"A milleneumi emlékművek állítása sorában az elmúlt évben Háromszéken elsőként a katolikus Futásfalva tisztelgett Jézus Krisztus 2000., a magyar kereszténység és a Szent István államalapítás ezredik évfordulója előtt. Monumentális emlékművet állított az erdővidéki Barót és Nagybacon, Uzon lakossága, emléktáblával tisztelgett Ikafalva, Lécfalva és a Kovászna melletti Papolc. Vannak települések, ahol a millennium tiszteletére állítottak emléket a magyar szabadságharc és a két világháború hőseinek és áldozatainak (Feldobolyban, Málnáson, Nagyajtán), de emlékkopják hirdetik a millenneumot Vargyason, Kézdiszentléleken és Rétyen. Sepsiszentgyörgyön Jókai Mór, egykori országgyűlési képviselő bronzplakettel ellátott emléktáblája (a ház falán, ahol vendégeskedett) és a Szent Gellért-templom olajfreskói állítanak emléket a millenniumnak (Hervay Zoltán festőművész munkái). Március 15-én újabb emlékműveket emelnek majd Bölönben, Haralyban, Illyefalván, stb. Miklósvár a millennium évében fogja ünnepelni írásos említésének 790. évfordulóját, Maksán elkészítik a hajdani templom eredetijéhez hasonló "kazettás mennyezetet", melynek eredetije a Budapesti Iparművészeti Múzeumban van. /Kisgyörgy Réka: Sokasodnak a millennium maradandó emlékei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./"

"Szakemberek megállapították, hogy életveszélyes állapotban van Feldoboly műemlék temploma, s megtiltották, hogy istentiszteletet tartsanak benne. Az épület déli fala szemmel láthatóan megdőlt. Az Illyés Közalapítvány 350 ezer forint támogatást adott a templom mentésére. Anyagi segítséget kapnak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától is az épületegyüttes további tanulmányozására-kutatására. Szakavatottak véleménye szerint megerősítése, restaurálása kétmilliárd lejbe kerülne. /(kgy. z.): Feldoboly. Mi lesz a falu templomával? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 11./"

"Járművek, ingatlanok vásárlására használta több ezer előfizető pénzét az Eurid Kft.Közel egy évvel a bűnvádi feljelentés után a rendőrség hűtlen vagyonkezelés és adócsalás vádjával nyomoz Horváth Alpár újságíró-cégtulajdonos ellen. Az Európai Idő magazint 2000 nyaráig kiadó Eurid Kft. a kilencvenes években több mint hétezer személyt károsított meg, mivel nem adta ki a százkötetesre tervezett Jókai Mór-műveket, viszont a tervbe vett kötetek árát előre kifizettette az olvasókkal. Horváth Alpár az Eurid Kft. társtulajdonosa. Az előfizetők folyamatosan három-három kötet árával hitelezték meg az Euridot. Miközben 1992. április 15-étől 1995. október 7-éig az Európai Időben folyamatosan ismertették az előfizetésre, illetve a megjelent kötetekre vonatkozó híreket, 1995 ősze után egy szóval sem említette az Eurid a sorozat folytatását. Csak azok a megrendelők kapták vissza a pénzüket, akik személyesen jelentkeztek a lapkiadó székhelyén, Sepsiszentgyörgyön. Kovászna megyében több száz károsult jelezte, hogy nem kapta meg az előfizetett könyvet. Barótról száztizenhárman nem kapták meg egyik vagy másik megrendelt kötetet. Horváth volt kollégái, köztük Willmann Walter, Molnár István és Botos László beadványukban kifogásolták, hogy a laptulajdonos 1992-1995 között a Jókai-sorozat több mint hétezer előfizetőjének összesen 8,1 millió lejét 1994-1998 között három sepsiszentgyörgyi tömbházlakás és egy üzlethelyiség, egy sugásfürdői villa, egy feldobolyi hétvégi ház és gyümölcsös, valamint egy Daewoo Cielo személygépkocsi megvásárlására fordította. Emellett jutott pénz bebútorozni, kilenc darab személyi számítógéppel, nyomtatóval, szkennerrel, telefonközponttal is ellátni a szerkesztőséget. /Domokos Péter, Lukács János: Tömbházlakás a Jókai-kötetek árából. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./"

"Kézdivásárhelyen a Romániai Magyar Nem Hivatásos Színjátszók Egyesülete, a Jádzó Társaság és a Vigadó Művelődési Ház közös szervezésben tartották meg a Vidéki Színjátszó Napokat, melyen a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság színjátszó csoportja, a feldobolyi Vadrózsa csoport, a nagyborosnyói, a dálnoki és az ikafalvi csoport lépett fel./(Iochom): Kézdivásárhely. Vidéki Színjátszó Napok - másodszor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./"

Hetedik alkalommal tartottak megemlékezést a barcaföldvári fogolytábor magyar áldozatainak emlékmű-együttesénél november 4-én, a nemzeti gyásznapon. A cudar időjárás, hóvihar ellenére is összegyűltek a Hídvég és Földvár közötti emlékhelyen, ahol 1944-45 között több mint hatezer ember raboskodott, s szemtanúk vallomása szerint közülük mintegy ezren odavesztek. Az emlékmű talapzatánál tíz koszorút helyeztek el, elsőként a bukaresti magyar nagykövetség képviselői. Nagy János hídvégi református lelkész köszöntőjét követően elődje, Ungvári Barna András uzoni lelkipásztor, az emlékmű és a megemlékezések ötletgazdája, a rendezvény főszónoka tematikus beszédei sorát ezúttal a fogoly orvosokra való emlékezéssel folytatta. Pap Béla és Víg Gábor egykoron a nehéz körülmények között is igyekezett enyhíteni fogolytársai szenvedésén. Bálint László református lelkész a Pél­dabeszédek könyvéből idézett: ,,az igazság felmagasztalja a nemzetet, a bűn pedig gyalázatára van a népeknek”. Az ’56-os magyarországi forradalom jubileumán az igéből párhuzamot vont az anyaországi eseményekkel, továbbá egy rokona, egykori földvári fogoly, a feldobolyi Bács Lajos visszaemlékezéseiből elevenített fel részleteket. /Szekeres Attila: A bűn gyalázata (Megemlékezés Földváron). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

Nem könnyű hét településnek egy csokorban élni, mert a Nagyborosnyó községközponthoz tartozó Kisborosnyónak és a tőle földrajzilag különálló Kispataknak, Cófalvának, Feldobolynak, Lécfalvának és az ugyancsak külön kis agrár- és munkástelepet alkotó Várhegynek megvannak a maga elvárásai, óhajai. Adós a községi földosztó bizottság egy sor tulajdonbizonylattal. Vannak, kik szerint legalább Lécfalvának dukálna egy önálló községi státus. Feldobolyban új iskola épül, a cófalvit kijavították, a lécfalvi és a kisborosnyói tatarozásra szorul, Várhegynek nincs saját iskolaépülete – a tulajdonjog körüli bonyodalmak miatt. A központi iskolát Nagyborosnyón visszakapta a református egyház. Az elemisták és az óvodás gyerekek létszáma meghaladta a 185-öt. Cófalva iskolája megújult, de kevés a gyereklétszám. Lécfalván az V–VIII. osztályban is alacsony a tanulólétszám. Olyan rossz arra az út, hogy az új iskolabusz ott nem közlekedhet. Kisborosnyón az óvodában és az elemi iskolában van elég gyerek. Cófalván a községnek sikerült önerőből kijavítania az egykori cófalvi faluházát, mely jelenleg a művelődés és az ifjúság hajléka. Kisborosnyón a nyerges-tetői és az Úz-völgyi megemlékezésekre Damó tanító újabb emlékállító terveket szőtt, melyeket a falusfelek és a Nyíres Lokálpatrióta Kör tagjai, támogatói is felkarolnak. /Kisgyörgy Zoltán: Hét falu egy község. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./

Kilencedik alkalommal tartottak megemlékezést november 4-én a barcaföldvári fogolytábor magyar áldozatainak emlékmű együttesénél. A Hídvég és Földvár közötti emlékhelyen, ahol 1944―45 között több mint hatezer ember raboskodott, s közülük ezren odavesztek, mintegy hatvanan gyűltek össze. Nagy János hídvégi református lelkész házigazdai minőségben köszöntötte az egybegyűlteket. A főszónok, Ungvári Barna András uzoni lelkész, az emlékhely megteremtője jelezte, idéntől a fogolytábor túlélőiről emlékezik meg. Ezúttal a Csíkszerdában élő Ivás Istvánról beszélt, aki Az utolsó székely határőrök című könyvében leírta a haláltábor borzalmait. Bálint László brassó-gyárvárosi református lelkipásztor, címzetes esperes a feldobolyi Bacsó Lajos visszaemlékezéseiből idézett. Akkoriban a foglyoknak felajánlották, ha áttérnek román vallásra, hazaengedik őket, de ők azt válaszolták: magyarok vagyunk, magyarnak születtünk, s azok is maradunk. A bukaresti magyar nagykövetség nevében Alföldi László, majd RMDSZ-szervezetek, egyházak és volt politikai foglyok szövetségeinek képviselői koszorúztak. /Szekeres Attila: Magyarnak születtünk, s azok is maradunk! (megemlékezés Földváron). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5./

Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János  bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszárakadémia hetedszer (Bálványosfürdő)
Szombaton és vasárnap Bálványosfürdőn és Torján tartották a hetedik Huszárakadémiát, melynek immár harmadik alkalommal volt a házigazdája Daragus Attila torjai polgármester, hagyományőrző kapitány.
Az erdélyi katonai hagyományőrzők idei kétnapos elméleti képzésén százhetvenkét erdélyi, partiumi és anyaországi huszár, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt.
Szombaton a Vár Panzióban szakmai előadások hangzottak el zömében magyarországi történészek, lelkészek és hagyományőrző huszárok előadásában a madéfalvi veszedelemről, a magyar hadviseletekről, a székely határőrségről a 17. századi Európában, a székely katonák szerepéről a napóleoni háborúkban, a marosvásárhelyi 23. Tábori Vadász Zászlóaljról és az Úz-völgyi csatákról. Tegnap reggel a csikónevelésről, a fiatal hátasló alapkiképzéséről és a gyalogosok számára tartott alaki foglalkozásról szóló előadásokat követően a résztvevők Altorjára utaztak, ahol a felvonulás után a zsúfolásig telt Szent Miklós-templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt. A szentmiseáldozat bemutatása után Daragus Attila szólt az egybegyűltekhez, és felsorolta azokat a településeket, ahonnan huszárok érkeztek. Megyénket a házigazdákon kívül sepsiszentgyörgyi, gidófalvi, uzoni, baróti, árkosi, málnásfürdői, kézdivásárhelyi, kőröspataki, gelencei, rétyi és feldobolyi hagyományőrzők képviselték. A legtávolabbi helység, ahonnan huszárok érkeztek, 950 kilométerre fekszik Torjától. Daragus bejelentette: a következő Huszárakadémián felavatják a torjai huszárbandérium harci zászlóját, majd a huszárok nevében díszkardot nyújtott át Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek, akit felszólított, hogy jövőre már huszáregyenruhában jelenjen meg közöttük. A megyei önkormányzat elnöke bejelentette: az idén ötödik alkalommal sorra kerülő huszártoborzót május végén, június elején ismét Felső-Háromszéken tartják meg, és a kiindulópont Torja lesz. A szentmisén a tavaly elhunyt Györffy Árpád hagyományőrző huszár őrnagyról, a székelyudvarhelyi Mátyás-huszárok egykori vezetőjéről is megemlékeztek. Himnuszaink közös eléneklése után Fülöp Zoltán Bulcsú és zenészei a Mag Rend-Szer zenés-verses előadást mutatták be a magyar feltámadásról. Ezt követően a templomkertben a huszárok együtt énekelték el a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas dalt, majd a múlt év szeptemberében felavatott huszárszoborhoz vonultak, ahol elsőként Kozsik József marosvásárhelyi színművész az alkalomhoz illő verseket szavalt, majd a hagyományőrzők megkoszorúzták a huszárszobrot. Miholcsa József hagyományőrző alezredes a Bethlen Gergely Érdemérem létrehozásáról szólt. Elmondása szerint Bethlen Gergely ezredes volt, aki Mikes Kelemennel együtt Kolozsváron háromszáz Mátyás-huszárt toborzott és képzett ki. Ugyanakkor Bethlen az erdélyi hadjáratban Bem apó jobbkeze volt – hangzott el. Az érmet Daragus Attila, Kádár László, a gyergyói Parászka Géza és a szegedi Vass László vehette át. Vass László hagyományőrző alezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség ügyvezető alelnöke és vezérkari főnöke két gyalogos csapatparancsnokot, az új székely tüzércsapat tisztjét, Igyártó Andort hadnaggyá, Sala Zsoltot pedig főhadnaggyá léptette elő. Altorjáról a hagyományőrzők visszamentek Bálványosra, ahol Bárdi Nándor kisebbségkutató előadása és egy hármas könyvbemutató után véget ért a hetedik Huszárakadémia.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Van-e élet kultúrházainkban?
Az utóbbi időszakban több háromszéki kultúrotthont felújítottak, bővítettek. A helyi erőforrások mellett európai uniós alapokból, kormányzati pénzekből, önkormányzatok által kiírt pályázatokon elnyert forrásokból dolgoztak.
Fontos szerepet játszott a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett pályázat, melyen tízezer lejes támogatást kaphattak az igénylők – legalább ugyanekkora önrész biztosításával. Annak próbáltunk utánajárni, van-e élet a használhatóvá tett kultúrotthonokban, kihasználják-e a helyi közösségek a létesítmények által nyújtott lehetőségeket. Elsőként Orbaiszéken néztünk körül.
Kovászna élen jár
Az elmúlt évek során látványosan nőtt a művelődési élet szerepe Kovásznán. Egymást követik a rendezvények, hetente több előadás, foglalkozás, szórakozási lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők. Nem véletlen: a művelődési ház, a kultúrközpont, a csomakőrösi kultúrotthon, a vajnafalvi közösségi ház, a városi képtár megfelelő helyszíne a művelődési eseményeknek. „Igyekszünk változatossá tenni Kovászna és Csomakőrös kulturális életét, bátorítjuk a helyieket, vendégeket hívunk meg. Amíg a közösség is felkarolja a kultúrát, úgy érzi, hogy számára fontos a művelődés, működnek a város kultúrintézményei” – vélekedett Czilli Balázs, a városi művelődési ház igazgatója.
A legnagyobb tömegeket a művelődési központ mozgatja meg. Nemcsak a helybeli csoportok – a Diákszínpad, a Pódium, a Pokolsár Egyesület színjátszói, kórusok, fúvószenekar, táncegyletek – kapnak itt szereplési lehetőséget. Szinte folyamatosan lépnek fel meghívott, idegenből érkező előadók, társulatok – magyar és román részről egyaránt. Nemrégiben a Hahota társulat nevettette a közönséget. Mindkét előadás telt házas volt, nemcsak kovásznaiak, a környékbeli falvakból is érkeztek nézők. Ez mutatja: a kovásznai létesítmény lassan egész Orbaiszék kulturális központjává, színházává válik. A városi művelődési ház kisebb rendezvényeknek ad otthont. Óvodások, iskolások léphetnek fel. Havonta itt tartja összejöveteleit az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub, a Fábián Ernő Népfőiskola. Hetente zajlanak a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kihelyezett tagozatainak órái – fúvószene, zongora, gitár, kóruséneklés szerepel az ajánlatban, idéntől szülői igényre megkezdődött a hegedűoktatás is. Részt lehet venni heti rendszerességgel tartott rajzórákon, kézműveskörökön. A Konnát Rita vezette Kádár László Városi Képtárban havonta szerveznek tárlatokat, könyvbemutatókat, fotókiállításokat. Kialakultnak mondható a látogatók közössége, de egyre több fiatal jelenik meg a képtárban szervezett eseményeken.
Csomakőrösön tavaly adták át a felújított kultúrotthont. Az avatón a kovásznai Diákszínpad lépett fel, egy héttel korábban szüreti bált tartottak. Karácsonyi, szilveszteri események nem zajlottak. Az idei tervek: februárban farsangi mulatságot szerveznek, következik a nőnapi kosaras bál, majd a Csoma-napok alkalmával is szerepet kap a kultúrotthon, itt tudnak próbálni a helyi táncegyüttes tagjai is – mondta el érdeklődésünkre Kosztándi Annamária, a kultúrház felelőse.
Vidéken is igyekeznek
Zágon egykor élen járt a háromszéki művelődési életben. Ma ez már nem mondható el, különféle okok miatt. A feltételek adottak, de a közönség kiábrándult, ha helyiek lépnek fel, azt megnézik, de ha pénzt kell kiadni egy előadásért, oda már nehéz nézőket toborozni – véli Kis József polgármester. A szervezés dolgában is akadna javítanivaló.
Az értelmiségiek – főként a tanügyiek – nem tekintik szívügyüknek a művelődést, legtöbben ingáznak, jönnek, s minél előbb mennek is, nem vesznek részt a kulturális életben. A pedagógusok részéről Beder Melinda és Csoma Ibolya vállal szerepet a szervezésben – jegyezte meg a polgármester. Dezső Tibor Attila református lelkész is bekapcsolódik a művelődési élet felrázásába. A községközponti kultúrházban néptáncot oktat, a népzenét is próbálja belopni a helyiek szívébe. Ehhez az irányvonalhoz kapcsolódik a múlt szombati előadás: a Székely Mikó Kollégium és a Százlábú táncegyüttes adta elő az Ide, lábam, ne tova című produkciót, muzsikált Dezső Attila és barátai. A polgármesteri hivatal igyekszik gondot fordítani a zágoni és a papolci kultúrotthonra. Most a Progressio Leader-csoportnál megnyert pályázati pénzből újítják fel a két létesítményt, bútorzatot cserélnek, hangosítást szerelnek. Nem elégszenek meg ennyivel, tovább keresik a kultúrotthonok fejlesztésére felhasználható pénzforrásokat – jelentette ki Kis József polgármester. Nagyborosnyó polgármesteri hivatala öt kultúrotthon működéséért felel. A községközponti termet öt éve újították fel saját erőből. Ifjúsági rendezvényeknek, gyerekcsoportok fellépésének ad helyet. A színházi előadásokat is szeretnék meghonosítani, éppen a szentivánlaborfalvi színjátszókat várták Kelemen Alpár vezetésével – mondta el Szőcs Levente polgármester. Kisborosnyón tavaly újították fel a kultúrotthont. 80 ezer lej volt a költség, tízezer lejt a megyeháza pályázatán nyertek el. Öltözőt építettek, kutat fúrtak, vizet vezettek, illemhelyet építettek, az öltözőből konyhát alakítottak ki. Egyelőre iskolások fellépéseinek ad helyet, emellett esküvők, torok, mulatságok rendezésére igényelhető.
Lécfalván három évvel ezelőtt fektettek be a kultúrotthon fejlesztésébe. Szerepet vállal itt a Leza Egyesület, a megyei tanácsnál és a Leader-alapoknál pályáztak sikeresen. A kultúrotthonban tartja próbáit a Nemere táncegyüttes.
Cófalván 2011-ben javították a kultúrotthont, azóta van ott is konyha, így a hagyományos mulatságok mellett akár esküvők is tarthatók.
A feldobolyi kultúrotthon egyelőre használhatatlan állapotban. A napokban írják alá a 145 ezer eurós finanszírozási szerződést, így alapjától a tetőig megújulhat. Ha elkészül, helyet adhatnak különféle kultúrcsoportok fellépésének, magánrendezvények részére is bérbe lehet adni a kultúrotthont – jelezte Szőcs Levente.
Más orbaiszéki községekben is hasonló a kultúrházak helyzete. Kisebb-nagyobb megvalósításokról majdnem mindenhol lehet beszélni, néhol a kultúrcsoportok tevékenysége, fejlődése és közösségi szerepvállalása is megmutatkozik. Látható és figyelemre méltó az igyekezet, hogy pályázati pénzeket használjanak fel korszerűsítésre, felújításra – az viszont sajnálatos, hogy esetenként a fejlesztések fő célja nem más, mint lakodalmak, keresztelők, más bulik szervezésére alkalmassá tenni a kultúra hajlékait…
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az első őshonos csemeték
Csernáton, Feldoboly és Csomakőrös mellett Kőröspatakon, Kálnokon, illetve Bardoc-Miklósvárszék öt településén és a Bodza-vidéken is ültetnek azokból az őshonos gyümölcsfacsemetékből, melyeket a Háromszéki Közösségi Alapítvány ajánlott fel legújabb kezdeményezésével.
Az Egy fa a jövő nemzedékének programban befutott pályázatok alapján idén 1400 csemetét juttatnak el díjmentesen Háromszék öt régiójába. Az első gyümölcsfákat ma délelőtt vehetik át a kőröspataki igénylők – a Háromszéki Közösségi Alapítvány tegnapi tájékoztatása szerint a település önkormányzata hozzájárul egy csemetekert létrehozásához is. Évente 1500 csemete szétosztását tervezik, céljuk, hogy tíz év leforgása alatt minden háromszéki településen ültethessenek, majd élvezhessék az őshonos gyümölcsfák termését. (dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami a miénk, nem engedjük elveszni (Orbaiszék)
Az orbaiszéki lármafagyújtás központi rendezvénye a Kovászna melletti Csomakőrösön, a temető feletti domb púpján zajlott. A szervezők jól választották ki a helyszínt, Felső-Háromszéktől Alsó-Háromszékig, az Olt völgyéig nyílott csodálatos kilátás.
Az idő kedvezett – de mintha az esemény lényegére figyelmeztettek volna az égiek is, kelet felől, a Kárpátokon túlról fenyegető felhők tornyosultak, míg nyugatra ugyan homályos, de vékony sávban fénylő volt az ég. A lármafagyújtáson száznál többen vettek részt. Fiatalok és idősek, a politikai, egyéni vagy csoportos elvi meggyőződés mellőzésével jelentek meg. A lármafagyújtás is egyedi volt: az óriásmáglya mellett fűrészporral rajzolták ki Székelyföld határvonalát, és ezt is lángra lobbantották. Az összegyűlteket Ferencz Botond, az orbaiszéki székely tanács elnöke köszöntötte. A szabadtéri istentiszteleten Bartos Károly kovásznai születésű kézdisárfalvi plébános leszögezte: Székelyföldet az Isten teremtette, az ő akaratából került a székely e szép medencébe – nem lehet létjogosultságát megkérdőjelezni. Ha nem húzzuk meg határainkat, nem tudjuk, mi a miénk. Ami pedig a miénk, azt nem engedjük elveszni. Ragaszkodunk szülőföldünkhöz, de szeretjük azokat, akik mellettünk élnek. A református lelkész szerint sokan akarják vesztünket, de sajnos, saját nemzettársától kell legjobban félnie a magyarnak. Testvérségben, egymás között békében kell élnünk – figyelmeztetett. A jelenlévők közösen mondták el a miatyánkot, majd a kovásznai ifjúsági fúvószenekar közreműködésével elénekelték a magyar és a székely himnuszt. Ferencz Botond felolvasta a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, majd meggyújtották a lármafát. Mellette a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai lobbantották lángra a Székelyföld határait jelképező körvonalat, közepén a SIC felirattal. Az orbaiszéki határfalvakban is kigyúltak a lármafák, de tüzeket lehetett látni az Uzon fölötti erdőkben is. Orbaiszéken legtöbben a Székelytamásfalva melletti Halmon gyűltek össze. Demes Botond megbízott zabolai polgármester jelentése szerint több mint kétszázan állták körül az őrtüzet. Habár délután még kétséges volt, hogy Nagyborosnyón és Feldobolyban felcsapnak-e a lángok, estére Szőcs Levente polgármester megnyugtatott: a székelyek ott is eleget tettek kötelezettségüknek. A kisborosnyóiak tüze is messzire világított.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újjászülető templomot remélnek (Feldoboly)
Az elnéptelenedett gyülekezeteken kívül egyetlen közösségnek sincs olyan rossz állapotban a temploma, mint a feldobolyinak – jelentette ki Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke októberben a helyszínen, az egyházkerület generális vizitációja alkalmával (hasonlóra 104 évvel ezelőtt került sor Feldobolyban!). A püspök hangsúlyozta: egy műemlék templomhoz nem lehet csak úgy hozzányúlni. A javítást boncolgató beszélgetések során körvonalazódott: a helyi közösségnek nincs anyagi ereje a nagy volumenű munkát elvégeztetni, a szükséges pénzalapot pályázatok útján kell előteremteni. Omlásveszély miatt a templom évtizedek óta használhatatlan, de biztató jel, hogy a vizitáción részt vevő lelkészek újból beléptek Isten házába, ott imádkoztak megújulásáért.
Nagy előrelépés nem történt azóta, de folyamatosan dolgoznak a cél érdekében – mondta el érdeklődésünkre Albert János feldobolyi lelkész. Kézhez kapták a felújításhoz szükséges tanulmányokat, tervet, pályázati lehetőségeket is felkutattak. Támogatásért fordulnak a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma keretében működő Kulturális Örökségvédelmi Hivatalhoz, és igyekeznek kihasználni az uniós pályázati lehetőségeket is. Próbálkoznak a hazai kulturális minisztériumnál is, habár onnan nagy segítséget nem remélnek – sorolta a lelkész. Az idei választási év bizakodásra ad okot, ígéretek máris vannak – fűzte hozzá.
Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese is úgy ítéli meg, a feldobolyi református templom csak pályázati pénzek felhasználásával újulhat meg. 300 ezer eurós finanszírozásra van szükség, ez csak uniós alapokból hívható le. Előrelépésnek tekinti, hogy elkészült a szükséges dokumentáció.
A restaurálás műszaki terveit már három évvel ezelőtt megrendelték. Akkor négyezer lejt fizettek a munkáért, de a teljes összeget nem sikerült előteremteniük, így a tervező nem adta át a teljes anyagot. A nagyborosnyói polgármesteri hivatal tavaly tízezer lejjel támogatta a feldobolyi református közösséget, a pénzből kifizették a tervezés elmaradt költségét, így az előtanulmányt és a terv dokumentációját megkapták a tervezőtől – mondta el Szőcs Levente polgármester. Van pályázati lehetőség, évente tízezer lejt lehet igényelni kisebb felújításokra, ezt is kihasználhatják a feldobolyiak – mutatott rá a községvezető.
A feldobolyi református templom az 1700-as évek közepén épült, 1768-ra datált festett mennyezete Szendrey József munkája, bútorzata 1773-ban készült. A gyülekezet 150 tagjának többsége idős. A középkorosztály teljesen hiányzik, de jó jel, hogy egyre több fiatal marad a faluban, s próbál a mezőgazdaságból megélni – tudtuk meg Albert János lelkésztől.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Semjén Zsolt Feldobolyban
Segítséget ígért a templomfelújításhoz
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke vasárnap Feldobolyba látogatott, ahol megtekintették a református templomot, és további, Nagyborosnyó községet érintő fejlesztési tervekről egyeztettek Kanyó Antal polgármesterjelölttel.
Albert János feldobolyi lelkész tájékoztatta a meghívottakat arról, hogy a templom omlásveszély miatt használhatatlan, anyaországi segítségre is számítanak a felújításhoz, előrelépés, hogy a pályázatokhoz elkészült már a szükséges dokumentáció. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, „a magyar kormány ott tud segíteni, ahol van elképzelés, ahol van terv, és van akarat. Bízom benne, hogy június 5-én a magyar érdeket tartják szem előtt a községbéliek, és a mi támogatásunkkal is elindulhat a fejlődés útján Nagyborosnyó.”
„Az elmúlt időszakban bebizonyítottuk, hogy ahol az RMDSZ tisztségviselői vezetik a közösséget, ott fejlődik a község is. Nagyborosnyón személyesen fogok kiállni az RMDSZ jelöltje mellett, mert meggyőződésem, hogy a község többet érdemel” – jegyezte meg Tamás Sándor tanácselnök.
– A miniszterelnök-helyettes és a tanácselnök támogatása rendkívül fontos községünk számára, élni fogunk minden lehetőséggel, ami előre viheti közösségünket – jelentette ki Kanyó Antal polgármesterjelölt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Régiók zarándoklata kicsi pünkösdre
Nemcsak a helybelieket, hanem a szomszédos településekről, a távolabbi kisrégiókból érkezőket, az országban és külföldön élő alsórákosiakat, a magyarországi testvértelepülések – Zugló és a Békés megyei Gádoros – hivatalos küldöttségeinek tagjait is köszöntötte a református templomban tiszteletes Csákány Antal alsórákosi lelkipásztor azon az ünnepi istentiszteleten, amelyen a jobbágyfelszabadítás 168. évfordulójára, a szabadság napjára, a helyiek nyelvén a kicsi pünkösdre emlékeztek.
Visszalapozó Bizonyára kevesebb írott dokumentum maradt fenn arról, hogy mikor és miként jutott tudomására Háromszék és a többi székely szék jobbágyainak a robot megszüntetése, a jobbágyfelszabadítás híre. 1848. április 2-án Csernátonba, június 20-án az Erdővidékkel szomszédos Alsórákosra érkezett meg az örömhír. Háromszék számon tartja a csernátoni eseményt, de Alsórákos magyarsága ünnepet is ül emlékére, s ezt nevezik ők a szabadság napjának, kicsi pünkösdnek. Idén is méltó módon ünnepelt a Brassó megyei település. Nem számított szabálysértésnek, hogy a délelőtti közös istentisztelet idején a Sükösd– Bethlen-várkastély falainak árnyékában már mulatott a nép, füstöltek a lacikonyhák, sőt, reggelesen bárki megtekinthette a rákosi várplaccon azt a szabadtéri megszemélyesített játékot, amelyen a szabadságnapi eseményeket jelenítette meg a helybeli színjátszó kör Vetési Nándor zenetanár rendezésében.
Alsórákoson a jobbágyság felszabadításának napját mindig megtartják a pünkösd utáni hét hétfőjén, s ezt tették a diktatúra évtizedeiben is. A bécsi és a pesti forradalom híre néhány nap alatt eljutott Erdélybe, s ez váltotta ki, fokozta a határőri szolgálattal terhelt székely katonarendek megmozdulásait mifelénk is. A végekre azonban lassabban jutott el a hír, több helyen titokban tartották a földbirtokok uraságai. A főnemesség vagyonharácsolása anyagilag érintette a népet, s emiatt a forradalom idején megkísérelte önhatalmúlag orvosolni panaszait – írja Egyed Ákos történész. A szabad parasztok jobbágysorsba való döntése nagyon régi jelenség, a föld kisajátítása révén ugyanis személyes függésbe kerültek. Lazább volt a szabad jobbágy függése, mint a jórészt rabszolgákból lett örökös jobbágyé. A szabad jobbágynak sem volt földje, s a földesúr joghatósága alá tartozott. Földet, jobbágytelket kapott urától, s azért úrbért fizetett terményben vagy pénzben, tehát robottal tartozott. Az úrbér eltörlését hozták meg az 1848. március 15-ét követő események. A Habsburg-abszolutizmus kénytelen volt elismerni a jobbágyság eltörlését.
Mi is történt a Tepő-hegy alatt?
