Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Dombóvár (HUN)
17 tétel
2001. augusztus 9.
"Aug. 10-én lovas felvonulással kezdődnek Gyergyószárhegyen a Szárhegyi Napok. A közös szervezésében lesz versmondó-délután, Ki mit tud?, fellép a mátraderecskei tánccsoport és a népszerű énekes, Koós János. Dr. Ambrus Zoltán polgármester arról is tájékoztatott, hogy Dombóvár, Jászszentlászló, Mátraderecske, Nagybajom, Öcsény testvértelepülések küldöttei is bejelentették részvételüket a falunapokon. Aug. 11-én Matei László és Török Ferenc fotókiállítását nyitják meg, a helyi színjátszó csoport is bemutatkozik. Aug. 12-én a fúvószenekar előadásával párhuzamosan, Márk Attila verses-zenés előadására kerül sor a plébániatemplomban. Játszóház, Kiss László fényképkiállítása, bábszínház, íjászbemutató, Oláh Gyárfás és Kristó Róbert ruha- és fotókiállítása, továbbá az Amarillys együttes előadása teszi még színesebbé a rendezvényeket. /Bajna György: Szárhegyi Napok. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 9./"
2004. április 19.
Ápr. 16-án a dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár, néprajzkutató által vezetett Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében Kézdivásárhelyen bemutatták a százegy évvel ezelőtt Kézdivásárhelyen született Földi István Századelő az udvartereken című posztumusz könyvét. Dr. Antal Árpád kolozsvári professzor méltatta a társaság legújabb könyvét. A bemutatón néhai Földi István családtagjai közül többen megjelentek Dombóvárról, ahol a könyv megszületett, és ahol Földi István 1944 ősze és 1967. június 28-a között élt. A könyv megjelentetésében nagy szerepe volt Antal Árpád egyetemi tanárnak, a kötet szerkesztőinek, Incze László ny. múzeumigazgatónak, Szabó Judit néprajzkutatónak és Sylvester Lajos újságírónak, aki 1971-ben az akkori Megyei Tükörben 54 részben közölt részleteket a kézdivásárhelyi Bucs család tulajdonában levő Földi-könyv kéziratából. /Iochom István: Századelő az udvartereken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./
2009. május 9.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye alapításának millenniuma és Márton Áron püspökké szentelésének 70. évfordulója alkalmából a kovásznai Szent István Király Római Katolikus Egyházközség és a Szent Gellért Lovagrend erdélyi Márton Áron Tartománya közös elhatározásából a Szent István-templom előtt szobrot állítanak Márton Áron püspöknek. A szobrot a dombóvári Varga Gábor szobrászművész és keramikus készíti el, felavatására június 14-én lesz. A szobor állítására adományokat elfogadnak. /Szobrot állítanak Márton Áron püspöknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./
2009. június 13.
Nagy ünnepre készül a kovásznai Szent István Király Római Katolikus Egyházközség. A június 14-én, vasárnap felszentelendő Márton Áron-szobor a dombóvári Varga Gábor szobrászművész műhelyéből elindult Kovászna felé, hogy ott a római katolikus templom kertjében. A szertartást Tamás József csíkszeredai megyéspüspök vezeti a környékbeli papság segédletével. Az ünnepi eseményen jelen lesz a Szent Korona Gyergyószentmiklóson őrzött másolata Szent István csontereklyéjével. /Bodor János: Márton Áron-szobrot szentelnek Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 13./
2009. június 15.
Márton Áron, a neves erdélyi római katolikus püspök szobrát avatták fel június 14-én Kovásznán, a szintén háromszéki Szentkatolnán Bálint Gábor orientalista büsztjét leplezték le június 13-án. Kovásznán Márton Áron 2,2 méter magas, egész alakos szobrát, a dombóvári Varga Gábor szobrászművész alkotását a római katolikus templom előtt állították fel. Szentkatolnán a helyi Bálint Gábor Egyesület kezdeményezte a település szülöttjének, a 17 nyelven beszélő Bálint Gábor nyelvtudós szobrának felállítását. A mellszobor Vetró András kézdivásárhelyi képzőművész munkája. Az avatóünnepségen Bakk Pál nyugalmazott tanító, helytörténész és Jakab Jolán tanárnő elevenítette fel az orientalista életútjának legfontosabb állomásait. Bálint Gábor fontos munkái: A honfoglalás revíziója vagyis a hun, székely, magyar, besenyő, kun kérdés tisztázása (1901), továbbá a Lexikon cabardico–hungarico–latinum (1904). /Bíró Blanka, Bartos Lóránt: Nagy emberek szobrai Háromszéken. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./ Június 13-án szentkatolnai Bálint Gábor Általános Iskola leleplezték le a névadó mellszobrát, Vetró András alkotását. Szőcs Kölcze Ervin iskolaigazgató, a Bálint Gábor Egyesület elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd a nagy nyelvtudós munkásságának legavatottabb ismerője, Bakk Pál ny. tanító, helytörténész mutatta be a település leghíresebb szülöttjét. A tudományos konferencia keretében dr. Obrusánszky Borbála budapesti történész-orientalista Bálint Gábor és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról szóló előadását dr. Borcsa János olvasta fel. Ezt követően a Bálint-emlékkiállítást tekintették meg az érdeklődők. /Iochom István: A nyelvtudós hazatért szülőfalujába (Szoboravatás Szentkatolnán). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 15./
2009. július 6.
Július 4-én Domokos Géza író faragott emlékoszlopával és II. Rákóczi Ferenc mellszobrával gazdagodott a zágoni Mikes Művelődési Központ. Az avatóünnepséget a falunapon tartották, ugyanakkor avatták fel az új sportcsarnokot. Zágon központjából a Mikes–Szentkereszty-kúria kertjébe vonult az ünneplő-megemlékező közönség. Kiss József polgármester Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével közösen leleplezte Domokos Géza emlékére a Both László faragta kopjafát, melyet Veress Dániel (1929–2002) és Hopp Lajos (1927–1996) Mikes-kutatók emlékjelei mellé állítottak. Markó Béla emlékbeszédében elmondta, habár különösnek tűnhet a társítás, az ő értelmezésében üzenete van, mert egy időben, egy helyen jelen van múlt – Rákóczi –, jelen és jövendő, amit a sportcsarnok jelképez. Mikes Kelemen mellszobra mellett leleplezték II. Rákóczi Ferenc fejedelem 85 cm magas pirogránit szobrát, magyarországi testvértelepülés, Kisköre ajándékát, a dombóvári Varga Gábor szobrászművész alkotását. A művész elmondta, megtiszteltetés számára, hogy Háromszéknek alkothatott, nemrég Kovásznán avatták Márton Áron szobrát. Semjén Zsolt, a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt elnöke az ünnep jelentőségéről beszélt. /Szekeres Attila: Csillagok, akik utat mutatnak (Hármas avatóünnepség Zágonban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./
2009. augusztus 15.
Az első magyar eszperantista, a szentkatolnai Bálint Gábor születésének 165 évfordulója alkalmából avattak augusztus 14-én emléktáblát a felső-háromszéki községben. A háromnyelvű – magyar, román, eszperantó – tábla a dombóvári G. Nagy Róbert munkája. A tábla elhelyezését számos magyarországi és romániai szervezet és magánember támogatta. A táblát a már álló Bálint Gábor-szobor közelében, az iskola épületén helyezték el. /(Farcádi): Emléktábla az első magyar eszperantistának. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 15./
2014. április 8.
Földi István Sepsiszentgyörgyön
Az emlékidézések, sajtóban fel-fel bukkanó mementók, helytörténeti séták, síremlékek egyre szaporodó mentőmunkálatai már csak azért is hasznosak, mert lehetőséget teremtenek, hogy szembe tudjunk szegülni a mindent elpusztító feledéssel – ugyanis ez a legnagyobb ellensége szellemi múltunk építőire való emlékezésnek, azok felidézésének, kik tégláról téglára magasították az építményt, amely oly sokszor életerőt és kitartást kölcsönöz mindennapi életükben.
Igaz ez Földi István (1903–1967) író esetében is, akinek személyét sikerült annyira elfelejtenie a sepsiszentgyörgyi közönségnek, hogy posztumusz kötetének (Székelynek születtem, Kézdivásárhely, 2014) bemutatóján csupán családjának itteni ismerősei tették tiszteletüket. Pedig Földi István a kicsi magyar világ idején városunk lakója volt, az akkori Háromszék vármegye művelődési mindenese.
„A magyar állam megyei szintű munkakörrel bízott meg – írta sepsiszentgyörgyi éveiről. – Új beosztásom megyeközponti tartózkodást igényelt. Időközben sikerült megoldani a lakásproblémát is, családom leköltözött Sepsiszentgyörgyre, és így kiegyensúlyozottan, nyugodt megfontoltsággal láthattam hozzá Háromszék vármegye iskolán kívüli népművelésének megszervezéséhez.” A Székely Nép munkatársaként beszámolt mindarról, ami a szűk négyéves itteni életét kitöltötte. Falujáró riporterként dolgozott, mint magam is. Nem akadt olyan települése Háromszéknek, ahová ne jutott volna el. Mennyire más volt akkor a falujáró újságíró élete és lehetőségei! Szekéren, sártengerben látogatott el például Sepsimagyarósra, hogy részt vehessen egy népművelő esti előadáson! A kötetet bemutató dr. Szőcs Géza társaságában örömmel üdvözölhettük a városunkban gyerekeskedő dr. Földi Imre nyugalmazott sebészfőorvost, Földi István fiát és unokaöccsét, dr. Sánta Péter közgazdászt. Ennek ellenére sem mondtam le régi tervemről, hogy eljuthassak Tevelre, ahol a bukovinai székely gyermekeknek iskolát teremtett Földi István és árkosi tanítómestereim barátja, a falu szülötte, Dancs Pál tanító. Túl messze van-e ahhoz Dombóvár – kérdezgetem magamban –, hogy alkalomadtán fejet hajthatnék Földi István ottani síremlékénél? A Fennvaló úgy rendelte, hogy fiával itthon átölelhessük egymást!
A késő esti olvasmányaim közé tartozó kötet böngészése közben minduntalan visszatért egy gondolat: Földi visszaemlékezéseit kellene elolvasnia annak a mai fiatalnak, aki számára kevésbé ismert, de akit érdekel Háromszék 1940 és 1944 közötti élete. A kötet izgalmasabb, mint egy film: benne lakozik egy tehetséges tollforgató, egy magyar katonatiszt lelke. A háború végén latolgatták (soha jobbkor!), hogy filmet készítsenek Gábor Áronról, ugyanis az önvédelmi harc hőséről szóló Földi-színművet nemcsak Sepsiszentgyörgyön, hanem Székelyföld-szerte is nagy sikerrel mutatták be akkor. Számunkra ma már csak kultúrtörténeti emlék az is, hogy ezt a háború miatt dugába dőlt tervet Budapesten latolgatta Földi, s nem mással, mint földijével, az akkor ott élő kálnoki Hosszú Zoltán színművésszel.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az emlékidézések, sajtóban fel-fel bukkanó mementók, helytörténeti séták, síremlékek egyre szaporodó mentőmunkálatai már csak azért is hasznosak, mert lehetőséget teremtenek, hogy szembe tudjunk szegülni a mindent elpusztító feledéssel – ugyanis ez a legnagyobb ellensége szellemi múltunk építőire való emlékezésnek, azok felidézésének, kik tégláról téglára magasították az építményt, amely oly sokszor életerőt és kitartást kölcsönöz mindennapi életükben.
Igaz ez Földi István (1903–1967) író esetében is, akinek személyét sikerült annyira elfelejtenie a sepsiszentgyörgyi közönségnek, hogy posztumusz kötetének (Székelynek születtem, Kézdivásárhely, 2014) bemutatóján csupán családjának itteni ismerősei tették tiszteletüket. Pedig Földi István a kicsi magyar világ idején városunk lakója volt, az akkori Háromszék vármegye művelődési mindenese.
„A magyar állam megyei szintű munkakörrel bízott meg – írta sepsiszentgyörgyi éveiről. – Új beosztásom megyeközponti tartózkodást igényelt. Időközben sikerült megoldani a lakásproblémát is, családom leköltözött Sepsiszentgyörgyre, és így kiegyensúlyozottan, nyugodt megfontoltsággal láthattam hozzá Háromszék vármegye iskolán kívüli népművelésének megszervezéséhez.” A Székely Nép munkatársaként beszámolt mindarról, ami a szűk négyéves itteni életét kitöltötte. Falujáró riporterként dolgozott, mint magam is. Nem akadt olyan települése Háromszéknek, ahová ne jutott volna el. Mennyire más volt akkor a falujáró újságíró élete és lehetőségei! Szekéren, sártengerben látogatott el például Sepsimagyarósra, hogy részt vehessen egy népművelő esti előadáson! A kötetet bemutató dr. Szőcs Géza társaságában örömmel üdvözölhettük a városunkban gyerekeskedő dr. Földi Imre nyugalmazott sebészfőorvost, Földi István fiát és unokaöccsét, dr. Sánta Péter közgazdászt. Ennek ellenére sem mondtam le régi tervemről, hogy eljuthassak Tevelre, ahol a bukovinai székely gyermekeknek iskolát teremtett Földi István és árkosi tanítómestereim barátja, a falu szülötte, Dancs Pál tanító. Túl messze van-e ahhoz Dombóvár – kérdezgetem magamban –, hogy alkalomadtán fejet hajthatnék Földi István ottani síremlékénél? A Fennvaló úgy rendelte, hogy fiával itthon átölelhessük egymást!
A késő esti olvasmányaim közé tartozó kötet böngészése közben minduntalan visszatért egy gondolat: Földi visszaemlékezéseit kellene elolvasnia annak a mai fiatalnak, aki számára kevésbé ismert, de akit érdekel Háromszék 1940 és 1944 közötti élete. A kötet izgalmasabb, mint egy film: benne lakozik egy tehetséges tollforgató, egy magyar katonatiszt lelke. A háború végén latolgatták (soha jobbkor!), hogy filmet készítsenek Gábor Áronról, ugyanis az önvédelmi harc hőséről szóló Földi-színművet nemcsak Sepsiszentgyörgyön, hanem Székelyföld-szerte is nagy sikerrel mutatták be akkor. Számunkra ma már csak kultúrtörténeti emlék az is, hogy ezt a háború miatt dugába dőlt tervet Budapesten latolgatta Földi, s nem mással, mint földijével, az akkor ott élő kálnoki Hosszú Zoltán színművésszel.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 15.
Dévai és csernakeresztúri hagyományőrzők a XXV. „Bukovinai Találkozások” Nemzetközi Folklórfesztiválon
Megénekelték a bonyhádi rokonokat
Harmadik alkalommal vett részt a dévai Segesvári Miklós Pál Egyesület Szivárvány Nyugdíjasklubjának népdalcsoportja a Bonyhádon megrendezett „Bukovinai találkozások”-on. Az Országos Székely Szövetség által immár 25. alkalommal megszervezett nemzetközi folklórfesztiválra évről évre meghívást kapnak a Bukovinából elszármazottak, illetve ma is itt élők hagyományőrző csoportjai. Idén a házigazdák, illetve erdélyi (dévai és csernakeresztúri) néptáncosok, énekkarok mellett Lengyelországból, Moldova Köztársaságból, Felvidékről, Szlovéniából is érkeztek résztvevők.
A három napig tartó rendezvény jól bevált programja szerint idén is a táncos-dalos utcai felvonulás jelentette a fesztivál fénypontját. – Bonyhádon ilyenkor a lakosság apraja-nagyja részt vesz a szervezésben, egész nap az utcán zajlik az élet, a települést áthatja az ünnepi hangulat. Az utcai felvonulást is nagyon jól megszervezik, mindenkinek alkalma van bemutatni a magával hozott táncokat, dalokat. Ezt megelőzően azonban mindig van egy nagyon-nagyon színvonalas nyitógála, illetve évről évre alkalma adódik egy-egy székely településnek a bemutatkozásra. Idén a madefalviak ismertették a faluban élő hagyományokat: táncot, muzsikát, sajátos székely termékeiket – meséli Lengyel Izabella, a dévai népdalcsoport karvezetője, aki idén 25 fős énekkarral érkezett Bonyhádra.
