Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyar Szövetség oktatási programfelelőse a vele készült interjúban kifejtette, jelenleg 730 gyermek tanul az állami oktatási intézményekben magyar nyelvet, és ez egy fontos küszöb. A 700 gyerek igen szép szám, de a 9 ezerhez képest még tíz százalékot sem jelent. Jelenleg tizenhárom településen vesz részt a csángómagyarság állami oktatásban magyar nyelvórán. Idén az eddigi 730 mellett még újabb 300 kérvényt iktattak. Hegyeli Attila nem tudja, hogy meddig futja a magyar államkasszából a támogatásra. Harmincegy ember dolgozik jelenleg a szövetségnél, munkakönyves állással. Ennek az anyagi hátterét valamilyen formában biztosítani kell. Megvolt az alapkőletétele a rekecsini iskolaközpontnak. Jelenleg az engedélyek beszerzése folyik. A telek a legjobb helyen van. A külsőrekecsini, a Dumbráva-Belindesti vonal oda jön be, a Szeret túlsó oldaláról szintén ide vezet az út, ami összeköti Magyarfalut és Lábnikot, illetve észak felé ott van közvetlen közelében Dózsa, Klézse, Somoska, Buda és a Bákó környéki falvak. Böjte Csaba személye garancia arra, hogy a központ hamar felépül. /Gazda Zoltán: Újra megtanulják a magyar betűvetést. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), ápr. 28./

Meggyesgombás a kommunizmus azon Szatmár megye helységei közé tartozott, ahol valóban megkezdődött a falurombolás, és ha nem jön a rendszerváltás, ma az a negyven ház sem állna, amely ellenállt a buldózerek rombolásának. Meggyesgombásnak a régmúltban itt volt a tényleges központja, Dumbrava megalakulása (betelepítése) után egyre inkább utóbbi részt támogatták, és „Magyargombás” csak egy félreeső tanyává vált. Két–három éve esős időben még traktorral is csak alig lehetett megközelíteni. Most azonban változás történt. Már van kövesút, bevezették a villanyt azokba a házakba is, ahol eddig nem volt. Több új ház is épül, elsősorban a külföldön munkát vállaló fiataloknak köszönhetően. /Fodor István: Egy elfeledett település, ahol ismét elindult az idő. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 15./

Titkosszolgák a határon
Románia ismét bekeményít: miközben karnyújtásnyira vagyunk a schengeni határ feloldásától, az elfogadás előtt álló földtörvényben a titkosszolgálatokra bíznák a határ menti földek adásvételének felügyeletét. Szakemberekkel folytatott beszélgetésünkből kiderül: nincs új a Nap alatt, a hasonló román praktikák Trianon utánig nyúlnak vissza.
A törvénytervezetben semmiféle előírás nem szól arról, hogy a hazai vagy külföldi földvásárlónak milyen speciális feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy a titkosszolgálatok ne találják gyanúsnak. A nagyváradi képviselő szerint ilyen előírásokat a legsötétebb kommunista rendszerben sem foglaltak törvénybe, ez minden demokratikus országban alkotmányellenesnek minősülne. Az államelnök által újratárgyalásra visszaküldött törvényben a kitétel nem képezi felülvizsgálat tárgyát, a következő hetekben elfogadandó végleges változatban minden bizonnyal benne marad a titkosszolgálati megkötés.
A 2007-es EU-csatlakozáskor Románia hétéves felkészülési időt kapott arra, hogy 2014. január elsejétől megnyissa földpiacát az uniós állampolgárok előtt. Tavaly a román kormány újabb halasztást kért, amit Brüsszel elutasított, azzal a kiegészítéssel, hogy az új jogszabályba az unió többi országaiban működő feltételeket is belefoglalhatja. A leggyakoribb feltétel a megfelelő mezőgazdasági képesítés, azaz lehetőleg szakmai befektetőkhöz kerüljön a földtulajdon- és a földhasználati jog.
Cseke Attila szerint más lehetőségek is adódnak a földvásárlók megrostálására, Románia azonban senki más által nem alkalmazott megszorítást vezetett be. „Miközben immár a negyedik esztendeje harcolunk a brüsszeli törvénykezés szerint is jogtalan schengeni határ feloldásáért, az országhatárok mentén – a titkosszolgálatok vadászterületeként – 20 kilométeres szélességben belső határzárat hoznánk létre. Ez ellehetetlenítené az itteni földtulajdonosok életét” – állítja Cseke.
„Szent” elrománosítás
A Trianon utáni Románia Erdély-politikáját ismerő szakemberek számára a román kormány döntése nem véletlenszerű. Annak a sorozatnak a szerves része, amely a múlt század húszas-harmincas éveiben elsősorban a színromán falvaknak a magyar határ térségébe való betelepítésével kezdődött. Ugyanezt a politikát most modern köntösbe burkolva a titkosszolgálatok révén akarják tökélyre vinni. A rendelkezésnek hosszabb távon egyetlen célja lehet: kihúzni a még szép számban jelen levő határ menti magyar földtulajdonosok talpa alól a birtokokat, és azt román tulajdonosoknak játszani át.
A Partiumi Keresztény Egyetemen gazdasági és regionális földrajzot oktató Szilágyi Ferenc, az Erdélyi Magyar Néppárt érmihályfalvi önkormányzati képviselője szerint az elmúlt száz évben mind a határ menti zónák, mind pedig a beljebb fekvő erdélyi régiók az elrománosítás hosszú távú koncepciójának estek áldozatul. Trianon után azonnal nekiláttak a határ menti régiók nemzetiségi összetételének megváltoztatásához. E hullám első áldozata Szatmár megye. „Bukarest számára nagyon kedvezőtlen volt a régió nemzetiségi összetétele: nem voltak ortodox románok, csak görög katolikusok, a megye többségét pedig magyarok lakták. A harmincas években kezdődött el a masszív ortodox román lakosság betelepítése ahatársávba.”
A szakember térképen mutatja a tucatnyi új román települést: Scărișoara Nouă, Horea, Viișoara, Marna, Ianculești (Szentjánosmajor), Urziceni Pădure, Lucăceni, Dacia, Paulian, Traian, Decebal, Drăgușeni, Mesteacăn, Dumbrava. Többségüknek nincs sem magyar neve, sem magyar lakója. A betelepítés nem állt meg a határszélen, hanem a megye belső területeire is jutott néhány új ortodox telep, sőt magyar falvak kültelkein is létrehoztak román telepeket, például Mikolán. A „zöldmezős beruházásban” létrehozott román falvakban azonnal ortodox templomokat emeltek a határ menti sávban. A masszív betelepítést Bihar megye csak azért kerülhette el, mert ott jobb volt a románság aránya, miután az országhatár levágta róla a magyarok lakta alföldet. Ide is jutott azonban néhány román falu mutatóba, mint Avram Iancu vagy Mihai Bravu. A határ menti „egészséges” arányok kialakítását célozta az a harmincas évekbeli törvény is, amely kimondta, hogy népszámláláskor a görög katolikus és az izraelita vallású magyarok csakis románnak vallhatják magukat.
Elrabolt beruházások
A kommunizmus éveiben az elrománosítás más taktikát követett. Amíg a királyi Románia román falvak formájában fektetett be tetemes összegeket a régióba, az ország új kommunista urai a befektetéseket elvitték Erdély belső zónáiba, a határszélre évtizedeken át alig jutott pénz. Az új vidékfejlesztési anomáliákat példázandó Szilágyi Ferenc a határ menti Érmihályfalvát említi, amely a környék legjelentősebb településeként hosszú ideig városi rangot sem kaphatott. Helyette a fele annyi lakossággal rendelkező Margittát nevezték ki rajonközpontnak, ide építettek kórházat, bíróságot, adminisztratív központot. Ugyanez történt az ötvenezres lakosú Szatmárnémetivel: tartományi központnak az akkor 15 ezres lélekszámú Nagybányát jelölték ki, amelyet néhány évtized alatt felduzzasztottak 150 ezerre. Mindeközben Szatmárnémeti lakossága csupán megduplázódott az 1968-as megyeszékhellyé történő előléptetése utáni időszakban.
„A közhiedelemmel ellentétben Erdély partiumi határsávja az egyik legszegényebb vidék. A két-három nagyvárost leszámítva a környékre jelentősebb ipart nem telepítettek, az emberek a mezőgazdaságból éltek, ahogy tudtak.” Szilágyi szerint az elmúlt évtizedek hátrányos megkülönböztetésének következményei ma is érződnek a településeken. Az egyetlen adottság, a jó minőségű termőföld, a legtöbb helyen néhány család kezében összpontosul. A gyenge minőségű homok parlagon hever, a kiváló minőségű fekete földek kisebb-nagyobb agrárüzemek, mezőgazdasági társulások formájában kerültek szakemberek felügyelete alá. Jellemző módon színmagyar falvakban is a nagyobb parcellákba összegyűjtött termőföldeket fele-fele arányban dolgozzák magyar és román agrárvállalkozók, a román falvakban azonban elvétve sem találni magyar agrárvállalkozót. Jó minőségű földet szinte lehetetlen vásárolni a környéken, ma még senki nem adja el.
Élet Schengen után
„Ha sikerül feloldani a schengeni határzárat, az olyan hatással lesz a határ menti településekre, sőt, Belső-Erdélyre is, mint a 2007-es EU-s csatlakozás” – magyarázza Cseke Attila. A román-magyar határ szabad átjárhatósága óriási lendületet adhat a határ mindkét oldalán fekvő településeknek. Elképesztően demagóg vélemények is elhangzanak román kormánypárti politikusok részéről, hogy mi megvagyunk Schengen nélkül miközben megfeledkeznek arról: a határ szabad átjárhatósága esetén például bármilyen romlandó áru legalább fél nappal hamarabb eljuthatna az európai célállomásokra.
„A kistelepülés halála, ha zsáktelepülés. A román-magyar határ közelében több tucat ilyen falu létezik, amelyet Trianonban elvágtak az érvényesülés lehetőségétől” – magyarázza Szilágyi Ferenc. A szakember szerint a mintegy száz éves kényszerpihenő után a régi rendszer visszaállítása vélhetően nem megy majd egyik napról a másikra, főleg, ha a határ menti erdélyi városok nem válnak igazából kétnyelvűvé. Szatmárnémeti például képes lenne becsatornázni a határtól száz kilométerre levő Nyíregyháza és Szatmár közötti magyar települések jó részét, hiszen sok magyarországinak könnyebb lenne itt bevásárolni, és az itteni szolgáltatásokat igénybe venni. „Ha viszont ezekben a városokban leordítják a fejét, mert magyarul beszél, minden maradhat a régiben.” Az államnak csak úthálózatról, infrastruktúráról kellene gondoskodnia, a többit kialakítja magának az élet. Csak éppen engedjék!
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),