Boros Zoltán: Fekete vasárnap című dokumentumfilmjét vetíti a Duna Televízió szeptember 24-én. Gyantán, a Fekete-Körös völgyében elterülő erdélyi magyar faluban 1944. szeptember 24-én román katonák ártatlan magyar embereket gyilkoltak meg, nőket erőszakoltak meg és felgyújtották a lelkészi hivatalt. Az igazságszolgáltatás nem ítélte el a bűnösöket, a túlélők pedig évtizedek elteltével sem mertek beszélni a történtekről. /Kishírek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

A Bihar megyei Köröstárkány református templomában március 25-én emlékeznek az 1919-es nagypéntekre, amikor a bevonuló nacionalista román félkatonai alakulatok vérfürdőt rendeztek a két Fekete-Körös-menti magyarlakta településen, Tárkányban és Kisnyégerfalván. /Köröstárkányi mártírokra emlékeznek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./

Lehoczky Attila fiatal történelemtanár felvázolta az aradi magyarság sorsát. 1919 után az aradi magyarság jelentős része helyben maradt. Több mint tízezer magyar költözött Magyarországra, ennek ellenére a város nemzetiségi arányszáma tekintetében lényeges változás nem állott be: 1930-ig abszolút, 1948-ig pedig még mindig relatív többséget képezett az Arad városi magyarság. Nem változott a jelentős mértékben a magyar intézményrendszer sem (az iskolarendszer kivételével), a lakosság a fontosabb repatriáló embereket sikeresen pótolta, a helyi problémákat többé-kevésbé megfelelően rendezte. A magyar kulturális élet jobban virágzott, mint valaha, az egyesületek szinte minden igényt kielégítően működtek, a sajtó ekkor élte fénykorát, sőt 1948-ig csak magyar nyelvű színház működött a városban. 1945 után azonban jelentős változás állott be az aradi magyarság életében: kisebbségbe került, nemcsak arányban, hanem számszerűleg is csökkenni kezdett, és ez a folyamat a mai napig tart. 1948-ban 35 326, 2002-ben már csak 22 492 magát magyarnak valló ember lakott a városban, miközben a románság száma 45 819-ről 1992-re 151 438-ra nőtt (2002-re 142 968-ra csökkent). A kommunista érában magyar közéletről és kulturális mozgalomról csak csekély mértékben beszélhetünk. A magyar szervezeteket felszámolták, az iskolák működését ellehetetlenítették. 1989 változása a 24. órában következett be. 1989 után az elvándorlás hihetetlen méreteket öltött, számszerűen kb. 9000 magyarral kevesebb lakik most Aradon, mint 1989-ben, ebből legalább 75% kivándorolt. Mindennek ellenére a magyar intézményrendszer újraépült: megalakult egy önálló középiskola, újjászülettek a nagy hagyományú művelődési szervezetek (Kölcsey Egyesület, EMKE), sőt újak is alakultak. A középiskolának azonban a társbérlő román nyelvű szakközépiskolával, az általános iskoláknak pedig a gazdasági helyzet és a nagymértékű repatriálás miatt fellépő fokozódó gyermekhiánnyal kellett számolnia. A kulturális egyesületek nem tudták 40 éves álmából felrázni a helyi magyarságot. Az 1948-ban bezárt magyar színház nem alakult újjá, a színházi próbálkozások sorra elbuktak, újraindult viszont a magyar nyelvű könyvkiadás: 1995 óta több mint 75 magyar nyelvű kiadvány jelent meg Aradon! A periódus végére szép sikereket könyvelhettek el a Csiky Gergely Iskolacsoport azóta már végzett generációi (tantárgyversenyeken, majd az egyetemen való remek szereplések), a diákszínjátszók közül sokan később elvégezték a színművészeti főiskolát. Az iskola 2001-re végre önálló lett, az egyetlen magyar nyelvű napilap, a Nyugati Jelen kilábalt a pénzügyi hullámvölgyből. A kulturális folyóiratok közül megszűnt a Havi Szemle és a Hang, prosperál azonban a Szövétnek és az immár nemzeti küldetést teljesítő Irodalmi Jelen. A művelődési szervezetek azonban képtelenek a fiatal generáció megszólítására, ennek következményei roppant súlyosak lehetnek a jövőre nézve. Politikai szempontból az 1989 végén létrejött RMDSZ felvállalta a két világháború közötti korszakban tevékenykedő Országos Magyar Párt küldetését. Az aradi szervezet országos viszonylatban is méltó helyet vívott ki magának, hiszen jelen volt a parlamentben. Nehezen oldotta meg a kádercserét és későn fiatalított, ez pedig sok értékes szavazatba került az elmúlt két választáson. Nehézkes a kapcsolattartás a választókkal és fiatalsággal. Jelenleg nem tudják felmérni, hogy a csökkenő magyar népesség mit tartogat a jövőre nézve. Most már kevesebben mennek külföldre. Egyes szociológiai felmérések szerint az erdélyi magyarság 2015-2020 környékén kilábal a demográfiai hullámvölgyből, a halálozási és születési számok kiegyenlíthetik egymást. Problémát jelent viszont a lakosság fokozottabb elöregedése, valamint a felívelő gazdaság helyzet miatt a más vidékekről való munkaerő-bevándorlás. Számolni kell egy nyugati mintájú elnemzettelenedéssel, valamint a szórványvidékekre jellemző elrománosodással. Kérdés az is, hány tanár vállalja fel a nemzetiségi nevelést, hányan tartják ezt fontosnak. Az iskolai nemzeti nevelés elsősorban a történelem- és magyartanárok feladata. A román állam nem mond le nemzetállami utópiáról és az asszimilációról. A határok eltűnésével lehetőség nyílik a magyar nemzet újraegyesítésére. Ehhez azonban politikai akarat, valamint jó helyzetfelismerés kell nemcsak a