Tíz évvel ezelőtt, az első rendezvényen, hatalmas tömeg emlékezett meg a szatmári béke megkötésének évfordulójáról. Immár tizedik alkalommal rendezték meg a zarándoklatot és hatodszor a történelmi tanácskozást Szatmárnémetiben, Az élő Rákóczi rendezvényt. A Majtényi síkon, mint az előző években is, Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész és együttese nyitotta meg a műsort. Szép Gyula, az RMDSZ országos elnökségének tagja arról beszélt, hogy a kurucoknak nem csak az osztrákokkal kellett harcolniuk, hanem a magyar labancokkal is. Így van ez ma is, emiatt nem tudják elérni céljaikat. Dr. Németi János előadásában kidomborította, hogy az erdélyi fejedelemség biztosította a magyar államiság folytonosságát. /Megemlékezés Szatmárnémetiben és a Majtényi síkon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 2./ A rendezvényre jöttek Kolozsvártól Nyíregyházáig, Nagyváradtól Eperjesig, de Máramarosszigetről is. Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, a szatmári Kölcsey Kör elnöke volt a rendezvény főszervezője. Szatmárnémetiben, a Láncos templomban Tőkés László püspök hirdetett igét, ezután került sor a Lorántffy Zsuzsanna nevét viselő nőszövetségek találkozójára. A városban, a Scheffler János Lelkipásztori Központban kárpát-medencei történelmi találkozó volt. Reizer Pál szatmári megyéspüspök külön kitért az itteni katolikusok és reformátusok példaadó együttműködésére. Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök felelevenítette annak a templomnak a történetét és működését, amelyet a múlt években közösen emelt a két egyház, a katolikus és a református, s nagy harmóniában közösen használ. A történelmi tanácskozáson Csetri Elek professzor az erdélyi fejedelmi hatalom XVII. századbeli gazdasági hátteréről értekezett, dr. Németi János Szatmár vármegye akkori helyzetét vázolta fel. Mandula Tibor a fejedelemasszony szatmári ténykedéséről beszélt, Zubánics László beregszászi történész Lorántffy Zsuzsanna Beregben címmel tartott előadást. Takács Péter debreceni professzor három erdélyi fejedelemasszony, Brandenburgi Katalin, Lorántffy Zsuzsanna és Báthori Zsófia életét vázolta fel. Sipos Gábor kolozsvári levéltáros az iskolaépítő-támogató Lorántffy Zsuzsannáról beszélt, kiemelve a fogarasi román iskola alapításának fontosságát. Kónya Péter eperjesi tanár Comenius ottani hatásáról beszélt, Tamás Edit sárospataki történész, muzeológus vetítéssel egybekötve elevenítette fel Lorántffy Zsuzsanna hagyatékát és ránk maradt tárgyi emlékeit. A hagyományokhoz híven most is majtényi zarándoklattal zárult az Élő Rákóczi ünnepségsorozat. /A Rákócziakra emlékezve: Ismét messze szólt a tárogató! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./

Április 27–29. között Nemzetközi Történész Konferencia keretén belül előadássorozatra került sor Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 300-ik évfordulója tiszteletére. A tudományos megemlékezés Szatmárnémeti Főterén koszorúzással kezdődött, a Vécsey-ház udvarán található emléktáblánál. A történész-konferencia Viorel Ciubota előadásával kezdődött, aki a Szatmár megye múzeumában található Rákóczi-emlékekről beszélt. Őt követte Szőcs Péter tudományos kutató Szatmárnémetiből, aki a Szatmár vára és a Rákóczi-féle szabadságharc közötti kapcsolatokról értekezett. Mandula Tibor nyugalmazott tanár a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc jelentősebb eseményeit mutatta be a Partiumban. Ács-Muhi Csilla tanár, a Rákóczi felkelés hatásáról értekezett, Szatmár fejlődésére vonatkozóan. Ján Ádám eperjesi egyetemi tanár (Szlovákia) a Rákócziak Zborói uradalmát mutatta be a XVII. században, Gyulai Éva (miskolci tudományos kutató) az egyházi gyűjteményekben levő Rákóczi-relikviákról beszélt. A történész-konferencia keretében kiállítást nyitottak meg „Rákóczi-emlékek Szatmár megyében” címmel. További előadások hangzottak el: Zachar József, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): 1707 – csendes háborús év a spanyol örökségért vívott Habsburg–Bourbon összecsapásban, Kónya Péter, egyetemi tanár (Eperjes – Szlovákia): Ottlyk György, II. Rákóczi Ferenc udvarmestere, Ulrich Attila, tudományos kutató (Nyíregyháza): Az ecsedi uradalom a Rákóczi szabadságharcban, Németi János, tudományos kutató (Nagykároly): A nagykárolyi gróf Károlyiak és az ecsedi uradalom, Zubánics László, helytörténész, újságíró (Beregszász): II. Rákóczi Ferenc alakja a kárpátaljai magyar irodalomban, Gebei Sándor, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): II. Rákóczi Ferenc titulusai (princeps – dux), Tamás Edit, főmuzeológus (Sárospatak): A Rákócziak Sárospatak és Marosvásárhely történelmi kapcsolatrendszerében, Köpeczi Béla, akadémikus, egyetemi tanár (Budapest): A fejedelmi beiktatás francia szemmel, Mészáros Kálmán, tudományos kutató (Budapest): Katonai kinevezések, előléptetések a marosvásárhelyi országgyűlés idején. Április 28-án a nemzetközi történész-konferencia előadói, résztvevői, illetve Szatmárnémeti és Nagykároly politikusai, közéleti személyiségei emlékeztek meg a Majtényi síkon az 1711-es évi fegyverletételről. Április 28-án délután a nemzetközi történész-konferencia a marosvásárhelyi Vártemplomban folytatta munkálatait, abban a városban, ahol ezelőtt 300 esztendővel erdélyi fejedelemmé iktatták be II. Rákóczi Ferencet. A marosvásárhelyi tudományos tanácskozás Pál Antal Sándor tudományos kutató, nyugalmazott levéltáros előadásával kezdődött, aki Marosvásárhely helyét mutatta be a szabadságharc eseménysorozatában. László Márton (marosvásárhelyi levéltáros) a szabadságharc egyik legkiválóbb hadvezérének, Bercsényi Miklósnak az életútját érzékeltette. Ezt követően a székelyföldi kutatók Csíkszék, Udvarhely szék és Gyergyó alszék szerepét, lófő- és gyalogos katonáinak hozzáállását a szabadságharc eszményének a kibontakozásához külön-külön dolgozatokban mutatták be. Az előadók és az általuk bemutatott tanulmányok címei a következők voltak: Szőcs János muzeológus (Csíkszereda): A csíkiak II. Rákóczi Ferenc oldalán, Garda Dezső tudományos kutató, egyetemi docens (Gyergyószentmiklós): Gyergyói viszonyok a Rákóczi-féle szabadságharc idején, Zepeczáner Jenő múzeum-igazgató, tudományos kutató (Székelyudvarhely): Udvarhelyszék II. Rákóczi Ferenc idején. A következő két előadás II. Rákóczi György vallásosságára és valláspolitikájára vonatkozott. Tamási Zsolt tudományos kutató (Marosvásárhely) II. Rákóczi Ferenc vallásosságáról, míg Sipos Gábor levéltáros, egyetemi docens (Kolozsvár): II. Rákóczi Ferencnek az egyházakkal való kapcsolatairól értekezett. Ezt követően B. Szabó János tudományos kutató (Budapest): A fejedelmi jelvényekről és a fejedelmek beiktatásáról beszélt a XVI–XVII. századokban, majd Erdősi Péter tudományos kutató (Budapest): II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról és ennek szertartásáról értekezett. Április 29-én Marosvásárhely lakói ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról. Az igehirdető Henter György lelkipásztor mellett a Vártemplomban Köpeczi Béla és Egyed Ákos akadémikus is méltatta az esemény fontosságát. Ezt követően az ünneplő és emlékező gyülekezet a Vártemplom mellett lévő Rákóczi-szoborhoz vonult, ahol a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve több magyarországi, szlovákiai, kárpátaljai és erdélyi civil szervezet koszorúzott. A koszorúzást kuruc nóták, illetve a magyar és a székely himnusz eléneklése tette ünnepélyesebbé. /Dr. B. Garda Dezső országgyűlési képviselő: Nemzetközi Történész Konferencia a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), máj. 3. – 18. sz. /

A trianoni békeszerződés 87. évfordulóján, június 4-én Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Ifjak szerveztek megemlékezést. Az elcsatolt területeken a magyar emlékeket megpróbálták megsemmisíteni. Felrobbantották, vonattal húzatták el, kalapáccsal verték szét, megrongálták, megcsonkították, eltüntették azokat a szobrokat, millenniumi, egyházi emlékműveket, amelyek a hajdani Magyarországra emlékeztettek Felvidéken, Délvidéken és Erdélyben. Ez lett az érsekújvári Czuczor Gergely-, a rimaszombati Tompa Mihály-, a pozsonyi Mária Terézia-, az eperjesi Szentháromság-, a nagybecskereki Kiss Ernő-, a munkácsi emlékoszlop, a brassói Millenniumi emlékmű, a kolozsvári Rákóczi-emlékmű, a nagykárolyi Kossuth-szobor, a nagyenyedi kuruc emlékmű, a piski Bem-szobor és mások sorsa. Marosvásárhely főterén három szobrot döntöttek le egyetlen éjszaka, az egész alakos Kossuth- és Bem- valamint a II. Rákóczi Ferenc-mellszobrot. Az eltüntetett, megrongált, szerencsés esetben visszaállított szobroknak, emlékműveknek állít mementót a Marosvásárhelyen megnyílt kiállítás, amely Fodor András képeslapjaiból álló gyűjtemény alapján készült fénymásolatokból áll. A megnyitón a Trianon című filmet vetítették, június 4-én pedig Hajdú Zoltán és Kálmán Attila történelemtanárok tartottak előadást a versailles-i békerendszerről. /(b. gy.): Szobrok emléke. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./

A Magyarok Székelyföldi Társasága által szervezett Lármafa-találkozó sorozat célkitűzései révén fontos szerepet tölt be a magyar kultúra ápolásában. Fő feladatának a Szent László-kultusz megőrzését tekinti. Ezt a Szent László nevéhez fűződő Kárpát-medencei helységek felkeresésével, megismertetésével és tartós kapcsolatok kiépítésével valósítja meg. A találkozó résztvevői felkeresik a cserhalmi ütközethez kapcsolódó kultúrtörténeti értékekkel rendelkező és ezt templomi freskókban megörökítő 48 települést (Erdélyben, Felvidéken, Magyarországon, Ausztriában és Szlovéniában). A 8. Lármafa-találkozó útiránya: Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda-Székelyudvarhely-Marosvásárhely-Cegőtelke-Sárospatak-Borsi-Margonya-Eperjes-Kassa-Rozsnyó-Kakaslomnic-Késmárk-Lőcse-Krasznahorka-Pelsőc-Tállya- Sepsiszentgyörgy. A Lármafa-találkozó székelyföldi csoportját Cegőtelkén fogadta Székely Pál és dr. Szántó Árpád, a Cserhalom Művelődési Egyesület elnöke és alelnöke. Cegőtelki fiatalok eljátszották a cserhalmi ütközet azon mozzanatát, amely templomi freskókban meg van örökítve. Ezután a székelyföldiekhez csatlakoztak a cegőtelkiek és a beszterceiek, és a csoport továbbindult a Felvidékre. A lármafások Borsiba emlékeztek arra, hogy a községben álló ősi kastélyban született 1676. március 27-én II. Rákóczi Ferenc fejedelem. A lármafások tapasztalták, hogy a többségében magyarok lakta Borsiban nem működik magyar óvoda és magyar iskola, a magyar anyanyelvű gyerekek szlovák nyelven tanulnak. A találkozó résztvevői Margonyán megkoszorúzták Dessewffy Arisztid honvéd tábornok, aradi vértanú sírját. A debrődi sírkertben koszorút helyeztek el Papp Anna volt polgármester asszony sírjánál, aki lelkes támogatója volt a Lármafa-találkozóknak, éltetője a Szent László-kultusznak. Kassán meglátogatták a Szent Erzsébet püspöki székesegyházat, a kassai dómot; a Rodostó-házat, II. Rákóczi Ferenc rodostói ebédlőházának másolatát, a Szent Mihály-kápolnát, melyben létezett egy Szent Lászlót ábrázoló freskó, amelyet lemeszeltek. Kakaslomnicon megtekintettek egy Szent László-faliképet, majd Késmárk és Lőcse nevezetességei következtek. A 8. Lármafa-találkozó felvidéki záró-mozzanata a pelsőci református templomban tartott ünnepi istentisztelet volt. A 8. Lármafa-találkozó állásfoglalásában felszólított: építsünk közös jövőt. Van megoldás a megbékélésre, ehhez a múltat be kell vallani. Szükség van az autonómiára, az anyanyelvi oktatás biztosítására minden szinten, Borsitól Cserhalomig, akár Szabadkáig. /Trufán József tanár, a találkozó résztvevője: 8. Lármafa-találkozó. 2007. június 20-25. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./

Január 31-étől bocsátják el állásából Nagy Ildikót, a szlovák közszolgálati rádió magyar adója, a Pátria Rádió igazgatóját. Nagy Ildikó tavaly több ízben is hangot adott annak, hogy a rádió fennmaradását a vezetőség diszkriminatív szemlélete veszélyezteti. A Pátria Rádió igazgatója harminc éve van pályán. A szlovák közszolgálati rádiónak öt adója van, ebből négy szlovák nyelvű, az ötödik, a Pátria Rádió pedig nemzetiségi adó. Utóbbi két részből áll: a 24 tagú, pozsonyi magyar szerkesztőségből és a Kassán működő kisebb szerkesztőségből, ahol más nemzetiségek nyelvén készülnek műsorok. Tavaly létszámleépítés volt a rádióban, a Pátriából hatan mentek el. Előzőleg három URH-frekvencián is sugározta műsorát a Pátria, tavaly februárban azonban ezt a három hullámsávot elvették, csak középhullámon sugározhattak, ennek az adásnak gyenge a minősége. A hallgatók sokat panaszkodtak. Nagy Ildikó javasolta, sugározhassanak rövidhullámon, ez olcsóbb lenne, műszakilag is jó minőségű lenne az adás. Ezt nem fogadták el. A rádió vezetősége azt tervezte: ha megszüntetik a középhullámot, a Pátriát internetes vagy szatellites szórásra helyezik át. Nagy Ildikó tiltakozott, a hallgatók vidéken élő szegény emberek, az idősebb korosztályhoz tartoznak, lakásukban nincs internet. Január 1-jétől kevesebb adón sugározhatják a magyar műsort: csak Nyitráról, Rimaszombatról és Eperjesről. Három átjátszóállomást elvettek a Pátriától. Magyarellenes hangulatot gerjesztenek Szlovákiában: már megint a magyarokkal van baj, mit elégedetlenkednek folyton. /Rostás-Péter Emese: ”Amit tettem, jól tettem” = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./

Hetven éve halt meg Dr. Páter Béla (Eperjes, 1860. szept. 9 – Kolozsvár, 1938. jún. 21) a „burjánkirály”, a Kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia világhírű botanikusa, a gyógynövénykutatás és -termesztés úttörője, a világon elsőként megszervezett Gyógynövény Kutatóállomás megteremtője. Több mint ezer tanulmányt és népszerűsítő cikket közölt. Tizenöt önálló tankönyvet jelentetett meg. Gyógytea recepteket állított össze. 1937-ben kiadta az Újabb gyógyító teák és azok használata című füzetét, magyar, román, német és orosz szöveggel. Páter Béla életútjára, tudományos munkásságára emlékeznek június 20–22-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület ünnepi ülésszakot fog tartani. Páter Béla, az EME Természettudományi Szakosztály elnöke volt. Farkas Zoltán ismerteti majd a tudós életútját. Az előadók között lesz Dr. Máthé Imre, aki a kolozsvári gyógynövény kísérleti állomás tevékenységére fog emlékezni. /Páter Bélára emlékezve. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

Az European Neighbourhood and Partnership Instrument (ENPI) Program /Európai Szomszédsági és Partnerségi Alap/ 68 millió eurós, több mint 19 milliárd forint összegű támogatásával határon átnyúló fejlesztéseket valósíthatnak meg az együttműködő magyar, szlovák, román és ukrán pályázók – mondta Baranyai András, budapesti közös szakmai titkárságának igazgatója Nyíregyházán, egy kisvállalkozói fórumon. A rendelkezésre álló összeg 10 százalékát gazdasági, 30 százalékát infrastrukturális, 20 százalékát intézményi, míg 25 százalékát természet- és környezetvédelmi fejlesztésre használhatják fel a felek. Kiemelte: a pályázóknak mindössze 5 százalékos fejlesztési forrást kell biztosítaniuk, a beruházások összegének 90 százalékát ugyanis az európai uniós, 5 százalékát pedig a nemzeti támogatás adja. Magyarországról Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg, Romániából Szatmár és Máramaros, valamint úgynevezett szomszédos területként Suceava, Szlovákiából Kassa és Eperjes, míg Ukrajnából Kárpátalja és Ivano-Frankivszki, illetve a szomszédos Csernovci megye a kedvezményezett. /Kisvállalatok szomszédságban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./

Közlekedő kultúrák
Ha a kisfiúk kaviccsal dobálják a péket, nem kell annak azonnal két kilós kenyerekkel visszadobnia!
A brassói magyar, ha kimozdul otthonából, ma is meglepve tapasztalhatja, hogy a többnyelvűség, ami a Cenk alatt természetes, máshol tilos.
Messzire is lehet tapasztalatot gyűjteni az idegengyűlöletről. Például Szlovákiában, ahol csak a brassói könyvesboltban vásárolt útikönyvből lehet tudni, hogy Presov az az Eperjes (ott ízlett oly nagyon a nyáreleji gyümölcs II. Vak Bélának). Igaz, a múlt század elején még zömében magyarok lakta városban ma mindössze kétszáz magyar él. Loviceről sem derül ki, hogy a Fehér Asszony városa, Lőcse. Talán Kezmar nevéből még lehet következtetni Késmárkra...
De még a magyar históriában oly fontos szerepet játszó Kassán is hiába keresünk, ha nem is magyar, de legalább német vagy angol nyelvű feliratot a gazdag történelmi múltról. Az 1910-ben háromnegyedében még magyar város főterén semmi sem utal arra, hogy 1625. március 2-án itt tartotta esküvőjét Bethlen Gábor Brandenburgi Katalinnal. Arról is csak holt nyelvű, latin tábla figyelmeztet, hogy 1906-ban a dóm kriptájába temették el II. Rákóczi Ferencet.
Kapható volt viszont a turisztikai irodákban az Európai Régiófejlesztési Alapból is finanszírozott ingyenes kiadvány, az „Oficiális városi kalauz”, amelyből a magyar turista megtudhatja, hogy „a Kassai Látogatóközpontból először a város bugyraiba fognak áthaladni.” Ám megnyugodhat, mert olvashatja, hogy „ha már a városban van, összpontosult központjában problémamentes a mozgás.” S ha nem sejtené, milyen élményekkel kecsegtet a főtér, az Oficiális városi kalauz eligazítja: „A városközpontban lévő épületekre vetett tekintetünk által belemerülhetünk a porlepte sorsokba.”
Óhatatlanul Kassa, az Oficiális városi kalauz bikkfanyelve jut eszembe, amikor olvasom a közleményt: „A kolozsvári rendőrök felderítették, hogy négy magyarországi illetőségű személy magyar nyelvű helységnévtáblát helyezett el a helyszínen, majd gépkocsijukban (amelyben a 43 éves B. Ildikó és egy tízéves gyermek ült) találtak egy másik magyar nyelvű helységnévtáblát Torda felirattal. A magyar állampolgárokat közerkölcs elleni vétség és csendháborítás gyanújával kísérték be a rendőrségre.”
Elképzelem, amint a meglett férfikorban lévő magyar turisták rövid nadrágban és zokni nélkül sértegetik a híres Kolozsvári közerkölcsöt, néhány száz méterre a bájaikat kínáló – milyen szép szó! – örömlányoktól. Szinte hallom, amint a digitális fényképezőgép zümmögése felveri a nagyváros csendjét. Ám ujjongok, hogy a rendőrség éberen vigyáz a közerkölcsre és a csendre.
Dehogyis ujjongok! Fölháborító és érthetetlen a kolozsvári rendőrök ügybuzgalma. Akkor is az, ha netán igaz, hogy szélsőjobboldali provokáció történt, mert még a bibliai parancs teljesítését is mérlegelni kell. Ahogyan Karinthy írta: ha a kisfiúk kaviccsal dobálják a péket, nem kell annak azonnal két kilós kenyerekkel visszadobnia! Karhatalmi fellépés előtt meg igazán érdemes felmérni a rendőri akció következményeit!
Ezúttal ugyanis az derült ki, hogy Kassa és Kolozsvár a primitív, gyűlölettel kezelni próbált idegenfóbia tengelyének mentén helyezkedik el.
Megnyugtató hazatérni oda, hol a bejáratoknál a kölcsönös tisztelet és elfogadás jeleként Braşov–Kronstadt–Brassó felirat áll, és szabad fényképezkedni alatta!
És némileg megnyugtató az is, hogy ezen a héten Kolozsvár már nem a túlbuzgó rendőrök, a piacnyító polgármester városa, hanem az Erdélyi magyar kultúra fővárosa. De csak részben az. Egészen megnyugtató akkor lenne, ha végre több történne, mint amit Cseke Péter üdvözölt pénteki vezércikkében. Kétségtelenül fontos, hogy az RMDSZ és az EMNT összefogásával „legalább egy hétig ismét a magyaroké lehet a kincses város főtere.” Mert Kolozsvár csak akkor szakadhat le a kassai-pozsonyi tengelyről, ha a magyar napoknak (is) köszönhetően a város különböző kultúrái közeledő kultúrákká válnak, nem csupán a magyaroké, hanem a transzilvanizmust ma is elfogadó magyaroké, románoké, zsidóké, németeké, romáké lesz nem csupán a főtér, hanem egyáltalán a kulturális és politikai cselekvés tere.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Újra áll Tisza István és Návay Lajos emléktáblája a magyar Országgyűlésben
Ünnepélyes keretek között avatta fel tegnap ismét Tisza István és Návay Lajos házelnök emléktábláját Kövér László, az Országgyűlés elnöke. 93 évvel ezelőtt éppen ezen a napon gyilkolták meg Tisza István kormányfőt és házelnököt.
Főhajtás a múlt előtt. Kövér László leplezte le a Tisza István és Návay Lajos emlékére újraállított emléktáblát
„Tisza István halála szimbolizálta a történelmi Magyarország sorsát is. Tudta, hogy mi vár hazájára, és mi vár rá, mégsem hátrált meg” – fejtette ki ünnepi beszédében Kövér László. Az Országgyűlés elnöke emlékeztetett, hogy Tisza István az utolsó pillanatokig ellenezte Magyarország belépését az első világháborúba. „Tisza Istvánt nem pusztán mártíromsága tette halhatatlanná, hanem tettei, elvei, amelyeket soha nem áldozott fel a népszerűség oltárán” – fogalmazott Kövér László. Hozzátette: egyetlen cél, egy gazdagodó és gyarapodó Magyarország megteremtése vezérelte. Kövér szerint Tisza István szavai a jelennek is üzennek, egyetlen tisztességes és értelmes politika létezik: a nemzeti érdek feltétlen követése.
„A magyar nemzet sorsát az biztosította egy viszontagságos évezreden át, hogy szerves kapcsolatban tudott maradni a nyugattal, elsajátította a nyugati kultúra vívmányait, de csak egészséges hajtásait ültette át a nemzeti élet talajába” – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke, aki ezután leleplezte az 1918. október 31-én mártírhalált halt Tisza István és a fél évvel később szintén meggyilkolt Návay Lajos egykori házelnökök emléktábláját. A megemlékezésen mások mellett részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Boross Péter volt miniszterelnök, és a Tisza család képviselői is jelen voltak.
Az Országgyűlés Hivatala idén májusban visszaállíttatta a Ház első világháborús hősi halottainak emléktábláját a Parlamentben. Fönnmaradt dokumentumok felhasználásával sikerült a tábla azon párját is újjáalkotni, amely az Országgyűlés Képviselőháza két tragikus sorsú elnökének, gróf Tisza Istvánnak és Návay Lajosnak állított emléket. Ezt a táblát avatta fel újra tegnap Kövér László házelnök. Tisza István az úgynevezett őszirózsás forradalom áldozata. 1918. október 31-én délután Hermina úti villájába fegyveres katonák hatoltak be – hogy kik, máig sem sikerült megnyugtatóan tisztázni –, és elzavarták a villa őrzésére kirendelt csendőröket, majd rövid szóváltás után agyonlőtték Tiszát, Károlyi Mihály legnagyobb politikai ellenfelét.
Az őszirózsás forradalom az I. világháború elhúzódása miatt elégedetlenkedő katonák és civilek utcai tüntetésekkel, felvonulásokkal és sztrájkokkal kezdődő felkelése volt Budapesten és a nagyvárosokban 1918. október 28–31. között. Nevét a katonák sapkarózsájának helyére tűzött, a felkelés jelképévé vált őszirózsáról kapta. A forradalom győzelmével Magyarország kivált a világháborúban katonai vereséget szenvedett és a nemzetiségi mozgalmak felerősödése miatt felbomlott Osztrák–Magyar Monarchiából, és államformája először alakult köztársasággá (korabeli elnevezésben népköztársasággá, amely akkor nem politikai beállítottságát, hanem az addigi úri világtól eltérő voltát jelentette és hangsúlyozta csupán). A történetírás az eseményeket a „polgári demokratikus forradalom” elnevezéssel illeti, míg a két világháború között „patkányforradalomnak” nevezték.
A forradalmi zűrzavarban számos törvénytelenség történt mind Budapesten, mind vidéken. Még a lánchídi csata során (október 28.) hárman meghaltak, és több mint félszázan megsebesültek. Fosztogatások, majd a még működő hatóságok által kezdeményezett megtorlások is voltak Eperjesen (100-nál több halott), a felvidéki Galgócon (27 fosztogató letartóztatása), a Muraközben (134 áldozat), a bánsági Kula, Melence, Törökbecse községekben (68 áldozat), Bihar megyében (90 áldozat), Facsádon (Krassó-Szörény megye). Egy Lugosról felszálló repülőgép több bombát is dobott a fosztogató román parasztokra (104 áldozat). De történtek atrocitások Jósikafalván (Kolozs megye, 40 áldozat), Munkácson (7 halott), Látrányban (Somogy megye), Adonyban (Fejér megye, 7 halott), Miskolcon (200 letartóztatás) és Nyíregyházán (1000 letartóztatás, 75 haláleset) is.
Az összesítések alapján mintegy 590 halálesetet kötnek közvetlenül a forradalom időszaka alatt történt eseményekhez. A forradalmi zűrzavar során az állam szervezetei, de főleg a hadsereg annyira meggyengültek és szétzilálódtak, hogy képtelenek voltak megvédeni az ország területi integritását. A munkabeszüntetések következtében a háború alatt kialakult áruhiány még nyomasztóbbá vált, a szénbányák elvesztése miatt a lakóházak fűtése 1918–1919 telén katasztrofális volt.
Krónika (Kolozsvár)

Valaki hajt a forgalommal szemben”
Mire jó a magyar kultúra címmel került sor arra a múlt heti rendezvényre, amelynek vendégei – L. Simon László író, magyarországi fideszes országgyűlési képviselő, a magyar parlament kulturális- és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke és Hatos Pál történész, a Balassi Intézet főigazgatója – „történelemről, kultúráról, borról és politikáról” beszélgettek a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Az est moderátora Lakatos Mihály, a Sepsiszentgyörgyön működő, Magyar Kulturális és Koordinációs Központ igazgatója volt. L. Simon László Személyes történelem című esszékötetét Király Zoltán költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezetője mutatta be.
A kötet bemutatása előtt Király Zoltán arra kérte a szerzőt, hogy olvassa fel a Mire jó a magyar kultúra című írását, majd ezt követően méltatásában – Valaki hajt a forgalommal szemben címmel – kifejtette: az egykori „avantgárd költő, borász és parlamenti képviselő, képzőművész és tanár, néhai civil harcos és szervező az X-faktorizált magyar trenddel, az »ahol élek az a hazám« világpolgár szindrómával” hajt szembe, s közben olyanokról ír, „mint haza és hazaszeretet, barátság, libává változott dédapa és nagyanyák, szülőföld, szőlő és bor, nemzet, és a városi ember gyomrát felfordító, törköllyel bőven öntözött disznóvágás”. Mindeközben pedig a szerzőt „hol vígan zsidózzák, mert megnézett, sőt, horribile dictu, végigült egy Alföldi Róbert-előadást a Nemzetiben, más fórumokon meg médiadiktátor-fasisztaként emlegetik a magyar országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elnökeként”. Az esszékötetet olvasva kezdjük nem érteni a diskurzust, fejtette ki Király Zoltán, ugyanis a szerző – a forgalommal szembehajtva, „pozitív jövőképet ábrázol, teszi mindezt a múlt tanulságaiból táplálkozva. Az író-politikus L. Simon megengedi magának és olvasóinak, amit gyakorló Kárpát-medencei magyar politikus nem, mégpedig azt, hogy nem akar meggyőzni igazmondása felől. Újra mondom tehát, valaki jó irányban hajt a forgalommal szemben”, fejezte be méltatását Király.
A moderátor kérdésére, hogy hogyan állt össze a 2011-ben megjelent könyv, L. Simon László kifejtette: körülbelül kétkötetnyi írása hever kiadatlanul, ebbe a mostaniba kifejezetten azokat az írásokat válogatta össze, amelyek valamilyen identitáskeresést vagy identitásproblémát tükröznek vissza. Hozzáfűzte: úgy tűnik, nemsokára megjelennek majd a képzőművészeti tárgyú esszéi. Az országgyűlési képviselő elmondta: „Nagyon sok hülyeséget csináltam életemben, a politikai riválisaim most keresik és kutatják, és szeretik a régi verseimet is előszedni, azokból idézgetni, amelyekre azt mondhatják, hogy értelmetlen zagyvaság”. Hozzáfűzte azonban: soha semmiért nem szégyellte igazán magát, a hülyeségeiért sem, de 2004. december 5-én, és azután egy jó darabig nagyon szégyellte magát. Úgy érzi, talán ezért is kezdte el írni azokat az esszéket, amelyek bekerültek a kötetbe. „Nem képverseket készítettem már, meg nem obszcén verseket írtam, amelyekkel most utólag támadnak – nem voltak obszcének azok a versek, csak vannak benne olyan szövegek, amelyeket nem értenek a művelt vagy a félművelt olvasók –, és teljesen más irányba haladt az érdeklődésem irodalmi szempontból is. Hát ennek a lenyomatai ezek az írások”.
Lakatos Mihály felvetésére, hogy személy szerint jó ideig úgy érezte, minthogyha szégyen lenne a szülőföldről, a hazafiságról beszélni, de mintha ez a trend mostanság kezdene megfordulni, L. Simon válaszában kifejtette: „Egyáltalán nem látszik megfordulni ez a trend, csak most mi kormányzunk, és ez egy kicsit más színt ad a dolgoknak, különben ugyanannyian fenik a késüket, és ugyanannyian gondolják ezeket, mint eddig”. A képviselő úgy vélte továbbá, hogy „óriási bajban vagyunk, mert ez a nemzet egyáltalán nem tud dolgok mellé úgy fölállni, mint ahogy a lengyelek képesek például. Vannak közös ügyek, értékek, amelyeket senki nem kérdőjelez meg náluk, a kommunista ugyanúgy büszke rá, mint a kereszténydemokrata. A magyarnak pedig az a speciális betegsége, hogy mindig mindent tagadni akar”. Az, amit Lakatos Mihály trendként érzékel, „csak és kizárólag a mi pillanatnyi politikai előretörésünknek köszönhető jelenség. Ahhoz, hogy ebben változás legyen, arra van szükség, hogy legalább három évtizedig konzervatív politika irányítsa Magyarországot, és hogy okos ösztöndíjprogramokkal, megfelelő felsőoktatás-politikával, remek kultúratámogatással – ezek most mind hiányoznak – segítsük hozzá az utánunk jövő nemzedékek sorát ahhoz, hogy ne szégyelljék azt, hogy magyarok, hogy olyan értékekhez ragaszkodnak, amelyeknek a vállalása ma ciki.”
Milyen elképzelések léteznek a magyar kultúrpolitika terén, tette fel a kérdést a moderátor, tekintve, hogy L. Simon László három hónappal ezelőtt vette át a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) irányítását, ezen kívül pedig ő a parlament kulturális bizottságának az elnöke. Az író-politikus kifejtette: Minőség a kultúrában címmel két évvel a választások előtt dolgozták ki azt a kultúrpolitikai koncepciót, amellyel – egyebek mellett – a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel megnyerte a választást. Ez a koncepció – amelyet egyébként nem sokan olvastak el, mondta, de letölthető pdf-formátumban –, most is vállalható. Amikor feladatként megkapta az NKA irányítását, hogy tegye rendbe a kultúra legközvetlenebb finanszírozását, másfél hónap alatt a 17 kuratóriumot lecsökkentették kilencre, a 152 kurátor helyett 72 végzi a munkát, mindemellett pedig körülbelül 2 milliárd forinttal növelték a forrásaikat, ami óriási mozgásteret jelent a jelenlegi, igen szűkös gazdasági helyzetben, fűzte hozzá. „Az, hogy én lettem az NKA elnöke, garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”, hangsúlyozta a politikus.
Ezt követően a moderátor Hatos Pált, a Balassi Intézet főigazgatóját (2010 augusztusában vette át az intézet vezetését) arra kérte, beszéljen az elképzelésekről, stratégiai célkitűzésekről. A főigazgató úgy vélte, mindenütt a világon csökken a kultúrafinanszírozás, és sok helyütt csak az a lényeges, ami eladható. „2010-ben úgy határoztuk meg, az intézet célja eljuttatni a nemzetek közösségébe a magyarság jó hírnevét. Ez nagyon patetikus mondat, de szándékos. Mi magyarok igenis nagyon érzékenyek vagyunk arra, hogy hogyan vélekednek rólunk a nagyvilágban. Paradox módon, nem teszünk meg mindent azért, hogy meghalljuk a híreket. Az idegennyelv-tudásunk az utolsó előtti az Európai Unióban – az utolsó Nagy-Britannia, de ők ezt valahogy megengedhetik maguknak. Tehát a jó hírnév nekünk nagyon fontos, és mivel nincsen kőolajunk, leginkább a kulturális teljesítményben van az erőnk. Mi azért elég régóta hozunk létre kulturális teljesítményt, régi kultúra vagyunk, ezt nem árt nem elfeledni. A Balassi Intézet feladata tehát, hogy a magyarság jó hírnevét ne terjessze, hanem fenntartsa, működtesse”, magyarázta Hatos Pál. Hozzátette: ha azonban vendégségbe megyünk, akkor alkalmazkodni kell, „tehát, ha Németországba, Franciaországba, az Egyesült Államokba visszük a kultúránkat, történelmünket, nem kezdhetjük rögtön a trianoni katasztrófával. Nem azért, mert a magyar nemzet nem szenvedett volna annyit, hanem azért, mert igenis azt kell bemutatnunk, hogy ezer év írott kultúra áll mögöttünk, nem kell rögtön panaszkodni, és nem kell az áldozati szerepet hangsúlyozni. Ezért a Balassi Intézetnek a filozófiája a magyar kulturális örökségnek vagy általában véve a magyar identitásnak pozitív viszonyulási pontok mentén történő végiggondolása”. Mint mondta, 19 magyar kulturális intézet van a világon, a magyar kulturális diplomácia egyik feladata pedig még mindig az: kimenni külföldre, ahogy kimentek Apáczaiék, Misztótfalusiék okosodni, és onnan hazahozni valamit. Persze ennek megvan a veszélye, hogy sokan kint is maradnak, és ott gazdagítják az illető országokat mindazzal, amit tanultak, „de ettől függetlenül nem adhatjuk fel”. Véleménye szerint a Balassi Intézet hivatása nem az, hogy kirakatként megmutassa magát egy estére, nem bemutatni, hanem teremteni kell. Felhívta a figyelmet arra, hogy „ha a nagy nemzeteket önmagában nem érdekli a magyarok világa, akkor be kell mutatni Közép-Európa világát, és be kell mutatni azt a fajta Közép-Európát, amelyben Kolozsvár az egyik középpont, vagy Eperjes, Budapest, Prága, és mindig azt kell mutatni, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz”.
A beszélgetés eme részénél Király Zoltán felvetette: látnak-e a meghívottak esélyt arra, hogy Kolozsváron is nyíljon magyar kulturális központ. Hatos Pál elmondta: az említett 19 intézetből 16 Európában működik – ebből kettő Románia területén, Bukarestben és Sepsiszentgyörgyön. Európán kívül New Yorkban, Kairóban és Delhiben létezik magyar kulturális központ. „Van igény a bővítésre, nagyon jó lenne, ha lehetne intézeteket nyitni Zágrábban, Belgrádban, ezek előkészület alatt is vannak, de létezik egy miniszterelnöki megállapodás Kína és Magyarország között is. A munka tehát zajlik, kicsit azonban közbeszólt a világgazdasági válság. Ám az is feladat, hogy fenntartsuk azt, ami megvan. Akkor jó, ha élettel tudjuk ezeket megtölteni. Ez ugyanúgy vonatkozik a bukaresti magyar intézetre is, ahol nemrégen változás történt, de ennek csupán az volt az oka, hogy azt gondoltuk, intenzívebb életet kell oda varázsolni, ugyanis ezek épületek, de épületekből hellyé kell lenniük”. A főigazgató úgy vélte, a magyar kulturális diplomácia, a magyar kulturális export – nem a politika jóvoltából, hanem az igen erős és folyamatos kortárs magyar kultúratermelés miatt – továbbra is élénk, erőteljes és számontartott. „Persze nem kerülöm meg a kérdést, de kénytelen vagyok egy diplomáciailag értelmezhető választ adni, mégpedig azt, hogy egy kulturális intézethez két szereplő kell: az egyik fél az Románia, és Romániában a kulturális tárca. Tehát, ha a román kulturális tárca, illetve az azt képviselő miniszter, úgy döntenek, hogy Kolozsváron legyen ilyen intézet, akkor mi teljesen nyitottak vagyunk. De attól is boldogok vagyunk, hogy Erdélyben megszülethetett egy. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy nagyon sok fontos szellemi központ van Erdélyben, de kincses Kolozsvár mégiscsak Erdély fővárosa”.
A témához L. Simon László hozzáfűzte: ő politikus, neki nem kell annyira árnyaltan fogalmazni, ennek megfelelően tehát azt gondolja: „Magyarországnak nagyon jó lenne, ha Kolozsváron lenne kulturális központja, lenne bázisa. A kulturális intézetek a magyar államnak az intézményei. Pekingben is erről tárgyaltunk, mert ma Magyarország számára minden szempontból fontosak a kínai–magyar kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. De hogyha nemzetstratégiai célokat fogalmazunk meg, akkor valóban fontos, hogy Kolozsváron legyen a magyar államnak, a konzulátuson túl, kulturális intézményi formában is egy erőteljes alapja, ezért mindent meg kell tenni. Szerintem a romániai magyar politikai erőknek ez óriási felelősségük, hogy emellé állnak-e, ezt a maguk országában kezdeményezik-e, a maguk kormányzati pozícióit fölhasználva erősítik-e”, hangsúlyozta a politikus.
A beszélgetés végén lehetőség nyílt kérdések felvetésére a közönség részéről is. Mindenki egyenlő eséllyel pályázhat-e, és kizárólag szakmai szempontból hoznak-e döntést a pályázatok elbírálásakor, kérdeztem L. Simon Lászlótól, mivel a beszélgetés alatt hangsúlyozta, hogy személye „garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”. „Nem is értem a kérdését”, hangzott a válasz. „Elfogadhatatlan, hogy egy olyan szerv, amely a magyar állam legnagyobb kulturális mecenatúra szerve, amely több mint 11 milliárd forintos költségvetési összeggel gazdálkodik; amely 2012-ben több mint ötmilliárd forintot fog szétosztani a magyar kulturális szereplők között, és még további többmilliárd forintos tartalékkal rendelkezik; amelynek a 72 fős kuratóriumi testületét ötven százalékban a szakmai szervezetek delegálták, a szakma kiválóságai közül, ötven százalékban pedig, az ő javaslataikat figyelembe véve, a miniszter; amely kuratóriumokban a magyar tudományos és szellemi élet kiválóságai ülnek, hogy ne szakmai alapon döntenének, hogy ne lenne esélyegyenlőség. Nem is értem tehát a kérdést”, fogalmazott válaszában L. Simon László.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Rákóczi erőt kell adjon, ma is meg kell védeni a közösséget
1711. április 30-án kötötte meg a szatmári békét Károlyi Sándor a szövetkezett rendek képviseletében III. Károly király megbízottjával, Pálffy János császári főparancsnokkal, véget vetve ezzel a sok éves szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem nem vett részt a békekötésben, ugyanis éppen az orosz I. Péter cárral tárgyalt. A békeszerződést Szatmárnémetiben, a Vécsey-palotában írták alá a nemesség képviselői.
Erre a magyarság történelme számára kiemelten fontos eseményre emlékeztek meg - idén is - pénteken és szombaton Szatmárnémetiben, illetve a majtényi fegyverletétel helyszínén.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett két napos ünnepségsorozat nyitányaként a megyei múzeumban történelmi tanácskozást szerveztek, melyen Mészáros Kálmán tudományos kutató, hadtörténész ( Budapest), Bene János főmuzeológus (Nyíregyháza), Zubácsi László egyetemi oktató és kutató ( Beregszász - Ukrajna), Kónya Péter egyetemi tanár (Eperjes - Szlovákia), Czigán István tudományos kutató (Budapest), Tamás Edit főmuzeológus, múzeumigazgató ( Sárospatak), Egyed Ákos akadémikus ( Kolozsvár), Lukács Olga tudományos kutató ( Kolozsvár), Kónya Annamária tudományos kutató (Eperjes - Szlovákia), Mandula Tibor helytörténész, tanár (Szatmárnémeti) és Csatáry György tudományos kutató, tanszékvezető (Beregszász - Ukrajna) értekezett a szabadságharcról, a szatmári békéről, annak jelentőségéről, Rákóczi fejedelemről, a kurucairól. Őket Kereskényi Gábor parlamenti képviselő köszöntötte a tanácskozás nyitányán.
A tanácskozást megelőzően közös főhajtásra és koszorúzásra került sor a főtéri Vécsey-ház falán elhelyezett kuruc-emléktáblánál, a tanácskozást követően pedig II. Rákóczi Ferencnek a református Láncos-templom szomszédságában található szobra előtt.
Szombaton aztán a majtényi síkon felállított emlékműnél Muzsnay Árpád főszervező mellett Gheorghe David, Majtény község polgármestere, Pataki Csaba szenátor és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket.
„Ma arra emlékeztünk, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem és kurucai megvívták a maguk csatáját. Ez nekünk is erőt kell adjon a mindennapi harcainkhoz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek ma ismét legfőbb teendője az, hogy megvédje a közösséget, megteremtse a biztonságot az erdélyi magyarok számára. Kiállni. Képviselni. Kiharcolni - ez a hármas parancs vezérli az RMDSZ munkáját a következő időszakban", foglalta össze a szabadságharc üzenetét Pataki Csaba.
A kegyelet koszorúinak elhelyezése mellett a néptánccsoportok előadásai és a fiatalok szavalatai tették teljessé a megemlékezést.
szatmar.ro

Jelek, képek, jelképek
Kassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg.
„Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel.
Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”.
Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett.
Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott.
De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került.
S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra.
Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja.
Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe.
Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük.
Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája.
Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt.
A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András.
Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét.
Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra.
Németh Júlia
Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár)