"Kányád és Székelyderzs falumonográfiáját készíti Gerendás Lajos, megállapítva, hogy a dokumentumok többsége az egyházközségek irattárában található. Ezeknek értéke felbecsülhetetlen. Ennek az iratanyagnak a feldolgozását sürgeti Gerendás, ha ez nem történik meg, múltunk dokumentumai megsemmisülhetnek. Szükséges lenne az egységes szemléletmód kialakítására is. A legtartalmasabb monográfia-kérdőívet dr. Vofkori László állította össze. Készül az említett kettőn kívül Jásfalva, Ége, Dálya, Miklósfalva, Homoródszentlászló, Ábránfalva, Petek és Muzsna falumonográfiája is. Az említett falvakról mindenfajta írott, képes vagy tárgyi anyagot szívesen vennének. A faluleírásokat az Apsis Alapítvány /Székelyudvarhely/ finanszírozza. /Gerendás Lajos: Készülő falumonográfiák. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 20./"

Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke visszatekintett az elmúlt kilenc évre. Az egyházkerület mintegy 500 épületet igényel vissza a román államtól, azonban még egy szobát sem kaptak vissza. A magyar történelmi egyházak külön kihallgatást kértek ebben az ügyben Emil Constantinescu elnöktől. 1997 májusában azonban a kihallgatást úgy rendezték meg, hogy minden elismert egyház vezetője ott volt. Amikor közvetlenül feltették a kérdést a magyar egyházi javak visszaszolgáltatását illetően, kitérő választ kaptak. Az államelnök elismerte, hogy erre szükség van, de hozzátette, a megoldás nagyon nehéz. A visszaigényelt javak általában a városközpontban vannak, azokat a román állam régen lefoglalta más célokra. Nincs tehát politikai akarat a visszaadásra. 1998. okt. 26-27-én tartotta az ausztriai református és evangélikus egyház együttes zsinatát, ahová meghívták Csiha Kálmánt. A püspök beszámolt az egyház jelenlegi helyzetétől. - 1989 után megindultak az egyházi építkezések, külföldi testvéregyházak segítségével felépült többek között Illyefalván az Ifjúsági Központ, Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központ, ebben kapott helyet a Diakonisszaképző Főiskola internátusa. 1989 óta az egyházkerületben 32 templom épült. Internátus épül Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen a református kollégiumok számára. Az árvaházakból 18 éves korukban kikerülők részére alakult meg az Eutikhus Ifjúság-gondozó Szolgálat, Baktai Béla lelkész vezetésével. Ennek keretében az elnéptelenedő falvakban az egyház megvesz számukra egy-egy épületet, földet is vesznek nekik, hogy gazdálkodni kezdjenek. Így tudtak elhelyezni eddig 24 fiatal a három központban, Lengyelfalván, Peteken és Égén. A beteg öregek gondozása is megindult, Kolozsváron 400 idős ember gondját viselik. Újabb kezdeményezés az utcagyerekek összeszedése. /Somogyi Botond: Építő egyház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

Új könyv a két Homoród mentéről
Mihály János: Gyalogosan a két Homoród mentén. Útirajz 2009–2010. Kiadó: Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Székelyudvarhely, 2010 (208. oldal, kb. 215 színes képpel)
Mihály János történész 2009 nyarának elején indult Homoród menti túrájára, amellyel Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius lelkésznek, szónoknak illetve Székelyhoni utazás a két Homoród mellett című ismert munkájának kívánt emléket állítani. A tervezett útvonal magába foglalta mindazokat a Hargita megyei településeket (Lókod, Bágy, Ége, Székely-dálya, Városfalva, Homoródszentpéter, Homoródszentpál, Recsenyéd, Homoródszentmárton, Abásfalva, Homoródkeményfalva, Gyepes, Homoródremete, Kénos, Homoródfürdő, Kápolnásfalu, Szentegyháza, Lövéte, Homoródalmás, Homoródkarácsonyfalva, Oklánd, Homoródújfalu és Jánosfalva), amelyekről leírást találunk Jánosfalvi feljegyzéseiben. Mihály János gyaloglata során elkészítette a maga látleleteit, a saját útirajzát, amely az előző években, folytatásban az Udvarhelyi Híradó hasábjain volt olvasható. Az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont jóvoltából a nagy sikerű útirajz 2010 végén könyv formájában is megjelent. Első bemutatójára a II. székelyföldi napok keretében került sor 2011. június 5-én, a szerző szülőfalujában, Lövétén. Azóta több helyszínen (Homoródalmás, Homoródszentmárton, Szentegyháza, Városfalva, Brassó) is bemutatták a kötetet, legutóbb a magyar kultúra napja rendezvénysorozat keretében Székelyudvarhelyen. A könyvet többek közt Oláh Sándor, a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának alapító tagja és munkatársa, a két Homoród mentének kiváló kutatója is méltatta, aki így ír a szerzőről és művéről a könyv előszavában: “Amikor Mihály János a Jánosfalvi Sándor István nyomdokain bejárt tájon a múltra vonatkozó, folytonosságot, állandóságot sugalló bizonyítékokat elénk tárja, amikor az emlékezet változatos kellékeit – templomok, harangok, sírkövek, világháborús emlékművek feliratait, katonai összeírások, kéziratos könyvek adatait, régészeti leletek tárgyait, vagy a táj természeti értékeit – leltározza, akkor a múlt megőrzésének eszközeit teszi elénk. Könyvét elolvasva úgy vélem, hogy hosszú évek szívós, kitartó munkájával nekünk – akik a két Homoród mentéhez akár múltunkkal kötődünk, akár mint saját mindennapi világunkat éljük és lakjuk e tájat – Mihály János különleges, pótolhatatlan emlékezet-emberünk, akire nagy szükségünk van, ha tudni akarjuk, mit nem szabad elfelejtenünk. Nemcsak emlékezetünk elevenen tartásában, a jövőnket illető várakozásainkban is. A sokat hivatkozott Pierre Nora szavaival: “mivel a jövő mindig izgat bennünket, szükségünk van az emlékezetre: az emlékekben keressük a jövőre utaló jeleket.”
Mihály János történész könyvét Hargita Megye Tanácsa, a Bolyai téri unitárius egyházközség valamint a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében Marosvásárhelyen is bemutatják február 2-án délután 5 órától a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. A kötetet és a szerzőt Simó Sándor, a székelyudvarhelyi unitárius egyházkör esperese ismerteti az érdeklődő közönséggel.
P. Buzogány Árpád, Székelyudvarhely
Népújság (Marosvásárhely)

Múltunk bizonyságai Udvarhelyszéken (Őszi utakon)
Olyan élményben volt részünk szeptember 14-én, amelyet érdemes másokkal – írhatnám így is: a „mieinkkel” – megosztani. Kérem a lelkipásztorokat, történelemtanárainkat, hogy járják át ezt az utat, talán többet is, érdemes!
Szombat reggel 7 órakor indultunk 46-an a szemerjai parókiáról autóbusszal. Útirányunk Udvarhelyszék, a térség kis falvaiba akartunk ellátogatni. Felkeresni közös múltunk emlékhelyeinek egy részét. Szép, csodálatos történelmi múltunk bizonyságait. Ezekről a templomokban található képek, kövek, faragások hű bizonyságul szolgálnak. Olyan kincseket láttunk, amelyekre közösen jó érzéssel, boldogan tekintettünk vissza. Mi itt, Háromszéken, büszkén mutatjuk az ősi gelencei templom freskóit, a kazettákat, a zabolai templomot, a gyönyörű kazettás mennyezetét. Most azonban jómagam alázatos főhajtással ismerem el, hogy rendkívül gazdag és szép történelmünkről beszélő udvarhelyszéki drága templomainkat most láttam és láttuk először. Hogy milyen méltósággal őrzik a történelmi múltat a hegyek-dombok között lévő csodálatos kis székely falvak, az lelket örvendeztető látvány. Nagyon röviden számolok be mindarról, amit láttunk, tapasztaltunk, egy nap rövid volt arra, hogy Udvarhelyszékről teljes képet alkossunk.
Első megállónk Bögöz: református templom, amelyben folynak a javítások. A Szent László-legenda itteni falfestménye Székelyföldön talán a legnagyobb méretű! Sajnáljuk, hogy le volt fóliázva, emiatt teljességében nem láthattuk. Kárpótolt bennünket a lelkipásztor színes, székely humorban bővelkedő ismertetője.
Székelyderzs: unitárius vártemplom. Csodálatos a festmény, bemutatták a templom és a vár történetét. Ismeretem szerint az egyetlen magyar vártemplom Erdélyben, ahol a hívek a várfalat körülvevő kőkamrákban tartották hámorokban gabonájukat, és a kamrában a szalonnájukat, amit a mai napig is ott tartanak. Egy héten egyszer reggeli harangszókor 7–8 óráig tartanak nyitva. Ez idő szerint a legbiztosabb hely a falunak a szalonna tartására. A világörökség része!
Székelydálya: református templom, itt is kazettás mennyezet található, és egyedi festett kőmennyezet-rendszer, amely nyolc címert mutat. Szép élmény volt számunkra, hogy a tiszteletes asszony Magyarországról telepedett át, és négy szép gyermeket szült: 11 éves a legnagyobb, 10 hónapos a legkisebb. A gyülekezet lélekszáma Égével együtt 230, a lelkészcsalád pedig jól érzi magát a kis gyülekezetben. A lelkipásztor mutatta be a templom történetét.
Homoródkarácsonyfalva: a templomban található Szent László-legenda festménye a legtisztábban tündököl. A kis falu határában a híres Dungó gyöngyvíz, és szelíd gesztenye is itt terem a határban. A tiszteletes asszony ismertette meleg szeretettel a templom és a falu történetét. Oklánd: kicsiben olyan a templomkert, mint egy angol parkrészlet a kastély körül. A templomban látható az 1848-as forradalom eredeti toborzózászlaja. A kazettás mennyezet és annak festése lenyűgöző. A lelkipásztor közvetlen hangú ismertetője emlékezetes marad számunkra. Mindenhol színes, szépen festett, 1700 utáni úrasztalát láttunk. Árpád-házi királyságunk korát idéztük fel. Több ezer esztendőről tanúskodnak a templomkövek és sok száz esztendőről a Szent László-legendák festményei meg a kazettás mennyezetek. Ezek mind jelzik, hogy székely magyar népünk a kis falvakban imádkozva élt, és sok viszontagságos évszázadot is így vészelt át.
Megmaradtak, élnek és élni akarnak a jövendőben is.
Jelenünket kíséri a testvéri kapcsolatok felvétele Amerikában és más, külföldön élő gyülekezetekkel is. Legyen szabad megjegyezni: könnyű szeretni a távol élőket, de szeressük, akik közelünkben élnek, édes magyar anyanyelvünket beszélő testvéreinket is! Mi imádsággal indultunk, és énekszóval érkeztünk haza – örült a lelkünk a szép találkozásoknak.
Incze Sándor
nyugalmazott református esperes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatódik a Kárpát-medencei örökségvédelmi program
A következő esztendőben is az ideihez hasonló nagyságrendű forrást szán a kormány a Kárpát-medencei örökségvédelmi programra, amelynek során így további határon túli magyar műemlékek újulhatnak meg.
A projekt előzménye az első Orbán-kormány idején elindított, majd a következő kabinet által leállított Nemzeti Kulturális Örökség program volt, melynek 1,2 milliárd forintos keretéből jelentős összeg jutott határon túli magyar műemlékek felújítására. Ennek folytatásaként indult el három államtitkárság összefogásával 2012-ben a Kárpát-medencei örökségvédelmi program - emlékeztetett a projekt keddi budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Hammerstein Judit tájékoztatása szerint a kormány a program keretében tavaly 70 millió, idén pedig már 115 millió forintot fordított több tucat határon túli magyar műemlék felújítására.
Hölvényi György, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a program kultúr-, egyház- és nemzetpolitikai céljai egymástól elválaszthatatlanok, hiszen a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy a határon túli magyarok hitükben, kultúrájukban megerősödve közösségeket alkothassanak. Jó példa erre a korábban csaknem 50 évig elhagyatva álló alvinci református templom, amely felújítása után ismét egyházi hely lett, és így egy szétszóródóban lévő közösség éledt újra - jegyezte meg.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szintén hangsúlyozta, hogy a határon túli területeken a kulturális örökség megőrzésének jelentős nemzetmegtartó ereje van. A program keretében megújuló műemlékek a magyar jelenlét akár ezeréves bizonyítékai, emellett élő közösségi színterek is - mutatott rá.
A projektnek köszönhetően megújulhatott többek között a radnóti Kornis-Rákóczi-kastély, a mezőgecsei Kajdy-kúria, a vedresábrányi, a küküllővári, a szászsebesi, a székelydályai, a borbereki, az égei, a siteri, a felsővályi, a magyarvistai, a tornai és a huszti templom, és a magyar állam hozzájárult a gyulafehérvári székesegyház fejedelmi kapujának restaurálásához is - közölte a helyettes államtitkár.
Répás Zsuzsanna az MTI kérdésére azt mondta, hogy a projekt folytatását jövőre is hasonló nagyságrendű forrással tervezi a kormány.
Hammerstein Judit az MTI-nek beszámolt arról is, hogy a Kárpát-medencei örökségvédelmi programon kívül a magyar állam további határon túli műemlék-felújítási projektekben is részt vesz, egy szlovák-magyar EU-projekt keretében újulhatott meg például az alsósztregovai Madách-kúria, és a két állam hasonló együttműködésben tervezi a borsi Rákóczi-kastély rekonstrukcióját is.
(MTI)

Ége meghirdetett feltámadása
Miközben a hazai magyarság fogyása miatti aggodalmunk elsősorban a szórványvidékek településeire vetül, a belső anyaországnak kikiáltott Székelyföld szívében kis színmagyar települések kerültek végveszélybe. Az Élhető kis falvakért elnevezésű program a szülőföld iránti felelősségérzet mozgósítása és a pályázati pénzek hatékony felhasználása révén igyekszik megállítani a folyamatot.
Hetvenhárom lakost talált a 2011-es népszámlálás Égén. Mielőtt azonban bárki is a szívéhez kapna: a Miklósfalvával, Homoródszentlászlóval, Petekkel, Jásfalvával, Székelydályával és Ábránfalvával együtt Kányád községhez tartozó udvarhelyszéki kistelepülés lélekszáma fénykorában is alig haladta meg a 300-at. Mégis különösen önellátó faluként híresült el, amely a megélhetéshez szükséges mindenféle szolgáltatást saját erőből biztosított. Az irigylésre méltó közösségszervezés azonban nemcsak a székely falu rendtartó hagyományaiban gyökerezik, a történések mögött az egyes ember is keresendő. Ége esetében úgy hívják: Szabó Mózes. A lévita lelkész hatéves szibériai hadifogságot követően 1920-ban érkezett haza Erdélybe, s miután székelymuzsnai tanítóként nem esküdött fel a Trianont követő impériumváltás utáni új hatalomra, Égén találta magát – immár lelkipásztorként. Életművének súlyát jelzi, hogy ma is minden jelentős megvalósítás az ő emlékét idézi a szövetkezeti hitelintézménytől a templomig.
A közösség fájdalmas „oszlása” a feltűnően későn, csak 1962-ben bekövetkezett kollektivizálás nyomán kezdődött. Az aktív lakosságot kezdetben a Brassó és környéke kínálta munkalehetőségek szívták el, majd az iparosodó Udvarhely, 1983-tól már az iskola is megszűnt, érzékeny mutatóként jelezve: az utolsó órák elkezdődtek a falu életében.
Merre vagytok, tékozló fiúk?
Az Égén is szolgáló székelydályai lelkésszel együtt azonban a civil társadalom is meghirdette a feltámadást. Idegenvezetőm, Incze Ibolya, az Égéért Egyesület elnöke ugyan óvatos duhaj, ám az egyesület kezdeményezései és eredményei arra utalnak: sikerülhet megállítani a fogyást. „Nem tudni, hogyan, de meg fogjuk csinálni, ezek a falvak fel fognak támadni – szögezi le mindjárt kezdésként Fülöp Szabolcs református lelkész, akit bevallottan a dályai templom ritka értékű kazettás mennyezete vonzotta ide annak idején a Partiumból. – A kilencvenes években azt hittük, majd az ipar és az azzal összefüggő városi lét térvesztése visszahozza a fiatalokat. Velük kapcsolatban csak nagyon kis mértékben váltak be a várakozásaink, inkább a korán nyugdíjba menőkre volt ez érvényes. Néhány éve kezdtek érkezni azonban az első félénk fecskék, akik már visszatértek a faluhoz, vagy erősen foglalkoztatja őket a gondolat. Még nem nevezhető tömegmozgalomnak, de ígéretes kezdetnek mindenképp.”
Szerinte sokat segít a folyamaton a Hargita Megyei Tanács kezdeményezése, amely a kis helyi gazdaságok ösztönzése révén igyekszik falun tartani minél több aktív embert. „Mert a megmaradáshoz nem elég a tömbmagyarság érzése, ennél jóval több kell – tartja a lelkész. – És ilyen kis közösségekben egy-két család megjelenése már nagyot javít a statisztikán.” Azt mondja, a kulcskérdés, hogy akadjanak olyan családok, akik szívügyüknek tartják a falut, odaköltöznek, életvitelszerűen ott élnek: ilyen a vállalkozó Incze Kálmán és családja, akik néhány éve Udvarhelyről tértek meg az ősi égei házba. „A tékozló fiúk hazatérése mozdíthatja előre ezt a folyamatot” – folyamodik bibliai metaforához a lelkész, aki ugyanakkor hiányolja a kisközösségek megmentését, feltámasztását célzó régiós stratégiákat. Bár személyes példájának – bivalytartás, sajtkészítés – egyelőre nem nagyon akad követője, bízik benne, hogy a továbbiakban mások is megpróbálkoznak hasonló, elsősorban az önfenntartást célzó kezdeményezésekkel.
Kudarcos kísérlet
Az eddigi egyetlen ifjúságinfúziós kísérlet kudarcot vallott. Közel 19 évvel ezelőtt a korábbi református lelkész, Baktai Béla által irányított Euthicus Egyesület hollandiai pénzügyi háttérrel árvaházakból „kinőtt” fiatalokat telepített Égébe. „Falugyűlés szavazott a befogadásukról, abban a reményben, hogy a fiatalok segítenek majd a fogyó erejű öregeknek a munkálatokban, ám az elvárások csak nagyon kis részben teljesültek – avat be a részletekbe Incze Ibolya, az Égéért Egyesület elnöke. – Az árvaházban nevelkedett fiataloknak az önállósulással és a beilleszkedéssel is gondjaik adódtak, egy-két kivételtől eltekintve gondot okoztak az égeieknek.” Az árvák történetét egy fiatal öngyilkossága is terheli, a közösség pedig összességében helyrehozhatatlannak tartja a kísérletet.
Új utakon
Az Égéért Egyesület sem ezen a csapáson indult el. Első közösségi lépésként a 2010-es falunapot jegyzik, amelynek „kovásza” Gábos Mózes vezetőtanácsi tag volt. „Látni és láttatni a fiatalokkal, hogy Ége még mindig erőt képvisel – fogalmazza meg a célkitűzést a (még?) Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott pénzügyi szakember. – Az égei tölgyek alatt elnevezéssel működött ugyan a korábbi évtizedekből átmentett majálisféle az Égei-tetőn, de az is megszakadt. A találkozónak nagy sikere volt, rengetegen érkeztek, akik évtizedek óta nem jártak otthon.”
A hogyan továbbot célzó ötletelés talán már a poharazgatás közben megindult, de igazából menet közben jött meg az étvágy. Egy újabb faluünnepet követően 2012 februárjában megalapították az Égéért Egyesületet, megteremtve ezzel a további tevékenységhez szükséges anyagi alap megszerzéséhez elengedhetetlen intézményi hátteret. Még abban az évben újranyomtatták a Balázs György tanító által írt, a falu 1966–1978 közötti periódusát felölelő, Ége – iskola a dombok között című emlékkönyvét, falufüzetet adtak ki, megkezdődött Ége egyetlen hagyományos székely kapujának felújítása. A restaurálás költségeit a hazatelepedés mintáját szolgáltató egyesületi alelnök, Incze Kálmán állta. „Meggyőződésem, hogy rövidesen más is követi a példánkat, a gyermekeim például egészen biztosan – mondja Incze Kálmán. – Tisztában vagyunk azzal is, hogy ehhez lakhatóbb körülményeket kell teremtenünk, ezért aztán útjavításra készülünk, valamint a meglévő, de különböző tervezési és kivitelezési hibák miatt néha akadozó vízhálózat folyamatos működésének biztosítására.”
Pénz és eszme
Mindezekhez azonban pénzre van szükség, valóságtól elrugaszkodott elvárás lenne ugyanis, hogy mindent személyes adományokból finanszírozzanak. Ezért aztán az egyesület gazdasági tevékenységbe kezdett: a kányádi önkormányzattól bérbe vették azt a 62 hektárnyi legelőt, amely 1918-ig közösségi tulajdon volt, később pedig tanácsi tulajdonba ment át. A legelők utáni területalapú támogatások, a falu erdőtulajdonának hasznosítása, pályázatok, adományok biztosíthatják a tevékenységekhez szükséges pénzt. Az első évben folyósított támogatás némi kiegészítéssel elegendő lehet a falu szűk kilométernyi főutcájának korszerűsítésére.
Folytatásra vár az iskolaépület felújítása is, az eddig részben helyrehozott teremben ma a helyi családok által rendelkezésre bocsátott fotókból és plakátokból nyílt kiállítás nyújt élményszerű összképet Ége elmúlt évszázadáról. „Itt és a papilakban még sok a dolgunk, többek között szálláshelyeket is szeretnénk kialakítani, hogy méltó körülmények között fogadhassuk a vendégeinket” – fogalmaz Gábos Mózes. Márpedig egyre több segítő és érdeklődő szándékú vendégre számíthatnak, hiszen lassan tartalommal telik meg az anyaországi Markóc községgel kötött testvértelepülési kapcsolat, tavaly magyar önkéntesek segédkeztek a templom állagmegőrzésében és magyarországi alapítványok is érdeklődnek az Égében zajló örvendetes folyamatok iránt.
„Egyesíteni az erőket, minél több embert bevonni a tevékenységbe” – fogalmazza meg az egyik legfontosabb célkitűzést Incze Ibolya. Vezetőtársa, Incze Kálmán is csatlakozik: „Tudomásul kell venni, hogy az elmúlt évtizedek közösségi tekintetben érzéketlenné tették az emberek nagy részét, akik kezdetben nem fogták fel a szándék, a kezdeményezés eszmei értékét. Ma már azonban egyre többen jelzik: részesei akarnak lenni Ége feltámadásának.
A település nevéhez – Ige (Ége) – fűződő egyik legenda szerint a székelydályaiak közül vélhetően még a reformáció kora előtti „a megkülönbözés miatt” kivált néhány ember az Ige hirdetéséhez keresett új helyet. Ége kései utódai most a megmaradás igéjét hirdetik fennhangon.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma

Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Ahol a víz szabja a határokat
Áradás pusztított vasárnap délután több udvarhelyszéki településen, a víz kerteket, utakat mosott el, Kányád és Felsőboldogfalva községekben legalább öt településen okozott károkat, Petket pedig órákra elzárta a külvilágtól. Áradás pusztított vasárnap délután több udvarhelyszéki településen, a víz kerteket, utakat mosott el, Kányád és Felsőboldogfalva községekben legalább öt településen okozott károkat, Petket pedig órákra elzárta a külvilágtól.
Teljesen lebontotta a víz a miklósfalvi Hodgyai Szabolcs udvarának patak felőli kerítését. Ottjártunkkor a falubeliekkel elkeseredetten próbálták menteni a még menthetőt. Petek Kányád felőli bejáratánál a hidat is elárasztotta a víz, teljesen elzárva a települést. A kint rekedt emberek nem tudták megközelíteni otthonaikat, a Petken mAradtak pedig elhagyni nem tudták a települést. A falu egyik lakosa, Tóth Emma sem tudott hazajutni gyermekeivel, több mint két órát várakozott az úton, miközben otthonról kapta a híreket, hogy víz alá került a portája. Az aggódó családanyát és gyermekeit végül a kiérkezett tűzoltók vitték haza.
Sikerült elérnünk a petki Kerekes Editet, akinek pincéjét és kertjét is elárasztotta a víz. „Ilyen ítéletidőt még nem láttak a falu idősebb lakói sem. Egy óra leforgása alatt a patak kilépett medréből a lezúduló esőtől, és az áradás elöntötte a kerteket, a hidakat, a pincéket, elvitte a kerítéseket, néhol még a házakba is befolyt. A mi kertünket is teljesen elárasztotta, a pityókát a víz felszínéről szedtük össze, a pincéből pedig vedrekkel merjük ki a vizet” – mesélte el a történteket. Mint mondta, Petekre nem lehetett bejutni az áradás miatt, így beszélgetésünkkor még senki sem volt a helyszínen, aki segíthetett volna a károsultaknak
György Sándor, Kányád község polgármestere a vasárnapi áradással kapcsolatban elmondta, hogy megyei és községi utak, házak, pincék kerültek víz alá a község több településén, továbbá Kányád és Derzs között mintegy 400 méteres útszakaszon az aszfalt is megrongálódott. Információink szerint az áradás vasárnap Kányád, Petek és Derzs mellett Székelydályát, Égét, Miklósfalvát és Ócfalvát is érintette.
2010-ben volt az utolsó nagy árvíz Ócfalván, és az akkori vízszint a mostanitól csak 20 centivel volt nagyobb, tehát azonos méretű katasztrófa történt, ami mindenkit érint a faluból – fogalmazott Tókos László, Felsőboldogfalva község ócfalvi önkormányzati képviselője. Ott is sok házba, pincébe, kútba folyt be a víz. A falusiak lassan két hete rettegésben élnek az árvízveszély miatt, Tókos szerint komoly árvízvédelmi intézkedésekre lesz szükség a településen.
Az áradás által sújtott helyszíneken a Székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltók segítettek a károk elhárításában, ebbe a székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó-egyesület is bekapcsolódott.
Dávid Anna Júlia, Veres Réka
Erdély.ma