XIV. Vándorcsizma Néptáncfesztivál
Medgyes
A Medgyesi MADISZ, a medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport és az EMKE Szeben megyei szervezete közreműködésével idén már tizennegyedik alkalommal sor kerül a Vándorcsizma Néptáncfesztivál megszervezésére.
A fesztivál május 28-án, szombaton kezdődik a Millennium-Ház udvarán, ahonnan népviseletbe öltözött legények és leányok kiséretében rövid felvonuláshoz lehet csatlakozni a medgyesi Polgármesteri Hivatalig, ahol hivatalosan megnyitja „kapuit” a fesztivál. Ezt követően színes programkínálattal várják az érdeklődőket a Greweln parkban: a Karosi Turul Egyesület tagjai a 20 férőhelyes Jurtában 10. századi berendezést, ruházatot és életstílust ismertetnek rövid történelemóra keretében. Az egyesület tagjai rövid baranta, azaz ősi magyar harcművészetet is bemutatnak, de íjászni is megtanítanak. Tizenkét néptáncegyüttes közel 5 különböző tájegység néptáncait a maguk sajátos öltözetével hozzák színpadra. Az idei év meghívottjai: a Százfonat néptáncegyüttes Erdőszentgyörgyről, a Hajdina néptáncegyüttes Marosludasról, a Vásár néptáncegyüttes Balavásáról, a Sóvirág néptáncegyüttes Szovátáról, a Szúszékdöngetők Sóváradról, a Gyimesfelsőloki Domokos Pál Általános Iskola diákjai, a Rozmaring együttes, amely a Székelyudvarhely Móra Ferenc Általános Iskola néptáncegyüttese, a Szivárvány néptáncegyüttes Gyulakutáról, az erzsébetvárosi diákok néptánccsoportja és a helyi Gyöngyvirág néptáncegyüttes.
Szabadság (Kolozsvár)

Cselekvő közösségi ember
"Azt hiszem, Székely Ferencet közösségének az az ösztönzése késztette írásra, amelyet Sütő Andráshoz intézett édesanyja: – Írhatnál rólunk is valami könyvet!" (Keszeg Vilmos)
A Mezőség szülötteként felcseperedett szerzőt a Kis-Küküllő mentére vezérelte sorsa. Munkahelye Erdőszentgyörgyhöz kötötte, lakhelye a közeli Vadasd. Ez a település azzal büszkélkedhet, hogy ott született Jakab Ödön (Vadasd, 1854. július 26 – Budapest, 1931. március 5.) költő, író, drámaíró, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1924), aki kora irodalmának egyik legnépszerűbb alakja volt, népi-nemzeti irányú verseinek, prózai és színpadi műveinek köszönhetően a 19–20. század fordulójának legkedveltebb szerzői közé tartozott. És ott szolgált valaha a kereken száz éve született Nagy Ödön (1914. május 31 – 1995. szeptember 1.) református lelkész, néprajzi író, Nagy Olga bátyja. Majd, valamivel később, ott született Molnár Dénes (1947. július 22 – 2000. február 19.) grafikus, festőművész.
Sütő András unokaöccse, az Anyám könnyű álmot ígér című könyv Székely, azaz Gyümölcsoltó Gergelyének hetedik gyermekeként világra jött Székely Ferenc ( Pusztakamarás, 1951. június 5.) a közösségi érdeklődést, az irodalom szeretetét a családi környezetből hozta magával, istenadta székelyföldi lakhelyén pedig csakhamar kedvet kapott a néprajzi kutatómunkához, és tanulmányokban, könyvekben gyümölcsöztette az így megszerzett tudást, tapasztalatot. A lapszerkesztés sem áll távol tőle, hiszen az Erdőszentgyörgyi Figyelő című kiadványnak is szorgos munkatársa, szerkesztője. A riporteri munka, a tájolás mellett mindenekelőtt közösségi érdeklődése hozta kapcsolatba megannyi jeles személyiséggel az évek során. Jószemű méltatója, Véghelyi Balázs költő, az Üveghegy Kiadó vezetője meg is jegyzi, hogy Székely Ferenc született közösségi ember, abból a fajtából, aki nemcsak aktív részese, hanem szervezője is tud lenni egy közösségnek, munkásságában ez a törekvés jellemzi.
"Az interjú a kedvenc műfajom – vallja A szülőföld ölében című kötet egyik kérdezettjeként a marosvásárhelyi rádiós és lapszerkesztő, Nagy Miklós Kund. – Nemcsak azért, mert szép és érdekes feladat őszinte megnyilatkozásra, olykor önmaga előtt is titkolt problémák kimondására késztetni a beszélgetőtársat, hanem azért is, mivel a világra, az emberi jellemekre, sorsokra, érzelmekre nyitott, valóban kíváncsi kérdező saját magáról is vall az olvasóknak." Ezt akár Székely Ferenc is elmondhatja magáról, hiszen az utóbbi években valóságos szenvedélyévé vált ez az izgalmas műfaj, 2012- től kezdődően megjelenő beszélgetőkönyveiben olyan személyiségeket, művészeket, tudósokat, alkotó embereket szólaltatott meg, mint Csávossy György, Fodor Sándor, Kusztos Endre, Lászlóffy Csaba, Páll Lajos – akik már nincsenek közöttünk… És olyanokat, akik változatlan szenvedéllyel dolgoznak, alkotnak, írnak: Ablonczy László, Ana Blandiana, Ambrus Lajos, Balla Zsófia, Beder Tibor, Czegő Zoltán, Cseke Péter, Király László, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Jókai Anna, Józsa János, Lőrincz György, Molnos Lajos, Pál-Antal Sándor, Pomogáts Béla, Ráduly János, Szávai Géza, Szász István Tas, Tófalvi Zoltán, Vinczeffy László… A névsor korántsem teljes.
Székely Ferenc úgy szereti már választott faluját, Vadasdot, hogy sosem felejti Pusztakamarást. Az általa összeállított, Templomra szállt bánatmadár című 2011-es kötet kapcsán Pozsony Ferenc néprajzkutató ezt írta: "Pusztakamarás elsősorban Sütő Andrásnak, másodsorban pedig Kemény Zsigmondnak köszönhetően a Mezőség jelképévé vált. Hiszek abban, hogy a faluról és a nagyjairól nemrég megjelentetett könyv a helyben élők és az innen elszármazottak önbecsülését is emelni fogja. Sütő András halála óta szinte minden évben, szeptember- október fordulóján számos magyar értelmiségi találkozik az író szülőfalujának református templomában. Az őszi emlékünnepségek jelképes üzenetét és funkcióját elsősorban a sajtó közvetíti és forgalmazza a nagyvilág felé. Ugyanakkor a helyben élő maroknyi, 129 lelket számláló református magyarság a rövid ünnepségek után rendszerint önmagára marad hétköznapi problémáival, néma küzdelmeivel". Megrögzött hazajáróként Székely Ferenc egyik lelkes szervezője a találkozásoknak, hiszen ugyanazt vallja, mint a néprajztudós, jelesen hogy: "a faluban élő magyarság életét csak akkor tudnánk, a hajdani mecénásokhoz hasonlóan, jelentősebb mértékben befolyásolni, ha olyan befektetéseket tudnánk helyben elindítani, melyek Kemény Zsigmond és Sütő András kultuszához kapcsolható kulturális turizmust tudnának Pusztakamaráson kibontakoztatni."
Kevesen tudják róla, hogy mélyen érző, lírai alkata versben is megnyilvánul. Az öregekről például így ír: "Mennek,/ jaj, de keservesen mennek/ az öregek a hegynek/ ezen a napon,/ kutyasikálta/ kaptatón,/ szájuk szélén imával;/ találkoznak a halállal.// Kopjafán angyalok,/ kezükben fehér bot".
Alaptermészete mégsem barátkozik a szomorúsággal. Életvidám, energikus, cselekvő ember. Ez a hatvanöt esztendő csak annyi, mint egy mérkőzés első félideje (némi hosszabbítással).
A java még ezután jön.
Isten éltesse!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Visszahódításra váró tisztségek Maros megyében
VÁLASZTÁS – Kelemen Atilla (2004), Borbély László (2008) és Frunda György (2012) után Soós Zoltán a negyedik magyar politikus, aki megpróbálja visszahódítani Marosvásárhelyen a polgármesteri tisztséget a 2000 óta regnáló Dorin Floreától.
A tizenhat évvel ezelőtt Fodor Imrét legyőző, több pártban is megfordult, idén függetlenként feltűnő polgármester az ötödik mandátumának megszerzésére készül. A közvélemény-kutatások szerint ő az első számú esélyes, azonban ha a város magyarsága visszanyeri önbizalmát, és összeszedi magát – búcsút intve annak a letargiának, amely jó ideje rátelepedett –, jó eséllyel megfordítható az eredmény, és június 5-étől Soós lehet Marosvásárhely polgármestere.
A „házigazda” előnye
Marosvásárhelyen, ahol a románság és a magyarság aránya nagyjából egyenlő, idén is ádáz harc dúl a polgármesteri székért. Mint mindig, átszavazások ezúttal is lesznek, azonban sem a felvilágosultság, sem a politikai meggyőződés, sem a békítő szándékú vagy éppenséggel hangzatos nyilatkozat, sem a sokasodó vegyes házasságok tapasztalata nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza az etnikai szavazást. Június 5-én tehát kétesélyes magyar–román „viadal” lesz, amelyet Dorin Florea vagy Soós Zoltán nyerhet meg, a többi román jelölt legfeljebb csak a nem sokat érő „bronzéremért” küzdhet.
Dorin Florea startból előnnyel indul: a magyarság aránya 45 százalék alá esett, ráadásul a felmérések szerint a szavazási kedv is csökkent a magyarság körében. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy az elégedetlenségek és az egyre bővülő kudarclista ellenére rosszmájúság lenne azt állítani, hogy 16 éve nem történt változás a városban. Hogy milyen áron, az már más téma. A jelenlegi polgármester és az őt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára nem jelentett akadályt, hogy Florea úgy is részt vegyen a megmérettetésen, hogy korrupció miatt vádat emelt ellene az ügyészség. Bár a párt vezetősége a bűnvádi per miatt nem hagyta jóvá Dorin Florea PNL-színekben való indulását, az elöljáró megtalálta a kiskaput: a polgármester függetlenként száll harcba, a PNL pedig – a látszatra sem adva – nyíltan támogatja.
Ezzel szemben Soós Zoltán szinte a semmiből érkezik. Mi több, a fiatal, „alig” négyéves tanácsosi tapasztalattal rendelkező politikusnak komoly küzdelmet kellett vívnia azért is, hogy egyáltalán rajtpozícióba kerüljön. Előbb a nagyágyúkhoz szokott RMDSZ-ben kellett bizonyítania, majd az összmagyar előválasztáson kellett versenybe szállnia néppárti barátja, Portik Vilmos és a civil társadalom képviselője, Barabás Miklós ellen.
Közben belülről a vallási meggyőződéséért, kívülről a Maros Megyei Múzeum élén elfoglalt igazgatói tisztsége miatt támadták. Közösségen belüli és kívüli ellenfelei több mint egy éve próbálnak fogást találni rajta – mindmáig sikertelenül. Igaza van viszont annak, aki azt veti a szemére, hogy nem eléggé durva és rámenős. Soós nem Kelemen, Borbély vagy Frunda stílusával küzd, a Floreáéval még kevésbé. Soós Zoltán abban bízik, hogy az emberarcú politikus is nyerhet csatát vagy akár háborút. Egy normális társadalomban mindenképpen.
Maşca, aki másabb
Az idei meglepetésember Dan Maşca, aki igyekszik megszólítani a románokat és a magyarokat is (ezt megpróbálta négy évvel ezelőtt Smaranda Enache is), és „abszolút” civilként érkezik a politikai pályára. Sikeres vállalkozóként – akit nem az állami szervekkel kötött szerződések éltetnek vagy köteleznek – harmadmagával megalapította a Szabad Emberek Pártját, a POL-t, és belecsapott a közepébe.
Tudja, hogy semmi esélye túlszárnyalni Dorin Floreát vagy Soós Zoltánt, okos üzletemberként viszont jövőbe nézően gondolkodik, szeretné megvetni a lábát, majd bennebb és bennebb „kúszni”. Ha ad absurdum holnaptól elvennék a maga kreálta játékszerét, nem esne búskomorságba: az a típusú ember, aki a maga (meg a cége) ura szeret és tud lenni. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, akár a mérleg nyelve is lehet a két főesélyes között.
A felmérések szerint 5 százalék fölött teljesít, szurkolói szerint pedig akár a tízet is súrolhatja. Függetlenségével, kiegyensúlyozott diskurzusával, a kisebbségek iránt tanúsított tiszteletével számos, az RMDSZ-ből kiábrándult, de a kisebb pártokban alternatívát nem látó magyarnak a szavazatára számíthat. A jelek szerint kétszer akkorát szakíthat Floreától és a románoktól, főként a fiataloktól és az értelmiségiektől. Kelemen Hunor megfogalmazása szerint aki a szlovákiai Most–Híd mintájára létesült vegyes pártra szavaz, annak voksai elvesznek, magyarán nem Maşcát és csapatát, hanem Floreát támogatja. A képlet érvényes fordított esetben is.
Újfajta magyar kártya
Nem lenne igazán vásárhelyies a választási kampány, ha nem kerül elő a magyar kártya. Míg a ’90-es években és a 2000-es esztendők elején az esélyes román jelöltek nyíltan támadták a város magyarságát és az őt képviselő legnagyobb pártot, Florea és román nemzetiségű kihívói ezúttal európaibb illemszabályok szerint játszanak. Ma már nem divat nacionalista szólamokat puffogtatni, főként azoknak, akik évek óta a multikulturalizmust hirdetik és a harmónia városának nevezik Marosvásárhelyt.
Nemcsak Dorin Florea, de Ionela Ciotlăuş (Liberálisok és Demokraták Szövetsége), Sergiu Papuc ( Szociáldemokrata Párt) és Nicolae Nicodim Matei ( Népi Mozgalom Párt) is kínosan ügyel arra, hogy ne bántsa a magyarokat, viselkedésével inkább szavazatokat csaljon ki tőlük. A regnáló polgármester helyett mások, többnyire álnév mögé bújt „talpnyalók” végzik el a piszkos munkát. Legutóbb Aurel Mărgineannak, az Azomureş és a Romgaz villanyszerelőjének személyével gazdagodott a kamuprofil mögé húzódó Facebook-betyárok hada, aki hirtelen megtanult románul és magyarul egyaránt helyesen írni, tanácsi határozatokból bizonyos részleteket idézni és azokkal manipulálni. A „szaki” azzal riogatja a vásárhelyi románságot, hogy gyermekei, miután kénytelenek voltak elhagyni a város visszamagyarosított iskoláit, a Bolyait meg az Unireát, Soós Zoltán megválasztása esetén a művészeti gimnáziumból is az utcára kerülnek.
Hasonlóan nyomul a városháza nem hivatalos internetes oldala, a Tîrgumureşeanul.ro is, amely úgy mutatja be a hagyományos utcanevek kifüggesztésére vonatkozó tavalyi tanácshatározatot, hogy aszerint a jelenlegi hivatalos, román elnevezések helyett színmagyar nevek kerülnének előtérbe. Holott mindössze arról van szó, hogy az épületek falán, a tükörfordítás helyett megjelölnék az utcák egykori magyar nevét is. Az RMDSZ által tavaly tavasszal előterjesztett javaslatot egyébként a román tanácsosok többsége is megszavazta, mi több, az Erdélyi Naplónak adott interjúban maga Dorin Florea is azt mondta, hogy ezzel a Strasbourgban és más, vegyes lakosságú európai városokban is használt köztes megoldással rendezné a kétnyelvű utcanévtáblák negyed évszázada terítéken lévő ügyét. Ennek ellenére az említett honlap azzal riogatja a felsorolt utcák lakóit, hogy amennyiben az RMDSZ visszanyeri a polgármesteri széket, az érintetteknek okiratokat kell majd cserélniük saját zsebből.
Újabb RMDSZ-cél
Egyébként az elemzők és a politikusok is nagyobb esélyt látnak arra, hogy a magyarság a megyei tanácselnöki tisztséget szerezze vissza, miután 2012-ben Lokodi Edit Emőke kénytelen volt fejet hajtani a liberális Ciprian Dobre előtt. A közvetett választási módszer – a megyei tanácselnök személyéről nem a szavazók, hanem az önkormányzati képviselők döntenek – látszólag az RMDSZ-nek kedvez.
Amennyiben a szövetségnek sikerül megtartania az egyharmados jelenlétét a képviselő-testületben, egy észszerű politikai alku révén ismét megszerezheti az elnöki széket. A tisztség várományosa Péter Ferenc, aki hosszas polgármesterkedés után egy felvirágoztatott Szovátát hagy maga mögött. Az RMDSZ esélyeit némileg csorbítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely önálló tanácsosjelölt-listát állított Marosvásárhelyen, és benevezett a megyei szintű megmérettetésre is. Amennyiben az EMNP-sek nem jutnak be a testületbe, a rájuk adott voksok a közös kosárba kerülnek.
Nagy András ismét Szászrégen élére állhat
A megye három, majdhogynem színmagyar városában, Szovátán, Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön jóformán még magyar–magyar versenyre sem lehet számítani. A helyzet egyértelmű Segesváron, Dicsőszentmártonban, Marosludason, Radnóton, Nagysármáson és Nyárádtőn is, ahol a magyarság aránya nem teszi lehetővé, hogy a közösség polgármestert állítson.
A statisztika Szászrégenben sem sokkal kedvezőbb, ahol a városnak ma már kevesebb mint egyharmada vallja magát magyarnak. A hegedűk városában viszont komoly esély mutatkozik arra, hogy az egyetlen jelölt, Nagy András visszatérjen a 2004 és 2012 között elfoglalt székébe. Ezt csak a románok és a cigányok hathatós segítségével teheti meg, akárcsak nyolc, illetve tizenkét esztendővel ezelőtt. A közvélemény-kutatások alapján egyébként Nagy András a legesélyesebb. Egyrészt a város románságának jelentős része nem felejtette el az RMDSZ tettrekész polgármesterét, másrészt nincs elragadtatva Maria Precup szociáldemokrata elöljáró megvalósításaitól és kommunikációs stílusától.
Községi szinten a legnagyobb kihívást a vegyes lakosságú Jedd, Vajdaszentivány, Beresztelke és Maroskeresztúr visszaszerzése, Marosszentanna, Ádámos és Marosbogát megőrzése jelenti. A helyzetet segíti a román pártok versengése, ám ugyanakkor bizonyos településeken bonyolítja a magyar jelöltek sokasága. A Magyar Polgári Pártnak egyetlen polgármesteri széket kell „megvédenie”, a makfalvit. Ha a Küküllő menti községben veszít is, magyar kézben marad a település irányítása. Az Erdélyi Magyar Néppárt 28 településen állított tanácsosi listát, míg 16 településen polgármesterjelöltjük is van.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Elkönyvelhetetlen magyar vereség Marosvásárhelyen
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – A függetlenként, de liberális hátszéllel induló Dorin Florea több mint 1700 szavazatnyi különbséggel nyerte el ötödik polgármesteri mandátumát Marosvásárhelyen, maga mögé utasítva a helyi magyarság jelöltjét, Soós Zoltánt.
A végleges eredmények alapján a hivatalban lévő elöljáró – aki ellen a helyhatósági választások előtt nem sokkal korrupció gyanúja miatt vádat emelt az ügyészség – 27 262 szavazatot kapott (az érvényes voksok 42 százalékát), míg Soós Zoltánra 25 537-en szavaztak (40 százalék).
Sovány vigasz, hogy Soósnak jobb eredményt sikerült elérnie, mint 2012-ben Frunda György volt szenátornak, aki polgármesterjelöltként tízezer szavazattal maradt alul Floreával szemben. A 2008-as megmérettetésen ugyanakkor Florea mintegy hatezer vokssal kapott többet, mint az RMDSZ akkori jelöltje, Borbély László parlamenti képviselő. Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje 5882 voksot gyűjtött be (9 százalékot) vasárnap. Furcsa egybeesés, hogy a választási bizottságok 1727 szavazatot érvénytelenítettek.
„Florea napjai meg vannak számlálva"
Soós Zoltán hétfőn óvást nyújtott be, mivel úgy véli, a jelenlegi városvezető tisztességtelen eszközökkel érte el azt az eredményt, amelynek köszönhetően továbbra is megtarthatja a tisztségét. „Florea olyan eszközökhöz folyamodott az utolsó napokban, amelyek ellentmondanak a kampánytörvénynek, illetve az új választási jogszabály is neki kedvezett, hiszen saját maga szervezhette meg saját magának a választásokat" – mutatott rá a független magyar jelölt.
Soós tudomása szerint az utolsó hetekben körülbelül ezer ideiglenes tartózkodási engedélyt bocsátottak ki Marosvásárhelyen, ami arra utal, hogy megpróbálták befolyásolni a választási eredményeket. Soós Zoltán szerint egyébként Florea napjai meg vannak számlálva polgármesterként, ő pedig csapatával arra készül, hogy folytatja a munkát, amelyet elkezdett, és korrupciómentessé teszi Marosvásárhelyt. Florea egyébként hétfőn azt mondta, egyáltalán nem izgult a szavazás napján, és a voksok összeszámlálásakor. „Én csak akkor izgultam, amikor az egyetemen vizsgáztam. Most a választópolgárok vizsgáztak, nem én" – fogalmazott.
RMDSZ-fölény a városi tanácsban
A marosvásárhelyi tanács legnagyobb frakciója az RMDSZ-é lesz, a begyűjtött voksokat tíz mandátumra válthatják a 23 tagú testületben. A Floreát támogató Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) hat, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) négy, a Szabad Emberek Pártjának (POL) három tanácsosa lesz az önkormányzatban. A POL három befutója közül egyébként ketten magyarok. Nem érte el az 5 százalékos küszöböt a külön listát indító Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A néppártnak a megyei tanácsba sem sikerült bejutnia.
Fájdalmas veszteségek és győzelmek
Szászrégenben az RMDSZ-es Nagy András vesztett román kihívójával, Maria Precuppal szemben, a szövetség azonban megtartotta a városvezetői tisztséget Nyárádszeredában Tóth Sándor révén és Szovátán is, ahol a megyei tanácselnöki tisztségre pályázó Péter Ferenc helyét Fülöp László Zsolt veheti át. Az RMDSZ jelöltje, Csibi Attila Zoltán Erdőszentgyörgyön is nyerni tudott. Marosvásárhely két peremközségében, Maroskeresztúron és Jedden hosszú évek után magyar jelölt tudott győzedelmeskedni, Marosszentanna viszont nyolc év után veszett el, ott ezúttal román jelölt győzött.
Maroskeresztúron beigazolódott, hogy minden egyes szavazat számít, hisz az RMDSZ által is támogatott Kovács Edit egyetlen vokssal szerzett többet, mint román vetélytársa. Jedden a szövetség eddigi alpolgármestere, Bányai István a szavazatok mintegy négyötödét tudhatta a magáénak. A szövetség számára kellemetlen meglepetés született Mezőcsáváson is, ahol az RMDSZ korábbi polgármestere, az előválasztásokon Kovács Ilonával szemben alulmaradó, vasárnap függetlenként induló Dávid Gyula ezúttal két szavazattal többet kapott, mint vetélytársa. Makfalván fölényesen nyert az eddigi megbízott polgármester, az MPP-s Vass Imre – ez egyébként a polgári párt egyetlen győzelme a megyében.
Krónika (Kolozsvár)

Ott veszített sok szavazatot az RMDSZ, ahol nem is volt magyar–magyar verseny
Míg az RMDSZ országos vezetői közül néhányan egyértelmű sikertörténetként próbálják tálalni a vasárnapi eredményeket, kiértékelőjében Brassai Zsombor, a szervezet Maros megyei elnöke az árnyoldalakra is rávilágított.
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak.
A legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda– Szováta– Erdőszentgyörgy háromszögben vesztődött el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt is egy jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna.
„Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Egy olyant, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre és meg tud szólítani minden generációt” – vélekedett Brassai.
Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondok vannak, illetve sérült a belső demokrácia. Szintén hiányérzetként jegyezte meg, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés.
Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosokét pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nem csak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és az MPP közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el” – érvelt Brassai Zsombor.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Ismét napirenden az újratervezés Marosvásárhelyen
Míg az RMDSZ országos vezetői közül többen egyértelmű sikertörténetként próbálják tálalni a szövetség választási eredményeit, Brassai Zsombor, a szervezet Maros megyei elnöke szerdai kiértékelőjén azt mondta, a fényes politikai siker mellett a szervezet világos üzenetet kapott választóitól.
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak.
Közel 12 ezer elveszett szavazat
A legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda– Szováta– Erdőszentgyörgy háromszögben veszett el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr, és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna.
„Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Olyat, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre, és meg tud szólítani minden generációt" – vélekedett Brassai. Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondokkal küszködnek, illetve sérült a belső demokrácia is. Szintén problémaként említette, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés.
„Az összefogásnak nincs alternatívája!"
Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosai számát pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nemcsak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el" – érvelt Brassai Zsombor.
Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke szerint a pozitívumok közé tartozik az is, hogy ha Marosvásárhelyt nem is sikerült „felszabadítani a korrupció alól", mégiscsak sikerült kimozdítani a magyar közösséget a holtpontról. Míg az utóbbi három választáson a magyar jelöltek egyre nagyobb arányú vereséget szenvedtek Dorin Floreától, Soós Zoltánnak majdnem sikerült történelmet írnia.
Vass Levente, az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke egyébként a Transindex portálnak adott interjúban azt mondta, az EMNP külön listája miatt úszott el a helyi tanácsban az RMDSZ-többség, és a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje, Dan Maşca miatt nem lett Soósból polgármester. Vass emlékeztetett, a néppártnak el kellett volna fogadnia az RMDSZ-listán felajánlott 8., biztos bejutó és a 12., „lebegő" helyet. „A mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost" – mondta Vass Levente.
A választási irodában és a DNA-ban bíznak Soós Zoltánék
Soós Zoltán és csapata továbbra sem tett le arról, hogy Marosvásárhelyt még 2020 előtt visszahódítsa. Bár kevés reményt fűznek a választások megismétlésébe, a rendellenességek és csalások miatt eljuttatták a bukaresti központi irodához a már vasárnap éjjel kilátásba helyezett óvást. „Az eddigi tapasztalat szerint nem hinném, hogy elrendelnék a választások megismétlését, azonban a fiatal gárdánkkal mi a továbbiakban is folytatjuk a munkánkat" – jelentette ki Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke.
Mint mondta, maga a városi választási iroda vezetője is látta, amint az egyik körzet vezetője, a városháza egyik alkalmazottja, Lăcrămioara Stanciu érvénytelenítette a szavazólapokat. A hölgy elmondta, hogy felettese, Angela Roşca utasítására kezdett el pecsételgetni többedmagával. A polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma csaknem 1727 volt, ami meglepően nagy egy olyan városban, amely lakóinak több mint 95 százaléka írástudó. Soós Zoltán szerint, ha nem a választási iroda, de a Korrupcióellenes Ügyészség előbb-utóbb csak véget vet Florea visszaélési sorozatának.
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak. Közel 12 ezer elveszett szavazatA legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda–Szováta–Erdőszentgyörgy háromszögben veszett el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr, és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna. „Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Olyat, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre, és meg tud szólítani minden generációt” – vélekedett Brassai. Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondokkal küszködnek, illetve sérült a belső demokrácia is. Szintén problémaként említette, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés. „Az összefogásnak nincs alternatívája!” Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosai számát pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nemcsak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el” – érvelt Brassai Zsombor. Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke szerint a pozitívumok közé tartozik az is, hogy ha Marosvásárhelyt nem is sikerült „felszabadítani a korrupció alól”, mégiscsak sikerült kimozdítani a magyar közösséget a holtpontról. Míg az utóbbi három választáson a magyar jelöltek egyre nagyobb arányú vereséget szenvedtek Dorin Floreától, Soós Zoltánnak majdnem sikerült történelmet írnia.Vass Levente, az RMDSZ vásárhelyi választmányának elnöke egyébként a Transindex portálnak adott interjúban azt mondta, az EMNP külön listája miatt úszott el a helyi tanácsban az RMDSZ-többség, és a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje, Dan Maşca miatt nem lett Soósból polgármester. Vass emlékeztetett, a néppártnak el kellett volna fogadnia az RMDSZ-listán felajánlott 8., biztos bejutó és a 12., „lebegő” helyet. „A mostani választás sajnos bebizonyította azt, hogy nekünk volt igazunk. Sajnálatos az, hogy az EMNP által elvitt 2400 szavazattal, ha közösen indultunk volna, megkaphattuk volna a 11. mandátumot, és a visszaosztásokból a 12. helyet is, és így a városi tanács 23 tagú testületében többséget szerezve vezethettük volna a várost” – mondta Vass Levente. n Szucher Ervin A választási irodában és a DNA-ban bíznak Soós ZoltánékSoós Zoltán és csapata továbbra sem tett le arról, hogy Marosvásárhelyt még 2020 előtt visszahódítsa. Bár kevés reményt fűznek a választások megismétlésébe, a rendellenességek és csalások miatt eljuttatták a bukaresti központi irodához a már vasárnap éjjel kilátásba helyezett óvást. „Az eddigi tapasztalat szerint nem hinném, hogy elrendelnék a választások megismétlését, azonban a fiatal gárdánkkal mi a továbbiakban is folytatjuk a munkánkat” – jelentette ki Kovács Levente, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. Mint mondotta, maga a városi választási iroda vezetője is látta, amint az egyik körzet vezetője, a városháza egyik alkalmazottja, Lăcrămioara Stanciu érvénytelenítette a szavazólapokat. A hölgy elmondta, hogy felettese, Angela Roşca utasítására kezdett el pecsételgetni többedmagával. A polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma csaknem 1727 volt, ami meglepően nagy egy olyan városban, amely lakóinak több mint 95 százaléka írástudó. Soós Zoltán szerint, ha nem a választási iroda, de a Korrupcióellenes Ügyészség előbb-utóbb csak véget vet Florea visszaélési sorozatának.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Magamról – magammal
Székely Ferenc, Műhely című mellékletünk gyakori szerzője 65 éves. A kerek évfordulók számvetésre késztetik az embert. Ezt teszi szerzőnk is, ezúttal rendhagyó módon saját magával készített születésnapi beszélgetést.
– Még három nap, s 65 leszel…
– Hűha! Ilyen hamar eltelt?!...
– Nem ülnél át az asztal túlsó oldalára?
– Ugyan biza, miért?
– Most én kérdezek, és te leszel az alany.
– Miről?
– Mindenről! Te is ezt teszed a kerek évfordulósokkal… Tudod, hányat szólaltattál meg eddig?
– Nem számoltan. Biztos, hogy száz felett vannak… Na, jó, áll az alku. Kezdhetjük.
– Mehet a gyermekkor?
– Miért ne? Legtöbbször én is azzal kezdem.
– Soha nem szóltak rád: Na, már megint a gyermekkor…
– De! S nincs igazuk! A gyermekkor fontos. Ha jól indul, kiegyensúlyozott, tartalmas, arra lehet építkezni. Olyan, mint egy üres méhkas: előbb cukros vízzel bepermetezik, lassan megtelik méhekkel, viasszal, mézzel, fiasítással, aztán megfeketedik a viasz, a méhek kiöregednek, elpusztulnak, kiveszik a mézet… Így vagyunk az emberi élettel is. Az embereket érdekli mások gyermekkorra, ifjú évei, főleg, ha fontosat alkottak! Kivel játszott a grundon vagy az erdőben, mit mondott a tanító, emlékszik-e még első versére, mi volt a kedvenc tantárgya? Márai azt mondta: „A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap? Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?”
– Neked milyen volt a gyermekkorod?
– Nagycsaládban születtem, Pusztakamaráson. Heten voltunk testvérek. Apámat – akit Sütő András Gyümölcsoltó Gergelyként cipelt be az irodalomba – mindig érdekelte a világ sorsa, a politika, a megmaradás reménye. Most is emlékszem, gyakran ismételgette: gyáva népnek nincs hazája! Sokat dolgoztak a szüleim; édesanyám a csendnek s a szeretetnek volt a szimbóluma. Kint laktunk a Kiskút-völgyben, kb. három kilométerre az iskolától, s télen szüleim megbeszélték id. Sütő Andrással és Berta nénémmel, hogy maradjak náluk, csak hétvégeken menjek haza. Akkor nagy telek jártak, ropogott lábunk alatt a hó, s attól tartottak – korán sötétedett, dombtetőn, erdő közelében kellett hazajárnom – nehogy megtámadjanak a farkasok. Berta néném édesapámnak volt a testvére, s a fia, az író Sütő András már hazajött volt Bukarestből Marosvásárhelyre. Ő volt az Új Élet első, alapító főszerkesztője. Idősödő szüleihez gyakran járt haza; mintha most is látnám: egy régi Moszkviccsal jöttek végig a Magyar utcán, s a sofőrt Zájner bácsinak hívták. Az író Jóska öccsének és nekem mindig cukorkát hozott – hogy örvendtünk ennek! – meg sok-sok színes újságot. A hosszú téli estéken aztán volt mit olvassunk, nem unatkoztunk. Akkor még nem volt villany a faluban… Mikor én vettem kezembe a lapot, kérték, hangosan olvassam, hogy mindenki hallja. Közben tettek-vettek a házban. Néha a szomszédok is elkérték, s miután kiolvasták, visszahozták. Később, ahogy visszagondoltam ezekre az évekre, Nyilas Misi jutott eszembe, aki Pósalaki úrnak olvasta fel az újságot. Igaz, én az egész családnak olvastam, krajcárt nem kaptam, nem is ezért tettem… Néhány könyv volt a házban, amit Sütő András írt korábban – erre nagyon vigyáztak! –, a református énekeskönyv, s a minden hazalátogatás alkalmával gyarapodó újságok. Ennyi volt szellemi táplálékunk! Két telet töltöttem Berta nénémnél, mert ahogy kitavaszodott, már naponta hazajártam Kiskút-völgyi otthonunkba.
– Hol folytattad?
– 1962-ben kerültem Mócsra, Kiss Jenő falujába, 10 kilométerre Pusztakamarástól. Már befutott költő volt Jenő bácsi, Kolozsváron élt, s bár tanáraink sosem hívták meg író-olvasó találkozóra, tudtunk róla, benne volt a tankönyvekben, tanultuk a verseit.
– A faluból csak egyedül kerültél Mócsra a magyar gyerekek közül?
– Sajnos! Pedig többen voltunk, ők otthon folytatták az iskolát, román tagozaton. Később egyesek románhoz is mentek férjhez. Képzeld: 10-15 magyar gyerek tanult a román tagozaton, az V–VIII. osztályban, akik semmi mást nem kaptak, csak nagykanállal merítettek a többségi kultúrából. Az együttlét hatása a későbbiekben a vegyes házasságok görbéjének emelkedésében mutatkozott meg.
– Kik voltak a mócsi osztálytársak?
– Helybéliek, magyarpalatkaiak, mezőkeszüiek, botháziak, vajdakamarásiak. A valamikori erős magyar közösségekhez tartozók leszármazottai. Azok, akik otthon járták ki az elemit, de nem volt lehetőség a folytatásra, a magyar ötödikre, s a szülők Mócsra adták, hogy a felső tagozatot magyarul folytassák. Jó tanáraink voltak: egy részük Kolozsvárról ingázott, a többi ott lakott a faluban. Épp 50 éve, 1966-ban végeztem a 8. osztályt.
– S hogy kerültél Székelyudvarhelyre?
– Na látod, ezen sokat gondolkoztam! Nem emlékszem, hogy járt volna korábban nálunk, pusztakamarási lakásunkban az udvarhelyi Sebestyén Jocó unokabátyám. S azon a nyáron egy 250-es MZ-vel eljött meglátogatni. Kérdezte: nem akarok egyet a ház mögötti gyümölcsfák között ralizni úgy, hogy ő vezeti a motorbiciklit, s én hátul jól megkapaszkodom, nehogy leessek? Dehogynem! A frászt belém verte, de egy szót se szóltam. Mikor leszálltam, azt kérdezte: jössz Udvarhelyre kilencedikbe? Azt mondtam: igen. Felvételiztem, s ősszel már udvarhelyi diák voltam.
– Tetszett a város?
– Kicsi volt, de tiszta, takaros, dörgő hangú galambok búgtak a barátok templomán, s a Székelytámad várban lévő iskolánk közelében lévő „dögiben” – így hívtuk az asszisztensképzőt – szép szőke csajok tanultak, akarom mondani: a gyógyítás tudományával ismerkedtek. Bentlakásban voltam, az egykori Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban, szemben a református templommal, ahonnan minden reggel, kettős sorban, szigorú felügyelet alatt mentünk át a „murokegyetemre”, a Mezőgazdasági Szaklíceumba. Mikor a Varga-patak fölötti hídhoz értünk, mindig orrfacsaró bűz lengett körül, amit a város utcáin kajtató, kalapkergető friss reggeli szél söpört felénk. Ugyanezt éreztük délben is, este is, főleg nyirkos őszi vagy tavaszi napokon.
– Mire vagy kire emlékszel még?
– Winkler tanár úrra. Ő volt a keresztapánk! Ő tudott a legközelebb férkőzni a gyermeki lélekhez, még akkor is, ha fájó-őszintén, „nyersen” mondta ki az élet nagy igazságait. De éreztük, tudtuk: az életre nevelés, a segítőkészség, jóindulat szándéka lakozik benne. Tudod, 36-an voltunk az osztályban, a könyvviteli szakon, s mindenki, egytől egyig mind magyarok voltunk… S mindent, de minden tantárgyat románul tanultunk! Akkor volt az a szlogen: a szocialista társadalomban csakis az lehet jó szakember, aki az ország nyelvén tanulja a szaktantárgyakat, kitűnően beszéli és gyakorolja a román nyelvet. Lehetett fakultatívan tanulni egy világnyelvet, a németet vagy a franciát, de nem a magyart!
– Te mit választottál?
– Mócson angolt tanultam a 6. osztálytól, s ott oroszos lettem… Mindegy volt! Volt egy Zoița nevű tanárnőnk, ő volt az osztályfőnökünk, görög származású, akinek családja tízéves korában jött át Nagyváradra. Menekültek voltak, Kolozsváron végezte az orosz szakot, s a férje katonatiszt volt a cekendi radarállomáson. Mindig azt mondta: majd az utolsó osztályfőnöki órán, akkor majd mindent elmondok nektek, az életemet... mindent, mindent. Nem mondom, hogy közben nem mondott egy-két dolgot, de amikor eljött az utolsó osztályfőnöki óra, s a Gaudeamust meg a Mi búcsúzunk és elmegyünket készültünk énekelni, ballagni, akkor már nem volt ereje, hogy elmesélje. Az elválás fájdalma uralkodott benne. Bennünk is! Kevés olyan pedagógust ismertem, aki annyira kiállt tanítványaiért, mint ahogy ő tette.
– Még milyen emléked van Udvarhelyről?
– Egyszer kimentünk Nagy Lajival és Szász Jenővel Ívóba, bálba. Lehettünk olyan tizedikesek, akkor ott Lőrincz Gyurka volt a tanító, akiből később jeles író lett, kitűnő közösségszervező. Azelőtt olvastam karcolatait az Utunkban, s Nagy Laji, aki helybéli volt, ismerte, azt mondta: na látod, ez Lőrincz Gyurka. Akarsz vele beszélni? Hát persze, hogy akartam… Arra emlékszem még, hogy Sebestyén Jocó, aki engem alaposan „meghordozott” apám gyümölcsfái között – ő volt a líceum ügyintézője –, ha látta, hogy szünetekben itt-ott lézengek, megkérdezte: nem vagy éhes? Ha nem válaszoltam, akkor bevitt egy helyiségbe, s nyomott 1-2 kiflit a zsebembe, meg abból a jó ropogós zsömléből, amit akkor csak az udvarhelyi pékségben sütöttek. De jó volt!
– S a kultúra?
– Még kérded? Már hét közben szervezték: ki megy vasárnap délelőtt a Maszelka-kiállításra? Jelentkeztem. Nem is tudom, volt-e belépő, de szerettem ilyen helyre menni. Meg a színházba. ’67-ben ment a Csávossy–Komzsik darab, A fül. Elmentünk, szép volt, sokat tapsoltunk, ott volt Gyurka bácsi is, felállt az első sorban, hátranézett, sokáig tapsoltuk. Vagy mentünk a futballmeccsekre. Egyszer Winkler tanár úr megkért, hogy mindent írjak le, jegyzeteljek, mert ő nem lesz ott, adott egy telefonszámot, s egy pár lejt, hogy hívjam fel a csíkszerdai román nyelvű megyei lap szerkesztőségét – azelőtt alakultak, megyésítéskor –, s még aznap diktáljam le, mi történt a pályán? Már nem tudom, mennyit fizettek, de jól jött az a pár lej; egy-egy féldecire futotta barátaimnak a Szabó Károlyban.
– Érzel valami frusztrációt Udvarhellyel kapcsolatosan?
– Sajnos, igen! Még most is elpirulok szégyenemben, hogy ott voltam 4 évig a Székelytámad vár tövében, s nem tudtam, hogy a vár déli részén, egy szép úri házban lakott a nagy székely költő, Tompa László. Mikor odakerültem, ’66-ban, már két éve halott volt. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak! Szerencsére, később, osztálytalálkozóink alkalmával, a hatalmas műveltséggel felruházott Serfőző Antal tanár úr igyekezett kielégíteni e téren mutatkozó kíváncsiskodásomat. Őt zongorázni tanította Manyi néni, a költő felesége, de arra is emlékezett, hogy egyszer Laci bácsi, a költő elvette iskolásfüzetét, s nézegette-olvasgatta, mi van benne? Az A betűnél állt meg, amelynek alsó szára, nem a kétágú létra közepére sikeredett, hanem az aljára. Tompa László nem hagyta szó nélkül: „Ez nem A betű, hanem delta!” Micsoda véletlen: Serfőző tanár úr később, évtizedekig tanította a matematika és a fizika tudományát a középiskolában – nekem is –, s persze a delta fogalmát is…
– Mi jött Udvarhely után?
– 1970-ben, amikor érettségiztem, a Kolozs megyei Székre helyeztek, irodamunka a helyi téeszben. Kollégáim közül csak a főkönyvelő és a főmérnök volt „világi”, pantallós öltözetben, a többiek sárgaréz gombos kék lajbiban, fekete bricsesznadrágban, s jellegzetes széki szalmakalapban tértek be reggelente a téeszirodának berendezett egykori nagygazda-kúriába. Egymásnak így köszöntünk: Adjon Isten! Mennyi minden van ebben a két szóban?! Nem is kellett kérdezzek, mert hamar rájöttek kíváncsiskodó-kutakodó természetemre. Biza, hamar „felkészültem” Szék társadalmi, gazdasági, vallási múltjából. Sőt arról is meséltek, amiről nem kérdeztem: felszarvazott férjekről, gyakran útra kelő begyes menyecskékről, a késő estékbe torkolló fonók végén elfújt lámpa utáni hancúrozásokról (a sötétben való partnerkeresés néha morbid esetet is szült), egyebekről. Mikor jött augusztus 24., Szent Bertalan napja – ez a székiek legnagyobb ünnepe –, azon a napon háromszor mentünk templomba. Pompában virítottak a lányok-asszonyok, úgy néztek ki, mint a pünkösdi rózsa. Fekete-piros volt az egész templom, és sárga rézgombok csillogtak a hagyományukat konokul szerető és ahhoz ragaszkodó férfiak lajbiján. Gyakran jöttek Budapestről a Gulyás-testvérek, Bukarestből pedig a tévé magyar adásától; filmezték s mentették, amit még menteni lehetett. Akkor még élt Győri Klára (1899–1975), akinek még nem száradt ki örömének zöld fája… Nem tudtam róla, hogy Nagy Olga írónőnek meghagyta: csak akkor publikálja kötetét, ha meghal. 1975. augusztus 5-én ment el, s azon az őszön napok alatt talált gazdára az egyik legsikeresebb Kriterion-kötet.
– Nem akartál ott maradni?
– Nem! A székiek tisztelik az idegent, ha kell amúgy tenyerükön hordozzák, de megtartják a „távolságot”. Különösen a jött-ment „pantallósokkal”.
– Következő állomás?
– Katonaság, 1972. február. Craiova, Slatina – 4 hónapig húztam a 12 méteres alumíniumhuzalokat a slatinai alumíniumgyár udvarán. Amikor édesanyám két testvéremmel eljött s meglátogatott, egy pillanatra elfordult. A mezőségi parasztasszony évezredes mozdulatával vitte csupasz kezét arcához, hogy ne lássam, amikor letöröli könnyeit. Pedig láttam! Aztán ősszel kukoricát szedtünk egy Pitești melleti rónán – emlékszem, sáros, szeles idő járt ’72 őszén. Akkor kaptam csomagban egy könyvet a nővéremtől: Mester és Margarita. Mikor eső miatt nem dolgoztunk vagy volt egy kis szabadidőm, olvastam. Egy része nem értette, mire megy a játék… Volt olyan román ajkú katonacimborám, aki megkérdezte: ez milyen nyelven van írva? Te ismersz még egy nyelvet? Hát te nem vagy román? Nemcsak ismerem, beszélem is: sokan vagyunk – nyugtattam. Most sem vagyok biztos abban, hogy megértette, amit el akartam neki mondani.
– Katonaság után?
– Ákosfalva, Vadasd, Havad, újból Vadasd. Vadasdon egy gyümölcstermesztő farm közgazdászi beosztásban kifejtett tevékenységem adott kenyeret jó pár évig, aztán jött ’89–90, vége a mezőgazdasági egységeknek, így jött a képbe Erdőszentgyörgy: iskola, ügyintézés, könyvtár…
– Szeretted ezt a beosztást?
– ’92-ben kerültem adminisztrátor-ügyintéző beosztásba az akkor még a Rhédey-kastélyban működő iskolába. Tíz évig jártam a vidék iskoláit: negyven magyar iskolát. Az intézmények adminisztratív felügyelése mellett volt idő (úgy rendeztem, hogy legyen!) a vidék tárgyi-szellemi értékeinek megismerésére, adatközlőkkel való kapcsolattartásra, táji-történeti építészetünk, helyi szellemi örökségünk számbavételére. Több kötetre való anyag gyűlt össze azokban az években, amely később látott napvilágot.
– És ezután jöttek a könyvtárosi évek…
– 2005–2006-ban lehetőség adódott, hogy könyvtárosi szakképesítést nyerjek, ami 11 évi újabb kihívást jelentett. Amit nagyon szerettem: a közösségszervezést. Találkozók jeles írókkal, költőkkel, történészekkel, előadóművészekkel. A gyerek a leghálásabb olvasó! Mekkora öröm számára, ha találkozhat azzal a hús-vér emberrel, aki verset vagy mesét ír neki! Most is őrzöm azt a vendégkönyvet, amelyet 2005. január 10-én nyitottam. A meghívott vendégek előadása alkalmával készült fényképeken pedig számos személyiség látható: Ambrus Lajos, Ráduly János. Bernád Ilona, P. Buzogány Árpád, Kozma Mária, Egyed Ákos, Spielmann Mihály, Beder Tibor, Horváth Arany, Király László, Szávai Géza, Zorkóczy Zenóbia, Czegő Zoltán, Gróf László – a teljesség igénye nélkül.
– Még néhány nap, s „rendes” nyugdíjas vagy. Mivel telnek napjaid?
– Azt kell mondanom: szinte többet dolgozom, mint korábban. Vezetek egy kimutatást, évekre lebontva: ki mikor született, s abból látszik, mikor lesz kerek évfordulós. Össznemzetben gondolkodom! 2012-ben, amikor megjelent első beszélgetőkönyvem, A megmentett hűség, a Sóvidék jeleseit kértem fel, hogy válaszoljanak kérdéseimre. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a kötet udvarhelyi bemutatóján, 2013 márciusában jelen volt dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is. Az interjúalanyok között pedig volt olyan, aki Debrecenből, Sepsiszentgyörgyről, de akadt, aki Svédországból vagy Kanadából küldte el válaszait. Ezért mondom, hogy össznemzetben gondolkodom, beteljesedett ama illyési gondolat: Haza a magasban. Hogy mivel telnek napjaim? Egy pirinyó kis faluban élek, Vadasdon, három kilométerre a Marosvásárhely– Szováta főúttól, Havadtő közelében. Biza sokszor „hallgatok” Benedek Elek apó intelmére: „Hidd el nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza.” Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe, lám, mit tud ez az ősi szerszám? S közben leülök a számítógép elé, hogy újabb jeles magyar emberrel gazdagodjék következő, általában karácsonyi ajándékként elküldendő beszélgetőkönyvem.
– Korábban beszéltünk az interjúkészítésről: mennyire veszik „komolyan” a felkérést az alanyok?
– Legtöbbje igen, komolyan veszi! Sőt meg tudom számolni a két kezemen, hogy az elmúlt tíz év során, hányan nem válaszoltak. Nem örvendek ennek, de nem is bánkódom. Minden levélnek üzenete van; ha valaki válaszol, az már egy piciny ösvény a közös út, a közös cél felé. Találkoztam olyan személyiséggel, aki külön megköszönte, hogy rá is gondoltam. Ez jólesett! Ne feledjük: van olyan is – s ezt nem rejtik véka alá –, akinek eszébe nem jutott, hogy egyszer eljön az idő, amikor Erdélyből, szülőföldjéről levelet kap, s újból adódik alkalom pályájáról, élete alakulásáról, családjáról, terveiről, egyebekről nyilatkozni – immár őszbe borult fejjel…
– Idén ez lesz az ötödik interjúköteted… Mi lesz a néprajzzal?
– Kész van, megszerkesztve várja a kiadást az eddig kéziratban hevert dolgozatok gyűjteménye, a Vadasd és vidéke. Egyelőre leállok a néprajzzal – persze az ember sosem tudja, mit hoz a jövő. Ami az idei interjúkötetet illeti, az ötödiket, szeretném szép kivitelezésben, nagyobb példányszámban megjelentetni. Olyan személyiségek lesznek benne, mint Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Gazda József, Péntek János, Bágyoni Szabó István, Kincses Elemér és mások. Rájöttem: az olvasókat érdekli, hogy mi vagy, de az is, hogy ki vagy…
Hargita Népe (Csíkszereda)

Tárlat nyílt Nagy Pál munkáiból Marosvécsen
Halálának harminchetedik évfordulóján Nagy Pál marosvásárhelyi festőművész és pedagógus kevésbé ismert munkáiból nyílt kiállítás a marosvécsi Kemény-kastélyban a szenvedélyes műgyűjtő, Madaras Sándor hatékony hozzájárulásával.
Pontosan harminchét évvel Nagy Pál és felesége, Kemény Zsuzsa tragikus halála után köszöntötte a nagyérdeműt a Kemények vécsi fészkében a tárlatot megnyitó Madaras Sándor a hétvégén. 1979. június 18-án, a makfalvi alkotótábor megnyitójára tartó házaspár és az autójukban ülő Varga Katalin újságírónő Erdőszentgyörgy és Csókfalva között halálos balesetet szenvedett. A korán távozó alkotót nem feledte az utókor: munkáiból több településen is emlékkiállítást szerveztek, a ’89-es fordulat után Marosvásárhelyen utcát neveztek el róla.
„Mindenki tudta, hogy kiváló ember, buzgó pedagógus és nagyszerű művész, de néhány lelkes újságcikken – többnyire ugyanazok tollából – nem terjedt túl a hivatalos elismerés. Van, akinek meg kell semmisülnie ahhoz, hogy jelentőségét felismerjük” – írta Nagy Pál halála után Borghida István néhai erdélyi művészettörténész.
Nagy Pálról, a vidám emberről igyekezett hű képet festeni a tárlatmegnyitón megjelent mintegy hatvan érdeklődőnek Kincses Elemér. Az ismert rendező és író egy régmúlt buli hangulatával elevenítette fel fiatalon távozott barátja emlékét. A szombaton megnyílt tárlat látogatói már a kastély folyosóján ízelítőt kaphattak Bordi András, Aurel Ciupe, Kovács Zoltán, Miklóssy Gábor egykori tanítványának munkásságából. Az esemény plakátja a művész több mint fél évszázados festői állványáról köszön vissza, és belépésre buzdítja azokat, akik ellátogattak a Marosvásárhelytől negyven kilométerre fekvő kastélyba. A neves alkotó fiai a kinyomtatott grafikák másait aggatták ki a kastély két vendégszobájának a falaira. Az eredeti munkákat egy dossziéba lefűzve csodálhatták meg az érdeklődők.
A látogatóknak feltűnhetett az aránylag sok és egymáshoz nagyon hasonlító önarckép kiállítása, aminek sajátos a magyarázata. „Apám minden születésnapján készített egy-egy önarcképet magáról. Reggel a tükörbe pillantott, aztán nekiállt magát lerajzolni” – idézte fel emlékeit Nagy Pál kisebbik fia, Géza. Az egyik ilyen önarckép rendkívül eredetire sikeredett: a papír helyett a művész egy hatalmas üvegfelületet választott, mely alá tükröt helyezett el, a kettő közé pedig mennyasszonyi fátylat „komponált be”.
„Ha már van egy ilyen kastélyunk, használjuk ki a falait – osztotta meg a tárlatlétesítés ötletét Nagy Géza. A szervezők igyekeztek az alkalomhoz illően kicsinosítani a két hatalmas vendégszobát. A tűzcsapot például ötletesen egy alkotás közben lencsevégrekapott Nagy Pál-fotóval takarták el. A Marosvécsre visszatelepedett, és a kastélyt pofozgatni próbáló Nagy Géza arra kérte a látogatókat, hogy ne a málladozó falakat vagy a foltokat nézzék, hisz azokat a kastélyt évtizedeken keresztül használó kórházotthontól kapták „örökségbe”, kijavításuk időt, türelmet és főleg pénzt, sok-sok pénzt igényel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Féltucatnyi cég dolgozott a kultúrotthon felújításán
Felavatták a művelődés megújult hajlékát Erdőszentgyörgyön. Az épület belsejének egy része ezután lesz korszerűsítve.
Mintegy háromszáz érdeklődő volt jelen a vasárnapi esti avató ünnepségen, ahol Csibi Attila Zoltán polgármester elmondta: sikerült egy méltó termet átadni az erdőszentgyörgyieknek, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is ilyen sokan töltik meg azt.
A megnyitót a MaRó című jó hangulatú előadás követte, amely az erdélyi román–magyar együttélés furcsaságait, jellegzetességeit, az előítéleteket és megszokásokat pellengérezik ki magyar és román színészek előadásában, érzékeny kérdéseket érintve vagy épp hahotára késztetve a közönséget.
A szentgyörgyi művelődési otthon felújítását idén március végén kezdték el, erre a beruházásra 450 ezer lejt különített el a városvezetés a helyi költségvetésből. A munkálatokat féltucatnyinál több cég végezte, és úgy ütemezték be a fázisokat, hogy ne zavarják egymást. A polgármester szerint ez azért volt ésszerűbb megoldás, mert így jól haladtak, míg ha egyetlen cég vállalja, a kivitelezés elhúzódik.
Három hónap alatt megjavították a tetőzetet, amely új burkolóanyagot és esővízcsatornát kapott, nyílászárókat cseréltek, új világítótesteket és villanyvezetékeket szereltek, az otthon külseje teljesen, belseje részlegesen fel van javítva, ugyanígy a padlózat és a színpad is. Az épület nagytermét teljesen felújították, új székeket és függönyöket szereztek be, az erkélyen csupán a padlózatcsere mAradt hátra, itt rögzített színházi székeket helyeznek el. Természetesen az előteret, öltözőket és mosdókat is korszerűsítették.
Csibi Attila szerint egy ekkora beruházáshoz kevés pénzük és idejük volt, de egy jó csapat vitte végbe, és sok ember szíve-lelke van benne. A napokban a városháza összes alkalmazottja félretette a munkáját, és egy jó hangulatú akció során ők maguk végezték el az avatás előtti nagytakarítást az épületben.
Ezzel nincs vége a beruházásnak, hiszen az épület egy része csak ezután kerül sorra. A polgármestertől megtudtuk: a következő egy-két év alatt a volt mozitermet négyszáz férőhelyesre szeretnék bővíteni, hogy ott mindenféle rendezvény helyet kaphasson, a nagyterem pedig megmAradjon előadásokra, hisz a jövőben színházakat szeretnének meghívni.
Az épület konyháját is korszerűsítik, és ez nemcsak az itteni rendezvényeken lesz használható, hanem az iskolák, óvodák és kórház étkeztetési szükségleteit is ez oldja majd meg a jövőben, és a lakosság is napi menüt vásárolhat innen.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro

Az angol királyi családdal rokonok a Rhédeyek
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság múlt pénteken tartotta következő előadását a vár civil épületében. Egy igen érdekes, tartalmas előadás keretében a híres Nagyváradi famíliák közül Pásztai Ottó premontrei öregdiák a Rhédey-családot mutatta be.
A szép számú érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte, majd a híres váradi famíliák közül Pásztai Ottó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője ezúttal a Rhédey-családot mutatta be, egy igen érdekes előadás keretében.
Arra hívta fel a figyelmet: a kisrédei nemes és gróf Rhédey-család az ősi nemzetségekig visszavezethető régi magyar család. Az első, aki a Rédei nevet viselte, egy bizonyos Mikó, akit 1303-ban említenek. A Rhédeyek Mátyás királytól kaptak nemesi címerlevelet 1466-ban. Az első ismert családtagok Réde, Kisréde környékén éltek, birtokaik is itt feküdtek, innen ered a kisrédei jelző. 1657. november 2-án a Gyulafehérvári országgyűlés a Porta engedélye nélkül indított háború miatt lemondatott II. Rákóczi György bizalmi emberét, az 1610-ben született Rhédey Ferencet választotta fejedelemmé, aki azonban később a körülmények hatására lemondott Rákóczi javára. Előre látva azonban ennek bukását, fokozatosan visszahúzódott a politikai életből. Időközben I. Lipót császár 1659. január 13-án grófi rangra emelte őt, remélve, hogy ezzel egy újabb hívet szerez magának Erdélyben! Rhédey Ferenc jelentősen támogatta a református egyház intézményeit, főleg az iskolákat. Kortársai nagyra értékelték vallásos buzgalmát. 1667. május 13-án hunyt el Huszt várában.
Rhédey Lajos (1761–1831) császári és királyi kamarás, főispáni helytartó, országgyűlési követ, irodalompártoló mecénás, író volt. A katonai akadémia elvégzése után hadapród lett a 37. gyalogezredben. Bihar vármegye ajánlására 1780. június 8-tól 1783. március 8-ig a bécsi magyar testőrségnél szolgált. Innen alhadnagyi rangban a 8. huszárezredbe került. 1792-ben aranysarkantyús vitéz lett, mely igen rendhagyó teljesítmény, ugyanis viszonylag csekély (100 fő alatti) az ily módon kitüntettek száma, s ezt Rhédey igen fiatalon érte el. 1808-ban Bihar vármegye adminisztrátorává nevezték ki, 1825-ben hagyta el Bihart. 1831-ben szélütés következtében hunyt el Pesten, végakaratának megfelelően Váradon temették el.
A kultúra mecénása
Élete egyik fő kérdésének a magyar nyelvű színjátszás fontosságát tartotta. Felkarolta a Váradra érkező eső magyar játékszíni társulat csapatát, akik elvesztették pestbudai játéklehetőségüket. Támogatta a város tanítóit, ösztönözve őket Várad történetének megírására. Óriási szerepe volt Várad fejlődésében, ő szorgalmazta például azt, hogy közvilágítás legyen. Legjelentősebb adománya a Rhédey-kert, melyet a Váradról Pestre távozó főispán adományozott a városnak. A kert addig is az itteni polgárok szórakozását szolgálta, gyakorta rendeztek zenés mulatságokat ott. Egyik részében áll az a Rhédey-kápolna, melyben a gróf és felesége, Kohányi Kacsándy Terézia nyugszanak. (2007 júniusában gróf Rhédey Gábor felesége társaságában Amerikából hazajőve az állatkertben felkereste gróf Rhédey Lajos és felesége mauzóleumát. Az 1804-ben épített kápolnába a fehér márványból készült csodálatos szarkofágot 1834-ben csinálta Ferenczy István szobrászművész. Gróf Rhédey Gábor meghatottan szembesült a romos kápolnabelsővel, a több helyen is sérült szarkofággal. A vendéglátó Pásztor Sándor elmondta, hogy az épületet 2004-ben külsőleg tatarozták, Biró Rozália akkori alpolgármester pedig vállalta, hogy mindent megtesznek a rendbetétele érdekében, mely ígéret a későbbiekben megvalósult.)
Rhédey Klaudia Zsuzsanna Erdőszentgyörgyön született, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett. 18 évesen I. Ferenc császártól, magyar királytól a család meghívott kapott, és egy báli szezonra Bécsbe utazott. A bálon ismerkedett meg Sándor Pál Lajos württembergi herceggel. A fiatalok első látásra egymásba szerettek.
Sándor herceg és Klaudia egyetlen fia, Ferenc 1837-ben Teck hercege lett, így királyi családból választhatott magának feleséget: Victoria Mária Cambridge-i hercegnőt, Victoria angol királynő unokanővérét vette el. Gyermekeik közül az egyik lányt, Teck Máriát György yorki herceghez adták feleségül, aki 1910-től V. György néven lépett a brit királyi trónra. Így Rhédey Klaudia, az „őszinte szerelem pici nagyasszonya” unokája királyné lett. Dédunokái, Edward és György herceg angol király, ez utóbbi idősebbik lánya pedig, Klaudia ükunokája II. Erzsébet angol királynő!
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Szakács Gyula: legyünk büszkék az örökségünkre
Adományként készített nemrégiben új kaput a csíkszentmiklósi templomkerítéshez Szakács Gyula. A csíkszentmiklósi férfi úgy tartja, fontos, hogy jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával.
Jól felszerelt asztalosműhelybe lépünk be Csíkszentmiklóson, szép, egyedi bútorok készülnek épp. „A Teremtőtől kaptam egy tehetséget, amit szorgalommal és hozzáállással tudtam kamatoztatni. Az iskolában könnyen ment nekem a rajzolás. Gyerekkoromban, ha egy bicska a kezembe került – például Szépvízen a templomkertben levő hárs- és gesztenyefa kérgéből – rögtön faricskálni kezdtem egy hajócskát. Később kést, villát, kanalat gyerekésszel próbáltam utánozni. Aztán rájöttem, hogy ehhez én hovatovább jobban értek. Mindig is foglalkoztatott a fa megmunkálása” – emlékszik vissza Szakács Gyula, amikor eddigi pályafutásáról kérdezzük.
Mint mesélte, 1969-ben Buhusba került szakiskolába, fonó szakra. Az iskola melletti szövődében gyakorlatoztak, a fiúk a gépek karbantartását végezték. 1972-ben a Csíkszeredai fonodába került mint karbantartó lakatos. El is végzett egy lakatosképzést.
„Édesapám értette a lakatos szakmát, szekereket csinált, jármot, kapukat javított, kályhát készített, fazekakat fenekelt, biciklit, traktort javított, mindenhez értett. Ebben nőttem fel, nyolcan vagyunk testvérek, ebből hat fiú, a vérünkbe ivódott a lakatosság. Mindig segítettünk édesapámnak kályhát nyitolni, kapálógépet készíteni. A környékbeliek vele készíttettek sok mindent, ezermester volt, én is annak tartom magam.”
A katonaságtól való leszerelés után a Csíkszeredai traktorgyárban kezdett dolgozni lakatosként és táncmesterként. „Beiratkoztam egy táncmester iskolába, mert akkor kerestek a traktorgyárhoz táncmestert. És mivel a lakatos szakma fortélyait is kitanultam, lakatosként dolgoztam ott. Akkor próbálkoztam amatőr szinten vászonra festeni képeket. Találkoztam díszlettervezőkkel, akik megmutatták, hogyan kell egy vásznat lekezelni, hogy utána festeni lehessen rá. Saját magamtól kezdtem el, aztán »elloptam«, eltanultam a mikéntjét. Aztán elmentem a faragászat irányába, mert hatalmas igény volt rá. Gyertyatartókat, csillárokat, függönytartókat, a vadászoknak trófeaalapokat, féldomborműveket, használati cikkeket készítettem, és ezt annyira felfejlesztettem, hogy több pénzt kerestem belőle, mint amennyi fizetést kaptam a munkahelyemen.”
Szakács Gyula, miután eljött a traktorgyártól, a bútorgyárban lett karbantartó lakatos, itt került közel az asztalosszakmához. Ekkor készítette el a legelső Székely kapuját az ott dolgozó asztalosok segítségével.
„Ott megismertem jobban az anyagokat és a gépeket. Sokat tanultam, de könnyű volt, mert ragadt rám. Ha bementem egy vendéglőbe, amíg kihozták a sörömet vagy az ételt, addig én megvizsgáltam az asztalt és a székeket, hogy hogyan vannak elkészítve. Később rengeteget utaztam, és mindenhol sokat tanultam. A forradalom előtt két évet dolgoztam a madéfalvi tanácsnál, mint lakatos” – mesélte.
Mivel ott ő számolta ki az ott elkészített tárgyak árát – parkba padokat, rendőrségre vasajtót, a kollektívnek pityókafullasztót – ő adta át a megrendelőnek, és átlátta a folyamatot, a rendszerváltás után rögtön el tudott menni „magánszektorba.”
„A munka olyan, hogy ha szereted és beleéled magad, és várod, hogy az az alak jöjjön elő a fából, nem tudsz lefeküdni, nem álmosodsz el, nem tudod abbahagyni, amíg kész nincs. És amíg én éjjeleken keresztül itthon faragtam, mindig hallgattam a Szabad Európa rádiót. Megfogott az a szabadságérzés, a lehetőség, hogy magadnak dolgozz, elképzeltem, hogy ha én valahol Nyugaton lennék, Kanadában vagy Németországban, milyen jól meg tudnék élni ott. Ezért mihelyt a forradalom eljött, egyből léptem és magániparban kezdtem dolgozni, tudtam, hogy kell kiszámolni az áru árát, hogy kell a kuncsaftnak átadni, nyugtát írni stb. Megvolt a szakmai hátterem is, és már három hónapra való munkám el volt vállalva. Még két inasom is volt, akiket úgy hoztak a szüleik, hogy tanítsam őket, legyen szakma a kezükben” – emlékezett vissza.
1991-ben aztán egy Csíkszeredai vendéglő bútorzatának elkészítésére kérték fel, ez volt az első nagyobb munkája. Azt meglátván, egy ismerőse asztalosmunkára hívta Németországba. „Nagyon féltem, hogy én minek megyek oda ki. Mondták, megpróbálod, vizsgamunkát csinálsz, és ha elfogadják ott mAradsz. Egy régi épület nyílászáróit kellett javítani. Két éjjel és két nap nem aludtam, csak a vizsgamunkát csináltam. Ott kint minden gépet megvettek számomra, amire szükségem volt. Itthonról úgy mentem el, hogy bejelentettem a feleségemnek és a gyerekeknek: apu megy. Azért mentem el, hogy lássak és tanuljak, és a lehetőséget ne szalasszam el. Aztán egy nap alatt annyit kerestem ott, mint itthon egy hónap alatt, nagyon meg voltam fizetve.”
Egy év múlva szerszámokkal, pénzzel, tudással, tapasztalattal tért haza, itthon nekifogott asztalosműhelyt építeni, híre is ment, hogy milyen asztalosmester van Csíkszentmiklóson, még Nagyváradról is érkeztek megrendelések.
Szakács Gyulát mindig is foglalkoztatták a „népi” dolgok, mindig is szeretett volna székely kapukat készíteni. Az elsőt még a „bútorgyáras” időszakában készítette, aztán kezdtek érkezni a rendelések, felkérések székely kapuk restaurálására. „Most értem oda, hogy a motívumokhoz is hozzá merek nyúlni. Sok tervezővel dolgozom együtt, és hála istennek szakmai körökben jók a visszajelzések. Én nem tartom magam nagyobbnak vagy okosabbnak másoknál, de egy kicsit hozzá mertem nyúlni ahhoz, amit az ősöktől örököltünk, és amelyek mindig is változtak az idők során. Ha a szakember annyira megérett, akkor egy kicsit saját magából is hozzáad.”
A csíkszentmiklósi templomkerítés kapuja igencsak rossz állapotban volt. A pap kérésére az asztalosmester megnézte, de úgy vélte, inkább újat készít, minthogy kijavítsa, munkájáért pedig nem kért el pénzt. Szakács Gyula munkáját több templom bútorzata is dicséri, az egyik gyimesi templomban, a csíkszentmiklósi templomban, az erdőszentgyörgyi templomban is láthatók, használhatók az általa készített padok és egyéb belső berendezések.
„Ezeket szívesen csinálom, azért, hogy mentsük meg azt, ami a miénk és adjuk tovább. Az egyháznak segítünk és dolgozunk, és azt a templomot, amit őseink felépítettek, mi is legyünk arra valók, hogy meszeljük ki és tartsuk rendbe. Tegyünk róla, hogy szép mAradjon, és ezzel jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával, őrizzük meg, vigyázzunk rá, tartsuk karban. Ezt kell nekünk hátrahagyni, tanítani, és büszkék kell legyünk rá.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Dr. Pap Zoltán
gyermekgyógyász-professzor
1928–2016
Tanítványai, kollégái, barátai, akik tiszteltük és szerettük, mély megrendüléssel értesültünk, hogy dr. Pap Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyermekgyógyászati Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, professzor emeritus, a 2. Számú Gyermekgyógyászati Klinika volt klinikavezetője, 2016. szeptember 20-án, életének 88. évében elhunyt.
1928. szeptember 28-án született a Kovászna megyei Gidófalván. Középiskolai tanulmányait Zilahon a Wesselényi Kollégiumban végezte, 1947–53 között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Gyermekgyógyászati Karán tanult. Fiatal gyermekorvosként Erdőszentgyörgyön, majd Marosvásárhelyen dolgozott. A gyermekgyógyászati szakvizsga letétele után, 1959-től nyugdíjazásáig a MOGYE Gyermekklinikáján dolgozott, kezdetben tanársegédként, majd 1972-től adjunktusi, 1982- től egyetemi előadótanári és 1990-től egyetemi tanári beosztásban. 1998-ban történt nyugdíjazásáig a 2-es Számú Gyermekklinika vezetője, ezután konzultáns professzora volt.
Tudományos ismereteit Prágában, Budapesten, Berlinben, Drezdában, Frankfurtban is tökéletesítette. Tudományos érdeklődése a gyermekkori gyomor- bél rendszeri bántalmak felé irányult. Az általa bevezetett újszerű diagnosztikai és terápiás módszerek, mint a vékonybél- biopszia és a verejték pilocarpinos iontoforézise révén 1972-től a Marosvásárhelyi 2-es Sz. Gyermekklinikán is lehetővé vált a lisztérzékenység és a mucoviscidosis diagnózisa és kezelése. Saját készítésű receptúrája szerint közel20 évig gyártották Gyergyóremetén a Gluvilact 0, 1 és 2 elnevezésű csecsemőtápszereket.
A krónikus májbetegségben szenvedő gyermekeknél bevezette a tűbiopsziás szövettani vizsgálatot. Kiváló szakmai tudása és tudományos érdeklődése eredményeképpen rendes és tiszteletbeli tagja volt számos hazai és nemzetközi tudományos társaságnak, mint a Romániai Gyermekorvosok Társasága, a Magyar Gyermekgyógyász Társaság, az Európai Mucoviscidosis Társaság, a Német Gasztroenterológiai és Táplálkozástudományi Társaság, a Nemzetközi Gyermeknefrológiai Társaság.
Negyvenéves oktatói tevékenysége alatt diákjaival lelkesen, alaposan, baráti szellemben foglalkozott. Gyermekgyógyászati poliklinika című önálló jegyzete 1981-ben, majd az általa szerkesztett kétkötetes Gyermekgyógyászat egyetemi jegyzet 1982-ben román, 1989-ben magyar nyelven jelent meg. Több mint 150 szakközleménye jelent meg elismert orvosi folyóiratokban. Nagy sikernek örvendtek az 1983-ban megjelent Kismamák tudnivalói, valamint az 1989-ben kiadott Csecsemő- és gyermekgondozás – hasznos tanácsok szülőknek című könyvei.
1994–98 között az Erdélyi Múzeum- Egyesület Orvostudományi Szakosztályának elnöki tisztségét töltötte be.
Pap Zoltán személyében nemcsak a kiváló gyermekgyógyászt és mentort, hanem a néptanítót és közéleti személyiséget is tisztelhettük. Munkásságának elismerése jeléül számos kitüntetésben részesült: 1998-ban Marosvásárhely díszpolgára címmel tüntették ki, 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává választották, 2004-től a Magyar Gyermekgyógyászok Társaságának tiszteletbeli tagja, 2007-ben a MOGYE professzor emeritus címmel tüntette ki, 2008-ban az Egészségügyi Minisztérium és a Maros megyei Prefektúra kiválósági oklevéllel tüntette ki, 2009-ben Pápai Páriz Ferenc- emlékdíjat nyújtottak át neki.
Tevékenységét a gyermekek iránt érzett meleg, őszinte, szívből jövő szeretet jellemezte.
Emlékét örökké megőrizzük. Nyugodjon békében!
A MOGYE magyar tagozatának vezetősége nevében dr. Nagy Előd rektorhelyettes
A 2. Számú Gyermekklinika nevében dr. Horváth Adrienne egyetemi előadótanár, gyermekgyógyász főorvos
Marosvásárhely, 2016. szeptember 21.
Népújság (Marosvásárhely)

Svájcba vezetnek a „székely terrorizmus” szálai
Arról nincsenek hivatalos információk, hogy a román hatóságok eljárást indítottak volna ellene, azonban a svájci hatóságok már beidézték a Zürichben élő Sebestyén-Teleki Istvánt, akit az ügyészek a terrorimussal gyanúsított erdélyi HVIM-vezetők mentorának tartanak – derítette ki portálunk.
Sebestyén-Teleki István neve a Szőcs Zoltán és Beke István elleni, a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) által a bíróság elé terjesztett vádiratbanbukkant fel. A dokumentumban a legtöbb helyen mindössze iniciálékkal jelölik, azonban egyszer meg így emlegetik: „Sebestyén-Teleki István, az erdélyi HVIM-vezetők mentora”.
„2016 március 18-ára hívtak be a rendőrségre Zürichben. Itt két személy fogadott, akik a svájci titkosszolgálat képviselőiként mutatkoztak be. Nem igazolták magukat. A kikérdezésem másfél órát tartott” – mesélte a Maszolnak az Erdélyből kivándorolt Sebestyén-Teleki István. Elmondta: kihallgatása során kiderült, hogy az állítólagos titkosszolgálati tisztek ismerikaz életútját, tudták azt is, hogy biztonságpolitikával kapcsolatos írásokat szokott közölni.
Egyebek között rákérdeztek egy esetleges romániai fegyveres ellenállás szervezésére, amit Sebestyén határozottan cáfolt. Az egyik kihallgatója az akkor már őrizetben levő Szőcs Zoltán és Beke István nevét leírta egy papírra, megkérdezve, hogy ismeri-e ezeket a személyeket. Sebestyén annyit mondott: a sajtóból ismeri a nevüket. „Többször is rákérdeztem, de tagadták, hogy a román állam felkérésére folytatták a kikérdezésem” – magyarázta. Hangsúlyozta: ezek után a svájci hatóságok semmilyen intézkedést nem foganatosítottak vele szemben.
A magyar szabadságharcos kézikönyve
A román titkosszolgálat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjait 2015. augusztus 29-én hallgatta le (a vádirat azt nem részletezi, hogy hol és milyen körülmények között történt a lehallgatás). A vádirat szerint szóba kerül a HVIM akcióinak orosz finanszírozása, az Erdélyt átszelő, Bukarest felé tartó földgázvezeték levegőbe repítése egy Kézdivásárhelyhez közeli szakaszon. A HVIM-esek ezen a lehallgatott találkozón többször is hivatkoznak a beszélgetésben részt vevő, vélhetően nem román állampolgárságú személy munkájára, „A magyar szabadságharcos kézikönyve” című kiadványra.
Elhangzik az is, hogy jó lenne, ha a könyv szerzője pár napot eltöltene Székelyföldön, amikor „egy-két receptet ki is lehetne próbálni”. A találkozón a vádiratban STI iniciálékkal jelölt férfi egyebek között tanácsokat osztogat: miként kommunikáljanak úgy, hogy a hatóságok ne hallgathassák le őket, milyen jellegű akciókra van szükség ahhoz, hogy külföldi szervezetektől is támogatást kapjanak.
A kiadvány – amelyet a Szőcs Zoltán és Beke István elleni vádirat is részletesen taglal – egyebek között a Kárpát-medence magyarlakta területeinek önrendelkezési mozgalmairól, pszichológiai hadviselésről szól, hosszan taglalva a román államnak a romániai magyar kisebbséggel szembeni ellenséges magatartását. Mindezek mellett teljes fejezetek szólnak a gerillaháborúra való felkészülésről: fegyverzet beszerzéséről, különböző szabotázsakciók – útblokádok kialakítása, gépkocsik megtámadása, az áram- vagy telefonhálózat elleni akciók, vasúti sínek vagy hidak felrobbantása – végrehajtásáról.
Korábban az MPP polgármesterjelöltje is volt
A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben 2012-ben Erdőszentgyörgy polgármesteri tisztségéért is induló Sebestyén-Teleki István azt követően került kapcsolatba a HVIM-el, hogy a Sepsiszentgyörgyön kéthetente megjelenő Székely Idő nevű lapban közölt időnként cikkeket. Az lap főszerkesztőjével azonban összekülönböztek, jelenleg mindkettő azt álltja, hogy a HVIM tagjait a román hatóságok vélhetően a másik közreműködésével hallgatták le. Tény az, hogy Horváth Alpár a lapja oldalain a román titkosszolgálatok ügynökének nevezte Sebestyént, utóbbi ugyancsak azt állítja, hogy a Horváth Alpár nagy valószínűséggel titkosszolgálati besúgó, aki lapjában folyamatosan rágalmazza és terroristavádakkal illeti őt.
A DIICOT vádirata szerint 2015. augusztus 19-én, amikor lelőször lehallgatták HVIM tagjait, Sebestyén-Teleki is velük volt. Ezt a férfi a Maszolnak is elismerte. „SMS-ben jelezték a fiúk, hogy késnek. Akkor közöltem velük SMS-ben, hogy mehetünk a tűzoltószertárba, vagy ki az erdőbe. Mikor hatalmas késéssel megérkeztek, eldöntöttük, hogy az erdőben beszélgetünk. Esős, nagyon hideg nap volt, ennek ellenére kimentünk” – idézte fel azt a napot a Maszolnak Sebestyén-Teleki.
Elmondta: az előzetesen leegyeztetettek szerint a Székely Önrendelkezési Tanácsról és a belső székely népszámlálás lebonyolításáról beszélgettek. Hangsúlyozta: kétségbevonja a vádiratban ismertetett lehallgatási jegyzőkönyv valódiságát, szerinte a dokumentumban valótlanságok is szerepelnek. Hozzátette: habár már nem emlékszik pontosan arra, hogy ki mit mondott a találkozón, de szerinte semmi olyan nem hangzott el, ami „veszélyes” lenne. „Lehet, hogy volt esetleg egy-két provokatív kérdés, de az tény, hogy én nem biztattam senkit sem erőszakos cselekedetekre” – állítja a Zürichben élő férfi. Hozzátette azt is: először találkozott személyesen a jelenlevőkkel, ezért arcokat nem is nagyon jegyzett meg, az üggyel kapcsolatos utólagos beszélgetések alapján lehetségesnek tartja, hogy Beke István ott sem volt ezen a találkozón – ugyanezt állítja a DIICOT vádirata is, amely szerint itt Szőcs Zoltán, annak testvére, egy meg nem nevezett tanú valamint „a szabadságharcos kézikönyvének szerzője” volt jelen.
A találkozón a DIICOT szerint a földgázvezeték felrobbantásáról beszélgettek, és egyebek között a következők hangzottak el:
Szőcs Zoltán: Pontban karácsonykor kellene levegőbe repíteni. XX: Én senkit nem bátorítok erre. XX: Én inkább a villanyhálózatban látok lehetőséget… XX: A könyvemben pontosan le van írva, mit kell tenni a póznákkal. Sok példa is van benne. XX: A hetedik pontnál írtam a HVIM tevékenységének álcázásáról. Nem tudom, milyen saját cégetek van, hol dolgoztok. A legjobb lenne egy behajtó cég. Profi módon lehetne megcsinálni, az adóst le kell ellenőrizni, ehhez információkat gyűjteni … ezek a tevékenységek illenének … XX: Nem szeretném, hogy (…) elég ismerettel rendelkezem, hogy robbanóanyagról beszélhessek, elküldöm a receptet.
Arra a felvetésünkre, hogy a neki tulajdonított könyvben éppen erőszakos cselekedetek, terrorakciók szervezéséről ír, így válaszolt: az úgynevezett gerilla-kézikönyv nem arról szól, hogy az abban foglaltakat Románia ellen kellene alkalmazni. Azt is állította: sokan mindössze azért tulajdonítják neki a könyvet, mert néhány, az erdélyi magyarokról szóló tanulmányát is tartalmazza – ami szerinte tudta nélkül került a kiadványba.
Sebestyán-Teleki Istvántól megtudtuk, jelenleg a „Szabadságharc és államcsapás tervezése és kivitelezése” című munkáján dolgozik. Úgy látja: ha a román hatóságok elfogadható bizonyítékokkal rendelkeznének, őt a svájciak már letartóztattak volna. Hangsúlyozta azonban: egyelőre elkerüli Romániát, attól tart ugyanis, hogy a terrorizmusbotrányt követően őt is letartóztatják.
Sebestyén-Teleki István kapcsán a Maszol levélben kért információkat a DIICOT-tól. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha a DIICOT szerint robbanószergyártásban is tanácsokat adott a HVIM-es vezetőknek és erről hangfelvétellel is rendelkeznek, indult-e ellene eljárás, valamint kérték-e ehhez a svájci hatóságok segítségét. A DIICOT szűkszavú válasza mindössze annyi volt, hogy kérésünk túllépi a közérdekű információkhoz való hozzáférésről rendelkező törvény előírásait.
Sebestyén-Teleki István
A Zürichi Műszaki Egyetem volt előadótanára és kutatója, szakmája gépészmérnök. 1987-től Svájcjban él, ahol biztonságpolitikai tanulmányokat is közöl. Erdőszentgyörgyi származású. 2012-ben a Magyar Polgári Párt színeiben sikertelenül indult az erdőszentgyörgyi polgármesteri tisztségért.
Lázár Lehel
maszol.ro

Svájci mentor a vádiratban (Székelyföldi terrorvád)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) merényletkísérlet miatt vád alá helyezett Székelyföldi vezetőinek vélt svájci mentoráról közölt cikket tegnap a Maszol. A hírportál szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség által összeállított vádiratban több helyen iniciálékkal, egy helyen viszont teljes névvel is szerepel Sebestyén-Teleki István neve, akit az ügyészség a HVIM-vezetők mentorának tekint.
A titkosszolgálat 2015. augusztus 29-én egy olyan beszélgetést hallgatott le, amelyen vélhetően Sebestyén-Teleki István is részt vett. A vádirat szerint ezen került szóba a HVIM akcióinak orosz finanszírozása, az Erdélyt átszelő, Bukarest felé tartó földgázvezeték levegőbe röpítése. A beszélgető felek többször is hivatkoztak A magyar szabadságharcos kézikönyve című kiadványra, mely – a szövegösszefüggés szerint – a beszélgetés egyik résztvevőjének (vélhetően Sebestyén-Teleki Istvánnak) a munkája. A lehallgatott beszélgetésben elhangzott, hogy jó lenne, ha a könyv szerzője pár napot eltöltene Székelyföldön, amikor „egy-két receptet ki is lehetne próbálni”. A találkozón a vádiratban STI iniciálékkal jelölt férfi egyebek között arról beszélt, hogy miként lehet úgy kommunikálni, hogy a hatóságok ne hallgathassák le a beszélgetést, milyen jellegű akciókra van szükség ahhoz, hogy külföldi szervezetektől is támogatást kapjanak. Sebestyén-Teleki István a Maszolnak elismerte, hogy az említett napon egy erdőben találkozott a HVIM Székelyföldi vezetőivel, de szerinte a Székely Önrendelkezési Tanácsról és egy székely népszámlálás lebonyolításáról beszélgettek. Cáfolta, hogy ő lenne a szerzője A magyar szabadságharcos kézikönyve című kiadványnak. Szerinte azért tulajdonítják neki a könyvet, mert az néhány – az erdélyi magyarokról szóló – tanulmányát is tartalmazza, amelyek a tudta nélkül kerültek a kiadványba. Sebestyén-Teleki István elmondta: márciusban beidézték a zürichi rendőrségre, ahol a svájci titkosszolgálat két képviselője másfél órán át kérdezte nézeteiről és arról is, hogy ismeri-e Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Hozzátette, a svájci titkosszolgálat ügynökei cáfolták, hogy a román hatóságok kérésére hallgatták volna ki, és ezt követően sem foganatosítottak semmilyen intézkedést ellene. Megjegyezte azonban, hogy egyelőre elkerüli Romániát, mert attól tart, hogy őt is letartóztatják. A Maszol hozzátette: az erdőszentgyörgyi származású, gépészmérnöki végzettségű Sebestyén-Teleki István 1987 óta él Zürichben, ahol a helyi műszaki egyetem előadótanáraként és kutatójaként dolgozott. 2012-ben a Magyar Polgári Párt erdőszentgyörgyi polgármesterjelöltje volt, a választást azonban elvesztette.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jogerősen törölték az erdőszentgyörgyi zászlóbírságot
Eltörölte a Maros megyei törvényszék azt az ötezer lejes bírságot, amelyet tavaly a prefektúra szabott ki Erdőszentgyörgy polgármesterére, mert kitűzte a magyar és a székely zászlót az RMDSZ-székháznak otthont adó épületre – számol be Rostás Szabolcs a kronika.ro-n.
A Maros megyei prefektusi hivatal 2015. januárjában rótta ki a büntetést Csibi Attila Zoltánra amiatt, hogy a helyi RMDSZ-elnöki tisztséget is betöltő elöljáró megtagadta a magyar és a székely zászló eltávolítását a kisváros főterén álló épületről. Az egyházi tulajdonban lévő ingatlanban az RMDSZ működteti az irodáját. A prefektúra képviselői azt írták a bírságolási jegyzőkönyvbe, hogy Csibi „Székelyföld és a magyarok zászlajának kitűzésével” megsértette a román zászló használatára vonatkozó kormányhatározatot. A kihágásért a kormányhatározat alapján kiróható legnagyobb összegű bírságot rótták ki.
Az erdőszentgyörgyi polgármestert másodfokon képviselő Menyhárt Gabriella Éva nagyváradi ügyvéd szerdán a Krónikát úgy tájékoztatta, a Maros megyei törvényszék helyt adott a fellebbezésüknek, végleges ítéletében megsemmisítette a prefektusi hivatal jegyzőkönyvét, és eltörölte az ötezer lejes pénzbírságot. Hozzátette, alkotmányellenes kifogást is emeltek az alkalmazandó törvény ellen, valamint semmisségi kifogást a jegyzőkönyv ellen, a törvényszéki indoklást azonban még nem ismerik.
Csibi Attila Zoltán egyébként tavaly a bírságról szóló jegyzőkönyvet a segesvári bíróságon támadta meg, amely viszont alapfokon elutasította a polgármester panaszát, törvényesnek ítélve a prefektúra által kiszabott büntetést. Menyhárt Gabriella Éva szerint nem volt pártatlan és tárgyilagos az első fokon lezajlott tárgyalás és a bírói érvelés, úgy, ahogyan azt az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkelye megkövetelné.
Az erdőszentgyörgyi elöljáró ügyvédje az ügy kapcsán emlékeztet: a románok által lakott magyarországi településeken – mint például Bedő vagy Körösszegapáti – a magyar és a román zászló egymás mellett lobog, anélkül, hogy sértené az ott élő magyarokat vagy hogy etnikai zaklatásnak volnának kitéve az ott élő románok. „Úgy gondolom, ez a követendő példa Románia számára, erkölcsi, emberi és törvényes szempontból egyaránt. A harcot addig kell folytatni itt Erdélyben, amíg az etnikai hadjárat befejeződik az erdélyi magyarok ellen és amíg tiszteletben tartják nemzeti szimbólumainkat” – jelentette ki Menyhárt Gabriella Éva.
Az Erdőszentgyörgy főterén álló épület homlokzatán a székely és a magyar zászló mellett Románia, az Európai Unió és az RMDSZ zászlaja lengedezett egymás mellett. A prefektus felszólítására 2014 nyarán a polgármester egy hónapra levette, és gyászlobogóval helyettesítette a zászlókat, augusztus közepén azonban ismét kitűzte az öt lobogót. A polgármester akkor megjegyezte, korábban öt évig lobogtak ugyanezek a zászlók a főtéri ingatlanon, és senkit nem zavartak. Azzal érvelt, hogy a zászlók magánterületen vannak, hiszen az RMDSZ az egyháztól bérli a székházát – írja a kronika.ro. Erdély.ma

VII. Székelyföld Napok
Három az igazság!
Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Székelyföld Napokat. A három székely – Maros, Hargita és Kovászna – megyében, több helyszínen és több napon keresztül, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat marosvásárhelyi nyitóünnepségére szerda délután, a Kultúrpalotában került sor.
Konferencia és ünnepélyes megnyitó – többek között ez állt a szerdai napra szóló programfüzeten, a szinte teljes telt házas közönség pedig jelezte, nagy az érdeklődés a Székelyföld kulturális és népművészeti kincseit megismertetni kívánó eseménysorozat iránt.
Az este 7 órakor kezdődő gálaesten a konferencián is részt vevő Maros megyei települések küldöttei – vidékük népviseletében – álltak félkörben a Kultúrpalota nagytermének színpadára, megnyitóbeszédet Barabási Attila Csaba, a szervező Maros Művészegyüttes vezérigazgatója mondott.
– Üdvözlök mindenkit a hetedik Székelyföld Napok nyitóestéjén. A mottónk: tegyük láthatóvá a Székelyföldet. A Maros Művészegyüttes többször vállalt szerepet a Napok megrendezésében, meg szeretnénk mutatni, hogy milyen kincseket rejtegetünk a tarsolyunkban. Köszönet azoknak, akik vállalták, hogy segítenek a szervezésben, a településeknek, amelyek képviselői eljöttek és részt vettek a mai konferencián. Közel harminc település népviseletbe öltözött lakóit láthatják a színpadon. Ezt szeretnénk kiterjeszteni a három székely megyére is, a következő konferenciát Hargita és Kovászna megyével együtt kívánjuk tartani. Székelyföldnek van amit ünnepelni, Székelyföldnek kötelessége ünnepelni. Büszkék vagyunk arra, hogy falvaink ma is őrzik hagyományaikat. Él a népi kultúra, él a népviselet. Fontos, hogy a székelyföldi kulturális intézmények részt vegyenek a napokon, azok szervezésében – örömmel látom, hogy a megye különböző települései is szívesen vállalják ezt a feladatot. Érdemes eljönni a Székelyföldre ezekben a napokban, mert itt mindenki otthont talál magának. A fiataloknak érezniük kell, hogy mennyire fontos a népviselet viselése, akár a hétköznapokban is. Minél inkább őrizzük a hagyományainkat, annál erősebbek leszünk, ez a jövő. Az összetartásban, összefogásban, a népi kultúrának a felszínre hozásában, megőrzésében van a Székelyföld jövője.
Csép Éva Andrea megyei tanácsos hozzátette: – Ünnepnap a mai, hiszen minden olyan esemény, amelyben örökségünk felett ülhetünk örömünnepet, piros betűkkel vésődik be nemzetünk kalendáriumába. "Székelyföld nem létezik" – az ilyen és ehhez hasonló kijelentések hallatán a düh, a múltba és annak fájdalmaiba való kapaszkodás lesz úrrá rajtunk, és talán mi is mondjuk: "Székelyföld nem Románia!" Pedig Székelyföld Románia. Az ezzel ellentétes kijelentéssel soha nem tudjuk megmutatni senkinek, és ezzel mi szorulunk hátrányba. Okulnunk kell Máramaros példájából, el kell helyeznünk Székelyföldet az ország turisztikai térképén. Ahhoz, hogy a külföldiek megértsék, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, valakinek meg kell mutatnia azt, hogy honnan jöttünk. A nyitás nem veszélytelen, de nyitás nélkül nincs megértés, megértés nélkül pedig nincs elfogadás. El kell jutni odáig, hogy a másik fél ránk csodálkozzon. És itt nem kompromisszumról van szó, hanem egy olyan win-win helyzetről, amelyből mindenkinek haszna származik. A Székelyföld Napok erre tesz kísérletet. Maros megye eddig csak belekapcsolódott a rendezvénysorozatba, de idéntől három az igazság: Hargita, Kovászna és Maros megye összefogott egy olyan rendezvénysorozat érdekében, amely mindnyájunk lelkét, elméjét és közösségünk identitását gazdagítja. A más kultúra szülötte megismer minket, ránk csodálkozik, majd megért és elfogad. Olyan kapcsolati háló kialakulásának melegágyai ezek a közös munkák, amelyek már önmagukban is nyereségesek. És nem csak mással, hanem elsősorban önmagunkkal, a közösségünkkel kell megtanulnunk együtt élni, mert egyedül kevesen, de együtt mindenre képesek vagyunk – mondta Csép Éva Andrea, majd az aznap délutáni konferencia két előadója lépett a színpadra és összegezte röviden értekezéseit.
Asztalos Enikő alapkérdése az volt, hogy miben különbözik a Maros megyei székely viselet a többi megye népviseletétől? – Eredetileg a Népújság Harmónia című rovatába kérték ezt a kutatást. A székely ruha Maros megyében tájegységenként más és más, illetve teljesen különbözik az udvarhelyszéki vagy csíkszéki viselettől. A népviseletet 1867-től számítjuk. A női viseletnek két nagy korszaka van, az első szakasz az első világháború végégig tartott. Ez a hosszú ruhás viselet, sokan máig ezt őrzik: például a Küküllőmente Aranyosszék melletti vidékére jellemző. A Hargitától nyugatra hímes rokolyákat (marosszéki), attól keletre csíkos szoknyákat találunk. Az első világháborút követően a szoknya szárközépig megrövidült, a férfiviseletben megőriztük a harisnyát.
Dr. Barabás László utóbbiról beszélt. – A délutáni konferencián a viseletek szerkezeti elemei mellett a viselés funkcióját is hangsúlyoztuk. Ez egy jelrendszer volt, rangjelzés. A férfiak harisnyája egy igen régi, európai viseletdarab, amely a székelységet elkísérte egész ittléte során. Ilyen nadrágot sokfelé viseltek, de a székelység történetében volt egy mozzanat: az, amikor Mária Terézia megszervezte a székely határőrséget. Egyértelmű okok miatt a bő szárú harisnyát be kellett tűrni a csizmába, az inget a harisnyába. Mindez egyenruhává vált, és a katonáskodó nemesség lovaglónadrágja után kialakult ez a harisnyaviselési mód. A szegője a határőrezredek színéhez kapcsolódott. A marosszékieké kék volt. A zseb és a vitézkötés későbbi fejlemény – aki zsebes, vitézkötéses harisnyát készíttetett, módosabb volt, de mindez az életkort is jelölte. A fiataloké például szűk kellett legyen. Maros megye bizonyos vidékeire nem is jutott el a zseb, illetve a vitézkötés. Sokféle változata volt: ünnepi, hétköznapi és egy munkaharisnya. Télen- nyáron viselték. A priccses nadrágra való felcserélődése az 1920-as évekre tehető. A munkaruha-harisnyákat elhagytuk, az ünnepi és hétköznapi megmaradt. Etnikai identitást fejez ki, expresszív kifejező-eszköze a székelységnek. A táncházmozgalomhoz hasonlóan a népviseletkultúrát is divattá, a mai ember által elfogadhatóvá kellene és lehetne tenni – mondta az előadó, majd Barabási Attila Csaba adott át emléklapokat a megjelent népviseletbe öltözötteknek, Vajdaszentivány, Maros-szentkirály, Nyárádgálfalva, Mezőpanit, Erdőszentgyörgy, Csíkfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Nyárádselye, Mikháza, Körtvélyfája, Sóvárad, Szováta, Kibéd, Marossárpatak, Jedd, Küküllő-dombó, Magyarsáros, Vámosgálfalva, Szászcsávás, Bonyha, Hármasfalu, Gyulakuta, Rigmány és Nyárádszentimre képviselőinek.
A hangulatos, nívós est második felében az autentikus néptáncé és népdaloké lett a főszerep: a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár néptáncegyüttesek, illetve Szőlősi Katalin és Kásler Magda előadók madarasi, nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, nyárádmenti, küküllőmenti táncokat és népdalokat adtak elő – a közönségsiker nem is maradt el.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Már nem csak az utak révén kapcsolnák össze Hargita és Maros megyét
Még szorosabbra fűzné a kapcsolatot a két székely megye, Maros és Hargita. A szomszédos településeknek együttműködve nagyobb esélyük van a fejlődésre, lakóiknak pedig ezáltal egy jobb életminőségre – állapították meg a két megye elöljárói.
A Székelykeresztúri Kistérség Szövetség kezdeményezésére született találkozó célja az volt, hogy a megyehatárhoz közeli települések között állandó párbeszéd kezdődjön el, és bővüljön a közös kapcsolati háló. A felvetett vitaindító témajavaslatok kapcsán elindult a párbeszéd a megyék közti kulturális együttműködés, iskolák közötti kapcsolatok ápolása, turisztikai adottságok összesítése, kiaknázása, közös idegenforgalmi programok megvalósítása, egyházak támogatása, ifjúsági és szociális programok közös kivitelezése terén, ugyanakkor terítékre került a két megye közti átjárhatóság, az utak helyzete.
„Most kedvező a széljárás a megyeközi kapcsolatok megerősítésére. Nagyobb a nyitottság, beszélhetünk LEADER-térségek együttműködéséről vagy akár kistérségi kapcsolatok kialakításáról. Nagyon sok ponton kapcsolódhatunk, támogathatjuk egymás munkáját, partnerséget vállalva. Térségi gondjaink megoldása közös érdek, ezért nagy szükség van az egymásra figyelésre, fontos a helyi kapcsolatok kialakítása és megerősítése” – hangsúlyozta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
Az elöljárók arra is választ kerestek, hogyan tudnának a tömbmagyar települések és a szórványrégió összedolgozni, milyen módon segíthetik egymást. Gáll Ernő, a segesvári RMDSZ elnöke, korábbi megyei tanácsos, örömmel nyugtázta, hogy a tömbben élő Hargita megyeiek már konkrét segítséget is felajánlottak. Az általuk adományozott faanyagból készül el a fehéregyházi Petőfi-emlékpark lugasa. „Életem során számos tanácskozáson és projektben vettem részt, de úgy érzem, hogy most végre konkrétumokról tárgyaltunk. A Hargita megyeiek tényleg akarnak segíteni rajtunk, a megyehatár túlsó oldalán élő, Segesvár körüli szórványmagyarokon” – vélekedett Gáll. A választás nem véletlenül esett Petőfire és végső csatájának helyszínére, Fehéregyházára: július 31-én Székelyföld mindhárom megyeelnöke tiszteletét tette a költő halálának 167. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen, ami abszolút premiernek számít.
Javaslatokat fogalmaztak meg a balavásáriak is, akik szívesen tanulmányoznák a székelykeresztúri tejfeldolgozás, illetve a környékbeli gyümölcsfeldolgozás sikeres modelljét, hisz a Kis-Küküllő mentén egyre inkább leépülőben van a szarvasmarha-állomány.
Az utak nem szakadhatnak meg a megyehatáron
Amint a helyhatósági választások óta több ízben, ezúttal is felmerült a két megyét összekötő infrastruktúra helyzetének a kérdése. Javaslatok hangzottak el a két megye településeit összekötő, javítást igénylő szakaszokról, mint például a Gagy-keresztje–Bözöd, Siklód–Sóvárad, Újlak–Székelyvécke, Szederjes–Székelymuzsna. Utóbbinak a Hargita megyei részét leaszfaltozták, a Maros megyei szakaszra, bár van elkülönített költségvetési tétel, még nem fogtak hozzá. „Mi még a tavaly belefoglaltuk a büdzsébe, mégsem kezdődött el a munka. Ígéretet kaptam, hogy két éven belül leaszfaltozzák a ránk eső mintegy 12 kilométeres részt” – mondta el lapunknak Gáll Ernő. Székelykeresztúr polgármestere, Rafai Emil szerint mindenképpen érdemes odafigyelni arra, ami összeköt. Az elöljáró nemcsak utakra gondolt, hanem, amint fejtegette, jelentősnek tartja, hogy a kultúra, a nemzeti identitás és az érzelmi kapcsolatok mentén egyáltalán elkezdődik a közös gondolkodás az ügyek, gondok és problémák megoldásáról. Amint beszámoltunk róla, az új önkormányzatok felállása óta Péter Ferenc, a Maros megyei tanács új elnöke többször is találkozott kollégájával, Borboly Csabával, akivel több közös megyehatárt is bejártak, és „az elvágott szálak összekötéséről” egyeztetett. A leglátványosabban az Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral, a bözödújfalui tó partján összekötő út aszfaltozása halad. Az elképzelés szerint a két megyét 2017-től kötné össze aszfaltszőnyeg.
Szucher Ervin Székelyhon.ro |

Startol a Sapientia felvételi tájékoztató körútja
Az egyetem házhoz jön
A "Sapiverzum" mottó jegyében indul a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 2017-es egyetemi felvételi tájékoztató körútja november 14-én, hétfőn. A november 25-ig tartó kéthetes körút során több mint száz erdélyi középiskolába látogatnak el hallgatókból álló háromfős csapatok, akik a végzős diákoknak mutatják be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a 2017-es egyetemi felvételi kínálatot.
A körutat az idén is a hallgatókkal közösen szervezik meg, hiszen a diákok a leghitelesebb képviselői az egyetemnek, illetve megpróbálják hatékonyabbá, élvezhetőbbé tenni a középiskolákban töltött időt.
A felvételi kampány részeként már hagyománnyá vált "Az egyetem házhoz jön" tájékoztató körút arra a koncepcióra épül, hogy a Sapientiára felvételt nyert hallgató, amellett hogy magyar nyelvű, elméleti és gyakorlati tudás birtokába jut, egy családias, barátságos és összetartó diákközösség részese lehet. Ezt a közösséget a szintén magyar nyelvű, hallgatóközpontú adminisztráció is segíti abban, hogy optimális körülmények között koncentrálhasson a tanulmányaira.
A korábbiakhoz hasonlóan a most induló felvételi tájékoztató körút keretében olyan találkozási alkalmat kívánnak teremteni a középiskolás diákok számára, amelyeken közvetlenül a Sapientia EMTE hallgatóitól tájékozódhatnak és kaphatnak választ az egyetem szakkínálatával és felvételi kritériumaival kapcsolatos kérdéseikre. A népszerűsítő akció során a három oktatási helyszínt – kolozsvári, csíkszeredai és marosvásárhelyi kar – 18 önkéntes diák képviseli. A két hét alatt Maros megye különböző településein, Marosvásárhely mellett Erdőszentgyörgyön, Nyárádszeredában, Szovátán, Segesváron, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban, Marosludason mintegy húsz középiskolába jutnak el az intézményt népszerűsítő hallgatók.
Népújság (Marosvásárhely)

Színjátszó fesztivál Erdőszentgyörgyön
Közösségformáló játék
24. alkalommal ad otthont Erdőszentgyörgy a Kis- Küküllő menti műkedvelő színjátszó fesztiválnak. A hét végén, péntektől vasárnapig zajló rendezvényt a Bodor Péter Művelődési Egyesület a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjával közösen szervezi a helyi kultúrotthonban, támogatók: a Maros Megyei Tanács, Erdőszentgyörgy városi tanácsa, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ. Az évtizedek során hagyományossá vált fesztivál részleteiről Kovrig Magdolnát kérdeztük.
– Amikor csaknem két és fél évtizeddel ezelőtt elindítottuk ezt a fesztivált, elsősorban a helyi és környékbeli színjátszókat szerettük volna megszólítani. Időközben aztán a régiek elmaradtak, helyettük újak jöttek. A szászrégeni színjátszókkal a legrégebbi a kapcsolatunk, ők szinte minden fesztiválunkon jelen voltak, most is többen – gyermek-, ifjúsági és felnőttcsoporttal – jönnek. Régóta tartjuk a kapcsolatot a magyarországi, celldömölki Soltis Lajos Színházzal is, amely egy majdnem hivatásosnak számító társulat. Természetesen őket is várjuk, akárcsak a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Amatőr Színjátszó Társulatot, a mezőkövesdi színjátszó egyesületet, a makfalvi, csíkfalvi gyermekeket, a nyárádgálfalvi két csoportot. Visszatérő vendégünk lesz a szovátai Szarkafészek felnőttszíntársulat és a dicsőszentmártoni csoport. A Kolozs megyei Magyarfenes színjátszói viszont első alkalommal érkeznek hozzánk. A fesztiválon az erdőszentgyörgyi két gyermekcsoport, illetve a két nagyobb csoport – az 5–8. osztályosoké és a középiskolásoké – is mutat be előadást.
– Beszéljünk egy kicsit a programról.
– Péntek délután 3 órakor kezdünk a felújított erdőszentgyörgyi kultúrotthonban. Ekkor a gyermekcsoportok, diákszínjátszók lépnek közönség elé, este pedig a mezőkövesdiek szórakoztatnak. Szombaton szintén 3 órai kezdettel a felnőttcsoportoké a színpad. Vasárnap már délelőtt elkezdődnek az előadások, ekkor az erdőszentgyörgyi és a csíkfalvi színjátszók szerepelnek. A produkciókat korcsoportonként értékeli a szakavatott zsűri.
– Mi a legfontosabb célja, üzenete ennek a fesztiválnak?
– Elsősorban a műkedvelő színjátszás színvonalát igyekszünk évről évre emelni. A színjátszás fontos szerepet kap a szép magyar beszéd művelésében és a személyiségfejlődésben is. A többi színjátszó csoporttal nemcsak ezen a fesztiválon, hanem más hasonló rendezvényeken is találkozunk, egy kis közösség formálódott belőlünk az évek során.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Hová tűnt több mint ezerötszáz óvodás?
Míg öt évvel ezelőtt Maros megyében 7750 magyar óvodás volt, addig idén már csak 6069 magyar kicsit írattak be óvodába a szüleik. Főként a szórványtelepüléseken zártak be emiatt óvodák, de a megyeszékhely több intézményében is szűntek meg csoportok.
A teljes erdélyi magyarságra jellemző negatív demográfiai mutatók a magyar óvodai csoportok létére is kihatnak, ezzel együtt az erdélyi magyar oktatás alakulására is. Az előkészítő osztályok elindításával 2012-ben csökkent ugyan egy keveset az óvodások létszáma, mert a hatévesek átkerültek az iskolai rendszerbe, de a mutatók sokkal nagyobb változásról árulkodnak.
Haller Katalin Maros megyei magyar óvodákért felelős tanfelügyelő 2011 óta tölti be ezt a tisztséget. Elmondása szerint már csak az elmúlt öt évben is rohamosan csökken a magyar óvodások száma, és emiatt a magyar óvodai csoportok és óvónői állások száma is a megyében.
„Míg 2011-ben 7750 magyar óvodás, 399 magyar csoport és 494 óvónői állás szerepelt a rendszerben, addig 2016-ban már több mint 1500 gyerekkel kevesebbet, 6069 óvodást írattak be a szülők, és csupán 319 és fél magyar csoport indulhatott a megyében, illetve csak 400 óvónői állást tudtunk meghirdetni” – ismertette az adatokat Haller Katalin. Azt is megtudtuk tőle, hogy a német óvodai csoportok száma is drasztikusan lecsökkent a megyében: 2011-ben 28 csoport volt, 2016-ban már csak 10 német csoport indult.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor még 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben. A kilencvenes évek után következett demográfiai csökkenés és az elvándorlás az oktatási rendszert is felborította. Főként a vidéki szórványtelepüléseken szűntek meg óvodák az elmúlt években, az ott maradt gyerekek pedig kénytelenek több kilométert megtenni a következő falu óvodájáig.
Maros megyében főleg Dicsőszentmárton és Ludas környékén szűntek meg óvodák, illetve óvodai csoportok – tudtuk meg Haller Katalintól. Magyar óvodai csoport nem indulhatott az utóbbi években már Bölkényben, Ózdon, Andrásteleken sem, illetve Dicsőszentmártonban egy napközi és egy négy órás programmal működő csoport szűnt meg, Segesváron szintén, Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön, illetve Szovátán is szűntek meg óvónői posztok – tudtuk meg a tanfelügyelőtől.
Marosvásárhelyen nem működik óvoda már az Unirea Főgimnáziumban, de szűntek meg magyar csoportok a Cinege óvodában, a Méhecskében és a 9-es számú óvodában is – sorolta Haller Katalin, aki attól tart, hogy még több magyar csoportról kell lemondani, ha nem alakul ki egy egyensúly az óvodák között. A város néhány népszerűbb óvodájában ugyanis minden évben túljelentkezés van, míg máshol alig tudnak egy csoportra való kisgyereket összegyűjteni.
A közkedvelt óvodák között van a Fecske és a Stefánia óvoda, ahol több magyar kiscsoport is indulhat egy évben, ám sok lakótelepi óvodában alig gyűl össze a szükséges létszám, pedig ott is jó pedagógusok és jól felszerelt óvodák vannak. A legjobb megoldás az lenne, hogy ha beíratáskor túljelentkezéssel szembesül a szülő, akkor irányuljon más óvoda fele is – tanácsolja a szaktanfelügyelő.
Vidéken könnyebb összeírni az óvodába, iskolába készülő gyerekeket, mert ott legtöbb helyen csak egy intézmény van, ahova írathatják, de a városban ez mindig bonyolultabb, ezért is támogatja Haller Katalin a terepezést. Szerinte el kellene menni, és személyesen felmérni, hogy hány óvodáskorú gyerek van a környéken, mert sokan nem a lakhelyükhöz közeli óvodába íratják a kicsiket.
Legkésőbb januárban kell leadniuk az intézményeknek a beiskolázási tervet, amelyből kiderül majd, hogy jövőre hány csoport, illetve osztály indulna a megyében.
A népszámlálások után
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben országszerte 37 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 1990-ben. Maros megyében 1992-ben 610 053 lakost regisztráltak, ebből 252 651 magyar ajkú, 2002-ben 580 851 lakost számoltak össze, amelyből 228 275 magyar, míg a 2011-es népszámlálás során már az 550 446 lakosból csupán 200 858 volt magyar – derül ki a statisztikai hivatal adataiból.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro

Színjátszó találkozó
December 17-én 15 órától a szászrégeni Eugen Nicoară Művelődési Ház és a Humana Regun Egyesület szervezésében a nyolcadik alkalommal szervezik meg a Kemény János Műkedvelő Színjátszók találkozóját. A rendezvényre meghívást kapott a kovásznai Pódium színjátszó csoport, az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör, a gyergyószentmiklósi Szinkron csoport és a Fábián Ferenc Társulat. Szászré- gent az Eugen Nicoară Művelődési Ház keretében tevékenykedő Mini Csim-Bumm, a Csim-Bumm Ifjú- sági és Gyermekszínház, a Népszínház Kemény János Társulatának ifjúsági csoportja és a Petru Maior Műszaki Középiskola Rosszcsontok csoportja képviseli. A műsoron mesejátékok, iskolavígjátékok, Horváth Péter drámája és Rejtő Jenő-bohózatok szerepelnek. Népújság (Marosvásárhely)

Az isteni jelenlét bűvkörében (Ezüstmisés Péter Páter)
Sebestyén Péter, becenevén Péterpáter az előszóban utal az írás fontosságára. Tanáraitól tudja: lelkészi gyakorlatában, legalább az első öt évben, érdemes leírni a prédikációt. (Ennek az időtálló tapasztalatnak köszönhető számos nyelvemlékünk…) Manapság éppolyan fontos, hogy (idézem:) a jó beszéd keltse fel az érdeklődést, kösse le a figyelmet, ‘legyen ütős’, emelje fel, biztassa a hallgatót, vonja be az isteni jelenlét bűvkörébe. Érezze a hívő, hogy személyesen érintett az ügyben, ismerjen magára, nyissa fel a szemét; kényszerítse megállásra, és gondolkodtassa el élete értelmén. A leírt beszéd aztán gondozott szöveggé alakul, közölhetővé válik, és „az lesz a valódi fegyvertény, ha a szóról szóra felolvasott, előadott homília vagy búcsús beszéd annyira közelít az élő beszédhez, hogy hallva azt, már észre sem vevődik, hogy így is volt leírva…” Huszonöt, lelkipásztori szolgálatban eltöltött esztendő emlékezetes pillanatait megörökítő krónikáinak gazdag terméséből válogatott a szerző, abban bízva, hogy mondandói tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, gyarapítják a műveltséget, megkedveltetik az igé- nyes, szép beszédet, életvezetési ötleteket sugallnak, életszentségre buzdítanak, kibékítik egymással az értelmet és a szí- vet, miközben korszerű, naprakész, friss teológiai tudással is felvértezik a befogadót. Sebestyén Péter hittel reméli: szavai nem tűnnek el a semmiben, hanem az egymást követő nemzedékek haszonnal forgatják könyvét, akár több emberöltőn át – keresztény-magyar identitásunkban pedig megtartó erőt meríthetünk tanításából. A könyv két tömbre tagolódik, összesen ötven cím, terjedelemben az első rész a nagyobb, a tudományosabb (Tanulmányok, búcsús beszédek, elmélkedések), a második (Vegyes beszédek, esszék) a sokszínűbb, közelítve az irodalmi publicisztikához. Ha minden címnél elidőzve a csillaggal jelölt lap alji apró betűs forrásjelölést is szorgosan elolvassuk, nos, ekkor döbbenünk rá, mennyire szerteágazó a szolgálat, micsoda alkalmakat kínál a hivatását gyakorló felszentelt személy számára a Gondviselés, hogy Istent hirdesse. És Sebestyén Péter csaknem minden kínálkozó eseményt megragad üzenetei közvetítésére. Élvezhetővé, könnyen olvashatóvá teszi könyvét a szerző alapból derűs egyénisége, átütő humora, az otthonról hozott erős képi nyelvezet, a székely gondolkodásmód megannyi sajátossága. Következetessége, kitartása előtt pedig le a kalappal. A számvetés szakszerűségét dicséri az is, ahogy a kötet végén, a 390. oldalon a szűkszavú, de pontos életrajzi jegyzet eligazítja a mindenkori olvasót. Innen puskázunk: Sebestyén Péter (1968) a csíkszépvízi elemi iskola után Gyulafehérváron tanult, a Római Katolikus Kántoriskolában érettségizett, ugyanott folytatta teológiai tanulmányait a Megtestesült Bölcsességről Nevezett Szemináriumban (SIS). Csíksomlyón szentelte pappá 1992. április 25-én ft. Bálint Lajos, a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érseke. 1997-től Erdőszentgyörgyön plébános, vezetésével templom épült az elárasztott Bözödújfaluból leköltözött hívek számára, amelyet dr. Jakubinyi György érsek szentelt fel 2004-ben. 1998-tól a Marosvásárhelyi Területi Rádió Hitvilág rovatának állandó munkatársa, azóta jelennek meg írásai is az erdélyi és anyaországi lapokban. 2006-tól a marosvásárhelyi Szent Imre egyházközség plébánosa. Könyvvé szerkesztett rádiós jegyzeteiből, katekézissorozataiból, esszéiből 15 kötet látott napvilágot. 2014 húsvétjától önálló alkotói honlappal – www.peterpater.com – jelentkezik, melyben naprakész, időszerű gondolatai, friss karcolatai olvashatók. Ezzel a szép, tizenötödik könyvével az ezüstmisés szerző negyedszázados papi szolgálatáért ad hálát. Annak érzékeltetésére pedig, hogy a szerző csak szakaszt jelző kedves mérföldkövet állított, ámde semmit le nem zárt gyümölcsöző munkálkodásában, hadd zárom ismertető és köszöntő írásomat egy frissebb szöveg részének idézésével, amely karácsony és újév ölelésében figyelmeztet valamire, ami szilárdan megtarthat mindannyiunkat a Teremtő bűvö- letében: „Az Istenre fordított időt nem vettük el mástól. Ő nem rabolja az időnket. Amit neki adtunk, szabad akaratból, az van a legjobb helyen. A szent és profán, a vasárnap (ünnepek) és a hétköznapok között feszül az életünk. Ez már a bibliai időkben kialakult, úgy is, mint intézmény, úgy is, mint az idő kettőssége. Az ünnep alkalmával kissé megáll az idő, áttör a profánon a szent, az isteni jelenléte. Azzal alakítjuk a történelmet, hogy az ünnepen, a vasárnapon kilépünk a profán idő- ből, és megéljük az örökkévaló előízét. Kitárul a lét, beengedjük a kronoszba a kairoszt. Ezek a kegyelmi pillanatok, órák, napok adnak súlyt a hétköznapoknak is. Isten a hét napból egyet kikér magának. Nemcsak azért, hogy pihenjünk, hanem hogy megszenteljük ezzel a többit. Nem leigáztuk az időt, sokkal inkább ünnepeljük a teremtést. Mintegy a szív ritmusának megfelelően tagoljuk az esztendőt. Ha jól bánunk az idővel, a kronosz és a kairosz szőttesét készítjük halálunkig. Szabadon, önfeledten, szentségben.” (Az idő szolgaságában – Élő Székelyföld, http://www.eloszekelyfold.com/web/)
Sebestyén Péter: Ezüstbeszéd, 2016 (Magánkiadás. Szerkesztette és gondozta Balog László)
Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely)

Jubileumokra készülnek Erdőszentgyörgyön
Irodalom, színjátszás, lapkiadás és megannyi más fogalom is köthető a Bodor Péter Művelődési Egyesület (BPME) nevéhez. A szervezet idén jubileumi programokkal (is) készül meglepni a kisváros és térsége lakosságát – derült ki a szervezet elnöke, Kovrig Magdolna nyugalmazott tanárnő által készített tervekből.
Tevékenységével az egyesület idén is a város művelődési életét kívánja szolgálni, színesebbé tenni. Fő céljuk az egyetemes magyar kultúra népszerűsítése, valamint a térség hagyományos és jelenkori kulturális értékeinek felmutatása, mindezek beépítése a köztudatba. Törekednek megtalálni és felhasználni azokat a csatornákat, amelyek biztosíthatják az anyanyelv megőrzését, ápolását. Ezen célok szellemében tervezték meg idei tevékenységeiket.
Fontosnak tartják megemlékezni a magyar kultúra és történelem jelentős évfordulóiról, ünnepeiről, mint a Magyar Kultúra, a Magyar Költészet, a Magyar Nyelv Napja, vagy március 15-éről, október 6-áról, 23-áról, illetve felkészülni a városnapi ünnepségekre. Szinte évente adódik a magyar művelődési életnek egy-egy olyan évfordulója, amelyről meg kell emlékezni. Ebben az évben Arany János születésének 200. évfordulója, amely alkalomból több rendezvényt is terveztek: a helyi diákok alkotói versenyét, emlékműsort, vetélkedőt, balladamondó versenyt, maratoni felolvasást. Megemlékeznek Szabó Magda 100., Sütő András 90. születési évfordulójáról, Tamási Áron születésének évfordulójára a színjátszó kör színművel készül. Szűkebb környezetük jelenkori értékeit könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, kiállításokkal igyekeznek megismertetni a város közönségével. Ezzel a céllal szerkesztik immár 15. éve helyi lapjukat, az Erdőszentgyörgyi Figyelőt is.
Negyedszázados az erdőszentgyörgyi műkedvelő színjátszás
Az egyesület tevékenységének egyik jelentős, hagyományokkal rendelkező területe a műkedvelő színjátszás, mint az anyanyelv és az anyanyelvű műveltség ápolásának, terjesztésének egyik jelentős lehetősége. A színjátszás már a kezdetekkor otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban, a település egykori birtokosa, gróf Rhédey László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg az első erdélyi színtársulat előtt 1792-ben. Így természetes, hogy a színházpártoló Rhédeyek ősi vidéki hajlékában, Szentgyörgyön is virágozzon a műkedvelő színjátszás. A BPME tevékenységében jelentős szerepet kapott a színjátszás, számukra fontos a műkedvelő színjátszás szakmaiságának előmozdítása is, ennek érdekében idén már tizenharmadszor szervezik meg a kőrispataki nyári színjátszó tábort. Az itt folyó munka egyben felkészülés az őszi Színpad Fesztiválra, amelyet az egyesület 1992-ben Hatos Gyöngyvér tanárnő kezdeményezésére indított útjára, és ez év novemberében már a 25. fesztiválra kerül sor.
A jubileumi évforduló alkalmával az elmúlt negyedszázad eseményeiről terveznek kiállítást, de színházzal kapcsolatos képzőművészeti és jelmezkiállítást, illetve könyvvásárt is, valamint koncerteket, előadóesteket. A fesztiválra meghívják azokat a színjátszókat is, akik tagjai voltak a helyi színkörnek vagy munkáját segítették, és azokat a színészeket, akik valaha itt végezték a középiskolát vagy a színkör tagjai voltak. És azon együttesek képviselői is meghívást kapnak, akik a 25 év alatt felléptek a fesztiválon. Magyarországi és hazai szakemberek részvételével terveznek kerekasztal megbeszélést a műkedvelő színjátszás szerepéről, helyéről, helyzetéről, létjogosultságáról a jelen társadalmában. A háromnapos rendezvényen természetesen fellépnek műkedvelő színjátszó csoportok, majd egy hivatásos együttes előadására is sor kerül.
A 25. Színpad Fesztivált abban a reményben szervezik meg, hogy ennek a hagyománynak lesz folytatása, nem vész ki a játékkedv a város lakóinak szívéből, és lesz, aki összefogja, szervezze ezt a szép és hasznos időtöltést – hangsúlyozta Kovrig Magdolna.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Újabb magyar polgármester ellen indít eljárást a román hatóság
Házkutatást tartott Erdőszentgyörgy polgármesteri hivatalában és Csibi Attila Zoltán polgármester otthonában a Maros megyei rendőr-felügyelőség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztálya, a segesvári bíróság ügyészeinek vezetésével.
"Március 3-án 9 házkutatást tartanak Erdőszentgyörgy városának egyik intézményében, valamint egyes személyek otthonában hivatali visszaélés gyanúja miatt" - írja a Maros megyei rendőr-felügyelőség közleménye. Az AGERPRES hírügynökség bírósági forrásoktól úgy értesült, hogy egy 2015-ös - közbeszerzési eljárás nélkül aláírt - szerződés ügyében indult "in rem" bűnvádi eljárás, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják. A rendőrök több helyszínen is tartottak házkutatást, többek közt annál a személynél is, aki megkapta a szerződést.
(AGERPRES)
szatmar.ro

Látható lesz a víz alatti Bözödújfalu, részben leengedik a tavat
A hét végén elkezdődött a bözödújfalusi mesterséges tó leeresztése, s mintegy másfél hónap múlva újra látható lesz az egykori település víz alatti része – jelentette szombat este a Maszol.ro Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármesterre hivatkozva.
A polgármester elmondta, a következő hetekben fokozatosan mintegy 15 méterrel csökkentik a víz szintjét a tározóban, hogy a vízgazdálkodási vállalat szakemberei meg tudják javítani azt a hidat, amely a tóban álló irányítótornyot köti össze a gáttal. A híd egyik összekötőeleme februárban a vízbe esett.
A tóból jelenleg másodpercenként 4 köbméter vizet engednek le a Kis-Küküllőbe. A tározó előreláthatóan másfél hónap múlva éri el a javítási munkálatok elkezdéséhez szükséges szintet. Ekkorra láthatóvá válik az egykori Bözödújfalu egész területe. Csibi Attila Zoltán úgy tudja, hogy a mesterséges tavat ősszel töltik fel újra.
A hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, a vízből kiemelkedő templomtorony azonban a romániai falurombolás szimbólumává vált. A templomtorony 2014 június végén omlott le.
A gátépítés 1975-ben kezdődött, 1977-ben leállt, de 1984-től újraindult és a tó vízszintje 1992-ben érte el a jelenlegi magasságot. Bözödújfalu lakóit a szomszédos településekre költöztették. A 625 méter hosszú és 28 méter magas gát a Küsmöd patak vízét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében.
MTI
Erdély.ma

Könyv és gyertya
Este a Kultúrpalota nagytermében folytatódott a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, amelyen átadták az idei Könyv és gyertya díjakat. A díjat olyan személyek kapják, akik „kiemelkedő munkát végeztek a magyar közösségért, szorgalmazták az itthon maradást, és szakmai felkészültségükkel segítették a közösség előremenetelét”.
A díjátadón Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke kijelentette: ma is küzdeni kell az 1848-as, de az 1989-es célok eléréséért is, és ahogyan bő másfél évszázada, úgy erre ma is csak a bátrak képesek. Ahol összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség, ott nehéz eredményeket elérni. Kívánom, hogy mindennapi küzdelmeink során legyünk ugyanolyan bátrak, mint elődeink, és maradjon meg a hitünk közösségünk erejében.
Könyv és gyertya díjban részesült: Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Dénes József szászrégeni nyugalmazott történelemtanár, Horváth Elek prímás – Gernyeszeg, Jakab István lelkész – Mezőcsávás, Karácsony Erdei Etel ügyvéd – Marosvásárhely, dr. Kelemen Atilla volt parlamenti képviselő – Mezőbánd, Komán János tanár – Radnót, László János tanár – Nyárádszereda, Magyari Károly – Marosvásárhely, Szekeres Adél pedagógus – Marosludas, Székely Ella pedagógus – Erdőszentgyörgy, Turbák Zoltán, Backamadaras község volt polgármestere – Ákosfalva, Veress László nyugalmazott gyógyszerész – Segesvár.
Jékely Zoltán Az én hazám című versét Ritziu Ilka Krisztina szavalta, fellépett a Tiberius kvartett, valamint Herczku Ágnes és a Banda.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

Visszakerültek a zászlók Erdőszentgyörgyön
Ismét ott lobog a román, európai, székely és RMDSZ-zászlók mellett a magyar nemzeti színű is Erdőszentgyörgy központjában, a Rhédey Claudia téri székház felújított homlokzatán.
Kérdésünkre Csibi Attila Zoltán polgármester, a szervezet helyi elnöke csak annyit fűzött hozzá, hogy március 15-ére ígérték a zászlók visszatételét, és ez meg is történt, miután jogerősen pert nyertek a Maros megyei prefektúrával szemben. Csibi nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ezután újabb támadások érhetik személyét vagy a zászlókat, ennek ellenére a gesztust és a zászlók üzenetét tartja fontosnak, és ez mindazok számára is fontos, akik Romániában és Erdélyben „jobb világot szeretnénk egymás mellett, egyetértésben”.
Az erdőszentgyörgyi RMDSZ és a prefektúra közötti nézeteltérés már régebbi keletű. Csibi Attila Zoltán, a helyi szervezet elnöke 2009-ben helyezte el a főtéri székház homlokzatán a román, magyar, székely, európai és szervezeti zászlókat, amiért Dan Tănasă feljelentése nyomán a prefektúra vizsgálatot indított az ügyben, kifogásolva a nemzeti színű lobogót. A polgármester-elnök és Corneliu Grosu akkori prefektus többször is tárgyalt a kérdésről, de a szentgyörgyiek nem voltak hajlandók levenni a magyar zászlót. Tiltakozásként amiatt, hogy a nemzeti jelképeket üldözik, Csibi 2015 júliusában levett minden zászlót, és egy hónapra fekete gyászlobógót tűzött ki, így üzenve meg a nagyvilágnak az őket ért sérelmet. Egy hónap múlva a zászlók visszakerültek a helyükre, s hogy ne legyen támadható, a piros-fehér-zöld lobogót címeresre cserélték, amely jelkép és nem országzászló. Ennek ellenére tavaly januárban a prefektúra ötezer lejes bírságot rótt ki az RMDSZ elnökére a magyar és székely zászlók miatt. A büntetést megfellebbezte Csibi, de míg elsőfokon elveszítette, tavaly ősszel másodfokon már megnyerte a prefektus ellen indított pert. A döntés kiközlése előtt egy hónappal mégis lekerültek a zászlók a székház homlokzatáról, mivel a prefktus továbbra is fenyegetőzött, Csibi pedig nem kívánt újabb büntetést kapni vagy újabb pert indítani, amíg a folyamatban levőnek nincs vége.
Az októberi döntés indoklását későn kapta meg a per nyertese, de ez év elején kijelentette: a zászlók március 15-ére újra lobogni fognak a kisváros főterén.
Gligor Róbert László
Népújság (Marosvásárhely)

Regélt a Bekecsalja
Kisiskolások regemondó versenyének volt a házigazdája március 11-én Nyárádmagyarós község.
Nyárádmagyarós és Székelybere községek tanítói közössége munkáját dicsérte a szépen feldíszített, népi ruhába „öltöztetett” selyei kultúrotthon, amely 39 kis regemondót, azok szüleit és felkészítő tanítóit fogadta, látta vendégül a harmadik osztályos diákok regemondó versenyének megyei szakaszán. A vendégeket Ozsváth István alpolgármester, majd Iszlai Tünde Andrea községi igazgatónő üdvözölte, azokat, akik fontosnak tartják a múlt felidézését, tiszteletét, a hagyományok életben tartását. A rege bűvös szó, amelynek üzenete az, hogy Isten teremtése örök, a rege nyelvünk, történelmünk, hagyományaink része, kincse. „Őseink vagyona, múltja, öröme, bánata, szenvedése, kivirágzása, nemzeti büszkesége, halálmegvető félelme, gyászos napjainak megszámlálhatatlansága, s valamennyi csokorba kötve, melynek neve legenda, monda, rege.”
Ahol minden történelem
A selyei színpadon fonóba vonultak a gyerekek, ahol Bekecs alatti mondákkal, népdalokkal, táncokkal ismerkedhettek, majd mindenki mesélni kezdett: Attila királytól Szent Lászlóig, a honszerző Árpádtól a szabadságszerző Rákócziig elevenedtek meg a regék, mondák, ott „vonult” Mátyás király szegény embere, csillagásza és cinkotai kántora, a várépítő és forrásfakasztó tündér, Rapsóné várától Csala tornyáig barangolhattunk képzeletünkben a Székelyföldön, hegyeken-völgyeken tündérek lebegtek, majd alig némult el Lehel kürtje, a tündérek felsorakoztak a nyárádszentimrei Paladomb alatt, hogy elűzzék a falura törő lidérceket, majd tatárok verekedtek Almástól Vargyasig, de a Gyilkos-tótól a Medve-tóig is mindent legendák, regék fűznek egybe, és Bodrog is csak akkor lehetett boldog kedvese, Tisza mellett, ha legyőzhette a púpos óriást. Aki pedig mindezt elmesélte, mellére vagy kalapjára selyei bokrétát kapott, mellé dicséretet a zsűritől, amelynek tagjai voltak Fejes Réka, a Maros megyei magyar tanítók szaktanfelügyelője, Bárdosi Ilona ny. tanítónő, a verseny megálmodója, védnöke, Hátsek Kinga csíkszeredai tanítónő, Sajgó Melinda és Simon György marosvásárhelyi magyar szakos tanárok.
Simon György szerint „leckét kaptunk”, Fejes Réka magát a rendezvényt egy élő regének tartja, míg Iszlai Tünde igazgató szerint „elődeink nagy tetteinek felelevenítése által erősödtünk hitben, ember- és hazaszeretetben”. Bárdosi Ilona szerint az anyanyelv ünnepe volt a vetélkedő, de bármennyire is sikeres volt, még mindig sok a tennivaló: a gyerekeket úgy kell kézen fogni, hogy le ne térhessenek az anyanyelv útjáról, de fel kell keresni mondáink helyszíneit is, újra kell tanulni régi szavainkat, történeteinket, dalainkat, mert „amíg nem ismerjük történelmünket, nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene”.
Következik az országos döntő
A zsűri döntése értelmében a marosvásárhelyi Fülöp Ábel, Mihály Róbert, Lengyel Dániel, a szászrégeni Újfalusi Boglárka, az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, a marosvécsi Tóth Pál Előd és a nyárádszeredai Siklódi Réka dicséretben részesültek, a dobogóra a backamadarasi Fejér Johanna (3. díj, tanítónő Kőműves Edit), a vásárhelyi Nagy Izabella (2. díj, tanítónő Szatmári Zsuzsánna) és az erdőszentgyörgyi Nagy Paula Ibolya (1. díj) került. A legjobb regélőnek bizonyuló kisdiák tanítónője kérdésünkre elárulta: nagyon örülnek a díjnak, és úgy érzik, megérdemelten kapták. Tanítványa egyszerű családból származó, de nagylelkű, mindig mosolygó, derűs kislány, aki megértette a követelményeket, így nem jelentett nehézséget a megyei szakaszra való felkészülés, de az országos megmértettetés előtt még dolgozniuk kell egy picit – mondta el Kovrig Ildikó. Paula is nagyon örült az eredménynek, hisz nem számított rá, sok munkával járt a felkészülés, de úgy érzi, megérte.
*
A regemondó vetélkedő országos szakaszára április 7–8-án kerül sor a marosvásárhelyi Ariel színházban. A megnyitóünnepséget 7-én, pénteken 19 órai kezdettel tartják. A tulajdonképpeni verseny 8-án, szombaton 9 órakor kezdődik, a záróünnepségre 16.30-tól kerül sor.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ
Népújság (Marosvásárhely)

Legendagyűjtéssel készülnek a Szent György Napokra Erdőszentgyörgyön
Szent György Napokra készül Erdőszentgyörgy április 20. és 23. között, és erre az alkalomra legendagyűjtést hirdetett iskolások számára a kisvárosban működő Europe Direct tájékoztató iroda. A keddi sajtótájékoztatón a városnapok szervezői a programot ismertették.
Csibi Attila polgármester a városnapok fontosságáról beszélt, arról, hogy szeretnék, ha Marosvásárhely, mint megyeközpont szorosabb kapcsolatot ápolna a vidékkel is. Jelenleg ugyanis inkább az a jellemzőbb, hogy a vidék kapcsolódik jobban a nagyvároshoz. Ennek jegyében a városnapi program összeállításánál figyelemmel voltak arra is, hogy ne csak a helyiek számára nyújtsanak kikapcsolódási lehetőséget, de a máshonnan érkezők számára is vonzó legyen a program.
Újdonságnak számít, hogy a temesvári Csíky Gergely Színház a Hair című musicalljével fog fellépni, – amihez hasonló még nem volt Erdőszentgyörgyön – ecsetelte az előljáró, annak a reményének is hangot adva, hogy ez az esemény sok marosvásárhelyit is kicsal a nem túl távoli településre. A temesvári társulat tagja Tar Mónika színésznő, Erdőszentgyörgy szülötte, akire büszkék a városka lakói – tette hozzá Csibi Attila.
Ugyancsak újdonság lesz az idén a legendagyűjtő pályázat, illetve az összegyűjtött történetek megjelenítése is, ebben az iskolás fiataloknak szánnak szerepet, akiktól a Balavásár és Szováta közötti legendák felkutatását és összegyűjtését várják.
A 26. Erdőszentgyörgyi Szent György Napok programját Ambrus Róbert kulturális referens ismertette, hangsúlyozva, hogy az elmúlt évek rendezvényeihez hasonlóan, idén is fontos a néptánc, a kézművesség, a népi hagyományok bemutatása, ahogy a sport, a tűzijáték és az nagy tömeget vonzó koncertek. Mivel Erdőszentgyörgy vegyes lakosságú, román és magyar együttesek váltják egymást a színpadon, többek közt Andrea Bălan, a Parnograszt zenekar, a Balkan Fanatik ugyanakkor itt szervezik meg a 9. Vándorcsizma Néptánctalálkozót is.
Menyhárt István, a Europe Direct erdőszentgyörgyi menedzsere arról a pályázatról beszélt, amelynek köszönhetően elő tudják teremteni az anyagi hátteret. A pályázat egyik célja a különböző nemzetiségek kultúrájának megismertetése egymással. Ide kapcsolódik a legendagyűjtés is, amelyről a szervező úgy véli, ennél jobb lehetőség nincs is erre, mint ez a mostani, áprilisi találkozó, rendezvénysorozat.
Antal Erika / maszol.ro

Könyvbemutató a Magányosok Klubjában
Sebestyén Péter, a marosvásárhelyi Szent Imre plébánia lelkészének könyvét Kopacz Imola vezetőnk mutatta be a Magányosok Klubjában. Röviden vázolta a szerző életútját. Elemi iskoláit szülőfalujában, Szépvízen végezte, majd pappá szentelése után segédlelkészként Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyóremetén szolgált. Erdőszentgyörgyi szolgálata idején a Bözödújfaluból kitelepített hívek számára templomot építtetett. 1998-tól a marosvásárhelyi közszolgálati rádió Hitvilág rovatának állandó munkatársa, tagja a Szent György Lovagrendnek. Az Ezüstbeszéd című, nagyon szép kivitelezésű jubileumi kötetében az ezüstmisés szerző 25 évi papi szolgálatáért ad hálát. Nagyon szépen írja: A magyarságot ma nem az Európai Unió vagy a sok pénz menti meg a pusztulástól, hanem az erkölcsi és hitbeli felemelkedés. Merjünk kitartani Isten törvényei és egyházunk mellett! A könyv végén szívbemarkoló a búcsúztatója: „Testvéreim! Van beteljesedett élet! Ilyenkor, amikor az érett gyümölcs lehull az élet fájáról, nem a semmibe, a pusztulásba hull, hanem Isten tenyerére, aki átnyújtja a kezét a halál szakadéka fölött, és átsegít a halál kapuján.” Sebestyén Péter ezüstmisés plébános szavaival zárom írásomat: „A nyáj, ha elhanyagolják, szétszóródik, ha nem vezeti senki, megy a maga feje után, és magányossá válik, még inkább ki van téve a veszélyeknek. A pásztor feladata, hogy összegyűjtse őket. Jézus azért jött, hogy életünk része legyen, hogy megmutassa Isten végtelen szeretetét, és meghívjon ebbe a nyájba. Árpád-házi Szent Erzsébet, a középkor nagyasszonya mondja: ahol szeretetet vet az ember, ott öröm sarjad”. Köszönjük a szívhez szóló szavakat, ami segített abban, hogy lelkünk ráhangolódjon a húsvét üzenetére.
Czerán Erzsébet / Népújság (Marosvásárhely)