Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Egerpatak (ROU)
10 tétel
1998. január 9.
Jan. 8-án Puskás Bálint szenátor, Tamás Sándor és Márton Árpád képviselők Kovásznán találkoztak az Orbai széki községek polgármestereivel. A találkozón a földtörvény alkalmazásának aktuális kérdéseiről folyt tanácskozás. Ugyancsak jan. 8-án Puskás Bálint szenátor és Márton Árpád képviselő Egerpatakon, majd Rétyen találkozott a választópolgárokkal. E találkozókon a földtörvény alkalmazásáról, a családi orvos választására vonatkozó rendelkezésről, az RMDSZ helyzetéről, valamint szervezési kérdésekről folyt hasznos eszmecsere. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 9. - 1185. sz./
2004. július 24.
Júl. 24-én Dálnok völgyében rendhagyó szoboravatás lesz, a műút mentén lévő vendéglő előterében állítják fel Dózsa György mellszobrát, alkotója Miholcsa József, marosvásárhelyi szobrászművész, aki a panzió tulajdonos, Daragus Attila megrendelésére készítette el a művet. – A falunapok lesznek Sepsiillyefalván, Ozsdón és Egerpatakon. /(Flóra Gábor): Eseménydús hétvége Háromszéken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2011. február 12.
A székely társadalom (Különböző székely csoportok, 1.)
A székelyek településmódjáról találóan állapítja meg Rásonyi László: "A település a katonai beosztás állandóságának biztosítására teljes szabályossággal történt. A letelepítendő törzsszervezeti egységek számát és létszámát nivellálták. Kisebb területi egységekbe minden ágból egy falu települt be, tehát a törzsszervezeti egységek egyenletesen összekeveredtek."
Tény, hogy a mai Székelyföldön az első független jogállású székely ispánról az első okleveles említésünk 1235-ből való. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a székelyeknek korábban nem volt ispánjuk. Az Altaichi évkönyv az 1039-es évnél említést tesz egy sebesi "marchio" határispán haláláról. Természetesen ez sem jelenti azt, hogy a sebesi székelyek csak a 11. század első felében telepedtek le Szászsebes vidékére. Véleményem szerint a sebesi, orbai és kézdi székelyek 932 táján kerültek Dél-Erdélybe, Bogát Gyula győztes bolgárellenes háborúja idején. Tehát a dél-erdélyi székelyek nem a köztudatban ismert 11. század végi telepítés székelyei. E sorok írója úgy gondolja, hogy a szakirodalomban emlegetett Szent László korabeli telepítés székelyei a telegdi székelyek voltak. A nyelvészeti kutatások, az összehasonlító vizsgálatok különböző székely csoportokat különböztetnek meg. A székely nyelvjárások vizsgálatával kimutatható, hogy a székely nemzetségek a Székelyföldre való áttelepítés előtt a Kárpát-medence melyik térségében laktak. Mivel bizonyos székely közösségek a korábbi lakóhelyeiken maradtak, a beszélt nyelvjárás alapján feltérképezhető a mai Székelyföldön élők származási helye. A székelyek korábbi lakóhelye volt az Őrség, Sopron, Vas és Zala megye, Kisalföld, Csallóköz, a Dráva vidéke, Nagyszalonta, Gyula és Sarkad vidéke, Székelyhíd és Debrecen térsége, valamint Kalotaszeg. Az érdeklődők számára megemlítek néhány nyelvészeti kiadványt, amelyek ezt igazolják. Természetesen, a nagyszámú szakmunka felsorolására nincs tér, de a hozzáférhetőbbek közül kiemelném a Sántha Attila által összeállított Székely szótárat, a Gálffy Mózes és Márton Gyula által kiadott Székely Nyelvföldrajzi Szótárat és a Szabó T. Attila által összeállított Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárat. Székelyföld a székely nyelvszókincs alapján több földrajzi-néprajzi tájegységre osztható. A székelyföldi nyelvjárások Sántha Attila Székely szótára szerint a következők: 1. Marosszék és fiúszéke, Szeredaszék (Nyárád mente). Külön néprajzi táj a Kis-Küküllő és a Korond-patak völgyében a Sóvidék; 2. Udvarhelyszék és fiúszékei: Keresztúrszék és Bardocszék. Itt külön néprajzi táj a Fehér-Nyikó, valamint a Homoród mente; 3. Sepsiszék és fiúszéke, Miklósvárszék; 4. Kézdiszék, melynek keretében külön egységként kezelhető az ún. Szentföld; 5. Orbaiszék; 6. Csíkszék és fiúszékei, Gyergyószék és Kászonszék. Ha kisebb lélekszámban, de ma is élnek székely származású és tudatú magyar csoportok a Barcaságon, Fogarasföldön és a Szászföldön. Nyelvjárásuk őrzi a székely nyelvi jellegzetességeket. Ők a Dél-Erdélyben maradt sebesi, orbai és kézdi székely nemzetségek leszármazottjai. A székelyre utaló egyik írásos feljegyzés Szászsebesre vonatkozik, a város egyik negyedét 1709-ben Székely negyednek nevezték, később ennek emlékét őrzi a Székely utcanév. A város környékén találunk székely településneveket is, köztük Kálnok, Árkos, Réty és Egerpatak sepsiszéki településekét. Kelnek, Recs, Egerbach ma is fennálló települések. Árkos nevét pedig a Déli-Kárpátokban eredő pataknév, a Valea Archişelor őrzi, de két Árkos nevet viselő település léte is bizonyított. Az egyik a mai Săliştea, a Románárkos és a hajdani Szászárkos, valamint egy elpusztult település Alvinc közelében. Egy Egerbach (Egerpatak) nevű patak Szászsebestől északra ömlik a Székás-patakba. A sebesi, orbói és kézdi székelyek dél-erdélyi jelenlétét régészeti leletek is igazolják. A 12―13. századfordulón épült szász templomok alatt és körül magyar, azaz székely temetők pénzei, valamint a hajkarikás temetkezés utal arra, hogy itt korábban, a 11. és a 12. század folyamán székely lakosság élt. Ásatásokat végeztek Szászsebes (Mühlbach), Medgyes (Mediasch) és Szászorbó (Urwegen) templomainál, ahol korai fátyoltűk kerültek elő. Szászkézden (Keisd) bronz ereklyetartó keresztet találtak. A Kelnek (Kelling), Szászfehéregyháza (Weiskirchen/Deutschweskirch) templomainál végzett régészeti kutatások során előkerült leletek a hajdani székely települések létéről tanúskodnak. Úgy tűnik, hogy Szászváros és Kőhalomszékben hajdanán jelentős lélekszámú székelység közé telepedtek le a szászok. Erről tanúskodnak a magyar nyelvből átvett helynevek: Tekes, Hamruden, Halmagen, Scharosch, Wassied, Broos.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A székelyek településmódjáról találóan állapítja meg Rásonyi László: "A település a katonai beosztás állandóságának biztosítására teljes szabályossággal történt. A letelepítendő törzsszervezeti egységek számát és létszámát nivellálták. Kisebb területi egységekbe minden ágból egy falu települt be, tehát a törzsszervezeti egységek egyenletesen összekeveredtek."
Tény, hogy a mai Székelyföldön az első független jogállású székely ispánról az első okleveles említésünk 1235-ből való. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a székelyeknek korábban nem volt ispánjuk. Az Altaichi évkönyv az 1039-es évnél említést tesz egy sebesi "marchio" határispán haláláról. Természetesen ez sem jelenti azt, hogy a sebesi székelyek csak a 11. század első felében telepedtek le Szászsebes vidékére. Véleményem szerint a sebesi, orbai és kézdi székelyek 932 táján kerültek Dél-Erdélybe, Bogát Gyula győztes bolgárellenes háborúja idején. Tehát a dél-erdélyi székelyek nem a köztudatban ismert 11. század végi telepítés székelyei. E sorok írója úgy gondolja, hogy a szakirodalomban emlegetett Szent László korabeli telepítés székelyei a telegdi székelyek voltak. A nyelvészeti kutatások, az összehasonlító vizsgálatok különböző székely csoportokat különböztetnek meg. A székely nyelvjárások vizsgálatával kimutatható, hogy a székely nemzetségek a Székelyföldre való áttelepítés előtt a Kárpát-medence melyik térségében laktak. Mivel bizonyos székely közösségek a korábbi lakóhelyeiken maradtak, a beszélt nyelvjárás alapján feltérképezhető a mai Székelyföldön élők származási helye. A székelyek korábbi lakóhelye volt az Őrség, Sopron, Vas és Zala megye, Kisalföld, Csallóköz, a Dráva vidéke, Nagyszalonta, Gyula és Sarkad vidéke, Székelyhíd és Debrecen térsége, valamint Kalotaszeg. Az érdeklődők számára megemlítek néhány nyelvészeti kiadványt, amelyek ezt igazolják. Természetesen, a nagyszámú szakmunka felsorolására nincs tér, de a hozzáférhetőbbek közül kiemelném a Sántha Attila által összeállított Székely szótárat, a Gálffy Mózes és Márton Gyula által kiadott Székely Nyelvföldrajzi Szótárat és a Szabó T. Attila által összeállított Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárat. Székelyföld a székely nyelvszókincs alapján több földrajzi-néprajzi tájegységre osztható. A székelyföldi nyelvjárások Sántha Attila Székely szótára szerint a következők: 1. Marosszék és fiúszéke, Szeredaszék (Nyárád mente). Külön néprajzi táj a Kis-Küküllő és a Korond-patak völgyében a Sóvidék; 2. Udvarhelyszék és fiúszékei: Keresztúrszék és Bardocszék. Itt külön néprajzi táj a Fehér-Nyikó, valamint a Homoród mente; 3. Sepsiszék és fiúszéke, Miklósvárszék; 4. Kézdiszék, melynek keretében külön egységként kezelhető az ún. Szentföld; 5. Orbaiszék; 6. Csíkszék és fiúszékei, Gyergyószék és Kászonszék. Ha kisebb lélekszámban, de ma is élnek székely származású és tudatú magyar csoportok a Barcaságon, Fogarasföldön és a Szászföldön. Nyelvjárásuk őrzi a székely nyelvi jellegzetességeket. Ők a Dél-Erdélyben maradt sebesi, orbai és kézdi székely nemzetségek leszármazottjai. A székelyre utaló egyik írásos feljegyzés Szászsebesre vonatkozik, a város egyik negyedét 1709-ben Székely negyednek nevezték, később ennek emlékét őrzi a Székely utcanév. A város környékén találunk székely településneveket is, köztük Kálnok, Árkos, Réty és Egerpatak sepsiszéki településekét. Kelnek, Recs, Egerbach ma is fennálló települések. Árkos nevét pedig a Déli-Kárpátokban eredő pataknév, a Valea Archişelor őrzi, de két Árkos nevet viselő település léte is bizonyított. Az egyik a mai Săliştea, a Románárkos és a hajdani Szászárkos, valamint egy elpusztult település Alvinc közelében. Egy Egerbach (Egerpatak) nevű patak Szászsebestől északra ömlik a Székás-patakba. A sebesi, orbói és kézdi székelyek dél-erdélyi jelenlétét régészeti leletek is igazolják. A 12―13. századfordulón épült szász templomok alatt és körül magyar, azaz székely temetők pénzei, valamint a hajkarikás temetkezés utal arra, hogy itt korábban, a 11. és a 12. század folyamán székely lakosság élt. Ásatásokat végeztek Szászsebes (Mühlbach), Medgyes (Mediasch) és Szászorbó (Urwegen) templomainál, ahol korai fátyoltűk kerültek elő. Szászkézden (Keisd) bronz ereklyetartó keresztet találtak. A Kelnek (Kelling), Szászfehéregyháza (Weiskirchen/Deutschweskirch) templomainál végzett régészeti kutatások során előkerült leletek a hajdani székely települések létéről tanúskodnak. Úgy tűnik, hogy Szászváros és Kőhalomszékben hajdanán jelentős lélekszámú székelység közé telepedtek le a szászok. Erről tanúskodnak a magyar nyelvből átvett helynevek: Tekes, Hamruden, Halmagen, Scharosch, Wassied, Broos.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 12.
Négy székely megye (Új adatok a megyésítésről)
Ha ma leírjuk, ami a címben szerepel, sokan úgy vélhetik, csak amolyan elrugaszkodott követelés lehet, s a realitásokkal, a szóba jöhető lehetőségekkel nem számoló túlzás íze van a dolognak.
Holott a székelységnek közel évezreden át saját autonómiája és a 19. század végi magyar közigazgatási reformtól kezdve jó öt évtizeden át legalább négy megyéje volt Erdélyben, mi több, e szerkezet az első román impérium alatt is fennmaradt, és csak a tartományi rendszer idején módosult — egyértelműen e nép rovására. Jelen írásban azonban az 1968-as megyésítést új megvilágításba helyező mai kutatások kapcsán kívánjuk elővenni a témát. Forrásunk a Novák Csaba Zoltán által összeállított és magyarázott, a Pro Print Kiadónál idén megjelent Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965—1974 című dokumentumgyűjtemény. Nagy vagy kis székely megyét?