A résztvevők számára azonban a fesztivál második napja, a Szomszédolás a legvonzóbb, amikor a Bonyhád körüli települések (Cikó, Dombóvár, Bátaszék, Kéty, Somberek, Gara) meghívnak egy-két együttest, hogy bemutassa műsorát. – Mi idén Dombóvárra kaptunk meghívást, ahol csodálatos vendégszeretetben volt részünk. Számomra mindig megható az az odaadás, amellyel minket fogadnak. Bonyhádon elég sok Déváról elszármazott család él, és csodálatos megtapasztalni a rokoni találkozások örömét – meséli Lengyel Izabella. Mint mondja, a dévai népdalcsoport igyekezett színvonalas előadással meghálálni a gondos vendégszeretetet. – Repertoárunkban első perctől előtérben voltak a Zsók Béla, dévai néprajzgyűjtő által lejegyzett bukovinai székely dalok. Idén azonban már a kakasdi Sebestyén Ádám által gyűjtött dalokból is előadtunk néhányat. Nagy öröm számomra, hogy bár az énekkar a nyugdíjasklub keretében alakult, egyre több fiatal kapcsolódik be és teljesen átragad rájuk az idős nénik-bácsik irigylésre méltó örök vidámsága, vállalkozókészsége. Ez nem csupán a próbákon, helybeli előadásokon nyilvánul meg, de mindig pozitívan reagálnak az olyan felkérésekre is, amelyhez több száz kilométert kell utazni. Ezúttal is vállalták a közel ezer kilométeres utat és valamennyien a saját kis nyugdíjukból is hozzájárultak a költségekhez. Idén azonban két jó szándékú támogatónk is akadt Winkler Gyula EP-képviselő személyében, illetve Takács Aranka vajdahunyadi városi tanácsos közbenjárására a Kovászna megyei tanács is jelentős összeggel támogatta az utunkat. Köszönet érte! – mondta Lengyel Izabella karvezető.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),
Megénekelték a bonyhádi rokonokat
Harmadik alkalommal vett részt a dévai Segesvári Miklós Pál Egyesület Szivárvány Nyugdíjasklubjának népdalcsoportja a Bonyhádon megrendezett „Bukovinai találkozások”-on. Az Országos Székely Szövetség által immár 25. alkalommal megszervezett nemzetközi folklórfesztiválra évről évre meghívást kapnak a Bukovinából elszármazottak, illetve ma is itt élők hagyományőrző csoportjai. Idén a házigazdák, illetve erdélyi (dévai és csernakeresztúri) néptáncosok, énekkarok mellett Lengyelországból, Moldova Köztársaságból, Felvidékről, Szlovéniából is érkeztek résztvevők.
A három napig tartó rendezvény jól bevált programja szerint idén is a táncos-dalos utcai felvonulás jelentette a fesztivál fénypontját. – Bonyhádon ilyenkor a lakosság apraja-nagyja részt vesz a szervezésben, egész nap az utcán zajlik az élet, a települést áthatja az ünnepi hangulat. Az utcai felvonulást is nagyon jól megszervezik, mindenkinek alkalma van bemutatni a magával hozott táncokat, dalokat. Ezt megelőzően azonban mindig van egy nagyon-nagyon színvonalas nyitógála, illetve évről évre alkalma adódik egy-egy székely településnek a bemutatkozásra. Idén a madefalviak ismertették a faluban élő hagyományokat: táncot, muzsikát, sajátos székely termékeiket – meséli Lengyel Izabella, a dévai népdalcsoport karvezetője, aki idén 25 fős énekkarral érkezett Bonyhádra.
A résztvevők számára azonban a fesztivál második napja, a Szomszédolás a legvonzóbb, amikor a Bonyhád körüli települések (Cikó, Dombóvár, Bátaszék, Kéty, Somberek, Gara) meghívnak egy-két együttest, hogy bemutassa műsorát. – Mi idén Dombóvárra kaptunk meghívást, ahol csodálatos vendégszeretetben volt részünk. Számomra mindig megható az az odaadás, amellyel minket fogadnak. Bonyhádon elég sok Déváról elszármazott család él, és csodálatos megtapasztalni a rokoni találkozások örömét – meséli Lengyel Izabella. Mint mondja, a dévai népdalcsoport igyekezett színvonalas előadással meghálálni a gondos vendégszeretetet. – Repertoárunkban első perctől előtérben voltak a Zsók Béla, dévai néprajzgyűjtő által lejegyzett bukovinai székely dalok. Idén azonban már a kakasdi Sebestyén Ádám által gyűjtött dalokból is előadtunk néhányat. Nagy öröm számomra, hogy bár az énekkar a nyugdíjasklub keretében alakult, egyre több fiatal kapcsolódik be és teljesen átragad rájuk az idős nénik-bácsik irigylésre méltó örök vidámsága, vállalkozókészsége. Ez nem csupán a próbákon, helybeli előadásokon nyilvánul meg, de mindig pozitívan reagálnak az olyan felkérésekre is, amelyhez több száz kilométert kell utazni. Ezúttal is vállalták a közel ezer kilométeres utat és valamennyien a saját kis nyugdíjukból is hozzájárultak a költségekhez. Idén azonban két jó szándékú támogatónk is akadt Winkler Gyula EP-képviselő személyében, illetve Takács Aranka vajdahunyadi városi tanácsos közbenjárására a Kovászna megyei tanács is jelentős összeggel támogatta az utunkat. Köszönet érte! – mondta Lengyel Izabella karvezető.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),
2015. május 5.
Kultúra, történelem és szórakozás a Festum Varadinumon
A Nagyváradon már harmadik napja zajló Festum Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési körűek igényeihez is igazodik. A nagyváradi kulturális fesztivál szerda–péntek közötti időszakában hangsúlyosan megjelenik kultúránk, művészetünk és történelmünk is, ugyanakkor több különleges szórakoztató programra lehet készülni. Alább a fesztivál május 6–8. közötti rendezvényeit foglaltuk össze.
Kristófi János emlékkiállítás
Május 6-án, szerdán 14 órakor Kristófi János világhírű nagyváradi festőművész (1925–2014) munkáiból nyílik kiállítás a nagyváradi városháza dísztermében.
Kristófi János (Monospetri, 1925. december 15. – Nagyvárad, 2014. január 5.) világszinten elismert festőművész. Középiskoláit Kolozsváron végezte, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökítette meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben , Budapesten (1991) és Szolnokon (1995).
Kristófi János világszerte ismert festőművész 1954 óta élt Nagyváradon, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kiállítások, könyvbemutatók, istentisztelet
16.30-kor Wagner Péter képzőművész egyéni kiállítását nyitják meg a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, 17.00 órától emlékműsor Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő, előadó születésének 120 évfordulója alkalmából a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17.45-kor Szilágyi Aladár: Mit akartak ezek a magyarok?- Beszélgetések kortárs történészekkel Holnap /Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2015/ – könyvbemutató az Ady Endre Líceum dísztermében, Szilágyi Aladár beszélgetései a Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának 2014-es előadóival, bemutatja Szűcs László, a kötet szerkesztője és az Erdélyi Riport, valamint a Várad művelődési folyóirat főszerkesztője.
18.00 órától ünnepi istentisztelet a nagyváradi evangélikus templomban, igét hirdet Szabó Szilárd dombóvári evangélikus lelkész, előadást tart Balczó András evangélikus olimpikon; közreműködnek az evangélikus óvoda gyermekei, valamint Lucian Malița hegedűművész és Thurzó Sándor József brácsaművész. Az Ady Endre-gimnázium dísztermében 18.30-kor kezdődik a Szacsvay Akadémia történelmi előadása A török kiűzése Magyarországról (1683-1718) és az ország jövőjének tervezésecímmel, előadó: Gebei Sándor egyetemi tanár (Eger), az MTA doktora.
19.00 órától Operett express – Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek előadása. Elhangzanak világhírű operett melódiák Kálmán, Eisemann, Huszka, Fényes, Szenes, Lehár operettjeiből. Helyszín: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának díszterme (Partium Keresztény Egyetem)
Történelmi konferencia: „Várad, Erdély kapuja...”
Május 7-én, csütörtökön 10 órakor „Várad, Erdély kapuja...” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában címmel történelmi konferencia kezdődik nagyváradi városháza dísztermében.
A Festum Varadinum tavalyi rendezvénysorozatába beillesztett történelmi konferencia nagy sikert aratott, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert szakemberek jöttek el előadni, akik kétségtelenül a történész szakma elitjéhez tartoznak. Nincs ez másképp idén sem, értékes és várhatóan rendkívül tartalmas értekezések hangzanak el, melyeknek középpontjában Nagyvárad, illetve a város középkori szerepének fontossága áll.
A konferencia részvevői és előadásaik címei: Oborni Teréz tud. főmunkatárs, kora újkori témacsoport vezető, MTA BTK, Történettudományi Intézet: Szapolyai János és a váradi béke; Gálfi Emőke tud. kutató (EME Kolozsvár): Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad; Bogdándi Zsolt tud. kutató (EME Kolozsvár): A váradi hiteleshelyek 16. század második felében; Mátyás-Rausch Petra tud. munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között; Emődi Tamás műemlékvédelmi szakmérnök, Nagyvárad: Az erdélyi fejedelmek nagyváradi palotája; Jeney-Tóth Annamária egyetemi docens, Debreceni Egyetem: Ifj. Rákóczi György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs tud. főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A váradi török tartomány első évei (1660–1665).
Szent László öröksége
Ugyancsak 10 órakor kezdődik az a program, melynek keretében Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal a római katolikus székesegyházban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban és a nagyváradi várban. 11 órától Nyitott kapuk – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 13 órakor Varadinum Junior: „Sötét és semmi voltak...” – világosság és sötétség ellentéte a művészetben – irodalmi műhely a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében, ugyanitt 14 órától: „Aki fényt hagyott maga után...” – magyarok a fény történetében. 17 órakor Ólomkatona címmel díjkiosztóval egybekötött kiállítás nyílik a Gyermekpalotában. 18 órától ünnepi istentisztelet nagyváradi unitárius templomban, igét hirdet Nt. Gyerő Dávid lelkész, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, fellép a nagyváradi Kántorok Kórusa, majd szeretetvendégség következik.
19 órakor kezdődik Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész Gyorsvonat című önálló estje a a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A Kossuth-díjas színész-rendező kedvenc költőitől, íróitól válogat verseket, novellákat, részleteket életszemlélete bemutatására. Hitet tesz az igaz emberség, a humánus együttélés és a munka, a teljesítmény elismerése mellett. Persze mindezt remek írások tükrében, a rá jellemző őszinteséggel, vonzó férfiassággal teszi.
Történelem és irodalom
Május 8-án, pénteken 16 órakor tartják meg a Varadinum történelmi verseny megnyitóját. Az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében zajló vetélkedő címe: Nemzetközi kapcsolatok a XIX. század végén a XX. század elején. Az első világháború. A megmérettetés 9-én, szombaton 9 órakor folytatódik ugyanott.
18 órakor Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke új kötetét, mely az Adalékok Siter történetéhez címet kapta. Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme. 19 órától Szabó T. Anna költő, műfordító szerzői estjére kerül sor teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban.
A Lotus Centerben 19.30-kor kezdődik a közismert magyarországi együttes, a HoneyBeast koncertje.
A Honeybeast egy magyar, elektronikus pop-rock zenét játszó együttes, mely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.
Metropol koncert pénteken
A Festum Varadinum egyik kiemelt programja a Nagyváradi Állami Filharmóniában 20.30 órakor kezdődő Metropol koncert.
A nagyváradi rockegyüttes 1968-ban alakult és legendás karriert futott be. Mind a váradiak, mind az erdélyi rockkedvelők kellemes nosztalgiával gondolnak vissza a Metropol koncertjeire, ezért a mai napig nagy népszerűségnek örvendő csapat fellépései garantált felüdülésnek, felhőtlen szórakozásnak számítanak.
maszol.ro
A Nagyváradon már harmadik napja zajló Festum Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési körűek igényeihez is igazodik. A nagyváradi kulturális fesztivál szerda–péntek közötti időszakában hangsúlyosan megjelenik kultúránk, művészetünk és történelmünk is, ugyanakkor több különleges szórakoztató programra lehet készülni. Alább a fesztivál május 6–8. közötti rendezvényeit foglaltuk össze.
Kristófi János emlékkiállítás
Május 6-án, szerdán 14 órakor Kristófi János világhírű nagyváradi festőművész (1925–2014) munkáiból nyílik kiállítás a nagyváradi városháza dísztermében.
Kristófi János (Monospetri, 1925. december 15. – Nagyvárad, 2014. január 5.) világszinten elismert festőművész. Középiskoláit Kolozsváron végezte, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökítette meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben , Budapesten (1991) és Szolnokon (1995).
Kristófi János világszerte ismert festőművész 1954 óta élt Nagyváradon, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kiállítások, könyvbemutatók, istentisztelet
16.30-kor Wagner Péter képzőművész egyéni kiállítását nyitják meg a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, 17.00 órától emlékműsor Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő, előadó születésének 120 évfordulója alkalmából a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17.45-kor Szilágyi Aladár: Mit akartak ezek a magyarok?- Beszélgetések kortárs történészekkel Holnap /Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2015/ – könyvbemutató az Ady Endre Líceum dísztermében, Szilágyi Aladár beszélgetései a Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának 2014-es előadóival, bemutatja Szűcs László, a kötet szerkesztője és az Erdélyi Riport, valamint a Várad művelődési folyóirat főszerkesztője.
18.00 órától ünnepi istentisztelet a nagyváradi evangélikus templomban, igét hirdet Szabó Szilárd dombóvári evangélikus lelkész, előadást tart Balczó András evangélikus olimpikon; közreműködnek az evangélikus óvoda gyermekei, valamint Lucian Malița hegedűművész és Thurzó Sándor József brácsaművész. Az Ady Endre-gimnázium dísztermében 18.30-kor kezdődik a Szacsvay Akadémia történelmi előadása A török kiűzése Magyarországról (1683-1718) és az ország jövőjének tervezésecímmel, előadó: Gebei Sándor egyetemi tanár (Eger), az MTA doktora.
19.00 órától Operett express – Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek előadása. Elhangzanak világhírű operett melódiák Kálmán, Eisemann, Huszka, Fényes, Szenes, Lehár operettjeiből. Helyszín: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának díszterme (Partium Keresztény Egyetem)
Történelmi konferencia: „Várad, Erdély kapuja...”
Május 7-én, csütörtökön 10 órakor „Várad, Erdély kapuja...” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában címmel történelmi konferencia kezdődik nagyváradi városháza dísztermében.
A Festum Varadinum tavalyi rendezvénysorozatába beillesztett történelmi konferencia nagy sikert aratott, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert szakemberek jöttek el előadni, akik kétségtelenül a történész szakma elitjéhez tartoznak. Nincs ez másképp idén sem, értékes és várhatóan rendkívül tartalmas értekezések hangzanak el, melyeknek középpontjában Nagyvárad, illetve a város középkori szerepének fontossága áll.
A konferencia részvevői és előadásaik címei: Oborni Teréz tud. főmunkatárs, kora újkori témacsoport vezető, MTA BTK, Történettudományi Intézet: Szapolyai János és a váradi béke; Gálfi Emőke tud. kutató (EME Kolozsvár): Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad; Bogdándi Zsolt tud. kutató (EME Kolozsvár): A váradi hiteleshelyek 16. század második felében; Mátyás-Rausch Petra tud. munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között; Emődi Tamás műemlékvédelmi szakmérnök, Nagyvárad: Az erdélyi fejedelmek nagyváradi palotája; Jeney-Tóth Annamária egyetemi docens, Debreceni Egyetem: Ifj. Rákóczi György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs tud. főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A váradi török tartomány első évei (1660–1665).
Szent László öröksége
Ugyancsak 10 órakor kezdődik az a program, melynek keretében Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal a római katolikus székesegyházban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban és a nagyváradi várban. 11 órától Nyitott kapuk – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 13 órakor Varadinum Junior: „Sötét és semmi voltak...” – világosság és sötétség ellentéte a művészetben – irodalmi műhely a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében, ugyanitt 14 órától: „Aki fényt hagyott maga után...” – magyarok a fény történetében. 17 órakor Ólomkatona címmel díjkiosztóval egybekötött kiállítás nyílik a Gyermekpalotában. 18 órától ünnepi istentisztelet nagyváradi unitárius templomban, igét hirdet Nt. Gyerő Dávid lelkész, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, fellép a nagyváradi Kántorok Kórusa, majd szeretetvendégség következik.
19 órakor kezdődik Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész Gyorsvonat című önálló estje a a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A Kossuth-díjas színész-rendező kedvenc költőitől, íróitól válogat verseket, novellákat, részleteket életszemlélete bemutatására. Hitet tesz az igaz emberség, a humánus együttélés és a munka, a teljesítmény elismerése mellett. Persze mindezt remek írások tükrében, a rá jellemző őszinteséggel, vonzó férfiassággal teszi.
Történelem és irodalom
Május 8-án, pénteken 16 órakor tartják meg a Varadinum történelmi verseny megnyitóját. Az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében zajló vetélkedő címe: Nemzetközi kapcsolatok a XIX. század végén a XX. század elején. Az első világháború. A megmérettetés 9-én, szombaton 9 órakor folytatódik ugyanott.
18 órakor Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke új kötetét, mely az Adalékok Siter történetéhez címet kapta. Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme. 19 órától Szabó T. Anna költő, műfordító szerzői estjére kerül sor teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban.
A Lotus Centerben 19.30-kor kezdődik a közismert magyarországi együttes, a HoneyBeast koncertje.
A Honeybeast egy magyar, elektronikus pop-rock zenét játszó együttes, mely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.
Metropol koncert pénteken
A Festum Varadinum egyik kiemelt programja a Nagyváradi Állami Filharmóniában 20.30 órakor kezdődő Metropol koncert.
A nagyváradi rockegyüttes 1968-ban alakult és legendás karriert futott be. Mind a váradiak, mind az erdélyi rockkedvelők kellemes nosztalgiával gondolnak vissza a Metropol koncertjeire, ezért a mai napig nagy népszerűségnek örvendő csapat fellépései garantált felüdülésnek, felhőtlen szórakozásnak számítanak.
maszol.ro
2015. augusztus 13.
Búcsús szentmisék, szoboráldás, falunapok a hétvégén
Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban tartanak többek közt búcsús szentmisét Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én. Karcfalván egyházi ünnepükön megáldják a frissen felállított Mártonffy György-szobrot.
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Ez alkalomból szombaton Gyimes-völgyében és több csíki településén is búcsús szentmiséket tartanak. Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a héten a gyimesbükki plébánián tartott gyermektábor záróünnepsége is egyben. A szentmise ünnepi szónoka Szilveszter Imre Gábor hidegségi plébános lesz. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6–14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál szombaton szintén déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános mond szentbeszédet, délután hat órától pedig a kápolnánál gyűlhet össze újra az ünneplő közösség.
Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is tartanak búcsúünnepet: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában szombaton fél 1-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyen Tamás József püspök prédikál. Azt követően megáldják a Varga Gábor, Dombóváron élő szobrászművész által készített Mártonffy György-szobrot. Mártonffy György püspök /1663-1721/ Csíkkarcfalván született.
Utána a piactéri színpadon koncertet ad a karcfalvi és jenőfalvi fiatalok alkotta fúvószenekar, délután hat órakor fellép Emberek, sorsok című előadásával a csíkszentkirályi Vadrózsák Néptáncegyüttes, majd a csíkdánfalvi vonószenekar műsorát hallgathatják meg a jelenlevők.
Vasárnap 9 órától minifoci-bajnokság veszi kezdetét, míg délután négy órától középkori hadi bemutatót tart az Arany Griff Rend a faluközpontban. Öt órától ünnepi gálaműsor lesz a piactéri színpadon, fellép reneszánsz táncokkal az Arany Griff Rend, a mernyei hagyományőrzők, a Padlótörők Néptánccsoport, Leitner Alexandra, Ágoston Edina és György Botond humorista is. Fél nyolctól a DREAMLAND, majd a Zanzibár együttesek zenélnek. A könnyűzenei koncertek után utcabálban rophatják a táncoskedvűek.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban tartanak többek közt búcsús szentmisét Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én. Karcfalván egyházi ünnepükön megáldják a frissen felállított Mártonffy György-szobrot.
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Ez alkalomból szombaton Gyimes-völgyében és több csíki településén is búcsús szentmiséket tartanak. Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a héten a gyimesbükki plébánián tartott gyermektábor záróünnepsége is egyben. A szentmise ünnepi szónoka Szilveszter Imre Gábor hidegségi plébános lesz. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6–14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál szombaton szintén déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános mond szentbeszédet, délután hat órától pedig a kápolnánál gyűlhet össze újra az ünneplő közösség.
Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is tartanak búcsúünnepet: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában szombaton fél 1-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyen Tamás József püspök prédikál. Azt követően megáldják a Varga Gábor, Dombóváron élő szobrászművész által készített Mártonffy György-szobrot. Mártonffy György püspök /1663-1721/ Csíkkarcfalván született.
Utána a piactéri színpadon koncertet ad a karcfalvi és jenőfalvi fiatalok alkotta fúvószenekar, délután hat órakor fellép Emberek, sorsok című előadásával a csíkszentkirályi Vadrózsák Néptáncegyüttes, majd a csíkdánfalvi vonószenekar műsorát hallgathatják meg a jelenlevők.
Vasárnap 9 órától minifoci-bajnokság veszi kezdetét, míg délután négy órától középkori hadi bemutatót tart az Arany Griff Rend a faluközpontban. Öt órától ünnepi gálaműsor lesz a piactéri színpadon, fellép reneszánsz táncokkal az Arany Griff Rend, a mernyei hagyományőrzők, a Padlótörők Néptánccsoport, Leitner Alexandra, Ágoston Edina és György Botond humorista is. Fél nyolctól a DREAMLAND, majd a Zanzibár együttesek zenélnek. A könnyűzenei koncertek után utcabálban rophatják a táncoskedvűek.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2016. január 18.
Gólya Pista bácsi világháborús emlékei
A 94 esztendős marossárpataki Gólya István már néhány éve egyedül él. Feleségét, lányait eltemette, jelenleg a Csengeri család jelent számára segítséget, támogatást. Értelmes, jókedvű öregemberként ismertem meg, aki csillogó szemmel mesélt a honvédség kötelékében eltöltött évekről, kihangsúlyozva azt, hogy a magyar katona fő erénye a fegyelmezettség volt. Ez derül ki, többek között, az alábbi visszaemlékezésből is, amelyben Pista bácsi elmesélte élete egyik legfontosabb szakaszát.
– Önkéntesen vonultam be katonának 1941 októberében. Ezt megelőzően elmondtam a sorozó- bizottságnak, hogy csak úgy vállalom a katonai szolgálatot, ha a légvédelmi tüzérekhez küldenek. Szegény családból származtam, már gyerekként szolgáltam a mindennapi betevőért. Úgy terveztem, hogy katonának jelentkezem, aztán a szolgálati idő letöltése után kakastollas csendőr leszek. Tetszett a kakastollas csendőrök öltözete, tekintélyt követelő viselkedése. Nagyon szigorú, de talpig becsületes, igazságos emberek voltak az itt szolgáló csendőrök. Fegyelem is volt a faluban...
Kiképzés izgalmakkal
Szóval, a sorozóközpontot megjárva, Kolozsvárra szólított a parancs, ahol komoly kiképzést kaptunk. A IX/1-es ágyúüteghez kerültem, az első rajhoz, magasságomnak köszönhetően. Az osztálytörzsparancsnokom Radványi Béla alezredes volt, a századparancsnokom Karácsonyi István százados. A marossárpatakiak közül Ercsei János volt velem. Kemény volt a gyakorlatozás, az újoncélet mindig nehéz. Sokat gondoltunk haza, ezért nem mindig tudtunk figyelni a legjobban az őrvezetőre. Egy alkalommal Varga őrvezető úgy állon vágott, hogy ellepett a vér. Galléron ragadtam, amit a szakaszvezető is észrevett. Kihallgatásra rendelt be a századoshoz. Arra gondoltam, hogy na, ennek már fele sem tréfa, szigorú büntetés vár reám. A soromra várva eszembe jutott egy nóta:
" ...Másnap reggel nyolc órára,/ állok a kihallgatásra,/ százados úr egyre diktál,/ laktanya fogsággal kínál./ Százados úr, arra kérem,/ engedje el büntetésem,/ messze lakik a kedvesem, nyolc órára ott kell lennem."
A százados alaposan lehordott, amiért szembeszálltam a felettesemmel. Megfenyegetett, aztán kioktatott, elsorolva, hogy milyen kötelességei vannak egy magyar katonának. Megszabadultam a büntetéstől, de attól a pillanattól kezdve nem volt nyugtom Varga őrvezetőtől. Később jöttem rá, hogy azzal volt szerencsém, hogy alig háromhetes újonc voltam, különben szigorú büntetést kaptam volna, akárcsak egy sáromberki bajtársam, akit két órára gúzsba kötöttek a laktanya udvarán. A honvédségnél nagy szigorúság volt, s ennek eredményeképpen nagy fegyelem. Aki hibázott, százszor bánta meg cselekedetét. Az említett sáromberki cimborát azért kötötték ki, mert "kurvázott" a szolgálati idő alatt. Hétvégén különben kiengedtek a laktanyából, hogy nőügyeinket rendezzük, s egy- két pohár itókát felhajtsunk.
A kiképzés után az üteg minden tagjának megtanultam a feladatait. Az ágyúütegnél hét személy dolgozott együtt, ezenkívül a lőszeradogatók. Nagy ágyúkat használtunk, amelyeknek 8 cm-es átmérőjük volt. Egyenként kellett behelyezni a lövedéket, amit aztán be kellett mérni, időzíteni. Gépvontatású, légvédelmi ágyúk voltak, sem lóval, sem autóval nem lehetett vontatni őket, csak Hoffer traktorokkal. A kiképzést követően kiválasztották a "fasza gyerekeket", s tiszti iskolába küldtek. A kolozsvári Farkas utcában elméleti és gyakorlati oktatásban részesültünk. Őrvezetőként végeztem a tanfolyamot, s nem sokkal később lehetőségem volt, hogy megtáncoltassam azt a Varga őrvezetőt, aki oly sok kínos percet, órát szerzett nekem. Őrvezetőként lövegvezető lettem. Azt a feladatot kaptuk, hogy a Fellegvárnál négy löveggel, tüzelőállásban légvédelmet biztosítsunk a vonatállomásnak. Állandó készenlétben álltunk, de nem volt szükség beavatkozásra. Oláhláposon lőttünk először éles golyóval, egy hadgyakorlat során. Repülő húzta 50 méter távolságra maga után a célzsákot, ami célpontul szolgált. Ütegeink nagyon jól szerepeltek, s századosunkat előléptették őrnaggyá. Együtt ünnepeltük előléptetését: a legénység, a tisztesek és az őrnagy úr szeretője. Nekünk egy-egy pohárnyi sört osztottak ki, az újdonsült őrnagy vedelte az ízletes nedűt, a szeretője pedig nagyokat kacagott. Az őrmester magához intett, és utasított, hogy menjek oda századparancsnokunk asztalához, s a legénység nevében gratuláljak az őrnagynak. Oda is mentem, elő is adtam a mondandómat, de befejezésül a gúnynevét említve kívántam neki erőt, egészséget. Ma sem tudom, hogy mertem ilyent tenni. Társaim hangosan nevettek, én pedig kissé berezeltem. Szerencsémre az őrnagy értette a viccet, s mivel jókedvében találtam, büntetés helyett még egy kört rendelt nekünk.
Désről Ukrajnába
A frontra készülve, a dési Rózsadombra vittek, ahol két hétig voltunk tüzelőállásban. Aztán közölték, hogy kivisznek a frontra. Bevagoníroztak, s Ukrajnáig meg sem álltunk. Zabinál tettek ki a vagonból, s azt a feladatot kaptuk, hogy nehézágyúinkkal légvédelmet nyújtsunk bajtársainknak. Hoffer traktorral vontattuk az ágyúkat, amely úgy pufogott, hogy az oroszok rendszerint felfedezték állásainkat. Egyszer voltunk bevetve, de ütegünk kudarcot vallott. Be kellett ásni a löveget a földbe, s tűzkésszé tenni, de nem volt ahová elhúzódjunk. 1944-ben pünkösd első napján légi bombatámadást kaptunk a sebes vizű Cseromosz folyónál. A Stuka felderítőgép háromszor dobott le aknákat ránk, s közben sortüzet nyitott. Az első támadásra nem tudtunk reagálni, mert nem volt idő. Második alkalommal már lőttünk, de célt tévesztettünk. A harmadik próbálkozás viszont sikerrel járt. Lelőttük az orosz gépet, s büszkén helyeztük fel az ágyú csövére a jelképes fehér karikát. Ezek az ágyú csövén az üteg által eltalált repülők számát jelezték.
Ukrajnában kezdtem megtanulni a nyelvet, s megszokni a környéket, no meg megismerni az ukrán lányokat. Ezek nagyon jól tudtak csókolózni, de többet nem engedtek meg nekünk. Mi pedig nem mertünk erőszakoskodni, mert feletteseink szigorúan megtiltották. A civil lakosságot segíteni kellett élelemmel, jó viszonyt kellett fenntartani velük, hogy ne álljanak be a partizánok soraiba. Sosem voltak élelmezési problémáink, mindennap megkaptuk az adagunkat. Persze, az előttünk harcolóknak már nem ment olyan jól soruk. Nálunk problémát csak a tisztálkodás jelentett. Nem tudtunk rendszeresen tisztálkodni, sok eső volt, jó páran megrühösödtünk. Hátravittek egy rögtönzött kórházba, ahol a betegek és a sebesültek elsősegélyt kaptak, orvosi ellátásban részesültek. Több mint egy hónapot töltöttünk a kórháznak berendezett kastélyban, ahol nem igazán szerettük, mert éjszakánként mi, a járó betegek kellett a halottakat eltemessük.
Aztán visszatértünk az üteghez, és Galíciáig mentünk előre. De itt nem sokáig tudtuk tartani állásainkat, mert gyakran ért légitámadás. Aknákat dobtak le, sortüzet nyitottak ránk, s az se volt nagyon, ahová elhúzódjunk. Az idő múlásával egyre nagyobb veszélybe kerültünk. A gyalogosok megkezdték a visszavonulást, minden irányból menekültek, de mi hiába vártuk a parancsot, hogy visszaindulhassunk. Ekkor ismét a Cseromosz folyónál voltunk tüzelőállásban. A főhadnagyunk egyszer megsokallta a dolgot, és utasított, hogy keljünk át mi is a folyón, követve a többieket. Az átkelés nagyon lassú és nehéz volt. A derékig érő vízben beadták a kulcsot a Hofferek. Ott akartuk hagyni az ágyúkat a folyóban, de a főhadnagy nem engedte. Nagy volt az ijedtség, mert a közelben voltak már az oroszok, hallottuk a puskaropogást. Be kellett mennünk derékig a vízbe, hogy az ágyúkat kihúzzuk, kitoljuk. Szerencsénk volt. Néhány nappal később láthattuk, hogy azokat a légvédelmi tüzéreket, akik elhagyták ágyúikat, az első vonalba küldték, a gyalogosok közé.
Máramarosszigeten jöttünk át az ukrán határon, ahol Tordára irányítottak. Az oroszok azonban elvágták utunkat. Ditrónál feltartóztatott a muszka, innen Nagyváradra szólított a parancs. Dombóváron ismét tüzelőállásba parancsoltak, de csak rövid ideig tudtuk biztosítani a légvédelmet. Folytattuk a visszavonulást, Somogy megyéhez érve bekerített az orosz, s a tisztek közölték velünk, hogy rövid pihenő után meg kell próbálnunk kiutat keresni, ellenkező esetben végünk. Azt tervezték feletteseink, hogy egy 3 km hosszú mellékúton át egy hidat fogunk elérni, amelyet még nem birtokol az orosz, s onnan már szabad az út. Ágyúinkat ökrök vonszolták az októberi sárban. Az oroszok közben megállás nélkül lőttek ránk, és szétverték az ütegeinket. Az ágyúk egy részét elhagytuk, bajtársaim közül többen fogságba estek. Nekem szerencsém volt...
Somogyszil községben néhány nappal korábban megismertem egy nőt. Akkor már éreztük, tudtuk, hogy a háborút elvesztettük, közel az orosz, végünk van. Ezért néhány értékesebb tárgyat odaajándékoztam a nőnek, aki szállást és kosztot adott nekem. Amikor veszélybe kerültem, ez a nő jutott eszembe. Visszalopóztam a faluba, és ismét megkerestem. Civil ruhát kértem tőle, meg is kaptam, és átöltöztem. A katonaruhát elástuk a kertbe, egy szalmaszakasz tövébe, a fegyverekkel együtt. Három hétig maradtam a nőnél, aki szívesen lett volna a feleségem. De én mindenáron haza akartam jönni, csak kerestem az alkalmas pillanatot. Közben hallottam, hogy a faluban más házaknál is bujkáltak honvédok. Lovas kozákok járták a falut, keresve a katonákat. Az udvaron sántikálva, meggörnyedve, bottal jártam, hogy öregebbnek mutassak, nehogy gyanút fogjanak.
Egy alkalommal hírét vettem, hogy a szerbek a szomszéd faluba gyűjtik össze a románokat, és hazaküldik őket. Elszöktem a menyecskétől, s én is jelentkeztem. Bevagoníroztak és Székelykocsárdra hoztak, ahol a szerb katonák átadtak a románoknak. Közölték velünk, hogy először hídépíteni visznek, s csak azután engednek haza. De én nem vártam ezt meg, meglógtam a sorból, s Istennek hála, szerencsésen hazaértem. Itthon megtudtam, hogy azelőtt két nappal Földvárra kísérték azokat, akik előttem tértek haza. Nekem sikerült ezt is elkerülni...
Be kellett vonuljak román katonának
A háború utáni hónapokban a bíró román csendőrökkel járva a falut, fegyverek után kutatott. Korábban az Enyed alatt két halottat találtam, annak ellenére, hogy azelőtt összeszedtük a halottakat. Egyik elhunyt katona mellett ott volt a fegyvere, amit hazavittem, s elrejtettem. Később egy őzet akartam elejteni vele, de nem sikerült. Valószínűleg akkor lesett meg valaki, s elárulta, hogy fegyvert tartok. Egyszer a bíró meglátogatott, s figyelmeztetett, hogy elárultak, ezért adjam át jószántamból a hatóságoknak a fegyvert. Először tagadtam, hogy van puskám, de végül átadtam a román csendőröknek. Buksa Sándor bácsi megígérte, hogy semmi bántódásom nem lesz. A puskáért nem is volt, betartotta a szavát.
1946 tavaszán a bíró utasítást kapott, hogy kísérjen be a sorozóközponthoz. Próbáltam tiltakozni, mert három hónapos kisgyerekünk volt, de mennem kellett. Útközben megtanított, hogy mit tegyünk, amíg ő jelenti a parancsnokságon, hogy megjelentünk. "Tűnjetek el az udvarról, találkozunk a Maros-híd melletti kocsmában" – mondta. Úgy is tettünk. A második behívást viszont már nem úsztuk meg. A korábban megalakult román csendőrség helyi képviselői összeszedtek, sorba állítottak, s Várhegy felé vezetve minket, bekísértek a sorozóközpontba. Útközben minden kocsmánál megálltunk, énekelve vonultunk, a kísérő csendőr többször is elismételte, hogy ne aggódjunk, mert estére otthon leszünk. Persze, nem így történt...
Még aznap éjjel Gyulafehérvárra vittek, Sárpatakról öten voltunk a csoportban. Kolozsvárra helyeztek ki munkaszolgálatra, ahol elég jól ment sorunk. Tisztiszolga lettem egy ezredesnél, aki szász nemzetiségű volt, s szerette a magyarokat. A raktárba küldött, ahol új ruhát kaptam. Egyszer megkérdezte, hogy nem értek-e a melegágykészítéshez. Gondoltam, én legénykoromban dolgoztam eleget, nem fogok itt ásni, gereblyézni, kapálni, ezért nemet mondtam. Az ezredes ekkor arra kért, hogy keressek egy kertészt a katonák között. A sárpataki Szántó Mihályt javasoltam. Ő lett a kertész, munkások dolgoztak a keze alatt, Mihály csak irányított.
Nyolcadik hónapja szolgáltunk, amikor hírét vettük, hogy elkezdődtek a leszerelések. Megkérdeztem az ezredest, aki közölte, hogy három "szériában" fognak hazaengedni bennünket. Kértem, hogy benne legyünk az első csoportban. Visszarendeltek Gyulafehérvárra, ahol egy román cigány altiszt keményen megdolgoztatott, megkínzott, majd útnak engedtek, s hazajöhettünk.
Ui. A visszaemlékezés rövidebb változata korábban már megjelent egy erdélyi sajtókiadványban. A közelmúltban azonban újra felkerestem Pista bácsit, s újabb érdekességekkel egészítettük ki az előző beszélgetést.
Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely)
A 94 esztendős marossárpataki Gólya István már néhány éve egyedül él. Feleségét, lányait eltemette, jelenleg a Csengeri család jelent számára segítséget, támogatást. Értelmes, jókedvű öregemberként ismertem meg, aki csillogó szemmel mesélt a honvédség kötelékében eltöltött évekről, kihangsúlyozva azt, hogy a magyar katona fő erénye a fegyelmezettség volt. Ez derül ki, többek között, az alábbi visszaemlékezésből is, amelyben Pista bácsi elmesélte élete egyik legfontosabb szakaszát.
– Önkéntesen vonultam be katonának 1941 októberében. Ezt megelőzően elmondtam a sorozó- bizottságnak, hogy csak úgy vállalom a katonai szolgálatot, ha a légvédelmi tüzérekhez küldenek. Szegény családból származtam, már gyerekként szolgáltam a mindennapi betevőért. Úgy terveztem, hogy katonának jelentkezem, aztán a szolgálati idő letöltése után kakastollas csendőr leszek. Tetszett a kakastollas csendőrök öltözete, tekintélyt követelő viselkedése. Nagyon szigorú, de talpig becsületes, igazságos emberek voltak az itt szolgáló csendőrök. Fegyelem is volt a faluban...
Kiképzés izgalmakkal
Szóval, a sorozóközpontot megjárva, Kolozsvárra szólított a parancs, ahol komoly kiképzést kaptunk. A IX/1-es ágyúüteghez kerültem, az első rajhoz, magasságomnak köszönhetően. Az osztálytörzsparancsnokom Radványi Béla alezredes volt, a századparancsnokom Karácsonyi István százados. A marossárpatakiak közül Ercsei János volt velem. Kemény volt a gyakorlatozás, az újoncélet mindig nehéz. Sokat gondoltunk haza, ezért nem mindig tudtunk figyelni a legjobban az őrvezetőre. Egy alkalommal Varga őrvezető úgy állon vágott, hogy ellepett a vér. Galléron ragadtam, amit a szakaszvezető is észrevett. Kihallgatásra rendelt be a századoshoz. Arra gondoltam, hogy na, ennek már fele sem tréfa, szigorú büntetés vár reám. A soromra várva eszembe jutott egy nóta:
" ...Másnap reggel nyolc órára,/ állok a kihallgatásra,/ százados úr egyre diktál,/ laktanya fogsággal kínál./ Százados úr, arra kérem,/ engedje el büntetésem,/ messze lakik a kedvesem, nyolc órára ott kell lennem."
A százados alaposan lehordott, amiért szembeszálltam a felettesemmel. Megfenyegetett, aztán kioktatott, elsorolva, hogy milyen kötelességei vannak egy magyar katonának. Megszabadultam a büntetéstől, de attól a pillanattól kezdve nem volt nyugtom Varga őrvezetőtől. Később jöttem rá, hogy azzal volt szerencsém, hogy alig háromhetes újonc voltam, különben szigorú büntetést kaptam volna, akárcsak egy sáromberki bajtársam, akit két órára gúzsba kötöttek a laktanya udvarán. A honvédségnél nagy szigorúság volt, s ennek eredményeképpen nagy fegyelem. Aki hibázott, százszor bánta meg cselekedetét. Az említett sáromberki cimborát azért kötötték ki, mert "kurvázott" a szolgálati idő alatt. Hétvégén különben kiengedtek a laktanyából, hogy nőügyeinket rendezzük, s egy- két pohár itókát felhajtsunk.
A kiképzés után az üteg minden tagjának megtanultam a feladatait. Az ágyúütegnél hét személy dolgozott együtt, ezenkívül a lőszeradogatók. Nagy ágyúkat használtunk, amelyeknek 8 cm-es átmérőjük volt. Egyenként kellett behelyezni a lövedéket, amit aztán be kellett mérni, időzíteni. Gépvontatású, légvédelmi ágyúk voltak, sem lóval, sem autóval nem lehetett vontatni őket, csak Hoffer traktorokkal. A kiképzést követően kiválasztották a "fasza gyerekeket", s tiszti iskolába küldtek. A kolozsvári Farkas utcában elméleti és gyakorlati oktatásban részesültünk. Őrvezetőként végeztem a tanfolyamot, s nem sokkal később lehetőségem volt, hogy megtáncoltassam azt a Varga őrvezetőt, aki oly sok kínos percet, órát szerzett nekem. Őrvezetőként lövegvezető lettem. Azt a feladatot kaptuk, hogy a Fellegvárnál négy löveggel, tüzelőállásban légvédelmet biztosítsunk a vonatállomásnak. Állandó készenlétben álltunk, de nem volt szükség beavatkozásra. Oláhláposon lőttünk először éles golyóval, egy hadgyakorlat során. Repülő húzta 50 méter távolságra maga után a célzsákot, ami célpontul szolgált. Ütegeink nagyon jól szerepeltek, s századosunkat előléptették őrnaggyá. Együtt ünnepeltük előléptetését: a legénység, a tisztesek és az őrnagy úr szeretője. Nekünk egy-egy pohárnyi sört osztottak ki, az újdonsült őrnagy vedelte az ízletes nedűt, a szeretője pedig nagyokat kacagott. Az őrmester magához intett, és utasított, hogy menjek oda századparancsnokunk asztalához, s a legénység nevében gratuláljak az őrnagynak. Oda is mentem, elő is adtam a mondandómat, de befejezésül a gúnynevét említve kívántam neki erőt, egészséget. Ma sem tudom, hogy mertem ilyent tenni. Társaim hangosan nevettek, én pedig kissé berezeltem. Szerencsémre az őrnagy értette a viccet, s mivel jókedvében találtam, büntetés helyett még egy kört rendelt nekünk.
Désről Ukrajnába
A frontra készülve, a dési Rózsadombra vittek, ahol két hétig voltunk tüzelőállásban. Aztán közölték, hogy kivisznek a frontra. Bevagoníroztak, s Ukrajnáig meg sem álltunk. Zabinál tettek ki a vagonból, s azt a feladatot kaptuk, hogy nehézágyúinkkal légvédelmet nyújtsunk bajtársainknak. Hoffer traktorral vontattuk az ágyúkat, amely úgy pufogott, hogy az oroszok rendszerint felfedezték állásainkat. Egyszer voltunk bevetve, de ütegünk kudarcot vallott. Be kellett ásni a löveget a földbe, s tűzkésszé tenni, de nem volt ahová elhúzódjunk. 1944-ben pünkösd első napján légi bombatámadást kaptunk a sebes vizű Cseromosz folyónál. A Stuka felderítőgép háromszor dobott le aknákat ránk, s közben sortüzet nyitott. Az első támadásra nem tudtunk reagálni, mert nem volt idő. Második alkalommal már lőttünk, de célt tévesztettünk. A harmadik próbálkozás viszont sikerrel járt. Lelőttük az orosz gépet, s büszkén helyeztük fel az ágyú csövére a jelképes fehér karikát. Ezek az ágyú csövén az üteg által eltalált repülők számát jelezték.
Ukrajnában kezdtem megtanulni a nyelvet, s megszokni a környéket, no meg megismerni az ukrán lányokat. Ezek nagyon jól tudtak csókolózni, de többet nem engedtek meg nekünk. Mi pedig nem mertünk erőszakoskodni, mert feletteseink szigorúan megtiltották. A civil lakosságot segíteni kellett élelemmel, jó viszonyt kellett fenntartani velük, hogy ne álljanak be a partizánok soraiba. Sosem voltak élelmezési problémáink, mindennap megkaptuk az adagunkat. Persze, az előttünk harcolóknak már nem ment olyan jól soruk. Nálunk problémát csak a tisztálkodás jelentett. Nem tudtunk rendszeresen tisztálkodni, sok eső volt, jó páran megrühösödtünk. Hátravittek egy rögtönzött kórházba, ahol a betegek és a sebesültek elsősegélyt kaptak, orvosi ellátásban részesültek. Több mint egy hónapot töltöttünk a kórháznak berendezett kastélyban, ahol nem igazán szerettük, mert éjszakánként mi, a járó betegek kellett a halottakat eltemessük.
Aztán visszatértünk az üteghez, és Galíciáig mentünk előre. De itt nem sokáig tudtuk tartani állásainkat, mert gyakran ért légitámadás. Aknákat dobtak le, sortüzet nyitottak ránk, s az se volt nagyon, ahová elhúzódjunk. Az idő múlásával egyre nagyobb veszélybe kerültünk. A gyalogosok megkezdték a visszavonulást, minden irányból menekültek, de mi hiába vártuk a parancsot, hogy visszaindulhassunk. Ekkor ismét a Cseromosz folyónál voltunk tüzelőállásban. A főhadnagyunk egyszer megsokallta a dolgot, és utasított, hogy keljünk át mi is a folyón, követve a többieket. Az átkelés nagyon lassú és nehéz volt. A derékig érő vízben beadták a kulcsot a Hofferek. Ott akartuk hagyni az ágyúkat a folyóban, de a főhadnagy nem engedte. Nagy volt az ijedtség, mert a közelben voltak már az oroszok, hallottuk a puskaropogást. Be kellett mennünk derékig a vízbe, hogy az ágyúkat kihúzzuk, kitoljuk. Szerencsénk volt. Néhány nappal később láthattuk, hogy azokat a légvédelmi tüzéreket, akik elhagyták ágyúikat, az első vonalba küldték, a gyalogosok közé.
Máramarosszigeten jöttünk át az ukrán határon, ahol Tordára irányítottak. Az oroszok azonban elvágták utunkat. Ditrónál feltartóztatott a muszka, innen Nagyváradra szólított a parancs. Dombóváron ismét tüzelőállásba parancsoltak, de csak rövid ideig tudtuk biztosítani a légvédelmet. Folytattuk a visszavonulást, Somogy megyéhez érve bekerített az orosz, s a tisztek közölték velünk, hogy rövid pihenő után meg kell próbálnunk kiutat keresni, ellenkező esetben végünk. Azt tervezték feletteseink, hogy egy 3 km hosszú mellékúton át egy hidat fogunk elérni, amelyet még nem birtokol az orosz, s onnan már szabad az út. Ágyúinkat ökrök vonszolták az októberi sárban. Az oroszok közben megállás nélkül lőttek ránk, és szétverték az ütegeinket. Az ágyúk egy részét elhagytuk, bajtársaim közül többen fogságba estek. Nekem szerencsém volt...
Somogyszil községben néhány nappal korábban megismertem egy nőt. Akkor már éreztük, tudtuk, hogy a háborút elvesztettük, közel az orosz, végünk van. Ezért néhány értékesebb tárgyat odaajándékoztam a nőnek, aki szállást és kosztot adott nekem. Amikor veszélybe kerültem, ez a nő jutott eszembe. Visszalopóztam a faluba, és ismét megkerestem. Civil ruhát kértem tőle, meg is kaptam, és átöltöztem. A katonaruhát elástuk a kertbe, egy szalmaszakasz tövébe, a fegyverekkel együtt. Három hétig maradtam a nőnél, aki szívesen lett volna a feleségem. De én mindenáron haza akartam jönni, csak kerestem az alkalmas pillanatot. Közben hallottam, hogy a faluban más házaknál is bujkáltak honvédok. Lovas kozákok járták a falut, keresve a katonákat. Az udvaron sántikálva, meggörnyedve, bottal jártam, hogy öregebbnek mutassak, nehogy gyanút fogjanak.
Egy alkalommal hírét vettem, hogy a szerbek a szomszéd faluba gyűjtik össze a románokat, és hazaküldik őket. Elszöktem a menyecskétől, s én is jelentkeztem. Bevagoníroztak és Székelykocsárdra hoztak, ahol a szerb katonák átadtak a románoknak. Közölték velünk, hogy először hídépíteni visznek, s csak azután engednek haza. De én nem vártam ezt meg, meglógtam a sorból, s Istennek hála, szerencsésen hazaértem. Itthon megtudtam, hogy azelőtt két nappal Földvárra kísérték azokat, akik előttem tértek haza. Nekem sikerült ezt is elkerülni...
Be kellett vonuljak román katonának
A háború utáni hónapokban a bíró román csendőrökkel járva a falut, fegyverek után kutatott. Korábban az Enyed alatt két halottat találtam, annak ellenére, hogy azelőtt összeszedtük a halottakat. Egyik elhunyt katona mellett ott volt a fegyvere, amit hazavittem, s elrejtettem. Később egy őzet akartam elejteni vele, de nem sikerült. Valószínűleg akkor lesett meg valaki, s elárulta, hogy fegyvert tartok. Egyszer a bíró meglátogatott, s figyelmeztetett, hogy elárultak, ezért adjam át jószántamból a hatóságoknak a fegyvert. Először tagadtam, hogy van puskám, de végül átadtam a román csendőröknek. Buksa Sándor bácsi megígérte, hogy semmi bántódásom nem lesz. A puskáért nem is volt, betartotta a szavát.
1946 tavaszán a bíró utasítást kapott, hogy kísérjen be a sorozóközponthoz. Próbáltam tiltakozni, mert három hónapos kisgyerekünk volt, de mennem kellett. Útközben megtanított, hogy mit tegyünk, amíg ő jelenti a parancsnokságon, hogy megjelentünk. "Tűnjetek el az udvarról, találkozunk a Maros-híd melletti kocsmában" – mondta. Úgy is tettünk. A második behívást viszont már nem úsztuk meg. A korábban megalakult román csendőrség helyi képviselői összeszedtek, sorba állítottak, s Várhegy felé vezetve minket, bekísértek a sorozóközpontba. Útközben minden kocsmánál megálltunk, énekelve vonultunk, a kísérő csendőr többször is elismételte, hogy ne aggódjunk, mert estére otthon leszünk. Persze, nem így történt...
Még aznap éjjel Gyulafehérvárra vittek, Sárpatakról öten voltunk a csoportban. Kolozsvárra helyeztek ki munkaszolgálatra, ahol elég jól ment sorunk. Tisztiszolga lettem egy ezredesnél, aki szász nemzetiségű volt, s szerette a magyarokat. A raktárba küldött, ahol új ruhát kaptam. Egyszer megkérdezte, hogy nem értek-e a melegágykészítéshez. Gondoltam, én legénykoromban dolgoztam eleget, nem fogok itt ásni, gereblyézni, kapálni, ezért nemet mondtam. Az ezredes ekkor arra kért, hogy keressek egy kertészt a katonák között. A sárpataki Szántó Mihályt javasoltam. Ő lett a kertész, munkások dolgoztak a keze alatt, Mihály csak irányított.
Nyolcadik hónapja szolgáltunk, amikor hírét vettük, hogy elkezdődtek a leszerelések. Megkérdeztem az ezredest, aki közölte, hogy három "szériában" fognak hazaengedni bennünket. Kértem, hogy benne legyünk az első csoportban. Visszarendeltek Gyulafehérvárra, ahol egy román cigány altiszt keményen megdolgoztatott, megkínzott, majd útnak engedtek, s hazajöhettünk.
Ui. A visszaemlékezés rövidebb változata korábban már megjelent egy erdélyi sajtókiadványban. A közelmúltban azonban újra felkerestem Pista bácsit, s újabb érdekességekkel egészítettük ki az előző beszélgetést.
Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 24.
„Ha a múltat nem tiszteljük, mit várunk a jövőtől?”
Beszélgetés Hamar Sándor fafaragóval
Mindig öröm olyan emberrel találkozni, aki nyugalmat, kiegyensúlyozottságot sugároz, tudja a helyét a világban: Hamar Sándor Kézdivásárhelyen él, 47 éves, két gyerek édesapja. 23 éves fia építészként dolgozik Marosvásárhelyen, lánya végzős tanuló a Nagy Mózes Elméleti Líceumban. Fia maga is nagyon szépen farag, lánya tehetséges rajzoló. A kézügyességet minden bizonnyal édesapjuktól örökölték, aki gyakorlatilag gyerekkora óta kezeli a vésőt, és minden munkával, amit kiad a keze közül, értéket igyekszik továbbörökíteni.
– Mióta foglalkozik fafaragással, és hogyan indult el ezen az úton?
– Az 1980-as évek elején már az egykori bútorgyárban fafaragóként dolgoztam, de ezt megelőzően Csernátonban, Haszmann Pali bácsiéknál tanultam, ahol ez a mesterség azonnal magával ragadott. Azóta is egyre erősödik bennem az a belülről jövő késztetés, hogy a fával, a fa melegségével dolgozzam, és lássam, milyen szép dolgok készülhetnek ebből az anyagból az ember által. Nem utolsósorban pedig fontos számomra a hagyományaink ápolása, átadása a következő nemzedékeknek. Hiszen ha ezt nem örökítjük tovább, mi marad? Célom ugyanúgy munkálni meg a fát, mint régen, és nem csak úgy átesni a műveleten, akkor inkább ne is fogjunk neki. Én azt vallom, csináljuk meg a munkát becsülettel, aztán majd az utókor eldönti, hogy van értéke annak vagy sem. Fülembe csengenek mesterem szavai: egy dolgot ha megcsinálunk, az legalább ötven évre szóljon, és úgy készítsük el, hogy arra is gondoljunk: abból táplálkozik majd az utókor. Amely, ha lát egy olyan munkát, amelynek semmi köze a népművészethez, a megmaradásunkhoz, ahhoz, amit mi képviselünk, akkor rossz úton járunk. Van egy csomó dolog, ami tájidegen, mindenki próbálkozik, hígul a szakma, de az lenne a fontos, hogy a mintakincs így maradjon meg, szépen, tisztán, ahogyan mi is kaptuk, hiszen ez a gyökerünk. Ha a múltat nem tiszteljük, mit várunk a jövőtől?
– Volt a családjában képviselője ennek a szakmának?
– Anyai nagyapám úgymond ezermester volt, mindent megbarkácsolt, és bár korán meghalt, szüleim meséltek róla, úgyhogy a kézügyességet tőle kaphattam ajándékba. Haszmann Pali bácsiékhoz szintén úgy kerültem, hogy anyai nagymamám csernátoni születésű, és oda látogatván többször bementünk a szomszédos falumúzeumba is, ahol belekóstolhattam mindebbe, és kezdettől magával ragadott a szépsége. Később faipart tanultam, ahonnan gyakorlatra már bekerültünk a bútorgyárba, ahol rögtön kiszúrtam a fafaragó csoportot, hiszen mind ott füleskedik az ember, ami érdekli. A szakközép elvégzése után el is tudtam helyezkedni a gyárban, ahol 7-8 évet dolgoztam, ez az idő meghatározó volt a vésőhasználatban, a formavilág kialakulásában. Nem mindegy, hogy az ember hobbiként vagy iparilag csinál valamit, mert ugyan szériamunka volt a gyárban, a sarokkanapék ornamentikáját készítettem, de annyi gyakorlatot, rutint szereztem, ami nagyon jó szolgálatot tett.
– Hagyományos jelképrendszerünket, mintakincsünket tekintve honnan merít?
– Számomra a népművészet az alap, mert ezt kihagyni vétek volna. Ugyanúgy, mint a matematikában, az alaptól kell a tudás tégláit egymásra rakni, ha ez nincs meg, széthull az egész. Hiába készítünk egy stilizált barokk darabot, ha nem tudjuk a mintakincs alapjait, semmire sem jutunk, nincs amiből építkezni. Nagyon szeretem a stilizált népművészeti elemeket, a magyar ornamentikát, Huszka József gyűjteményéből nagyon sokat táplálkozom. Mivel nagyon sokat dolgozom Magyarországon, az ottani motívumokat is elsajátítottam, hiszen bár nagyon szép a székely ornamentika, mindenre nem lehet ráhúzni, van, ahová nem talál.
– Mi a sajátos székely díszítőelem?
– A tulipános kúszó minta például, a kanyargós, életfaszerűen indázó növény. Minden egyes virágnak megvan a jelentése, a tulipán női jelkép, de azon belül a kislánytól az áldott állapotú nőig, az idős asszonyig minden életszakasznak megfeleltethető egy-egy kialakítása. Aki ismeri a népművészetet, annak mindez nyitott könyv. Továbbá minden szép virágunk külön jelentést hordoz, a liliom a tisztaság, a rózsa a szerelem jelképe stb.
– Miben áll a hagyományos technika? Hogyan munkálták meg a fát régen, és hogyan teszik most?
– Hagyományosan ami kézi szerszámokkal készült, az autentikus. Most muszáj bevetni bizonyos gépeket, hiszen rohanó világban élünk, és gyorsítani kell a tempót, minden megrendelés „tegnapra” kell. Ebben a vonatkozásban fontos, hogy ha gépeket hív segítségül az ember, azokat úgy használja, hogy ne legyen rögtön szembetűnő, ne essen át a ló túlsó, „mű” oldalára.
– A műhelyében hatalmas székelykapun dolgozik éppen, annak mi a története?
– Ez egy nagyobb méretű székelykapu, amely Magyarországra, egy magánszemélyhez kerül, akinek a kérésére turulmadaras Nagy-Magyarország-címer és Szent István, legelső királyunk alakja került rá azzal a felirattal: Emberé a munka, Istené az áldás. Előbb picit ódzkodtam ettől, hiszen ez nem hagyományos eljárás, a hagyományos kaputükör ugyanis egy életfa-szerű ornamentikából indul ki, és úgy forognak szépen körbe a virágok. A másik megoldás a kettő-, négy- vagy hatlyukas kapu, ami azt jelöli: hány ökrös gazda portáját díszíti a kapu. Mifelénk, Felsőháromszékre inkább ez volt jellemző, a tükrös kapuk Csíkszéken gyakoribbak. Három havi nagyon kitartó munkával, hagyományos ácsolással készült el ez a darab, rajta áll továbbá az is: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez hűtlen ne légy soha!” Remélem, megfelelő helyen lesz, és gondját viselik majd.
– Mit gondol, miért ilyen népszerű Magyarországon a székelykapuk állítása?
– Nagyon sokat készíttetnek mindenfele, biztosan valami belső indíttatásból: Erdélyhez, a székelységhez való ragaszkodásból. Az említett munkámat például azért rendelte az idős bácsi, mert a második világháborúban kiüldözték Csángóföldről a szüleit, ő maga már az úton született. Dombóvár mellett egy félfalunyi csángó ember él a mai napig.
– Vannak ott olyan mesteremberek, akik ezeket a kapukat megfelelőképpen el tudják készíteni?
– Akikről én tudok, többnyire innen származók, kitelepedettek, de legalábbis valamiféle székely gyökerük van. Én is hiszem és vallom: székelykaput csak székely ember tud igazán csinálni. Több mint egy évtizede járok fafaragó-táborba, dolgozom együtt egy ottani csapattal, rengeteg nagyon szép munka készül, amit ők jobban fölvállalnak, azok a rusztikus, rönkből életfaszerűen körbefaragott kapuk. Több olyant is készítettünk már Magyarországon.
– A mesterek ízlése, a megrendelő kérése vagy a kor divatja alakítja a munkát?
– Általában az történik, ha valaki megkeres egy megrendeléssel, amely nem autentikus, giccses, próbáljuk picit terelgetni, irányítani, közös nevezőre jutni. Ha ez nem sikerül, inkább nem vállalom a felkérést, mintsem hogy olyan munkát adjak ki a kezemből, amelyre nem lehetek büszke. A mostani, rendhagyóan díszített székelykapun is rengeteget töprengtem, fenntartásaim voltak, amíg végül elvállaltam.
– Saját örömére is szokott dolgozni?
– Amikor időm engedi, igen. Például úgy készült az angyalos Nagy-Magyarország-címer, a portrék története is érdekes: egy táltosszervezet felkérésére vettem részt egy faragótáborban. Szerteret (hagyományos, a napfordulók alkalmával táltosok által tartott szertartások céljára készített teret) kellett készítenünk, 24 darab rönkfát körbe kellett faragni nemzetünk nagyjainak alakjával, Nimród vezérünktől megkezdve, Szent Istvánon át, egészen Mátyás királlyal befejezve. Ez a szertér mai napig áll. Tizenketten dolgoztunk rajta, mindenkinek két rönk jutott, én Botond vezért kaptam, másodiknak bátorkodtam megkérdezni: lehetne-e enyém Csaba királyfi alakja. Kérésem teljesült, és úgy éreztem, itthon is folytatnám, a szoborfaragást is gyakorolnám, így faragtam ki Attilát, Csaba királyfit és Árpád fejedelmünket. Előbb szkeptikusan álltam a táltosokhoz, de meggyőződhettem, hogy milyen erőt, milyen ősi tudást hordoznak és adnak tovább, valós, létező az, amit ők képviselnek. Megtapasztaltam a kézen keresztül átadható energiát, láthattam tűzön járást, amelynek során a „fogadó” látja az emberen, kész-e arra, hogy sérülés nélkül megtegye ezt, vagy még nincs. Ha még nem áll készen, elhalasztják ezt a tapasztalást.
– Látok egy teljesen más stílust képviselő munkát is, annak mi a története?
– Télire vágtam éppen a tűzifát, amikor elém került ez a darab, amelyen látni véltem a két szem helyét és azt, hogy mi bontakozna ki belőle. Azt mondják, ha a fa adja magát, nem szabad „megerőszakolni”, hagyni kell, hogy megmutassa, mi rejlik benne, így lett belőle ez a sokak által Krisztus-fejnek látott munka.
– Van olyan, hogy úgy ébred fel: nekem márpedig nincs kedvem faragni?
– Rengeteg ötletem van, ennek tehát nem szabad megtörténnie. Amikor dolgozom, kikapcsolódom, megszűnik a külvilág, csak azt veszem észre, hogy ismét este van, elrepült egy nap. Bárcsak minden nap ezt lehetne csinálni! Hálistennek megadatott, hogy előbb hobbiként indult, most már a munkám is. Fájlalom viszont, hogy nem vagyunk kissé talpraesettebbek, kérdezik gyakran tőlem: mit csinálunk mi itthon? Páratlan lehetőségeink lennének, hiszen mindenünk megvan: az emberanyag, a tudás, a természeti adottságok, csak szervezni nem tudunk. Kézdivásárhelyen mi, a céhmesterek unokái is tehetnénk azért, hogy a várost jobban felvirágoztassuk, a népművészet eszközeivel szebbé, vonzóbbá tegyük, idegenforgalmi szempontból is, akár mesterségbemutatókkal. Azzal kellene jól sáfárkodnunk, amink van, nem pedig elvesztegetnünk!
(A fafarago.blog.hu blogon Hamar Sándor munkáival jobban is megismerkedhetnek az érdeklődők.)
F. I. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Beszélgetés Hamar Sándor fafaragóval
Mindig öröm olyan emberrel találkozni, aki nyugalmat, kiegyensúlyozottságot sugároz, tudja a helyét a világban: Hamar Sándor Kézdivásárhelyen él, 47 éves, két gyerek édesapja. 23 éves fia építészként dolgozik Marosvásárhelyen, lánya végzős tanuló a Nagy Mózes Elméleti Líceumban. Fia maga is nagyon szépen farag, lánya tehetséges rajzoló. A kézügyességet minden bizonnyal édesapjuktól örökölték, aki gyakorlatilag gyerekkora óta kezeli a vésőt, és minden munkával, amit kiad a keze közül, értéket igyekszik továbbörökíteni.
– Mióta foglalkozik fafaragással, és hogyan indult el ezen az úton?
– Az 1980-as évek elején már az egykori bútorgyárban fafaragóként dolgoztam, de ezt megelőzően Csernátonban, Haszmann Pali bácsiéknál tanultam, ahol ez a mesterség azonnal magával ragadott. Azóta is egyre erősödik bennem az a belülről jövő késztetés, hogy a fával, a fa melegségével dolgozzam, és lássam, milyen szép dolgok készülhetnek ebből az anyagból az ember által. Nem utolsósorban pedig fontos számomra a hagyományaink ápolása, átadása a következő nemzedékeknek. Hiszen ha ezt nem örökítjük tovább, mi marad? Célom ugyanúgy munkálni meg a fát, mint régen, és nem csak úgy átesni a műveleten, akkor inkább ne is fogjunk neki. Én azt vallom, csináljuk meg a munkát becsülettel, aztán majd az utókor eldönti, hogy van értéke annak vagy sem. Fülembe csengenek mesterem szavai: egy dolgot ha megcsinálunk, az legalább ötven évre szóljon, és úgy készítsük el, hogy arra is gondoljunk: abból táplálkozik majd az utókor. Amely, ha lát egy olyan munkát, amelynek semmi köze a népművészethez, a megmaradásunkhoz, ahhoz, amit mi képviselünk, akkor rossz úton járunk. Van egy csomó dolog, ami tájidegen, mindenki próbálkozik, hígul a szakma, de az lenne a fontos, hogy a mintakincs így maradjon meg, szépen, tisztán, ahogyan mi is kaptuk, hiszen ez a gyökerünk. Ha a múltat nem tiszteljük, mit várunk a jövőtől?
– Volt a családjában képviselője ennek a szakmának?
– Anyai nagyapám úgymond ezermester volt, mindent megbarkácsolt, és bár korán meghalt, szüleim meséltek róla, úgyhogy a kézügyességet tőle kaphattam ajándékba. Haszmann Pali bácsiékhoz szintén úgy kerültem, hogy anyai nagymamám csernátoni születésű, és oda látogatván többször bementünk a szomszédos falumúzeumba is, ahol belekóstolhattam mindebbe, és kezdettől magával ragadott a szépsége. Később faipart tanultam, ahonnan gyakorlatra már bekerültünk a bútorgyárba, ahol rögtön kiszúrtam a fafaragó csoportot, hiszen mind ott füleskedik az ember, ami érdekli. A szakközép elvégzése után el is tudtam helyezkedni a gyárban, ahol 7-8 évet dolgoztam, ez az idő meghatározó volt a vésőhasználatban, a formavilág kialakulásában. Nem mindegy, hogy az ember hobbiként vagy iparilag csinál valamit, mert ugyan szériamunka volt a gyárban, a sarokkanapék ornamentikáját készítettem, de annyi gyakorlatot, rutint szereztem, ami nagyon jó szolgálatot tett.
– Hagyományos jelképrendszerünket, mintakincsünket tekintve honnan merít?
– Számomra a népművészet az alap, mert ezt kihagyni vétek volna. Ugyanúgy, mint a matematikában, az alaptól kell a tudás tégláit egymásra rakni, ha ez nincs meg, széthull az egész. Hiába készítünk egy stilizált barokk darabot, ha nem tudjuk a mintakincs alapjait, semmire sem jutunk, nincs amiből építkezni. Nagyon szeretem a stilizált népművészeti elemeket, a magyar ornamentikát, Huszka József gyűjteményéből nagyon sokat táplálkozom. Mivel nagyon sokat dolgozom Magyarországon, az ottani motívumokat is elsajátítottam, hiszen bár nagyon szép a székely ornamentika, mindenre nem lehet ráhúzni, van, ahová nem talál.
– Mi a sajátos székely díszítőelem?
– A tulipános kúszó minta például, a kanyargós, életfaszerűen indázó növény. Minden egyes virágnak megvan a jelentése, a tulipán női jelkép, de azon belül a kislánytól az áldott állapotú nőig, az idős asszonyig minden életszakasznak megfeleltethető egy-egy kialakítása. Aki ismeri a népművészetet, annak mindez nyitott könyv. Továbbá minden szép virágunk külön jelentést hordoz, a liliom a tisztaság, a rózsa a szerelem jelképe stb.
– Miben áll a hagyományos technika? Hogyan munkálták meg a fát régen, és hogyan teszik most?
– Hagyományosan ami kézi szerszámokkal készült, az autentikus. Most muszáj bevetni bizonyos gépeket, hiszen rohanó világban élünk, és gyorsítani kell a tempót, minden megrendelés „tegnapra” kell. Ebben a vonatkozásban fontos, hogy ha gépeket hív segítségül az ember, azokat úgy használja, hogy ne legyen rögtön szembetűnő, ne essen át a ló túlsó, „mű” oldalára.
– A műhelyében hatalmas székelykapun dolgozik éppen, annak mi a története?
– Ez egy nagyobb méretű székelykapu, amely Magyarországra, egy magánszemélyhez kerül, akinek a kérésére turulmadaras Nagy-Magyarország-címer és Szent István, legelső királyunk alakja került rá azzal a felirattal: Emberé a munka, Istené az áldás. Előbb picit ódzkodtam ettől, hiszen ez nem hagyományos eljárás, a hagyományos kaputükör ugyanis egy életfa-szerű ornamentikából indul ki, és úgy forognak szépen körbe a virágok. A másik megoldás a kettő-, négy- vagy hatlyukas kapu, ami azt jelöli: hány ökrös gazda portáját díszíti a kapu. Mifelénk, Felsőháromszékre inkább ez volt jellemző, a tükrös kapuk Csíkszéken gyakoribbak. Három havi nagyon kitartó munkával, hagyományos ácsolással készült el ez a darab, rajta áll továbbá az is: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez hűtlen ne légy soha!” Remélem, megfelelő helyen lesz, és gondját viselik majd.
– Mit gondol, miért ilyen népszerű Magyarországon a székelykapuk állítása?
– Nagyon sokat készíttetnek mindenfele, biztosan valami belső indíttatásból: Erdélyhez, a székelységhez való ragaszkodásból. Az említett munkámat például azért rendelte az idős bácsi, mert a második világháborúban kiüldözték Csángóföldről a szüleit, ő maga már az úton született. Dombóvár mellett egy félfalunyi csángó ember él a mai napig.
– Vannak ott olyan mesteremberek, akik ezeket a kapukat megfelelőképpen el tudják készíteni?
– Akikről én tudok, többnyire innen származók, kitelepedettek, de legalábbis valamiféle székely gyökerük van. Én is hiszem és vallom: székelykaput csak székely ember tud igazán csinálni. Több mint egy évtizede járok fafaragó-táborba, dolgozom együtt egy ottani csapattal, rengeteg nagyon szép munka készül, amit ők jobban fölvállalnak, azok a rusztikus, rönkből életfaszerűen körbefaragott kapuk. Több olyant is készítettünk már Magyarországon.
– A mesterek ízlése, a megrendelő kérése vagy a kor divatja alakítja a munkát?
– Általában az történik, ha valaki megkeres egy megrendeléssel, amely nem autentikus, giccses, próbáljuk picit terelgetni, irányítani, közös nevezőre jutni. Ha ez nem sikerül, inkább nem vállalom a felkérést, mintsem hogy olyan munkát adjak ki a kezemből, amelyre nem lehetek büszke. A mostani, rendhagyóan díszített székelykapun is rengeteget töprengtem, fenntartásaim voltak, amíg végül elvállaltam.
– Saját örömére is szokott dolgozni?
– Amikor időm engedi, igen. Például úgy készült az angyalos Nagy-Magyarország-címer, a portrék története is érdekes: egy táltosszervezet felkérésére vettem részt egy faragótáborban. Szerteret (hagyományos, a napfordulók alkalmával táltosok által tartott szertartások céljára készített teret) kellett készítenünk, 24 darab rönkfát körbe kellett faragni nemzetünk nagyjainak alakjával, Nimród vezérünktől megkezdve, Szent Istvánon át, egészen Mátyás királlyal befejezve. Ez a szertér mai napig áll. Tizenketten dolgoztunk rajta, mindenkinek két rönk jutott, én Botond vezért kaptam, másodiknak bátorkodtam megkérdezni: lehetne-e enyém Csaba királyfi alakja. Kérésem teljesült, és úgy éreztem, itthon is folytatnám, a szoborfaragást is gyakorolnám, így faragtam ki Attilát, Csaba királyfit és Árpád fejedelmünket. Előbb szkeptikusan álltam a táltosokhoz, de meggyőződhettem, hogy milyen erőt, milyen ősi tudást hordoznak és adnak tovább, valós, létező az, amit ők képviselnek. Megtapasztaltam a kézen keresztül átadható energiát, láthattam tűzön járást, amelynek során a „fogadó” látja az emberen, kész-e arra, hogy sérülés nélkül megtegye ezt, vagy még nincs. Ha még nem áll készen, elhalasztják ezt a tapasztalást.
– Látok egy teljesen más stílust képviselő munkát is, annak mi a története?
– Télire vágtam éppen a tűzifát, amikor elém került ez a darab, amelyen látni véltem a két szem helyét és azt, hogy mi bontakozna ki belőle. Azt mondják, ha a fa adja magát, nem szabad „megerőszakolni”, hagyni kell, hogy megmutassa, mi rejlik benne, így lett belőle ez a sokak által Krisztus-fejnek látott munka.
– Van olyan, hogy úgy ébred fel: nekem márpedig nincs kedvem faragni?
– Rengeteg ötletem van, ennek tehát nem szabad megtörténnie. Amikor dolgozom, kikapcsolódom, megszűnik a külvilág, csak azt veszem észre, hogy ismét este van, elrepült egy nap. Bárcsak minden nap ezt lehetne csinálni! Hálistennek megadatott, hogy előbb hobbiként indult, most már a munkám is. Fájlalom viszont, hogy nem vagyunk kissé talpraesettebbek, kérdezik gyakran tőlem: mit csinálunk mi itthon? Páratlan lehetőségeink lennének, hiszen mindenünk megvan: az emberanyag, a tudás, a természeti adottságok, csak szervezni nem tudunk. Kézdivásárhelyen mi, a céhmesterek unokái is tehetnénk azért, hogy a várost jobban felvirágoztassuk, a népművészet eszközeivel szebbé, vonzóbbá tegyük, idegenforgalmi szempontból is, akár mesterségbemutatókkal. Azzal kellene jól sáfárkodnunk, amink van, nem pedig elvesztegetnünk!
(A fafarago.blog.hu blogon Hamar Sándor munkáival jobban is megismerkedhetnek az érdeklődők.)
F. I. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 18.
XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok
Parádés program, kiváló vendéglátás a siker titka
Július 14–16. között, péntektől vasárnapig szervezték meg a hagyományos Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat.
A program pénteken 20 órától a Feketegyarmat központjában megtartott retrobulival indult, DJ Duka közreműködésével. Szombaton ugyancsak Feketegyarmat központjában 9 órakor indították el a bográcsfőző versenyt, 5 csapat részvételével. Ugyanitt 11 órától kisiskolások és ibolyások szórakoztató műsorát szervezték, melynek során a másodikosok Pap Márta vezetésével zumbát táncoltak, a harmadikosok Csáky Apollónia irányításával modern táncot mutattak be, a negyedikesek Szilágyi Ildikó vezetésével népi játékokat adtak elő, míg Kiss Csilla szervezésében a kicsinyek különféle táncokat jártak. Ugyanakkor mókás családi vetélkedőt is szerveztek három család részvételével, továbbá zsákfutást, majd cselgáncsbemutatót tartottak a községbeli Cselgáncsklub gyermekeinek a részvételével. 13 órakor a feketegyarmati református parókia pályáján szervezték meg Fair Play Kupa címmel a kispályás futballbajnokságot hét csapat részvételével, Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével. Első helyezést ért el a nagyszalontai Best Boys, második a nagyzerindi Brazilok, harmadik a Zerindi Ifjak nevű csapat lett, elhódítva a helyezésüknek megfelelő oklevelet és kupát. 14 órától, ugyancsak Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével, bírálták el a pörkölteket, amelyek közül első a gyulavári Sándor Imre, második a gyarmati Vass-csapat, míg harmadik díjat nyert a Bélzerindi Roncsolók csapata. Ugyanaznap 19.30 órától, de már a nagyzerindi piactéren szerveztek zumbát a nagyszalontaiak csapatával. 21.30 órakor kezdődött a Bagossy Brothers Company együttes élő koncertje, majd a Kozsó-koncerten mulatott a nagyszámú közönség. 23.55 órától tűzijátékot láthattak, majd éjféltől szabadtéri diszkón mulattak DJ Dukával. Színes vasárnap
Vasárnap 9 órától a feketegyarmati, 11.30 órától a nagyzerindi református templomban kezdődött ünnepi istentisztelet.
Ugyanaznap déltől a nagyzerindi piactéren számos büfé és lacikonyha, illetve helybeli termelők kínálták a terményeiket. 17 órakor a szabadtéri színpadról Pap Alma köszöntötte a gyülekező közönséget, bekonferálva a nagyzerindi citerások háromtagú csapatát. Id. és ifj. Papp Sándor, továbbá Higyed Ferenc citerázás közben népdalokat énekeltek. Utánuk az Ibolya nagyzerindi citerazenekar 9+2 tagja mutatkozott be, a gyulai Kiss Ferenc citeraoktató vezetésével. Amint Pap Almától megtudtuk, a gyermekek megmutatják, mit tanultak az egyhetes citeratáborban. Nos, az idős mester vezetésével, ígéretesen citeráztak, énekeltek vastaps közepette. Ezt követően a gyula-magyarvárosi kórust kérték a színpadra, ahol Kiss Ferenc citerakíséretével, szólóénekével Galga menti népdalokat, szentesi népdalcsokrot, valamint bácskai dalokat énekeltek nagy sikerrel.
A néptáncgálát házigazdaként az Ibolya néptánccsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével a komoly tánctudást, nagy fegyelmet igénylő széki rendet adta elő a közönség ünneplése közepette.
Utánuk a kisiratosi Gyöngyvirág tetszetős palatkai, illetve bolgártelki táncokkal örvendeztette meg a közönséget.
Testvérkapcsolat
Ezt követően a műsorvezető a színpadra kérte Simándi Sándor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntőjét követően, bejelentette: a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapoknak az egyik fénypontja következik, amikor is a magyarországi Nagyberki Községgel kulturális együttműködésre lép Nagyzerind Község. A színpadra kérte a jelzett település küldöttségét, Heizler Zsolt alpolgármester vezetésével, továbbá Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, hogy tisztelje meg jelenlétével a rendkívüli eseményt, továbbá tanúnak Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármestert.
Heizler Zsolt, a Nagyberki település alpolgármestere köszöntőszavait követően megköszönte Simándi Sándor polgármesternek, az alpolgármesternek, a jegyző asszonynak a meghívást, külön Kiss Csillának, aki nélkül nem lehetnének itt. A meglévő kapcsolatot szeretnék testvérkapcsolati szintre mindenfajta jogi bonyodalmak nélkül továbbfejleszteni, működtetni, egymás épülésére, hasznára. Megköszönte a szíves vendéglátást, majd abban a reményben zárta beszédét, hogy hamarosan Nagyberkiben örvendhetnek a nagyzerindi küldöttség látogatásának. Nagyberki a Kaposvár és Dombóvár háromszögben fekszik, mintegy 50 kilométerre a Balatontól, tehát nincs túl messzire Nagyzerindtől, ezért nagy reményekkel tekintenek az együttműködés elé.
Üdvözlőszavait követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő köszönetet mondott a meghívásért, majd kifejtette: nekünk, magyaroknak, akiket lassan száz éve egy országhatár választ el egymástól, nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is törődni, odafigyelni egymásra. Van egy ezeréves közös múltunk, közös kultúránk, közös magyar identitásunk, és minden, ami e világon fontos, az összeköt bennünket. Csakis a kiépített kapcsolatokon keresztül tudunk egymáshoz még közelebb kerülni, megismerni egymást, hiszen nemcsak személyek, hanem önkormányzatok, intézmények között is kapcsolatok épülnek. Mindez nagyon fontos nekünk, a kultúránknak, az identitásunknak a szülőföldünkön való megmaradáshoz. Gratulált a kapcsolatok megteremtőinek, illetve mindazoknak, akik a kapcsolatok működőképessé tételén dolgoznak. További sok sikert kívánt mindkét település vezetőségének, lakosainak. Simándi Sándor házigazda polgármester az Újkígyós Nagyközséggel közel 6 éve meglévő jó kapcsolatokat ecsetelte, abban a reményben, hogy a Nagyberkivel most, a két település lobogóinak a kicserélésével megpecsételendő együttműködés is hasonlóan eredményes lesz, ugyanis velük közösen már be is nyújtottak egy projektet.
Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármester elégtétellel beszélt a Nagyzerind Községgel 2011 óta meglévő, már közös pályázatot is eredményezett kapcsolatokról. A szomszédban lévő Simonyifalva rokon Újkígyóssal, hiszen onnan elég sokan települtek Simonyifalvára. Tehát sok minden összeköti a két kistérséget, amelyek közötti kapcsolatot szeretnék tovább építeni. A továbbiakban Simándi Sándor házigazda polgármester ismertette az egyezség szimbolikus megkötésének a menetét, vagyis egymás között kicserélik a két zászlót, amit ünnepélyesen, taps közepette meg is tettek. Ugyanakkor a Nagyzerind Község nevét viselő plakettet is adományoztak a vendégeknek.
Fergeteges néptáncgála
A néptáncgála folytatásában a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára vajdaszentiványi táncot adott elő vastaps közepette. Utánuk a kisperegi Napraforgó kalocsai táncának tapsolt a közönség, Molnár Csaba betanításában. A simonyifalvi Leveles szatmári, illetve eredeti kalotaszegi ruhában előadott táncait, majd az ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével fellépett Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportja által előadott dél-alföldi tánc aratott sikert. A Kankalin ezúttal mezőségi tánca, majd az ágyai Kistőzike vásári előadása tetszett a közönségnek. Az eleki néptánccsoport dél-alföldi, a biharmicskei Görböcz széki énekei és felcsíki táncai után a belényesi Rozmaring tánccsoport Fekete-Körös-völgyi táncait és balázstelki népdalait Benedek Judit tanította be. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport marosszéki forgatós táncának tapsoltak. Az eleki tánccsoport román néphagyományait felelevenítő táncait Gera Kriszta tanította be, ifj. Szilágyi András koreográfiájára. Utánuk újra a Százszorszép adta elő szatmári táncát, majd az ágyai Tőzike kalocsai tánca következett Erdős Márta vezetésével, Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára. A nagyszalontai Toldi tánccsoport gyermekei népi játékokkal, a nagycsoport sárréti táncokkal lepte meg a közönséget.
Kuriózumnak számított a harminc év után újranyíló aradi Viola, amelynek tagjai élő zenére, Kecskés Ildikó és Hegyi Vilmos betanításával székely táncokat mutattak be. A néptáncgála végét, egyben csattanóját képezte a nagyzerindi Ibolya tánccsoport aprajának-nagyjának a műsora. Ifj. Szilágyi András koreográfiájára a kicsik mezőföldi tánca, a menyecske csoport lendületes dél-alföldi, a haladó csoport nagyszerű szatmári tánca, illetve a nagyok felcsíki mulatsága magával ragadta a közönséget. Utóbbit egy eleki tánctáborban tanulták ifj. Szilágyi András és Gera Kriszta jóvoltából, Halasi Vivien közreműködésével. A közel 80 kisebb-nagyobb táncost megmozgató végjátékot felállva ünnepelte, tapsolta a közönség. Nem véletlenül, mert büszkék lehetnek a községben az utóbbi években kivirágzott néptánckultúrára, ami természetesen nem megy magától. Szükség van egy olyan kiváló koreográfusra, mint ifj. Szilágyi András, egy olyan szívvel-lélekkel dolgozó vezetőre, mint Kiss Csilla és utoljára, de egyáltalán nem utolsósorban egy olyan vezetőségre, mely nem sajnálja az anyagiakat nemzeti kultúránknak az ápolására. A szinte fél óráig eltartott mámoros hangulat közepette előkészítette előadását a simonyifalvi és vadászi gyermekekből álló Loga-Ritmus zenekar, amely több mint félórás koncerttel ajándékozta meg a közönséget.
Záródiszkó A továbbiakban, DJ Duka közreműködésével, szabadtéri diszkó zárta a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat. Ezek sikeréért köszönet jár a támogatóknak, a polgármesteri hivatalnak és a tanácsnak, de mindazoknak a lelkes embereknek is, akik a munkájukkal járultak hozzá a vendéglátáshoz. Sándor Julianna, Komlósi Piroska, Sándor Julianna II., Sándor Zsuzsanna, Sándor Katalin, Molnár Emese Éva, Simándi Rozália és Mátyás Erzsébet azok az asszonyok, akiknek az ízletes csorbaleveséből, a babgulyásából és a pörköltjéből minden fellépő és vendég jóízűen ehetett, és jóleső érzéssel gondolhat a községbeli hagyományosan jó vendéglátásra.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
Parádés program, kiváló vendéglátás a siker titka
Július 14–16. között, péntektől vasárnapig szervezték meg a hagyományos Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat.