Áldott emlékezetű dr. Imreh Barna (1908–1982) volt alsórákosi református lelkipásztor sorait idézzük a még mindig kéziratban heverő alsórákosi falumonográfiájából. A szép, tavaszból nyárba hajló hétfőn jó hírre ébredt Alsórákos jobbágy- és zsellérrendű népe. „Pálszegiben, az úthoz közel dolgozók kocsizörgésre lettek figyelmesek. Az utas, amikor a Turzonon beereszkedve megpillantotta a robotolókat, kiszállt kocsijából. Idevaló fiú volt, a Huszár család sarja, lelkész Kolozsvár környékén, öreg szülei látogatására jött haza. Felháborodott a jogtalanságon, hogy a népet még mindig úrdolgára hajtják, felvilágosította véreit, hogy már március 15-én eltörölték a jobbágyságot, és máshol már él a nép szabadságával: a föld, a telek tulajdonukban van, és nincsen többé tized- és robotkötelezettség. Az örömhír futótűzként terjedt el az egész határon. Munkaszerszámaikat vállra vetve, egy emberként indul a nép a határ minden részéről hálaadásra az Isten házába. Mindenki: magyarok, a mátéfalvi románok, reformátusok, unitáriusok a tágas református templomba. Szerszámaikat a templom előtti szádogfának támasztották, s örömkönnyes szemmel lépték át a templom küszöbét, megköszönni Istennek a szabadítást. Petre Mózes, az akkori lelkész beszédében az új ünnepet kicsi pünkösdnek nevezte el, mert úgymond ekkor töltetett ki Alsórákos népére Isten szabadító szentlelke. A felszabadult nép pedig a hálaadás után az öreg fa alatt, fedetlen fővel, térdre hullva tett átok alatt fogadást utódaikra is kötelező erővel, hogy ezt a napot, a szentháromság vasárnapja utáni hétfőt, mint szabadság napját, minden évben megünneplik!”
Háromszéken Csernátonba 1848 áprilisában vitte a robot megszűnésének hírét uzoni Pünkösdi Gergely határőrtiszt, aki a katonarendűek és a jobbágyok jelenlétében hirdette ki. Sepsiszentgyörgyön április 11–12-én tartottak székgyűlést, amelyen a nép minden rétegének küldöttei részt vettek. Elhatározták a határőr-katonaság kötelezettségeinek rendezését, az úrbéri viszonyok kárpótlás melletti eltörlését, a törvények előtti egyenlőséget, a közös teherviselést. A fejlemények a május 30-án tartott népgyűlésen tetőztek, amikor Végh Ábrahám százados Csernátonban 257 nemzetőrt toborzott, hogy ellenállhasson a mozgalomnak. Még ma is ismert a nép körében – tájékoztatott Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus – az „egrecírplacc”, ahol gyakorlatoztak.
A főnemesség vagyonharácsolása tűrhetetlenné vált, s a pórnép megkísérelte önhatalmúlag orvosolni panaszait. Torján le akarták mészárolni a nemeseket, Kézdiszentléleken egy nemest halálra vert a nép, és kezdték visszafoglalni a földeket, Albisban, Futásfalván és Csernátonban pedig az uraság szénafüveire hajtották a marhacsordát. Határőri mozgalmak jelentek meg, Ozsdolán erdőt foglaltak, Feldobolyban megtámadták a helyettes királybíró telkét. A katonaság mozgalmai egyfajta jobbágymegmozdulásokká alakultak. A nemesség védekezésképpen nemzetőrséget szervezett. Rétyen a jobbágyok megtagadták a robotot, összeesküdtek a nemesi családok elpusztítására. Zalánban egy huszárkatona a szolgálat megtagadására buzdította a népet, és ingerelte az úrbéreseket. Torján a dühöngő katonaság agyonveréssel fenyegette a jobbágyokat. A zsellérek lakta Mikóújfaluban az elöljáróság intézkedett a grófi birtokok felosztásáról, felparcellázták az irtványföldeket. Az alsórákosi Bethlen família sem képezhetett kivételt, de hogy magatartásáról maradtak-e fenn bizonyítékok, arról nincsen tudomásunk.
Protestáns zarándoklattá vált a kicsi pünkösd
Aki szabadnak hiszi magát, és mégsem az, nem más, mint a tudatlan szabadság áldozata. Goethe-idézettel kezdte ünnepi igemagyarázatát Csákány Antal zabolai származású lelkipásztor. Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (5:13–15) alapján értelmezte a szabadság fogalmát. „Egyféleképpen hasonlóak vagyunk mi is a rabszolgákhoz – mondta –, igazi szabadságra van szükségünk, isteni szabadságra. Minél jobban akarjuk a teljes szabadságot, annál inkább belegabalyodunk abba, akárcsak a pók hálójába az áldozat. A szabadsággal ugyanis tudni kell élni. Nem elég ünnepelni, a jézusi szabadság alapján kell élnünk, mérhetetlen összefogásban, egymással szembeni szeretetben.”
Az ünnepelt eseményhez igazodott a gazdag templomi műsor. A helybeli református vegyes kar a Szózattal nyitott, a gyerek- és ifjúsági kórus a kicsi pünkösdről született számot adta elő, vezényelt Vetési Nándor zenetanár. Gáspár Gizella helybeli óvónő kis ovisai – az aranytartalék – a messzi időbe viszik majd előre a betanult negyvennyolcas és Kossuth-nótákat – szentül hitte a hallgatóság. Pál Balázs elemista kisfiú nagy átéléssel énekelte a székely himnuszt. Az ünnepség immár hagyományos résztvevőjeként lépett fel a baróti Zathureczky-kórus és a Csíkszeredában tanuló moldvai csángók furulyával kísért dalcsoportja az általuk csángó himnusznak nevezett énekkel és csángó népdalokkal. Hunyadi Péter – aki magyarországi ösztöndíjasként már kilenc hónapja a helyi közművelődés önkéntes közkatonája – a kuruc szabadságharchoz kötődő nótákat adott elő kobzán. Ünnepi köszöntőbeszédet mondott Lukács Vencel csíkszeredai magyar konzul és Kovács Attila, a Brassó Megyei Tanács alelnöke. Az ünneplők serege a templom előtti öreg hárs alá gyülekezett most is, szólt a csíkkozmási Tuzson János Fúvósegyesület zenekara és Zsigmond István, mint annyiszor a lepergett évtizedek alatt, elszavalta a szabadság napjáról írt saját versét. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével a helyi gyökerekkel rendelkező Antal István parlamenti képviselő, nagytiszteletű Török István szomszédos olthévízi lelkész, a Sepsi- Barcasági Unitárius Egyházkör esperese.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Üdv az útra!
Ezt a feliratot olvashatjuk a napról napra romló feldobolyi református templom várkertkapujának homlokán. Az üdv éltető volt századokon át, de az egyre fogyó mai kisközösség még tatarozni sem tudja templomát. A kiöregedett faluba fiatal kellett ahhoz, hogy felmérje a lakosság erejét-akaratát, s létrehozza a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesületet. Vajon lesz-e vele együttműködő faluközösség? – kerestük kérdésünkre a feleletet.
– Az ön faluriportjait olvasva határoztam el, hogy megkeresem – meséli György Alpár János –, mert nem hiszem, hogy ne lehetne kimozdítani Hamupipőke-álmából e számomra nagyon kedves kis falut és annak közösségét, amely a millennium környékén a térség egyik legéletrevalóbb települése volt.
A barátnőm révén kezdtem Feldobolyhoz kötődni, tettekkel, őszinte jóakarattal szeretnék bemutatkozni. Sorra bekopogtatok minden családhoz, elmondom, hogy mit kívánok tenni ezért a faluért, a véleményüket, segítségüket kérem. 1988-ban születtem Sepsiszentgyörgyön, és itt is végeztem tanulmányaimat közgazdászként. 2007-ben kezdtem önkénteskedni, próbáltam tenni valamit a városért és a város fiataljaiért, aktív tagja voltam a Sepsiszentgyörgyi Magyar Diákszövetségnek, majd a Junior Business Clubnak, ahol vállalkozókkal és közgazdászokkal ismerkedtem meg és dolgozhattam együtt, munkánk során vállalkozó szellemű fiatalokat segítettünk. Tagja vagyok a Sepsiszentgyörgyi Harmónia Kamarakórusnak.
Egyesület Feldobolynak
– Mikor alakult az egyesület?
– Kétezertizenöt márciusában, azzal a céllal, hogy szebbé, vonzóbbá tegyük Feldobolyt lakói, valamint az időnként odalátogatók számára. Már abban az évben, március 15-én a helybeli református lelkésszel, tiszteletes Albert Jánossal és a gondnokkal, Lőrincz Istvánnal közösen szerveztük meg a magyar szabadságharc ünnepét, amikor fellépett a Harmónia Kamarakórus is. Kétnyelvű helységnévtáblát helyeztünk el a falu buszmegállójában. Sikeresen pályáztunk az Őshonos facsemeték programban is, 63 gyümölcscsemetét nyertünk az igénylők számára. Gyümölcstermő hely ez a falu, így újabb pályázatot nyújtottunk be, az őszre hagyományőrző, szilvalekvárfőző verseny szervezésébe fogtunk. – Mik a további tervek?
– Megkezdtük a székely falukapu felújítását, két minikopja kell még a tetejére. Egy Sepsiszentgyörgyi cég készíti el. A falufelelőssel, Lőrincz Istvánnal közösen tervezzük a település szívében álló hősi emlékmű és a templom előtti padok felújítását. Fontos lenne a helyiek számára a két csorgó gondozása, rendezése. Ritka az a település, ahol ilyen kiváló minőségű forrásvíz van, és kényére-kedvére használhatja akárki, külön itatóvályúkból ihatnak az állatok. Különös hangulatot kölcsönöznek a csorgók e falunak. Szépítené az összképet az is, ha egységes típusú kapuszámokat tudnánk készíttetni. Készülünk, szintén közösen, az idősek napjára és az október hatodikai méltó megemlékezésre. Az egyesület logójával díszített, személyre szóló körlevéllel és kérdőívvel kopogtatott be a családi házakhoz György Alpár. A feldobolyiak érdeklődéssel és szeretettel fogadták s biztosították együttműködésükről. – Melyek a legfontosabb kérdései?
– Mi a legfontosabb probléma, amit a faluban sürgősen meg kellene oldani? Soroljon fel más tennivalókat is. Milyen programokkal (kalákázás, falunapok, különböző rendezvények, gyermeknapok stb.) lehetne színesebbé-jobbá tenni a közösség életét? Miben tudna segíteni a mi egyesületünk az ön háztartásában, a család életvitelében? – sorolta a kérdéseket György Alpár.
Együtt a faluban
Közösen szemléztük a falut, sorjáztuk a tennivalókat. A legfájóbb a feldobolyi műemlék református templom helyzete. Nemcsak az épület, hanem annak tartópillérei is megroggyantak.
Albert János lelkipásztortól több alkalommal érdeklődtünk a mentőmunkálatok esélyei felől. Utunk alkalmával a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperesét, nt. Balogh Zoltánt kerestük meg, aki megígérte, hogy esperesi vizitációja után készséggel tájékoztat az újabb fejleményekről, és elmondta, hogy Bodor Csaba Sepsiszentgyörgyi tervező készíti a műszaki tervet, hogy elkezdhessék a mentési munkálatokat. Van ugyan valamennyi tartaléka az egyházközségnek, de kifizetéséhez még 15 ezer lej szükséges, ami nem áll a gyenge anyagi helyzetben levő eklézsia rendelkezésére. Az érdekszervezet vezetői támogatásukról biztosították az egyházvezetést, ami azonban az utolsó kormányváltás után dugába dőlt. A tanulmány 85 százaléka elkészült, s remények szerint ebben az évben befejezik.
Szőcs Levente, Nagyborosnyó község polgármestere üdvözölte a közösségi egyesület elképzeléseit, értékelte György Alpár segítségét, és elmondta, hogy a községi tanács kifizette a falukapuval adódó költségeket, s biztosította a mindenkori községvezetés támogatásáról. A nyár legfontosabb feladata a feldobolyi kultúrotthon tatarozása.
– Szívvel és lélekkel támogatni fogjuk az egyesületet és ezt a tevékeny fiatalembert, mert sok hasznos gondolata-elképzelése van, s kivitelezésükhöz keresi az utat, az anyagiakat – nyilatkozta Csoma Andrásné. – Igyekezni fogunk, hogy segítsük György Alpárt – jelentette ki Tegző Gábor –, mert van még éppen elég tennivaló településünkön. Nagyon fontos volna közbejárni, hogy legalább a bekötőutunk burkolata felújulhasson, hogy az ún. Felső-csorgóhoz még beköthessük a közelben levő két jó forrás vizét, mert akkor bőven lesz ivóvíz mindenütt. A közösség és az egyházközség feladata temetőink rendezése, tisztítása, emlékeinek óvása.
Menteni az emlékerdőt?
Feldoboly felett szép, de részben kiöregedő emlékerdő őrzi az ezredéves Magyarország emlékét. Nemcsak itt, hanem más településeken is veszélyben vannak ezek, vagy megtámadta valamilyen kártevő, vagy pedig, miként Doboly esetében is, üzemterv írja elő, hogy melyik részét kell kivágni. A dobolyi emlékerdő községi tulajdon, védelméről figyelmeztettük Szőcs Levente polgármestert. Az erdőknek is van életkoruk, s ha eljön az idő, tarvágás a megoldás...
Feldoboly lakója a fák faragómestere, míves alakítója Éltes Barna szobrászművész, aki éppen az emlékerdő alatt lakik. Hinni akarjuk, hogy sikerül találnia valamiféle megoldást arra, hogy a vágásra kerülő erdő után valamilyen emlékeztetőt tervezzen, talán éppen egy emlékfa törzséből – szaporítja a helyi feladatok összegzését e sorok írója is.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék
Erdély.ma

Új képzőművészeti alkotótábor
Feldoboly
Zsúfolásig megtelt vasárnap a feldobolyi kultúrotthon, jó néhányan be sem fértek a nagyterembe. A kimagasló érdeklődést a Jakó Sándor Székelyföldi Alkotótábor résztvevőinek képzőművészeti kiállítása vonzotta.
Az elmúlt héten a tábori munka eredményeként 84 alkotás született, ezeket állították ki. Külön teremben a tábor névadója, Jakó Sándor egykori tanító, képzőművész 25 festményét is megtekinthették a résztvevők. A Székelyföldi alkotótábor szervezője a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület, a lebonyolításban részt vállalt a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola is. Mindemellett segítséget nyújtott a helyi lakosság, az itteni fiatalok. (Ismeretünk szerint Feldobolyban 25 évvel korábban az akkor induló művészeti és népiskola kezdeményezésére már próbálkoztak hasonló tábort létrehozni, de akkor nem sikerült hagyományt teremteni – szerk. megj.) A táborban Sepsiszentgyörgyi, Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai és Marosvásárhelyi művészeti iskolák diákjai és tanáraik vettek részt. Az alkotás mellett a táborozók érdekes előadásokat hallgathattak, a program szerint előadott Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Kakas Zoltán néprajzkutató és Ütő Gusztáv képzőművész is.
Kelemen Szilárd, a tábor programfelelőse érdeklődésünkre elmondta: hagyományt kívántak teremteni, a tervek szerint ezentúl évente megszervezik az alkotóműhelyt. Az idei téma az ember–falu–táj volt. Azt kívánták elérni, hogy megörökítsék a feldobolyi mindennapokat, a környezetet, az ott lakókat, s ezáltal a kis települést bevezessék Erdély képzőművészeti életébe. Öt éven belül Székelyföld legnagyobb alkotótáborává szeretnék fejleszteni a feldobolyi telepet – jelentette ki Kelemen. A tábor művészeti mentora, Éltes Barna érdeklődésünkre elmondta: célként fogalmazták meg azt is, hogy a különböző művészeti iskolákban tanuló diákok megismerjék egymást, így a mostani kapcsolat eredményeképp tanulmányaik befejezése után esélyük lesz arra, hogy közösen a jövő meghatározó művészeti tényezőivé váljanak. A tárlatmegnyitón elmondta: a kiállításnak helyet adó kultúrotthon őserejű, eddig bálokat, torokat szerveztek itt, de most új rendeltetést kapott. Az alkotások szakmailag nem szorulnak méltatásra, mindegyik alkotóját dicséri – emelte ki.
Gáj Nándor, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója a tárlatnyitón hangsúlyozta: a táborban alkotó fiatalok nyomot hagytak egy olyan faluban, amely a maga csendességében egyedi. Viszonzásul tapasztalatot, érzéseket visznek haza. Ifj. Molnár Dénes képzőművész így fogalmazott: a kiállítás egységes, de műfajilag változatos, erőteljes hatású munkákat mutat be, kidomborítja a számszerűleg kicsi magyar nép alkotói képességét.
A tábor névadója, Jakó Sándor 1956-ban kezdett tanítani Feldobolyban, élete végéig a faluban mAradt. Sokoldalúan képzett, a művészetekhez jól értő emberként emlékeznek rá a helyiek. Nagyon sok portán ma is őrzik festményeit, számos kaput is festett a településen. Egyénisége hosszú ideig kihatott a feldobolyiakra, szellemiségük művészetek iránti nyitottságára.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Barcaföldvárra zarándokoltak
Barcaföldvári magyar golgotaként említette a földvári fogolytábor utolsó tömegsírja helyén kialakított emlékkertet annak kezdeményezője, az emlékmű állítója, Ungvári Barna András volt hidvégi, jelenleg uzoni református lelkipásztor a helyszínre érkező autóbusznyi magyarországi zarándoknak tartott előadásában múlt héten.
A Gulág-emlékév, magyarán a Szovjetunióba hurcolt foglyok és kényszermunkások emlékévének rendezvényei keretében a felsőzsolcai Megbékélésért Polgári Szövetség szervezésében, Fehér Tibor elnök vezetésével rendhagyó zarándoklatot szerveztek. A közel félszáz résztvevővel szerdán Kolozsváron Benkő Levente történész, újságíró, a Háromszék volt szerkesztője ismertette a földvári fogolytábor történetét. Csütörtökön a helyszínen Ungvári Barna András köszöntötte a vendégeket. Sofoniás könyvéből vett igét (3:16–17) idézett. Isten szava a prófétai üzeneten át szólt az Ószövetség népének, Jeruzsálemnek, Sionnak, annak a népnek, amely elcsüggedt, elbátortalanodott, szíve nehezen nyílt meg a jó hír előtt, kishitű, kételkedő volt. Az emberek nem tudták, mit hoz a holnap, ki tartja meg őket. Hasonlóképpen a barcaföldvári 2-es számú fogolytáborban sínylődők is sokszor feltették ezt a kérdést, mondotta a lelkész, hozzátéve, úgy gondolták, meghalt a reménység is. Milyen csodálatos gondviselése Istennek, hogy elhangzott és ma is hangzik a biztatás. A bűn súlya alatt nyögő embernek szól a biztatás, a bátorítás: ne félj, én vagyok a te Megváltód! Veled vagyok, nem hagylak el, sem el nem távozom tőled. Itt, a Barcaföldváron, Lügeten vagy más fogolytáborokban sínylődők számára is hatalmas biztatás, reménykeltő fénysugár lehetett az isteni üzenet, hogy nincs minden elveszve, nem fordult el az Úr, lehet őt keresni és meg is lehet találni – zárta igemagyarázatát a tiszteletes. Ezt követően az emlékműállítás nehézségeit sorjázta: az 1999-ben a I. földvári fogolytáboros megemlékezésen  nem sikerült az emlékműavatás, de 2000. június 24-én már igen. Aztán az emlékművet traktorral lehúzatták, de sikerült elérni annak visszaépítését 2001. június 21-én, és újraavatni augusztus 4-én. Gulybán Tibor felsőzsolcai görögkatolikus lelkész, esperes liturgiai szolgálatot tartott, és imádkozott az elhunyt foglyok üdvéért. Fehér Tibor elnök megköszönte a fogadtatást, és elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Hidvégen, a volt kántortanítói lakásba átköltöztetett földvári fogolytáboros emlékszobában Nagy János helybeli lelkipásztor fogadta és köszöntötte a felsőzsolcai zarándokokat. Az emlékszoba létrejöttének körülményeiről és 2001. november elején történt avatásáról szólt Ungvári Barna András, aki Páll Domokos csíkszépvízi elhunyt fogoly példájával felhívta a figyelmet a kettétört személyes sorsokra, életekre, megcsonkított családokra. Benkő Levente Bacsó Lajos feldobolyi túlélő szabadulásának történetét mesélte el az általa adományozott drótvágó ollót felmutatva. Nagy János Nagy B. Imre szárazajtai túlélő szabadulásának történetét idézte.
A magyarországi zarándokok Háromszékről a foksányi fogolytáborhoz utaztak.
 Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élet/Tér az atyhai Kakasülő Galériában
Atyha bekerült a nemzetközi művészeti körforgásba: Vinczeffy László képzőművész idén is folytatja a neves művészek alkotásait felvonultató tárlatsorozatát. Az előkészületekről Simó Márton számol be.
Vinczeffy László Munkácsi-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja folytatja a saját telkén elkezdett kiállítássorozatot: idén június 24-én, szombaton 12 órakor nyitja meg a csűrkaput az érdeklődők előtt. A tervek szerint július 31-ig tart majd nyitva a kiállítás, amelynek híre és rangja messze túlmutat a Sóvidék és a Székelyföld határain, hiszen a kétszáz főnél is kisebb faluba ilyenkor akár több ezren is ellátogatnak. Maga a megnyitó is immár hagyományos közösségi és médiaeseménnyé terebélyesedik, eljönnek ilyenkor a művészeti élet jelesei, a helyi és megyei vezetők, illetve sokak külföldről is, hiszen az alkotó szerteágazó kapcsolatrendszere, a magas művészi színvonal vonzza az érdeklődőket.
Idén Bartos Jenő festőművész (Jászvásár), Berze Imre szobrász (Székelyudvarhely), Bocskai Vince szobrász (Szováta), Éltes Barna szobrász (Feldoboly), Jakabos-Olsefszky Imola képzőművész (Brassó), Madaras Péter szobrász (Zalán), Kolozsi Tibor szobrász (Kolozsvár), Kuti Botond festőművész (Szováta), Kuti Dénes festőművész (Szováta), Sánta Csaba szobrász (Szováta), a nemrégiben elhunyt Siklódi Zsolt grafikus (Szováta), Vargha Mihály szobrász (Sepsiszentgyörgy) és Zsombori Béla szobrász (Székelyudvarhely) különböző technikákkal és szerteágazó műfajokban készült alkotásait tekinthetik meg az idelátogatók, persze a tárlaton szerepelnek a házigazda alkotásai is.
Érdekesség, kiegészítő esemény lesz a pajtában berendezett új kiállítótér, a Homloktörő Galéria megnyitása is, ahol a 14 éves sepsiszentgyörgyi Csáki Apor Bogár/Virág című egyéni tárlatát láthatják majd.
A megnyitóbeszédet – a köszöntők elhangzása után – Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese mondja. Külön megemlékeznek a tragikus hirtelenséggel elhunyt Siklódi Zsolt (1966–2017) grafikusművész-tipográfusról, aki a korábbi években mindvégig alkotóként és szervezőként segítette a Vinczeffy által megálmodott galéria létrehozását és népszerűsítését. A megnyitót követően kulturális műsor és vendégség is lesz. Ilyen alkalmakra Vinczeffy gondoskodik a jó hangulatról, ételről, italról, s hogy az időjárás se okozzon meglepetéseket, sátrat is állíttat vendégeinek. Olyan szép példával mutat utat a helyi születésű és erősen ide kötődő alkotó, hogy az mindenképp követendő a kis közösség számára is, amely a múlt év szeptemberében elveszítette a templomát. Mindig új élet épül, hittel és reménységgel a romokon. Hargita Népe (Csíkszereda)

Élettér Atyhából
Atyha, a kicsiny sóvidéki falucska neve időnként a figyelem középpontjába kerül. Legutóbb tavaly szeptemberben, amikor egy villámcsapás következtében leégett a maroknyi település katolikus temploma. És a figyelem középpontjába kerül évente a nyári napforduló tájékán is: ekkor nyílik a Vinczeffy-porta magángalériájában a Kárpát-medence egyik legsajátságosabb képzőművészeti kiállítása.
A Munkácsy-díjas Vinczeffy László a maga lehetőségei és módja szerint igyekszik visszahelyezni szülőfaluját, Atyhát a térképre: a galériává átalakított csűrben immár negyedik éve rendez kiállítást, konok kitartással végezve a szervezőmunkától a meszelésen át az alkotásig mindent. Nem egyedül, mert a Sóvidéken élő képzőművészek mindannyian önzetlenül segítenek neki, hiszen céljuk közös: megismertetni a nagyvilággal Atyhát, a régiót – és a képzőművészetet. És talán nem is hiábavaló fáradozásuk, hiszen míg néhány évvel ezelőtt csak terepjáróval lehetett feldöcögni Korond után az országútról leágazó kátyús földúton Atyhába, idén már aszfaltozásra előkészített szerpentin, a faluban meg egy darab leaszfaltozott útszakasz várta a látogatókat. 
A Kakasülő Galériában szombaton nyílott tárlatra Vinczeffy László az Élet/Tér témát ajánlotta művésztársainak. E sajátos kezdeményezés rítusához híven a kiállítók a hét alapítóból és meghívottjaikból kerülnek ki, az idei kiállításra rányomta bélyegét az egyik alapító, Siklódi Zsolt szovátai grafikusművész korai halála: ő már csak műveivel és az emlékekben lehetett jelen. Gyászkeretbe helyezett fényképéről utolsó mosolyát hagyta a látogatókra, az emlékére meggyújtott gyertya szálegyenes lángja azonban azt üzente, ne adjátok fel, nélkülem is folytatnotok kell.
Újabb kiállítótérrel is bővült idén a Vinczeffy-porta, a csűrrel egybeépített pajtában, a Homloktörő Galéria nevet kapott térben Vinczeffy László egyik unokája, a mindössze 14 éves Csáki Apor mutathatta meg kibontakozó tehetségét, melyet – mint a megnyitón a házigazda elmondta – sem pátyolgatással, sem mederbe tereléssel nem befolyásolt, „hagytam, hogy csináljon, amit a szíve és az agya kívánt”. A szív és az agy pedig a szürrealista és a szecesszió keverékéből született munkákat eredményezett, méltán kapva helyet egyik bogárvirág-rajz a kiállítás katalógusában, a nagyok alkotásai mellett.
A kiállítást Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese méltatta a megnyitón, a végtelen tér és a véges egyéni élettér elemzését vetítve ki a bemutatott művekre. Az idei tárlatra Bocskay Vince szobrászművész (Szováta) Jakabos-Olsefszky Imola keramikusművészt (Brassó), Kuti Dénes festőművész (Szováta) Kolozsi Tibor szobrászművészt (Kolozsvár), Kuti Botond festőművész (Szováta) Berze Imre szobrászművészt (Székelyudvarhely), Sánta Csaba szobrászművész (Szováta) Zsombori Béla szobrászművészt (Székelyudvarhely), Siklódi Zsolt grafikusművész (Szováta) Madaras Péter szobrászművészt (Zalán), Vargha Mihály szobrászművészt (Sepsiszentgyörgy) Éltes Barna szobrászművészt (Feldoboly) és Vinczeffy László festőművészt (Sepsiszentgyörgy – Atyha) Bartos Jenő festőművészt (Jászvásár) hívta meg, a kiállításmegnyitóra Sepsiszentgyörgytől Marosvásárhelyen át Budapestig mindenhonnan érkezett nagyszámú közönséget Samu Imola és zenekara világzenei előadása szórakoztatta.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élet/Tér Atyhában
Múlt szombattól újra pezseg az élet a Kakasülő Galériában. A kiállítótér is bővült valamelyest. Sosem tétlen a gazda, Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész. Akik ismerik, tudják, hogy portáján mindig van újdonság. Épül, szépül a bennvaló, gazdagszik a kertben a modern szoboregyüttes. És ami a legfontosabb, érdeklődők százait vonzza ide a nyárról nyárra közönség elé vitt atyhai képzőművészeti kiállítás. Tavaly több mint másfél ezren látták, idén sem lesz kevesebb látogató. Ez nyugodtan megjósolható. A tárlat növekvő hírneve s a hegyi faluba vezető feljavított út is garantálja. A június 24-i megnyitón nagyon sokan voltak. És nem kellett csalódniuk. Az egykori pajtából különleges hangulatú galériává alakított Homloktörő is elvarázsolta a belépőket, a Kakasülő látványkínálata is lenyűgöző ismét.
Budapesten, Bukarestben, Berlinben, bárhol elismerés övezné a tárlatot, de a tizennégy kiállító munkái itt, a világtól látszólag eldugott, távoli településen nyernek igazi értelmet, telítődnek olyan érzelmi, hangulati többlettel, amit a hely szelleme táplál. Erről a feltöltődésről beszélt a művészek egyike-másika is, amikor mostani műveikről faggattam őket. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese is célzott rá méltató beszédében az avatón. És az igényes kivitelezésű, háromnyelvű katalógus ajánló soraiban Kuti Dénes festőművész is utal rá, miközben a negyedszer megrendezett, jelenlegi kiállítás központi gondolatát, az Élet/Tér témáját igyekszik körülhatárolni. „Atyhában a Föld összeér az Éggel, és azon túl nincsen semmi – idéződnek fel bennem oly gyakran felsősófalvi nagyapám szavai egy néhai korondi öregasszonyról, aki ebben a hitben élt és halt meg, ugyanis sohasem járt távolabb Korond határánál – ám kis háza, kertje, Korond vidéke a sajátja volt és otthon érezte magát benne” – olvashatjuk a líraisággal átszőtt írásban. Azóta sok minden változott, a korondiak és mások is keresztül-kasul bejárják a nagyvilágot, kitágult a környékbeliek élettere, igazán otthon azonban a szülőföldön, ezeken a tájakon érzik magukat. Az atyhaiak otthonosságérzete immár ezzel a galériával és a tárlataival is teljesebb lehet. Kuti erről így vall: „E kiállítássorozaton a részt vevő művészek konkrét és elvont, valós és álomszerű, szeretetet, együttérzést kifejező, eget és földet összekötő belső élettereik festett, rajzolt és faragott »képeit« vonultatják fel, így próbálván üzenni Atyha, a Sóvidék, Erdély, a Kárpát-medence és a nagyvilág magyarságának: »Emberek, szántsatok, vessetek, arassatok! – mert íme, valahol a világon, egy elveszni látszó kis hely is válhat élhető életteretekké, otthonotokká, ahol egy templom a földeteket az egetekkel összekötheti, és amelyből továbbra is a szépnek, a jónak, a hitnek dallama zenghet.«”
A Sóvidékhez kapcsolódó alaptagok, akik három évvel ezelőtt, induláskor a kezdeményező Vinczeffy Lászlóhoz csatlakoztak, minden nyáron elhozzák ide alkotásaikat. Évente egy-egy társukat is meghívják kiállítani, így áll össze a galéria csoportos tárlatának anyaga. Bocskay Vince (Szováta), Kuti Botond (Szováta), Kuti Dénes (Szováta), Sánta Csaba (Szováta), a nemrég fiatalon elhunyt Siklódi Zsolt (Szováta), Vargha Mihály (Sepsiszentgyörgy) és Vinczeffy László (Sepsiszentgyörgy) ezúttal Bartos Jenőt (Jászvásár), Berze Imrét (Székelyudvarhely), Éltes Barnát (Feldoboly), Jakabos Olsefszky Imolát (Brassó), Madaras Pétert (Zalán), Kolozsi Tibort (Kolozsvár) és Zsombori Bélát (Székelyudvarhely) kérte fel az együttműködésre. Életkor, műfaj, művészi látásmód tekintetében változatos csapat. Ami közös bennük, az mindenekelőtt a művészi minőség iránti elkötelezettség, mindannyian az igényesség jegyében dolgoznak. Idén több a szobor, mint a festmény, Bartos, a két Kuti és Vinczeffy olajfestményei mellett Berze, Kolozsi, Sánta bronz kisplasztikái, Bocskay, Éltes, Madaras, Varga, Zsombori fába faragott szobrai, Jakabos kerámiája, a fametszettel is reprezentált Siklódi bronz-, kőkompozíciója és Zsombori mészkő munkája teremt magának életteret a Kakasülő lenti, illetve fenti szintjein. Ahány mű, annyiféleképpen vall alkotója egyéniségéről. De találkozhattunk Atyhában egy nagy ígérettel is. Vinczeffy László tizennégy éves unokája, a sepsiszentgyörgyi Csáki Apor mutatkozott be a frissen felavatott Homloktörő galériában. A nagyapa hagyta, hogy a gyerek tehetsége önmagától bontakozzék ki, nem avatkozott be oktatással a fejlődési folyamatba. Az eredmény egy érdekes, rajzos fantáziavilág, amely Bogárvirág címen sorakoztat fel szürreális és szecessziós jegyeket ötvöző fekete-fehér és színes rajzokat. Immár bizonyos, hogy Apor módszeres művészeti képzését érdemes elkezdeni.