vezetés, hanem a magyar lakosság körében is. Aradon a magyar gyerekek száma a demográfiai hullám miatt erősen csökkent, viszont tapasztalható bizonyos bizalomnövekedés a magyar iskolák iránt a szülők részéről. A szórványoktatás problémáinak megoldására egy 1–12 osztályos iskola felállítása lenne szükséges, például, Kisjenőn vagy Borosjenőn, amely a Fehér- és Fekete-Körös völgyének magyar gyerekeit gyűjtené össze kollégiumi ellátás révén, ellensúlyozva a Nagyszalonta és a Magyarország felé való diák-exportot és a román iskolák felé való orientálódást. A helyi magyar oktatás megpróbálja az összes elérhető magyar gyereket beiskolázni és középiskolába juttatni. Ez egyrészt érthető, másrészt súlyos csapás a minőségi oktatásra. Aradon a magyar fiatalok helyben végezhetnek egyetemet, de csak román nyelven. Így ezek a fiatalok helyben maradnak, a magyar közösséget erősítik. Az aradi magyar kulturális élet egyik súlyosbodó problémája a vezetésben részt vevő személyek elöregedése. A helyi íróknak és művészeknek nincs hol publikálniuk Jelenleg az egyik legfontosabb egyházi probléma a Csiky Gergely Iskolacsoport versus Római Katolikus Státus. Alapvető fontosságú olyan helyek és megmozdulások kialakítása, ahol a magyar fiatalok egymással találkozhatnak. Jelenleg nincs egyetlen olyan bár vagy klub sem, ahol a magyar fiatalság testületileg összegyűlhet a hét valamely napján. Jelenleg nincs a városban magyar vagy olyan buli, amit főleg a magyar fiataloknak szerveznek. /Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./

Az 1949-ben létesített kolozsvári Folklórintézetbe Kodály Zoltán egyik tanítványát, Jagamas Jánost meghívták tudományos főmunkatársnak. Jagamas János irányította és hangolta össze valamennyi romániai magyar népdalgyűjtő tevékenységét. Ezt azért is tehette, mert intézeti feladatai mellett egyidejűleg a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola tanára is volt, ahol ő képezte a népzenekutatók újabb nemzedékét. Jagamas János /Dés, 1913. jún. 8. – Szamosújvár, 1997. szept. 15./ a középiskolát Kolozsváron végezte, majd beiratkozott az itteni konzervatóriumba. Rövid idő múltán kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait, és a Dés közelében levő Alőrben vállalt tanítói állást. Ebben a román lakosságú faluban gyűjtött először népdalokat. Nemsokára lehetővé vált, hogy a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanuljon, maga Kodály Zoltán avatta be a népzenetudomány kérdéseibe. A mesterétől kapott útmutatás szerint 1942 nyarán, majd 1943-ban nagyszabású népdalgyűjtést végzett. A háború miatt tanulmányait ismét megszakította, csak 1948-ban, harmincöt esztendős fővel nyerte el a zeneszerzői oklevelet Kolozsváron. Noha élete céljául a zeneszerzői pályát választotta, az első dalok, kórusművek, vonósnégyesek és zongoraszonáták megírása után szinte másfél évtizeden át teljesen abbahagyta a komponálást, hogy minden idejét a tanításnak és főleg zenefolklorisztikai kutatásainak szentelhesse. Megkezdte a korábban egyáltalán nem érintett, illetőleg a kellő mértékben még nem ismert vidékek népzenéjének kutatását. Páratlan szorgalommal nagyarányú gyűjtéseket végzett a Fekete-Körös völgyében, Kalotaszegen, a Mezőségen, a Nagy-Szamos és a Felső-Maros mentén, a Kis-Küküllő–Maros közén, az udvarhelyi, a gyergyói és a csíki székelyek, valamint a moldvai, a gyimesi és a barcasági csángók körében. Viszonylag rövid idő alatt több mint hatezer népi dallamot gyűjtött össze. A lejegyzett anyagot a Kolozsvári Folklórintézet népzenei archívuma őrzi. A gyűjtéssel és a lejegyzéssel párhuzamosan rendszerezte a dalanyagot. Nem kevesebb mint tizenkétezer dallamot elemzett és osztályozott, majd elkészítette az erdélyi és a moldvai magyar népdalok típuskatalógusát. Ezzel szilárd alapot biztosított tanulmányainak és köteteinek megszerkesztéséhez. Nevét legelőször Moldvai csángó népdalok és népballadák című, Faragó József és Szegő Júlia közreműködésével 1954-ben kiadott könyve tette ismertté. A Kolozsvári Folklórintézet népdalgyűjteménye alapján Adatok a romániai magyar népzenei dialektusok kérdéséhez című tanulmányában foglalta össze. Ötesztendei megfeszített munka árán 1958-ban fejezte be Jagamas János – Faragó József részvételével – Romániai magyar népdalok című gyűjteménye összeállítását. Munkája csak 1974-ben láthatott napvilágot. /Almási István: Jagamas János emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

