Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Dubai (ARE)
5 tétel
2006. augusztus 23.
Adrian Nastase kormányában Ristea Priboion kívül Serban Mihailescuról is köztudott, hogy a Szekuritáté munkatársa volt. Mint ismeretes, Priboi Dubaiba menekült, Serbanescut pedig eltűnt a világ szeme elől, olvasható a Romania Libera című lapban. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./
2014. november 28.
„Elvi” tárgyalókészség az RMDSZ-nél
Tárgyalásokat kezdeményezhet az RMDSZ az új Nemzeti liberális Párttal (PNL) egy új összetételű parlamenti többség kialakításáról, bár eddig nem történt ilyen témájú megkeresés. Erről Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője beszélt az RFI rádiónak nyilatkozva.
Nem az RMDSZ dönti el, hogy leváltják-e a kormányt vagy sem, hanem a parlamenti többség, és persze az RMDSZ szavazatai is számítanak. Nem tudok azonban arról, hogy az ellenzék köreiben szándék lenne a többség azonnali megváltoztatására. Előbb-utóbb, valószínűleg jövőre minden bizonnyal megkísérlik új többség létrehozását, és akkor nekünk is meg kell vizsgálnunk, mi a teendő. Erről azonban nem most kell dönteni – fogalmazott az RMDSZ korábbi elnöke. Kijelentése rímel Kelemen Hunor, a szövetség jelenlegi elnöke múlt héten elhangzott jelzésére: a szövetség vezetői még novemberben összeülnek, hogy tárgyaljanak a kormányon maradásról vagy a kilépésről. Kifejtette: nem keresnek feltétlenül ürügyet a kilépésre, az elsődleges cél, hogy megértsék, mi történt az államfőválasztáson. Az Adevărul című napilapnak nyilatkozva Kelemen is megerősítette: egyelőre nem tud egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ megkérdőjelezné a Szociáldemokrata Párttal (PSD) megkötött szövetséget, előbb a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) elemeznie kell a választási eredményeket.
„Ha a kormányzás nem szolgálja a közösséget, nincs miért kormányon maradni. Nincs értelme ott maradni, ha nem hoz javulást az embereknek” – szögezte le Kelemen. Meg kell vizsgálni, miért szavazott a magyarok 85 százaléka Johannisra, azért, mert kisebbségi, illetve erdélyi, vagy egyszerűen Ponta elleni protestszavazatokról van szó. Kelemen szerint Johannis megválasztásában nem számított, hogy a szász származású politikus jelezte: nem támogatja az etnikai alapú autonómiát. A régiók esetleges létrehozása esetén azonban soha nem lehet eltekinteni a Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Bihar megyében létező etnikai viszonyoktól, illetve attól, hogy azok módosítása megengedhetetlen. Azt is elmondta: a PNL még nem kereste meg az RMDSZ-t az esetleges kormányváltás kapcsán, az RMDSZ pedig ebben a pillanatban elsősorban a jövő év elején esedékes kongresszusra koncentrál. A PSD-vel kötött koalíciós megállapodás 2016-ig szól, szögezte le Kelemen, de nem csak a szövetségen múlik, hogy egyben marad-e addig a kormány.
A helyzetet nagyban befolyásolhatja, hogy egyes hírek szerint Ponta-ellenes puccs készül a PSD-ben. Rendkívüli kongresszus összehívását szorgalmazza ugyanis Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke. Sajtóértesülések szerint Dragnea azért lobbizik párttársai körében, hogy a decemberi kongresszuson őt válasszák a párt elnökévé. Dragnea úgy nyilatkozott az Antena 3 hírtelevíziónak: a pártvezetés nagy többsége azt az álláspontot támogatja, hogy még idén túl kell esni a kongresszuson, hogy januártól teljes erővel a kormányzásra koncentrálhassanak.
Eközben Ponta Sebastian Ghiţă PSD-szenátor, a kormány szócsövének számító RTV hírcsatorna tulajdonosa társaságában Dubajban töltötte szabadságát. Az ügy érdekessége, hogy Ghiţă neve korábban éppen abban a kontextusban merült fel, hogy Ponta államfővé választása esetén Dragneával kettesben ő venné át a párt irányítását. A szenátor azonban később visszalépett ezen szándékától.
A kongresszus ötletét amúgy a párt jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Ion Iliescu volt államfő is támogatja. Adrian Năstase volt pártelnök-kormányfő – aki 2004-ben vesztette el az államfőválasztást Traian Băsescuval szemben – viszont úgy véli, hogy a kormánynak bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen a parlamentben, és a kabinet átalakítása is szükséges. A pártelnök vesztes választás utáni leváltása amúgy nem lenne újdonság a PSD-ben: Ponta is azt követően került a párt élére, hogy Mircea Geoană addigi pártvezér elvesztette a 2009-es államfőválasztást.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Tárgyalásokat kezdeményezhet az RMDSZ az új Nemzeti liberális Párttal (PNL) egy új összetételű parlamenti többség kialakításáról, bár eddig nem történt ilyen témájú megkeresés. Erről Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője beszélt az RFI rádiónak nyilatkozva.
Nem az RMDSZ dönti el, hogy leváltják-e a kormányt vagy sem, hanem a parlamenti többség, és persze az RMDSZ szavazatai is számítanak. Nem tudok azonban arról, hogy az ellenzék köreiben szándék lenne a többség azonnali megváltoztatására. Előbb-utóbb, valószínűleg jövőre minden bizonnyal megkísérlik új többség létrehozását, és akkor nekünk is meg kell vizsgálnunk, mi a teendő. Erről azonban nem most kell dönteni – fogalmazott az RMDSZ korábbi elnöke. Kijelentése rímel Kelemen Hunor, a szövetség jelenlegi elnöke múlt héten elhangzott jelzésére: a szövetség vezetői még novemberben összeülnek, hogy tárgyaljanak a kormányon maradásról vagy a kilépésről. Kifejtette: nem keresnek feltétlenül ürügyet a kilépésre, az elsődleges cél, hogy megértsék, mi történt az államfőválasztáson. Az Adevărul című napilapnak nyilatkozva Kelemen is megerősítette: egyelőre nem tud egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ megkérdőjelezné a Szociáldemokrata Párttal (PSD) megkötött szövetséget, előbb a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) elemeznie kell a választási eredményeket.
„Ha a kormányzás nem szolgálja a közösséget, nincs miért kormányon maradni. Nincs értelme ott maradni, ha nem hoz javulást az embereknek” – szögezte le Kelemen. Meg kell vizsgálni, miért szavazott a magyarok 85 százaléka Johannisra, azért, mert kisebbségi, illetve erdélyi, vagy egyszerűen Ponta elleni protestszavazatokról van szó. Kelemen szerint Johannis megválasztásában nem számított, hogy a szász származású politikus jelezte: nem támogatja az etnikai alapú autonómiát. A régiók esetleges létrehozása esetén azonban soha nem lehet eltekinteni a Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Bihar megyében létező etnikai viszonyoktól, illetve attól, hogy azok módosítása megengedhetetlen. Azt is elmondta: a PNL még nem kereste meg az RMDSZ-t az esetleges kormányváltás kapcsán, az RMDSZ pedig ebben a pillanatban elsősorban a jövő év elején esedékes kongresszusra koncentrál. A PSD-vel kötött koalíciós megállapodás 2016-ig szól, szögezte le Kelemen, de nem csak a szövetségen múlik, hogy egyben marad-e addig a kormány.
A helyzetet nagyban befolyásolhatja, hogy egyes hírek szerint Ponta-ellenes puccs készül a PSD-ben. Rendkívüli kongresszus összehívását szorgalmazza ugyanis Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke. Sajtóértesülések szerint Dragnea azért lobbizik párttársai körében, hogy a decemberi kongresszuson őt válasszák a párt elnökévé. Dragnea úgy nyilatkozott az Antena 3 hírtelevíziónak: a pártvezetés nagy többsége azt az álláspontot támogatja, hogy még idén túl kell esni a kongresszuson, hogy januártól teljes erővel a kormányzásra koncentrálhassanak.
Eközben Ponta Sebastian Ghiţă PSD-szenátor, a kormány szócsövének számító RTV hírcsatorna tulajdonosa társaságában Dubajban töltötte szabadságát. Az ügy érdekessége, hogy Ghiţă neve korábban éppen abban a kontextusban merült fel, hogy Ponta államfővé választása esetén Dragneával kettesben ő venné át a párt irányítását. A szenátor azonban később visszalépett ezen szándékától.
A kongresszus ötletét amúgy a párt jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Ion Iliescu volt államfő is támogatja. Adrian Năstase volt pártelnök-kormányfő – aki 2004-ben vesztette el az államfőválasztást Traian Băsescuval szemben – viszont úgy véli, hogy a kormánynak bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen a parlamentben, és a kabinet átalakítása is szükséges. A pártelnök vesztes választás utáni leváltása amúgy nem lenne újdonság a PSD-ben: Ponta is azt követően került a párt élére, hogy Mircea Geoană addigi pártvezér elvesztette a 2009-es államfőválasztást.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. november 29.
Belföldi hírek
Johannis Moldovába utazott
Románia támogatja a Moldovai Köztársaság demokráciájának megszilárdítását és európai felzárkózását – jelentette ki Klaus Johannis megválasztott államelnök tegnap Chişinăuban. Johannis a nyugatbarát Vlad Filat volt moldovai kormányfőnek, a Moldovai Liberális Demokrata Párt elnökének meghívására utazott Moldovába, ahol vasárnap parlamenti választást tartanak.
A látogatásnak szimbolikus üzenete van, ez Johannis első külföldi útja azóta, hogy megnyerte az elnökválasztást; a Moldovában voksoló román állampolgárok többsége is rá szavazott. Geoană kipakolt
Teljesen meg van győződve arról, hogy a diaszpórában „szándékosan meg akarták akadályozni a szavazást”, és ezért Victor Ponta kormányfő a fő felelős, Titus Corlăţean volt külügyminiszter pedig a fő cinkos – jelentette ki tegnap Mircea Geoană, akit csütörtökön harmadmagával kizártak a pártból. Emiatt lemondott a kormányfő magas rangú képviselője címről, szenátori mandátumát azonban megtartja. Geoană felszólította a külügyminisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra a külföldi szavazókörzetek számának bővítésére vonatkozó kéréseket, és az igazságszolgáltatást, hogy állapítsa meg: történt-e bűncselekmény a külföldi szavazás megakadályozásával. „Előbb vagy utóbb mind politikailag, mind jogilag megállapítják a felelősöket” -- vélekedett, és felhívta „az igazi SZDP-seket, hogy vegyék vissza pártjukat”, és válasszanak új vezetőséget „a Ponta–Ghiţă–Dragnea féle pénztestvériség” helyett. Ha vállalkoznak rá, akkor melléjük áll és együtt küzd velük, ellenkező esetben azonban kigondol egy platformot, „a modern, valóban demokratikus baloldalét”. Geoană szerint az SZDP kormányzása már nem tart nagyon sokáig.
Kilépett a kormányfő barátja
Sebastian Ghiţă képviselő tegnap bejelentette, hogy kilép az SZDP-ből, és nem fog visszatérni, „amíg a kommunizmussal, korrupcióval kapcsolatos dolgok nincsenek megoldva, és a politikai pártok törvényét nem módosították”. Szeretném, ha Victor Pontának lenne ereje és esze megreformálni ezt a pártot, de nem hiszem, hogy el kell fogadnom a Ion Iliescu által képviselt értékeket – fejtette ki. Korábban ő hangoztatta, hogy Ion Iliescu volt államfőt meneszteni kell az SZDP tiszteletbeli elnöki tisztségéből, mert 84 évesen már nem képviselheti a pártot, a problémás párttagokat pedig fel kell függeszteni. Ghiţă lemondása azért váratlan, mert a kormányfő barátja, többször nyaraltak együtt, legutóbb a múlt héten Dubajban.
Iliescu nyílt levélben válaszolt
Nem fogadok el leckét azoktól, akik azt hiszik, hogy pártot vásároltak maguknak, és azt üzleti módon vezetik – írja Ion Iliescu volt államfő, az SZDP tiszteletbeli elnöke tegnap közzétett nyí1t levelében az őt és a pártot ért támadásokra reagálva. Kezdetnek leszögezi, hogy a három régi tag kizárása nem old meg semmit, és az sem, ha őt hibáztatják Ponta alulmaradása miatt. A párt ódzkodott a baloldali, szociáldemokrata identitás felvállalásától, és nem tudott elég világosan elhatárolódni a kommunista jelzőtől, holott a kommunista rendszer megbuktatásakor született. Iliescu szerint a lakosság a kapitalista rendszer túlzásai és sikertelenségei miatt szenved, a párt azonban nem egy befektetés, és a kormányzás nem egy bármi áron növelhető profit. Ez a torzkép ártott az SZDP-nek a legtöbbet, és ha így folytatjuk, a kudarc nincs messze – írja, és arra figyelmeztet, hogy a pénz nem minden, az emberek bizalmát nem megvásárolni, hanem megnyerni kell, és ezt csak hiteles személyek tehetik meg, sok munkával, nem pedig önérdeknek a közérdek elé való helyezésével, arroganciával és megvetéssel. Ezeknek az embereknek köszönhető a leégés – fejtegeti az idős politikus, aki szerint tíz éve egyre csak vékonyodik a párt ideológiai alapja, amit általánosságokkal és kampányintézkedésekkel nem lehet pótolni. Ráadásul a pártvezetés is túlságosan bokros, emiatt nem hatékony. A döntés felelőssége így elvész, és kirakatpárttá válik az SZDP. Iliescu úgy látja, hogy folytatni kell a kormányzást, de felelős módon, és meg kell újítani a pártot, fel kell építeni a programját és a választótáborát. Végül leszögezi: nem kell szégyellni a baloldali értékeket, csak a felületességet; bűnbakok helyett pedig jobb lenne megoldásokat keresni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Johannis Moldovába utazott
Románia támogatja a Moldovai Köztársaság demokráciájának megszilárdítását és európai felzárkózását – jelentette ki Klaus Johannis megválasztott államelnök tegnap Chişinăuban. Johannis a nyugatbarát Vlad Filat volt moldovai kormányfőnek, a Moldovai Liberális Demokrata Párt elnökének meghívására utazott Moldovába, ahol vasárnap parlamenti választást tartanak.
A látogatásnak szimbolikus üzenete van, ez Johannis első külföldi útja azóta, hogy megnyerte az elnökválasztást; a Moldovában voksoló román állampolgárok többsége is rá szavazott. Geoană kipakolt
Teljesen meg van győződve arról, hogy a diaszpórában „szándékosan meg akarták akadályozni a szavazást”, és ezért Victor Ponta kormányfő a fő felelős, Titus Corlăţean volt külügyminiszter pedig a fő cinkos – jelentette ki tegnap Mircea Geoană, akit csütörtökön harmadmagával kizártak a pártból. Emiatt lemondott a kormányfő magas rangú képviselője címről, szenátori mandátumát azonban megtartja. Geoană felszólította a külügyminisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra a külföldi szavazókörzetek számának bővítésére vonatkozó kéréseket, és az igazságszolgáltatást, hogy állapítsa meg: történt-e bűncselekmény a külföldi szavazás megakadályozásával. „Előbb vagy utóbb mind politikailag, mind jogilag megállapítják a felelősöket” -- vélekedett, és felhívta „az igazi SZDP-seket, hogy vegyék vissza pártjukat”, és válasszanak új vezetőséget „a Ponta–Ghiţă–Dragnea féle pénztestvériség” helyett. Ha vállalkoznak rá, akkor melléjük áll és együtt küzd velük, ellenkező esetben azonban kigondol egy platformot, „a modern, valóban demokratikus baloldalét”. Geoană szerint az SZDP kormányzása már nem tart nagyon sokáig.
Kilépett a kormányfő barátja
Sebastian Ghiţă képviselő tegnap bejelentette, hogy kilép az SZDP-ből, és nem fog visszatérni, „amíg a kommunizmussal, korrupcióval kapcsolatos dolgok nincsenek megoldva, és a politikai pártok törvényét nem módosították”. Szeretném, ha Victor Pontának lenne ereje és esze megreformálni ezt a pártot, de nem hiszem, hogy el kell fogadnom a Ion Iliescu által képviselt értékeket – fejtette ki. Korábban ő hangoztatta, hogy Ion Iliescu volt államfőt meneszteni kell az SZDP tiszteletbeli elnöki tisztségéből, mert 84 évesen már nem képviselheti a pártot, a problémás párttagokat pedig fel kell függeszteni. Ghiţă lemondása azért váratlan, mert a kormányfő barátja, többször nyaraltak együtt, legutóbb a múlt héten Dubajban.
Iliescu nyílt levélben válaszolt
Nem fogadok el leckét azoktól, akik azt hiszik, hogy pártot vásároltak maguknak, és azt üzleti módon vezetik – írja Ion Iliescu volt államfő, az SZDP tiszteletbeli elnöke tegnap közzétett nyí1t levelében az őt és a pártot ért támadásokra reagálva. Kezdetnek leszögezi, hogy a három régi tag kizárása nem old meg semmit, és az sem, ha őt hibáztatják Ponta alulmaradása miatt. A párt ódzkodott a baloldali, szociáldemokrata identitás felvállalásától, és nem tudott elég világosan elhatárolódni a kommunista jelzőtől, holott a kommunista rendszer megbuktatásakor született. Iliescu szerint a lakosság a kapitalista rendszer túlzásai és sikertelenségei miatt szenved, a párt azonban nem egy befektetés, és a kormányzás nem egy bármi áron növelhető profit. Ez a torzkép ártott az SZDP-nek a legtöbbet, és ha így folytatjuk, a kudarc nincs messze – írja, és arra figyelmeztet, hogy a pénz nem minden, az emberek bizalmát nem megvásárolni, hanem megnyerni kell, és ezt csak hiteles személyek tehetik meg, sok munkával, nem pedig önérdeknek a közérdek elé való helyezésével, arroganciával és megvetéssel. Ezeknek az embereknek köszönhető a leégés – fejtegeti az idős politikus, aki szerint tíz éve egyre csak vékonyodik a párt ideológiai alapja, amit általánosságokkal és kampányintézkedésekkel nem lehet pótolni. Ráadásul a pártvezetés is túlságosan bokros, emiatt nem hatékony. A döntés felelőssége így elvész, és kirakatpárttá válik az SZDP. Iliescu úgy látja, hogy folytatni kell a kormányzást, de felelős módon, és meg kell újítani a pártot, fel kell építeni a programját és a választótáborát. Végül leszögezi: nem kell szégyellni a baloldali értékeket, csak a felületességet; bűnbakok helyett pedig jobb lenne megoldásokat keresni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 7.
