Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Fazekasvarsánd (ROU)
64 tétel
2017. március 18.
Fazekasvarsándon megkoszorúzták a Kossuth-emlékművet
Március 15-én, szerdán 13 órakor a fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus templom kertjében lévő, Arad megye egyetlen Kossuth- emlékművénél a helybeli elemisekkel ünnepi műsort szervezett Gyurkócza Magda tanítónő. A gyermekek szavaltak, énekeltek, majd a társaságukban lévő Németh József RMDSZ-es községi tanácsos koszorút helyezett el az emlékműre.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 28.
„Magyarságképző” tábor Aradon
Anyanyelvi tábort rendeznek Aradon a fakultatív magyar oktatásban részt vevő gyerekeknek.
Az RMDSZ, a magyar pedagógusszövetség és a Pro Identitas Egyesület által szervezett egyhetes foglalkozás során nemcsak a nyelvhasználatukon csiszolnak, hanem a magyar hagyományokkal, népzenével és történelemmel is megismertetik az aradi szórványvidékekről érkező diákokat.
Arad megyében összesen 240-en járnak fakultatív magyarórákara, ennyi gyerek jogosult a magyar kormány oktatási-nevelési támogatására a Szülőföldön magyarul pályázat keretében. Közülük mintegy kéttucatnyian vesznek részt a hétfőn kezdődött táborban, amelyben az anyanyelvhasználatukat próbálják pallérozni – mondta Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének tiszteletbeli elnöke. A július elsejéig tartó anyanyelvi táborban naponta tartanak beszédfoglalkozásokat, szövegértelmezést, de magyar néptáncot is tanulnak a gyerekek, akiket az aradi magyar történelmi emlékhelyekkel is megismertetnek. A fiatalokkal összesen húsz pedagógus foglalkozik.
Nyolc évvel ezelőtt volt a legutóbbi anyanyelvi tábor Aradon, ezt a hagyományt élesztik fel most – magyarázta Hadnagy Dénes, a megyei RMDSZ oktatási szakbizottságának elnöke. „A főhadiszállás a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakása, és az iskolába is elvisszük a gyerekeket, megmutatjuk az informatikai termet, a kémia labort, a sportcsarnokot, mert az is a célunk, hogy Arad megye egyetlen magyar középiskolájának nyerjünk meg tanulókat, akik esetleg most kényszerűségből román általános iskolába járnak, de kilencediktől majd anyanyelvükön tanulnának tovább” – mondta.
Arad megyében Szapáryligeten, Sofronyán, Borosjenőben, Vingán, Varsándon van hivatalos magyar fakultatív oktatás, tehát órarend szerint, és a gyerekeket osztályozzák is. Emellett van olyan település, mint például Borossebes, ahol nem hivatalosan, de a konfirmációra való felkészülés során magyar történelmet és irodalmat is tanulnak.
„Különböző szinteken folyik a foglalkozás ezekben az iskolákban, és ebben a táborban is vannak olyanok, akik otthon többet beszélnek románul – mondta Matekovits Mihály. – A legtöbb településen kényszerűségből járnak fakultatív magyar órákra, mert vagy nem volt, vagy megszűnt a magyar tagozat, és nyilván nem ez a lagjobb módja az anyanyelvi képzésnek, de a sok rossz megoldás közül a legkevésbé rossz. Az anyanyelvi táborban mindenkihez alkalmazkodunk, de nem beszélünk románul. Az a cél, hogy a gyerekek bátran, felszabadultan beszéljék anyanyelvüket, és ne szégyenkezzenek amiatt, hogy rosszul fejezik ki magukat, hanem javítsanak a beszédükön. Emellett az irodalmi és a különböző tantárgyak során használt szakkifejezésekben si megrpóbáljuk eligazítani őket.”
A szapáryligeti Nagy Norbert és a varsándi Kunosy Izabella az elemit magyar nyelven járták ki, de mivel szülőfalujukban megszűnt az általános iskolai magyar tagozat, ötödiktől román osztályba járnak. A hétfői tábornyitón mindketten azt mondták, hogy szívesen jelentkeztek az egyhetes programsorozatra, mert magyar környezetben lehetnek, és a középiskolát anyanyelvükön szeretnék kijárni.
Pataky Lehel Zsolt maszol.ro
2017. július 3.
Népszerű és sikeres volt az anyanyelvi tábor
Ne feledjétek: ti magyar gyerekek vagytok!
Június 30-án, pénteken este élménybeszámolóval, kiértékelővel, tábortűzzel és falatozással zárult az anyanyelvi tábor, melyet az Arad Megyei RMDSZ oktatási és szórvány szakbizottsága a Pro Identitas Egyesület pályázatán keresztül a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Arad megyei szervezetének támogatásával szervezett a magyar nyelvet fakultatív módon tanuló Arad megyei magyar ajkú gyerekeknek.
A közel egyhetes tábor utolsó estéjén a Csiky Gergely Főgimnázium Kollégiumának udvarán összegyűltek a résztvevő gyerekek, pedagógusok, meghívottak, jelen volt Király András ny. oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, Péró Tamás megyei tanácsos, az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Módi József református esperes, az RMDSZ Szórvány Bizottságának elnöke.
Az anyanyelvi tábor programját nézegetve sem tűnt unalmasnak vagy laposnak az elmúlt egy hét, a beszámolókat hallgatva pedig ezt alá is támasztották a diákok, akik Borosjenőből, Borossebesből, Szapáryligetről, Sofronyáról, Fazekasvarsándról érkeztek a táborba.
„Ezek a gyerekek nagyon nehezen beszélnek magyarul. Van köztük, aki alig-alig használja otthon a magyar nyelvet annak ellenére, hogy a családban mindenki magyar. Van olyan, aki I–IV-ben magyar iskolába járt, most már V–VIII-ban fakultatív módon tanulja a magyar nyelvet” – mondta el Kiss Anna táborvezető, mindenki Babuci nénije, akik reggeltől reggelig a gyerekekkel volt, amolyan tyúkanyóként felügyelt, koordinálta a programokat.
„Nem volt könnyű nekik az indulás, de annak ellenére, hogy teljesen ismeretlen volt a környezet, a város, az emberek, hamar feloldódtak. Nem volt nézeteltérés, nem volt veszekedés, duzzogás, mindenkivel megtaláltuk a közös hangot, és jól együtt működtünk. Jól érezték magukat, jó barátokat szereztek, akikkel majd biztosan tartják a kapcsolatot a jövőben is.” – fűzte hozzá Kiss Anna, aki mellett állandó társ Matekovits Mihály ny. matematika tanár, programvezető és Hadnagy Dénes főszervező, programvezető voltak.
Az élménybeszámolókból egyöntetűen kiderült, hogy a diákok egy másodpercig sem unták a szervezett foglalkozásokat, programokat, volt, hogy nehézkesen indultak neki, aztán lelkesen vettek részt benne. Számos pedagógus is hozzájárult ahhoz, hogy ez így legyen, említsük meg a programokat vezetők neveit: Rudolf Anna, Ujj Ágnes, Rónai Helén, Szabó Csilla, Khell Levente, Khell Jolán, Matekovits Mária, Muntean Tibor, Lehoczky Attila, Módi Kinga, Hadnagy Éva, Ilona János, Spier Tünde, Tóthpál Renáta, Vékony Zsolt tiszteletes, Fekete Károly és Erdei István művelődésszervezők (Kölcsey Egyesület), valamint a Kisjenei Íjászok Csapata.
A péntek esti tábortűz előtt a szervezők oklevéllel, ajándék könyvekkel jutalmazták a pedagógusokat, megköszönve egyben fáradságos munkájukat, a résztvevő diákok pedig egy szép vászon szatyorban – melyet a tábor logójával díszítettek ki – könyveket, édességet, Delhusa Gjon-kazettát kaptak és egy példányt a Nyugati Jelen június 28-i számából, melynek címlapján a táborozó gyerekek csoportképe látható, mely az újság szerkesztőségében készült.
„Olyan könyveket kaptak, amiben kisebb olvasmányok vannak, hogy ne legyen számukra megterhelő az olvasás. Ezen kívül kaptak oklevelet, egy-egy pólót a tábor logójával, egy dossziét, amiben fényképek vannak Aradról, a Szabadság-szoborról, és kaptak még golyóstollat és egy kis jegyzettömböt. Ezt már az első nap használták, hiszen esténként mindig beleírtuk, amiket aznap láttunk.” – mesélte a táborvezető.
A tábor zárónapján, még mielőtt felcsapták volna a lacikonyhát a kollégium udvarán, Faragó Péter szólt néhány szót a tanulókhoz.
„Az volt ennek a tábornak a célja, hogy ha már otthon nem tudtok egy teljesen magyar közegben lenni, ezért itt megtapasztalhassátok, átélhessetek sok mindent, amire otthon nincs lehetőségetek. (…) Bízom benne, hogy minden, amit láttatok, amit tapasztaltatok, átéltetek itt, az megerősít abban benneteket, hogy jó magyarnak lenni, megerősít abban, hogy a magyarságot vállalnotok, megélnetek kell. (…) Kívánom, hogy az iskolában sikeresek legyetek, és ne feledjétek, hogy minden körülmények között ti magyar gyerekek vagytok.” – mondta az RMDSZ megyei elnöke, majd megköszönte a segítséget mindenkinek, aki valamivel hozzájárult a tábor megszervezéséhez, sikeréhez.
„A lényeg az volt, hogy a gyermekeket résztvevővé tegyük, és ez teljes mértékben sikerült, hiszen már az első napon megnyíltak, aktívan bekapcsolódtak a programokba. (…) Remélem, azzal, hogy részt vettek a táborban, sikerült tudatosítani bennük, hogy az anyanyelvet a mindennapi életben is használni kell. (…) Minden bizonnyal lesz ennek folytatása, hiszen szándékunkban áll évente megszervezni a tábort” – nyilatkozta Hadnagy Dénes főszervező a tábortűz mellett.
Végezetül álljon itt néhány résztvevő tanuló nyilatkozata:
„Nagyon jól ereztem magam, sok szép élményben volt részem. Rengeteg érdekes program volt, ezek közül a falmászás tetszett a legjobban és az íjászok.” – Nagy Attila Róbert, VII. osztály, Borosjenői Mihai Viteazul középiskola.
„Minden nagyon szép volt a táborban, sokat játszottunk, én nagyon jól éreztem magam. A legjobban a városnézés tetszett, de igazából minden remek volt. Sok barátot szereztem, akikkel tartani fogom a kapcsolatot.” – Rechtenwald Noémi, VI. osztály, Szapáryligeti Általános Iskola
„Nagyon jól telt ez a hét, sokat játszottunk, a falmászás volt a legjobb. Minden programon szerettem részt venni.” – Nagy Norbert Tibor, VIII. osztály, Szapáryligeti Általános Iskola. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 5.
XII. Fazekasvarsándi Magyar Nap
2017. szeptember 9-én, szombaton XII. alkalommal kerül megrendezésre Fazekasvarsándon a magyarság napja, melynek a programja a helybeli evangélikus-lutheránus templomban 11 órakor kezdődő istentisztelettel indul, 13 órától az Essig József Kultúrház udvarán bográcsfőzés, gyermekprogramok zajlanak, fellép az „ÖCSI-K” zenekar. 14 órától kocsis felvonulás a faluban, hívogató az esti szüreti bálra, 17 órától a nagyváradi MM Pódiumszínház társulatának vidám, zenés összeállítása, „Húzzad csak…” címmel, 19 órától a csőszök tánca a templom előtt, 21 órától szüreti bál, ahol a talpalávalót az „ÖCSI–K” zenekar szolgáltatja. Nyugati Jelen (Arad)