"Gelencén szept. 15-én a falu nagy szülöttje, Jancsó Benedek tanár, irodalomtörténész és nyelvész nevét viselő iskola udvarán felavatják a névadó mellszobrát, Petrovits István sepsiszentgyörgyi művész alkotását. Az eseményre Gelence anyaországi testvérközségéből, Dunaszentgyörgyről is várnak vendégeket. Jancsó Benedek életét és munkásságát Kónya Ádám tanár, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója méltatja. /(Iochom): Szoboravatás Gelencén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./"

Márc. 16-án a gelencei Bodor György Művelődési Otthonban Gelence, Dunaszentgyörgy és Balatongyörök önkormányzati képviselőinek jelenlétében kötötték meg a felsőháromszéki nagyközség és a két magyarországi falu közti testvértelepülési szerződést. Ezzel a Dunaszentgyörggyel immár tíz, Balatongyörökkel pedig egy évvel ezelőtt az anyaországban már aláírt szerződést hivatalosították. A megállapodás szerint az intézmények és önkormányzatok szorosan együttműködnek művelődési, gazdasági, nevelési, társadalmi, mezőgazdasági, egyházi, sport- és turisztikai téren. /(Iochom): Gelence. Aláírták az együttműködési szerződést. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./

November 5-én Takács Nándor székesfehérvári ny. megyéspüspök által celebrálandó búcsús szentmisét követően újabb köztéri szobrot avatnak Gelencén. A Bélafalván született, Gelencén 1936–51 között papi szolgálatot teljesítő, börtönben elhunyt Fekete János esperes-plébános 2,40 méter magas bronzszobrát fogják leleplezni a római katolikus templom udvarán, Márton Áron püspök éppen egy évvel ezelőtt felszentelt szobrával szemben. Petrovits István sepsiszentgyörgyi művész alkotását a marosvásárhelyi Balogh József öntötte bronzba. A Szent Imre-búcsún Gelence testvértelepülései, Dunaszentgyörgy, Balatongyörök és Nagybánhegyes küldöttségei mellett Encs város vezetői is jelen lesznek. /Iochom István: Szoboravatás Gelencén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 3./

Szent László-szobrot avattak (Falunapok Gelencén)
A tizenegyedik alkalommal megtartott gelencei falunapok legkiemelkedőbb mozzanata a tegnapi Szent László-szoboravatás volt. A szobor talapzatánál díszőrséget álltak a helyi hagyományőrzők, a 15. Székely Határőrezred gelencei ütege és a cserkészek. A szoboravatáson Encs, Dunaszentgyörgy, Balatongyörök és Nagybánhegyes testvértelepülés küldöttségei is jelen voltak.
Ft. Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa és a környékbeli papság által a műemlék templomban celebrált ünnepi szentmise után a több száz fős tömeg a szobor elé vonult, ahol elsőként Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és felidézte az ünnepség előtt egy nappal, 965 évvel ezelőtt született nagy király alakját, példaként állítva a ma embere számára. Láthattuk az elmúlt napok történéseit, ha mi nem állunk talpra, ha mi nem védjük meg érdekeinket, akkor bizony minket hamar felszámolnak, vagy ahogy faluhelyen mondják, reánk rakják a hámot – hangsúlyozta Tamás, aki összefogásra buzdította a gelenceiket, a háromszékieket, mert “csak közös összefogással lehet előbbre vinni Székelyföld ügyét”. Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, miután tolmácsolta a Magyar Köztársaság elnökének és miniszterelnökének üdvözletét, azt emelte ki, hogy “az anyaország minden határon túli magyarért kiáll, lehet, hogy területet vesztettünk, de nemzetet is nem fogunk veszíteni addig, amíg ilyen sokan összegyűlünk, ameddig minden magyar figyel a másik magyarra”. A bronzszobrot Tamás Sándor és Szakács Tibor, a nagyközség polgármestere leplezte le, majd Balog Károly ny. történelem szakos tanár méltatta a szent király életét. A koszorúzást követően Szakács Tibor polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez, anyagi támogatást nyújtottak ahhoz, hogy elkészüljön Gelence hatodik köztéri szobra. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rokoni kapcsolatok a Sárköz és a temesközi Végvár között
„Olyan helyre vigyen kend engemet, ahol megterem a káposzta”
A végvári könyvtárban december 5-én a szerzők jelenlétében  mutatták be dr. Balázs Kovács Sándor és Gutai István Bánátból bánatba című könyvét, amelynek fő célja a Sárközben és a temesközi Végváron élő családok közötti rokoni kapcsolatok feltérképezése. A Végvár és lakosai múltjáról sok izgalmas adatot tartalmazó kötet bemutatóján részt vett Figler János sárpilisi és Csáki Gál Károly végvári polgármester, valamint Korsós Zoltán, a budapesti Természettudományi Múzeum igazgatója, akinek végvári kötődéseire a könyv anyagának összegyűjtése során derült fény.
A Bánátból bánatba című kötetről az egyik szerző, Gutai István, ny. paksi könyvtárigazgató elmondta: ő maga közvetlenül érintett a Sárpilis és Végvár közötti rokoni kapcsolatok ügyében, hiszen dédszülei Fülöp András és Vas Lídia Végvárról költöztek Sárpilisre. Amikor megtudta, hogy régi barátja, dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, történész is érdeklődik a „végvári nyom” iránt, 2001-ben felkerekedtek és Végvárra utaztak, ahol Valkai György akkori alpolgármester fogadta őket. Tizenhárom év kutatásainak eredménye ez a könyv, amely azt is bemutatja, a szétszakított családok hogyan tartották egymással a kapcsolatot az utóbbi száz évben. „A könyv címlapján levő képen főleg végváriak vannak, de a felvétel Sárpilisen készült” – mondta Gutai István, aki megdöbbentő, sokszor tragikus részleteket olvasott föl a kötetbe foglalt interjúkból.
Dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, a könyv történeti részének a szerzője, a Sárköz történetének és néprajzának szakértője elmondta, hogy az 1798–1800-as években 67 család települt a Sárközből és a környékéről (Sárpilis, Decs, Őcsény, Alsónyék, Érsekcsanád, Szeremle, Dunaszentgyögy településekről) Végvárra, több mint 200 fő, „a vízi életre unt” sárközi kereste a boldogulását a távoli Temesközben. „A Sárköz a Duna és Sárvíz folyó közötti mocsaras terület volt – mondta Balázs Kovács Sándor –, ahol a halászatból és a szőlőből éltek meg az emberek. A Temesközbe a föld, a területszerzés lehetősége vonzotta a sárközieket.” Az első telepesek között volt a Korsós testvérpár, Ádám és Péter. Az egyik Korsós ősnek így könyörgött a felesége a Sárközben: „Olyan helyre vigyen kend engemet, ahol megterem a káposzta”. Rittbergben (a későbbi Végváron) megtermett a káposzta, de ott is keményen meg kellett dolgozni mindenért, a földet pedig csak négy lóval lehetett megszántani, olyan kemény volt. A Sárközből Végvárra költözött telepesek közel fele haza is költözött néhány év múlva, de a családok egy része megvetette itt a lábát.
A könyvhöz ajánlást írt dr. Korsós Zoltán, a budapesti Természettudományi Múzeum igazgatója, akinek dédapja, Korsós György szintén Végvárról költözött haza 1892-ben Sárpilisre. Az ő nagyapja volt Korsós Ádám, aki annak idején Sárközből Végvárra az első telepesek között érkezett. „Édesapám halála után a családom története után kutattam, így bukkantam rá a Balázs Kovács Sándor nevével fémjelzett adatokra, publikációkra. Szinte hihetetlen volt számomra, hogy a családom, a Korsós család története egy néprajzos-muzeológus érdeklődésének a középpontjában legyen” – írja az Ajánlásban dr. Korsós Zoltán, aki személyesen is részt vett a könyv végvári bemutatóján.
A könyvbemutatóra eljött Figler János, Sárpilis polgármestere is, aki elhozta a „sárpilisi rokonok” üdvözletét, és azt javasolta Csáki Gál Károly végvári polgármesternek, hogy legközelebbi decsi látogatásuk alkalmával álljanak meg Sárpilisen az ismerkedés céljából. „Ha őseink ennyire összetartoztak, akkor a két település vezetőinek közös felelőssége, hogy ezt a kis parazsat melegen tartsuk, ne hagyjuk kialudni” – mondta Figler János.
A Sárpilis és Végvár közötti kapcsolatfelvétel szükségességével Csáki Gál Károly végvári polgármester teljes mértében egyetértett, mert szerinte a települések közötti igazán tartós kapcsolatok a családok közötti baráti kapcsolatokon alapszanak. „A hivatalokban változnak az emberek, a vezetők, a tartós kapcsolatok a családok között vannak” – mondta Csáki Gál Károly, aki megígérte, hogy amikor legközelebb Decs testvértelepülésre látogat, feltétlenül felkeresi a sárpilisieket.
A bensőséges hangulatú könyvbemutató végén a szerzők, dr. Balázs Kovács Sándor és Gutai István dedikálták a végváriak számára rendkívül érdekes és hasznos információkat tartalmazó kötetüket.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Testvértelepüléseivel ünnepelt Gelence
Tizennyolcadik alkalommal tartottak falunapokat Gelencén szombaton és vasárnap, de ez volt az első  alkalom, hogy mind az öt magyarországi testvértelepülés – Nagybánhegyes, Encs, Várvölgy, Balatongyörök és Dunaszentgyörgy – képviselői jelen voltak, az öt anyaországi testvérközségből, illetve -városból negyvenöt személy érkezett Gelencére.
Tegnap a Bereczi István plébános által celebrált ünnepi szentmisét követően a cserkészek fogadalomtétele zajlott. A 41. számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat tagjai megújították fogadalmukat, illetve letették a cserkészesküt Ilyés Botond cserkészparancsnok előtt. Húsz cserkész újította meg fogadalmát, és nyolc új tagot fogadtak soraikba. A cserkészavatás után a szentmise résztvevői – élükön a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja mazsorettcsapatával és fúvószenekarával – a Jancsó Benedek-iskola melletti térre vonultak, ahol Cseh József polgármester megnyitotta a rendezvényt, és köszöntötte a testvértelepülések küldöttségeit, illetve a megjelenteket.
A művelődési otthon udvarán megtartott főzőversenyre öt helybeli csapat – a Cserkészek, a Lila Akác, az Erdészek, a Bácsok és a Községháza – nevezett be. Különlegességnek számított a kilencméteres feltűrt túrós puliszka, amelyet Kerekes Salamon Imre és Fejér József készített el. A főzőversenyt a testvértelepülések képviselőiből álló zsűri értékelte és díjazta. A kánikulában az ünneplők egészségügyi ellátásáról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület munkatársai gondoskodtak. A falunapok programjában szerepelt tűzijáték, illetve Nagy Feró és Beatrice-koncert is.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)