A Bekecs és a nyárádmenti táncmozgalom
Nyolcszáz gyermek és fiatal kapcsolódott be
Amikor rázendítenek a zenészek, s elődeink népviseletébe öltözött derék fiatalok vonulnak a színpadra, kisimul az arcunk, elillan a lelkünk mélyén szunnyadó szomorúság, s valami őserejű vidámság lesz úrrá rajtunk. Ez az érzés kerít hatalmába, amikor a Bekecs néptáncegyüttes elkezd táncolni. Népszerűségük nemcsak Maros megyében, hanem Erdély-szerte töretlen. A Felszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny hozott számukra még nagyobb hírnevet és ismertséget a Kárpát-medence tánckedvelői körében. Az együttest Benő Barna vezeti, vele beszélgettünk a Bekecsről, a néptáncról s a néptáncoktatás mozgalmáról, amelyet az egész Nyárádmentén felvállaltak. Munkájuk révén e térségben 800 gyermek tanulja a néptáncot és élteti a hagyományt.
– Tízéves koromtól táncolok, negyedik osztályos voltam, amikor Füzesi Alberttel a Napsugár néptáncegyüttesnél elkezdődött a táncoskarrierem. A Napsugárnál hét évig táncoltam, aztán tizenhét éves koromban a Maros Művészegyütteshez szegődtem, ahol öt évig voltam alkalmazott. Ezzel belekerültem a táncos "körforgásba". Már a napsugaras időszakban hívtak tanítani, három-négy évig tanítottam a Folk Center által működtetett marosvásárhelyi táncházban, akkoriban a művészeti líceummal szemben, ami jelenleg a dzsesszklubban működik. Abban az időben már majdnem minden táncoskolléga foglalkozott néptánctanítással. Ennek is köszönhető, hogy azóta több táncház létesült Marosvásárhelyen. Először Mezőbergenyében volt csoportom, utána Marosugrán rövid időre, azt követően kerültem Nyárádszeredába. A Bekecsnél Szabó Erikával kezdtük, akinek a férje nyárádszeredai volt.
– A Bekecs néptáncegyüttes már létezett akkoriban.
– Igen, a Bekecs együttest 1998-ban Veress Kálmán hozta létre. 2002-ig működött az ő vezetése alatt, utána Farkas Sándor vette át, aztán különböző okok miatt megszűnt a tevékenység, és 2007-től kezdtük újra az oktatást. Először a Bocskai István Elméleti Líceum tánccsoportjaként, a líceum diákjai táncoltak benne, a helyiek és a környékbeliek, egyesek lemorzsolódtak, mások bekapcsolódtak. A Bekecs nevet 2008- ban vettük fel. Felhívtam telefonon Veress Kálmánt, megkérdeztem, hogy beleegyezik-e, merthogy ezt a nevet ő találta ki. Beleegyezett. Az új Bekecs együttesnek nagyon kevés köze volt az előzőhöz, tulajdonképpen egy teljesen megfiatalított együttes jött létre ugyanazzal a névvel. Az együttesben jelenleg nyárádszeredai és környékebeli, marosvásárhelyi, sőt még gyergyói fiatalok is táncolnak.
– Bekecs néptáncegyüttesről beszélünk, amelyben több csoport, több generáció táncol.
– Jelenleg öt generáció táncol Nyárádszeredában, kétévente igyekeztünk újabb táncosnemzedéket indítani. Van egy játszóházunk, oda óvodáskorú gyermekek járnak, egy Morzsa-Bekecsünk, amely a harmadik–hetedik osztályosok generációját fogja át, van egy Apró-Bekecsünk, amelyben a hetedik–tizedik osztályosok, a Kis-Bekecsünk, amelyben a tizenegy–tizenkettedik osztályosok és elsőéves egyetemisták, és van a Nagy Bekecs, amelyben a "vének", a 18-30 év közötti korosztály táncol, s amelyben én vagyok a legidősebb.
– Adatközlő hagyományőrzők táncolnak-e a Bekecsben?
– Nem sikerült őket bevonni. Azonban meg kell említenem, hogy a felsoroltakon kívül még van három csoportunk Nyárádszeredában. Kezdő tánccsoportokat indítottunk a líceumban és van egy felnőttcsoportunk is. Oda vártuk vissza a fiatal házasokat. Több-kevesebb sikerrel működik ez a csoport, ugyanis a családosok hobbiszinten művelik a táncot, nem profi együttesről van szó. Viszont a Nagy Bekecsben hivatásszerűen űzzük a táncot. Jelenleg 12 fiú és 13 lány tagja az együttesnek.
– Rengeteg tánccsoportot említettél, jelenleg hányan kapcsolódtak be ebbe a mozgalomba?
– Nyárádszeredában 170-en táncolnak az említett csoportokban, ehhez hozzáadódnak a környékbeliek is, pontosabban – egy község kivételével – az egész Nyárádmente. Ezeken a településeken a Nagy Bekecs 16 táncosa oktat néptáncot. Minden községben van legalább egy tánccsoportunk. Az is előfordul, hogy egy községben három tánccsoport működik, mert a községet életerős, nagyobb falvak alkotják. Ákosfalván például a községközpontban, Harasztkeréken és Székelyvajában van csoportunk. A község kilenc falujából ebbe a három faluba hozzák be a gyermekeket. Dózsa György községben két tánccsoport, Karácsonfalva községben három, Gálfalva községben két, Nyárádszeredában hét, Székelyberében két, Nyárádmagyaróson egy, Csíkfalva községben két, Nyárádremetén két, Koronkában két tánccsoport működik. Jedden, sajnos, már nincs akit oktatni. A Nyárádmentén összesen 800 gyermek részese a néptáncoktatásnak.
– Kizárólag a néptáncoktatást vállalta fel a Bekecs, vagy a népi kultúra más szeletét is?
– Nyárádszeredában nagyon fiatal, zsenge korú fiataloknak indítottunk népi hangszeres oktatást, a gyermekek hegedűn, citerán és furulyán tanulnak játszani. A furulyásokat brácsára és bőgőre szeretnénk "áthangolni". Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen nagyszabású mozgalomnak saját zenekarra is szüksége van, legalább házi használatra. Valahol el kell kezdeni a népzeneoktatást is. Ebből Bartis Zoltán, a prímásunk veszi ki a részét, aki szárhegyi származású, de Vásárhelyre nősült, s az Üver zenekart vezeti. Ezzel a zenekarral léptünk fel a Felszállott a páva vetélkedőn is, ahol a legjobb határon túli előadó különdíjjal illettek.
– Ha már a Pávánál tartunk, melyek voltak a Bekecs legemlékezetesebb és legnagyobb sikerei?
– Móron volt egy olyan szabadtéri előadásunk, ahol tízezernél is többen voltak a közönség soraiban. Itt a Csík zenekarnak voltunk az "előzenekara". Számomra a Bekeccsel ez volt a legnagyobb élmény, hiszen óriási közönségnek táncolhattunk. A Páván tudtuk, hogy több mint egymillió ember néz a Duna tévében, de a teremben csak 200-an voltak. Az élő előadások nyújtják a legkiemelkedőbb élményt. Tavaly augusztus elsején is volt egy élménydús előadásunk, amikor a nyárádszeredai kistérségi napokon az Attila Fiai társulattal az István, a király című rockoperából adtunk elő részleteket. Egyedi élmény volt. Jó hír, hogy május 27-ére Szovátára hívták meg őket, s ott is lesz közös előadásunk. Élőben hallani a nagy slágereket az eredeti előadókkal s az előadás részesének lenni nagyon intenzív, nagy élmény.
– Évente hány kiszállást, turnét, fellépést vállal az együttes?
– Tavaly nyolcvan előadásunk volt. Ahogy telnek az évek, egyre több előadásunk van. A Páva előtt körülbelül 65 volt, viszont az ott elért sikernek köszönhetően még tíz előadásunk volt. Azt gondolom, hogy a népszerűségünk inkább annak köszönhető, hogy sohasem csalódott bennünk a közönség, s emiatt hívnak vissza. Lépésről lépésre építettük ezt az együttest, s kialakítottuk a kapcsolatrendszerünket. Az együttesnek hat saját nagy műsora született. A Hamupipőke előadásunkkal megfordultunk Budapesten a Hagyományok Házában, Kolozsváron a Magyar Operában, Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban és több kisebb településen is Maros megyében. Marosvásárhelyen március 30- án 10 órától láthatja a közönség az utolsó előadást a Maros Művészegyüttes termében. A Hagyatékok folklórműsorunk több mint 100 előadást ért meg, amit Erdélyben és Magyarországon színházakban, szabadtéri színpadokon és kisebb művelődési házakban adtunk elő.
– Mit táncol szívesen a Bekecs?
– Néptáncot. Olyan tág a paletta! Minden táncnak megvan a maga szépsége és különlegessége. Minél jobban belemélyülünk, minél részletesebben tanuljuk meg, annál inkább rájövünk, hogy mit miért és hogyan kell táncolni. A néptánckutatás olyan szakaszba jutott, hogy egy táncról nem azt jelentjük ki, hogy ez kalotaszegi tánc, hanem megnevezzük a falut és az adatközlőt. Például Bogártelkéről a Poncsa tánca. A készülő új műsorunkban a táncosok stílusát, karakterét mutatjuk be, s próbálunk rájönni az összefüggésekre, mitől is egyedi az adatközlő tánca. Nem imitációról van szó, hanem a táncfolyamat miértjeit próbáljuk megérteni. Sokan kiemelik a gesztusokat, de ezen túlmenően sok olyan apróság van, amire érdemes odafigyelni. A színpadi néptánc fejlődésének folyamata végig követhető, ez letisztulóban van, s ebben próbáljuk mélyebbre ásni magunkat. Itt tart a néptáncvilág. Vannak, akik nem ezt művelik, a román együttesek teljesen másként táncolnak, mint mi.
– Ejtsünk szót az együttesek finanszírozásáról. Ki támogatja a Bekecs együttest?
– 2009-ben létrehoztuk a Bekecs Táncegyesületet, jogilag ez a működési keretünk. Próbálunk több lábon állni. Biztos támogatónk a nyárádszeredai önkormányzat, a költségvetésünk 15 százalékát biztosítja. A többi kialakul. A nyárádmenti polgármesteri hivatalok pártfogolnak még, velük szerződést kötöttünk a táncoktatásra vonatkozóan, ez részleges támogatás. Ezenkívül vannak a pályázatok. Leveleket is írunk, tavaly a magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak és a kultúráért felelős államtitkárságnak írtunk. Pozitív volt a válaszuk, segítettek bennünket. Nagy álom válna valóra, ha biztosítanák a költségvetésünket. Hosszú távon ez lenne a jövő. El kellene különítsük az oktatási programunkat a Nagy Bekecsétől. Ez utóbbi valószínűleg hamarosan különálló intézmény lesz, az ügyintézés folyamatban van. Az oktatási rész további támogatására is nagy szükség lenne. Ezért kéréssel fordultam a megyéhez, de a törvények nem teszik lehetővé a támogatást. A román tanügyi törvény szerint csak heti egy órában oktathatunk néptáncot, s azt is csak hetedik osztályig. Heti egy órában nem lehet minőségi művészeti oktatást végezni. Minden egyes új szakág bevezetéséért nagy harcot kell vívni. Azt próbáljuk, hogy a harminc csoporttal működő oktatási rendszerünk működtetését a magyarországi oktatási rendszer mintájára szervezzük meg. Azt szeretnénk, ha az egész átlátható lenne, leszögeznénk, mit tanítunk, hogy tanítjuk, és milyen módszer szerint.
– Most is kiszállásra készül az együttes…
– Igen, Dubajba, fesztiválra. De erről majd akkor beszélünk, amikor hazaérkeztünk.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)
Nyolcszáz gyermek és fiatal kapcsolódott be
Amikor rázendítenek a zenészek, s elődeink népviseletébe öltözött derék fiatalok vonulnak a színpadra, kisimul az arcunk, elillan a lelkünk mélyén szunnyadó szomorúság, s valami őserejű vidámság lesz úrrá rajtunk. Ez az érzés kerít hatalmába, amikor a Bekecs néptáncegyüttes elkezd táncolni. Népszerűségük nemcsak Maros megyében, hanem Erdély-szerte töretlen. A Felszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny hozott számukra még nagyobb hírnevet és ismertséget a Kárpát-medence tánckedvelői körében. Az együttest Benő Barna vezeti, vele beszélgettünk a Bekecsről, a néptáncról s a néptáncoktatás mozgalmáról, amelyet az egész Nyárádmentén felvállaltak. Munkájuk révén e térségben 800 gyermek tanulja a néptáncot és élteti a hagyományt.
– Tízéves koromtól táncolok, negyedik osztályos voltam, amikor Füzesi Alberttel a Napsugár néptáncegyüttesnél elkezdődött a táncoskarrierem. A Napsugárnál hét évig táncoltam, aztán tizenhét éves koromban a Maros Művészegyütteshez szegődtem, ahol öt évig voltam alkalmazott. Ezzel belekerültem a táncos "körforgásba". Már a napsugaras időszakban hívtak tanítani, három-négy évig tanítottam a Folk Center által működtetett marosvásárhelyi táncházban, akkoriban a művészeti líceummal szemben, ami jelenleg a dzsesszklubban működik. Abban az időben már majdnem minden táncoskolléga foglalkozott néptánctanítással. Ennek is köszönhető, hogy azóta több táncház létesült Marosvásárhelyen. Először Mezőbergenyében volt csoportom, utána Marosugrán rövid időre, azt követően kerültem Nyárádszeredába. A Bekecsnél Szabó Erikával kezdtük, akinek a férje nyárádszeredai volt.
– A Bekecs néptáncegyüttes már létezett akkoriban.
– Igen, a Bekecs együttest 1998-ban Veress Kálmán hozta létre. 2002-ig működött az ő vezetése alatt, utána Farkas Sándor vette át, aztán különböző okok miatt megszűnt a tevékenység, és 2007-től kezdtük újra az oktatást. Először a Bocskai István Elméleti Líceum tánccsoportjaként, a líceum diákjai táncoltak benne, a helyiek és a környékbeliek, egyesek lemorzsolódtak, mások bekapcsolódtak. A Bekecs nevet 2008- ban vettük fel. Felhívtam telefonon Veress Kálmánt, megkérdeztem, hogy beleegyezik-e, merthogy ezt a nevet ő találta ki. Beleegyezett. Az új Bekecs együttesnek nagyon kevés köze volt az előzőhöz, tulajdonképpen egy teljesen megfiatalított együttes jött létre ugyanazzal a névvel. Az együttesben jelenleg nyárádszeredai és környékebeli, marosvásárhelyi, sőt még gyergyói fiatalok is táncolnak.
– Bekecs néptáncegyüttesről beszélünk, amelyben több csoport, több generáció táncol.
– Jelenleg öt generáció táncol Nyárádszeredában, kétévente igyekeztünk újabb táncosnemzedéket indítani. Van egy játszóházunk, oda óvodáskorú gyermekek járnak, egy Morzsa-Bekecsünk, amely a harmadik–hetedik osztályosok generációját fogja át, van egy Apró-Bekecsünk, amelyben a hetedik–tizedik osztályosok, a Kis-Bekecsünk, amelyben a tizenegy–tizenkettedik osztályosok és elsőéves egyetemisták, és van a Nagy Bekecs, amelyben a "vének", a 18-30 év közötti korosztály táncol, s amelyben én vagyok a legidősebb.
– Adatközlő hagyományőrzők táncolnak-e a Bekecsben?
– Nem sikerült őket bevonni. Azonban meg kell említenem, hogy a felsoroltakon kívül még van három csoportunk Nyárádszeredában. Kezdő tánccsoportokat indítottunk a líceumban és van egy felnőttcsoportunk is. Oda vártuk vissza a fiatal házasokat. Több-kevesebb sikerrel működik ez a csoport, ugyanis a családosok hobbiszinten művelik a táncot, nem profi együttesről van szó. Viszont a Nagy Bekecsben hivatásszerűen űzzük a táncot. Jelenleg 12 fiú és 13 lány tagja az együttesnek.
– Rengeteg tánccsoportot említettél, jelenleg hányan kapcsolódtak be ebbe a mozgalomba?
– Nyárádszeredában 170-en táncolnak az említett csoportokban, ehhez hozzáadódnak a környékbeliek is, pontosabban – egy község kivételével – az egész Nyárádmente. Ezeken a településeken a Nagy Bekecs 16 táncosa oktat néptáncot. Minden községben van legalább egy tánccsoportunk. Az is előfordul, hogy egy községben három tánccsoport működik, mert a községet életerős, nagyobb falvak alkotják. Ákosfalván például a községközpontban, Harasztkeréken és Székelyvajában van csoportunk. A község kilenc falujából ebbe a három faluba hozzák be a gyermekeket. Dózsa György községben két tánccsoport, Karácsonfalva községben három, Gálfalva községben két, Nyárádszeredában hét, Székelyberében két, Nyárádmagyaróson egy, Csíkfalva községben két, Nyárádremetén két, Koronkában két tánccsoport működik. Jedden, sajnos, már nincs akit oktatni. A Nyárádmentén összesen 800 gyermek részese a néptáncoktatásnak.
– Kizárólag a néptáncoktatást vállalta fel a Bekecs, vagy a népi kultúra más szeletét is?
– Nyárádszeredában nagyon fiatal, zsenge korú fiataloknak indítottunk népi hangszeres oktatást, a gyermekek hegedűn, citerán és furulyán tanulnak játszani. A furulyásokat brácsára és bőgőre szeretnénk "áthangolni". Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen nagyszabású mozgalomnak saját zenekarra is szüksége van, legalább házi használatra. Valahol el kell kezdeni a népzeneoktatást is. Ebből Bartis Zoltán, a prímásunk veszi ki a részét, aki szárhegyi származású, de Vásárhelyre nősült, s az Üver zenekart vezeti. Ezzel a zenekarral léptünk fel a Felszállott a páva vetélkedőn is, ahol a legjobb határon túli előadó különdíjjal illettek.
– Ha már a Pávánál tartunk, melyek voltak a Bekecs legemlékezetesebb és legnagyobb sikerei?
– Móron volt egy olyan szabadtéri előadásunk, ahol tízezernél is többen voltak a közönség soraiban. Itt a Csík zenekarnak voltunk az "előzenekara". Számomra a Bekeccsel ez volt a legnagyobb élmény, hiszen óriási közönségnek táncolhattunk. A Páván tudtuk, hogy több mint egymillió ember néz a Duna tévében, de a teremben csak 200-an voltak. Az élő előadások nyújtják a legkiemelkedőbb élményt. Tavaly augusztus elsején is volt egy élménydús előadásunk, amikor a nyárádszeredai kistérségi napokon az Attila Fiai társulattal az István, a király című rockoperából adtunk elő részleteket. Egyedi élmény volt. Jó hír, hogy május 27-ére Szovátára hívták meg őket, s ott is lesz közös előadásunk. Élőben hallani a nagy slágereket az eredeti előadókkal s az előadás részesének lenni nagyon intenzív, nagy élmény.
– Évente hány kiszállást, turnét, fellépést vállal az együttes?
– Tavaly nyolcvan előadásunk volt. Ahogy telnek az évek, egyre több előadásunk van. A Páva előtt körülbelül 65 volt, viszont az ott elért sikernek köszönhetően még tíz előadásunk volt. Azt gondolom, hogy a népszerűségünk inkább annak köszönhető, hogy sohasem csalódott bennünk a közönség, s emiatt hívnak vissza. Lépésről lépésre építettük ezt az együttest, s kialakítottuk a kapcsolatrendszerünket. Az együttesnek hat saját nagy műsora született. A Hamupipőke előadásunkkal megfordultunk Budapesten a Hagyományok Házában, Kolozsváron a Magyar Operában, Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban és több kisebb településen is Maros megyében. Marosvásárhelyen március 30- án 10 órától láthatja a közönség az utolsó előadást a Maros Művészegyüttes termében. A Hagyatékok folklórműsorunk több mint 100 előadást ért meg, amit Erdélyben és Magyarországon színházakban, szabadtéri színpadokon és kisebb művelődési házakban adtunk elő.
– Mit táncol szívesen a Bekecs?
– Néptáncot. Olyan tág a paletta! Minden táncnak megvan a maga szépsége és különlegessége. Minél jobban belemélyülünk, minél részletesebben tanuljuk meg, annál inkább rájövünk, hogy mit miért és hogyan kell táncolni. A néptánckutatás olyan szakaszba jutott, hogy egy táncról nem azt jelentjük ki, hogy ez kalotaszegi tánc, hanem megnevezzük a falut és az adatközlőt. Például Bogártelkéről a Poncsa tánca. A készülő új műsorunkban a táncosok stílusát, karakterét mutatjuk be, s próbálunk rájönni az összefüggésekre, mitől is egyedi az adatközlő tánca. Nem imitációról van szó, hanem a táncfolyamat miértjeit próbáljuk megérteni. Sokan kiemelik a gesztusokat, de ezen túlmenően sok olyan apróság van, amire érdemes odafigyelni. A színpadi néptánc fejlődésének folyamata végig követhető, ez letisztulóban van, s ebben próbáljuk mélyebbre ásni magunkat. Itt tart a néptáncvilág. Vannak, akik nem ezt művelik, a román együttesek teljesen másként táncolnak, mint mi.
– Ejtsünk szót az együttesek finanszírozásáról. Ki támogatja a Bekecs együttest?
– 2009-ben létrehoztuk a Bekecs Táncegyesületet, jogilag ez a működési keretünk. Próbálunk több lábon állni. Biztos támogatónk a nyárádszeredai önkormányzat, a költségvetésünk 15 százalékát biztosítja. A többi kialakul. A nyárádmenti polgármesteri hivatalok pártfogolnak még, velük szerződést kötöttünk a táncoktatásra vonatkozóan, ez részleges támogatás. Ezenkívül vannak a pályázatok. Leveleket is írunk, tavaly a magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak és a kultúráért felelős államtitkárságnak írtunk. Pozitív volt a válaszuk, segítettek bennünket. Nagy álom válna valóra, ha biztosítanák a költségvetésünket. Hosszú távon ez lenne a jövő. El kellene különítsük az oktatási programunkat a Nagy Bekecsétől. Ez utóbbi valószínűleg hamarosan különálló intézmény lesz, az ügyintézés folyamatban van. Az oktatási rész további támogatására is nagy szükség lenne. Ezért kéréssel fordultam a megyéhez, de a törvények nem teszik lehetővé a támogatást. A román tanügyi törvény szerint csak heti egy órában oktathatunk néptáncot, s azt is csak hetedik osztályig. Heti egy órában nem lehet minőségi művészeti oktatást végezni. Minden egyes új szakág bevezetéséért nagy harcot kell vívni. Azt próbáljuk, hogy a harminc csoporttal működő oktatási rendszerünk működtetését a magyarországi oktatási rendszer mintájára szervezzük meg. Azt szeretnénk, ha az egész átlátható lenne, leszögeznénk, mit tanítunk, hogy tanítjuk, és milyen módszer szerint.
– Most is kiszállásra készül az együttes…
– Igen, Dubajba, fesztiválra. De erről majd akkor beszélünk, amikor hazaérkeztünk.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 24.
Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (2.)
– Mikortól lettél fizetett politikus?
– Azért, mert politikus voltam, nem kaptam fizetést. Kevesen hitték el akkoriban, hogy a megyei RMDSZ-elnöki tisztségért nem jár anyagi ellenszolgáltatás. Ugyanez volt a helyzet a pedagógusszövetségnél is. Akkor kaptam először pénzt a politizálásért, amikor városi tanácsos lettem, és járt a pár száz lejes tanácsosi juttatás. Azután, képviselőségem idején, már járt a rendes fizetés.
– Melyiket tartod érdekesebbnek, a tanítást vagy a politizálást?
– Szerettem tanítani. Politikusnak lenni viszont különleges dolog számunkra. Európa jobb helyein politikusképzés létezik. Mi véletlenszerűen lettünk politikusok. De úgy érzem, hogy az amatőrök között mi vagyunk a legjobbak. Amit csinálunk, azt egy meghatározott cél elérése érdekében tesszük, egy közösség számára. Volt, amikor nem sikerült megoldani bizonyos problémákat, de ebben a környezetben is igyekeztem alkalmazni a közvetlen párbeszédet. Nem szerettem a köntörfalazást. Úgy érzem, hogy nem volt rossz időszak az, amikor a megyei RMDSZ élén álltam.
– Szeretsz hosszú gyűléseken ülni?
– Normális ember nem szereti a hosszú gyűléseket, de van, amikor rákényszerül végigülni őket. Meg lehet szokni. Számtalan konferencián, kongresszuson részt kellett vennem. A hosszabbak közben ki lehet menni a büfébe, régebben pedig tarthattam cigarettaszünetet.
– Dohányzol?
– Tíz évvel ezelőtt abbahagytam.
– Hogyan telnek egy államtitkár hétköznapjai?
– Létezik egy megszabott program. Csütörtök–péntekre kialakul a következő hét rendje. Hétfőn a miniszter úgynevezett minisztériumi kollégiumot tart. Ezen az államtitkárok és a főtitkár vesz részt. Megbeszéljük az előttünk álló problémákat. Egyébként a hétfő és a kedd számomra parlamenti nap, amikor tartom a kapcsolatot a tanügyminisztérium és a Parlament között… A minisztériumban van egy kabinetem, amelyben a folyó ügyeket intézzük. Van kabinetfőnököm, vannak tanácsosaim, van egy igazgatóság, amely a kisebbségi kérdésekkel foglalkozik, a különböző osztályoktól begyűjti a prezentálandó anyagokat. Ezek tevékenysége mind a hatáskörömbe tartozik. Közben tartunk találkozókat a többi kisebbségi szervezettel, időnként konferenciákon kell részt vennem; amíg kormányon voltunk bizonyos eseményeken én képviseltem a minisztériumot nemzetközi szinten.
– A kisebbségi oktatásban felmerülő konfliktushelyzetekbe volt alkalmad beleszólni?
– 2015-ig elsősorban velem tárgyalta meg a miniszter ezeket az ügyeket. Sajnos 2016-ban, amikor kialakult Marosvásárhelyen az a bizonyos eset a katolikus líceumban, a miniszter úgy döntött, hogy helyettem egy másik államtitkárt küld oda, aki azelőtt két héttel került a minisztériumba. És szerintem rosszul látták meg a kérdést.
– Szállodában laksz, vagy kaptál lakást Bukarestben?
– Államtitkárnak lakás jár, amit a minisztérium fizet. Van szolgálati gépkocsim is sofőrrel.
– Hol étkezel?
– A parlamenti napokon nincs időm hazamenni. Akkor bekapok valamit a parlamentben. Különben otthon, a lakásomon eszem.
– Főzöl magadnak?
– Időnként főzök, de általában viszek itthonról. Ellát a család.
– Mi a kedvenc ételed?
– Nem vagyok válogatós. Nagyon szeretem a sülteket, a pörköltet, de legjobban a halászlét. A csorbát is megeszem…
– Sokan ismernek Aradon?
– Tavaly augusztusban az Aradi Napok idején felsétáltunk a központba a Forray utcán keresztül. Összesen két ismerőssel találkoztam. Nagyon megváltozott a város…
– Elismerik mindazt, amit tettél a magyar oktatásért?
– Különösebben nem foglalkoztat ez a kérdés. Őszintén szólva, belátásom szerint, ez a mérleg nincs egyensúlyban. Első keserű tapasztalatom az volt – és nehezen emésztettem meg –, amikor a Csiky 90 éves születésnapjára kiadott emlékkönyvbe egy fél oldalt sem írhattam. Akkor, amikor a főgimnáziumi rangot is én harcoltam ki az iskolának.
– Nyugodj meg, én sem kaptam helyet a kötetben. Pedig én voltam az igazgató.
– Úgy érzem, hogy valahol eltolódások vannak. A megboldogult Tokay György szavai jutnak eszembe, aki azt mondta: „Nem elég jónak lenni, nem is fontos jónak lenni. Annak kell látszani!” Én nem szeretem az önreklámozást. De annak a híve vagyok, hogy ismerjük el azoknak a munkáját is, akik előttünk voltak.
***
– 2003-ban alakult meg a Szabadság-szobor Egyesület. A mai napig elnöke vagy. Hallhatnánk róla valamit?
