Bihar megyében az RMDSZ jelöltjei parlamenti mandátumot nyertek. Cseke Attila szenátor lett, a leadott voksok 59,41 százalékát szerezte meg. Derzsi Ákos képviselőjelölt Észak-Biharban 54,34 százalékot ért el, míg Lakatos Péter képviselőjelölt a megye északnyugati részén, az Érmelléken 59,46 százalékot. A szavazatok visszaosztását követően még további mandátumokra számíthat a Bihar megyei RMDSZ, ugyanis Szíjjártó Zoltán Nagyszalontán, Pető Csilla a nagyváradi 8-as számú, illetve Csuzi István a 9-es választókerületben az első helyen végzett, esetükben még nem dőlt el a verseny. Kevésen múlott Varga Attila Szatmár megyei képviselőjelölt mandátuma, 49,98 százalékot ért el választókerületében, mindössze öt szavazat hiányzott a bejutáshoz. Varga fellebbezni készül, újra megvizsgáltatja az érvénytelenített szavazatokat. Erdei. D. István képviselőtársával és Günthner Tibor szenátorral biztos bejutók. Rajtuk kívül Kónya László szenátorjelölt és Túrós Loránd képviselőjelölt várhatja jó eséllyel a szavazatok visszaosztását, mindketten a legtöbb voksot gyűjthették be választókerületükben. Szilágy megyében az RMDSZ megszerezte a képviselőházi és a szenátusi jelöltekre leadott szavazatok többségét. A megyében egyedül Seres Dénes nyert egyből mandátumot. /Fikó László, Sike Lajos: Partiumi sikerek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

Féligazságok, spekulációk, riogatások
Aki nem talál magának jobb elfoglaltságot, minthogy Románia területi-adminisztratív átszervezésének felmerült ötleteit csócsálgassa a politikusok által gerjesztett ál- és műviták nyomán, az nyilván naprakészen követi az ebben a témában előforduló történéseket. Tehát tudja, hogy az ügy nem került le a napirendről, már csak azért sem, mert az államfő utasítására Emil Boc miniszterelnök a múlt hónap közepén arra kérte kormánya tagjait, hogy augusztus folyamán mutassanak be megoldásokat a hatáskörök és a vagyon átadására nézve – hiszen úgymond az önkormányzatokat kell megerősíteni –, elsején pedig kijelentette, hogy a decentralizációval egyszerre kívánja kezelni a közigazgatási átszervezést is. Tegnapelőtt már bejelentették azt is: augusztus 8-án ül össze az a koalíciós bizottság, amely „kis lépésekkel” elemzi a területi-közigazgatási átszervezést, s a következtetéseket közlik majd az állampolgárokkal. Tehát továbbra is folyik a vita különböző szinteken a decentralizációról szóló tervezetről, amely jogszabállyá válva érinteni fogja a jelenlegi megyerendszert is, de hogy miként és merre és hogyan, ez a jövő zenéje.
Ha csak az ügy politikai hátterét nézzük, egyértelmű, hogy a hatalmi koalíciót alkotó erők abban érdekeltek, hogy a területi átszervezés lehetőleg előnyös helyzetbe hozza vidéki szervezeteiket az elkövetkező voksolásokon, akár a helyhatósági, akár a parlamenti választásokról van szó. S mivel az előbbire hamarosan sor kerül, az idő sürgeti a térképátrajzolókat. A gond az, hogy a Demokrata–Liberális Párt és az RMDSZ érdekei ebben az ügyben ütköznek, sőt, a nagyobbik kormánypárton belül is vannak komoly nézetkülönbségek, főként a helyi kiskirályok, a megyei bárók miatt. Traian Băsescu államfő aggodalmát fejezte ki a decentralizálás késése miatt, de pártbeli csicskásai nyíltabban fogalmaztak: „Mi, a Demokrata–Liberális Párt azt mondtuk már az elején, törvény révén hajtsuk végre a területi-közigazgatási átszervezést, hogy a 2012-es helyhatósági választásokat már az új jogszabály alapján szervezzük meg.”
