Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Farnad (SVK)
7 tétel
2002. június 26.
Jún. 23-án elkezdődött Budapesten a határon túli magyar fiatalok találkozója. A július 1-jéig tartó találkozóra az idén tizennégy országból mintegy hatszáz, a magyar kultúra hagyományait ápoló magyar ajkú középiskolást várnak. /Határon túli magyar fiatalok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 24./ A Vendégségben Budapesten című programsorozat keretében hetedik alkalommal rendezik meg a határon túli magyar fiatalok találkozóját. A nyitó napi programban a Hobo Blues Band és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház közös produkciójában a Vadászat című előadás került színre a Nemzeti Színházban. A nemzetközi ifjúsági gálaműsoron többek között fellépett a Mikófalvi Kós Károly Népház Hagyományőrző Színköre, a Mezőbándi Komlód Néptáncegyüttes, a pusztinai és klézsei csángó fiatalok néptánccsoportja, a sepsiszentgyörgyi Szerenád Kamarazenekar és a Klasszikus Gitár Duó, a farnadi Nádas Néptáncegyüttes, a füleki Rakonca Néptáncegyüttes, a Pélmonostori Néptáncegyüttes, valamint a Beregszászi Művészeti Iskola Fúvósegyüttese is. /Határon túli magyar fiatalok találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./
2004. szeptember 14.
Négy évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött a Kárpát-medence különböző pontjain megvalósuló Égtájak fesztiválsorozat, majd folytatódott Mezőbándon, Balánbányán, Dályhegyen (Horvátország), Nagydobronyban (Kárpátalja), szerte a Kárpát-medence magyarlakta vidékein, hogy egy-egy közösségi ünnep keretein belül a helybeliek megismerhessék az egységes magyar kultúra sokféleségét. Az Égtájak fesztiválok közös jellemzője, hogy lehetőséget biztosítanak az 1996 óta évente egyszer megrendezett Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója résztvevőinek, hogy más-más régiókban ismét találkozhassanak. A fesztiválok során a részt vevő fiatalok számára arra is alkalom kínálkozik, hogy megismerkedjenek az őket vendégül látó tájegység ünnepeivel, történelmével, földrajzával, nevezetességeivel. Ebben az esztendőben lesz az Égtájak fesztivál – IV. Vendégségben Farnadon rendezvénye, és szept. 16–19. között rendezik meg az Égtájak Fesztivál – VIII. Botorka Fesztivált Balánbányán és ehhez kapcsolódóan a Vendégségben Szárhegyen rendezvényt. /Vendégváró Balánbánya és Gyergyószárhegy. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./
2005. április 19.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Égtájak Irodája április 22–24-e között rendezi meg az idei esztendő első Égtájak Fesztiválját Vendégségben Sepsiszentgyörgyön címmel – tájékoztatott Goldschmied József, az Égtájak – Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Iroda programigazgatója. Az Égtájak Iroda tíz éve dolgozik az anyaországi és határon túli régiók, valamint az egyes régiók kulturális kapcsolattartásának elősegítésén. Öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött a Kárpát-medence különböző pontjain megvalósuló Égtájak fesztiválsorozat, majd folytatódott Mezőbándon, Balánbányán, Gyergyószárhegyen, Szamosújvárt (Erdély), Dályhegyen (Horvátország), Eszenyben (Kárpátalja), Zselízen (Felvidék) és Zentán, Péterrévén (Vajdaság). 1996 óta pedig kétévente megrendezik a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozóját. /Guther M. Ilona: Égtájak Fesztivál. Vendégségben Sepsiszentgyörgyön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./
2005. június 3.
Május 27. és 29. között került sor az Égtájak Fesztivál rendezésében a néptánc találkozóra, Horvátországban. A fesztiválsorozat öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött, majd Mezőbándon, Balánbányán, Gyergyószárhegyen, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Eszenyben, Zselízen, Zentán és Péterrévén folytatódott. A Kárpát-medence magyarlakta vidékein a közösségeknek lehetőségük nyílt megismerni az egységes magyar kultúra sokféleségét. Horvátországban négy település, Csúza, Erdőd, Pélmonostor és Várdaróc művészeti együttesei mellett három határon túli régióból érkeztek hagyományőrző csoportok: Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből. Erdélyt a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes képviselte. A tizenhét fős csoport már többször részt vett az Égtájak Fesztiválon. A Vajdaságot a péterrévei Tisza Néptáncegyüttes és a zentai Szélrózsa Leánykórus, Felvidéket pedig a farnadi Nádas Néptáncegyüttes és Soóky Éva, valamint Sotkovszky Lajos verséneklők képviselték. A csúzai Csárdás Néptáncegyüttes, az erdődi Petőfi Sándor Kultúregyesület Hagyományőrző Tánccsoportja, a pélmonostori Magyar Kultúregyesület Néptánccsoportja és a várdaróci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Tánccsoportja fogadták a messziről érkezőket. /Köntös Imola: Égtájak Fesztivál Horvátországban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./
2005. október 8.
Október 6. és 9. között hetedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Égtájak Irodája és a szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány az idei esztendő negyedik Égtájak Fesztiválját Vendégségben Szamosújvárt címmel. Az Égtájak Iroda tíz éve az anyaországi és határon túli régiók, valamint az egyes régiók kulturális kapcsolattartásának elősegítésén dolgozik. Öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött a Kárpát-medence különböző pontjain megvalósuló Égtájak fesztiválsorozat, majd folytatódott szerte a Kárpát-medence magyarlakta vidékein. Tavasszal Sepsiszentgyörgyön kezdődött, majd a horvátországi Pannónián (Csúzán, Erdődön, Pélmonostoron és Várdarócon), ezt követően pedig a szlovákiai Farnadon folytatódott az idei Égtájak fesztiválsorozata, melynek keretében négy határon túli régió (Erdély, Felvidék, Horvátország, Vajdaság) tizennyolc művészeti együttese, közössége mutatkozott be, összesen közel harminc ezer néző előtt. Az Égtájak fesztiválok lehetőséget biztosítanak az 1996 óta évente egyszer 10 napon át tartó Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója résztvevőinek, hogy más-más régiókban ismét találkozhassanak Budapesten megismert barátaikkal. Szamosújváron a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia bemutatja a Mátyás király és a kolozsvári bíró című bábjátékot, reneszánsz táncok és középkori vásári játékokkal érkezik a Passamezzo Historikus Együttes. Este táncház zárja a rendezvényt. /Szamosújvár. VII. Őszi Fesztivál – Égtájak vendégségben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2008. március 26.
Március 19-én volt az Égtájak Iroda évnyitó rendezvénye Budapesten a Bourbon Rendezvényházban. A Határok nélkül a tánc nyelvén – Vendégségben Mátyás udvarában címmel meghirdetett esten a közönség a Kárpát-medence hét régiójából – természetesen Erdélyből is – érkezett táncosok, zenészek produkciójának tapsolhatott, illetve belekóstolhatott a reneszánsz lakomák ételeibe, boraiba. A Magyarország határain kívüli magyar kultúra megjelenítésének specialistája, a Goldschmied József által vezetett Égtájak Iroda idén további különleges programokat ígér. Az immár tizedik alkalommal megrendezett Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek című rendezvénysorozat első felében a gyermekeket, a jövő színházba járóinak kegyeit keresik. Különleges produkciónak ígérkezik a szabadkai Gyermekszínház Hamlet című bábelőadása, valamint a komáromi Jókai Színház a Hófehérke és a törpék című meseoperettje. Az erdélyi társulatok közül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Liliomfit hozza Budapestre, a Csíki Játékszín La Mancha lovagjával lép fel, címszerepben a friss Jászai-díjas Fülöp Zoltánnal. A jubileumi évadot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház zárja, a társulat utóbbi évadjának gyakorlatilag teljes kínálatával. Június 29. és július 8. között a Határon túli magyar fiatalok találkozója következik, 16–18 ország amatőr ifjúsági művészeti csoportját, több mint 700 főt felvonultató program. Az Égtájak Művészeti Találkozók sorozata augusztusban a felvidéki Farnadon kezdődik, a vége pedig Erdélyben les: október elején Szamosújvár, december elején Kolozsvár látja vendégül a művészi csoportokat. /Csinta Samu: Magyar égtájak kultúrkavalkádja. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./
2016. szeptember 25.
Húsz év alatt közösséget építettek
Húszéves a balánbányai Botorka Művelődési Egyesület, ennek jegyében szervezték meg az idei Botorka Néptáncfesztivált is. Közel háromszáz táncos ünnepelt együtt a jubileumi rendezvényen.
Farnadról (Felvidék) a Nádas Ifjúsági Néptánccsoport, Kocsról (Magyarország) a Páros Csillag Néptáncegyüttes, Válról (Magyarország) a Villő Néptáncegyüttes, Derecskéről (Magyarország) a Kikelet néptánccsoport, Szamosújvárról a Kaláka Néptáncegyüttes, Borszékről a Czifrasarok Néptáncegyüttes, Székelyudvarhelyről a Kékiringó Néptánccsoport, Csíkszentdomokosról az Elevenek Néptáncegyüttes, míg Balánbányáról az Ördögborda Néptáncegyüttes vett részt a szeptember 22–25. között tartott fesztiválon és lépett fel a szombat este tartott gálaműsoron.
A programban ezúttal a házigazda és a meghívott települések vezetőinek találkozója is szerepelt. Ennek keretében Székely Ágnes, a Botorka Művelődési Egyesület egyik alapító tagja mesélt a kezdetekről. A rendszerváltás után, az 1990-es évek elején a balánbányai fiatalok egy csoportja azt tűzte ki célul, hogy a város megítélésén változtat. Mint ahogy Székely rámutatott, a bányavárosnak nem volt jó híre, mivel a bányászok gyakran fogyasztottak alkoholt, ugyanakkor 1985 után megszűnt a távfűtés a városban, és mindenki fűtésrendszert improvizált a lakásában, így a tömbházak oldalán mindenféle füstölgő csövek jelentek meg, továbbá tyúkketreceket, disznóólakat építettek a városban, és a látvány sem volt szép. Ezek mind rontottak a város megítélésén, és ezért gondolták azt, hogy Mihály Csabával, Sándor Csabával és még néhány fiatallal próbálkozzanak változtatni ezen. Még abban az évben megünnepelték március 15-ét. Aztán 1996-ban Mihály Csaba javaslatára született meg a Botorka Művelődési Egyesület.
„Mivel itt volt már Sándor Csaba, a néptáncok tudója, úgy gondoltuk, hogy egy néptáncfesztivált is létrehozunk. A húsz év alatt kinőtte magát a fesztivál. Jó híre lett, meg is tettünk mindent azért, hogy jól érezzék magukat a vendégeink” – fogalmazott Székely Ágnes.
Mihály Csaba, a fesztivál megálmodója portálunknak úgy nyilatkozott, az idei program különlegessége, hogy ez az első alkalom, amikor a meghívott települések vezetői is szép számban részt vesznek a fesztiválon. „Azért is terveztük háromnaposra a fesztivált, hogy legyen idő barátkozni. Az évek során közös munkákra is sor került a néptánccsoportok között, volt, hogy a gálaműsort a fesztivál ideje alatt állították össze. Itt kell lenni pár napot, időt kell együtt tölteni, együtt kell kirándulni, táncházban táncolni, ezek adják a fesztiválunk lelkét. Persze a gála az a korona, de kellenek mellé ezek a tevékenységek, hogy egy közösség legyen. Úgy látom, hogy húsz év alatt sikerült egy közösséget építeni, az egész Kárpát-medenceében jó barátaink vannak.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro