Megjelent az Erdélyi Múzeum /Kolozsvár/ 2003/3–4. füzete. A tudományos folyóiratban olvasható többek között Jakó Zsigmond: Az erdélyi magyar tudományosság fordulóponton; Faragó József: A virágének a népköltészetben és Sztáncsúj Sándor József: Erősdi leletek a Magyar Nemzeti Múzeumban című tanulmánya. /Erdélyi Múzeum. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

A Pest megyei Mende és Uzon között különleges kapcsolat áll fenn 1995 óta: nem is testvértelepülései egymásnak, nem is testvérgyülekezeti a viszony, mert Uzon részéről az egyház tartja életben a kapcsolatot, Mendén viszont a polgármesteri hivatal – közölte Ungvári Barna András uzoni lelkipásztor. A mendeiek mindent megtettek annak érdekében, hogy az uzoni székelyek küldöttsége jól érezze magát. Bemutatták nekik azt a régiót, ahol élnek, a Tápió-vidéket. Augusztus végén hangos volt a Lisznyópatakon az iskola kertje. Az uzoni, a kökösi és az erősdi református egyházak lelkészei ebben az évben is megszervezték a négynapos ifjúsági bibliatábort, negyven fiatal részvételével. Szeptember 4. és 13. között tartják Uzonban a gyermekek bibliahetét. Akárcsak az elmúlt esztendőkben, most is mintegy nyolcvan résztvevőre számítanak a református gyülekezeti teremben. /(Kisgyörgy): Élénk egyházi és közösségi élet (Uzon). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 9./

A tervezettnél hosszabb ideig tart Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem hivatalos autonómia-népszavazása. A kevés önkéntes miatt ugyanis a város túl nagy falatnak bizonyult a szervezők számára. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke közölte, az eredetileg február 25-ére tervezett urnazárás határidejét Kovászna megye székhelyén 10 nappal hosszabbították meg. „Tapasztalataink szerint Sepsiszentgyörgy »kiürült«, szinte minden tömbházban van üres lakrész, rengeteg helyen a nagyszülők nevelik a gyerekeket” – mondta el Tulit Attila, az SZNT alelnöke. Számításaik szerint a megyeszékhely lakosságának több mint 30 százaléka nem tartózkodik a városban, sokan külföldön dolgoznak. Öt sepsiszéki településen nem szerveznek autonómia-népszavazást. A zömében román és roma lakosságú Árapatakon, Erősdön, Bácsteleken, Hetén és Előpatakon azért nem lesz autonómia-referendum, mert ezeken a településeken nem találtak önkénteseket. A szavazóbiztosok által bejárt településeken a választópolgárok 72 százaléka válaszolt a feltett kérdésre. Az eddig megkérdezett 12 ezer sepsiszéki lakos több mint 99 százaléka támogatja Székelyföld területi autonómiájának gondolatát, 14 településen pedig mindenki igennel szavazott. /Kovács Zsolt: Elhúzódó referendum. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

Hosszabb ideje, hogy az árapataki helyi tanács bővíti, korszerűsíti az előpataki és az erősdi kultúrotthont. A munkálatok befejeződtek, az elmúlt héten avatóünnepséget tartottak mindkét településen.,,Tíz esztendeje, hogy nem volt ilyen ünnepség nálunk, Erősdön, de még Előpatakon sem – mondták a résztvevők. – Nagyon gazdag volt a műsor. /(kisgyörgy): Avatóünnepség Székföldjén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./

Magyarországi szakértői csoport térképezte fel a héten az Erősd és Alsórákos közötti területet, hogy felmérje, miként lehetne a térségben pihenőövezetet kialakítani a természeti adottságok felhasználásával. Ez az első lépés az Olt menti övezet rehabilitációjához. /(Farcádi): Vonzóvá tennék az Olt mentét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 23./

A Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédelmi Társaság idén negyedik alkalommal rendezett műemlékfelmérő tábort. A 2005-ben indult kezdeményezés célja minél több háromszéki műemlék épület felmérése. A munkát az építészeti egyetemek hallgatói végzik, akiknek ez kiváló szakmai gyakorlat is. Hlavathy Izabella műemlékvédelmi szakmérnök elmondta, a tábor indításakor az akkor készülő, Háromszék, kúriák földje című kiadványban is felhasználták a gyűjtést, azóta pedig gyarapodott az adatbázis. Idén a diákok befejezik a megkezdett munkát, és két új műemlék épületet mérnek fel: az erősdi és a zabolai református templomot. Pozsony Ferenc néprajzkutató irányításával helytörténeti ismereteket is elsajátítanak. /Farcádi Botond: Műemlékfelmérő tábor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./

Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vezetője elmondta, az év legkiemelkedőbb eseményei közé tartozik az erősdi ásatás centenáriumi kiállítása, ugyanis az erősdi anyaggal vált a Székely Nemzeti Múzeum világhírűvé, László Ferenc és Csutak Vilmos idejében. A múzeum néprajzi osztályának legnagyobb teljesítménye a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban rendezett Ünnepek és találkozások című kiállítás. A múzeumban Nagy György olaszteleki mester jóvoltából a mellvédre felkerült az oda megálmodott kovácsoltvas korlát, továbbá elkészíttették a Kós tervezte múzeumcímert velencei mozaikból. Jó a kapcsolatuk a többi székelyföldi múzeummal is. Nemrég nyílt a Térbe zárt pillanat című, háromdimenziós képekből álló kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeum anyaga ugyan, de a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum közvetítésével jutott el ide. A múzeum szakemberei számos külföldi és hazai konferencián tartottak előadást. Kocs Irén két tudományos ülésszakon, Sztáncsuly Sándor ifjú régész pedig Rómában tartott előadást, a néprajzosok jól együttműködnek a Kriza János Néprajzi Társasággal. Vinczeffy László a Munkácsy-díjat kapta meg. Évkönyvük, az Acta Siculica decemberben megjelenik. Hasonmás kiadványként megjelentették Kozma Ferencz A Székelyföld közigazgatási és közmívelődési állapota című reprezentatív könyvét, továbbá a Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesülettel közösen a Bortnyik György-fotóalbumot. Az Orbaiszék változó társadalma című konferenciakötet nem a múzeum kiadása, de a zabolai részlegben zajló munka eredménye. /Szekeres Attila: Életet vittek a Székely Nemzeti Múzeumba. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./

Mindössze három óvodáskorú és három iskoláskorú magyar gyerek él Erősdön, a félezres lélekszámú faluban, ahol a magyar lakosság elöregedett. Az oktatási törvénynek megfelelően a falu iskolájában nem működik magyar nyelvű osztály, a magyar gyerekek román csoportokban-osztályokban tanulnak. Ráduly Baka Zsuzsanna helybeli református lelkész vállalta, hogy a magyar nyelvű vallásórák mellett hetente két alkalommal magyar nyelven oktatja az erősdi gyermekeket, hogy majd az ötödik osztálytól Árapatakon anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat. (Kgy. Z.): Erősdön nincs magyar oktatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./

A romániai magyar régészközösség reprezentatív szakmai testülete, a Pósta Béla Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és Székely Nemzeti Múzeum, a házigazda intézmény közös szervezésében november 6-8-a között tartották a 7. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. A tanácskozás ünnepélyes megnyitóval kezdődött. A rendezvényen a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című évkönyvét, a múzeum Székelyek. A kereszténység védelmezői elnevezésű kiállítás katalógusát, illetve a Gáll Erwin és Gergely Balázs szerzőpáros Kolozsvár születése. Régészeti adatok a város X–XIII. századi történetéhez című könyvét ismertették, majd november 7-én szakosztályi előadások következtek. Az utolsó napon szakmai kirándulás volt, célállomások: az erdőfülei Dobó középkori temploma és kápolnája, a nagyajtai unitárius templomvár és az erősdi őskori lelőhely. /Csinta Samu: A múltkutatás hétvégéje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

A magyar szó hatalma
Tamás Sándor az anyanyelv hivatalossá tételéről 
Közel két hete tartották Kovászna Megye Tanácsának székhelyén a Magyar Nyelvhasználat Háromszéken című konferenciát, melyen házigazdaként Tamás Sándor, a megyei testület elnöke is részt vett. Az akkor kifejtett pár gondolatáról, illetve az anyanyelvhasználat fontosságáról kérdeztük az önkormányzati vezetőt.
– A konferencián, a hatékony többnyelvűség kapcsán megjegyezte, hogy „furcsa világban élünk”. Mire gondolt konkrétan?
– Egészen pontosan arra, hogy miközben Aranyosgyéresen azon ügyködnek, hogy leszereljék a helyi tanács által megszavazott és kifüggesztett, háromnyelvű bejárati táblát, addig Brüsszelben kínosan ügyelnek a francia–vallon kétnyelvűségre. Európában megbukott az olvasztótégelyszerű multikulturalizmus, de Finnországban, Dél-Tirolban, Belgiumban és Korzikán virágzik a világos szabályok szerinti többnyelvűség.
– Mi lehet a hosszú távú célja egy ilyen rendezvénynek?
– Célunk, hogy itthon, Székelyföldön tökéletesítsük a kétnyelvűséget. Igen, ki kell mondani, célunk az, hogy Székelyföldön az állam hivatalos nyelve mellett, legyen regionális hivatalos nyelv a magyar.
– Miért tartja ezt elengedhetetlennek?
– Egy nemzet számára a nyelve a legfontosabb összekötő kapocs. Magyarságunk legfontosabb jelképe anyanyelvünk. Ha vész a nyelv, vész a nemzeti identitás, és végső soron a magyarság is. Erdély Széchenyije, gróf Mikó Imre Ádám fiának címzett intelmeiben az anyanyelvről a következőképpen ír: „A nemzetiség legfőbb ismertető jegye a nyelv. Ez azon alak, melyben a nemzeti szellem a legtermészetesebben és egészen eredeti sajátságai és mivolta szerint nyilatkozhatik. Beszélhet valaki szépen és hibátlanul idegen nyelven, írhat is azon érdekes dolgokat, de a bensőjében élő érzést a maga teljében és tisztasága szerint, a gondolatot finomabb árnyalatiig, úgy, mint anyanyelvén, ki nem fejlesztheti. Sokszor el volt már mondva, de nem árt azt még többször ismételni, hogy »nyelvében él a nemzet «. Én azért édes anyai nyelvünknek elhanyagolását, csere tárgyává süllyesztését egyenesen nemzetünk elleni bűnnek tartom.” A megyei tanács által indított szórványprogram sikeresen zajlik, miközben Székelyföldön is van magyar szórvány. A minap voltam Erősdön, ahol a több mint százfős magyar közösség nem tudja megélni teljes egészében magyarságát, hiszen nincs iskolájuk, minimális a magyar kulturális esemény. Székelyföldön többségben van a magyarság, és ezt az állapotot kívánjuk hosszú távon megőrizni. Ennek egyik eszköze az anyanyelvápolás, a tudatos anyanyelvhasználat. Az elmúlt évtizedben az RMDSZ megteremtette a jogszabályi keretet ahhoz, hogy azokon a településeken, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot, a hivatalos ügyeket is lehessen anyanyelven intézni. Azt tapasztalom, hogy anyanyelvi lehetőségeink nincsenek kellőképpen kihasználva. Ezen akarunk változtatni.
– Hogyan szeretnék ezt elérni?
– Két irányban kell lépni. Egyrészt a közalkalmazottakat kell felkészíteni a magyar nyelv használatára, másrészt a lakosságot kell tudatosítani, hogy éljen anyanyelvi jogaival.
Nagy Béla
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Felkarolják az egyházakat ott, ahol kisszámú magyarság él
Kovászna Megye Tanácsa az ősz folyamán indítja be a Székely Szolidaritási Programot, amely révén Háromszék azon településein, ahol a magyarság aránya nem éri el a harminc százalékot, nevezetesen Erősdön, Árapatakon és Hidvégen nyújtanak támogatást a közösségmegtartó történelmi egyházaknak. Kovászna megyében – a statisztikai hivatal adatai szerint – községi szinten Előpatakon, Zágonban és Hidvégen élnek kisebbségben magyarok. Igaz, az előpataki románság sincs többségben: a községben a tavalyi népszámlálási adatok szerint, ahová Árapatak és Erősd is tartozik, 4292 személy él, ebből 1689 román nemzetiségű, 427 magyar és 2071-en vallották magukat roma etnikumúnak. Hidvégen is kevés a magyar, mindössze 635. A településnek 2258 lakosa van, ebből 930 román ajkú és 690 roma.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke érdeklődésünkre kifejtette, három olyan települést fognak anyagilag támogatni, ahol a magyarság aránya harminc százalék alá esett, viszont van egyháza a helyi közösségnek. Ezen hitközségeknek a megyei költségvetésből különítenek el pénzt a parókiák fenntartására, a templomok felújítására, valamint olyan programokra is, amelyeket az egyház vagy a településeken működő civil szervezet az ott élő gyermekek számára szervez, ilyen például a tanítás utáni gyerekfoglalkozások, vagy bármilyen más, a magyar fiataloknak rendezett tevékenység. Erősdön az 1700-as években épült református templom nemrég a megyei tanács támogatásával és a helyiek segítségével szépült meg. Ez esetben nem csupán meszelésről beszélhetünk, hanem modern, az ingatlan stílusához mégis hibátlanul illeszkedő ablakokat kapott az épület, amelynek mostoha múltjáról csak a mennyezet néhány kazettája tanúskodik. Az erősdi református egyházközség 150 fős, oda tartoznak azok a hívek is, akik Sepsiszentgyörgyön, illetve Brassó megyében élnek, viszont az egyházadót ott fizetik.
Ráduly-Baka Zsuzsanna lelkész tizenöt éve szolgálja a települést, lapunk érdeklődésére elmondta, mindenképpen hátrányosabb a magyarság élete a településen, hiszen a gyerekek román óvodába és iskolába kénytelenek járni, mivel a létszámhiány miatt nem indulhatott el az oktatás az erősdi 1–4 osztályos tanintézményben.
– Éppen ezért azt lehet mondani, hogy eléggé összetartó az erősdi magyarság, az egyházon belül igyekszünk még jobban összekovácsolni a közösséget – részletezte a tiszteletes. – Az itteni gyerekekkel mindent megpróbálunk, indítottunk néptánccsoportot, amelynek nagyon fontos közösségápoló és -erősítő szerepe van a fiatalokra nézve – közölte Ráduly-Baka Zsuzsanna, aki bízik abban, hogy ezzel a támogatással még több hasonló kezdeményezést lehet majd útjára indítani. Lévai Barna
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Elfogy a magyar Erősdön
Mindig vegyes érzelmekkel lépünk be a falu elemi iskolájába, ahonnan több jeles család indult a nagyvilág felé, többek között a Bíbók. Most mindössze két magyar gyermek tanul a több mint félszáz román és román anyanyelvű roma gyerekkel. Hadd boncolják, keressék ilyetén családi indíttatásuk útját azok a helybeli magyarok, akik – kinek van ebbe beleszólása? alapon – román nyelvű osztályokba járatják gyerekeiket még Sepsiszentgyörgyön is.
A kilencven százalékot meghaladta a helybeli roma nemzetiségű tanulók lélekszáma: egy óvónő és három tanítónő neveli-tanítja a jövő nemzedéket. Láttuk, hogy valamennyire sikerült használható állapotba hozni az iskola öreg épületét. Cseréltek nyílászárókat, padlócsempét rakattak. Önerőből végeztük a munkálatokat – mondta Kovács László polgármester. Jakabffy Andrea és Marilena Dăndărău pedagógus mutatta be az épületet, utóbbi egyébként a hazai zöldek pártjának színeiben községi tanácstag. Egy olyan használhatatlan osztálytermet javíttattak ki, amelynek pádimentuma beszakadt, és oda szerelték be a fűtési rendszer központját, ami jól működik. Marilena most fejezte be a községről szóló monográfiáját, amelyben Erősd vendégforgalmi értékeiről is ír. Hadd mondjuk el, hogy Erősd elképzelt magyar iskolája a református parókia épületében működik. Kötelességének tartotta Ráduly-Baka Zsuzsanna, a helybeli 150 magyar lelket pásztoroló református lelkész, hogy egy héten legalább egy alkalommal behívja a parókiára az óvodás és elemista gyerekeket, hogy a vallásoktatás mellett tanulják, gyakorolják a magyar beszédet, írást-éneklést, magyar táncokat. Összehozott a lelkész asszony egy kis gyerekkórust is, ami pozitív példa és kimondottan rendhagyó ebben a végvári faluban, ahol működik egy nőszövetség is. Tudatában van annak, hogy egy ilyen településen az egyház az egyedüli, amelynek feladata maradt az identitástudat megtartása, erősítése. Testvértelepülési-egyházközségi kapcsolatot teremtettek a Balaton-vidéki Felsőörssel, ahová a nyáron készülnek a gyerekekkel és a fiatalokkal, akik kis ajándék műsorral viszik el oda az erősdi népi hagyományokat. Szántó- és legelőterületeit nem kapta vissza maradéktalanul az egyház. A lelkész abban reménykedik, hogy az új községi tanács meghallgatja újra megfogalmazott panaszukat, és birtokba helyezi őket. Nem kell azt hinni, hogy a tavalyi ünnepléssel befejezték templomuk tatarozását. A kényesebb és igényesebb rész, a XVIII. századinak tartott kazettás mennyezet mentése-tartósítása, mert megtámadták a kártevők, még a jövő feladatai közé tartozik. Nagy szüksége lenne az egyházközségnek egy olyan többfunkciós imaházra, tágasabb helyiségre, ahol össze tudna ülni a gyülekezet, meg lehetne tartani a bibliaórákat, gyerekfoglalkozásokat, a vallásos szeretetvendégségeket, melyeknek helyszíne most a parókia épületének egyik szobája. S mert a magyarság és az egyház léte itt teljesen összefonódott, ebben a teremben bármilyen magyar közösségi rendezvényt meg lehetne tartani, annál is inkább, hogy egy ilyen épület jól megférne a parókia eléggé tágasnak mondható udvarán.
Egyre kevesebben tudják, hogy Erősd a neolitikumi műveltségnek nevet is adó település, s bár a Székely Nemzeti Múzeum ősrégészeti gyűjteményéből ez jól megismerhető, a lelőhelyen, Erősdön semmi nem jelzi, hogy neves régészek évtizedeken keresztül itt tárták fel e kultúra tárgyi emlékeit. Nos, ezekből lehetne ízelítőt adni ebben az elképzelt közösségi házban (képek, rajzok és tárgyak révén), és már ott is vagyunk a lelkész álmánál: pályázni és segítséget kérni bárhonnan, hogy Erősdöt be lehessen vonni a kulturális, autós és falusi turizmus vérkeringésébe jelzések, eligazító táblák, egyfajta idegenvezetői szolgálat bevezetésével. Erre kellene fogékonynak lennie a jövőben a megyei és a községvezetésnek, a művelődési felügyelőségnek. Elkészült a megyeszékhelyet Erősddel összekötő aszfaltos út, s ha az Olton áthajló hidat, mely Kovászna megyéhez tartozik, felújítják, netalán újjáépítik, megnyílik a nagyvilág irányába, a Barcaság, Brassó és a nagyon közeli E60-as műút felé a közlekedés. Hogy mit láthatna majd itt a vendég, azt csak úgy hevenyében soroljuk: a Tyiszk neolitikumi régészeti rezervációt, Erősd őslakóihoz a csiszolt kőkorszaki festett kerámia kapcsolódik. Folytatjuk a látnivalók sorát a kazettás református templommal, udvarán millenniumi emlékmű és élő emlékfa áll, a mutatós parókiával, amely a Kós Károly-féle erdélyi rusztikus népi építkezés stílusjegyeit hordozza magán, trapéz alakú oromfalas barcasági lakóházaival, Csókás várának izgalmas történetével, a törpemandula-cserjéssel, meredek löszfalaival, a gyurgyalagok odúival, Rózsa Sándor-barlangjával, sztyeppei jellegű növényközösségével (tavaszi hérics a Veczer-tetőn). S mert létezik gyalogos turizmus is, azt is tudni kell, hogy Erősdöt jelzett ösvény köti össze a Foglány-hágón át a szintén látnivalókban-értékekben gazdag Aldobollyal.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tamás Sándor: működik a Székely Szolidaritási Program
A Kovászna Megyei Tanács gyakorlatba ültette a Székely Szolidaritási Programot, amelynek keretében kiemelt támogatásban részesülnek azok egyházközségek, ahol a magyarság aránya 30% alatt van - jelentette be Tamás Sándor.
A támogatás egyházközség működési költségeire, a templomok felújítására fordított összegekre egyaránt vonatkozik. Ezen felül támogatást biztosítanak azoknak az egyházak mellett működő intézményeknek is, amelyek tanítás után gyerekekkel foglalkoznak, vagy bármilyen más kulturális, turisztikai vagy szabadidős tevékenységet szerveznek magyar fiataloknak. A program keretén belül idén az erősdi és az árapataki református egyházközség egyenként 10 ezer lejes, a hidvégi református egyházközség pedig 8 ezer lejes támogatásban részesült.
Ráduly Baka Zsuzsánna, erősdi református lelkész elmondta, hogy a tavaly a megyei tanács segítségével fejezték be a 300 éves műemléktemplom felújítását. "Idénre nagy terveink vannak, erre kaptunk is támogatást a megyei tanácstól: azt szeretnénk, hogy legyen egy több funkciót ellátó imaházunk, ami azért fontos, mert az imaéleten túlmutat, hiszen Erősd közismert a régészeti leleteiről. Egy ilyen teremben számos, a közösség és akár a megye szempontjából fontos tevékenységet folytathatnánk" - tette hozzá a lelkész.
(közlemény)
Transindex.ro.

Valóság és legenda
Középkori várak Háromszéken
Egy régóta kutatott, viszonylag mégis kevésbé ismert témáról, Háromszék középkori várairól tartott vetítéssel egybekötött, értékes, szigorúan tudományos alapokon nyugvó előadást a minap Bordi Zsigmond régész, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A szerzővel Kádár Gyula történész beszélgetett.
Amint a szakembertől megtudtuk, bár az erőteljes feltárási munkálatoknak köszönhetően, szinte könyvtárnyi irodalma van ennek a területnek, viszonylag mégis kevés idevágó ismerettel rendelkezünk. A háromszéki tudományos várkutatás tulajdonképpen 146 ével ezelőtt, Orbán Balázs Székelyföld leírása című munkája, III. kötetének a megjelenésével kezdődött. Ebben a szerző 46 várat, illetve erődítményt sorol fel vidékünkön, melyeket székely ősváraknak tartva, kialakítja a székely várrendszerről szóló elméletét. Azóta három régész nemzedék fésülte át az általa megjelölt helyeket, és kiderült, hogy Orbán Balázs többször is tévedett, ugyanis kiugró sziklafokokat is várromoknak feltételezett, de az erődítményekről szóló mondák is sok esetben alaptalannak bizonyultak. Végül megállapítást nyert, hogy Háromszéken 13 olyan épületrom van, melyek valóban a középkorban épült várak maradványai, ezek közül 12 a megye területén, 1 pedig, Bodzavár, Prahova megyében található, mivel Székelyföld a középkorban a Kárpátok külső feléig nyújtózkodott.
A tárgyalt területen a középkorban 3 fontos várépítési időszakot lehet megkülönböztetni, melyek közül a legkorábbi a 13. századra tehető. Ekkor 4 várat emeltek, az erősdi Csókást, a szacsvait, a málnási Herec és sepsibükszádi Vápa-várat. Szerepükre vonatkozóan a vélemények megoszlanak. Egyesek szerint, támadás esetén a környék lakosságának szolgáltak menedékként, ennek azonban ellentmond, hogy ilyenkor a székelység az erdőkbe húzódott, mert itt egy bekerített területnél nagyobb esély volt a túlélésre. Ugyanakkor, mivel a településektől távol, lakatlan vidékekre építették őket, az elérésükig is túl hosszú utat kellett megtenni. Egy másik feltételezés az ojtozi út védelmével ruházza fel ezeket, ehhez viszont túl távol épültek az úttól. Legvalószínűbb, hogy máshol haladt az akkori főút, ugyanis madártávlatból szemlélve e várak elhelyezkedését, érzékelhető, hogy egy vonalban találhatók, vagyis úgy tűnik, hogy egy észak-dél irányú, Erdélyből, Erdővidéken át a Bodzai-szoros felé tartó út mentén sorakoznak.
A 14. század háromszéki erődítményépítészetére, amint azt a Lemhényen felüli Almás vára, Bálványosvár, a Felső Csernáton után található Ika-vár, és az Olt menti (Sepsibükszád) Sólyomkő vára romjai igazolják, a lakótornyos magánvárak voltak jellemzőek, melyeket az előkelő székely nemesi családok, például az Aporok és Mikesek emeltek.
A 15. században bekövetkezett török támadások hatására, a Kárpátok átjáróit tették várakkal védhetővé Bodza vára, és a helytelenül Rákóczi várnak nevezett Ojtoz vára felépítésével. A Lécfalván fejedelmi parancsra felhúzott Várhegy vára a székelyek kordában tartását, míg a 17. században Lemhény mellett épült és császári katonaságnak helyet adó Hajdúk vára, a sócsempészet megakadályozását volt hivatott megoldani.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A második bécsi döntés
A két világháború közötti magyar politika nem törődvén bele az 1920. június 4-i trianoni diktátum döntéseibe, legfőbb céljának az elszakított területek visszaszerzését tekintette. Ennek lehetősége akkor csillant meg, amikor Németországnak a versaillesi békeszerződés rá vonatkozó határozatait – így a Saar vidék visszacsatolását, a Rajna-vidék újbóli felfegyverzését – sorra sikerült megmásítania. A több német–magyar és olasz–magyar kormányszintű egyeztetés után létrejött két bécsi döntés értelmében Magyarország 1920-ban elveszített területeiből kapott vissza magyar többségű régiókat.
Az 1938. november 2-i első bécsi döntés az anyaországhoz csatolta az 1920-ban Csehszlovákiához került Felvidék 87 százalékban magyarlakta déli sávját, majd 1939. március 15–18. között, feszültségek és ellenkezések dacára, Magyarországhoz csatolták a többségében magyarok és ruszinok által lakott Kárpátalját. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés a trianoni diktátum által Romániának ítélt erdélyi és partiumi régiókból mintegy 42 százaléknyi részt juttatott vissza Magyarországnak. 1941 áprilisában megtörtént Délvidék (Bácska, baranyai háromszög, Muraköz) visszacsatolása is. Az ily módon visszaszerzett területekkel az ország revíziós törekvései ha nem is valósultak meg teljesen, de a Kárpát-medence magyar etnikumának többsége újból az anyaország szárnyai alá került.
A rövid történelmi összegező után nézzük meg kissé részletesebben a második bécsi döntés körülményeit. „E történelmi jelentőségű esemény a 20. századi magyar–román kapcsolatok egyik kulcsfontosságú mozzanata, hatását tekintve pedig a mai napig jelen van, ha eltérő mértékben és ellenkező előjellel is a két nép kollektív emlékezetében” – állapítja meg L. Balogh Béni a Román–magyar kapcsolatok 1938–40-ben és a második bécsi döntés című munkájában. Az erdélyi magyarság számára a változás reménye 1940 tavaszán csillant fel, amikor a Wehrmacht 1940 nyugat-európai katonai sikerei valamennyi, Magyarországgal szomszédos közép-kelet-európai ország politikai és katonai reakcióit kiváltotta. Részleges mozgósítások történtek Romániában is, így e katonai intézkedések hatására 1940. május 13-án a magyar politikai és katonai vezetés is hasonló lépésre szánta el magát. Amikor a Harmadik Birodalom irányába megnyilvánuló határozott román közeledés miatt Erdély fegyveres visszaszerzésének lehetősége ismét bizonytalan időre tolódott ki, újabb, magyar szempontból kedvező esemény történt a térségben. Június 26-án a Szovjet­unió jegyzékben szólította fel Romániát a besszarábiai és bukovinai területek „visszaadására”. Ekkor a magyar kormány úgy határozott, hogy szintén területi igényekkel lép fel Romániával szemben. Románia engedett a szovjet követelésnek és előzetes tanácskozást ajánlott, a magyar Legfelső Honvédelmi Tanács hozzájárulásával a kormány elrendelte a honvédség – mintegy 550 ezer fő – mozgósítását. Miután a tengelyhatalmak nyomására augusztus 16. és 24. között Turnu Severinben megtartott román–magyar tárgyalások a határozott nézetkülönbségek miatt eredménytelenül zárultak, megszakadásuk előtt egy nappal a magyar kormány elhatározta, hogy döntésre viszi a dolgot. A csapatoknak augusztus 26-ról 27-re virradóan kellett a támadáshoz felfejlődniük és elfoglalniuk a keleti határon megjelölt indulási körzeteiket, hogy 28-án hajnalban a Honvéd Vezérkar főnöke parancsára a támadó hadműveletet a határ teljes hosszá­ban megkezdhessék. A magyar–román fegyveres összecsapásra végül nem került sor, mert a berlini román követ tolmácsolta kormányának a döntőbíráskodás iránti hajlandóságát. A Belvedere-palotában 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés véget vetett az észak-erdélyi és székelyföldi magyarság majd huszonkét éves elnyomásának. Az utólagos kiigazításokkal Romániának 43 492 négyzetkilométer területet kellett átengednie Magyarországnak. Az 1941 évi népszámlálás alapján Észak-Erdély lakossága 2 460 000, melynek 56,6 százaléka magyar, 43,5 százaléka román és 1,9 százaléka német. (A bécsi döntés idején ezek az arányok kissé a románság javára tolódtak, hiszen mintegy 100 000 román menekült át Dél-Erdélybe, onnan pedig ugyanannyi magyar Észak-Erdélybe.) A Romániánál hagyott Dél-Erdélyben mintegy félmillió magyar ajkú lakos kényszerült maradni. A végleges déli határvonalat Kötegyán–Nagyvárad–Jádremete–Gyalu–Kolozsvár–Mezőbánd–Marosvásárhely–Nyárádtő–Nagykend–Székelyhidegkút–Fiatfalva–Székelyzsombor–Felsőrákos (majd Háromszékre érkezve:) Köpec–Miklósvár–Nagyajta–Bölön–Előpatak–Illyefalva–Kökös–Bikfalva–Nagypatak–Zágon–Kommandó–Lakóca–Sósmező vonalon jelölték ki.
„A rádió pontosan bemondta a határokat, mégpedig így: Bölöntől nyugatra, Zágontól délre. Milyen szomorú érzés volt, hogy Aldoboly oda esik, mert így részletezték: Illyefalvától délre, azaz Aldoboly, Árapatak, Hidvég elestek” – olvashatjuk Czikó Árpád visszaemlékezését B. Kovács András Szétszabdalt Székelyföld című könyvében. Kökös, sőt, Bikfalva hovatartozása pár napig vita tárgyát képezte, így a lakosság egy része meg is kezdte a magyar részekre való átmenekülést. A két települést a határmódosító bizottság utólag Magyarországnak ítélte. Íme, hogyan emlékezik az árapataki Dénes János az új határ meghúzásáról: „Úgy értelmezték egyesek, hogy az Olt folyó a határ. Ebből esszevesztek a románokkal. Úgy esszementek, hogy sógorom is két nagy pofot kapott a szomszédjától. Gábor Dénes s ezek azt erősítették, hogy Illyefalván s Dobolyon alól Vágó es a mienk. De a határ Bölönnél kiment az Oltból, s akkor át az erdőn. Hidvég, Árapatak s Erősd es idemaradt Romániához. De azért mi elmentünk a sógorommal, itt, Erősdnél elmentünk Kökösig. Ott volt a határőrség. Eleget mondtam, hogy engedjenek oda, mert ott volt túlfelől a leánykám. Engedjen oda! Nem engedett.” (Gazda József: Vissza­csatolás, Székelyföld, 2004. április)
Az örömhír futótűzként jutott el a megye legeldugottabb helységeibe is. Jellemző példa erre Kisbacon és Bölön, ahol már augusztus 30-án a fényképezőgép lencséje elé állt a falu apraja-nagyja. Szombaton, augusztus 31-én a lakosság nagy része nem vette fel a munkát, népviseletbe öltözve, mellükön a fiókok mélyéről előkerült kokárdákkal, kezükben a húsz évig félelmek közt rejtegetett nemzeti lobogókkal jelentek meg az utcán, még az épületeken is feltűnt egy-egy nemzeti színű zászló, a román rendőrség határozott közbelépésére azonban kénytelenek meghátrálni. Kisebb kilengésektől sem mentesek ezek a napok, rövid ideig húzódó letartóztatások is előfordultak. Megszólal az (Erdélyi) Magyar Párt háromszéki vezetősége. Báró Szentkereszty Béla, a párt megyei elnöke kijelenti, hogy pártja él az 1937-ben a magyarság által kinyilvánított közbizalommal, így megbízatását továbbra is érvényesnek tartja, és pártját az észak-erdélyi magyarság hivatalos képviselőjének tekinti. Felhívást tesz közzé, melyben higgadt, fegyelmezett magatartásra szólítja fel a lakosságot. Az esetleges ellenséges megnyilvánulások elkerüléséért betiltják a szeszes italok kimérését és éjszakai kijárási zárlatot rendelnek el. Zömmel első világháborús katonákból, altisztekből és tisztekből megalakítják a polgárőrséget. A tagok karjára fehér karszalag, a tisztekére egy fekete, az altisztekére két fekete csík kerül. Járőrözésüket a román hatóságok elfogadták, sőt, néhol együtt is működtek velük a túlkapások elkerülése érdekében. Kézdivásárhelyen dr. Sólyom Vilmos, Molnár Józsiás és Bálint Vince ugyancsak falragaszokon intik józanságra a város és a vidék lakosságát. Közben megindul a román karhatalom, a tisztviselők és katonatisztek eltávozása, s ezzel egy időben a magyarok „népvándorlása” a visszacsatolt részekre, nemcsak Dél-Erdélyből, de Románia más területeiről is. Ők részben rokonoknál, ismerősöknél találnak szállásra, másokat iskolai internátusokban és különböző intézmények vendégszobáiban helyeznek el. Pompiliu Georgescu alezredes, vármegyei prefektus Szentkereszty Béla báróval és Lazăr csendőr­őrnaggyal szeptember 7. és 10-e között vidéki körútra indul, melynek során több ízben kijelenti a lakosságnak, hogy ezzel az úttal szimbolikusan átadja a megye fölött gyakorolt hatalmát Szentkereszty bárónak. 8-án körrendeletet intéz a főszolgabírói hivatalokhoz, polgármesterekhez, a csendőrséghez és rendőrséghez, melyben bejelenti, hogy a magyar hadsereg 12-én veszi át hivatalosan Háromszék vármegye területét. Továbbá felszólítja az illetékeseket, hogy 10-én a rendelkezésükre bocsátott autóbuszokkal Brassó irányában hagyják el a megye területét. 12-én, csütörtökön a délelőtti órákban Georgescu ünnepélyes búcsúbeszéd kíséretében adja át a megyeházát Szentkereszty bárónak, aki válaszbeszédében megköszöni azt a méltányos magatartást, melyet a megye lakossága, különösen a bécsi döntés után, a prefektus részéről tapasztalt. Itt említjük meg, hogy a magyar kormány rádió útján felkérte a román vasúti és postai tisztviselőket, hogy a cserénél lehetőleg az utolsó pillanatig maradjanak a helyükön és végezzék munkájukat. A magyar hadvezetés a bevonuló honvéd csapatok magatartására nézve előírta, hogy egyrészt azok „fellépése legyen imponáló, tekintélyt kiváltó és tetszetős”, másrészt pedig, hogy „a fontosabb műtárgyak, üzemek stb. őrzésére visszahagyott román katonákat meg kell óvni a lakosságban 22 év alatt felgyülemlett bosszúvágy esetleges kirohanásaitól, gyalázkodástól, bántalmazástól” és „a visszavonuláskor megbecsülő bánásmódban kell részesíteni” őket. (Román–magyar viszonnyal kapcsolatos iratok jegyzéke, 1938–1945. Hadtörténelmi Levéltár, Budapest) (folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székföldi Magyar Napok Erősdön
Egész napos műsora volt szombaton a Kovászna Megye Tanácsa által kezdeményezett idei székföldi rendezvénynek is. Akárcsak tavaly, Erősd volt ebben az évben is a kezdő, hamarosan következik Árapatak és Hidvég.
A délelőtti toborzót a kálnok-sepsikőröspataki fúvósok fújták. A rendezvény kezdő helyszíne a református templom volt. Kettős ünnep ez számunkra – hangsúlyozta Ráduly-Baka Zsuzsanna helybeli lelkipásztor a megnyitó istentiszteleten –: emlékezés a gyülekezet egykori lelkipásztorára és közös együttlét. A templom udvarán állított emlékkopját az egyházközség néhai lelkipásztorának, Erdélyi Lajosnak (1920–1970) családja és leszármazottjai. A lelkipásztor életéről, munkásságáról Kozma Csaba tanár tartott rövid előadást. A lelkész tizennyolc évet szolgálta az erősdi magyarságot az egyház számára nehéz, 1952-ben kezdődő időszakban, amint az kiderül az előadó által az eklézsia tizennyolc évéről összeállított tanulmányból is. A leleplezett emlékkopja Szőcs Levente sepsiszentgyörgyi sporttanár munkája. A koszorúzással egybekötött emlékezésen beszédet mondott Kovács László, Előpatak község polgármestere és Grüman Róbert, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az ünnepi műsor során fellépett a sepsiszentgyörgyi Pitypang vegyes kar (karvezető zenetanár: Sebestyén Lajos), a Kincskeresők néptáncegyüttes (tánckarvezető: Tőkés Zsolt), szavalt Ráduly-Baka Bíborka és Kozma Orsolya. Az ünnepség szeretetvendégséggel és táncházzal zárult. A vasárnap sem telt el esemény nélkül a faluban, ugyanis meglátogatta Erősdöt a Diakónia Alapítvány fogyatékosokkal foglalkozó csoportjának motoroskaravánja, s a bátorkodó fogyatékkal élők meggyőződhettek arról, milyen is kiválóan szép időben motorbiciklivel utazni. Az alkalmi vendégek részt vettek a vasárnapi istentiszteleten.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar nap Hidvégen
Szombat este sikerrel zárult a Székföldi magyar napok második kiadása a régió legészakibb falujában. A hétvégi csend és az esti előadás előnyére szolgált annak az ünnepségnek, amelyre megérzésünk szerint a település magyarsága igazából várt.
Megvalljuk, hogy ilyen alkalomra már aligha kerül lehetőség a szerfelett vegyes etnikummal bíró településen – ízlelgettük a telt teremben ülők véleményét. Hidvég lakóinak csak egyharmada magyar, ugyanennyi román, míg a maradó egyharmadot a román anyanyelvű cigányság teszi ki, amely azonban az utolsó népszámlálás alkalmával román nemzetiségűnek vallotta magát. Újra bebizonyosodott: helyénvaló volt a megyevezetés azon határozata, hogy minden évben megszervezze a Székföldi magyar napokat a régió három településén, Erősdön, Árapatakon, valamint negyvennyolcas győztes csatánk helyszínén, Hidvégen. Miután az ötletgazda nevében Gáj Nándor megyei tanácstag üdvözölte a hidvégieket, Horváth Miklós, az érdekszervezet helyi elnöke szólt. „Legyen emlékezetes ez a nap – mondta –, erősítse önazonosságunkat és magyarságunkat, tartsa meg erős kisközösségként szórványsorsra jutott helyi magyarságunkat, hiszen ezt szolgálja a ma esti kultúrműsor is.”
Nem azon kell aggodalmaskodni, hogy huszonkét tanulóra apadt a hidvégi iskola magyar tagozata, hanem örvendeni kell, hogy egyáltalán létezik, hogy két összevont osztályban sikeresen tanulnak anyanyelvükön – derült ki táncos-zenés műsoruk láttán (képünk), miként a székföldi magyarság helyzetére jelképesen illő Kőműves Kelemen népballada-megjelenítésükből is, amelynek színpadi változata Gajai Mária és Sala Emília pedagógus munkája. A másodikos Pivolda Irma Anna korát meghazudtolva adta elő Kányádi Sándor Krumplis mese című versét. Ráduly Baka Rebeka népdalcsokrával a székföldi erősdi fiatalok üzenetét hozta, míg a deres hajú Göncze Sándorné Petőfi-versével a szomszédos árapatakiakét, ugyanis mindkét falu népes csoportja eljött a hidvégi előadásra. A két és fél órás műsor többi részét megyei együttesek szolgáltatták. A Fenyőcske Néptáncegyüttes csíkszentdomokosi, felcsíki és sóvidéki fergeteges számaival ízleltette a székely tánckultúra egy-egy kincsszemét, népdalokat adott elő Bodor Andrea. Formában volt a Kónya Ádám Művelődési Ház Visky Árpád Színjátszó Társulatának minden szereplője, akik három Nóti-jelenettel nevettették meg a népes közönséget. A humoros-életes darabokat művészi leleményességgel helyezte színpadra Deme Róbert fiatal rendező.
Az estnek azonban volt egy számomra különleges eseménye is. Horváth Miklós kissé csodálkozva mondta, hogy megérkezett az a két brassói ötvenhatos, akik a földvári megemlékezésen mondták, hogy eljönnek a hidvégi magyar napra is. V. Lay Imre és testvéröccse, Lay György egykori politikai foglyok, ünnepi uniformisban érkeztek. „Eljöttünk – mondta Imre –, hogy megtiszteljük az egyre fogyó hidvégi magyarokat, mert emlékezetükben a legtovább él a földvári fogolytábor szomorú emléke.” Másnap érdeklődéssel olvastam Lay Imre számomra dedikált ajándék visszaemlékezését (Brassói srácok. Az EMISZ és az ’56-os forradalom. Cenk Könyvek, 2006).
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székföldi szeptember
Élénk az élet Árapatakon és a csatolt településeken. Újra napirendre került a községközpont közművesítése: Előpatak és Erősd ivóvízzel való ellátása, a szennyvízelvezető rendszer megépítése. Halaszthatatlan gondok merülnek fel a Romulus Cioflec-iskola bővítése, a községközpont orvosi rendelőjének tatarozása körül. Nemrég Kovászna és Hargita püspökének jelenlétében Dimitrie vértanúra felszentelték az új árapataki görögkeleti templomot. Előpatak fürdőn két romossá lett, tanácsi tulajdonú épületet kellene menteni vagy lebontani.
Nem elég, hogy sorjáznak a közösségi gondok, sokasodnak a szociális jellegűek is: egyre több befolyásos személy és intézmény érdeklődik a hetei és az árapataki cigányok helyzete felől. Alaposan megviselte az amúgy is szűkös árapataki határt a szárazság. Több kútból eltűnt a víz Erősdön, az állattartóknak gond, hogy honnan biztosítsák az ivóvizet a jószágnak. – Milyen szakaszban jár az ivóvízhálózat építése? – kérdeztük Kovács László polgármestert. – A választások előtt benyújtottuk Árapatak uniós pályázati iratcsomóját a vízvezeték- és a szennyvízhálózatra is. A beruházás 2,5 millió euróra rúg, de egyelőre még semmi hírt nem kaptunk róla. Sajnos, a fejlesztések eléggé lassan haladnak. Ami Előpatak vízellátását illeti, ígéretet kaptunk, hogy a rácsatlakoztatják Sepsiszentgyörgy hálózatára. A szennyízhálózat fővezetéke Előpatakról indulna a községközpont felé, ugyanis ennek határában lenne a derítő-tisztító berendezés olyan módon, hogy később Erősd falu szennyvizét is rá lehessen csatlakoztatni. Ennek során Erősd is Árapatakról kapja majd az ivóvizet.
– Az utak, utcák is az infrastruktúra részei.
– Azok aránylag rendben vannak. Korszerűsítésükre mindaddig, amíg a vízvezeték és a kanalizálás el nem készül, gondolni sem lehet. Az önkormányzat székházának udvarán garázsok építésébe kezdtek, ebben kapnak majd helyet a község erőgépei, a traktor és a buldózer-exkavátor. Halaszthatatlan az árapataki kultúrotthon tatarozása, egyelőre be kellene keríteni, mert másként lehetetlen megőrizni. Pillanatnyilag még fontosabb az orvosi rendelő tetőzetének javítása, a cserépfedél rukítása, de lehet, hogy a szarvazatot is javítani vagy egy-egy szarufáját részlegesen cserélni kell. Előpatakon beomlott a központi üzletház tetőszerkezete, helyre akarják állítani. A polgármester elmondta: Árapatak a barcasági Leader-csoporthoz tartozik, ott szeretnének pályázni az üzletház felújítására. Előpatak régi, romantikus stílusú községháza-épülete is romos állapotba került az elmúlt évtizedek alatt. Az egykori Megyei Turisztikai Hivatal utódjától ugyan visszakapta az árapataki önkormányzat, egy ideig bérbe adták, ám a bérlő nem javított az épületen, később csődbe került, és mára majdnem javíthatatlan állapotba jutott, helyzete felől dönteniük kellene. Újabb nehézség, hogy ivóvízhiány lépett fel az előpataki népes cigány lakótelepen. A községvezetés évekkel ezelőtt erre a célra befogott egy bővizű édesvízforrást, amit időközben két új forrással bővített, de sajnos, hozama sem főzésre, sem pedig tisztálkodásra nem elegendő. A lakónegyed magasan fekszik, ivóvízzel való sürgős ellátása gondolkodóba ejtette az önkormányzatot. Hete cigány településen is ivóvízgondok vannak. A községvezetés két kutat ásatott, szerencsésen vízre találtak, amely szabadesésben látja el a népes lakótelepet.
Bekopogtattunk a helybeli borvizes kezelőközpontba is. Rend és tisztaság, vendégeket is találtunk a kádfürdőben és a borvizes medencében, Sepsiszentgyörgy környékieket is, Brassó megyeieket is. „Szeretjük ezt a vizet, ezt a csendes kezelőközpontot” – nyilatkozták a Brassóiak, s ha szálláshely is volna, szívesen mAradnánk akár egy hétre is.
Segíteni az elesetteken
Kerülőutakon Bukarestig jutott a hetei cigányság szociális helyzetének híre. Helyszíni szemlére érkezett Hetébe Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter – tájékoztatott Kovács László. Kapóra jött, hogy a szomszédos Brassó megyében munkásokat keresett a Vel Pitar sütőipari cég és az Olympus tejipari vállalat, s oda irányította a férfi munkaerőt a munkaügyi miniszter, de mivel szakképzetlenek, a próbálkozás sikertelen volt. Végül csak ketten kaptak munkát egy szomszédos hidvégi vállalkozónál, aki tömbházlakások felújításával foglalkozik. A lopások az utóbbi időben megritkultak, de a cigánytelep lovai járják-pusztítják, legelik a közel eső mezős területeket. Az okozott károk megtérítésének számtalan akadálya van. A mezei szarkát hiába büntetik meg, nem tudja kifizetni a bírságot. Ünnepi iskolamegnyitó
Árapatakon soha ilyen sok szülő nem jött el a tanévnyitóra, mint idén – mondta Dúló Szilárd igazgató. A község területén élő roma lakosság számbeli növekedésének köszönhetően érezhetően megnőtt az iskolaköteles gyerekek száma, ugyanis 1035 óvodást és iskolást írattak be, ebből csak az óvodások száma eléri a 340-et, de ez a szám is folytonoson növekszik, ugyanis a külföldi, angliai munkáról hazatelepedő családok gyerekei is bejelentkeztek, s a megye különböző területein állatgondozással, csordák őrzésével foglalkozó családok gyerekei közel 1100-ra növelik a létszámot. A tanulók 92–93 százaléka román anyanyelvű roma gyerek. Bár már régebb bevezették a délutáni tanítást, égető lenne a kibővített központi iskola épületrészének befejezése, nyílászárókkal és bútorzattal való ellátása. De még az sem lenne elég ahhoz, hogy normális mederbe lehessen terelni a tanítást. Az említett épületrész elkészítéséhez a megye segítségét kérik, remélik, hogy valamiféle kapaszkodót jelent majd számukra a költségvetés-kiegészítés is.
Látogatásunk idején zajlott a maréknyi, mintegy tizenöt árapataki református gyermek vakációs bibliahetének zárópillanata (képünk). Miként azt Fülöp-Gál László lelkipásztor elmondta, több szülő egész hét alatt jelen volt a parókián, segítettek, hogy a lelki nevelés mellett finomságokban, mindennapi ebédben is részesülhessenek gyerekeik, unokáik. Vasárnap annak rendje és módja szerint a templomban bemutatták tudásukat, és ajándék kirándulásban részesültek.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székföldi élő házi múzeum
Lelkes gyűjtő az árapataki Dénes Balázs. Őt minden érdekli, ami szép és hasznos, különösképpen az olyan alkotások, melyek valamelyes hagyományt őriznek, mentésre szorulnak. Valóságos házi múzeum a lakása, szép, gondozott virágok díszítik udvarát, kedvenc háziállatai a különleges angol királyi dísztyúkok és más majorságfélék, melyeknek kukorékolása sem olyan, mint a mifelénk tenyésztett erdélyi kendermagosoké. 
Anyagi áldozatok árán mentette meg a korán elhalt Dénes György nyugalmazott árapataki tanító jellegzetes népi faragványainak és Dénes Enikő árapataki keresztszemes kézimunkáinak egy részét, ugyanis az asszony a hidvégi öregotthon lakója lett. Mindketten ismert és oklevelekkel jutalmazott tagjai voltak a Kovászna Megyei Népművészek Egyesületének. Dénes Balázs begyűjtötte a falu jellegzetes népi szerszámait, kipreparált állatok koponyáit, nemkülönben nagyapja-dédnagyapja világháborús emlékeit, határőr katonai kardját. Nincs szűkében a könyveknek sem. Édesapja, a gyűjtőtársa, a kerti árnyas lugas falán pannón rögzítette – egyfajta hobbiból – a Kárpát-medence történelmi eseményeinek évszámait. A Dénes-féle gyűjtemény alapja lehetne majdan egy helyi falumúzeumnak. Arra biztattuk, hogy meg kellene menteni a jelenleg még működő árapataki tojásíró asszonyok munkáinak mintapéldányait. Megvan ugyan a néhai Dénes Etelka népművész gazdag írott-tojás-gyűjteménye, ám egyelőre nem látogatható, márpedig a hagyományos és jellegzetes árapataki tojásírás is lassan huszonnegyedik óráját éli. Motívumvilágát Lupu-Bakó Enikő helybeli óvónő ismeri, és minden évben megtanítja kis ovisainak. Ez is egyfajta mentőmunka. 
Dénesék szobájának falán különleges dekoráció látható, amely az egykor Árapatakon élő Reményik Mátyás tulajdona volt, s amelyet megszáradt havasi gyopárokból alakítottak ki. Hogy miként került a dobsinai eredetű református Reményik család Árapatakra, számunkra még talány, de Demeter Éva egyik 2007-ben írt tanulmányából tudjuk, hogy Reményik Mátyás árapataki körjegyző volt. Balázs édesapja elmondta, hogy a Reményik-lakás az Erősd felé tartó utca jobb sarkán még most is áll. Az árapataki Reményik-emlékekre alkalomadtán még visszatérünk.
Búcsúzáskor kiderült, hogy Balázst különösen érdekli az árapataki Béldi család története. A falut jó évtizede meg is látogatta egy Svédországban élő Béldi nevű fiatalember, de mivel nem talált olyant, aki bár néhány szót mondhatott volna arról, hol volt az árapataki Béldiek régebbi kastélya, hogy hol élt a szakirodalomból is ismert negyvennyolcas naplóíró gróf Béldi Gergely helybeli gazdag földbirtokos, így a hirtelen érkezett látogató tovatűnt. A Kápolna-hegyen, feltételezett Béldi területen van még egy sírkeret, sírkő is állt mellette, de a mindent elpusztító idő, talán galád kezek is, eltüntették. A sírkő holléte ugyancsak foglalkoztatja Balázst. Uzoni és árapataki gróf Béldi Gergely jeles személyisége a háromszéki önvédelmi mozgalomnak, ő az árapataki szerződés megfogalmazója, aláírója, a fegyverszünet kieszközölője. Árapataki birtokát az osztrákok felgyújtották. Miként mondták a helybeliek, csak sejtjük, hogy hol állhatott a katolikus  család régi kúriája. Fülöp-Gál László árapataki református lelkésztől azt is megtudtuk, hogy az eklézsia rendelkezésére álló családkönyvben nem szerepelnek a Béldi család tagjai.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisgyörgy Zoltán: Falufüzetek
Bodok (Oltszemmel és Zalánnal), Borosnyó (Nagy- és Kisborosnyó, valamint Feldoboly, Cófalva, Lécfalva) két kiadásban, Bölön Bölönpatakkal, Egerpatak, Előpatak (Árapatakkal, Erősddel és Hetével – kétnyelvű kiadvány), Gidófalva (Angyalossal, Fotosmartonossal, Étfalvazoltánnal), Ikafalva, Illyefalva (Sepsiszentkirállyal és Aldobollyal), Maksa (Eresztevénnyel és Sepsibesenyővel) két kiadásban, Málnás (Málnásfürdővel és Zalánpatakkal), Sepsikőröspatak (Kálnokkal) két kiadásban, Szotyor – íme egyelőre ezekről a háromszéki helységekről adott ki falufüzeteknek nevezett, kivitelezésben kifogástalan kiadványokat a Háromszék kiadóvállalata. Ki más lehetne egy személyben ezeknek kezdeményezője, szövegírója, illusztrációinak válogatója, szerkesztője, mint Kisgyörgy Zoltán, Háromszék mindenkinél jobb ismerője, kutatója.
Munkájában Albert Levente fényképész és Oláh Mihály tördelőszerkesztő segítette. A borítólapokkal, térképpel, falucímerrel, a kiadvány végi kötelező záradékkal (kolofon) mindössze 16 oldalba összesűrített közlendő mesteri példája annak, hogyan lehet ilyen kis terjedelembe egybeválogatni mindazt, amit helytörténetből, földrajzi leírásból, néprajzból, hagyományokból, faluigazgatásból, fejlesztésből, a helység egykori és mai jelentős személyiségeiből fontos beszerkeszteni egy ilyen kis kiadványba úgy, hogy az felkeltse a füzetet kezébe vevő érdeklődését. Nos, Kisgyörgy Zoltánnak mindez tökéletesen sikerül. Elég ha csak Bodok esetében Kéncsás várát és az új Sütei borvízferedőt, Borosnyó esetében a cófalvi aranybaltákat, az emlékparképítő Damó Gyulát vagy a szobrász Éltes Barnát, Bölönben Erzsébet királyné szobrát vagy a Buksa pisztrangászatot, Egerpatakon az országzászló-állítást, Módi-Kóréh Sándor falufelelőst, Előpatakon az árapataki hősi emlékművet és az új gyógyfürdőt, Gidófalván a zoltáni restaurált barokk kapu és a mindenes Berde József polgármester bemutatását, Ikafalva védőszentjeit, Illyefalván a keresztény ifjúsági központot és Erzsébet királyné fasorát, Rákossi Károly és Györgyi Zsolt maksai, illetve Babos Barabás Berta és Dénes Lajos Levente sepsibesenyői lelkészt, valamint az újjászületett ersztevényi Benke-kúriát ábrázoló fényképeket, Málnáson a kőbányát és a zalánpataki templombúcsút, Kőröspatak és Kálnok egykori közös templomának romjait és a fúvószenekart, Szotyorban Nagy Tamásné emléktábláját és a Henrietta Panziót említem felsorolásomban. E füzetekből a feltáruló múlt és jelen összefonódása önkéntelenül is azt sugallja, hogy Kisgyörgy Zoltán emlékeztetőit, ismertetőit nemcsak elolvasni kell, hanem elménkben-lelkünkben feldolgoznunk, magunkévá tennünk, mi több, társuljunk településeink még rejtőzködő titkainak feltárásán munkálkodók mellé, hagyományainkat ápoljuk és adjuk át utódainknak, vidékfejlesztési elképzeléseinket próbáljuk gyakorlatba ültetni. A füzetek beszerezhetők a Háromszék szerkesztőségében, illetve az egyes községek polgármesteri hivatalaiban. A sorozat folytatásaként készülőben Maksa újabb, bővített, Hidvég kétnyelvű és Székelypetőfalva falufüzete.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Odafigyelnek a székelyföldi belső szórványra
Negyedik éve szervezi meg a Székföldi Magyar Napokat a belső szórványnak tekinthető Árapatakon, Hidvégen és Erősdön Kovászna Megye Tanácsa partnerségben a Kovászna Megyei Művelődési Központtal és az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetével. Az idei eseménysorozat első két rendezvényét Erősdön tartják október 28-án, szombaton, vasárnap pedig Árapatakon.
A megyei önkormányzat által hagyományteremtő szándékkal elindított Székföldi Magyar Napok szervezésébe rendszeresen részt vesznek a helyi közösségek, önkormányzatok és az egyházak is.
A Székföldi Magyar Napok hétvégi programkínálata színes kulturális műsort ígér. A szervezők szombaton az erősdi kultúrházban 13 órától várják a kicsiket és nagyokat: lesz kézműves tevékenység, vígjáték, népzenei összeállítás, vers, mese és néptánc előadás. Vasárnap az árapataki református templomban istentisztelettel veszi kezdetét a rendezvény, majd a kultúrházban a köszöntő beszédeket szintén kulturális műsor és magyar bál követi. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erősd, erősdi magyar nap
Negyedik esztendeje szervezi meg Kovászna Megye Tanácsa a Székelyföldi Magyar Napokat. S mert a hidvégi kultúrotthon épületét éppen javítják, idén kivételesen Erősdön és Árapatakon szólalt meg a magyar ének, a humor, ott léptek fel a néptáncosok és színjátszók. Mondanunk sem kell, az eltelt három év alatt a székföldiek tanúbizonyságát adták az összetartásnak.
Település szélárnyékban
Sajnos a közlekedés szempontjából kedvezőtlen Erősd helyzete. A Brassó felé irányuló közúti szállítás zöme az Árapatak melletti korszerű Olt-hídon történik, s így a három kilométerrel délebbre fekvő Erősd – úgymond – szélárnyékba kerül. Híd az Olton itt is van, de leromlott állapotban, személygépkocsik, szekeres fogatok ugyan közlekednek rajta, de súlyosabb gépjárművek nem. A híd Kovászna megye tulajdona, a megye feladata lenne vagy megerősíteni, vagy újat építeni helyette.– De nem fáj ez senkinek sem, csak az erősdieknek – jegyezte meg Ráduly-Baka Zsuzsanna, az erősdiek „magyar papja” –, mert a helyiek zöme, aki dolgozik, mind-mind Brassó megyében vagy Brassóban keresi a kenyeret, és ezt a hidat veszi igénybe, erre nagyon nagy szükség van. Brassó megye, illetve a szomszédos Botfalu önkormányzata, látva, hogy Kovászna megye évek óta semmit nem lépett az erősdi híd dolgában, rettentő leromlott állapotban hagyta a híd és Botfalu közötti útszakaszt, ez a másik akadálya, hogy az erősdi autósok ezen a szakaszon közlekedjenek. Nem igaz, hogy nem lenne jobb, ha az erősdi ember Árapatakon vagy Sepsiszentgyörgyön kereshetné meg a mindennapit, de Erősdről a megyeszékhely felé emberemlékezet óta nem közlekedik semmilyen közszállítási eszköz!
– Mit tett, milyen lépést tud tenni a helyzet megoldása érdekében az árapataki önkormányzat? – kérdeztük Kovács László községi polgármestert. – Tudjuk, hogy ez a mi feladatunk lenne, de eddig mindig a pénzhiány volt az akadály. Jelenleg keressük a céget, amely elkészítene nekünk egy szaktanulmányt, egy költségvetést, hogy mennyibe kerülne az önkormányzatnak, ha nem is egy új híd építése, legalább a jelenlegi megerősítése-javítása.
– Mi az a segítség, amit az erősdi ingázók kérnek az Olt-híddal kapcsolatosan? – kérdeztük Bernád Edittől, aki az utolsó helyhatósági választások óta képviseli Erősdöt a községi tanácsban. – Néhány szociális segélyben részesülő árapatakira lenne szükség – felelte. Fel kellene törni és az Oltba lapátolni azt vastag és megkeményedett földréteget, amely az évek során rárakódott a hídra, göröngyössé tette, s amiatt jobban inog, amikor rámennek a szekerek, kisautók. – Egyáltalán milyen fejlesztéssel tudná segíteni az önkormányzat Erősd falu lakhatósági szintjét? – tettük fel a kérdést Árapatak alpolgármesterének, Nicolaie Cucunak is. – Többször elhangzott tanácsülések alkalmával – felelte –, hogy sínen van már az a pályázat, amelynek segítségével Előpatakot és Árapatakot rákötnék a sepsiszentgyörgyi ivóvízhálózatra, és ebben a tervezetben szerepel az Erősd felé tartó fővezeték is. Reménykedünk, hogy a közeljövőben lefektetik, mert ez lenne a legfontosabb feltétele annak, hogy folytatni lehessen Előpatak korszerűsítését. De pályáztunk a község három kultúrotthonának főjavítására is, s ezek között ott van az erősdi kultúrház is.
Sínen az eklézsia nagy terve
Második esztendeje, hogy az erősdi református gyülekezet megkezdte egy közösségi ház, imaház építését a lelkészi lakás udvarán.
– Szépen haladtunk az építkezéssel – mondta Ráduly-Baka Zsuzsanna, a csupán százharminc lélekkel működő református gyülekezet lelkipásztora. – Büszke vagyok erősdi híveimre, akik a nagyon hasznos és szükséges kalákamunkával remekeltek. Amikor közmunkát hirdettünk, mindennap huszonöt-harminc személy jelentkezett és segített örömmel, s az egyházközség is hozzájárult szerény jövedelméből. Jól jött ez, mert kiegészítette a községi és a megyei tanácstól, a református egyházmegye tanácsától és az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott anyagi támogatást. Most a Gyülekezeti Ház belső munkálatai vannak soron. Ebben lesz egy imaterem, vendégszobák és egy állandó kiállítás, amely az országos, sőt, európai szinten ismert erősdi neolitikumi kultúrát-műveltséget mutatja be. A tárlat összeállításában segítségünkre lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum régészközössége. Az említett őskori régészeti telep és rezerváció a falu keleti része fölé emelkedő Tiszk-hegyen van. A védőárokkal kerített, csiszolt kőkorszaki telephez piros háromszög jelzés vezet (menetidő: 20 perc). A festett kerámia tárgyi anyagának feltárását  László Ferenc, a Székely Nemzeti Múzeum régésze kezdte meg (1905–1925), majd a múzeum és a Jászvásári Egyetem közös régészcsoportja folytatta. A tárgyi anyag és a neolitikumi ősember rekonstruált lakása a Székely Nemzeti Múzeumban látható.
Van előzménye Erősdön a vagyonát gyarapítani akaró helyi gyakorlatnak. Erdélyi Lajos (1920–1970) lelkipásztor idejében a gyülekezet saját erejéből kijavíttatta templomát, újravakoltatta a tornyot, téglakerítéssel vették körül a cintermet – tudtuk meg az Adalékok az Erősdi Református Egyházközség XX. század közepi történetéhez című kiadványból, amelyet Kozma Csaba bodoki magyartanár-igazgató, a lelkész Erdélyi Lajos (1920–1970) unokája állított össze, és 2015-ben, az erősdi templom felújításának 50., a lelkipásztor nagyapa elhalálozásának 45. évében jelent meg Sepsiszentgyörgyön. Ha szélárnyékban is, de zajlik az élet Erősdön. November 5-én tartják a reformáció emlékünnepségét, de azt megelőzve az erősdiek is ott lesznek a sepsiszentgyörgyi nagy ünnepségen, s miként a lelkipásztor elmondta, az Illyefalva környéki alvégi és a székföldi egyházköz­ségek körzeti presbiteri találkozóját is Erősdön tartják november 11-én.
A kis falu látnivalói
Talál érdekes látnivalót az ideérkező vendég. Érdemes megtekinteni a falucska magyar és román templomát. A református templom építési idejére vonatkozó biztos adattal nem rendelkezünk. Erősd első írásos említése 1520-ból származik, 1613-tól neve már gyakrabban előfordul. Temploma a XVIII. századból való lehet, hisz ebből a századból származnak klenódiumai (1758, 1778) is, kis harangja pedig 1733-ból. Mennyezetkazettái ennél talán kissé későbbiek. Nemrég látogatta meg a templomot a nagyborosnyói Bartha család egy Svájcban élő kazettaszakértője, aki ezt a deszkamennyezetet különlegesen érdekesnek, egyedinek és értékesnek találta. Volt a faluban egy görögkeleti fatemplom, amely a román temetőben állott 1903–1957 között. Helyette a főút mellett 1958-ban újat építettek. Mindkettőnek védőszentje Nagyboldogasszony. Az új templom néhány ikonja még a régi templomból való, födémje bizánci kupolás. A templom előtti díszes troicát (keresztet) az árkosi származású de előpataki lakos, Molnár Sándor faragómester készítette. „Sok évvel ezelőtt félelmetes rablóbandák tanyája volt a Veczerkő környéke és a Veczerkői-barlang – jegyeztük le a helyi mondát néhai Berád Irén jóvoltából – Ők osztán lassacskán elmenekültek innen, de kincseiket biztos, hogy valahol elásták, elrejtették. A barlang Rózsa Sándor barlangja volt. Ő itt lakott, ezen a vidéken. A szegény embereket nem bántotta. Erősdöt azért szerette, mert itt nem volt gazdag földesúr.”
Magyar napok
A kétórás fergeteges, humoros és tanulságos színpadi műsort a gyerekeknek szánt kézműves-tevékenység előzte meg, amelyet az erdővidéki Bodvaj Egyesület szervezett, élén Benedek Mártával. A műsor zömét jobbára helyi gyerekek szolgáltatták. Aranyosi Rebeka és Róbert Móra Ferenc A cinege cipője című versét adták elő, A ló meg a kutya magyar népmesét pedig Kertész Mónika és Ráduly-Baka Boglárka. Három kislány – Aranyosi Rebeka, Joó Andrea és Ráduly-Baka Rubinka – tortás jelenete a sütéshez kevésbé értő kislányok jóakaratáról szólt, akik elfoglalt édesanyjukat szerették volna meglepni segítőkészségükkel. Kéri Ferenc Az alkohol öl... című humoros jelenetét a szotyori művelődési ház felnőtt színjátszó köre elevenítette meg. Közönségsikernek örvendett az a helyi, magyarlapádi és széki népdal-összeállítás, amelyet az erősdi Ráduly-Baka család zenekara és az erősdi lányok adtak elő. A legváltozatosabb vidékek néptáncait a közönség által már ismert sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes vitte színpadra. Olvasóink bizonyára érzik-látják, hogy a megye peremén élő magyar szórványban mit is jelent egy tevékeny lelkész család jelenléte, és az évente egy alkalommal megszervezett magyar nap. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interjú dr. Sztáncsuj Sándor Józseffel, a Székely Nemzeti Múzeum régészével
A régészet kaland, de nem romantikus kalandfilm
Dr. Sztáncsuj Sándor Józsefnek, a Székely Nemzeti Múzeum régészének merész álmai voltak, de az álmok lassan valósulnak meg. Az egyik az volt, hogy egyetem után hazatér, hogy itthon dolgozhasson. Nevét az erősdi festett kerámiákat az utókorra hagyó ősi kultúra kutatása kapcsán ismeri a közvélemény. Az utóbbi hónapokban többször találkozhattunk nevével a sajtóban a Málnásfürdőn, majd a feldobolyi református templomban végzett ásatások kapcsán.
– Elsőként az utóbbi időben végzett ásatásairól kérdezném.
– Tudni kell azt, hogy a különféle ásatások helyét és jellegét – legalábbis nekünk, vidéki múzeumokban dolgozó régészeknek – gyakran a szükségszerűség diktálja. Nem csak ott és akkor ásunk, ahol és amikor akarunk. A mi feladatunk többek között a régészeti lelőhelyek környezetében zajló, földmunkával járó beruházások (például építkezések), rekonstrukciós munkálatok esetében a régészeti felügyelet, leletmentés vagy úgynevezett megelőző feltárás. Az utóbbi időben a legtöbb ásatásom ilyen volt: megelőző feltárásokat végeztünk Uzonban a Béldi–Mikes-kastélynál, Feldobolyban a restaurálás alatt álló református templomban. Mindkettő igen jó eredménnyel zárult: Uzonban értékes adatokat nyertünk a 17-18. századi kastély építéstörténetére nézve, nem beszélve az itt előkerült, rendkívül gazdag leletanyagról; Feldoboly esetében pedig sikerült feltárni egy középkori (valószínűleg 13–14. századi) templom maradványait. A középkor és kora újkor régészete nem kimondottan a szakterületem, de kötelességem volt elvégezni ezeket az ásatásokat is. Ráadásul két izgalmas, igen szép eredménnyel végződött munka volt. Az eredményeket, a leletek közlését persze átengedem az ezekkel a korszakokkal foglalkozó régész és művészettörténész kollégáknak.
– Mikor, hogyan jött az ötlet, hogy régész szeretne lenni? Mi ihlette? Mi irányította e pálya felé? Volt gyermekkorában valamilyen különleges élménye, kapcsolata a régészettel?
– Nem valamilyen hirtelen jött ihlet, inkább egy folyamat volt az egész. Mindig is szerettem a történelmet, diákkoromban sokat olvastam, mindenféle történelmi, régészeti tárgyú könyveket. Középiskolás koromban gyakran bejártam a múzeumba, és ekkor, ha jól emlékszem, 1994-ben jutottam el életem első igazi régészeti ásatására, a Balaton-felvidékre. Hát az nekem nagyon bejött (egy őskori kovabányában, majd egy újkőkori településen ástunk egyébként), és később évente visszajártam azzal a csapattal. Amikor pedig 1996-ban, még érettségi előtt tudomásomra jutott, hogy az ELTE bölcsészkarán ösztöndíjas helyeket hirdetnek erdélyi magyar régészhallgatók részére, úgy döntöttem, szerencsét próbálok. Nem mondhatnám, hogy pontosan tudtam, mire vállalkozom, hiszen nekem is, mint valószínűleg a legtöbb pályakezdőnek, akkor még inkább a szakma romantikus oldala lebegett a szemem előtt. Holott a régészet is egy komplex tudomány, vannak szabályai, módszertana, rengeteg szakiránya, hatalmas szakirodalma, számos rokon- vagy segédtudománya, amit mind ismerni kell, legalábbis bizonyos mértékig. De szerencsére remek tanáraink voltak, akik segítettek eligazodni ebben a labirintusban. Így aztán szépen, lassan kialakult a saját szakmai érdeklődési köröm, letisztultak az elképzeléseim arról, hogy – képletesen szólva – milyen irányba mennék tovább a jövőben.
– A régészettel való kapcsolata elején voltak merész álmai? Ezek meg is valósultak?
– Az egyik álmom az volt, hogy az egyetem után hazatérek, és itthon dolgozom. És ma már tudom azt is, hogy ez nagyon merész álom volt. Amikor hazajöttem Sepsiszentgyörgyre, még el sem ismerték a külföldi egyetemi diplomámat – hosszú évekbe telt, míg sikerült honosítani. Közben dolgozhattam a Székely Nemzeti Múzeumban, de nem okleveles régészként, nagyon gyenge fizetéssel. Családdal, gyerekkel a hátam mögött nem volt könnyű a pályán maradni. Szerencsére éppen a családom támogatásának köszönhetem, hogy végül nem kellett más szakma után nézni. Örökké hálás maradok ezért a családtagjaimnak.
– Miért áll közel önhöz a régészet?
– A régészet, mint már említettem, egy tudomány, amelynek hétköznapi valóságában nem sok köze van a kalandfilmekből ismert, csajozós-kincskeresős vircsafthoz. Ugyanakkor – és számomra talán ez a legvonzóbb oldala – hihetetlenül sokoldalú szakma: a múlt tárgyi emlékeinek a felderítésével, feltárásával kezdődik, majd ezeken a tárgyakon, régészeti jelenségeken keresztül kell eljutni az egykori ember világához. Ennek a folyamatnak számos mozzanata van, hosszasan lehetne sorolni: ásatások, terepbejárások, topográfiai és geofizikai felmérések, a tárgyak tipológiai és kronológiai rendszerezése, készítésük és használatuk módjának felderítése, nem beszélve a különféle tárgyak mögött álló, gyakran sokrétű jelentéstartalomról. És persze, túl a tárgyakon, a régészet feladata az egykori ember hétköznapi és szellemi világának a rekonstrukciója, annak minden részletével együtt. Egy ilyen sokoldalú tudományágon belül napjainkra már számos ágazat vagy segédtudomány működik (geofizika, antropológia, régészeti állattan, epigráfia, numizmatika, kísérleti régészet, csakhogy néhányat említsek), és mindegyiknek megvan a maga szakmai apparátusa, de végül minden részeredmény a vezető régész kezében egyesül. Az ő dolga, hogy a kirakós játék apró részleteiből összerakja a nagy képet, és végül mindezeket az eredményeket – könyvek, cikkek, szakmai beszámolók útján – megismertesse a szűkebb szakmával és a szélessebb nyilvánossággal egyaránt. Szóval mindezekkel együtt a régészet egy kemény munka és egy fantasztikus szellemi kaland is egyszerre.
– Akadnak megható pillanatok a régész életében? Milyen érzés az, amikor előkerül a föld mélyéről egy régen élt ember eszköze, esetleg a csontjai?
– Igen, régi tárgyakat (de még emberi maradványokat is) megtalálni különleges érzés. Az ember érzi a felfedezés, a múlttal való találkozás izgalmát, és ez nagyon jó. Én legalábbis érzem ezt, elég gyakran. De ami a legjobb érzés, az a jól elvégzett munka: egy eredményes ásatás, egy jól sikerült kiállítás, egy megbecsült könyv megjelenése, a nagyon ritka, de azért időnként felvillanó elismerés az emberek szemében.
– Miként emlékszik, mikor kezdődött a rajongása a gyönyörű mintázatú kerámiákat és más leleteket hátrahagyó rézkori, erősdi kultúra iránt?
– Nos, hogy pontosan mikor, azt már nem tudnám megmondani, de biztosan az első pillanatban, amikor megláttam az erősdi festett edényeket, az ember és állat alakú szobrocskákat. Az erősdi kultúra, rokonaival, a kelet-európai Cucuteni- és Tripolje-kultúrákkal együtt egy számunkra ismeretlen nyelvű és eredetű rézkori (a Kr. e. 5. évezred második felére és a 4. elejére keltezhető) népcsoport régészeti hagyatéka. Ennek a nagy kiterjedésű kultúrkörnek az egyik legkorábban felfedezett és múzeumunk hajdani őre, dr. László Ferenc által kutatott települése található az Erősd melletti Tyiszk-hegyen, róla nevezték el az egész erdélyi csoportot. De tágabb lakóhelyünkön, Erdély keleti részében számos – összesen mintegy kilencven – ilyen lelőhely található. Az erősdi leletekkel egyébként az egyetemi évek alatt kerültem „szorosabb kapcsolatba”. Nekünk, régészhallgatóknak kötelező múzeumi gyakorlatot kellett teljesíteni, és én T. Biró Katalin pártfogásával a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültem. A múzeum egykori igazgatója, Kovács Tibor hívta fel a figyelmemet arra, hogy a budapesti gyűjteményben egy igen szép, közöletlen/feldolgozatlan leletegyüttest őriznek, amelyet László Ferenc ásott ki 1913-ban. Éppen harmadéves voltam, és lassan szakdolgozati témát kellett választanom: így hát egymásra találtunk. Kézenfekvő volt, hogy erdélyi és székelyföldi létemre valamilyen hazai kutatási témát válasszak. Így kezdődött a kapcsolatom az erősdi kultúrával, és így lett az én igazi szakterületem az erdélyi rézkor. Később erről a kultúráról írtam a doktori értekezésemet is. A sors úgy rendezte, hogy éppen a neves László Ferenc unokája, a szintén kiváló régész és egyetemi tanár, dr. László Attila lett a doktori témavezetőm.
– 1994-ben egy sepsiszentgyörgyi líceumi diák miként juthatott el magyarországi ásatásokig, vehetett részt régészeti munkában?
– A régészettel való találkozásomat Kónya Ádámnak köszönhetem – őt, gondolom, remélem, nem kell senkinek külön bemutatni. Szóval középiskolás koromban a Székely Mikó Kollégiumban művészettörténetet tanított nekünk. Voltunk néhányan, akik az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutattunk az efféle dolgok iránt. Ádi bácsi akkoriban a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt. A múzeum magyarországi testvérintézménye, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, partnerségben a Magyar Nemzeti Múzeummal éppen ásatásokat szervezett Szentgálon, ahová önkénteseket toboroztak. Ádi bácsi szólt, hogy elmehetnénk, így vetődtem, életemben először a Tűzköves-hegyre. Végső soron az ásatás vezetői, Regenye Judit és a már említett T. Biró Katalin régészek a „felelősök”, hogy leragadtam a régészet mellett.
– Az eddigi ásatásai közül melyiket emelné ki?
– Amint már említettem, elég nagy számban, sokféle ásatáson vettem részt, és általában korszaktól függetlenül mindegyiket szívesen csináltam. Végeztem már feltárást neolitikus és rézkori telepen, bronzkori halomsíros temetőben, középkori templomban, kora-újkori kastélyban stb. De szakterületemből és érdeklődési körömből kifolyólag a legkedvesebb ásatásom (ha szabad így fogalmaznom) a málnásfürdői, ahol legutóbb idén nyáron ástunk. Itt, az egykori fürdőtelep feletti Füvenyestetőn egy, az erősdivel egykorú, ahhoz hasonlóan gazdag rézkori település nyomait tárjuk fel immár negyedik éve az említett László tanár úr és marosvásárhelyi kollégám, Berecki Sándor segítségével. Ez egy kis felületen zajló, de számunkra, szakemberek számára igencsak izgalmas és eredményes ásatás, amelyen az elmúlt évek során több erdélyi, moldvai, de magyarországi (budapesti, szolnoki stb.) kolléga és régészhallgató is részt vett, románok és magyarok egyaránt. Az ásatás tudományos hozadékán túl az említett csapattal folytatott közös munka számomra mindig nagy élmény.
– A régésznek bizony keményen kell fogni a lapát nyelét. Érezte valaha tehernek ezt a munkát?
– Nem tagadom, vannak rossz napok is. De nem ezek a jellemzők, és az ásatás egyébként se kubikmunka. Nem a kitermelt föld mennyisége számít, hanem a föld alatt lévő régészeti jelenségek minél pontosabb feltárása, megfigyelése és megértése.
– Mesélne a napi munkájáról a Székely Nemzeti Múzeum falai között? Miért szerethető ez a munka?
– Talán épp azért is, mert nincsenek átlagos napok, az ember nem a futószalag mellett áll, képletesen fogalmazva. Én sokat mozgok, szakmámból eredően tavasztól őszig sok időt töltök terepen. Amikor éppen bent vagyok a múzeumban, akkor a legfontosabb feladataim közé tartozik a régészeti gyűjtemény gondozása, rendezése, valamint minden más, a szakmával kapcsolatos tevékenység. Gyakran járok tudományos konferenciákra, néha külföldre is, igyekszem napirenden maradni a „világ állásával”. Tegyük hozzá azt is, hogy mi egy viszonylag kis munkaközösség vagyunk, így aztán ha nagyobb feladatok akadnak – mondjuk például egy kiállítás rendezése –, akkor segítenünk kell egymásnak.
– Vannak még nagy álmai, foglalkozásához fűződően, most, felnőttként, háromgyerekes családapaként?
– Nincsenek amolyan „régészes-felfedezős” álmaim, nem szeretném megtalálni Attila sírját, vagy átírni a történelmet. Arról viszont tényleg ábrándozom, hogy egyszer majd eljuthatok a családommal az Óvilág néhány, eddig csak szakmai olvasmányokból vagy képekről ismert helyszínére, ahová mostanáig nem volt pénzem, lehetőségem elmenni. Fontosabb azonban, hogy azt érezzem, a helyemen vagyok. Nemrég beszélgettem egy régi ismerősömmel, és valahogy szóba került, mivel foglalkozom. Amikor elmeséltem a munkámat, úgy dióhéjban, csak annyit mondott, „hűha, te aztán nem unatkozol!” És valóban így van, igyekszem átélni, élvezni a munkámat. Néha úgy érzem, ez is nagy dolog már önmagában is, hiszen ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy sokak számára ez is csak egy álom marad.
Dr. Sztáncsuj Sándor József Sepsiszentgyörgyön született 1977. szeptember 30-án. Iskoláit a háromszéki Kökösben, majd Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte – itt érettségizett 1996-ban. 1996–2002 között Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének volt ösztöndíjas hallgatója. Szakmai gyakorlatát, melynek során az intézmény erdélyi származású régészeti anyagát tanulmányozta, 2000–2001-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban teljesítette. E tárgykörből készült szakdolgozata is: Az erősdi kultúra leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban. Okleveles régész képesítését 2002-ben szerezte ősrégészet-szakágon. Kutatási területe a Kárpát-medence, ezen belül Erdély ősrégészete. 2002 augusztusától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban dolgozik. Bede Erika / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)