Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Dubrovnik/Raguza (HRV)
7 tétel
2001. július 8.
"A Szent Korona mellett magyarságunk legféltettebb ereklyéje a szent jobb, amelyet századokon át Bihar megye azonos nevű, előbb Berekis nevű településén őriztek. Ma Budapesten, a Bazilikában, külön erre a célra épült kápolnában őrzik. Szentjobbon bemutatták Csilik József monográfiáját /István király szent jobbja és Szentjobb község története, Partiumi Füzetek, Nagyvárad/, amely első szent királyunk, aki egyébként Európa első szentté avatott uralkodója, jobb kezének sorsát is végigköveti Székesfehérvártól Szentjobbon át Raguzáig, Bécsig, Czestochowáig, Pestig. Csilik József szólt a monográfia megírásának körülményeiről, ő is szentjobbi lévén, mennyit kellett küzdenie a bőség zavarával. Zatykó István polgármester bemutatta a kápolnát, amelynek falán tábla hirdeti: "E helyen őrizte Mercurius apát 1061-től a szent jobbot, családi monostorában, amelyet 1084-ben Szent László király megerősített, majd 1100 körül Álmos herceg kőből átépíttette, ahol évszázadokon át őrizték Szent István királyunk jobbját. Ennek emlékét őrzi máig Szentjobb község." /Tüzes Bálint: Monográfia a szent jobbról - Szentjobbról. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 8./"
2006. június 3.
Szent István király egy csontereklyéje indult útjára Egerből Gyergyószentmiklósra, az erdélyi városban épülő Szent István templom első búcsújára. Az ereklyét korábban Raguzában, mai nevén Dubrovnikban őrizték; onnan került néhány éve a Somogy megyei Nagyszakácsiba. Az ereklyét a Szent Korona másolatába helyezték el, így viszik Gyergyószentmiklósra. /Szent István-ereklye Gyergyószentmiklósra Egerből. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./
2012. augusztus 15.
Budapesten „vendégszerepel" Jakubinyi György
Idén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja a szentbeszédet az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepi szentmisén. A budapesti Szent István-bazilika előtti téren Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatják be a szentmisét.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatalának közleménye szerint az eseményre, amelyen jelen lesz Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, meghívták mások mellett a közjogi méltóságokat, a kormány, illetve a diplomáciai testület tagjait, továbbá a parlamenti pártok reprezentánsait.
A szertartás Szent Jobb-körmenettel zárul, amely a Szent István tér-Zrínyi utca-Október 6. utca-József Attila utca-Széchenyi tér-Zrínyi utcán haladva tér vissza a bazilika előtti térre. A körmenetben az ereklye előtt az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonulnak.
I. Szent István király testét halála után az eredeti szarkofágból kiemelték, hogy a fehérvári bazilika padlója alá rejtsék, és ekkor jobb karját levágták. Ereklyeként a fehérvári káptalan kincstárába került, ennek őre, Merkur a Szent Jobbot eltulajdonította és családi monostorában, Biharban helyezte el, ahonnan a XV. században Székesfehérvárra, majd Raguzába vitték.
Mária Terézia szerezte vissza az ereklyét 1771-ben. A Szent Jobbot ünnepélyesen Budára hozták, és 1777-ig az angolkisasszonyok rendjének gondjaira bízta a királynő. 1865-től 1944-ig az Esztergomi Főegyházmegye papsága őrizte a budavári királyi palota Zsigmond-kápolnájában. A II. világháború végén külföldre vitték, majd egy amerikai katonai küldöttség közvetítésével került vissza Magyarországra. 1945-től a budapesti angolkisasszonyok templomában őrizték a Szent Jobbot.
Maszol.ro

2013. április 20.
Mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra – Tőkés László beszéde
Az Erdélyi Magyar Néppárt II. országos küldöttgyűlése
Kolozsvár, 2013. április 20.
Kegyelem néktek és békesség, Istentől!
Magam is részvétemet fejezem ki Füzes Oszkár nagykövet úrnak, akinek felesége bensőséges testvéri érzéseket lopott a kegyetlen politika világába, és Erdély egyfajta nagyasszonyaként buzgólkodott minden jó ügyben, a határok feletti nemzetegyesítés szellemében.
Államtitkár úr, külön is részvétemet fejezem ki Szalai Annamária halála miatt a Fidesz–KDNP-szövetségnek. Kérem, tolmácsolja mindannyiunk részvétét!
Csép Sándorra pedig az általa meghonosított jelmondattal emlékezem: Áldást, népességet! – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai programjába is szorosan beletartozik, amit ez a jelszó kifejez.
Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Küldöttgyűlés, kedves Testvéreim!
Mindenekelőtt röviden kitérnék a legutóbbi napok eseményeire, egyben azt is remélve, hogy mai felsereglésünk alkalmából ezután az érdemi dolgokkal tudjunk foglalkozni, rövid értékelésem tehát egyben a felvetett témakör lezárását is célozza.
Az elmúlt napokban az anyaországi magyar, az erdélyi magyar és a román médiában összehangolt módon támadták az Erdélyi Magyar Néppártot, melynek védnöke vagyok. A logika kísértetiesen hasonlít a pártbejegyzést követő médiahadjáratra: ha még emlékszünk rá, Kelemen Hunor tanácsosa, illetve az RMDSZ bukaresti szervezetének vezetője egy román ügyvéd megbízásából vizsgálta át a pártbejegyzést támogató aláírásokat, ezt követően pedig az Új Magyar Szó főszerkesztője Dan Voiculescu címzetes szekuskollaboráns lapjával, a Jurnalul Nationallal közösen „tényfeltáró” riportsorozatban tett meg mindent a Néppárt ellehetetlenítéséért. Az akkori célzatos támadássorozat következményeit a mai napig szenvedjük. Együttérzésemet és szolidaritásomat fejezem ki a meghurcoltak iránt. Azóta is néppártosokat hurcolnak a rendőrségre, mindezt egy mindez ideig még senki által nem azonosított személy feljelentésére hivatkozva.
Most, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tulajdonában lévő Transindex újságírója tett közzé „tényfeltáró” riportot magyarul, illetve a székely zászló elleni hecckampány zászlóvivő médiumában, az Adevărul című bukaresti napilapban, románul. Majd ezt követően – minő meglepetés – a fentebb említett szekusbesúgó, Dan „Felix” Voiculescu zsebpártja, a Konzervatív Párt tett feljelentést az Erdélyi Magyar Néppárt ellen az Országos Választási Hatóságnál, a Korrupcióellenes Ügyészségnél és a Román Hírszerző Szolgálatnál.
Ezzel az ügy oda került, ahová való: szekusok zsebpártja támadja Románia egyetlen autonomista és föderalista pártját – Önökkel együtt –, az RMDSZ elnöke tulajdonában lévő lap információi alapján, és ezzel a kör bezárult.
De emlékszünk még arra is, amikor az RMDSZ vezetésével működő pénzügyőrség vizsgálgatta a demokrácia-központjaink működését, a vizsgálat eredményeit pedig egy másik bukaresti központi napilap hasábjain láttuk viszont.
Tanulságképpen megfogalmazhatjuk: kényelmetlen pártot hoztunk létre. Kényelmetlen elsősorban az RMDSZ-nek, mert vetélytársa akadt – és nem is akármilyen, hiszen amíg az Erdélyi Magyar Néppárt majdhogynem megduplázta támogatottságát, közel hetvenezer szavazatot szerezve a föderalizmus és az autonómia ügyének, a magát magyar érdekvédelmi szervezetnek nevező formáció a tavaly az önkormányzati választásokhoz képest az őszi parlamenti választásokra már rengeteg választót elveszített, gyakorlatilag a Kárpátokon túli, vélhetőleg román szavazatokkal csúsztak be éppenhogy, a küszöb fölött a román parlamentbe. Nem véletlenül köttetett a választások előtt a titkos paktum az RMDSZ és a Szociálliberális Unió között. Itt tartunk tehát: román szavazatokkal, hatalmi segédlettel tartják bent a parlamentben a számukra kényelmes magyar pártot és azokat, akik a román kormány magyar hangjaként szoktak működni. A román posztkommunista hatalomnak tehát kényelmetlen az autonomista nemzeti oldal. Azért kényelmetlen, mert minket nem tudnak megvásárolni. Mert mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra.
A román hatalom mindenkor talált magának komprádorokat, olyan magyarokat, akiknek fontosabb az önérdek, mint a köz java: a Bukarestben átnevelődött magyarjainkról van szó. Az egészben az a leginkább abszurd, hogy: tolvaj kiált tolvajt! Bizonyítottan korrupt hatalmasságaink a mi adónkból évente mintegy 3,5 milliónyi eurót kapnak – és ezekkel az összegekkel még soha nem számoltak el az adófizető magyar közösségünk előtt. Ennyi az ára annak, hogy Bukarestben elfelejtsék az autonómiát, hogy ne legyenek ott a Szenátusban, ha netalán a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet tárgyalják, ennyi az ára annak, hogy itthon elmagyarázzák: éppenséggel miért nem időszerű az önrendelkezés ügye.
Valószínűleg az is fáj nekik, hogy korábban a balliberális magyar kormányzat számolatlanul öntötte az adófizetők forintjait az ő alapítványaikba, példának okáért: csak 2008 és 2010 között az Iskola és a Progress Alapítványok összesen 763.428.832 forintot, azaz mintegy 2.567.000 eurót zsebeltek be. (Csak tájékoztatásul jegyzem meg: az Iskola Alapítványnak például az oktatási-nevelési támogatás „menedzseléséhez” több mint 200 millió forintra volt szüksége évente, míg a Romániai Magyar Pedagógusszövetség ugyanezt a munkát, az összeg egyötödéért tudja elvégezni.) Ezt különösképpen a figyelmébe ajánlom Répás Zsuzsanna államtitkár asszonynak, aki ebben az ügyben közvetlenül illetékes.
Mindezeket szükséges volt ennyire részletekbe menően tisztáznunk, hogy világosan lássuk: az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elleni támadások mögött a román hatalom és az őt kiszolgáló magyar pártelit összjátéka áll. Valószínűleg a magyarországi elvtársak is fel fogják használni ezeket a nemzeti kormány elleni nemtelen harcukban, nem véletlenül borult egymás nyakába Markó Béla volt RMDSZ-elnök és Mesterházy Attila MSZP-elnök. Ennek a jelenségkörnek azonban egy másik dimenziója is van, éspedig az az általánosan jellemző magyarellenesség, mely a maga helyén az antiszemitizmushoz, a cigányellenességhez, vagy nyugati viszonylatban az iszlamofóbiához hasonlítható.
Közismert, hogy a 19. és 20. század fordulóján ‒ okkal vagy egy átfogó nemzetközi politikai manipuláció következményeképpen ‒ egy általánosan felgerjesztett nemzetközi magyarellenes közhangulat kialakításának is döntő szerepe volt Magyarország megbüntetésében, a nemzet szétszaggatásában. Ezeknek az időknek az emlékét idézi fel mindaz, ami éppen mostanság, az utóbbi két-három évben megy végbe nemzetközi téren, az Európai Unióban, és az Egyesült Államok viszonylatában, az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány, illetve Magyarország ellenében. Nemrégen elfogadtunk egy határozatot az Európai Parlamentben, a xenofóbia, a rasszizmus, az iszlamofóbia, a homofóbia ellenében lépve fel. Ekkor kezdtem irigyelni a homoszexuálisokat… Tudatom önökkel, hogy módosítónkat nem voltunk képesek keresztülvinni. A határozat elfogadását megelőzően, nem tudtuk bevenni ebbe a határozati szövegbe, hogy az Európai Unió fokozott mértékben lépjen fel a kisebbségellenes irányzatok ellen. Ezért irigyeltük az iszlám követőit, vagy a homoszexuálisokat, mert őket megvédik, de a hagyományos történelmi kisebbségek védelme még csak egy mellékmondat erejéig sem talált helyet egy európai alapdokumentumban.
Találóan mondja Gál Kinga EP-képviselő épp a napokban: milyen érdekes, hogy Reding asszony páratlan szigorúsággal védelmezi a jogállamot és a kisebbségeket Magyarország, a magyar kormány ellenében, de amikor a szlovákiai, felvidéki, romániai magyarokról van szó, panaszainkat, közbenjárásunkat, folyamodványainkat rendre visszautasítja, és ezeket az ügyeket az egyes tagországok illetékességi körébe utalja, vagyis kettős mércét használ.
Ugyanez a közvetett magyarellenesség nyilvánul meg abban a diverzióban, melynek éppen a múlt héten lehettünk tanúi Strasbourgban, illetve Bukarestben. Amint tudjuk, az Új Magyar Szó internetes kiadása, a maszol.ro a Fidesz ellen terjeszt tévhíreket – valószínűleg politikai megrendelésre –, azt állítva, hogy a Fideszt ki akarják tenni az Európai Néppártból, illetve hogy a Fidesz már titkos tárgyalásokat folytat az Európai Konzervatívok Pártjával, hogy átlépjen az ő frakciójukba, illetve pártjukba. Olyannyira elmérgesedett ez a helyzet, hogy Joseph Daul néppárti frakcióvezető külön cáfolatot intézett az Új Magyar Szóhoz. Íme, a sajtómanipuláció milyen méreteket ölt, és hol üti fel a fejét. Feltevődik a kérdés: kik juttatták el a diverziókeltő RMDSZ-es újságírót – mert hiszen az Új Magyar Szó bevallottan RMDSZ-es újság – Dubrovnikba, az Európai Néppárt büróülésének helyszínére? Kiknek a pénzén utazott oda ez az újságíró? Kik adták a transindexes Sipos nevű újságírónak a sípot a szájába? Kérdezem már csak a személyes érintettség jogán is, hiszen a napokban éppen engem gyaláztak az Adevărul és az Antena3 médiák.
Hölgyeim és Uraim, száz szónak is egy a vége: politikai és nacionál-kommunista visszarendeződésnek vagyunk tanúi Romániában. Erre nézve elég, hogyha néhány példát sorolok fel: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája a Bolyai Egyetem megszüntetésének időszakára emlékeztet bennünket. A területrendezési tervek a Ceauşescu-korabeli megyésítés időszakát juttatják eszünkbe. Magyar vidékeink elidegenítése, folytatódó asszimilációja, már-már az egykor tervbe vett falurombolás fenyegetésével veszélyeztetnek bennünket. Vagy itt van a tulajdonaink ügye: a restitúció kérdése. Huszonnégy év után még mindig ott tartunk, hogy teljesen bizonytalanná vált továbbra is birtokban tartott, elorozott épületeink sorsa. Elég, ha a Székely Mikó Kollégiumra, vagy a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumra emlékeztetek. És errefel megint az RMDSZ megalkuvásával találjuk szembe magunkat a restitúció kérdésében. De itt van a kétágú templom ügye, ahol egy újabb bukaresti plaza-botrány árnyéka vetül reánk. Még szerencse, hogy tó fakadt az építkezések helyszínén, és a romániai korrupció megintcsak hátráltatta a kétágú templom történelmi helyszínének a tönkretételét. A legrosszabb álmaimban sem gondoltam továbbá arra, hogy az az egyházkerület, amelynek én voltam közel két évtizedig a püspöke, paktumot köt az RMDSZ nomenklatúrájával, és abban a teremben, amelynek épületét mi szereztük vissza a megyei kommunista pártkabinet tulajdonából, most ott grasszálnak az RMDSZ etnobizniszen alapuló elitjének, illetve nomenklatúrájának a tagjai. Íme, már egyházaink közé is bevette magát ez a fajta visszarendeződés.
Nos, ebben a helyzetben, a nacionalizmusnak és a posztkommunizmusnak ebben az átmenetinek tekintett, de túlságosan hosszúra nyúlott időszakában, Kós Károly kiáltó szava juthat eszünkbe. Mi, mai magyarok, mai nagybányaiak, mai erdélyiek és partiumiak, újból felemelhetjük kiáltó szavunkat hitünk védelmében és érdekében. Makkai Sándorral együtt mondhatjuk azt, hogy így nem lehet, és nem mehet tovább. Márton Áronnal együtt mondjuk, aki nemcsak a zsidókat vette védelmébe, ahogy méltán emlegetni szokták, hanem magyarsága érdekében is felemelte szavát Gróza Péter kormánya előtt. Velük együtt, az ő példájukat követve, egyházaink erkölcsi többletével és hitével kell felemelnünk kiáltó szavunkat a magyarság védelmében és érdekében is. Ezt teszi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt.
De egyházainkra most is számítani akarunk. Előkerestem a romániai magyar történelmi egyházak vezetőinek 2006. november 3-án kelt támogató nyilatkozatát. Ebből idézek: „Romániában élő magyar nemzeti közösségünk szolgálatában álló egyházaink képviselőiként, hitből fakadó köteleztetésből kinyilvánítjuk a következőket: határozottan kiállunk az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, és teljes mértékben támogatjuk az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét. Ezen belül szintén erkölcsi támogatásunkról biztosítjuk Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét. Úgy ítéljük, hogy mindezek biztosítása egyben egész országunk javát és érdekét szolgálja a küszöbön álló európai csatlakozás keretei között.” Az idézett szavak magukért beszélnek, és mi magunk is az Európai Parlamentben petíciót nyújtottunk be egyházi ingatlanaink ügyében. Várjuk a választ erre a petícióra. Segítségünkre volt ebben az Emberi Méltóság Tanácsa, az aláírók pedig: Sándor Krisztina, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök. Örömmel nyugtázom, hogy Victor Ponta miniszterelnök megkövette a román görögkatolikus egyházat az elkobzott tulajdonaik miatt. De pont így meg kellene követnie magyar egyházainkat, mint ahogy a Tismăneanu-jelentés is elismerte, hogy településeinket mesterséges módon románosították el. Már régóta várat magára egy román bocsánatkérés az elszenvedett hátrányok és elnyomatás miatt.
Hölgyeim és Uraim!
Az elmondottak arra vallanak, hogy jó úton járunk. Nemcsak magyar szempontból fontos, amit cselekszik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és és az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem éppen ennyire román szempontból is. A Románia modernizációjaként értett föderalizálás, az erdélyi magyarság megmaradását szolgáló többszintű önrendelkezés, a temesvári eszmék megvédése olyan ügyek, amelyek mellett következetesen és megalkuvás nélkül ki kell állanunk. Mi megtaláltuk a helyes utat, a már előbb idézett Kós Károllyal együtt szólva, világosan látjuk a célt: a magyarság nemzeti autonómiáját. Emellett külön büszkeség számomra, hogy még a román nagypolitika számára is életképes alternatívákat tudunk az asztalra tenni: Románia szövetségi állammá alakítása egyre több román nemzetiségű számára élhetőnek tűnő jövőképet kínál. Regionalizációs koncepciónk a legmegalapozottabbak közé tartozik.
Ám a célok eléréséért még rengeteget kell dolgoznunk. Az őszi választásokon egyértelműen bebizonyosodott, hogy az erdélyi magyar választópolgárok csalódottak, közönyösek és elfordultak a politikától. Több mint fele a választásra jogosultaknak vagy román pártokra szavazott (ez a kisebbik rész), vagy nem is élt alkotmányos jogával. Ez vészjelzőnek számít minden magyar politikai párt és minden tudatos magyar ember számára.
Az önfeladásból, a kicsinyes pártpolitikai adok-kapokból, a hatalom elvtelen megtartásából, a régi kommunista időket idéző úrhatnámságból, a civil szférát megfojtó klientúra-építésből, adólejeink elherdálásából az erdélyi magyaroknak elegük van. Mi még túl kevés időt töltöttünk a pályán ahhoz, hogy megmutassuk: másképpen is lehet politizálni. Lehet úgy képviselni az erdélyi magyarság ügyét, hogy nem bukaresti paktumokkal biztosítunk ideig-óráig bármikor visszavonható jogokat – hanem úgy, hogy minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközzel, konokul, kitartóan küzdünk az önrendelkezésért, azért, hogy javaink fölött mi rendelkezzünk, hogy a lehető legalacsonyabb szinten döntsünk adólejeink felhasználásáról, hogy önálló magyar oktatásunk legyen, hogy szabadon használhassuk anyanyelvünket – az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét – közhivatalokban, közéletben, kórházainkban.
És lehet úgy politizálni, hogy nem utasítjuk el magyar testvéreink segítő jobbját, épp ellenkezőleg: az átkos kommunista „be nem avatkozás elvét” végképpen eltörölve, az egy magyar nemzet eszméjének jegyében figyelünk az egész Kárpát-medencei magyarságra, mint ahogyan azt is természetesnek vesszük, hogy egyemberként mozdul nemzetünk az egész világon, ha – példának okáért – székely szimbólumainkat gyalázza a posztkommunista román hatalom.
Hölgyeim és Uraim!
Nemrégen jártunk Hódmezővásárhelyen, Mártélyon tartottuk a Kárpát-medencei Magyar Autonómia-Tanács soros ülését. Aztán Beregszászon is jártam – éppen itt üdvözölhetem Brenzovics Lászlót, akinek a vendégei voltunk. Kovács Miklós mondotta Beregszászon, hogy nem akarunk egy néprajzi kiállítás tárgyává lenni. Még néhány évig mutogatni fognak bennünket fesztiválokon, aztán beolvadunk, eltűnünk. Számomra nem érdekes ez a fajta játék. Nekem nem felel meg a rezervátumi idegenvezető szerepe. Nem akarunk muzeális, multikulturális értékké degradálódni, az Egyesült Európában.
Szerbia csatlakozási tárgyalásainak a folyamatára gondolok. Noha Csurogon már kezdik felépíteni a kivégzett, tömeggyilkosságnak áldozatul esett magyarok emlékművét, hadd idézzem Csorba Bélát, akit külön is köszöntök itt, most újan választott elnökként, aki k

2016. június 14.
Szubjektív sorok arról, ami örök
Soó Zöld Margit munkái a kolozsvári Művészeti Múzeumban
Ismét itthon. Nyár eleji kiruccanásom élményeivel gazdagabban, de egy kiállítás megnyitóval szegényebben.
A veszteség pótolhatatlan. Az ünnepi percek hangulata, amelyet a művész jelenléte tett még ünnepélyesebbé, a pillanattal együtt elszállt – mondhatnám, ha nem Soó Zöld Margitról lenne szó. Az Ő esetében viszont csínján kell bánni a szavakkal. Hiszen Soó Zöld Margit úgy is ünnepélyessé tudja tenni a pillanatot, a pillanatokat, a mindenkoriakat, hogy belopja személyét, mondjam hát ki bátran, varázslatos lényét munkáiba. A Bánffy-palota földszinti termeinek hűvösében bóklászva ezért éreztem úgy, hogy ott van mellettem. Hogy együtt gyönyörködünk Gilovics mester „egyszer volt, hol nem volt” Petőfi utcai házának mosolyában (az utca neve sem a régi már), szívjuk magunkba a dobrudzsai ősz illatát-zamatát, raktározzuk el egy füzesmikolai alkony emlékét, teszünk kitérőt a még érintetlen szépsége teljében pompázó Dubrovnikban, pihenünk meg egy halásztanyán vagy éppen Jozefa néni öreg házának környékén, hogy aztán egy hűvösen ziháló nádasmenti ösvényről eljussunk az aranyló dombok alján megbúvó aprócska házakig miközben évtizedek súlyát nyögő göcsörtös fák, szilárd talajért epedező gyökerek szegélyezik utunkat. A csíkdelnei télből egy óriáslépéssel pedig már a jászdózsai perzselő nyárban oldjuk szorongásainkat, beleveszünk a végeláthatatlan sík mezők levegőegébe, s „a felhők honából, ég guzsalyából” merítünk erőt a továbblépéshez.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 2.
MIÉRT a YEPP kongresszusán: hátat fordított az EPP-nek a PNL
Azt követően, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatta a kisebbségek anyanyelv-használatának kiterjesztésére vonatkozó RMDSZ-es törvénykezdeményezését, két másik párttal, a Mentsétek Meg Romániát Szövetséggel és a Népi Mozgalom Pártjával az Alkotmánybíróságon támadta meg azt. Ezzel a cselekedettel a Nemzeti Liberális Párt hátat fordított az Európai Néppárt értékrendjének, hiszen a Néppárt mindig kiemelt figyelmet fordított a kisebbségi jogok védelmére és a nacionalizmus elleni küzdelemre – hangsúlyozta április 29-i felszólalásában Ambrus Zsombor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet delegációjának vezetője, aki az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) tisztújító kongresszusán vett részt.
A horvátországi Dubrovnikban Ambrus Zsombor a MIÉRT azon meggyőződésének is hangot adott, miszerint az újonnan megválasztott elnök, Andrianos Giannou ismeri az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetét és problémáit, ezért az általa képviselt ifjúsági szervezet teljes vállszélességgel támogatja őt.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke a YEPP kongresszusa kapcsán kifejtette: „sokszor el kell még mondanunk, hogy a román pártok sok esetben kettős játékot játszanak. Nyitottságról beszélnek Brüsszelnek és a nagyvilágnak a kisebbségi kérdéseket illetően, itthon pedig megpróbálnak megakadályozni mindent, ami előrelépést jelenthet a kisebbségi problémák megoldásában. Az Alkotmánybíróságon megtámadott RMDSZ-es törvényjavaslat is ezt bizonyítja”. Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 16.
Figyelembe vették a régi világ megmaradt elemeit, így lett Segesvár az egyik legszebb középkori település
A Maros megyei Segesvárt Európa legszebb és legjobban megőrzött huszonöt középkori települése közé sorolta egy nemzetközi turisztikai portál.
A középkor a változás és a felfordulás időszaka volt Európában, de ekkortájt alakult ki a modern folklór. Ennek a kulturális befolyása legalább annyira jelentős volt, mint bármely más középkori eseményé. A falakkal körülvett városoktól a kastélyokkal rendelkező kis falvakig és gót menedékekig rengeteg jól megőrzött hely várja, hogy a látogatók felfedezzék. Ilyen gondolatok vezérelték a bigboytravel.com turisztikai szakportál munkatársait, hogy a régi világ hagyományait és megmaradt elemeit figyelembe véve, hosszas megfontolás után összeállítsák Európa legszebb középkori városainak huszonötös listáját.
Az első helyen Csehország fővárosa, Prága szerepel, második a németországi Rothenburg, harmadik a franciaországi Mont-Saint-Michel, negyedik a franciaországi Carcassonne, ötödik Skócia fővárosa, Edinburgh, hatodik az olaszországi Siena, hetedik az angliai York, nyolcadik a franciaországi Colmar, kilencedik a németországi Cochem, tizedik pedig a franciaországi Saint Paul de Vence. Következik az ausztriai Hallstatt, a tizenkettedik Segesvár, amely megelőzte az olaszországi Cinque Terrét és San Gimignanót, az angliai Chestert, San Marinót, a franciaországi Vitrét, az angliai Nottinghamet, a franciaországi Eze-t, a németországi Bamberget, az ausztriai Heiligenbrunnt, a spanyolországi Ávilát, a görögországi Rodoszt, a németországi Nürnberget és a portugáliai Monsantót. Továbbá a szerkesztők elismerésben, dícséretben részesítették Londont, Obidost (Portugália), Tallinnt (Észtország), Salzburgot (Ausztria), Troyest (Franciaország), Dubrovnikot (Horvátország), Párizst, Brugget és Gentet (Belgium), Giethoornt (Hollandia), Costwoldsot (Anglia), Goremet (Törökország) és Landsberg am Lechet (Németország). A bigboytravel.com Segesvár térsége kapcsán kiemelte még a Peleș-kastélyt (Sinaián található. I. Károly román király építtette 1873 és 1914 között) és a törcsvári kastélyt (Drakula-kastély vagy Bran néven is ismert, a várat I. Lajos magyar király engedélyével építették 1377-ben), valamint a Drakulaként ismert Vlad Țepeșt is, aki a legenda szerint a segesvári erődben született 1431. november 8-án és élete első öt évében itt élt, mielőtt családjával együtt 1436-ban Târgoviștére költöztek volna, a havasalföldi várost szintén Drakula-látnivalóként emlegetik. A kiadvány kitér arra is, hogy Kelet-Európában kevés a középkori jellegét megőrző település, mivel a térségben a legtöbb lakóháznak nádteteje volt a középkorban, amelyeken kifogott az idő vagy a háborúk.
Gáspár Botond / Székelyhon.ro