A 4. atyhai kiállítás augusztus 7-ig látogatható. Népújság (Marosvásárhely)

Kisgyörgy Zoltán: Falufüzetek
Bodok (Oltszemmel és Zalánnal), Borosnyó (Nagy- és Kisborosnyó, valamint Feldoboly, Cófalva, Lécfalva) két kiadásban, Bölön Bölönpatakkal, Egerpatak, Előpatak (Árapatakkal, Erősddel és Hetével – kétnyelvű kiadvány), Gidófalva (Angyalossal, Fotosmartonossal, Étfalvazoltánnal), Ikafalva, Illyefalva (Sepsiszentkirállyal és Aldobollyal), Maksa (Eresztevénnyel és Sepsibesenyővel) két kiadásban, Málnás (Málnásfürdővel és Zalánpatakkal), Sepsikőröspatak (Kálnokkal) két kiadásban, Szotyor – íme egyelőre ezekről a háromszéki helységekről adott ki falufüzeteknek nevezett, kivitelezésben kifogástalan kiadványokat a Háromszék kiadóvállalata. Ki más lehetne egy személyben ezeknek kezdeményezője, szövegírója, illusztrációinak válogatója, szerkesztője, mint Kisgyörgy Zoltán, Háromszék mindenkinél jobb ismerője, kutatója.
Munkájában Albert Levente fényképész és Oláh Mihály tördelőszerkesztő segítette. A borítólapokkal, térképpel, falucímerrel, a kiadvány végi kötelező záradékkal (kolofon) mindössze 16 oldalba összesűrített közlendő mesteri példája annak, hogyan lehet ilyen kis terjedelembe egybeválogatni mindazt, amit helytörténetből, földrajzi leírásból, néprajzból, hagyományokból, faluigazgatásból, fejlesztésből, a helység egykori és mai jelentős személyiségeiből fontos beszerkeszteni egy ilyen kis kiadványba úgy, hogy az felkeltse a füzetet kezébe vevő érdeklődését. Nos, Kisgyörgy Zoltánnak mindez tökéletesen sikerül. Elég ha csak Bodok esetében Kéncsás várát és az új Sütei borvízferedőt, Borosnyó esetében a cófalvi aranybaltákat, az emlékparképítő Damó Gyulát vagy a szobrász Éltes Barnát, Bölönben Erzsébet királyné szobrát vagy a Buksa pisztrangászatot, Egerpatakon az országzászló-állítást, Módi-Kóréh Sándor falufelelőst, Előpatakon az árapataki hősi emlékművet és az új gyógyfürdőt, Gidófalván a zoltáni restaurált barokk kapu és a mindenes Berde József polgármester bemutatását, Ikafalva védőszentjeit, Illyefalván a keresztény ifjúsági központot és Erzsébet királyné fasorát, Rákossi Károly és Györgyi Zsolt maksai, illetve Babos Barabás Berta és Dénes Lajos Levente sepsibesenyői lelkészt, valamint az újjászületett ersztevényi Benke-kúriát ábrázoló fényképeket, Málnáson a kőbányát és a zalánpataki templombúcsút, Kőröspatak és Kálnok egykori közös templomának romjait és a fúvószenekart, Szotyorban Nagy Tamásné emléktábláját és a Henrietta Panziót említem felsorolásomban. E füzetekből a feltáruló múlt és jelen összefonódása önkéntelenül is azt sugallja, hogy Kisgyörgy Zoltán emlékeztetőit, ismertetőit nemcsak elolvasni kell, hanem elménkben-lelkünkben feldolgoznunk, magunkévá tennünk, mi több, társuljunk településeink még rejtőzködő titkainak feltárásán munkálkodók mellé, hagyományainkat ápoljuk és adjuk át utódainknak, vidékfejlesztési elképzeléseinket próbáljuk gyakorlatba ültetni. A füzetek beszerezhetők a Háromszék szerkesztőségében, illetve az egyes községek polgármesteri hivatalaiban. A sorozat folytatásaként készülőben Maksa újabb, bővített, Hidvég kétnyelvű és Székelypetőfalva falufüzete.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Feldoboly templomában a régészek
Még mindig beszélnek a falak
Nem jegyzik Háromszék csodái között, először romlott állapota, majd történetének fehér foltjai kiszorították a feldobolyi református templomot a turistalátványosságok közül, de a most zajló ásatások sok mindent a felszínre hoztak a múlt titkaiból. Sztáncsuj Sándor József régészt kérdeztük a feltárások eredményeiről.
A templomot több mint egy évtizede lezárták, mert életveszélyesnek ítélték, úgy tűnt, le akar dőlni. Az azóta elkészült geotechnikai vizsgálat bebizonyította, hogy az utóbbi kétszáz évben megállt a dőlés, ami valószínűleg sokkal korábban elkezdődött, ezért lehet a templomnak csak az egyik – északi – oldalán három vastag támpillér. Miután a közelmúltban kívülről renoválták, a tetőt kijavították, illetve a padlót felszedték, mert egy szintre kellene hozni a külső-belső járószintet, következne a belső felújítás.
A munkálatokat vezető építészek kértek egy megelőző régészeti kutatást, ezt a Székely Nemzeti Múzeum régészei végezték, nagyobb részét május-júniusban, illetve most, szeptember második felében. A szakemberek az ásatások alkalmával megállapították, hogy a jelenlegi Isten házát egy elbontott korábbi, kisebb, valószínűleg a 13-14. században épült templom alapzata fölé emelték, amelynek félköríves szentélye volt; ennek a falain kívül temetkeztek a korabeli lakók. A déli oldalon, a járószint alatt feltárt sírokban, sajnos, nem találtak olyan tárgyi leleteket, amelyek ennél többet árultak volna el, mondta Sztáncsuj Sándor József, az ásatások vezetője. Annyit sikerült még kikövetkeztetni, hogy a mai építmény valószínűleg a 17. századból származik. A munkálatok még zajlanak, remélhetőleg további leletek kerülnek felszínre.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Interjú dr. Sztáncsuj Sándor Józseffel, a Székely Nemzeti Múzeum régészével
A régészet kaland, de nem romantikus kalandfilm
Dr. Sztáncsuj Sándor Józsefnek, a Székely Nemzeti Múzeum régészének merész álmai voltak, de az álmok lassan valósulnak meg. Az egyik az volt, hogy egyetem után hazatér, hogy itthon dolgozhasson. Nevét az erősdi festett kerámiákat az utókorra hagyó ősi kultúra kutatása kapcsán ismeri a közvélemény. Az utóbbi hónapokban többször találkozhattunk nevével a sajtóban a Málnásfürdőn, majd a feldobolyi református templomban végzett ásatások kapcsán.
– Elsőként az utóbbi időben végzett ásatásairól kérdezném.
– Tudni kell azt, hogy a különféle ásatások helyét és jellegét – legalábbis nekünk, vidéki múzeumokban dolgozó régészeknek – gyakran a szükségszerűség diktálja. Nem csak ott és akkor ásunk, ahol és amikor akarunk. A mi feladatunk többek között a régészeti lelőhelyek környezetében zajló, földmunkával járó beruházások (például építkezések), rekonstrukciós munkálatok esetében a régészeti felügyelet, leletmentés vagy úgynevezett megelőző feltárás. Az utóbbi időben a legtöbb ásatásom ilyen volt: megelőző feltárásokat végeztünk Uzonban a Béldi–Mikes-kastélynál, Feldobolyban a restaurálás alatt álló református templomban. Mindkettő igen jó eredménnyel zárult: Uzonban értékes adatokat nyertünk a 17-18. századi kastély építéstörténetére nézve, nem beszélve az itt előkerült, rendkívül gazdag leletanyagról; Feldoboly esetében pedig sikerült feltárni egy középkori (valószínűleg 13–14. századi) templom maradványait. A középkor és kora újkor régészete nem kimondottan a szakterületem, de kötelességem volt elvégezni ezeket az ásatásokat is. Ráadásul két izgalmas, igen szép eredménnyel végződött munka volt. Az eredményeket, a leletek közlését persze átengedem az ezekkel a korszakokkal foglalkozó régész és művészettörténész kollégáknak.
– Mikor, hogyan jött az ötlet, hogy régész szeretne lenni? Mi ihlette? Mi irányította e pálya felé? Volt gyermekkorában valamilyen különleges élménye, kapcsolata a régészettel?
– Nem valamilyen hirtelen jött ihlet, inkább egy folyamat volt az egész. Mindig is szerettem a történelmet, diákkoromban sokat olvastam, mindenféle történelmi, régészeti tárgyú könyveket. Középiskolás koromban gyakran bejártam a múzeumba, és ekkor, ha jól emlékszem, 1994-ben jutottam el életem első igazi régészeti ásatására, a Balaton-felvidékre. Hát az nekem nagyon bejött (egy őskori kovabányában, majd egy újkőkori településen ástunk egyébként), és később évente visszajártam azzal a csapattal. Amikor pedig 1996-ban, még érettségi előtt tudomásomra jutott, hogy az ELTE bölcsészkarán ösztöndíjas helyeket hirdetnek erdélyi magyar régészhallgatók részére, úgy döntöttem, szerencsét próbálok. Nem mondhatnám, hogy pontosan tudtam, mire vállalkozom, hiszen nekem is, mint valószínűleg a legtöbb pályakezdőnek, akkor még inkább a szakma romantikus oldala lebegett a szemem előtt. Holott a régészet is egy komplex tudomány, vannak szabályai, módszertana, rengeteg szakiránya, hatalmas szakirodalma, számos rokon- vagy segédtudománya, amit mind ismerni kell, legalábbis bizonyos mértékig. De szerencsére remek tanáraink voltak, akik segítettek eligazodni ebben a labirintusban. Így aztán szépen, lassan kialakult a saját szakmai érdeklődési köröm, letisztultak az elképzeléseim arról, hogy – képletesen szólva – milyen irányba mennék tovább a jövőben.
– A régészettel való kapcsolata elején voltak merész álmai? Ezek meg is valósultak?
– Az egyik álmom az volt, hogy az egyetem után hazatérek, és itthon dolgozom. És ma már tudom azt is, hogy ez nagyon merész álom volt. Amikor hazajöttem Sepsiszentgyörgyre, még el sem ismerték a külföldi egyetemi diplomámat – hosszú évekbe telt, míg sikerült honosítani. Közben dolgozhattam a Székely Nemzeti Múzeumban, de nem okleveles régészként, nagyon gyenge fizetéssel. Családdal, gyerekkel a hátam mögött nem volt könnyű a pályán maradni. Szerencsére éppen a családom támogatásának köszönhetem, hogy végül nem kellett más szakma után nézni. Örökké hálás maradok ezért a családtagjaimnak.
– Miért áll közel önhöz a régészet?
– A régészet, mint már említettem, egy tudomány, amelynek hétköznapi valóságában nem sok köze van a kalandfilmekből ismert, csajozós-kincskeresős vircsafthoz. Ugyanakkor – és számomra talán ez a legvonzóbb oldala – hihetetlenül sokoldalú szakma: a múlt tárgyi emlékeinek a felderítésével, feltárásával kezdődik, majd ezeken a tárgyakon, régészeti jelenségeken keresztül kell eljutni az egykori ember világához. Ennek a folyamatnak számos mozzanata van, hosszasan lehetne sorolni: ásatások, terepbejárások, topográfiai és geofizikai felmérések, a tárgyak tipológiai és kronológiai rendszerezése, készítésük és használatuk módjának felderítése, nem beszélve a különféle tárgyak mögött álló, gyakran sokrétű jelentéstartalomról. És persze, túl a tárgyakon, a régészet feladata az egykori ember hétköznapi és szellemi világának a rekonstrukciója, annak minden részletével együtt. Egy ilyen sokoldalú tudományágon belül napjainkra már számos ágazat vagy segédtudomány működik (geofizika, antropológia, régészeti állattan, epigráfia, numizmatika, kísérleti régészet, csakhogy néhányat említsek), és mindegyiknek megvan a maga szakmai apparátusa, de végül minden részeredmény a vezető régész kezében egyesül. Az ő dolga, hogy a kirakós játék apró részleteiből összerakja a nagy képet, és végül mindezeket az eredményeket – könyvek, cikkek, szakmai beszámolók útján – megismertesse a szűkebb szakmával és a szélessebb nyilvánossággal egyaránt. Szóval mindezekkel együtt a régészet egy kemény munka és egy fantasztikus szellemi kaland is egyszerre.
– Akadnak megható pillanatok a régész életében? Milyen érzés az, amikor előkerül a föld mélyéről egy régen élt ember eszköze, esetleg a csontjai?
– Igen, régi tárgyakat (de még emberi maradványokat is) megtalálni különleges érzés. Az ember érzi a felfedezés, a múlttal való találkozás izgalmát, és ez nagyon jó. Én legalábbis érzem ezt, elég gyakran. De ami a legjobb érzés, az a jól elvégzett munka: egy eredményes ásatás, egy jól sikerült kiállítás, egy megbecsült könyv megjelenése, a nagyon ritka, de azért időnként felvillanó elismerés az emberek szemében.
– Miként emlékszik, mikor kezdődött a rajongása a gyönyörű mintázatú kerámiákat és más leleteket hátrahagyó rézkori, erősdi kultúra iránt?
– Nos, hogy pontosan mikor, azt már nem tudnám megmondani, de biztosan az első pillanatban, amikor megláttam az erősdi festett edényeket, az ember és állat alakú szobrocskákat. Az erősdi kultúra, rokonaival, a kelet-európai Cucuteni- és Tripolje-kultúrákkal együtt egy számunkra ismeretlen nyelvű és eredetű rézkori (a Kr. e. 5. évezred második felére és a 4. elejére keltezhető) népcsoport régészeti hagyatéka. Ennek a nagy kiterjedésű kultúrkörnek az egyik legkorábban felfedezett és múzeumunk hajdani őre, dr. László Ferenc által kutatott települése található az Erősd melletti Tyiszk-hegyen, róla nevezték el az egész erdélyi csoportot. De tágabb lakóhelyünkön, Erdély keleti részében számos – összesen mintegy kilencven – ilyen lelőhely található. Az erősdi leletekkel egyébként az egyetemi évek alatt kerültem „szorosabb kapcsolatba”. Nekünk, régészhallgatóknak kötelező múzeumi gyakorlatot kellett teljesíteni, és én T. Biró Katalin pártfogásával a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültem. A múzeum egykori igazgatója, Kovács Tibor hívta fel a figyelmemet arra, hogy a budapesti gyűjteményben egy igen szép, közöletlen/feldolgozatlan leletegyüttest őriznek, amelyet László Ferenc ásott ki 1913-ban. Éppen harmadéves voltam, és lassan szakdolgozati témát kellett választanom: így hát egymásra találtunk. Kézenfekvő volt, hogy erdélyi és székelyföldi létemre valamilyen hazai kutatási témát válasszak. Így kezdődött a kapcsolatom az erősdi kultúrával, és így lett az én igazi szakterületem az erdélyi rézkor. Később erről a kultúráról írtam a doktori értekezésemet is. A sors úgy rendezte, hogy éppen a neves László Ferenc unokája, a szintén kiváló régész és egyetemi tanár, dr. László Attila lett a doktori témavezetőm.
– 1994-ben egy sepsiszentgyörgyi líceumi diák miként juthatott el magyarországi ásatásokig, vehetett részt régészeti munkában?
– A régészettel való találkozásomat Kónya Ádámnak köszönhetem – őt, gondolom, remélem, nem kell senkinek külön bemutatni. Szóval középiskolás koromban a Székely Mikó Kollégiumban művészettörténetet tanított nekünk. Voltunk néhányan, akik az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutattunk az efféle dolgok iránt. Ádi bácsi akkoriban a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt. A múzeum magyarországi testvérintézménye, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, partnerségben a Magyar Nemzeti Múzeummal éppen ásatásokat szervezett Szentgálon, ahová önkénteseket toboroztak. Ádi bácsi szólt, hogy elmehetnénk, így vetődtem, életemben először a Tűzköves-hegyre. Végső soron az ásatás vezetői, Regenye Judit és a már említett T. Biró Katalin régészek a „felelősök”, hogy leragadtam a régészet mellett.
– Az eddigi ásatásai közül melyiket emelné ki?
– Amint már említettem, elég nagy számban, sokféle ásatáson vettem részt, és általában korszaktól függetlenül mindegyiket szívesen csináltam. Végeztem már feltárást neolitikus és rézkori telepen, bronzkori halomsíros temetőben, középkori templomban, kora-újkori kastélyban stb. De szakterületemből és érdeklődési körömből kifolyólag a legkedvesebb ásatásom (ha szabad így fogalmaznom) a málnásfürdői, ahol legutóbb idén nyáron ástunk. Itt, az egykori fürdőtelep feletti Füvenyestetőn egy, az erősdivel egykorú, ahhoz hasonlóan gazdag rézkori település nyomait tárjuk fel immár negyedik éve az említett László tanár úr és marosvásárhelyi kollégám, Berecki Sándor segítségével. Ez egy kis felületen zajló, de számunkra, szakemberek számára igencsak izgalmas és eredményes ásatás, amelyen az elmúlt évek során több erdélyi, moldvai, de magyarországi (budapesti, szolnoki stb.) kolléga és régészhallgató is részt vett, románok és magyarok egyaránt. Az ásatás tudományos hozadékán túl az említett csapattal folytatott közös munka számomra mindig nagy élmény.
– A régésznek bizony keményen kell fogni a lapát nyelét. Érezte valaha tehernek ezt a munkát?
– Nem tagadom, vannak rossz napok is. De nem ezek a jellemzők, és az ásatás egyébként se kubikmunka. Nem a kitermelt föld mennyisége számít, hanem a föld alatt lévő régészeti jelenségek minél pontosabb feltárása, megfigyelése és megértése.
– Mesélne a napi munkájáról a Székely Nemzeti Múzeum falai között? Miért szerethető ez a munka?
– Talán épp azért is, mert nincsenek átlagos napok, az ember nem a futószalag mellett áll, képletesen fogalmazva. Én sokat mozgok, szakmámból eredően tavasztól őszig sok időt töltök terepen. Amikor éppen bent vagyok a múzeumban, akkor a legfontosabb feladataim közé tartozik a régészeti gyűjtemény gondozása, rendezése, valamint minden más, a szakmával kapcsolatos tevékenység. Gyakran járok tudományos konferenciákra, néha külföldre is, igyekszem napirenden maradni a „világ állásával”. Tegyük hozzá azt is, hogy mi egy viszonylag kis munkaközösség vagyunk, így aztán ha nagyobb feladatok akadnak – mondjuk például egy kiállítás rendezése –, akkor segítenünk kell egymásnak.
– Vannak még nagy álmai, foglalkozásához fűződően, most, felnőttként, háromgyerekes családapaként?
– Nincsenek amolyan „régészes-felfedezős” álmaim, nem szeretném megtalálni Attila sírját, vagy átírni a történelmet. Arról viszont tényleg ábrándozom, hogy egyszer majd eljuthatok a családommal az Óvilág néhány, eddig csak szakmai olvasmányokból vagy képekről ismert helyszínére, ahová mostanáig nem volt pénzem, lehetőségem elmenni. Fontosabb azonban, hogy azt érezzem, a helyemen vagyok. Nemrég beszélgettem egy régi ismerősömmel, és valahogy szóba került, mivel foglalkozom. Amikor elmeséltem a munkámat, úgy dióhéjban, csak annyit mondott, „hűha, te aztán nem unatkozol!” És valóban így van, igyekszem átélni, élvezni a munkámat. Néha úgy érzem, ez is nagy dolog már önmagában is, hiszen ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy sokak számára ez is csak egy álom marad.
Dr. Sztáncsuj Sándor József Sepsiszentgyörgyön született 1977. szeptember 30-án. Iskoláit a háromszéki Kökösben, majd Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte – itt érettségizett 1996-ban. 1996–2002 között Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének volt ösztöndíjas hallgatója. Szakmai gyakorlatát, melynek során az intézmény erdélyi származású régészeti anyagát tanulmányozta, 2000–2001-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban teljesítette. E tárgykörből készült szakdolgozata is: Az erősdi kultúra leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban. Okleveles régész képesítését 2002-ben szerezte ősrégészet-szakágon. Kutatási területe a Kárpát-medence, ezen belül Erdély ősrégészete. 2002 augusztusától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban dolgozik. Bede Erika / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)