Vörös Hold
99 év telt el az örmény holokauszt óta
A huszadik század első olyan tragikus eseményére, amely egy teljes népcsoport kiirtására irányult – az örmény genocídiumra – emlékezett április 30-án délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termének teljes telt házas közönsége. A szomorú esemény áprilisi, 99. évfordulója alkalmából a Marosvásárhelyi Örmény–magyar Kulturális Egyesület szervezett irodalmi-történelmi-zenei estet, amelynek keretében bemutatásra került az örmény holokausztot túlélő, Bardizágban (Törökország) született Bodurian János Vörös Hold című elbeszéléskötete is.
Az est a marosvásárhelyi Fagyöngy citeraegyüttes (vezető: Fazakas Ildikó, oktató: Bőr Hunyadi Gyula) játékával kezdődött, a formáció magyar népdalok előadásával érzékeltette Bodurian János kalandos életútját, majd az egyesület alelnöke, Nagy Attila üdvözölte a megjelenteket.
– Ma az örmény genocídiumra emlékezünk, de egy nép se higgye azt magáról, hogy nem vett részt népirtásban, és ez az örményekre is vonatkozik. A huszadik században összesen körülbelül 170 millió ember esett áldozatul a különböző genocídiumokban, 40 millióval több, mint ahányan elpusztultak az ismert történelem évezredei alatt bekövetkező, hasonló tragédiákban. A kötet a törökországi népirtásról szól, amelynek centenáriumára jövőben emlékezünk. Ezen genocídium három lépcsőben következett be: 1894 és 1896 között a törökök és az általuk felbérelt kurdok 200.000 örményt öltek meg. A holokauszt kifejezést először ekkor használták. Kemal Atatürk megöletett további 35 ezret, 1915–16-ban pedig a török hadsereg gyilkol meg további egymillió örmény embert. Sokan a Kaukázusba menekültek, Lenin 70.000 örményt gyilkoltatott meg közülük. A kurdok 1919 és 1923 között még 200.000-et mészároltak le a törökök buzdítására. Szörnyű tragédia volt, de próbáljunk meg emberhez méltóan, mellveregetés nélkül megemlékezni az áldozatokról.
A Vörös Hold című kötetet Ávéd Rózsa, az egyesület titkára mutatta be, de előtte az örmény holo-kauszthoz köthető, magyar fordításban megjelent kiadványokat is ismertette. Közéjük tartozik az osztrák Franz Werfel által 1938-ban írt A Musza Dagh negyven napja című regény, amelyet nagy érdeklődés övezett és amely először érkezett hozzánk magyar fordításban.
– Az irodalom évtizedekig hallgatott az örmény genocídiumról – mondta Ávéd Rózsa. – Lezajlott a második világháború, a kettészakadt világ szovjet tagköztársaságaiban pedig nem volt divat ilyesmiről szót ejteni. De az örmény tudósok mindent megtettek azért, hogy eredeti dokumentumokhoz, fényképekhez juthassanak, és 2005-ben Jerevánban napvilágot látott Az örmény genocídium című kötet, amelyet 2007-ben fordítottak magyar nyelvre. Ezt követte Antonia Arslan Pacsirtavár című könyve, amelynek marosvásárhelyi kötődései is vannak: Király Kinga Júlia fordította magyar nyelvre, a Mentor Kiadó jelentette meg, és a marosvásárhelyi Kali Kinga armenológus mutatta be. Baruir Nercessian A halál völgyében jártam című, angol nyelvű kötetéről nemrég szereztünk tudomást. Ő túlélte az örmény holokausztot, és idős korában papjának mesélte el élményeit. Erről szól a könyv, amelynek angol eredetijét Nagy Attila ismertette, de hamarosan elkészül a magyar változat is, a szintén marosvásárhelyi Kaáli Nagy Botond fordításában.
Mindezek közül először – 1931-ben – a most bemutatandó Vörös Hold látott napvilágot, és akkora érdeklődés övezte, hogy 1932-ben újra kiadták. Szerzője, Bodurian János (eredeti nevén Magardici Bodurian) 1889-ben született Konstantinápoly közelében, Bardizágban, egy olyan, örmények lakta településen, amely ma már nem létezik. Jómódú kereskedőcsalád gyermeke volt, akit iskolai tanulmányai után öccsével együtt Velencébe küldtek a szülei, hogy az ottani Szent Lázár-szigeten folytasson teológiai tanulmányokat. A holokauszt során édesapját és fél családját meggyilkolták, ő egy olajbogyókat tartalmazó hordóba bújva hajózott át a tengeren, és került Konstancára. 1928-ban kérelmezte felvételét az erdélyi egyházmegyébe. 1929 tavaszát már Szépvízen töltötte, ahol további harminc éven át szolgálta örmény katolikus szertartású papként a helyi közösséget. Öccse Szászrégenben telepedett le édesanyjukkal együtt, aki 1942-ben, 92 éves korában halt meg. A kötet az ő visszaemlékezései alapján és a szerző gyermekkori játszótársai alakjainak felidézésével íródott. Bodurian János nem beszélte jól a magyar nyelvet, örmény szertartás szerint misézett, de ez a híveit nem zavarta, nagyon ragaszkodtak hozzá. Kedves, közvetlen, igen tehetséges ember volt. Bukaresti tartózkodása alatt kézinyomdát vásárolt, amit a későbbiekben Szépvízen működtetett. Három könyvet adott ki, ezek közül az egyik a Vörös Hold című elbeszéléskötet volt. Nagyon szerény kiadvány, de az első, amit egy örmény anyanyelvű szerző magyar nyelven írt és adott ki Erdélyben az 1915-ös deportálásokról. Az eltüntetett örmény múlt emlékére idézi meg gyerekkori játszótársai alakját, és ő az első, aki megemlíti a török családok által befogadott és törökként felnevelt örmény gyerekeket is. Utódaik közül sokan csak az elmúlt években szembesültek azzal, hogy dédszüleik, nagyszüleik örmények voltak. Bodurian örmény enciklopédiát állított össze és nyomtatott ki, a tizenkét kötetesre tervezett sorozatból kettő látott napvilágot. De e kettő alapján kapott 1959 őszén meghívást Mikojan pátriárkától, az örmény főpaptól Ecsmiadzinba, hogy ott folytassa a munkát. Nagy örömmel készült az útra, és visszatért Örményországba, de megbetegedett, és még abban az évben elhunyt. Könyvekkel teli csomagjának Bukarestben nyoma veszett.
Bodurian Jánosnak él egy azonos nevű unokaöccse Székelyudvarhelyen, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója. Ő ajánlja a kötetet az olvasók figyelmébe, ahogyan tesszük ezt mi is a genocídium 99. évfordulója alkalmából.
Knb. Népújság (Marosvásárhely)