A Studium Academicum Alapítvány nemzetközi ökumenikus konferenciát szervezett Fugyivásárhelyen szeptember 2-4-e között. Ennek keretében Pozsony Ferenc, a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora az erdélyi magyar néprajzi tájegységeket mutatta be. Az első világháborúig egy szűkebb területet, ami a Királyhágón túlra esett, neveztek Erdélynek. Trianonnal alföldi területeket is – amit a magyarok Partiumnak neveznek – Romániához csatoltak. 1920 után ezeket a vidékeket is Erdély részeként említik. Erdélyben a magyarok elsősorban a síkvidékekre, folyóvölgyekbe – Maros, Szamos és Küküllők – telepedtek le. A németek a 12. században érkeztek nagyobb csoportokban, főleg Dél-Erdélybe. A hegyes területeken erős román közösségek alakultak ki: a Déli-Kárpátokban, az Erdélyi-szigethegységben, Máramarosban. Erdélyben 800 éven keresztül két autonóm terület volt: a Székelyföld és Szászföld. Napjainkra a szászok eltűntek, de jelentős építészeti örökséget hagytak maguk után. A székelyek a Magyar Királyság keleti határait védték. Jelenleg is magyar etnikai tömb. A két autonóm tartományon kívüli részek a vármegyei területek. A román közösségek ortodox hitben éltek, majd egy részük egyesült Rómával. Ők lettek a görög katolikusok, erős központjuk jön létre Balázsfalván. A magyarság egy része a reformáció idején kálvinistává és unitáriussá vált, egy szűkebb területen katolikus maradt, főleg Székelyföld keleti részén. Néprajzi szempontból jellegzetes romániai magyar tájegységek: az Érmellék, a Szilágyság, a Fekete-Körös völgye, Kalotaszeg, Torockó, a Mezőség, a Székelyföld, Csángóföld és a bukovinai székely vidék. Az előadással párhuzamosan a kultúrotthonban a Fugyivásárhelyi Református Nőszövetség erdélyi tárgyi emlékekből rögtönzött népművészeti kiállítást rendezett. /Létai Tibor: Fugyivásárhelyi példamutatás. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 6./

Anyaországi tanárok segítenek magyart oktatni Várasfenesen
A Fekete-Körös mentén a szórványban több magyarlakta falu követi egymást: Belényessonkolyos, Körösjánosfalva és Várasfenes. Ez utóbbi a községközpont. A társközségekkel együtt a valamivel több mint 3600 lakosból 1500 a magyar, de csak Várasfenesen működik magyar nyelvű nyolcosztályos iskola. Az itt élő gyermekek még hétvégén is szívesen mennek iskolába, de anyaországi tanárok is akadnak, akik szívesen tanítják őket a pihenőnapokon. Szinte a vasárnapi iskola mozgalom életre hívása óta járnak a faluba magyarországi tanárok havonta egy-egy alkalommal, hogy segítsenek a szórványban élő gyerekeknek magyarságuk megőrzésében. Erdély.ma

K Ö Z L E M É N Y
A gyantai vérengzés áldozataira emlékeztek
Az 1944. szeptember 24-i, gyantai vérengzés negyvenkilenc áldozatára emlékeztek az elmúlt hét végén a Fekete-Körös völgyi település református templomában. Igét hirdetett Erdélyi Géza felvidéki nyugalmazott református püspök, megemlékező beszédet mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke.
A vasárnapi istentisztelet keresztelővel vette kezdetét. Soós József helybéli lelkipásztor az egykori tömeggyilkosság évfordulójához kapcsolódva elmondta: egy keresztelő mindig örömmel teli esemény egy gyülekezet életében. Isten így teszi ünneppé azt a szomorú gyászt, amelyet a garázdálkodó román katonák hatvannyolc évvel ezelőtt, a gyantai lakosok kegyetlen kivégzésével maguk után hagytak.
Erdélyi Géza püspök prédikációjában a Jelenések könyvéből vett ige alapján párhuzamot vont a Benes-dekrétumok meghurcoltjai és a gyantai mészárlás áldozatai között. A román és a magyar nép egymáshoz való közeledésének a fontosságát hangsúlyozta, ami nem a történtek elfelejtését, hanem a bűnök megbocsátását jelenti, a megbékélés szellemében. „A gyűlöletre egyetlen országnak és egyetlen nemzetnek sem lehet jövőt építeni, hiszen az megosztottsághoz, belső lelki pusztuláshoz vezet” – mondotta a felvidéki püspök, rámutatva arra, hogy a vigaszt a jövőbe vetett reménység adhatja.
Tőkés László bevezetésképpen a Zsoltárok könyvét idézte: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd / Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve” (Zsolt. 126, 5, 6). A babiloni fogságból szabadultak örömét felelevenítve az újrakezdés lehetőségére mutatott rá. Közel hét évtizeddel ezelőtt a gyantaiaknak is mindent elölről kellett kezdeniük az irtózatos pusztítás mélységéből kellett felemelkedniük. Mint ismeretes, a református gyülekezet akkori lelkipásztorát, Boros Ferencet meghurcolták, a parókiát pedig lerombolták a kegyetlenkedők. Az újrakezdést a kommunizmus évtizedei csak tovább nehezítettek. Csak az utóbbi tíz évben sikerült újraépíteni a parókiát, a lelkészi jelenlét folytonosságát biztosítva a vészesen megapadt gyülekezetben. Manapság sem könnyű magyarnak lenni a Kárpát-medencében – jelentette ki Tőkés László. Az egykori, véres pusztítások nyomán jelenleg „vértelen népirtás” zajlik – gondoljunk csak a szlovákiai nyelvtörvényre és az állampolgársági törvényre, a délvidéki magyarverésekre, vagy éppenséggel a román államhatalomnak az erdélyi magyar történelmi egyházakkal szemben tanúsított önkényeskedéseire – mondotta erdélyi EP-képviselőnk, sajnálatát fejezve ki ugyanakkor amiatt, hogy az Európai Unió nem tanúsít kellő érzékenységet az őshonos kisebbségek ügyében. Ennek vonatkozásában erdélyi európai képviselőnk elégtétellel üdvözölte a Benes-dekrétumok ügyében benyújtott EP-petíció pillanatnyi eredményességét, továbbá beszámolt arról, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa nevében újabb petíciót nyújtanak be az állampolgárságuktól megfosztott szlovákiai – felvidéki – magyarok ügyében.
Tőkés László végezetül a százhúsz évvel ezelőtt született Mindszenty József bíboros-hercegprímás jelmondatát idézte: „Devictus vincit – Legyőzetve győz”, rámutatva arra, hogy nem mindig az a győztes, aki annak kiáltja ki magát, hanem az, aki legyőzetése ellenére talpra tud állni, és újra tudja kezdeni küzdelmét.
A megemlékezés a gyantai gyerekek szereplésével folytatódott, akik vallásos énekekkel örvendeztették meg a résztvevőket, majd Meister Éva olthévizi születésű, Szolnokon élő színművésznő Psalmus Hungaricus című, alkalomhoz illő versekből, prózákból, népdalokból összeállított előadása következett.
A gyantai mészárlás áldozatainak nevét és életkorát a Gyantáról elszármazott Boros-testvérek olvasták fel, miközben a templom harangjai is megszólaltak. Ezt követően, a hagyományokhoz híven a résztvevők megkoszorúzták a templomkertben, 2004-ben felállított emlékművet.
Végezetül Györffy István budapesti néprajzkutató 1911-ben, a Fekete-Körös menti magyar falvakban készített fényképeiből összeállított kiállítást nyitották meg a református művelődési házban.
Nagyvárad, 2012. szeptember 24.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Hol a haza?
„Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar” – figyelmeztet Vörösmarty Szózatának első sora. De melyik hazának? Hiszen pillanatnyilag – a trianoni békediktátum miatt – nyolc hazája is van a magyarnak, akit ezek mindegyikében nyomorgatnak valamivel.
Az egyikben a nyelvtörvénnyel és a Beneš-dekrétumokkal, a másikban a székely és magyar szimbólumok betiltásával, a harmadikban magyarveréssel, a negyedikben... És így folytathatnám tovább, bezárólag a „maradék Magyarországgal”.
Mit jelentett a haza egy magyar számára a piski, szebeni, nyergestetői és a segesvári csata idején, 1849-ben, az I. és a II. világháború ojtozi és gyimesiharcaiban, 1956-ban Magyarországon? És mit jelent ma, 2013-ban Erdélyben (Románia), Felvidéken (Szlovákia), Kárpátalján (Ukrajna), Őrvidéken (Ausztria), Délvidéken (Szerbia, Horvátország, Szlovénia) és a maradék Magyarországon? Annak idején magától értetődőnek tartották meghalni a hazáért, és ez adott erőt elviselni akár a halált is. Ha most megkérdeznék száz székely embert, hogy ha támadás érné Romániát valamilyen oldalról, mondjuk Magyarország irányából, kész lenne-e azonnal a román haza védelmére sietni, nem tudom, akadna-e akár egy is, aki igennel válaszolna. Különben ismerve a románok alkamazkodókészségét, ők sem vizsgáznának jobban a magyaroknál, ha a Moldovai Köztársaság ellen kellene harcolniuk.
Tekinthető-e hazának Románia?
Mindenekelőtt tisztázásra szorul a haza fogalma, ami napjainkra nagyon is bonyolulttá vált. A magyar értelmező szótár szerint a haza az az ország, az a nép, amelyhez valaki születés vagy honosítás révén tartozik; terület, hely, ahol valamely embercsoport életlehetőségekre talál. Egy másik felfogás szerint a haza fogalma életteret jelent, ahol az ember születik, nevelkedik és meghal. Mások szerint a haza a lakóhely, család, ország, történelem, az azonos nyelvű és kultúrájú közösség összetartozása, szülők, rokonság, nép, anyanyelv és anyaföld, melynek szelleme van. Megállapítható, hogy a haza igen tág fogalom és változó nagyságú terület, amely lehet egy családi ház, de lehet oroszországnyi terület is, amely minden orosz ember hazája. Ezt a hazát szeretni és tisztelni kell. Ha a szükség úgy hozza, emberi kötelességünk megvédeni.
Napjainkban – hozzám hasonlóan – igen nagy azoknak a száma, akik nem ott születtek, ahol laknak, és nem ott laknak, ahová valók. És mégis van egy hely, amelyet szülőföldjüknek neveznek. Esetemben szüleim és felmenőim révén, akik Felső- és Alsó-Háromszéken születtek és haltak meg, az én hazám Háromszék, még akkor is, ha életem háromnegyedét nem ott, hanem máshol éltem le. Háromszék szervesen kapcsolódik a Székelyföld többi részéhez is, amelynek a délkeleti részén fekszik. Mivel életem folyamán Erdővidéken, Udvahelyszéken és Csíkszéken is laktam, és lakom ma is, úgy ezek tovább növelik térben az én hazámat. Marosszék pedig az azonos nyelvű és sorsú közössége révén kiteljesíti szülőföldem határait. Az én hazám ilyenformán a Székelyföld. Ez viszont része a történelmi Erdélynek, amelyhez Trianon után hozzászámítják a Partiumot és a Bánságot is.
Ilyenformán több mint ezeréves közös történelmi múltja okán az én hazám Erdélyország. Igen ám, de Erdély a Székelyfölddel együtt Románia résztartománya, ennél fogva a román állam kötelezettségei közé tartozik a részek, többek között Erdély védelme is az idegen támadókkal szemben. De kik akarhatják Erdélyt elszakítani Romániától? Erre a kérdésre tíz román közül kilenc a magyarokra esküszik. Nekünk viszont a magyarok nem ellenségeink.
Itt az első probléma a haza fogalmával. Tekinthetjük-e mi hazánknak Romániát, ha az ellenségként kezeli a magyarokat, és meg akar védeni tőlük?! Ha állami elöljáróik mindent elkövetnek, hogy ne érezzük jól magunkat a Székelyföldön és máshol se Erdély-szerte? Pedig nagyon szeretnénk hazánknak érezni Romániát és büszkék lenni rá. Ehhez csupán néhány dolog szükségeltetnék: a teljes nyelvi jogegyenlőség, a pozitív diszkrimináció és a különböző autonómiaformák meghonosítása. Ha ez megvalósulna, úgy nálunk hűségesebb szövetségesre nem találna a románság. A második probléma a földhöz kapcsolódik. A múlt század közepéig (1950) a magyar ember lényegét a föld szeretete jellemezte, amiért annyit küzdött, ami élete része volt, és amitől a kollektivizáláskor megfosztották. Azóta sikerült még inkább szétzilálni a hagyományos falut, amelyet már csak a nagyszülők emléke őriz. Napjaink globalizálódó világában a földhöz való ragaszkodás teljesen eltűnt, és az emberek többsége halála után, a sírban kerül közvetlen kapcsolatba az anyafölddel. A haza fogalmának fontos elemeként szükséges újrafogalmazni a magyarság földhöz való viszonyát.
Haza és gólyafészek
Amint fentebb már kiderült, a haza számunkra tulajdonképpen az a nép, amelyhez születés vagy honosítás révén tartozunk. Mi, székelyek és erdélyi magyarok a magyar nemzethez tartozunk még akkor is, ha határok választanak el egymástól. A trianoni békediktátum után közel száz évnek kellett eltenie, míg ezt a magyar állam a honosítással hivatalosan is igazolta. Ilyenformán immár két hazával is dicsekedhetünk. De úgy vagyunk vele, mint a gólyák: sehol sem érezzük magunkat igazán otthon. Pedig a gólyák keményen rádolgoznak arra, hogy megmaradjanak. Vonulásuk Európából a 10 ezer kilométerre fekvő Dél-Afrikáig három irányba történik. Észak-Európából delnyugati irányban, Nyugat-Európán és a Pireneusi-félszigeten keresztül, a másik szinte egyenes vonalban vezet északról délre Olaszországon és Szicílián át, a harmadik, délkeleti út pedig a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsián keresztül vezet. Ez utóbbi a mi gólyáinknak az útvonala. Ezt az emberi mértékkel is hatalmas távot természetesen nem egyhuzamban teljesítik. Naponta csak néhány órát repülnek, kedvezőtlen időjárás esetén akár napokig, sőt hetekig a pihenőhelyen maradnak. Érdekes viszont, hogy a visszaút sokkal rövidebb idő alatt történik. A fészekrakó ösztön, a költés iránti vágy hajtja a madarakat. Nálunk fél évet tartózkodnak, a másik fél év a vándorlással telik el. Talán közelebb állunk az igazsághoz, ha kijelentjük, a gólyáknak csak egy hazájuk van: a hely, ahol fészket raknak, és felnevelik a tojásból kikelő kisgólyákat. Nekünk is csak egy van, és ez a Kárpát-medence. Az a hely, ahol a történelmi Magyarország kialakult. Ez a terület ezeréves törénelmünk színhelye, ahol nincs olyan terület, amely ne emlékeztetne a múltunkra.
A történelmi Magyarország középkori építményeinek 80 százaléka az elszakított területeken található, nagyjaink szülőföldje, győztes és vesztes csatáink színhelyeinek több mint fele ugyancsak ide került. Bárhol is legyen, magunkénak érezzük a burgenlandi Kismarton történelmi városmagját, Magyarország egykori fővárosát, Pozsonyt, Kassa gyönyörű Árpád-házi Szent Erzsébet-templomát, az ott nyugvó II. Rákóczi Ferenccel és Zrínyi Ilonával, Késmárkot Thököly Imrével, Krasznahorka várát, a Vereckei-hágót és Munkács várát, Nándorfehérvárt és a szabadkai városházát, Csáktornyát és Fiumét, Erdély városait és megannyi faluját. Köztük azokat is, ahol ma már egy magyar sem él. A marosszentimrei, kenyérmezei csatatereket, a piski, szebeni, segesvári, nyergestetői, kökösi csaták és az erdélyi hegyszorosok harctereit, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Bolyai János, Liszt Ferenc, Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Kölcsey Ferenc, Jókai Mór, Kálmán Imre, Wass Albert, Nyírő József és még sok jeles magyar szülő- és nyughelyét. Mindezek erőt és hitet adnak a magyarságnak, mert az ősök hagyatékához kapcsolódnak. Megérintjük az épületeket és halljuk üzenetüket.
Azt üzenik: ne csak nézzük a falakat, az emlékhelyeket, a hajdani csata- és harctereket, hanem lássuk bennük a múltunkat is. Érintsük meg az épületeket, a romba dőlt várfalakat, kastélyokat, emlékoszlopokat, az elárvult temetők sírköveit, és hallgasuk meg az ősök gondolatait és üzeneteit. Azt üzenik, hogy a hazát szét lehet darabolni, de tárgyi és szellemi hagyatékait nem lehet egymástól elválasztani, mert összetartoznak és benne élnek az utódok tudatában. Bizonyság rá Krasznahorka vára is. Amikor tetőzete egy évvel ezelőtt a lángok martalékává vált, úgy fájt minden magyarnak, mintha a saját háza égett volna le. És így fáj minden, múltunkhoz kapcsolódó létesítmény, hajdani emlékhely megrongálása vagy tönkretétele szerte a Kárpát-medencében.
Átörökített történelmi tudat
Halott ingatlan nem jó példa. Élettel kell megtöltenünk, különben a többségi népek saját múltjukat álmodják belé. Megmaradásunk elengedhetetlen feltétele a nemzedékek közötti nyelvi és történelmi tudat átörökítése. Tanuljunk hát a magyar nép legkedveltebb madarától, a gólyától. Itt építs házat, és itt nevelj családot, és bárhova is sodor a sors, mielőbb térj vissza ide, és ródd le a hazával szembeni adósságodat. Ne feledd, vannak csak egy kisebb nyelvi közösséget érintő hazák, mint amilyen Háromszék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Marosszék és Aranyosszék, amelyek összessége a Székelyföld.
Ezenkívül van még Felső-Maros mente, Szamoshát, Küküllő-mente, Szászföld (Királyföldje), Barcaság, Fogaras földje, Keresztesmező, Erdélyi hegyalja, Kenyérmező, Hátszeg vidéke, Bányaság, Mezőség, Szamoshát, Kis-Szamos mente, Máramaros, Kalotaszeg, Nádas mente, Torockó vidéke, Szilágyság, Tövishát, Erdőhát, Borsa völgye, Bükkalja, Sajó mente, Lápos mente, Kővár-vidék, Avasság, Mócföld, Partium, Berettyó mente, Kraszna-vidék, Érmellék, Bihar, Rézalja, Sebes-Körös-völgye, Fekete-Körös völgye, Fehér-Körös völgye, Aradi-hegyalja, Szörénység, Bánság. Magyarországon Szigetköz, Rábaköz, Kemenesalja, Hajduság, Hanság, Somogy, Jászság, Nagykunság, Kiskunság, Hortobágy, Nyírség, Palócföld, Várvidék, Fertő-vidék, Felsőőrség. Kárpátalján Ung vidéke, Tóhát. Felvidéken Bodrogköz, Szepesség, Gömör, Ipoly mente, Erdőhát, Garam mente, Csallóköz, Zobor-vidék, Mátyusföld. Délvidéken Vend-vidék, Muraköz, Drávaköz, Bácska, Vajdaság, Deliblát, Temesköz és a Szerémség.
A felsorolás nem teljes, sok kicsi haza hiányzik belőle, beleértve a székelyföldieket is. Vannak közöttük gólyányi életterekhez mérhető kicsi és megyényi nagyságú, sőt ennél is nagyobb területek is. És ezekben a kisebb-nagyobb hazák mindegyikében élnek magyar emberek. Akad olyan is, ahol alig néhányan, de olyan is, ahol a lakosság felét, háromnegyedét vagy teljes egészét teszik ki. Ők azok, akik életet visznek a haza e kis darabkáiba, és akár a mágnes, egymáshoz csatolják őket. A sok kicsi hazából összeállt régi haza így támad fel, és öleli magához minden lakóját. Ezek után bátran kijelenthetem, hogy az én hazám és minden magyar és székely ember hazája a Kárpát-medence. Beder Tibor
A szerző nyugalmazott csíkszeredai pedagógus, író
Krónika (Kolozsvár),

Magyar Napok a Fekete-Körös völgyében
Szeptember 6–8. között Magyar Napokat szervez a Bihar megyei RMDSZ három Fekete-Körös völgyi településen. A programsorozatról múlt pénteken számoltak be a szövetség váradi székházában.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke tudatta, hogy szeptember 6-án, pénteken Belényesújlakon hagyományőrző napot tartanak, egy nappal később, szombaton Köröstárkányban családnapi rendezvények és majális lesz, míg vasárnap Belényesen egyházi jellegű rendezvényekre kerül sor, majd egy színházi gála zárja a programsorozatot. Szabó Ödön kiemelte, hogy hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Fekete-Körös Völgyi Napokat. Mint mondta, már egyeztettek a történelmi egyházakkal, civil szervezetekkel, helybeli képviseletekkel, és a tervek szerint jövőre más Fekete-Körös völgyi településeken kerül megrendezésre a program. A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokat alapvetően Kisnyégerfalva, Köröstárkány, Várasfenes, Jánosfalva, Belényessonkolyos, Belényesújlak, Magyarremete és Belényes magyar közösségei számára szervezik meg.
Felajánlások
Szabó Ödön felhívta a figyelmet arra, hogy az idei rendezvénysorozat programjainak többségét felajánlásokból szervezik meg, ezért továbbra is várják művészeti, néptánccsoportok stb., helyi szervezők jelentkezését, amelyek különböző programokat bonyolítanának le a Magyar Napok keretében. Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy ezekért a programokért nem tudnak fizetni, de így is nagyon pozitív volt a hozzáállás, máris több szervezet jelentkezett, hogy programot szervezne a három helyszín valamelyikén. A Magyar Napokon eseményt lebonyolítani kívánó programszervezők a Bihar megyei RMDSZ nagyváradi titkárságán jelentkezhetnek.
Petőfi-szobor
Szabó Ödön bejelentette, hogy Belényesben a református templom előtti kis téren Petőfi Sándor mellszobrát kívánják kihelyezni. A szobor Deák Árpád munkája lesz. Szabó Ödön elmondta, azt szeretnék, ha szeptember 8-ra elkészülne a szobor, amit már akkor meg tudnának mutatni a helybelieknek, és hivatalosan jövő év március 15-én avatnák fel. Grim András, a Bihar megyei RMDSZ szórványügyi alelnöke elmondta, hogy a Fekete-Körös Völgyi Magyar Napok keretében osztják majd ki a Zsiskú János Szórványdíjat is, melyet minden évben egy személy vagy egy közösség kap meg. Az RMDSZ megyei választmányának szórványügyi bizottsága dönti majd el, ki kapja a szórványdíjat.
Pap István
erdon.ro

Ünnepelnek a szórványban – Fekete-Körös-völgyi magyar napok
Szeptember 6–8. között, jövő hétvégén szervezik meg első ízben a Fekete-Körös-völgyi magyar napokat. Mindhárom napon más-más településen, más-más programokkal várják az érdeklődőket, nemcsak a Belényesi-medence szórványvidékéről, hanem bárhonnan Bihar megyéből.
Jelenleg dolgoznak azon az újságon, amelyet jövő héten ötezer példányban juttatnak majd el a környéken élőkhöz, ez a lelkipásztorok köszöntését és a részletes programot is tartalmazza majd, mondta Borsi Lóránt Imre, a Bihar megyei RMDSZ társadalomszervezési ügyvezető alelnöke, aki Grim András szórványügyi alelnök társaságában beszélt a rendezvényről.
Szeptember 6-án, pénteken Belényesújlakon tartanak hagyományőrző napot, ott néptánccsoportok fellépését láthatják és táncház is lesz, valamint megtartják a Bihar megyei magyar iskolaigazgatók találkozóját. Szeptember 7-én, szombaton Köröstárkányban családi nap lesz különféle vetélkedőkkel, többféle zenei stílus képviselői koncerteznek, illetve sztárvendégeket is várnak. Ott a Bihar megyei magyar polgármesterek találkozóját tartják majd. Szeptember 8-án, vasárnap istentisztelet, ökumenikus kórustalálkozó, este pedig színházi előadás lesz, ismertette nagyvonalakban a várható programot Borsi Lóránt. Belényesújlakon az iskolától a futballpályáig vonulnak majd, a rendezvényeket a pályán tartják, Tárkányban a közbirtokosság területén szintén van egy focipálya, ott várják az érdeklődőket, Belényesben pedig a református templom lesz az egyházi rendezvények helyszíne, az előadásé pedig a katonai kultúrotthon. A társadalomszervezési alelnök hozzátette: jó volt látni, hogy megmozdult a magyar közösség, a polgármesteri hivatalok ajánlottak fellépőket. A megyét járva látja, hogy szórványban milyen nehéz megőrizni a magyar identitást, tette hozzá. „Legyen ez egy közös ünnep a Bihar megyei magyarság számára” – mondta Borsi Lóránt. A szervezőmunkában egyébként a helyi RMDSZ-szervezetek mellett a Köröstárkányi Kulturális Egyesület, a Belényesújlaki Timóteus Keresztény Egyesület és a Belényesi FIVIVA Egyesület vállalt részt.
Harmadik alkalommal rendezték meg a nyári szórványprogramot, a Fekete-Körös-völgyi magyar napok ennek lezárása lesz, mondta Grim András. Jövő héten ül össze a szórványügyi szakbizottság, ekkor döntik el, ki kapja idén a Zsiskú János-szórványdíjat. Ezt olyan személyek vagy közösségek kapják, akik hozzájárultak a szórvány megmaradáshoz, tavaly a Tenkei Művelődési és Honismereti kör, 2011-ben pedig a Magyarkakucsi Református Egyházközség kapta meg a plakettet.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Vidám hangulatban telt a Várasfenesi Szórványfesztivál
A Magyar Polgári Egyesület szeptember elsején egész napos programot szervezett Várasfenesen. A magyar napra a szervezők több település magyar lakosságát hívták meg, hogy együtt töltsenek egy kellemes vasárnapot.
A Magyar Polgári Egyesület évek óta szervez különböző rendezvényeket a Fekete Körös-menti magyar falvakban. Az egyesület ezúttal Várasfenesen szervezett magyar napot szeptember elsején, vasárnap. A Béla-vár közelében megszervezett Várasfenesi Szórványfesztiválra nem csak a helybéliek közül érkeztek, hanem Nagyváradról és környékéről, Nagyszalontáról, Bélfenyérről, Tenkéről, Árpádról valamint Köröstárkányról is. A közel kétszáz résztvevő többféle programon is részt vehetett. A csapat egy része a déli órákban felmászott a Béla-vár romjaihoz. A meredek ösvényen felérve először a vár egyik toronyának romjai pillanthatók meg. Ezen kívül a vár több falmaradványa és romja látható a torony közelében. A helyszínen több érdekességet is megtudhattak a túrázók: a IV. Béla nevéhez fűződő vár az 1200-as években épülhetett, a torony belső részén látszik, hogyan épült folyamatosan, szakaszokban. A várat a folyamatos ostromok ellenére sem tudta 500 évig bevenni senki. A várrom szerkezetét nézegetve feltűnő, hogy nagyon apró kövekből építették. Erre két magyarázatot is kaptunk: a köveket a vár körüli árokból fejtették ki, illetve az hogy asszonyok építették, mivel a háborúk miatt kevés férfi maradt erre a munkára. A torony körül jól látszik még az egykor több méter mély várárok, ami már mára többnyire feltöltődött a várból származó kövekkel.
Focivetélkedő
A pár órás túrázást követően a csapat visszatért a fesztivál helyszínére, ahol már javában folyt a bográcsgulyások és egyéb finomságok készítése. Délben és délután zajlott le a települések focicsapatainak vetélkedője, amelyet végül Bélfenyér nyert meg, második lett Árpád, harmadik Várasfenes és negyedik Nagyszalonta focicsapata. A kultúrális program délután vette kezdetét, amelyet egy ökumenikus istentisztelet előzött meg. Igét hirdetett Bereczki András paptamási lelkipásztor és Rácz László római katolikus atya, a váradi Posticum lelkésze. Bereczki András a Belényes-medencében élő magyarokhoz szólt bíztatólag: „ne adjátok fel reményeiteket. Keressétek Isten országát és minden más megadatik. Örüljünk együtt, hogy templomotok nem csak az emlékezetünkben él”. Rácz László kiemelte, hogy a jövő a magyar anyák és a fiatalok kezében van. „Ne a végzet vigyen benneteket, vegyétek kezetekbe a nép sorsát és Isten igazsága vigyen minket előre”- szólt a megjelentekhez.
Programok
Az ökumenikus istentiszteletet követően Zatykó Gyula az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar épített örökség egyre jobban az enyészet martalékává válik. Ha a legújabb régiósítási tervet elfogadják, félő, hogy ez hosszútávon oda vezet majd, hogy mindenhol szórványba jutunk – mondta el az alelnök, majd hozzátette, hogy szükség van mentalitásváltásra és az erdélyi románsággal közreműködve kell fellépni a régióátszervezés ellen. Csomortányi István az EMNP Bihar megyei elnöke is felszólalt, ő a Partiumi Autonómia Tanács megalakulására és a külhoni magyar állampolgárok regisztrációjára hívta fel a figyelmet. A beszédeket követően a Nagyváradi Asszonykórus népdalokkal és a Váradi Dalnokok katona- és hazafias dalokkal léptek fel. Őket a szalontai Sztojka testvérekkönnyűzenei koncertje követte, valamint az elkészült ételeket is felszolgálták. Ugyan minden elkészült étel nyertes lett, a leghamarabb a nagyváradiak bográcsgulyása fogyott el. A szórványfesztivál hangulatát nem törhette le az eső sem. A nagyváradiak még a hazaindulás előtt megtekintették a várasfenesi tájházat is. A nap végén a résztvevők szép emlékekkel és finom ételekkel telve tértek haza. Az egynapos rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg, több más szervezet közreműködésében.
Nagy Noémi

A félelem lebénít, az összefogás erősít
Bihar megye – Vasárnap a kultúráé és a hitéleté volt a főszerep Belényesben, az RMDSZ Bihar megyei szervezete által megrendezett I. Fekete Körös-völgyi Magyar Napok záróalkalmain. Délután a református templomban, este a katonai kultúrotthonban gyűlt össze a sokadalom. Íme a részletek.
Barátságosak, kedvesek, összetartóak a belényesi szórványmagyarok, olyanok, akik igénylik az együttlétet, és szívesen járnak közösségi rendezvényekre- nagyjából ezt a következtetést vonhatták le vasárnap azok a „messziről érkezett emberek”, akik azzal a szándékkal érkeztek a legutóbbi népszámlálás szerint 710 magyar lakta 9990 lélekszámú kisvárosba, hogy betekintést nyerjenek az RMDSZ Bihar megyei szervezete által civil szervezetekkel és magyar vezetésű önkormányzatokkal közösen rendezett I. Fekete Körös-völgyi Magyar Napok záróalkalmaiba.
A délutáni órákban a hitéleté volt a főszerep: a szinte zsúfolásig megtelt református templomban Szabó Béla, a Debrecen-Kerekestelepi Református Egyházközség lelkipásztora hirdette Isten megtartó igéjét. A 150. zsoltár hat versére alapozott prédikációjában a dicséret fontosságára helyezte a hangsúlyt, arra figyelmeztetve az összesereglett kálvinista atyafiakat és más vallású híveket: az életünkben mindig az Úré kell legyen a főhely és a dicsőség, legyen szó istentiszteletről, imáról vagy hangszeres kíséretű hálaadásról. Köszönetet kell mondjunk a Mindenhatónak a kegyelméért, a gondviseléséért és a munkálkodásáért- nyomatékosította többször is a vendéglelkész. A házigazda tiszteletes, Réman E. István köszöntőjében azon meggyőződésének adott hangot: a Magyar Napok történelmi határpontot fémjeleznek a Fekete Körös-völgyi magyarok számára, az ökumené jegyében zajló templomi találkozó, illetve a közös éneklés pedig azt tanúsítják, hogy miként tud istentiszteleti gyülekezetté válni az egybegyűltek serege. Ezen részt különböző kórusok és együttesek szolgálata zárta: fellépett a belényesi vegyes kórus, a köröstárkányi református ifjúsági zenekar, a belényesi baptista ifjúsági kórus, a helyi római katolikus énekkar, a várasfenesi felnőtt baptista kórus, a kisnyégerfalvi vegyes kórus, a köröstárkányi református felnőtt kórus és a debreceni Egykor zenekar.
Ne féljenek
A rendezvény második felében a meghívottak szólaltak fel, valamint leleplezték Petőfi Sándor bronzba öntött mellszobrát- Deák Árpád képzőművész alkotását- melyet a közeljövőben, valószínűleg 2014. március 15-én fognak felállítani a templom melletti parkban. (A költő járt Belényesben.) Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete ügyvezető elnöke mondanivalójának fő üzenete az volt, hogy a Fekete Körös-völgyi magyarok ne féljenek közösséget építeni és felvállalni identitásukat, mert a félelem lebénít. Ehelyett példaértékűen fogjanak össze, és az erőt, amit egymás ellen fordítanának, tartogassák idősebb napjaikra, amikor szükségük lehet még rá pozitív értelemben. A politikus ugyanakkor felsorolta az eddig közösen elért eredményeket, és abbéli reményét fejezte ki, hogy Tárkányban valamikor egy Bartók-szobrot fognak felavatni. Adrian Domocoş belényesi polgármester azt emelte ki, hogy az általa vezetett településen konfliktusmentesen élnek a románok és a magyarok. Grim András az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szórványért felelős ügyvezető alelnöke a Sebes Körös-völgyi magyarok dicséretét és üdvözletét közvetítette, kiemelve: sorsközösséget alkotnak a Fekete Körös-völgyi magyarokkal, ezért testvéreknek tekinthetik magukat. A Megyei Tanácsot képviselő Fenesi Tibor azt javasolta: készítsenek egy zászlót Együtt a megmaradásért felirattal, és ezt a jövő évi ünnepségen a különböző eseményeken tűzzék ki.
Folklórelőadás
A lelki táplálékok magához vétele után finom vacsora várta az ünneplőket a Ioan Ciordaş líceum étkezdéjében, töltött káposzta formájában. Az I. Fekete Körös-völgyi Magyar Napok, s egyúttal a III. szórványprogram-sorozat díjátadó gálával és folklórelőadással zárult a katonai kultúrházban. A Zsiskú János-szórványdíjat Miklós János képzőművész, tanár vehette át (erről szóló cikkünk lapunk 1. oldalán olvasható), majd fellépett a Nagyvárad Táncegyüttes Tánckörkép Erdélyből című műsorával. László Csaba koreográfus rendezésében Erdély néhány reprezentatív tájegységének, Székelyföld, Kalotaszeg és a Mezőség táncaival, dalaival és muzsikájával ismerkedhetett meg a népes közönség. Elsőként a Segesvárhoz közeli Marossárpatak és Nagybún táncait láthatta, közben pedig a Bartók Béla gyűjtéséből származó Halott katona balladáját hallgathatta meg Pelbát Ilona előadásában. Ezután szászcsávási muzsikával kedveskedett az együttes zenekara, amit a türei gyűjtésből származó nádasmenti, alszegi és felszegi táncok követtek Kalotaszeg vidékéről. Az est magyarszováti és ördöngösfüzesi táncokkal ért véget.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro