Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2008. szeptember 29.
Isten szép ajándékai a feladatok, azokat megoldani pedig annyit jelent, mint minden körülmény között szembenézni az élet nagy kihívásaival – ezeket a gondolatokat értelmezte életre, cselekedetre ösztönzően Sepsiszentgyörgyön Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója. Ez a szociális alapítvány jelenleg mintegy másfél ezer erdélyi árva, nehéz sorsú gyermek neveléséről gondoskodik, Háromszéken is több településen /Kovásznán, Árkoson, Esztelneken és Sepsibükszádon/ tevékenykednek. A szeptember 27-i közönségtalálkozón zsúfolásig telt a Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme. Böjte Csaba vallja, ,,nagyon nehéz azt mondani, hogy engem nem érdekel", s mivel Dél-Erdély szórványvidékein, a Zsíl völgyében nagyon sok teljesen magára maradt, székely származású család került felfoghatatlanul nehéz helyzetbe, támogatásukra mindig nagy szükség van. Böjte Csaba hisz abban, hogy a gyermek nem más, mint ,,Isten szép csodája", kik között nem lehet selejt, lehajol az apróságokhoz, és azt mondja nekik: én vagyok az edző, akarsz te bajnok lenni? A szó legnemesebb értelmében készítik fel őket az életre, az általuk nevelt árvák 60–70 százaléka főiskolára kerül. Ugyanaznap este Bardócz Csaba református lelkész ismertette az általuk kezdeményezett, Áldás népesség nevű mozgalmat. /Mózes László: Aki bajnokokat nevel (Böjte Csaba Sepsiszentgyörgyön) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./
2009. március 20.
Felső-Háromszéken először Gelence, Szentkatolna és Zabola fogott össze és alakított Zernye néven kistérségi vidékfejlesztési egyesületet 2007 februárjában. A múlt év decemberében Kézdiszentlélek, Kézdiszentkereszt, Esztelnek, Kézdialmás, Lemhény, Ozsdola és Bereck a Leader-program keretében Augustia néven hozott létre hasonló egyesületet, melynek bejegyeztetése most folyik. Legutóbb Kézdialmás és Esztelnek polgármesteri hivatala fogott össze és hozta létre az Esztelnek–Kézdialmás Közösségfejlesztési Egyesületet azzal a céllal, hogy nagyobb eséllyel tudjanak pályázni a víz- és szennyvízcsatorna kiépítésére, útjavításra és szociális gondok megoldására. /(Iochom): Közösségfejlesztési egyesületek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./
2009. április 21.
Hány áldozata volt Hunyad megyében a kommunista rémuralomnak? Még felbecsülni is nehéz. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége megyei szervezetének kb. 1500 tagja van, mondta Mihai Bucur, a szervezet elnöke. A szám azonban csak töredéke a meghurcoltaknak: sokan nem tértek vissza élve a kommunista lágerekből, mások az ott elszenvedett atrocitások miatt vesztették életüket szabadulásuk után, mások pedig a rendszerváltás után nem iratkoztak be az egykori politikai foglyok egyesületébe. A letartóztatások már 1947-ben megkezdődtek. A legtöbb letartóztatás és elhurcolás azonban az ötvenes években történt. A kommunista diktatúra számtalan társadalmi kategóriát üldözött: politikai pártok tagjait – mindenekelőtt legionáriusokat, parasztpártiakat és nemzeti liberális pártiakat –, egyházi személyiségeket (mindenekelőtt az 1948-ban betiltott) görög katolikus és a római katolikus egyház tagjait üldözték), arisztokratákat, gazdagokat, értelmiségieket, nyugati kapcsolatokkal rendelkezőket, vagy a másként gondolkodókat. A legtöbb áldozat a kollektivizálást el nem fogadó szabad parasztok sorából került ki. A jelenleg Szászvároson szolgáló 91 éves Antal atyát nem Hunyad megyében, hanem Székelyudvarhelyen tartóztatták le. Ferences szerzetes volt s 1948-ban a kommunista hatalom önkényesen feloszlatta az összes szerzetesrendet. Két évig helyben maradtak, nem oszlottak fel, majd 1950. augusztus 20-án letartóztatták őket, majd Arad megyébe, Máriaradnára vitték a szerzeteseket. 120-an voltak a kolostorban, mely kényszerlakhelyül szolgált. 1951-ben a háromszéki Esztelneket jelölték ki kényszerlakhelyként. Közel hat év múlva engedték, hogy visszatérjen az egyházba. A temesvári egyházmegyébe került, ahol 47 évig szolgált magyar és német falvakban, míg 2003-ban Böjte Csaba atya meghívására Szászvárosra jött plébánosnak, a gyermekotthon mellé. Antal atya elmesélte, hogy már 1956-ban megpróbálták beszervezni. Ő azonban mindig ellentmondott nekik. Fenyegetőztek, zaklatták, zsarolták, mindent megpróbáltak. Mihai Bucurt, a volt politikai foglyok megyei szervezetének elnökét 1957-ben tartóztatták le, s az 1964-es nagy amnesztiáig volt börtönben. Politikai foglyokat védett, majd ő került a vádlottak padjára, mert nemcsak védte ügyfeleit, hanem rokonszenvezett is velük. Legnehezebb a magánzárka volt, amikor fél évig más embert nem látott, mint a börtönőröket. Szamosújváron a börtönben gyakoriak voltak a verések, minden politikai foglyot vertek. A brailai szigeten gátat kellett építeniük. Évekig tartó, nehéz fizikai munka volt. Napi 14-16 órát dolgoztatták őket. Aki nem teljesítette a normát, este 25 gumibot-ütést kapott. Két barakk jutott 2400 politikai fogolyra. Fűtés nem volt, télen iszonyú hideg volt. 1963-ig semmilyen hírt nem kaptak családjukról. Körülbelül a foglyok fele nem tért vissza a brailai szigetről. /Chirmiciu András: A kommunizmus rémtettei II. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./
2009. augusztus 17.
Hálaadó szentmisével és körmenettel emlékeztek meg augusztus 16-án Kovászna megyei Futásfalván a település római katolikus temploma Mária-szobrának felújításáról. Felső-Háromszék egyik legismertebb búcsújáró helyének ékességét 1964-ben restaurálták. A fából faragott, barokk stílusú Mária-szobor 1750-ból származik. A 217 centiméter magas, ismeretlen faragómestertől származó alkotás Esztelnekről került Futásfalvára. A szobor Máriát ábrázolja, karján a gyermek Jézussal, mindkettő fején korona, kezükben jogar. A restaurálásnak köszönhetően ma is gyönyörű háromszéki Madonna a templom egyik mellékoltárán tekinthető meg. /Hálaadás a szoborfelújításért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./
2010. május 11.
Kormánytámogatás Háromszéknek
Több mint kétmillió lejt kapott a kormány költségvetési és tartalékalapjából Kovászna megye – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján György Ervin prefektus. Mint mondta, a megye összesen 2,2 millió lej támogatást kapott. Ebből hat egyházközség 479 ezer lejt, három iskola 536 500 lejt, öt önkormányzat pedig 937 ezer lejt kapott beruházásokra.
Kilenc önkormányzatnak 290 ezer lej jutott a kormány tartalékalapjából működési költségei fedezésére. A tételből a többségükben románok lakta vagy román polgármester vezette Kőröspatak, Zágonbárkány, Szitabodza, Dobolló, Nagypatak, Előpatak, Hídvég és Bodzaforduló részesült, valamint az 50 százalékos román lakossággal rendelkező Zágon.
Az egyházközségek közül a legnagyobb támogatást, 230 ezer lejt a szentkirályi unitárius parókia kapta a templom restaurálására és szerkezeti megerősítésére. Ez az öszszeg a terv elkészítésére és a munkálatok elkezdésére elegendő. A tanintézetek közül a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium kapott 320 ezer lejt javításokra és a sporttelep kibővítésére.
Beruházásokra öt önkormányzat közel egymillió lejt fordíthat. Ebből 355 ezer lejt költenek a sepsiszentgyörgyi Beor-palota megerősítésére és restaurálására, az épület az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) székházának ad otthont. Ugyanakkor új községházát építenek Esztelneken, felújítják a berecki sporttelepet, a bardóczi középületeket, valamint az illyefalvi községházát.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Több mint kétmillió lejt kapott a kormány költségvetési és tartalékalapjából Kovászna megye – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján György Ervin prefektus. Mint mondta, a megye összesen 2,2 millió lej támogatást kapott. Ebből hat egyházközség 479 ezer lejt, három iskola 536 500 lejt, öt önkormányzat pedig 937 ezer lejt kapott beruházásokra.
Kilenc önkormányzatnak 290 ezer lej jutott a kormány tartalékalapjából működési költségei fedezésére. A tételből a többségükben románok lakta vagy román polgármester vezette Kőröspatak, Zágonbárkány, Szitabodza, Dobolló, Nagypatak, Előpatak, Hídvég és Bodzaforduló részesült, valamint az 50 százalékos román lakossággal rendelkező Zágon.
Az egyházközségek közül a legnagyobb támogatást, 230 ezer lejt a szentkirályi unitárius parókia kapta a templom restaurálására és szerkezeti megerősítésére. Ez az öszszeg a terv elkészítésére és a munkálatok elkezdésére elegendő. A tanintézetek közül a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium kapott 320 ezer lejt javításokra és a sporttelep kibővítésére.
Beruházásokra öt önkormányzat közel egymillió lejt fordíthat. Ebből 355 ezer lejt költenek a sepsiszentgyörgyi Beor-palota megerősítésére és restaurálására, az épület az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) székházának ad otthont. Ugyanakkor új községházát építenek Esztelneken, felújítják a berecki sporttelepet, a bardóczi középületeket, valamint az illyefalvi községházát.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2010. július 28.
Áradások Kovászna megyében
Kovászna megyében hét községet és Barótot árasztotta el a hétfőn és kedden lezúduló vízmennyiség, a Készenléti Felügyelőség (ISU) előzetes mérlege szerint körülbelül 760 háztartást, több hidat és utat érintettek az áradások.
Maria Cocerhan, a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség szóvivője szerint a megye több részén a bő csapadék következtében helyenként megnőtt a patakok vízszintje és hozama.
A helyi katasztrófavédelmi bizottságok kedden elküldött jelentései szerint 13.30 óráig az áradások hat községet és Barótot érintették, ahol körülbelül 760 háztartást, több hidat és utat árasztott el a víz.
Az idézett forrás szerint Nagybaconban, Kisbaconban, Uzonkafürdőn, Magyarhermányban körülbelül 30 háztartást árasztott el a víz, az ár községi utakat és négy hidat érintett. Ugyanakkor a Barót- és Uzonka-patakok partjait mintegy két kilométer hosszan érintette az ár.
Szentkatolna községben két háztartást árasztott el a víz.
A legnagyobb gondok Baróton adódtak, ahol az ár körülbelül 300 háztartást és három lakást érintett, de a víz miatt 122-es megyei úton is nehézkesen zajlott a közlekedés.
Bardóc községben (Erdőfülén) körülbelül 30 háztartást lepett el a víz.
Maksa községben (Sepsibesenyőn és Maksán) körülbelül 10 háztartást és 15 kutat érintett az ár, Mikóújfaluban mintegy 45 háztartást, a környéken földcsuszamlás is történt.
A Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség szerint Esztelneken és Kurtapakaton mintegy 320 háztartást érintett az áradás, a 114-es megyei utat egy órán át le kellett zárni. Az áradások Árkos községet sem kerülték el, 30 háztartásban, körülbelül 300 hektár mezőgazdasági területen okoztak károkat, körülbelül 30 kút vizét tették ihatatlanná. Népújság (Marosvásárhely)
Kovászna megyében hét községet és Barótot árasztotta el a hétfőn és kedden lezúduló vízmennyiség, a Készenléti Felügyelőség (ISU) előzetes mérlege szerint körülbelül 760 háztartást, több hidat és utat érintettek az áradások.
Maria Cocerhan, a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség szóvivője szerint a megye több részén a bő csapadék következtében helyenként megnőtt a patakok vízszintje és hozama.
A helyi katasztrófavédelmi bizottságok kedden elküldött jelentései szerint 13.30 óráig az áradások hat községet és Barótot érintették, ahol körülbelül 760 háztartást, több hidat és utat árasztott el a víz.
Az idézett forrás szerint Nagybaconban, Kisbaconban, Uzonkafürdőn, Magyarhermányban körülbelül 30 háztartást árasztott el a víz, az ár községi utakat és négy hidat érintett. Ugyanakkor a Barót- és Uzonka-patakok partjait mintegy két kilométer hosszan érintette az ár.
Szentkatolna községben két háztartást árasztott el a víz.
A legnagyobb gondok Baróton adódtak, ahol az ár körülbelül 300 háztartást és három lakást érintett, de a víz miatt 122-es megyei úton is nehézkesen zajlott a közlekedés.
Bardóc községben (Erdőfülén) körülbelül 30 háztartást lepett el a víz.
Maksa községben (Sepsibesenyőn és Maksán) körülbelül 10 háztartást és 15 kutat érintett az ár, Mikóújfaluban mintegy 45 háztartást, a környéken földcsuszamlás is történt.
A Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség szerint Esztelneken és Kurtapakaton mintegy 320 háztartást érintett az áradás, a 114-es megyei utat egy órán át le kellett zárni. Az áradások Árkos községet sem kerülték el, 30 háztartásban, körülbelül 300 hektár mezőgazdasági területen okoztak károkat, körülbelül 30 kút vizét tették ihatatlanná. Népújság (Marosvásárhely)
2010. július 28.
Újabb árvizek Háromszéken
Egyre nagyobb károkat okoz Háromszéken a szűnni nem akaró esőzés: a folyamatos áradás miatt a hatóságok nem haladnak az eddigi károk felmérésével. Tegnap mintegy 760 háztartás került víz alá egy heves felhőszakadást követően, tájékoztatta lapunkat a Kovászna megyei Készenléti Felügyelőség (ISU). Cocerhan Maria-Veronica szóvivő beszámolója szerint a lezúduló víz miatt Nagybaconból, Barótról, Szentkatolnáról, Bardócról, Maksáról, Mikóújfaluból, Esztelnekről és Árkosról jeleztek jelentősebb árvízkárokat.
Az érintett háztartások száma meghaladja a hétszázat, de több hidat, kutat és mezőgazdasági területet árasztott el a víz. Kovászna megyében több hete tart az esős időjárás, ezért a hatóságok be se tudják fejezni az áradások kárainak összegzését, máris nyakukon a másik árvíz. Kovászna megyében Bölön községet érintette leginkább az árvíz, de szinte nincs település a térségben, ahol ne lenne kár.
Az önkormányzatok eddig saját erejükből oldották meg a kármentést, a kormánytól még nem érkezett semmilyen támogatás. György Ervin prefektus azonban bízik abban, hogy sikerül pénzt szerezni a legsürgősebb javításokra. Háromszéken tegnap két országutat zártak le földcsuszamlások miatt.
A Kovászna megyei rendőrségtől származó értesülésünk szerint elrendelték a 11B jelzésű országút lezárását a Kézdivásárhely és Csíkkozmás közötti szakaszon, mivel az úttestet föld borítja, az aszfalt több helyen is beszakadt a víz súlya alatt.
Marian Ioniţă, a közlekedésrendészet parancsnokhelyettese szerint már hétfőn is csak egy sávon engedélyezték az autósközlekedést, de a földcsuszamlás veszélye miatt teljesen le kellett zárjniuk az országutat. Hasonló közlekedési tilalom van érvényben a 2D jelzésű országúton, Ozsdola és Tulnici között mivel Vrancea megye területén beszakadt egy híd.
Marian Ioniţă arra hívja fel az autóvezetők figyelmét, hogy a lezárt utak helyett használják a Kézdivásárhely– Torja, illetve Bükszád és Tusnád felé vezető utakat, a másik irányban pedig közlekedjenek az Oneşti–Bákó útvonalon.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
Egyre nagyobb károkat okoz Háromszéken a szűnni nem akaró esőzés: a folyamatos áradás miatt a hatóságok nem haladnak az eddigi károk felmérésével. Tegnap mintegy 760 háztartás került víz alá egy heves felhőszakadást követően, tájékoztatta lapunkat a Kovászna megyei Készenléti Felügyelőség (ISU). Cocerhan Maria-Veronica szóvivő beszámolója szerint a lezúduló víz miatt Nagybaconból, Barótról, Szentkatolnáról, Bardócról, Maksáról, Mikóújfaluból, Esztelnekről és Árkosról jeleztek jelentősebb árvízkárokat.
Az érintett háztartások száma meghaladja a hétszázat, de több hidat, kutat és mezőgazdasági területet árasztott el a víz. Kovászna megyében több hete tart az esős időjárás, ezért a hatóságok be se tudják fejezni az áradások kárainak összegzését, máris nyakukon a másik árvíz. Kovászna megyében Bölön községet érintette leginkább az árvíz, de szinte nincs település a térségben, ahol ne lenne kár.
Az önkormányzatok eddig saját erejükből oldották meg a kármentést, a kormánytól még nem érkezett semmilyen támogatás. György Ervin prefektus azonban bízik abban, hogy sikerül pénzt szerezni a legsürgősebb javításokra. Háromszéken tegnap két országutat zártak le földcsuszamlások miatt.
A Kovászna megyei rendőrségtől származó értesülésünk szerint elrendelték a 11B jelzésű országút lezárását a Kézdivásárhely és Csíkkozmás közötti szakaszon, mivel az úttestet föld borítja, az aszfalt több helyen is beszakadt a víz súlya alatt.
Marian Ioniţă, a közlekedésrendészet parancsnokhelyettese szerint már hétfőn is csak egy sávon engedélyezték az autósközlekedést, de a földcsuszamlás veszélye miatt teljesen le kellett zárjniuk az országutat. Hasonló közlekedési tilalom van érvényben a 2D jelzésű országúton, Ozsdola és Tulnici között mivel Vrancea megye területén beszakadt egy híd.
Marian Ioniţă arra hívja fel az autóvezetők figyelmét, hogy a lezárt utak helyett használják a Kézdivásárhely– Torja, illetve Bükszád és Tusnád felé vezető utakat, a másik irányban pedig közlekedjenek az Oneşti–Bákó útvonalon.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. szeptember 9.
Heten tesznek örökfogadalmat Csíksomlyón
Három esztendő után újra örökfogadalomra kerül sor ma a csíksomlyói kegytemplomban. Hét fiatal ferences kötelezi el magát Isten szolgálatában, Istennek szentelve életüket.
„A világban tapasztalható kísértések ellen menekülsz? Félsz a kinti élettől? Vonz egyik-másik testvér élete? Szeretnél jó közösségben élni? Mindez elindulásra nem rossz, de tökéletlen, és nem elég ahhoz, hogy itt maradj. Egyedül a Szentháromság Istenért szabad itt maradni” – olvasható a ferencesek noviciátusi szabálykönyvében, akárcsak az, hogy: „A szerzetesnek az a szakmája, hogy egyedül Istent keresse és szeresse úgy, hogy ő nem lehet soha senkinek a tulajdona, kizárólag Krisztusé, és neki sem lehet senkije, hanem mindig azoké, akiknek őt Isten ajándékozza.” Heten vállalják most mindezt, örökfogadalmat téve, szegénységet, engedelmességet és szüzességet fogadva.
Szerzetesi élet
Erdélyben is nagy múltja és sok követője volt Assisi Szent Ferencnek. Szászvároson már a XIII., Csíksomlyón a XIV. század végétől voltak ferences testvérek. Jelenleg az erdélyi ferencesek táborát ötven szerzetes alkotja a csíksomlyói, szárhegyi, esztelneki, brassói, udvarhelyi, kolozsvári, dési, kaplonyi és szászsebesi kolostorokban. A kommunizmus évei igen megtizedelték az utánpótlást, ezért nagy öröm, hogy újra a lehetőség mellé igény is társult, fiatalok szeretnének szerzetesek lenni.
A ferences életbe való betekintést a jelöltség, illetve a noviciátus egy-egy éve követi, amely után egy évre szóló fogadalmat tesz a fiatal szerzetes, melyet legalább még kétszer meg kell újítania, hogy az örökfogadalom letételéig eljusson. „Teljesen elkötelezem magam, életemet Istennek szentelem” – ezt mondja ki az örökfogadalmat tevő, amelyre Isten részéről a válasz az ígéret, vagyis az örök élet. Mivel új emberré lesz a fiatal szerzetes, a noviciátus kezdetén, a rend ruhájába való beöltözéskor új nevet vesz fel, az örökfogadalom letételével pedig a ferences rend teljes jogú tagjává válik.
A szerzetesi élet egy új és egészen más minőségű élet. Aki ezt éli, megváltozik, átértékelődik számára a szülőkkel, a rokonokkal, a barátokkal való viszonya. Más értéket nyer a külvilággal, az anyagiakkal való kapcsolata is. Nincs tulajdona, még az imakönyv sem sajátja a szerzetesnek, csupán ő használja.
A ferences rend hivatalos neve: Kisebb Testvérek Rendje – Ordo Fratrum Minorum (OFM). Csak a nép nevezte el barátoknak, illetve az alapítójukról ferenceseknek. Életformájukat az alapító, Assisi Szent Ferenc a Regulában így jelölte meg: „Kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” Ezt vállalja most az örökfogadalom által az a hét fiatal, akik különböző helyekről érkezve, különböző életeket cserélnek Istennek szentelt életre.
Az örökfogadalom-tevők gondolatai
Guzranyi Antal Csaba, fr. Péter: Isten hívására jöttem a rendbe, amit nem köthetek egy konkrét, rendkívüli eseményhez, hanem inkább csendes, lassú felismeréshez. Olvasva Szent Ferenc írásait, reguláját, azt mondtam, ezt én is meg kell hogy éljem.
Licz Csaba Zsolt, fr. Tamás: Úgy indultam el a szerzetesi életre, hogy egész életemet szerzetesként akarom leélni. Voltak hivatásbeli megingások, de hála Istennek, az Úr mindig megerősített. Számomra az örökfogadalom szívből jövő megerősítése annak, hogy ezt az életet vállalni akarom.
István Imre, fr. Imre: Régebb elég gyakran jártam a csíksomlyói kegytemplomban, s láttam az ott élő barátokat. Hallgattam az igehirdetésüket, a prédikációikat, és lassan kezdtem érdeklődni ezen élet után. Miután megismertem a ferences közösséget, éreztem, hogy ez az én utam, vagyis az én Úrhoz vezető utam. Puvák Antal, fr. Marián: Valami többre vágytam ahhoz, hogy az életem teljesebb legyen. Az egyik ferences testvértől bátorítást kaptam, hogy menjek el Csíksomlyóra, és nézzem meg belülről, hogyan élnek a ferencesek. El is mentem, és ott egész otthonosan éreztem magam, lelkesedés fogott el ezen életforma iránt. Ez a lelkesedés máig is bennem van, és tudom, hogy ez az, amit élnem kell. Az örökfogadalom számomra végleges döntés, amely mögött nagy szabadság van. Ahhoz, hogy valaki meghallja az Isten szavát, nem nagy dolgokra van szüksége, hanem békességre és csendre. Isten hívására az örökfogadalmam által válaszolok, Isten pedig az ő igenjével megerősíti az én fogadalmamat.
Kiss Sándor, fr. Kamill: A ferences rendbe való belépésem után a Gondviselés megajándékozott egy különös betegséggel, agydaganattal, ami jobb oldali bénulást okozott. 2006 januárjában átestem egy agyműtéten, aminek következtében újra meg kellett tanuljak járni. A betegségem kapcsán megértettem, mennyire fontos a lelki vezetés. Mert ha nem lett volna mellettem a lelki vezetőm, akinek a segítségével az egyes kérdéseket a helyére tudtam tenni, akkor most nem itt tartanék. Tehát nemcsak nekünk, szerzeteseknek fontos a lelki vezetés, hanem minden egyes embernek is.
Főcze Imre, fr. Bonaventura: Számomra sokat jelent, hogyha egy közösséghez tartozok. Ez az örökfogadalom által fog leginkább megvalósulni, amely teljes elköteleződést jelent az iránt, aki engem meghívott, akit úgy szólíthatok, hogy: Abba! Atyám! Ahogy egyre inkább megtapasztalom a jó Isten szeretetét, érzem, hogy az ő gyermeke vagyok, kisebb testvér. Mi pedig úgy vagyunk egymás testvérei, ha ő mindannyiunknak a mennyei Atyánk.
Sebestyén Antal, fr. Albert: Életemben 1998 őszén állt be változás, amikor egy átdorbézolt éjszaka után, reggel 4 órakor kiálltam az erkélyre, és elkezdtem kiabálni, hogy „Istenem, nem ez az én életem!” Elkezdődött bennem egy folyamatos „világi” leépítés. Pénzt nem akartam látni, csak szolgálni akartam másokat. Eleinte szociális munkás akartam lenni. Aztán megtaláltam Szent Ferenc írásait, Reguláját, és olyan kereteket biztosítottak számomra, amelyben el tudtam képzelni az életemet. Sok mindent tapasztaltam kint a világban, de a boldogságot, azt mégsem találtam. Öt év alatt elhagytam mindent, amit csak el lehet hagyni. Elkezdődtek a ferences elöljárókkal való beszélgetések. Pár év után, mivel „dönteni mindig tudni kell”, 2004 nyarán beléptem a ferences rendbe. Azóta bent vagyok, és boldogan.
Balázs Katalin. Hargita Népe (Csíkszereda)
Három esztendő után újra örökfogadalomra kerül sor ma a csíksomlyói kegytemplomban. Hét fiatal ferences kötelezi el magát Isten szolgálatában, Istennek szentelve életüket.
„A világban tapasztalható kísértések ellen menekülsz? Félsz a kinti élettől? Vonz egyik-másik testvér élete? Szeretnél jó közösségben élni? Mindez elindulásra nem rossz, de tökéletlen, és nem elég ahhoz, hogy itt maradj. Egyedül a Szentháromság Istenért szabad itt maradni” – olvasható a ferencesek noviciátusi szabálykönyvében, akárcsak az, hogy: „A szerzetesnek az a szakmája, hogy egyedül Istent keresse és szeresse úgy, hogy ő nem lehet soha senkinek a tulajdona, kizárólag Krisztusé, és neki sem lehet senkije, hanem mindig azoké, akiknek őt Isten ajándékozza.” Heten vállalják most mindezt, örökfogadalmat téve, szegénységet, engedelmességet és szüzességet fogadva.
Szerzetesi élet
Erdélyben is nagy múltja és sok követője volt Assisi Szent Ferencnek. Szászvároson már a XIII., Csíksomlyón a XIV. század végétől voltak ferences testvérek. Jelenleg az erdélyi ferencesek táborát ötven szerzetes alkotja a csíksomlyói, szárhegyi, esztelneki, brassói, udvarhelyi, kolozsvári, dési, kaplonyi és szászsebesi kolostorokban. A kommunizmus évei igen megtizedelték az utánpótlást, ezért nagy öröm, hogy újra a lehetőség mellé igény is társult, fiatalok szeretnének szerzetesek lenni.
A ferences életbe való betekintést a jelöltség, illetve a noviciátus egy-egy éve követi, amely után egy évre szóló fogadalmat tesz a fiatal szerzetes, melyet legalább még kétszer meg kell újítania, hogy az örökfogadalom letételéig eljusson. „Teljesen elkötelezem magam, életemet Istennek szentelem” – ezt mondja ki az örökfogadalmat tevő, amelyre Isten részéről a válasz az ígéret, vagyis az örök élet. Mivel új emberré lesz a fiatal szerzetes, a noviciátus kezdetén, a rend ruhájába való beöltözéskor új nevet vesz fel, az örökfogadalom letételével pedig a ferences rend teljes jogú tagjává válik.
A szerzetesi élet egy új és egészen más minőségű élet. Aki ezt éli, megváltozik, átértékelődik számára a szülőkkel, a rokonokkal, a barátokkal való viszonya. Más értéket nyer a külvilággal, az anyagiakkal való kapcsolata is. Nincs tulajdona, még az imakönyv sem sajátja a szerzetesnek, csupán ő használja.
A ferences rend hivatalos neve: Kisebb Testvérek Rendje – Ordo Fratrum Minorum (OFM). Csak a nép nevezte el barátoknak, illetve az alapítójukról ferenceseknek. Életformájukat az alapító, Assisi Szent Ferenc a Regulában így jelölte meg: „Kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” Ezt vállalja most az örökfogadalom által az a hét fiatal, akik különböző helyekről érkezve, különböző életeket cserélnek Istennek szentelt életre.
Az örökfogadalom-tevők gondolatai
Guzranyi Antal Csaba, fr. Péter: Isten hívására jöttem a rendbe, amit nem köthetek egy konkrét, rendkívüli eseményhez, hanem inkább csendes, lassú felismeréshez. Olvasva Szent Ferenc írásait, reguláját, azt mondtam, ezt én is meg kell hogy éljem.
Licz Csaba Zsolt, fr. Tamás: Úgy indultam el a szerzetesi életre, hogy egész életemet szerzetesként akarom leélni. Voltak hivatásbeli megingások, de hála Istennek, az Úr mindig megerősített. Számomra az örökfogadalom szívből jövő megerősítése annak, hogy ezt az életet vállalni akarom.
István Imre, fr. Imre: Régebb elég gyakran jártam a csíksomlyói kegytemplomban, s láttam az ott élő barátokat. Hallgattam az igehirdetésüket, a prédikációikat, és lassan kezdtem érdeklődni ezen élet után. Miután megismertem a ferences közösséget, éreztem, hogy ez az én utam, vagyis az én Úrhoz vezető utam. Puvák Antal, fr. Marián: Valami többre vágytam ahhoz, hogy az életem teljesebb legyen. Az egyik ferences testvértől bátorítást kaptam, hogy menjek el Csíksomlyóra, és nézzem meg belülről, hogyan élnek a ferencesek. El is mentem, és ott egész otthonosan éreztem magam, lelkesedés fogott el ezen életforma iránt. Ez a lelkesedés máig is bennem van, és tudom, hogy ez az, amit élnem kell. Az örökfogadalom számomra végleges döntés, amely mögött nagy szabadság van. Ahhoz, hogy valaki meghallja az Isten szavát, nem nagy dolgokra van szüksége, hanem békességre és csendre. Isten hívására az örökfogadalmam által válaszolok, Isten pedig az ő igenjével megerősíti az én fogadalmamat.
Kiss Sándor, fr. Kamill: A ferences rendbe való belépésem után a Gondviselés megajándékozott egy különös betegséggel, agydaganattal, ami jobb oldali bénulást okozott. 2006 januárjában átestem egy agyműtéten, aminek következtében újra meg kellett tanuljak járni. A betegségem kapcsán megértettem, mennyire fontos a lelki vezetés. Mert ha nem lett volna mellettem a lelki vezetőm, akinek a segítségével az egyes kérdéseket a helyére tudtam tenni, akkor most nem itt tartanék. Tehát nemcsak nekünk, szerzeteseknek fontos a lelki vezetés, hanem minden egyes embernek is.
Főcze Imre, fr. Bonaventura: Számomra sokat jelent, hogyha egy közösséghez tartozok. Ez az örökfogadalom által fog leginkább megvalósulni, amely teljes elköteleződést jelent az iránt, aki engem meghívott, akit úgy szólíthatok, hogy: Abba! Atyám! Ahogy egyre inkább megtapasztalom a jó Isten szeretetét, érzem, hogy az ő gyermeke vagyok, kisebb testvér. Mi pedig úgy vagyunk egymás testvérei, ha ő mindannyiunknak a mennyei Atyánk.
Sebestyén Antal, fr. Albert: Életemben 1998 őszén állt be változás, amikor egy átdorbézolt éjszaka után, reggel 4 órakor kiálltam az erkélyre, és elkezdtem kiabálni, hogy „Istenem, nem ez az én életem!” Elkezdődött bennem egy folyamatos „világi” leépítés. Pénzt nem akartam látni, csak szolgálni akartam másokat. Eleinte szociális munkás akartam lenni. Aztán megtaláltam Szent Ferenc írásait, Reguláját, és olyan kereteket biztosítottak számomra, amelyben el tudtam képzelni az életemet. Sok mindent tapasztaltam kint a világban, de a boldogságot, azt mégsem találtam. Öt év alatt elhagytam mindent, amit csak el lehet hagyni. Elkezdődtek a ferences elöljárókkal való beszélgetések. Pár év után, mivel „dönteni mindig tudni kell”, 2004 nyarán beléptem a ferences rendbe. Azóta bent vagyok, és boldogan.
Balázs Katalin. Hargita Népe (Csíkszereda)
2010. december 20.
Összefogással zöldellhet Erdély
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. december 3.
Kézdiszentlélek a legmagyarabb község
A még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint megyénk legmagyarabb községe a felső-háromszéki Kézdiszentlélek, ahol a magyar lakosság számaránya 99,19 százalék – közölte Tamás Sándor megyeitanács-elnök Dálnokon a kézdiszéki polgármesterek találkozóján.
Az elnök a megyei népszámlálási adatokat is ismertette. Elmondta: az előző népszámlálás óta megyénk összlakossága 222 449-ről 206 884-re csökkent, a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románok száma 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re. Kézdiszéken a legnagyobb arányban, 2487 személlyel Kézdivásárhely lakossága csökkent, míg 2002-ben 20 488 polgárt számláltak meg a biztosok, jelenleg a város lakossága Nyujtóddal együtt 18 001 fő. A magyarság száma tíz esztendő alatt 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken csupán Torján és Esztelneken nőtt a lakosság, másutt, bár nem látványosan, de csökkent a lélekszám. A románság csupán Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett pár személlyel, a többi községben csökkent. A legtöbb román, 820 Bereckben, a legkevesebb, nyolc Polyánban él. 1500-as lélekszám alatti kézdiszéki község Esztelnek (1188) és Kézdialmás (1312), 2000 alatti Lemhény (1924) és Polyán (1770), 3000 feletti Bereck (3498), Szentkatolna (3351), Csernáton (3954) és Ozsdola (3506), 4000 feletti pedig Torja (4052), Kézdiszentlélek (4665) és Gelence (4722). A romák száma leglátványosabban Ozsdolán növekedett, míg tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt. Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Megyeszinten a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol alig hárman élnek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint megyénk legmagyarabb községe a felső-háromszéki Kézdiszentlélek, ahol a magyar lakosság számaránya 99,19 százalék – közölte Tamás Sándor megyeitanács-elnök Dálnokon a kézdiszéki polgármesterek találkozóján.
Az elnök a megyei népszámlálási adatokat is ismertette. Elmondta: az előző népszámlálás óta megyénk összlakossága 222 449-ről 206 884-re csökkent, a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románok száma 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re. Kézdiszéken a legnagyobb arányban, 2487 személlyel Kézdivásárhely lakossága csökkent, míg 2002-ben 20 488 polgárt számláltak meg a biztosok, jelenleg a város lakossága Nyujtóddal együtt 18 001 fő. A magyarság száma tíz esztendő alatt 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken csupán Torján és Esztelneken nőtt a lakosság, másutt, bár nem látványosan, de csökkent a lélekszám. A románság csupán Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett pár személlyel, a többi községben csökkent. A legtöbb román, 820 Bereckben, a legkevesebb, nyolc Polyánban él. 1500-as lélekszám alatti kézdiszéki község Esztelnek (1188) és Kézdialmás (1312), 2000 alatti Lemhény (1924) és Polyán (1770), 3000 feletti Bereck (3498), Szentkatolna (3351), Csernáton (3954) és Ozsdola (3506), 4000 feletti pedig Torja (4052), Kézdiszentlélek (4665) és Gelence (4722). A romák száma leglátványosabban Ozsdolán növekedett, míg tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt. Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Megyeszinten a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol alig hárman élnek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 5.
Fogy a népesség Kovászna megyében
A székelyföldi Kovászna megye „legmagyarabb” községe, ahol a legmagasabb a magyar lakosság számaránya, a felső-háromszéki Kézdiszentlélek. A faluban a magyar lakosság aránya 99,19 százalék – írja a Háromszék című megyei napilap internetes oldalán Tamás Sándorra, a Kovászna megyei tanács elnökére hivatkozva.
Tamás Sándor a népszámlálási adatokat ismertetve elmondta, hogy az előző, 2002-es népszámlálás óta a megye összlakossága 222 449-ről 206 884-re, ezen belül a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románoké 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re.
A magyaroknál a csökkenés nagyjából 7,3 százalék, a románoknál 11,4, míg a romáknál a növekedés mintegy 38,6 százalék.
A történelmi Kézdiszékhez tartozó Kézdivásárhelyen a magyarság száma 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken két település, Torja és Esztelnek lakosságának száma nőtt. A románság száma Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett néhány fővel, a többi községben csökkenés tapasztalható. A romák száma a leglátványosabban Ozsdolán növekedett: tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt.
Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat.
A megyében a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol hárman élnek – írja a Háromszék.
Erdély.ma
A székelyföldi Kovászna megye „legmagyarabb” községe, ahol a legmagasabb a magyar lakosság számaránya, a felső-háromszéki Kézdiszentlélek. A faluban a magyar lakosság aránya 99,19 százalék – írja a Háromszék című megyei napilap internetes oldalán Tamás Sándorra, a Kovászna megyei tanács elnökére hivatkozva.
Tamás Sándor a népszámlálási adatokat ismertetve elmondta, hogy az előző, 2002-es népszámlálás óta a megye összlakossága 222 449-ről 206 884-re, ezen belül a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románoké 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re.
A magyaroknál a csökkenés nagyjából 7,3 százalék, a románoknál 11,4, míg a romáknál a növekedés mintegy 38,6 százalék.
A történelmi Kézdiszékhez tartozó Kézdivásárhelyen a magyarság száma 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken két település, Torja és Esztelnek lakosságának száma nőtt. A románság száma Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett néhány fővel, a többi községben csökkenés tapasztalható. A romák száma a leglátványosabban Ozsdolán növekedett: tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt.
Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat.
A megyében a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol hárman élnek – írja a Háromszék.
Erdély.ma
2012. június 11.
Háromszéken tarolt az RMDSZ
Nagy volt a hangzavar tegnap este az RMDSZ eredményt váró sepsiszentgyörgyi rendezvényén, a Park vendéglő előtti téren összegyűltek a jelöltek, támogatók, s az újságírók többsége is itt várta a párhuzamos számlálást, a tapasztalat szerint ugyanis ez a leggyorsabb módja a végleges eredmények megismerésének. Háromszéken a részvétel jelentősen jobb volt, mint négy évvel ezelőtt, a szavazásra jogosultak 54,47 százaléka adta le voksát. Ahogy telt az idő, és érkeztek az eredmények, úgy vált mind mámorosabbá a hangulat, „Győztünk, győztünk!” – hangzott jobbról is, balról is. Település- és polgármesternevek röpködtek, fél tizenegy felé már lehetett tudni, hogy Bokor Tibor győzött Kézdivásárhelyen, és hamarosan érkezett a hír, az MPP elveszítette Barótot is, Lázár-Kiss Barna lett az erdővidéki központ polgármestere 2035 vokssal, Nagy István 1215 szavazatot kapott. „Megvan a legnagyobb győzelem” – hangzott az újabb bejelentés, valóban meglepő hír érkezett: az alig 9 százalékban magyarok lakta Előpataknak magyar polgármestere lesz, Kovács László felülkerekedett három román ellenjelöltjén. Fél tizenkettőig csupán két községben nem született RMDSZ-es győzelem: Nagyborosnyón az EMNP-s Szőcs Levente nyert, Maksán szintén néppárti polgármester lesz, Bács Benke László. Független nyert Nagybaconban, az MPP által támogatott Simon András. Hivatalos, jegyzőkönyv szerinti eredmény először Sepsibükszádról érkezett, az RMDSZ-es Bács Márton Csaba a voksok kétharmadát, 621 szavazatot szerzett meg, Mikóújfaluban Nyáguj Vilmos maradt a polgármester, fölényes győzelmet aratott MPP-s vetélytársával szemben. Dálnokon RMDSZ-es, de új polgármester lesz: Bartók Ede Ottó. Gyorsan érkeztek a hírek azokból a községekből, ahol egyetlen jelölt volt: Kökösből, Rétyről, Sepsibodokról, Gidófalváról, és már éjfél előtt lehetett tudni, hogy Sepsikőröspatakon is megtört Silviu Ioachim uralma, Kisgyörgy Sándor lesz a község polgármestere. Kommandón újrázott Kocsis Béla, Málnáson Kasléder József. Gelencén MPP-s győzelem született, Cseh József lesz a polgármester – hangzott el éjfél után alig pár perccel, Árkoson Máthé Árpád folytathatja eddigi községvezetői munkáját, Zágonban Kis József fölényesen nyert. Illyefalván Fodor Imre marad a polgármester, 80 százalék fölötti győzelmet aratott, és Gelence kivételével a felső-háromszéki falvakban RMDSZ-es győzelem született: Barátoson Keresztély Csaba, Bereckben Dimény Zoltán, Csernátonban Bölöni Dávid, Esztelneken Varga Attila, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kézdiszentléleken Balogh Tibor, Lemhényben Lukács Róbert, Ozsdolán Brânduş Dendyuk Szilveszter, Szentkatolnán Tusa Levente, Torján Daragus Attila. Ráduly István marad Uzon polgármestere, és Ádám Attilának is sikerült újráznia Zabolán, Sikó Imrének Bölönben, Ilkei Ferencnek Vargyason. Kovásznán Lőrincz Zsigmond 80 százalékos győzelmet aratott. Lapzártáig nem érkezett hír Hidvégről és Bardocról. Tamás Sándor háromnegyed egykor érkezett meg Sepsiszentgyörgyre, hatalmas taps és győzelmi zene fogadta (ezt aztán újrajátszották a sorra érkező megválasztott polgármesterekkel), bár megyei eredményeket még nem összesítettek, egyértelmű volt, no meg az RMDSZ megyei elnökeként is learathatta a babérokat a „visszaszerzett” ülésekért. Sepsiszentgyörgyön nem volt kétséges Antal Árpád győzelme, a találgatás a százalékról folyt, sikerül-e megőriznie a 80 százalék fölötti arányt, no meg, hogy milyen összetétele lesz a tanácsnak. A nem végleges, de számottevő eredmények szerint 78 százalékos eredményt ért el Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az RMDSZ-nek sikerült megszereznie a kétharmados többséget a városi tanácsban. Az EMNP-nek, a liberális pártnak és a szociáldemokratáknak két-két önkormányzati képviselője lesz, az MPP-nek egy.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nagy volt a hangzavar tegnap este az RMDSZ eredményt váró sepsiszentgyörgyi rendezvényén, a Park vendéglő előtti téren összegyűltek a jelöltek, támogatók, s az újságírók többsége is itt várta a párhuzamos számlálást, a tapasztalat szerint ugyanis ez a leggyorsabb módja a végleges eredmények megismerésének. Háromszéken a részvétel jelentősen jobb volt, mint négy évvel ezelőtt, a szavazásra jogosultak 54,47 százaléka adta le voksát. Ahogy telt az idő, és érkeztek az eredmények, úgy vált mind mámorosabbá a hangulat, „Győztünk, győztünk!” – hangzott jobbról is, balról is. Település- és polgármesternevek röpködtek, fél tizenegy felé már lehetett tudni, hogy Bokor Tibor győzött Kézdivásárhelyen, és hamarosan érkezett a hír, az MPP elveszítette Barótot is, Lázár-Kiss Barna lett az erdővidéki központ polgármestere 2035 vokssal, Nagy István 1215 szavazatot kapott. „Megvan a legnagyobb győzelem” – hangzott az újabb bejelentés, valóban meglepő hír érkezett: az alig 9 százalékban magyarok lakta Előpataknak magyar polgármestere lesz, Kovács László felülkerekedett három román ellenjelöltjén. Fél tizenkettőig csupán két községben nem született RMDSZ-es győzelem: Nagyborosnyón az EMNP-s Szőcs Levente nyert, Maksán szintén néppárti polgármester lesz, Bács Benke László. Független nyert Nagybaconban, az MPP által támogatott Simon András. Hivatalos, jegyzőkönyv szerinti eredmény először Sepsibükszádról érkezett, az RMDSZ-es Bács Márton Csaba a voksok kétharmadát, 621 szavazatot szerzett meg, Mikóújfaluban Nyáguj Vilmos maradt a polgármester, fölényes győzelmet aratott MPP-s vetélytársával szemben. Dálnokon RMDSZ-es, de új polgármester lesz: Bartók Ede Ottó. Gyorsan érkeztek a hírek azokból a községekből, ahol egyetlen jelölt volt: Kökösből, Rétyről, Sepsibodokról, Gidófalváról, és már éjfél előtt lehetett tudni, hogy Sepsikőröspatakon is megtört Silviu Ioachim uralma, Kisgyörgy Sándor lesz a község polgármestere. Kommandón újrázott Kocsis Béla, Málnáson Kasléder József. Gelencén MPP-s győzelem született, Cseh József lesz a polgármester – hangzott el éjfél után alig pár perccel, Árkoson Máthé Árpád folytathatja eddigi községvezetői munkáját, Zágonban Kis József fölényesen nyert. Illyefalván Fodor Imre marad a polgármester, 80 százalék fölötti győzelmet aratott, és Gelence kivételével a felső-háromszéki falvakban RMDSZ-es győzelem született: Barátoson Keresztély Csaba, Bereckben Dimény Zoltán, Csernátonban Bölöni Dávid, Esztelneken Varga Attila, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kézdiszentléleken Balogh Tibor, Lemhényben Lukács Róbert, Ozsdolán Brânduş Dendyuk Szilveszter, Szentkatolnán Tusa Levente, Torján Daragus Attila. Ráduly István marad Uzon polgármestere, és Ádám Attilának is sikerült újráznia Zabolán, Sikó Imrének Bölönben, Ilkei Ferencnek Vargyason. Kovásznán Lőrincz Zsigmond 80 százalékos győzelmet aratott. Lapzártáig nem érkezett hír Hidvégről és Bardocról. Tamás Sándor háromnegyed egykor érkezett meg Sepsiszentgyörgyre, hatalmas taps és győzelmi zene fogadta (ezt aztán újrajátszották a sorra érkező megválasztott polgármesterekkel), bár megyei eredményeket még nem összesítettek, egyértelmű volt, no meg az RMDSZ megyei elnökeként is learathatta a babérokat a „visszaszerzett” ülésekért. Sepsiszentgyörgyön nem volt kétséges Antal Árpád győzelme, a találgatás a százalékról folyt, sikerül-e megőriznie a 80 százalék fölötti arányt, no meg, hogy milyen összetétele lesz a tanácsnak. A nem végleges, de számottevő eredmények szerint 78 százalékos eredményt ért el Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az RMDSZ-nek sikerült megszereznie a kétharmados többséget a városi tanácsban. Az EMNP-nek, a liberális pártnak és a szociáldemokratáknak két-két önkormányzati képviselője lesz, az MPP-nek egy.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 25.
Ünnepeltek a dési ferences szerzetesek
A ferences szerzetesek dési letelepedésének 300 éves évfordulójára, valamint a kommunisták által 60 évvel ezelőtt e rendházba „összegyűjtött” szerzetesekre emlékeztek augusztus 21-én este a dési római katolikus ferences rendi templomban. A megemlékezés egybeesett az ezúttal Désen zajló éves provinciai nagytalálkozóval.
Szent István az erdélyi ferences rendi provincia védőszentje, így természetes, hogy Szent István-nap közelében – minden évben más-más helyszínen – tartják meg a ferences testvéri közösség számára fontos megbeszélést – magyarázta lapunknak Leonárd atya, aki az ünnepi szentmisét celebrálta. Leonárd atya egyike volt annak a 46 ferences szerzetesnek, akit 1952-ben kényszerlakhelyre a dési kolostorba hoztak. Visszaemlékezésében a magyar katolikus hívek, valamint a már betiltott görög katolikus román hívek segítségére emlékezett, majd a ferences rend testvéri közösségének összetartó erejét fogalmazta meg megemlékezésében: háttérből szolgálni, elődeink mintájára.
A szentmisét követő megemlékezésen Zomora Márta a dési egyháztörténet kezdetéről és a 2007-es dési főtéri ásatások során előkerült leletekről beszélt, amelyek mintegy bizonyítékai annak, hogy városalapító elődeink keresztények voltak. Costan Morar, Dés polgármestere az eddigi jó kapcsolatról szólt, és a továbbiakban is lehetőség szerinti odafigyeléséről biztosította a szerzeteseket.
Gordán Edina, a Sapientia-EMTE könyvtárosa immár két éve jár Désre hétvégeken, a kolostor könyvtárának rendszerezésére. Mint elmondta, a könyvtár legrégebbi könyve 1532-ből datált. Sajnos a legrégebbi, az 1492-ben keltezett 14 kötet, a kommunisták által elkobzott ősnyomtatvány még mindig nem került vissza Bukarestből. Jelenleg körülbelül 1226 kötet van a kolostor birtokában. Érdekes adatokat említett az adományozott kötetekről, továbbá a ferences rend erdélyi történelmével kapcsolatosan is. A kuruc–labanc harcok befejezése után Werner Konrád lelkész jött elsőnek Désre 1712-ben, aki kiváló hitszónokként hamar hívőkre talált, sőt a galgói Rácz család, Nápolyi család, csicsókeresztúri Torma család telekadománya révén vesszőből font és sárral tapasztott kis négyszobás házat építtetett, ahol meghúzódhattak az érkező szerzetesek. Így a ferences rend mint missziót látta el a Szamos-völgy reformáció utáni „fehér foltját”, már ami a katolikus hívek számát illeti. 1726-ban a teplom építése kezdődött el, és 4 évet tartott, majd 1728-ra elkészült a kolostor is.
Lászlóffy Árpád arról beszélt, mit jelentett a dési híveknek a ferencesek meghurcolása. Emlékeztetett a nagyon szűkös életkörülményekre, mivel a kolostornak csak egy negyed részét használhatták, így még a folyosó is tele volt fekvőhelyekkel. De a szerzetesek nem ültek tétlenül: kertet, földet béreltek, megdolgozták azt, a környékbeli falvakból pedig katolikusok és reformátusok egyaránt segítettek nekik.
Matei Tarciziu görög katolikus lelkész is meghatottan emlékezett, ugyanis 1948-tól betiltották vallásukat, a dési és környékbeli görög katolikus híveket pedig a dési ferences testvérek fogadták be, ebben a templomban gyakorolhatták hitüket. Őt is ebben a templomban keresztelték, és ez volt az a hely, az a második család, ahol szellemi-hitbeli „építkezésben” részesülhettek gyerekekként, ifjakként. Márton Árpád, Pius atya emléke és tanításuk, Leonárd atya, Ervin atya és a ferences közösség segítette abban, hogy apja nyomdokain ő is görög katolikus pap legyen.
Ervin atya a provincia legidősebb tagja: 92 éves, de korát meghazudtolóan jól emlékszik a meghurcoltatás éveire. Szerencsés módon még két szerzetes társával nem Désre, hanem Radnára került, ott pedig elfelejtették beírni személyazonosságiukba a „d.o”, vagyis domiciliu forţat (kényszerlakhely) megjegyzést. Ennek okán a „postás” szerepét játszotta Esztelnek, Körösbánya és Dés kolostorai között. Később mégis elkerült Désre, innen is ment nyugdíjba. A Jóisten gondviselését látja a ferences család életében – mondta, majd nagyon szépen fogalmazva tette hozzá: hiába él, ha másoknak nem használ.
A megemlékezés után a templom külső bejárati falán emléktáblát leplezett le a polgármester, majd Szabolcs atya provinciafőnök megáldotta azt. Ezután Antal testvér a dési rendház nevében megköszönte a résztvevőknek a jelenlétet, és mindenkit agapéra hívott a kolostorkertbe.
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
A ferences szerzetesek dési letelepedésének 300 éves évfordulójára, valamint a kommunisták által 60 évvel ezelőtt e rendházba „összegyűjtött” szerzetesekre emlékeztek augusztus 21-én este a dési római katolikus ferences rendi templomban. A megemlékezés egybeesett az ezúttal Désen zajló éves provinciai nagytalálkozóval.
Szent István az erdélyi ferences rendi provincia védőszentje, így természetes, hogy Szent István-nap közelében – minden évben más-más helyszínen – tartják meg a ferences testvéri közösség számára fontos megbeszélést – magyarázta lapunknak Leonárd atya, aki az ünnepi szentmisét celebrálta. Leonárd atya egyike volt annak a 46 ferences szerzetesnek, akit 1952-ben kényszerlakhelyre a dési kolostorba hoztak. Visszaemlékezésében a magyar katolikus hívek, valamint a már betiltott görög katolikus román hívek segítségére emlékezett, majd a ferences rend testvéri közösségének összetartó erejét fogalmazta meg megemlékezésében: háttérből szolgálni, elődeink mintájára.
A szentmisét követő megemlékezésen Zomora Márta a dési egyháztörténet kezdetéről és a 2007-es dési főtéri ásatások során előkerült leletekről beszélt, amelyek mintegy bizonyítékai annak, hogy városalapító elődeink keresztények voltak. Costan Morar, Dés polgármestere az eddigi jó kapcsolatról szólt, és a továbbiakban is lehetőség szerinti odafigyeléséről biztosította a szerzeteseket.
Gordán Edina, a Sapientia-EMTE könyvtárosa immár két éve jár Désre hétvégeken, a kolostor könyvtárának rendszerezésére. Mint elmondta, a könyvtár legrégebbi könyve 1532-ből datált. Sajnos a legrégebbi, az 1492-ben keltezett 14 kötet, a kommunisták által elkobzott ősnyomtatvány még mindig nem került vissza Bukarestből. Jelenleg körülbelül 1226 kötet van a kolostor birtokában. Érdekes adatokat említett az adományozott kötetekről, továbbá a ferences rend erdélyi történelmével kapcsolatosan is. A kuruc–labanc harcok befejezése után Werner Konrád lelkész jött elsőnek Désre 1712-ben, aki kiváló hitszónokként hamar hívőkre talált, sőt a galgói Rácz család, Nápolyi család, csicsókeresztúri Torma család telekadománya révén vesszőből font és sárral tapasztott kis négyszobás házat építtetett, ahol meghúzódhattak az érkező szerzetesek. Így a ferences rend mint missziót látta el a Szamos-völgy reformáció utáni „fehér foltját”, már ami a katolikus hívek számát illeti. 1726-ban a teplom építése kezdődött el, és 4 évet tartott, majd 1728-ra elkészült a kolostor is.
Lászlóffy Árpád arról beszélt, mit jelentett a dési híveknek a ferencesek meghurcolása. Emlékeztetett a nagyon szűkös életkörülményekre, mivel a kolostornak csak egy negyed részét használhatták, így még a folyosó is tele volt fekvőhelyekkel. De a szerzetesek nem ültek tétlenül: kertet, földet béreltek, megdolgozták azt, a környékbeli falvakból pedig katolikusok és reformátusok egyaránt segítettek nekik.
Matei Tarciziu görög katolikus lelkész is meghatottan emlékezett, ugyanis 1948-tól betiltották vallásukat, a dési és környékbeli görög katolikus híveket pedig a dési ferences testvérek fogadták be, ebben a templomban gyakorolhatták hitüket. Őt is ebben a templomban keresztelték, és ez volt az a hely, az a második család, ahol szellemi-hitbeli „építkezésben” részesülhettek gyerekekként, ifjakként. Márton Árpád, Pius atya emléke és tanításuk, Leonárd atya, Ervin atya és a ferences közösség segítette abban, hogy apja nyomdokain ő is görög katolikus pap legyen.
Ervin atya a provincia legidősebb tagja: 92 éves, de korát meghazudtolóan jól emlékszik a meghurcoltatás éveire. Szerencsés módon még két szerzetes társával nem Désre, hanem Radnára került, ott pedig elfelejtették beírni személyazonosságiukba a „d.o”, vagyis domiciliu forţat (kényszerlakhely) megjegyzést. Ennek okán a „postás” szerepét játszotta Esztelnek, Körösbánya és Dés kolostorai között. Később mégis elkerült Désre, innen is ment nyugdíjba. A Jóisten gondviselését látja a ferences család életében – mondta, majd nagyon szépen fogalmazva tette hozzá: hiába él, ha másoknak nem használ.
A megemlékezés után a templom külső bejárati falán emléktáblát leplezett le a polgármester, majd Szabolcs atya provinciafőnök megáldotta azt. Ezután Antal testvér a dési rendház nevében megköszönte a résztvevőknek a jelenlétet, és mindenkit agapéra hívott a kolostorkertbe.
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 19.
Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. január 18.
Tűzzük ki a székely zászlót! (Felső-háromszéki polgármesterek találkozója)
A kézdiszéki polgármesterek az esztendő első találkozóját tartották meg tegnap az esztelneki községházán, ahol a megyei önkormányzat vezetői is jelen voltak. Bemutatták az Angustia Egyesület pályázati lehetőségeit, a polgármesterek beszéltek a helyi adók és illetékek alkalmazásáról, a megyei tanács által kezdeményezett programokról.
Ferencz Lajos, a megyei tanács gazdasági osztályának vezetője a vonatkozó, december 28-án, illetve január 9-én kihirdetett kormányrendeleteket ismertetve elmondta, azon önkormányzatok, amelyek az utóbbi három évben nem emeltek adót, most húsz százalékig emelhetnek, de ez nem kötelező. Elhangzott, az önkormányzatok zöme adót emelt, hiszen Victor Ponta kormányfő azzal fenyegette meg őket, hogy akik nem teszik meg, azok nem kaphatnak pénzügyi támogatást. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke arról számolt be, sikeresnek bizonyult kezdeményezésük a művelődési otthonok felújítására, melynek során több mint hatvan háromszéki kultúrházat tataroztak közösen a helyi tanácsokkal, ez a program idén is folytatódik a sportpályák felújításával együtt. A vidéki tanintézmények számára nyújtott tízezer lejes támogatás idéntől oktatáson kívüli programok szervezését finanszírozó pályázattal bővül – mondotta Tamás Sándor, aki ugyanakkor arra kérte a jelen lévő polgármestereket, tegyék ki bátran a székely zászlót, hiszen ő négy évvel ezelőtt kitűzette azt a megyei tanács épületére, és azóta is ott lobog. A székely zászló a miénk, nem más ország zászlója – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
A kézdiszéki polgármesterek az esztendő első találkozóját tartották meg tegnap az esztelneki községházán, ahol a megyei önkormányzat vezetői is jelen voltak. Bemutatták az Angustia Egyesület pályázati lehetőségeit, a polgármesterek beszéltek a helyi adók és illetékek alkalmazásáról, a megyei tanács által kezdeményezett programokról.
Ferencz Lajos, a megyei tanács gazdasági osztályának vezetője a vonatkozó, december 28-án, illetve január 9-én kihirdetett kormányrendeleteket ismertetve elmondta, azon önkormányzatok, amelyek az utóbbi három évben nem emeltek adót, most húsz százalékig emelhetnek, de ez nem kötelező. Elhangzott, az önkormányzatok zöme adót emelt, hiszen Victor Ponta kormányfő azzal fenyegette meg őket, hogy akik nem teszik meg, azok nem kaphatnak pénzügyi támogatást. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke arról számolt be, sikeresnek bizonyult kezdeményezésük a művelődési otthonok felújítására, melynek során több mint hatvan háromszéki kultúrházat tataroztak közösen a helyi tanácsokkal, ez a program idén is folytatódik a sportpályák felújításával együtt. A vidéki tanintézmények számára nyújtott tízezer lejes támogatás idéntől oktatáson kívüli programok szervezését finanszírozó pályázattal bővül – mondotta Tamás Sándor, aki ugyanakkor arra kérte a jelen lévő polgármestereket, tegyék ki bátran a székely zászlót, hiszen ő négy évvel ezelőtt kitűzette azt a megyei tanács épületére, és azóta is ott lobog. A székely zászló a miénk, nem más ország zászlója – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. június 14.
Ervin atya nem lett vitéz
Másodjára akarták csütörtökön, Szent Antal-napján vitézzé avatni P. Ferenc Ervin ferences szerzetest. Sikertelenül. A sajtónak azt mondta, nem akarja kacagtatni magát. A kilencvennégy esztendős szerzetes autójával érkezett, szemüveg nélkül olvasott a szentírásból, a szárhegyi hősökre emlékezett a volt politikai foglyok kérésére tartott szentmisén.
A politikai meghurcoltakért végeztettek szentmisét a volt politikai foglyok csütörtökön a szárhegyi plébániatemplomban. A szentmise után Ervin atya vitézzé avatására kellett volna sor kerüljön. A templombejárat melletti emlékműnél viszont a tervezetthez képest más történt. Boldog, akinek hite van
A György Balázs plébános és Ervin atya által koncelebrált szentmisét – amint a kilencvennégy éves ferences szerzetes elmondta – a hősök emlékének szentelték. Felajánlották a börtönben kínzottakért, akik visszaadták lelküket, de megtartották hitüket, az üldözöttekért és családtagjaikért, mindazokért, akiket a zsarnokság üldözött. „Boldog, akinek hite van, mert tudja, miért szenved. A hit megtart minden körülmények között. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van” – mondta Ervin atya, mindenkit kérve, hirdessék az evangéliumot ott és úgy, ahogy lehet, mert szörnyű az erkölcsi válság, munkás kell, mert sok az aratnivaló.
György Balázs a tiszteletről és szeretetről szólt, mint mondta, tisztelni valakit annyit jelent, mint elfogadni a másikat úgy, ahogy van. A szeretet nem érzelem, tettekben valósul meg, úgy, ahogy a másiknak jó.
Hitünket nem vehetik el
A plébániatemplom bejárata mellett állított emlékműnél gyűltek össze a szentmise résztvevői, volt politikai foglyok, közeli ismerősök. Itt tartott beszédet Ervin atya, hangsúlyozva, aki elfelejti a múltat és nem akar emlékezni, nem érdemli meg a jövőt. Szárhegy két nagy eseményére emlékezett, emlékeztetett a ferences szerzetes.
„Hatvanöt esztendővel ezelőtt történt. Ott ültem a ferences templom kerítése melletti egyszerű vaskeresztnél Páter Lukács Manszvét lábainál. Szent Antal-napján ő prédikált a Hiszekegyről. Elmondta, mit kell hinnünk. Szép volt, akkor mindenki tudta a Hiszekegyet. Most ki tudja? Harmadnap Páter Lukács Manszvétot a fogdmegek elvitték. Akkor még kicsi legények voltak a későbbi proletárok, de már éreztették a karmukat. Mi történt vele? Nem tudtuk elképzelni, milyen gazemberséget követhetett el. Csíkszeredába mentem, egy ügyvédhez, hogy járjon utána. Az ügyvéd hajdan pap volt, otthagyta a papságot, családot alapított. Manszvét atya mentette ki a pápánál, eskette meg őket. A felkérésre csak ennyit mondott az ügyvéd: családom van, de vállalom.
Tizenkét szárhegyi egyháztanácsost béreltem fel, fizettem az útjukat, hogy tanúskodjanak, mi volt a prédikációban. Négy gazember jött Csomafalváról, azt állították, hogy Manszvét atya mocskolta a kommunizmust, az állam ellen beszélt. A szárhegyiek mind a tizenketten igazolták, hogy csak a Hiszekegyről beszélt. Ítéletet kellett hozni, de a törvényszéki elnök, akit elsőnek kijelöltek, el kellett menjen anyósa temetésére, a másodiknak hirtelen vakbélgyulladása lett, egy maradt, egy örmény elnök, aki teljesen jó szándékú volt. Elmondatta az atyával a prédikációt. Elmondhatta, mert Manszvét atya minden prédikációját leírta és megtanulta szóról szóra. Ellenőrizhették, mert a szekuritáté elkobozta a prédikációs füzetét. Két évre ítélték el. Amikor kikerült, deportációba vitték Esztelnekre. Meghalt. Márványtábla hirdeti az ő dicsőségét. Nem szabad feledni a múltat, mindenkinek meg kell bocsátani, de ne feledjünk, tanuljunk belőle.
Hatvannégy évvel ezelőtt Ambrus József volt itt a plébános. Tanította a gyermekeket hittanórán. Ketten mentek be hozzá. Egy fiatal apácanövendék veszélyt sejtve beszökött a haranglábakhoz, meghúzta a harangot. A nép összefutott: viszik el a papot! Mi lesz most?
Miért voltak ott az illető elvtársurak? Rá akarták venni Ambrus Józsefet, hogy fogadja el a fizetését. Hallottatok ilyent, hogy követelni kell, hogy valaki fogadja el a pénzt? Ezt csak akkor értjük meg, ha elmondom, hogy én 1949-ben, úrnapján a zetelakiakkal ott voltam Udvarhelyen a búcsún. Ott volt Márton Áron püspök is. Utolsó rendelkezéseit adta. Mellette ültem mint ünnepi szónok, és amikor búcsúzott, elmondta végrendeletét: egyetlen papnak sem szabad elfogadnia a fizetést, amit ad az állam. Aki elfogadja, az áruló, ki van közösítve. Így már érthető?
Ambrus József megkapta, de postán visszaküldte a pénzt. Ezért jött a két illető. Zúgott a nép, s jobbnak tartották az urak, hogy elszeleljenek. Csergő Vilmos jött haza a mezőről, látta, hogy a nép összegyűlt, s egy pasas fut. Öreg volt, egy pálca volt a kezében, azzal egyet ráütött az elvtársra. Ez még nem lett volna baj. A két személy elment, s mit jelentettek, mit nem, éjfélkor Brassóból egy hadsereg kiszállt Szárhegyre: forradalom van. A községházánál aludt az őr, bizonygatta, dehogy van forradalom. Reggelre már körül volt fogva a község, a fekete kocsival szedték össze a népet, százat, százötvenet 3-4 nap alatt. Ott volt Czimbalmas Lajos is. Tizenhat éves volt. Első nap agyonverték. Csergő Vilmost elvitték Szamosújvárra, ott verték agyon. Ez az emlékmű azokért készült, akik Istenért, népükért, földjükért bebörtönzést, vértanúságot vállaltak. Tisztelet, becsület és hála, aki ezt az emlékművet létrehozta. Ez meg kell maradjon. A múltra emlékeztet, fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik vállalták a hitükért a vértanúságot. Mindenünket elvehetik, de a hitünket nem. Egy veszteség érhet bennünket, egyetlenegy: ha lemondunk hitünkről. Azt soha!”
Ervin atya nem kért kitüntetést
„Valami másnak kellett volna itt történnie, de azt nem is említem. Az én életemben is olyasmik történnek, amik kicsit felzaklatnak, amelyek miatt a fejemben is valami maradt, de nem sok” – mondta mosolyogva a szerzetes, majd kitüntetéssel teli zakóját vetette le, és terítette rá a vértanúk emlékművére. „Én, alázatos szegény barát tele vagyok kitüntetéssel. Nem tudom, miért. Nem tettem sokat. Most annyit teszek, hogy ezt a kabátot a kitüntetéseimmel együtt a vértanúk síremlékére teszem, itt hagyom a plébániának. Ezt a kabátot soha többet fel nem veszem, soha többet a kitüntetéseket fel nem teszem” – fogadta meg. Isten, áldd meg a magyart – szólt a himnusz a taps után, és elmaradt a vitézzé avatás. Senkinek semmi köze
Az ünnepséget követően a sajtó képviselői kérdezték Ervin atyát az elismerés elfogadásának elmaradásáról, és arról, hogy hamarosan a csíksomlyói rendházba megy Szárhegyről.
– Vitézzé avatásra jöttünk. Miért maradt el?
– Tavaly kellett volna a budapesti fő plébániatemplomban engem a történelmi vitézi rend tábornagya vitézzé avasson. Igazoltam a gyergyószentmiklósi főorvossal, hogy kórházban vagyok. Hát két helyen nem lehettem, mint Szent Antal! Akkor elmaradt. Most pedig elmaradt azért, mert elvesztettem az elküldött kitüntetést. De lehetséges, hogy odaadtam az öcsémnek, hogy őrizze meg, mert az örökölhető. Hogy is gondolják, én kilencvennégy éves koromban kacagtassam magamat, hogy vitézzé avatnak? Na, nézzen oda az ember!
– Ervin atya búcsúzik Szárhegytől?
– Én nem búcsúzom sohasem. Szárhegyről kétszer elhajtottak. Egyszer Szabó Anti községi szolga, a néptanács elnöke. El kellett fussak, küldte a milicistákat, s én nem akartam időnap előtt börtönbe kerülni. Utána, börtön után Császár milicista őrmester hajtott el. Én innen többet el nem megyek. Nézzék, van egy lelki és egy testi távozás. Testi távozás például a halál, lelki, amikor az ember megveti valakinek a társaságát és eltávolodik tőle. Én Szárhegytől nem távolodom el. Azt hiszik, kényes kérdéseket tudnak nekem feltenni? Én már vén diplomata vagyok!
– Augusztustól Csíksomlyóra megy Ervin atya, erre vonatkozott a kérdés....
– Hiába kérdezne rá. Magának férje van-e? Mikor verekedett utoljára férjével? Lehet hazudni, mert senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik a családban. Ahhoz, hogy én megyek-e Csíksomlyóra, senkinek semmi köze.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro
Másodjára akarták csütörtökön, Szent Antal-napján vitézzé avatni P. Ferenc Ervin ferences szerzetest. Sikertelenül. A sajtónak azt mondta, nem akarja kacagtatni magát. A kilencvennégy esztendős szerzetes autójával érkezett, szemüveg nélkül olvasott a szentírásból, a szárhegyi hősökre emlékezett a volt politikai foglyok kérésére tartott szentmisén.
A politikai meghurcoltakért végeztettek szentmisét a volt politikai foglyok csütörtökön a szárhegyi plébániatemplomban. A szentmise után Ervin atya vitézzé avatására kellett volna sor kerüljön. A templombejárat melletti emlékműnél viszont a tervezetthez képest más történt. Boldog, akinek hite van
A György Balázs plébános és Ervin atya által koncelebrált szentmisét – amint a kilencvennégy éves ferences szerzetes elmondta – a hősök emlékének szentelték. Felajánlották a börtönben kínzottakért, akik visszaadták lelküket, de megtartották hitüket, az üldözöttekért és családtagjaikért, mindazokért, akiket a zsarnokság üldözött. „Boldog, akinek hite van, mert tudja, miért szenved. A hit megtart minden körülmények között. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van” – mondta Ervin atya, mindenkit kérve, hirdessék az evangéliumot ott és úgy, ahogy lehet, mert szörnyű az erkölcsi válság, munkás kell, mert sok az aratnivaló.
György Balázs a tiszteletről és szeretetről szólt, mint mondta, tisztelni valakit annyit jelent, mint elfogadni a másikat úgy, ahogy van. A szeretet nem érzelem, tettekben valósul meg, úgy, ahogy a másiknak jó.
Hitünket nem vehetik el
A plébániatemplom bejárata mellett állított emlékműnél gyűltek össze a szentmise résztvevői, volt politikai foglyok, közeli ismerősök. Itt tartott beszédet Ervin atya, hangsúlyozva, aki elfelejti a múltat és nem akar emlékezni, nem érdemli meg a jövőt. Szárhegy két nagy eseményére emlékezett, emlékeztetett a ferences szerzetes.
„Hatvanöt esztendővel ezelőtt történt. Ott ültem a ferences templom kerítése melletti egyszerű vaskeresztnél Páter Lukács Manszvét lábainál. Szent Antal-napján ő prédikált a Hiszekegyről. Elmondta, mit kell hinnünk. Szép volt, akkor mindenki tudta a Hiszekegyet. Most ki tudja? Harmadnap Páter Lukács Manszvétot a fogdmegek elvitték. Akkor még kicsi legények voltak a későbbi proletárok, de már éreztették a karmukat. Mi történt vele? Nem tudtuk elképzelni, milyen gazemberséget követhetett el. Csíkszeredába mentem, egy ügyvédhez, hogy járjon utána. Az ügyvéd hajdan pap volt, otthagyta a papságot, családot alapított. Manszvét atya mentette ki a pápánál, eskette meg őket. A felkérésre csak ennyit mondott az ügyvéd: családom van, de vállalom.
Tizenkét szárhegyi egyháztanácsost béreltem fel, fizettem az útjukat, hogy tanúskodjanak, mi volt a prédikációban. Négy gazember jött Csomafalváról, azt állították, hogy Manszvét atya mocskolta a kommunizmust, az állam ellen beszélt. A szárhegyiek mind a tizenketten igazolták, hogy csak a Hiszekegyről beszélt. Ítéletet kellett hozni, de a törvényszéki elnök, akit elsőnek kijelöltek, el kellett menjen anyósa temetésére, a másodiknak hirtelen vakbélgyulladása lett, egy maradt, egy örmény elnök, aki teljesen jó szándékú volt. Elmondatta az atyával a prédikációt. Elmondhatta, mert Manszvét atya minden prédikációját leírta és megtanulta szóról szóra. Ellenőrizhették, mert a szekuritáté elkobozta a prédikációs füzetét. Két évre ítélték el. Amikor kikerült, deportációba vitték Esztelnekre. Meghalt. Márványtábla hirdeti az ő dicsőségét. Nem szabad feledni a múltat, mindenkinek meg kell bocsátani, de ne feledjünk, tanuljunk belőle.
Hatvannégy évvel ezelőtt Ambrus József volt itt a plébános. Tanította a gyermekeket hittanórán. Ketten mentek be hozzá. Egy fiatal apácanövendék veszélyt sejtve beszökött a haranglábakhoz, meghúzta a harangot. A nép összefutott: viszik el a papot! Mi lesz most?
Miért voltak ott az illető elvtársurak? Rá akarták venni Ambrus Józsefet, hogy fogadja el a fizetését. Hallottatok ilyent, hogy követelni kell, hogy valaki fogadja el a pénzt? Ezt csak akkor értjük meg, ha elmondom, hogy én 1949-ben, úrnapján a zetelakiakkal ott voltam Udvarhelyen a búcsún. Ott volt Márton Áron püspök is. Utolsó rendelkezéseit adta. Mellette ültem mint ünnepi szónok, és amikor búcsúzott, elmondta végrendeletét: egyetlen papnak sem szabad elfogadnia a fizetést, amit ad az állam. Aki elfogadja, az áruló, ki van közösítve. Így már érthető?
Ambrus József megkapta, de postán visszaküldte a pénzt. Ezért jött a két illető. Zúgott a nép, s jobbnak tartották az urak, hogy elszeleljenek. Csergő Vilmos jött haza a mezőről, látta, hogy a nép összegyűlt, s egy pasas fut. Öreg volt, egy pálca volt a kezében, azzal egyet ráütött az elvtársra. Ez még nem lett volna baj. A két személy elment, s mit jelentettek, mit nem, éjfélkor Brassóból egy hadsereg kiszállt Szárhegyre: forradalom van. A községházánál aludt az őr, bizonygatta, dehogy van forradalom. Reggelre már körül volt fogva a község, a fekete kocsival szedték össze a népet, százat, százötvenet 3-4 nap alatt. Ott volt Czimbalmas Lajos is. Tizenhat éves volt. Első nap agyonverték. Csergő Vilmost elvitték Szamosújvárra, ott verték agyon. Ez az emlékmű azokért készült, akik Istenért, népükért, földjükért bebörtönzést, vértanúságot vállaltak. Tisztelet, becsület és hála, aki ezt az emlékművet létrehozta. Ez meg kell maradjon. A múltra emlékeztet, fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik vállalták a hitükért a vértanúságot. Mindenünket elvehetik, de a hitünket nem. Egy veszteség érhet bennünket, egyetlenegy: ha lemondunk hitünkről. Azt soha!”