A program pénteken 20 órától a Feketegyarmat központjában megtartott retrobulival indult, DJ Duka közreműködésével. Szombaton ugyancsak Feketegyarmat központjában 9 órakor indították el a bográcsfőző versenyt, 5 csapat részvételével. Ugyanitt 11 órától kisiskolások és ibolyások szórakoztató műsorát szervezték, melynek során a másodikosok Pap Márta vezetésével zumbát táncoltak, a harmadikosok Csáky Apollónia irányításával modern táncot mutattak be, a negyedikesek Szilágyi Ildikó vezetésével népi játékokat adtak elő, míg Kiss Csilla szervezésében a kicsinyek különféle táncokat jártak. Ugyanakkor mókás családi vetélkedőt is szerveztek három család részvételével, továbbá zsákfutást, majd cselgáncsbemutatót tartottak a községbeli Cselgáncsklub gyermekeinek a részvételével. 13 órakor a feketegyarmati református parókia pályáján szervezték meg Fair Play Kupa címmel a kispályás futballbajnokságot hét csapat részvételével, Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével. Első helyezést ért el a nagyszalontai Best Boys, második a nagyzerindi Brazilok, harmadik a Zerindi Ifjak nevű csapat lett, elhódítva a helyezésüknek megfelelő oklevelet és kupát. 14 órától, ugyancsak Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével, bírálták el a pörkölteket, amelyek közül első a gyulavári Sándor Imre, második a gyarmati Vass-csapat, míg harmadik díjat nyert a Bélzerindi Roncsolók csapata. Ugyanaznap 19.30 órától, de már a nagyzerindi piactéren szerveztek zumbát a nagyszalontaiak csapatával. 21.30 órakor kezdődött a Bagossy Brothers Company együttes élő koncertje, majd a Kozsó-koncerten mulatott a nagyszámú közönség. 23.55 órától tűzijátékot láthattak, majd éjféltől szabadtéri diszkón mulattak DJ Dukával. Színes vasárnap
Vasárnap 9 órától a feketegyarmati, 11.30 órától a nagyzerindi református templomban kezdődött ünnepi istentisztelet.
Ugyanaznap déltől a nagyzerindi piactéren számos büfé és lacikonyha, illetve helybeli termelők kínálták a terményeiket. 17 órakor a szabadtéri színpadról Pap Alma köszöntötte a gyülekező közönséget, bekonferálva a nagyzerindi citerások háromtagú csapatát. Id. és ifj. Papp Sándor, továbbá Higyed Ferenc citerázás közben népdalokat énekeltek. Utánuk az Ibolya nagyzerindi citerazenekar 9+2 tagja mutatkozott be, a gyulai Kiss Ferenc citeraoktató vezetésével. Amint Pap Almától megtudtuk, a gyermekek megmutatják, mit tanultak az egyhetes citeratáborban. Nos, az idős mester vezetésével, ígéretesen citeráztak, énekeltek vastaps közepette. Ezt követően a gyula-magyarvárosi kórust kérték a színpadra, ahol Kiss Ferenc citerakíséretével, szólóénekével Galga menti népdalokat, szentesi népdalcsokrot, valamint bácskai dalokat énekeltek nagy sikerrel.
A néptáncgálát házigazdaként az Ibolya néptánccsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével a komoly tánctudást, nagy fegyelmet igénylő széki rendet adta elő a közönség ünneplése közepette.
Utánuk a kisiratosi Gyöngyvirág tetszetős palatkai, illetve bolgártelki táncokkal örvendeztette meg a közönséget.
Testvérkapcsolat
Ezt követően a műsorvezető a színpadra kérte Simándi Sándor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntőjét követően, bejelentette: a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapoknak az egyik fénypontja következik, amikor is a magyarországi Nagyberki Községgel kulturális együttműködésre lép Nagyzerind Község. A színpadra kérte a jelzett település küldöttségét, Heizler Zsolt alpolgármester vezetésével, továbbá Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, hogy tisztelje meg jelenlétével a rendkívüli eseményt, továbbá tanúnak Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármestert.
Heizler Zsolt, a Nagyberki település alpolgármestere köszöntőszavait követően megköszönte Simándi Sándor polgármesternek, az alpolgármesternek, a jegyző asszonynak a meghívást, külön Kiss Csillának, aki nélkül nem lehetnének itt. A meglévő kapcsolatot szeretnék testvérkapcsolati szintre mindenfajta jogi bonyodalmak nélkül továbbfejleszteni, működtetni, egymás épülésére, hasznára. Megköszönte a szíves vendéglátást, majd abban a reményben zárta beszédét, hogy hamarosan Nagyberkiben örvendhetnek a nagyzerindi küldöttség látogatásának. Nagyberki a Kaposvár és Dombóvár háromszögben fekszik, mintegy 50 kilométerre a Balatontól, tehát nincs túl messzire Nagyzerindtől, ezért nagy reményekkel tekintenek az együttműködés elé.
Üdvözlőszavait követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő köszönetet mondott a meghívásért, majd kifejtette: nekünk, magyaroknak, akiket lassan száz éve egy országhatár választ el egymástól, nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is törődni, odafigyelni egymásra. Van egy ezeréves közös múltunk, közös kultúránk, közös magyar identitásunk, és minden, ami e világon fontos, az összeköt bennünket. Csakis a kiépített kapcsolatokon keresztül tudunk egymáshoz még közelebb kerülni, megismerni egymást, hiszen nemcsak személyek, hanem önkormányzatok, intézmények között is kapcsolatok épülnek. Mindez nagyon fontos nekünk, a kultúránknak, az identitásunknak a szülőföldünkön való megmaradáshoz. Gratulált a kapcsolatok megteremtőinek, illetve mindazoknak, akik a kapcsolatok működőképessé tételén dolgoznak. További sok sikert kívánt mindkét település vezetőségének, lakosainak. Simándi Sándor házigazda polgármester az Újkígyós Nagyközséggel közel 6 éve meglévő jó kapcsolatokat ecsetelte, abban a reményben, hogy a Nagyberkivel most, a két település lobogóinak a kicserélésével megpecsételendő együttműködés is hasonlóan eredményes lesz, ugyanis velük közösen már be is nyújtottak egy projektet.
Szebellédi Zoltán újkígyósi polgármester elégtétellel beszélt a Nagyzerind Községgel 2011 óta meglévő, már közös pályázatot is eredményezett kapcsolatokról. A szomszédban lévő Simonyifalva rokon Újkígyóssal, hiszen onnan elég sokan települtek Simonyifalvára. Tehát sok minden összeköti a két kistérséget, amelyek közötti kapcsolatot szeretnék tovább építeni. A továbbiakban Simándi Sándor házigazda polgármester ismertette az egyezség szimbolikus megkötésének a menetét, vagyis egymás között kicserélik a két zászlót, amit ünnepélyesen, taps közepette meg is tettek. Ugyanakkor a Nagyzerind Község nevét viselő plakettet is adományoztak a vendégeknek.
Fergeteges néptáncgála
A néptáncgála folytatásában a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára vajdaszentiványi táncot adott elő vastaps közepette. Utánuk a kisperegi Napraforgó kalocsai táncának tapsolt a közönség, Molnár Csaba betanításában. A simonyifalvi Leveles szatmári, illetve eredeti kalotaszegi ruhában előadott táncait, majd az ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével fellépett Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportja által előadott dél-alföldi tánc aratott sikert. A Kankalin ezúttal mezőségi tánca, majd az ágyai Kistőzike vásári előadása tetszett a közönségnek. Az eleki néptánccsoport dél-alföldi, a biharmicskei Görböcz széki énekei és felcsíki táncai után a belényesi Rozmaring tánccsoport Fekete-Körös-völgyi táncait és balázstelki népdalait Benedek Judit tanította be. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport marosszéki forgatós táncának tapsoltak. Az eleki tánccsoport román néphagyományait felelevenítő táncait Gera Kriszta tanította be, ifj. Szilágyi András koreográfiájára. Utánuk újra a Százszorszép adta elő szatmári táncát, majd az ágyai Tőzike kalocsai tánca következett Erdős Márta vezetésével, Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára. A nagyszalontai Toldi tánccsoport gyermekei népi játékokkal, a nagycsoport sárréti táncokkal lepte meg a közönséget.
Kuriózumnak számított a harminc év után újranyíló aradi Viola, amelynek tagjai élő zenére, Kecskés Ildikó és Hegyi Vilmos betanításával székely táncokat mutattak be. A néptáncgála végét, egyben csattanóját képezte a nagyzerindi Ibolya tánccsoport aprajának-nagyjának a műsora. Ifj. Szilágyi András koreográfiájára a kicsik mezőföldi tánca, a menyecske csoport lendületes dél-alföldi, a haladó csoport nagyszerű szatmári tánca, illetve a nagyok felcsíki mulatsága magával ragadta a közönséget. Utóbbit egy eleki tánctáborban tanulták ifj. Szilágyi András és Gera Kriszta jóvoltából, Halasi Vivien közreműködésével. A közel 80 kisebb-nagyobb táncost megmozgató végjátékot felállva ünnepelte, tapsolta a közönség. Nem véletlenül, mert büszkék lehetnek a községben az utóbbi években kivirágzott néptánckultúrára, ami természetesen nem megy magától. Szükség van egy olyan kiváló koreográfusra, mint ifj. Szilágyi András, egy olyan szívvel-lélekkel dolgozó vezetőre, mint Kiss Csilla és utoljára, de egyáltalán nem utolsósorban egy olyan vezetőségre, mely nem sajnálja az anyagiakat nemzeti kultúránknak az ápolására. A szinte fél óráig eltartott mámoros hangulat közepette előkészítette előadását a simonyifalvi és vadászi gyermekekből álló Loga-Ritmus zenekar, amely több mint félórás koncerttel ajándékozta meg a közönséget.
Záródiszkó A továbbiakban, DJ Duka közreműködésével, szabadtéri diszkó zárta a XIII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat. Ezek sikeréért köszönet jár a támogatóknak, a polgármesteri hivatalnak és a tanácsnak, de mindazoknak a lelkes embereknek is, akik a munkájukkal járultak hozzá a vendéglátáshoz. Sándor Julianna, Komlósi Piroska, Sándor Julianna II., Sándor Zsuzsanna, Sándor Katalin, Molnár Emese Éva, Simándi Rozália és Mátyás Erzsébet azok az asszonyok, akiknek az ízletes csorbaleveséből, a babgulyásából és a pörköltjéből minden fellépő és vendég jóízűen ehetett, és jóleső érzéssel gondolhat a községbeli hagyományosan jó vendéglátásra.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 22.
Leleplezik a névadó szobrát
Néprajzi, főleg népviseletekre összpontosító katalógust jelentetett meg a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum. A névadó születésének kilencvenedik évfordulóján mutatják be, egy országos néprajzi konferencia keretében, ugyanakkor leplezik le Tarisznyás Márton szobrát is.
„Az utóbbi huszonöt évben, noha voltak néprajzi jellegű kutatásaink és egyéb tevékenységeink, az e téren összegyűlt tudást nem nagyon tettük közhírré” – fogalmazott Csergő Tibor múzeumigazgató arra célozva, hogy néprajzi kötet utoljára 1982-ben jelent meg Tarisznyás Márton feljegyzéseiből, és 2006 volt az az esztendő, amikor a múzeumban elkészült a népviseleteket is bemutató, ma is látható kiállítás.
A három, múzeumban dolgozó néprajzos – a magyarországi Abrudbányai-Győri Tamás, illetve a helybéli Borsos Gyöngyi és Szőcs Levente – révén tevődött a hangsúly idén újra a néprajzra, digitalizálták a gyűjteményt, és az ő munkájuk eredménye az új katalógus is /Gyergyói viseletek/ benne a múzeumban fellelhető viseletek leírásával. Noha zömmel a magyar népviseleteket tartalmazza, de – akár a múzeumi gyűjteményből – a kiadványból nem hiányzik a román, csángó, cigány viselet sem.
Több mint katalógus, ismeretterjesztő kiadvány ez – mutatta az igazgató az első példányt, mely formáját tekintve azonos a korábban kiadott Karácsony János-albummal.
A Kriza János Néprajzi Társasággal és a Hargita megyei önkormányzattal közösen szervezett konferencián, november 29–30-án már bárki kézbe veheti ezt a katalógust, ugyanakkor nyílik alkalom minden érdeklődő számára, hogy a néprajzi előadásokat meghallgassa. A vándorkonferenciára a romániai magyar néprajzosok érkeznek Gyergyószentmiklósra, és a tudományos előadások, illetve kötetbemutató mellett még egy eseményre sor kerül: leleplezik Tarisznyás Márton szobrát.
Gyergyószentmiklósról elszármazott személy, Nagy Miklós orvos finanszírozza a múzeum névadójának a szobrát, kivitelezője pedig a szintén Dombóváron élő festő és szobrász, Varga Gábor. Ő az, akinek alkotásait már ismerhetik a szentmiklósiak, hiszen ő készítette az Orbán Balázs-szobrot, illetve a gimnázium épületén a címeres domborművet.
A Tarisznyás Márton születésének 90. évfordulójára készülő szobor egyelőre a múzeum udvarán kap helyet, de az igazgató megjegyezte: ha a városrendezés olyan fázisba ér, amikor köztereinkről már csak a díszek hiányoznak, és méltó helye lesz ott a „múzeum lelkének” is, nem lesz akadálya a helyváltoztatásnak.
A költözködés ideje bizonytalan
Uniós pályázatból kellene felújítani a múzeumot. A hárommillió lej feletti támogatásból valósulna meg a nyílászárók cseréje, az épületgépészet villanyhálózat-cserével, fűtéssel és szigeteléssel, valamint az udvar újrarendezése. Nyár óta tudott, hogy ennek a munkálatnak feltétele az épület kiüresítése, csak még az a kérdés, hogy mikor és hová kell költözni. A részletes tervezésre kiírt közbeszerzési eljáráson senki nem jelentkezett, így a feltételek átszabására és újabb kiírásra kerül sor, utána következik a kivitelezők versenyeztetése és a tényleges munkálat. Csergő Tibor emiatt csak jövő májusig tud rendezvényeket tervezni, hisz nem tudni, mikor kell átadni munkaterületnek az ingatlant.
Egyelőre még az sem világos, a műértékek hol kapnak helyet, tervezik, hogy az adminisztráció a volt tüdőkórház januártól felújításra kerülő helyiségeibe költözik át, a raktárak egy részét is ott alakítják ki. A többiről, további lehetséges raktárhelyiségekről még egyeztetni kell az önkormányzattal. „Merem remélni, hogy jövő nyár elejétől megkezdődik a felújítás, és a késlekedésekkel nem jutunk oda, hogy a projekt megvalósítása megkérdőjeleződjön” – mondta az intézmény igazgatója.
A munkálatok kezdetétől hozzávetőleg egy évre lesz szükség, amíg a múzeumot újra berendezhetik az ingatlanban. Az átmeneti időszakra körvonalazódik egy olyan terv, amely turistaforgalmat jelentene, múzeumi szolgáltatást nyújtana. A Tinka-féle vízimalom mellett, a malomárok és Békény között vásárol meg egy területrészt az önkormányzat. Ha tisztázódik a birtokviszony, akkor a múzeum vízzel hajtott szerkezetek rekonstrukcióit helyezné el ott. A Békényen megmaradt egyetlen malom mellett tehát működő állapotban lenne megtekinthető a vízifűrész, a kártoló, a ványoló és a mosató. „Megvan az elképzelés, hogyan lehetne ott egy busznyi turistát fogadni, a város alszegi részét e téren fejleszteni, az idegenforgalomba bevonni” – fogalmaz Csergő Tibor, de leszögezi: ez az elképzelés, vannak tényezők még, melyek nélkül nem nyílhat meg a nagyközönség előtt a vízzel hajtott szerkezetek múzeumi részlege. Balázs Katalin / Székelyhon.ro
Néprajzi, főleg népviseletekre összpontosító katalógust jelentetett meg a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum. A névadó születésének kilencvenedik évfordulóján mutatják be, egy országos néprajzi konferencia keretében, ugyanakkor leplezik le Tarisznyás Márton szobrát is.
„Az utóbbi huszonöt évben, noha voltak néprajzi jellegű kutatásaink és egyéb tevékenységeink, az e téren összegyűlt tudást nem nagyon tettük közhírré” – fogalmazott Csergő Tibor múzeumigazgató arra célozva, hogy néprajzi kötet utoljára 1982-ben jelent meg Tarisznyás Márton feljegyzéseiből, és 2006 volt az az esztendő, amikor a múzeumban elkészült a népviseleteket is bemutató, ma is látható kiállítás.
A három, múzeumban dolgozó néprajzos – a magyarországi Abrudbányai-Győri Tamás, illetve a helybéli Borsos Gyöngyi és Szőcs Levente – révén tevődött a hangsúly idén újra a néprajzra, digitalizálták a gyűjteményt, és az ő munkájuk eredménye az új katalógus is /Gyergyói viseletek/ benne a múzeumban fellelhető viseletek leírásával. Noha zömmel a magyar népviseleteket tartalmazza, de – akár a múzeumi gyűjteményből – a kiadványból nem hiányzik a román, csángó, cigány viselet sem.
Több mint katalógus, ismeretterjesztő kiadvány ez – mutatta az igazgató az első példányt, mely formáját tekintve azonos a korábban kiadott Karácsony János-albummal.
A Kriza János Néprajzi Társasággal és a Hargita megyei önkormányzattal közösen szervezett konferencián, november 29–30-án már bárki kézbe veheti ezt a katalógust, ugyanakkor nyílik alkalom minden érdeklődő számára, hogy a néprajzi előadásokat meghallgassa. A vándorkonferenciára a romániai magyar néprajzosok érkeznek Gyergyószentmiklósra, és a tudományos előadások, illetve kötetbemutató mellett még egy eseményre sor kerül: leleplezik Tarisznyás Márton szobrát.
Gyergyószentmiklósról elszármazott személy, Nagy Miklós orvos finanszírozza a múzeum névadójának a szobrát, kivitelezője pedig a szintén Dombóváron élő festő és szobrász, Varga Gábor. Ő az, akinek alkotásait már ismerhetik a szentmiklósiak, hiszen ő készítette az Orbán Balázs-szobrot, illetve a gimnázium épületén a címeres domborművet.
A Tarisznyás Márton születésének 90. évfordulójára készülő szobor egyelőre a múzeum udvarán kap helyet, de az igazgató megjegyezte: ha a városrendezés olyan fázisba ér, amikor köztereinkről már csak a díszek hiányoznak, és méltó helye lesz ott a „múzeum lelkének” is, nem lesz akadálya a helyváltoztatásnak.
A költözködés ideje bizonytalan
Uniós pályázatból kellene felújítani a múzeumot. A hárommillió lej feletti támogatásból valósulna meg a nyílászárók cseréje, az épületgépészet villanyhálózat-cserével, fűtéssel és szigeteléssel, valamint az udvar újrarendezése. Nyár óta tudott, hogy ennek a munkálatnak feltétele az épület kiüresítése, csak még az a kérdés, hogy mikor és hová kell költözni. A részletes tervezésre kiírt közbeszerzési eljáráson senki nem jelentkezett, így a feltételek átszabására és újabb kiírásra kerül sor, utána következik a kivitelezők versenyeztetése és a tényleges munkálat. Csergő Tibor emiatt csak jövő májusig tud rendezvényeket tervezni, hisz nem tudni, mikor kell átadni munkaterületnek az ingatlant.
Egyelőre még az sem világos, a műértékek hol kapnak helyet, tervezik, hogy az adminisztráció a volt tüdőkórház januártól felújításra kerülő helyiségeibe költözik át, a raktárak egy részét is ott alakítják ki. A többiről, további lehetséges raktárhelyiségekről még egyeztetni kell az önkormányzattal. „Merem remélni, hogy jövő nyár elejétől megkezdődik a felújítás, és a késlekedésekkel nem jutunk oda, hogy a projekt megvalósítása megkérdőjeleződjön” – mondta az intézmény igazgatója.
A munkálatok kezdetétől hozzávetőleg egy évre lesz szükség, amíg a múzeumot újra berendezhetik az ingatlanban. Az átmeneti időszakra körvonalazódik egy olyan terv, amely turistaforgalmat jelentene, múzeumi szolgáltatást nyújtana. A Tinka-féle vízimalom mellett, a malomárok és Békény között vásárol meg egy területrészt az önkormányzat. Ha tisztázódik a birtokviszony, akkor a múzeum vízzel hajtott szerkezetek rekonstrukcióit helyezné el ott. A Békényen megmaradt egyetlen malom mellett tehát működő állapotban lenne megtekinthető a vízifűrész, a kártoló, a ványoló és a mosató. „Megvan az elképzelés, hogyan lehetne ott egy busznyi turistát fogadni, a város alszegi részét e téren fejleszteni, az idegenforgalomba bevonni” – fogalmaz Csergő Tibor, de leszögezi: ez az elképzelés, vannak tényezők még, melyek nélkül nem nyílhat meg a nagyközönség előtt a vízzel hajtott szerkezetek múzeumi részlege. Balázs Katalin / Székelyhon.ro
2017. december 1.
Szobor is őrzi Tarisznyás Márton múzeumigazgató emlékét Gyergyószentmiklóson
90. életévét töltötte volna be szerdán, november 29-én Tarisznyás Márton. Az évfordulón a tudósnak szobrot avattak az ő nevét viselő gyergyószentmiklósi múzeum udvarán. A tiszteletadás néprajzi konferenciával és könyvbemutatóval folytatódott.
Szimbolikus jelleggel a múzeum egykori vezetőjét, Tarisznyás Mártont a mai utód, Csergő Tibor méltatta, és két korábbi múzeumigazgató, Lukács Mária és Kovács Domokos leplezték le a mellszobrát. Mindkét korábbi igazgatónak is sokat köszönhet a mai intézmény – hangzott el – hiszen a 60-as években Kovács Domokos és Tarisznyás kollégákként dolgoztak azon, hogy az 1952-ben alapított gyergyószentmiklósi múzeumot olyanná építsék, gazdagítsák kultúra és tudomány nevében, hogy egyre több értéket tudjon bemutatni a közösségnek, a vendégeknek. Úgymond ketten voltak a múzeumalapítók, Tarisznyás Márton a tudomány terén dolgozva, Kovács Domokos pedig a vezetés, irányítás terén járult ehhez hozzá – hangzott el. Lukács Máriának pedig – aki 1994 és 2004 között vezette az intézményt – azt köszönheti a múzeum, hogy önállóságát visszakapta, nem csak egy alegysége egy megyei központnak, és az ő érdeme az is, hogy a múzeum Tarisznyás Márton nevét vette fel.
Ő volt a város tudósa
A szoboravatón Csergő Tibor múzeumigazgató foglalta össze néhai elődje életpályáját, tevékenységét. Elhangzott, többszörösen nehéz volt számára a tudományos kutatómunkát folytatni, amire életét tette fel, hiszen kisvárosban (Budapesthez, Bukaresthez vagy akár Kolozsvárhoz képest periférián) kellett ezt végezze, levéltáraktól távol, de hiányzott itt egy olyan értelmiségi réteg is, ami a nagy egyetemi központok velejárója, és amely inspiráló a tudós ember számára. Mégis, ilyen körülmények közt, betegesen is ő volt a második világháború utáni korszak Gyergyószentmiklósában a tudomány úttörője. Ő volt az egyedüli személy, akire tudósként tekinthetett a közösség. Neki köszönhető, hogy Gyergyó néprajzi, történeti értékeit megismertette, bekapcsolta az erdélyi és országos körforgásba. A város építészeti öröksége is sokat köszönhet neki.
Amikor az 1950-es években országosan összeállították a műemlékek listáját, a városban ő volt az, aki ezeket felleltározta, és amelyek neki köszönhetően kapták meg a műemlék minősítést. Lényegében ma is a Tarisznyás-lista a gyergyószentmiklósi műemlékek listája. Munkájának alaposságát, minőségét jelzi, hogy a későbbi évtizedekben alig változott ez a lajstrom, 1989 után, 27 év alatt csak egy épület, a zsinagóga került még fel a listára.
Köztérre helyeznék át
A szerdán leleplezett büszt a magyarországi, dombóvári Varga Gábor keramikus művész pirogránitból készült alkotása. Az adományozója pedig gyergyószentmiklósi születésű, Dombóváron élő orvos, Nagy Miklós. Varga Gábornak ez már a harmadik Gyergyószentmiklóson látható alkotása, a Virág negyedi parkban található Orbán Balázs szobor és a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán látható angyalos magyar címer után. Csergő Tibor javasolta, hogy idővel a Tarisznyás-szobor is kerüljön ki a város egy másik, forgalmasabb pontjára, ahol többen láthatnák, mint a múzeum udvarán. Gergely Imre / Székelyhon.ro
90. életévét töltötte volna be szerdán, november 29-én Tarisznyás Márton. Az évfordulón a tudósnak szobrot avattak az ő nevét viselő gyergyószentmiklósi múzeum udvarán. A tiszteletadás néprajzi konferenciával és könyvbemutatóval folytatódott.
Szimbolikus jelleggel a múzeum egykori vezetőjét, Tarisznyás Mártont a mai utód, Csergő Tibor méltatta, és két korábbi múzeumigazgató, Lukács Mária és Kovács Domokos leplezték le a mellszobrát. Mindkét korábbi igazgatónak is sokat köszönhet a mai intézmény – hangzott el – hiszen a 60-as években Kovács Domokos és Tarisznyás kollégákként dolgoztak azon, hogy az 1952-ben alapított gyergyószentmiklósi múzeumot olyanná építsék, gazdagítsák kultúra és tudomány nevében, hogy egyre több értéket tudjon bemutatni a közösségnek, a vendégeknek. Úgymond ketten voltak a múzeumalapítók, Tarisznyás Márton a tudomány terén dolgozva, Kovács Domokos pedig a vezetés, irányítás terén járult ehhez hozzá – hangzott el. Lukács Máriának pedig – aki 1994 és 2004 között vezette az intézményt – azt köszönheti a múzeum, hogy önállóságát visszakapta, nem csak egy alegysége egy megyei központnak, és az ő érdeme az is, hogy a múzeum Tarisznyás Márton nevét vette fel.
Ő volt a város tudósa
A szoboravatón Csergő Tibor múzeumigazgató foglalta össze néhai elődje életpályáját, tevékenységét. Elhangzott, többszörösen nehéz volt számára a tudományos kutatómunkát folytatni, amire életét tette fel, hiszen kisvárosban (Budapesthez, Bukaresthez vagy akár Kolozsvárhoz képest periférián) kellett ezt végezze, levéltáraktól távol, de hiányzott itt egy olyan értelmiségi réteg is, ami a nagy egyetemi központok velejárója, és amely inspiráló a tudós ember számára. Mégis, ilyen körülmények közt, betegesen is ő volt a második világháború utáni korszak Gyergyószentmiklósában a tudomány úttörője. Ő volt az egyedüli személy, akire tudósként tekinthetett a közösség. Neki köszönhető, hogy Gyergyó néprajzi, történeti értékeit megismertette, bekapcsolta az erdélyi és országos körforgásba. A város építészeti öröksége is sokat köszönhet neki.
Amikor az 1950-es években országosan összeállították a műemlékek listáját, a városban ő volt az, aki ezeket felleltározta, és amelyek neki köszönhetően kapták meg a műemlék minősítést. Lényegében ma is a Tarisznyás-lista a gyergyószentmiklósi műemlékek listája. Munkájának alaposságát, minőségét jelzi, hogy a későbbi évtizedekben alig változott ez a lajstrom, 1989 után, 27 év alatt csak egy épület, a zsinagóga került még fel a listára.
Köztérre helyeznék át
A szerdán leleplezett büszt a magyarországi, dombóvári Varga Gábor keramikus művész pirogránitból készült alkotása. Az adományozója pedig gyergyószentmiklósi születésű, Dombóváron élő orvos, Nagy Miklós. Varga Gábornak ez már a harmadik Gyergyószentmiklóson látható alkotása, a Virág negyedi parkban található Orbán Balázs szobor és a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán látható angyalos magyar címer után. Csergő Tibor javasolta, hogy idővel a Tarisznyás-szobor is kerüljön ki a város egy másik, forgalmasabb pontjára, ahol többen láthatnák, mint a múzeum udvarán. Gergely Imre / Székelyhon.ro
2017. december 4.
Szobrot állítottak a névadónak
Születésének 90. évfordulóján, az intézmény udvarán leplezték le a gyergyószentmiklósi múzeum névadója, Tarisznyás Márton mellszobrát. A múlt szerdai ünnepi eseményen a múzeum korábbi igazgatói is jelen voltak, a szoboravatót követően pedig néprajzi konferenciára és kiadványbemutatóra várták az érdeklődőket.
A gyergyószentmiklósi múzeum két korábbi igazgatója, Lukács Mária és Kovács Domokos leplezte le Tarisznyás Márton mellszobrát, amely Varga Gábor a dombóvári képzőművész munkáját dicséri, adományozója pedig a gyergyószentmiklósi születésű, szintén Dombóváron élő Nagy Miklós.
Csergő Tibor jelenlegi múzeumigazgató kiemelte, nem ez Varga Gábor első alkotása, amelyet Gyergyószentmiklóson láthatunk, hisz a Virág negyedben lévő Orbán Balázs-mellszobor, valamint a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán található angyalos címer is az ő munkája. Az intézményvezető hosszasan méltatta a múzeum névadóját, mindeközben pedig a két korábbi igazgató munkájának jelentőségét emelte ki. Rámutatott, Kovács Domokos és Tarisznyás Márton annak idején kollégaként dolgoztak, később pedig Lukács Máriának köszönhette a múzeum, hogy visszakapta önállóságát, és felvette Tarisznyás nevét.
– Tarisznyás elsősorban a legjobb tudományos kutatója volt a vidéknek, és neki köszönhető, hogy a második világháború utáni időszakban Gyergyó értékeit bekapcsolta az erdélyi és az ország tudományos körforgásába – fogalmazott méltatásában Csergő Tibor, megjegyezve, Tarisznyás úttörőnek számított, azonban nem volt könnyű akkoriban tudósembernek lenni és kutatómunkát végezni Gyergyószentmiklóson, hiszen hiányzott az értelmiségi réteg, „gyakorlatilag Tarisznyásig a gyergyói ember nem látott tudóst”. Hozzátette, ennek ellenére nagyszerű munkát végzett, amit többek között az is bizonyít, hogy annak idején ő leltározta fel a város műemlékeit, a lista azóta pedig alig változott. A szoboravató végén az igazgató megjegyezte, remélik, hogy előbb-utóbb valamelyik gyergyószentmiklósi közteret ékesítheti az alkotás.
A szobor leleplezését követően – a Tarisznyás Márton Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében – kétnapos néprajzi konferenciát nyitottak meg, ahol az itthoni szakemberek mellett Erdély különböző településeiről és Budapestről érkezett kutatók tartottak több témakörben előadásokat.
A megyei önkormányzat által támogatott konferencián a múzeum legújabb kiadványát is bemutatták: a Gyergyói viseletek a Tarisznyás Márton Múzeum gyűjteményében című kiadványt Borsos Gyöngyi, Szőcs Levente, valamint Abrudbányai-Győri Tamás néprajzkutatók állították össze, megjelenése pedig a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával valósulhatott meg. Kertész László / Hargita Népe (Csíkszereda)
Születésének 90. évfordulóján, az intézmény udvarán leplezték le a gyergyószentmiklósi múzeum névadója, Tarisznyás Márton mellszobrát. A múlt szerdai ünnepi eseményen a múzeum korábbi igazgatói is jelen voltak, a szoboravatót követően pedig néprajzi konferenciára és kiadványbemutatóra várták az érdeklődőket.
A gyergyószentmiklósi múzeum két korábbi igazgatója, Lukács Mária és Kovács Domokos leplezte le Tarisznyás Márton mellszobrát, amely Varga Gábor a dombóvári képzőművész munkáját dicséri, adományozója pedig a gyergyószentmiklósi születésű, szintén Dombóváron élő Nagy Miklós.
Csergő Tibor jelenlegi múzeumigazgató kiemelte, nem ez Varga Gábor első alkotása, amelyet Gyergyószentmiklóson láthatunk, hisz a Virág negyedben lévő Orbán Balázs-mellszobor, valamint a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán található angyalos címer is az ő munkája. Az intézményvezető hosszasan méltatta a múzeum névadóját, mindeközben pedig a két korábbi igazgató munkájának jelentőségét emelte ki. Rámutatott, Kovács Domokos és Tarisznyás Márton annak idején kollégaként dolgoztak, később pedig Lukács Máriának köszönhette a múzeum, hogy visszakapta önállóságát, és felvette Tarisznyás nevét.
– Tarisznyás elsősorban a legjobb tudományos kutatója volt a vidéknek, és neki köszönhető, hogy a második világháború utáni időszakban Gyergyó értékeit bekapcsolta az erdélyi és az ország tudományos körforgásába – fogalmazott méltatásában Csergő Tibor, megjegyezve, Tarisznyás úttörőnek számított, azonban nem volt könnyű akkoriban tudósembernek lenni és kutatómunkát végezni Gyergyószentmiklóson, hiszen hiányzott az értelmiségi réteg, „gyakorlatilag Tarisznyásig a gyergyói ember nem látott tudóst”. Hozzátette, ennek ellenére nagyszerű munkát végzett, amit többek között az is bizonyít, hogy annak idején ő leltározta fel a város műemlékeit, a lista azóta pedig alig változott. A szoboravató végén az igazgató megjegyezte, remélik, hogy előbb-utóbb valamelyik gyergyószentmiklósi közteret ékesítheti az alkotás.
A szobor leleplezését követően – a Tarisznyás Márton Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében – kétnapos néprajzi konferenciát nyitottak meg, ahol az itthoni szakemberek mellett Erdély különböző településeiről és Budapestről érkezett kutatók tartottak több témakörben előadásokat.
A megyei önkormányzat által támogatott konferencián a múzeum legújabb kiadványát is bemutatták: a Gyergyói viseletek a Tarisznyás Márton Múzeum gyűjteményében című kiadványt Borsos Gyöngyi, Szőcs Levente, valamint Abrudbányai-Győri Tamás néprajzkutatók állították össze, megjelenése pedig a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával valósulhatott meg. Kertész László / Hargita Népe (Csíkszereda)