Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Duna-delta
59 tétel
1993. február 12.
Gelu Pateanu román író, műfordító 1990 óta Magyarországon, mert Romániában nemzetietlen, sőt a román népárulójának tekintették, és el kellett menekülnie. Pateanut 1952-ben kényszermunkatáborba vitték, a Duna-csatorna építésére. Innen kevesen kerültek haza, körülbelül százezer ember halt meg a különböző táborokban. Pateanu kezdett magyar műveket románra fordítani, ezt nem nézték jó szemmel. Pateanu Bukarestből egy színmagyar faluba költözött, gyermekei is itt születtek, később egy másik faluba költözött, Etédre. A hatóságok itt sem hagyták békén, különösen akkor, amikor látták, hogy Pateanu nyíltan magyarbarát. /Dobos Tamás: A Duna-deltától az ELTE román tanszékéig. = Magyar Nemzet, febr. 12./
1993. május 7.
Csiha Kálmán püspököt 1957-ben koncepciós perben tíz év börtönre ítélték. Fiatal házas volt, felesége három hónapos terhes. Megjárta a román börtönöket, a Duna-delta munkatáborait. Hat és fél év múlva szabadulhatott. Románia csak úgy kaphatott kölcsönt, ha a politikai foglyokat szabadon bocsátja. Ezért született meg az 1964-es amnesztia. Amikor kiszabadult, Marosvásárhelyen, a Vártemplom másodlelkésze lett. Ehhez a templomhoz tartozott egy másik kicsi templom is, lelkileg tönkrement gyülekezettel. Átvette ezt a gyülekezetet. Innen ment a Gecse utcába. A környéken minden házba bekopogtak, van-e református a családban. Úgy tudták, hogy közel hétezer fős a gyülekezet, miután bejárták a környéket, kiderült, több mint 12 ezren vannak. A hívők egy részéből további két önálló gyülekezetet alakított. Az 1989-es változás után célul tűzte ki a püspök a nagy múltú kolozsvári református líceum újjáélesztését. A tanítást 1990-ben megindították, de nincs saját épületük. A város peremén egy lepusztult elemi iskola négy tantermében folyik a tanítás. Indítottak egy-egy osztály Sepsiszentgyörgyön és Nagyenyeden is. Erdélyben az utóbbi időben 25 új templom épült. Jövőre harmincan, utána hetvenen végeznek a teológián, így megoldódik a jelenlegi paphiány. /Devich Márton: Csiha Kálmán, Erdély püspöke a lelki zűrzavarról és a reményekről= Magyar Nemzet, máj. 7./
1993. október 30.
Romániában, a Duna-deltában kolerás megbetegedések fordultak elő. /Magyar Hírlap, okt. 30./
1994. szeptember 22.
1949 márciusában kitelepítették Maksáról dr. Nagy Zoltán tisztifőorvost, majd 1950-ben következett az erőszakos kollektivizálás. Az emberek ellenálltak, sőt tüntettek ellene. 1950. szeptember 22-én - akárcsak Gidófalván - milicisták érkeztek és a tömegbe lőttek. Két fiatalasszony /Sorbán Györgyné Zöld Berta és Fazekas Andrásné Joós Erzsébet/ halálos sebet kapott, mindketten elvéreztek. Ezután a milicisták több családot elvittek, a férfiakat a szekuritátén rettenetesen megkínozták, majd bebörtönözték őket, a családjaikat pedig a Duna-deltába vitték. Ezekre az eseményekre emlékeztek a faluban, az áldozatok neveit a kopjafába vésték. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./
1996. november 4.
"Tófalvi Zoltán az 1956 és 1960 közötti bebörtönzött túlélőkkel elment a régi szenvedés színhelyeire és börtöneibe. Még az erdélyi magyar közvélemény is alig tud valamit arról, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben "államellenes összeesküvés vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és 10-et ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, dr. Orbán Károly marosvásárhelyi, dr. Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, dr. Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. - Az "érmihályfalvi csoport" 31 elítéltje közül 1958. dec. 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, dr. Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate vallatószobáiban elszenvedett kínzásokba belehalt a dr. Dobai István jogász által összeállított "ENSZ-memorandum" két vádlottja, Kertész Gábor és Nagy József. A peripravai kényszermunkatáborban /a Duna deltájában/ halt meg Demeter István. A börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében az 1964-es szabadulás után nemsokára meghalt Molnár Béla, Kolumbán Bendegúz, Nyitrai Sándor, Böjthe Sándor, Adorján Dezső, Csatlós Csaba református lelkész, illetve teológus, valamint Grósz József, Bocz Ádám, Deák Géza peripravai "Golgotát járó". A börtönben halt meg az "érmihályfalvi csoport" egyik résztvevője, a 25 éves kényszermunkára ítélt Tordai János géplakatos. Az RMDSZ 1996 egyik legjelentősebb kezdeményezésének, az 1956-os forradalom legméltóbb romániai megemlékezésének tartotta Tófalvi Zoltán elhatározását, hogy végigjárják az egykori gulágokat és erről film készüljön. A budapesti DEKO Film 36 órás, a Román Televízió magyar adása 15 órás filmösszeállítást készített a "halálmenet" megismétléséről. Az utat végigjárók között volt dr. Csiha Kálmán református püspök /10 évre ítélték/, Mózes Árpád evangélikus püspök /18 évre ítélték/, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, dr. Dobai István nemzetközi jogász /életfogytiglanra ítélték/, Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze /11 évre ítélték/, Veress Sándor, a Kis-Küküllő menti csoport vezetője /még 1957 januárjában is a magyar forradalmat éltető röpcédulákat terjesztettek!/, akit 20 évre ítéltek, Kacsó Tibor, a "fegyveres felkeléssel" vádolt csíkszeredai csoport vezetője /25 év kényszermunkára ítélték/, Puskás Attila biológus, aki Október 23-a című saját versét terjesztette /20 évre ítélték/, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége és a Székely Ifjak Társasága, valamint a "Palotás-csoport" számos tagja, akiket annak idején 15-25 évre ítéltek. - Egyedül a marosvásárhelyi bíróságon 514 személy ellen hoztak különböző ítéleteket. Itt ítélték el az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége /EMISZ/ 75, a "Palotás-csoport" 24, a Székely Ifjak Társasága 9, a Puskás Attila nevével jelzett csíkszeredai tanárok, diákok 11 fős csoportját, a Kacsó Tibor nevéhez kapcsolt "fegyveres" felkelés 3 tagját, a csíkszeredai mezőgazdasági szakközépiskola 21 tanulóját /valamennyien román anyanyelvűek!/. Ezeken a tárgyalásokon a szabóból gyorstalpalással "hadbíró őrnaggyá" előléptetett Macskássi Pál elnökölt, aki a visszaemlékezések szerint több mint 80 személyre mondott ki a halálos ítéletet. /Új Magyarország, nov. 4./"
1997. január 6.
"A román kormány 1997. jan. 6-i ülésén kinevezte az RMDSZ két államtitkárát: Molnár Géza Györgyöt és Kiss János Botondot. Az Egészségügyi Minisztérium államtitkári tisztét dr. Molnár Géza György 54 éves kolozsvári járványtani kutatóorvos nyerte el, a Vízügyi, Erdőgazdálkodási és Környezetvédelmi Minisztérium új államtitkára Kiss János Botond 56 éves biológus, a Duna-delta évtizedek óta Tulcean élő, ismert kutatója lett. Dr. Molnár Géza járványtani főorvos a Kolozsvári Orvostudományi Egyetem doktorandusa Tordán született, 54 éves, nős, több járványtani és közegészségügyi tudományos munka szerzője, illetve tudományos kutatóprogram irányítója, a Kolozsvári Orvostudományi Egyetem, előadótanára, járványtani egyetemi kurzus társszerzője (1989), az Orvostudományi Akadémia és a Román Epidemiológiai Társaság tagja. Kiss János Botond biológus 1941-ben született Magyardécsén (Beszterce-Naszód m.), 56 éves, elvált. A kolozsvári Babeº-Bolyai Tudományegyetem biológia-földrajz szakán szerzett diplomát, 30 éve a Duna-deltában, Tulceában él, a Delta madárvilágának nemzetközileg is ismert és elismert kutatója, több mint 120 madártani, vadászattudományi, természet- és környezetvédelmi szakmunka szerzője; a Román Ornitológiai Társaság, a Román Vadászattudományi Társaság tagja, a Pro Delta Group alapító tagja, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Társaság, a nagy-britanniai Woodcock Rechearch Group, valamint a franciaországi Club National de Becassers tagja; a Tulceai Duna-delta Múzeum muzeológusa, főmuzeológusa (1967-1972), a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Természetkezelőségének igazgatója, illetve főinspektora (1990-1995), a Tulceai Duna-delta Kutató- és Tervezőintézet tudományos főkutatója (1972-1986, majd 1995-től). - A koalíciós egyeztető tárgyalások hétfőn, január 13-án folytatódnak. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 7., 939. sz./"
1997. február 3.
"Több mint harminc éve a Duna-deltában dolgozik, huszonöt éve kutatóként, három könyve jelent meg, a negyediket most nyomtatják, nyilatkozta Kiss Botond János környezetvédelmi államtitkár. Elmondta: azért vállalta a tisztséget, hogy ténylegesen hozzájáruljon a hazai környezet védelméhez. "Bár 1989-ig elhanyagolták, jelenleg tanulmányozzák a környezetvédelem valamennyi vonatkozását" Romániában, jelentette ki az RMDSZ-es államtitkár, hozzátéve: létrehozták a törvényes keretet, beleértve a környezetvédelmi törvényt , a vadkincsre vonatkozó jogszabályt és a Duna-delta Bioszféra Adminisztrációt szabályozót. Előkészületben van törvény a biológiai szféra változatosságának védelmét szabályozó törvény. A környezetvédelmi államtitkár elmondta, hogy mindenkinek rendelkezésére áll, aki részt kíván venni az ökológia három aranyelvének érvényesítésében: Hozd helyre azt, amit tönkretettek! Őrizd meg azt, amit meg kell őrizni! És előzd meg a jövendőbeli pusztításokat! /Zsehránszky István: Három aranyelv. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./"
1997. február folyamán
"A szabadkőművesek titkos társaságait a szellemi elit képviselői hozták létre, jótékonysági intézményrendszerként, a tolerancia jegyében, írta Vajnovszki Kázmér. Az erdélyi páholyok az 1784-ben alakult bécsi Grosse Landesloge von Österreichhoz csatlakozta. A Román Nemzeti Nagypáholy - francia bábáskodással - 1880-ban jött létre. A román szellemi élet meghatározó személyiségei, Balcescutól Bratianun át Octavian Gogáig szabadkőművesek voltak, állapította meg Dan Amadeo Lazarescu nagymester. Az 1920-as rendszerváltás után az erdélyi - zömmel magyar és szász - páholyok megőrizték függetlenségüket, anyanyelvi kötődésüket. Így a kolozsvári Unió-páholy nagymestere, Jancsó Elemér, az Ady Társaság révén ápolta kapcsolatait a magyarországi "testvérekkel". /Az utolsó magyar nagymester pedig Benedek Marcell./ 1949-50-ben a szovjet csatlósállamokban törvényen kívül helyezték a szabadkőműves páholyokat. A Román Nagypáholy nagymestere, Marcel Shapira Párizsba tette át székhelyét. Párizsban megalakult az Üldözött Szabadkőművesség Szövetsége. - Az "elaltatott" páholyok nehezen ébredeznek. Jelenleg helyzetük szinte áttekinthetetlen. Marcel Saphira teljhatalmú nagymesternek tekintette magát, meglepetéssel nyugtázta, hogy 1991 februárjában az Egyesült Angol Nagypáholy Romániában megalakította az első, Concordia nevű skót rítusú páholyt, majd újabb két páholy alakult /a Duna-delta és a Balcescu/. Az olasz Grand Oriente 1993 januárjában megalakította Románia Nemzeti Nagypáholyát, Nicolae Filip nagymesterrel az élen. Shapira erre Bukarestbe sietett, híveit tiszti ragra emelte és egy ellennagypáholyt hozott létre, Dan Amadeo Lazarescuval az élen. Közben az amerikai központi szövetségi tanács is megalakította a maga romániai nagypáholyát Costel Iancu hegedűművésszel és üzletemberrel az élen. Megindult a belháború Lazarescu és Iancu között. Dan Amadeo Lazarescu elmondta, hogy az 1993-as konstantinápolyi konventen megállapodtak abban, hogy a nagypáholyt haza kell telepíteni. Azonban Marcel Shapira véglegesen Franciaországban telepedett le, rá ruházta a nagymesteri tisztet. Ugyanakkor a Grand Oriente képviseletében páholyt alapítottak Bukarestben. 1995-ben az Egyetemes Szabadkőművesek Romániai Nemzeti Nagypáholyának élére Sever Frentiu festőművészt választották. Tizenhárom erdélyi páholy nem ismeri el az új vezetést és 1995 decemberében megalakította az erdélyi nagypáholyt, amely 1996 januárjában Gyulafehérváron konventet tartott, a Lazarescu-páholyok egy része is csatlakozott, nagymesterré pedig Vladimir Boantát avatták. A páholyok egy része azonban hátat fordított nekik. A Bevett Óskót Rítusú Nagypáholy Főtanácsa febr. 2-án összeült és Dan Amadeo Lazarescu nagymestert - idős kora miatt - "ad vitam" nagymesterré avatták, a gyakorlati ügyek intézését egy évre az 1994 óta a francia nagypáholy összekötőjére, André Szakvaryra bízta. Ügyvezető nagymester Dan Emanuel Dobreanu lett. Dan Amadeo Lazarescu mindezt puccsnak minősíti. Elítéli Ernst Schlesingert, aki több erdélyi páholyt alapított és mindenáron külön nagypáholyt akart 25"
1997. július 10.
"A kommunista diktatúra idején a Duna-deltában levő salciai láger volt a leghírhedtebb haláltábor, ugyanis volt olyan éjszaka, amikor 800 embert végeztek ki Albion szekuritatés ezredes parancsára. Salcián több tömegsírt takar a föld, a gát és a Duna, ugyanis mindennap voltak kivégzések. A kivégzendőket meztelenül vagy egy szál ingbe vitték a kivégzőhelyre, megásatták velük sírjaikat, majd tartólövéssel végeztek velük. A foglyokkal télvíz idején, térdig érő vízben nádat vágattak. Az ott levő belügyisek, Pavel Ioan parancsnok vezetésével, válogatott szadista hóhérok voltak. Sok esetben élve eltemettek foglyokat. Nyáron fejjel lefelé akasztották fel őket, kitéve a szúnyogok marásának. Az egyik túlélő írta ezt a rövid emlékezést, arról értesülve, hogy a Nagy Románia Párt és a Szocialista Munkáspárt jún. 27-én Bukarestben szervezett tüntetésén a Román Kommunista Párt zászlait lengették. /Sipos János: A salciai haláltábor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10./"
1997. október 23.
Páll László, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége udvarhelyszéki szervezetének elnöke emlékezett vissza börtönéveire. Az 1956-os forradalom hírére két osztálytársával Magyarországra akart átszökni, hogy segítsen a forradalmároknak. Ez a terve nem sikerült. 1959-ben megszüntették a Bolyai Egyetem önállóságát és megszüntették Marosvásárhelyen a tiszta magyar gimnáziumokat. Páll László ez ellen tiltakozó aláírásokat kezdett gyűjteni. Besúgók feljelentették, 1960. június 28-án fegyveres összeesküvés címén, hamis váddal letartóztatták. Tizenegy hónapig tartottak a kihallgatások a Securitatén, ezalatt idegileg és fizikailag kikészítették őket, a verés hatására képtelenségeket tartalmazó jegyzőkönyveket is aláírtak. A tárgyaláson 24 főt ítéltek el, hat évtől huszonöt évig terjedő börtönre. Nehéz munkát végeztettek velük, mindig éheztek, a börtönben a rabokat verték. Páll Lászlóz elvitték a Duna-deltába is. Az ottani lágerek főhadiszállása Peripravara volt. Páll László 1964-ben szabadult. Azután sem volt könnyű az élete. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 23./
1998. április 2.
"Ápr. 1-jén Bukarestben, a kormány épületében került sor a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának közgyűlésére. A részvevők elemezték az 1997. nov. 12-i plenáris ülésen elfogadott, a tanügyi törvényt módosító 36. sz. sürgősségi kormányrendelet parlamenti elfogadására, a közösségi javak visszaszolgáltatására, a helyi közigazgatási törvény módosítására és a xenofób, sovén, antiszemita uszításokra vonatkozó nyilatkozatok eredményeit, és megállapították, hogy a bennük foglaltak változatlanul érvényesek, és további erőfeszítéseket kell tenni megvalósításukra. A közgyűlés megvitatta és előterjesztésre jóváhagyta a közösségi javak visszaszolgáltatására vonatkozó törvénytervezetet. A továbbiakban előterjesztést dolgoztak ki a határon túl szerzett oklevelek honosítását illetően. Jóváhagyták a "Pro Minoritatis" díj létesítését és a "Nemzeti Kisebbségek Napja" évenkénti megszervezését. A közgyűlés meghallgatta a Duna-deltában élő nemzeti kisebbségek sajátos kérdéseiről szóló jelentést, és javaslatokat tett a térségfejlesztés megoldására vonatkozóan. Az RMDSZ képviseletében jelen volt Czédly József, Bukarest alprefektusa, dr. Kötő József ügyvezető alelnök és Márton Árpád képviselő. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 2., 1240. sz./"
1998. április 28.
"Radu Vasile miniszterelnök ápr. 27-én Kolumbán Gábort, a Hargita Megyei Tanács elnökét kinevezte helyi közigazgatási ügyekkel foglalkozó államtanácsosnak. Kolumbán Gábor feladatköre a közigazgatásra, a regionális fejlesztésre, az Európai Unió és a román kormány szakértői által a PHARE-program keretében tavaly kidolgozott "Regionális Fejlesztés Zöld Könyvében" szereplő feladatok megvalósítására, így az ehhez szükséges törvényes szabályozás - regionális fejlesztési törvény, a területfejlesztési törvény - előkészítésére terjed ki. Az államtanácsosi feladatkörbe tartozik az eurórégiók témaköre is, így annak a nyolc makrorégiónak a fejlesztése, amelyre Románia területét felosztották, illetve az olyan speciális régiók, mint Moldova, a Zsil völgye, a Duna deltája, Hargita és Kovászna megye. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29./ Kolumbán Gábor Székelyudvarhelyen született 1959. szeptember 30-án. A Bukaresti Egyetem Fizika fakultásán szerzett diplomát 1984-ben, majd 5 évig, 1989 decemberéig a székelyudvarhelyi Matricagyár laboratóriumában dolgozott. 1989-90-ben az ideiglenes helyi tanács elnöke, 1990-91. között az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke, 1991-93: az RMDSZ szervezési kérdésekkel megbízott országos alelnöke. 1994-1996 között független menedzsment és fejlesztési tanácsadó (Novorg consulting). 1992-től a Hargita megyei Tanács költségvetési és fejlesztési kérdésekkel megbízott alelnöke, 1996-tól a Hargita Megyei Tanács elnöke. Részt vett az EU által 1994-ben Bukarestben szervezett, helyi demokrácia és fejlesztés témakörű konferenciának előkészítő munkacsoportjában. Az EU PHARE-programjának keretében kezdeményezte egy kisvállalkozás-fejlesztő központ létesítését Csíkszeredában és egy PAEM-központot Székelyudvarhelyen. A Civitas Alapítvány alapító tagja és kuratóriumi elnöke. Elvált, három fia van. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 28., 1254. sz./"
1999. június 12.
"Gyakorlatilag nincs nálunk olyan falu, különösen magyar lakta falu, ahonnan az erőszakos kollektivizálás esztendeiben ne hurcoltak volna el gazdákat, írta Sike Lajos. Legtöbbjükre sok évi börtön, munkatábor, Duna-csatorna és hasonlók vártak. A politikai elítéltek (ők is azok voltak) rehabilitálását immár néhány éve törvény szabályozza, teszi lehetővé. Ám a visszajelzések szerint egyelőre kevesen élnek a lehetőséggel. - Érendréden 1959 novemberében a nyolc legtekintélyesebb férfit karhatalommal elhurcolták. 1960 augusztusáig semmit nem közöltek hollétükkel kapcsolatban. Hozzátartozóikat ekkor értesítették, hogy hadbíróság elé állítják őket. A vád: 1956-ban a rendszer megdöntésére szervezkedtek! Valójában Bujdosó Géza állatorvos (ő volt a fővádlott), Ábrám Sámuel volt gazdatiszt, Kovács Lajos zootechnikus, Szaleczki Miklós nyugdíjas tanító, Avasán Gyula orvos, Fischer Lajos tanító, Kiss Miklós és Truczkai Sándor gazdálkodó ellenszegült a kollektivizálásnak, így Érendréden 1959 őszéig nem alakulhatott meg a kolhoz. Amikor elvitték őket, a megfélemlített faluban már simán ment. Bujdosóra halált kért az ügyész. Végül "megúszta" 15 évvel. A többiek 10-től két évig terjedő börtönt kapnak, és teljes vagyonukat elkobozták. A Duna-deltából szabadultak egy 1963-as amnesztiával. Többször kérték rehabilitálásukat, eredménytelenül. A rendszerváltás után először Kolozsváron próbálkoztak, majd Brassóban, végül Pitesti-ről küldték el a katonai bíróság eredeti határozatainak másolatait. 1997 áprilisában fordultak a legfelsőbb ügyészhez, rá egy évre tárgyalt a Legfelsőbb Bíróság, mely 1998. május 25-én semmisnek nyilvánította a korábbi ítéleteket. Kár, hogy a legérintettebbek - a nyolc politikai üldözött - nem érhették meg ezt a napot. Egy év múlva, idén tavasszal közölték az örömteli határozatot! A román bürokrácia nem sietett értesíteni őket. Néhány hete hozta a posta a végzést hozzátartozóiknak. Ennek birtokában most megindíthatják az újabb pert, a negyven éve elkobzott vagyonok visszaszerzéséért. Mert a rehabilitálás erről is intézkedik. /Sike Lajos: Nyolc érendrédit rehabilitáltak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"
1999. november 8.
Ezelőtt 40 évvel, 1959 novemberében a Securitate emberei a Szatmár megyei Érendréről elhurcoltak nyolc férfit. Hozzátartozóik sokáig nem tudtak semmit róluk. 1960 szeptember 3-án a kolozsvári hadbíróság államellenes szervezkedésért, két főt pedig feljelentési kötelezettség elmulasztásáért ítélt el: Bujdosó Géza állatorvos 15, Kovács Lajos 10, Szaleczky Miklós 7. Ábrám Sámuel 5, dr. Avasán Gyula 4, Fischer Lajos 4, Toroczkai Sándor 3, Kiss Miklós 2 év börtön. Végül 1963-ban amnesztiával szabadultak. Koncepciós per zajlott, azért ítélték el őket, mert ellenszegültek a kollektivizálásnak. Románia Legfelsőbb Bírósága 1998. május 25-én felülvizsgálta és jogtalannak ítélte az 1960-ban kimondott ítéletet. Nov. 6-án Érendréd református templomában az ártatlanul elhurcoltak emlékére márványból készült emléktáblát állítottak. /Boros Ernő: Rehabilitálták a szekuritate áldozatait. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6. - I.évf. 7.sz./ 1959. november 3-án éjjel tartóztatták le a nyolc érendrédi férfit. Tíz hónapig az Nagybányán kínozták és vallatták őket. A katonai ügyész halálbüntetést kért a fővádlottra, Bujdosó Gézára, míg a többiek legkevesebb 15 év börtönt kaptak volna. Szerencsére a Nagybányán lezajlott nyílt tárgyalás kedvező fordulatot vett. A tárgyalásra beidézett koronatanú lelkiismeret-furdalása miatt visszavonta addigi vallomásait. Az államhatalom nem bocsátott meg neki: még aznap ellenőrzést tartottak Varga József üzletvezetőnél, és sikkasztás miatt három évet kapott. Az ártatlanul elítélt érendrédieket a Duna-delta koncentrációs táborába, Peripravára vitték. A politikai foglyok lágerében embertelen körülmények között kubikosmunkát végeztek, nádat vágtak. Ketten büntetésük letöltése után szabadultak ki, a többiek 1963 telén amnesztiával kerültek haza. /Dr. Ábrám Zoltán: Emlékezés az érendrédi politikai elítéltekre. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./ Nov. 6-án Érendréd református templomában ünnepi istentiszteletet tartottak az 1959?ben elhurcolt, majd utána koncepciós per nyomán bebörtönzött helybéliek emlékének állított emléktábla felavatása alkalmából. Tőkés László püspök mondott beszédet. Dr. Németi János történész emlékeztetett arra, hogy a törvénytelenül elítéltek rehabilitálására 1998 májusáig kellett várni. A márványtáblán az 1960-ban elítéltek névsora szerepel, továbbá Márton Attila lelkész, akit 1958?ban ítéltek el Kolozsváron 7 évre. /Ünnepség Érendréden. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 8./
2001. november 10.
"Annak ellenére, hogy 1992. márciusában életfogytiglan választották, visszavonulni készül tisztségéből Mózes Árpád, az erdélyi evangélikus egyházkerület püspöke, visszavonulása időpontját az Ágostai Hitvallású Evangélikus Lutheránus Egyházkerület dec. 5-6-i zsinatán jelenti be. A fiataloknak szeretne teret biztosítani. Mózes Árpád nyugdíjas éveire Nagykárolyba kíván visszavonulni családjával. Betöltötte a 70. évét, 45 éve szentelték fel papnak. Mózes Árpád 1992-ben hosszas rábeszélések után vállalta a tisztséget. Most egy súlyos szívinfarktus után orvosai óvták a szerepvállalástól. Püspöksége idején egy templomot és több közösségi épületet avatott az egyház, 18 templomát pedig renováltatta. Mózes Árpádot kiállásáért 1958-ban letartóztatták, 18 évi kényszermunkára ítélték. Letartóztatása után hazaárulással vádolták, és halálos ítéletet helyeztek kilátásba, a per során azonban enyhítették a besorolást. Fél esztendőt a kolozsvári Szekuritáté pincéjében, fél évet a szamosújvári börtönben töltött, öt éven át pedig gátépítéseknél, csatornázásoknál, valamint mezőgazdasági munkákon dolgozott a Duna-delta mocsaraiban. Hat év után, 1964-ben szabadult az általános kegyelmi rendelettel. Püspökké választása előtt 14 évig a Temesvári egyházmegye espereseként szolgált. Az evangélikus egyház a legkisebb történelmi magyar egyház Erdélyben. 39 templomában 44 lelkésze szolgálja a híveket. A 40. templom most épül Csíkszeredában. Templomaiban nem csak magyarul tartanak istentiszteleteket. 1952 óta ehhez az egyházhoz tartoznak a szlovák evangélikusok is, akik 6 gyülekezete számára Mózes Árpád püspöksége idején hoztak létre külön egyházmegyét. /Gazda Árpád: Nyugalomba vonul Mózes Árpád. = Krónika (Kolozsvár), nov. 10./"
2002. február 23.
Fülöp G. Dénes református lelkipásztor /Marosvásárhely/ negyven éves szolgálat után nyugdíjba vonul. Fülöp G. Dénes a református teológia hallgatója lett. - A szekuritáté beépült a teológiai intézetbe. Az országosan létrejött a diákszövetség gyűlést tartott Kolozsváron, 1956. október 23-án. Ezen jelen volt Fülöp G. Dénes, s meg se szólalt. Három esztendő múlva pereket indítottak, a megtorlás kiindulópontja ez a gyűlés volt. Őt három év múlva szedték elő, ellene a fő vád az volt, hogy az "ellenforradalom" mellé állt. A vádiratban felrótták azt is, hogy Fülöp G. Dénes megjelent Páskándi Géza perén és jegyzeteket készített. Marosvásárhelyen 1959-ben segédpap volt, amikor letartóztatták, lelkésszé szentelése után egy nappal. Tizenegy év börtönre, teljes vagyonelkobzásra és tíz év teljes társadalmi jogvesztésre ítélték, de csak négy évet töltött le. A szamosújvári börtönben volt, majd kivitték a Duna deltába. Sok társa teljesen tönkrement. Rendkívüli megpróbáltatások voltak. A megsemmisítésükre törtek, kegyetlenkedtek velük. Sokan meghaltak. Van olyan barátja, aki most is fél, ha a főtéren találkoznak és suttogva beszél. Ő viszont lelkileg épségben jött haza, hitében megerősödött. Borzasztó volt a rizses tó. Reggeltől estig hideg vízben álltak. Most jönnek elő az ízületi fájdalmak. - 1960-tól kezdődött a politikai foglyok rehabilitálása, de ő csak 1963-ban szabadult. Románia nem amnesztiát adott, hanem kegyelmet gyakorolt, ami azt jelentette, hogy feltételesen helyezték szabadlábra. Akármikor visszavihették volna. A büntetés arányában szabták meg a jogi feltételeket. Szabadulása után nem lehetett pap, a cukorgyárban volt munkás, zsákokat kellett emelgetni. 1965-ben lehetett újra pap, Gegesen. A marosvásárhelyi Vártemplomban 18 évig szolgált. a nyelviskolát is. Állandóan legalább 300 hallgatója van. A Kántortanító-képző Főiskola fenntartása a Vártemplom pénztárkönyvén keresztül történik, termeket biztosítanak. Államilag nem ismerték el ezt a főiskolát, de úgy működik, hogy négy év után a hallgatók magyar oklevelet kapnak, végzősei tanítók, kántorok lehetnek. A diplomát Bukarest elfogadja - egy nyelvvizsga letétele után. /Máthé Éva : Búcsúzik a Vártemplom lelkésze. Negyven évnyi közösség- és intézményépítés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23., folyt.: febr. 25./
2002. március 13.
A Volt Politikai Foglyok Szövetsége Hargita megyei szervezete márc. 9-én tartott Csíkszeredában megemlékező ünnepséget. Emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze, a Romániai Volt Politikai Foglyok és a Diktatúra Üldözöttei Szövetsége megalakulásának 12. évfordulóján. Azokra a tíz- és százezrekre emlékeztek, akik jeltelen gödrökben elkaparva porlanak szerte az országban, Máramarostól a Duna-deltáig, Szamosújvártól Zsiláváig és szinte mindenütt. A kommunista és a fasiszta totalitarizmus súlyos veszélybe sodorta a kétezer esztendős keresztény európai civilizációt, behelyettesítve ezeket a modern rabszolgaság, a terror és az egész társadalmat átszövő és szétzüllesztő hazugság és megfélemlítés rendszerével. E modern rabszolgaság elleni lázadás áldozataira emlékeztek, az ártatlanul meghurcoltakra, elítéltekre, a munkatáborokban lassú halálra ítéltekre, a kivégzettekre, de a családi otthonaikból kitelepítettekre is. Constantin Ticu Dumitrescu hangsúlyozta: ameddig a politika nem épül erkölcsi alapokra, addig folytatódni fog a világban az erőszak, az igazságtalanság, és lesznek politikai üldözöttek. /Id. Rafain Gábor, Csíkszereda: Emlékező ünnepség a mártírok napján. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 13./
2002. június 25.
Bartis Ferenc gyergyószárhegyi származású és Budapesten élő költő, szerkesztő és volt politikai elítélt (1957—1964) a Romániai Magyar Szó június 3-i számában közölt "Nyilatkozatában" cáfolta az Alexandru Maier Orvos voltam Szamosújváron című visszaemlékező kötetében róla írt elmarasztaló minősítéseket. Bartis írásában Nagy Benedekre mint tanúra hivatkozott. Nagy Benedek leszögezte: nem lehet tanú, mert őt akkorra már kivitték a Duna-deltába dolgozni. Maiert könyvét Nagy Benedek sok érdekes és hitelesnek tűnő részlete mellett nem egy állítását szubjektívnek tartja. Nagy Benedek a börtönévek alatt nem találkozott Bartis Ferenccel. Bartis Ferenc 1987-ben Magyarországon megjelent Rácsok között Romániában című kötetét Nagy Benedek nem nevezném objektív történelmi dokumentumnak. /Nagy Benedek: A pontosítás és helyesbítés jogán). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./
2002. szeptember 18.
"Háromnapos hivatalos látogatásra Ukrajnába utazott Ion Iliescu elnök. A román államfő egyebek között hangoztatta: hazája a két országot összekötő hídnak tekinti az ukrán kisebbség romániai, illetőleg a román kisebbség ukrajnai jelenlétét. Közölte: "kényes kérdések" is szerepelnek az ukrán hatóságokkal folytatandó megbeszéléseinek témái között, amelyek megoldása hosszabb tárgyalásokat tesz szükségessé. A román szenátus külügyi bizottságának elnöke egy nappal Iliescu Kijevbe érkezése előtt kijelentette: információi vannak arról, hogy az ukrán parlament "magyar mintájú" státustörvényt készül alkotni a határain kívül élő ukrán etnikumúak számára. /Határvita nincs. Ukrán státustörvény előkészítése. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./ Románia és Ukrajna között nincs határvita, a létező problémák csupán a duna-deltai határszakasz egyértelművé tételével kapcsolatosak, amelyeket a szakembereknek kell megoldaniuk gyakorlati és realista módon, jelentette ki Ion Iliescu államfő szept. 17-én, Ukrajnába utazása előtt. Közölte: a látogatása során szó esik majd a krivoj-rogi kohászati kombinátról is, amelynél Románia társberuházó volt. /Iliescu Ukrajnába érkezett. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./"
2002. október 4.
"Szeptemberben a volt politikai foglyok konstancai kongresszusán részt vevő Hargita megyei volt politikai foglyok ellátogattak a Luciu Georgeni nevű helységbe is. - A volt fogolytábor helyét azóta felszántották, innen Bíró Károly rabtársával, Hadnagy Istvánnal megszökött - emlékezett Jámándi Emil volt politikai fogoly. Amikor megtalálták a két menekülőt, agyonlőtték őket, azóta sem tudják, hol nyugszanak. Két csíkszenttamási fiatal, Bíró Károly és Bara Lajos a szárhegyi Fekete Kéz kommunistaellenes szervezkedés tagjai voltak. A szervezet vezetőjét, Szilágyi Árpádot 24 év börtönre ítélték. 1960-ban tartóztatták le őket. 1963-ban tudatták Bíró Károly szüleivel, hogy fiuk sárgaságban hunyt el. Valójában megszöktek, s miután elfogták őket, golyózáport zúdítottak rájuk. Bíró Károly akkor mindössze 21 éves volt. - 1950-ben tartóztatták le a csíkszenttamási plébánost, a csatószegi származású Bors Balázst, akit a Duna-deltába deportáltak, egy évre kényszermunkára ítélték. A Duna-deltából fájó lábakkal tért haza, 1962-ben temették el a templomkertben. Bors plébános kántora, Kedves Árontól lehetett becsületet tanulni. A Securitate emberei folyton gyomrozták, hogy írjon jelentéseket Bors plébános templomban elhangzó prédikációiról, de ő erre nem volt hajlandó. - Október 13-án Csíkszenttamáson a falu volt és még élő ellenállóiról, egyúttal az 1956-os magyarországi forradalomról is megemlékeznek egy ünnepség keretében. /Kristó Tibor: A diktatúra csíkszenttamási ellenállói. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 4./"
2002. november 1.
"Olasz Vilmos egykori politikai fogoly iskolás korában elvesztette szüleit. A szentegyházasfalvi öntészeti-kohászati magyar nyelvű szakiskolában tanult, de a magyar iskolát 1956-ban megszüntették. Az iskola elvégése után egy évre letartóztatták. Előzőleg Fehéregyházán megkoszorúzták Petőfi Sándor emlékművét. Olasz Vilmos tagja volt az EMISZ-nek /Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség/. Marosvásárhelyen vallatta, kínozta a szekuritáté. Koncepciós perükről megemlékezett Benkő Levente is Volt egyszer egy 56 című könyvében: "Az erdélyi 56-os mozgalmak közül az EMISZ volt a legek mozgalma: a legnagyobb, a legjobban szervezett, a legeredetibb és legszebb... Az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség tulajdonképpen azt akarta - 30 évvel hamarabb -, mint amit a nemzetközi helyzet és az oroszok világháborús veresége szinte magától meghozott. Az EMISZ ki akart erőszakolni egy párhuzamos, másságunknak megfelelő változatot, mert az IMSZ-be nem óhajtottunk beállni... Hetvenhat név. Akkoriban majdnem egytől egyig tizenéves sihederek. " A hetvenhatból munkatársai közül Bedő Gábor 20, sógora, Albert Mihály 15 és ő is 15 évet kapott. Olasz három évig volt a brailai nagyszigeten, majd a Duna-deltát is megismertették velük. Onnan, pontosabban Peripraváról szabadult 1963-ban. A börtönben megismerte Csiha Kálmán püspököt, Páll Lajos költő-festőt, a papok tanították őket, a munkásgyerekeket irodalomra és történelemre. /Ferenczy L. Tibor: Alázattal cipelni Krisztus keresztjét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./ "
2003. március 5.
"1964. augusztusában szabadulhattak a szamosújvári börtön politikai foglyai, köztük volt Puskás Attila. A szabaduló rabok a szocializmus fáját akarták kivágni (ahogy Fábián Márton, a Szekuritáté kihallgatótisztje mondta). Puskás Attila a 411-es, 1964. július 24-én kibocsátott közkegyelmi rendelet alapján szabadul. Ezt megelőzte három kegyelmi rendelet. Az első 1962. szeptember 27-én kelt 772-es (néhány társuk ennek alapján szabadult, akárcsak a bánáti szerbek), majd a 176-os 1964. áprilisában és a 310-es 1964. június 16-án, melyek alapján végre teljesen kiürültek a politikai foglyokat sanyargató börtönök. Puskás Attilát 1959. máj. 12-én tartóztatták le a csíkdánfalvi hétosztályos iskolában. Innen kísérték lakásába, s amint a házkutatási jegyzőkönyvből kitűnik - megírta Suciu Mihai hadnagy, a marosvásárhelyi 0421-es Szekuritáté-egység bűnügyi vizsgálótisztje -, találtak egy versesfüzetet is. Valójában nem találták meg versesfüzetét és naplóját, mert azt előzőleg elrejtette /és mai is megvan/. Puskás Attila fiatal csíkszeredai tanárként színdarabokat rendezett, megemlékezett március 15-ről stb. 1956-ban megírta az Október 23. című versét. Eltelt három év. 1958-ban Puskás Attilát büntetésből Csíkdánfalvára ,,száműztek", amikor Sántha Imre utolsó éves diák eljött Sepsiszentgyörgyre, hogy színész legyen, hátrahagyva magyarkodó verseit. Ezeket a verseket megtalálták a szekusok, s ezzel megindult a lavina. Sorra tartóztatták le a diákokat, tanárokat. Így került össze a tizenegy emberből álló vádlottcsoport: hat tanár, öt diák. Puskás Attila lett a fő vádlott. Húsz évet kapott a Büntetőtörvénykönyv 209-es paragrafusának 1. pontja alapján, megtoldva 10 évvel a 325-ös cikkely 3-as bekezdése c pontja alapján. Az első ,,államellenes felforgató tevékenységet", a második ,,tiltott írások terjesztését" rótta fel . Puskás Csaba, megtudva, hogy testvérét letartóztatták, Csíkszeredára sietett, egyenesen a Szekuritátéra ment, hogy számon kérje: miért tartóztatták le a bátyját? A válasz helyett ígéretet kapott: nem fognak róla sem elfelejtkezni! Őt 18 évre ítélték. Szamosújvár börtönében volt 1960. január 23.-1964. augusztus 3-a között. Ezekről az évekről többeknek is beszélt, az ismertebb interjúk: Balogh László: A fővádlott - megjelent a Romániai Magyar Szóban 1993 őszén -, majd és Te hol voltál, Szent György? című kötetében (Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2001), továbbá Benkő Levente Volt egyszer egy 56 című, 1998-ban a sepsiszentgyörgyi Kaláka-sorozatban, a H-Press Kiadónál megjelent könyvében. Legalaposabban néhai Gagyi-Balla István interjúja fogja át úgyszólván egész életútját, amelyet az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete rendelt meg, s amely az Oral History Életutak annotált jegyzékében a 97. oldalon szerepel. A katalógust 1996-ban adták ki. Kisebb részletek, versek más magyarországi és romániai lapokban láttak napvilágot. Tótfalvi Zoltán magyarországi támogatással megszervezte az Utak a Duna-deltába emlékező túrát 1996-ban, s az erről készült filmet 1997. februárjában a 28. Magyar Filmszemle alkalmával Sorsod sötétlő árnyak közt címmel mutatták be. Tófalvi Zoltán évek óta elkötelezte magát az erdélyi 1956 eseményeinek és következményeinek felkutatására. Puskás Attila börtönéletének arra a részére tért ki, amelyet akkor tudott meg, miután Bukarestben elolvasta a 19 kötetnyi, 2200 lapon átkígyózó rémséget,Szamosújváron előbb tizenkét órát, majd tízet, 1964-ben nyolcat dolgoztak a bútorgyárban. A leghitványabb börtönőr Gábor Tibor magyar cigány volt, akinek szadizmusával csak a börtönparancsnok, Goiciu és a gyár igazgatója, Mihalcea vetekedett. Az állandó zaklatás, váratlan kutatások, szigorú büntetések a legcsekélyebb ,,fegyelmezetlenségért" az 1964-es évben ritkábbá váltak. Miután a román politika a nemzetiszocializmus irányába fordult, nagy felháborodást váltott ki egyrészt a Historia Mundi néven elhíresült világtörténelmi kiadvány, de az Erdélyre vonatkozó magyarországi történelmi könyvek is. Beindultak tehát a román nép kétezer éves történelmét ismertető tanfolyamok, s ezzel párhuzamosan a vasárnapi nyilvános ,,meaculpázások". Ezeken egyesek elmondták az egybegyűjtötteknek ,,vétkeiket", majd ,,leleplezték" a még mindig megátalkodottan reakciósokat. Puskást is felkérte az EMISZ elnöke, néhai Orbán László, aki viszont egy Ady László nevű volt belügyi tiszt (kegyvesztett és elítélt lett) utasítását hajtotta végre. Puskás nem vállalta. A börtönbeli besúgás példájára néhány mondat a szeku irattárából kimásoltatott anyagból: ,,Ez év januárjában számot vetettem a múltammal, azzal, amit elkövettem. Puskás Attilával az élen minden "híve" elítélt engem, és megtagadtak. Addig sem volt velem jóban (mármint P. A.), de azután egyáltalán nem. (...) Nemegyszer álltam szóba vele helytelen álláspontja miatt. Mindig visszavert nacionalizmusával, azt a benyomást keltve bennem, hogy megátalkodott, sőt, bigott, fanatikus vagy éppenséggel agybeteg..." Más: ,,A következőket nyilatkozom, mivel a kulturális-nevelő tevékenységem során a szamosújvári börtönben megállapítottam, hogy létezik egy nacionalista magyar csoport, s ezúton jelentem azt, hogy kik ennek a csoportnak a tagjai: Puskás Attila, 57-es cella (továbbiakban felsorol még tíz nevet más cellákból). /Ezeket a neveket a szekusdossziékat vizsgáló bizottság, a CNSAS kihúzta./ (...) Ismert Puskás Attila esete a börtönadminisztráció előtt, amikor az adminisztráció egyes intézkedéseit (azt, hogy csak románul beszélhetünk a cellában - P. A. megj.) megsemmisítette azáltal, hogy úgy állította be, mint ami a magyar rabok ellen irányul. Más alkalommal, 1962. október 23-án P. A. néhány magyar ifjat gyűjtött maga köré, és 1956. október 23. jelentőségéről beszélt nekik..." (jelenti Ady Ladislau valamikor 1964-ben, dátum nélkül - P. A. megj.) És még egy: ,,...Megengedte magának, hogy ő, mint a magyar elit egyik képviselője, úgy minősítsen minket, vagyis alulírottat (A. F. - nem adom meg a teljes nevét, mert megyénkben él, az elszámolást lelkiismeretére bízom) és másokat, akik megértettük azt, hogy hibáztunk, és állást foglaltunk ezekkel szemben, hogy elárultuk a magyar ügyet, a magyar nép ügyét. (...) Azt mondtam neki, hogy valóban ellensége vagyok, s mindazoknak, akik a nép érdekeinek ellenségei, azokkal vagyok, akik új életet alkottak, akik a szocializmust építik..." (Sohasem mondta, hogy ellenségem - P. A. megj.) - A szekus tisztek azt mondták Puskás édesanyjának, hogy rossz magaviselete miatt csak akkor szabadulhat, ha meggyőzi fiát a javulásról, ami azt jelentette, hogy szolgálja a szekut. Édesanyja azonban egyetlen ilyen szót sem szólt neki.Az ismert író és publicista, Stelian Tanase Gheorghiu-Dej uralmának éveit kutatva megállapította, hogy 1957 decemberében 8578 tiszt, 3375 altiszt, 5816 civil és 11 193 ,,segédszemélyzet" alkotta a szeku állományát. De a hozzáférhetetlen A szekuritáté fehér könyve (Cartea alba a securitatii, megjelent az Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ kiadásában 1994-ben) már a ,,hiteles" számokat közölte: 9884 tiszt, 3488 tovább szolgáló altiszt, 5284 civil. Ezeken kívül a Szekuritáté operatív egységei 5633 tiszttel, 4108 tovább szolgáló altiszttel, 1416 civillel, valamint 42 028 sorköteles katonával duzzadtak fel 1958-ban. 1955-57 vége között 6214 politikai rab volt. Ez egy év alatt, 1958-ban 10 125-re, majd 1960. januárra 17 613-ra ugrott a létszámuk. További adat: letartóztatva 1958-ban 47 643 politikai ,,bűnöző", ez a csúcs, mivel 1959-ben ,,csak" 37 893 személy kerül vizsgálótiszt elé. Újabb esés: 1960-ban mindössze 21 176 embert tartóztatott le a szeku. 1958 júliusától már halálos ítéletet is hozhatnak. Pacepa tábornok valamennyi könyvében igyekezett ,,hazafi" lenni, az ötvenes-hatvanas évek embertelenségeit a szovjet KGB abszolút befolyásának tulajdonította. S ezt bőven illusztrálja a hírhedt besszarábiai orosz, akit Gheorghe Pintilienek keresztelnek át (alias Pintilie Bodnarenko ukrán NKVD-ügynök). A Szovjetunió által ,,felszabadított" valamennyi közép-kelet-európai ország állambiztonságát minden szinten szovjet ügynökök ellenőrizték és irányították. Így tehát Romániában a Szekuritáté megalakulásának évében (1948. augusztus 30., az alapító törvényrendelet száma: 211.) a koncepciós perek főrendezője (szabotázs és kémkedés vádakkal) Alexandru Nicolski, a kihallgatótisztek főnöke. A DGSP (Directia Generala a Securitatii Poporului) Nemzetbiztonsági Főigazgatóság főnöke pedig Gheorghe Pintilie (Pantyusának hívják bizalmasan). Virgil Magureanu 1998-ban úgy tudta, hogy még 1989 lázas napjaiban nyomban eltűnt 100 000 szekusdosszié, de még mindig van 1 267 384 (!), amiből 81 295 a volt politikai elítélteké, 35 305 a ,,felszabadulás" előtt elítélteké (legionáriusok, kommunisták, nemzetiségiek), és 603 333 dosszié azé a 425 000 informátoré, akik a szekunak dolgoztak. Más források - pl. Pacepa is - ennek a számnak legkevesebb kétszeresére teszik az informátorok (és együttműködők) számát. Persze, a büntető törvénykönyv vonatkozó fejezete tulajdonképpen 1936-tól az 1949-es éven át egészen a jelenlegi 1968-asig, amelyet 1975-ben, majd 1990-ben s ezt követően is módosítottak, egyaránt tartalmazza más és más cikkelyben, más és más megfogalmazásban az állam biztonsága elleni bűncselekményeket - most már enyhébb büntetésekkel. Puskás elhatározta, hogy megismeri a vele kapcsolatos szekusdossziékat, ezért a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz fordult. Végül jelezte a hivatal, hogy tizenkilenc dossziéban 2200 oldal vár áttekintésre. Elutazott Bukarestbe, átnézte az 1964 decemberétől 1989 decemberéig született besúgó jelentést, ezek róla szóltak. Megdöbbentő volt a sok jelentés.Mindegyik fedőnevén szerepelt, de egyiküket felismerte, Németh Ernő doktort, aki most Magyarországon él. Volt, aki azzal az ürüggyel jött, hogy szakkönyvet kér. Puskás őt a konyhában fogadta, holott neki a dolgozószobát kellett volna szemügyre vennie. Le is tolta érte a kapcsolattartó tiszt. A jelentések szerint Magyarországon 22 millió forintot örökölt, amit az Erdélyt felszabadító csapatokra akar költeni. Puskás az iratokból megtudta, hogy sok tisztet állítottak rá. Az egyik vaskos dosszié levelezésének kivonatát tartalmazza. /Puskás Attila: Kisemberek a vörös pók hálójában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4., folyt.: márc. 5./"
2003. március 8.
"A Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének (POFOSZ) székelyudvarhelyi szervezete az 1949. márc. 2-i kitelepítések, deportálások évfordulóján a kommunista diktatúra áldozataira is emlékezett. Páll László, a POFOSZ székelyudvarhelyi elnöke e vele készült beszélgetésben elmondta, hogy fiatalemberként 1961-ben tizenöt évi börtönre ítélte a kolozsvári hadbíróság. 1956-ban elsős gimnazista volt, társaival szovjet- és kommunistaellenes röpcédulákat terjesztettek az iskolában. 1959-ben egyesítették Kolozsváron a magyar egyetemet a románnal, s ennek mintájára Szászrégenben a középiskolákat is egyesítették. Páll László diáktársaival aláírásgyűjtési akcióba kezdtek, hogy tiltakozzanak a magyar iskolák elsorvasztása ellen. Tekintélyes földrajzi területre kiterjedt aláírásgyűjtési kezdeményezésük, már huszonöten voltak szervezők, amikor két személy felvetette, hogy nem aláírással, hanem fegyverrel kell tiltakozni. Kettejüknek pisztolyuk volt, később kiderült, ők a szekusok beépített emberei voltak, tőlük kapták a pisztolyokat. A besúgók miatt mindannyian lebuktak. Páll Lászlót 1960-ban tartóztatták le. Tizenegy hónapi vizsgálati fogság után kimondták az ítéletet, melynek szövegében benne volt a fegyveres összeesküvés kifejezés is, aminek a valósághoz semmi köze sem volt. A kényszermunka börtönéveit a Baraganban, majd a Duna-deltában töltötte, mintegy ezer társával a peripravai gulágra került. Rabruhájukon a CR jelzés volt, jelentése: contrarevolutionar (ellenforradalmár). A börtönben a magyarok százalékaránya jóval meghaladta azt a számot, amelyet a népszámlálások jegyeztek. A börtönben iszonyúan nehéz munkájuk volt. Például gátat építettek, három és fél köbméter földet kellett eltalicskáznia egy nap egy fogolynak minimum ötven méter távolságra, ez volt a norma. Ha a brigádos azt jelentette, hogy X. Y. nem teljesítette a normát, este vizes lepedőt terítettek rá, és huszonötöt vertek a fenekére. Csavargónak, banditának nevezték őket. Páll 1964-ben az általános amnesztiával szabadult. Megjegyezte, hogy a diktatúra bukása után tizenhárom évvel még nem történt meg a jogi értelmében vett rehabilitálásuk, pedig a kérdést a POFOSZ országos elnöke, Ticu Dumitrescu volt szenátor is felvetette. /Komoróczy György: Késik a volt politikai foglyok rehabilitációja. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 8./"
2004. február 3.
Csortán Ferenc, a román Művelődési és Kultuszminisztérium tanácsosa tartott előadást a Romániában élő kisebbségekről Marosvásárhelyen. Romániában húsz kisebbségi csoport van. A nem hivatalos adatok szerint Románia lakosságának húsz százalékát kitevő cigányság (hivatalosan félmillióan vannak) elenyésző része beszéli valamelyik roma dialektust. A harmadik legnépesebb kisebbséget ma már nem a szászok, hanem az ukránok teszik ki. Magukat ruszinoknak, rusznak nevezik, több mint 50 bánsági faluban van ukrán lakosság, ebből tizenegyben többséginek számítanak. Kb. hatvanezres a lélekszámuk, öt szervezetük van. A lipovánok a Duna-deltában élnek, lélekszámuk 40-50 ezer fő. Oroszok, archaikus orosz nyelvet beszélnek. A bolgárok Iasi megyében élnek, pár ezren vannak, érdekesség, hogy latin betűt használnak, és római katolikusok. A lengyelek tízezernél kevesebben vannak. A romániai tatárok harminc-negyvenezren, a törökök tízezren vannak, Dobrudzsában, Bukarestben telepedtek le. A csehek a bánsági hegyvidéken élnek, kevesen vannak (6-7000 fő), míg a szlovákok húszezres közössége magas életszínvonalú paraszt-polgárság. A szerbek és horvátok Temesvár mellett telepedtek le, számuk csekély. Az anyanyelvét nem használó, már igen csekély számban megmaradt kisebbségek: a zsidók, az olaszok, a görögök, az örmények, az albánok, a rutének, a macedónok. /Nagy Botond: Rutének, lipovánok, tatárok a kápolnában. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 3./
2004. június 4.
Párbeszédet javasolt Adrian Nastase miniszterelnök a Duna-deltában épülő Bisztroje csatorna ügyében Viktor Janukovics ukrán kormányfőhöz intézett levelében. Az ukrán csatornaépítés kedvezőtlenül befolyásolhatja az Európában egyedülálló Duna-delta ökológiai rendszerét. Sajnálattal állapította meg, hogy az ukrán fél mindeddig nem válaszolt az ezzel kapcsolatos román lépésekre. Az ukránok számára azonban azért lenne fontos ez a csatorna, mert jelenleg kizárólag román felségvizeken, a Duna-delta Sulina ágán hajózhatnak ki a Fekete-tengerre, s mindezért az elmúlt öt évben 600 millió dollárt kellett fizetniük. /Nastase párbeszédet sürget az ukránokkal. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./
2005. október 22.
Az 1956-os forradalom leverése után ha valaki másként mert gondolkodni, eleget mert tenni emberbaráti kötelességének, megverték, rabláncra fűzték, megalázták, lelkét meggyötörték és életét vették. Tófalvi Zoltán a baróti művelődési ház kistermében megtartott előadása ebbe a kegyetlen világba vezetett be. A határokon is átgyűrűző ’56-os eseményeket jól ismerő történész, publicista hangsúlyozta: ,,Bár Erdélyben géppuskák nem ropogtak, de szervezkedések és megmozdulások igenis történtek, következményeik pedig a magyarországiakéval vetekednek.” Kijelentését a Szekuritáté archívumából származó adatokkal és periratokkal támasztotta alá, majd a több ezer meghurcolt által végigjárt kálvárián – Nagyenyed, Szamosújvár, Jilava, Duna-delta – tíz esztendővel ezelőtt tett utazás élményeit osztotta meg. Végezetül megemlékezett a mártírhalált vállaló Moyses Mártonról. /(hecser): Az erdélyi ötvenhat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./
2006. március 3.
Az uniós csatlakozás küszöbén a kormány megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy több százezer állampolgár él villanyáram nélkül. Jelenleg Romániában 116 település van áram nélkül, további 1740 faluban csak részlegesen végeztek a villamosítással, 180 városban pedig sürgősen bővíteni kell a hálózatot, mert a peremkerületekben nincs villany. Az összesítés rózsaszínű tollal íródott, mert az áram hiánya miatt a világtól elszigetelt települések száma 306, ezek döntő hányada a Duna-deltában és nehezen megközelíthető hegyvidéken található. Brüsszel arra kötelezi Romániát, hogy 2007-ig a gyakorlatban fejezze be az ország villamosítását, mert a teljes vagy részleges hiány legalább 300 ezer lakost érint. Az Electrica húzza-halogatja az utolsó falvak villamosítását, mert az sokba kerül, a lakossági fogyasztás ott minimális. Teljesen áram nélküli település Arad megyében, a hivatalos információ alapján, nincs. Simona Cuzman ügyvezető igazgatóhelyettes azonban elmondta, a megyében a 2002-es népszámláláskor összeírt 185 924 lakás közül 3757 otthonban nincs villany. Ebben azok a házak is szerepelnek, amelyeket a szolgáltató kapcsolt le, mert nem egyenlítették ki a számlát. Az illetékesek szerint jelenleg mindegyik Temes megyei településen van villamos energia. Azonban sok helyen elavultak a vezetékek, régiek az oszlopok, elég egy kisebb vihar ahhoz, hogy ideig-óráig áram nélkül maradjanak települések. Hunyad megye területének 90 százalékára jut el az elektromos áram. Jelenleg még 10 olyan települést tartanak számon a megyében, ahol 155 lakásban a petróleumlámpa az egyetlen fényforrás. A legnagyobb gond az, hogy a törvény szerint a települések villamosítását a helyi önkormányzatoknak kell fedezniük. Erre a legtöbb esetben azonban nincs lehetőség. Emellett 196 olyan esetet is számon tartanak, ahol a településre ugyan bevezették az áramot, de bizonyos részek anélkül maradtak. Ez már városon is előfordul: Hátszegen, Pusztakalánban, Algyógyon, Urikányban, sőt az utóbbi időben felkapott üdülőn, Alvácán is. Tariceanu miniszterelnök múlt héten meghirdetett villamosítási akciója az ötvenes évek politikai szlogenjeire emlékeztet, ő sem gondolhatta komolyan, hogy tíz hónap alatt bepótolják, amiről eddig elfeledkeztek. /Gáspár-Barra Réka Irházi János Pataky Lehel Zsolt: Villany nélküli települések. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./
2006. április 14.
Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára április 13-án Budapesten megbeszéléseket folytatott Korodi Attilával, a román Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárával. Megállapították, hogy sűrűbb információcserére van szükség. Megállapodtak abban, hogy a Dunán kialakult árvízi helyzetről Magyarország naponta akár kétszer is szolgáltat adatokat a román félnek. A magyar környezetvédelmi tárca felajánlotta, hogy amennyiben a Duna-deltában várható árvízi eseményekhez technikai segítségre szükség van, számíthatnak közreműködésükre, legyen szivattyúkról, vagy más technikai eszközökről szó. Gombos közlése szerint áttekintették a két nagybányai aranybánya ügyét is, amelyek környezeti károkat jelentettek Magyarország számára, illetve a verespataki bányaberuházás kérdését. A verespataki aranybánya-beruházással kapcsolatban Korodi Attila közölte, hogy a beruházó cégnek nincsenek meg a szükséges engedélyei. /Guther M. Ilona: Korodi-Gombos: együtt az ár ellen. Magyar-román szakminisztériumi egyeztetés az árvízvédelemről. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./
2006. április 22.
Viszonylag javul az árvízhelyzet Romániában, a veszély még nem múlt el, különösen a Duna-deltában. A hatóságok újabb „irányított elárasztással” készülnek megelőzni az árvíz okozta nagyobb pusztítást. A helyzetről közösen számolt be Vasile Blaga belügy- és Sulfina Barbu környezetvédelmi miniszter. Blaga elmondta: jelen pillanatban az ország tizenkét megyéjét érinti az árvíz, 146 helységben vált súlyossá a helyzet, 797 lakóházat árasztott el a folyó, 217 épület leomlott, további 120 házat fenyeget az összeomlás. Eddig 5430 embert kellett kitelepíteni. Az evakuálást nehezíti, hogy az emberek egy része nem hajlandó engedelmeskedni a kiköltözésre vonatkozó felszólításnak. /ok helyen fenyeget a gátszakadás. Veszélyben az erdélyi folyók is. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./ / Valóságos ostromállapot alakult ki a Dunával határos romániai megyékben a gátak gyatra állapota és a belső folyóvizek egyidejű áradása miatt. A Duna Dolj megyei szakaszán a legkritikusabb a helyzet. A hatóságok elrendelték a legválságosabb bistreti térségben lévő falvak mintegy tízezer lakosának kitelepítését. /Ostromállapot a Dunával határos megyékben. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./
2006. június 15.
A román–ukrán viszonyban 1997 óta függőben van a Duna-határ kérdése, illetve a Kígyó-sziget és a körülötte levő gazdasági terület hovatartozása. Idén februárban Ukrajna újra bejelentette a Duna–Fekete-tenger csatorna építésével kapcsolatos munkálatok folytatását a Duna-deltában, melyet az UNESCO védett területnek nyilvánított. A nézeteltérésekre a legutóbbi ukrán–román elnöki találkozó sem hozott megoldást. Románia és Ukrajna 1997-ben írta alá a jó szomszédsági szerződést (alapszerződést) úgy, hogy nem sikerült megállapodniuk a határkérdésről. Ennek megoldását külön szerződésbe utalták. 2001-ben a két ország elfogadta a határfolyók közös használatára vonatkozó nyilatkozatot. Ukrajna más szemszögből közelíti meg ezt a problémát, hiszen határai a szovjet időszakban mesterségesen lettek kialakítva. A Kígyó-sziget egy 17 hektáros földdarab a Duna-deltától 45 km-re. Nem a sziget hovatartozása képezi a vita tárgyát, hanem az, hogy ki kapja meg a körülötte levő kőolaj- és földgázlelőhelyek hasznosításának jogát. Románia a közös hasznosítás mellett érvel, míg Ukrajna a sziget kontinentális talapzatának figyelembevételét követeli. Megegyezés hiányában Románia a kérdést 2004 szeptemberében a Hágai Nemzetközi Bíróság elé vitte. A Kígyó-szigetet 1948-ban engedte át Románia a Szovjetuniónak. A Szovjetunió felbomlása után a sziget Ukrajnához került. Az ukrán álláspont az, hogy a sziget lakott, ami a nemzetközi jog szerint megadja Ukrajnának a jogot a kontinentális talapzathoz, Románia fő törekvése, hogy bebizonyítsa, a sziget lakatlan terület, s így nincs kontinentális talapzata sem. A Duna északi Kilija ágából a tengerbe leágazó Bistroe-csatornát az ukrán állam két részletben szándékozik megépíteni. Az első szakaszban – amely már befejeződött – a csatorna bejáratának kiszélesítését, illetve mélyítését végezték el. Ukrajna örökölte a Szovjetunió Fekete-tengeri flottáját, de nem rendelkezik saját dunai kijárattal, tehát kénytelen jelentős összegeket fizetni a román államnak a román tulajdonban lévő hajózható csatorna használatáért. Emiatt a csatorna megépítése Ukrajna számára gazdasági érdek. Románia kihasználta a környezetvédő civil szervezetek támogatását és NATO-s kapcsolatait, hiszen a csatorna kérdésében az Amerikai Egyesült Államok is Románia mellett foglalt állást. /(Budapest Analyses): A Fekete-tenger és környéke a román–ukrán viszonyban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./