Ervin atya nem kért kitüntetést
„Valami másnak kellett volna itt történnie, de azt nem is említem. Az én életemben is olyasmik történnek, amik kicsit felzaklatnak, amelyek miatt a fejemben is valami maradt, de nem sok” – mondta mosolyogva a szerzetes, majd kitüntetéssel teli zakóját vetette le, és terítette rá a vértanúk emlékművére. „Én, alázatos szegény barát tele vagyok kitüntetéssel. Nem tudom, miért. Nem tettem sokat. Most annyit teszek, hogy ezt a kabátot a kitüntetéseimmel együtt a vértanúk síremlékére teszem, itt hagyom a plébániának. Ezt a kabátot soha többet fel nem veszem, soha többet a kitüntetéseket fel nem teszem” – fogadta meg. Isten, áldd meg a magyart – szólt a himnusz a taps után, és elmaradt a vitézzé avatás. Senkinek semmi köze
Az ünnepséget követően a sajtó képviselői kérdezték Ervin atyát az elismerés elfogadásának elmaradásáról, és arról, hogy hamarosan a csíksomlyói rendházba megy Szárhegyről.
– Vitézzé avatásra jöttünk. Miért maradt el?
– Tavaly kellett volna a budapesti fő plébániatemplomban engem a történelmi vitézi rend tábornagya vitézzé avasson. Igazoltam a gyergyószentmiklósi főorvossal, hogy kórházban vagyok. Hát két helyen nem lehettem, mint Szent Antal! Akkor elmaradt. Most pedig elmaradt azért, mert elvesztettem az elküldött kitüntetést. De lehetséges, hogy odaadtam az öcsémnek, hogy őrizze meg, mert az örökölhető. Hogy is gondolják, én kilencvennégy éves koromban kacagtassam magamat, hogy vitézzé avatnak? Na, nézzen oda az ember!
– Ervin atya búcsúzik Szárhegytől?
– Én nem búcsúzom sohasem. Szárhegyről kétszer elhajtottak. Egyszer Szabó Anti községi szolga, a néptanács elnöke. El kellett fussak, küldte a milicistákat, s én nem akartam időnap előtt börtönbe kerülni. Utána, börtön után Császár milicista őrmester hajtott el. Én innen többet el nem megyek. Nézzék, van egy lelki és egy testi távozás. Testi távozás például a halál, lelki, amikor az ember megveti valakinek a társaságát és eltávolodik tőle. Én Szárhegytől nem távolodom el. Azt hiszik, kényes kérdéseket tudnak nekem feltenni? Én már vén diplomata vagyok!
– Augusztustól Csíksomlyóra megy Ervin atya, erre vonatkozott a kérdés....
– Hiába kérdezne rá. Magának férje van-e? Mikor verekedett utoljára férjével? Lehet hazudni, mert senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik a családban. Ahhoz, hogy én megyek-e Csíksomlyóra, senkinek semmi köze.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro
2013. június 29.
Daczó Árpád (P. Lukács OFM) élete
Négyszáz oldalon, naplólapokba, levelekbe és más feljegyzésekbe, fényképekbe, kéziratokba ágyazva. Itt-ott, ahol feltétlenül szükséges, rövid szerzői eligazítás, tárgyszerű pontosító magyarázat segíti a netalán elbizonytalanodó olvasót. És máris elbizonytalanodik a recenzens maga is, hiszen szerzőként Kozma Máriára gondolt, akinek óriási türelmet, kutatói kitartást, kiadói, szerkesztői hozzáértést és kellő szakmai alázatot, meg persze sok-sok időt és energiát igénylő munkája nélkül nem születhetett volna meg ez az értékes, izgalmas könyv, de a szerző tulajdonképpen Lukács atya, aki írásban és néha hangfelvételen rögzített minden fontosat, ami őt hányatott, megpróbáltatásokkal nehezített, mégis oly példásan kiteljesített, felemelő életében érte, és mint becses hagyatékot bízta az egész kisilabizálandó, megszerkesztendő paksamétát az írónőre. Bizonyára azért, mert benne fenntartások nélkül megbízott, és tisztában volt fentebb említett kvalitásaival is, amelyek korábban is segítették a ferences rendi barátpapot, P. Daczó Árpád Lukácsot abban, hogy a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelentetett két kötete, a Csíksomlyó titka (2000) és a Csíksomlyó ragyogása (2010) sikerkönyv legyen.
Kilencvenedik esztendején túl, hanyatló egészségi állapotban bízta Kozma Máriára ezt a különös hagyatékot, amely – mint 1994-es nyugdíjazása utáni otthonából, a dési kolostorból küldött levelében írja – "ha egyébre nem is lesz jó, bizonyítani fogja, hogy Erdélyben volt egy ferences szerzetespap, aki ilyesmikkel bajlódott már kisdiák kora óta!". Nem csak ezt bizonyítja, és nem csupán ezért jelentős ez a kiadvány, amelynek biztos nagy visszhangja lesz. Az önmagáról a legnagyobb őszinteséggel, nyíltsággal valló ember, a hitében, elhivatottágában rendíthetetlen lelkész egyéni sorsán túl, azon keresztül egy áldozathozatalra mindig kész közösség, a Ferenc- rend életébe, romániai történetébe, meghurcoltatásába is betekinthetünk. És ennél is többe, hiszen nehéz gyermek- és ifjúkoráról, a szászrégeni, a székelyudvarhelyi évekről is részletesen beszél. Az embereket – szüleit, hozzátartozóit, tanárait, nevelőit, osztálytársait – is alaposan bemutatja. Sokfelé megfordult, pappá szentelése után is számos helyre vetette a kényszerűség. Az egyházakat, a katolikus rendeket folyamatosan zaklató új hatalom, a diktatúra önkényeskedése a ferencesek felszámolásához is felhasznált minden eszközt. Az ifjú páter már első szolgálati helyén, Marosvásárhelyen is megtapasztalhatta ezt. Hányattatásaik során neki is meg kellett ismerkednie a börtönnel is. És bárhova került a későbbiekben, a gondok mindenütt rájuk találtak: Esztelneken, Radnán, a gyimesi Kosteleken, Csíksomlyón, Marosillyén, ismét Marosvásárhelyen, Fogarason. De mindenhol a végsőkig kitartottak, helytálltak. Lukács atyának pedig külön erőt adott Csíksomlyó ragyogása, illetve lelki, hitbeli őrzője, Babba Mária. E csillapíthatatlan vonzalom jegyében bontokoztatta ki tudományos munkásságát is, amelyért 2012-ben a Kriza János Néprajzi Társaság Életműdíjjal jutalmazta P. Daczó Árpádot.
Tánczos Vilmos néprajzkutató laudálta akkor, ez a méltatás is benne van a kötetben. Idézzünk belőle: "A csíksomlyói kegytemplomban és kolostorban kezdődött el P. Daczó Árpád Lukács vallási néprajzi munkássága, mégpedig a vallási néprajzi tárgyi értékek gyakorlati megmentése terén: összegyűjtötte a kolostor szétszóródott értékeit, csíki népművészetbe öltöztette a kegytemplomot, visszaállította a Kis- Somlyó keresztúti stációit és ledöntött keresztjeit. A kommunista diktatúra nehéz éveiben itt ismerkedett meg a népi Mária-tisztelet mélységével is". És még mennyi mindent tett, miközben a somlyói kegyhely titka, az ott kialakult és máig eleven napkultusz is foglalkoztatta, és írta tanulmányait, közleményeit az ősi gyimesi hiedelemvilágról. Naplóját, miként a kötet hátsó borítója is tanúsítja, 1937. november 1-jén kezdte el. Tiszta, gyermeki írással. Így szól: "A tegnap elhatároztam, hogy az iskolai év alatti események megjegyzése végett naplót írok. Mivel a tegnap vasárnap volt, nem voltak nyitva az üzletek és így nem tudtam beszerezni a szükséges füzetet, amibe írhatok. Ma kértem pénzt a Prefektus úrtól, vettem füzetet és az Isten segítségével nekikezdtem a napló írásának". Nem írt naponta, és az idő teltével a megkapó gyermeki naivitás is eltűnt a szövegekből, az őszinteség, az igazmondás önmagával szemben is kíméletlen igénye azonban, az önvizsgálat kényszere mindvégig megmaradt jegyzeteiben az utolsó, 2011. május 3-i naplóbeírásig. "Babba Mária! Őrangyalom! Mondjátok ti is Jézusnak, segítsen, hogy elvégzetlen, rám bízott feladat ne maradjon utánam" – hangzik fohászában. Aki végigolvassa a könyvet, azzal a meggyőződéssel teszi majd le, hogy Lukács atya elvégezte a rá bízott feladatot.
A kiadványban nagyjából időrendbe kerültek a dolgok, de ahol jónak látta, Kozma Mária időben egymástól távol eső, ám összetartozó eseményeket, történéseket, gondolatokat is társított. Így könnyebb az olvasónak átlátni, egybekapcsolni a főbb vonulatokat ebben az "életregényben". Vagy miben is? Nehéz műfajilag besorolni a kötetet. De nem is lényeges. Jó, hogy az írónő, aki megszoktatott, hogy regényei sorát mindegyre valamilyen rendhagyó ötlettel, próbálkozással megszakítva lepi meg közönségét, e problémamentesnek egyáltalán nem nevezhető, nemes kihívásnak is elébe állt. Abból az örömteli érzésből is átadhatott valamit az olvasóknak, ami akkor tölthette el, amikor az atya "spárgával, cipőfűzővel, szalaggal, gumiszalaggal stb. összekötött csomagocskáit" bontogatva, nyitogatva, kézbe vehette az iskolai füzeteket, más lapocskákat, és felfedezhette P. Lukács kincseit. "Aranyásó" könyves ösztöne most sem csalta meg.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely).
Négyszáz oldalon, naplólapokba, levelekbe és más feljegyzésekbe, fényképekbe, kéziratokba ágyazva. Itt-ott, ahol feltétlenül szükséges, rövid szerzői eligazítás, tárgyszerű pontosító magyarázat segíti a netalán elbizonytalanodó olvasót. És máris elbizonytalanodik a recenzens maga is, hiszen szerzőként Kozma Máriára gondolt, akinek óriási türelmet, kutatói kitartást, kiadói, szerkesztői hozzáértést és kellő szakmai alázatot, meg persze sok-sok időt és energiát igénylő munkája nélkül nem születhetett volna meg ez az értékes, izgalmas könyv, de a szerző tulajdonképpen Lukács atya, aki írásban és néha hangfelvételen rögzített minden fontosat, ami őt hányatott, megpróbáltatásokkal nehezített, mégis oly példásan kiteljesített, felemelő életében érte, és mint becses hagyatékot bízta az egész kisilabizálandó, megszerkesztendő paksamétát az írónőre. Bizonyára azért, mert benne fenntartások nélkül megbízott, és tisztában volt fentebb említett kvalitásaival is, amelyek korábban is segítették a ferences rendi barátpapot, P. Daczó Árpád Lukácsot abban, hogy a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelentetett két kötete, a Csíksomlyó titka (2000) és a Csíksomlyó ragyogása (2010) sikerkönyv legyen.
Kilencvenedik esztendején túl, hanyatló egészségi állapotban bízta Kozma Máriára ezt a különös hagyatékot, amely – mint 1994-es nyugdíjazása utáni otthonából, a dési kolostorból küldött levelében írja – "ha egyébre nem is lesz jó, bizonyítani fogja, hogy Erdélyben volt egy ferences szerzetespap, aki ilyesmikkel bajlódott már kisdiák kora óta!". Nem csak ezt bizonyítja, és nem csupán ezért jelentős ez a kiadvány, amelynek biztos nagy visszhangja lesz. Az önmagáról a legnagyobb őszinteséggel, nyíltsággal valló ember, a hitében, elhivatottágában rendíthetetlen lelkész egyéni sorsán túl, azon keresztül egy áldozathozatalra mindig kész közösség, a Ferenc- rend életébe, romániai történetébe, meghurcoltatásába is betekinthetünk. És ennél is többe, hiszen nehéz gyermek- és ifjúkoráról, a szászrégeni, a székelyudvarhelyi évekről is részletesen beszél. Az embereket – szüleit, hozzátartozóit, tanárait, nevelőit, osztálytársait – is alaposan bemutatja. Sokfelé megfordult, pappá szentelése után is számos helyre vetette a kényszerűség. Az egyházakat, a katolikus rendeket folyamatosan zaklató új hatalom, a diktatúra önkényeskedése a ferencesek felszámolásához is felhasznált minden eszközt. Az ifjú páter már első szolgálati helyén, Marosvásárhelyen is megtapasztalhatta ezt. Hányattatásaik során neki is meg kellett ismerkednie a börtönnel is. És bárhova került a későbbiekben, a gondok mindenütt rájuk találtak: Esztelneken, Radnán, a gyimesi Kosteleken, Csíksomlyón, Marosillyén, ismét Marosvásárhelyen, Fogarason. De mindenhol a végsőkig kitartottak, helytálltak. Lukács atyának pedig külön erőt adott Csíksomlyó ragyogása, illetve lelki, hitbeli őrzője, Babba Mária. E csillapíthatatlan vonzalom jegyében bontokoztatta ki tudományos munkásságát is, amelyért 2012-ben a Kriza János Néprajzi Társaság Életműdíjjal jutalmazta P. Daczó Árpádot.
Tánczos Vilmos néprajzkutató laudálta akkor, ez a méltatás is benne van a kötetben. Idézzünk belőle: "A csíksomlyói kegytemplomban és kolostorban kezdődött el P. Daczó Árpád Lukács vallási néprajzi munkássága, mégpedig a vallási néprajzi tárgyi értékek gyakorlati megmentése terén: összegyűjtötte a kolostor szétszóródott értékeit, csíki népművészetbe öltöztette a kegytemplomot, visszaállította a Kis- Somlyó keresztúti stációit és ledöntött keresztjeit. A kommunista diktatúra nehéz éveiben itt ismerkedett meg a népi Mária-tisztelet mélységével is". És még mennyi mindent tett, miközben a somlyói kegyhely titka, az ott kialakult és máig eleven napkultusz is foglalkoztatta, és írta tanulmányait, közleményeit az ősi gyimesi hiedelemvilágról. Naplóját, miként a kötet hátsó borítója is tanúsítja, 1937. november 1-jén kezdte el. Tiszta, gyermeki írással. Így szól: "A tegnap elhatároztam, hogy az iskolai év alatti események megjegyzése végett naplót írok. Mivel a tegnap vasárnap volt, nem voltak nyitva az üzletek és így nem tudtam beszerezni a szükséges füzetet, amibe írhatok. Ma kértem pénzt a Prefektus úrtól, vettem füzetet és az Isten segítségével nekikezdtem a napló írásának". Nem írt naponta, és az idő teltével a megkapó gyermeki naivitás is eltűnt a szövegekből, az őszinteség, az igazmondás önmagával szemben is kíméletlen igénye azonban, az önvizsgálat kényszere mindvégig megmaradt jegyzeteiben az utolsó, 2011. május 3-i naplóbeírásig. "Babba Mária! Őrangyalom! Mondjátok ti is Jézusnak, segítsen, hogy elvégzetlen, rám bízott feladat ne maradjon utánam" – hangzik fohászában. Aki végigolvassa a könyvet, azzal a meggyőződéssel teszi majd le, hogy Lukács atya elvégezte a rá bízott feladatot.
A kiadványban nagyjából időrendbe kerültek a dolgok, de ahol jónak látta, Kozma Mária időben egymástól távol eső, ám összetartozó eseményeket, történéseket, gondolatokat is társított. Így könnyebb az olvasónak átlátni, egybekapcsolni a főbb vonulatokat ebben az "életregényben". Vagy miben is? Nehéz műfajilag besorolni a kötetet. De nem is lényeges. Jó, hogy az írónő, aki megszoktatott, hogy regényei sorát mindegyre valamilyen rendhagyó ötlettel, próbálkozással megszakítva lepi meg közönségét, e problémamentesnek egyáltalán nem nevezhető, nemes kihívásnak is elébe állt. Abból az örömteli érzésből is átadhatott valamit az olvasóknak, ami akkor tölthette el, amikor az atya "spárgával, cipőfűzővel, szalaggal, gumiszalaggal stb. összekötött csomagocskáit" bontogatva, nyitogatva, kézbe vehette az iskolai füzeteket, más lapocskákat, és felfedezhette P. Lukács kincseit. "Aranyásó" könyves ösztöne most sem csalta meg.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely).
2013. július 6.
Népszámlálási végeredmény – Apad és öregedik Háromszék lakossága
Az etnikai arányok számottevően nem változtak, de egészében fogyott Háromszék lakossága, az átlagéletkor pedig emelkedett a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz mérve. A 2011. októberi népszámlálás tegnap nyilvánosságra hozott végleges eredményei szerint másfél évvel ezelőtt 210 177 személy élt megyénkben, 12 272-vel (5,5 százalékkal) kevesebb, mint 2002-ben – közölték a megyei statisztikai hivatal vezetői.
Illés Andrea igazgató és Lőrinczi Ferenc, a népszámlálás technikai részéért felelős szakember először az országos adatokat ismertette (ezeket tegnapi lapszámunkban közöltük), és azt is elmondták, hogy a végleges számok hogyan alakultak ki. Megyénkben közel 206 000 személyt sikerült terepmunkával összeírni, 5800 különböző nyilvántartásokból adódott hozzá: pénzügyi, munkaügyi, iskolai, egészségügyi intézmények táblázataiból összesítették a 2011. október 20-ai referenciadátumon aktív (iskolába járó, fizetést, segélyt, családi pótlékot, nyugdíjat stb. felvevő) lakosokat; a kapott adatokat a lakossági nyilvántartó hivatal lajstromaival is összevetették, de ebben akár ötvenezerrel több név is lehet, mert minden valaha itt élt (de akár évtizedekkel korábban kitelepedett, de román állampolgárságát megtartó) személy is szerepel, ám most csak azokat kellett összeírni, akik itt is élnek, vagy csak ideiglenesen tartózkodnak másutt. Azt is elmondták, hogy emiatt nem teljesen pontos az etnikumra és vallásra vonatkozó eredmény, ezeket ugyanis semmilyen más adatbázisban nem tárolják.
A népszámlálás idején otthon nem talált, illetve nem nyilatkozó személyek aránya egyébként országszinten Kovászna megyében a legalacsonyabb, 0,5 százalék. Ennél kicsit több, összesen 6117 személyről nem tudni, hogy melyik etnikumhoz vagy felekezethez tartozik, illetve melyik az anyanyelve (ezeket nem volt kötelező bevallani), ami a nagyvárosokhoz mérten nem tűnik soknak (Bukarestben egy megyényi lakost, közel 240 000 főt írtak be utólag papírokból), de elgondolkodtató, hogy 2002-ben csak 81 ilyen esetet jegyeztek.
Azt a lehetőséget, hogy valaki kétszer kerüljön be az adattárba, határozottan kizárták: személyi szám alapján történt az összeírás, az egyedi azonosító, és a számítógépes rendszer nem fogadja el kétszer. Arra viszont nem tudtak magyarázatot adni, hogy a központi statisztikákban miért szerepel csak 71,6 százalékos magyarság megyénkben. Saját adataik szerint ugyanis a megkérdezettek (tehát nem az összlakosság, hanem csak a válaszolók) 73,7 százaléka vallotta magát magyarnak (2002-ben 73,8%), ez 150 468 fő, de 75,3 százalék magyar anyanyelvűnek, 22,1 százalék románnak (2002-ben 23,3%), ez 45 021 fő, és 24,6 százalék román anyanyelvűnek, 4,1 százalék pedig romának (2002-ben 2,7%).
Az önmagukat romának valló személyek létszáma érdekesen alakult. Íme a legkirívóbb példák: Sepsiszentgyörgyön a 2002-es 932 főről 398-ra esett vissza a létszámuk, Előpatakon 1778-ról 2172-re nőtt, Ozsdolán 75-ről 811-re, Bölönben 503-ról 1306-ra. A más nemzetiségűek aránya elenyésző: németnek 114 személy tartja magát az egész megyében (a legtöbben, 61-en Sepsiszentgyörgyön élnek), az egyéb hovatartozású személyek összlétszáma Háromszéken 190 fő. Vallásáról 203 744 személy nyilatkozott, közülük 21,4% ortodox hívő, 36,2% római katolikus, 33,3% református, 4,3% unitárius, 0,4% evangélikus, 2,3% pünkösdista, 2,1% más vallású, 0,4% vallástalannak mondta magát.
Kevesebben városon, többen vidéken
A legnagyobb lélekszámú település továbbra is Sepsiszentgyörgy (56 006 fő, ebből 41 233 magyar), a következő Kézdivásárhely (18 491 lakossal, ebből 16 292 magyar), Kovászna (10 114 lakos, amiből 6354 magyar), Barót (8672 fő, 8129 magyar) és Bodzaforduló (7528 fő, amiből 33 magyar). A községek közül Zágon a legnépesebb (5282 fő, amiből 2642 magyar), második Gelence (4815 lakossal, ebből 4551 magyar), harmadik Bardoc (4782 fő, amiből 3612 magyar) – az ellenkező oldalon Dálnok áll (956 lakossal, ebből 933 magyar), Kommandó (1006 fő, 938 magyar) és Nagypatak (1051 fő, 13 magyar). A népesség néhány falu kivételével mindenütt csökkent, a legnagyobb mértékben Sepsiszentgyörgyön, ahol 5537-tel élnek kevesebben, mint 2002-ben.
Számottevő növekedést csak Előpatakon mértek: ott 777-tel gyarapodott a létszám tíz év alatt, de Árkos, Bölön, Illyefalva, Kőröspatak, Torja, Hidvég, Réty, Esztelnek, Gidófalva, Gelence, Bardoc, Bodok és Nagyborosnyó lélekszáma is nagyobb, mint volt. Azoknak a száma, akik 2011. október 20-án 12 hónapnál hosszabb ideje tartózkodtak külföldön, 5377 fő. A legtöbben Olaszországban élnek (2081 személy), Magyarországon 1576-an, jóval kevesebben keresik boldogulásukat Spanyolországban (378 személy), illetve Németországban (360 személy).
Az itt élő lakosság nagyobbik része nő (50,8%), illetve falun él (52%), ami fordulatot jelent, eddig a városiak voltak (enyhe) többségben. Nőtt az átlagéletkor
Kor szerinti megoszlásban a legnépesebb kategória az aktívnak nevezett életkorban van: 55,4% a 25–64 évesek aránya, a 0–14 éves gyermekeké 17,5%, a 15–24 éves fiataloké 12%, a 65 év fölöttieké 15% (ebből 1,2% a 85 év fölöttieké). Az átlagéletkor majdnem mindenütt nőtt, szinte csak Előpatak fiatalodik. Családi állapotát tekintve a válaszolók 46,2 százaléka házasságban él, 41,2% egyedül, 8,5% özvegy, 4,1% elvált; élettársi kapcsolatot 10 670-en közöltek. A népszámlálás során felmérték a tíz éven felüliek iskolázottságát is. Ugrásszerűen, 4,2-ről 9,8 százalékra nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya; középfokú képesítéssel 41,9% rendelkezik, 0–8 osztállyal 46,1%, írástudatlan 4024 fő. A lakáskörülményekről, munkaviszonyokról gyűjtött adatok feldolgozását még nem fejezték be, októberre ígérik a végeredményt. Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma
Az etnikai arányok számottevően nem változtak, de egészében fogyott Háromszék lakossága, az átlagéletkor pedig emelkedett a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz mérve. A 2011. októberi népszámlálás tegnap nyilvánosságra hozott végleges eredményei szerint másfél évvel ezelőtt 210 177 személy élt megyénkben, 12 272-vel (5,5 százalékkal) kevesebb, mint 2002-ben – közölték a megyei statisztikai hivatal vezetői.
Illés Andrea igazgató és Lőrinczi Ferenc, a népszámlálás technikai részéért felelős szakember először az országos adatokat ismertette (ezeket tegnapi lapszámunkban közöltük), és azt is elmondták, hogy a végleges számok hogyan alakultak ki. Megyénkben közel 206 000 személyt sikerült terepmunkával összeírni, 5800 különböző nyilvántartásokból adódott hozzá: pénzügyi, munkaügyi, iskolai, egészségügyi intézmények táblázataiból összesítették a 2011. október 20-ai referenciadátumon aktív (iskolába járó, fizetést, segélyt, családi pótlékot, nyugdíjat stb. felvevő) lakosokat; a kapott adatokat a lakossági nyilvántartó hivatal lajstromaival is összevetették, de ebben akár ötvenezerrel több név is lehet, mert minden valaha itt élt (de akár évtizedekkel korábban kitelepedett, de román állampolgárságát megtartó) személy is szerepel, ám most csak azokat kellett összeírni, akik itt is élnek, vagy csak ideiglenesen tartózkodnak másutt. Azt is elmondták, hogy emiatt nem teljesen pontos az etnikumra és vallásra vonatkozó eredmény, ezeket ugyanis semmilyen más adatbázisban nem tárolják.
A népszámlálás idején otthon nem talált, illetve nem nyilatkozó személyek aránya egyébként országszinten Kovászna megyében a legalacsonyabb, 0,5 százalék. Ennél kicsit több, összesen 6117 személyről nem tudni, hogy melyik etnikumhoz vagy felekezethez tartozik, illetve melyik az anyanyelve (ezeket nem volt kötelező bevallani), ami a nagyvárosokhoz mérten nem tűnik soknak (Bukarestben egy megyényi lakost, közel 240 000 főt írtak be utólag papírokból), de elgondolkodtató, hogy 2002-ben csak 81 ilyen esetet jegyeztek.
Azt a lehetőséget, hogy valaki kétszer kerüljön be az adattárba, határozottan kizárták: személyi szám alapján történt az összeírás, az egyedi azonosító, és a számítógépes rendszer nem fogadja el kétszer. Arra viszont nem tudtak magyarázatot adni, hogy a központi statisztikákban miért szerepel csak 71,6 százalékos magyarság megyénkben. Saját adataik szerint ugyanis a megkérdezettek (tehát nem az összlakosság, hanem csak a válaszolók) 73,7 százaléka vallotta magát magyarnak (2002-ben 73,8%), ez 150 468 fő, de 75,3 százalék magyar anyanyelvűnek, 22,1 százalék románnak (2002-ben 23,3%), ez 45 021 fő, és 24,6 százalék román anyanyelvűnek, 4,1 százalék pedig romának (2002-ben 2,7%).
Az önmagukat romának valló személyek létszáma érdekesen alakult. Íme a legkirívóbb példák: Sepsiszentgyörgyön a 2002-es 932 főről 398-ra esett vissza a létszámuk, Előpatakon 1778-ról 2172-re nőtt, Ozsdolán 75-ről 811-re, Bölönben 503-ról 1306-ra. A más nemzetiségűek aránya elenyésző: németnek 114 személy tartja magát az egész megyében (a legtöbben, 61-en Sepsiszentgyörgyön élnek), az egyéb hovatartozású személyek összlétszáma Háromszéken 190 fő. Vallásáról 203 744 személy nyilatkozott, közülük 21,4% ortodox hívő, 36,2% római katolikus, 33,3% református, 4,3% unitárius, 0,4% evangélikus, 2,3% pünkösdista, 2,1% más vallású, 0,4% vallástalannak mondta magát.
Kevesebben városon, többen vidéken
A legnagyobb lélekszámú település továbbra is Sepsiszentgyörgy (56 006 fő, ebből 41 233 magyar), a következő Kézdivásárhely (18 491 lakossal, ebből 16 292 magyar), Kovászna (10 114 lakos, amiből 6354 magyar), Barót (8672 fő, 8129 magyar) és Bodzaforduló (7528 fő, amiből 33 magyar). A községek közül Zágon a legnépesebb (5282 fő, amiből 2642 magyar), második Gelence (4815 lakossal, ebből 4551 magyar), harmadik Bardoc (4782 fő, amiből 3612 magyar) – az ellenkező oldalon Dálnok áll (956 lakossal, ebből 933 magyar), Kommandó (1006 fő, 938 magyar) és Nagypatak (1051 fő, 13 magyar). A népesség néhány falu kivételével mindenütt csökkent, a legnagyobb mértékben Sepsiszentgyörgyön, ahol 5537-tel élnek kevesebben, mint 2002-ben.
Számottevő növekedést csak Előpatakon mértek: ott 777-tel gyarapodott a létszám tíz év alatt, de Árkos, Bölön, Illyefalva, Kőröspatak, Torja, Hidvég, Réty, Esztelnek, Gidófalva, Gelence, Bardoc, Bodok és Nagyborosnyó lélekszáma is nagyobb, mint volt. Azoknak a száma, akik 2011. október 20-án 12 hónapnál hosszabb ideje tartózkodtak külföldön, 5377 fő. A legtöbben Olaszországban élnek (2081 személy), Magyarországon 1576-an, jóval kevesebben keresik boldogulásukat Spanyolországban (378 személy), illetve Németországban (360 személy).
Az itt élő lakosság nagyobbik része nő (50,8%), illetve falun él (52%), ami fordulatot jelent, eddig a városiak voltak (enyhe) többségben. Nőtt az átlagéletkor
Kor szerinti megoszlásban a legnépesebb kategória az aktívnak nevezett életkorban van: 55,4% a 25–64 évesek aránya, a 0–14 éves gyermekeké 17,5%, a 15–24 éves fiataloké 12%, a 65 év fölöttieké 15% (ebből 1,2% a 85 év fölöttieké). Az átlagéletkor majdnem mindenütt nőtt, szinte csak Előpatak fiatalodik. Családi állapotát tekintve a válaszolók 46,2 százaléka házasságban él, 41,2% egyedül, 8,5% özvegy, 4,1% elvált; élettársi kapcsolatot 10 670-en közöltek. A népszámlálás során felmérték a tíz éven felüliek iskolázottságát is. Ugrásszerűen, 4,2-ről 9,8 százalékra nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya; középfokú képesítéssel 41,9% rendelkezik, 0–8 osztállyal 46,1%, írástudatlan 4024 fő. A lakáskörülményekről, munkaviszonyokról gyűjtött adatok feldolgozását még nem fejezték be, októberre ígérik a végeredményt. Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma
2013. október 10.
A székelység története csak könyvespolcokon
Háromszéken csak elvétve tanítják a székelység történetét, a sokat vitatott tankönyv, kézikönyv iránt az iskolák nem érdeklődnek.
A megyei tanfelügyelőség kimutatása szerint opcionális tantárgyként az elmúlt tanévben tizenegy iskola tizennégy osztályában szerepelt az órarendben, ami legtöbb háromszázötven diákot érintett, holott csupán a VI–VII. osztályos célcsoportban közel kétezerötszáz magyar diák tanul a megyében, az idei összesítést a tanfelügyelőség csak október végén készíti el, miután az iskolák beküldik az erre vonatkozó adatokat. Nagy vívmányként hozta nyilvánosságra Kovászna és Hargita megye tanácsa tavaly nyáron, hogy megbízásukból elkészült A székelység története kiadvány, amit tankönyvként elsősorban a VI–VII. osztályosoknak ajánlanak, 2012 szeptemberétől, főként Hargita megyében több iskolában be is vezették választható tantárgyként a tanítását, a háromszéki iskolákban ellenben már induláskor megfeneklett az érdeklődés a könyv iránt.
A Háromszék idén márciusban tett kísérletet arra, hogy megtudja, hány iskolában, osztályban tanítanak a könyvből, s mint kiderült, kevés a tankönyv, és csupán néhány iskolában döntöttek az új tantárgy mellett a szabadon választott kategóriában, máshol legfennebb a törzsanyagban szereplő magyarság története órán említik meg a székelységet érintő sorsdöntő történéseket. Arra is fény derült, hogy ki mennyi időt, energiát szán erre, tanárfüggő, így nem beszélhetünk egységes megoldásról. A helyzetet az is befolyásolja, hogy ahol eddig az informatika nyert teret a választható órakeretben, ott ezen nem kívánnak változtatni, de az is előfordul, nem is ritkán, hogy olyan tárgyat tanítanak a szabadon választott kategóriában, amilyen szakos tanárnak hiányzik néhány órája a teljes katedrából. A napokban újabb kísérletet tettünk e tananyag tanításának felmérésére, pontos adatokat ezúttal sem sikerült megszerezni, mert a megyei tanfelügyelőségen csupán az elmúlt tanév vonatkozó adatai szerepelnek a nyilvántartásban, a jóváhagyást ugyanis két évre kapták az iskolák e tantárgy tanítására, folyó tanévben az érintettek október 20-ig kötelesek jelenteni, folytatják-e A székelység története tanítását.A Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő által rendelkezésünkre bocsátott tavalyi névsorból kitűnik, a városok közül Kézdivásárhelyen a legnagyobb az érdeklődés a tantárgy iránt, terepkutatásunkból kiderült, ez idén sem lankadt, Sepsiszentgyörgyön ellenben ott is elmaradtak ezek az órák, ahol tavaly az órarendben szerepeltek. Málnáson, Nagybaconban, Esztelneken, Uzonban, Zabolán, Székelytamásfalván az elmúlt tanévben tanították az új tantárgyat, jelenleg nem mindenütt folytatják az oktatását. Vélhetően a statisztikákban szereplőknél több történelem tanárnak szívügye saját történelmünk tanítása, és a törzsanyag részeként beiktatja a tananyagba mindazt, ami amúgy része a magyarság történetének. A szakfelügyelő lapunknak elmondta, előfordul, hogy olyan osztálynak nincs A székelység története tankönyve, ahol az órarendben és a naplóban is ezen a néven szerepel, vagy csupán néhány példányt kapott az iskola könyvtára, a kézdiszentkereszti iskola ellenben szerencsés, ott délutáni szakkörön tanítják ezt a tárgyat, és könyvük is van a gyermekeknek. Egy másik módja is van annak, hogy a székelység történetét tanítsák az iskolákban: a történelmi ismeretek elmélyítését szolgáló választható órán. Így tesznek például a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, ahol a X., XI. és XII. filológia osztályokban opcionálisként a történelmet választották.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszéken csak elvétve tanítják a székelység történetét, a sokat vitatott tankönyv, kézikönyv iránt az iskolák nem érdeklődnek.
A megyei tanfelügyelőség kimutatása szerint opcionális tantárgyként az elmúlt tanévben tizenegy iskola tizennégy osztályában szerepelt az órarendben, ami legtöbb háromszázötven diákot érintett, holott csupán a VI–VII. osztályos célcsoportban közel kétezerötszáz magyar diák tanul a megyében, az idei összesítést a tanfelügyelőség csak október végén készíti el, miután az iskolák beküldik az erre vonatkozó adatokat. Nagy vívmányként hozta nyilvánosságra Kovászna és Hargita megye tanácsa tavaly nyáron, hogy megbízásukból elkészült A székelység története kiadvány, amit tankönyvként elsősorban a VI–VII. osztályosoknak ajánlanak, 2012 szeptemberétől, főként Hargita megyében több iskolában be is vezették választható tantárgyként a tanítását, a háromszéki iskolákban ellenben már induláskor megfeneklett az érdeklődés a könyv iránt.
A Háromszék idén márciusban tett kísérletet arra, hogy megtudja, hány iskolában, osztályban tanítanak a könyvből, s mint kiderült, kevés a tankönyv, és csupán néhány iskolában döntöttek az új tantárgy mellett a szabadon választott kategóriában, máshol legfennebb a törzsanyagban szereplő magyarság története órán említik meg a székelységet érintő sorsdöntő történéseket. Arra is fény derült, hogy ki mennyi időt, energiát szán erre, tanárfüggő, így nem beszélhetünk egységes megoldásról. A helyzetet az is befolyásolja, hogy ahol eddig az informatika nyert teret a választható órakeretben, ott ezen nem kívánnak változtatni, de az is előfordul, nem is ritkán, hogy olyan tárgyat tanítanak a szabadon választott kategóriában, amilyen szakos tanárnak hiányzik néhány órája a teljes katedrából. A napokban újabb kísérletet tettünk e tananyag tanításának felmérésére, pontos adatokat ezúttal sem sikerült megszerezni, mert a megyei tanfelügyelőségen csupán az elmúlt tanév vonatkozó adatai szerepelnek a nyilvántartásban, a jóváhagyást ugyanis két évre kapták az iskolák e tantárgy tanítására, folyó tanévben az érintettek október 20-ig kötelesek jelenteni, folytatják-e A székelység története tanítását.A Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő által rendelkezésünkre bocsátott tavalyi névsorból kitűnik, a városok közül Kézdivásárhelyen a legnagyobb az érdeklődés a tantárgy iránt, terepkutatásunkból kiderült, ez idén sem lankadt, Sepsiszentgyörgyön ellenben ott is elmaradtak ezek az órák, ahol tavaly az órarendben szerepeltek. Málnáson, Nagybaconban, Esztelneken, Uzonban, Zabolán, Székelytamásfalván az elmúlt tanévben tanították az új tantárgyat, jelenleg nem mindenütt folytatják az oktatását. Vélhetően a statisztikákban szereplőknél több történelem tanárnak szívügye saját történelmünk tanítása, és a törzsanyag részeként beiktatja a tananyagba mindazt, ami amúgy része a magyarság történetének. A szakfelügyelő lapunknak elmondta, előfordul, hogy olyan osztálynak nincs A székelység története tankönyve, ahol az órarendben és a naplóban is ezen a néven szerepel, vagy csupán néhány példányt kapott az iskola könyvtára, a kézdiszentkereszti iskola ellenben szerencsés, ott délutáni szakkörön tanítják ezt a tárgyat, és könyvük is van a gyermekeknek. Egy másik módja is van annak, hogy a székelység történetét tanítsák az iskolákban: a történelmi ismeretek elmélyítését szolgáló választható órán. Így tesznek például a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, ahol a X., XI. és XII. filológia osztályokban opcionálisként a történelmet választották.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 16.
Székelyek Nagy Menetelése – Tét: a Székelyföld sorsa, jövője
A székelyek nagy menetelésével kapcsolatosan tartottak sajtótájékoztatót tegnap este a Kézdiszéki Székely Tanács ülése után a szervezet kantai székházában. Biró Levente széki elnök elmondta: történelmi esemény tanúi leszünk október 27-én, amikor százötvenezer székely Kököstől Bereckig kinyilvánítja akaratát, hitet tesz Székelyföld területi autonómiája mellett és a román kormány közigazatási átszervezési terve ellen.
Mint fogalmazott, a menetelés a szabad véleménynyilvánítás egy szokatlan formája mifelénk, de a katalánok négyszáz kilométeres élőláncot alkottak autonómiájuk érdekében. Hangsúlyozta: az emberek egy részét félrevezetik, szó sincs arról, hogy Berecktől Kökösig gyalog kell megtenni az 53 kilométeres útszakaszt. Gyülekezési pontokat alakítanak ki, ahová összegyűlnek a környező települések lakói, illetve a történelmi Székelyföld székeiből érkezők. A gyülekezés 11 órakor lesz minden település központjában, a templom közelében, ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak. A menetoszlopok 12 órakor indulnak minden gyülekezési pontból két irányba, a szomszédos települések felé. Például Lemhényből Bereck és Nyujtód felé. Amikor a csoportok találkoznak, a résztvevők eléneklik a himnuszt, és mindenki visszatér oda, ahonnan elindult.
A széki elnök a felső-háromszéki gyülekezési pontokat is ismertette: Bereck, Lemhény, Nyujtód, Kézdisárfalva, Kézdivásárhely és Csernáton. Bereckbe a helybeliek mellett Ojtozból és Kézdimartonosból, valamint a Nyárád mentéről érkeznek menetelők, ahonnan csak egy menetoszlop indul Lemhény irányába. Lemhényben gyülekeznek a „Szentföld” falvai: Kézdiszentkereszt, Bélafalva, Kurtapatak, Csomortán, Esztelnek és Kézdialmás lakói. Nyujtódra érkeznek Kézdiszentlélek, Kézdikővár, Kézdiszárazpatak, Kiskászon képviselői és az udvarhelyszékiek nagy része.
A következő gyülekezési pont Kézdisárfalva, ahová az ozsdolaiak, a hilibiek, a szentkatolnaiak és az imecsfalviak, valamint az udvarhelyszékeik érkeznek. A céhes városba érkeznek Gelence, Haraly, Páva, Zabola és Marosszék menetelői. A futásfalvi letérőnél gyülekeznek a torjaiak, a futásfalviak, az ikafalviak, valamint a marosszékiek egy része. Csernátonban gyülekeznek a helyiek mellett a hatolykaiak, a kézdimartonfalviak, a kézdimárkosfalviak és a marosszékiek többi része. Az elnök rendkívül fontos tényezőnek nevezte, hogy sikerült megvalósítani a teljes összefogást.
Mészáros Ágoston, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke a kézdivásárhelyi programot ismertette. Elmondása szerint mindkét magyar történelmi egyház a saját templomában tartja meg a szentmisét, illetve az istentiszteletet, ahonnan a Gábor Áron térre vonulnak, ahol egy liturgikus ökumenikus imára kerül sor, majd 12 órakor indulnak a gyárak irányába a Petőfi Sándor és a Dózsa György utcán. Innen a csoport két irányba megy: egyik Kézdioroszfalu felé, a másik a futásfalvi letérőig. Fekete Miklós, a Kézdiszéki Székely Tanács jegyzője hozzáfűzte: Biró Levente elnökkel együtt több kézdiszéki települést kerestek fel, ahol polgármesterekkel, iskolaigazgatókkal és lelkészekkel beszéltek és egyeztettek.
Lovasok és lovas szekerek is érkeznek a gyülekezési pontokra, a szekerekre azért gondoltak, hogy az idős embereket legyen, mivel szállítani. Azt tapasztalták – vélekedett –, hogy a hozzáállás a meneteléshez rendkívüli, mindenki támogatja a rendezvényt. Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke arról beszélt, hogy a menetelésen részt lehet venni gyalog vagy közlekedési eszközzel: biciklivel, autóval, szekérrel vagy lóháton. A Székely Nemzeti Tanács tagjai közül rendfenntartókat neveznek ki, akik majd irányítják a résztvevőket.
Élő rádió- és televíziós közvetítéseket is terveznek, két magánrepülőről filmezik majd a Berecktől Kökösig tartó útszakaszt. Felkérést is intézett a lakossághoz: minden résztvevő vigyen magával székely és magyar zászlót, illetve helységnévtáblákat. Akkor lesz sikeres a negyvennyolcas hagyományokra épülő nagy menetelés, ha nagyon sok háromszéki is jelen lesz – mondotta összegzésként Biró Levente.
Iochom István
Háromszék
Erdély.ma
A székelyek nagy menetelésével kapcsolatosan tartottak sajtótájékoztatót tegnap este a Kézdiszéki Székely Tanács ülése után a szervezet kantai székházában. Biró Levente széki elnök elmondta: történelmi esemény tanúi leszünk október 27-én, amikor százötvenezer székely Kököstől Bereckig kinyilvánítja akaratát, hitet tesz Székelyföld területi autonómiája mellett és a román kormány közigazatási átszervezési terve ellen.
Mint fogalmazott, a menetelés a szabad véleménynyilvánítás egy szokatlan formája mifelénk, de a katalánok négyszáz kilométeres élőláncot alkottak autonómiájuk érdekében. Hangsúlyozta: az emberek egy részét félrevezetik, szó sincs arról, hogy Berecktől Kökösig gyalog kell megtenni az 53 kilométeres útszakaszt. Gyülekezési pontokat alakítanak ki, ahová összegyűlnek a környező települések lakói, illetve a történelmi Székelyföld székeiből érkezők. A gyülekezés 11 órakor lesz minden település központjában, a templom közelében, ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak. A menetoszlopok 12 órakor indulnak minden gyülekezési pontból két irányba, a szomszédos települések felé. Például Lemhényből Bereck és Nyujtód felé. Amikor a csoportok találkoznak, a résztvevők eléneklik a himnuszt, és mindenki visszatér oda, ahonnan elindult.
A széki elnök a felső-háromszéki gyülekezési pontokat is ismertette: Bereck, Lemhény, Nyujtód, Kézdisárfalva, Kézdivásárhely és Csernáton. Bereckbe a helybeliek mellett Ojtozból és Kézdimartonosból, valamint a Nyárád mentéről érkeznek menetelők, ahonnan csak egy menetoszlop indul Lemhény irányába. Lemhényben gyülekeznek a „Szentföld” falvai: Kézdiszentkereszt, Bélafalva, Kurtapatak, Csomortán, Esztelnek és Kézdialmás lakói. Nyujtódra érkeznek Kézdiszentlélek, Kézdikővár, Kézdiszárazpatak, Kiskászon képviselői és az udvarhelyszékiek nagy része.
A következő gyülekezési pont Kézdisárfalva, ahová az ozsdolaiak, a hilibiek, a szentkatolnaiak és az imecsfalviak, valamint az udvarhelyszékeik érkeznek. A céhes városba érkeznek Gelence, Haraly, Páva, Zabola és Marosszék menetelői. A futásfalvi letérőnél gyülekeznek a torjaiak, a futásfalviak, az ikafalviak, valamint a marosszékiek egy része. Csernátonban gyülekeznek a helyiek mellett a hatolykaiak, a kézdimartonfalviak, a kézdimárkosfalviak és a marosszékiek többi része. Az elnök rendkívül fontos tényezőnek nevezte, hogy sikerült megvalósítani a teljes összefogást.
Mészáros Ágoston, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke a kézdivásárhelyi programot ismertette. Elmondása szerint mindkét magyar történelmi egyház a saját templomában tartja meg a szentmisét, illetve az istentiszteletet, ahonnan a Gábor Áron térre vonulnak, ahol egy liturgikus ökumenikus imára kerül sor, majd 12 órakor indulnak a gyárak irányába a Petőfi Sándor és a Dózsa György utcán. Innen a csoport két irányba megy: egyik Kézdioroszfalu felé, a másik a futásfalvi letérőig. Fekete Miklós, a Kézdiszéki Székely Tanács jegyzője hozzáfűzte: Biró Levente elnökkel együtt több kézdiszéki települést kerestek fel, ahol polgármesterekkel, iskolaigazgatókkal és lelkészekkel beszéltek és egyeztettek.
Lovasok és lovas szekerek is érkeznek a gyülekezési pontokra, a szekerekre azért gondoltak, hogy az idős embereket legyen, mivel szállítani. Azt tapasztalták – vélekedett –, hogy a hozzáállás a meneteléshez rendkívüli, mindenki támogatja a rendezvényt. Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke arról beszélt, hogy a menetelésen részt lehet venni gyalog vagy közlekedési eszközzel: biciklivel, autóval, szekérrel vagy lóháton. A Székely Nemzeti Tanács tagjai közül rendfenntartókat neveznek ki, akik majd irányítják a résztvevőket.
Élő rádió- és televíziós közvetítéseket is terveznek, két magánrepülőről filmezik majd a Berecktől Kökösig tartó útszakaszt. Felkérést is intézett a lakossághoz: minden résztvevő vigyen magával székely és magyar zászlót, illetve helységnévtáblákat. Akkor lesz sikeres a negyvennyolcas hagyományokra épülő nagy menetelés, ha nagyon sok háromszéki is jelen lesz – mondotta összegzésként Biró Levente.
Iochom István
Háromszék
Erdély.ma
2014. január 7.
Új ferences szerzetesek Esztelneken
A betegeskedése és idős kora miatt Csíksomlyóra áthelyezett 85 esztendős páter Tarziciusz helyére a provinciális atya előterjesztésére november 16-tól fráter Szilveszter és Sebestyén testvér, valamint Zoltán terciárius került az esztelneki ferences kolostorba. Szilveszter testvért, a kolostor elöljáróját a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség templomigazgatói tisztségbe is kinevezte. Esztelneken vele beszélgettünk.
A ferences barát elmondta: Kakucs Bélaként született Marosvásárhelyen 1961-ben, Nyárádremetén nőtt fel, ahol az első tíz osztályt is végezte. A tizenegy-tizenkettediket a gyulafehérvári kántoriskolában fejezte be. Rövid katonai szolgálat után 1981–87 között a Hittudományi Főiskola növendéke volt. Kérdésünkre, hogy miként lett Szilveszter testvér, elmesélte: régen a ferences rendben sokan voltak, és meg kellett különböztetniük egymástól a rend tagjait. A rendszerváltás után, amikor feltámadt a rend, már nem volt kötelező új nevet választani, a keresztnevet is megtarthatták szerzetesnévként. Kakucs Bélának a bérmaneve Szilveszter volt, ezért esett a választása erre, amikor belépett a ferences rendbe. Teológiai tanulmányai befejezése után Gyulafehérváron szentelte pappá 1987. június 21-én Jakab Antal püspök, majd kilenc évig egyházmegyés papként teljesített szolgálatot. Első állomáshelye Zetelaka volt, majd Sepsiszentgyörgy és Szászmedgyes következett. Itt kérte felvételét az érsekségtől a szerzetesrendbe 1994-ben. Az érsek kérésére két évig még egyházmegyés papként szolgált, majd 1996. szeptember 1-jén lépett a rendbe.
Szilveszter testvért már a teológiai évek alatt foglalkoztatta a szerzetesi élet, de abban az időben a rend nem működhetett. Elsőéves volt a teológián, a mostani segédpüspök, Tamás József volt a lelki vezetője, aki egyszer azt a kérdést intézte a papnövendékekhez, hogy mit tennének, ha a lottón megnyernék a főnyereményt. Ő válaszában azt írta, építtetne egy kolostort, és kérné felvételét oda. Miután egyik egyházmegyés paptársával, János atyával belépett a ferences rendbe, egy hónapig Szászvárosban volt, akkor ott tartózkodott a rend tartományfőnöke, majd a noviciátust Magyarországon, Szécsényben folytatták. 1997-ben tette le egyszerű fogadalmát, ami a rendi életben való elkötelezettséget jelenti, de nem véglegeset. Ezt a fajta fogadalomtételt háromszor kell megismételni, a kifutási idő kilenc év. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy valaki eldöntse, örökre el akarja-e kötelezni magát.
Szécsény után Szegeden töltött két évet, onnan ismét Erdélybe került, előbb Désen, majd Marosvásárhelyen, Vajdahunyadon, Kolozsváron és Brassóban szolgált. Brassóból négy évig a szatmári egyházmegyébe, Kaplonyba került, ahol 2008-ban kapták vissza kolostorukat a ferencesek. Mielőtt november 16-án Esztelnekre került, Csíksomlyón szolgált Sebestyén testvérrel és hat másik rendtársával együtt. Idehelyezése előtt már járt Esztelneken, 2000-ben, a jubileumi esztendőben tartott itt missziót. 2001-ben három hetet töltött az esztelneki kolostorban. A szerzetes templomban november 17-én celebrálta első szentmiséjét, s aznap mindkét szentmisén meglepően sokan voltak – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy miként fogadták a hívek. Azóta túlzottan nem esett vissza a templomba járók száma, és tudomása szerint többen járnak, mint régebb. Terveit illetően Szilveszter testvér arról számolt be, hogy a kolostort szeretné tataroztatni, a munkálat el is kezdődött. A 21. század követelményeinek megfelelő körülményeket szándékszik biztosítani korszerű illemhelyek kialakításával, majd a villanyhálózat felújítása következik. Már pályáztak a megyei önkormányzatnál a cserepek átforgatására. Hosszú távon a teljes kolostor felújítását tervezi. Jelmondatát újmisés korában választotta, amit szerzetesként is megőrzött – Szent János evangélistától származik, és így hangzik: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.” (17, 19).
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
A betegeskedése és idős kora miatt Csíksomlyóra áthelyezett 85 esztendős páter Tarziciusz helyére a provinciális atya előterjesztésére november 16-tól fráter Szilveszter és Sebestyén testvér, valamint Zoltán terciárius került az esztelneki ferences kolostorba. Szilveszter testvért, a kolostor elöljáróját a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség templomigazgatói tisztségbe is kinevezte. Esztelneken vele beszélgettünk.
A ferences barát elmondta: Kakucs Bélaként született Marosvásárhelyen 1961-ben, Nyárádremetén nőtt fel, ahol az első tíz osztályt is végezte. A tizenegy-tizenkettediket a gyulafehérvári kántoriskolában fejezte be. Rövid katonai szolgálat után 1981–87 között a Hittudományi Főiskola növendéke volt. Kérdésünkre, hogy miként lett Szilveszter testvér, elmesélte: régen a ferences rendben sokan voltak, és meg kellett különböztetniük egymástól a rend tagjait. A rendszerváltás után, amikor feltámadt a rend, már nem volt kötelező új nevet választani, a keresztnevet is megtarthatták szerzetesnévként. Kakucs Bélának a bérmaneve Szilveszter volt, ezért esett a választása erre, amikor belépett a ferences rendbe. Teológiai tanulmányai befejezése után Gyulafehérváron szentelte pappá 1987. június 21-én Jakab Antal püspök, majd kilenc évig egyházmegyés papként teljesített szolgálatot. Első állomáshelye Zetelaka volt, majd Sepsiszentgyörgy és Szászmedgyes következett. Itt kérte felvételét az érsekségtől a szerzetesrendbe 1994-ben. Az érsek kérésére két évig még egyházmegyés papként szolgált, majd 1996. szeptember 1-jén lépett a rendbe.
Szilveszter testvért már a teológiai évek alatt foglalkoztatta a szerzetesi élet, de abban az időben a rend nem működhetett. Elsőéves volt a teológián, a mostani segédpüspök, Tamás József volt a lelki vezetője, aki egyszer azt a kérdést intézte a papnövendékekhez, hogy mit tennének, ha a lottón megnyernék a főnyereményt. Ő válaszában azt írta, építtetne egy kolostort, és kérné felvételét oda. Miután egyik egyházmegyés paptársával, János atyával belépett a ferences rendbe, egy hónapig Szászvárosban volt, akkor ott tartózkodott a rend tartományfőnöke, majd a noviciátust Magyarországon, Szécsényben folytatták. 1997-ben tette le egyszerű fogadalmát, ami a rendi életben való elkötelezettséget jelenti, de nem véglegeset. Ezt a fajta fogadalomtételt háromszor kell megismételni, a kifutási idő kilenc év. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy valaki eldöntse, örökre el akarja-e kötelezni magát.
Szécsény után Szegeden töltött két évet, onnan ismét Erdélybe került, előbb Désen, majd Marosvásárhelyen, Vajdahunyadon, Kolozsváron és Brassóban szolgált. Brassóból négy évig a szatmári egyházmegyébe, Kaplonyba került, ahol 2008-ban kapták vissza kolostorukat a ferencesek. Mielőtt november 16-án Esztelnekre került, Csíksomlyón szolgált Sebestyén testvérrel és hat másik rendtársával együtt. Idehelyezése előtt már járt Esztelneken, 2000-ben, a jubileumi esztendőben tartott itt missziót. 2001-ben három hetet töltött az esztelneki kolostorban. A szerzetes templomban november 17-én celebrálta első szentmiséjét, s aznap mindkét szentmisén meglepően sokan voltak – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy miként fogadták a hívek. Azóta túlzottan nem esett vissza a templomba járók száma, és tudomása szerint többen járnak, mint régebb. Terveit illetően Szilveszter testvér arról számolt be, hogy a kolostort szeretné tataroztatni, a munkálat el is kezdődött. A 21. század követelményeinek megfelelő körülményeket szándékszik biztosítani korszerű illemhelyek kialakításával, majd a villanyhálózat felújítása következik. Már pályáztak a megyei önkormányzatnál a cserepek átforgatására. Hosszú távon a teljes kolostor felújítását tervezi. Jelmondatát újmisés korában választotta, amit szerzetesként is megőrzött – Szent János evangélistától származik, és így hangzik: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.” (17, 19).
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. május 28.
Voksolás Háromszéken
Orbán Viktor is megköszönte
„Büszkék lehetünk arra is, hogy a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is bejutott az EP-be, így minden eddiginél erőteljesebben lesz képviselhető Brüsszelben a magyar nemzet” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárnap este. A szövetség sikeréből természetesen Kovászna megye is kivette a részét – de lássuk, mely települések vitték a prímet.
A megye szavazati joggal rendelkező lakosságának 30 százaléka vett részt az EP-választáson, ami valamivel elmarad az országos átlag (32%) mögött, de a képet némileg árnyalja, hogy a bodzavidéki románoknak csak 21 százaléka (3285 érvényes szavazat) járult a szavazóurnákhoz, ez pedig nem az RMDSZ mozgósításán múlott. A székek közül Kézdiszék és Orbaiszék áll az élen 33-33 százalékkal (14 857, illetve 6925), a sorban Erdővidék (31%, 5734) és Sepsiszék következik (27%, 21 339). A városok rangsora: Kovászna (32%, 2950), Barót (28%, 2078), Sepsiszentgyörgy (25%, 13 120), Kézdivásárhely (23%, 3899) és Bodzaforduló (21%, 1413).
Ami a községeket illeti, Szacsva és Sepsimagyarós áll az élen 81-81 százalékos részvétellel, ám az egyikből 81-en, a másikból 61-en szavaztak. További, 50 százalék fölött „teljesítő” falvak: Futásfalva (76), Kurtapatak (72), Uzonfüves (67), Oltszem (65), Hatolyka (60), Zalánpatak (58), Esztelnek (54), Hilib (53), Kézdimartonfalva (51), Málnásfalu (50).
A részvételnél is lényegesebb viszont, hogy hol hány százalékot kapott az RMDSZ. A városoknál itt Barót vezet 91,4 százalékkal, megelőzve Kézdivásárhelyt (89), Sepsiszentgyörgyöt (74) és Kovásznát (60). A falvak közül Kálnok, Bardoc, Csernáton, Kézdialmás, Kézdikővár és Alsólemhény lakosságának több mint 95 százaléka támogatta a szövetséget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Orbán Viktor is megköszönte
„Büszkék lehetünk arra is, hogy a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is bejutott az EP-be, így minden eddiginél erőteljesebben lesz képviselhető Brüsszelben a magyar nemzet” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárnap este. A szövetség sikeréből természetesen Kovászna megye is kivette a részét – de lássuk, mely települések vitték a prímet.
A megye szavazati joggal rendelkező lakosságának 30 százaléka vett részt az EP-választáson, ami valamivel elmarad az országos átlag (32%) mögött, de a képet némileg árnyalja, hogy a bodzavidéki románoknak csak 21 százaléka (3285 érvényes szavazat) járult a szavazóurnákhoz, ez pedig nem az RMDSZ mozgósításán múlott. A székek közül Kézdiszék és Orbaiszék áll az élen 33-33 százalékkal (14 857, illetve 6925), a sorban Erdővidék (31%, 5734) és Sepsiszék következik (27%, 21 339). A városok rangsora: Kovászna (32%, 2950), Barót (28%, 2078), Sepsiszentgyörgy (25%, 13 120), Kézdivásárhely (23%, 3899) és Bodzaforduló (21%, 1413).
Ami a községeket illeti, Szacsva és Sepsimagyarós áll az élen 81-81 százalékos részvétellel, ám az egyikből 81-en, a másikból 61-en szavaztak. További, 50 százalék fölött „teljesítő” falvak: Futásfalva (76), Kurtapatak (72), Uzonfüves (67), Oltszem (65), Hatolyka (60), Zalánpatak (58), Esztelnek (54), Hilib (53), Kézdimartonfalva (51), Málnásfalu (50).
A részvételnél is lényegesebb viszont, hogy hol hány százalékot kapott az RMDSZ. A városoknál itt Barót vezet 91,4 százalékkal, megelőzve Kézdivásárhelyt (89), Sepsiszentgyörgyöt (74) és Kovásznát (60). A falvak közül Kálnok, Bardoc, Csernáton, Kézdialmás, Kézdikővár és Alsólemhény lakosságának több mint 95 százaléka támogatta a szövetséget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. augusztus 5.
Székely Lovasok Székelyföldért
Háromszéken 170 kilométeres távot tesznek meg az augusztus 15-17. között zajló székelyföldi lovas váltó résztvevői – tájékoztatott Jakab Kevend-István huszárszázados, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület elnöke. Hozzátette: amióta a lovas hadviselések kora lejárt, nem ült ennyi székely egyszerre lóra. A staféta Székelyföld etnikai határai mentén halad majd Hargita és Kovászna megyében.
Jakab Kevend-István elmondta: rendezvény célja összefogni a székelyföldi lovas közösség minden ágában tevékenykedő magyar nemzeti érzelmű lovasokat, és körbevinni lóháton egy jelképes stafétát Székelyföld etnikai határai mentén. „Így kívánjuk megmutatni, hogy Székelyföld igenis létezik, volt és lesz, egységes és oszthatatlan, és mi székelyek, lovas nemzetként ragaszkodunk ősi földünkhöz és évezredes hagyományaikhoz és ezek védelmében képesek vagyunk összefogni minden körülmények között” – részletezte.
A stafétabotot ezúttal egy GPS-készülék és kis székely zászló helyettesíti, melyet egymásnak adnak át a kijelölt helyeken az egymást éjjel-nappal váltó lovasok. „A rendezvény erejéig összefogtak a Hargita és Kovászna megyei lovasok, akik ötszáz kilométeres távon járják körbe Székelyföldet. Jövőre azonban nagyon reméljük sikerül a Maros-mentét is körbejárnunk, hogy teljesebb legyen az utunk. Ha törik, ha szakad, jövőre beér a staféta oda is” – mutatott rá a háromszéki huszárszázados. Hangsúlyozta: ez egy civil kezdeményezés, mindenféle politikai hátszél nélkül.
A Székely Lovasok Székelyföldért elnevezésű lovasrendezvény háromszéki résztvevői hat civil egyesület tagjai: a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a Vargyasi Csillagkövetők, a Saggitis Siculorum Egyesület, a Háromszéki Lovas Egyesület, a Szentléleki Kassai Lovasíjász Iskola és a Torjai huszárok. A 170 kilométeres háromszéki távot hetven lovas teljesíti majd, akik már többször megtették az utat, „elpróbálták a lovaseseményt” ahogyan Jakab Kevend-István mondja.
A három napon át tartó lovagláson Kovászna megye határát szombaton érik el a lovasok, ahol a Vargyasi Csillagkövetők civil egyesület képviselői veszik át a stafétát a Hargita megyei lovasoktól és viszik azt Vargyason át Barót város Vargyas felőli bejáratáig.
A hagyományőrző tájékoztatása szerint a lovasesemény során csak nagyon ritkán haladnak főúton, a településekre sem mennek be, csak a bejáratig, hiszen az ajánlás szerint ügetve kell a ritmust tartani és az aszfalton ezt nem tanácsos tenni.
Ugyanakkor a staféta ünnepélyes fogadását több településen is megszervezik: Árkos, Sepsiszentgyörgy, Kökös, Szőrcse településeken nappal, Petőfalva, Imecsfalva, Gelence, Ozsdola, Nyújtód, Lemhény, Kézdialmás, Csomortán, Esztelnek, Bélafalva, Kézdiszentkereszt, Szentlélek, Torja községekben pedig fáklyafényben, az esti órákban.
„Mint általában a hagyományőrző és lovas események esetében történni szokott Háromszéken, a Székely Lovasok Székelyföldért esemény Kovászna Megye Tanácsának és az útvonalba eső települések önkormányzatainak támogatását élvezi” – szögezte le Jakab Kevend-István.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro
Háromszéken 170 kilométeres távot tesznek meg az augusztus 15-17. között zajló székelyföldi lovas váltó résztvevői – tájékoztatott Jakab Kevend-István huszárszázados, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület elnöke. Hozzátette: amióta a lovas hadviselések kora lejárt, nem ült ennyi székely egyszerre lóra. A staféta Székelyföld etnikai határai mentén halad majd Hargita és Kovászna megyében.
Jakab Kevend-István elmondta: rendezvény célja összefogni a székelyföldi lovas közösség minden ágában tevékenykedő magyar nemzeti érzelmű lovasokat, és körbevinni lóháton egy jelképes stafétát Székelyföld etnikai határai mentén. „Így kívánjuk megmutatni, hogy Székelyföld igenis létezik, volt és lesz, egységes és oszthatatlan, és mi székelyek, lovas nemzetként ragaszkodunk ősi földünkhöz és évezredes hagyományaikhoz és ezek védelmében képesek vagyunk összefogni minden körülmények között” – részletezte.
A stafétabotot ezúttal egy GPS-készülék és kis székely zászló helyettesíti, melyet egymásnak adnak át a kijelölt helyeken az egymást éjjel-nappal váltó lovasok. „A rendezvény erejéig összefogtak a Hargita és Kovászna megyei lovasok, akik ötszáz kilométeres távon járják körbe Székelyföldet. Jövőre azonban nagyon reméljük sikerül a Maros-mentét is körbejárnunk, hogy teljesebb legyen az utunk. Ha törik, ha szakad, jövőre beér a staféta oda is” – mutatott rá a háromszéki huszárszázados. Hangsúlyozta: ez egy civil kezdeményezés, mindenféle politikai hátszél nélkül.
A Székely Lovasok Székelyföldért elnevezésű lovasrendezvény háromszéki résztvevői hat civil egyesület tagjai: a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a Vargyasi Csillagkövetők, a Saggitis Siculorum Egyesület, a Háromszéki Lovas Egyesület, a Szentléleki Kassai Lovasíjász Iskola és a Torjai huszárok. A 170 kilométeres háromszéki távot hetven lovas teljesíti majd, akik már többször megtették az utat, „elpróbálták a lovaseseményt” ahogyan Jakab Kevend-István mondja.
A három napon át tartó lovagláson Kovászna megye határát szombaton érik el a lovasok, ahol a Vargyasi Csillagkövetők civil egyesület képviselői veszik át a stafétát a Hargita megyei lovasoktól és viszik azt Vargyason át Barót város Vargyas felőli bejáratáig.
A hagyományőrző tájékoztatása szerint a lovasesemény során csak nagyon ritkán haladnak főúton, a településekre sem mennek be, csak a bejáratig, hiszen az ajánlás szerint ügetve kell a ritmust tartani és az aszfalton ezt nem tanácsos tenni.
Ugyanakkor a staféta ünnepélyes fogadását több településen is megszervezik: Árkos, Sepsiszentgyörgy, Kökös, Szőrcse településeken nappal, Petőfalva, Imecsfalva, Gelence, Ozsdola, Nyújtód, Lemhény, Kézdialmás, Csomortán, Esztelnek, Bélafalva, Kézdiszentkereszt, Szentlélek, Torja községekben pedig fáklyafényben, az esti órákban.
„Mint általában a hagyományőrző és lovas események esetében történni szokott Háromszéken, a Székely Lovasok Székelyföldért esemény Kovászna Megye Tanácsának és az útvonalba eső települések önkormányzatainak támogatását élvezi” – szögezte le Jakab Kevend-István.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro
2014. augusztus 15.
Lovasok Székelyföldért
Szombat déltől vasárnap hajnalig, 15 óra alatt 168 kilométert tesz meg Háromszéken az a 68 lovas, aki részt vesz a Székely Lovasok Székelyföldért lovas váltóban. A staféta a csíkcsicsói Csodaszarvas Egyesület vezetője, Lutz Levente ötlete.
Indulási pontja Csíkcsicsó volt, háromszéki utolsó állomáshelye Kézdiszentlélek, onnan tér vissza. A váltó célja körbejárni Székelyföld etnikai határait, egyúttal összefogni a székelyföldi lovas- – és magyar érzelmű – társadalmat. Az előrejelzések szerint a Székely Vágta után ez lesz Székelyföld második legnagyobb lovas megmozdulása.
A váltó szakaszait nappal kettő, éjjel három lovas teljesíti. Az egyik lovas székely zászló mintájú tarisznyát visz, benne GPS-készülékkel, mely az útvonalat, az egyéb adatokat rögzíti. A másik lovas székely zászlóval vonul, az éjjelente harmadiknak bekacsolódó lovas biztonsági szerepet vállal. Sötétedés után fáklyafénynél folytatják útjukat.
A váltó háromszéki szervezője, Jakab Kevend István érdeklődésünkre elmondta, nem sikerül valójában körbejárni Székelyföld etnikai határait. Ez többek között némely települések lovastársadalmának hiányával magyarázható. Az is közrejátszik, hogy a biztonságot nem kockáztatják a teljes területi lefedéssel – ezért nem érinti a staféta Kézdivásárhelyt. Orbaiszéken sem tudták a pontos határok vonalát tartani, nem jutnak el Zágonba, Kommandóra, Kovásznára – pedig ezen települések közelében húzták meg egykor Magyarország határát. Objektív okok miatt marad ki az útvonalból Maros megye is. A lovas stafétát minden évben meg szeretnék szervezni, jövőre úgy tervezik az útvonalat, hogy az valóban egybevethető legyen Székelyföld tulajdonképpeni határaival. A stafétát több településen ünnepélyes keretek között fogadják, civil szervezetek, magánszemélyek mellett a helyi önkormányzatok, a megyeháza is hozzájárul az esemény sikeréhez, Tamás Sándor megyeitanács-elnök is végiglovagolja az egyik szakaszt.
A váltó a következő időpontokban érinti a megye településeit: 12.45 Vargyas, 13.30 Barót vargyasi bejárata, 14.45 Szárazajta, 17.20 Árkos (a központban), 18.10 Sepsiszentgyörgy (a Kovács vendéglőnél), 19.20 Kökös (a Gábor Áron-emlékműnél), 21.50 Szörcse, 22.40 Székelypetőfalva, 23.10 Imecsfalva, 23.40 Gelence. Éjfélkor Hilibben lesznek, negyedóra múlva Ozsdolán, 1.30-kor Nyujtódon, kettőkor Alsólemhényben, 2.30-kor Kézdialmáson, 2.50-kor Esztelneken, 3.25-kor Bélafalván, 3.50-kor Kézdiszentkereszten vonulnak át. 4.30-kor Szentléleken jelennek meg, innen Torjára lovagolnak, ahol a csíki lovasok veszik át a tarisznyát és a székely zászlót, mely visszaér Csíkcsicsóba.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szombat déltől vasárnap hajnalig, 15 óra alatt 168 kilométert tesz meg Háromszéken az a 68 lovas, aki részt vesz a Székely Lovasok Székelyföldért lovas váltóban. A staféta a csíkcsicsói Csodaszarvas Egyesület vezetője, Lutz Levente ötlete.
Indulási pontja Csíkcsicsó volt, háromszéki utolsó állomáshelye Kézdiszentlélek, onnan tér vissza. A váltó célja körbejárni Székelyföld etnikai határait, egyúttal összefogni a székelyföldi lovas- – és magyar érzelmű – társadalmat. Az előrejelzések szerint a Székely Vágta után ez lesz Székelyföld második legnagyobb lovas megmozdulása.
A váltó szakaszait nappal kettő, éjjel három lovas teljesíti. Az egyik lovas székely zászló mintájú tarisznyát visz, benne GPS-készülékkel, mely az útvonalat, az egyéb adatokat rögzíti. A másik lovas székely zászlóval vonul, az éjjelente harmadiknak bekacsolódó lovas biztonsági szerepet vállal. Sötétedés után fáklyafénynél folytatják útjukat.
A váltó háromszéki szervezője, Jakab Kevend István érdeklődésünkre elmondta, nem sikerül valójában körbejárni Székelyföld etnikai határait. Ez többek között némely települések lovastársadalmának hiányával magyarázható. Az is közrejátszik, hogy a biztonságot nem kockáztatják a teljes területi lefedéssel – ezért nem érinti a staféta Kézdivásárhelyt. Orbaiszéken sem tudták a pontos határok vonalát tartani, nem jutnak el Zágonba, Kommandóra, Kovásznára – pedig ezen települések közelében húzták meg egykor Magyarország határát. Objektív okok miatt marad ki az útvonalból Maros megye is. A lovas stafétát minden évben meg szeretnék szervezni, jövőre úgy tervezik az útvonalat, hogy az valóban egybevethető legyen Székelyföld tulajdonképpeni határaival. A stafétát több településen ünnepélyes keretek között fogadják, civil szervezetek, magánszemélyek mellett a helyi önkormányzatok, a megyeháza is hozzájárul az esemény sikeréhez, Tamás Sándor megyeitanács-elnök is végiglovagolja az egyik szakaszt.
A váltó a következő időpontokban érinti a megye településeit: 12.45 Vargyas, 13.30 Barót vargyasi bejárata, 14.45 Szárazajta, 17.20 Árkos (a központban), 18.10 Sepsiszentgyörgy (a Kovács vendéglőnél), 19.20 Kökös (a Gábor Áron-emlékműnél), 21.50 Szörcse, 22.40 Székelypetőfalva, 23.10 Imecsfalva, 23.40 Gelence. Éjfélkor Hilibben lesznek, negyedóra múlva Ozsdolán, 1.30-kor Nyujtódon, kettőkor Alsólemhényben, 2.30-kor Kézdialmáson, 2.50-kor Esztelneken, 3.25-kor Bélafalván, 3.50-kor Kézdiszentkereszten vonulnak át. 4.30-kor Szentléleken jelennek meg, innen Torjára lovagolnak, ahol a csíki lovasok veszik át a tarisznyát és a székely zászlót, mely visszaér Csíkcsicsóba.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 16.
Üzenet a Végekről
2014-ben, Koltai András és Orosz Krisztofer Levente szerkesztésében jelent meg „Üzenetek a Máramarosi Végekről” című könyv, amely kor- és egyháztörténeti dokumentum.
A kutatók kötetbe gyűjtötték össze Kádár József piarista szerzetes 1945- 1992 közötti időszakban írt leveleit, beszámolóit, melyekből megismerhető Máramarossziget élete, a piarista rend megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel teli élete, az egyház társadalmi szerepvállalása abban a korban. A szerzők érzékeltetik, a történelem miként szólt be a piarista rend életébe, miként próbálták túlélni a megpróbáltatásokat, megőrizve a keresztény értékeket.
Könyvüknek tudományos értéke van. A magyarországi és a romániai tartományfőnökség levéltárában fellelhető leveleket válogatták, kötetbe foglalták. A borítóterv Szentes Zágon munkája. Kádár József 1911-1993 között élt. Kézdiszászfaluban született, szülei jómódú gazdák voltak. 1930-ban a Kézdivásárhelyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait a kolozsvári Kalazantínumban végezte. Az egyetemet természetrajz- földrajz szakos tanári diplomával végzett. 1945-ben a máramarosszigeti házfőnökké, illetve a gimnázium és a konviktus igazgatójává nevezték ki. A háború után óriási nehézségeket kellett leküzdeniük. Az iskola lepusztult állapotba került, tanerő hiánnyal küszködtek. Szemes Ferenccel, a piarista matematika-fizika szakos tanárral együtt dolgozták ki az oktatási tervet, és indították be az iskolai életet. Ugyanakkor Máramarosszigeten nagyszámú deportált és hadifogoly volt. Ezekről gondoskodtak, segítették haza utazásukban. Kádár József személyében nemcsak a kitűnő piarista rendfőnököt ismerhetünk meg, a nagy műveltségű, tudású tanárt, hanem kiváló, mai szóval élve menedzsert, aki minden esetben megtalálta a megoldást, nemcsak a szerzeteseknek, hanem a közösség problémáira is. Tanított, de ha kellett, akkor orvosi teendőket is elvégzett. De volt olyan is, hogy szappant főzött. Állatvásárban segített az embereknek, a megfelelő állat kiválasztásában. Hatóságokkal küzdött az iskola államilag történő kisajátítása ellen, saját és mások szabadságáért harcolt. A könyv kortörténelmi dokumentum is. A kommunista rendszer minden erőt felhasznált saját hatalmának a megerősítésére. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Felfüggesztették a Piarista Szerzetesrendet. A rendházak állami tulajdonba kerültek, a nővérek hazatértek falvaikba. Szerzeteseket internálták.
13 levelet olvashatunk, melyek Zimányi Gyula tartományfőnöknek, Karl János magyarországi rendtartományi asszisztensnek, valamint Bíró Vencel romániai tartományfőnöknek is írt. Ugyanakkor olvashatjuk a beszámolókat, melyek 1948-ban a máramarosszigeti rendház helyzetéről, 1954-ben a romániai piaristák helyzetéről szólnak. 1965-ben ugyancsak a romániai piaristák helyzetéről számolt be.
A rendház történetében életbevágó 1948-as év: „Az új alkotmány értelmében nem tarthat egyetlen felekezet sem közérdekű tanintézeteket.” Mivel a tanítást rendtagok nem vállalhatták pasztorizációban kellett megfelelő munkát találniuk. Ugyanakkor megélhetési forrásokról kellett gondoskodniuk. Beszámoló a Romániai Piaristák helyzetéről-című írásában kifejti: „Ezt a beszámoló félét 1949-el kell kezdeni. Akkor jelent meg egy minisztertanácsi rendelkezés, amely szerint Rendünk működését megszüntetik. Indoklás: a tanügy állami ügy lett, tehát nincs ránk szükség tovább. A rendtagok a következő lehetőségek között választhattak: elhelyezkednek a termelésben, hazamennek családjukhoz, külföldre mennek a rendi központba, vagy „klauzúrába” vonulnak. A valóságban csak az az utolsó lehetőség várt reánk, ami magyarul belágerezést jelentett.” A saját helyzetéről azt írja: „Vagyok lelkipásztor és állatorvos, ellő tehenek bábája és minden egyéb”. 1954-ben a Romániai Piaristák helyzetéről írt egy rövid beszámolót, amiből kiderült: „A többi szerzetesek sorsa: ferencesek, jezsuiták, minoriták 1950 óta lágerben vannak. A ferencesek Óradnán és Désen, a jezsuiták Szamosújváron, egyebek Esztelneken.” Kádár József azt írja, hogy ő maga renoválta a templomát kívül- belül.
1948-tól Borsabányán volt. 1959-től 1964-ig- Láposbányára helyezték, majd 1964-tól Színérváralját vállalja. Megbetegedett. 1978-tól szülőhelyén élt. Vállalta ezt az életet, ami tele volt zaklatással. Bátor, tényeket feltáró eseményeket jelentette felettes hatóságának, valamint a kolozsvári elöljáróinak. A könyv rendkívül olvasmányos. Szerkezete jól strukturált. Az alábbi fejezeteket tartalmazza: Levelek és beszámolók 1945- 1965 között. Önéletrajzi írások (1984- 1992. Függelék. Névmutató. A szerzőkről
Koltai András a Magyar Piarista Rend fő-levéltárosa. Orosz Krisztofer Levente a BBTE Római Katolikus Karának végzőse, a kolozsvári Szent Mihály Plébánia fő-gondoka. A könyv kolozsvári bemutatóján elmondta, hogy máramarosszigeti származású, tehát kötődik a városhoz. A könyv keletkezéséről mondott néhány gondolatot. Budapesten találkozott Koltai András fő-levéltárossal, aki Kádár József leveleiről beszélt. Orosz Krisztofer tanulmányozta Kádár József leveleit, megismerte csodálatos egyéniségét.
A könyvben a Végek üzenetét fogalmazták meg: A könyv olyan történelmi értéket hordoz, melyet meg kell becsülni. Olvasván a könyvet megismerhetünk egy személyiséget, aki hisz az Istenben és abban az elhivatottságban, melynek szolgálatára felesküdött. A nehézségekkel, megpróbáltatásokkal teli élet a hit erejével válik élhetővé.
Kádár József élete példaképet jelent az utókor számára.
Csomafáy Ferenc
Koltai András,Orosz Krisztofer Levente: Üzenetek a Máramarosi Végekről. Kádár József piarista beszámolói és emlékezései (1945-1992) /Kolozsvár/
erdon.ro
2014-ben, Koltai András és Orosz Krisztofer Levente szerkesztésében jelent meg „Üzenetek a Máramarosi Végekről” című könyv, amely kor- és egyháztörténeti dokumentum.
A kutatók kötetbe gyűjtötték össze Kádár József piarista szerzetes 1945- 1992 közötti időszakban írt leveleit, beszámolóit, melyekből megismerhető Máramarossziget élete, a piarista rend megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel teli élete, az egyház társadalmi szerepvállalása abban a korban. A szerzők érzékeltetik, a történelem miként szólt be a piarista rend életébe, miként próbálták túlélni a megpróbáltatásokat, megőrizve a keresztény értékeket.
Könyvüknek tudományos értéke van. A magyarországi és a romániai tartományfőnökség levéltárában fellelhető leveleket válogatták, kötetbe foglalták. A borítóterv Szentes Zágon munkája. Kádár József 1911-1993 között élt. Kézdiszászfaluban született, szülei jómódú gazdák voltak. 1930-ban a Kézdivásárhelyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait a kolozsvári Kalazantínumban végezte. Az egyetemet természetrajz- földrajz szakos tanári diplomával végzett. 1945-ben a máramarosszigeti házfőnökké, illetve a gimnázium és a konviktus igazgatójává nevezték ki. A háború után óriási nehézségeket kellett leküzdeniük. Az iskola lepusztult állapotba került, tanerő hiánnyal küszködtek. Szemes Ferenccel, a piarista matematika-fizika szakos tanárral együtt dolgozták ki az oktatási tervet, és indították be az iskolai életet. Ugyanakkor Máramarosszigeten nagyszámú deportált és hadifogoly volt. Ezekről gondoskodtak, segítették haza utazásukban. Kádár József személyében nemcsak a kitűnő piarista rendfőnököt ismerhetünk meg, a nagy műveltségű, tudású tanárt, hanem kiváló, mai szóval élve menedzsert, aki minden esetben megtalálta a megoldást, nemcsak a szerzeteseknek, hanem a közösség problémáira is. Tanított, de ha kellett, akkor orvosi teendőket is elvégzett. De volt olyan is, hogy szappant főzött. Állatvásárban segített az embereknek, a megfelelő állat kiválasztásában. Hatóságokkal küzdött az iskola államilag történő kisajátítása ellen, saját és mások szabadságáért harcolt. A könyv kortörténelmi dokumentum is. A kommunista rendszer minden erőt felhasznált saját hatalmának a megerősítésére. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Felfüggesztették a Piarista Szerzetesrendet. A rendházak állami tulajdonba kerültek, a nővérek hazatértek falvaikba. Szerzeteseket internálták.
13 levelet olvashatunk, melyek Zimányi Gyula tartományfőnöknek, Karl János magyarországi rendtartományi asszisztensnek, valamint Bíró Vencel romániai tartományfőnöknek is írt. Ugyanakkor olvashatjuk a beszámolókat, melyek 1948-ban a máramarosszigeti rendház helyzetéről, 1954-ben a romániai piaristák helyzetéről szólnak. 1965-ben ugyancsak a romániai piaristák helyzetéről számolt be.
A rendház történetében életbevágó 1948-as év: „Az új alkotmány értelmében nem tarthat egyetlen felekezet sem közérdekű tanintézeteket.” Mivel a tanítást rendtagok nem vállalhatták pasztorizációban kellett megfelelő munkát találniuk. Ugyanakkor megélhetési forrásokról kellett gondoskodniuk. Beszámoló a Romániai Piaristák helyzetéről-című írásában kifejti: „Ezt a beszámoló félét 1949-el kell kezdeni. Akkor jelent meg egy minisztertanácsi rendelkezés, amely szerint Rendünk működését megszüntetik. Indoklás: a tanügy állami ügy lett, tehát nincs ránk szükség tovább. A rendtagok a következő lehetőségek között választhattak: elhelyezkednek a termelésben, hazamennek családjukhoz, külföldre mennek a rendi központba, vagy „klauzúrába” vonulnak. A valóságban csak az az utolsó lehetőség várt reánk, ami magyarul belágerezést jelentett.” A saját helyzetéről azt írja: „Vagyok lelkipásztor és állatorvos, ellő tehenek bábája és minden egyéb”. 1954-ben a Romániai Piaristák helyzetéről írt egy rövid beszámolót, amiből kiderült: „A többi szerzetesek sorsa: ferencesek, jezsuiták, minoriták 1950 óta lágerben vannak. A ferencesek Óradnán és Désen, a jezsuiták Szamosújváron, egyebek Esztelneken.” Kádár József azt írja, hogy ő maga renoválta a templomát kívül- belül.
1948-tól Borsabányán volt. 1959-től 1964-ig- Láposbányára helyezték, majd 1964-tól Színérváralját vállalja. Megbetegedett. 1978-tól szülőhelyén élt. Vállalta ezt az életet, ami tele volt zaklatással. Bátor, tényeket feltáró eseményeket jelentette felettes hatóságának, valamint a kolozsvári elöljáróinak. A könyv rendkívül olvasmányos. Szerkezete jól strukturált. Az alábbi fejezeteket tartalmazza: Levelek és beszámolók 1945- 1965 között. Önéletrajzi írások (1984- 1992. Függelék. Névmutató. A szerzőkről
Koltai András a Magyar Piarista Rend fő-levéltárosa. Orosz Krisztofer Levente a BBTE Római Katolikus Karának végzőse, a kolozsvári Szent Mihály Plébánia fő-gondoka. A könyv kolozsvári bemutatóján elmondta, hogy máramarosszigeti származású, tehát kötődik a városhoz. A könyv keletkezéséről mondott néhány gondolatot. Budapesten találkozott Koltai András fő-levéltárossal, aki Kádár József leveleiről beszélt. Orosz Krisztofer tanulmányozta Kádár József leveleit, megismerte csodálatos egyéniségét.
A könyvben a Végek üzenetét fogalmazták meg: A könyv olyan történelmi értéket hordoz, melyet meg kell becsülni. Olvasván a könyvet megismerhetünk egy személyiséget, aki hisz az Istenben és abban az elhivatottságban, melynek szolgálatára felesküdött. A nehézségekkel, megpróbáltatásokkal teli élet a hit erejével válik élhetővé.
Kádár József élete példaképet jelent az utókor számára.
Csomafáy Ferenc
Koltai András,Orosz Krisztofer Levente: Üzenetek a Máramarosi Végekről. Kádár József piarista beszámolói és emlékezései (1945-1992) /Kolozsvár/
erdon.ro
2014. augusztus 26.
Aláírásgyűjtés: az RMDSZ már elérte a kitűzött célt Háromszéken
Tamás Sándor, Kovász megye tanácsának elnöke kézjegye lett a 30 ezredik, Kelemen Hunor államelnök-jelöltet támogató aláírás Háromszéken. Az aláírásgyűjtést tovább folytatják, mivel minden szavazópolgárnak lehetőséget szeretnének biztosítani a támogatásra.
Tamás Sándor, Kovász megye tanácsának elnöke kézjegye lett a 30 ezredik, Kelemen Hunor államelnök-jelöltet támogató aláírás Háromszéken. Az aláírásgyűjtést tovább folytatják, mivel minden szavazópolgárnak lehetőséget szeretnének biztosítani a támogatásra.
Eddig Előpatakon 215, Kommandón két nap alatt 300, Esztelneken pedig annak ellenére, hogy 250 volt a cél, végül 400 személy támogatta aláírásával az RMDSZ-t. Nagybaconban több mint ezer aláírás gyűlt össze 3-4 nap alatt, annak ellenére, hogy azt megelőzően az EMNP már végigjárta a közigazgatásilag a településhez tartozó Kisbacont.
Az államelnök-jelölt eszköz a székelyek akaratának kinyilvánítására
„Minden politikai megmérettetésen részt kell vegyünk. Fontosnak tartottuk, hogy az államelnök-választáson Kelemen Hunor legyen a jelölt. Meg vagyok győződve, hogy amióta ő a Szövetség elnöke, azóta nőtt a Szövetség súlya a romániai politizálásban, a Kárpát medencei politizálásban is, és hitelesen tudja a választási kampányban elmondani az erdélyi magyar közösség igényeit, gondjait, elvárásait. Székelyföldnek szüksége van az elkövetkező időszakban más típusú megközelítésre Bukarest irányából, más típusú elvárásaink vannak, mint az elmúlt 25 évben” – mondta Tamás Sándor.
A megyeelnök bevallotta, sokáig csupán magyar nyelven folyt az önrendelkezés megvalósításának akarata, ám az elmúlt időszakban változtattak ezen, megindult a román nyelvű kommunikáció is.
Egy személy csupán egy jelöltet támogathat
Grüman Róbert, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy egy személy csak egy ívet írhat alá. Mint fogalmazott, ha több, a jelöltet támogató ívet látna el kézjegyével valaki, akkor mindkét listáról kihúzzák, ugyanakkor büntetőjogi eljárás indulhat ellene, és akár pénzbeli bírságot is kaphat. Az ügyvezető elnök közölte azt is, hogy szeptember 15-ig folytatják a gyűjtést, aki támogatni szeretné Kelemen Hunort, az aláírhatja a nyomtatványt a városi standoknál, a pecséttel ellátott igazolvánnyal rendelkező önkénteseknél, valamint a vidéki települések polgármestereinél, önkormányzati képviselőknél, valamint az RMDSZ-es tisztségviselőknél is.
Bencze Melinda, Székelyhon.ro
Tamás Sándor, Kovász megye tanácsának elnöke kézjegye lett a 30 ezredik, Kelemen Hunor államelnök-jelöltet támogató aláírás Háromszéken. Az aláírásgyűjtést tovább folytatják, mivel minden szavazópolgárnak lehetőséget szeretnének biztosítani a támogatásra.
Tamás Sándor, Kovász megye tanácsának elnöke kézjegye lett a 30 ezredik, Kelemen Hunor államelnök-jelöltet támogató aláírás Háromszéken. Az aláírásgyűjtést tovább folytatják, mivel minden szavazópolgárnak lehetőséget szeretnének biztosítani a támogatásra.
Eddig Előpatakon 215, Kommandón két nap alatt 300, Esztelneken pedig annak ellenére, hogy 250 volt a cél, végül 400 személy támogatta aláírásával az RMDSZ-t. Nagybaconban több mint ezer aláírás gyűlt össze 3-4 nap alatt, annak ellenére, hogy azt megelőzően az EMNP már végigjárta a közigazgatásilag a településhez tartozó Kisbacont.
Az államelnök-jelölt eszköz a székelyek akaratának kinyilvánítására
„Minden politikai megmérettetésen részt kell vegyünk. Fontosnak tartottuk, hogy az államelnök-választáson Kelemen Hunor legyen a jelölt. Meg vagyok győződve, hogy amióta ő a Szövetség elnöke, azóta nőtt a Szövetség súlya a romániai politizálásban, a Kárpát medencei politizálásban is, és hitelesen tudja a választási kampányban elmondani az erdélyi magyar közösség igényeit, gondjait, elvárásait. Székelyföldnek szüksége van az elkövetkező időszakban más típusú megközelítésre Bukarest irányából, más típusú elvárásaink vannak, mint az elmúlt 25 évben” – mondta Tamás Sándor.
A megyeelnök bevallotta, sokáig csupán magyar nyelven folyt az önrendelkezés megvalósításának akarata, ám az elmúlt időszakban változtattak ezen, megindult a román nyelvű kommunikáció is.
Egy személy csupán egy jelöltet támogathat
Grüman Róbert, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy egy személy csak egy ívet írhat alá. Mint fogalmazott, ha több, a jelöltet támogató ívet látna el kézjegyével valaki, akkor mindkét listáról kihúzzák, ugyanakkor büntetőjogi eljárás indulhat ellene, és akár pénzbeli bírságot is kaphat. Az ügyvezető elnök közölte azt is, hogy szeptember 15-ig folytatják a gyűjtést, aki támogatni szeretné Kelemen Hunort, az aláírhatja a nyomtatványt a városi standoknál, a pecséttel ellátott igazolvánnyal rendelkező önkénteseknél, valamint a vidéki települések polgármestereinél, önkormányzati képviselőknél, valamint az RMDSZ-es tisztségviselőknél is.
Bencze Melinda, Székelyhon.ro
2014. november 4.
Háromszéki RMDSZ-vezetők: Mocskos kampány volt
Megköszönte a Kelemen Hunorra leadott szavazatokat és a jelenlétet is az RMDSZ háromszéki területi elnöke, és külön kiemelte a legjobban teljesítő településeket, ugyanakkor kemény kritikát is megfogalmazott a magyar versenypárt ellen. Tamás Sándor a tegnapi kiértékelőn az eddig történtek összegzése mellett a következő időszak teendőit is felvázolta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester pedig kiegészítette az elhangzottakat.
Ahogy azt előre jeleztük, Háromszéken a választási részvétel magasabb volt, mint a 2009-es elnökválasztáson, illetve az idei EP-választásokon: ezúttal 79 469-en szavaztak a megyében, ami 43,12 százalékos arány. Ebből 38 773 voksot Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje kapott, ez az érvényes választólapok 50,41 százaléka. Kovászna mellett Árkos, Sepsibodok, Előpatak, Málnás, Réty, Kommandó, Zágon, Esztelnek és Kézdialmás lakossága szavazott 50 százalék fölötti létszámban – közölte Tamás Sándor.
Az EMNP jelöltjére, Szilágyi Zsoltra 7619-en pecsételtek abban a megyében, ahol 31 ezer támogató aláírást gyűjtött be, még abban a mindössze két erdélyi faluban is alulmaradt, ahol EMNP-s a vezetés: Maksán Kelemen 284, Szilágyi 60, Nagyborosnyón Kelemen 593, Szilágyi 80 szavazatot kapott; ez becsületbeli kérdés, és ebben is megbukott a Néppárt.
A háromszéki magyar voksok 84 százalékát Kelemen Hunorra adták le, és csak a maradék 16-ot Szilágyi Zsoltra. Többévi teljesítményt nézve pedig még rosszabb a helyzet: 2007-ben, amikor megjelent az RMDSZ ellenzéke, az EP-választáson versenytársként fellépő Tőkés László még mintegy 32 ezer szavazatot kapott, a 2008-as helyhatósági választásokon az RMDSZ versenypártja 22 ezret, 2012-ben a helyhatóságin 19 400-at, a parlamentin 10 ezret – sorolta Tamás, aki szerint a számok is bizonyítják, hogy nem lehet folyamatosan széthúzásra alapozni, nem lehet a Székelyföldet duzzogva építeni. Erről eddig nem sikerült meggyőzni a magyar ellentábort, de e beszédes kudarcok sorozata után remélhetőleg belátják tévedésüket, és a józan eszükre hallgatnak. A kampány alatt tartózkodtak a visszavágástól, noha az EMNP folyamatosan szapulta az RMDSZ-t, „a válaszadás ideje azonban vasárnap este kilenckor eljött”, és a székelyföldi magyarok nagy többsége „a józan ésszel és bátorsággal fölvértezett” jelöltre szavazott. A kampány nem volt jóízű, méltatlan támadások érték az RMDSZ-t, amiért az ellenjelöltet terheli a legnagyobb felelősség, hiszen a főleg az utolsó héten folytatott mocskos kampány egyik következménye az, hogy a magyarok egy része távol maradt, más része pedig román jelöltekre voksolt – fejtegette Tamás Sándor, aki azt is kétségbe vonja, hogy a Szilágyi indulását támogató 31 ezer aláírás valós, hiszen a valóságban negyedannyian sem álltak mögötte. Az emberek érzik, hogy ki mond igazat, és be is bizonyosodott, hogy a parlamenti választáson hangoztatott 6:3-as elmélet is öncsalás volt, a nagy garral beharangozott Mikó Imre gazdaságfejlesztési tervből sem született bár egy megvalósítás, most pedig a kétséges támogatottság ássa alá a néppárti vezetők szavahihetőségét. Nem helyes az út, amelyen jártak – szögezte le a megyei RMDSZ-elnök, és hangsúlyozta: értékválasztás történt, az RMDSZ jelöltje komoly esélyt kapott arra, hogy Székelyföld ügyét képviselője, a következő időszakban erre kell összpontosítani. A székely emberek méltóságát infrastrukturális fejlesztésekkel, munkahelyteremtéssel, az egészségügyi rendszer korszerűsítésével, biztonságos társadalmi berendezkedés megteremtésével, a jövő előmozdításával lehet visszaadni, ez a következő feladat – mondta végül.
Antal Árpád főként a kampányról beszélt, amelyhez hasonlóan mocskos, negatív küzdelmet legutóbb a 2008-as helyhatósági választásokon látott – ez esetben viszont meglepte, hiszen bizonyos értelemben tét nélküli a magyar verseny a román elnökválasztáson. Szerinte semmi értelme nem volt az utolsó napok szórólapozásának, plakátfestésének, falfestésének – olyanforma cselekvés ez, amikor az egyik csapat 8:1-re vezet (és ez a jelenlegi RMDSZ–EMNP arány), a 89. percben azonban a vesztésre állók még megpróbálják eltörni a nyerő csapat kapitányának a lábát. Antal is úgy véli, hogy a magyar–magyar verseny inkább demobilizáló, mint mobilizáló hatással volt a magyar választókra, ennek ellenére fontosnak tartja végiggondolni, hogy milyen együttműködést lehet tető alá hozni az erdélyi magyar szervezetek között. Újra kell gondolni a viszonyt, elsősorban a Székely Nemzeti Tanáccsal, mert Izsák Balázs elnök az utóbbi napokban civilből pártpolitikussá lépett vissza – vagy előre, kinek-kinek tetszése szerint –, és ezzel az elmúlt években betöltött szerepét tovább már nem tudja hitelesen képviselőni. Ez nagy kár, mert „mi az elmúlt években a lövészárkok betemetésén dolgoztunk”, és ezt a lehetőséget kompromittálta az SZNT. Antal szerint a hitelét vesztett Néppárttal sem lesz könnyű egy ilyen lejárató kampány után egy asztalhoz ülni – kínos helyzet, hogy támogatóik háromnegyede nem szavazott Szilágyira, s még kínosabb, ha a támogatói aláírások nem valódiak –, de távlatilag nem zárkóznak el tőle.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megköszönte a Kelemen Hunorra leadott szavazatokat és a jelenlétet is az RMDSZ háromszéki területi elnöke, és külön kiemelte a legjobban teljesítő településeket, ugyanakkor kemény kritikát is megfogalmazott a magyar versenypárt ellen. Tamás Sándor a tegnapi kiértékelőn az eddig történtek összegzése mellett a következő időszak teendőit is felvázolta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester pedig kiegészítette az elhangzottakat.
Ahogy azt előre jeleztük, Háromszéken a választási részvétel magasabb volt, mint a 2009-es elnökválasztáson, illetve az idei EP-választásokon: ezúttal 79 469-en szavaztak a megyében, ami 43,12 százalékos arány. Ebből 38 773 voksot Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje kapott, ez az érvényes választólapok 50,41 százaléka. Kovászna mellett Árkos, Sepsibodok, Előpatak, Málnás, Réty, Kommandó, Zágon, Esztelnek és Kézdialmás lakossága szavazott 50 százalék fölötti létszámban – közölte Tamás Sándor.
Az EMNP jelöltjére, Szilágyi Zsoltra 7619-en pecsételtek abban a megyében, ahol 31 ezer támogató aláírást gyűjtött be, még abban a mindössze két erdélyi faluban is alulmaradt, ahol EMNP-s a vezetés: Maksán Kelemen 284, Szilágyi 60, Nagyborosnyón Kelemen 593, Szilágyi 80 szavazatot kapott; ez becsületbeli kérdés, és ebben is megbukott a Néppárt.
A háromszéki magyar voksok 84 százalékát Kelemen Hunorra adták le, és csak a maradék 16-ot Szilágyi Zsoltra. Többévi teljesítményt nézve pedig még rosszabb a helyzet: 2007-ben, amikor megjelent az RMDSZ ellenzéke, az EP-választáson versenytársként fellépő Tőkés László még mintegy 32 ezer szavazatot kapott, a 2008-as helyhatósági választásokon az RMDSZ versenypártja 22 ezret, 2012-ben a helyhatóságin 19 400-at, a parlamentin 10 ezret – sorolta Tamás, aki szerint a számok is bizonyítják, hogy nem lehet folyamatosan széthúzásra alapozni, nem lehet a Székelyföldet duzzogva építeni. Erről eddig nem sikerült meggyőzni a magyar ellentábort, de e beszédes kudarcok sorozata után remélhetőleg belátják tévedésüket, és a józan eszükre hallgatnak. A kampány alatt tartózkodtak a visszavágástól, noha az EMNP folyamatosan szapulta az RMDSZ-t, „a válaszadás ideje azonban vasárnap este kilenckor eljött”, és a székelyföldi magyarok nagy többsége „a józan ésszel és bátorsággal fölvértezett” jelöltre szavazott. A kampány nem volt jóízű, méltatlan támadások érték az RMDSZ-t, amiért az ellenjelöltet terheli a legnagyobb felelősség, hiszen a főleg az utolsó héten folytatott mocskos kampány egyik következménye az, hogy a magyarok egy része távol maradt, más része pedig román jelöltekre voksolt – fejtegette Tamás Sándor, aki azt is kétségbe vonja, hogy a Szilágyi indulását támogató 31 ezer aláírás valós, hiszen a valóságban negyedannyian sem álltak mögötte. Az emberek érzik, hogy ki mond igazat, és be is bizonyosodott, hogy a parlamenti választáson hangoztatott 6:3-as elmélet is öncsalás volt, a nagy garral beharangozott Mikó Imre gazdaságfejlesztési tervből sem született bár egy megvalósítás, most pedig a kétséges támogatottság ássa alá a néppárti vezetők szavahihetőségét. Nem helyes az út, amelyen jártak – szögezte le a megyei RMDSZ-elnök, és hangsúlyozta: értékválasztás történt, az RMDSZ jelöltje komoly esélyt kapott arra, hogy Székelyföld ügyét képviselője, a következő időszakban erre kell összpontosítani. A székely emberek méltóságát infrastrukturális fejlesztésekkel, munkahelyteremtéssel, az egészségügyi rendszer korszerűsítésével, biztonságos társadalmi berendezkedés megteremtésével, a jövő előmozdításával lehet visszaadni, ez a következő feladat – mondta végül.
Antal Árpád főként a kampányról beszélt, amelyhez hasonlóan mocskos, negatív küzdelmet legutóbb a 2008-as helyhatósági választásokon látott – ez esetben viszont meglepte, hiszen bizonyos értelemben tét nélküli a magyar verseny a román elnökválasztáson. Szerinte semmi értelme nem volt az utolsó napok szórólapozásának, plakátfestésének, falfestésének – olyanforma cselekvés ez, amikor az egyik csapat 8:1-re vezet (és ez a jelenlegi RMDSZ–EMNP arány), a 89. percben azonban a vesztésre állók még megpróbálják eltörni a nyerő csapat kapitányának a lábát. Antal is úgy véli, hogy a magyar–magyar verseny inkább demobilizáló, mint mobilizáló hatással volt a magyar választókra, ennek ellenére fontosnak tartja végiggondolni, hogy milyen együttműködést lehet tető alá hozni az erdélyi magyar szervezetek között. Újra kell gondolni a viszonyt, elsősorban a Székely Nemzeti Tanáccsal, mert Izsák Balázs elnök az utóbbi napokban civilből pártpolitikussá lépett vissza – vagy előre, kinek-kinek tetszése szerint –, és ezzel az elmúlt években betöltött szerepét tovább már nem tudja hitelesen képviselőni. Ez nagy kár, mert „mi az elmúlt években a lövészárkok betemetésén dolgoztunk”, és ezt a lehetőséget kompromittálta az SZNT. Antal szerint a hitelét vesztett Néppárttal sem lesz könnyű egy ilyen lejárató kampány után egy asztalhoz ülni – kínos helyzet, hogy támogatóik háromnegyede nem szavazott Szilágyira, s még kínosabb, ha a támogatói aláírások nem valódiak –, de távlatilag nem zárkóznak el tőle.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 17.
Eltávozott egy ferences
In memoriam Páter Tarzíciusz
Páter Aba után sokáig egyetlen, magányos lakója volt az esztelneki ferences zárdának, Páter Tarzíciusz, azaz Nagy István személyében. A falusiak tevékeny, jó gyakorlati érzékkel megáldott, ugyanakkor sajátos világszemléletű emberként ismerték a ferences testvért, aki 1928. november 25-én Rákosterebesen született, és a gyulafehérvári érsekség közleménye szerint szeptember 4-én hunyt el. Életének utolsó napjait már nem Esztelneken, hanem a csíksomlyói ferences testvérek körében töltötte, ahová 2013-ban egy agyvérzés után került.
P. Tarzíciuszt életének 86. évében szólította magához a teremtő, miután 66 éven át szerzetesként, 57 évet pedig papként szolgált. Tevékenységét 1948-ban a Kisebb Testvérek Erdélyi Rendtartományában kezdte, de a ferenceseket vaskézzel üldöző kommunisták zaklatása miatt négy évig távol maradt a noviciátustól, és csak 1952-ben, Máriaradnán tette le fogadalmát. Pappá szentelésére Désen, 1957. november 24-én került sor. A Mária-templomáról híres aradi településen tíz éven át szolgált, majd onnan az egyik háromszéki határtelepülésre, Ojtozba került, ahol 1972-ig foglalkozott a katolikus hívek lelki nevelésével. A következő állomása már Marosvásárhely volt (1972–1977), utána Marosszentgyörgy következett (1977–1984), majd ismét Marosvásárhely (1984–1989). Esztelnekre a rendszerváltás idején került, és ott tevékenykedett a fennebb említett dátumig.
Kesernyés világszemlélete volt: találkozásaink idején mindig a sárga veszedelem megjelenésére hívta fel a figyelmet, ami úgy tűnik, hogy be is következett, még ha nem is a kínai hadsereg formájában: az egész világot elözönlötte a keletről érkező áru. Másik baljóslata a kaukázusi (fehér) embertípus eltűnésére vonatkozott, aminek szintén van valóságalapja, hiszen rohamosan csökken a népesség, kevés gyerek születik Európában.
A ferences testvért 2014. szeptember 7-én, vasárnap a csíksomlyói kegytemplom kriptájában helyezték örök nyugalomra, miután az egyházi hajlékban engesztelő szentmiseáldozatot tartottak.
Helyét múlt év november 16-tól Szilveszter testvér (Kakucs Béla) foglalta el, akinek feltett célja, hogy ismét felvirágoztassa a zárdát, ami 1951 augusztusában az összes ferences kényszerű lakóhelye volt, miután a rezsim szolgái a veszélyes eszméket terjesztő testvéreket Erdély-szerte összeszedték. Csak 1956-ban kezdték elengedni őket, akkor tizenhárman maradtak Esztelneken. A kolostor temetőjében 69 ferences alussza örök álmát.
Az esztelneki ferencesek
A ferencesek több mint 330 évvel ezelőtt jelentek meg Esztelneken. Az első formásabb kolostort a Szent György-kápolna mellett, fából építették fel. A földszintesen épült zárdáról ma is tanúskodik egy feliratos gerenda: „Ez a ház épült nagyontisztelendő Szebelébi Bertalan úr erdélyi püspöki helynök pártfogásával 1690 október 1-én.” Az építést az esztelneki születésű P. Nagy János, az iskolaalapító Nagy Mózes testvéröccse vezette. A kőből épült, emeletes zárda építése 1750-ben fejeződött be. Hamarosan kulturális központtá vált, gimnázium és bentlakás működött benne 50 éven keresztül, ahol a környékbeli gyermekek tanultak és elhelyezést nyertek. Mivel a fiatalság nagy számban jelentkezett, szükség volt segítségre, paptanárokra. Itt építették az első állandó színházat, ahol a tanulók iskoladrámákat adtak elő. A zárda a templommal együtt 1921. december 23-án leégett. Minden értéke, a könyvtárral és a sok kézirattal együtt a lángok martaléka lett. Az egykori négyzet alakú zárdának csak a keleti részét építették újra, a templomot, melynek falai még álltak, elhamarkodottan lebontották, majd a harmincas években a tornyot is. A régi zárdára egyedül az eredeti alakban fennmaradt kettős sekrestye emlékeztet, amely a zárda legrégebbi része volt. Ma ebédlőül és konyhául szolgál.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
In memoriam Páter Tarzíciusz
Páter Aba után sokáig egyetlen, magányos lakója volt az esztelneki ferences zárdának, Páter Tarzíciusz, azaz Nagy István személyében. A falusiak tevékeny, jó gyakorlati érzékkel megáldott, ugyanakkor sajátos világszemléletű emberként ismerték a ferences testvért, aki 1928. november 25-én Rákosterebesen született, és a gyulafehérvári érsekség közleménye szerint szeptember 4-én hunyt el. Életének utolsó napjait már nem Esztelneken, hanem a csíksomlyói ferences testvérek körében töltötte, ahová 2013-ban egy agyvérzés után került.
P. Tarzíciuszt életének 86. évében szólította magához a teremtő, miután 66 éven át szerzetesként, 57 évet pedig papként szolgált. Tevékenységét 1948-ban a Kisebb Testvérek Erdélyi Rendtartományában kezdte, de a ferenceseket vaskézzel üldöző kommunisták zaklatása miatt négy évig távol maradt a noviciátustól, és csak 1952-ben, Máriaradnán tette le fogadalmát. Pappá szentelésére Désen, 1957. november 24-én került sor. A Mária-templomáról híres aradi településen tíz éven át szolgált, majd onnan az egyik háromszéki határtelepülésre, Ojtozba került, ahol 1972-ig foglalkozott a katolikus hívek lelki nevelésével. A következő állomása már Marosvásárhely volt (1972–1977), utána Marosszentgyörgy következett (1977–1984), majd ismét Marosvásárhely (1984–1989). Esztelnekre a rendszerváltás idején került, és ott tevékenykedett a fennebb említett dátumig.
Kesernyés világszemlélete volt: találkozásaink idején mindig a sárga veszedelem megjelenésére hívta fel a figyelmet, ami úgy tűnik, hogy be is következett, még ha nem is a kínai hadsereg formájában: az egész világot elözönlötte a keletről érkező áru. Másik baljóslata a kaukázusi (fehér) embertípus eltűnésére vonatkozott, aminek szintén van valóságalapja, hiszen rohamosan csökken a népesség, kevés gyerek születik Európában.
A ferences testvért 2014. szeptember 7-én, vasárnap a csíksomlyói kegytemplom kriptájában helyezték örök nyugalomra, miután az egyházi hajlékban engesztelő szentmiseáldozatot tartottak.
Helyét múlt év november 16-tól Szilveszter testvér (Kakucs Béla) foglalta el, akinek feltett célja, hogy ismét felvirágoztassa a zárdát, ami 1951 augusztusában az összes ferences kényszerű lakóhelye volt, miután a rezsim szolgái a veszélyes eszméket terjesztő testvéreket Erdély-szerte összeszedték. Csak 1956-ban kezdték elengedni őket, akkor tizenhárman maradtak Esztelneken. A kolostor temetőjében 69 ferences alussza örök álmát.
Az esztelneki ferencesek
A ferencesek több mint 330 évvel ezelőtt jelentek meg Esztelneken. Az első formásabb kolostort a Szent György-kápolna mellett, fából építették fel. A földszintesen épült zárdáról ma is tanúskodik egy feliratos gerenda: „Ez a ház épült nagyontisztelendő Szebelébi Bertalan úr erdélyi püspöki helynök pártfogásával 1690 október 1-én.” Az építést az esztelneki születésű P. Nagy János, az iskolaalapító Nagy Mózes testvéröccse vezette. A kőből épült, emeletes zárda építése 1750-ben fejeződött be. Hamarosan kulturális központtá vált, gimnázium és bentlakás működött benne 50 éven keresztül, ahol a környékbeli gyermekek tanultak és elhelyezést nyertek. Mivel a fiatalság nagy számban jelentkezett, szükség volt segítségre, paptanárokra. Itt építették az első állandó színházat, ahol a tanulók iskoladrámákat adtak elő. A zárda a templommal együtt 1921. december 23-án leégett. Minden értéke, a könyvtárral és a sok kézirattal együtt a lángok martaléka lett. Az egykori négyzet alakú zárdának csak a keleti részét építették újra, a templomot, melynek falai még álltak, elhamarkodottan lebontották, majd a harmincas években a tornyot is. A régi zárdára egyedül az eredeti alakban fennmaradt kettős sekrestye emlékeztet, amely a zárda legrégebbi része volt. Ma ebédlőül és konyhául szolgál.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. november 18.
Film a székelyföldi betyárokról
Közel kétéves forgatás után a Médiatanács Magyar Média Mecénatúra programjának támogatásával a napokban elkészült a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila ötvenkét perces Székelyföldi betyárok című dokumentumfilmje az ozsdolai Pusztai Ferencről és Dézsi Dénesről, valamint a kászonfeltízi Máté Györgyről (Jegesről).
A filmes stáb többek között Ozsdolán, Bélafalván, Esztelneken, Dálnokon, Csernátonban és a Kászonokban forgatott, megszólaltatva mindazokat a kortársakat, akik ismerték a három betyárt. „Nem klasszikus értelemben vett dokumentumfilm készült, szubjektív megközelítésben viszonyultunk a témához, reméljük könnyen fogyasztható és érthető filmet sikerült összehozni” – mondta érdeklődésünkre Zsigmond Attila operatőr és rendező. A dokumentumfilmet a jövő év elején a Duna Televízió tűzi elsőként műsorra. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közel kétéves forgatás után a Médiatanács Magyar Média Mecénatúra programjának támogatásával a napokban elkészült a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila ötvenkét perces Székelyföldi betyárok című dokumentumfilmje az ozsdolai Pusztai Ferencről és Dézsi Dénesről, valamint a kászonfeltízi Máté Györgyről (Jegesről).
A filmes stáb többek között Ozsdolán, Bélafalván, Esztelneken, Dálnokon, Csernátonban és a Kászonokban forgatott, megszólaltatva mindazokat a kortársakat, akik ismerték a három betyárt. „Nem klasszikus értelemben vett dokumentumfilm készült, szubjektív megközelítésben viszonyultunk a témához, reméljük könnyen fogyasztható és érthető filmet sikerült összehozni” – mondta érdeklődésünkre Zsigmond Attila operatőr és rendező. A dokumentumfilmet a jövő év elején a Duna Televízió tűzi elsőként műsorra. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 15.
Szent Vendel Esztelneken
Mi gátolhatna meg abban, hogy alámerüljek? Valahová kirohanjak, kisettenkedjek, valahol leboruljak egy templomban, ahol egyedül lennék? Borban is alá lehet merülni, attól viszont megfárad a lélek is. Tegnap lejött egy elbeszélésem, ma reggel hívott a belügy. A hazai belügy salakja, a szigorú, a titkos. Nem az első, nem a tizedik eset.
Valahová kimenni. Kommandóra, föl a havasra. Vagy Gyimesekbe. Tél van. Volt ott egy tanítónő. Voltunk. Nem hagytam el. Elhagyni csak azt lehet, akinek ígérsz magadból sokat. Ő a tavaszon férjezett. Csak az nyugszik meg a vállalt sorsban, kinek volt mit odahagynia. A páterek. A Ferencek… És ott volt az az aranyos Vendel, később szent lett. Királyfi volt még 614-ben, szelíd, kedves, fiatal férfi. Nyugalomra vágyott, nem hatalomra. A legenda fölkapta szeretettel, ő lett a pásztorok védőszentje. „Ahol egy pásztor a botját beleszúrja a földbe, ott van a világ közepe.” Talán ő is szerette volna nálunk, Esztelneken.
Ez az! Igen, ez. Esztelnek. Ott élnek még most is eme hetvenes évek végén a remeték. Voltam náluk többször, mindig gyermeknek éreztem magam közöttük. Csend, nyugalom, béke, ima ízesíti az egyszerű eledelt.
– Most hová rohansz így, sebtiben csomagolva? – kérdezi ideiglenes párom. Elmondom. Megérti. Pénzt is kínál, nem kell.
– Tarisznyálhatok eledelt?
– Azt kérek szépen. Nem maradok sokat. Mindkét halántékom kívánja a kolostort.
– Vers? Valami?
– Nem. A titkosak, ma reggel is. Borulóba hoztak. Talán ezt is akarják időnként. A nyugalom ravatala.
– Ilyenkor megcsókolhatlak?
Kedves szent Vendel, vajon otthon vagytok? Vajon így, megriadtan föl tudnék gyalogolni Lassúágba, a havasra, erdőlakó gyimesi csángók közé? A busz egy óra múlva indul a székely Szentföldre, Kézdivásárhelyen túlra. Esztelnek vár.
A páter helyett egy földműves, munka-reverendás szerzetes fogad a tárt kapuban. Fával rakott szekeret terelnek be az udvarba. Meghajlik. Mindig meghajolnak picit. Ezért válok gyerekké jelenlétükben.
– Menjünk, kedves vendég, az atya várja.
– Honnan tudhatja, hogy jövök? – kérdezem döbbenten a szentséges, hideg épület árkádja alatt.
– Mert mindig várjuk önt is – mosolyog meglepett arcomra.
Meghallhatta? Megérezte? Mindig vár, tehát mindig figyeli a lépcsőház csendjét? Lefelé libeg néhány lépcsőfokot, karon fog mosolyogva, viszen föl egyenesen a melegbe. Soha nem kérdezik ők, hogy miért is jöttem. Valóságos anyásan ültetget a kis fotelbe, úgy na. Érezze magát jól. Mi újság odabenn?
– Advent van, atya. Várakozunk. A gyerekek várják az angyal jövetelét…
– Erő kell a várakozáshoz. Mert a hit erő. És várakozni csak azok tudnak hitükben, akik erősek.
Fölállt. És éreztem, a tenyerében is föl tudna venni ezzel a mosollyal. Kis házi oltárhoz megyen a szoba másik felébe, letérdel egy villanásnyit, én már mellette vagyok. Karon viszen mosolyogva az asztalig, két pohár borral lép az asztalhoz. halántékom már nem zúg. Mintha otthon lennék valahol, valahol. Van-e otthonom?
Együtt ebédelünk nyolcan. Ebéd után sokáig beszélgetünk. Mindig ilyen figyelmesek egymással, mindig. Mindenhol. Az Alpokban, ahol Vendel legelteti juhait. Tél van, de itt meleg, és későn veszem észre, hogy hirtelen ránk sötétedik.
– Ugyan hová sietne?! Magának szüksége van most csöpp nyugalomra. (Istenem, honnan tudja?) Aludjék itt, megkérjük. Reggel több busz is viheti majd. – Az atyának egyszerűen nem bírok ellent mondani.
Vacsora után ágyat, könyveket kapok egy kis szobában. Fiatalabb páter befűtött. Imáztam vele együtt. Akkor egy könyvet magához vett az ágyam fölül. Kérdeztem, megnézhetem, mit olvas? A töredezett fekete fedőlapok között kézzel másolt néhány sor, az imák között. Elolvashatom? Bólint, mosolyog. Mozdulatlan. „Hiszen ha meg lehetne menteni Erdélyt, Magyarországot! De nem lehet csak határokat menteni ott, ahol nincs egységes nemzet, felelős nemzeti lelkiismeret, nemzeti közvélemény. Ezen múlik minden. Nem lenne már nehéz meghalni *valamiért*, ami cél és jog, értelem és erkölcs. De senki nem látja ezt a célt. Csak sötétséget látok, gyávaságot, önzést, kegyetlen csalást.” Zárójelben: Márai Sándor, 1944. december.
Ránéztem a páterre. Láttam, mindkettőnk szemében nagyra nőtt a könny mögött az advent. Reggel ő kísért el a buszmegállóig. Remegve nézett az arcomra. Szerettük egymást.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Mi gátolhatna meg abban, hogy alámerüljek? Valahová kirohanjak, kisettenkedjek, valahol leboruljak egy templomban, ahol egyedül lennék? Borban is alá lehet merülni, attól viszont megfárad a lélek is. Tegnap lejött egy elbeszélésem, ma reggel hívott a belügy. A hazai belügy salakja, a szigorú, a titkos. Nem az első, nem a tizedik eset.
Valahová kimenni. Kommandóra, föl a havasra. Vagy Gyimesekbe. Tél van. Volt ott egy tanítónő. Voltunk. Nem hagytam el. Elhagyni csak azt lehet, akinek ígérsz magadból sokat. Ő a tavaszon férjezett. Csak az nyugszik meg a vállalt sorsban, kinek volt mit odahagynia. A páterek. A Ferencek… És ott volt az az aranyos Vendel, később szent lett. Királyfi volt még 614-ben, szelíd, kedves, fiatal férfi. Nyugalomra vágyott, nem hatalomra. A legenda fölkapta szeretettel, ő lett a pásztorok védőszentje. „Ahol egy pásztor a botját beleszúrja a földbe, ott van a világ közepe.” Talán ő is szerette volna nálunk, Esztelneken.
Ez az! Igen, ez. Esztelnek. Ott élnek még most is eme hetvenes évek végén a remeték. Voltam náluk többször, mindig gyermeknek éreztem magam közöttük. Csend, nyugalom, béke, ima ízesíti az egyszerű eledelt.
– Most hová rohansz így, sebtiben csomagolva? – kérdezi ideiglenes párom. Elmondom. Megérti. Pénzt is kínál, nem kell.
– Tarisznyálhatok eledelt?
– Azt kérek szépen. Nem maradok sokat. Mindkét halántékom kívánja a kolostort.
– Vers? Valami?
– Nem. A titkosak, ma reggel is. Borulóba hoztak. Talán ezt is akarják időnként. A nyugalom ravatala.
– Ilyenkor megcsókolhatlak?
Kedves szent Vendel, vajon otthon vagytok? Vajon így, megriadtan föl tudnék gyalogolni Lassúágba, a havasra, erdőlakó gyimesi csángók közé? A busz egy óra múlva indul a székely Szentföldre, Kézdivásárhelyen túlra. Esztelnek vár.
A páter helyett egy földműves, munka-reverendás szerzetes fogad a tárt kapuban. Fával rakott szekeret terelnek be az udvarba. Meghajlik. Mindig meghajolnak picit. Ezért válok gyerekké jelenlétükben.
– Menjünk, kedves vendég, az atya várja.
– Honnan tudhatja, hogy jövök? – kérdezem döbbenten a szentséges, hideg épület árkádja alatt.
– Mert mindig várjuk önt is – mosolyog meglepett arcomra.
Meghallhatta? Megérezte? Mindig vár, tehát mindig figyeli a lépcsőház csendjét? Lefelé libeg néhány lépcsőfokot, karon fog mosolyogva, viszen föl egyenesen a melegbe. Soha nem kérdezik ők, hogy miért is jöttem. Valóságos anyásan ültetget a kis fotelbe, úgy na. Érezze magát jól. Mi újság odabenn?
– Advent van, atya. Várakozunk. A gyerekek várják az angyal jövetelét…
– Erő kell a várakozáshoz. Mert a hit erő. És várakozni csak azok tudnak hitükben, akik erősek.
Fölállt. És éreztem, a tenyerében is föl tudna venni ezzel a mosollyal. Kis házi oltárhoz megyen a szoba másik felébe, letérdel egy villanásnyit, én már mellette vagyok. Karon viszen mosolyogva az asztalig, két pohár borral lép az asztalhoz. halántékom már nem zúg. Mintha otthon lennék valahol, valahol. Van-e otthonom?
Együtt ebédelünk nyolcan. Ebéd után sokáig beszélgetünk. Mindig ilyen figyelmesek egymással, mindig. Mindenhol. Az Alpokban, ahol Vendel legelteti juhait. Tél van, de itt meleg, és későn veszem észre, hogy hirtelen ránk sötétedik.
– Ugyan hová sietne?! Magának szüksége van most csöpp nyugalomra. (Istenem, honnan tudja?) Aludjék itt, megkérjük. Reggel több busz is viheti majd. – Az atyának egyszerűen nem bírok ellent mondani.
Vacsora után ágyat, könyveket kapok egy kis szobában. Fiatalabb páter befűtött. Imáztam vele együtt. Akkor egy könyvet magához vett az ágyam fölül. Kérdeztem, megnézhetem, mit olvas? A töredezett fekete fedőlapok között kézzel másolt néhány sor, az imák között. Elolvashatom? Bólint, mosolyog. Mozdulatlan. „Hiszen ha meg lehetne menteni Erdélyt, Magyarországot! De nem lehet csak határokat menteni ott, ahol nincs egységes nemzet, felelős nemzeti lelkiismeret, nemzeti közvélemény. Ezen múlik minden. Nem lenne már nehéz meghalni *valamiért*, ami cél és jog, értelem és erkölcs. De senki nem látja ezt a célt. Csak sötétséget látok, gyávaságot, önzést, kegyetlen csalást.” Zárójelben: Márai Sándor, 1944. december.
Ránéztem a páterre. Láttam, mindkettőnk szemében nagyra nőtt a könny mögött az advent. Reggel ő kísért el a buszmegállóig. Remegve nézett az arcomra. Szerettük egymást.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)