Tehát szó sincs róla, hogy a hatalom letett volna Románia közigazgatási átszervezéséről, legföljebb odázódott egy csöppet a folyamat, amit persze az RMDSZ saját győzelmeként próbál kampányszerűen hasznosítani. Tegnapelőtt már arról cikkezett a tulipános nagyváradi sajtó, hogy „elhárult a területi átszervezés veszélye”, igaz, egy vékonyka kérdőjellel tompítva a csúsztatás élét. A cikkíró emlékeztetett, hogy ezelőtt kilencven évvel is napirenden volt a kérdés – nyilván, hiszen akkor jött létre az új Nagy-Románia, akkor kezdődött az új, területileg nagyot bővült állam megszervezése –, s már akkor felmerült a történelmi Biharország megcsonkítása úgy, hogy annak egyes részeit más szomszédos megyékhez csapták volna. A korabeli váradi magyar sajtó az Érmellék teljes egészének Biharhoz való tartozása mellett érvelt, mivel azt részben Szilágy megyének szánták. A tervezet szerencsére nem valósult meg – állítja a Bihari Napló cikkírója –, holott akkor már a történelmi Bihar vármegye nem is létezett. Ugyanis 1849 és 1860 között Debrecen, ill. Nagyvárad székhellyel Észak- és Dél-Biharra osztották, ezt Hajdú vármegye 1876-os alapítása módosította, majd a tíz és félezer négyzetkilométeres Bihart, Magyarország harmadik legnagyobb vármegyéjét a trianoni békeszerződés 3/4 részben Romániának adta, míg nyugati 1/4 része ma is Magyarország része. De ennek a háromnegyed romániai résznek is folyton változott a területe és státusa is, a két világháború közötti Körös (Crişana) tartomány ezt írta felül, olyan területekkel bővítve a történelmi Bihart északon, északnyugaton és délen, amelyek soha nem tartoztak hozzá, 1940-44 között részben visszaállt a trianoni állapot, de csak részben, mert a második bécsi döntés a Romániában maradt Dél-Erdélyben hagyta a megye déli fertályát. A háború utáni kommunista rendszer 1950-ben vezette be a 28 tartományból álló felosztást – visszaállítva Körös tartományt –, amit aztán folyton adjusztált: 1952-ben, 1956-ban, 1960-ban; végül 1968-ban létrehozta a jelenlegi megyerendszert (de még ezen is módosítottak 1981-ben, amikor két új megyét alakítottak ki a román alföldön). A történelmi Bihar egyes részei ma sincsenek a megyehatáron belül, például az Érmellék egyik sávja Szatmár, míg az egykori Béli járás Arad megyéhez tartozik.
Mihez képest jobb tehát a mai romániai Bihar megye alakja, rajza, miért kellene ragaszkodni az 1968-as ceauşescui örökséghez? A területi átszervezés veszélyével riogatni csak akkor ildomos, ha a riogató felsorakoztatja az intézkedés várható, előrejelezhető negatívumait is. Mert nem minden rossz, ami új, ami más.
D. L. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Demográfiai folyamatok a Kárpát-medencében
Nagyvárad – Kedd délután az Ady Endre Középiskola egyik termében elkezdődött az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia kisebbségkutató moduljának második féléve. Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője tartott előadást.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg az első félévben a kisebbségi kérdés erdélyi vonatkozásaira fókuszáltak, addig az elkövetkezendő hetekben szélesebb, vagyis Kárpát-medencei kitekintésben vizsgálják a demográfiai folyamatokat.
A meghívott előadó, Kiss Tamás kisebbségkutató bevezetőjében elmondta: a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére ő is részt vesz egy összehasonlító kutatásban, mely a népesedés aspektusait vizsgálja azokon a Kárpát-medencei területeken (Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja), melyek egykoron Magyarországhoz tartoztak. Burgerlandot, a Muravidéket és Dél-Baranyát azért nem vették számításba, mert például Szlovénia magyar lakosainak száma akkora, mint Csíkszentdomokos népessége. Történelmi visszatekintésben elmondható: 1910-ben, vagyis abban az évben, amikor az utolsó népszámlálás volt az Osztrák-Magyar Monarchiában, azokon a területen, melyek Trianon után más országokhoz csatoltak, körülbelül 3,3 millió magyar élt: 1,6 millió Erdélyben, több mint 1 millió Felvidéken és Kárpátalján, és 425 ezer a Vajdaságban. A részarányuk nagyjából mindenütt ugyanannyi, vagyis 30 százaléknyi volt az össznépesség körében. A két világháború között Csehszlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben a magyarok száma (az arányuk 30 százalékról 16 százalékra esett vissza), a Vajdaságban és Erdélyben sokkal kisebb volt a fogyás. Előbbinek kiváltó okai a migrációs folyamatok, a kettős identitású népesség, a nyelvi asszimiláció és a nemzetiségváltás voltak. A második világégés utáni időszak demográfiailag jobban megviselte Kárpátalját és a Vajdaságot. Mint ismeretes, Magyarország és Csehszlovákia lakosságcserét hajtott végre, Kárpátalján pedig igen bonyolult volt a helyzet: a magyarokat kollektív bűnösnek mondták ki, ezért sokukat elhurcoltak Szibériába, mások pedig nem vállalták az identitásukat. Erdélyben viszonylag kedvezően alakult a helyzet, a Vajdaságban a bácskai hideg napok során ugyan sok magyar legyilkoltak, mégis a ’40-es évek végén nőtt a magyarság részaránya a ’30-as évekhez viszonyítva. 
Magyar korstruktúra 
Az összkép a ’60-as évek elején változott, amikor Kárpátalján és a Felvidéken a magyar demográfiai mutatók az abszolút számok szintjén kedvezőbben alakultak, mint Erdélyben vagy a Vajdaságban. Míg Jugoszláviában a ’80-as években vált erőteljessé az apadás, a többi három elcsatolt területen a ’60-as és a ’70-es években nőtt a magyar lakosság száma. Erdélyben 1987-1991 között körülbelül 100 ezres nagyságú elvándorlási és menekülthullámról beszélhetünk. 1992-2002 között részben etnikai migráció következett be, melyben a magyarság felülreprezentált volt, 2002 óta azonban inkább a románok vállalnak tömegesen munkát külföldön. A Vajdaságban már a ’70-es években engedélyezték a külföldi munkavállalást, a ’90-es években pedig a szerb menekültek fellazították a tömbmagyarság széleit. Kárpátalján 1990 után bevezették a kishatárforgalmat és az időszakos munkavállalást, melynek legvonzóbb célállomása Magyarország lett. Szlovákiából tanulni mentek Csehországba és Magyarországra, és kisebb mértékű munkaerő-migráció zajlott Ausztria, Németország és Anglia irányába.
Ami napjaink korstruktúráját illeti: a legkedvezőbb a helyzet Szlovákiában és Ukrajnában, a legkedvezőtlenebb pedig a Vajdaságban, ahol előrehaladott az elöregedés. Míg a ’60-as és a ’70-es években a Felvidék és Erdély fej-fej mellett haladt az 1000 főre jutó elhalálozások tekintetében, a ’90-es évektől kezdve tetemes különbség mutatkozik Erdély rovására.
Asszimiláció
Erdélyben 40 százalékos a magyarok dominanciája, ami azt jelenti, hogy Székelyföldön és Észak-Biharban a részarányuk meghaladja a 80 százalékot a különböző településeken. 15 százalékuk többségben (a Partiumban), 35,9 százalékuk kisebbségben (10-50% között vannak jelen egy adott településen), 7,4 százalékuk szórványban él, 1,1 százalékuk pedig ún. szórványban élő egyén, vagyis az adott településen a magyarok száma nem haladja meg a százat. Szlovákiában ugyan a magyarok háromnegyede többségben él, de nem olyan erőteljes a jelenlétük, mint a Székelyföldön, Kassán és Pozsonyban pedig összesen 40 ezer magyar él, vagyis részarányuk nem éri el az 5 százalékot. Kárpátalján a legtöbb magyar domináns területen él, a Vajdaságban viszont kisebbségben vagy szórványban vannak egy-egy településen.
Ugyanakkor Erdélyben a legkevesebb a vegyes házasságok száma, akár nemzetközi összehasonlításban is, Szlovákiában viszont a legelterjedtebb (valószínűleg azért, mert kisebbek a társadalmi különbségek, a „magyarok és a szlovákok évszázadokon keresztül ugyanazon katolikus templomba jártak”).
Kedvező feltételek
Kiss Tamás arról is beszélt, hogy a két utóbbi népszámlálás, vagyis 1991 és 2002 között mindenhol csökkent a magyarság részaránya, mely 16,3 százalékról 14,9 százalékra esett vissza (Erdélyben 20,8 százalékról 19,6 százalékra esett). Az idei népszámláláskor arra számítanak, hogy Szlovákiában 480 ezer, Kárpátalján 147 ezer, a Vajdaságban pedig 240-250 ezer magyart regisztrálnak. Erdélyben adottak a demográfiai feltételek a kedvező népszámlálási adatokhoz, ehhez azonban szükséges, hogy a kampány üzenetei átmenjenek, illetve sok függ attól is, hogy a magyarul beszélő romák minek vallják magukat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro