül Brassó a legnépszerűbb, 514 ezer látogatóval, bel- és külföldieket is beleértve, majd Szeben (320 ezer), Kolozsvár (319 ezer), Marosvásárhely (180 ezer) és Nagyvárad (163 ezer) következik. A 2014-hez viszonyított legnagyobb arányú, 20 százalékos növekedéssel Kolozsvár büszkélkedhet, amiben minden bizonnyal jelentős szerepe volt az Untold fesztiválnak. Segesvár egymaga több turistát vonzott, 94 ezret, mint a teljes Szatmár megye.
Az erdélyi üdülőhelyek és faluturisztikai célpontok közül valószínűleg a Félix-fürdőt kereste fel a legtöbb vendég, 105 ezer. Azért csak valószínűleg, mert a statisztikában csak közigazgatási egység szintjéig van bontás, s Szentmártonhoz a Félixfürdőn kívül a Püspök (Május 1) –fürdő is hozzátartozik, azt azonban nem lehet tudni, hogy ezek között pontosan milyen arányban oszlottak meg a látogatók.
Szováta második helye azonban megkérdőjelezhetetlen, 105 ezren üdültek tavaly a Székelyföldi fürdővárosban. Herkulesfürdőn 95 ezren, Tusnádfürdőn 31 ezer, Tordán 14 ezer, Parajdon 13 ezer, Bálványoson és Torockón 10 ezer, Borszéken pedig 5000 szállóvendég volt. A falusi turizmus két legkedveltebb erdélyi célpontja a Brassó megyei Törcsvár és Mócs, 67 ezer, illetve 53 látogatóval.
A valós számok minden bizonnyal lényegesen nagyobbak a hivatalos statisztikai adatoknál, az idegenforgalomban ugyanis a becslések szerint elképesztően magas a feketegazdaság aránya.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Mártír hídvédőkre emlékeztek
Szerda délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, kérve őket a Himnusz eléneklésére.
Vonház Antal, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének titkára arra hívta fel a figyelmet: a második világháború öldöklésének vége felé jártunk. A szovjet hadsereg Románia átállása után szinte akadálytalanul jutott el a Maros vonalán az Alföldre. Belényes érintésével igen hamar a Félixfürdőhöz értek. Várad szinte teljesen be volt kerítve, hiszen Berettyóújfalu, Bors, Biharpüspöki már az ő birtokukba került. Hasonlóképpen a Nagyvárad-Szatmárnémeti országút egy részét, valamint a vasútvonalat is ellenőrizhették. A menekülők számára egyedül a Bihari-hágó volt még nyitva úgy-ahogy, Székelyhíd, Érmihályfalva fele lehetett Debrecenbe eljutni.
A visszavonuló német egységek Nagyvárad összes hídját aláaknázták. Boér Péter tanár, a Szent László-templom kántora tartalékos tisztként, mint idős népfelkelő, 11 társával együtt- akik mind váradiak, illetve Bihar megyeiek voltak- a központi híd őrzésével voltak megbízva. 1944. október 12-én a visszavonuló német egységek aláaknázták Nagyvárad összes hídját. Miután az átkelő felrobbantására vonatkozó parancsot nem hajtották végre, illetve meg akarták azt akadályozni, a német mindannyiukat legépfegyverezték a híd Bémer téri oldalán, majd felrobbantották teljesen értelmetlenül a hidat, hiszen a többin már bejutottak az oroszok a városba. A halottak két napig temetetlenül feküdtek a Körös-parton, majd Várad jóérzésű polgárai földet hantoltak rájuk. Csak decemberben exhumálták őket és helyezték el a temetőbe.
„A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk. Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”- fogalmazott Vonház Antal titkár.
A tizenkét mártír
Az ünnepségen közreműködött még Meleg Vilmos színművész, a Szigligeti Társulat tagja, és a Szózat elhangzása előtt Pék Sándor római katolikus esperes-plébános mondott áldást.
Íme a tizenkét mártír névsora: Bereczky Sándor kőművesmester, Béres Sándor nyomdászmester, Boér Péter tanár, kántor, hadnagy, Gurzó Imre szakmunkás, Huszár István szakaszvezető, Hant Elek asztalosmester, Katona József ácsmester, Krammer Ferencz asztalos, Nagy Gyula telekkönyvvezető, Seres János révi földműves, őrvezető, Simonovits János üzemlakatos és id. Szíki Gyula jákóhodosi földműves.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro