Érmihályfalván május 25-én kezdődnek a Nyíló Akác Napok. A négynapos fesztivál két alapmotívuma a millennium és a helyi jelleg. A millennium jegyében szervezik a História 2000 vetélkedőt. Népi tánc, népdal, balladamondás a hagyományőrzés jegyében kap helyet, a legfontosabb természetesen az Érmellék, magyarázta Nyakó József főszervező. A környező falvak - Szalacs, Bogyoszló, Tarcsa, Körtvélyes, Keserű - is bekapcsolódnak a programokba. Lesz régiók találkozója, aláírják a Ligetalja-Érmellék együttműködési szerződést. A megnyitón 270 gyermek és fiatal vonul majd fel. /Sajtótájékoztató a Nyíló Akácról. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 23./

Az RMDSZ színeiben Bihar megyében 23 városi és községi polgármester-jelölt méretett meg jún. 4-én. Tizenegyen már az első fordulóban nyertek. A június 18-i második fordulóban újabb tíz községben érdekelt az RMDSZ. Az RMDSZ megválasztott polgármesterei: Nagyszalonta: Tódor Albert , Bors: Bátori Géza, Szalárd: Berényi András, Bihar: Nagy Gizella, Kiskereki: Dienes István, Érsemjén: Balazsi József, Érbogyoszló: Vékony Mihály, Hegyközcsatár: Papp György, Érszőlős: Szabó Lajos, Vedresábrány: Barcui Barna, Értarcsa: Lukács Sándor. Az RMDSZ jelöltjei a június 18-i második fordulóban a következő községekben érdekeltek: Székelyhíd, Érmihályfalva, Bihardiószeg, Szalacs, Berettyócsohaj, Kőröstárkány, Várasfenes, Bályok, Érkörtvélyes, Illye (Erdőgyarak, Mezőbaj). /Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 6./

Kilenc érmelléki RMDSZ-szervezet elnöke írta alá azt a szándéknyilatkozatot, amelyben a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elé terjesztették, hogy megalakítanák az Érmelléki Területi RMDSZ Szervezetet. Az önállósulni kívánók ápr. 4-én Margittán ismertették elképzeléseiket. Úgy vélik, a Bihar megyei RMDSZ szervezet nem foglalkozott kellőképpen az Érmellék gondjaival, noha itt él tömbben a bihari magyarság. Kovács Zoltán és a megjelent kezdeményezők hangsúlyozták, az új szervezet nem valami ellen irányul, hanem a térség tömbmagyarságának érdekvédelmét kívánja szolgálni. A szándéknyilatkozatot elfogadta a székelyhídi, az érolaszi, a hegyközszentmiklósi, a csokalyi, a kágyai, az érmihályfalvi, az értarcsai, a margittai és széplaki helyi RMDSZ választmánya. Az új szervezet nem az RMDSZ ellen alakul, az országos szövetség keretében kíván működni, egyenrangú félként tárgyalni a megyével. /Simon Judit: Az SZKT térfelén a labda. Bejelentették elszakadási szándékukat az érmellékiek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./

"Márc. 15-én Székelyhídon immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Szabadságharc zászlaja alatt elnevezésű történelmi verseny. A vetélkedő a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum, annak szülőbizottsága és a Székelyhídi Ifjúsági Szövetség szervezésében zajlott. A versenyen Értarcsa, Érmihályfalva, Hegyközszentmiklós, Székelyhíd, Margitta és Monospetri háromfős csapatai mérték össze tudásukat a magyarság történelméből. /Cservid Levente: Történelmi vetélkedő. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 18./"

Bihar megye több mint 50 magyar tannyelvű, vagy magyar tagozattal is rendelkező iskolájába küldték el azt a kérdőívet, amelyben a tanintézetek vezetőinek pályázati szokásait és lehetőségeit vizsgálták, s amelynek eredményeképp lehangoló adatok láttak napvilágot. A felmérés szerint 45 válaszadóból 5-en vettek részt pályázatíró tréningen, 19-en írtak már pályázatot, de a megkérdezettek 44 százaléka, 20 tanintézet eddig még semmilyen projektben sem jeleskedett. A meglévő adatbázis szerint egyetlen magyar tanintézet, a tarcsai általános iskola vesz részt az Európai Unió Comenius programjában, a többiek többnyire az Illyés Közalapítványhoz és időnként az Apáczai Alapítványhoz fordulnak segítségért. Ezen a helyzeten szeretnének változtatni, a borsi iskola Bihar megyei magyar iskolaigazgatók vagy az általuk kinevezett személyek pályázatíró tréningjének megszervezésére vállalkozna. Rengeteg hazai és külföldi, főként európai pénzkeret lehívható pályázatok segítségével, ezért nagyon fontos megtanítani erre az iskolavezetőket: A borsi Tamási Áron Általános Iskola 1995 óta pályázik sikerrel. Ez Bihar megye egyik legjobban felszerelt iskolája. /(Balla Tünde): Tanítsuk pályázni az iskolaigazgatókat! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), február 20./

A magyarságot próbáló december 5-i népszavazás után szaporodnak a feszültségek Bihar megyében is. A Duna Televízió egyik stábjától a forgatás lehetőségét tagadták meg a napokban Tarcsa községben. Az egyik köztiszteletben álló helybeli közölte, még Magyarország területére sem teszi többé a lábát, miután gyalázatos módon megtagadta magyar a magyart. Nagyszalontán a testvértelepülés, a magyarországi Túrkeve rendszeresen adveni koncertet adó zeneiskolásainak fellépését mondták le. /(Balla Tünde): Népszavazás utáni feszültségek Biharban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./

Bihar megye több mint 50 települése részesül abban a 12 millió összértékű támogatásban, amelyet infrastrukturális beruházások befejezésére utalt ki december 8-i ülésén a tartalékalapból a román kormány. Ez csupán egyike a több erdélyi magyar megyét is közvetlenül érintő kormányhatározatnak. Borbély László közmunkaügyi miniszter közölte, a kormánytámogatásban részesült 24 megye közül 8 kifejezetten magyarlakta. A Bihar megyei kedvezményezett települések között van Szalonta, illetve Biharfélegyháza, Értarcsa, Hegyközcsatár és Tóti község. Ezek a magyarlakta helységek – a helyi és megyei RMDSZ szervezetek kezdeményezésére – összesen 2 millióhoz jutottak. A pénzt vízvezeték- és úthálózat-javításokra fordítják. Hargita megye összesen 4,5 millió értékű támogatást kapott. Az összeg Csíkszereda, Csíkcsicsó, Gyergyótölgyes, Gyergyóremete, Balánbánya, Felsőboldogfalva, valamint a megyei tanács között oszlik meg, szintén infrastrukturális beruházások befejezésére, út- és hídjavításra költik. Kovászna a megyei és községi utak, pallók és hidak, felüljárók javítására, illetve a csatornahálózat felújítására fordítja majd a kiutalt másfél milliót. Hasonló a rendeltetése a Szatmár megyének kiutalt 2 millió lej támogatásnak is, Brassó megye 2 milliót költhet a Brassó és Kovászna megyét összekötő megyei út – javítására. Hargita megye újabb 3 milliót, Maros megye székhelye és a közigazgatásilag Marosvásárhelyhez tartozó Marosszentgyörgy pedig másfél milliót kapott a lakossági fűtéspótlék biztosítására. /Gujdár Gabriella: Jelentős összegű kormánypénz ütötte a „magyar megyék” markát. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

Világháborús emlékművet avattak Értarcsán
Bihar megye – Tizenöt éves folyamat végére került pont Értarcsán azzal, hogy vasárnap kora délután felavatták az első és második vilgáháborúban elesett helyi áldozatok emlékművét a település központjában.
Mintegy másfél évtizede fogalmazódott meg az ötlet Értarcsán, hogy emlékművet állítsanak a két világégés helyi áldozatainak. A gondolatot tett követte, ám többször is akadályokba ütköztek. A folyamat az utóbbi hónapokban gyorsult fel újra, amikor az ügyintézést a Nostra Fortuna Tarcea – Értarcsa Egyesület vette át. Megkapták az emlékmű avatásához szükséges engedélyeket, rendbetették a körülötte lévő parkot, és a napokban már az iskolások is készülhettek az ünnepi műsorral.
Diákok műsora
Vasárnap délben napsütéses időben gyülekeztek a templomozások után nem csak a helyiek, de a környező településekről érkezett vendégek, érdeklődők is. Az ünnepség az iskoladiákjainak műsorával kezdődött, melyet románul és magyarul előadott versek, énekek alkottak. A bevezetőben elhangzott, hogy a háborúban részt vett katonák nem csak testi, de lelki szenvedéseket is ki kellett álljanak, áldozatul a ma élőkért. A magyarul elhagzott részben egyebek mellett voltak a „boldog békeidőket” idéző gyermejátékok, felhangzott Radnóti Miklós Hetedik Eclogája és a Nem tudhatom című verse, a Ha felmegyek a doberdói nagy hegyre című katonadal, de részlet is Czine Mihálynak az erdélyi nemzetek békés együttéléséről szóló értekezéséből.
 Adósságot róttak le
Összesen harmincegy nevet véstek fel az emlékmű márványlapjára: ennyi a helyi áldozatok száma. A szónoklatok sorát Bordás Károly nyitotta. A község polgármestere köszönetet mondott mindenkinek, aki bármikor és bármivel is hozzájárult a kegyhely létrehozásához, ahol immár illően lehet emlékezni a távolban elesettekre, majd azt kívánta az utódoknak, hogy az emlékműre ne kerüljön soha újabb tábla. Az emlékmű leleplezése nem csak a 15 éves folyamat lezárása, de adósság leróvása is azok előtt, akik hadiözvegyként, vagy fiúkat elvesztett anyákként siratták az odamaradtakat, fogalmazott Gavrucza Tibor székelyhídi lelkész.
Nevek, virágok
A Megyei Tanács kulturális szakbizottságának elnöke hozzátette: a pár lépésre elsuhanó autók utasai ezután hírét vihetik, hogy Tarcsán méltóan emlékeznek az ősökre. (Elsuhanó autókban pedig nem volt hiány az ünnepség ideje alatt sem, a sofőrök között volt, aki ügyet sem vetve az egész sokadalomra tovarobogott, míg mások lassítva próbáltak kisebb zajt csapni az esemény láttán.) Az emlékművet Bordás Károly, illetve Kiss Sándor Elek, az RMDSZ megyei ügyvezető alelnöke leplezte le, majd egy fiatalember sorra olvasta a felírt neveket, miközben társai egy–egy szál szegfűt tettek a talapzatra, közben szóltak a templomok harangjai. Egy–egy név hallatán a családtagok is az emlékműhöz járultak virágaikkal, koszorúikkal.
Lelkészek áldása
Ekkor történt egy kis incidens: egy hölgy felrótta a szervezőknek, hogy az ő rokona nem Juhász György, hanem Juhász Gheorghe. „Hagyják meg az identitásunkat Romániában”, mondta feldúltan – magyarul. (Mint megtudtuk, a névsort az eredeti anyakönyv szerint állították össze, és engedélyeztették – a szerz.megj.) Az eseményhez méltatlan kis közjátékot sokan észre sem vették, az ünnepség továbbra is rendben zajlott, előbb Blaga Stănica ortodox, majd Kulcsár Árpád református lelkész adta áldását az emlékműre. Végezetül az intézmények, szervezetek koszorúi is a talapzatra kerültek, az avatási ünnepség a román és a magyar himnusz éneklésével zárult.
erdon.ro

Határtalan örökségvédelem – XVII. Népi Építészeti Tanácskozás – Békés, 2010. szeptember 30. – október 2.
A népi építészet hagyományainak védelme a kulturális örökségvédelem egyik fontos része. Egyben a civil szervezetek – amelyek egyfajta küldetéstudattal tekintenek a népi építészet által hordozott értékekre, azok fenntartására, átörökítésére, védelmére – egyik alapvető feladata. Népi örökségünk megóvása nem hárul egy-egy országra: e fontos tevékenység határokon ível át, ezért mindenképpen fontos, hogy azt nemzetközi szinten is összehangolják. Ezt tűzte ki célul a békési tanácskozás.
Az immár hagyományos tanácskozást a Békés Városi Kulturális Központban szervezték meg szeptember 30. és október 2. között, az Icomos Magyar Nemzeti Bizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt. Társszervező volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság.
A tanácskozás köszöntőkkel kezdődött. Elsőnek Izsó Gábor, Békés város polgármestere, majd – többek között – a társszervezetek részéről Dukrét Géza, a PBMET elnöke is köszöntötte a konferenciát, aki egyben ismertette az egyesület tevékenységét is. Egész nap a műemlékvédelemmel, a népi építészet védelmével kapcsolatos előadások hangzottak el. Az első nap programja Sófalvi István nagyváradi fotóművész Érmelléki borpincék című kiállításának megnyitásával végződött, a tárlat anyagát Balassa M. Iván ismertette.
Másnap szakmai kirándulást szerveztek, amelynek célja a védelem különböző szintjeinek, épületegyütteseknek – pincesoroknak – és egyedi épületeknek megtekintése volt az Érmelléken, a határ mindkét oldalán. A közel száz résztvevőt szállító két autóbusz egyikén Dukrét Géza volt az idegenvezető, aki részletesen ismertette az Érmellék történetét, műemlékeit és nagy szülötteit. A következő útvonalat járták be: Békés–Nagyszalonta–Nagyvárad–Gálospetri–Értarcsa–Szalacs–Székelyhíd–Létavértes–Békés. Gálospetriben megtekintették a Kéri Gáspár által berendezett tájházat, Értarcsán és Szalacson a pincesorokat, amelyeket Kéri doktor mutatott be. Létavértesen értékes néprajzi tárgyakat néztek meg a Magyar Néprajzi Kiállító Terem keretében. Záróeseményként egy vetített képsorral idézték fel a hajdani szőlőskert népi építészetét.
A harmadik nap délelőttjén szintén előadások hangzottak el, többek között Kéri Ildikó Erzsébet és Kéri Gáspár Népi építészeti emlékek megőrzése és műemlékvédelem az Érmelléken című előadása. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Határtalan örökségvédelem – XVII. Népi Építészeti Tanácskozás – Békés, 2010. szeptember 30. – október 2.
A népi építészet hagyományainak védelme a kulturális örökségvédelem egyik fontos része. Egyben a civil szervezetek – amelyek egyfajta küldetéstudattal tekintenek a népi építészet által hordozott értékekre, azok fenntartására, átörökítésére, védelmére – egyik alapvető feladata. Népi örökségünk megóvása nem hárul egy-egy országra: e fontos tevékenység határokon ível át, ezért mindenképpen fontos, hogy azt nemzetközi szinten is összehangolják. Ezt tűzte ki célul a békési tanácskozás.
Az immár hagyományos tanácskozást a Békés Városi Kulturális Központban szervezték meg szeptember 30. és október 2. között, az Icomos Magyar Nemzeti Bizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt. Társszervező volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság.
A tanácskozás köszöntőkkel kezdődött. Elsőnek Izsó Gábor, Békés város polgármestere, majd – többek között – a társszervezetek részéről Dukrét Géza, a PBMET elnöke is köszöntötte a konferenciát, aki egyben ismertette az egyesület tevékenységét is. Egész nap a műemlékvédelemmel, a népi építészet védelmével kapcsolatos előadások hangzottak el. Az első nap programja Sófalvi István nagyváradi fotóművész Érmelléki borpincék című kiállításának megnyitásával végződött, a tárlat anyagát Balassa M. Iván ismertette.
Másnap szakmai kirándulást szerveztek, amelynek célja a védelem különböző szintjeinek, épületegyütteseknek – pincesoroknak – és egyedi épületeknek megtekintése volt az Érmelléken, a határ mindkét oldalán. A közel száz résztvevőt szállító két autóbusz egyikén Dukrét Géza volt az idegenvezető, aki részletesen ismertette az Érmellék történetét, műemlékeit és nagy szülötteit. A következő útvonalat járták be: Békés–Nagyszalonta–Nagyvárad–Gálospetri–Értarcsa–Szalacs–Székelyhíd–Létavértes–Békés. Gálospetriben megtekintették a Kéri Gáspár által berendezett tájházat, Értarcsán és Szalacson a pincesorokat, amelyeket Kéri doktor mutatott be. Létavértesen értékes néprajzi tárgyakat néztek meg a Magyar Néprajzi Kiállító Terem keretében. Záróeseményként egy vetített képsorral idézték fel a hajdani szőlőskert népi építészetét.
A harmadik nap délelőttjén szintén előadások hangzottak el, többek között Kéri Ildikó Erzsébet és Kéri Gáspár Népi építészeti emlékek megőrzése és műemlékvédelem az Érmelléken című előadása. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Turulszárnyak az Érmelléken és az ezeréves határ felett
Majd minden népnek van eredetmondája, eredettörténete. A mi népünké az egyik legszebb, amely ma is misztikus borzongással tölt el minden magyar érzületű embert az ezeréves határon belül. Eredetmondánk óriás turuljainak, kerecsensólymainak, torontáljainak vasszárnyai tekintélyt parancsolón ott terjeszkednek a Kárpát-medence felett mind e mai napig. Béla király névtelen jegyzője, Anonymus a Gesta Hungarorum című munkájában a következőképpen ír Álmos nagyfejedelem születésének történetéről a 13. század végén: „Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, (…) Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Õnedbelia vezérnek Emese nevű lányát. Ettől fia születet, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy rászállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak.”
A turulmadár így vált kapoccsá égi és földi hatalom között őshitünk, ősszellemiségünk szent madaraként, amely hírül adta Emesének, hogy fia, Álmos a magyarság elhivatott nagy fejedelme lesz. Õ foganatosítja vérszerződéssel a nemzetszövetséget, melynek eredményeként elfoglalják majd a Kárpát-medencét, és lerakják a magyar birodalom alapjait az elkövetkezendő hatszáz évre.
Tudat és szimbólum
A kommunista korszak Kelet-Európa legsivárabb, legtorzabb korszaka volt. Csupán sekélyes, hamis értékrendek ötvenéves fenntartásával tudta beírni magát a történelembe. Az 1945-ös „felszabadulásnak” titulált esemény nem volt más, mint Kelet-Európa nyíltszíni kifosztása. A gúzsba kötött magyarságtudatot a mai napig nehéz kiszabadítani a hazug bolsevista eszmékkel, eszményképekkel beszőtt kötelékekből. Nagy ellensége volt ennek a korszaknak ez a vasmadár, ugyanis a nemzet identitástudatának elsorvasztása volt a cél. A kommunista internacionálé nem tűrt meg nemzeteket megkülönböztető sajátosságokat, eredetmondákat, legendákat, hitet.
Millenium Az országban 1896-ban a milleniumi ünnepségek alkalmával hét helyen állítottak emlékművet az akkori kormány megbízásából: Dévény, Nyitra, Munkács, Brassó, Pannonhalma, Zimony és Pusztaszer helységekben – ezekből csak Pusztaszer és Pannonhalma található a mai országhatárokon belül. Dévény, ahol a Duna hazánkba belép, az ország nyugati kapuja; Nyitra az északnyugati országrész püspökségi központja, (ezen a talapzaton négy turul is állott); a Székelyhídon is feszíti szárnyait
Vereckéhez közeli Munkácson a legenda szerint Árpád és serege pihent meg; Brassó volt a délkeleti kapu; a zimonyi turul Nándorfehérvár (a mai Belgrád) felé tekint, a Hunyadi, Kinizsi, Dugovics védte falakra. A pusztaszeri madár a honfoglalásnak és az Árpád tartotta első országgyűlésnek állít emléket, míg Pannonhalmán ősrégi kultúránk jelképeként őrzi a múlt árnyait, mintegy határkőként az ázsiai és az európai kultúra között. A dévényi, a munkácsi, a zimonyi és a brassói emlékművek az ország négy kapuját szimbolizálták. Mindegyik „átnézett a határon”, azaz az országból kifelé fordult. Ausztriával, Oroszországgal, Szerbiával és Romániával szembefordulva jelezték a magyar államhatár integritását.
A turulok drámája Trianon és a kommunista rezsim alatt
Az első világháborút követően nem csak a magyarságtudatot irtották tűzzel-vassal, de mindent, ami a nemzet egykori nagyságára, múltjára, eredetére utalt. Az elszakított részeken elpusztították, tönkretették, a nemzet jelképeit, emlékműveit, műemléképületeit pedig lebontották, vagy átépítették. A magyarok óriás madarának széttárt szárnyai az ezeréves határon belüli területeken rossz ómen volt minden olyan nemzet részére, akik részesültek a turul birodalom területeiből, így azokat minden erejükkel igyekeztek eltüntetni. A munkácsi vár bástyáján őrködő turulszobrot is a trianoni békeszerződés után bontották le, majd a Vörös Hadsereg parancsára 1945-ben beolvasztották vörös csillagok alapanyagának. Ezt 2008. márciusában állították vissza eredeti helyére. Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere a történelmi igazságtétel pillanatának nevezte a szobor visszaállítását. A zimonyi vártornyon álló óriás madarat, a dévényi várhegyen levőt és a brassói Cenk-hegyen állítottat 1918-ban a megszálló kisantant államok csapatai ugyancsak megsemmisítették. A Felvidék (a mai Szlovákiához tartozik) turulszobrait majdnem mind ellopták.
A Tatabánya melletti Kő-hegy tetején lévő turul Európa legnagyobb madarat ábrázoló szobra: a kiterjesztett szárnyak fesztávolsága majdnem 15 méter. Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló Árpád vezér seregei a mai Tatabányánál győzték le Szvatopluk szláv fejedelem hadait. A millennium alkalmából helyi kezdeményezésre felállított turulszobor Donáth Gyula alkotása. 1992-ben felújították, és újra felavatták. Az ungvári, a munkácsi, a dolhai, a viski (Kárpátalja) a málnásfürdői (Székelyföld), a budai várban „fészkelő”, a szikszói (Magyarország) a legtekintélyesebbek talán az egész Kárpát-medencében, a közel 270 Torontál közül. Magyarországon mintegy 195 szobor áll 183 településen. A Felvidék szlovákiai részén 8, Kárpátalján 5, Erdélyben 32, Partiumban 16, Délvidéken 7 szobor áll. Az ausztriai Burgenland területén, Rábakeresztúron van az egyetlen turulszobor. Ezek a számok állandóan változnak, hisz a kerecsen sólymok most élik reneszánszukat az ezer éves határon belül. A történelem cinizmusa, hogy az egykoron róla elnevezett Torontál vármegyében (a Magyar Királyság délvidéki része) „fészkel” a legritkábban.
Érmelléki szárnyak
Ha megnézzük, hogyan repül egy sólyom, mennyire kecses és könnyed a röpte, mintha magát az emberi lelket jelképezné, amely időn és téren felül áll. Valamint olyan villámgyors irányváltoztatásokra képes, akár a fény. Ezért is nevezik a turulmadarakat a fény madarának. A fény pedig az isteni dolgok kifejezésére is szolgált az őseinknél. Ezen óriás madarak Napból való származtatása több ezer éves fénykultuszra tekint vissza. A mai érmelléki turultelepülésekre majd minden évben fészket rak egy-egy eredetőrző madár. Albison, Ottományban, Székelyhídon, Értarcsán már leszállt őrizni az ősálmot. Ma már nem olvasztja be őket a békeszerződések gyűlölete, a kommunista rezsimek hitet, legendákat nem tűrő átka. Kitaláltunk ezek helyett egy veszedelmesebb kohót, a globalizációt. Az is egyfajta egyenruha.
Sütő Éva
Reggeli Újság, Erdély.ma

A 103 éve született Számadó Ernőre emlékeztek
Bihar megye – Az elmúlt hét végén tartották meg Érkeserűben a Számadó Ernő költő, író nevét viselő negyedik szavaló, illetve harmadik mesemondóversenyt. A kétnapos eseményen összesen 12 település képviseltette magát.
A Budapesten született, de a második világháború után érkeserűivé lett Számadó Ernő (1907–1983) emlékét először a 2006-os falunapon idézték meg a helyi iskolában összeállított irodalmi műsorral. Születése 100. évfordulóján tartották meg az első, nevét viselő szavalóversenyt, majd a következő évtől már mesemondóversenyt is rendeznek. Idén tehát már a negyedik „kiadásához” érkezett a versemondás, harmadikhoz a mesemondás versenye.
Számadó versek, mesék
Az idei rendezvény kezdetén, pénteken Faur–Kiss Angéla, a Kiskereki iskolához tartozó helyi tanintézmény irányító tanára, szervező köszöntötte a megjelenteket, majd a ma Érmihályfalván tanár Boros József emlékezett a költő Számadó Ernőre, kivel pályája kezdetén, még mint keserűi pedagógus került ismeretségbe. A szavalóversenyen három település – Érkeserű, Érbogyoszló és Hegyközszentmiklós – iskoláinak V.–VIII. osztályos diákjai vettek részt, két korcsoportban, összesen 17–en, és egy szabadon választott mellett kötelezően egy Számadó–verset kellett elmondjanak. A verseny szünetében látogatható volt a vendéglátó iskolában berendezett Számadó Ernő–emlékszoba is.
Megmaradásáért kűzdő lápvilág
Szombaton délelőtt Szkirkánics Edina a meseíró Számadó Ernőre emlékezett, majd sor került a mesemondóversenyre, melyre Albis, Éradony, Székelyhíd, Margitta, Kiskereki, Nagykágya, Asszonyvására, Hegyközszentmiklós, Érolaszi, Érkeserű és Értarcsa iskoláinak összesen 52 kisdiákja készült egy–egy magyar népmesével. Míg a zsűri döntést hozott, Nyéki Enikő református kántor irányításával karácsonyra „hangoló” dalokat lehetett énekelni, vagy éppen tanulni, Hengye Erika tanítónő pedig előadást tartott az egykori érmelléki lápvilágról, mely lecsapolása után – főleg a mostanihoz hasonló esős időben – is kűzd megmaradásáért, közreműködött az Érkeserűi Népdalkör. A témához kapcsolódott Gavrucza Tibor székelyhídi lelkésznek Az érmelléki táj a múltban című előadása, illetve Kósa Erzsébet és Nyéki Sándor jelenléte, akik még művelik az ősi gyékény– és kosárfonás mesterségét. A díjátadás után Nyiri Sándor polgármester is köszöntötte a verseny résztvevőit, illetve köszönetet mondott a szervezőknek, továbbá átadta az iskola új névtábláját, mely a régi ütött–kopott helyére került. Vasárnap, születése 103. évfordulója alkalmából, a keserűi temetőben megkoszorúzták Számadó Ernő sírját. erdon.ro

Bakasors: “Hazavágytak ők mindannyian”
Egy sorozat első állomásaként Érmihályfalván nyílt meg csütörtökön a Tanoda Egyesület, a Szacsvay Akadémia és a Bihari Napló közös, Bakasoros című hadtörténeti kiállítása, mely első világháborús relikviákat mutat be.
Mintegy két év időtartalmúra tervezik a szervezők azt hadtörténeti vándorkiállítást, melyet terveik szerint több, mint 30 Bihar megyei helyszínen láthat majd a közönség. A sorozat első állomásaként az érmihályfalvi Dr.Andrássy Ernő Múzeumban nyílt ez meg, ahol Szilágyi Andrea muzeológus köszöntötte a megjelenteket, emlékeztetve, hogy helyi jelleggel már szerveztek hasonlót, majd Szabó Ödönnek adta át a szót. A történész-politikus köszönetet mondott a kiállítás anyagának egybegyűjtéséért a Tanoda Egyesületnek, a nagyváradi Kecse családnak, illetve a Bihari Naplónak, mely a Szacsvay Akadémiával együttműködve vállalta az első világháborúhoz kapcsolódó relikviák gyűjtését, illetve közzétételét. Sokaknak bátorítás volt az értékes tárgyi hagyatékok leporolásához, hogy látták: a BN hasábjain közzéteszik a fotókat, az azokhoz kapcsolódó történeteket, fejtette ki a politikus. Hozzátette: az I. világháború új helyzetet hagyott hátra, melyhez alkalmazkodni kellett, ugyanakkor az eltelt 100 év is folyamatos küzdelem volt, de tájainkon az utóbbi generációk már olyan kivételes helyzetben vannak – ritkaság számba menően a magyar történelmet tekintve -, hogy nem kellett harcba induljanak.
Beszédes tárgyak
Az RMDSZ megyei ügyvezetője közölte, hogy a kiállítást minden magyarok (is) lakta városba, községbe elviszik. Nyakó József helyi polgármester reményei szerint nagy érdeklődés fogja övezni a kiállítást, melyet örömmel fogadtak a városban. Sárközy Zoltán, a Pro Liberta Partium Egyesület elnöke pár szóban felelevenítette a Doberdó vidékére 10 éve kezdődött emléktúrák történetét, majd az azokról készült kutatási naplóból adott példányokat a múzeumnak és a helyi könyvtárnak. A továbbiakban a háborús relikviákat gyűjtő és a jelen kiállítást adminisztráló Kecse család (kiknek pár éve már volt egy hasonló jellegű tárlata Érmihályfalván) került az figyelem fókuszába. Dalma az egész eseményt fényképezőgéppel a kézben dokumentálta, a beszédek között Ákos mondta el Héjjas István: Hozzuk haza című versét (ebből való a címnek választott idézet, s melynek üzenete egy felhívás az áldozatok emlékének őrzésére). Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke pedagógusként fogalmazta meg a történelmi emlékezés fontosságát: gyökereket kell adni a gyerekeknek, hogy tudjanak szárnyalni. Hozzátette, hogy 100 év távlatából mát természetesen nincsenek élő adatközlők, de a hagyatékokból mintegy 200 nagyon “beszédes” tárgy került elő. Ezeket attól függetlenül dolgozták fel, hogy a harcvonal melyik oldalán állt egykori tulajdonosuk, hiszen “a halott katona már nem ellenség”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gyűjtés tovább folytatódik.
A gyűjtés folytatódik
A továbbiakban Kecse Attila látta el az alkalmi tárlatvezetői feladatot, a nézelődők pedig egyebek mellett fotókat, kitüntetéseket, érdemrendeket, dokumentumokat, rohamsisakokat, töltényhüvelyeket láthattak, egy sarokban “lövészárkot” kerítettek el homokzsákokkal és szögesdróttal. Igen érdekesek a néhai katonák személyes használati tárgyai, különösen például a töltényhüvelyekből készült emléktárgyak. Látható több úgynevezett hadimozsár, melyet a beöntésre szánt rézmozsarak helyett kaptak egykoron a háziasszonyok. A kiállítás április 24-ig látható az érmihályfalvi múzeumba, majd a sorozat folytatásaként először a környező községekbe – Érsemjén, Értarcsa, Érkörtvélyes – kerül, melyeknek képviselői jelen is voltak a minapi megnyitón.
Rencz Csaba
erdon.ro

Pedagógiai kör könyvbemutatóval
Könyvbemutatóval egybekötött pedagógiai kör zajlott pénteken Érmihályfalván. A kézbe vett kiadvány, ha pedagógusoknak készült is, nem csak az ő érdeklődésükre tarthat számot.
Mintegy ötven tanító vett részt azon a pedagógiai körön, melyet pénteken délelőtt tartottak meg Érmihályfalván. Karászi Éva tanítónőtől, körzeti módszertani felelőstől megtudtuk, hogy a helyiek mellett Érsemjén, Értarcsa, Érkörtvélyes, Szalacs (és a hozzájuk tartozó falvak) pedagógusai vettek ezen részt. Az előkészítő-I.-II. osztályokban tanítóknak kerekasztal-beszélgetést tartottak, melynek témája volt: érzelmi nevelés az anyanyelvi órákon. A III.-IV. osztályban tanítók egy nyílt órán vehettek részt, melyet Nagy Katalin, a helyi III.B. step by step osztályban tartott, és mint később dr.Pető Csilla tanfelügyelő kifejtette: nagyon ügyesen bemutatta, mi is a lépésről-lépésre oktatás lényege.
Lúból ló
A találkozó második részében könyvbemutatóra került sor. Dr.Pető Csilla mondta el az akkor már egy teremben helyet foglaló pedagógusoknak, hogy Koszorús Erzsébet szalontai ny.magyartanárnő Csillogó gyermekszemek tükrében című kötetét tavaly mutatták be a hajdúvárosban. A kiadvány egyediségét abban határozta meg, hogy egyrészt nem sok pedagógus foglalkozik írással is, másrészt sorai pedagógusokról pedagógusokhoz szólnak “embert próbáló” vagyis 1989 előtti, illetve ez utáni évekről. A szerző a maga során elmondta, hogy a könyvben a sajátjai mellett 25 nyugdíjas tanítónő emlékeit is papírra vetette, így falun és városon tapasztaltakat egyaránt megörökített, nem csak írásban, de több mint 50 fotóval is. Kedvcsinálónak két részletet is felolvasott, melyből megtudhattuk, hogy tanítói türelemmel hogyan lesz a “lú”-ból “ló”, illetve, hogy hajdan hogyan kellett készülni a “nagy pártvezető” fogadására, miközben “a falnak is füle volt”. A hallottakat sokan sűrű fejbólogatással kísérték, amiből kiderült, nekik is vannak saját emlékeik. Az elhangzottak nyomán a fentiekhez hozzáfűzve állíthatjuk: Koszorús Erzsébet könyve nem csak pedagógusok érdeklődésére tarthat számot.
Rencz Csaba
erdon.ro

Érmihályfalvára is leszáll a turul
A Turul-nemzetség alapította hat érmelléki településből kettő már évszázadokkal ezelőtt elpusztult (Pusztaapáti és Györgyegyháza), a Tótfalu pedig vélhetőleg beépült Érmihályfalvába. Utóbbin kívül Értarcsa és Érkenéz állja még a sarat a történelem viharaival szemben.
Különböző feljegyzések szerint a honfoglaló magyarok a Biharban székelő Ménmarót kazár fejedelem országát találták a vidékén. Árpád fia Zsolt elvette Ménmarót leányát és vele kapta Biharországot is. Amikor a törzsek és a nemzetségek felosztották egymás között az országot, az Érmelléket és annak vidékét a Turul-nemzetség kapta meg.
Érkenézt egy 1279-es oklevél említi először, mint a Turul-nemzetségbéli Serefel comes (várnagy, nádor) birtokát. A történelem folyamán több család is uralta, később az 1800-as évek folyamán a Szlávyak birtokába került. A 20. század elején Érkenézt mintegy 850, nagyrészt a Móc-vidékről olcsó munkaerőként betelepített román jobbágy lakta, jelenleg pedig ezek leszármazottai, valamint az elvándorolt magyarok helyét elfoglaló cigány lakosság alkotja. A katolikus szlovák származású Szlávy nemesi család (Szlávy József koronaőr) egykori kedvelt birtoka így lett mára zömében ortodox falu.
Értarcsát a kolozsmonostori levéltár egyik 1338-as oklevelében „Tarcha iuxta fluv. Eer” körülírással említik először. A Turul-uradalmiak után a váradi káptalan birtoka volt, majd más birtokos családokon kívül a Bujanovicsoknak is volt itt birtokuk.
Értarcsán 2010-ben avatták fel a turul emlékművet.
Érmihályfalva egyike a vármegye legrégibb településének. Egy 1270-ből származó oklevél Turul comes özvegyét,Onnust említi birtokosaként. A 14. század elején Nagy-Mihályfalva néven vámszedő és vásáros helyként tartják számon – áll Vende Aladár és Borovszky Samu helytörténészek feljegyzéseiben.
Értarcsán 2010-ben avattak háborús emlékművet, melynek tetején turulmadár őrzi a hadfiak álmát.
Érkenézben a nemzet madara feltehetőleg már sosem fogja széttárni szárnyait, viszont Érmihályfalván október 15-én „leszáll” a református templom dombjára. A szobrot a vasárnap délelőtti istentiszteletet követően avatják fel.
A legendás madarat a marosvásárhelyi Miholcsa József szobrászművész készítette, anyagi részét teljes egészében a mihályfalvi egyházközség állta. Balázsné Kiss Csilla helybéli lelkipásztor elmondása szerint a kőmadár a Szent Koronán fog „megpihenni” és őrizni azt az elkövetkezendő időkben.
Az érmihályfalvi turulállítás a reformáció 500 éves jubileumi rendezvénysorozat része.
Idetartozik még, hogy az Érmelléken, a Turul-nemzetség településein kívül többek között Albison, Ottományban és Székelyhídon is turulok őrzik a hadakban odaveszettek nyugalmát. Sütő Éva / itthon.ma/kult

Elrománosodott Turul-nemzetség
A Turul-nemzetség által alapított hat partiumi (ma határ menti) faluban eddig két településen avattak turulmadárszobrot, pár napja Érmihályfalván. Riportunkban azt vesszük számba, hogy a többi faluba miért nem fog többé leszállni a magyarság eredetmadara.
Ady, Kazinczy, Kölcsey, Irinyi szülőföldjén már régóta tudják az emberek, hogy a falvak megmaradásának esélye a nagypolitika szeszélyétől függ. A Turul-nemzetség alapította hat település – Pusztaapáti, Györgyegyháza, Tótfalu, Érmihályfalva, Érkenéz, Értarcsa – közül az első kettő kipusztult, Tótfalu pedig beépült Mihályfalvába. Érkenézben a demográfia mai állása szerint már sosem fog leszállni a magyarok eredetmadara, amelyet Értarcsán 2010-ben, Érmihályfalván pedig idén októberben avattak fel.
Kenézben a szlovák eredetű Szlávy családból kikerült egykori koronaőr birtokán zömében román telepesek leszármazottjai eresztettek gyökeret, de a cigány lakosság is szaporán népesíti a falut, lakja be a magyarok által elhagyott portákat. A legtöbb érmelléki kisfalu a megmaradással való küzdelemből mindig győztesen került ki átvészelve a történelem viharait, az ínséges időket, a homok kegyetlen szárazságát. Olykor a szükség és az egymásrautaltság törvényt bontott és összehozta a másajkúakat is. Az összefogás többfelé osztotta a terhet. A közigazgatásilag Kazinczy szülőfalujához, Érsemjénhez tartozó Érkenézt (ma Voivozi), valamint Érvasadot (utóbbi Érkörtvélyessel alkot községet) telepes falvaknak tartják, amelyek státusza igencsak ritka e vidéken. Azonban mindkét település román ajkú lakosai zömében magyarul is beszélnek. Magyar nemeseink a múlt század elején a Mócvidékről telepítettek ide román jobbágyokat, akiket olcsó munkaerőpótlásnak szántak. Ezek a későbbiekben gyökeret vertek az érmelléki homokon. Így lett Érkenéz – a Szlávy nemesi család egykori kedvelt birtoka – zömében ortodox felekezetű település. Érkenéz A korabeli feljegyzések alapján a honfoglaló magyarok Ménmarót kazár fejedelem székhelyét találták e vidéken. Árpád fia nőül vette Ménmarót leányát és vele kapta Biharországot is. Amikor a magyar törzsek és nemzetségek felosztották egymás között a hont, az Érmelléket és annak vidékét a Turul-nemzetség kapta. Érkenézt egy 1279-es oklevél úgy említi, mint Serefil comes (jelentése: nádor, várnagy) birtokát. A falu gyakran cserélt gazdát: 1338-ban a Csanád nemzetségé, 1409-ben a Csákyaké. 1420 körül pedig már három birtokost is említenek az okiratok: a Domahidy, Fugyi és a Nyüvedi családokat. Az 1800-as évek elején került a Szlávyak birtokába. A 20. század első felében mintegy 850 ide telepített román lakossal bírt és 134 portával rendelkezett. Trianon előtt Bihar vármegye érmihályfalvi járásához tartozott.
Turulfészkek
A hat érmelléki Turul-falu első megülői tehát a királyi uradalom népei közül kerültek ki. A telepesek nemzetiségét kutatva azt találjuk, hogy két falunév mutat szláv lakosságra: Kenéz és Tótfalu. Kenéz szláv nyelvű alak, de a szó a magyarok között sem volt ismeretlen, hisz Bihar megye egy másik Kenéz nevű faluja is színmagyar vidéken állt. Itt azonban, mivel Kenéz mellett egy Császló nevű falut is találunk, valószínűleg szlávokra kell gondolnunk. Tótfalu neve ugyan magyar, de éppen a névben rejlő ellentét teszi bizonyossá, hogy szláv lakossággal kell számolni. Beolvadásuk a színmagyar környezetbe gyorsan végbement. A második szláv telepítés feltehetőleg az 1800-as évek elején éppen a Szlávyak révén történt. Az ő nevükhöz fűződik az érmihályfalvi kiskápolna építése is, amelyet 1818-ban emeltek a mintegy negyventagú római katolikus közösségnek. A katolikus hit új gyökerei e történelmi momentumhoz kapcsolódnak, de az osztrák származású Stubenberg grófok idetelepülése is nagyban befolyásolta a katolicizmus újbóli elterjedését. Élet a végeken A temetőkert Kenézben is, mint általában az érmelléki településeken, homokdombon van. Az alatta futó utcákat és az erdőalját cigányok lakják, hatalmas a nyomor. A temetődombon túl, annak mintegy meghosszabbításaként, az egykori Szlávy-romok mutatják a mai demográfiai helyzetet. Minden valószerűtlenül kihalt. Csak a kóbor kutyák csaholása hasít olykor a lepusztult falu csendjébe. Távolabb, a temető alatt szekér baktat, rajta fürtökben lógnak a rajkók. A szekérderékban pár kosár apró krumpli. – Tallózni voltunk – mondják. Arcukon a fajtájukkal járó korai öregedésbe barázdálódik a nyomor.
A zömében román ajkú telepesek kiszorították a falu bejáratának helységtáblájáról az Érkenéz feliratot. Már húszszázaléknyi magyar sincs az egykori Turul-jusson. Újabb cigányokkal rakott szekér közelít. Ők gallyat „tallóztak” az erdőről… Az utcavégi kőkereszten műanyagkoszorúk sürgetik az eljövendő idők istenígéretét. Az ezeréves fű nyomában Az érkenézi aranyhomokon, amely fittyet hányva az országhatárra a Nyírség alá fut, az ezüstperje (Corynephorus Canescens) nyomában járunk. Az alig pár esztendeje elhunyt neves nagyváradi biológus, Marossy Anna évtizedekkel ezelőtt bukkant rá e növényritkaságra. A sovány legelő eddig tulajdonképpen önmagát védte, mert senkinek sem jutott eszébe ott legeltetni. Az érmelléki lápvilág, az Ecsedi-láp, a krasznai és nagykárolyi hátság, illetve a Nyírség egyszerre alakult ki, de az Érmelléken majdnem olyan gazdag élővilágot hozott létre a mocsár, mint amilyen a védett Duna-deltában van. Az apró fűféle egy szubmediterrán faj, amelynek mintegy ezer évvel ezelőtti melegebb korból sikerült fennmaradnia e vidéken. 2000 júniusában öt hektár érkenézi legelőt nyilvánítottak védetté Érkenéz határában (Natura 2000). A pázsitfüvek családjába tartozó ezeréves fű az egyetlen, amely még tanúskodhatna az egykori madaras ősökről, lovaik patanyomairól, Serefil jussáról. Mindenszentek a faluban A homokdombon található sírkertben már gereblyézik a hantokat a hozzátartozók. A zömében ortodox lakosság mintegy száz görög-katolikussal elegyítve átvette a kivilágítás hagyományát a magyaroktól. Meleg októberi nap van, az idős emberek úgy tartják, hosszú őszt jelent. Sokan élvezik a vénasszonyok nyarát a kerítés melletti kispadokon. Két nyelven is köszöntik az idegent. Románul indul a beszélgetés, de csakhamar rátérnek a magyar szóra, úgy folytatják a beszéd fonalát. Idős házaspár dióval, szőlővel kínál, és csakhamar elmondja: pár éve tért vissza a faluba, ahol nyugdíjas éveiket szeretné leélni. Itt születtek. Nem akartak más temetőben nyugodni, csak a kenézi homokban. Felnőtt gyermekeik városon maradtak, messze vannak, nehezen elérhetők. De a kényszer nagyúr. Mert hol is lehetne itt dolgozni, kenyeret keresni? Még mindig jobb, mintha külhonba szakadnának. Onnan már kevés az esély hazatérni, akáclombos temetőben nyugodni – mondja Jani bácsi a kapuban. Kint állunk a portája előtt és panaszkodik a nagypolitikára. – Ki látott már ilyet – kérdezi félig magától, félig tőlem –, hogy a családokat ennyire szétszaggassa a kényszer? A gyerekeket csak néhanap látjuk, az unokák szinte úgy nőnek fel, hogy nem is ismerik a nagyszülőket. Vannak Kenézben olyan családok, ahonnan a fiatalok külhonba mentek szerencsét próbálni és öt év is eltelik olykor, mire hazajönnek vendégségbe. – Az érettségi után máris kint vállalnak munkát. Ezeknek a tíz százaléka sem tér haza. Bele is rokkannak az itthon maradtak. A világot látott generáció már nem elégszik meg a szőlővel és a lágykenyérrel – babrálja Jani bácsi a kenyér belét kérges ujjaival. Jani bácsi betessékel az udvarra is, vessek egy pillantást szerény portájára. – Minden nap eszembe volt a falu, míg a nagyvárosban éltem – meséli tovább élete történetét. – Nem tudtam volna meghalni más helyen. Bármilyen is legyen e falu, nekünk itt van az otthonunk. Mert vannak ugyan házak, amelyek védelmet nyújtanak a világ bármelyik táján, de az otthon Érkenézben van – mondja az egykori vajdahunyadi vasmunkás. Régi idők szellemei Egyetlen kiemelkedő épülete van a falunak, a 18. században épült görögkatolikus templom, amely a főutcán magasodik. Ma még az ortodoxok tartják benne a liturgiát. Vele szemben a görög katolikus imaház ablakai néznek rá szerényen, türelmesen. A feljegyzések szerint mintegy kétszáz évvel ezelőtt több volt a görög katolikus ezen a tájon, sok magyarral is közöttük. A templomot is ez a felekezet építette, jog szerint őket illetné. A falu végén hatalmas romos épület régi patinás idők dicsőségét hirdeti. A falusiak közül kevesen tudják, mi célt szolgált, kié volt. Ez a Szlávy-kastély romjai. Most nevezhetnénk akár a falu szimbólumának is. Csak a szelek és talán a régi idők szellemei lengik be. Olyan, mint Érkenéz. Puszta, kihalt a maga elhagyatott házaival. Az ezeréves fű az egyetlen, amely nem hagyja a maga jussát. Sütő Éva / Erdélyi Napló (Kolozsvár)