– Pontos célunk volt az alapításkor. Az volt az elképzelésünk, hogy az Egyesület révén vigyük be a köztudatba a szobor fontosságát. Hogy érezzék az emberek azt, hogy nem csak visszaállítunk egy szobrot, hanem ez a mindenkori magyaroknak az a szobra, amellyel vissza tudnak tekinteni történelmükre. Úgy gondoltuk, hogy ezáltal az Egyesület tesz egy lépést a román fél felé is, és benne is tudatosítja, hogy ez egy értékes műalkotás. Két történészkonferenciát is rendeztünk… Végül is a Szabadság-szobor Egyesületet bízták meg azzal, hogy levezényelje az egész visszaállítást. Mi kötöttük meg a szerződéseket a magyar kormánnyal… Sokat dolgoztunk. A szobor újraállítási ünnepségén beszédemben elmondtam, hogy meg kell valósítanunk azt, hogy a város érezze magáénak ezt a műalkotást, kerüljön városi tulajdonba, és kerüljön fel a műemlékek lajstromára. Végül ezek mind megvalósultak.
– A szobor felállítása után milyen feladatai voltak-vannak az Egyesületnek?
– Írtunk számára egy új alapszabályt. Maradt a célok között a Szabadság-szobor körüli kérdések ébrentartása, az aradi magyar közösséggel való kapcsolattartás, a fiatalokkal való kapcsolatok kialakítása, helytörténeti munkák kiadása… Ezenkívül tulajdonunkba került a Kovách Géza-hagyaték. Megvásároltuk azt a családtól, és átadtuk a gyulai levéltárnak, akik nagyon készségesek voltak. Együttműködésünk eredményeként kiadtunk egy válogatott Kovách Géza-tanulmánykötetet. Idén az Aradi Magyar Napokra lesz készen egy második Kovách Géza-kötet, amelybe színesebb, rövidebb írásai kerülnek be. Idén negyedik alkalommal rendezzük meg az általános iskolások részére a helytörténeti vetélkedőt. Jövőre ki szeretnénk adni az Arad halad című kötetünk folytatását.
***
– Vannak igazi barátaid?
– Igaziak a gyerekkori barátaim. Akik még mindig megvannak.
– Milyen a viszonyod az emberekhez?
– A tisztségek, amelyeket betöltöttem, jelentős mértékben megváltoztattak engem. Sosem voltam túl nyitott ember, de idővel megtanultam, hogy közlékenynek kell lennem, ha jó kapcsolatot akarok, diplomatikusan, nyitottan kell hozzáállnom a dolgokhoz. Ma bármikor, bárkivel, bármilyen közösségi kérdésben nyugodtan tudok beszélgetni.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Megvallom, hogy 2011 óta nem nagyon foglalkozom politikai kérdésekkel. 2011 után hagytam, hogy megyei RMDSZ-szinten utódaim tegyék a dolgukat úgy, ahogy ők látják jobbnak. Nem szólok bele a munkájukba. Szerintem lehetne jobban dolgozni, nyitottabban. Úgy érzem, hogy az aradi RMDSZ túlságosan beskatulyázta magát. A jelenlegi Arad megyei politikai pártok esetében általában a minőség hiányát érzékelem. Hiányoznak azok a minőségi emberek, akik a régebbi időket fémjelezték. És sajnos, ez kihat a parlamentre is. Gyenge ember gyengébbet küld a parlamentbe, akinek parancsolni tud. Ezt látom Bukarestben is. És ez nem jó!
– Vannak megvalósulatlan álmaid?
– Fiatalkoromban voltak álmaim. Ifjú tanárként sóvárogva néztem Európa térképét; rengeteg helyre el szerettem volna jutni. Európa-bolond vagyok. Nem kívánkozom Dubajba vagy a Távol-Keletre, de Európába nagyon szívesen megyek.
– Sokat utazol?
– Igen.
– Turistaként vagy hivatalból?
– Hivatalos külföldi útjaim már nemigen vannak, amióta nem vagyunk kormányon… Nagy élmény volt hivatali utam Türkmenisztánba. Ott megkérdezték, mit szeretnék. Elmondtam, hogy régi álmom látni a sivatagot. Erre kivittek a közeli sivatagba. Fantasztikus élmény volt.
– Ott is vannak tevék?
– Abban a sivatagban akkor csak homok volt…
– Melyik európai országot szereted a legjobban?
– Németországban élnek rokonaink; őket évente meglátogatjuk. Különben Olaszország áll legközelebb a szívemhez. És kedvenc focicsapatom a Juventus. Egyik gyerekkori álmom volt, hogy jussak el Torinóba és lássam futballozni a Juvét. Több meccsüket láttam a helyszínen. Akárhányszor ellátogatok Torinóba, elmegyek a Kossuth-szoborhoz is, amelyet Cegléd városa emelt.
– Voltak kudarcaid az életben?
– Hogyne! De ahogy múltak az évek, rájöttem, hogy a kudarcokból is tanulni kell. Az utóbbi időszakban, sajnos, mások kudarcait kell kijavítanunk. Gondolok itt oktatási és iskolai kérdésekre. Egyre nehezebben megy, mert vannak törvényes rendelkezések, amelyek meghatározzák pontosan, hogy egy kérdésben kinek mi a felelőssége, és hol van meghúzva a határ. Az emberek nem értik meg, hogy nem tudom orvosolni államtitkárként a kis közösségek összes, mindennapi gondját. Ezek egyszerűen nem minisztériumi kompetenciák. Úgy érzem, hogy ennek ellenére, csapatommal igyekszem elmenni majdnem a falig.
***
– Terveid?
– Azt hiszem, hogy aktív emberként elértem a maximumot. Február elején betöltöttem 70. életévemet.
– Isten éltessen sokáig!
– Az embernek tudnia kell, hogy van egy határ. Másfél évvel ezelőtt kértem helyettesítésemet. Mert hiába érzi magában az ember a lendületet, be kell látnia, hogy az évek nem múlnak el nyomtalanul, és sok mindent már rutinból próbál megoldani, sok mindennel már nem is tud megfelelően foglalkozni. Szeretném szépen lezárni ezt a fejezetet, és foglalkozni azzal, amivel helyi szinten érdemes. Gondolok itt a Szabadság-szobor Egyesületre, elsősorban azokra a tevékenységeire, amelyek a fiatalok felé irányulnak. Szívesen részt vennék a Megyei Kulturális Autonómia Tanács munkájában is, amelyet soha nem tudtunk megtölteni tartalommal. Megvan a tapasztalatom, az összeköttetéseim, erős civilszervezetet tudnánk ebből létrehozni, egy RMDSZ-hez kapcsolódó testületet, amellyel össze tudjuk fogni azokat, akik nem politikus beállítottságúak, és előre tudunk vinni elsősorban oktatási és ifjúsági kérdéseket.
– Elárulnál-e valamit családodról?
– Nagyon szívesen. Már elmondtam, hogy feleségemmel, aki nyugalmazott óvónő, Szapáryligeten ismerkedtünk meg. Házasságunk után született egy lányunk, Andrea, aki – hál’ Istennek – anyja pontossága mellett a szorgalmát is örökölte. Jogot végzett, ügyvéd. Megvan az a családi háttér, összhang, amire szükségem van. Sokszor elmondtam, hogy mindaz, amit elértem, ennek a családi háttérnek köszönhető. Feleségem és anyám, amíg élt, mindig mellettem voltak, és támogattak. Persze ezáltal feleségem nem tudta úgy kiteljesíteni elképzeléseit, mint ahogy szerette volna. De ebből sohasem volt különösebb problémánk.
– A politikusok hisznek Istenben? Egy politikusnak szüksége van a hitre?
– Mindenképpen szüksége van. De elsősorban önmagában kell hinnie. Aki nem hisz abban, amit csinál, inkább ne csináljon semmit! A múltkor egy állami szervnél azt kérték, hogy esküdjek fel a bibliára és a feszületre. Megmondtam, hogy reformátusként, a keresztre nem, de a bibliára szívesen felesküszöm, mert hiszek… A hit ad egy lehetőséget arra, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet, hogy higgyek olyan dolgokban, amelyek előrevisznek és segítenek. De nem vagyok hitbuzgó.
– Templomjáró vagy?
– A belvárosi református templom presbitere vagyok. Amikor itthon tartózkodom, elmegyek az istentiszteletre, úrvacsorát veszek. Úgy érzem, hogy megfelelő egyensúlyban van ez a kérdés. Hinni kell!
– Van elég szabadidőd?
– Időnként elgondolom, hogy ha már nem kell a parlamentbe meg a minisztériumba mennem, rengeteg szabadidőm lesz. Több időm jut majd a családra… Nagyon elkeserített minket rottweilerünk korai kimúlása. Hét és fél éves volt. Egy agresszív rák vitte el.
– Ő is a családhoz tartozott.
– Ez a kutya borzasztóan hozzánk nőtt.
– Vettetek másik kutyát?
– Azt mondtuk, hogy nem kell másik, de augusztusban veszünk egy rottweilert.
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Sajnos, a mozi kimaradt az életemből. Fiatalságunk népszerű időtöltése volt. Jó filmeket vetítettek. A múltkor jutott eszembe, milyen szép film volt „A hegy” Spencer Tracy-vel, vagy „Moby Dick, a fehér bálna”. Ma is kedvencem, a „Keresztapa”, főleg az első része. Időnként újranézem. Otthon mozizok, segít benne a DVD-lejátszó.
– Szeretsz tévézni?
– Elsősorban a sportközvetítések érdekelnek, legjobban a Juventus meccsei.
– A híradót szoktad követni?
– Ritkán.
– Hogyan oldod a stresszt?
– Itthon szoktam néha kocogni, Bukarestben nincs meg rá a lehetőség. Viszont a minisztériumból lakásomig, ha tél van, ha nyár, sétálok. Reggel autó visz, hogy időben odaérjek… A gyűlések utáni, laza csevegések is segítenek oldani a stresszt.
– Mulatni szoktál?
– Nagyon ritkán. Régen nagy születés- és névnapokat tartottunk, de az a társaság szétment. Ma már legszívesebben otthon a családban ünnepelek. Szilveszterezni sem szeretek elmenni nyilvános helyre.
– Emlékszel még Beatles-számokra?
– Hogyne! A telefonomra a Yesterday-t töltöttem fel csengőhangnak.
– Vonz a képzőművészet?
– Amatőr szinten. Ami szép, az tetszik.
– Tudsz úszni?
– Jól. Mi a Maros mellett nőttünk fel. Nem a komppal mentünk át Zsigmondházára, a túlsó partra, hanem – virtusból – úszva.
– Borotválkozol mindennap?
– Vasárnap, mikor templomba megyek, természetesen, és hétfőtől péntekig a minisztériumban naponta.
– Ki szoktad kapcsolni a telefonodat?
– Soha. Kivéve, ha repülőn ülök, vagy egy megbeszélésen vagy gyűlésen vagyok. A szolgálati telefont nem is illik kikapcsolni.
– Pozitívan gondolkozol?
– Igen. Megtanultam, hogy ha szükségem van az életben egy sikerélményre, akkor csakis a pozitív gondolkozás segíthet. Erre tanítottam meg a munkatársaimat is.
– Van-e hiányérzeted?
– Időnként. Van, amikor úgy érzem, hogy nagyobb odafigyeléssel, több segítséggel többet tudtunk volna elérni. De ezeket a sikertelenségeket a saját számlámra írom.
– Mit tennél másképpen, ha most kezdenéd?
– Nem biztos, hogy szeretném újrakezdeni. Negyvenhét éves munkaviszonyom alatt voltak hullámvölgyek is, nem csak hullámhegyek. Nem sokat filozofálgatok ezen. Amit elrontottam, soha nem próbáltam másra kenni. Ezért szeretném, hogy akkor ismerjék el mindazt, amit tettem a közösségért!
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (2.)
– Mikortól lettél fizetett politikus?
– Azért, mert politikus voltam, nem kaptam fizetést. Kevesen hitték el akkoriban, hogy a megyei RMDSZ-elnöki tisztségért nem jár anyagi ellenszolgáltatás. Ugyanez volt a helyzet a pedagógusszövetségnél is. Akkor kaptam először pénzt a politizálásért, amikor városi tanácsos lettem, és járt a pár száz lejes tanácsosi juttatás. Azután, képviselőségem idején, már járt a rendes fizetés.
– Melyiket tartod érdekesebbnek, a tanítást vagy a politizálást?
– Szerettem tanítani. Politikusnak lenni viszont különleges dolog számunkra. Európa jobb helyein politikusképzés létezik. Mi véletlenszerűen lettünk politikusok. De úgy érzem, hogy az amatőrök között mi vagyunk a legjobbak. Amit csinálunk, azt egy meghatározott cél elérése érdekében tesszük, egy közösség számára. Volt, amikor nem sikerült megoldani bizonyos problémákat, de ebben a környezetben is igyekeztem alkalmazni a közvetlen párbeszédet. Nem szerettem a köntörfalazást. Úgy érzem, hogy nem volt rossz időszak az, amikor a megyei RMDSZ élén álltam.
– Szeretsz hosszú gyűléseken ülni?
– Normális ember nem szereti a hosszú gyűléseket, de van, amikor rákényszerül végigülni őket. Meg lehet szokni. Számtalan konferencián, kongresszuson részt kellett vennem. A hosszabbak közben ki lehet menni a büfébe, régebben pedig tarthattam cigarettaszünetet.
– Dohányzol?
– Tíz évvel ezelőtt abbahagytam.
– Hogyan telnek egy államtitkár hétköznapjai?
– Létezik egy megszabott program. Csütörtök–péntekre kialakul a következő hét rendje. Hétfőn a miniszter úgynevezett minisztériumi kollégiumot tart. Ezen az államtitkárok és a főtitkár vesz részt. Megbeszéljük az előttünk álló problémákat. Egyébként a hétfő és a kedd számomra parlamenti nap, amikor tartom a kapcsolatot a tanügyminisztérium és a Parlament között… A minisztériumban van egy kabinetem, amelyben a folyó ügyeket intézzük. Van kabinetfőnököm, vannak tanácsosaim, van egy igazgatóság, amely a kisebbségi kérdésekkel foglalkozik, a különböző osztályoktól begyűjti a prezentálandó anyagokat. Ezek tevékenysége mind a hatáskörömbe tartozik. Közben tartunk találkozókat a többi kisebbségi szervezettel, időnként konferenciákon kell részt vennem; amíg kormányon voltunk bizonyos eseményeken én képviseltem a minisztériumot nemzetközi szinten.
– A kisebbségi oktatásban felmerülő konfliktushelyzetekbe volt alkalmad beleszólni?
– 2015-ig elsősorban velem tárgyalta meg a miniszter ezeket az ügyeket. Sajnos 2016-ban, amikor kialakult Marosvásárhelyen az a bizonyos eset a katolikus líceumban, a miniszter úgy döntött, hogy helyettem egy másik államtitkárt küld oda, aki azelőtt két héttel került a minisztériumba. És szerintem rosszul látták meg a kérdést.
– Szállodában laksz, vagy kaptál lakást Bukarestben?
– Államtitkárnak lakás jár, amit a minisztérium fizet. Van szolgálati gépkocsim is sofőrrel.
– Hol étkezel?
– A parlamenti napokon nincs időm hazamenni. Akkor bekapok valamit a parlamentben. Különben otthon, a lakásomon eszem.
– Főzöl magadnak?
– Időnként főzök, de általában viszek itthonról. Ellát a család.
– Mi a kedvenc ételed?
– Nem vagyok válogatós. Nagyon szeretem a sülteket, a pörköltet, de legjobban a halászlét. A csorbát is megeszem…
– Sokan ismernek Aradon?
– Tavaly augusztusban az Aradi Napok idején felsétáltunk a központba a Forray utcán keresztül. Összesen két ismerőssel találkoztam. Nagyon megváltozott a város…
– Elismerik mindazt, amit tettél a magyar oktatásért?
– Különösebben nem foglalkoztat ez a kérdés. Őszintén szólva, belátásom szerint, ez a mérleg nincs egyensúlyban. Első keserű tapasztalatom az volt – és nehezen emésztettem meg –, amikor a Csiky 90 éves születésnapjára kiadott emlékkönyvbe egy fél oldalt sem írhattam. Akkor, amikor a főgimnáziumi rangot is én harcoltam ki az iskolának.
– Nyugodj meg, én sem kaptam helyet a kötetben. Pedig én voltam az igazgató.
– Úgy érzem, hogy valahol eltolódások vannak. A megboldogult Tokay György szavai jutnak eszembe, aki azt mondta: „Nem elég jónak lenni, nem is fontos jónak lenni. Annak kell látszani!” Én nem szeretem az önreklámozást. De annak a híve vagyok, hogy ismerjük el azoknak a munkáját is, akik előttünk voltak.
***
– 2003-ban alakult meg a Szabadság-szobor Egyesület. A mai napig elnöke vagy. Hallhatnánk róla valamit?
– Pontos célunk volt az alapításkor. Az volt az elképzelésünk, hogy az Egyesület révén vigyük be a köztudatba a szobor fontosságát. Hogy érezzék az emberek azt, hogy nem csak visszaállítunk egy szobrot, hanem ez a mindenkori magyaroknak az a szobra, amellyel vissza tudnak tekinteni történelmükre. Úgy gondoltuk, hogy ezáltal az Egyesület tesz egy lépést a román fél felé is, és benne is tudatosítja, hogy ez egy értékes műalkotás. Két történészkonferenciát is rendeztünk… Végül is a Szabadság-szobor Egyesületet bízták meg azzal, hogy levezényelje az egész visszaállítást. Mi kötöttük meg a szerződéseket a magyar kormánnyal… Sokat dolgoztunk. A szobor újraállítási ünnepségén beszédemben elmondtam, hogy meg kell valósítanunk azt, hogy a város érezze magáénak ezt a műalkotást, kerüljön városi tulajdonba, és kerüljön fel a műemlékek lajstromára. Végül ezek mind megvalósultak.
– A szobor felállítása után milyen feladatai voltak-vannak az Egyesületnek?
– Írtunk számára egy új alapszabályt. Maradt a célok között a Szabadság-szobor körüli kérdések ébrentartása, az aradi magyar közösséggel való kapcsolattartás, a fiatalokkal való kapcsolatok kialakítása, helytörténeti munkák kiadása… Ezenkívül tulajdonunkba került a Kovách Géza-hagyaték. Megvásároltuk azt a családtól, és átadtuk a gyulai levéltárnak, akik nagyon készségesek voltak. Együttműködésünk eredményeként kiadtunk egy válogatott Kovách Géza-tanulmánykötetet. Idén az Aradi Magyar Napokra lesz készen egy második Kovách Géza-kötet, amelybe színesebb, rövidebb írásai kerülnek be. Idén negyedik alkalommal rendezzük meg az általános iskolások részére a helytörténeti vetélkedőt. Jövőre ki szeretnénk adni az Arad halad című kötetünk folytatását.
***
– Vannak igazi barátaid?
– Igaziak a gyerekkori barátaim. Akik még mindig megvannak.
– Milyen a viszonyod az emberekhez?
– A tisztségek, amelyeket betöltöttem, jelentős mértékben megváltoztattak engem. Sosem voltam túl nyitott ember, de idővel megtanultam, hogy közlékenynek kell lennem, ha jó kapcsolatot akarok, diplomatikusan, nyitottan kell hozzáállnom a dolgokhoz. Ma bármikor, bárkivel, bármilyen közösségi kérdésben nyugodtan tudok beszélgetni.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Megvallom, hogy 2011 óta nem nagyon foglalkozom politikai kérdésekkel. 2011 után hagytam, hogy megyei RMDSZ-szinten utódaim tegyék a dolgukat úgy, ahogy ők látják jobbnak. Nem szólok bele a munkájukba. Szerintem lehetne jobban dolgozni, nyitottabban. Úgy érzem, hogy az aradi RMDSZ túlságosan beskatulyázta magát. A jelenlegi Arad megyei politikai pártok esetében általában a minőség hiányát érzékelem. Hiányoznak azok a minőségi emberek, akik a régebbi időket fémjelezték. És sajnos, ez kihat a parlamentre is. Gyenge ember gyengébbet küld a parlamentbe, akinek parancsolni tud. Ezt látom Bukarestben is. És ez nem jó!
– Vannak megvalósulatlan álmaid?
– Fiatalkoromban voltak álmaim. Ifjú tanárként sóvárogva néztem Európa térképét; rengeteg helyre el szerettem volna jutni. Európa-bolond vagyok. Nem kívánkozom Dubajba vagy a Távol-Keletre, de Európába nagyon szívesen megyek.
– Sokat utazol?
– Igen.
– Turistaként vagy hivatalból?
– Hivatalos külföldi útjaim már nemigen vannak, amióta nem vagyunk kormányon… Nagy élmény volt hivatali utam Türkmenisztánba. Ott megkérdezték, mit szeretnék. Elmondtam, hogy régi álmom látni a sivatagot. Erre kivittek a közeli sivatagba. Fantasztikus élmény volt.
– Ott is vannak tevék?
– Abban a sivatagban akkor csak homok volt…
– Melyik európai országot szereted a legjobban?
– Németországban élnek rokonaink; őket évente meglátogatjuk. Különben Olaszország áll legközelebb a szívemhez. És kedvenc focicsapatom a Juventus. Egyik gyerekkori álmom volt, hogy jussak el Torinóba és lássam futballozni a Juvét. Több meccsüket láttam a helyszínen. Akárhányszor ellátogatok Torinóba, elmegyek a Kossuth-szoborhoz is, amelyet Cegléd városa emelt.
– Voltak kudarcaid az életben?
– Hogyne! De ahogy múltak az évek, rájöttem, hogy a kudarcokból is tanulni kell. Az utóbbi időszakban, sajnos, mások kudarcait kell kijavítanunk. Gondolok itt oktatási és iskolai kérdésekre. Egyre nehezebben megy, mert vannak törvényes rendelkezések, amelyek meghatározzák pontosan, hogy egy kérdésben kinek mi a felelőssége, és hol van meghúzva a határ. Az emberek nem értik meg, hogy nem tudom orvosolni államtitkárként a kis közösségek összes, mindennapi gondját. Ezek egyszerűen nem minisztériumi kompetenciák. Úgy érzem, hogy ennek ellenére, csapatommal igyekszem elmenni majdnem a falig.
***
– Terveid?
– Azt hiszem, hogy aktív emberként elértem a maximumot. Február elején betöltöttem 70. életévemet.
– Isten éltessen sokáig!
– Az embernek tudnia kell, hogy van egy határ. Másfél évvel ezelőtt kértem helyettesítésemet. Mert hiába érzi magában az ember a lendületet, be kell látnia, hogy az évek nem múlnak el nyomtalanul, és sok mindent már rutinból próbál megoldani, sok mindennel már nem is tud megfelelően foglalkozni. Szeretném szépen lezárni ezt a fejezetet, és foglalkozni azzal, amivel helyi szinten érdemes. Gondolok itt a Szabadság-szobor Egyesületre, elsősorban azokra a tevékenységeire, amelyek a fiatalok felé irányulnak. Szívesen részt vennék a Megyei Kulturális Autonómia Tanács munkájában is, amelyet soha nem tudtunk megtölteni tartalommal. Megvan a tapasztalatom, az összeköttetéseim, erős civilszervezetet tudnánk ebből létrehozni, egy RMDSZ-hez kapcsolódó testületet, amellyel össze tudjuk fogni azokat, akik nem politikus beállítottságúak, és előre tudunk vinni elsősorban oktatási és ifjúsági kérdéseket.
– Elárulnál-e valamit családodról?
– Nagyon szívesen. Már elmondtam, hogy feleségemmel, aki nyugalmazott óvónő, Szapáryligeten ismerkedtünk meg. Házasságunk után született egy lányunk, Andrea, aki – hál’ Istennek – anyja pontossága mellett a szorgalmát is örökölte. Jogot végzett, ügyvéd. Megvan az a családi háttér, összhang, amire szükségem van. Sokszor elmondtam, hogy mindaz, amit elértem, ennek a családi háttérnek köszönhető. Feleségem és anyám, amíg élt, mindig mellettem voltak, és támogattak. Persze ezáltal feleségem nem tudta úgy kiteljesíteni elképzeléseit, mint ahogy szerette volna. De ebből sohasem volt különösebb problémánk.
– A politikusok hisznek Istenben? Egy politikusnak szüksége van a hitre?
– Mindenképpen szüksége van. De elsősorban önmagában kell hinnie. Aki nem hisz abban, amit csinál, inkább ne csináljon semmit! A múltkor egy állami szervnél azt kérték, hogy esküdjek fel a bibliára és a feszületre. Megmondtam, hogy reformátusként, a keresztre nem, de a bibliára szívesen felesküszöm, mert hiszek… A hit ad egy lehetőséget arra, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet, hogy higgyek olyan dolgokban, amelyek előrevisznek és segítenek. De nem vagyok hitbuzgó.
– Templomjáró vagy?
– A belvárosi református templom presbitere vagyok. Amikor itthon tartózkodom, elmegyek az istentiszteletre, úrvacsorát veszek. Úgy érzem, hogy megfelelő egyensúlyban van ez a kérdés. Hinni kell!
– Van elég szabadidőd?
– Időnként elgondolom, hogy ha már nem kell a parlamentbe meg a minisztériumba mennem, rengeteg szabadidőm lesz. Több időm jut majd a családra… Nagyon elkeserített minket rottweilerünk korai kimúlása. Hét és fél éves volt. Egy agresszív rák vitte el.
– Ő is a családhoz tartozott.
– Ez a kutya borzasztóan hozzánk nőtt.
– Vettetek másik kutyát?
– Azt mondtuk, hogy nem kell másik, de augusztusban veszünk egy rottweilert.
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Sajnos, a mozi kimaradt az életemből. Fiatalságunk népszerű időtöltése volt. Jó filmeket vetítettek. A múltkor jutott eszembe, milyen szép film volt „A hegy” Spencer Tracy-vel, vagy „Moby Dick, a fehér bálna”. Ma is kedvencem, a „Keresztapa”, főleg az első része. Időnként újranézem. Otthon mozizok, segít benne a DVD-lejátszó.
– Szeretsz tévézni?
– Elsősorban a sportközvetítések érdekelnek, legjobban a Juventus meccsei.
– A híradót szoktad követni?
– Ritkán.
– Hogyan oldod a stresszt?
– Itthon szoktam néha kocogni, Bukarestben nincs meg rá a lehetőség. Viszont a minisztériumból lakásomig, ha tél van, ha nyár, sétálok. Reggel autó visz, hogy időben odaérjek… A gyűlések utáni, laza csevegések is segítenek oldani a stresszt.
– Mulatni szoktál?
– Nagyon ritkán. Régen nagy születés- és névnapokat tartottunk, de az a társaság szétment. Ma már legszívesebben otthon a családban ünnepelek. Szilveszterezni sem szeretek elmenni nyilvános helyre.
– Emlékszel még Beatles-számokra?
– Hogyne! A telefonomra a Yesterday-t töltöttem fel csengőhangnak.
– Vonz a képzőművészet?
– Amatőr szinten. Ami szép, az tetszik.
– Tudsz úszni?
– Jól. Mi a Maros mellett nőttünk fel. Nem a komppal mentünk át Zsigmondházára, a túlsó partra, hanem – virtusból – úszva.
– Borotválkozol mindennap?
– Vasárnap, mikor templomba megyek, természetesen, és hétfőtől péntekig a minisztériumban naponta.
– Ki szoktad kapcsolni a telefonodat?
– Soha. Kivéve, ha repülőn ülök, vagy egy megbeszélésen vagy gyűlésen vagyok. A szolgálati telefont nem is illik kikapcsolni.
– Pozitívan gondolkozol?
– Igen. Megtanultam, hogy ha szükségem van az életben egy sikerélményre, akkor csakis a pozitív gondolkozás segíthet. Erre tanítottam meg a munkatársaimat is.
– Van-e hiányérzeted?
– Időnként. Van, amikor úgy érzem, hogy nagyobb odafigyeléssel, több segítséggel többet tudtunk volna elérni. De ezeket a sikertelenségeket a saját számlámra írom.
– Mit tennél másképpen, ha most kezdenéd?
– Nem biztos, hogy szeretném újrakezdeni. Negyvenhét éves munkaviszonyom alatt voltak hullámvölgyek is, nem csak hullámhegyek. Nem sokat filozofálgatok ezen. Amit elrontottam, soha nem próbáltam másra kenni. Ezért szeretném, hogy akkor ismerjék el mindazt, amit tettem a közösségért!
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)