Bartolomeu Anania, Kolozsvár, Révkolostor és Felek ortodox érseke kikérte magának, hogy az RMDSZ beavatkozzék a hadsereg és a klérus dolgaiba. Előzőleg ugyanis Szabó Károly szenátor kijelentette: az egyháznak semmi keresnivalója nincs katonai eseményeken. Legújabban ugyanis katonai ünnepségek elképzelhetetlenek ortodox papok csoportos jelenléte nélkül. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

Tordaszentlászló községben az 1944-es őszi harcokban a magyar Tordaszentlászló és a román Kisfenes közötti határrészen elesett román, magyar, német és orosz katonák emlékére, 55 év után, szept. 19-én emlékművet avattak. A szinte két hétig tartó állóharc hadszíntere Tordaszentlászló és a szinte Erdőfelekig húzódó határrész volt. Az Elkán György tervei alapján a tordaszentlászlói mesterek betonból öntötte obeliszken a magyarfenesi Kun Árpád által faragott négynyelvű márványtábla: románul, magyarul, németül és orosz nyelven örökíti meg az elesettek emlékét. /Boldizsár Zeyk Imre: Tordaszentlászlói emlékműavatás Alkalom egymás támogatására, jobb megismerésére és az alaptalan gyanúsítgatások eloszlatására. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./

"Az alkotmánybírósági döntésre váró új helyi közigazgatási törvény szellemében kétnyelvű, román és magyar helységnévtáblákat helyeztetett Györgyfalva határában Erdőfelek község polgármestere, Emil Luca. A polgármester, aki szintén györgyfalvi születésű, semmi kifogásolnivalót nem talál abban, hogy a faluban, ahol a magyarok számaránya közel 95%, ne csak románul szerepeljen a település neve. /Kétnyelvű helységnévtábla Györgyfalván. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./"

"A hivatalos közlönyben most megjelent országos területrendezési terv meghatározott adatok alapján rangsorolja a helységeket: meghatározza a lakosság számarányát, oktatási rendszert, gazdasági fejlettséget, a munkaerő szakképesítését, az ellátottság milyenségét és típusát, megközelíthetőséget. A kormány támogatni fogja azokat a helységeket, ahol az elmúlt 30 évben jelentősen csökkent a lakosság száma. Kolozs megye több szempontból is kiemelkedik az ország többi megyéihez, helységeihez viszonyítva: 30 településével a 6. helyen áll azok között a megyék között, ahol 1966-1998 között 30-50%-kal csökkent a lakosság száma, és országos viszonylatban itt található a legtöbb település (18), ahol a lakosságcsökkenés még az 50%-ot is meghaladta az említett időszakban. A 30-50%-os lakosságcsökkenés a Kolozs megyei községeknek 40,5%-át érintette, az ennél nagyobb csökkenés pedig 24,3%-át. Boros János alpolgármester elmondta, hogy miután 1990 után megszűntek az úgynevezett zárt városok, főleg az erdélyi városokban volt érezhető egy enyhe lakosságnövekedés. Meglepő, hogy feltűnnek olyan életképes községek is a lakosságcsökkenés miatt nyilvántartott helységek között, ahol vállalkozások is beindultak, mint például Várfalva és Magyarszovát. /Újvári Ildikó: Kolozs megyei helységek vezető helyen az elnéptelenedésben. Elkészült az ország területrendezési terve. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./A következő Kolozs megyei településeken csökkent 30-50%-kal a lakosság aránya: Kisesküllő, Járabánya, Magyarkályán, Kiskalota, Pusztakamarás, Magyarkapus, Katona, Mezőcsán, Kolozs, Doboka, Erdőfelek, Ördöngösfüzes, Magyarfráta, Magyargorbó, Kőrösfő, Oláhzsuk, Reketó, Magyargyerőmonostor, Szamosújvárnémeti, Mócs, Várfalva, Székelyjó, Kalotaszentkirály, Szépkenyerűszentmárton, Magyarszentpál, Magyarszovát, Tordatúr, Cege, Járavize. A lakosságcsökkenés meghaladta az 50%-ot: Ajtony, Kecsed, Jósikafalva, Alparét, Kolozsborsa, Buza, Kajántó, Csürülye, Magyarszarvaskend, Gyeke, Meregyó, Magyarpalatka, Páncélcseh, Magyarpeterd, Palackos, Récekeresztúr, Révkolostor, Borsaújfalu. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./"

"Az RMDSZ törvénytervezetet dolgozott ki az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, amelyet a magyar történelmi egyházak beleegyezésével a parlament elé terjesztenek. Ekstein-Kovács Péter elmondta: a kormánypárt meglehetősen visszafogott magatartást tanúsít az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásával szemben. "Az RMDSZ-nek erkölcsi kötelessége felvállalni ezt az ügyet függetlenül attól, hogyan vélekedik erről a parlamentben a többség" - mondotta a szenátor. Az RMDSZ teljes alkotmányreformot szorgalmaz, a klasszikus értelemben vett európai parlamenti modellt támogatja. Kónya-Hamar Sándor képviselő kijelentette: a kormánypárt részéről tett ígéretek többnyire az ígéretek szintjén maradtak. Kónya-Hamar Sándor a helyhatósági törvény alkalmazására szólította fel az önkormányzati képviselőket emlékeztetvén az erdőfeleki román polgármester precedensteremtő gesztusára, miszerint utasítására Györgyfalván kifüggesztették a kétnyelvű településtáblát. Az RMDSZ-politikus szorgalmazta, hogy a házasságkötésre anyanyelven is sor kerülhessen. Kónya-Hamar hangsúlyozta: az a tény, hogy a kormánypárt tárgyalni sem akar az állami magyar egyetem ügyéről, illetve az, hogy függővé tették az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását a státustörvényhez való viszonyulástól, rendkívül elgondolkoztató. A kormánypártnak ez a megnyilvánulása egyfajta "politikai zsarolásnak" tekinthető. - Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése szerepelt az erdélyi magyar történelmi egyházak szept. 14-i találkozójának napirendjén. Az egyházak jogi szakértőkkel közösen törvénytervezetet dolgoztak ki. A tegnapi tanácskozáson sikerült szakaszonként végigtárgyalni a tervezet szövegét, amelyet az RMDSZ vezetői a parlament elé fognak terjeszteni. Az egyház képviselői a törvénytervezetet személyesen fogják Ion Iliescu államfővel Adrian Nastase miniszterelnökkel ismertetni. /Papp Annamária: Elkészült az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény tervezete. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./"

"A román ortodox egyház és a görög katolikus egyház vitás vagyonügyeinek megoldásáért hat évvel ezelőtt megkezdett tárgyalások szeptember 27-én folytatódtak a lugosi görög katolikus püspökségen. Ez már a görög katolikus-ortodox vegyes bizottság hatodik ülése volt. Az ortodox felet többek között Bartolomeu Anania, Vad, Felek és Kolozs érseke, Andrei Andreicut gyulafehérvári érsek, Ioan Mihaljan, Bihar és Szilágyság püspöke, Ioan Selejan, Kovászna és Hargita püspöke, a görög katolikus felet Alexandru Mesian lugosi püspök, George Gutiu kolozsvár-szamosújvári érsek, Virgil Bercea nagyváradi püspök, Ioan Sisestean máramarosi püspök képviselte. A felek megállapították, hogy az eddigi megbeszélések eredményeként megoldódott egyes templomok visszaszolgáltatása, míg másutt a két közösség között felmerült problémák miatt nem oldódott meg kedvezően a görög katolikus egyház igénye, s ezekről az ügyekről továbbra is tanácskozni kell. Az ortodox fél kérte a két román egyház közötti bírósági perek felfüggesztését és a problémák további tárgyalások útján való megoldását. A görög katolikus fél fenntartotta igényét székesegyházai, templomai visszaszolgáltatására vagy legalább a templom felváltva történő használatára. /Hatodszor ült össze a görög katolikus-ortodox vegyes bizottság. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 28./"

"Nov. 28-án ünnepélyes keretek között a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktorává avatták Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érseket. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői, egyetemi tanárok, az erdélyi magyar közélet kiemelkedő személyiségei. Dr. Andrei Marga, a BBTE rektora elmondta: a BBTE szenátusa úgy döntött, hogy idén a díszdoktori címet az erdélyi tudományos élet három kiemelkedő személyiségének, Bartolomeu Ananiának, Kolozsvár, Révkolostor és Erdőfelek ortodox érsekének, Jakubinyi György Miklós gyulafehérvári római katolikus érseknek és Paul Philippi egyetemi tanárnak adományozza. A BBTE-n 1996-ban megalakult a Római Katolikus Teológiai Didaktikai Kar. Ezáltal az összes erdélyi történelmi egyház része lett a BBTE-nek, és így az intézmény felsorakozott azon nemzetközi elismerésnek örvendő európai egyetemek közé, amelyek a leggazdagabb teológiai képzést nyújtják a hallgatók számára - mondotta Andrei Marga. Dr. Csucsuja István egyetemi tanár, a BBTE Történelem és Filozófiai Tanszékének dékán-helyettese mondott méltató beszédet, amelyben dr. Jakubinyi György Miklós életútját és munkásságát ismertette. Magyarul is szólva a jelenlévőkhöz, kifejtette a tudós főpapról: "Most, amikor szélesebb körű tudományos elismerést nyert, hálásak vagyunk neki azért a nagy szellemi és lelki bővülésért, amelyet híveinek, egyházának, fajtájának nyújt. Azért, hogy egyházfejedelemként méltósággal képvisel minket, s oly sokat tesz azért, hogy közösségünk eljusson önmegvalósítása legnagyobb lehetőségeihez." A Római Katolikus Teológiai Kar részéről dr. Márton József egyetemi tanár hangsúlyozta, hogy dr. Jakubinyi György hivatásának élő, igazi paptanár volt, aki tanári mivoltát püspökként sem vetkőzte le. Az ünnepség az érsek tudományos előadásával zárult. /Papp Annamária: Díszdoktorrá avatták dr. Jakubinyi György érseket. A római katolikusok "egyházfejedelme". = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./"

Vallások és állam Romániában címmel nemzetközi kollokvium színhelye volt máj. 10–11. között Kolozsvár, amelyet ez alkalommal a Révkolostor–Erdőfelek és Kolozsvári Görögkeleti Érsekség szervezett. Sok érdekes előadás hangzott. Néhány cím: "A román ortodox egyház egy új történelmi időszakban, illetve viszonya az államhoz" (Ioan-Vasile Leb, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Ortodox Teológiai Karának dékánja); "Az egyházak és a román állam viszonya görög katolikus szemszögből" (Furtuna Ioan-Iosif páter, a baziliták rendtartományfőnöke); "Az egyházak és a román állam viszonyai — ortodox megközelítésben" (Radu Preda, az ortodox teológiai kar asszisztense); "Az egyházak és a román állam viszonya — protestáns szemszögből" (dr. Péter István, a protestáns teológiai kar lektora); "Az egyházak és a román állam viszonya — az adventista felekezet szemszögéből" (Viorel Dima lelkipásztor-tanár); "A kisebbségi egyház és az együttélés kihívása a román társadalomban" (dr. Marton József pápai káplán, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának dékánja. /Fodor György: Vallások és állam Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

"A Szentírás új román nyelvű változatát mutatták be júl. 4-én az ortodox egyház szent szinódusának jubileumi ülésén. Az új román Biblia szövegén több mint egy évtizedig dolgozott a szerkesztő, Bartolomeu Anania, Vad, Felek és Kolozsvár érseke. A Szentírást első ízben Coresi diakónus fordította le román nyelvre, 1582-ben fejezeteket adott ki az Ószövetségből (Palia de la Orastie). 1648-ban Simion Stefan metropolita Gyulafehérváron kiadta az Újszövetség teljes román fordítását. Negyven évvel később, 1688-ban jelent meg román nyelven a teljes Szentírás, a kiadás helyéről elnevezett Bukaresti Biblia. Ugyancsak Bukarestben jelent meg 1914-ben a szent szinódus Bibliája (a fordítást a román ortodox egyház legmagasabb tisztségviselői végezték). 1936-ban adták ki az új fordítást. A Biblia további román ortodox kiadásai a következők: 1938 - Gala Galaction és Radu Vasile fordítása, 1944 - nagyrészt Nicodim pátriárka fordítása püspöksége idejéből, 1968 és 1975 - Iustinian Marina pátriárka idején, 1982 - Iustin Moisescu pátriárka idején. 1988 óta, amikor a Biblia újabb kiadást ért meg, tizenegyszer nyomtatták ki a Szentírást összesen 380 000 példányban. /Új román Biblia. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./"

"A most 81 éves Anania /1993 óta Kolozs, Rév és Felek ortodox érseke/ 1941 januárjában, bukaresti teológiai hallgató korában egy legionárius fészek tagjaként Arapasu nevű (most Teoctist pátriárka) társával együtt részt vett az Antim utcai zsinagóga szétdúlásában. 1958-ban fasiszta múltja miatt húsz év kényszermunkára ítélték, ebből hatot ült le. Szabadulása után a Ceausescu-rendszer hatóságai többféle megbízással az Egyesült Államokba küldték, ahol Detroit román közösségének pásztora lett. Hazatérése után egyetemi tanár, író, költő, dramaturg, filozófus, muzikológus. 1958 októberében 400 kolozsvári román diákkal és tanárral együtt aláírta a magyar-német egyetem létesítése ellen tiltakozó jegyzéket, de azóta egyéb ügyekben is Funar polgármester legfőbb támasza. A detroiti román közösség Credinta - The Faith című kétnyelvű lapjának 6/1976-os számában közölte Generatia Cluj 46 című nosztalgikus cikkét. Ebben a valósággal szemben azt állította, hogy 1946 nyarán a kolozsvári magyarok mindenféle ravaszkodással próbálták a párizsi békekonferenciát rávenni, hogy Erdélyt Magyarországnak ítélje, de mesterkedésük megtorpant a román nemzeti büszkeség falán, amely az egyetemi hallgatókban testesült meg. Budapest hiába küldött többszáz titkosügynököt a Dermata gyárba és a vasúti műhelyekbe, mert a román diákság hamar rájött, hogy itt irredenta provokációról van szó. Május 29-én felfegyverkezett magyarok megrohamozták az Avram Iancu diákotthont, banditák módjára törtek- zúztak, miközben ordítoztak: "Oláh vért akarunk!" A hungarista sovinizmussal azonban szembeszállt a dákó-román vér higgadtsággal - állapítja meg Anania, majd fennkölt fogadalommal zárja: "A mi nemzedékünknek lesz még mondanivalója." Detroit papja ugyanezt állította az Egyesült Államok Szenátusához 1976. szeptember 3-án intézett memorandunában is. Bevallott célja a magyar irredentizms leleplezése, feltehetőleg azzal a bukaresti sugallattal, hogy Washington lássa, milyen sötét erők vádolják Ceausescut a romániai magyarság asszimilálásával. /A valóságban román egyetemisták megvertek magyarokat, erre a Dermata munkásai keltek a magyarok védelmére./ 1999. márc. 24-én a bukaresti Cotidianulban Paul Goma párizsi román emigráns író Anania "mártír" püspökről mint a román legionarizmus szimpatizánsáról és a Securitate detroiti ügynökéről írt. "Ez a legionárius pópa-ruhákba öltözött szekus görény mindent bebüdösített, ahol elhaladt, de elérte, hogy az amerikai román gyülekezetek a bukaresti pátriárka, vagyis a Securitate fennhatósága alá kerüljenek" - zárta glosszáját Paul Goma. Jellemző Neagu Cosma belügyi tábornok is a neofasiszta Nemzeti Jobb Pártja kiadásában 1995-ben megjelent könyvének már a címe is: Némely nemzeti kisebbségek hozzájárulása Románia bolsevizálásához. Természetesen a zsidókról és magyarokról van szó, ők hozták be a kommunista rendszert a kétezer éve keresztény szellemiségű országba. Neagu Cosma a jól értesült securitate-tábornok pózában tetszelegve ismertette az 1946-os kolozsvári eseményeket. Szerinte a Dermata gyár munkásait a visszavonuló magyar hadsereg gyalogsági fegyverekkel és ágyúkkal szerelte fel, lényegében tehát egy szakszerűen megszervezett rohamosztag támadta meg a diákotthonba menekült, hazaszeretettől áthatott román ifjúságot, de a végső cél Erdély elcsatolása volt. Anania ortodox egyházi főméltóság és Cosma tábornok meséjében tehát 1946 nyarán Kolozsváron vérszomjas, felfegyverzett magyar fenevadakkal szemben ott imádkozik, piheg az ágyúdörgéstől megriadt román bárányok szelíd, makulátlan nyája. /Barabás István: Ágyúdörgés a diákotthonban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./ "

"Dec. 3-án bemutatták Bartolomeu Anania vádi, feleki és kolozsvári ortodox érsek Biblia-fordítását Kolozsváron. Az utolsó román bibliafordítások 1979-ben és 1983-ban láttak napvilágot. Andrei Marga, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora szerint Bartolomeu Anania érsek fordítása nevezetes kolozsvári tudományos és kulturális kezdeményezés. /B. T.: Bartolomeu Anania érsek Biblia-fordítása. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./"

"A verespataki Gold Corporation Társaság (RMGC) meglepődve és értetlenséggel vette tudomásul a Román Ortodox Egyház Szent Szinódusának álláspontját a bányavállalattal kapcsolatos terveket illetően. Nov. 12-én ugyanis Bartolomeu Anania, a Rév-kolostor, Felek és Kolozs érseke elítélően nyilatkozott a kanadai vállalat terveivel kapcsolatban, véleménye szerint az RMGC mind környezetvédelmi, mind pedig emberi vonatkozásban megsemmisítené Verespatakot. A kanadaiak értetlensége abból fakad, hogy Verespatak-ügyben korábban már egyeztettek Teoctist pártriárkával, aki arról biztosította a Gold Corporation képviselőit, hogy a Szent Szinódus nem kívánja tárgyalni az ügyet, a kérdéssel kapcsolatban a helyi egyházi vezetők illetékesek. A Teoctist pátriárkával folytatott megbeszélésből az derült ki: az egyháznak nincs kifogása a tervek ellen. /Módosították álláspontjukat az ortodoxok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14."

Máj. 14-én a nagyszebeni RMDSZ-székházban a Szabadság szerkesztői olvasóikkal találkoztak. Ettől a héttől Szeben az ötödik olyan erdélyi megye Kolozs, Szilágy, Beszterce-Naszód és Fehér megye után, ahol a Szabadság megvásárolható. A találkozóra a Szórványtengelyek nevet viselő szórványfórum keretében került sor, amelyet a nagyszebeni RMDSZ a Világhírnév című internetes újsággal közösen szervezett. A rendezvényen nagyszebeni, nagydisznódi, talmácsi, vöröstoronyi, feleki, vízaknai, mihályfalvi és bólyai magyarok vettek részt a szórványvidékekről. Balló Áron főszerkesztő és Makkay József főszerkesztő-helyettes a szórványban élő magyarság iránti fokozottabb érdeklődés tényével is magyarázta, hogy a romániai magyar lapok közül a Szabadság internetes változatát olvassák a legtöbben. /K. Zs.: Öt megye napilapja vagyunk. Nagyszebeni szórványtalálkozó olvasóinkkal. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./ A Szórvány tengelyek címmel Nagyszebenben rendezett szórványtalálkozó célja az volt, hogy kapcsolatokat hozzanak létre erdélyi magyar szórvány-kisvárosok iskolái és intézményei között. Az újszerű szórványstratégia első alapköveit a bethleni Bethlen Egyesület, a Bethlen Gábor Alapítvány, valamint a nagyszebeni Octavian Goga Líceum képviselői tették le: ők a tagjai az első szórványtengelynek. A három tanintézmény – a bethleni Grigore Silasi Iskola, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a nagyszebeni Octavian Goga Líceum – magyar tagozatának küldöttei külön teremben tárgyalták meg iskoláik együttműködésének lehetőségeit. Szegő József, a Világhírnév internetes névsorolvasó igazgatója leszögezte: a Szórványtengelyek-ötlet lassan tervvé, sőt mozgalom-csírává nőtte ki magát. Ilyen találkozókra szükség van a szórványban, hiszen a szétszórtan élő magyar közösségek alig tudnak egymásról, és alig-alig van részük magyar kollektív élményekben. Szegő József igazgató az internetes "kiadvány", a Világhírnév (www.vilaghirnev.net) hőskorát elevenítette fel. A megjelentek elfogadták a Szórványtengelyek-kiáltványt. /Schneider Tamás: Új szórványstratégia alapjait tették le Nagyszebenben. Médiahonfoglalás – hírmondók között. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./ „Kénytelenek leszünk felfedezni egymást és egymásban a szigetet – azaz szórványaországot.” Ez egy új szórványstratégia alapjainak lerakása lehet. /Szabó Csaba, Világhírnév (www.vilaghirnev.net): Szórványtengelyek-kiáltvány. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

Raicea Onoriu Oscar főesperes elmondta, hogy Nagyszebenben a belvárosi plébániához tartozó mintegy kétezer katolikus (60 százalékuk magyar) négy templomba járhat szentmisére. Nagyszebenből látják el a filiákat is. Nagydisznódot, ahol 26 katolikus, Feleket, ahol 64 és Nagytalmácsot, ahol 11 katolikus él. Vízaknán, Orláton, Keresztényszigeten is él még néhány katolikus magyar, őket a nagyszebeni külvárosi templom gondozza, 437 híve van e plébániának. Vöröstoronyban él még egy katolikus magyar, Korent József festőművész. /Vasvári Szabó Márta: Egy-ház. Véges és végtelen találkozásánál. Nagyszeben római katolikus mindennapjai. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

Második alkalommal gyűltek össze az elmúlt hét végén Nagyszebenben az erdélyi magyar diaszpóra képviselői. A www.világhirnev.ro nevű internetes névsorolvasó – ahogyan a virtuális folyóiratot Szabó Csaba szerkesztő nevezi – és a nagyszebeni RMDSZ közös munkája a Szórványtengelyek elnevezésű rendezvény. Szombatfalvi Török Ferenc nagyszebeni RMDSZ-elnök elmondta: az RMDSZ feladata megváltozik a szórványban, elsősorban a kulturális értékek megőrzésére kell odafigyelnie. Szabó Csaba kifejtette: a „kerítés” és a kerettelenség égisze alatt szervezték meg a Szórványtengelyeket. A „kerítőmunka” abban áll, hogy összehoznak embereket, kapcsolatot teremtenek bizonyos civil szervezetek és szórványtelepülések között. A szórványtelepülések ugyanis a szomszédos magyarlakta vidéken élőkkel alig vagy egyáltalán nem érintkeznek. A találkozón szilágysági, zilahi, fogarasi magyarok vettek részt. A magyar és a német együttélés kérdését taglalta Kalmár Zoltán, a Nagyszebeni Magyar Polgári Kör elnöke. A vízaknai, oltszakadáti, nagydisznódi, nagyenyedi, fogarasi felszólalók beszámoltak az eltűnő magyar közösségekről. Nagyszebenben megoldatlan a helyi magyar tagozat megmaradásának kérdése, az idei tanévben már nem indult kilencedik osztály, miközben a református egyházközség nemrég felavatott diákotthonában húsz, magyar oktatásban részt vevő tanuló kaphat szállást. A találkozón ismertették Szabó Csaba Gertrudis vére című kötetét. Bemutatkozott néhány, a szórványban megjelenő kiadvány is, így a szilágysági Hepehupa irodalmi folyóirat, az aradi Nyugati Jelen napilap, valamint a Krónika erdélyi közéleti napilap. Fellépett a Szebeni Magyar Ifjak Szervezete keretében működő Forgós néptánccsoport. A találkozón több Nagyszeben környéki települést is egy-egy ember vagy család képviselt. Így jelen volt Felek község egyetlen, egymás között még magyarul beszélő famíliája, a Kulcsár család. Eljött Vöröstorony egyetlen magyar lakosa, Korenth József is. Szutyáki Jenő nagydisznódi lakos elmondta: a városban 55 magyar van – a 2002-es hivatalos statisztikák 170 magyarról „tudnak” –, de közülük húszan már nem beszélnek magyarul. /Fám Erika: „Szórványkerítők” Nagyszebenben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

Nagy felháborodást keltett az ortodox egyházban a Szent Szinódus döntése, hogy új, kolozsvári székhelyű erdélyi egyháztartományt hozzon létre, leválasztva az ahhoz tartozó püspökségeket a nagyszebeni központú egyháztartományról. A döntés kapcsán Nagyszebenben január 15-én utcai tiltakozásra is sor került. A tüntetésen 20 pap és mintegy 1500 hívő vett részt. Az ellenkezés azonban fölösleges, mivel az ortodox egyház sajtóközleménye szerint a döntés végleges. Bartolomeu Anania kolozsvár-feleki érsek, aki a döntés következtében metropolita lett, értetlenül áll a tiltakozás előtt. /Botrány a görögkeleti egyházban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szervezete elégedetlen Boros János alpolgármester tevékenységével. Remus Lapusan, a városi szervezet elnöke elmondta: szerintük Boros, aki földosztó bizottság elnöke, nem végezte megfelelően tevékenységét. A kolozsvári és a megyeszékhely közelében levő településeken lakó gazdák nem vehették át földjüket annak ellenére, hogy végleges bírósági ítéletekkel rendelkeznek. Boros kifejtette: szerinte a szociáldemokraták kampány ízű támadást intéztek ellene, nem tudják pontosan, miért nem helyezték birtokba az erdőfeleki gazdákat. /K. O. : Boros lemondását kérik a szociáldemokraták. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

Az elmúlt időszakban Kolozsváron ijesztő mértékben elszaporodtak az erőszakos cselekedetek: egyre-másra érkeznek a hírek gyűlöletkeltő falfirkákról, utcai verekedésekről, magyarverésekről. Ezekre rendszerint hétvégén, sötétedés után kerül sor. Néhány hét leforgása alatt a városban több ilyen eset történt: március 15-én fényes nappal megverték Lészai Lehelt, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákját, április 19-én hajnalban nemzetisége miatt megverték Ambrus Istvánt, a Paprika Rádió műsorvezetőjét és társait, április 20-án pedig a Tóközben két magyar lányra támadt egy férfi. A rendőrség arra buzdít mindenkit: tegyen feljelentést, különben nem indíthatnak nyomozást. Az egyre gyakoribbá váló utcai bántalmazások kérdése felvetődött a jogilag be nem jegyzett, konzultatív jellegű Területi Közbiztonsági Hatóság (ATOP) április 24-i ülésén is, amelynek tagjai a megyei tanács, a Kolozsvárhoz közeli települések (például Mócs, Kisbács, Kajántó, Apahida, Szászfenes, Erdőfelek) képviselői, a megyei rendőrparancsnokság, valamint egyes civil szervezetek. Boros János kolozsvári alpolgármester felvetette a megyeszékhelyen egyre gyakoribbá váló magyarveréses és utcai erőszakos eseteket is. Arra kérte az érintett intézmények képviselőit, hozzanak intézkedéseket a közbiztonság javítása érdekében. Ioan Pacurar megyei rendőrparancsnok reagált a felvetésre. Emlékeztette a jelenlevőket, hogy a március 15-i incidenst követően a rendőrségnek sikerült azonosítania a tetteseket, a többi esetben pedig operatív ügyintézést helyezett kilátásba. Boros János bejelentette, hogy összehívja a városi közbiztonsági bizottságot, a helyzet mélyrehatóbb elemzése érdekében. Raluca Seucan, a Kolozs Megyei Rendőrség szóvivője szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az elmúlt időszakban több utcai verekedés történt. Csoma Botond városi tanácsos szerint növelni az éjszaka folyamán szolgálatot teljesítő rendőrök számát. Az RMDSZ és az MPP közös panaszvonal létrehozását javasolta. /Erőszakhullám uralkodott el Kolozsvár belvárosán. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./ A választások küszöbén rendszeresen felerősödnek Kolozsváron a magyarellenes érzelmek, és sokasodnak a magyarverések, mintha valami megfélemlítési szándék munkálna a háttérben – fejtegette László Attila megyei RMDSZ-elnök, szövetség kolozsvári polgármesterjelöltje. /Benkő Levente: A járőrök olcsóbbak a kameráknál? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 25./

A Kolozs megyei tanácsosjelöltek rangsorolásán Sztranyiczki Szilárd egyenlő szavazatot kapott Vákár Istvánnal, így sorshúzással dőlt el, ki lesz az első a listán. A szerencse kollégájának kedvezett. Sztranyiczki Szilárd 38 éves ügyvéd, a jogtudományok doktora elmondta, majdnem 20 évet dolgozott a közigazgatásban, a Kolozs Megyei Kataszteri Hivatalnál. Kétszer volt hivatali igazgató, 2004-ben és 2005-ben. Leváltásainak politikai okai voltak, ugyanis annak idején egyetlen magyar intézményigazgató volt a megyében. Pályafutása alatt rengeteget harcolt a földek visszaszolgáltatásáért, az erdőkért, a közbirtokosságokért. Néhány évvel ezelőtt elérte, hogy az unitárius egyháznak jutassanak vissza körülbelül 300 hektár erdőt Erdőfelek községben. Sztranyiczki szerint a döntéshozó testületben nagy szükség van mezőgazdasági szakemberekre. /Kiss Olivér: Sztranyiczki: mezőgazdasági szakembereket a megyei tanácsba! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

December végéig jogilag is bejegyeztetik a Kolozsvár Metropolisövezet Fejlesztési Egyesületet. A tervezet már elfogadott tizennégy község elöljáróit meghívják arra a kolozsvári tanácskozásra, amelynek célja a további tennivalók egyeztetése. Kolozs megye fejlesztési terve szerint Kolozsvár metropolisövezetté, nagyvárosi zónává alakul át. Az eredeti elképzelés szerint a kincses város közvetlen szomszédságában levő községek csatlakoztak volna ehhez, de mivel a kör bővült, tizenkilenc helység alkotná a leendő metropolist. Kolozsvár mellett Apahida, Erdőfelek, Csürülye, Szászfenes, Gyalu, Kisbács, Kajántó, Egeres, Magyargorbó, Magyarszentpál, Kolozsborsa, Bonchida, Nemeszsuk, Kolozs, Ajtony, Magyarkályán, Tordatúr, Járabánya és Tordaszentlászló 3750 négyzetkilométeren elterjedő övezetet alkotna, amelynek lakossága 400 ezer fő lenne. Az övezet létrehozását az teszi indokolttá, hogy ilyen módon a metropolis könnyebben hozzájuthatna a 2007–2013-as időszak európai uniós költségvetésből lehívható fejlesztési forrásokhoz, ráadásul ez vonzaná a nagy beruházókat is. A metropolisövezet létrehozása nyomán a Kolozsvár körüli 30 kilométeres körzetben lehetne újabb földterületekkel számolni. /Benkő Levente: Mamutváros születik. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./

Hadtestparancsnokság, iskola, Majális utca 23., Szeku
A Szabadság szeptember 14-i számában, A második honfoglalás, avagy Szervátiusz Jenő Hét vezér szobra című írás második, befejező részének vége felé, az egyik bekezdésben Sas Péter ezt írja: „A magyar királyi kolozsvári IX. Honvéd Hadtestparancsnokság egykori épületének »magyaros« díszítőelemeire csak a korabeli fényképek, képeslapok emlékeztetnek. Az épület második világháború utáni sorsában, bizonyára a magyar katonasághoz fűződő előélete is szerepet játszhatott abban, hogy az eredeti, román elképzeléseknek megfelelően nem oktatási célt szolgált. 1948-tól egészen az 1989-es romániai politikai átrendeződésig a hírhedt Securitate helyi központja volt.”
Az épület utóélete azonban nem így alakult. 1943 februárja, a sztálingrádi, majd nyáron az észak-afrikai vereség után, talán az elvakultak körében is földerengett, hogy a nagy náci győzelem bizony hanyatlásnak indult. 1944 tavaszától a helyzet gyorsan változott. Magyarország náci megszállása után a repülőgépek mind sűrűbben zúgtak Kolozsvár fölött. Következett májusban a zsidók embertelen elhurcolása. Azután a magyarországi városok, köztük június 2-án Kolozsvár bombázása. Valamiféle közelgő világvége hangulat kezdett terjengeni. Nyolc és fél éves voltam, de rám is hatottak az események, éreztem a növekvő feszültséget.
Augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára. Szeptember elején, amikor a magyar csapatok átlépték a második bécsi döntés utáni határt, így Feleken is túljutottak, az arcvonal mondhatni karnyújtásnyira közelítette meg a várost. A Tordai út elején lakó nagyanyámékhoz menet, apámmal együtt szemtanúi voltunk annak, amint a magyar tüzérség Felek felé vonult. Néhány ágyút bivalyok vontattak. Ez bizony nem hernyótalpas vontatású német tüzérség, gondoltam gyermekfejjel.
Rendkívül mozgalmas napok következtek. Reggelente főleg német, Torda felé vonuló harckocsikat, lánctalpas teherkocsikat lehetett látni. Este ugyanezt visszafelé. De napközben is tele volt a belváros mindenféle katonai szállítóeszközzel. A Brassai utca teljes hosszában német hernyótalpas teherkocsik, a Sétatér fái alatt harckocsik vesztegeltek.
A város fölött a magyar és német vadászgépek mellett megjelentek a szovjetek is. Légi harcokban kavarogtak a város fölött. Előfordult, hogy a románok zsákmányolt német gépekről fedélzeti fegyverrel lőtték a belvárost, az utcán közlekedőket. Mire légiriadót fújtak, eltűntek.
Este következett az elsötétítés. Villanygyújtás előtt az ablakokra belülről feketepapíros sötétítőket kellett föltenni, ne szivárogjon ki a fény, teljes sötétségben legyen a város. Szovjet repülőgépek azonban úgynevezett Sztálin-gyertyával, ejtőernyővel ereszkedő vakító fényű, égő magnéziummal világították a várost, és lőtték az utcákon veszteglő katonai járműveket. Magyar és német katonák puskalövésekkel kísérelték meg leszedni a „gyertyákat”, de nem sok sikerrel.
A házunkbeli, május végétől lezárt zsidó imaházat a hadsereg kinyitotta, kiürítette, és gép- és harckocsi-alkatrészeket, kétezer literes üzemanyagtartályt helyeztek el benne. Mi, házbeliek, nem örvendtünk ennek. Meg az ezt követő nagy jövés-menésnek sem. A Torda körül dúló harcokból, főleg esténként, pótalkatrészért teherkocsikon honvédek érkeztek a ház elé. Apám tőlük értesült az egyre súlyosabb helyzetről.
Verőfényes, meleg szeptember volt, akár az idei. Ötvenéves, már nem hadköteles apámat helyben mozgósították, a téglagyári csűrökben, a lőszerraktárban dolgozott. Anyámmal ketten voltunk otthon. A hónap közepén, egy nap, dél tájban, gyorsan erősödő repülőgépzúgásra lettünk figyelmesek. Ez nem volt szokatlan, de most a zúgást hirtelen iszonyú robbanás hangja nyomta el. A ház falai megremegtek. Anyám magához ölelt, s a konyha és a kisebbik szoba közti ajtónyílásba lépett. Körzeti légoltalmi-parancsnokhelyettesként tudta, az ajtónyílás bombázáskor kevésbé veszélyes hely, mert ha a mennyezet le is szakad, az ajtónyílás a küszöbbel fennmarad.
A hatalmas dörrenést még néhány követte, miközben lakásunk, bár falai fél-, sőt helyenként méter vastagok voltak, minden eresztekében recsegett. A támadás oly váratlan volt, hogy a szirénák csak a robbanások után bőgtek fel. Futótűzként terjedt a hír, hogy a Hadtestparancsnokságot bombázták.
Légiaknákkal. Levegőben robbanó bombákkal. Az Árpád út bal oldalán, a 27. szám alatti hatalmas épület falait ez nem rombolta le, az ajtókat, ablakokat azonban a rendkívül erős légnyomás teljesen tönkretette. Valószínűleg a bent tartózkodók közül sokan meghaltak – köztük Szálasi Béla ezredes –, megsebesültek. Az épület előtt az utca megtelt üvegszilánkokkal, fadarabokkal, törmelékkel, mészporral. Az ott veszteglő gépkocsik hasznavehetetlenné váltak. A környékbeli házak valamennyi ablaka kitört. A közeledő világvége-hangulat mind nyomasztóbbá vált. Ehhez a Csak egy nap a világ című film falragaszai, a címmel azonos kezdetű, a zeneboltok hangszórójából is visszhangzó dal ugyancsak hozzájárult. A falakon megjelent kiürítési rendelet szövege – „mindenki meneküljön, jönnek az oroszok, aki marad, Szibériába hurcolják!” – sem a jókedvet, az életörömet fokozta. Hova megyünk, mehetünk? Mi lesz velünk? Ilyen gondolatok kavarogtak bennem. Apám kijelentette, nem megyünk sehova, miért vinnének el az oroszok Szibériába, itt is szükség van emberekre.
Az 1944. október 10-i, éjszakai magyar visszavonulást követő napokban elkezdődött a szabad rablás. Elsősorban a monostori, feleki, szamosfalvi parasztok mindenüvé betörtek, ahova csak lehetett, és mindent elhordtak, amit mozdítani lehetett. Valószínűleg, a Hadtestparancsnokság épülete sem kerülte el figyelmüket. Jóformán bárki bemehetett oda. Két-három évvel később, az épület háta mögött, a Szent István (Rudolf) úton lakó osztálytársammal, hátulról mi is bementünk az elhagyatott épület udvarára.
Senki sem őrizte.
Az épület évekig pusztán állt. 1948-ban a királyságot követő új rendszerben helyreállították, három szakiskolát létesítettek benne. Az év őszén, telén a diákok lelkesen segítettek a gáz bevezetésében [Kovács József közlése]. Az épülettel szemben állva, a bal szárnyban működő magyar tannyelvű fémipari középiskola volt a legnagyobb. Középen az Unirea – a Junász-féle gépgyár, a Magyar Acélárugyár utódjának – magyar és román tannyelvű szakmunkásképző iskolája [Bajusz Jenő és József Mihály közlése], a jobb szárnyban pedig az ugyancsak vegyes tannyelvű villamosipari szakiskola [Kovács József közlése] kapott helyet. Az épület mögötti udvaron, az egykori kocsiszínekben, garázsokban rendezték be a tanműhelyeket, szerelték föl a szükséges gépeket [Kovács József közlése].
1955 nyarán, tanévzárás után, a magyar tannyelvű fémipari középiskolát és a villamos iparit megszüntették, az Unirea szakiskoláját a Monostori út (Mócok útja) és a Bem (Coşbuc) utca sarkán álló épületbe költöztették. Az udvari tanműhelyek gépeit rabokkal gyors ütemben szereltették le és az új iskolába szállították [József Mihály közlése]. Az így kiürített épületet az alagsori cellák építésével, a kihallgató irodák kialakításával a parancsuralmi rendszer politikai rendőrségének, a hírhedt szekuritáténak a székházává alakították. 1989. december végén, a parancsuralmi rendszer bukása után, a szekuritáté megszűnt. 1990 tavaszától a helyében létrehozott hírszerző szolgálat székháza lett.
De hol volt azelőtt ennek az elnyomó intézménynek a székháza?
Melynek elődje a Siguranţa (siguranţă n fn ‘biztonság’), a királyi Románia állambiztonsági rendőrsége volt.
Az 1947. december 30-i úgynevezett népköztársaság kikiáltásával teljessé vált pártállamban az addigi királyi sziguránca helyében létrehozták az úgynevezett népi demokrácia szekuritátéját (securitate n fn ’biztonság’), az állambiztonság védelmére létrehozott politikai rendőrséget. A pártállami parancsuralmi rendszer elnyomó és megtorló gépezetének legfontosabb szervét. Székháza ez időtől az 1950-es évek közepéig a Majális utca 23. (1940-ig 17.) szám alatt volt.
Az eredetileg a Görögtemplom utcába is átnyúló telek 1869-ben Groisz Béla apjának, Groisz Ferdinándnak a tulajdona – akkor Majális utca 5., Görögtemplom utca 4. A most Majális utca 23. szám alatti házat valószínűleg az 1897-ben elhunyt dr. Groisz Béla neves szemorvosnak az örököse vagy örökösei építették. 1914-ben Groisz Jolán bankhivatalnoknak, 1917-ben Vinczenti Károlynénak a tulajdona, 1919 és 1940 között a román katonai körzetparancsnok, 1940 és 1944 között a Magyar Földmívelésügyi Minisztérium Erdélyi Földbirtokpolitikai Főosztályának székháza volt.
A pártállami rendszer nem vesztegette az idejét, a politikai rendőrség „biztonsága” érdekében 1949 tavaszán kitelepítették a szomszédos házak lakóit, ingatlanjaikat elkobozták. Erre a sorsra jutott a 25. szám alatt lakó egyik osztálytársam családja is. Az alagsorban szűk cellákat építettek, s a kihallgatások, vallatások idején ezekben tartották, pontosabban zsúfolták össze a foglyokat. 1952. augusztus 22. és október 16. között magam is három itteni cella „vendégszeretetét” élveztem.
2009 nyarán a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Bizottság ásatásokat végzett az épület alagsorának udvar felőli részén, egy földdel tele helyiségben. Föltételezték, hogy annak idején, az 1940-es évek végén, az 1950-esek elején, mikor ez volt az állambiztonság székháza, itt több letartóztatottat végeztek ki és földeltek el. Az ásatások azonban nem igazolták a föltevést.
Miután a Majális utca (Köztársaság, Republicii) 23. szám alatti épületből a hírhedt szekuritáté az Árpád úti Hadtestparancsnokság épületébe, a három iskola helyébe költözött, a Majális utca 23. számú épület nem maradt üres. Ezt az addig az Erzsébet út 22. szám alatti, egykori Farkas-villában 1949-től működő Pionírház (Úttörőház) foglalta el. Vér helyett ezután oktatás folyt itt. 1990 utáni neve Gyermekpalota.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsváron a népességcsökkenés jelentős része a természetes veszteségnek köszönhető
Kolozsváron enyhe lakosságnövekedésre utalnak a nemrég közzétett végleges népszámlálási adatok, ezáltal Románia második legnépesebb városává lépett elő. A kolozsvári metropolis-övezetben még látványosabb a pozitív változás, a térségben mintegy 27 ezer fővel nőtt az állandó lakosság. A magyarság szempontjából is a második városnak tekinthető Kolozsvár – Marosvásárhely után –, bár a magyar lakosság fogyása 2002 és 2011 között 11,5 százalékos volt, ami valamivel rosszabb, mint az országos szintű 10,4 százalékos csökkenés. A kolozsvári magyar lakosság jelentős természetes veszteséget regisztrált az utóbbi évtizedben – tudtuk meg Barna Gergő szociológustól.
– Kolozs megye lakosságának száma csökkent mind a teljes népesség, mint pedig a magukat magyarnak vallók körében, ez utóbbiak számaránya sokkal nagyobb mértékben. Ez a népességcsökkenés csak Kolozs megye esetében ennyire hangsúlyos, vagy más térségekben is hasonló jelenségek tapasztalhatók?
– Érdemes az elején leszögezni, hogy a romániai népszámlálás adatai megbízhatatlanok. A 2011-es, számlálóbiztosokkal történő összeírás is kaotikus volt. Az előzetesen publikált adatokhoz képest az eredményeket időközben kiegészítették, egy teljesen más, követhetetlen módszertan szerint. Míg az előzetes adatok szerint 19 042 936 volt Románia állandó lakossága, akiket összeírtak a biztosok, ez a végleges, letisztított adatok szerint 18 884 831 lakosra csökkent, viszont megjelent 1 236 810 fő, akit különböző regiszterekből adtak hozzá a valóban felkeresett személyekhez. Így lett Románia állandó lakossága 20 121 641 fős, holott köztudott, hogy a külföldön tartózkodó román állampolgárok száma 3 millió fő körül van, illetve 2002 és 2011 között egy 440 ezres természetes fogyás is bekövetkezett. Realista becslések szerint Románia állandó lakossága 18-18,5 millió között lehet.
Amennyiben elfogadjuk az új népszámlálás eredményeit, a lakosság csökkenése az erdélyi megyékben kisebb, mint a Regátban, elsősorban az ország keleti és déli megyéiben volt jelentősebb mértékű a népességfogyás. Kolozs megye Erdélyen belül is jól áll, a lakosság mintegy 11 ezer fővel, vagyis 1,7 százalékkal csökkent. Ennél jobb helyzetben csupán Ilfov, illetve Temes megye van, ahol nőtt az állandó lakosság 2002 és 2011 között.
Kolozsváron a végleges adatok szerint enyhén nőtt a lakosság, 318 ezer főről 324 ezer főre. Kolozsvár így a második legnépesebb városa Romániának, maga mögött hagyva Temesvárt és Iaşi-t. Valamivel látványosabb a változás, ha a kolozsvári metropolis-övezet egészét vesszük figyelembe (Kolozsvár, Szászfenes, Kisbács, Erdőfelek, Gyalu, Kajántó, Apahida, Csürülye), a térségben mintegy 27 ezer fővel nőtt az állandó lakosság.
A magyarság szempontjából is a második városnak tekinthető Kolozsvár, Marosvásárhely után itt él a legtöbb magyar nemzetiségű személy. A népszámlálási eredmények regiszter alapú kiegészítése etnikai szempontból is nehezen értelmezhetővé teszi az adatokat. Az egyetlen elfogadható megoldás, ha az etnikai arányokat a nemzetiségükről nyilatkozók körében számítjuk. Így Kolozsváron 16,4 százalékosra becsülhető a magyarság aránya. A magyarság fogyása 2002 és 2011 között így 11,5 százalékos volt, ami valamivel rosszabb, mint az országos szintű 10,4 százalékos csökkenés, de kedvezőbb, mint a nem székelyföldi nagyvárosok magyar fogyása. Jobb a helyzet tehát, mint Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Szatmárnémetiben. A metropolis-övezetben a magyar lakosság számbeli csökkenése kisebb méretű, itt mintegy 7,7 százalékos fogyás tapasztalható.
– Milyen tényezők befolyásolták Kolozsváron a népességváltozást?
– A népességváltozásnak két fő oka van. A természetes népmozgalmi egyenleg a teljes lakosság körében enyhén pozitív volt Kolozsváron, a születések és az elhalálozások száma kiegyenlített volt. Így a teljes népesség esetében a gyarapodást a migrációs nyereség magyarázza, mind a város, mind pedig a metropolis-övezetben. Egy erőteljes szuburbanizációs folyamat is nyomon követhető, a Kolozsvár vonzáskörébe tartozó községek népessége mintegy 20 000 fővel nőtt az elmúlt tíz évben.
A magyar lakosság körében viszont jelentős természetes veszteség volt megfigyelhető az utóbbi évtizedben. 2001–2010 között a születések 10 százalékát, az elhalálozásoknak pedig 25 százalékát regisztrálták magyar nemzetiségűnek. Így Kolozsváron a 7000 fős magyar népességcsökkenés jelentős része, mintegy 4000 fő a természetes veszteségnek köszönhető. Ez a mutató magába foglalja az intergenerációs asszimilációs veszteséget is, azaz a vegyes házasságokban születő, románként regisztrált csecsemők száma is növeli a magyarok természetes fogyását.
A magyarok arányának csökkenésének további magyarázata a migrációban keresendő. Míg a teljes (román) lakosság esetében migrációs nyereségnek köszönhető a város népességének enyhe növekedése, a magyarok esetében a migrációs veszteség is jelentős szerepet játszott a népesség csökkenésében, és következésképpen az arányvesztésben is.
– Milyen okok állnak e jelenség hátterében? Melyik korosztályra jellemző az elvándorlás? Milyen irányú ez a migráció – külföldre, vagy vidékre költöznek el/vissza a kolozsvári magyarok? Mennyire jelent vonzerőt Magyarország, különösen a könnyített állampolgárság bevezetését követően?
– Nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy a kolozsvári lakhelyüket feladó magyarok, milyen korosztályt, társadalmi réteget képviselnek. Erre sem a népszámlálás, sem más felmérés nem tér ki. Feltételezhető, hogy elsősorban fiatalokról van szó. Amiről viszont bővebb információkkal rendelkezünk, az a migráció iránya. Az adatok arra utalnak, hogy az utóbbi időben jelentős változások következtek be: amíg a ’90-es években elsősorban Magyarország felé irányultak az erdélyi magyarok, most a célországok tekintetében Magyarország a második, harmadik, átadva a vezető helyet az olyan nyugat-európai országoknak, mint Németország, Nagy-Britannia. A magyar állampolgárság a nyugat-európai munkavállalásban jelentős előnyt biztosít az erdélyi magyaroknak, például a csak román állampolgárokkal szemben.
Mint említettem, Kolozsvár környékén jelentős szuburbanizációs folyamat zajlott az utóbbi tíz évben, elég csak arra gondolni, hogy Szászfenesnek, Kisbácsnak mennyire megnőtt a lakossága (Szászfenes községben 2002-ben 7470 lakost regisztráltak, 2011-ben pedig 22 813-at; Kisbács községben 2002-ben a lakosságszám 8139 volt, 2011-ben pedig 10 317 – szerk. megj.) Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a környező falvakba való migrációban a magyarok alulreprezentáltak, az említett községekben is csökkent a magyarok aránya, a 2002–2011 közötti időszakban tehát nagyobb számú román telepedett ki, mint magyar. (Szászfenesen 27 százalékról 14 százalékra, Kisbácsban pedig 34 százalékról 29 százalékra csökkent a magyarok aránya – szerk. megj.)
– Kolozsváron is nagy a nemzetiségükről nem vallók száma – ez a „felduzzasztást” követően ugyancsak megugrott. Véleménye szerint miért ilyen magas ez az arány?
– Amikor 2011-ben az összeírás zajlott, Kolozsvár volt egyike azon városoknak, ahol nagyon sokan nem nyilatkoztak nemzetiségükről. Kell tudni, hogy a felkészítés során a kérdezőbiztosok olyan információkat kaptak (ez nem csak Kolozsváron, hanem Marosvásárhelyen és Nagyváradon is gondot okozott), miszerint azoknak, akik nem tartózkodnak otthon, tehát akikkel nem sikerül személyes kapcsolatot felvenni, a nemzetiségét nem szabad regisztrálni. Ezt a félreértést sikerült végül valamilyen mértékben korrigálni, de ennek köszönhető, hogy Kolozsváron 6000 lakos nem nyilatkozott a nemzetiségéről. Ezeknek száma a kiegészítés során lényegesen megnőtt, hiszen olyan regiszterekből duzzasztották fel a népszámlálási adatokat, amelyekben nem jegyzik a nemzetiséget.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Négy nemzetiség halottai nyugszanak a Hősök temetőjében
A sírkert 1914-ben nyílt meg az első világháborús áldozatok részére
A Tordai útról nyíló, de a Házsongárdi temetőből is megközelíthető kolozsvári Hősök temetője köztudottan 1914-ben nyílt meg az első világháborús áldozatok részére. Napjainkban azonban egyetlen akkoriban keletkezett sírra sem bukkanunk. Az osztrák–magyar hadügyminisztérium 1915 novemberében külön osztályt hozott létre a katonatemetők létesítésére, gondozására és a hősi halottak nyilvántartására. 1917-ben az Országgyűlés kimondta, hogy minden város és község köteles kegyelettel őrizni a hősi halottak emlékét, s valamilyen emlékművön megörökíteni névsorukat. Az 1920-as trianoni békediktátum szintén előírta a katonai sírhelyek kölcsönös tiszteletben tartását, gondozását és az elhunytak névjegyzékének összeállításához szükséges adatok kiszolgáltatását. Ilyen körülmények között jött létre a kolozsvári Hősök temetője, s azt be is temették a nagy háború végéig. A temető kialakulásának néhány mozzanatát a sajtó híradásai segítségével idézzük fel.
Az első világháború idején Kolozsváron és közvetlen környékén nem folytak nagyobb csaták, tehát nem az itt elesetteknek kellett külön „katonai temetőt” nyitni. Viszont az egyetemi várost tekintették Erdély legjelentősebb egészségügyi központjának: itt voltak a legnagyobb és aránylag jól felszerelt kórházak, s a legképzettebb orvosok. Ezért aztán több iskolaépületben is kórházat nyitottak, s százával szállították ide a sebesülteket. Ezek egy része menthetetlen állapotban került az orvosok kezébe, s rövidesen meghalt. Őket kellett egy külön temetőben elföldelni. Utóbb – főleg a Fellegvárban – hadifogoly-tábor is működött, az itt elhaltak is az új sírkertben kaptak helyet. Kolozsvárt 1915 januárjában a következő kórházakat keresi fel Ferenc Szalvátor főherceg, a Vöröskereszt Egyesület helyettes fővédnöke itteni látogatása alkalmával: Vöröskereszt Magyar utcai Kórháza és Szanatóriuma valamint ennek kisegítő kórháza az Eperjes utcában (a Tanítóképző épületében); Zápolya utcai Csapatkórház, Hunyadi téri kaszárnya (kórháznak berendezve), a Tanítók Házában működő Tartalékkórház, a Petőfi utcai Menza (itt az oroszok elfoglalta Csernovicból elmenekült Tartalékkórház működött), az Unitárius Kollégiumban felállított Tartalékkórház, az egyetemi klinikák, melyekhez a Pasteur Intézet új épületét is hozzácsatolták kórházként. (Csak ez utóbbi klinikák rövidesen 1500 fekvőhelyet biztosítottak!) A sajtó 1914. szeptember 10-től ad hírt a kórházakban meghalt sebesültekről. Az első egy lengyel katona, utána Király Ferenc torockói származású katona hal meg itt (Torockón temetik), a harmadik Burján Cirill 36 éves honvéd népfölkelő, ő az első, akit a Feleki (Tordai) úton megnyitott új temetőbe kísérnek ki. A városi tanácstól az itt elhunyt hősök számára kijelölt új sírkertet így írja le az Ujság szeptember 12-i száma: „Az új katonatemető a Feleki úton, a Nagy Gábor-féle tanya és az ortodox [zsidó] temető között foglal helyet. A 96 méter hosszú és 16 méter széles terület a hősök sírkertje lesz. A téglány alakú temető szélein az elhunyt altisztek és közkatonák, a középen elhelyezendő gruppokban a tisztek fognak örök nyugalmat találni. A katonatemetőt kegyeletoszlop fogja két részre osztani, s ez a kegyeletoszlop fogja hirdetni a késő utódoknak, hogy a hantok alatt a hazáért meghalt hősök porladnak”. E sírkert állapotával ezután még többször foglalkoznak a városi elöljárók. Valószínűleg eleinte minden különösebb rend nélkül, de katonai tiszteletadással hantolták el ide a halottakat. Jó ideig a temetésekről a sajtó is beszámolt. Csak 1915 tavaszán derült ki, hogy a sírkert egyáltalán nem méltó a hős katonák emlékezetéhez. Apáthy István professzor az 1915. március 23-i városi közgyűlésen szólal fel, s teszi szóvá, hogy a temetőben szégyenletes állapotok uralkodnak: a kijelölt telek tulajdonképpen egy gödör volt, amelyet aztán friss földdel feltöltöttek. A hóolvadás után rettenetes állapotok uralkodnak a nagy sár miatt. A közgyűlés 15 tagú bizottságot küld ki a temető helyzetének a megvizsgálására. Pont ekkoriban olvashatunk arról, hogy „600 fős sebesülttranszport” érkezik Kolozsvárra az északi harctérről.
A Hősök temetője
Az első „háborús” halottak napja újra előtérbe hozza a temető állapotát: „A hősök temetője ma még teljesen rendezetlen, nehezen hozzáférhető, eltekintve attól, hogy már a hely megválasztása sem valami szerencsés”. Most a katonai hatóságok Füredi Richárd szobrászművész-főhadnagyot – aki Kolozsvárt állomásozik – felkérték, hogy dolgozzon ki tervet a temető rendezésére – olvasható az Ujság november 1-jei számában. A hősök temetője, ahol „magyarok, németek, osztrákok, oroszok, szerbek, bosnyákok, románok, keresztények, zsidók és mohamedánok” nyugosznak békében egymás mellett, több százan, halottak napján búcsújáró hely lett. Virágokkal borították a hantokat. Két tábornok és a térparancsnok ezredes vezetésével két díszszázad vonult ki tisztelgésre. Megjelent Kolozsvár polgármestere és főjegyzője, az iskolák és az egyetem küldöttsége. A honvédzenekar eljátszotta az osztrák és a magyar himnuszt, a Szózatot, elhangzott néhány szavalat is. Végül a két díszszázad sortűzzel tisztelgett. Ekkor még aligha voltak megjelölve a sírok, mert csak november végén olvashatunk arról, hogy a város versenytárgyalást hirdetett, amelyet Gergely István nyert meg: kötelezte magát arra, hogy 200 keresztet készít, amelyekkel a hősök temetőjében a katonák sírját megjelöljék.
A Kolozsvárt állomásozó Füredi (Führer) Richárd (1873–1947) jelentős szobrászművész volt a századelőn, számos magyar személyiség szobrát mintázta meg, s a síremlékek tervezésében is szaktekintélynek számított. Nem tudjuk, hogy a temető tulajdonképpeni területi rendezésére dolgozott-e ki tervet, de az tény, hogy egy hatalmas hősi emlékmű makettjét készítette el a Hősök temetője számára. Erről már 1915 karácsonyán hírt ad a sajtó. „Bár ma még nehéz agyagcsizmák tapadnak a talpunkra, ha utolsó útjára kísérünk egy újabb drága halottat, s bár szomorú, sárga, agyagos a temető – mire utolsó halottját kísérjük ki e nagy véres emberáldozatnak (szeretnők hinni, hogy korán fog bekövetkezni), már emelkedni fog a temető központjában a hatalmas emlék, hirdetve szeretetünk, hálánk, örök emlékezésünk.” (Ujság, dec. 25.) A cikkből kitűnik, hogy a Trefort utcai katonai építési hivatalban Füredi már készíti „a monumentális emlékmű nagyszabású terveit”. Füredi tervét így körvonalazza az írás: „Mintázó agyagból, miniatűr mintában már áll műtermében a munka első gondolatának megrögzített képe. A négy folyam és hármas halom országának címere jellemzi a hatalmas piramist, melynek csúcsán áll az apostoli királyi kettős kereszt. Halottaink és szellemük apoteózisának képe adják a figurális részeit a nagykoncepciójú műnek, mely – mint a csatatereken a magyar katona – úrként fogja dominálni egész környékét”. A polgári és a katonai hatóságok együttműködésével meg is valósulhat az emlékmű.
Miközben februártól több híradás szól arról, hogy minden magyar katonasírt nyilvántartásba vesznek, hogy azokról a hozzátartozókat tájékoztassák, az emlékmű-állítás és maga az emlékmű terve márciustól vitát kavar a kolozsvári tanácsban. Március 9-én Füredi, a 23-as honvédfőhadnagy-művész bemutatja a város elöljáróinak „az emlékszobor hófehér gipszmintáját”. A beszámoló szerint „a szobor nemcsak a Kolozsvárt eltemetett, s máris több százra rúgó hősi halottak síremléke lesz, hanem megörökítője Magyarország nagy háborújának is.” A művész is nyilatkozik: „Magyarország címerének motívumait juttattam érvényre a hármas halommal, a négy folyóval s az emlékoszlop tetején a két angyal védőszárnyai alatt kiemelkedő kettős kereszttel. Mivel pedig a reménységem, hogy mihamarabb teljes győzelmünkkel ér véget nagy harcunk, a diadalmas felragyogó nap is helyet kap a középső oszlopon, hirdetve a győzelmes béke felragyogását. Hiszem, hogy az emlékszobor hűséges kifejezője lesz a győzelem szimbólumának is. A szobor méretei biztosítják impozáns és monumentális voltát. A közbelső oszlop magassága 16 méter, s a talapzat szélessége ugyanennyi. Az emlék maga határozottan architektonikus lesz. Az oszlop lábánál csatamező helyezkedik el, elöl a diadalmas honvéd alakjával, amint letiporja a háború sárkányát”(Ujság, márc. 10). Haller Gusztáv polgármester és Eszterházy László főjegyző szerint a kivitelezéshez szükséges 40 000 koronát a város tíz évi költségvetéséből tudnák részletekben biztosítani. Egyelőre egy szakértői bizottság elé terjesztik az emlékmű tervét.
A városi tanács március végén hallgatja meg a kiküldött bizottsági tagok véleményét az emlékműről. A bizottságban katonatisztek, egyetemi tanárok, Pákei Lajos építőművész, Szeszák Ferenc szobrászművész, Merész Gyula festőművész és több tanácstag vett részt. Arról is vita folyt, hogy az agyagos talajra lehet-e egy ilyen emlékművet emelni, másrészt a mű egyes részleteit tették bírálat tárgyává. Már másnap Cholnoky Jenő professzor külön nyilatkozatban reagál arra, hogy előző nap mint bírálót említették. Kifejti, hogy Kolozsvárnak van elég tehetséges művésze, nem látja értelmét, hogy egy budapesti művész modern (szecessziós ihletésű) alkotását állítsák fel a temetőben. Az április 5-re összehívott újabb értekezleten arról esett szó, hogy nem kellene-e elhalasztani az emlékmű-állítást a győzelem utáni időkre, tárgyaltak a pénzalap előteremtéséről. Most a katonaság a munkaerőt ingyen biztosítaná. Végül egy szakbizottságot küldtek ki, hogy az művészeti szempontból véleményezze Füredi Richárd tervét. Legutóbb 1916. június 6-án tárgyalt az emlékszobor állítására létrehozott „nagybizottság” Haller polgármester elnöklete alatt. Ezen Eszterházy László főjegyző ismertette a Magyar Mérnök- és Építészegylet kolozsvári osztályának a szakvéleményét, mely szerint az emlékmű kétféle kivitelezését tartják lehetségesnek. Az egyik az üreges megoldás volna, így a belső boltozatok alatt tiszteknek alakíthatnának ki kriptát, kívülről terméskő lapokkal borítanák az emlékművet. Lényegesen olcsóbb megoldás lenne a vasbeton-vázas kivitelezés, ennek megtervezésére ajánlják Moll Elemér városi főmérnököt, akit így soproni állomáshelyéről vissza lehetne vezényelni Kolozsvárra. Végül a mű elhelyezésére a haditemető közepének agyagos talaját nem találják alkalmasnak, mert már 2,4 méter mélységben mindenütt víz fakad, a talaj suvadásos, hanem a temető felső végének háromszögelési pontja volna a biztos és hatásos hely. További híradást az emlékműről nem találtunk. Valószínűleg időközben Füredit is elvezényelték innen. Úgyhogy a háború befejeztéig semmilyen emlékmű sem készült a Hősök temetőjében.
A bécsi hadilevéltárból megküldött, 1917-ben a katonai temetőről készült szakszerű térkép (Nr. 736/1917: Plan des Kolozsvárer Kriegsfriedhofes) egy nagyon rendezett sírkertre utal: a „Tordai Strasse” felől induló főút (Friedhof-Hauptsrasse) éppen úgy osztja ketté a temetőt, mint napjainkban. A délre eső rész közepén szabad tér található valamilyen emlékmű részére. A sírok római számmal jelölt parcellákba vannak elosztva, közöttük ösvények vezetnek. Az északra, a város felé eső részre láthatóan lépcső vezet le, s ennek csak a nyugati fele van beszámozva sírokkal, melyek száma eléri a 960-at. A Tordai út felé eső telekrész még szabad, itt sétányoktól elválasztott parcellák vannak kijelölve, a felirat szerint ez lesz az újabb katonai temető (Neuer Kriegsfriedhof). Valószínűleg ezt is betemették a világháború végéig: ide még vagy 400 sírt nyithattak. Úgyhogy az egész első világháborús katonai temető legtöbb 1400 sírt tartalmazhatott. Bizonyára levéltári kutatómunkával az eltemetettek névsora is összeállítható.
Ezt a sírkertet 1940-ben a szó szoros értelmében megpróbálták átrendezni, gyakorlatilag feltúrták, s a bécsi döntéssel beállt helyzetben végül is rendezetlenül hagyták. Az Ellenzék 1940. október 12-i száma így írja ezt le:
„A Hősök temetőjében még ennél is szomorúbb a helyzet. Ez a temetőrész, amelyben békésen aludták egymás mellett hősi álmukat Európa nagyszámú nemzetiségeinek világháborús halottai, a román katonai hatóságok rendezési dühének esett áldozatául. Alig néhány héttel ezelőtt – körülbelül a nyár elején – támadt az az eszméjük az illető katonai vezetőknek, hogy »rendet« teremtsenek a Hősök temetőjében. Milyen szándék vezette őket, nem tudjuk. Akkoriban azt hittük, hogy a tervük üdvös elgondoláson alapult, s a szent helyekké nyilvánított híres és gyönyörűen rendezett olaszországi katonatemetők képe lebegett illetékesek szemei előtt, amikor meghozták határozatukat a Hősök temetőjének rendezésére vonatkozólag. Tévedtünk. Rendezés helyett barbár módon feldúlták és siralmak völgyévé változtatták az addig egyszerűségében is fenséges temetőt.
Akkoriban azzal az ürüggyel leplezték tettüket, hogy kihantolják az összes sírokat, amelyeknek lakóiból néhányat a különböző nemzetiségek szerint kiválogatva díszsírhelyen helyeznek ismét nyugalomra, míg a többi hősök földi maradványait közös sírokba temetik el. Munkájuk azt eredményezte, hogy a temető keleti részében és a közbülső részeken minden tervszerűség nélkül kiástak 300–400 sírt, amelyeknek lakóit 30–40 parányi, megjelöletlen hant alatt helyezték el. A felásott sírok pedig, amelyekből a csont- és koporsómaradékokat kegyeletsértő felületességgel szedték össze, feldúlva, visszahantolatlanul maradtak, olyanná változtatva a temetőt, mintha ágyúlövedékek szaggatták volna fel. A sírokról levett kereszteket és kopjafákat az őrház közelében dobálták halomra, örök időkre meggátolva annak a lehetőségét, hogy valaha is meg lehessen állapítani, melyik sírhalmot jelölték. A zavarkeltésre különben egyéb módszerük is akadt. Az összes fejfákat és kereszteket vastagon lemeszelték, úgyhogy ma már csak egyes bevésett feliratú sírokról lehet megállapítani, hogy kinek a neve volt rávésve; a tusfestékes feliratok eltűntek a vastag mészréteg alatt. Hosszadalmas és odaadó munkára lesz szükség, hogy – részleteiben bár – megmentsék a halálra ítélt temetőt. Az ismeretlen katona sírhelyén a honvédség bevonulásának emlékére emelt hatalmas síremlék bizonyság reá, hogy ezt a munkát el is végzik…” (Nagy Kálmán: Elégtételt kér a megsértett magyar kegyelet).
A cikkből kiderül, hogy több száz első világháborús hős volt itt eltemetve, s hogy 1940 őszére az egész temető rendezetlenül maradt. Mindössze egy 1940-ben sebtében emelt új emlékmű utalt a hősi temetőre. Halottak napja előtt a Tűzharcos Szövetség munkásokkal rendbe hozatta e részt, legalább annyira, hogy ott meg lehessen emlékezni a hősökről. Október 31-én délután díszszázad vonult ki, a városparancsnokság tisztekkel, valamennyi felekezet papokkal képviseltette magát. Ima és beszédek után megkoszorúzták az emlékművet. Ezután évente itt koszorúztak a május végi hősök napján és halottak napján.
A temető jelenlegi állapotából az derül ki, hogy csak 1944-ben temették be újra a Kolozsvár környékén elesett hősi halottakkal. Ezeknek – természetesen – csak egy része kerülhetett ide. Most négy nemzetiség halottjai találhatók e sírkertben. A Tordai útról belépve a baloldalon az 1970-es években emelt, a román hős katonákat dicsőítő emlékmű két oldalán román, magyar és német hősök nyugszanak. A jobb oldalon, vagyis az úton alul két táblában csak magyarok vannak elhantolva. Közöttük egy orosz hadifogoly (Puskarov) is. Számításaink szerint összesen – e hadifogollyal – 252 magyar, 125 román és 55 német hős nyugszik itt. A sírokat kis betonkeresztek jelzik, nagyon felületes felirattal, csak a név, esetleg az „Ismeretlen” felirat és a katonai rangfokozat (honvéd, őrvezető, tizedes, főhadnagy) került bevésésre. A román hősöknek keletiesebb mintázatú a keresztje, s felírták a katonai egységük nevét, számát is. Sajnos a korra, elhalálozás idejére, helyére nincs utalás. A magyar hősök neveit nyilvántartja a Pataky József vezette Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság. Az úton felüli táblában van egy ortodox jellegű, 1947 táján ide állított hármas fakereszt (troiţă) is, melynek felirata a hősöket a nép jogainak és szabadságának harcosaiként méltatja, s leszögezi, hogy a hősöket sohasem felejtik el. Az úton aluli tábla nyugati végén, tulajdonképpen a magyar-parcella végén van egy egyszerű fekete márványkereszttel jelölt emlékmű, felirata hiányzik. Nem tartjuk kizártnak, hogy éppen ezt helyezték ide 1940 őszén. Mindeneset

Kolozs megyei választási körkép
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közlése szerint az RMDSZ 14 polgármesterjelöltje közül a vasárnapi választásokon nyolcnak sikerült mandátumot nyernie: Körösfőn Bódis László nyert, Buzában Czéghér István, Várfalván Marginean János, Bálványosváralján Muresan Ildikó, Kalotaszentkirályon Póka András György, Magyarszováton Szabó Mihály, Tordaszentlászlón Tamás Gebe András, Tordaszentmihályon Zeng János, míg Széken az RMDSZ támogatásával függetlenként induló Sallai János.
Az RMDSZ Kolozs megyében a következő helyeken nyert tanácsosi mandátumokat: Ajtony (1), Aranyosegerbegy (3), Aranyosgerend (–), Aranyosgyéres (2), Bánffyhunyad (3), Bálványosváralja (6); Bonchida (3), Dés (2), Detrehemtelep (az RMDSZ és az EMNP az elmúlt négy évben egy-egy tanácsosi mandátummal rendelkezett a településen, a vasárnapi választáson azonban a magyar szavazatok megoszlása miatt mind a két párt kiesett), Egeres (5), Erdőfelek (3), Gyalu (2), Harasztos (3), Kajántó (1), Kalotaszentkirály (10); Katona (1), Kisbács (5), Kiskalota (1), Kolozs (2), Kolozsborsa (1), Körösfő (5), Magyargorbó (2), Magyarkapus (3), Magyarszovát (6); Mikeháza (2), Mocs (2), Pusztakamarás (csupán 8 szavazaton múlott, hogy az RMDSZ bejusson a tanácsba), Szászfenes (4), Szamosújvár (3), Szásznyíres (2), Szépkenyerűszentmárton (az RMDSZ-nek négy év kiesés után sikerült ismét visszakerülnie a tanácsba), Torda (2), Tordatúr (3), Tordaszentlászló (8); Tordaszentmihály (6); Vajdakamarás (3), Várfalva (8); Zsuk (az RMDSZ négy év szünet után ismét mandátumhoz jutott).
Szabadság (Kolozsvár)

Továbbra sincs engedély a többi Kolozsvár-táblára
Továbbra sem lehet tudni, mikor helyezik ki a többi háromnyelvű helységnévtáblát Kolozsvár bejáratainál – derült ki Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen Vákár Istvánnal, a megyei tanács alelnökével, illetve Antal Gézával, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnökével az elmúlt egy év önkormányzati munkáját értékelték ki. Az alpolgármester a legnagyobb sikernek egyértelműen a szászfenesi bejáratnál kihelyezett háromnyelvű helységnévtáblát tartja, amelyen magyarul is feltüntették Kolozsvár nevét. Reméli, hogy Kisbács, Apahida és Erdőfelek határában is hamarosan kikerülnek a táblák, a megyei útigazgatóság azonban még mindig nem bocsátotta ki a szükséges engedélyeket. A szászfenesi tábla kihelyezésére azért kerülhetett sor, mert az a telek a város tulajdonában van, ez leegyszerűsítette a folyamatot.
A Kolozsvár-táblákkal kapcsolatban elhangzott: a hivatal messze túllépte az engedély kibocsátására megállapított 30 napos határidőt, a válasz azonban még várat magára. Mindennek – úgy tűnik – semmilyen következménye nincs Romániá­ban.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ közti helyi megállapodás sorsát feszegető újságírói kérdésre Oláh Emese elmondta: a tábla kihelyezése elsősorban a civil kezdeményezésnek köszönhető, amely peres útra vitte az ügyet, sajnos nem a politikai alkuknak. Vákár István, a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke szerint vannak települések, ahol működik a PNL–RMDSZ koalíció, más helyeken viszont nem. Lásd Szászfenest, ahol az egyezmény megkötésének másnapján árulás történt, ezért nem lett RMDSZ-es alpolgármestere a községnek. Ami viszont a megyét illeti, Vákár szerint Alin Tişe liberális tanácselnök részéről megvan az együttműködési készség.
Kolozs megyében több olyan település van, ahol a hatályban levő közigazgatási törvény értelmében magyarul is ki kell írni a helység és a közintézmények nevét, erre azonban nem mindenhol került sor. A megyei RMDSZ most azt vizsgálja, hogy az itt élő magyar közösségek élnek-e ezzel a jogukkal, sok esetben nemcsak a politikai akaraton múlik a dolog, hanem mulasztásról van szó. A felmérésről szóló tájékoztatást ígérik.
Gyalui vizet Szilágyságba
Az elmúlt egy év megvalósításait illetően Oláh Emese elmondta: a rendelkezésre álló 10 millió lejes keretből 1,5 millió lejjel magyar rendezvényeket támogat a kolozsvári önkormányzat. Továbbra is kiemelt rendezvénynek számít a Kolozsvári Magyar Napok, amelyre 410 ezer lejt különítettek el. Ezentúl is prioritást jelent a magyar bölcsődei csoportok beindítása. Tavaly sikerült egy magyar tagozatot létrehozni, idén egy monostori és egy Donát negyedi bölcsődében tervezik ugyanezt, ez utóbbi esetében azonban kivitelezési gondok merültek fel.
Az alpolgármester beszélt az önkormányzat azon igyekezetéről, hogy lépést tartson az új kommunikációs és technológiai vívmányokkal. Amint arról lapunk is tudósított, beindították a My Cluj nevű applikációt, amely segítségével a polgárok elküldhetik panaszaikat a városházára. Tervezik az online kereskedelmi engedélyek kibocsátását, illetve a szabad parkolóhelyekről tájékoztató aplikáció létrehozását.
Vákár István, a megyei tanács alelnöke beszélt a Kolozs-Szilágy megyei vízprojektről, amely 300 millió euró értékű befektetés, célja, a gyalui vizet elvezetni Szilágy megyébe. Ez sok község számára nagy jelentőséggel bír, hiszen többen is rácsatlakozhatnak erre a vízhálózatra.
Vákár elmondta: kiemelten foglalkoznak az ipari parkok, kórházak, a reptér fejlesztésével, és beszélt az egyházi és kulturális támogatásokról is. Megemlítette a filharmónia helyzetét, az alkalmazottak bérköveteléseit úgy sikerült abszolválni, hogy nem kellett személyzetet elbocsátani.
Boldogító igen magyarul Aranyosgyéresen is
Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke részletesen ismertette a megye azon településeinek megvalósításait, ahol az önkormányzatban RMDSZ-es frakció működik. Több településen sikerült óvodát, iskolát felújítani, játszóteret, focipályát létrehozni. Elmondta: a közigazgatásban dolgozók bérének növekedése, amelyről a parlament szerdán határozott, az önkormányzati munka minőségének javulásához vezet, hiszen felkészült szakemberek számára is vonzóvá teszi ezt a munkakört.
Fontosnak nevezte a sza­mos­újvári magyar iskola beindítását, és azt is, hogy Aranyosgyéresen – közel száz év után – ismét került magyar a város vezetésébe Szabó Róbert RMDSZ-es alpolgármester személyében. Ezáltal – mondta – itt is lehetőség nyílik például arra, hogy a házasságkötésre magyar nyelven kerüljön sor.
Megtudtuk: Harasztos liberális polgármestere lemondott, a községet néhány napja Szabó József RMDSZ-es alpolgármester vezeti. A kormánynak 90 napon belül időközi választásokat kell szerveznie. Antal viccesen hozzátette: addig is bebizonyíthatjuk, hogy magyar ember is tud tisztességes munkát végezni. Szabadság (Kolozsvár)