A negyvenvalahány évvel ezelőtti, ún. megyésítésnek nagy irodalma van, jó két évtizedig főleg riporteri eszközökkel, visszaemlékezések segítségével próbálták sokan kipuhatolni azokat a mögöttes hatalmi viszonyokat, csoportérdekeket, melyek a Hargita és Kovászna megye megalakulása körüli ismert bonyodalmakhoz vezettek. Kevésbé világlott ki az eddigi beszámolókból, hogy az ún. "nagy székely" és a "kis székely megye" hívei közti nézetkülönbség mellett létezett egy másik terv is, a négy székely megye restaurálásának terve, melynek sorsát azonban a Ceauşescu és egyik fő riválisa, Alexandru Drăghici volt belügyminiszter közti hatalmi harc kimenetele pecsételte meg. A nagy székely megye létrehozásának tervét Fazekas János vetette fel, és a Ceauşescu körül csoportosulók olyannyira magukévá tették, hogy a szerzőséget is nekik tulajdonították. A nagy székely megye a valamikori Udvarhely és Csík megyénél többet foglalt volna magában, Gyergyótól le egészen Sepsiszentgyörgyig, illetve Kökösig összesen 7459 négyzetkilométert, azaz a történelmi Terra Siculorum szinte háromnegyedét 364 000 lakossal és 95 százalékos magyar többséggel. A terv megalkotásába belejátszottak nemzetiségi kedvezmények is, emiatt sokan támogatták. A kis székely megye terve már a déli végeket leszakította volna e testről, Szentgyörgy, valamint Kézdi rajont Brassónak rendelte volna alá.
Nem lehetett vitás, hogy a székely nemzeti érdeket melyik szolgálta jobban, innen a korabeli nézeteltérések ütközésének hevessége, a sok visszaemlékezésből sütő bátor állásfoglalás szenvedélyessége. Ezeknek is köszönhető, hogy a két rajont, bár végül leválasztották ugyan a nagy megye tervéről, de nem csapták a déli metropolishoz, hanem külön megyét alkottak belőlük a valamikori Háromszék alapjain, de új névvel. Innen kiindulva és e logikát követve persze akár az Udvarhely-Csík megye tervén is módosíthattak volna, no de erre nem került sor. Kevésbé ismert, hogy azért felvetődött. A figyelmet azonban akkor már a megyeszékhely kijelölése körüli bonyodalmak kötötték le, a két város konfliktusa fölülírt minden egyebet, és ennek kapcsán a rokonszenvet kereső pártfőtitkár salamoni pózokban tetszeleghetett, amikor engedett a csíkiaknak, de egyúttal municípiumi rangra emelte a székely történelmi anyaszék központját is.
Drăghici bírál
Ami a Drăghici-féle elképzelést illeti, az Aranykorszak? kötetben most közzétett dokumentumokból fény derül eddig nem ismert részletekre is. Előrebocsátjuk, hogy a volt sztálinista belügyminiszternek, az egyik potenciális Dej-örökösnek tekintett Drăghici-nek másod- és harmadfokú rokonai éltek a Székelyföldön, felesége ugyanis Czikó-lány volt, az ismert kommunista politikus, Czikó Nándor és Lőrincz nővére.
A döntő jelentőségű, bővített végrehajtó bizottsági ülésen 1967. december 30-án a most napvilágra került jegyzőkönyv tanúsága szerint olyan érdekes dolgok hangzottak el Drăghici szájából, melyeket érdemes felidézni. Drăghici többek közt megemlíti, hogy létezett egy korábbi, nem teljesült szándék, mely a teherautógyár számára pótalkatrész-termelést telepített volna Kézdivásárhelyre. Az IMASA végül a későbbiekben a megyeszékhelyre került, ha a korábbi szándék érvényesül, alighanem Kézdi jutott volna demográfiailag Sepsiszentgyörgy sorsára. Drăghici különben ellenezte a bodzavidéki községek Kézdi rajonhoz csatolását, kifogásolván a gyakorlatot, mely így kívánt "javítani" úgymond "a nemzetiségi összetételen". Drăghici úgy vélte, ha ipart telepítenek Sepsiszentgyörgyre, az ellensúlyozni fogja Brassó vonzását a térségre, és elejét veszi az elvándorlásnak. Bírálva az addigi nemzetiségi politika csupán "felszíni" sikereit és a pártkörökben uralkodó információhiányt, a tájékozatlanság példájaként elmesélte, hogyan jártak a pártfőtitkárral Csíkszentmártonban. Ceauşescu akkor beszédet mondott egy tömeggyűlésen, amit azonban, mivel nem fordítottak le, az emberek "nem értettek meg". "Én erről csak később értesültem. Kérdem én, miért nem szereztünk pontos információkat? Így semmi értelme annak, hogy beszélünk, és az emberek semmit sem értenek, aztán még voltak román népviseletbe öltözött leányok is, akikről kiderült, hogy egy mukkot sem tudnak románul."
Beígért iparosítás
Ami a színháziasságot, a "népgyűlések" megrendezését illeti, Alexandru Drăghici bizony ezek szerint nem látott a jövőbe! De alulmaradt a vitában is, mind az ún. kis székely megye, mind a nagy megye hívei elutasították érveit, elképzeléseit. Következő év áprilisában ki is zárták a vezetésből, s minden párttisztségétől megfosztották. Eltűnt a süllyesztőben, nem lehetett tudni semmit róla egész a rendszerváltásig, amikor egy esetleges felelősségre vonás elől felesége Budapestre menekítette az állítólag nagybeteg embert, ahol aztán elhunyt.
Érdemes itt még szemügyre venni azonban az érveket, melyekkel ledorongolták ellenfelei, azok ugyanis előrevetítenek sok későbbi fejleményt. Chivu Stoica például a jegyzőkönyvek tanúsága szerint azért ellenezte a négy megye tervét, mert arra támaszkodva az erdélyi magyarság több csoportja is hasonló közigazgatási kedvezményt kérhetett volna. (Márpedig a párt akkor ugye a korábbi Magyar Autonóm Tartományt felváltó Maros Magyar Autonóm Tartomány felszámolása után egy jogvédelmileg még gyengébb változatot akart épp létrehívni.) Bírálták Drăghici-et azért is, mert az addigi pártpolitikának rótta fel a Székelyföld iparosításának elmaradását. A nagy székely megye tervét Iosif Banc ellenezte, de az utána szólók helyeselték. Leonte Răutu még nemzetiségpolitikai pozitívumát is kiemelte, mely úgymond gyarapítani fogja az ország nemzetközi tekintélyét. Az ülésen egyetlen magyarként Fazekas János szólalt fel, mint tudjuk, a nagy székely megye védelmében többrendbeli gazdasági és kulturális érvet sorakoztatva fel. Két új javaslata úgy hangzott, hogy az Udvarhely-Csík elnevezés helyett adják a Hargita nevet az új közigazgatási egységnek, és annak központját Csíkszeredából költöztessék Udvarhelyre. A zárszóban Ceauşescu saját tábora elképzelését nyilvánította győztesnek, és iparfejlesztést ígért a Székelyföldnek.
Vidéki harcok jelentősége
1968. január 14-én hozták nyilvánosságra a reform tervezetét, s körülbelül egy hónapig a vártnál jóval hevesebb viták folytak róla. Valóságos mozgalom indult mind Csíkban, mind Háromszéken, mind Brassóban, de folyt a harc Bukarestben is a pró és kontra elképzelések hívei között. A KB-ban már eldöntött kérdés felülvizsgálatára pár érdekcsoport megpróbálta rávenni vidéki nyomás közvetítésével a pártvezetést, pl. manipulált tömeggyűlésekhez vagy zsaroláshoz folyamodva. E próbálkozásokkal szemben komoly ellenállás bontakozott ki. Nem kapott kellő publicitást eddig az, amit erről a kötet tartalmaz. Fazekas Jánoshoz sokan fordultak levélben, többek közt Sütő András is itteni látogatása után. Leveléből kiderül, a színház aligazgatója, Bákai Balázs elutasította ama pártbizottsági elvárás teljesítését, hogy a Brassóhoz tartozás mellett nyilatkozzék. Az uzoni szeszgyárban a pártaktivisták többször megismételtették a szavazást, hogy akaratukat keresztülerőszakolják. Kovásznai értelmiségiek kérik egy másik iratban, hogy Kommandót, Zágont, Papolcot, Borosnyót és Egerpatakot ne válasszák le a tervezett székely megyéről.
Több ehhez hasonló megmozdulás, állásfoglalás és a jól kitapintható néphangulat hatására a tervezet végül módosult, kompromisszumként egy második déli fekvésű kis megyét is engedélyeztek a Székelyföldön, amikor országos módosítás során az eredeti 35 megye számát 39-re emelték. Így lett az egyetlen nagy megyéből kettő.
Kovászna megye létrehozásában kétségtelenül nagy szerepet játszott a demokratikus közvéleménynek a diktatúra körülményei között szinte hihetetlen feltámadása, a nagyszámú, bátor színvallás, mellyel a kortársak az ellenfelek manipulációinak ellenálltak, és a székely szolidaritást meg tudták szervezni. A pártvezetés végső határozatát 1968. február 14-én a KB plenáris ülésén hozta meg, amikor — tömegtüntetések, sztrájk és a Bukarestbe utazott küldöttség érveinek hatására — Csíkszereda státusának kérdése is eldőlt, s a Nagy Nemzetgyűlés két nappal később már azt emelte törvényerőre.
B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ha ma leírjuk, ami a címben szerepel, sokan úgy vélhetik, csak amolyan elrugaszkodott követelés lehet, s a realitásokkal, a szóba jöhető lehetőségekkel nem számoló túlzás íze van a dolognak.
Holott a székelységnek közel évezreden át saját autonómiája és a 19. század végi magyar közigazgatási reformtól kezdve jó öt évtizeden át legalább négy megyéje volt Erdélyben, mi több, e szerkezet az első román impérium alatt is fennmaradt, és csak a tartományi rendszer idején módosult — egyértelműen e nép rovására. Jelen írásban azonban az 1968-as megyésítést új megvilágításba helyező mai kutatások kapcsán kívánjuk elővenni a témát. Forrásunk a Novák Csaba Zoltán által összeállított és magyarázott, a Pro Print Kiadónál idén megjelent Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965—1974 című dokumentumgyűjtemény. Nagy vagy kis székely megyét?
A negyvenvalahány évvel ezelőtti, ún. megyésítésnek nagy irodalma van, jó két évtizedig főleg riporteri eszközökkel, visszaemlékezések segítségével próbálták sokan kipuhatolni azokat a mögöttes hatalmi viszonyokat, csoportérdekeket, melyek a Hargita és Kovászna megye megalakulása körüli ismert bonyodalmakhoz vezettek. Kevésbé világlott ki az eddigi beszámolókból, hogy az ún. "nagy székely" és a "kis székely megye" hívei közti nézetkülönbség mellett létezett egy másik terv is, a négy székely megye restaurálásának terve, melynek sorsát azonban a Ceauşescu és egyik fő riválisa, Alexandru Drăghici volt belügyminiszter közti hatalmi harc kimenetele pecsételte meg. A nagy székely megye létrehozásának tervét Fazekas János vetette fel, és a Ceauşescu körül csoportosulók olyannyira magukévá tették, hogy a szerzőséget is nekik tulajdonították. A nagy székely megye a valamikori Udvarhely és Csík megyénél többet foglalt volna magában, Gyergyótól le egészen Sepsiszentgyörgyig, illetve Kökösig összesen 7459 négyzetkilométert, azaz a történelmi Terra Siculorum szinte háromnegyedét 364 000 lakossal és 95 százalékos magyar többséggel. A terv megalkotásába belejátszottak nemzetiségi kedvezmények is, emiatt sokan támogatták. A kis székely megye terve már a déli végeket leszakította volna e testről, Szentgyörgy, valamint Kézdi rajont Brassónak rendelte volna alá.
Nem lehetett vitás, hogy a székely nemzeti érdeket melyik szolgálta jobban, innen a korabeli nézeteltérések ütközésének hevessége, a sok visszaemlékezésből sütő bátor állásfoglalás szenvedélyessége. Ezeknek is köszönhető, hogy a két rajont, bár végül leválasztották ugyan a nagy megye tervéről, de nem csapták a déli metropolishoz, hanem külön megyét alkottak belőlük a valamikori Háromszék alapjain, de új névvel. Innen kiindulva és e logikát követve persze akár az Udvarhely-Csík megye tervén is módosíthattak volna, no de erre nem került sor. Kevésbé ismert, hogy azért felvetődött. A figyelmet azonban akkor már a megyeszékhely kijelölése körüli bonyodalmak kötötték le, a két város konfliktusa fölülírt minden egyebet, és ennek kapcsán a rokonszenvet kereső pártfőtitkár salamoni pózokban tetszeleghetett, amikor engedett a csíkiaknak, de egyúttal municípiumi rangra emelte a székely történelmi anyaszék központját is.
Drăghici bírál
Ami a Drăghici-féle elképzelést illeti, az Aranykorszak? kötetben most közzétett dokumentumokból fény derül eddig nem ismert részletekre is. Előrebocsátjuk, hogy a volt sztálinista belügyminiszternek, az egyik potenciális Dej-örökösnek tekintett Drăghici-nek másod- és harmadfokú rokonai éltek a Székelyföldön, felesége ugyanis Czikó-lány volt, az ismert kommunista politikus, Czikó Nándor és Lőrincz nővére.
A döntő jelentőségű, bővített végrehajtó bizottsági ülésen 1967. december 30-án a most napvilágra került jegyzőkönyv tanúsága szerint olyan érdekes dolgok hangzottak el Drăghici szájából, melyeket érdemes felidézni. Drăghici többek közt megemlíti, hogy létezett egy korábbi, nem teljesült szándék, mely a teherautógyár számára pótalkatrész-termelést telepített volna Kézdivásárhelyre. Az IMASA végül a későbbiekben a megyeszékhelyre került, ha a korábbi szándék érvényesül, alighanem Kézdi jutott volna demográfiailag Sepsiszentgyörgy sorsára. Drăghici különben ellenezte a bodzavidéki községek Kézdi rajonhoz csatolását, kifogásolván a gyakorlatot, mely így kívánt "javítani" úgymond "a nemzetiségi összetételen". Drăghici úgy vélte, ha ipart telepítenek Sepsiszentgyörgyre, az ellensúlyozni fogja Brassó vonzását a térségre, és elejét veszi az elvándorlásnak. Bírálva az addigi nemzetiségi politika csupán "felszíni" sikereit és a pártkörökben uralkodó információhiányt, a tájékozatlanság példájaként elmesélte, hogyan jártak a pártfőtitkárral Csíkszentmártonban. Ceauşescu akkor beszédet mondott egy tömeggyűlésen, amit azonban, mivel nem fordítottak le, az emberek "nem értettek meg". "Én erről csak később értesültem. Kérdem én, miért nem szereztünk pontos információkat? Így semmi értelme annak, hogy beszélünk, és az emberek semmit sem értenek, aztán még voltak román népviseletbe öltözött leányok is, akikről kiderült, hogy egy mukkot sem tudnak románul."
Beígért iparosítás
Ami a színháziasságot, a "népgyűlések" megrendezését illeti, Alexandru Drăghici bizony ezek szerint nem látott a jövőbe! De alulmaradt a vitában is, mind az ún. kis székely megye, mind a nagy megye hívei elutasították érveit, elképzeléseit. Következő év áprilisában ki is zárták a vezetésből, s minden párttisztségétől megfosztották. Eltűnt a süllyesztőben, nem lehetett tudni semmit róla egész a rendszerváltásig, amikor egy esetleges felelősségre vonás elől felesége Budapestre menekítette az állítólag nagybeteg embert, ahol aztán elhunyt.
Érdemes itt még szemügyre venni azonban az érveket, melyekkel ledorongolták ellenfelei, azok ugyanis előrevetítenek sok későbbi fejleményt. Chivu Stoica például a jegyzőkönyvek tanúsága szerint azért ellenezte a négy megye tervét, mert arra támaszkodva az erdélyi magyarság több csoportja is hasonló közigazgatási kedvezményt kérhetett volna. (Márpedig a párt akkor ugye a korábbi Magyar Autonóm Tartományt felváltó Maros Magyar Autonóm Tartomány felszámolása után egy jogvédelmileg még gyengébb változatot akart épp létrehívni.) Bírálták Drăghici-et azért is, mert az addigi pártpolitikának rótta fel a Székelyföld iparosításának elmaradását. A nagy székely megye tervét Iosif Banc ellenezte, de az utána szólók helyeselték. Leonte Răutu még nemzetiségpolitikai pozitívumát is kiemelte, mely úgymond gyarapítani fogja az ország nemzetközi tekintélyét. Az ülésen egyetlen magyarként Fazekas János szólalt fel, mint tudjuk, a nagy székely megye védelmében többrendbeli gazdasági és kulturális érvet sorakoztatva fel. Két új javaslata úgy hangzott, hogy az Udvarhely-Csík elnevezés helyett adják a Hargita nevet az új közigazgatási egységnek, és annak központját Csíkszeredából költöztessék Udvarhelyre. A zárszóban Ceauşescu saját tábora elképzelését nyilvánította győztesnek, és iparfejlesztést ígért a Székelyföldnek.
Vidéki harcok jelentősége
1968. január 14-én hozták nyilvánosságra a reform tervezetét, s körülbelül egy hónapig a vártnál jóval hevesebb viták folytak róla. Valóságos mozgalom indult mind Csíkban, mind Háromszéken, mind Brassóban, de folyt a harc Bukarestben is a pró és kontra elképzelések hívei között. A KB-ban már eldöntött kérdés felülvizsgálatára pár érdekcsoport megpróbálta rávenni vidéki nyomás közvetítésével a pártvezetést, pl. manipulált tömeggyűlésekhez vagy zsaroláshoz folyamodva. E próbálkozásokkal szemben komoly ellenállás bontakozott ki. Nem kapott kellő publicitást eddig az, amit erről a kötet tartalmaz. Fazekas Jánoshoz sokan fordultak levélben, többek közt Sütő András is itteni látogatása után. Leveléből kiderül, a színház aligazgatója, Bákai Balázs elutasította ama pártbizottsági elvárás teljesítését, hogy a Brassóhoz tartozás mellett nyilatkozzék. Az uzoni szeszgyárban a pártaktivisták többször megismételtették a szavazást, hogy akaratukat keresztülerőszakolják. Kovásznai értelmiségiek kérik egy másik iratban, hogy Kommandót, Zágont, Papolcot, Borosnyót és Egerpatakot ne válasszák le a tervezett székely megyéről.
Több ehhez hasonló megmozdulás, állásfoglalás és a jól kitapintható néphangulat hatására a tervezet végül módosult, kompromisszumként egy második déli fekvésű kis megyét is engedélyeztek a Székelyföldön, amikor országos módosítás során az eredeti 35 megye számát 39-re emelték. Így lett az egyetlen nagy megyéből kettő.
Kovászna megye létrehozásában kétségtelenül nagy szerepet játszott a demokratikus közvéleménynek a diktatúra körülményei között szinte hihetetlen feltámadása, a nagyszámú, bátor színvallás, mellyel a kortársak az ellenfelek manipulációinak ellenálltak, és a székely szolidaritást meg tudták szervezni. A pártvezetés végső határozatát 1968. február 14-én a KB plenáris ülésén hozta meg, amikor — tömegtüntetések, sztrájk és a Bukarestbe utazott küldöttség érveinek hatására — Csíkszereda státusának kérdése is eldőlt, s a Nagy Nemzetgyűlés két nappal később már azt emelte törvényerőre.
B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. december 19.
Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 22.
Szeretik a múzeumot
Több ezer tárggyal gyarapodott a Székely Nemzeti Múzeum az utóbbi négy-öt évben. Ezek közül néhányat megvásároltak, de zömmel adományként kapták – mondotta Vargha Mihály igazgató a Szerzeményeink című tárlat megnyitóján szerda este. Szerinte ez azt mutatja, az emberek szeretik a múzeumot. Kollégái javaslatára nyújtanak ízelítőt a szerzeményekből. Szigorú válogatás eredménye e reprezentatív kiállítás, hiszen figyelni kellett arra, hogy a tárgyak „ne üssék egymást”, miközben a tematika sokrétű. A tárlat másrészt visszajelzés az adományozók felé, s nem titkolt szándékuk, ezzel tovább szeretnék ösztönözni a kedvet.
A múzeum adományok révén jött létre – mondotta az igazgató, felelevenítve, hogy Cserey Jánosé Zathureczky Emília saját vagyonát tette közszemlére udvarházában, majd 1879-ben a gyarapodó gyűjtemény felvette a Székely Nemzeti Múzeum nevet. Vargha Mihály ecsetelte: csak tárgyakat látunk, de azoknak történetük van, s jó lenne krónikába összegyűjteni őket. Az adományozók egy-egy történetet meséltek el, amikor tárgyaikat átadták az intézménynek. Szívmelengető volt, amint tavaly egyikük azt mondta, úgy döntött, ide adja be, mert hallotta, úgy őrzik itt a tárgyakat, hogy ha kell, el is ássák. S ez nem legenda, fűzte hozzá az igazgató, hiszen a honvédszobrot a kommunista rendszer idején a kertben ásták el, s most restaurálva visszakerült talapzatára a Rétyi Nyír bejáratához. Az intézményvezető még hozzátette, másfél-két évente rendeznek hasonló bemutatókat. Tárlatvezetést Szőcsné Gazda Enikő muzeológus tartott. Ő is említette, időnként könnyeket ejtve adták át féltve őrzött tárgyaikat az adományozók. A múzeum mindent gyűjt, s a kiállítás ennek metszete. Legtöbb a fénykép, melyből több ezer kerül be évente, de vannak kerámiatárgyak, bútordarabok, képzőművészeti alkotások, ruházati cikkek is. Gyűjteményük kiegészült a kisborosnyói régészeti ásatás leleteivel, melyek az erősdi kultúra körébe tartoznak. Látható az egerpataki Márk család 1591-ből származó címeres nemeslevele, Szentkereszty Stefánia portréja, Gyárfás Jenő egy festménye, északolasz intarziás asztal, az alsórákosi unitárius egyházközség mintegy kétszáz éves úrasztala, felvidéki habán tál, francia majolika, szász hímzett irhabunda, szemészeti eszköztár és sok más szerzemény. Külön sarokban lakberendezési tárgyak láthatóak székely népviselettel kiegészülve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Több ezer tárggyal gyarapodott a Székely Nemzeti Múzeum az utóbbi négy-öt évben. Ezek közül néhányat megvásároltak, de zömmel adományként kapták – mondotta Vargha Mihály igazgató a Szerzeményeink című tárlat megnyitóján szerda este. Szerinte ez azt mutatja, az emberek szeretik a múzeumot. Kollégái javaslatára nyújtanak ízelítőt a szerzeményekből. Szigorú válogatás eredménye e reprezentatív kiállítás, hiszen figyelni kellett arra, hogy a tárgyak „ne üssék egymást”, miközben a tematika sokrétű. A tárlat másrészt visszajelzés az adományozók felé, s nem titkolt szándékuk, ezzel tovább szeretnék ösztönözni a kedvet.
A múzeum adományok révén jött létre – mondotta az igazgató, felelevenítve, hogy Cserey Jánosé Zathureczky Emília saját vagyonát tette közszemlére udvarházában, majd 1879-ben a gyarapodó gyűjtemény felvette a Székely Nemzeti Múzeum nevet. Vargha Mihály ecsetelte: csak tárgyakat látunk, de azoknak történetük van, s jó lenne krónikába összegyűjteni őket. Az adományozók egy-egy történetet meséltek el, amikor tárgyaikat átadták az intézménynek. Szívmelengető volt, amint tavaly egyikük azt mondta, úgy döntött, ide adja be, mert hallotta, úgy őrzik itt a tárgyakat, hogy ha kell, el is ássák. S ez nem legenda, fűzte hozzá az igazgató, hiszen a honvédszobrot a kommunista rendszer idején a kertben ásták el, s most restaurálva visszakerült talapzatára a Rétyi Nyír bejáratához. Az intézményvezető még hozzátette, másfél-két évente rendeznek hasonló bemutatókat. Tárlatvezetést Szőcsné Gazda Enikő muzeológus tartott. Ő is említette, időnként könnyeket ejtve adták át féltve őrzött tárgyaikat az adományozók. A múzeum mindent gyűjt, s a kiállítás ennek metszete. Legtöbb a fénykép, melyből több ezer kerül be évente, de vannak kerámiatárgyak, bútordarabok, képzőművészeti alkotások, ruházati cikkek is. Gyűjteményük kiegészült a kisborosnyói régészeti ásatás leleteivel, melyek az erősdi kultúra körébe tartoznak. Látható az egerpataki Márk család 1591-ből származó címeres nemeslevele, Szentkereszty Stefánia portréja, Gyárfás Jenő egy festménye, északolasz intarziás asztal, az alsórákosi unitárius egyházközség mintegy kétszáz éves úrasztala, felvidéki habán tál, francia majolika, szász hímzett irhabunda, szemészeti eszköztár és sok más szerzemény. Külön sarokban lakberendezési tárgyak láthatóak székely népviselettel kiegészülve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 27.
Magyartanár Frumószán – Máthé Kriszta varázsráncos szeretetszoknyája
Ha Máthé Krisztát olvasod, amint a csángó hétköznapokról ír, azonnal autóba vetnéd magad, hogy meglásd, megtapasztald, megéld azt a csodát. Pedig moldvai éveik alatt sokszor a folyóból merték a vizet, gyertyával világítottak, és félméteres hóban kifogyott a tüzelőjük. Apróka leányecskájukkal sokszor hazafutottak volna abból az életből. Aztán mégis visszatértek, és otthonukká varázsolták. Máthé Kriszta titka alighanem éppen abban rejlik, amit ő maga írt le egyszer: van neki egy varázsráncos szeretetszoknyája...
Írásait – melyekből péntekenként lapunk Apróka eszponka című rovatában olvashatnak – százak megosztják, kedvelik, és a hozzászólásokban elismerés, már-már áradozás, sok szeretet és biztatás áramlik felé, meg valamiféle sóvárgás is, ami talán a leginkább annak szól, hogy minden küzdelem ellenére úgy tűnik, Kriszta a helyén van Frumószán – amire mindannyian vágyunk a saját életünkben. De idáig hosszú és göröngyös út vezetett 2006-tól. A mélységekről és magasságokról Krisztával e-mailben „beszélgettünk”.
Tíz nap alatt változott az életünk
– Magyartanár voltam Egerpatakon, Sepsiszentgyörgy mellett egy pici faluban, kemény munka volt, kezdő tanárként megfeszített tempóban okosítottunk maréknyi gyereket, hogy bejussanak a városi iskolába továbbtanulni. Két év után váratlanul behívtak Sepsiszentgyörgyre egy líceumba, nem volt kihívás. Tanév végére kezdtem azon gondolkodni, hogy az újságírói diplomámmal is kezdenem kellene valamit, mert nem éreztem jól magam a bőrömben, bántott, hogy júniusban sem tudtam még az összes tanítványom nevét. Szeretetre és megbecsülésre vágytam, szabad munkára, messze a papíron előre gyártott válaszoktól. 2006. augusztus végén egy kedves kis sepsiszentgyörgyi iskolai munkaszerződéssel a zsebemben találkoztam egy régen nem látott lánnyal, aki a kosteleki életükről mesélt, a varázslatról, a munka értékéről, a szabadságról. Bőszen emlegette Hegyeli Attilát, aki összetartja a csapatot.
Aznap délután kihívtam a páromat, Neagu Adriánt, egy pizzára a városba, elmeséltem a vágyamat, hogy menjünk Csángóföldre. Ő erről úgy mesél, olyan komolysággal kezdtem a mondandómba, hogy azt hitte, el akarom hagyni. Másnap Hegyeli Attila hívott, majd találkoztunk. Hamarosan ellátogattunk Frumószára, majd felmondtam a szentgyörgyi munkaszerződésemet, és 2006. szeptember elsején szó szerint kutyástól-macskástól Frumószára költöztünk. Tíz nap alatt változott az életünk.
Teljes gyerekkoromat átölelte egy gyimesi csángó származású fiú barátsága, ismertem hát ezt a temperamentumot, ami rám várt itt Moldvában. Ismertem, szerettem, értékeltem és tudtam kezelni.
Presztízskérdést a magyarórákból!
– Nem vártam semmire, én csak azt éreztem, hogy jó lesz. Otthon tömbházban laktunk, itt egy apróka szolgálati lakást kaptunk, fával fűtött világ ez, jó erős is a melege. Egy csapathoz tartoztunk, amit Hegyeli Attila vezetett a maga utánozhatatlan módján. Én védve éreztem magam, aminek a mozgatórugója nem volt más, mintsem annak a felismerése, hogy mindenkinek nehéz, külön kihívás a moldvai magyar oktatás. Akkoriban tanártalálkozók voltak havonta, összeültünk, jókat panaszkodtunk, sírtunk, nevettünk, barátok lettünk, elosztottuk a javainkat, segítettünk egymáson. Jó volt.
A frumószai román iskolában nem örvendtek nekem. Most már pontosan értem is az okát. Én magától értetődőnek kezeltem, hogy ha jövök, akkor végzem a dolgomat, de nem kaptam bizalmat, teret ahhoz, hogy dolgozhassak. Én lassan mérgelődök, sokáig bírtam a mellékszerepet a saját életemben, aztán egyszer kiborultam, hazamentem, majd azzal a világos tervvel tértem vissza harmadnap, hogy presztízskérdést varázsolok a magyarórákból. Vagyis hogy kiemelő, felemelő legyen magyarórára járniuk a gyerekeknek. Sikerült! Így aztán lassan termem is lett, elismerést is hozott iskolán belül a kitartó és érthető mód, ahogy én tanítok.
Út a feketelistára
– 2012 tavaszán váratlanul kipenderítették Hegyeli Attilát a csángó oktatási programból. Én még gyermeknevelésin voltam, akkor másfél éves volt a leányecskánk. El sem tudtam képzelni, mit csinálhatott, azt sem értettem, miért nem áll ki a maga igaza mellett.
Gyorsan lépett színre a RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) Csíkszeredából, jó szándékkal jöttek, kineveztek egy koordinátort, az egyetlent, aki vállalta, hogy Hegyeli nyomába lép(ne). Kemény munka a miénk, amit a fűtött irodákból nem lehet látni, főleg a Kárpátok másik feléről. Az új vezetőség soha nem jött ki a helyszínekre, a kommunikáció gyakorlatilag megszűnt, nem figyeltek oda ránk, úgy éreztük, értéktelennek tekintik a munkánkat. Voltunk páran, akiknek ez nem tetszett, s ennek hangot is adtunk, ez meg nekik nem tetszett.
Gyorsan kerültünk fel a feketelistára, nem csak mi ketten Adriánnal. A régi csapat két részre szakadt, egyesek alkalmazkodtak az új rendszerhez, a másik része pedig vagy harcolt, vagy szép csendben befejezte a tanévet és hazament, csömörrel, fájdalommal a szívében. Fájdalmat okoznánk a részletekkel, hogy mi lett a falujukból, hogy egyre kevesebb a gyerek, nincsenek új helyszínek, kevesebb az iskolai óraszám. Minek bántani a lelküket, minek? Persze papíron minden rendben van…
Nincs tűzifa
– Megszorítások következtek. Nem érkezett ki a frumószai tanároknak a házfenntartási támogatás, nem rendezték a ház adóját. Én nem szóltam bele sokáig, hiszen gyereknevelésin voltam, míg az első télen meg nem éreztem a csontig hatoló fagyot és annak a riasztó érzését, hogy nem lesz tűzifánk. Akkor hívtam fel az RMPSZ titkárnőjét és kiáltottam ki a lelkemet, rúgva egy jó nagyot önbecsülésemen azzal, hogy követeltem a jussunkat, a száraz tűzifát.
„Nem volt fánk, amivel tüzeljünk. Hetekig nem ’utalódott’ át a pénz, amivel venni kellett volna.
Hétköznap volt, Adrián Bákó városába ment intézkedni, Attila az iskolában volt.
Megállt egy szekér a kapunk előtt. Hosszú, havas fával volt megrakva. Kabátot, sapkát, sálat adtam a lányomra, majd az ölembe vettem és kimentünk az udvaron toporgó két ember (értsd: férfi) elé.
Mondom, hogy nincs pénzünk, nem tudunk fizetni és ígérni sem tudok semmit, így megértem, ha máshova viszik a fát. Egy szuszra mondom, valahogy túl kell esni a dolgon. Mindkettőjük gyerekei járnak magyarórára. Közben süllyednék el szégyenemben, de elvonja figyelmemet a kicsi ház tornácán árválkodó csutak. Az egyetlen fadarab, amivel rendelkezünk… Átszalad az agyamon, hogy nem voltam-e túl bátor az előbbi kijelentéssel, mi lesz, ha tényleg továbbállnak a fával?
– Majd fizetnek, mikor tudnak! – mondja foga közt az egyik ember, a másik nyitja a kaput.
– Isten fizejse! – mondom s indulok be a házba, mert nagyon hideg szél fúj, kicsi lányom orra meg nagyon piros.
Beérve a házba arra gondolok, hogy haza kéne menni. Elmenni innen, de azonnal, nem szégyenkezni. S cseng a telefon, s most is, mint annyiszor, egy épp jókor hívó keresztszülő hallgatja végig, hogy bizony olykor nem könnyű az életünk Moldvában. A beszélgetés végére megnyugszom, csendben nézem az ablakból a lerakott fákat, pár centi hó hullt már rájuk.
Megint csepegni fog a tűzben a fa, s lassan sötétedik, fel kéne vágni még…
2012 decembere
Frumósza”
Magyartanárok bolti hitellel
– A házfenntartási pénz gyakori elmaradozása miatt mindkét magyartanár bácsi hitelre vásárolt a helyi boltban. Megesett, hogy a teljes fizetést elvitte a bolt, másnap ismét hitelre vásároltunk. Akkor gondolkodtam azon, hogy haza kéne menni. Lejárt a gyereknevelési itthon töltendő időm, nem tudtam, hogy akarok-e vagy fogok-e tudni ilyen körülmények között dolgozni. Aztán betértek a csillogó szemű gyerekek a magyar házba, s nem volt szívem azt mondani nekik, hogy mennék, messze mennék innen.
Lányunk kétéves születésnapján 13 órát utaztam a kollégámmal, O. Attilával, hogy munkaszerződéssel térjünk vissza mindketten a nagy Csíkszeredából. December 7-én. Kisbusszal, vonattal, stoppal, gyalog, barátot megkérve, hogy Csicsóból hozzon be, mindennel mentünk, hogy mindkettőnknek munkája legyen legalább júniusig. Fájdalmasan megalázó volt. Mi úgy indultunk neki az útnak, hogy ha nem kapunk mindketten munkaszerződést, akkor együtt mondunk fel. Megtettük volna. Nagy összetartó erő a közös nyomor.
2012. december 8-tól mindhárman dolgoztunk, így: jómagam a támogatási háttérrel és az újonnan érkező gyereket tanítottam a magyar házban, Adrián a gyakorlati órákat végezte: bútorfestés, filmklub, internet óra, O. Attila az iskolában tanította szakképzetlen tanárként a magyart heti 18 órában, és szakképzett kémia szakosként a kémiát 6 órában. A faluban szerettek, mint mindig.
2013 nyarán O. Attila elment Frumószáról, ismét én lettem a szakképzett magyartanár a frumószai iskolában, továbbra is heti 18 órával, a magyar terem visszajárt, ismételten, kérés nélkül kaptam meg, szeretettel fogadtak.
Se villany, se víz – meséssé változtattuk az életünk
– 2013. augusztus utolsó napjaiban érkeztünk vissza Frumószára a nyári vakáció vége felé, kíváncsian vártuk az új életünket, kisleánykánk óvodába készült, én iskolába, nagy változás ez egy életben. Festeni akartunk, rendbe rakni a házat, ahogy ilyenkor szokás. Megérkeztünk, s nem volt villany, de villanyóra sem. Jeleztük az RMPSZ könyvelőjének, hogy oldják meg a dolgot, hiszen nekünk nem jár a házfenntartási pénz, így ők kellett volna a számlákat intézzék. Hazamentünk.
Szeptember 1-jén visszatértünk, de nem volt villanyóra, sem másnap, sem harmadnap, 22 napig… Se villany, se víz. De volt egy óvodába készülő lányecskánk. Az első nap rendkívüli feszültségben telt, akkor éjjel nem aludtam. Másnaptól pedig meséssé változtattuk az életünket. Nagyokat nevettünk a nagy mosdótálban fürdetett lánykánkkal a nagyszoba közepén, nevettünk az autónk akkumulátorára csatlakoztatott két pici égő mellett a vacsora alatt, megtanultunk hamar feküdni, zseblámpával a kézben olvasni az esti mesét, a Tázló patakára járni vízért. Nem tehettük rá ezt a súlyt egy pici gyerekre, ezt nem érdemli egy sem a világon. Képzeld, mosolygok, amikor ezt írom, életem egyik legnagyobb feladata volt ép ésszel kimászni ebből.
Amikor már két hete nem volt villany és víz a magyar házban, s már óvodába-iskolába jártunk, körlevelet írtam magyarországi támogatóinknak, hogy azonnal állítsák le a támogatásukat irányunkba, hiszen nem ér át a Kárpátok ezen felére a frumószai gyerekek magyar oktatására szánt támogatásuk. Hirtelen és azonnal megapadt a támogatás.
2013 őszén Adriánnak postai úton felmondtak, akkor már megkezdte a nyolcadik tanévét itt a frumószai magyar házban. Így maradtunk egy állami fizetéssel és egy RMPSZ-essel, amit én kaptam, házfenntartási pénz nem járt, de volt 100 gyerekünk, akik szerettek hozzánk járni, és volt tiszta lelkiismeretünk, nem csak papíron.
2014 júniusában közölte az RMPSZ vezetősége, hogy nem kíván velem együtt dolgozni. Máig nem tudom, miért. Így kerültünk Budapestre, született meg a Frumószai Magyar Oktatásért Nonprofit Kft., saját könyvelővel, könyvvizsgálóval, kell ez egy Moldvában magyarul tanító párnak, ha csak így lehet dolgozni, hát így lehet.
2014 szeptemberében egyikünknek sem volt munkaszerződése, kilencedik évünket kezdtük, folytattuk Moldvában. Életemben először a helyi román tannyelvű iskola igazgatónőjétől kértem segítséget, hogy vizsgázhassak a magyartanári helyre. Sikerült.
Sokáig Luca négyéves koráig terveztem az ittlétet. Azóta látom, hogy simán maradhatunk, ami kimarad a román tannyelvű iskolából, azt pótoljuk itthon. A mi leányecskánk kétesztendős korától átjár magyarórára, ami nem nehéz, hiszen egy küszöb választja el a gyerek- és hálószobánkat az osztályként szolgáló szobától. Ha valaki tudja, az én vagyok, hogy milyen könnyen okosítható.
– Pillanatok, amikor úgy érezted, ezt nem szabad tovább csinálni...
– Pillanataink, amikor menni akartam… 2012 telén szülői felelőtlenségnek tartottam, hogy tűzifa nélkül ért a reggel, ölemben egy kisgyerekkel, míg otthonomban minden adva lett volna, ami kell. Az Adrián felmondásának érkezésekor, mikor kezembe nyomta a postás a felmondólevelet október 15-én. 2014 szeptemberében a villany-víz nélküli 22 napos időszak első napján, akkor… Utoljára akkor. Érkezett egy hét akkor az életemben, amit nem ismétlek meg soha. Meg akartam mozgatni a világot, hogy a ránk mért igazságtalanságokat számon kérjem. Szinte hároméves volt akkor a lányunk, egy hét alatt tanult meg számítógépen játszani, egyedül aludni el, míg az anyja épp fájdalmát kiabálta szanaszét az éterben telefonját szorongatva. Épp egy hét volt… Látod, most nem mosolygok…
Egyszer csak kinyomtam a telefonomat s többet nem kértem segítséget. Ölembe vettem a lánykánkat, egy mozdulattal kikapcsoltam a számítógépet, ágyba vittem, mesét olvastam, aludva hagytam az ágyunkban, útban az iskola felé pedig megfogadtam, hogy soha többet nem engedem, hogy más vezethesse a mi életünket.
Szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon
– Én érzésből tanítok, nagyon szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon, én is gyakran mosolygok. Szeretem a magyar nyelvet tanítani a gyerekeknek, ezt mind érezzük. Itt Frumószán más világ van, az esetek nagy részében a gyerek kéri szüleit, hogy írassák be magyarórára, mert szeret járni, nem a szülő óhaja ez. Épp ezért tartós is ez a kötődés. Érzik, tudják az anyanyelvük értékét.
A moldvai magyar nyelvű oktatás két formában történik. Az egyik a falvakban házakban, magyar házakban történő magyarórák. A nagyobb falvakban pedig, illetve ahol lelkesebbek, kitartóak a gyerekek és a tanárok, van a hivatalos román tannyelvű iskolában is magyaróra, amit pontosan magyar anyanyelvi órának nevezünk.
Fontos, rendkívül fontos a magyarországi civil szféra támogatása, ami a keresztszülős program keretén belül bonyolódik. Önállósodásunk óta rengeteget írok az itteni életünkről, egyre többen tudnak rólunk, sok új támogatónk lett, megtiszteltetés ez számunkra.
– Mi lenne most a néhány legsürgősebben szükséges segítség?
– Az RMPSZ érkezése után Adrián kitalálta, hogy meg kéne építeni a kinti osztálytermet abból a faanyagból, amit az előző években érkezett támogatásokból vásároltunk. Fel is húzta az épületet, ami jelenleg egy fedett színpadnak néz ki, tavasztól késő őszig ott tanulunk a gyerekekkel. Kicsit szellős ugyan, de nem volt más megoldás. Ezt a termet szeretnénk ezen a nyáron befejezni, hogy fűthető legyen, és rendes osztálykinézete legyen. Megérdemlik ezek a gyerekek, hogy végre többen beférhessenek az iskolán kívüli órákra, hogy táncolhassunk a teremben, hogy ne tapossunk folyton egymás lábára.
– Meddig lehet folytatni ezt a munkát?
– Ameddig hisz még az ember lánya, fia a valódi értékekben, s azoknak befogadásában, átadásában, addig.
Luca lányunkat figyeltem a hétvégén, bárhol megélünk vele, olyan lett, pont amilyenre számítottam a frumószai élet összes hozadékával. Ez neki alap, nekem, nekünk szülőknek pedig végtelen öröm.
A velünk megesett történetek, tapasztalatok követni fognak minket bárhova, ahova eljutunk. Képzeld el, amikor Lucának arról mesélünk majd nagykorában, hogy milyen volt az első napja az óvodában. Egy életre erőt adunk neki, erőt és hitet önmagában. Szülőkként ennél nagyobb feladatunk nincs is.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)
Ha Máthé Krisztát olvasod, amint a csángó hétköznapokról ír, azonnal autóba vetnéd magad, hogy meglásd, megtapasztald, megéld azt a csodát. Pedig moldvai éveik alatt sokszor a folyóból merték a vizet, gyertyával világítottak, és félméteres hóban kifogyott a tüzelőjük. Apróka leányecskájukkal sokszor hazafutottak volna abból az életből. Aztán mégis visszatértek, és otthonukká varázsolták. Máthé Kriszta titka alighanem éppen abban rejlik, amit ő maga írt le egyszer: van neki egy varázsráncos szeretetszoknyája...
Írásait – melyekből péntekenként lapunk Apróka eszponka című rovatában olvashatnak – százak megosztják, kedvelik, és a hozzászólásokban elismerés, már-már áradozás, sok szeretet és biztatás áramlik felé, meg valamiféle sóvárgás is, ami talán a leginkább annak szól, hogy minden küzdelem ellenére úgy tűnik, Kriszta a helyén van Frumószán – amire mindannyian vágyunk a saját életünkben. De idáig hosszú és göröngyös út vezetett 2006-tól. A mélységekről és magasságokról Krisztával e-mailben „beszélgettünk”.
Tíz nap alatt változott az életünk
– Magyartanár voltam Egerpatakon, Sepsiszentgyörgy mellett egy pici faluban, kemény munka volt, kezdő tanárként megfeszített tempóban okosítottunk maréknyi gyereket, hogy bejussanak a városi iskolába továbbtanulni. Két év után váratlanul behívtak Sepsiszentgyörgyre egy líceumba, nem volt kihívás. Tanév végére kezdtem azon gondolkodni, hogy az újságírói diplomámmal is kezdenem kellene valamit, mert nem éreztem jól magam a bőrömben, bántott, hogy júniusban sem tudtam még az összes tanítványom nevét. Szeretetre és megbecsülésre vágytam, szabad munkára, messze a papíron előre gyártott válaszoktól. 2006. augusztus végén egy kedves kis sepsiszentgyörgyi iskolai munkaszerződéssel a zsebemben találkoztam egy régen nem látott lánnyal, aki a kosteleki életükről mesélt, a varázslatról, a munka értékéről, a szabadságról. Bőszen emlegette Hegyeli Attilát, aki összetartja a csapatot.
Aznap délután kihívtam a páromat, Neagu Adriánt, egy pizzára a városba, elmeséltem a vágyamat, hogy menjünk Csángóföldre. Ő erről úgy mesél, olyan komolysággal kezdtem a mondandómba, hogy azt hitte, el akarom hagyni. Másnap Hegyeli Attila hívott, majd találkoztunk. Hamarosan ellátogattunk Frumószára, majd felmondtam a szentgyörgyi munkaszerződésemet, és 2006. szeptember elsején szó szerint kutyástól-macskástól Frumószára költöztünk. Tíz nap alatt változott az életünk.
Teljes gyerekkoromat átölelte egy gyimesi csángó származású fiú barátsága, ismertem hát ezt a temperamentumot, ami rám várt itt Moldvában. Ismertem, szerettem, értékeltem és tudtam kezelni.
Presztízskérdést a magyarórákból!
– Nem vártam semmire, én csak azt éreztem, hogy jó lesz. Otthon tömbházban laktunk, itt egy apróka szolgálati lakást kaptunk, fával fűtött világ ez, jó erős is a melege. Egy csapathoz tartoztunk, amit Hegyeli Attila vezetett a maga utánozhatatlan módján. Én védve éreztem magam, aminek a mozgatórugója nem volt más, mintsem annak a felismerése, hogy mindenkinek nehéz, külön kihívás a moldvai magyar oktatás. Akkoriban tanártalálkozók voltak havonta, összeültünk, jókat panaszkodtunk, sírtunk, nevettünk, barátok lettünk, elosztottuk a javainkat, segítettünk egymáson. Jó volt.
A frumószai román iskolában nem örvendtek nekem. Most már pontosan értem is az okát. Én magától értetődőnek kezeltem, hogy ha jövök, akkor végzem a dolgomat, de nem kaptam bizalmat, teret ahhoz, hogy dolgozhassak. Én lassan mérgelődök, sokáig bírtam a mellékszerepet a saját életemben, aztán egyszer kiborultam, hazamentem, majd azzal a világos tervvel tértem vissza harmadnap, hogy presztízskérdést varázsolok a magyarórákból. Vagyis hogy kiemelő, felemelő legyen magyarórára járniuk a gyerekeknek. Sikerült! Így aztán lassan termem is lett, elismerést is hozott iskolán belül a kitartó és érthető mód, ahogy én tanítok.
Út a feketelistára
– 2012 tavaszán váratlanul kipenderítették Hegyeli Attilát a csángó oktatási programból. Én még gyermeknevelésin voltam, akkor másfél éves volt a leányecskánk. El sem tudtam képzelni, mit csinálhatott, azt sem értettem, miért nem áll ki a maga igaza mellett.
Gyorsan lépett színre a RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) Csíkszeredából, jó szándékkal jöttek, kineveztek egy koordinátort, az egyetlent, aki vállalta, hogy Hegyeli nyomába lép(ne). Kemény munka a miénk, amit a fűtött irodákból nem lehet látni, főleg a Kárpátok másik feléről. Az új vezetőség soha nem jött ki a helyszínekre, a kommunikáció gyakorlatilag megszűnt, nem figyeltek oda ránk, úgy éreztük, értéktelennek tekintik a munkánkat. Voltunk páran, akiknek ez nem tetszett, s ennek hangot is adtunk, ez meg nekik nem tetszett.
Gyorsan kerültünk fel a feketelistára, nem csak mi ketten Adriánnal. A régi csapat két részre szakadt, egyesek alkalmazkodtak az új rendszerhez, a másik része pedig vagy harcolt, vagy szép csendben befejezte a tanévet és hazament, csömörrel, fájdalommal a szívében. Fájdalmat okoznánk a részletekkel, hogy mi lett a falujukból, hogy egyre kevesebb a gyerek, nincsenek új helyszínek, kevesebb az iskolai óraszám. Minek bántani a lelküket, minek? Persze papíron minden rendben van…
Nincs tűzifa
– Megszorítások következtek. Nem érkezett ki a frumószai tanároknak a házfenntartási támogatás, nem rendezték a ház adóját. Én nem szóltam bele sokáig, hiszen gyereknevelésin voltam, míg az első télen meg nem éreztem a csontig hatoló fagyot és annak a riasztó érzését, hogy nem lesz tűzifánk. Akkor hívtam fel az RMPSZ titkárnőjét és kiáltottam ki a lelkemet, rúgva egy jó nagyot önbecsülésemen azzal, hogy követeltem a jussunkat, a száraz tűzifát.
„Nem volt fánk, amivel tüzeljünk. Hetekig nem ’utalódott’ át a pénz, amivel venni kellett volna.
Hétköznap volt, Adrián Bákó városába ment intézkedni, Attila az iskolában volt.
Megállt egy szekér a kapunk előtt. Hosszú, havas fával volt megrakva. Kabátot, sapkát, sálat adtam a lányomra, majd az ölembe vettem és kimentünk az udvaron toporgó két ember (értsd: férfi) elé.
Mondom, hogy nincs pénzünk, nem tudunk fizetni és ígérni sem tudok semmit, így megértem, ha máshova viszik a fát. Egy szuszra mondom, valahogy túl kell esni a dolgon. Mindkettőjük gyerekei járnak magyarórára. Közben süllyednék el szégyenemben, de elvonja figyelmemet a kicsi ház tornácán árválkodó csutak. Az egyetlen fadarab, amivel rendelkezünk… Átszalad az agyamon, hogy nem voltam-e túl bátor az előbbi kijelentéssel, mi lesz, ha tényleg továbbállnak a fával?
– Majd fizetnek, mikor tudnak! – mondja foga közt az egyik ember, a másik nyitja a kaput.
– Isten fizejse! – mondom s indulok be a házba, mert nagyon hideg szél fúj, kicsi lányom orra meg nagyon piros.
Beérve a házba arra gondolok, hogy haza kéne menni. Elmenni innen, de azonnal, nem szégyenkezni. S cseng a telefon, s most is, mint annyiszor, egy épp jókor hívó keresztszülő hallgatja végig, hogy bizony olykor nem könnyű az életünk Moldvában. A beszélgetés végére megnyugszom, csendben nézem az ablakból a lerakott fákat, pár centi hó hullt már rájuk.
Megint csepegni fog a tűzben a fa, s lassan sötétedik, fel kéne vágni még…
2012 decembere
Frumósza”
Magyartanárok bolti hitellel
– A házfenntartási pénz gyakori elmaradozása miatt mindkét magyartanár bácsi hitelre vásárolt a helyi boltban. Megesett, hogy a teljes fizetést elvitte a bolt, másnap ismét hitelre vásároltunk. Akkor gondolkodtam azon, hogy haza kéne menni. Lejárt a gyereknevelési itthon töltendő időm, nem tudtam, hogy akarok-e vagy fogok-e tudni ilyen körülmények között dolgozni. Aztán betértek a csillogó szemű gyerekek a magyar házba, s nem volt szívem azt mondani nekik, hogy mennék, messze mennék innen.
Lányunk kétéves születésnapján 13 órát utaztam a kollégámmal, O. Attilával, hogy munkaszerződéssel térjünk vissza mindketten a nagy Csíkszeredából. December 7-én. Kisbusszal, vonattal, stoppal, gyalog, barátot megkérve, hogy Csicsóból hozzon be, mindennel mentünk, hogy mindkettőnknek munkája legyen legalább júniusig. Fájdalmasan megalázó volt. Mi úgy indultunk neki az útnak, hogy ha nem kapunk mindketten munkaszerződést, akkor együtt mondunk fel. Megtettük volna. Nagy összetartó erő a közös nyomor.
2012. december 8-tól mindhárman dolgoztunk, így: jómagam a támogatási háttérrel és az újonnan érkező gyereket tanítottam a magyar házban, Adrián a gyakorlati órákat végezte: bútorfestés, filmklub, internet óra, O. Attila az iskolában tanította szakképzetlen tanárként a magyart heti 18 órában, és szakképzett kémia szakosként a kémiát 6 órában. A faluban szerettek, mint mindig.
2013 nyarán O. Attila elment Frumószáról, ismét én lettem a szakképzett magyartanár a frumószai iskolában, továbbra is heti 18 órával, a magyar terem visszajárt, ismételten, kérés nélkül kaptam meg, szeretettel fogadtak.
Se villany, se víz – meséssé változtattuk az életünk
– 2013. augusztus utolsó napjaiban érkeztünk vissza Frumószára a nyári vakáció vége felé, kíváncsian vártuk az új életünket, kisleánykánk óvodába készült, én iskolába, nagy változás ez egy életben. Festeni akartunk, rendbe rakni a házat, ahogy ilyenkor szokás. Megérkeztünk, s nem volt villany, de villanyóra sem. Jeleztük az RMPSZ könyvelőjének, hogy oldják meg a dolgot, hiszen nekünk nem jár a házfenntartási pénz, így ők kellett volna a számlákat intézzék. Hazamentünk.
Szeptember 1-jén visszatértünk, de nem volt villanyóra, sem másnap, sem harmadnap, 22 napig… Se villany, se víz. De volt egy óvodába készülő lányecskánk. Az első nap rendkívüli feszültségben telt, akkor éjjel nem aludtam. Másnaptól pedig meséssé változtattuk az életünket. Nagyokat nevettünk a nagy mosdótálban fürdetett lánykánkkal a nagyszoba közepén, nevettünk az autónk akkumulátorára csatlakoztatott két pici égő mellett a vacsora alatt, megtanultunk hamar feküdni, zseblámpával a kézben olvasni az esti mesét, a Tázló patakára járni vízért. Nem tehettük rá ezt a súlyt egy pici gyerekre, ezt nem érdemli egy sem a világon. Képzeld, mosolygok, amikor ezt írom, életem egyik legnagyobb feladata volt ép ésszel kimászni ebből.
Amikor már két hete nem volt villany és víz a magyar házban, s már óvodába-iskolába jártunk, körlevelet írtam magyarországi támogatóinknak, hogy azonnal állítsák le a támogatásukat irányunkba, hiszen nem ér át a Kárpátok ezen felére a frumószai gyerekek magyar oktatására szánt támogatásuk. Hirtelen és azonnal megapadt a támogatás.
2013 őszén Adriánnak postai úton felmondtak, akkor már megkezdte a nyolcadik tanévét itt a frumószai magyar házban. Így maradtunk egy állami fizetéssel és egy RMPSZ-essel, amit én kaptam, házfenntartási pénz nem járt, de volt 100 gyerekünk, akik szerettek hozzánk járni, és volt tiszta lelkiismeretünk, nem csak papíron.
2014 júniusában közölte az RMPSZ vezetősége, hogy nem kíván velem együtt dolgozni. Máig nem tudom, miért. Így kerültünk Budapestre, született meg a Frumószai Magyar Oktatásért Nonprofit Kft., saját könyvelővel, könyvvizsgálóval, kell ez egy Moldvában magyarul tanító párnak, ha csak így lehet dolgozni, hát így lehet.
2014 szeptemberében egyikünknek sem volt munkaszerződése, kilencedik évünket kezdtük, folytattuk Moldvában. Életemben először a helyi román tannyelvű iskola igazgatónőjétől kértem segítséget, hogy vizsgázhassak a magyartanári helyre. Sikerült.
Sokáig Luca négyéves koráig terveztem az ittlétet. Azóta látom, hogy simán maradhatunk, ami kimarad a román tannyelvű iskolából, azt pótoljuk itthon. A mi leányecskánk kétesztendős korától átjár magyarórára, ami nem nehéz, hiszen egy küszöb választja el a gyerek- és hálószobánkat az osztályként szolgáló szobától. Ha valaki tudja, az én vagyok, hogy milyen könnyen okosítható.
– Pillanatok, amikor úgy érezted, ezt nem szabad tovább csinálni...
– Pillanataink, amikor menni akartam… 2012 telén szülői felelőtlenségnek tartottam, hogy tűzifa nélkül ért a reggel, ölemben egy kisgyerekkel, míg otthonomban minden adva lett volna, ami kell. Az Adrián felmondásának érkezésekor, mikor kezembe nyomta a postás a felmondólevelet október 15-én. 2014 szeptemberében a villany-víz nélküli 22 napos időszak első napján, akkor… Utoljára akkor. Érkezett egy hét akkor az életemben, amit nem ismétlek meg soha. Meg akartam mozgatni a világot, hogy a ránk mért igazságtalanságokat számon kérjem. Szinte hároméves volt akkor a lányunk, egy hét alatt tanult meg számítógépen játszani, egyedül aludni el, míg az anyja épp fájdalmát kiabálta szanaszét az éterben telefonját szorongatva. Épp egy hét volt… Látod, most nem mosolygok…
Egyszer csak kinyomtam a telefonomat s többet nem kértem segítséget. Ölembe vettem a lánykánkat, egy mozdulattal kikapcsoltam a számítógépet, ágyba vittem, mesét olvastam, aludva hagytam az ágyunkban, útban az iskola felé pedig megfogadtam, hogy soha többet nem engedem, hogy más vezethesse a mi életünket.
Szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon
– Én érzésből tanítok, nagyon szeretem, ha mosolyognak a gyerekek az óráimon, én is gyakran mosolygok. Szeretem a magyar nyelvet tanítani a gyerekeknek, ezt mind érezzük. Itt Frumószán más világ van, az esetek nagy részében a gyerek kéri szüleit, hogy írassák be magyarórára, mert szeret járni, nem a szülő óhaja ez. Épp ezért tartós is ez a kötődés. Érzik, tudják az anyanyelvük értékét.
A moldvai magyar nyelvű oktatás két formában történik. Az egyik a falvakban házakban, magyar házakban történő magyarórák. A nagyobb falvakban pedig, illetve ahol lelkesebbek, kitartóak a gyerekek és a tanárok, van a hivatalos román tannyelvű iskolában is magyaróra, amit pontosan magyar anyanyelvi órának nevezünk.
Fontos, rendkívül fontos a magyarországi civil szféra támogatása, ami a keresztszülős program keretén belül bonyolódik. Önállósodásunk óta rengeteget írok az itteni életünkről, egyre többen tudnak rólunk, sok új támogatónk lett, megtiszteltetés ez számunkra.
– Mi lenne most a néhány legsürgősebben szükséges segítség?
– Az RMPSZ érkezése után Adrián kitalálta, hogy meg kéne építeni a kinti osztálytermet abból a faanyagból, amit az előző években érkezett támogatásokból vásároltunk. Fel is húzta az épületet, ami jelenleg egy fedett színpadnak néz ki, tavasztól késő őszig ott tanulunk a gyerekekkel. Kicsit szellős ugyan, de nem volt más megoldás. Ezt a termet szeretnénk ezen a nyáron befejezni, hogy fűthető legyen, és rendes osztálykinézete legyen. Megérdemlik ezek a gyerekek, hogy végre többen beférhessenek az iskolán kívüli órákra, hogy táncolhassunk a teremben, hogy ne tapossunk folyton egymás lábára.
– Meddig lehet folytatni ezt a munkát?
– Ameddig hisz még az ember lánya, fia a valódi értékekben, s azoknak befogadásában, átadásában, addig.
Luca lányunkat figyeltem a hétvégén, bárhol megélünk vele, olyan lett, pont amilyenre számítottam a frumószai élet összes hozadékával. Ez neki alap, nekem, nekünk szülőknek pedig végtelen öröm.
A velünk megesett történetek, tapasztalatok követni fognak minket bárhova, ahova eljutunk. Képzeld el, amikor Lucának arról mesélünk majd nagykorában, hogy milyen volt az első napja az óvodában. Egy életre erőt adunk neki, erőt és hitet önmagában. Szülőkként ennél nagyobb feladatunk nincs is.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 29.
Közösséggé kovácsoló együttlét
Falunap Rétyen, Zágonban, flekkenezés Erdőfülében
Szombaton a zenéé, vasárnap a sport és ügyességi versenyeké volt a főszerep a hétvégi Rétyi Napokon, megszentelték az idei esztendő új kenyerét is. Zágonban szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást, megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, míg Erdőfülében flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára a falu fiataljai és idősei.
Dombora Lehel, a község frissen megválasztott polgármestere megnyitóbeszédében azt mondta: jó volna, ha a Rétyi Napok ne egyszerű „üljünk le, és együnk-igyunk” lenne.
– Azt szeretném, hogy ez az ünnepség erősítse az emberekben az összetartozás élményét, beleértve a csatolt települések polgárait is – mondta a fiatal vezető.
Igehirdetésében Dezső László Levente egerpataki református lelkipásztor arról beszélt, hálásnak kell lennünk Istennek, amiért minden évben megadja az új termést, majd rétyi és komollói társával együtt megszentelték az új kenyeret. Nagyszámú közönség, köztük sok Sepsiszentgyörgyi vett részt a Kováts András Fúvószenekar „reflektorfényes” koncertjén, majd az estet a Selfish Murphy zárta.
A horgászvetélkedőn és minifoci-bajnokságon túl a vasárnapi program fő pontját a második alkalommal megszervezett traktortalálkozó és felvonulás képezte, amelyet traktoros ügyességi verseny követett több mint húsz résztvevővel. A Rétyi Napokat az Evilági együttes és a Bagossy Brothers Company zárta.
Wellness-hétvégét nyertek Zágonban
Szombat reggel hangos zenével költötte a helyieket a zágoni ifjúsági fúvószenekar, hogy a lakosságot ráhangolja a kétnapos ünnepségre. Ez alkalomra az önkormányzat is megszépítette a központot, díszes tetővel födték le a központi színpadot – tudtuk meg Kis József zágoni polgármestertől, aki megjegyezte, a falunapoknak külföldi vendégei is voltak: az anyaországi Kisköre, Tarpa és Kocsér, valamint a lengyelországi Namyslow települések küldöttsége tette tiszteletét.
A színpadon különböző szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást. Idén is megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, a Mikes-Szentkereszthy-kastély udvarán rotyogtak a finom étkek a bográcsokban. A vetélkedőre nyolc csapat nevezett be. Első helyezést ért el a papolci Bibó András és neje, Erzsébet, ízletes babgulyásukat egy anyaországi wellness- hétvégével jutalmazta az önkormányzat. Második helyen a Sepsiszentgyörgyi Dobra István végzett szarvaspörköltjével, míg harmadik a zágoni Csoma Károly és Deák Miklós szarvasborjú-pörköltje lett.
Falunap-pótló Erdőfülében
Flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára Erdőfüle fiataljai és idősei, de a község más településeiről is szép számban jelentek meg kikapcsolódni, szórakozni, nótázni a tegnapi verőfényes napon. Erdőfülében ez volt a második flekkenezős hétvége, tavaly is rendeztek ugyanilyent falunap-pótlóképpen, ugyanis, ahogy akkor sem volt, idén sem lesz külön faluünnep. A 13 órától kezdődő ebédosztást követően – amelyet a helyi közbirtokosság ajánlott fel disznótokány formájában – futballmérkőzéseket játszottak, a környező településekről jelentkeztek csapatok. Első helyen a bardociak végeztek, míg Erdőfüle csapata a dobogó második fokára állhatott. A gyerekeknek szabadtéri játékokat biztosítottak, zsákban-futás, kötélhúzás és vizeslufi-dobálás is volt. A jó hangulatról az abásfalvi zenekar gondoskodott, akik elhúzták mindenki kedvenc nótáját.
– A célunk az volt ezzel a rendezvénnyel, hogy felelevenítsük a régi időket, visszakanyarodjunk elődeink hagyományos életformájához, amikor gondtalanul sikerült eltölteni egy hétvégét a családdal, ismerősökkel, barátokkal – mondta Csog Bálint, az összejövetel egyik szervezője. – Itt igazából nincsenek szervezők, mindenki a maga módján hozzátett egy keveset, így valósulhatott meg ez, amit összességében láthatunk. A hangsúly a helyi értékeken, a helyi termékeken van, azon, hogy mi magunk állítottunk elő és teremtettünk meg mindent, amire csak szükség van ahhoz, hogy az ember jól érezhesse magát.
A rendezvényt tábortűz és nótaest zárta. Bardoc községben augusztus 6-7-én tartottak falunapot, Olaszteleken falutalálkozóval egybekötve, hagyományosan szeptember első hétvégéjén tartják, míg Székelyszáldoboson szeptember 10–11-én ünnepelnek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Falunap Rétyen, Zágonban, flekkenezés Erdőfülében
Szombaton a zenéé, vasárnap a sport és ügyességi versenyeké volt a főszerep a hétvégi Rétyi Napokon, megszentelték az idei esztendő új kenyerét is. Zágonban szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást, megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, míg Erdőfülében flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára a falu fiataljai és idősei.
Dombora Lehel, a község frissen megválasztott polgármestere megnyitóbeszédében azt mondta: jó volna, ha a Rétyi Napok ne egyszerű „üljünk le, és együnk-igyunk” lenne.
– Azt szeretném, hogy ez az ünnepség erősítse az emberekben az összetartozás élményét, beleértve a csatolt települések polgárait is – mondta a fiatal vezető.
Igehirdetésében Dezső László Levente egerpataki református lelkipásztor arról beszélt, hálásnak kell lennünk Istennek, amiért minden évben megadja az új termést, majd rétyi és komollói társával együtt megszentelték az új kenyeret. Nagyszámú közönség, köztük sok Sepsiszentgyörgyi vett részt a Kováts András Fúvószenekar „reflektorfényes” koncertjén, majd az estet a Selfish Murphy zárta.
A horgászvetélkedőn és minifoci-bajnokságon túl a vasárnapi program fő pontját a második alkalommal megszervezett traktortalálkozó és felvonulás képezte, amelyet traktoros ügyességi verseny követett több mint húsz résztvevővel. A Rétyi Napokat az Evilági együttes és a Bagossy Brothers Company zárta.
Wellness-hétvégét nyertek Zágonban
Szombat reggel hangos zenével költötte a helyieket a zágoni ifjúsági fúvószenekar, hogy a lakosságot ráhangolja a kétnapos ünnepségre. Ez alkalomra az önkormányzat is megszépítette a központot, díszes tetővel födték le a központi színpadot – tudtuk meg Kis József zágoni polgármestertől, aki megjegyezte, a falunapoknak külföldi vendégei is voltak: az anyaországi Kisköre, Tarpa és Kocsér, valamint a lengyelországi Namyslow települések küldöttsége tette tiszteletét.
A színpadon különböző szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást. Idén is megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, a Mikes-Szentkereszthy-kastély udvarán rotyogtak a finom étkek a bográcsokban. A vetélkedőre nyolc csapat nevezett be. Első helyezést ért el a papolci Bibó András és neje, Erzsébet, ízletes babgulyásukat egy anyaországi wellness- hétvégével jutalmazta az önkormányzat. Második helyen a Sepsiszentgyörgyi Dobra István végzett szarvaspörköltjével, míg harmadik a zágoni Csoma Károly és Deák Miklós szarvasborjú-pörköltje lett.
Falunap-pótló Erdőfülében
Flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára Erdőfüle fiataljai és idősei, de a község más településeiről is szép számban jelentek meg kikapcsolódni, szórakozni, nótázni a tegnapi verőfényes napon. Erdőfülében ez volt a második flekkenezős hétvége, tavaly is rendeztek ugyanilyent falunap-pótlóképpen, ugyanis, ahogy akkor sem volt, idén sem lesz külön faluünnep. A 13 órától kezdődő ebédosztást követően – amelyet a helyi közbirtokosság ajánlott fel disznótokány formájában – futballmérkőzéseket játszottak, a környező településekről jelentkeztek csapatok. Első helyen a bardociak végeztek, míg Erdőfüle csapata a dobogó második fokára állhatott. A gyerekeknek szabadtéri játékokat biztosítottak, zsákban-futás, kötélhúzás és vizeslufi-dobálás is volt. A jó hangulatról az abásfalvi zenekar gondoskodott, akik elhúzták mindenki kedvenc nótáját.
– A célunk az volt ezzel a rendezvénnyel, hogy felelevenítsük a régi időket, visszakanyarodjunk elődeink hagyományos életformájához, amikor gondtalanul sikerült eltölteni egy hétvégét a családdal, ismerősökkel, barátokkal – mondta Csog Bálint, az összejövetel egyik szervezője. – Itt igazából nincsenek szervezők, mindenki a maga módján hozzátett egy keveset, így valósulhatott meg ez, amit összességében láthatunk. A hangsúly a helyi értékeken, a helyi termékeken van, azon, hogy mi magunk állítottunk elő és teremtettünk meg mindent, amire csak szükség van ahhoz, hogy az ember jól érezhesse magát.
A rendezvényt tábortűz és nótaest zárta. Bardoc községben augusztus 6-7-én tartottak falunapot, Olaszteleken falutalálkozóval egybekötve, hagyományosan szeptember első hétvégéjén tartják, míg Székelyszáldoboson szeptember 10–11-én ünnepelnek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 20.
Ezt a munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni (Interjú Dombora Lehellel, Réty község polgármesterével)
Dombora Lehel Lajos személyében új vezetője van a Bitát, Komollót, Egerpatakot és Szacsvát is magában foglaló Réty községnek. A megye legfiatalabb magyar polgármestere 32 és fél éves, Komolló szülötte, ott is lakik. Földrajz–idegenforgalom szakot végett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán. Diplomázás után a szakmában helyezkedett el, Csíkszereda környékén falusi turizmusban dolgozott másfél évig, utána hat idényen át Görögországban idegenvezetőként, téli időszakban egy marosvásárhelyi utazási irodánál tevékenykedett. 2011-ben hazatért, 2012-től a Kovászna Megye Tanácsán belül működő Adetcov vidékfejlesztési egyesületnél, majd a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnél dolgozott, utóbbinál irodavezetői, majd ügyvezető igazgatói munkakörben. Négy éven át önkormányzati képviselő volt a rétyi helyi tanácsban. Dombora Lehelt a közigazgatási örökségről és terveiről kérdeztük.
– Miért vállalta a polgármester-jelöltséget?
– A volt polgármestert, Dálnoki Lajost semmiképpen nem tudtuk meggyőzni, hogy egy újabb mandátumot vállaljon. Többször tárgyaltunk az utódlásról tanácsos kollégákkal, falubeliekkel, engem biztattak az emberek. Aztán be kellett látnom, hogy nemzedékemben én álltam legközelebb az önkormányzathoz. Ugyanakkor itthon szeretnék maradni. Emigrációs hajlamom még a külföldi munkám alatt sem volt. Nem volt könnyű döntés, de elvállaltam.
– A községházán milyen volt a váltás?
– Réty község szinte az egyetlen hely a megyében, ahol simán ment minden. A volt polgármester, aki nyugdíjba vonult, sokszor kérés nélkül is bejön bizonyos dolgokat átnézni, segíteni. Kiöregedett a volt munkaközösség, sokan nyugdíjba vonultak, beleértve a jegyzőt is. Első lépésként meghirdettük a munkahelyeket, új embereket alkalmaztunk. Péter József Henrik az új alpolgármester, a jegyző Németh Tímea, teljesen új csapattal kezdtünk. Mindannyiunknak tanulmányoznunk kell a feladatokat, de jó, dinamikus csapat alakult. Az elmúlt három és fél hónap nagyon mozgalmas volt. Még nem történt meg, hogy úgy térjek haza, hogy amit aznapra elterveztem, be is fejezzem. Szerintem ezt nem is lehet befejezni, csak abba lehet hagyni. Nem azért, mert rengeteg a gond, hanem mert nagyon sokféle. Az egyszerű emberek mindennapi panaszának meghallgatásához 36 órából kellene állnia napnak. – Milyen állapotban örökölte meg a községet?
– A volt polgármester úr és az önkormányzat igen komoly munkát végzett, elsősorban infrastruktúra-fejlesztésben. Nagy arányban rendberakott és rendben tartott községet vettünk át: utcáink java része aszfaltburkolattal rendelkezik, kivételt képeznek a Rétyhez csatolt területek és a mellékutcák, az ivóvízhálózat Rétyen, Komollón és Bitán kiépült. Ezek fenntartása, karbantartása nehéz. Tavaly év elején szolgáltató nélkül maradtunk. A Tricomserv, amely versenytárgyaláson megnyerte a szolgáltatási jogot, visszavonult. Azóta házilag oldottuk meg a vízellátást, de az önkormányzatnak mielőbb saját szolgáltatócéget kell létrehoznia. Ezen dolgozunk, az engedélyek nagy része megvan. Sok községben gond az ivóvíz- és szennyvízhálózat működtetése. Csak ott van rendben, ahol a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt. a szolgáltató. Az viszont rettenetesen drága! A rétyi önkormányzat úgy gondolja: egy majdnem új rendszert, amelyet nagyrészt saját költségből építettek, nem szabad átadni, hogy más hajtsa be a hasznot. Óriási árkülönbségek vannak: a Közüzemektől származó víz 6,40 lej, a rétyi fúrt kutakból származó 2 lej volt csatornázási díjjal együtt, de eddig nem fizetett senki. Ez tarthatatlan állapot. Ha fogyasztunk, azért fizetni is kell, csak nem mindegy, hogy mennyit. Úttörőként megyünk végig az ösvényen, meggyőződésünk, hogy az irány jó, és fél éven belül megoldódik az ügy.
– Van-e, amit folytatni kell?
– Az elkezdett tervek között szerepel a kultúrotthon felújítása. Saját költségvetésből zajlik, de májusban le kellett állítani a munkát, mert a bukaresti Colectiv-tragédia utáni tűzoltósági ellenőrzésen kiderült, hogy a terv nem tökéletesen megfelelő. Megoldható lett volna, ha a befogadóképességet lecsökkentjük 200 személyre, de mit értünk volna el, mivel 300 személyesben gondolkoztunk? Most már az engedélyek megvannak, hamarosan újrakezdhetjük a munkát. Sajnálom, hogy még idén sem tudjuk ott megtartani a hagyományos karácsonyi hangversenyt. – Milyen új tervei vannak?
– Éppen zajlik az egerpataki és szacsvai vízhálózat tervezése. A vidékfejlesztési pályázatok leadási határideje e hónap vége, idén már nem férünk bele, de a következő kiírásnál leadhatjuk. Ha ezt sikerül megoldani, mondhatjuk, hogy a hétvégi házakat leszámítva megoldódik a vízellátás az egész község területén. – Apropó, hétvégi házak! Mi a jelenlegi jogi helyzet a tóparti „Ferencvárosban”?
– Ott csupán néhány ház épült hivatalosan. Azonban időközben visszakapta a területet a Cserésdomb Közbirtokosság. Sok huzavona után sikerült megállapodniuk a házikósokkal évi négyzetméterenkénti egy euró bérleti díjban. Ennek fejében a közbirtokosság területet biztosít nekik. Tudom, hogy gondok még vannak, egyesek ezt sem fizetik. De jó dolog, hogy leállt a további építkezés. Sőt, az új általános urbanisztikai tervben, amely idén remélhetőleg életbe lép, teljes építkezési tilalom szerepel a területre. Kapcsolatunk minimális a házikósokkal, mert a közbirtokosság fizeti az adót.
– Az út túloldalán levő házak helyzete rendezett?
– Nagyrészt. A természetvédelmi terület határa pontosan ott húzódik, ahol a házaknak vége van. Ám akadnak olyanok is – újabban hárman –, akik mindenféle engedély, megkérdezés nélkül elkezdtek építkezni, majdnem az erdőben. Azonnal leállíttattuk az építkezést, és kötelezzük, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot. A védett terület gondnoka a megyei természetvédelmi és hegyimentőközpont. A minap tartottunk közös szemétgyűjtő akciót hetven önkéntessel. Rengeteg szemetet találtunk. Arról sürgősen le fogjuk szoktatni a közösséget, hogy a Rétyi Nyír mindenki szeméttelepe. – A Rétyi-tóhoz kapcsolódó tervük van-e?
– Igen, a turisztikai övezet rendbetétele egy régebbi terv része. Most kezdődik a kivitelezés. Ott három tó található. Ezek közül a legnagyobb a rétyi önkormányzat tulajdona. Sikerült rendezni a jogi helyzetet, rövid időn belül megkapjuk a telekkönyvet. Ahhoz, hogy a vízügyi engedély is meglegyen, a Feketeügy felőli védőgátat és a befogó és kivezető rendszert teljesen újjá kell építenünk. A tervre már szerződést kötöttünk egy szakcéggel. Élhetőbbé, használhatóbbá szeretnénk tenni a tó környékét. – A Schweighofer céggel milyen a viszonyuk?
– Professzionális. Réty község területén felvásároltak 70 hektárt, beltelkesítették, és felépült a gyár. Ennek ingatlanadója akkora összeg, mint egy kisebb község éves költségvetése. Ezt közvetlenül látjuk. Továbbá még van egy csomó járulékos illeték. Alkalmazottak béradójából visszafordított hányad, az áfából visszaosztott rész. Még nem látom át, mekkora összegekről van szó. – Ezáltal megoldódott a munkanélküliség kérdése?
– A cégnél az alkalmazottak létszáma megközelíti az ötszázat, a községből ötvenen dolgoznak ott. Vannak, akik hivatalos munkaviszonyban állnak cégekkel, hivatalokkal, létezik egy önfenntartó réteg, a mezőgazdászok, akik nincsenek rászorulva a munkahelyre, és nem is lehetne kötött munkaidőbe illeszteni őket. Alig akad szociális segélyen tengődő. Aki akar, az mind dolgozik a községben.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Dombora Lehel Lajos személyében új vezetője van a Bitát, Komollót, Egerpatakot és Szacsvát is magában foglaló Réty községnek. A megye legfiatalabb magyar polgármestere 32 és fél éves, Komolló szülötte, ott is lakik. Földrajz–idegenforgalom szakot végett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán. Diplomázás után a szakmában helyezkedett el, Csíkszereda környékén falusi turizmusban dolgozott másfél évig, utána hat idényen át Görögországban idegenvezetőként, téli időszakban egy marosvásárhelyi utazási irodánál tevékenykedett. 2011-ben hazatért, 2012-től a Kovászna Megye Tanácsán belül működő Adetcov vidékfejlesztési egyesületnél, majd a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnél dolgozott, utóbbinál irodavezetői, majd ügyvezető igazgatói munkakörben. Négy éven át önkormányzati képviselő volt a rétyi helyi tanácsban. Dombora Lehelt a közigazgatási örökségről és terveiről kérdeztük.
– Miért vállalta a polgármester-jelöltséget?
– A volt polgármestert, Dálnoki Lajost semmiképpen nem tudtuk meggyőzni, hogy egy újabb mandátumot vállaljon. Többször tárgyaltunk az utódlásról tanácsos kollégákkal, falubeliekkel, engem biztattak az emberek. Aztán be kellett látnom, hogy nemzedékemben én álltam legközelebb az önkormányzathoz. Ugyanakkor itthon szeretnék maradni. Emigrációs hajlamom még a külföldi munkám alatt sem volt. Nem volt könnyű döntés, de elvállaltam.
– A községházán milyen volt a váltás?
– Réty község szinte az egyetlen hely a megyében, ahol simán ment minden. A volt polgármester, aki nyugdíjba vonult, sokszor kérés nélkül is bejön bizonyos dolgokat átnézni, segíteni. Kiöregedett a volt munkaközösség, sokan nyugdíjba vonultak, beleértve a jegyzőt is. Első lépésként meghirdettük a munkahelyeket, új embereket alkalmaztunk. Péter József Henrik az új alpolgármester, a jegyző Németh Tímea, teljesen új csapattal kezdtünk. Mindannyiunknak tanulmányoznunk kell a feladatokat, de jó, dinamikus csapat alakult. Az elmúlt három és fél hónap nagyon mozgalmas volt. Még nem történt meg, hogy úgy térjek haza, hogy amit aznapra elterveztem, be is fejezzem. Szerintem ezt nem is lehet befejezni, csak abba lehet hagyni. Nem azért, mert rengeteg a gond, hanem mert nagyon sokféle. Az egyszerű emberek mindennapi panaszának meghallgatásához 36 órából kellene állnia napnak. – Milyen állapotban örökölte meg a községet?
– A volt polgármester úr és az önkormányzat igen komoly munkát végzett, elsősorban infrastruktúra-fejlesztésben. Nagy arányban rendberakott és rendben tartott községet vettünk át: utcáink java része aszfaltburkolattal rendelkezik, kivételt képeznek a Rétyhez csatolt területek és a mellékutcák, az ivóvízhálózat Rétyen, Komollón és Bitán kiépült. Ezek fenntartása, karbantartása nehéz. Tavaly év elején szolgáltató nélkül maradtunk. A Tricomserv, amely versenytárgyaláson megnyerte a szolgáltatási jogot, visszavonult. Azóta házilag oldottuk meg a vízellátást, de az önkormányzatnak mielőbb saját szolgáltatócéget kell létrehoznia. Ezen dolgozunk, az engedélyek nagy része megvan. Sok községben gond az ivóvíz- és szennyvízhálózat működtetése. Csak ott van rendben, ahol a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt. a szolgáltató. Az viszont rettenetesen drága! A rétyi önkormányzat úgy gondolja: egy majdnem új rendszert, amelyet nagyrészt saját költségből építettek, nem szabad átadni, hogy más hajtsa be a hasznot. Óriási árkülönbségek vannak: a Közüzemektől származó víz 6,40 lej, a rétyi fúrt kutakból származó 2 lej volt csatornázási díjjal együtt, de eddig nem fizetett senki. Ez tarthatatlan állapot. Ha fogyasztunk, azért fizetni is kell, csak nem mindegy, hogy mennyit. Úttörőként megyünk végig az ösvényen, meggyőződésünk, hogy az irány jó, és fél éven belül megoldódik az ügy.
– Van-e, amit folytatni kell?
– Az elkezdett tervek között szerepel a kultúrotthon felújítása. Saját költségvetésből zajlik, de májusban le kellett állítani a munkát, mert a bukaresti Colectiv-tragédia utáni tűzoltósági ellenőrzésen kiderült, hogy a terv nem tökéletesen megfelelő. Megoldható lett volna, ha a befogadóképességet lecsökkentjük 200 személyre, de mit értünk volna el, mivel 300 személyesben gondolkoztunk? Most már az engedélyek megvannak, hamarosan újrakezdhetjük a munkát. Sajnálom, hogy még idén sem tudjuk ott megtartani a hagyományos karácsonyi hangversenyt. – Milyen új tervei vannak?
– Éppen zajlik az egerpataki és szacsvai vízhálózat tervezése. A vidékfejlesztési pályázatok leadási határideje e hónap vége, idén már nem férünk bele, de a következő kiírásnál leadhatjuk. Ha ezt sikerül megoldani, mondhatjuk, hogy a hétvégi házakat leszámítva megoldódik a vízellátás az egész község területén. – Apropó, hétvégi házak! Mi a jelenlegi jogi helyzet a tóparti „Ferencvárosban”?
– Ott csupán néhány ház épült hivatalosan. Azonban időközben visszakapta a területet a Cserésdomb Közbirtokosság. Sok huzavona után sikerült megállapodniuk a házikósokkal évi négyzetméterenkénti egy euró bérleti díjban. Ennek fejében a közbirtokosság területet biztosít nekik. Tudom, hogy gondok még vannak, egyesek ezt sem fizetik. De jó dolog, hogy leállt a további építkezés. Sőt, az új általános urbanisztikai tervben, amely idén remélhetőleg életbe lép, teljes építkezési tilalom szerepel a területre. Kapcsolatunk minimális a házikósokkal, mert a közbirtokosság fizeti az adót.
– Az út túloldalán levő házak helyzete rendezett?
– Nagyrészt. A természetvédelmi terület határa pontosan ott húzódik, ahol a házaknak vége van. Ám akadnak olyanok is – újabban hárman –, akik mindenféle engedély, megkérdezés nélkül elkezdtek építkezni, majdnem az erdőben. Azonnal leállíttattuk az építkezést, és kötelezzük, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot. A védett terület gondnoka a megyei természetvédelmi és hegyimentőközpont. A minap tartottunk közös szemétgyűjtő akciót hetven önkéntessel. Rengeteg szemetet találtunk. Arról sürgősen le fogjuk szoktatni a közösséget, hogy a Rétyi Nyír mindenki szeméttelepe. – A Rétyi-tóhoz kapcsolódó tervük van-e?
– Igen, a turisztikai övezet rendbetétele egy régebbi terv része. Most kezdődik a kivitelezés. Ott három tó található. Ezek közül a legnagyobb a rétyi önkormányzat tulajdona. Sikerült rendezni a jogi helyzetet, rövid időn belül megkapjuk a telekkönyvet. Ahhoz, hogy a vízügyi engedély is meglegyen, a Feketeügy felőli védőgátat és a befogó és kivezető rendszert teljesen újjá kell építenünk. A tervre már szerződést kötöttünk egy szakcéggel. Élhetőbbé, használhatóbbá szeretnénk tenni a tó környékét. – A Schweighofer céggel milyen a viszonyuk?
– Professzionális. Réty község területén felvásároltak 70 hektárt, beltelkesítették, és felépült a gyár. Ennek ingatlanadója akkora összeg, mint egy kisebb község éves költségvetése. Ezt közvetlenül látjuk. Továbbá még van egy csomó járulékos illeték. Alkalmazottak béradójából visszafordított hányad, az áfából visszaosztott rész. Még nem látom át, mekkora összegekről van szó. – Ezáltal megoldódott a munkanélküliség kérdése?
– A cégnél az alkalmazottak létszáma megközelíti az ötszázat, a községből ötvenen dolgoznak ott. Vannak, akik hivatalos munkaviszonyban állnak cégekkel, hivatalokkal, létezik egy önfenntartó réteg, a mezőgazdászok, akik nincsenek rászorulva a munkahelyre, és nem is lehetne kötött munkaidőbe illeszteni őket. Alig akad szociális segélyen tengődő. Aki akar, az mind dolgozik a községben.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 15.
Kisgyörgy Zoltán: Falufüzetek
Bodok (Oltszemmel és Zalánnal), Borosnyó (Nagy- és Kisborosnyó, valamint Feldoboly, Cófalva, Lécfalva) két kiadásban, Bölön Bölönpatakkal, Egerpatak, Előpatak (Árapatakkal, Erősddel és Hetével – kétnyelvű kiadvány), Gidófalva (Angyalossal, Fotosmartonossal, Étfalvazoltánnal), Ikafalva, Illyefalva (Sepsiszentkirállyal és Aldobollyal), Maksa (Eresztevénnyel és Sepsibesenyővel) két kiadásban, Málnás (Málnásfürdővel és Zalánpatakkal), Sepsikőröspatak (Kálnokkal) két kiadásban, Szotyor – íme egyelőre ezekről a háromszéki helységekről adott ki falufüzeteknek nevezett, kivitelezésben kifogástalan kiadványokat a Háromszék kiadóvállalata. Ki más lehetne egy személyben ezeknek kezdeményezője, szövegírója, illusztrációinak válogatója, szerkesztője, mint Kisgyörgy Zoltán, Háromszék mindenkinél jobb ismerője, kutatója.
Munkájában Albert Levente fényképész és Oláh Mihály tördelőszerkesztő segítette. A borítólapokkal, térképpel, falucímerrel, a kiadvány végi kötelező záradékkal (kolofon) mindössze 16 oldalba összesűrített közlendő mesteri példája annak, hogyan lehet ilyen kis terjedelembe egybeválogatni mindazt, amit helytörténetből, földrajzi leírásból, néprajzból, hagyományokból, faluigazgatásból, fejlesztésből, a helység egykori és mai jelentős személyiségeiből fontos beszerkeszteni egy ilyen kis kiadványba úgy, hogy az felkeltse a füzetet kezébe vevő érdeklődését. Nos, Kisgyörgy Zoltánnak mindez tökéletesen sikerül. Elég ha csak Bodok esetében Kéncsás várát és az új Sütei borvízferedőt, Borosnyó esetében a cófalvi aranybaltákat, az emlékparképítő Damó Gyulát vagy a szobrász Éltes Barnát, Bölönben Erzsébet királyné szobrát vagy a Buksa pisztrangászatot, Egerpatakon az országzászló-állítást, Módi-Kóréh Sándor falufelelőst, Előpatakon az árapataki hősi emlékművet és az új gyógyfürdőt, Gidófalván a zoltáni restaurált barokk kapu és a mindenes Berde József polgármester bemutatását, Ikafalva védőszentjeit, Illyefalván a keresztény ifjúsági központot és Erzsébet királyné fasorát, Rákossi Károly és Györgyi Zsolt maksai, illetve Babos Barabás Berta és Dénes Lajos Levente sepsibesenyői lelkészt, valamint az újjászületett ersztevényi Benke-kúriát ábrázoló fényképeket, Málnáson a kőbányát és a zalánpataki templombúcsút, Kőröspatak és Kálnok egykori közös templomának romjait és a fúvószenekart, Szotyorban Nagy Tamásné emléktábláját és a Henrietta Panziót említem felsorolásomban. E füzetekből a feltáruló múlt és jelen összefonódása önkéntelenül is azt sugallja, hogy Kisgyörgy Zoltán emlékeztetőit, ismertetőit nemcsak elolvasni kell, hanem elménkben-lelkünkben feldolgoznunk, magunkévá tennünk, mi több, társuljunk településeink még rejtőzködő titkainak feltárásán munkálkodók mellé, hagyományainkat ápoljuk és adjuk át utódainknak, vidékfejlesztési elképzeléseinket próbáljuk gyakorlatba ültetni. A füzetek beszerezhetők a Háromszék szerkesztőségében, illetve az egyes községek polgármesteri hivatalaiban. A sorozat folytatásaként készülőben Maksa újabb, bővített, Hidvég kétnyelvű és Székelypetőfalva falufüzete.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bodok (Oltszemmel és Zalánnal), Borosnyó (Nagy- és Kisborosnyó, valamint Feldoboly, Cófalva, Lécfalva) két kiadásban, Bölön Bölönpatakkal, Egerpatak, Előpatak (Árapatakkal, Erősddel és Hetével – kétnyelvű kiadvány), Gidófalva (Angyalossal, Fotosmartonossal, Étfalvazoltánnal), Ikafalva, Illyefalva (Sepsiszentkirállyal és Aldobollyal), Maksa (Eresztevénnyel és Sepsibesenyővel) két kiadásban, Málnás (Málnásfürdővel és Zalánpatakkal), Sepsikőröspatak (Kálnokkal) két kiadásban, Szotyor – íme egyelőre ezekről a háromszéki helységekről adott ki falufüzeteknek nevezett, kivitelezésben kifogástalan kiadványokat a Háromszék kiadóvállalata. Ki más lehetne egy személyben ezeknek kezdeményezője, szövegírója, illusztrációinak válogatója, szerkesztője, mint Kisgyörgy Zoltán, Háromszék mindenkinél jobb ismerője, kutatója.
Munkájában Albert Levente fényképész és Oláh Mihály tördelőszerkesztő segítette. A borítólapokkal, térképpel, falucímerrel, a kiadvány végi kötelező záradékkal (kolofon) mindössze 16 oldalba összesűrített közlendő mesteri példája annak, hogyan lehet ilyen kis terjedelembe egybeválogatni mindazt, amit helytörténetből, földrajzi leírásból, néprajzból, hagyományokból, faluigazgatásból, fejlesztésből, a helység egykori és mai jelentős személyiségeiből fontos beszerkeszteni egy ilyen kis kiadványba úgy, hogy az felkeltse a füzetet kezébe vevő érdeklődését. Nos, Kisgyörgy Zoltánnak mindez tökéletesen sikerül. Elég ha csak Bodok esetében Kéncsás várát és az új Sütei borvízferedőt, Borosnyó esetében a cófalvi aranybaltákat, az emlékparképítő Damó Gyulát vagy a szobrász Éltes Barnát, Bölönben Erzsébet királyné szobrát vagy a Buksa pisztrangászatot, Egerpatakon az országzászló-állítást, Módi-Kóréh Sándor falufelelőst, Előpatakon az árapataki hősi emlékművet és az új gyógyfürdőt, Gidófalván a zoltáni restaurált barokk kapu és a mindenes Berde József polgármester bemutatását, Ikafalva védőszentjeit, Illyefalván a keresztény ifjúsági központot és Erzsébet királyné fasorát, Rákossi Károly és Györgyi Zsolt maksai, illetve Babos Barabás Berta és Dénes Lajos Levente sepsibesenyői lelkészt, valamint az újjászületett ersztevényi Benke-kúriát ábrázoló fényképeket, Málnáson a kőbányát és a zalánpataki templombúcsút, Kőröspatak és Kálnok egykori közös templomának romjait és a fúvószenekart, Szotyorban Nagy Tamásné emléktábláját és a Henrietta Panziót említem felsorolásomban. E füzetekből a feltáruló múlt és jelen összefonódása önkéntelenül is azt sugallja, hogy Kisgyörgy Zoltán emlékeztetőit, ismertetőit nemcsak elolvasni kell, hanem elménkben-lelkünkben feldolgoznunk, magunkévá tennünk, mi több, társuljunk településeink még rejtőzködő titkainak feltárásán munkálkodók mellé, hagyományainkat ápoljuk és adjuk át utódainknak, vidékfejlesztési elképzeléseinket próbáljuk gyakorlatba ültetni. A füzetek beszerezhetők a Háromszék szerkesztőségében, illetve az egyes községek polgármesteri hivatalaiban. A sorozat folytatásaként készülőben Maksa újabb, bővített, Hidvég kétnyelvű és Székelypetőfalva falufüzete.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)