Ápr. 13-án kezdődött az egyhetes rendezvénysorozat, amellyel a szülőföld hódol nagy fia emléke előtt. A Kőrösi Csoma Sándor Egyesület immár hetedszer rendezi az ünnepségeket. A kovásznai és a csomakőrösi szoborkoszorúzás után diákkerekasztalt rendeznek. Nagykállóról és Dunakesziről is eljöttek a Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő iskolák diákjai. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./ Ápr. 19-én képzőművészeti kiállítás nyílt /Magunk keresése/, majd az Erdélyi kelet-kutatók című szimpózium következett. Ápr. 20-án Csomakőrösön, a koszorúzási emlékünnepségen dr. Kötő József EMKE-főtitkár mondott beszédet, majd ökumenikus istentisztelet következett, igét hirdetett. Mózes Árpád evangélikus püspök. Elültették a honfoglalás millecentenáriuma emlékére a tizenegy fát, ugyanezt tették a zárónapon, ápr. 21-én Kovásznán, a leendő Kőrösi Csoma Sándor emlékmúzeum kertjében. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

"Jún. 29-én rendezték meg Székelykeresztúron a XVI. Fúvószenekari Találkozót. Tíz zenekar lépett fel, egy magyarországi Dunakesziről, a többi erdélyi magyar zenekar volt: Barátos, Uzon, Fehéregyháza, Parajd, Gyergyóalfalu, Szentegyháza, Kápolnásfalu, Homoródszentmárton és Székelykeresztúr fúvószenekara. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 3./"

Jún. 27-én Székelykeresztúron rendezték meg a XVIII. Fúvószenekari Fesztivált, amelyen részt vett a magyarországi testvérváros, Dunakeszi fúvószenekara is. Kádár Levente, Szentegyháza fúvószenekarának szervezője elmondta, hogy a zenekar 16 alkalommal vett részt keresztúri fúvóstalálkozón. Gergely János zenetanár, az agyagfalvi gyermek-fúvószenekar vezetője arról tájékoztatott, hogy az együttes két és fél éve tevékenykedik 35 taggal, melyből 33 van jelen. A héjasfalvi gyermek-fúvószenekar karnagya, Szali Mózes elmondta: egy éve, hogy zenélnek a gyermekek. A Hargita megyei karnagyok legidősebbje, a hetvenéves Szász János 45 tagú fúvószenekarral jött Parajdról. Pálffy Tibor, az almási fúvószenekar karnagya elmondta, hogy a zenekar 1984-ben alakult újra. A barátosi 25 tagú fúvószenekar népdalfeldolgozásokat, indulókat és keringőket játszik - tájékoztatott Kelemen Szilárd karnagy. A gyergyóújfalusi zenekar 14 tagú, a kápolnásfalusi zenekar 26 tagú, az uzoni 20, a helyi fúvószenekar pedig 30 tagú. /László Miklós: Fúvószenekari Fesztivál Keresztúron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

Székelykeresztúron is tartottak Petőfi-megemlékezést: nemzeti költőnk százötven esztendővel ezelőtt itt töltötte el utolsó estéjét. A bensőséges ünnepségen résztvettek Székelykeresztúr és a szomszédos Fiatfalva magyarországi testvértelepüléseinek (Ajka, Dunakeszi, Karcag, Dévaványa, Somogybabod) képviselői is. A résztvevők megkoszorúzták Petőfi Sándor főtéri szobrát. Székelykeresztúr jeles vendége, Kovács András Ferenc költő részletesen felelevenítette a 150 évvel ezelőtti eseményeket. Fellépett a Kovásznai Unitárius Férfi Dalárda, a somogybabodi dalcsoport. Székelykeresztúron végül a PEN-központok irodalmi estje következett, ahol a részvevők meggyőződhettek róla: Petőfi Sándor a világirodalom részévé vált, verseit számtalan nyelvre fordítják és sorai franciául sem hangzanak rosszul. A Keresztúron áthaladó, Martonyi János külügyminiszter vezette magyar kormányküldöttség júl. 31-én megkoszorúzta Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu szobrát. /Pataki Zoltán: Koszorúk a vén körtefa tövében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./

Jún. 25-én rendezték meg Székelykeresztúron a 19. fúvósfesztivált. Több mint 35 fokos kánikulában délben került sor a főtéren a díszparádéra, ahol Barátos, Uzon, Parajd, Szentegyháza, Homoródalmás, Lövéte, Újfalu, Agyagfalva, Magyarországról Dunakeszi és Székelykeresztúr fúvósai vonultak fel. A felvonulás színvonalát emelte három mazsorettegyüttes a keresztúri, az uzoni és a szentegyházi. A felvonulás után a Székelykeresztúr melletti sóskúti szabadtéri színpadon léptek fel az együttesek. /Nagy P. Zoltán: Keresztúri fúvósfesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 26./

"Székelykeresztúron június 23-án hat személyt tüntettek ki. Díszpolgári címet adományoztak a város leghűbb festőjének, Ipó Lászlónak, születésének 90. Évfordulóján. Pro Urbe-kitüntetésben részesült Herbert von Euw svájci állampolgár. Az ő segítségével épült fel a fiatfalvi modern orvosi rendelő, a Petőfi Sándor Általános Iskola és az Orbán Balázs negyed modern fűtésrendszere, továbbá Hartung György Somogybabod polgármestere, Szécsi András festőművész és Kárpáti Zoltán dunakeszi tanácsos. Szabó Kálmán Attila megírta a Székelykeresztúri Állami Tanítóképző Intézetének történetét. Ezért a munkájáért Székelykeresztúr Kultúrájáért kitüntetésben részesült. /Díszpolgári címek Keresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 25./ Ipó László (Felsőboldogfalva, 1911. március 4. - Székelykeresztúr, 1991. március 22.) első egyéni kiállítása 1936-ban volt Székelykeresztúron, 1944-ben véglegesen Székelykeresztúron telepedett le. A festészet mellett a zenével is foglalkozott, 15 esztendőn át a keresztúri Filharmónia elsőhegedűse volt, kiváló mesterhegedűket is faragott. Versei, elmélkedései, önéletrajzi írásai sem maradnak el többi alkotásaitól. Megfestette, többek között, Kelemen Lajos, Tompa László, Benedek Elek, Makkai Sándor, dr. Molnár István arcképét. Több munkáját a székelykeresztúri múzeumnak adományozta. 1994-ben nevét viselő művészeti alapítvány alakult, 1995-ben emléktáblával jelölték meg azt az épületet, amelyben élt és alkotott. /Művelődés. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 29./"

Székelykeresztúron elevenen él Petőfi Sándor kultusza. Fülöp Lajos múzeumigazgató elmondta, hogy 1849. júl. 30-án érkezett Petőfi Sándor Székelykeresztúrra. Petőfit a Gyárfás-kúriában szállásolták el. A legenda szerint a körtefa alatt a költő elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét és még írt egy másikat. A körtefa ma is megvan, kiszáradtan, föléje, hogy védje, 1989-ben egy tetőzetet építettek. A kúria udvarán egy Petőfi-szobor is van, amelyet egy dunakeszi szobrász készített a testvérvárosi kapcsolatok eredményeként. Petőfi innen indult Segesvár felé... A főtéren lévő Petőfi-szobor Márkos András alkotása, amelyet 1973-ban lepleztek le. Van egy vas-Petőfi is, amely az 1940-es évek végén állt a város főterén, most pedig a költő nevét viselő általános iskola udvarán látható. Minden évben júl. 31-én, a Gyárfás-kúria udvarán emlékeznek a költő halálának évfordulójára. Március 15-én szintén a Petőfi-szobor körül zajlik az ünnepség és koszorúzás. Az idén Szabó Árpád unitárius püspök lesz a fő szónok. Székelykeresztúr környékén öt-hat feltáratlan tömegsír van, ezeket jó lenne kijelölni, feltárni és nemzetközi temetőkké nyilvánítani. /Fülöp D. Dénes: Petőfi-kultusz Székelykeresztúron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 15./

Csíkszeredában több ezer ember vett részt a márc. 15-i ünnepségen. Gál Sándor-szobornál kezdődött idén is a rendezvénysor, majd a Vártéren folytatódott. - A normalitás jele, hogy részt veszünk egymás ünnepein, tiszteletben tartjuk azokat - jelentette ki a román himnusz elhangzása után mondott beszédében Dusa Mircea prefektus. - A Székelyföld őrt áll a nemzet keleti határán – hangsúlyozta ünnepi beszédében Csedő Csaba. Ráduly Róbert parlamenti képviselő a történelmi események és a mai történések között vont párhuzamot beszédében, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, Hajdú Áron pedig az ünnep szellemiségére hívta fel a figyelmet. Nyergestetőn az ünnep helyszíne a múltkori szélviharnak köszönhetően valóban a hajdani csatateret idézte, megváltozott az emlékmű körül a táj, de az ünneplők ugyanazok voltak. Az érkező vendégeket a szentegyházi fúvósok térzenéje köszöntötte, majd ünnepi beszédet mondott Ráduly Róbert parlamenti képviselő. Zsombori Vilmos megyei tanácselnök ünnepi beszéde után a Csíki Játékszín művésze, Kosztándi Zsolt szavalta el Petőfi Sándor Nemzeti dalát, majd kulturális műsor következett. Az ökumenikus istentisztelet után az RMDSZ-szervezetek, polgármesteri hivatalok, gazdasági egységek és intézmények stb. koszorúit helyezték el az emlékmű talapzatán. Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren – több ezer ünneplő részvételével – a székely lovas huszárok felvonulásával kezdődött a megemlékezés. - 1848 kapcsán eszünkbe jut minden olyan szabadságharc, mely a nemzet felemelkedéséért robbant ki - mondta köszöntőbeszédében Szász Jenő polgármester. Lányi Zsolt magyar országgyűlési képviselő, Udvarhely szülötte a kedvezménytörvényről szólva kifejtette: ez a magyar nemzet egységét megteremtő törvény. - A közösségünkön belüli elvi vitákat nem egymás ellen, hanem egymásért, magunkért kell folytassuk – mondta Ladányi László városi RMDSZ-elnök. Nagy Pál, a MISZSZ elnöke a romániai magyarság közösségeiben dúló viszályokról szólt, majd felkérte Sarkadi Zoltán színművészt, hogy olvassa fel az ifjúsági szervezete által fogalmazott 12 pontot. Az egyházi áldás után a külföldi vendégek, szervezetek, intézmények koszorúikat a Vasszékely szobránál helyezték el. Gyergyószentmiklóson bemutatták be Kis Portik Irén: Kossuth Lajos a magyar nép tudatában című, hiánypótló művét. A magyar templomokból a Szabadság emlékmű elé vonuló tömeg dr. Garda Dezső és Rokaly József, valamint Dézsi Zoltán beszédét hallgathatta. A megemlékezés koszorúinak elhelyezése után – a Petőfi- és a Kossuth-szobornál – a köztemetőbe vonultak a résztvevők, ahol megkoszorúzták a Kiss Antal honvédezredesnek állított kopjafát, illetve a Magyar Hazáért Meghaltak síremlékét. Székelykeresztúron az ünnepi rendezvény koszorúzással kezdődött. A Himnusz elhangzása után Csáka József alpolgármester üdvözölte a résztvevőket, ünnepi beszédet főtisztelendő dr. Szabó Árpád unitárius püspök mondott, a testvérvárosok nevében Casalgrande polgármestere, Luciano Dranchetti beszélt. Az ünnepi műsorban felléptek a dunakeszi és a karcagi vendégegyüttesek, valamint az Orbán Balázs Gimnázium diákjai. Befejezésül a nagyszámú ünneplő közönség elénekelte a Szózatot és a székely himnuszt. /Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./

"Júl 31-én Székelykeresztúr főterén koszorúzási ünnepségre került sor Petőfi Sándor szobránál, a költő halálának 154. évfordulója alkalmából. Koszorúztak az ajkai, dévaványai és dunakeszi testvérvárosi küldöttségek is. A koszorúzási ünnepség után a megemlékező gyülekezet a Gyárfás-kúriához vonult, ahol ünnepi beszédek hangzottak el, amit kulturális műsor követett. /Emlékezés Petőfire. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 1./"

Székelykeresztúron az ünnepségsorozat az unitárius templomban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött. Az ünnepi műsort a keresztúri Unitárius Gimnázium és a nyíregyházi Evangélikus Gimnázium diákjai szolgáltatták. Ezután a Gyárfás-kúriánál a dunakeszi lengyel kisebbségi önkormányzattól ajándékba kapott Bem József-domborművet avatták fel. Beszédet mondott Jacek Paliszewski, Lengyelország bukaresti nagykövete. Felavatták a kúria egyik termében most létesített Petőfi-emlékszobát, melyet Fülöp Lajos múzeumigazgató ismertetett. Délután a fiatfalvi lovas bandérium és a fúvószenekar kíséretében a diákság az Orbán Balázs Gimnáziumtól a város központjába vonult, ahol a Balcescu- és Petőfi-szobor megkoszorúzása után Benyovszki Lajos polgármester és Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke mondott ünnepi beszédet. Ezt követően üdvözlő beszédet mondott dr. Balázs Melinda a helyi MPSZ részéről. Székelyderzsben március 13-án az ünnepélyt az unitárius templomban tartották, majd az iskola előtt lévő kopjafáknál elhelyezték az emlékezés koszorúit. Március 13-án Kisgalambfalván szintén ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek meg a neves évfordulóról, ugyanaznap Csekefalván is szerveztek ünnepséget. Etéden az ünnepséget március 15-én, a község központjában tartották. Szentábrahámon az ünnepségen a Vass Miklós-emlékművet koszorúzták meg. Nagygalambfalván március 15-én a református templomban tartották az emlékezést, este a kultúrotthonban ünnepi műsort mutattak be. /László Miklós: Az örök évforduló Keresztúron és környékén. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 16./

Március 10-én kezdődött Székelykeresztúron az Orbán Balázs Gimnázium által szervezett iskolahét. A rendezvénysorozaton részt vesznek az ajkai, sárospataki, csurgói, miskolci, szolnoki és dunakeszi testvériskolák küldöttségei. Gergely György igazgató elmondta. lesznek vetélkedők, informatika verseny, iskolatörténeti vetélkedő és a tudományos dolgozatok versenye, továbbá szavalóverseny és az irodalmi levelezőverseny utolsó két fordulója, melyen a vendéglátókon kívül nagybányai, nagykárolyi, szatmárnémeti, székelyudvarhelyi, brassói és sárospataki középiskolák diákjai is részt vesznek. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola Nagy István Napokat tart. Kiállítás nyílik a diákok munkáiból, a diákkórus-fesztivál mellett zenekari hangverseny-sorozat is lesz. /Iskolanapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./

A XI. Duna Karnevál keretében nem csak a Budapesten, a Vörösmarty téren, a Margitszigeten és a Duna Palotában, hanem Budakalászon, Dunakeszin és Ürömön is megcsodálhatták a néptánc kedvelői a Háromszék Táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi hivatásos táncegyüttes műsorát Ivácson László koreográfus összeállításában, melyet Molnár Szabolcs zenekara kísért. /Záhonyi András: A Háromszék Táncegyüttes Budapesten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 24./

Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeumban február 14-én nyílik Demeter István Márványálom című szobrászati kiállítását. Az alkotó a Haáz Rezső Múzeum restaurátora, de képzőművészeti munkákkal régóta bemutatkozott. Linómetszeteiből levelezőlap-sorozat készült, gyerekirodalmi kötetet illusztrált, a nyolcvanas években a gyergyószárhegyi alkotótábor rendszeres vendége volt. Legismertebbek köztéri szobrai, melyek közül kiemelkedőek a mellszobrok. Orbán Balázs, Berde Mózes, Zeyk Domokos székelykeresztúri, Kőrösi Csoma Sándor gyergyószárhegyi, Marosi Gergely siménfalvi szobrai mellett említhető Móra Ferencet (Gagy), Benedek Eleket (Szentábrahám), Kölcseyt (Dunakeszi, Mo.) ábrázoló munkáit. Az anyaországban (Püspökhatvan, Kozárd, Csurgó, Dunakeszi) és Belgiumban is több köztéri alkotása áll. /P. Buzogány Árpád: Márványálom a múzeumban. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./

Székelykeresztúron számos hely idézi az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc történéseit, valamint a forradalom költője, Petőfi Sándor emlékét. Az 1990 utáni években a Petőfi Sándor Általános Iskola előterében talapzatra került Márkos András 1948-ban mintázott és a szentkeresztbányai gyárban kiöntött, majd sokáig múzeumi raktáron tartott vas-Petőfije. Ezekben az években Demeter István helyi, fiatal szobrász elkészítette Orbán Balázs, Berde Mózes (1848-as kormánybiztos) bronzszobrát és Zeyk Domokos (Pefőfi honvéd-százados bajtársa) kőszobrát. A három személyiség nevét egy helyi iskola viseli, a szobrok az iskolák előtti parkokban állnak. Dunakeszi testvérváros 1998-ban, a szabadságharc 150. évfordulóján Petőfit és Bem tábornokot ábrázoló bronz kompozíciót állított fel a Gyárfás-kúria udvarán, majd 2005. március 15-én a Dunakeszin élő lengyel kisebbség helyezett el Bem József-emléktáblát a kúria falán és az épület előszobájában megnyílt a Petőfi-emlékszoba. Most pedig március 15-én a Csekefalvi utca sarkán álló épületre újabb Petőfi-emléktábla kerül a következő felirattal: „E ház helyén állt az egykori Szakál János-féle vendéglő, ahol Petőfi Sándor utolsó éjszakáját töltötte. ” /Fodor S. Sándor: Székelykeresztúr. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./

Magyar reakciók: Băsescu „bolond" és „politikai nyugdíjas"
Egy LMP-s politikus bolondnak, egy fideszes pedig politikai nyugdíjasnak nevezte Traian Băsescu volt román államfőt a december elsejei megemlékezéssel kapcsolatos magyar–román szópárbaj kapcsán.
Csárdi Antalt, a Lehet Más a Politika (LMP) budapesti közgyűlési képviselőjét vasárnapi sajtótájékoztatóján arról is kérdezték, mi a véleménye Traian Băsescunak a magyar diplomáciát érintő pénteki Facebook-bejegyzéséről. Ebben a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöki tisztségét betöltő politikus a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja annak kapcsán, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől. Az exelnök azt is leírta, hogy az „igazi Románia a Tiszáig terjed". Csárdi Antal kérdésre válaszolva azt mondta: „Băsescu bolond", és a volt román államfő megnyilvánulása nem európai és nem elfogadható.
Visszatért a kérdésre Szijjártó Péter tárcavezető is. Vasárnap Dunakeszin rendezett sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter december 1-jei döntésével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország mindig tiszteletben tartja mások történelmi érzékenységét, és ezt másoktól is megköveteli. „Mivel a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, főképp nem a románokkal együtt, ezért helyes az a döntés, hogy a magyar diplomaták ne járjanak fogadásokra ezen a napon, amit a román követségek szerveznek" – idézte az MTI Szijjártót. Aki hozzátette, hogy Traian Băsescu szavai pedig a nyilatkozót minősítik.
A külügyminiszter döntését egyébként korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nagyon helyes döntésként értékelte, és hozzátette: „végre, hajrá". „Azok az események, amelyekre a román nemzeti ünnepen emlékeznek, csak veszteségként foghatók fel Magyarország szempontjából" – jelentette ki Lázár János. „Băsescu kijelentése provokatív, felháborító, minden jó érzésű magyar ember számára elfogadhatatlan" – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Deutsch Tamás fideszes európai képviselő, aki azonban csupán egy „politikai nyugdíjas", egy „súly és jelenték nélküli szereplő" akciójának tartja a volt román elnök kifakadását, akinek szerinte az a célja, hogy valamiképpen magára irányítsa a figyelmet a választások előtt.
„Ne vegyük túl komolyan Traian Băsescu kijelentését!" – figyelmeztetett Schöpflin György európai parlamenti képviselő. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában zajlik a kampány, ilyen időszakban pedig a „magyar kártyát" többször is elő szokták venni. „Magyarország és Románia európai uniós tagállamok, nem csak a határmódosítás, de a diplomáciai kapcsolatok megszakítása is elképzelhetetlen" – jelezte Schöpflin György. Krónika (Kolozsvár)

Születésnapi beszélgetés Pávai Istvánnal – A Székelyföld felőlindulok
Székelyudvarhelyen született, Székelykeresztúron tanult, Csíkszeredában indult a pályája, s távlatilag a teljes magyar nyelvterület tánczenei áttekintését szeretné elvégezni a december 10-én 65 évet töltött, Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, Pávai István. Dunakeszin él, Budapesten dolgozik. Születésnapja apropóján hosszas telefonbeszélgetést folytattunk munkájáról és életútjának néhány állomásáról.
– Édesapám, Pávai Ferenc, a fogságból hazatérve a háború után Székelyudvarhelyen dolgozott olyanszerű intézménynél, mint ma a Hagyományőrzési Forrásközpont. Mivel nem akart beállni a pártba, kihelyezték tanítani falura, sőt kétévente más-más faluba. Amikor megszülettem szüleim éppen Zetelakán laktak. Így Zetelaka volt az első lakhelyem, majd Siménfalva, aztán óvodáskoromban Székelykeresztúr következett, ahol egészen az érettségiig éltem. 1976 őszétől, amikor a Hargita Megyei Népi Alkotások Házánál kezdtem dolgozni, sokat jártam a megye falvait, s bárhová mentem, bemutatkoztam, rögtön kérdezték, hogy Pávai Ferencnek vagyok-e a fia. Őt arrafelé sokan ismerték. Egy-két év alatt is jó falusi kórusokat tudott létrehozni.
– Édesanyja mivel foglalkozott?
– Édesanyám korondi volt, de mivel nagyapámat mint malomtulajdonost kuláknak nyilvánították, édesanyámék, akik öten voltak testvérek, nem tudtak továbbtanulni. Később a szüleim elváltak, édesanyám Marosvásárhelyre került, s így már a gyermekkori vakációk idejéből vannak marosvásárhelyi élményeim is. Szűkebb szülőföldemnek a Székelyföldet érzem. Nem vagyok érzelmes típus, de amikor a Hargitához közeledek autózás közben, bármi legyen is az úti cél, azt érzem, hogy nem akarok tovább sietni, lassítok, nézem a tájat, és bárhol megállok, úgy érzem, otthon vagyok.
– Egyértelmű, hogy zeneközelben született…
– Édesapám többféle hangszert tanított, taníttatott. Ifjúkoromban viszont leginkább a gitár érdekelt. A székelykeresztúri gimnáziumban rockzenekart alakítottam, az öcsém is rockgitáros volt később, a húgom, aki most Angliában él, klasszikus gitárt tanult, édesapám hegedült, szóval a zene benne volt a családban.
– Hogyan fordult a népzene felé?
– Az egyetemi évek alatt Jagamas János és Szenik Ilona tanáraim hatására kezdtem népzenegyűjtéssel foglalkozni, majd megszületett bennem az a vágy, hogy a népzenekutatás legyen a hivatásom. Az a baráti társaság, akikkel később Csíkszeredában megalakítottuk a Barozda együttest, de mondhatnám úgy is, hogy mindazok a népzene- és régizene-együttesek, amelyek Erdély-szerte akkoriban létrejöttek, többnyire olyan zenészekből álltak, akik előbb gitároztak. Az volt az érdekes, hogy a rockzenével párhuzamosan felfedeztünk valami mást: a népzene eredeti formáit, és az előző századok Erdélyben divatos zenéjét, amit ma régi zenének nevezünk. Akik írtak a táncházmozgalomról, próbálták ezeket az akkoriban nálunk új irányzatokat olyan előzményekhez kötni, mint a két világháború közötti népdalterjesztő cserkészmozgalom, vagy az 1950–60-as évek színpadi néptáncmozgalma. Mi viszont a táncházat nem a színpadi néptánc folytatásaként hoztuk létre, hanem egy kicsit inkább annak ellenében. Az 1950-es években a kultúrában is kötelező volt a szovjet minták követése. Így az akkori színpadi koreográfiák nem adhatták vissza a magyar táncok improvizatív, kötetlen jellegét, és az azt kísérő zene sem adta vissza azt a keménységet, elemi erőt, ami, ha úgy nézzük, rokon a rockzenével, részben ugyanolyan érzelmi hatást vált ki. Emiatt a színpadra alkalmazás során a táncokat szinkronizálták, a zenét átdolgozták. Mi pedig a táncházban a népzene és a néptánc eredeti formájához akartunk visszatérni.
– Ezzel már szinte el is jutottunk az első munkahelyéhez, a Hargita Megyei Népi Alkotások Házához. Ha jól tudom, a kollégái között táncmesterek is voltak, akik színpadi táncot oktattak.
– Így van. De nem úgy kell érteni, mintha a színpadi feldolgozás valami rossz dolog lett volna. Hatásos volt, amit ők a színpadon alkottak, csak az nem az nem az volt, amit a népzene és a néptánc eredeti falusi környezetben jelentett. Amikor elbeszélgettem az akkori táncmesterekkel, Antal Miklóssal, Kosz Szilveszterrel, Toró Emillel Csíkszeredában, vagy Domokos Istvánnal, Lőrincz Lajossal, Szabó ÉvávalMarosvásárhelyen, akkor mindannyian elmondták, ők tudták, hogy milyen az eredeti forma, abban nőttek fel, de a kultúra akkori irányítói elvárták, hogy a színpadi koreográfia rendezett legyen. Például jöjjenek létre szép szabályos geometriai alakzatok a táncosokból, legyen hatásos befejezés stb. Minket, akkori táncházasokat, ez nem nagyon érdekelt. Felfedeztük falun az eredeti népzenét, az fogott meg minket, azt akartuk megtanulni, eredeti formájában visszaadni. Tehát a színpadi néptánctól függetlenül, azzal párhuzamosan, hoztuk létre a táncházmozgalmat. Eleinte a főnökeink is görbe szemmel néztek ránk, hogy ezzel mi a fenét akarunk, de aztán ránk kattant a bukaresti televízió magyar adása. Simonffy Kati és Csáky Zoli a Kaláka műsoraiban népszerűsítették a táncházat, majd következtek a székelyudvarhelyi táncháztalálkozók. Így egyre nagyobb lett a táncház médiatámogatottsága, s ez átbillentette az egészet oda, hogy nagyon divatos lett.
– Szerepel az életrajzában, hogy egy évet a csíkszeredai művészeti népiskolánál is működött…
– Az utolsó csíkszeredai évemet ott töltöttem. Családi okokból mentem át oda. Kolozsvári zeneakadémiai tanulmányaim idején zenetudományi szakot végeztem, ez több évig tartott, mint a tanári, így a feleségem egy évvel hamarabb végzett, és már az egyetem alatt megszületett az első gyerekünk. A feleségem Maros megyében, Bonyhán tanított, amikor Kolozsváron utolsó éves voltam. Egy év múlva Csíkszeredába kerültem, ő még egy ideig szintén Bonyhán volt. Amikor végre összekerült a család, a Népi Alkotások Házában végzett munkám miatt állandóan terepen voltam, jártam a megyét, keveset voltam velük. Ezen a helyzeten akartam változtatni, amikor a művészeti népiskolához kértem át magam, de aztán egy év múlva már Marosvásárhelyre hívtak, a Maros Művészegyütteshez, mert szerették volna, hogy ez a táncházas szemlélet a színpadi műsorokban is megjelenjen. A rábeszélésemben Lőrincz Lajos koreográfusnak és Tóth Erzsébet népdalénekesnek volt nagyobb szerepe, de családi okok is segítettek a döntésben, édesanyám és a feleségem szülei Marosvásárhelyen laktak, így odaköltöztünk. Utólag egy kicsit sajnálom, hogy elmentem Csíkszeredából, hogy elszakadtam a Barozda együttestől, a csíkszeredai Régizene Fesztiváltól. De a sorsot nem lehet kiszámítani. A Barozda tagjai 1986-ban Svédországba disszidáltak, mert itt teljesen ellehetetlenült a helyzetük a zaklatások miatt, és ha Csíkban maradtam volna, akkor lehet, hogy velük megyek. Így viszont nem kerültem olyan messzire a szülőföldemtől.
– Végül meddig élt Erdélyben?
– Már 1992-ben hívtak Budapestre a Néprajzi Múzeumba. Az a diákkori vágyam, hogy főállásban népzenekutatással foglalkozzam, valóságközelbe érkezett, de jobban szerettem volna, ha erre itthon adódott volna lehetőség. Ezért 1992-től 1994-ig próbáltam elérni, hogy itthon olyan munkahelyet találjak, ahol zenetudományi kutatásaimat hivatásszerűen végezhetném. Igazi népzenekutatói állás csak Kolozsváron volt a Folklórintézetben, ott érdeklődtem, de nem biztattak távlatilag sem, hogy oda bekerülhetnék. A marosvásárhelyi akadémiai fióknál is próbálkoztam, ott is sikertelenül. Így végül elfogadtam a budapesti meghívást.
– Végül hány éves lett, amire megtalálta a helyét?
– 42 éves voltam, amikor hivatásos népzenekutató lehettem. 25 éves koromtól 42-ig itthon alig publikáltam, kutatói állás hiányában leginkább a terepkutatással, tehát népzenegyűjtéssel tudtam foglalkozni, és addigra már több száz órát kitevő gyűjteményem alakult ki, aminek a feldolgozására szabadidőben nem volt lehetőség. Az első könyvem kéziratát 1986-ban vittem a Kriterionhoz, de éppen akkoriban hoztak olyan döntést, hogy Romániában nem jelenhettek meg további magyar néprajzi munkák, így a kéziratot visszaadták. 1990 után újra próbálkoztam, de akkor meg a Kriterion anyagi helyzete nem tette lehetővé a kiadást. Ezért jelent meg aztán Budapesten. Ott ennek a könyvnek sikere lett, és ez is közrejátszott abban, hogy elhívtak oda dolgozni.
– Azóta viszont rengeteget publikált. Most éppen hány munkahelye van?
– Amint említettem, a Néprajzi Múzeumnál kezdtem, de az első munkanapomon bementem az MTA Zenetudományi Intézetbe, ahol már ismertem több kollégát, és jeleztem, hogy mostantól a Néprajzi Múzeumban találnak, ha szükség van rám. Dobszay László, a Népzenei Osztály akkori vezetője pár perc múlva utánam jött a folyosón, és azt kérdezte, nem akarok-e ott is dolgozni fél állásban, így kezdettől ott is dolgoztam, és mostanra már ez a fő munkahelyem. Sebő Ferenc kezdeményezésére 2001-ben létrejött a Hagyományok Háza, és áthívtak oda egy népzene-archiválási részleget kialakítani és vezetni. Így akkor a múzeumról le kellett mondanom. 2007-ben a Zeneakadémián létrehoztuk a Népzene Tanszéket, ahol a kezdetek óta magyar népzenekurzusaim vannak. Ezenkívül a Zenetudományi Tanszéken az etnomuzikológia szakosoknak vagyok főtárgytanára. Belőlük potenciális népzenekutatókat képezünk, ami azért újdonság, mert Kodály halálától mostanáig szünetelt az ilyenfajta képzés Magyarországon.
– Említett már gyűjtést, archiválást, s úgy tudom, nemrégiben éppen az archiválásról tartott képzést Csíkszeredában… Mennyiben változtatta meg ezeket a munkaterületeket a számítógép?
– Nagyon megváltoztatta és ezzel szerencsém volt. A székelykeresztúri gimnáziumban kiváló matematikatanárom volt Márton Péter, kiváló osztálytársaim, akik közül később többen matematika és más reál szakos tanárok lettek. Érettségi előtt eredményeim alapján tőlem is azt várták a tanáraim és a szüleim, hogy ilyen pályára menjek. Én viszont a zenét választottam, de adva volt a reál szakos gondolkodásmódom, és amikor a Marosvásárhelyi Rádióhoz 1990-ben hoztak ajándékba egy számítógépet, rögtön elolvastam a használati utasítást és elkezdtem rajta dolgozni. Később a Magyar Rádióval volt jó kapcsolatunk, és Jászberényi Emese többször küldött Budapestre tapasztalatcserére. Ott tanultam adatbázis-kezelést, és létrehoztam a Marosvásárhelyi Rádió első hangtári adatbázisát. Közben saját számítógépet vettem, megtanultam a digitális kottagrafikát, sőt a hardverszerelést is. Számítógép-használat terén, úgy érzem, felveszem a versenyt a fiatalokkal.
– Én nem is a kora miatt tettem fel ezúttal a kérdést, hanem mint módszer, mint lehetőség mit adott hozzá például az archiváláshoz?
– A publikációim több esetben adatbázist is tartalmaznak, sőt most a legutóbb megjelentA Sóvidék népzenéje című kötet is egy szép könyvnek néz ki, de tulajdonképpen a lényege nem a könyv, hanem a mellékelt DVD, amin egy adatbázis van, ahonnan komplex módon lehet visszakeresni a népzenei gyűjteményt. Ez az, amit egy könyvben nem lehet megcsinálni. Nagyon sok mutatót kell egy könyv végére tenni, hogy mindenféle szempont szerint egyenként kereshessünk, és akkor is nehézkes lesz a használat. A számítógépes adatbázis esetében kombinálni lehet a szempontokat, fogalmi hierarchiát lehet kialakítani, és ez rendkívül fontos egy több százezernyi nagyságrendű népzenei anyagnál, mint amilyen a Zenetudományi Intézetben található.
– Mennyire jut ideje mindezek mellett a családjára?
– Van öt gyermekem és négy unokám. Az első házasságom Marosvásárhelyen válással ért véget, abból van két gyermekem, a második házasságból szintén kettő, ami viszont tragikusan végződött, mert a feleségem negyvenéves korában rákban elhunyt. A harmadik házasságomból van egy kislányom, aki most tizenegy éves. Ez a család. Hogy mennyire jut idő? Több idő kellett volna, kellene rájuk.
– Távlati tervei?
– Még nagyon sok publikációs tervem van, főleg a népi tánczenéhez kapcsolódóan. Ennek szeretném a dialektológiai rendszerét kidolgozni, ha erre időt és erőt ad a jó Isten, akkor az egész magyar nyelvterületre vonatkozóan. A Sóvidék népzenéje című kiadványom ennek a tervnek a része, tehát a Székelyföld felől indulok, előbb annak szeretném elvégezni a népzenei áttekintését, s azután haladnék nyugati irányba a többi területre.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)