A kastély mégsem olyan, mint a foci
Egyszervolt kastélyok nyomában Bordás Beátával
Nemcsak a levéltárat búvárolta, hanem terepen is kutatott Bordás Beáta az 1840–1918 közötti erdélyi kastélyépítészet nyomdokait keresve. Doktori dolgozatából most tetszetős és tartalmasan izgalmas kötet* jelent meg, ami akkor is tud újat mondani, ha nagyon úgy tűnik, hogy manapság a kastélyokhoz mindenki jobban – és jól – ért, akárcsak a focihoz és a házépítéshez.
Az egykori Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék historizmus korabeli kastélyainak eredt a nyomába Bordás Beáta négy évvel ezelőtt, miután az árkosi kastéllyal foglalkozó 2010-es mesteri dolgozatának készítése ráébresztette, hogy ezzel a témakörrel szeretne behatóbban foglalkozni. A doktori dolgozatot kötetben adta ki a Polis Könyvkiadó, melynek igazgatója, Dávid Gyula, a IV. Adventi Könyvvásáron megtartott könyvbemutatón örömét fejezte ki, hogy munkásságával Bordás Beáta olyan sorozatot folytat, amelynek kezdete a kiadó alapítási éve körüli időszakra tehető – akkor Kovács András gondozta kötetté a Farka utcai templom címereit. Dávid Gyula úgy vélekedett: a szerző impozáns anyagismerettel rendelkezik, amely egyrészt alapos kutatásból merítkezik, majd kifejtette: arról, hogy Bordás Beáta nemcsak a levéltárat búvárolta, hanem kiadós terepmunkát is végzett árulkodnak például a kötet fényképei is.
A könyvet méltató Weisz Attila művészettörténész szerint a szerző témája már a kutathatósága miatt is nehéz, ugyanis az ingatlanok sok esetben nem hozzáférhetők az azokban működő intézmények, leromlott állapotuk vagy a tulajdonosok miatt, esetleg egyszerűen már nem is léteznek, mint a kötetben részletesebben bemutatott 22 épület közül öt: az alig ismert bonchidai régi bárói kastély, a magyarfenesi Jósika-kastély, a jósikafalvi Urmánczy-kastély, a torockószentgyörgyi báró Thoroczkay-kastély és a drassói (Fehér megye) Teleki-kastély. Amint azt Weisz Attila mondta, a téma azért sem könnyű falat, mert „lassan olyanná válik, mint a foci vagy a házépítés: a kastélyokhoz, a nemesi famíliák történetéhez ma már mindenki (jobban) ért, mindenki tud egy történetet, hallott/olvasott olyasvalamit, esetleg ismer olyan kastélyt vagy udvarházat, ami érdemtelenül kimaradt a kötetből”.
Gazdag forrásanyagot kutat fel a szerző irodalmi levelezésektől gazdasági feljegyzésekig, így sok kastély és település birtoklástörténetét tisztázza, pl. Weisz Attila szerint itt ismerhetjük meg a legjobban a gyalui kastély zavaros XIX. századi tulajdonosi viszonyait is. A tekintélyes bibliográfiában találunk az 1850-60-as évekből származó korai bemutatásokat, századfordulós újságcikkeket, a kötet hivatkozik az arisztokraták, nemesek XX-XXI. századi visszaemlékezéseire, interjúira, közöl archív térképeket, festményeket, fotókat, képeslapokat, eredeti tervrajzokat; egyik erőssége az 1990 után készült felmérések, helyreállítási tervek alapján készült 12 alaprajzból álló melléklet. Bordás Beáta a bonchidaihoz, válaszútihoz hasonló értékű épületeket fedez fel a nagyközönség, de a szakma számára is: pl. az enyedszentkirályi br. Bánffy-kastélyt, a mezőzáhi Ugron-kastélyt. Kis műfaji-stilisztikai kalauzt is találunk a könyvben, de a szerző az épületek létrejöttének okait is vizsgálja (pl. házasságkötés), ír a tervezőkről és építőkről, a kastélyparkokról, kertekről, a műkedvelő arisztokratákról.
A kastélybelsőkről is olvashatunk, amelyek szomorú sajátossága erdélyi viszonylatban, hogy a berendezések, gyűjtemények a XX. század során megsemmisültek, esetleg darabjai közgyűjteményekbe kerültek. Weisz Attila szerint a fennmaradt darabok ma is tovább pusztulnak, példaként említette a válaszúti kastély fennmaradt berendezését, abból egy széket, amely „az 1878-as párizsi világkiállításon is szerepelt, s amelyet pár hónapja egy helyi potentát vitt el »restaurálásra«, azóta nyoma veszett”.
Bordás Beátát a kutatásainak sikerélményeiről faggattuk, ami a kötet megírásának egy-másfél évében motiválhatja a szerzőt. – Amikor a levéltári kutatás során felfedeztem, hogy nemcsak én gondoltam így, hanem valóban létezett Bonchidán egy másik hatalmas kastély, vagy amikor a zsuki kastély mellett található kőurnáról kiderítettem, hogy Medgyessy Ferenc alkotása, aki egy nagyon jelentős szobrászművész volt. A helyszíni bejáráskor számos olyan információra bukkantam, aminek nagyon-nagyon örültem, és teljesen elérzékenyültem, úgy éreztem, hogy ezért érdemes csinálni. Ilyen momentum volt, amikor először találkoztam pl. a válaszúti kastély belsejével. Vagy az is nagyon jelentős pillanat volt, amikor beigazolódott a válaszúti ebédlőben levő csempekályhával kapcsolatos gyanakvásom. A kályhán különböző csatajelenetek láthatók, illetve a vérszerződés jelenete, és élt bennem egy sugallat, hogy az nem lehet, hogy a báró magától találta ki ezeket a kompozíciókat. Hatalmas felfedezés volt kideríteni, hogy egy korabeli metszetkönyvből egy az egyben lemásolta őket – mondta Bordás Beáta, aki nem zárja ki annak lehetőségét, hogy kutatását a jövőben további történelmi megyékre is kiterjeszti, ám egyelőre a Művészeti Múzeummal kötött viszonylag friss munkaszerződése miatt szakmai érdeklődése most más irányba fordul.
Kerekes Edit
* Bordás Beáta: Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1840–1914). Az egykori Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék kastélyai /Polis Kiadó, Kolozsvár, 2016./ Szabadság (Kolozsvár)